Kérem szépen, nem terveztem én igazából újabb vendégkritikát a Nagy Sorozatfináléig (elvégre a Chuck nem tartozik a legkibeszéltebb sorozat közé a Junkie-n), de elég volt 5 percet megnéznem a legfrissebb epizódból ahhoz, hogy eldöntsem: erről muszáj írnom. Hogy miért? Nos, csak a miheztartás végett: az évad eddigi legjobb részével van dolgunk. Egy olyan epizóddal, amely folytatja az 5. évad kezdete óta visszahozott “első két évad” fílinget, de közben meg tesz is rá egy lapáttal, hogy azért érződjön az “ez most már tényleg a sorozat vége lesz” utóhatás is.

Ez az a rész, amely a sorozat összes szerethető elemét összeboronálja ismét, és egy szinte tökéletes 43 percet teremtve. Ez az a Chuck-rész, amelyet a kissé megkurtított Morgan-Intersect sztorival ellentétben simán felírnék a “Chuck Legemlékezetesebb Epizódjai” listámra. És ha az 5. évadból választanom kellene, ez volna az az epizód, amelyet bátran ajánlanék a nemjunkie-nak is, hogy dicsekedhessek: “Na, látod, ezért szeretem én ezt a sorozatot”.

A Community-rajongóknak mondom egyébként, hogy nem csak a Danny Pudi (Abed) miatt kötelezőnek nekik az epizód, de erről a tovább mögött, ahol minden lehetséges dolgot el fogok spoilerezni az epizódból.

Na, ha annak rendje és módja szerint kigyönyörködtétek magatokat az ugrás előtti képen, akkor a további agyonhype-olás helyett inkább rátérek a tényekre: az 5×05-öt ismét Zachary Levi rendezte, harmadjára is, és ezúttal sem kellett benne csalódnunk. A rész elejétől a végéig pörög – látszik rajta, hogy mindent bele akartak zsúfolni, amitől csorogni fog a rajongók nyála: Carrie-Anne Moss visszatért, és nagyobbat alakított, mint Linda Hamilton egy teljes évad alatt. “Radzinsky” a Lostból egy tudóst játszott, aki egy hippi szektához csatlakozott (tudom, tudom, a Dharma-utalások említése túlságosan erőltetett lenne még ezen a ponton… de eskü, hogy a szektások által felvert sátor a háttérben a Hattyú állomás kupolájára emlékeztetett).

Danny Pudi pedig… nos, amikor bejelentették, hogy Nerd Herder lesz belőle, már akkor sejtettem, hogy neki csak egy rövid B-sztori fog jutni… ezt a készítők is megérezhették, ugyanis a tarsolyukban volt még egy meglepetés is, mint látjátok. Pudi egyébként teljesen Abed-et hozta itt is… mind a két percig, amíg képernyőn volt, teszem hozzá.

What’s happening is bigger than just me… The Plan is in motion. It’s too late for all of you.

A fő ok azonban, amiért pont a mostani epizódot ajánlom feltétlen megtekintésre, az a cselekmény, amely kivételesen minden felbukkanó szereplőt tökéletesen “rendeltetésszerűen” hasznosított. Chuck-nak egy nevetségesen gyorsan terjedő szuperkomputervírust kell megszereznie, hogy tisztára moshassa a gyilkosság vádjával bebörtönzött Casey nevét, akinek közben a szintén bebörtönzött Lester vinnyogását kell elviselnie. Nyilván nem meglepetés, hogy az a sunyi Decker a vírust magának akarja, miközben Chuck kémcsapatára kenné a dolgot; ám az ismét felbukkanó rivális Gertrude Verbanski minden oldalról meghiúsítja ezt az ádáz tervet, amikor az epizód végén szemrebbenés nélkül levegőbe repíti Deckert és kompániáját.

Felbukkan hát a kérdés a jövőre nézve: ha Decker halott, akkor ki áll még mögötte? Ki akarja kivitelezni a Nagy Tervet, bármi is legyen az? Kíváncsi vagyok, hogy az írók valami nagy csavarral készülnek-e a háttérben megbúvó gonoszemberek kilétét illetően. Látszik, hogy haladunk valamerre, és tetszik az évad irányvonala, habár a végkifejlethez vezető lépések még kicsit bizonytalanok.

Chuck has quite a reputation as a hacker… “Swordfish”, right? The movie is based on him.

Ahhoz azonban, hogy a vírus nyomára bukkanjon, Chuck-nak át kell vedlenie hacker üzemmódba: és íme, örüljön kicsi szívünk, hiszen ebben a részben Chuck computer nerd énje maximálisan, 100%-ban visszatért, de olyan formában, hogy azt öröm nézni. Hogy mennyire profi illegális hacker volt Chuck még fiatalabb korában, arról érdekes módon eddig szinte semmit nem tudtunk (én mindig is törvénytisztelő geeknek gondoltam őt), de azt tudtuk, hogy az Intersect nélkül is ért egyvalamihez, az pedig nyilván a számítógépek. Az 5×05-ben pedig tényleg csak erre az egy tudására volt szüksége, miközben a női szereplők elvégezték helyette a bunyót és a lövöldözést – ha ez nem klasszikus elsőévados Chuck, akkor nem tudom mi.

Imagine David Beckham… Lester is a shorter, feminine version of his wife.

És szerencsére az epizód még egy dologgal telibe talált: Jeff és Lester sztorijával. Amikor már épp azt gondolnád, hogy a két idiótának nincs többé helye a sorozatban, akkor a semmiből előjön egy ilyen mellékszál, mint a mostani Jeff “normális” emberré válása (bármennyire is nehéz elhinni, hogy csak attól volt egész életében agyhalott kretén, mert a kocsijában aludt és kipufogógázt szippantott) és Lester sittre kerülése Casey mellé. Ez is csak egy újabb bizonyítéka annak, hogy Jeffster mindig akkor sziporkázik, amikor valamilyen módon összefonódik a sorsuk a kémkedős főszállal, nem pedig amikor teljesen külön utakon járnak. Példa ebből a részből: Lester internetkapcsolattal látta el a rabokat, ezzel kvázi a dutyi tisztelt és megbecsült nagyfőnökévé válva, és ezt az új “hatalmát” felhasználva mentette meg Casey életét. Képtelenül zseniális ötlet.

Mindent összevetve, az 5×05 azért volt jó, mert hosszú idő óta először végre minden összhangban működött: a karakterek egytől-egyig a legjobb formájukat hozták, Zachary Levi rendezése hibátlan volt, a cselekmény egy pillanatra sem állt le, és vicces/meghökkentő pillanatok is voltak benne jócskán, a nudista szektától kezdve azon a bizonyos meglepetés cameón keresztül egészen Decker haláláig. És hogy eláruljak egy nem is akkora titkot: a korábbi írásaimból már sejthetitek, hogy én mindig azokat az epizódokat fogom előnyben részesíteni, amelyekben Chuck visszatér a “régi” önmagához, a vicces, jópofa és szerethető geekhez – ez pedig most szerencsére pont olyan volt. Szóljatok rám nyugodtan, ha elfogult vagyok, de szerintem megérdemli a 9/10-et.

Az 5. évad is kezd végre beindulni? Ti mit gondoltok?