login |

American Dad: kezdett a 8. évad – írta daniel_007

2012. 10. 04. 11:07 - Írta: vendegblogger

10 hozzászólás | kategória: animáció, kritika,

Seth MacFarlane animációs munkái közül egyértelműen az Amerikai Fater, azaz az American Dad a legjobb, legalábbis a humora valahogy közelebb áll hozzám, mint a Family Guy, illetve a hozzá készült spinoff, a The Cleveland Show. Stan Smith és családjának története ugyan már megélt pár mélyrepülést az évek során, de még mindig tud kellemes meglepetéseket okozni – habár a 8×01-ben ezt nem mutatták meg.

Általában jól szoktak elsülni azok az epizódok, amelyeknek Roger áll a középpontjában, hiszen a karakter rengetegszer viszi a hátán a sztorit, azonban az évadnyitót elnézve azt kell mondanom, hogy ezúttal a kevesebb talán több lett volna. Persze az is lehet, hogy nem így érezném, ha a másik szál kicsit érdekesebbre sikerül… Mindenesetre a random halálesetek legalább feldobták a hangulatot.

Az abszurditás, ami egyébként a sorozat poénforrásainak jelentős részét teszi ki, mint most kiderül, nem működik mindig, főleg, ha nincsen megalapozva. Természetesen az American Dad továbbra is nézős marad – bár leginkább már megszokásból, hiszen a korai évadok zsenialitásából már nem maradt sok, de az efféle túlkapásokat remélem a jövőben kerülik.

Ez az évadnyitó mondjuk 5,5/10-et érdemel, s csak akkor lenne 6-os, ha nem évadnyitóként lőtték volna el, hiszen kár lenne azzal áltatni bárkit, hogy egy átlag epizód színvonala ennél magasabb. Szerencsére azért volt pár emlékezetes jelent, többeket között a fent látható Roger-Haley elrablásos dolog, vagy Stan egyre elborultabb próbálkozásai az autója eladására.

Ettől még aki eddig nézte az American Dad-et, az a 8×01 miatt nem fog kiábrándulni belőle, viszont aki most akar nekiállni a sorozatnak, semmiképpen se ezzel kezdjen.

10 hozzászólás Ne habozz!

pumpika666 - 2012. 10. 04. 11:28

pedig zseniális volt! :D

gyarmati0421 - 2012. 10. 04. 13:27

már én is csak megszokásból nézem…

adm - 2012. 10. 04. 14:04

szerintem rég volt már ilyen jó rész :D

MrZombieEater - 2012. 10. 04. 14:29

Remek rész volt. A kamerás poén Roger-rel meg az egyik legzseniálisabb dolog amit valaha láttam, legyen az Family Guy vagy American Dad.

Thrasher - 2012. 10. 04. 15:32

“Szerencsére azért volt pár emlékezetes jelent, többeket között a fent látható Roger-Haley elrablásos dolog, vagy Stan egyre elborultabb próbálkozásai az autója eladására.”

tehát majdnem az egész rész.

annyiban stimmelsz, hogy túlzásokba pörögtek, viszont jól csinálták, 7/10

daniel_007 - 2012. 10. 04. 15:39

@thrasher: nem, pont, hogy nem az egész rész. az eleje szerintem inkább kínos volt, mint vicces, Stan szála is csak a vége felé indult be (nekem), a Roger-Haley meg szerintem csak a lövés után lett vicces. ennek ellenére persze tetszett nagyon a rész, csak valahogy többet vártam volna. évad közben jobban örülnék ennek a szintnek.

Lengabor - 2012. 10. 04. 17:04

“a korai évadok zsenialitásából már nem maradt sok”
Ez egy az egyben nem igaz. Bár nem tudom, mit értesz korai alatt, de ha valaki csak a hatodiknál kapcsolódott be (ami lassan nálunk is véget ér), akkor is azt tapasztalja, hogy jobbnál jobb részek követték egymást. Ezt a hetedik szezon is nagyjából tartotta, pontosabban a viszonylag egyenletes minőséget.
Roger pedig egy állat, a szó legeslegpozitívabb értelmében.

daniel_007 - 2012. 10. 04. 19:06

@lengabor: hát a második-harmadik-negyedik évad az, amivel a többit össze sem lehet hasonlítani. az első sem lett mondjuk szerintem annyira jó, de ez nyilván szubjektív. a hatodik-hetedik már egy teljesen más dolog…

Ruby - 2012. 10. 04. 23:11

annyira én sem éreztem erősnek, de a rossztól persze távol volt. én mindig Klaust hiányolom, szerintem nem használják ki eléggé, pedig Roger után ő a kedvencem.
7/10.

me - 2013. 05. 09. 13:13

Én maximálisan egyet értek a bloggerrel.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz