Advertisement
login |

Jus In Bello 3 – Supernatural Convention, Róma – írta Jade

2012. 05. 10. 21:43 - Írta: vendegblogger

40 hozzászólás | kategória: találkozó

(Ha bárki jár hasonló találkozókon, esetleg szitkomepizódok vagy talkshow-k felvételén a közönség soraiban ül, azok élménybeszámolóit szívesen megosztjuk az olvasókkal. Korábbi olvasnivalók: The Big Bang Theory-forgatás, Supernatural-találkozó Barcelona-ban, Supernatural-találkozó Rómában (a tavalyi) + még van egy beszámolónk, ami kirakásra vár.)

Egy évet kellett rá várni, de ismét megtörtént. Ott lehettem megint Rómában, a most április végén megrendezett Jus In Bello Supernatural Convention‐ön. Ahogyan tavaly is, idén sem az anyagi oldaláról szeretném megközelíteni az eseményt, mert akkor az egész elveszíti varázsát. Igen, sokba került, és aki szeretne utána számolni, az látogasson el a rendezvény honlapjára és adja össze a jegyek, a fotó OP‐ok és egyebek árát. Hátast fog dobni, erről kezeskedem. De úgy gondolom megérte. Egy évig spórolt rá az ember, sőt részletben is lehetett fizetni, így viszonylag könnyű volt összegyűjtögetni rá egy év alatt a pénzt.

Azt gondoltam, hogy a tavalyi évet nem lehet fokozni, hisz akkor rengeteg kalandban volt részünk, de tévedtem. Az idei JIB3 még több kellemes élménnyel várt ránk. Talán azért mert ott lehettünk olyan eseményeken is, amiken előző évben nem. A több fajta jegyből, nekünk Angel Pass-unk volt, ami sok mindenben kivételezettséget jelentett. Akárhová is mentünk, ha felmutattuk a jegyünket, ami mindig a nyakunkban lógott, mindenhová az elsők között juthattunk be, a legjobb, foglalt helyünk volt a paneleken a nézőtéren, közel a színpadhoz

Mégis a legszebb ajándék amit ez a jegy adott a péntek esti koktél parti volt, amin a szereplők is ott voltak, testközelben. Beszélgethettél velük, fotózhattad őket, vagy éppen közös fényképet készíthettél velük. Nagy öröm volt látni az asztalunknál Jim Beavert, vagy Mark Pellegrinót, esetleg a profétát alakító Rob Benedictet. De természetesen Misha Collins is megfordult nálunk, ahogyan Richard Speight Jr. vagy a fiatal Deant alakító Brock Kelly is. Az egyik legkedvesebb vendég számomra Sebastian Roché volt. A fazon eszméletlen. Igazi francia, és míg a többiek söröztek ő természetesen vörösbor szürcsölt.

Persze rengeteg kép készült és az este túl gyorsan eltelt sajnos. Hihetetlen volt számunkra felfogni, hogy azok az emberek, akiket a tévében, a kedvenc sorozatodban látsz, ott ültek az asztalunknál és cseverésztek veled…, velünk. Csodálatos este volt és semmit sem veszített azzal az értékéből, hogy a két húzó név Jared Padalecki és Jensen Ackles nem jelent meg. Őszintén nem is vártuk őket és jobb is, hogy nem jöttek, mert így volt szép ez a parti. Soha sem feledjük el, azt hiszem. Az őrület azonban csak szombaton kezdődött – a tovább mögött folytatom.

Másnap, szombat reggel, természetesen elindult az igazi őrület. A Convention teljes gőzzel megnyitotta kapuit. A nyitó ceremónián természetesen már a két főszereplő is részt vett, és persze, hangos ováció fogadták őket. Jó volt viszont látni őket és most, hogy a színpad közelében ülhettünk még nagyobb élményt nyújtott az összes szereplő látványa és természetesen a panelek is. Azt, hogy a panelek miről szóltak nem részletezném, mert akkor órákig írhatnék, mindenki megtalálja az összefoglalókat a neten róluk, inkább maradnék a személyes élményeknél.

Természetesen a legnagyobb várakozás Jared és Jensen közös panelját előzte meg, és az arcunkba is kaptuk tőlük amire vágytunk, egy szórakoztató 40 perces show-t. De a többi szereplőt sem kellett félteni, Sebastian Roché a kellemes meglepetés, hihetetlenül elsöprő a színpadon és kifogyhatatlan a sztorikból, de persze Misha Collins is odatette magát. Neki és Jensen Acklesnek két egyéni panelja is volt szombaton és vasárnap, míg Jared Padalecki csak egyet kapott szombaton, övé volt az első nap záró panelja, és jó levezetés is volt az egész napos izgalmakra a kezdő apukától egy kis műsor. Természetesen többször megemlítette, hogy most született meg a kisfia és büszke rá. De nem is vártunk mást egy kispapától, mint hogy a kisfiáról meséljen.

Kérdezhetitek, ha éppen nem a panelokon ültünk, ami sokszor előfordult, hol múlattuk az időt. A válasz pedig egyszerű. Volt, hogy a folyóson álldogálva vártuk, hogy egy‐egy kedvencünk feltűnjön vagy ebédelni menjen, vagy fotózásra, aláírásra vagy egyéb programra induljon. Vagy éppen aláírásra mentünk valamelyik színészhez, ‐ mivel volt fotójegyünk is‐, a fotózásra vártunk. Kellemes élmény volt kedvenceinkkel egy fotóstúdióban lenni, ahol kép készül rólunk és az örökre megmarad. És ha az ember az elkészült fényképekre néz, akkor mindig eszébe fog jutni a pillanat varázsa.


De igaz ez az aláírásokra is. Rengeteg személyes élményt szereztünk, hiszen ott beszélgethettél velük, elmondhattad a véleményed pár szóban, vagy éppen egy kis ajándékot adhattál kedvencednek, ha szerettél volna. Jim Beaver maga a kedvesség és nagyon érzékeny ember. Viccelődött, míg aláírt nekem, beszélgettünk közben, jól esett, hogy pontosan tudja hol van Magyarország, Budapest. Vagy Mark Pellegrino aláírása is kedves számomra, ahol egy kis technikai malőr történt, nem fogott a tolla és vagy tíz percen át próbálkoztunk, már közösen is, hogy végre írjon a filc, de mindegyik be volt száradva. Aztán végre fogott az egyik, amit egy másik vendégtől szerzett be. S mivel annyit vártam rá külön írt nekem egy kis üzenetet “Ölel és csókol Lucifer” Kedves.

Persze a legjobban várt aláírás Jaredé és Jensené volt. Külön készültünk nekik pálinkával, névre címkézve, könyvvel a pálinkáról, sőt Jensen, mivel szereti a golfot, a barátnőm, egy külön társasjátékot is beszerzett Drinking Golf néven és izgatottan vártuk, mit fognak szólni hozzájuk. A pálinkára felcsillant a szemük természetese, és meglepődve tapasztaltam, hogy nagyon helyes magyarsággal mondják ki a pálinka szót, persze egy kis segítséggel, többszöri elmondás után. A könyvek is felkeltették a figyelmüket. Jensen rettentően örült a Drinking Golf társasnak és remélhetőleg ki is fogja próbálni, hiszen a pálinka megvan hozzá.

Én külön kis ajándékot vittem még Jarednek, vagyis a fiának, egy kis zoknit és egy pici cipőt, nagyon meghatódott tőlük és folyamatosan simogatta a puha kis zoknit, míg velem beszélt. A barátnőm ajándékán viszont felvihogott, mert egy üres gömböt kapott Nothing felirattal. Először nem értette, de aztán elolvasta, hogy most éppen a nagy semmit kapja ajándékba. Kedves pillanatok voltak.

Vasárnap a panelek jegyében telt. Jared közös panelja Mishával, majd Jensen közös panelja Mishával. Igazság szerint a Convention fénypontja volt ez. Rengeteget nevettünk, hatalmas poénokat szórtak és óriási show-t csináltak. De tudtuk, hogy lassan vége az egésznek. Hátra volt még egy Misha-aláírásosztás, ahogyan tavaly is, őt hagytuk utoljára. Oka nincs, így jött ki. De nem bántuk meg.

Elég intim pillanatokat láthattunk az aláírás helyszínén. Jensen utolsó aláírása volt, ahogyan Jaredé is, Misha később jelent meg és addig bámulhattuk a két nagyágyút. Jared viszont izgatott volt és elég furán viselkedett. Nem ült le aláírást osztani, hanem odament Jensenhez, masszírozni kezdte a vállát, miközben az aláírt, és érhetően annyit mondott neki, hogy “kérdezni akarok tőled valamit”, majd eltávolodott tőle és járkálni kezdett izgatottan, mint egy megszállott. Jensen nyugodtam befejezte az aláírást, aztán Jaredhez ment, aki félre húzta őt és nagyon hosszan, hatalmas gesztusokkal magyarázni kezdett valamit társának, aki nem szólt semmit az egész, vagy 5 perces, monológ alatt csak karba tett kézzel figyelte őt és bólogatott.

Misha persze még mindig nem jelent meg, és mi akik ott voltunk a teremben, kissé kínosan kezdtük érezni magunkat, hiszen a két főszereplő magánszférájába csöppentünk. Látszott, hogy valami személyes dologról lehet szó. Ez izgalmas volt ugyan, de mégis úgy érezte az ember, hogy talán nem kellene itt lennie. De mégis hálásak voltunk Mishának, hogy még nem jelent meg. Aztán csörgött Jensen mobilja és mielőtt felvette volna megmutatta Jarednek a kijelzőt, ki is a hívó, erre Jared még izgatottabb lett és minden szavát szinte itta Jensennek.

Utóbb kiderült, hogy Jensent épp Bobby Singer hívta. Jared elmondta az aláírása előtt, amikor végre leült asztalához és Misha Collins is megjelent végre. Így tényleg nem bántuk meg, hogy Mishát hagytuk utoljára, mert egy picit benne lehettünk kedvenceik magán szférájában, és láthattuk őket, amikor nem a színpadon vagy a sorozatban vannak, hanem teljesen magánszemélyek.

Bocsánat a sok kis intermezzóért, de ez a Convention inkább erről szólt, a sok kis apró személyes találkozásról, tapasztalatról, arról, hogy ők is emberek és nem elérhetetlenek, még ha annak is tűnnek. Számomra rengeteg élményt hozott az idei év, többet, mint a tavalyi. És mindennek a tetejében, hogyha ez nem lenne elég, történt még valami, ami, azt hiszem nem sok rajongóval esik meg élete folyamán. Supernatural Convention ide vagy oda, a fotózás a Convention olyan megszokott, de mi mégis többet kaptunk ennél.

A találkozó után maradtunk még Rómában, úgy gondoltuk ennyi jár nekünk. Felfedezni a város azon részeit ahová tavaly nem jutottunk el, de azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy szerda este a szállásunkhoz közeli Hotel halljában Jensen Ackles-t pillantjuk meg. Természetesen lefagytunk. Éppen a McDonald’s-ból jöttünk ki, megvacsorázva, jól lakottan, amikor megláttuk Jensent és a feleségét Danneelt. Azonnal döntöttünk. Közös kép itt a hotel előtt most vagy soha.

Szerencsénkre éppen vacsorázni indultak, a taxi még nem érkezett meg értük. Így, amint kiléptek a forgóajtón odamentünk hozzájuk és nagy örömünkre Jensen nem volt kimért vagy visszahúzódó, inkább közvetlen és igent mondott a fotókra, amik elkészültek és azóta ez a legszebb pillanatunk Rómából. Ez a találkozás Jensen Acklesszel és a feleségével Danneel Harris Acklesszel (OTH) mégis személyes volt és nem egy megszervezett dolog, mint a Conventionön.

Így ért véget a mi kis római vakációnk, csodálatos emlékekkel, amiket nem lehet megfizetni és örökre megmaradnak nekünk.

40 hozzászólás Ne habozz!

SemiDean - 2012. 05. 10. 22:02

Nagyon jó összefoglaló lett és nagyon jó volt ott lenni és mindezt átélni :)) Minden pillanata egy élmény volt, megismételhetetlen, főleg a találkozás Jensennel a hivatalos találkozón kívül :D
Tökéletesen leírtál mindent, jó mondjuk nagyjából közösek voltak az élmények, de annak aki nem volt ilyenen remek ösztönző lehet, hogy érdemes belevágni :))

Jade - 2012. 05. 10. 22:05

Köszönöm SamiDean! :)

Az élmények közösek veled, életünk nagy találkozása megtörtént Rómában :) és csak ajánlani tudjuk mindenkinek a Convention élményt, függetlenül attól milyen sorozatot is szeret. Lehet, hogy drága, de mégis egy életre szóló élményt ad az embernek.

Menjen mindenki aki csak tud és nézze meg a kedvenceit :)

winnie - 2012. 05. 10. 22:07

jövőre ugyanekkor ugyanitt? vagy kettő elég volt és már nem lehetne fokozni?:)

(a múltkor már akartam convention naptárat összedobni, most ezzel kaptam egy újabb löketet.)

Conquistador - 2012. 05. 10. 22:07

hát ez nagyon frankó. valaki nem nyaralni megy, hanem supnat találkozóra, én is szívesen tenném. :)

pdani - 2012. 05. 10. 22:15

enyhén fortyogok az irigységtől…nagyon jó összefoglaló lett, teljesen átjött a hangulat,már a tavalyi is tetszett, ez talán még jobb lett.nem vagyok rajongó típus, de most teljesen átszellemültem.jövőre erősen fontolóra veszem én is!

Jade - 2012. 05. 10. 22:19

@winnie Ki tudja? “Talán jövőre veled ugyan itt” lesz. Minden elképzelhető. :) És mindig mindent lehet fokozni még ezt is azt hiszem :) 3 a magyar igazság, nem igaz? :)

Jade - 2012. 05. 10. 22:20

@pdani: Csak ajánlani tudom :)

Maxxid - 2012. 05. 10. 22:43

Gratula, biztos nagy élmény lehetett.

PS: azért ha Rómába mentek, ne a Mekiben kajáljatok már :D

Dan Abnormal - 2012. 05. 10. 22:43

Dexter Convention is volt/lesz valamikor európában pl?

Jade - 2012. 05. 10. 22:47

@Maxxid Ettünk mi igazi olasz PASTÁT is, de aznap valahogy a Meki volt soron és mint látod, nem bántuk meg, hogy nem pizzát ettünk valahol máshol. :)

Jeol - 2012. 05. 10. 22:53

Most nagyon nagyon irigy vagyok!!! :)

Köszi a beszámolót :)

figaro - 2012. 05. 10. 23:08

remek írás, nagy elmeny lehet egy ilyen talalkozo, tobb sorozatnal kene bevezetni. ettol a velemenyem a sorozatrol es a tulhuzasarol nem valtozik, de ez tenyleg egy szep dolog.

breakaway - 2012. 05. 10. 23:45

En novemberben megyek majd a londonira:) Mar alig varom:)

vidor - 2012. 05. 11. 00:03

Én személy szerint nem nézem a sorozatot, de nagyon sokat hallok ezekről a Conokról, és szimpi is az egész SPN stáb, meg tesóm nézi is, tőle mindig kapok infókat, a te beszámolód pedig még közelebb hozta az egészet. Nézegettem is, mert pl.: TVD Con is lesz Bécsben most nyáron, de sajnos tényleg húzósak az árak, én meg csak mostanában szereztem róla tudomást, de ki tudja, mit hoz a jövő.
Nagyon jó élmény lehetett, tényleg teljesen lelkesítő volt olvasni :) Jó hogy van lehetőség arra, hogy személyesen is találkozhass a kedvenceddel.

Nikki - 2012. 05. 11. 00:04

Most egy kicsit irigykedek is, de olyan jó olvasni az ilyen beszámolókat…mintha egy kicsit én is a részese lennék, mintha ott lettem volna olyan jól átjön az egésznek a hangulata :) Fantasztikus élmény lehetett, köszönöm, hogy megosztottad! :)

Miss Keamy - 2012. 05. 11. 00:15

háhh és pont ott volt Jensen Ackles. fúú de irigyellek, én lehet elájultam volna a leszólítás előtt :D

mr smith - 2012. 05. 11. 09:02

érdekelt volna hogy mégis mennyiben fáj egy ilyen, de nem találtam meg, kaphatnék valakitől egy közvetlen linket, vagy egy kb árat?
köszönöm:)

Gwen - 2012. 05. 11. 10:10

Érdekesek ezek a con-ok, tényleg felejthetetlen élmény, van egy különleges varázsa. A drágaság viszont fura: ahogy így nézelődöm, Angliában sokkal olcsóbbak, mint Európa többi országába, Idén a TVD-t néztük, múlt héten volt a spanyoloknál, júniusban Bécsben, valamikor lesz Bonnban is, de ezek jóval drágábbak, mint a birminghami. Csak, sajnos, nekünk plusz az utazás, szállás, ami megdobja rendesen. Ezért örültem volna a bécsinek, oda kocsival nem tart semeddig kimenni, de ha repülök és megszállok Angliában, még akkor is olcsóbb, mint a bécsi…

chulo - 2012. 05. 11. 10:17

tényleg nem azért hogy más zsebében turkáljak de egy nagyságrendet irhatna valaki :)

winnie - 2012. 05. 11. 10:36

nem turkálás, nyilvánosak az árak, a korábbi, fent is linkelt posztokban talán ott is vannak kommentben. be akartam írni, de én sem találtam most a honlapon. majd jade linkel, de százezres nagyságrend a jó dolog. persze van olcsó jegy és az is élmény, érdemes talán olyannal kezdeni.

na jó, megnézem a posztban:) (de gondolom a barcelonaiban is vannak árak)

Tavalyi árak, 3 napra:
Angel Pass: 390 Euro
Demon Pass: 300 Euro
Sinner Pass: 190 Euro
Hunter Pass: 100 Euro

és elvileg vannak külön fotólehetőségek. 50-100 euro nagyjából per színész

chulo - 2012. 05. 11. 10:56

köszi
a sinner az ilyen bűnös lélek lenne kb. magyarul, ugye?
Biztos nagy élmény lehetett, irigykedek is egy kicsit, bár tudom az a hét halálos bűn egyike :)
Az a szállodai fotó akkor egy jó spórolás volt ezek szerint :D

Jade - 2012. 05. 11. 11:58

@chulo és @mr smith

Idén az árak emelkedtek, ha jól emlékszem 10 euroval:

Angel Pass: 400 Euro Aláírások benne vannak, bemehetsz a panelokra, elől foglat helyed van az első 10 sor az Angel Passos rajongóké. DE! Nincs benne egy fotó jegy sem, ami alapból ha csak a két húzónevet nézed 65 euro volt

Demon Pass: 310 Euro De! nincs benne egy fotójegy sem csak aláírás, bemehetsz a panelokra, de nem közvetlenül elől kapsz helyet, hanem a terem közepétől ülnek a Demon Passosok

Sinner Pass: 200 Euro, nincs benne aláírás sem fotójegy csak a panelokra mehetsz be, az utolsó két sorban, messze a színpadtól ülnek az ilyen jeggyel érkezők

Hunter Pass: 110 Euro, de nem mehetsz be a panelokra, csak az aláírások vannak benne, nincs benne fotójegy. Egy külön teremben nézheted kivetítőn a panelokat, csak a folyóson lehetsz tovább nem engednek.

Jade - 2012. 05. 11. 12:00

@chulo az biztos, hogy a szállodai találkozás spórolás volt. tök ingyen és bérmentve, sőt ez a sikerült a legjobban Jensennel, nem a conventionön készült képem :)

Egyszarvu - 2012. 05. 11. 13:44

Én Josh Radnort (Ted Mosby) fotóztam április 27-én a Sundance fesztiválon Londonban, volt kérdezz felelek is, persze inkább az új filmjéről, de igazán aranyos és szimpatikus, pont mint a tv-ben :) Ja és kicsit lökött is :)

Piemaker - 2012. 05. 11. 14:33

Ez nem semmi írás volt!Nagy köszönet érte!
Ha lesz lehetőségem én is elmegyek egy ilyenre az tuti!

Serena22 - 2012. 05. 11. 17:46

Én bécsi TVD conra megyek,elég jónak ígérkezik,mivel 6 sztárvendég/színész jön :)

Jade - 2012. 05. 11. 18:40

Mindenkinek ajánlom hogy ha tudja nézze meg kedvenceit, akár TVD, akár Supernatural, akár Dexter, akár más…

Itt viszont egy videó arról, hogyan találkoztunk Jensen hotelja előtt vele és a feleségével, bocs a rossz operatőri munkáért, de gyorsan kellett cselekedni.

Jensen és felesége Danneel a Rómában a Hoteljük előtt.

http://youtu.be/-P0GSrupq4Q

Lajoska67 - 2012. 05. 11. 19:45

Nem mondom, hogy nem mennék el ilyen találkozóra, vagy hogy nem hasonlóképpen érezném magamat, ha bent lennék, de valahol akkor is betegesnek érzem ezt az egészet. Nagyon betegesnek, hogy őszinte legyek. Emberek irtóztató pénzt fizetnek, hogy valami eszement őrjöngős baromság sorozat (az egyik kedvencem a Supernatural amúgy, de legyünk őszinték) szereplőit élőben csodálhassa, mint valami vallási kegytárgyat (ami szintén elég beteges dolog). Nem csinálnak semmit, nem adnak elő, nincs színjátszás, beszéd emelkedett témákról, de lehet őket fotózni, és aláírnak mindenféle dolgokat a nevükkel. Elképesztő ez a beteges sztárkultusz, ami eluralkodott itt. És persze mondom, mennék én is ezerrel, ha lehetne, de attól még helyükön kell ezeket a dolgokat kezelni.

Jade - 2012. 05. 11. 20:07

@Lajoska67 Az nem igaz, hogy nem beszélnek semmiről mert 3 napon át folyamatosan színpadon vannak, ha éppen nem aláírnak vagy ebék elfoglaltságuk van, és előadást tartanak, válaszolnak a közönség feltett kérdéseire, stb. Reggel 9-től este 7-ig folyamatosan volt valakik, vagy valakik a színpadon a nagyteremben. És az sem igaz, hogy nincs “előadás” vagy “színjátszás” elég durva showt csinált mindegyik szereplő a színpadon és így ment ezt 3 napon át.

Jade - 2012. 05. 11. 20:08

*egyéb nem ebék bocs :)

winnie - 2012. 05. 11. 22:51

Lajoska67: a conventionözésnek már kialakult a kultúrája, ami mindenképpen furcsa lehet annak, aki még kevésbé ismeri a jelenséget (nem rád célzok, anno nekem is fura volt) – nekik ez azért kemény meló is egyben. kellemes, de kemény. én túl sok sorozatot nézek, hogy legyen fő kedvenc, de nagyon szeretnék ennyire szeretni egy sorozatot, szerintem jó érzés. és szerintem a legtöbben azért helyükön tudják kezelni.

anno volt egy poszt, amit egy itthon rendezett scifi convention szervezője írt: http://www.sorozatjunkie.hu/2010/07/01/sci-fi-con-ok-magyarorszagon-irta-miyazaki-jun-merras/

morra - 2012. 05. 13. 21:42

Sziasztok! Nagyon tetszik a beszámoló. Kedvet kaptam én is most egy olasz conhoz. Nem csatlakozna hozzám valaki, akinek még nincs kivel mennie, de szívesen és biztosan eljönne? Olyan jó lenne elmenni rá. :/ itt az e-mailem: biancaspnfan@gmail.com :)

Jade - 2012. 05. 14. 00:08

@morra
Csak légy tisztában az árakkal, ahogy írtam. NAGYON drága!

Kóczy - 2012. 05. 14. 13:09

Az biztos, hogy egy convention nem olcsó dolog. De én azt mondom, hogy igazából aki rajongó, annak olyan élményt nyújt, ami felejthetetlen.

Én pl. márciusban voltam Londonban az Empire Awards-on, (Mondjuk nem ezért utaztam ki, hanem itt élek egy ideje) igaz, nem magán a díjátadón, hanem előtte a vörös szőnyeges bevonulást volt szerencsém élőben megnézni, és nekem pl. élőben látni egyik kedvenc színésznőmet, Michelle Ryan-t az olyan élmény volt…amit szavakba nem tudok foglalni. :) (Még úgyis, hogy a közös fotó végül nem jött össze…kicsit pechem volt.)
Egyébként valaki írta a Sundance-t meg Josh Radnor-t, azon is gondolkodtam, de végül oda nem mentem el.

De a National Television Awards is jó buli volt januárban. (Ott viszont bent voltam díjátadón magán.)

Viszont convetion-n még nem voltam. És én nem érzem azt, hogy itt Angliában olcsóbb lenne, mint máshol. (De lehet, csak nekem nincs lóvém. :) ) De tervezem majd, ha jól tudom, júliusban lesz egy nagyobb sci-fi convention errefelé, arra talán…

morra - 2012. 05. 17. 20:47

Jade: Ha mennék van vmi e-mail címed ahova lehet írni neked?

Jade - 2012. 05. 30. 17:03

morra:

jadescarecrow@gmail.com ide írhatsz nyugodtan :)

szaffable - 2012. 07. 27. 22:01

Szia Jade!
Én és a barátnőm is szeretnénk kijutni a 2013-as jus in bello Conventionra. TUdnál néhány tippet adni, vagy meg tudnád mondani, hogy a jegyed, meg az autogramm, fénykép, ilyesmi mennyibe kerül?

szaffable - 2012. 07. 27. 22:04

Morra: Én is nagyon szívesen kimennék, főleg csoportban, annak mégjobb a hangulata:) Te hogyan tervezed, mert még egyáltalán nem biztos, hogy ki tudnék jutni :( Minden az áraktól függ.

morra - 2012. 08. 16. 23:23

szaffable: mi már tuti h megyünk. tudnál írni egy email címet?

szaffable - 2012. 09. 16. 11:47

Morra: ostor2@freemail.hu De sajnos csökken az esélye annak, hogy ki tudok menni :( Az nunokatesómmal kiszámoltuk és valami 240.000 jött ki költségnek, ha angel passt szeretnénk. :(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz