login |

Magyar nézettség (2013. július 1-7.)

2013. 07. 10. 16:00 - Írta: Desmond Wallace

39 hozzászólás | kategória: magyar nézettség

(Múlt heti nézettség.) Komolyan mondom, hogy rossz azt nézni, amit a TV2 művel a hétköznap estékkel. Jött a Bűnök és szerelmek, ami teljesen lezúzta a csatorna főműsoridejét, így soha nem látott mélységekbe taszította az NCIS-t és a Sherlock és Watsont. A csatornának kábé három életképes sorozata van, és ebből a Sherlock és Watson az egyik, amit teljesen kinyírnak így évad végére. Egyrészt a 22 óra utáni kezdéssel szívatják, másrészt a senkit nem érdeklő felvezetéssel kergetik el a tévénézőket a közeléből.

Aztán még itt van a Grimm, aminek már esélyt sem adnak, mert valaki úgy gondolja a TV2-nél, hogy nagyon rendben van az, hogy éjfél után adják az NBC egyik legnézettebb sorozatát, amivel még jó pár évadig biztosan számolhatnának. Még dühönghetnék itt pár sort, de inkább nézzük, hogy még mit is érdemes kiemelni a múlt heti nézettségtengerből.

Az M1-en kezdett a Gyilkosság – összességében közepes eredménnyel, de hozta a Bosszú nézőszámát és az M1-en a nap legjobb nézettségét 18-49-ben (talán a Bűnök és szerelmek miatt). Presze nagy siker nem lesz az AMC sorozatából, bár erre szerintem senki sem számított.

A Revolution tovább csökkent, így az RTL a hétvégi ismétlésekkel próbálja visszacsalogatni a nézőket a posztapokaliptikus családegyesítéshez. Visszatért a Miami helyszínelők is, ami nagyjából ugyanazokat a számokat hozta, mint A zöld íjász fináléja; és ez utóbbi sorozatra nézve nagyobb dicséret. A hét legnézettebb sorozata ismét a Szulejmán lett. A konkrét számokat a tovább mögött találjátok.

Hétfő

M1 Régimódi történet (ism.): 255e (6,1% SHR), 18-49: 31e (2% SHR)
M1 Kékfény: 487e (11,2% SHR), 18-49: 107e (6% SHR)
TV2 NCIS (ism.): 486e (14,6% SHR), 18-49: 180e (11,6% SHR)
RTL Dr. Csont (ism.): 618e (16% SHR), 18-49: 330e (19,3% SHR)
TV2 NCIS: Los Angeles (ism.): 332e (16,6% SHR), 18-49: 119e (11,9% SHR)
RTL Dr. Csont (ism.): 457e (18,8% SHR), 18-49: 267e (22,2% SHR)
RTL Észvesztő: 256e (18,7% SHR), 18-49: 144e (20,8% SHR)

Kedd

M1 Párizsi helyszínelők: 375e (9,2% SHR), 18-49: 74e (5,1% SHR)
M1 King (ism.): 294e (6,9% SHR), 18-49: 53e (3,2% SHR)
TV2 Női vonalak: 270e (10,2% SHR), 18-49: 122e (9,8% SHR)
RTL Jo, a profi: 620e (16,2% SHR), 18-49: 290e (17,8% SHR)
RTL A Grace klinika: 308e (12,6% SHR), 18-49: 155e (13% SHR)

Szerda

M1 Bosszú: 299e (7,4% SHR), 18-49: 42e (3% SHR)
M1 Gyilkosság: 299e (6,9% SHR), 18-49: 51e (3,1% SHR)
TV2 Sherlock és Watson: 308e (9,1% SHR), 18-49: 139e (9% SHR)
RTL Szulejmán: 908e (23,3% SHR), 18-49: 330e (20% SHR)
TV2 Én is menyasszony vagyok: 142e (5,9% SHR), 18-49: 76e (6,6% SHR)
RTL Szulejmán: 814e (31,8% SHR), 18-49: 317e (25,9% SHR)
TV2 Ringer: 114e (7,7% SHR), 18-49: 59e (8% SHR)

Csütörtök

M1 Videoton – Mladoszt Podgorica: 377e (10,9% SHR), 18-49: 89e (7,7% SHR)
TV2 Halálugrás: 280e (10,6% SHR), 18-49: 107e (8,9% SHR)
RTL Revolution: 579e (15,1% SHR), 18-49: 288e (18,4% SHR)
RTL Revolution: 454e (18,4% SHR), 18-49: 241e (20,6% SHR)
RTL A rejtély: 157e (12,4% SHR), 18-49: 82e (13,1% SHR)

Péntek

TV2 Kettőt találhatsz: 248e (10,3% SHR), 18-49: 90e (7,9% SHR)
RTL CSI: Miami helyszínelők: 820e (22,1% SHR), 18-49: 374e (24,5% SHR)
RTL Gyilkos hajsza: 476e (18,5% SHR), 18-49: 210e (17,1% SHR)
M1 Forma-1: 189e (7,4% SHR), 18-49: 96e (7,9% SHR)
RTL Gyilkos elmék (ism.): 279e (18,2% SHR), 18-49: 130e (16,7% SHR)

Szombat

M1 Fábry (ism.): 137e (6,6% SHR), 18-49: 33e (4,4% SHR)
TV2 Luxusdoki: 182e (8,8% SHR), 18-49: 73e (9,7% SHR)
RTL Revolution (ism.): 208e (9,9% SHR), 18-49: 95e (12,4% SHR)
M1 Gasztroangyal: 287e (11,9% SHR), 18-49: 37e (4,7% SHR)
TV2 Mikroszkóp (ism.): 307e (12,9% SHR), 18-49: 69e (8,7% SHR)
RTL Revolution (ism.): 237e (9,9% SHR), 18-49: 122e (15,3% SHR)

Vasárnap

M1 Forma-1: 997e (36,8% SHR), 18-49: 450e (42,9% SHR)

TV2 Napló: 717e (20,4% SHR), 18-49: 243e (18,9% SHR)
RTL Cobra 11 (ism.): 747e (21,4% SHR), 18-49: 267e (21% SHR)

39 hozzászólás Ne habozz!

pomiisodst - 2013. 07. 10. 16:25

a tv2 évek óta bizonyítja, hogy a magyar televíziózás abszolút lúzere. a hozzá nem értésük egyszerűen művészi. szégyen az egész banda, ahogy van.

arculatváltás évenként, programigazgató váltás félévenként.

kiskiraly - 2013. 07. 10. 16:28

Vasárnapi a nagydíj utáni m1-es film hogy hozott?

kiskiraly - 2013. 07. 10. 16:32

“programigazgató váltás félévenként.”
azt hiszem a programigazgató negyedik éve ugyanaz a tv2-nél

goodjohnwin - 2013. 07. 10. 16:35

nem tudom felfogni, hogy a TV2-csoportnál senki nem veszi észre, hogy a drága pénzen megvett sorozataikat béna időpontban leadva vagy a portfólió kicsi csatornáján leadva mennyi pénzt szórnak ki az ablakon.
Ez csak azért furcsa, mert az anyacég auditorjainak is ez tűnhetett volna fel elsőként, ha valaha utánanéztek, hogy mitől veszteséges évek óta a magyar részleg…

pomiisodst - 2013. 07. 10. 16:40

@kiskiraly volt benne túlzás, igen, de emlékszem olyan időszakra amikor valóban fél évenként új ember került a posztra.

regava - 2013. 07. 10. 16:51

A múltkor volt róla szó, hogy a tv2 műsorstruktúrája megérne egy külön bejegyzést. Én nagyon kíváncsi lennék rá.

Nickerbey - 2013. 07. 10. 16:57

A TV2 úgyanazt a hibat követi el a Grimmel mint az RTL az Odaáttal és a Vámpírnaplókkal. De hogy miért nem teszik át másnapra az Elementary-t úgyan 21 órára azt sem értem.

jim455 - 2013. 07. 10. 16:58

volt régen olyan hét kérdése, hogy mi kéne a tv2-nek, hogy sikeres legyen. Ezt újra feltehetnétek, belevéve az m1-et is, mert ott se rózsás a helyzet.
Egyébként tényleg hihetetlen amit csinálnak, egyszerűen amatőrség.

Desmond Wallace - 2013. 07. 10. 17:03

regava: Ha lesz rá időm, na meg kedvem, akkor majd írok róla.

Desmond Wallace - 2013. 07. 10. 17:04

Legyőzhetetlenek: 237e (8,9% SHR), 18-49: 92e (9,5% SHR)

ALDO - 2013. 07. 10. 17:09

És akkor a TV 2-nél nem értik, hogyan verheti el őket egy Steven Seagal film 128-ik ismétlése.
Pár éve a House és Született feleségekkel legalább a szerdákat be tudták biztosítani egy időre.

kiskiraly - 2013. 07. 10. 17:25

DW: köszi!

Rita - 2013. 07. 10. 17:32

Igen, a szerda nagyon is jó volt a tv2-nél, de például amit műveltek a House-szal, az már botrány volt! Előre be nem jelentett ismétlések, a premierrészek promotálásának hiányosságai, mind-mind rányomta a bélyegét az utolsó évadok nézettségére. Sőt, nem vagyok egy nagy szinkronbolond, de a House hangjait nagyon szerettem, főleg miután Kulka belejött a dologba, mégis, az utolsó 2 évadot már angolul néztem, mert egyszerűen belefáradtam a tv2 töketlenkedéseibe.

jim455 - 2013. 07. 10. 17:36

Ja, szegény Housenak az utolsó években már nem is csináltak külön promókat az epizódokhoz.

winnie - 2013. 07. 10. 17:47

adja magát a kérdés, hogy egy sorozatot a 8. évadban minek promózni – nem akkor fog új nézőket szerezni.

winnie - 2013. 07. 10. 17:50

rita: mit műveltek a house-szal? semmi extra dolog nem rémlik, de persze nem juthat eszembe minden. (ismétléseket mióta kell bejelenteni? észreveszi magától az ember. egyébként is hülyeség lenne reklámozni, hogy “most nem kell nézni”.)

én nem szvesen fogom vissza magam, de ezt nem értem. kábé 7 éven át mindig ugyanakkor kezdődött (kivéve, amikor beékelődött oda a frei műsor), ismétlések is hosszú éveken át ugyanakkor voltak tudtommal. nem véletlen, hogy sokáig nagyon nézett volt.

az, hogy akkor lecsökkent a nézettsége, amikor amerikában is keményen megzuhant, az nem a “meglepő” kategória.

winnie - 2013. 07. 10. 17:52

igazából nem sok gond van a tv2 műsorstruktúrájával (fantziátlan, de nekik a célnak megfelel, úgy tűnik), csak azt veszem észre, hogy valakinek fogalma sincs bizonyos sorozatok korábbi teljesítményéről és potenciáljáról. legalábbis azt, hogy valaki az első évados kasza common law-t tette a kiemelt időpontba ősszel és nem azt, amit építeni érdemes, a grimmet, vagy akár a the good wife-ot, ami ugyan nem hozott túl jól, de még mindig jobban, mint más, az csak fogalmatlansággal magyarázható. (mondom ezt úgy, hogy a common law-t ezerszer jobbnak tartom, mint a grimmet, de a közönséget utóbbi fogja érdekelni.)

Lengabor - 2013. 07. 10. 17:56

Mivel úgy is lesz ilyen kérdés:

2013. július 1. – július 7. (sorrend: hétfő-péntek, RTL Klub – TV2 – m1).

Kettős játszma: 333 ezer (16,9%), 63 ezer (10,2%)
Kettős játszma: 326 ezer (16,9%), 74 ezer (13,5%)
Kettős játszma: 347 ezer (17,2%), 72 ezer (12,1%)
Kettős játszma: 351 ezer (18%), 88 ezer (15,8%)
Kettős játszma: 360 ezer (17,5%), 74 ezer (11,3%)

A bosszú angyala: 276 ezer (11,7%), 67 ezer (8,3%)
A bosszú angyala: 309 ezer (13,9%), 81 ezer (12,5%)
A bosszú angyala: 277 ezer (11,6%), 67 ezer (9,3%)
A bosszú angyala: 283 ezer (12,6%), 70 ezer (9,8%)
A bosszú angyala: 268 ezer (11,5%), 55 ezer (8%)

RTL Híradó: 733 ezer (24,4%), 248 ezer (24,8%)
RTL Híradó: 739 ezer (25,1%), 231 ezer (25,3%)
RTL Híradó: 728 ezer (24,7%), 209 ezer (23,1%)
RTL Híradó: 703 ezer (24,5%), 206 ezer (22,6%)
RTL Híradó: 666 ezer (23,3%), 180 ezer (20,9%)
RTL Híradó (szombat): 595 ezer (21,2%), 176 ezer (20,7%)
RTL Híradó (vasárnap): 749 ezer (23,3%), 217 ezer (19,4%)

1 perc és nyersz! (az RTL Klub legjobb sajátgyártású műsora): 744 ezer (21,1%), 274 ezer (22,2%)
1 perc és nyersz!: 772 ezer (22,3%), 285 ezer (24%)
1 perc és nyersz!: 787 ezer (23,2%), 277 ezer (24,4%)
1 perc és nyersz!: 710 ezer (21,7%), 236 ezer (21,5%)
1 perc és nyersz!: 701 ezer (21,1%), 209 ezer (20,2%)

Fókusz: 709 ezer (17,1%), 291 ezer (19,1%)
Fókusz: 794 ezer (19,9%), 351 ezer (25,1%)
Fókusz: 740 ezer (18,7%), 318 ezer (23,2%)
Fókusz: 747 ezer (19,4%), 300 ezer (22,7%)
Fókusz: 661 ezer (17,7%), 254 ezer (21%)

Éjjel-nappal Budapest: 943 ezer (21,4%), 475 ezer (26,8%)
Éjjel-nappal Budapest: 1 millió 92 ezer (25,2%), 510 ezer (31,1%)
Éjjel-nappal Budapest: 1 millió 108 ezer (25,3%), 491 ezer (29,9%)
Éjjel-nappal Budapest: 893 ezer (21,2%), 394 ezer (25,1%)
Éjjel-nappal Budapest: 961 ezer (23,8%), 400 ezer (28,2%)

Amit a szív diktál: 263 ezer (13,3%), 68 ezer (10,8%)
Amit a szív diktál: 213 ezer (11%), 37 ezer (6,8%)
Amit a szív diktál: 233 ezer (11,5%), 51 ezer (8,5%)
Amit a szív diktál: 239 ezer (12,2%), 57 ezer (10,1%)
Amit a szív diktál: 239 ezer (11,6%), 59 ezer (9%)

Veled is megtörténhet!: 378 ezer (15,9%), 125 ezer (15,4%)
Veled is megtörténhet!: 342 ezer (15,3%), 77 ezer (11,9%)
Veled is megtörténhet!: 395 ezer (16,4%), 98 ezer (13,4%)
Veled is megtörténhet!: 369 ezer (16,4%), 98 ezer (13,6%)
Veled is megtörténhet!: 383 ezer (16,5%), 118 ezer (17,4%)

Tények: 914 ezer (30%), 268 ezer (26,3%)
Tények: 814 ezer (27,3%), 218 ezer (23,3%)
Tények: 866 ezer (29,2%), 226 ezer (24,6%)
Tények: 820 ezer (28,2%), 206 ezer (22,2%)
Tények: 862 ezer (29,7%), 226 ezer (25,7%)
Tények (szombat): 695 ezer (24,7%), 167 ezer (19,7%)
Tények (vasárnap): 803 ezer (24,9%), 265 ezer (23,6%)

Aktív: 587 ezer (17,2%), 176 ezer (14,8%)
Aktív: 682 ezer (20,3%), 220 ezer (19,2%)
Aktív: 622 ezer (18,9%), 173 ezer (15,8%)
Aktív: 596 ezer (18,8%), 192 ezer (17,9%)
Aktív: 573 ezer (17,3%), 180 ezer (17,5%)

Családi titkok: 758 ezer (19%), 230 ezer (16%)
Családi titkok: 772 ezer (20,1%), 226 ezer (16,9%)
Családi titkok: 725 ezer (18,8%), 206 ezer (15,5%)
Családi titkok: 712 ezer (19,4%), 210 ezer (16,8%)
Családi titkok: 741 ezer (19,9%), 198 ezer (16,5%)

Bűnök és szerelmek: 590 ezer (13,5%), 188 ezer (10,8%)
Bűnök és szerelmek: 536 ezer (12,2%), 184 ezer (10,1%)
Bűnök és szerelmek: 483 ezer (11,2%), 140 ezer (8,7%)
Bűnök és szerelmek: 462 ezer (10,9%), 137 ezer (8,1%)
Bűnök és szerelmek: 530 ezer (12,1%), 162 ezer (9,9%)
Bűnök és szerelmek: 516 ezer (12,1%), 187 ezer (11%)
Bűnök és szerelmek: 553 ezer (13,2%), 171 ezer (11,1%)
Bűnök és szerelmek: 526 ezer (12,6%), 167 ezer (10,3%)
Bűnök és szerelmek: 454 ezer (11,1%), 119 ezer (8,3%)
Bűnök és szerelmek: 458 ezer (11,6%), 131 ezer (8,5%)

Elcserélt lányok (hétfő): 63 ezer (3,5%), 17 ezer (3%)
Elcserélt lányok (szerda): 73 ezer (4%), 9 ezer (1,6%)
Boston Legal – Jogi játszmák (hétfő): 124 ezer (6%), 18 ezer (2,7%)

Család csak egy van (szerda): 135 ezer (6,4%), 12 ezer (2%)
Család csak egy van (csütörtök): 118 ezer (6,1%), 14 ezer (2,6%)
Család csak egy van (péntek): 119 ezer (5,7%), 14 ezer (2,3%)

A szenvedélyek lángjai (hétfő): 244 ezer (9,6%), 30 ezer (3,5%)
A szenvedélyek lángjai (szerda): 269 ezer (10,7%), 27 ezer (3,6%)
A szenvedélyek lángjai (péntek): 252 ezer (10,3%), 26 ezer (3,6%)

Rex felügyelő (hétfő): 172 ezer (5,6%), 11 ezer (1,1%)
Rex felügyelő (kedd): 219 ezer (7,2%), 32 ezer (3,3%)
Rex felügyelő (szerda): 212 ezer (7,1%), 27 ezer (3%)
Rex felügyelő (péntek): 186 ezer (6,4%), 25 ezer (2,8%)

Híradó este: 403 ezer (11,7%), 61 ezer (5,1%)
Híradó este: 316 ezer (9,3%), 48 ezer (4,2%)
Híradó este: 352 ezer (10,5%), 50 ezer (4,5%)
Híradó este: 364 ezer (11,4%), 84 ezer (7,8%)
Híradó este: 378 ezer (11,5%), 49 ezer (4,8%)
Híradó este (szombat): 481 ezer (14,5%), 75 ezer (6,9%)
Híradó este (vasárnap): 384 ezer (10,5%), 65 ezer (4,8%)

Borgiák (kedd): 177 ezer (5,1%), 45 ezer (3%)
Borgiák (szerda) 147 ezer (3,9%), 29 ezer (1,8%)
Borgiák (csütörtök): 69 ezer (4,3%), 27 ezer (3,4%)

Teljes lakosságnál nagyrészt egész héten RTL-es győzelem, azonban A bosszú angyala – RTL Híradó párost rendszerint legyőzte a Veled is megtörténhet! – Tények párosa. A TV2 hétköznap mással nem is nagyon tudott felvágni. Szombat és vasárnap már ügyesebb volt.
Célközönség: az m1 nem nyert semmit. A TV2-nél szintén csak a Veled is megtörténhet! – Tények párosa tudott labdába rúgni.
Az igazán durva az, hogy – bár nem futottak egymással teljesen párhuzamosan – még a Bűnök is szerelmeket is többen nézték csütörtökön, legalábbis a teljes lakosság körében, mint a Revolutiont. Viszont a Revolution így is nyert mindkét csoportban. Sőt tulajdonképpen a hétvégi ismétléseket is megnyerte.
Mellesleg hatással volt A rejtély nézettségére is: a harmadik évadon belül most először esett a célközönség száma bőven százezer alá (ha a 3×15-ös részt nem vesszük figyelembe, amihez nem volt adat).
Mindenesetre az RTL közleménye a focimeccs nézőrablásáról egy nagy kamu volt. 377 ezren nézték azt, a Revolutiont meg 579 ezren. Bár nekem tetszik a sorozat, de azt hiszem jól ráéreztem arra, amit az emlékeztető posztjához írtam: “szerintem ez a sorozat tipikus délutáni matinésorozat, de ha ez a nyár sorozata, képzelem milyen a többi.” A gyengébb nézettség volt a fő ok, ugyanúgy, ahogy kezdetben az Éjjel-nappal Budapesttel is történt. Azt is lenyomták az emberek torkán, ezt is megpróbálják. A különbség, hogy utóbbi – 6 rész alapján – sokkal jobb (jellemző, hogy ez bukik meg…). Bár vasárnap a Castle ismétlések sem hoztak olyan acélosan, a Revoution azt is alulmúlta.
június 30. Castle: 283 ezer (10,7%), 115 ezer (11,9%)
június 30. Castle: 355 ezer (12,9%), 140 ezer (14,4%)
július 7. Revolution: 257 ezer (9,6%), 109 ezer (11,2%)
július 7. Revolution: 292 ezer (10,6%), 104 ezer (10,3%)

A TV2 meg egy lúzer.

Tomi - 2013. 07. 10. 18:20

A Revolution MÉG épp a türhető számokat hozzá. És amíg nyeri a sávját nem hiszem, hogy levennék és random filmekkel helyettesítenék. Mivel duplán adják, úgyis hamar kifut. A második évad meg majd mehet az RTL II-re, ahogy a Dallas-szal is csinálták.

jim455 - 2013. 07. 10. 18:29

”adja magát a kérdés, hogy egy sorozatot a 8. évadban minek promózni – nem akkor fog új nézőket szerezni”.

de, ha jól promóznak egy érdekes epizódot, nem sokat, de az hozhat nézőket. az rtl pl. szinte minden sorozatának minden részéhez külön ajánlót ad, és volt is rá példa, hogy mgnéztem egy rész, pedig a sorozatot sose néztem. A House heti beteges, azt jól lehet promózni.

ALDO - 2013. 07. 10. 18:52

Azért mentségükre legyen mondva a House kapcsán, hogy nem lehetett minden héten új részt adni, mert akkor kb. 44 részesnek kellett volna lennie az évadnak, így muszáj volt ismételni néha. Az új részeket pedig promózták. A nézettség Amerikában is megzuhant az utolsó évadra.

torjack - 2013. 07. 10. 18:55

Háhá, most nézem, a TV2-n július 22-től a Gyilkossági helyszín megy a két NCIS( ismétlés) helyére…2-3 hetet adok neki, nem többet és tolják majd vissza az NCIS duót. Ősszel sem jött be, amikor Chicago Firet-t meg Law&Order: LA-t próbáltak az NCIS-ek helyén…

Semmiből nem tanulnak…

Desmond Wallace - 2013. 07. 10. 19:09

“Semmiből nem tanulnak…”

Legalább próbálkoznak. Mikor tegyék, ha nem nyáron?

Kissur - 2013. 07. 10. 19:28

Olyan kérdés is lehet, hogy ti milyen műsorrendet raknátok össze, ha ti lennétek egy csatornának a programigazgatói? Bármelyik sorozatot, filmet, műsort lehetne választani. Szerintem érdekes eredmények jönnének ki, amiből még tanulhatna is egy-két csatorna.

jim455 - 2013. 07. 10. 19:30

Halkan jegyzem meg, ha próbálkozni akarnak, ajánlom figyelmükbe az utóbbi évek legnagyobb sikerét a Walking Dead-et.

Kissur - 2013. 07. 10. 19:33

jim455: Egyetértek. Az idióta Revolution helyett lehetett volna az is. De ha azt egyszer valaha behozzák, akkor szerintem fél12-kor fogja adni valamelyik olyan csatorna, amit az ország 3/4-e nem fog. És elkönyvelik, hogy bukás, mert idióták.

winnie - 2013. 07. 10. 22:25

egyrészt az adott, hogy 22:00 után. a kérdés, hogy érdemes-e oda venni valamit drágán. nem véletlen, hogy senki nem akarja.

a másik, hogy minimális az esélye a sikerre, szinte minden ellene szól, a műfaj is, az is, hogy elég kemény a netes jelenléte – de a minimális esély is esély. az arrow-ról sem hitték volna sokan.

de én, ha programigazgató lennék, nem bíznék a közönségben, biztos, hogy nem venném meg. és lehet, hogy rohadt nagyot tévednék, mert az az igazság, hogy odakint is valószerűlten volt a sikere. nagyon valószerűtlen.

de azt sem szabad elfeledni, hogy az 1. évad 5M-s nézettséget hozott, nem a mai 12M-s szinten teljesített. márpedig, ha a mostani szint lenne megfeleltethető egy itthon sikernek, 1M nézőnek, akkor megint csak nem érdemes próbálkozni – már, ha áll az analógia, hogy nálunk jóval lejjebb kezdene. persze nyilván az előzetes hype miatt már eleve indulhatna magasan, hogy utána csökkenjen, a kint utat itthon nem járhatná be.

papíron. mert ez is csak elmélet. nehéz ügy, de szerintem 22.00 utánra nincs értelme olyan sorozatot venni, amivel szakítani akarnak. akkor inkább krimit ismételnek, nem?

persze ezt országos csatornás szemszögből mondom. kábelen kicsit más a helyzet, de ott még erősebben befigyel a netes jelenlét veszélyes.

Rita - 2013. 07. 10. 23:55

Winnie, arra gondoltam, hogy régebben még nem a neten követtem a sorozatokat, és teljes mértékben a tévére kellett támaszkodnom, így (szerintem) joggal voltam dühös a húgommal együtt, amikor bekészültünk egy új részre, és kaptunk egy random részt pár évaddal korábbról. Korábban nem foglalkoztam a műsorstruktúrával meg sorozatsugárzási szabályokkal, pusztán a magam szórakozásával.
Az első egy-két évadban még bejelentették, hogy évadzáró epizód meg a nyári szünet előtti utolsó epizód, a későbbiekben már ez elmaradt, elsősorban ennek szól a panaszom.
És szerintem megéri promózni, mert innen tudhatta volna a néző, hogy mire számíthat a következő részben, legalábbis én igényeltem volna a rendszeres promót.
(Lehet, hogy ez csak nekem probléma…)

Rita - 2013. 07. 10. 23:57

Jajj, azt elfelejtettem, hogy a nézettsége meg pláne nem érdekelt, mert én akkor is vártam volna az új részt, ha egyedüli nézője lettem volna :D

winnie - 2013. 07. 11. 08:13

de ez minden sorozatnál így van. nem szokták bejelenteni szinte sehol. olykor a promókban mondják, hogy finálé, ami viszont nem jelenti azt, hogy utána ne jöhetne új rész – ráadásul a legtöbb sorozat nem is csak finálé után pihen. a finálé eleve olyan, hogy az ember tudja, hogy évad utolsó része volt.

csak arra célzok, hogy ez nem egyedi jelenség, hanem általános.

Norberto - 2013. 07. 11. 10:06

kedden véget ér a Jo, helyette meg filmes este lesz, jobban örülnék ha a Castle új részeit adnák le.(2 évadnyi lemaradás)
Vagy ilyenkor nyáron nem éri meg elkezdeni?

Nickerbey - 2013. 07. 11. 12:01

Úgyanezt a kérdést tettem fel tegnap. Winnie válaszolt is rá, görgess fejjebb.

Nickerbey - 2013. 07. 11. 12:07

Bocs a szerdai hírekben válaszolt.

Norberto - 2013. 07. 11. 12:31

Nickerbey köszi az infót

Nickerbey - 2013. 07. 11. 13:17

Nincs mit.

Victor - 2013. 07. 11. 21:19

Lengabor: Ezúttal figyelmesen végigolvastam mind a harmincöt hozzászólást. :)
Nagyon szépen köszönöm a munkádat!

Zoey - 2013. 07. 11. 22:19

A csüt. (ez lehet, nem is volt), a péntek és szombat esti m1-filmek nézettsége érdekelne. Köszi előre is!

Lengabor - 2013. 07. 12. 14:46

Victor: :D Örülök neki, bár gyanítom, ha a TV2 nem szerencsétlenkedett volna a héten, fele ennyi komment sem érkezett volna. Szívesen!

Zoey: Csütörtökön meccs volt.
S.O.S. szerelem!: 302 ezer (7,7%), 112 ezer (8,1%)
Robin Hood, a tolvajok fejedelme: 436 ezer (11,7%), 117 ezer (8%)
A musicalsztár: 94 ezer (4%), 47 ezer (4%)

Bónusznak itt a vasárnapi is:
A törvény gyilkosa: 320 ezer (9,5%), 111 ezer (6,9%)
MüpArt koncertek: Haydn: Az évszakok: 28 ezer (2,3%), 8 ezer (1,3%)

Zoey - 2013. 07. 12. 20:40

Köszönöm szépen! :)
Na azért az is ritka, ami péntek este volt, hogy a TV2 teljesben bár megelőzte az M1-et, utóbbi a fiataloknál mégis jobb volt. Bár az előző heteknél is azt néztem az M1 filmeknél, hogy 18-49-ben jobb arányt hoztak, mint teljes nézettségben.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz