Advertisement
login |

A The Borgias 3. évad forgatása statisztaszemmel – írta Coimbra

2013. 01. 15. 22:00 - Írta: vendegblogger

38 hozzászólás | kategória: insider, találkozó,

(Továbbra is nagyon szívesen kiraknánk hasonló forgatási riportokat, vagy egyéb sorozatos beszámolókat. A korábbi statisztás beszámolóink itt vannak linkelve. Ja, a képek netesek, újságokból, illetve Jeremy Irons oldaláról, nem a szerző felvételei. – winnie)

Novemberben hat napot tudtam eltölteni a The Borgias 3. évadjának forgatásán statisztaként. Lehetett volna több is, de a szeptemberi casting (1 óra sorban állás után max. 10 percnyi adatfelvétel, tűrhető volt) után november elején kaptam először telefonhívást, amikor már más elfoglaltságom volt, de szerencsére legalább ennyi összejött. Azért nőtt meg a statiszták mennyisége akkor, mert a katonai jelenetek forgatásán 2-300 emberre is szükség volt, így nem volt nehéz bekerülnöm.

A hat napból háromféle katona bőrébe bújhattam, az első két nap egyik, a harmadik napon másik, míg a három utolsó napon egy harmadik egyenruhát kaptam, és bár a legelső volt a legkényelmetlenebb (a nyaknál tudott szorítani a mellvért), mégis ez tetszett a legjobban. Két helyszínre vittek, az egyik a váli erdő volt, a másik pedig értelemszerűen az Etyek melletti stúdió, ahol a szokásos itáliai díszletek között forgott a kamera.

A váli erdős (illetve “mezős”, egy felépített várral) napok azért voltak érdekesek, mert amíg az első két napon mint a várat ostromló katona szerepeltem, addig az utolsó három során a harmadik egyenruhában már ugyanezt a várat védtem tulajdonképpen önmagamtól. (A kettő között, egyetlen napra a második egyenruhába bújva csak meneteltünk egy földúton Válnál, később egy stúdiós díszletnél, ahogy hadba vonulunk.)

Az első nap az erdőben felállított tábor hangulata miatt emlékezetes, egyébként nem sok minden történt, vonulgatnunk kellett a fák között, nem is látszottunk, majd délután az erdő szélén már találkozhattunk az egyik főszereplővel, akinek a nevét nem írom le, mert akkor kitalálható lenne, hogy melyik hadseregben voltam, illetve mi lehet a harmadik évad cselekménye.

A második nap volt a legizgalmasabb, amikor megrohamoztuk a várat. A sárban sokan elcsúsztak, hiszen vagy ötször kellett futni a mezőn a várfal felé, majd addig röhögtem magamban a megbotlókon, míg végül nekem is sikerült földet fognom, amikor a nagy tömegben nem vettem észre, hogy a várba vezető kocsiút szélére tűzött “útjelzők” hirtelen akadállyá váltak, és a pajzzsal, alabárddal nem tudtam kikerülni az egyiket. Eközben hullottak az egyébként elrejtett személyes tárgyak is, minden visszasétáláskor telefonok, szemüvegek keresték gazdájukat, valaki a cigarettás dobozban tárolt szívgyógyszerét hagyta el.

Az utolsó három napon tehát magam ellen harcoltam, a vár belső részét már az etyeki díszletek alkották, ahol mindig csak hátrálni kellett, miközben előttünk néhány kiemelt statiszta harcolt. Ezután nagyjából két tucatnyian rabként funkcionáltunk, láncra vertek minket, az előterében vonultunk, miközben a meghódító vezérek beszélgetését vették fel (ezt valószínűleg benne is hagyják, szóval egy helyen biztos fogok látszódni).

Vicces volt, hogy valóban minden díszletelem “mű”, a szivacsos várfaltól kezdve a műanyag kardon és sisakon át, egészen a fejemre kent vérig, viszont a láncra kötözésünk valós volt, mert egy igazi, rozsdás vaslánc volt a kellék, kellően nehéz, melybe jobb dolga nem lévén maga Neil Jordan bújtatta a kezemet, szóval annyira nem panaszkodtam, mint mások, akik fel voltak háborodva, hogy valakinek az a szerepe, hogy mint börtönőr kísér minket, és néha ránt rajtunk egyet.   És bár közös jelenetünk nem volt, a Michelettót játszó Sean Harris-szel is sikerült találkozni, igaz, csak tíz méterről láttam, amint egy jelenet után elsietett valahova.

Az egész napos ottlét nagy része egyébként várakozással telt, két nap alatt el is olvastam egy 300 oldalas könyvet munkaidőben. Nem igazán volt se fárasztó, se megterhelő ez a hat nap, valószínűleg idén is jelentkezek majd.

38 hozzászólás Ne habozz!

danialves - 2013. 01. 15. 22:22

“Lehetett volna több is, de a szeptemberi casting után november elején kaptam először telefonhívást”

Én május utolsó napjaiban voltam castingon, úgy hirdették, hogy onnantól folyamatosan szükség van nagyon sok emberre. Szabaddá tettem a júni-júliusomat, erre augusztus közepén hívtak először, aztán meg szeptember-októberben többször is, vittek volna engem is katonának. Ha előre elmondják, hogy őszig ebből nem lesz semmi, akkor nem is jelentkezem.

Sztem hatalmas gyökérség volt a casting részéről, hogy úgy adták elő májusban, mintha hatalmas embertömegre lenne szükségük hirtelen, miközben ez nem így volt. Nem tudom a nyugdíjasokon kívül ki tudja megmondani 5 hónapra előre, hogy ráér-e folyamatosan, teljes munkaidőben.

Dregnarr1 - 2013. 01. 15. 22:57

Azt meg lehet tudni, hogy mennyit kaptatok a munkátokért?

Raoul - 2013. 01. 15. 22:59

Én csak két napot voltam és őszintén szólva azért az első napomat megterhelőnek és fárasztónak éreztem a pajzzsal és alabárddal való futkosás után, na meg a napon való aszalódást követően. (Még szeptemberben voltam.) Mindenesetre nagy élmény volt, még ha látszani nem is fogok. Nekem Francois Arnaud-dal sikerült majdnem összefutni… szó szerint az egyik jelenetben majdnem nekem jött. Hátha azt benne hagyják. XD
De szerintem bőven élményszámba megy, még ha egyéb teendők miatt utána az összes hívást vissza kellett utasítanom. (Azaz, amire még rábólintottam, az végül elmaradt.) Ha lesz, akkor idén is mindenképp elmegyek a castingra.

Gwen - 2013. 01. 15. 23:06

De jó volt olvasni! Már én is akartam írni, csak mindig húztam, nekem hatalmas élmény volt (bár nem katonáskodtam)! :-))

winnie - 2013. 01. 15. 23:07

hanem? na, ki vele, tudni akarjuk:)

Gwen - 2013. 01. 15. 23:49

Oké, hamarosan küldöm! :-)

secret - 2013. 01. 16. 00:09

ha mar levelek. winnie. meg van meg a fringe focimes irasom? :D

winnie - 2013. 01. 16. 00:16

secret: igen. a fináléra tervezem. valamikor előtte, azt felvezetendő.

ő az: https://twitter.com/sorozatjunkie/status/290225905471746048

gyuromoj - 2013. 01. 16. 02:49

Pár szóban el tudnád mondani hogy a casting alatt mit kellett csinálnod? (mennyire számít a külső, nyelvtudás, stb.)
Fizetést kaptatok ezért a pár napért? (napi fix vagy órabér volt?)

Mikka - 2013. 01. 16. 05:09

Ha erdekel benneteket, a napi alap penz 7000 forint 12 oras forgatasi idore. Utana tulorak, de az iden ez nem nagyon volt.
Van meg esetleg extra love ha ” frontline” esete forog fenn.
Mondjuk en ezt sosem kaptam meg:(

Cseho - 2013. 01. 16. 08:28

Én durván 3 órát álltam sorba a castingon, de én még az elsőn voltam. Engem augusztusban hívtak fel. A jelentkezők vegyessége lepett meg igazán. A 90 éves nagymamától kezdve a járókeretes(!) fasziig minden volt ott. Volt ott egy nő aki mesélte, ő már gyakorlott statiszta. Évek óta ebből él. :D

gyuromoj: Casting alatt nem sok mindent. Egy információs lap kitöltése volt, utána egy fényképezkedés. Kb 10 percig tartott az egész. Egy régi gyárszerűségbe voltunk bezsúfolva. Baromi meleg volt. Ezer ember izzadtság szaga egyszerre érződött :D

primessor - 2013. 01. 16. 10:09

“Vicces volt, hogy valóban minden díszletelem “mű”, a szivacsos várfaltól kezdve a műanyag kardon és sisakon át, egészena fejemre kent vérig, viszont a láncra kötözésünk valós volt, mert egy igazi, rozsdás vaslánc volt a kellék” :D

Na, ilyen élményem nekem is volt. Én harsonás voltam (augusztustól októberig négy alkalommal, mert mi csak akkor kellettünk, ha egyik fejes ment látogatóba a másik fejeshez), és bár majdnem minden műanyag meg gumi, a trombita rézből készült. Eléggé égő volt az első alkalommal fent állni az erkélyen, miközben megpróbálsz kitartani egy olyan trombitát, ami hosszabb nálad (1,74 cm vagyok – és ez csak a második legnagyobb hangszer volt!). Nem kellett sok hozzá, hogy elkezdjen oszcillálni a kezünkben, imbolyogtunk jobbra-balra, ráadásul ha kiesik a kezünkből, és 4 m magasról ráesik a színész fejére… Alattunk meg mindenki röhögött, hogy milyen csírák vagyunk, nem bírunk el egy gumitrombitát. :P
Utána már készültem: edzettem azokat az izmokat, amiket még nem nagyon használtam életemben. Viszont élménynek nagyszerű volt! :)

Hunnenkoenig - 2013. 01. 16. 10:41

Csak tippkent:

Ha komolyan gondolod a statisztaskodast, van benned kitartas, birod a semmittevest es valamennyire megbizhato / pontos vagy, akkor ne varj arra, hogy felhivnak. Hivd te öket 1-2 nappal azelött, amikor lenne idöd es kerdezz ra konkretan, hogy van e valami munka szamodra.

Több ezer embert nem tudnak fejben tartani az ügynökseg emberei. Ha latjak, hogy aktivan erdeklödsz, azzal bizonyitod, hogy akarsz is es örülnek, ha megkönnyited a munkajukat aktiv erdeklödessel (plusz enyhited a telefonszamlajukat :-P).

Ha ezutan parszor bizonyitottad, hogy bevethetö vagy es szinte barmikor lehet rad szamitani, akkor elöbb-utobb megjegyeznek maguknak es utana mar ök fognak teged hivni. Mo-n forgatnak annyit, hogy legyen eleg munkad egesz evben fizeteskiegeszites szinten.

Megelni sose fogsz belöle, de jo mellekkereset lehet belöle.

silver - 2013. 01. 16. 11:30

Azt elárulnátok, hogy erről, ezekről hol/merre lehet tudomást szerezni? Szívesen mennék én is legközelebb, csak nem tudom merre kellene figyelgetni a felhívásokat! Köszi.

Brynden Rivers - 2013. 01. 16. 11:30

Jó cikk!

Egyik ismerősöm volt “idegenvezetésen” a stúdióban, fotózkodtak a pápai trónnal, megnézték a sorozat ruháit … :)

fajro - 2013. 01. 16. 11:36

danialves:

A másik oldalról tudok beszélni: sokszor mondanak valamit az ügynökségnek: ekkorra és ekkorra kell majd 200 ember. Egy hét múlva: az egészet eltoltuk két hónappal, szóval majd csak később kell a 200 ember. És még az is előfordul, hogy egy hét múlva megint előre kerül…
Valamint egy filmes munka csak akkor biztos, ha már kifizették. :) Ezeket kell mindig fejben tartani, ha valaki statisztának jelentkezik.

silver: a legtöbb ügynökség már fent van facebookon. Ott keresgess. :)

danialves - 2013. 01. 16. 11:49

fajro: jó, de akkor mondták volna, hogy aki ezt elvállalja, az álljon rendelkezésre június-november között, mert nem tudjuk mikor kell ember. Erre azt mondták, hogy folyamatosan mennek most már a statiszták a forgatásra, úgy is készültem. Pl. asszem volt ilyen, hogy “ráérés” és be lehetett írni, h “folyamatos” meg valami mást is. Én meg beírtam az elsőt, mert onnantól kezdve folyamatosan ráértem, csak nem 5 hónapon keresztül.

silver: Ezt a Facebox Team szervezte, megtalálod őket facebookon (amúgy én asszem pont a sorozatjunkie-n láttam a felhívást)

fajro - 2013. 01. 16. 12:01

danialves: ez tény, azt tudhatták elvileg, hogy a forgatás meddig tart, és mondhatták volna. :)

winnie - 2013. 01. 16. 12:12

“Azt elárulnátok, hogy erről, ezekről hol/merre lehet tudomást szerezni? Szívesen mennék én is legközelebb, csak nem tudom merre kellene figyelgetni a felhívásokat!”

mondjuk itt? érdemes követni a linkeket és ott vannak infók, címek.

danialves - 2013. 01. 16. 12:37

Amúgy Coimbra, Te azonos vagy a filmdroidos koimbrával?

Jenő - 2013. 01. 16. 13:18

Engem is érdekelne ez a dolog, izgalmas élmény lehet.

Coimbra - 2013. 01. 16. 15:16

Dregnarr1: amint fentebb már más írta, 7000 12 órára, plusz a túlórák, de amelyik héten voltam, előálltak egy “akcióval”, hogy ha h-k-sz-n mindhárom nap ott vagy, akkor 7000 helyett 8500.Én sajnos hétfőn még nem tudtam menni, szóval ez rám nem vonatkozott, de voltak sokan, akikre igen.

gyuromoj: semmit sem.Bementünk (10-esével szeptemberben, nekünk nem volt ilyen 1000 fős izzadásunk, mondjuk szept. elején már nem volt hőség, és asszem árnyékban álltunk sorba 1 órát, tűrhető volt), kitöltöttek velünk egy adatlapot, amire ha beírtad, hogy te tudsz lovagolni/íjászkodni stb. akkor előnyöd volt/más szerepet kaptál, de nekem ilyesmi nem volt.A nyelvtudást is be lehetett írni, személyi adatok, telefonszám stb… aztán egy fénykép rólad és mehettél is.Napi fix bér volt, túlórákkal, ha az is összejött.Volt, hogy hazafelé a buszon ültünk már indulásra készen, amikor feljött az egyik szervező, és kellett neki 3-4 magas ember, na azok mehettek vissza. :) persze kaptak túlórát, de azért éppen induláskor szólni hogy mégis maradsz nem biztos, hogy túl jó lehetett.

Cseho: tényleg voltak érdekes arcok.Ugyanúgy volt budapesti egyetemista és balatonszárszói utcaseprő (!), gimnazisták, akiknek igazolást is osztottak a suliból hiányzás miatt, valami csóka, aki azzal büszkélkedett, hogy már 4-5 éve nem fizet adót, volt egy ultrapanaszos, akinek minden baj volt az életben, mikor bejött a melegedőbe, mert kint hideg van/fázik, felült az ablakba, majd 1 perc múlva kinyitotta az ablakot, amit gyorsan meg is jegyeztek neki, hogy akkor miért jött be? :)

silver: én is itt Sorozatjunkie-n tudtam erről a castingról.

danialves: Filmdroid?Nem hiszem, valami filmes blogon egyszer hozzászóltam egy cikkhez, de szerintem más valaki lehet az az illető.Jó, hogy szólsz, azt hittem egyedül vagyok ezzel a becenévvel. :)

Közben észrevettem a cikkemben egy gépelési hibát, az “egészen a” közül kihagytam a szóközt, ha javítanátok, megköszönöm!
Amúgy nemcsak az előzeteshez képest voltak változtatások, hanem menet közben is, állítólag ősz közepén volt egy párnapos leállás, mert át kellett írni a forgatókönyvet, vagy két nap között tájékoztattak, hogy mondjuk csütörtökre nagyon sok ember kell, aztán mire eljött a csütörtök nem volt semmi, viszont péntek lett belőle, de nem olyan sok emberrel.A legjobb az volt, mikor este 21.53-kor hívtak, hogy tudok-e menni kora reggel/hajnalban. :)

silver - 2013. 01. 17. 12:59

köszi szépen mindenkinek! akkor figyelek itt is és fb-on is!

Garott - 2013. 01. 17. 23:05

Én 6 napot voltam, és szerintem ez egy igen jó munka. Amikor felvétel van akkor gyorsan megy az idő, ha meg nem akkor is, mert van kivel beszélni, így gyorsan elmegy vele a nap. Én voltam az egyik nagy tömegjelenetben amikor túlóra is volt, akkor hajnal 4-kor volt a találkozó és este 8 kor végeztünk, de rendben kifizették a túlórát is.

A facebox-osok amúgy elmondják, hogy mindenkinek megpróbálnak munkát adni, de nem ők döntik el, hogy hány ember kell, és idén igen népszerű volt, sokan jelentkeztek (én pl a hirdetéssel találkoztam a munkaügyi központban is), és persze van olyan aki olyan hátrányos tulajdonsággal rendelkezik mint a tetovált szemöldök, vagy a fültágító, ami kissé megnehezíti a szereplésüket.

A forgatáson pedig a normál pénzen kívül van esély még kiegészítők szerzésére, mint amikor kiemelt státuszba kerül valaki és hirtelen kell új jelmezbe új karakter, aminél rögtön ugrik a pénz. Vagy volt egy forma, akinek nullással lekapták a haját 20k-ért.

Coimbra - 2013. 01. 25. 14:41

Nem tudom, hova tegyem, de itt volt szó statisztás munkák kereséséről, hátha olvassa egy-két ember, vagy az adminok, akkor ők kitehetnék posztba:

https://www.facebook.com/FACEBOXTEAM?fref=ts
tegnap 16.39-kor feltöltött poszt: új sorozathoz febr. 1-jén és 2-án casting Budapesten!

Névtelen - 2013. 01. 26. 21:42

És milyen embereket vettek fel katonának? xd
mert én szívesen lennék statiszta, csak az a baj, hogy 16 éves vagyok, hány évesek voltak átlagban?

Coimbra - 2013. 01. 26. 23:01

Voltak gimnazisták is.Hazafelé a buszon igazolást osztogattak nekik, hogy másnap vihessék suliba. :)

Névtelen - 2013. 01. 27. 07:58

És volt vlmi kritérium, hogy-hogy kiket vettek fel? :) például nagyon vékonynak kellet lenni? xd vagy mi?

Névtelen - 2013. 01. 27. 09:43

Mert én az Open castingnál tag vagyok 1 éve, de nem hívtak :(

Névtelen - 2013. 01. 27. 09:47

Eddig még soha se

Névtelen - 2013. 01. 27. 09:50

Coimbra köszi, hogy válaszolsz a kérdéseimre xd

zephyrus - 2013. 01. 27. 12:01

nincsenek kritériumok (: a facebook team csak szervezkedik, a kiválasztást nem ők intézik, hiszen nem ők fogják eldönteni, hogy na most te-te-te jó leszel ide vagy oda, hanem azt már a forgatócsoport csinálja. ahogyan azt is, hogy aznapra mennyi ember kell, mert jelenetektől függ és sajnos ők nem tudhatják előre, ha másképp alakul egy forgatási nap és elcsúsznak. legalább is nekem ezt magyarázták, igen, én is voltam :D
arra viszont érdemes felkészülni, hogy abban a 12 órában csak pár percnyi felvétel készül és nem is az a fárasztó amikor csinál valamit az ember, hanem amíg várni kell a színészekre, a sminkesek, a fodrászokra, a kamerabeállításokra és stbstbstb :D
ráadásul én nemeshölgy voltam folyamatosan, nekem a szünetekben még a ruhámat is csinálni kellett mindig, végül megunták és rám varrták :D élmény volt :D főleg a 40 fokban a vastag, nagy ruha :D de hát erre fel kell készülni :\ sajnos volt aki elájult katonák közül, mert tűző napon állni órákig elég nehéz és fárasztó, pedig a vizet folyamatosan hordják minden statisztának.

Névtelen - 2013. 01. 27. 16:27

Akkor minden jelentkezőt felvettek? xD

zephyrus - 2013. 01. 27. 17:19

nem tudom, biztos volt akit nem, de igyekeztek úgy hívni az embereket, hogy mindenki kapjon esélyt, azért nem bunkó banda (: szóval én azt mondanám, hogy 95% esély, hogy bekerülsz.

Névtelen - 2013. 01. 27. 18:46

köszi zephyrus! :)) 4 évadot is itt forgatják, akkor megint lesz válogató? :D

zephyrus - 2013. 01. 27. 20:12

igen, valószínűleg itt fogják, ha már a többit is… és valószínűleg lesz, olyan május-június környékén figyeld, mert átlagosan júliustól forog (: de gondolom kint lesz itt az oldalon is, illetve a facebook team oldalát figyeld.

Névtelen - 2013. 01. 27. 20:17

oké köszi! :D

eve - 2013. 07. 19. 13:32

Sziasztok! azt kibogarásztam a commentekből, hogy hol érdemes figyelni a felhívásokat a castingokra, de még volna egy talán hülye kérdésem; mire kell számítani egy statsizta castingon? Mármint mit kell csinálni, lesznek feladatok, ahol “színészkedni” kell, vagy csak a külső számít, hogy megfelelő e, vagy ilyesmi?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz