login |

Óóóóóó, jeeee. Come to daddy.

2011. 09. 13. 13:33 - Írta: winnie

33 hozzászólás | kategória: az év híre, dvd,

Azt hiszem, hogy ennek a sorozatnak köszönhetem, hogy annyira szeretem a heist, a rablós-átverős műfajt. Így simán az év híre, hogy novemberben végre meglesz DVD-n a Mission: Impossible feldolgozás sorozata, a Szupercsoport, vagy Mission: Impossible – Az akciócsoport – legalábbis az 1. évadot alkotó 19 epizód. “Természetesen” nem itthon. És még véletlenül sem az 1966-os, 7 évadot megért klasszikusról van szó (az már rég kapható DVD-n), hanem a béna, sokak által szidott, gagyizott remake-ről, ami viszont nekem (és itthon még jó pár embernek lehet) klasszikus, hiszen csak ezt ismertük. És abban a korban kevés ennyire amerikai sorozat volt.

A Mission: Impossible ráadásul olyannyira feldolgozás volt, hogy még a sztorikat is az eredeti sorozatból szedték, sőt, eleve azért indította el az ABC, mert az 1988-as írósztrájkra így tudtak olyan sorozattal készülni, ahol nem kellett forgatókönyvet írni, elég volt a régieket hasznosítani (állítólag a Star Trek TNG is ezt csinálta), sőt, még az ausztrál forgatási helyszínnel is spórolhattak, így érhette meg a 2. évadot: nem volt siker, de legalább nem került sokba.

33 hozzászólás Ne habozz!

zako1 - 2011. 09. 13. 13:37

“Ez a lemez öt másodpercen belül megsemmisíti önmagát…” – majd elkezdett fehér füst ömleni a lejátszóból.

Eh, de jó is volt. Mondjuk ma már nem hiszem, hogy végig tudnék nézni akár egy epizódot is. A Knight Riderrel együtt gyermekkorom egyik kedvenc sorozata volt.

Dohi - 2011. 09. 13. 13:45

imadtam, ujranezni is tervezem valamikor, meglatjuk, mennyit birok belole. es mivel csak 2 evad keszult, igazan kidobhattak volna egyben az egeszet. bar valoszinutlen, hogy nalam a polcra kerulne, de igy mehet az anyazas, ha sok mas sorozattal egyetemben ezt sem fejezik be, barmennyire rovid is.

Flanker - 2011. 09. 13. 13:47

Én szerettem, különösen a főcímet.

Llew - 2011. 09. 13. 13:52

Szervusz, Jim.
Ez mennyire kurva jó volt. Nagyon szerettem. Nemrég láttam valami csatornán egy fél részt, és szerintem simán nézhető ma is. Most nézve az imdb-t Peter Graves tényleg az eredeti sorozatbeli karakterét játszotta tovább itt?

Gaines - 2011. 09. 13. 13:59

Hogy én ezt mennyire imádtam! Sokáig nem is tudtam megbocsátani, amit Jim Phelpsszel tettek az első (amúgy rohadtjó) mozifilmben. Ez az újrahasznosítós háttérinfó meg tök érdekes, főleg, hogy az eredeti még kőkemény hidegháborús sztorikkal dolgozott, jópofa lenne összehasonlítani az “azonos” epizódokat/ügyeket, hogyan modernizálták őket.

Mammut - 2011. 09. 13. 14:10

én is szeretem, nézek is belőle részt, ha szembejön tévében, de dvd-n már nem, majd bd-n :D

dave - 2011. 09. 13. 14:16

Igen majd pont felkonvertálják ezt BD-re :)

Mammut - 2011. 09. 13. 14:22

ha jön, jön, simán lehet rá esély később, ha nem, hát nem, dvd-n akkor sem kell már :)

dave - 2011. 09. 13. 14:24

Mammut: ez is olyan sorozat/film aminek van egy speciális nosztalgikus hangulata VHS-en főleg a király Magyar szinkronnal :)

AX3 - 2011. 09. 13. 14:38

Én is úgy emléxem ahogy mondod, hogy ez egy igénytelen sorozat volt. Pedig mikor ment még tizenévesvoltam, de már akkor is a frász kerülgetett tőle.

gromit - 2011. 09. 13. 15:14

hát, azért remélem, hogy ha esetleg megveszem, ez a lemez, nem fogja magát megsemmisíteni :D

igen, nekem is gyerekkori alapvetésem volt :)
“a rablós-átverős műfaj”, hm, nekem ez soha nem így volt kategorizálva a fejemben, pedig hát tényleg mennyire igazad van :o

“És abban a korban kevés ennyire amerikai sorozat volt” ezzel én is így voltam, és arra is már jóval később jöttem csak rá, h félig-meddig ausztrál volt, nem is (csak) amerikai :)

Mammut - 2011. 09. 13. 15:15

dave: a vhs-es nosztalgia jó dolog, de ettől még simán nézném hd-ben, angol hanggal

norbucso - 2011. 09. 13. 15:33

Azt a leborult mindenit. Kőll ide vele, nagyon kell. Imádtam. A régit nem ismertem de ezt nagyon szerettem.

Sarló/kalapácsos szemüveg tükrözödés EPIC!

Wolverine - 2011. 09. 13. 15:34

Llew: pontosan, ugyanazt a Jim Phelpset játszotta :)

dave - 2011. 09. 13. 15:35

Értem. Végülis lehetséges hogy klasszikus filmekhez hasonlóan felkonvertálják. De akkor együtt kéne a 1966-ossal

norbucso - 2011. 09. 13. 15:36

Viszont a borító sántít. A baloldali csaj csak később jött a jobboldali helyére, mivel azzal történt egysmás.

Vagy akkor ez mindkét évad egyben?

Update: Hülye vagyok, mert évad közben volt a nőcsere! Most már eszembe jutott. Már vagy 2 hónapja hogy láttam igaz csak VHS minőségben de klasszikus magyar szinkronnal :)

norbucso - 2011. 09. 13. 15:42

Llew: Igen, mivel úgy emlékszem hogy visszavonult az öreg de össze kell hogy szedjen egy ütőképes csapatot.

Bónusz: A néger srác annak a fickónak a fia valóságban és a sorozatban is aki az eredeti sorozatban is szerepelt Peter Graves oldalán. Utalnak is rá a pilotban. Most visszanézve jöttem rá erre én is :D

Neton - 2011. 09. 13. 15:46

És milyen vicces, hogy ehhez is készült egy új szinkron. Anno Tolnai Miklós volt Jim, aztán az új szinkronban Szersén Gyula lett. Mindenki másnak a hangja maradt ugyanaz ha jól emlékszem, de azért zavaró. Még szerencse, hogy vhsrip-ben tölthető a cucc eredeti szinkronnal, szal ha megjelenik dvd-n, lesz belőle magyar is. :DD Ha megjelenne itthon, simán instant get.

dzsiaj - 2011. 09. 13. 16:00

Hatalmas alapvetés, bár tartom, hogy a sorozat a népszerűségének minimum a felét köszönheti a könnyen megjegyezhető és dúdolható, “überbrutálzseniális” főcímzenének:)

dave - 2011. 09. 13. 16:17

Szersén Gyulával jobban tetszett :)

noimporta - 2011. 09. 13. 16:17

Hatalmasat üvöltöttem, amikor megláttam a hírt! Nálam is ez volt az első szerelem, ez indította el a kém/heist-sorozat-imádatomat. Persze a régiből is megvan az összes évad dvd-n, de nekem már csak akkor is ez az “igazi”, a klasszikus :D

gromit - 2011. 09. 13. 16:43

nem volt minden hang ugyanaz, a fekete srácnak eredetileg jóval mélyebb hangja volt (Both András?), csak az újraszinkronban lett Kálid Artúr, amikor vkinek az volt a mániája a szinkronstúdióban, h minden fekete figura magyar hangja legyen Kálid Artúr… (az első jobban illett hozzá, legalábbis nekem)

dzsiaj - 2011. 09. 13. 17:01

gromit: Both Andrásnak is előszeretettel adnak fekete karaktereket, pl. mentős csávó a Vészhelyzetben, vagy a rendőr a Rowan Atkinson-féle The Thin Blue Line-ban. Nem lehet, hogy ez utóbbival kevered?

Réta - 2011. 09. 13. 17:35

Én is csak nosztalgiával tudok visszaemlékezni erre a sorozatra. Meglepve értesültem róla, hogy remake, nekem ez akkor újdonságnak számított. Emlékeim szerint egész jó kis akciósorozat volt, de lehet, hogy mai szemmel újranézve nagy csalódás lenne.

NocadLee - 2011. 09. 13. 20:16

Szomorú voltam, amikor az első Mission Impossible-mozifilmben nem Peter Graves játszotta Jim Phelpset, aztán még szomorúbb lettem, amikor kinyírták a karaktert, de a legszomorúbb akkor lettem, amikor egyszemélyes Tom Cruise-showt csináltak belőle…

chelloboy - 2011. 09. 13. 20:17

Szerintem semmmi szegyellnivalo nincs ezen a sorozaton, a 80as
evekben igenis jo volt. Kivancsisagbol megneznek par reszt :)

Platschu - 2011. 09. 13. 21:20

Azt tudtátok, hogy Tony Hamilton 1995-ben öngyilkos lett? :(

Imádom ezt a sorozatot. Az Aranykígyó volt a kedvencem. :D

Mammut - 2011. 09. 13. 21:33

Platschu: én úgy tudom, tüdőgyulladás volt

Kovasz - 2011. 09. 13. 21:44

Én pár éve néztem újra, és ugyanakkorát ütött, mint cirka 20 évvel ezelőtt gyerekfejjel:) (mondjuk én a Knight Riderrel és társaival is így vagyok:))

veronel - 2011. 09. 14. 04:49

Imádtam. Kell. Both Andrással, Sörös Sándorral. És én is szeretem a mozi elsö részét és én is haragszom Jim miatt…

zseb - 2011. 09. 14. 15:34

Szörnyű, hogy rá kellett gugliznom a nevére, de “Casey Randall” halála akkoris az első, legeslegelső sorozatos emlékem marad. (Ebből is látszik talán, hogy a tv-műsorok “karikázgatása” nem is akkora botorság, mint amilyennek első blikkre tűnik.) Amikor tizenévesként újranéztem, még jobban megszerettem, mint gyerekként (nyilván), és akármennyire is “környezettudatos” a drága, van egy egészen összetéveszthetetlen hangulata (amit egyébként az első mozifilm szépen vitt tovább), ami részben lehet, hogy nosztalgia, de akkoris működik. Szerettem. :-)

cjh - 2011. 09. 14. 20:44

Szerintem semmi szégyellni való nincs ezen a sorozaton. Jó pár mostani sorozat elbújhatna mellette. Izgalmas, érdekes, high-tech sori volt anno, de most is élvezetes.

Mammut & Platschu: én úgy tudom AIDS-es volt (és meleg), és így nem bírta a szervezete a tüdőgyulladást legyőzni.

Szinkronban nekem is az első az igazi – Tolnai Miklós volt nekem az igazi Jim.

winnie - 2011. 09. 14. 22:32

“Szerintem semmi szégyellni való nincs ezen a sorozaton.”

szégyellnivaló nincs – szeirntünk, mások szerint meg egy klasszikus pofátlan feldolgozása, amiben még a forgatókönyveken sem változtattak. hasonak voltaka reakciók, mint ma lenne, ha feldolgoznák a knight ridert. ööö…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz