login |

Community: vége a 4. évadnak

2013. 06. 28. 21:17 - Írta: winnie

41 hozzászólás | kategória: 2012/13 finálék, kritika,

– Where do we start?
– We need to split into two groups, the survivors and the Others.
– Where’s the manifest?

Különleges évadon vagyunk túl, hiszen az NBC, illetve a Sony stúdió kvázi kirúgta Dan Harmon-t, a Community készítőjét saját sorozatából, s mellette rengeteg eddigi író is lelépett. Új showrunnerök érkeztek és minden tiszteletet megérdemelnek, mert hatalmas fába vágták a fejszéjüket. Egyrészről meg kellett menteniük a sorozatot, vagyis új nézőket szerezniük, másrészt meg kellett tartaniuk a rajongókat, akik egy része kaszával fenyegetőző, elkötelezett Harmon-rajongó.

A többség azért remélem, hogy amolyan középvonalas inkább, aki kíváncsian várta, hogy mi sül ki a 4. évadból. (Korábban a 4. évad nyitányáról, elejéről és közepéről már írtunk, a véleményeitek igencsak vegyes képet mutattak.)

Nyilván mindenki másképp fogja megítélni, nem lesz konszenzus (vagy majd jól rám cáfoltok), de abban szerintem megegyezhetünk, hogy a két sorozatfőnök mindent megpróbált és mechanikus oldalról közelített, vagyis átlényegült Dan Harmon-ná és úgy próbálta megírni a szezont. Ebben nyilván a megmaradó írók is segítettek nekik, minek eredményeképpen a évad eleji hideg mechanizmusból a végére előbukkant a lélek és a szív is.

Vallomás: a Community 4. évadról nem mondtam volna meg, hogy showrunner-váltás volt. Talán egy fokkal gyengébb volt, mint a 3. szezon, de cserébe konzisztensebb, kevésbé volt hullámvasút, nem váltogatták egymást a gyengécske és a zseniális epizódok. (Persze ilyenkor mindig meg kell jegyeznem, hogy én anno 2 rész után kaszáltam a sorozatot, csak a 2×01 ragasztott rá – azt hiszem, nyáron végre bepótolom az első évadot is. Ezt csak azért jelzem, mert a karakterizáció “hűségét” illetően nem feltétlenül tudok megbízhatóan nyilatkozni.)

Akinek tetszett a szezon, az mondhatja, hogy az új showrunnerök tisztelegtek Harmon előtt, tiszteletben tartották az ökörségét örökségét, aki utálta, az pedig úgyis azt fogja mondani, hogy pofátlanul másolták őt. Minden nézőpont kérdésese. Történetek terén például nem egy event-jellegű epizód volt, főleg az elején, animációk is előfordultak (báb musical!), agymenés, mindfuck, elborultság (csak talán másképp?) ahogy kell, és persze rengeteg jó duma – legalábbis én egy csomó idézetet kiírtam a finálékritikát illusztrálandó.

It’s either us, or us.

Nem csak ész nélküli komédiázás ment, hanem igencsak jelen voltak az érzelmesebb jelenetek is, mint ahogy a Harmon által erőltetett áthallások, a metázás is. Számomra mindez abszolút kellemes meglepetés volt, mint ahogy az is, hogy idővel sikerült egyben mozgatni a főbb szereplőket és nem csak a manapság divatos, “minden részben párosítsuk őket úgy, ahogy még nem volt rá példa”-filozófiát követték.

És, ha már új showrunnerök, akkor le a kalappal a merészségük előtt is. Ugyanis nem csak egy helyben futtatták a karaktereket, hanem alakították őket, továbbvitték a romantikus szálat, némelyik figura megszállottságát, foglalkoztak a mitológiával, előre lépett a történet, volt bátorságuk megismertetni velünk Jeff apját, némely karakternek múltat, kvázi eredetet találtak ki, színes mellékszereplőket sem feledték és előbányásztak “főgonoszként” valakit, akit talán a 2. évadban láttunk utoljára.

Ezek mind, mind pozitívumok, attól függetlenül, hogy némelyik szál kifejtése kevésbé poénosra sikerült. De ettől még azt éreztem, hogy a sorozat szelleme, fundamentuma megmaradt. Ha valami hiányzott is, azt nem sikerült konkrétan megragadnom.

Visszatérve az első bekezdéshez: a két új showrunner megmentette a sorozatot, megtette kötelességét, most már mehet – Dan Harmon-t pedig visszahozzák az 5. szezonra, ami ugyan rövidített lesz (első nekifutásra), cserébe eljutnak 97 részig, így a stúdió ölébe hullhat a Nagy Pénz, ha el tudják adni az ismétlési jogokat kábelre. Onnan pedig már csak egy szezon kell és elérhető közelségbe kerül a #sixseasonsandamovie.

ui1.: Darkest timeline FTW. A The Cape folytatódott kábelen és a 3. évadjában jár.

ui2.: mint tudjátok, Chevy Chase sokadik “kiborulása” után kiszállt a sorozatból.

41 hozzászólás Ne habozz!

JKJ - 2013. 06. 28. 21:30

Nem tudok egyet érteni az írással, mert szerintem gyenge volt az egész évad. Reméltem, hogy nem folytatják, de ha visszakerül Dan Harmon, akkor adok neki még egy esélyt :-).

winnie - 2013. 06. 28. 21:32

tiszta sor, de itt hatványozottan érdekelne, hogy ki miért tartja gyengének (vagy jónak) a szezont. mondjuk azt hozzáteszem, hogy nem azt mondom, hogy jó volt, hanem, hogy valamivel gyengébb, mint a 3. évad:)

ldavid - 2013. 06. 28. 21:39

seasons-ből kimarad egy ‘s’

nekem is hasonló a véleményem amúgy, gyengébb volt de rossz nem, és voltak teljesen jó részek is

petecz - 2013. 06. 28. 21:50

Az fura hogy még nem láttad az első évadot… Szerintem továbbra is az volt a legjobb szezonja neki. És nekem emiatt az új évad elviselhetetlen volt szinte, hisz ahoz képest szinte már egy másik sorozat, annyira erőltetettnek éreztem minden egyes jelenetét, néha meg már kínosnak is, sajnos (1-2 rész nem volt mondjuk olyan rossz). A 5 évad első részét megnézem, Harmon hogy folytatja, de már nem reménykedek semmiben. Nagy csalódás volt ez.

KG - 2013. 06. 28. 21:53

megnéznék egy produkciót amiben a 2 sztár charlie sheen és chevy chase :D

Csilla0422 - 2013. 06. 28. 21:57

Az évaddal még le vagyok maradva. Nem baj ha spoiler lesz, de plíz légyszi írja meg valaki, hogy Annie és Jeff összejött e. Köszi!

stargatelost - 2013. 06. 28. 22:11

Látszott hogy próbálkoztak, voltak jó részek, de az a kis adalék, Harmon zsenialitása hiányzott belőle, és ez a kis összetevő nagyban befolyásolta az egész összképet, szerintem ezért lett gyenge évad.

Az első Lostos idézethez szerintem mehetett volna a következő mondat is, hiszen az is része az utalásnak. (“Where’s the manifest?”) :)

paranoid android - 2013. 06. 28. 22:20

Csaknem teljesen egyetértek a kritikával. Ha szigorú akarok lenni, tekinthetnék úgy erre az évadra, hogy a leggyengébb volt, de inkább azt mondom, nem volt rossz. Voltak remek dolgok, és voltak kevésbé jók, de utóbbiak sem azért mert nem próbálkoztak valami jót letenni az asztalra. Az évad eleje valóban izzadságszagú volt, de lassan ráéreztek az írók. Hogy észrevettem-e volna Harmon hiányát, ha nem olvasom a híreket? Nem tudom, talán. De az biztos, hogy nem volt akkora minőségbeli hanyatlás, mint amilyet sokan belelátnak. Viszont azért az is kétségtelen, hogy nekem hiányzott valami átütően zseniális az évadból. Összességében inkább kellemes szórakozás volt, ellenben a korábbi évadok sokszor fantasztikus szórakozásával.

VanillaSky - 2013. 06. 28. 22:21

Tetszett az évad. Jeff karaktere sokat változott kapott rendesen háttér információkat. Az Abed-Troy kapcsolatot is mozgatták ide-oda. Shirley lóg kicsit a levegőben, Pierce helyzete ugye adott volt. A Britta-Troy párkapcsolat kicsit erőltetett volt, bár le is zárták hamarjában. A darkest timeline visszatérése is jópofa volt, ami viszont egyáltalán nem volt ínyemre az Chang és az amnéziája. Pierce időutazó felügyelője viszont remekbe szabott. I hate you!:)

Shyllard - 2013. 06. 28. 22:23

Nekem nagyon felemás volt az évad, kicsit túl ridegre sikeredett az egész, Chevy Chase se volt jelen nagyon, de azért hetente egyszer nézhető volt, darára tuti nem lennék képes vele. Voltak tényleg jó epizódok, ami megmaradt az a Jeff családtalálkozásos volt, ott megtalálták az eddigi hangulatot, de a többi kicsit lejjebb volt a szokásosnál. Egyetlen pozitívuma nekem Britta karakterváltozása volt, nagyon nem tetszett az a buta irány, amely felé terelték egy ideje (3. évadban már zavaró is volt, főleg hogy mindig eszembe jutott a pilotban milyen “okosnak” tüntették fel) Na de jön az 5., Dan Harmonnal, szóval minden rendben lesz.

seed - 2013. 06. 28. 22:52

Nekem ugyanúgy tetszett mint a korábbi évadok, ha jól emlékszem 2 rés zvolt, amit nagyon untam. Az utolsó rész meg 10/10 volt :D

Tso - 2013. 06. 28. 23:07

Wow. Ezen most meglepődtem.
Számomra nagyon rossz volt ez a 4. évad, az egyetlen jó hír az az volt, amikor meghallottam, hogy Dan Harmon visszatér.

Egyszerűen alig nevettem a részeken, a komolyabb részek meg érdektelenek voltak szerintem.

deku82 - 2013. 06. 28. 23:08

“Ha valami hiányzott is, azt nem sikerült konkrétan megragadnom.”
Nekem igen: a poénok – részenként ha 1x nevettem.
Ez nem a 4. évad hibája, a 3. évad után már elkaszáltam ugyanis, de egy gyengébb napomon ledaráltam az egészet. Mintha vmi bolondok házában “kellene” nevetnem a bentlakókon. Lehet, hogy ezt csak bedumálom magamnak, de az 1-2. évadban nem voltak ezek ennyire fájóan hülyék.

Zirowe - 2013. 06. 28. 23:16

Kicsit elakadtam, lehet azért, mert csak fél fejjel figyeltem az egész évadot.
De volt az a kavarás Chen-el, illetve Kevinnel, aki konspirált végig vkivel, akiről az utolsó előtti rész végén kiderült, hogy egy fekete srác volt (?!), majd az a szál maradt is annyiba, és jöttek az alternatív emberek.

Lemaradtam vmiről, vagy tényleg nem zárták le azt a szálat?

Kicsit már túl elvont is volt ez az évad, viszont ahogy 9gagen is megemlítették többen is, azzal szúrtak ki a legjobban velük, hogy adtak egy újabb évadnyi berendelést, hiszen majdhogynem tökéletesen lezárták a sorozatot. :D

Jence4 - 2013. 06. 28. 23:21

A 3. évad maga a tökéletesség, imádom újranéztem többször is, fantasztikus,de a negyediken látszik hogy a történetek váza ugyan megvolt ,de hiányzik belőle az a zsenialitás ami hangulatot ad az egésznek, valahogy nem az igazi, értem itt ezalatt pl az darkest timeline támadást, aminek egy jó painball episode-nak kellet volna lennie, a történet jó volt, kitalálták/ta, de hiányzott belőle az, ami a többi részt eladta , valahogy nem volt lelke, száraz volt. Ettől még nézhető volt a 4. évad és várom az 5.-et.

jjncaa - 2013. 06. 28. 23:23

winnie, az tény, hogy a showrunner-váltás nem volt érezhető a részeken, mert azok a “Community light”-szintet hozták… szinte mindegyik fantáziadúsan indult, de általában a féltávra elfogyott belőle a kraft, ha nem tudom, hogy Harmont leváltották, simán azt hihetettem volna, hogy kezd kifogyni az ötletekből

szimplán magánvélemény, és nem akarok megbántani senkit (pedig tudom, hogy meg fogok), de aki megelégszik egy comedy-nél a HIMYM vagy a TBBT éveken keresztül hömpölygő posványával, annak vélhetően a negyedik évad még jobban is tetszett/tetszhet, mint a harmadik

winnie - 2013. 06. 28. 23:32

petecz: nehezen tudok visszamenőleg pótolni, inkább újakat nézek a blog miatt, de hátha lesz szabadidőm:) viszont jó tudni, hogy bármikor előkaphatom, ha megszorulnék.

zesku - 2013. 06. 28. 23:48

Nekem a Community az első évad első része óta az egyik kedvencem. Egyből megszerettem a karaktereket, és bár változott a sorozat az évek alatt (számomra egy kicsit kevésbé tetsző, kifordítottabb, abszurdabb irányba), nekem így is kedvenc maradt. Dan Harmon távozásával azt hittem, hogy befellegzett a sorozatnak, ám szerintem nem így történt, főleg, hogy az 5. évadra visszatér.
Őszintén mondom, nem volt ez a negyedik olyan jó évad. Ennek ellenére így is minden héten üdítően hatott, jó volt látni a karaktereket, néha megmosolyogtatott, néha megnevettetett. Volt 1-1 kifejezetten unalmas rész, és kevés nagyszerű, a többi pedig hozott egy olyan életben tartós, nem világmegváltó, de számomra még mindig szerethető szintet. Olyan oké volt. Szerintem jó munkát végeztek, akik átvették Dan helyét, viszont azért így, a visszatérésével fog helyre állni a világ rendje. Szerintem egy lendületes 5. évadnak nézünk elébe, több hülyeséggel, ingadozóbb színvonallal, ám rengeteg emlékezetes jelenettel. Én nagyon várom. Részemről a 4. évad 6/10.

zesku - 2013. 06. 28. 23:50

Winnie, az első évad tényleg nagyon jó! Kevésbé őrült, viszont nagyon szerethető, friss élmény. Nagyon ajánlom, egy ismerősöm pár napja egy éjszaka darálta le, és nagyon tetszett neki (pedig őt se fogta meg az első rész annak idején). :)

Vazul - 2013. 06. 29. 00:02

Én még mindig imádom a HIMYM és a TBBT-t is, de szerintem borzasztó volt a negyedik évad. Kb. Jence4 véleménye áll a legközelebb az enyémhez, nézhető volt, de sehol sincs az előző évadokhoz képest. A fő gond, hogy nem lehetett tudni, hogy merre tart az évad, egyszerűen 12 részt nem voltak képesek koherens átívelő szállal “megtámasztani”. Ment a kavarás Chang-gel és a másik fősuli igazgatójával, majd semmi nem lett belőle, és megkaptuk a másik dimenzió képviselőit évadvégi ellenségeknek, de annyira hirtelen jött, hogy nem is igazán ütött. A paintballt is olyan gyorsan lezavarták, hogy nekem az sem igazán esett le, hogy ez most az lenne.

A fő problémám az, hogy a korábbi évadok részeiben valahogy hűek voltak a készítők az epizódok témáihoz. Legjobb példa erre a Season 2 duplarésze, ahol valóban egy háborút láthattunk a képernyőn. Nézzük meg a jeleneteket, a párbeszédeket, a kameraállásokat. Ha valódi tölténnyel lövöldöztek volna, simán el lehetne adni egy háborús filmek. Gondoljunk csak Troy “halálára”, Magnitude önfeláldozására, vagy éppen Pierce trükkjére. Ehhez képest a negyedik évad valahogy statikus volt. Állt a kamera, a szereplők meg bohóckodtak előtte, de nem volt meg az a dinamika, mint korábban. Nem azt mondom, hogy nem voltak jó részek, mert egy-kettő bizony akadt, de a legtöbb bizony gyenge volt.

Valahogy az az érzésem, hogy nem volt átgondolva az évad. A készítők tudták, hogy mik a kötelező körök, amiket le kell futniuk, de nem tudták, hogy azt hogyan tegyék.

Kocsolas - 2013. 06. 29. 02:52

voltak nagyon jó egysorosak főleg popkult utalásokban, de néha nagyon communitysek akartak lenni és már túlzott hülyeséget csináltak. összességében azért nem bánom, hogy folytatódott, nem volt egy hatalmas évad, de ha ez volt az ára hogy most kapjunk mégegy nagyonjót, akkor egye fene

suno - 2013. 06. 29. 08:20

Számomra egy hullámzó minőségű 3. évad után, ahol voltak még nagyon vicces részek, itt valóban nem volt hullámvasút, az összes rész kritikán aluli volt. Azért remélem az 5. évadra összekapják magukat, mert én kitartó vagyok…bár szigorúbb junkie-nál már rég kasza lenne a sori.

Tamas - 2013. 06. 29. 09:11

Én valahogy sokkal kevésbé tudtam élvezni ezt az évadot, mint eddig bármelyiket. Ugyan nyomokban Community vonásokat tartalmazott szinte mindegyik rész, de a humor számomra kiveszett a sorozatból a negyedik évadra. Sőt, egyszerűen kínosnak/nézhetetlennek találtam azt a bábos részt. Nagyon nagyon kevésszer fordul velem elő, hogy áttekerjek egy sorozatepizódot, na itt ez is megtörtént.
Remélhetőleg a színvonal javulni fog a következő évadra.

Olga - 2013. 06. 29. 11:36

csak én örülök Chevy távozásának? szerintem már a 2.évad végén kapott 1 tök jó lehetőséget a távozásra, én eleve a 3. évadban is feleslegesnek éreztem néha! Egyébként SZERINTEM az évad nem volt kiemelkedően jó se de rossz se!

Ubul - 2013. 06. 29. 12:13

én a 2. évad végén kaszáltam, az utolsó pár részt nem néztem már meg abból se, az első évad viszont állati jó volt, nagyon szeretttem. 3.-4. pótlása, és a maradék részeké nem tudom mikor lesz, de sajnálom hogy Chevy Chase elmegy, más kérdés, hogy már a 2. évad közepe fele kezdett idegesíteni.

clark - 2013. 06. 29. 12:36

az évad nagyon jóra sikeredett nekem továbbra is egyik nagy kedvencem és várom az 5 .évadot is!

tobias88 - 2013. 06. 29. 13:24

Sajnos gyenge volt, 1 darab zseniális rész nem volt de ez van. Még a 7/10es részek is ritkák voltak és sokszor előfordult hogy 4/10es részt láthattunk ami borzalmas ahhoz képest, hogy milyen jó volt a sorozat.

danNN - 2013. 06. 29. 14:20

Rémesen gyenge évad volt, részemről kaszáltam.

fddgd - 2013. 06. 29. 16:09

Sajnos szerintem is jóval gyengébb volt előző évadoknál, bár akadt egy két jó pillanat (jeff monológja az apjának stb), de összességében sok mindent elcsesztek, britta és troy viszonyának alakítása kaotikus volt, összevisszasság, zavaró, és miután hip-hop lezárták minden megy tovább mintha mi sem történt volna. Chevy Chase is hol volt hol nem, nagy kár érte. Plusz jöhetett volna egy nagy finálé egy chang-féle összeesküvéselmélettel ehelyett be kellett érjük jeff fantáziájával, sajnos nem ütött. De én bízom az ötödikben!

dante - 2013. 06. 29. 21:54

Az, hogy Chevy Chase kiszállt, az most valami mém, vagy tényleg? Mert elég sokszor volt erről szó, aztán nem is.
Egyébként ha nem írtok itt showrunner váltásról, én észre sem veszem. Az évad részemről teljesen átlagos volt, de kedvelem annyira a szereplőket, hogy ez egyáltalán ne zavarjon.

winnie - 2013. 06. 30. 08:27

dante: igen, kiszállt, az utolsó rész forgatásán már nem is volt ott. (még ha az az utolsó előtti is volt talán a sorban.)

Vodor - 2013. 07. 01. 20:22

Én most ellenvéleményt mondanék, szerintem jobb volt mint a harmadik. A harmadikban kicsit túltengett már az őrület, a negyedik ebből a szempontból nyugodtabb volt. Minden esetre egyik évad sem volt zseniális.

gunsmoke - 2013. 07. 02. 22:30

Nekem teljesen mindegy, hogy ki irányítja a sorozatot. Az viszont tény, hogy a korábbi évadok minden epizódjánál szó szerint sírtam a röhögéstől, most meg egyszer-kétszer elhúztam a számat és summáztam magamban, jó ez akkor most vicces volt. És azért az sem mellékes, hogy a régi epizódokban úgy nyüzsögtek a popkultúrális utalások, hogy azokat követni se tudtam, most meg kicsi túlzással elintézték olyasmivel, hogy “ja ez egyébként a Terminátorból van”.

Ez az évad tényleg csak egy iparosmunka volt, ami próbált megfelelni mindenki elvárásainak (ami általában eleve rossz), és lehet, hogy a gyengébb elméjüek jól szórakoztatak rajta, de szerintem, ha így indult volna a sorozat, akkor a “sixseasonsandamovie” kezdeményezés sem jött volna létre.

winnie - 2013. 07. 05. 08:29

“És azért az sem mellékes, hogy a régi epizódokban úgy nyüzsögtek a popkultúrális utalások, hogy azokat követni se tudtam, most meg kicsi túlzással elintézték olyasmivel, hogy “ja ez egyébként a Terminátorból van”.”

ez mindig necces kijelentés, mert lehet, hogy ezekben is nyüzsögtek, csak nem vetted észre őket:) mert túl jók voltak.

Brynden Rivers - 2013. 07. 05. 13:59

Minden kritika ellenére ez az egyik (egyetlen?) országos adó szitkom, ami akar valami kreatívat csinálni.

winnie - 2013. 07. 05. 14:17

ezt a mondatot a himymre is el lehet mondani, az tele van kreatív dolgokkal, de azt hiszem, hogy kretivitás szempontjából az olyan sorozatok sem panaszkodhatnak, mint a parks and recreation vagy a megboldogult 30 rock.

Brynden Rivers - 2013. 07. 05. 21:36

+ A HIMYM szerintem (meg sokak szerint) inkább kreatív volt. http://www.filmvilag.hu/xista_frame.php?cikk_id=10875

+ Ha egy sit-com nem vicces, akkor azért a kreativitással valami gond lehet.

+ 30 Rock – Tracy Jordan karaktere és felszínes poénok engem messzire kergetett attól az amúgy biztosan jó sorozattól. A P&R-et nem ismerem.

elkon - 2013. 07. 19. 19:26

Na én két részletben kaszáltam, ez első felét a szünetnél, a másodikat most és azt kell mondjam tetszett. Főleg a második fele, nem feltétlen voltak tele poénnal, de mindenképp érdekesek voltak. Az előző évad végét is daráltam és hiába voltak zseniális részek is, nem hatott ennyire konzisztensnek.

A legpozitívabb az volt, hogy sokkal több érzelmet vállaltak, mint Dan valaha is mert és ez jót tett neki szerintem.

tobias88 - 2013. 08. 08. 21:42

Most akkor mit lehet tudni? A “popsztárunk” biztosan távozik?

troj - 2013. 10. 05. 23:06

Csevi Cséz miatt kezdtem nézni, nélküle semmit nem ér. És még Chang volt a másik nagy kedvenc őt is kiírták

winnie - 2013. 10. 05. 23:08

nem írták ki.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz