login |

Sherlock: vége a 3. évadnak

2014. 01. 13. 21:10 - Írta: human

174 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Potom 3 órán át építették ezt az utolsó részt, ami természetesen cliffhangerrel köszönt el. Tudják ezek, mitől döglik a rajongó.

Azt el kell ismernem, hogy ez a 3. rész már azt hozta, ami miatt az ember anno rákattant a sorozatra, csak kevesebb zseniális Sherlockot. Itt is akadt pár poén, Mycroft és kedvenc nyomozónk telefonbeszélgetése például, de mégis viszonylag komolyan kibontottak egy érdekes rejtélyt, méghozzá eléggé furcsa főellenséggel.

Már a kezdő képsorokon látszott, hogy összekapták magukat, erre elővették Sherlock függőségét, Watson függőséghez viszonyulását, kaptunk egy egész fasza fordulatot félidőnél, az évad legszebb fényképezését mindenfajta remegő, részeg szöveg nélkül, és még kiemelhetnék pár dolgot, de felesleges. Amit láttunk,az magáért beszélt.

Ez nem az amerikai producerek keze alól kikerült Holmes volt végre, amiben a nagyobb, pörgősebb, akciósabb húzások domináltak (kár hogy ugyanannak a pisztolynak csak másodszor sikerült jó hangot választani, de ez a félbevágott hajszál itt), hanem ami miatt szeretjük a sorozatot.

Ennek ellenére sem tudom azt mondani, hogy ez ebben a formában megérte ez a szezon. Összesen 3 résznyi Sherlockot, 3 darab másfél órás adagot kaptunk 2 évnyi várakozás után, ebből testvérek között is elpazaroltak 1 epizódot, ha egyet tényleges alapozásnak tekintünk az ütős fináléhoz.

Mivel szinte minden szereplő eléggé keresett, így a folytatásra most aztán várhatunk évszázadokig. És persze direkt túlzok, hogy kellemes meglepetés legyen majd, amikor 60 évesen végre megnézhetjük a 4. évadot!

174 hozzászólás Ne habozz!

humandr - 2014. 01. 13. 21:22

Mivel nem ismerem különösebben jól a Sherlock-regényeket, érdeklődnék: a mostani főgonosznak létezik kvázi megfelelője a könyvekben?

Adreee - 2014. 01. 13. 21:24

“Tudják ezek, mitől döglik a rajongó.” :DDDDDD

Shyllard - 2014. 01. 13. 21:25

Ami nekem nagyon nem tetszett az az ahogy elintézték Magnussent. Ahogy utánaolvasgattam az igazi karakter is hasonló véget ért, de nem így. Egyszerűen nagyon zavaró hogy Sherlock így oldotta meg, abszolút érthető és logikus, de ha végiggondoljuk túl jártak most az eszén, hacsak nem derül ki valami új majd abban a 4. évadban. A végén lévő hype meg nagyon piszkos húzás volt, eddig is sejtettem hogy nem volt vége a dolognak, de ezzel, hogy már beigazolódott a gyanúm most még inkább epekedve várhatom a folytatást :D

Kisvesza - 2014. 01. 13. 21:27

Sherlock Holmes és az ellopott nyugdíj esete

Mikor Watson nyugdíját kikapja egy ismeretlen férfi a postás kezéből Sherlock szeme láttára, a híres detektív ismét a járókeret felé fordul. Nemsokára az egész Baker Street a feje tetejére áll, hiszen kiderül, hogy a bankók ellopása mögött sokkal, de sokkal nagyobb rejtély húzódik meg, mint azt a páros gondolja.

CyClotroniC - 2014. 01. 13. 21:27

human meglátásait én is osztom, de azért belemerészkednék egy-két konkrétumba is. Nálam az egész rész főleg Magnussen miatt volt most élvezhető. Pontosan azt hozta, amit egy hete hiányoltam, hogy nincsen Adler és Moriarty szintű ellenfele Sherlocknak. A humor továbbra is adja, kreativitás fronton pedig a mind palace-os részt tudnám felhozni a közepéről.

Ami rettenetesen idegesítő, az továbbra is a fanservice, és ebben vastagon benne a cliffhanger is, már ha ezt egyáltalán komolyan is vesszük. Az ugye alap, hogy a legnagyobb idiótaság az lenne, ha Moriarty tényleg élne. Másodszor rúgnák tökön a 2×03-at, Sherlock 2 éves felszámolós körútját, meg úgy egyébként az egész főgonoszt. Ha már túl hamar kinyírták, nyugodjon szerencsétlen békében. Ha nem ő volt, csak valaki így akart zöld utat biztosítani Sherlocknak, pl a bratyó vagy Adler jófejségből (már mindent el tudok képzelni) akkor rettenetesen olcsó húzás volt.

A másik főgond pedig, hogy Sherloc már tényleg nem akkora zseni, mint human is írta. Itt tulajdonképpen nem legyőzte az ellenfelét sakkban, hanem szétverte a fejét a táblával, amit persze már előre látni lehetett.

Ennek ellenére, ezt közel 8-as szinten élveztem, kifejezetten szórakoztató rész volt, csak hagyni kéne már Sherlockot és Watsont nyomozni, mert a “nagycsaládosdi” Maryvel, Mollyval a szülőkkel és a többi mellékszereplővel baromira fanfiction mellékízű.

LoGi - 2014. 01. 13. 21:28

jó volt és ez a lényeg nekem. ha ez is kell ahhoz, hogy ilyet alkossanak, akkor szívesen várok, bőven tudok mást is nézni addig :P

Bazsi - 2014. 01. 13. 21:28

A 2. rész eleji történettel azt hittem most fognak valamit kezdeni, arról a bankrablós bandáról semmit nem tudtunk meg.
Amúgy kifejezetten tetszett nekem, hogy nem felfedték fel Sherlock túlélésének titkát, bár ez a cliffhangernek köszönhetően lehet változni fog a következő évadban.

CyClotroniC - 2014. 01. 13. 21:29

humandr: Létezik, a “His last bow” című történetben van.

Grafithuszar - 2014. 01. 13. 21:32

Hát nekem csalódás volt ez az évad. Két okból is:
-Egyrészt tényleg elpazaroltak legalább 1 részt.
-Másrészt nekem az utolsó rész sem jött be. Amikor Magnussen megmutatta a pincéjét, akkor már tudtam, hogy mi lesz a vége…. ráadásul a végén a cliffhanger…. hát nekem elég erőltetettnek tűnik, de ne legyen igazam (természetesen már most várom a 4. évadot :) )

hirnalon - 2014. 01. 13. 21:35

Én személy szerint nagyon reménykedem benne, hogy a cliffhanger átverés, mert különben aláássák teljesen Sherlock tekintélyét. SPOILER Elvégre az elmúlt két évet pont Moriarty csatlósainak felszámolásával töltötte, ha valóban túlélte volna, akkor arról tudniuk kellett volna vmit. Meg eleve fejbe lőtte magát, ezt már nem lehet kimagyarázni anélkül, hogy elrugaszkodna teljesen a Sherlock realitásától. SPOILER OFF

jky - 2014. 01. 13. 21:35

Jó volt és a fényképezés tényleg az eddigi legjobb volt. Az nekem sem tetszett, hogy a főgonoszt így intézte el (bumm a fejbe). :( De legalább tényleg karizmatikus karakter/ellenfél volt.

Csak valahol ott kellett volna elvágni a végét, vagy legalább a repülő felszállás után. Moriarty durva cliffhanger, de nagyon erőltetett, ha visszahozzák, ha tényleg nem halt meg, az nagyon gáz.

napocskin - 2014. 01. 13. 21:38

humandr: The Adventure of Charles Augustus Milverton. Ennek a története is egybecseng a mostanival.

humandr - 2014. 01. 13. 21:40

@CyClotroniC
“Létezik, a “His last bow” című történetben van”
Köszönöm.

“Itt tulajdonképpen nem legyőzte az ellenfelét sakkban, hanem szétverte a fejét a táblával”
Ezen jót nevettem :-D

Bár most jobban belegondolva, az 1×01-ben sem derült ki egészen, hogyan élte túl mindig a taxis a “tabletta-rulettet”. Vagy csak rosszul emlékszem?

CyClotroniC - 2014. 01. 13. 21:41

Sorry, igen, bekavartam, CSAK abban van, amit napocskin mondott. A fenti egy későbbi kötet, csak a címadaptálás miatt ugrott be az.

humandr - 2014. 01. 13. 21:42

@napocskin: Köszönöm az infót, kíváncsi vagyok, mennyiben más az eredeti.

LoGi - 2014. 01. 13. 21:43

Cliffhangernek jó volt nem? A cliffhanger feloldása az már a következő rész problémája, vagyis ha elrontják, attól még ez a rész jó volt, és a 4. évad premiert kell lehúzni majd :P
Nekem mondjuk inkább ez a létező összes képernyőn ott van része nem tetszett, ez nagyon Doctor Who-s volt Moffattól :D Valóságban nyilván nem tudja senki megvalósítani ezt.

LoGi - 2014. 01. 13. 21:45

humandr: ha jól emlékszem mindkét tabletta halálos volt, de Sherlock előtt senki nem gondolt arra, hogy az a jó választás, hogy nem választasz, mert a fegyver a kamu. És nyilván adta magát ez a tény, hogy ha tényleg betartja a játékszabályait a csávó, akkor csakúgy lehet még ott, ha igazából ez a helyzet.

mamamamamamama - 2014. 01. 13. 21:48

Én sem vagyok maradéktalanul elégedett ezzel a résszel, de 3 jelenetet kiemelnék, ami a sorozat első két évadával összevetve is nagyon-nagyon ütős volt számomra:
– John-Mary szembesítés az “üres ház”-ban, majd Baker Streeten (Martin Freeman!!)
– Mind palace
– arc/szem pöckölés (Lars Mikkelsen volt olyan jó, mint Andrew Scott)

És ha már Moriarty, van egy olyan érzésem, hogy nem fog visszatérni, valaki más áll emögött.

Ildi - 2014. 01. 13. 21:50

:( Számomra fájdalom volt ez az évad. Tutira nem kérem a folytatást.

Shannen - 2014. 01. 13. 21:57

Hát nem mondom, hogy ez lett a kedvenc Sherlock évadom, de közel sem vagyok csalódott, csak épp kevésbé nyerte el a tetszésemet, mint a korábbiak.
A 3×03-ban tényleg kicsit visszataláltak önmagukhoz, ugyanakkor a 3×01-től felvezetett karakterváltozások is benne voltak, és szépen össze illett a kettő.
Magnussen nagyon jól kitalált gonosz lett, és tetszett, ahogy Sherlock elintézte végül. Erre volt kifuttatta az egész évad nagyon szépen.
A Mary-s dolgon nem igazán lepődtem meg, de azt megint muszáj leírni, hogy Martin Freeman mennyire zseniálisan játszik!

És hát a legvége persze. Mivel az egész rész alatt vártam valamire, valami “nagy” dologra, amitől a falra mászom, így kicsit “szomorú” voltam,hogy ez az érzés elmaradt. Erre bumm. A legutolsó fél percbe benyomják Moriartyt én meg fülig érő szájjal bámulom a képernyőt. Igen, lehet, hogy ha tényleg visszahoznák a halálból (?) az nem lenne túl logikus, de most komolyan: ki szerint nem a finálé egyik legjobb jelenete a gumiszobás rész volt? Andrew Scott frenetikus ebben a szerepben és borzasztó erős a kémia a két karakter között, így igen, engem az sem érdekel, ha feltámasztják tök értelmetlenül.
Sőt, még az sem zavarna, ha kiderülne, hogy ez csak egy kis beetetés volt és a 4.évadban se híre se hamva nem lesz Moriartynak, mert akkor is megérte ez a pár másodperc a végén így zárásként.

Szóval a 2×03-t továbbra sem sikerült überelni, de talán nem is kell. A lényeg, hogy legyen 4.évad, és ha lehet, akkor ne kelljen rá ennél többet várni. :)

viky - 2014. 01. 13. 22:00

Nagyon tetszett, az előző két rész után, öröm volt nézni :) Végre visszavettek a poénkodásból, és volt egy-két megdöbbentő fordulat.
Lars Mikkelsent már a Forbrydelsen-ben is nagyon megkedveltem, kellemes meglepetés volt, mikor megtudtam, hogy itt is fog játszani, nem is csalódtam benne. Nem akarok senkit sem ismételgetni, de ahogy Sherlock elintézte, az nekem se jött be.
A vége viszont nagyon jó volt, én nem bánom, hogy fogják ezt megmagyarázni, egyszerűen örültem Moriarty “visszatérésének”.

bkd - 2014. 01. 13. 22:00

nekem nagyon tetszett a rész, zseniális volt szerintem, a Mary és a Magnussen mind temple féle fordulatra én bevallom egyáltalán nem számítottam, viszont talán az egész részben az tetszett a legjobban, ahogy elbánt Magnussennel (aki egyébként egy zseniális főellenség volt). tulajdonképpen sherlock-kal csak áttételesen vívott harcot a főellenség, most nem ő volt a célpontja, ezért én ezt inkább egy áldozatnak érzem Watson felé (és talán Mycroft felé, bár azért feltételezem ő jobban tud magára vigyázni), és én kifejezetten örülök hogy ezzel a végtelenül egyszerű szcenárióval is számoltak, más megoldás nekem nagyon erőltetett, életidegen lett volna. a családi részeket szerintem is hanyagolni kéne, viszont Mycroftot szerintem hagyhatnák, nagyon jó közös jelenetei vannak sherlockkal. a másik bajom a résszel a rém olcsó cliffhanger volt (nekem már az előző évadban sem tetszett, hogy külön a nézők arcába nyomták hogy sherlock él), jobban örültem volna ha a helikopteres résznél, vagy sherlock elfogásánál vagy hát mindenképpen máshogy zárják le. előző évadnál szerintem gyengébb volt, köszönhetően főleg az első résznek, de még így is nagyon ott van, egy masszív 7,5/10 az évadra, egy 8,5/10 a záróepizódra.

Shyllard - 2014. 01. 13. 22:02

hirnalon: meg a többiek, nekem az a fejbelövés eddig sem tűnt teljesen igazinak és nemrég néztem újra azt a részt és simán lehetett vaktöltény vagy akármi, amivel a lövés hangját kiadta (persze nem vagyok szakértő, hogy tudjam h egy vaktöltény milyen hatással van így a szájba), a többi meg már gyerekjáték lehet. Sherlock túlélése sokkal húzósabb téma volt.

Nessa - 2014. 01. 13. 22:02

Én végig azon gondolkoztam, hogy mi az oka annak, hogy így tulajdonképpen “leépítették” Sherlock karakterét. Magához képest rettentően emberi volt, hibázott, stb. Túl unalmas lenne, ha mindig zseniális lenne, ezt folytatják tovább?
Meg nem vagyok szakértő, de furának tartom azt is, ahogy dobálóznak a pszichopata jelzővel (oké, Sherlock szociopatának mondja magát, de az a kifejezés meg nincs is használatban, high functioning sociopath meg soha nem is volt tudtommal), holott tuladjonképpen Moriarty (volt) az egyetlen, akire talán ténylegesen ráillett.

Egyébként nekem tetszett az évad, mert semmiféle elvárásom nem volt felé, a sorozat körül kialakult őrület annyira elvette a kedvem az egésztől, hogy végül kellemes meglepetésként ért.

LoGi - 2014. 01. 13. 22:04

bkd: szerintem a második évad végén senkinek nem volt kérdés, hogy életben maradt, ha mutatják, ha nem. na jó max azoknak lehetett, akik nem tudták, hogy lesz folytatás :D

CyClotroniC - 2014. 01. 13. 22:10

Shyllard: Az a csávó állt mellette, aki a kabátra ragadt kutyaszőrről megmondja, hogy mi a kedvenc filmed, mennyit sportolsz hetente és hogy a szomszédod balkezes. Ezek után remélem, hogy eszükbe se jut arra gondolni, hogy Moriarty ott trükközött és Sherlock testközelből elhitt egy kamu öngyilkosságot.

Serena22 - 2014. 01. 13. 22:14

Shannen: Egyetértek mindenben, főleg a Moriarty-s részben! Imádom Andrew játékát.

verogirl - 2014. 01. 13. 22:15

Nagyon bejött ez a rész és az egész évad is. Nagyon kevés sorozat van, ami ennyire oda tud szögezni a képernyő elé. A “főgonosz” nem igazán mérhető ugyan Moriartyhoz, úgyhogy külön örültem mikor Andrew Scott feltűnt pár perc erejéig. Jó kis pörgős részek voltak, szokásosan a zseniális színészekkel és képi megjelenítéssel. Sajnálom, hogy megint ilyen hamar vége lett. De aztán hogy hány millió év még a negyedik évad..ÁÁÁ, addigra unokáim lesznek. :D

LoGi - 2014. 01. 13. 22:20

A cliffhanger feloldása amúgy remélem valami olyan lesz, amiben Moriarty nem él (egyszerűen nem lehet jó magyarázat arra szerintem, hogy hogyan él), és valaki olyan intézte el ezt a kis képernyős dolgot, akinek semmi köze Moriartyhoz, és valami jó indokkal tette ezt, ami nem az volt, hogy Sherlock visszajöhessen Londonba. Hogy mi az a jó indok, azt meg majd kitalálják/meglátjuk.

hannah - 2014. 01. 13. 22:21

humandr: A mesterzsaroló a címe a történetnek és a Sherlock Holmes visszatér c. kötetben található. Az utolsó meghajlás, amit itt említett valaki aaz azonos címen futó novelláskötet a legutolsó története, aminek a végén Sherlock visszavonul.
Egyébként, nagyon jó, hogy ilyen sok maradt meg az eredeti történetből. Talán ebben és 2×01-ben volt a legtöbb az eredeti novellákból.

Engem nem zavar a fanservice. Szerintem jó volt, kellett már egy kis lazaság. :) A 2. rész meg ugye előkészítette az utolsót több szempontból is.

És igen, Sherlock az Doyle-történetekben is hibázott. És ott is hasonlóan csúnya véget ért CAM.

Moriarty…na, igen. Nekem van egy olyan gyanú,, hogy Irene nem véletlenül tűnt fel a 3×02-ben, még ha csak egy villanásnyira is. Vagy visszatér (nem szeretném) vagy pedig csak belenyúlt a dolgokba kicsit, mivel tartozik Sherlocknak.

Egyébként azt olvastam, hogy karácsonyra jön az új évad. Szeretnék felgyorsítani a dolgokat és addig ütni a vasat, míg meleg. :) Moriarty-ról is írtak olyat, hogy örül, hogy visszatérhet. Lehet, hogy csak erre az egy részre vonatkozott, de Moffattéknál nem lehet tudni. :)

mlk - 2014. 01. 13. 22:29

Nessa:

Ahogy Sherlock is elmondta a 2X3 rész végén, ő ugyan az, mint Moriarty, csak a jók oldalán áll. Ergó hiába számunkra kedves karakter, ő akkor is egy high functioning sociopath, mert normális ember nem viselkedik úgy, ahogy ő, még ha jóra használja is fel a tehetségét.

És a karaktere azért alakult így, mert 2 év magány azért megviseli az embert, főleg úgy, hogy a legjobb barátja,akiről úgy gondolta, hogy ha visszatér tárt karokkal fogadja, és ugyan olyan lesz minden mint régen, tovább lépett és új életet kezdett, amiben már nem Sherlock áll az első helyen. És hiába mutatja azt a világ felé, hogy minden rendben, ugyan az, mint régen, még ha azt is mondja, hogy egy ‘ügy’ miatt nyúlt a drogokhoz, akkor is oda menekül vissza. elveszítette azt a biztonságos hátteret, amit megszokott és ez akaratlanul is egy új karaktert eredményezett. Ahogy Mofftól kitelik, folytatja ezt a jellemet sztem, bár a könyvek ismeretében úgy is lesz még itt 1-2 dolog, amitől visszarázódik a lelkem a régi kerékvágásba, de ugyan olyan, mint az első 2 évadban, soha nem lesz már.

vargatom - 2014. 01. 13. 22:31

Nem értek egyet azokkal, akik szerint Sherlockot legyőzték vagy hogy ez olcsó megoldás volt.

Valójában Magnussen követte el a hibát, amikor azt feltételezte Sherlockról hogy törődik a társadalmi konvenciókkal meg erkölcsökkel. Nem lett volna szabad megmutatnia, hogy nincsenek fizikai másolatok a megszerzett információkról, nem kellett volna kérkednie, és végképp nem kellett volna sarokba szorítania az ellenfelét.
Bár egy sima gyilkosságra egyszerűsödött az egész, de akkor is intellektuális győzelem szerintem. Ha Magnussen tényleg kiismerte volna annyira Sherlockot, hogy “birtokolja” is, akkor belátta volna hogy nem szabad megmutatnia ezt a fajta sebezhetőségét. Egy ténylegesen létező archívum és pár elkötelezett és gondosan fedezett csatlós a halála után is léphetett volna, halálra ítélve Mary-t. Ha pedig Sherlock elhiszi, hogy valahol be van készítve a megtorlás, akkor tényleg tehetetlen lett volna. Így viszont maradt egy lehetőség, és ő mert élni vele.

Ami Moriarty-t illeti, tényleg gáz lenne ha feltámasztanák, különösen a már bedobott “nemmondjukmeghogy” stílusban. Valami más főgenyára kell ezt kifuttatni, szerintem ebbe még Irene is beleférne, de így három évad után azzal se lenne bajom ha elkezdenének saját – és így még inkább kiismerhetetlen – karaktereket behozni.

De persze Irene visszahozása is egy kihagyhatatlan magas labda azért ;)

Hellhound - 2014. 01. 13. 22:32

Hát nekem elég vegyes érzéseim vannak. Igaz a további részek nagyjából eloszlatták a mérgemet a fall miatt. És ugye minőségi színészek, minőségi minden, blabla, ezt folyton elmondom. Voltak zseniális jelenetek, meg mondások, vicces is volt. De tudjátok én hogy éreztem magam? Mint amikor az ember leül a tv elé és elkezdi kapcsolgati. A probléma csak az, hogy nem az én kezemben van a kapcsoló és akkor is ugrálnom kell ha nem akarom! De komolyan hahó, valami értelmes párbeszéd (most komolyan hányszor kell elsütni a pólós viccet, meg az ‘elmondom a titkos nevem hátha azt adod a gyerekednek’ poént?), neadjisten plot? Tudom, ez egy “okos” sorozat, nem lebutított, de nekem az istenért sem akart összeállni, pedig nem gondolom magam olyan butának. Egyszerűen nem volt mit követni, nem volt mihez/kihez kötődni, mert egyik pillanatban ide kaptak, a másikban oda. Az egyik pillanatban Sherlock haldoklik, a másikban meg teázgatnak a nagyinál hónapokkal később. Minden el volt sietve, semmi sem volt kifejtve, rendesen megoldva. Tudom, eddig is hasonló volt a sorozat, de mostmár mintha kicsit sok lenne. Megint azt érzem, hogy annyira görcsösen próbálkoznak. Egyszerűen szétesik az egész, én nem látom a nagy egészet.
És ahogy John tökéletesen megfogalmazta: ‘Why is everything always MY FAULT?!’ De most komolyan nem uncsi még, hogy folyton John szivatják? Most még tényleg muszáj volt beleszuszakolni egy pszichopata feleséget csúnya titkokkal. Mit találnak még ki amibe bele lehet keverni?
Az írókban is kicsit csalódtam. Van az határ amíg oké, hogy “reklámozzák” a terméküket meg húzzák a rajongók agyát, de én becsapva érzem magam, mert ezerszer megmondták, hogy Moriarty halott (amúgy nem értem mit van úgy mindenki oda, csak egy kép volt meg egy elváltoztatott hang, ez bárki lehet) és hogy tuti biztos meg fogjuk tudni, hogy csinálta a halálát, aztán a nagy francot! Meg azt is mondták, hogy nem fog elromlani Sherlock és John kapcsolata, erre rögtön egy hónapig nem találkoznak, Sherlock már a székét is elrakja, és amikor a nagyon valószínű halálba repül, alig tudnak kinyögni egymásnak valamit csak olcsó vicceket, és egyáltalán nem tűnnek úgy mint aki aggódik? Hát nem tudom. Én nem vagyok megelégedve ezzel az évaddal.

wondorog - 2014. 01. 13. 22:34

És a méheket is megemlítették, nagyon nagy pluszpont :D

orla - 2014. 01. 13. 22:34

Martin Freemanre kevés a szókincsem, nagyszerű volt.
A Sherlock haldoklik jelenetsor zseniális.
Lars Mikkelsen is nagyon jó volt.
A Janine-es könyvbeli átvétel nice touch.
Akadtak még benne jó pillanatok, de összességében nem érte meg. Mary volt titkosügynök (Miabüdösfranc), Mikkelsen ennél sokkal finomabb, kinek nem esett le a dupla mind palace, a megoldás meh, a cliffhanger fanservice (felsikoltottam, igen, de Moffat-betegség: elsőre jó, de ha belegondolsz, erőltetett), Mrs. Hudson egész évadban out-of-character, az elején én nem Sherlockot láttam, hanem Benedictet (fanservice, még mindig), stb. Nem vagyok ezzel sem elégedett, de ami zseniális volt benne, az tényleg zseniális volt.

3. évad összetétele: fanservice, idegen humor, időpocsékolás, hype, ízfokozó (remek színészi játék Martin Freeman, Andrew Scott, Lars Mikkelsen, és Mark Gatiss részéről, és az az összesen fél óra zsenialitás az utolsó két részben). Nyomokban még Sherlockot is tartalmaz.

vargatom - 2014. 01. 13. 22:34

Na igen, azt nem tudtuk meg végül, hogy pontosan hogyan is kapcsolódik a drogozás az esethez. Sherlock azzal próbált takarózni talán, hogy Magnussent akarta tévútra vezetni a gyenge pontjával kapcsolatban, de ez elég erőltetett magyarázat…

petyo - 2014. 01. 13. 22:36

hát ez egyre rosszabb :(

+ mi a fasz volt ez az arcnyalás meg kandallóba hugyozás, ez abszolút szánalom volt, nem stílusos főgonosz.

vargatom - 2014. 01. 13. 22:37

orla:
Azért szerintem sokat számít az, hogy valaki nézi-e közben a Doctor Who-t. Nekem pl. kimaradt, és egy újszülöttnek minden vicc új, így semmi bajom ezekkel a fordulatokkal és megoldásokkal ;)

Ildi - 2014. 01. 13. 22:42

Hellhound: tökéletesen fogalmaztál. Köszönöm.

CyClotroniC - 2014. 01. 13. 22:43

petyo: Szerintem elég jól megmutatta, hogy azt csinálok, amit akarok. :D

Thayet - 2014. 01. 13. 22:44

Nekem nagyon tetszett ez az évad is, ezzel a harmadik résszel pedig kerekre zárták Sherlock karakterfejlődését. Nem volt bajom az első két rész lazaságával sem (a második epizód szokatlan felépítése a best man speechcsel különösen tetszett), de ez a drámázósabb vonal kellett ide a végére. Maryvel a liar címke kapcsán gondoltam, hogy még probléma lesz, plusz a Magnussen mind palace dolgot is hamarabb kitaláltam, mint Sherlock (de ilyet már láttunk az 1×01-ben is, ott is köbö mindenkinek előbb leesett, hogy a taxis a hunyó, mint Sherlockéknak), de így is sikerült meglepniük (Janine mint “barátnő”, Redbeard, Moriarty). Magnussent nem hiába hype-olták a készítők meg az előzetes kritikák, zseniális főgonosz volt. Kellemetlenül éreztem magam, miközben néztem az arcnyaldosást, a pöckölgetést és a többit. Valahogy úgy, ahogy a szereplők is érezhették magukat a közelében.
A két kedvenc jelenetem ebben a részben az otthoni Mycroft-Sherlock beszélgetés volt (:D), a másik pedig Sherlock majdnem halála. Az ötlet is zseniális volt, a kivitelezés meg főleg. Komolyan, az ilyen abszurd mégis működőképes ötletekért szeretem én ennyire ezt a sorozatot!
Ami Moriartyt illeti, én tartom magam ahhoz, hogy meghalt. Valamiféle régi felvételt használhat fel róla valaki. Aztán hogy ez a valaki barát (Irine? Remélem nem, ha nincs értelme a visszahozásának, ne hozzák vissza, akármennyire is imádtam.) vagy ellenség, majd kiderül. Plusz kíváncsi leszek, hogy jól értelmeztem-e, és tényleg volt (van???) Sherlocknak és Mycroftnak egy másik tesója. Meg az is érdekel (és lehet, hogy ezzel tök egyedül vagyok xD), hogy Tomnak mi szerepe volt végül is a történetben. Csak annyi tényleg, hogy lássuk, Molly nem lépett túl Sherlockon? Aztán off screen kidobják… miután az egyik promo képen is láttuk őt, kicsit nagyobb szerepet vártam tőle. Ettől függetlenül (igen, tényleg Tom legyen a legnagyobb bajom), ezt az évadot is annyira élveztem, mint az előzőeket (bár az örök kedvenc rész a 2×01 marad), és még biztosan sokszor újra fogom nézni. :))

Fruska - 2014. 01. 13. 22:46

Azzal kapcsolatban, hogy nem tudjuk, Sherlock hogy elte tul a Fall-t, de tudjuk! a BBC adott ki kvazi kozlemenyt, h a 3. megoldas a valos, amit Sherlock mond el Andersonnak.. ketsegbe lehet vonni, ha valaki akarja, de hivatalosan azt szantak a valos megoldasnak… (aztan lehet, h majd a 3. evad DVD behind the scenes-je ramcafol, de a Times ezt irta, es azert nekik alt lehet hinni)
Szerintem egyebkent nagyon jo evead volt – en pl kifejezetten szerettem a masodik reszt is, ahogy a beszedbe beleszottek az ugyeket es ahogy osszeallt a resz fo bunugye, az zsenialis volt.. plusz szineszileg is fenomenalis, amit Benedict az egesz evadban muvelt.. (meg persze Martin is… :) )
A harmadik resz pedig utott, ahogy kellett… tetszett, ahogy osszealltak az elozo ket resz elejtett utalasai es az is amennyire kivetelesen nagyon sok mindenben kvoettek az eredeti tortenetet (ld Sherlock latszat eljegyzese, CAM halala – bar ott nem Sherlock oli meg, hanem a no, akit zsarol.. de arra is zsenialis volt az utalas a resz felenel :) ) Sherlock mind palace beli jelenete, hogy hogyan ne haljon meg is szuper volt! a vege pedig meglepo – egyebkent en is azon a velemenyen vgayok, hogy remelem, nem Moriarty, hanem mondjuk Moriarty egy ugyfele/csaladtagja/whatever, de nem o… annyit elmondtad az irok, h Moriarty halott, hogy hatha ebben igazat mondtak.. meg amitol kicsit tarotk, hogy mi lesz a Watson babyvel meg Maryvel.. fenfikben jok, de a filmen fura lenne, ha felbukkana egy baby… de majd meglatjuk… en mindenesetre nagyon elveztem es nagyon varom a kovetkezo evadot!

CAM - 2014. 01. 13. 22:49

Ahhoz képest, hogy azt írták több helyen is, hogy mennyire fordulatos és nem is gondolnánk mi lesz, én kb egy az egyben ugyan ezt gondoltam, ami a tegnap esti részben le is ment. Kivéve Moriartyt :D na őrá nem számítottam :D

Mindennek ellenére imádtam a részt, az elejétől végéig azért bennem volt a feszkó. Bár én megcsavartam volna még azzal, hogy a drogos srác igazából CAMnak dolgozik és nem csak úgy elkábította, hanem tényleg kinyírta a Holmes családot és Maryt. Bár mint utóbb kiderült rosszabb vagyok, mint Moff, ő nem volt ilyen drasztikus :D

A párbeszédek zseniálisak voltak, tényleg végre odaszegezte a nézőt, és mégis érzelmeket is kaptunk bőven. Én teljesen meg vagyok elégedve…. BÁR! Ezt a Magnussen dolgot nagyon gyorsan lezárták. Azt hittem még egy fél évadot lehúznak vele, v vmi, de nem. Dehát az eredeti storyban is ez van, mit csodálkozok :D És a végén, Sherlock Last vowja, mármint, ahogy betartotta azesküvőn tett ígéretét!!! perfect megoldása ennek a ‘hibázásnak’! Mert itt nem hibázott, hanem föláldozta a karrierjét az életét Johnért és Maryért, ahogy ő azt megígérte. És a helikopteres Mycroftos jelenet egyszerűen szívet tépően tökéletes.

Külön nem elemzek minden zseniális jelenetet, mert az szinte lehetetlen. De ez az utolsó rész nálam ebben az évadban mindent vitt, még ha voltak hiányosságai, akkor is. Semmi sem lehet tökéletes!

Squazee - 2014. 01. 13. 22:50

Túl nagy volt az elvárás ezzel az évaddal szemben, talán.
Én nem csalódtam, bár csatlakoznék azokhoz, akik többet vártak volna.
Viszont én nagyon élveztem ezt a három részt, különösen az utolsót. Tetszett, jó volt nézni, érdekes volt, lekötött. Soha rosszabbat.

Nessa - 2014. 01. 13. 22:57

mlk: Sherlock nem lehet “high functioning sociopath” mert olyan diagnosztikai kategória NINCS. Két eset lehetséges: Moffatékat ez nem érdekli, vagy ez is egy SH által kitalált “titulus”, mint a consulting detective, amivel kvázi takarózhat, vagy simán hülyére vehet mindenkit, mert miért ne.

(Amit írok, azt csak a sorozatra tudom alapozni sajnos, könyves ismereteim a legelső novellában kimerülnek.)

CAM - 2014. 01. 13. 22:58

Fruska

SPOILER (Mary)
SPOILER
Hát ha a Sir Arthur Conan Doyle verzió lesz, akkor lehet nem is kell
SPOILER
SPOILER

mlk - 2014. 01. 13. 23:00

Nessa

Persze, hogy nincs! Mert ez nem egy valós, diagnosztizált betegség! Ezt Sherlock maga mondja saját magáról! Mivel ebben is neki kell lennie az egyedülinek :D

tulipán - 2014. 01. 13. 23:01

sztem szuper volt h. mertek újítani, és nem mentek el a szerializált sorozat irányába. kevés volt lestrade, nekem ennél nagyobb bajom nem volt vele!

állat - 2014. 01. 13. 23:03

Na megnéztem újra. Lehet nem tagnap este holt fáradtan kellett volna élőben néznem :D Mert így másodszorra megnézve nagyon jó volt. Tény nem egy 2.3, de ahogy Coimbra mondta olyan nem is lesz sosem. Egyébként szerintem is Adler a tettes a Moryartis dologban. Igazából Moriartin kívül egy ilyet csak ő tud elintézni. Meg ebben a sorozatban megfigyelésem szerint (aztán lehet nem így van) soha semmi sem történik véletlenül. Mary mint ügynök, kicsit klisés -annak ellenére hogy tökéletesen beleillik a sorozat világába-, de itt lehettek volna kicsit kreatívabbak. (Azért jó volt)
Az egész szezonnal még egy “gondom” volt csupán: vissza kéne szerezni a régi rendezőt/-ket, mert habár így is minőségi, de hát azért mégiscsak itt magasak az elvárások.
Szóval az előző “kicsit csalódás” hozzászólásomat maradéktalanul visszavonom.

orla - 2014. 01. 13. 23:06

Nem sok köze van ehhez a Who-nak: első fázis: asdfdfgh, Moriarty. Második fázis: meh. Bár az nekem nem jutott eszembe, hogy ezt valaki csak felhasználja, pedig adja magát – ha nem Moffat írja a következő részt, akkor akár még be is válhat.

Hellhound - 2014. 01. 13. 23:09

Olyan valóban nincs hivatalosan, hogy high functioning, ugyanakkor elég gyakran használják más állapotoknál is azok akik ebben élnek, mint például autizmusnál. Egyszerűen annyit jelent, hogy bár ez az állapot fennáll nála, de egészan jól be tud illeszkedni a társadalomba, míg mások ugyanezzel (pl az autizmusnál) “életképtelenek”.

dzsokole - 2014. 01. 13. 23:31

Szerencsére ez a harmadik rész megmagyarázott pár üresjáratot, amiket az első két részben láthattunk.
Így utólag meg is bocsátok pár dolgot. Hirtelen már az sem zavaró, hogy Molly elemzésénél az első részben milliónyi megjelent vagy milliónyi tulajdonság a képernyőn… Konkrétan azért volt ott a rengeteg szó, hogy elbújtassanak köztük egyet (liar).

Magnussen- nagyon más volt, mint Moriarty. Kb úgy viszonyult hozzá, mint a TDK-filmekben Bane Jokerhez. Nem kapott annyi időt, de a lehetőségekhez képest nagyon erős karakterré tudott válni, én pedig sajnálom, hogy nem kapok többet belőlük.

A fanservice.. Vannak, akik ezt tartották az évad legfőbb hibájának. Pedig csak arról volt szó, hogy ez a sorozat egyszerűen imádja a rajongóit. Valóban nem a legjobban sült el, de ezért nálam nem jár rosszpont.

Brynden Rivers - 2014. 01. 13. 23:49

Vessetek a mókusok elé de nekem tetszett, hogy Sherlock emberi kapcsolatai voltak a középpontban és nem ügyek.
Azért is hibázott, mert más is elvonta a figyelmét.

Nem állítom hogy hibátlan az évad, de következetes: belehelyezték Sherlock-ot a “valóságba” annak minden következményével.

Az évadzáróban pedig a túlzásokból is visszavettek, finomabb a humor, volt British Understatement és a fanservice is kevesebb volt.

CAM megölés pedig jó volt: csak nem sakkban győzte le, hanem pókerben. Sherlock arcát kell figyelni amikor megbizonyosodik róla, hogy nincsenek akták.
Kreatív volt, hogy egy különböző gonoszt láttunk aki másképp gondolkodik, mint Moriarty – egy társadalomban sikeres, elismert, arisztokratikus bűnöző másfajta mániákkal.
De ő is ellenpont Sherlocknak, egyfajta torz tükörkép, mint Moriarty.

Ez talán a sorozat egyik fő motívum
– hogyan marad Sherlock emberfeletti tehetséggel emberi és marad a “jó” oldalon (főleg Watson révén), nem választja sem az őrület (Moriarty), sem a hatalom (CAM) sem a magány (Mycroft) útját.

Brynden Rivers - 2014. 01. 13. 23:53

Ja és:
Martin Freeman egy zseni
Martin Freeman egy zseni
Martin Freeman egy zseni

Reea - 2014. 01. 14. 00:16

Nem nézem ezt a Sherlockot, csak néha-néha “megtalálok” ilyen posztokat, de megütköztem azon, hogy 3 részből áll egy évad? Hány órás egy rész?
Nagyon kíváncsi vagyok az Elementaryval való összehasonlításra. (Van két epizódos évead? :) )

vargatom - 2014. 01. 14. 00:59

Brynden jó meglátásokat írt szerintem…
Watson kulcsszereplő, sőt, a harmadik epizód alatt párszor eltűnődtem hogy talán ő az igazi főszereplő is. Vele kezdődik az egész sorozat is, rá fókuszált sokszor ez a rész is. És tényleg ugyanazok a jellemvonások sodorták Sherlock mellé, amikre most a Mary karaktere iránti vonzalma is épült. Plusz a székekkel kapcsolatos két felismerése is nagyon betalált (miért gondolja Sherlock hogy visszaköltözik? / Mary ülj ide mert most te vagy a kliensünk). Martin Freeman tényleg a hatalmas szíve ennek az egésznek…

Shyllard - 2014. 01. 14. 01:19

CyClotroniC: Az viszont kiderült itt a mostani 3. évadzáró részből, hogy őt is át lehet ejteni.

Sil - 2014. 01. 14. 04:00

Thayet: jól értelmezed, tényleg volt utalás a 3. Holmes tesóra (kérdés, hogy erről később megtudunk-e még valamit). Sherrinford Holmes-nak érdemes utánanézni. ;)

Sil - 2014. 01. 14. 04:01

Reea: 90 perc/epizód, 3 epizód/évad.

Dark Energy - 2014. 01. 14. 07:49

Nekem ez a harmadik rész iszonyatosan tetszett. Martin Freeman bődületesen nagyott játszott ismételten, pedig azt hittem az első részben nyújtott teljesítményét nem lehet überelni, lehet.

hannah - 2014. 01. 14. 09:44

Thayet: Sherlocknak és Microftnak van egy testvére: Sherrinford Holmes. Nem tudom, ez segít-e a továbbiakban? :)

A. - 2014. 01. 14. 10:30

nekem nagyon tetszett, mert nekem tulajdonképpen Moriarty miatt tetszettek csak az előző évadok is. (ez egy beismerés volt.) DE ezek után én már azon sem lepődnék meg, ha Moriarty lenne a 3. testvér.

quimera - 2014. 01. 14. 11:20

Igazából már ott látszott, hogy Sherlock nem győzhet, mikor benyögte Magnussen, hogy “Redbeard”.

Amúgy a végén már én is arra gondoltam, hogy, ha csak az egész Magnussen fejében van, akkor csak egy megoldás van. Egy biztos Sherlock már korántsem az a mindenki felett álló valaki, akit az első évadban megismertünk. Ez egyrészt jó, másrészt meg…

quimera - 2014. 01. 14. 11:29

Ja és magáról az évadról meg felemás érzéseim vannak, egyrészt voltak benne zseniális momentumok, viszont szerintem Watson-t túl hamar vette el Mary-t. Ezzel valamilyen szinten ki is herélték a karakterét, pedig ahogy Sherlock is fogalmazott, John is alig várja, hogy nyomozhasson. Remélhetőleg a következő évadban sikerül kijavítani az itt elkövetett “hibákat”.
Valamint azt is, hogy Mycroft még többet szerepel majd, mert legyen bármilyen főellenség is, azt már az 1×01-ben kimondták, hogy Sherlock nemezise a testvére. Erre csak még jobban ráerősítettek ebben az évadban.

pappjano - 2014. 01. 14. 11:59

Én lehet lemaradtam valamiről, és a 3. részben vártam rá magyarázatot, de nem kaptam: Az első rész végén amikor Sherlock Mycroftal telefonál és mondja a testvére hogy “You don’t understand the horror” akkor mi történik éppen? :D

Brynden Rivers - 2014. 01. 14. 12:17

@quimera

“Watson-t túl hamar vette el Mary-t”
– meg is lett a böjtje :)

“Sherlock már korántsem az a mindenki felett álló valaki”

Akkor Watson nézőpontja volt és Sherlock volt a középpontban, most viszont fordítva volt (ahogy mások írták)
A 2×03-ban is – mint kiderült – 17 forgatókönyvvel ment fel a tetőre és egy 18. lett, amit jól lereagált.

mary - 2014. 01. 14. 12:28

pappjano: Az nem az, amikor Mycroft elvitte a szüleiket a Les Miserables-re és onnan telefonál, h nagyon szenved?

DJackson - 2014. 01. 14. 12:51

Meg van bocsájtva az előző 2 gyengébb rész. És a sorozat összes elkövetkezendője is! Ez zseniális volt. Azt hiszem most lettem igazi Sherlock fan. Magnussent szerintem kár volt így kinyírni, nagyon komoly ellenfél lehetett volna, de ha tényleg visszajön Moriarty ez is meg van bocsájtva!
Bár ennek ellentmond, hogy a végén az nem Moriarty volt, hanem csak egy animált fotó róla. Szerintem Mary csinálhatta, hogy ne kelljen Sherlocknak elmennie, de Mycroft-ból is kinézem. Hasonmás Moriarty biztos nem lehetett a tetőn, azt Sherlock azonnal észrevette volna, ahogy bármi furcsaságot is a hulláján. Kizárt, hogy túlélte. Valószínűleg inkább csak a “criminal web”-je tér vissza valaki új vezetése alatt.

elkon - 2014. 01. 14. 12:58

quimera: Miért vette el volna el túl hamar? Sok idő eltelt az évadok (2 év), de még a részek között is, nem is tudjuk pontosan mióta ismeri a nőt. Vagy lehet csak nekem maradt le.
Meg amúgy is vagány csaj, nem lett papucs úgyhogy nem értem miért lenne kiherélve tőle.

rosickyz - 2014. 01. 14. 13:29

Szerintem meg visszatér Moriarty, de nem szó szerint… Halott marad, csak épp kidolgozott egy nagyszabású, világot káoszba taszító tervet arra az esetre, ha ő nem lesz. Hogy miért csak ennyi idő után aktiválódik a terv, arra majd gondolom találnak magyarázatot, de a lényeg: szerintem ő lesz az ellenfél. Úgy, hogy halott.

A. - 2014. 01. 14. 13:44

rosickyz: ez tűnik a legelképzelhetőbb teóriának. mint egy időzített végrendelet kb.

Silas - 2014. 01. 14. 14:09

de köszönöm a komment törlését. belehalt volna bárki is, ha válaszol. most jön, hogy OFFoltam. ja. -.-

any - 2014. 01. 14. 14:21

Nekem az volt a furcsa, hogy mikor a rész végén elmennek Magnussenhez világos van, süt a nap. Beszélgetnek 5 percet, megmutatja a fickó hogy nincs titos könyvtára, kimennek a tornácra és máris sötét van.

Ilyenekre azért lehetne figyelni.

Gigi - 2014. 01. 14. 16:44

“(oké, Sherlock szociopatának mondja magát, de az a kifejezés meg nincs is használatban”
De igen. Antiszociális személyiségzavarnak hívják és nagyon különbözik egy pszichopatától, nem csodálom, hogy idegesíti, hogy folyton összekeverik vele.
Mellesleg Sherlock nem szociopata, inkább csak egy meg nem értett, magányos figura kevés szociális érzékkel, aki kezd kinyílni, és az évad mintha erre világított volna rá. Az igazi szociopata a történetben Mycroft.
Lélektani dráma szempontjából igenis piros pont, hogy törődnek ezzel. Egy szociopatát nem érdekelne egy John Watson, nem tudná, hogyan kell szépeket mondani egy Molly Hoopernek, és nem tudná átverni egy Mary.
A haldoklós jelenet egyszerűen zseniális volt, hatalmas piros pont érte.
Maryre is mentség, hogy így valóban kicsit jobban beillik a sorozat világába. Itt mindenki szuperokos szuperember sötét múlttal, kivéve szegény Johnt, ez ellen nincs mit tenni. :D
Amúgy nekem tetszik, amerre Mrs. Hudson karakterét elvitték. Egyre szimpibb az öreglány…
Hogy Moriartyt visszahozni hülyeség-e? Ige, ha már egyszer kinyírták. De nélküle nem Sherlock a Sherlock, ezt már ti is mondtátok.
Irene Adler nélkül én túlélném. :D
Jesszusom, amikor legközelebb lesz új évad, én érettségizni fogok.
Mondjuk amikor a második évad kijött, még nem is tudtam angolul, most meg már eredetiben nézem, és le is fordítom a családnak… :D

cba - 2014. 01. 14. 16:44

Moriarty él és virul. A creditek után nem láttátok, hogy ő maga mondta azt, hogy Miss Me???

A. - 2014. 01. 14. 16:47

cba: rosickyz – 2014. 01. 14. 13:29

pappjano - 2014. 01. 14. 17:05

mary: de lehet, hogy az lesz az, csak ez a resz valahogy kimaradt nekem… Koszi

Thayet - 2014. 01. 14. 17:47

Moriarty régi ügyfelei közül köbö bárki felhasználhat róla ilyen felvételt. Esetleg az is érdekes lehet, hogy a vége jelenetben Moriarty nem is múlt időben beszél, hanem csak annyit mond, “Miss me?”, míg előtte végig “Did you miss me?” hangzik el. Lehet összevágás is Moriarty korábbi dolgaiból.
És igen, én következetesen ragaszkodom ahhoz – bármennyire zseniális is volt Moriarty és Andrew Scott -, hogy Moriarty meghalt. Az ellenkezőjének a kimagyarázására nem tudok elképzelni nem béna, nem fanservice szagú megoldást. Aztán persze meglephetnek, de tényleg nem hinném, hogy Moriartyt vissza kellene hozni. Legalábbis nem élve, amit fentebb írtak teória (rosickyz), azzal még ki tudnék békülni.

Thayet - 2014. 01. 14. 17:50

Sil: Na, akkor nem vagyok hülye, és tényleg szó volt egy harmadik Holmesról! :) Utána én is rákerestem, hogy a könyvekben vagy korábbi feldolgozásokban van-e ilyen. Hát érdeklődve várom, itt mit hoznak ki ebből.

Ale - 2014. 01. 14. 18:05

Nekem nem túlságosan jött be ez a rész. Szódával elment, voltak nagyon jó jelenetek is, a zseniálistól sajnos kurva messze volt.

Moriarty meg remélem visszajön bármekkora gyökérség is lenne, viszont legalább az ezutáni részekben visszaállíthatná a színvonalat a korábbira.

Sil - 2014. 01. 14. 18:07

Thayet: a könyvekben nincs, ez egy rajongói spekuláció a Baring-Gould-féle életrajzból. De vannak azóta elvétve olyan feldolgozások is, ahol ezt felhasználták.

Thayet - 2014. 01. 14. 18:22

Sil: Köszi, közben pont rákerestem a névre neten. :) Tumblrön a kedvenc elméletem ezzel kapcsolatban, hogy Sherlock kandallón tárolt koponyája a harmadik tesó. x”DD

Thayet - 2014. 01. 14. 18:47

hannah: Neked is köszi. :) Amúgy látom már, lesz mivel tölteni az időt a következő évadig, nem csak azon gondolkozni, hogy Moriarty él-e vagy nem.

email - 2014. 01. 14. 18:49

Sherlock szerintem tudta, hogy le kell lőnie Magnussent, nem véletlenül kérte Johntól, hogy hozza magával a pisztolyt.

LostSucksShit - 2014. 01. 14. 19:03

Vajon Humant molesztálta gyerekkorában egy csapat faszán kinéző felirat meg pár akciójelenet, ami ott sem volt? Lépj már túl ezen, bmeg!

disfear - 2014. 01. 14. 19:24

Hát szerintem szánalmasan gyenge volt ez az évad…mert semmi izgalom nem volt benne.
Hiába voltak benne csavarok, és Sherlock-os dolgok, egy rész se ezekre volt kihegyezve, hanem inkább tölteléknek szolgáltak a Sherlock-Watson_Mary szappanopera között, megfejelve az idegesítő házinénivel.
Roppant idegesítő volt, hogy egy rész se volt feszes tempoju, csak tuldrámázott; hogy a szereplők tudták már a rejtélyeket, de nem mondták el a nézőnek (ami rohadt idegesítő mert a.) jöjjünk rá mi is egyszerre a rejtélyekre a szereplőkkel, b.) akkor legalább ne tudjuk meg hogy a szereplők tudnak valamit, ne hülyének nézzenek minket a forgatókönyvírók)
De ez…ez egy förtelem.

Konkrétan a harmadik rész 55 percéig az se derül ki mi egyáltalán a rejtély. Nem a megoldása kellenne nekem nyilván, nem vagyok hülye, de az azért kéne hogy izguljak valamin…mert a semmin (vagy a drámázáson) nem tudok…
A rész felénél van az a cliffhanger és onnantól kezdve fél órán keresztül szappanopera…. Na ebbe hol a feszültségkeltés?
Sehol. És ez a legnagyobb baja az idei Sherlock évadnak, mert bármennyire építkezett, és haladott, azt csak a Karakterek történetével tette, és nem MAGÁVAL A TÖRTÉNET ÁLTAL. Tehát igazából semmi sem derült ki a történeteken keresztül, nem nyomozgattunk a szereplőkkel, és semmi sem úgy működött ahogy akármelyik Sherlock rész az előző két évadban.
Nulla izgalom, sok csavar, de közte 100% dráma= UNALMAS.
Sajnos igy vélem, és sajnos borzasztóan idegesít mert nagyon szerettem ezt a sorozatot…

BeeBorka - 2014. 01. 14. 19:36

Én is Brynden Rivers véleményével értek egyet az évadot illetően.
Bár helyenként tényleg lehetett volna több nyomozás, több Sherlockos okoskodás, de az emberi mélységek ilyen szintű ábrázolása azért nagyobb kihívás, mint egy-egy bűntény felgöngyölítése.
És hát a színészi játék… Martin Freemant eddig is imádtam, de ezek után… Benedict dettó.

disfear - 2014. 01. 14. 19:36

SPOILER
Igazából 3 dolog hiányzott az idei Sherlock részekből, ami szerintem kifejezetten fontos de lehet csak én vagyok ilyen régimodi. Ez pedig: BEVEZETÉS-BONYODALOM-TETŐPONT (aztán persze lezárás) Najo nem, mert a Bevezetés megvolt végig és egy óráig tartott.
Részletezve a harmadik részen keresztül, és azthiszem ez mindent elmond az egész idei évadról:
1.) A szemüveges fószer kihalgatása= izgalmas. 5 perc.
2.) John keresi Sherlockot, drogtanya, sherlock drogozik, miért? mert az ügy része, ne drogozz, pofonok, dráma, Watson ledöbben hogy Sherlock randizik, idegesítő házinéni bejön 50szer=unalom= legalább 20 perc
3.) Na végre fél ora után elkezdik magyarázni ki is ez a Rasmussen vagy ki a tököm, na hátha kezdődik valami, betörtének hozzá, aztán két csattanó (Janine és Mary) na mostmár hátha..hátha nagyon jó lesz. 5 percig tart ki a varázs
4.) Sherlock legklisésebb halálból visszatérés jelenete, dráma hogy megint meghal, Johnról elmondja e Marynek az igazat Sherlock= 20-30 perc TÖMÉNY DRÁMA ÉS UNALOM.
5.) Kiderül valami Maryről de igazából semmi meg az se hogy miköze ennek Rasmussennek (vagy kinek), de igazából nem tudunk meg SEMMIT (ami mondom= nem baj, de nem is izgulunk, nincs is felépitése a feszültségnek, semmi semmi semmi)
6.) A rész 1 óra 5 percnél tehát valahol a klimax előtt: Mycroft és Sherlock beszélget a szülöi háznál, MINTHA VÉGE LENNE. MI VAN???
Nem azzal van a bajom, hogy ha valaki nem a klasszikus történetvezetést használja, de ilyen nincs. Mert a Ponyvaregény se azt használja, de ha lecsupaszitjuk akkor is van az elején eleje, a közepén közeee, és a végén vége, legalábbis abbol a szempontból ami arról szól, hogy mi kelti fel az érdeklődésünket.
Itt= SEMMI.
A nagy büdös semmi.
És akármi is történik a következő fél orában, ez az egész igy egy nagy hiba..hatalmas nagy hiba.

disfear - 2014. 01. 14. 19:39

@BeeBorka:
Az emberi mélységek ábrázolása kihivása, de nem ugy hogy fél orákon keresztül a szemünkbe, és a fülünkbe kapjuk a drámai zenét és az agonizálást, hanem a történeten keresztül..bár ezek szerint izlések és pofonok kérdése, de szerintem sokkal nagyobb tehetségre vall egy olyan fikciós alkotás ahol a karaktereket a történeten keresztül ismerjük meg az érzelmeikkel együtt, és nem azzal, hogy folyamatosan arról beszélnek ami nyomasztja őket…

kmdan - 2014. 01. 14. 19:58

orla szerintem jól összefoglalta.
Még talán azzal tudnám kiegészíteni, hogy a harmadik évad tanulsága, hogy sherlock és wattson szeretik egymást, de mint haverok. Mer nem buzik. Hogy ezt megértsük, 20 percenként össze kell borulni, és karakterekidegen módon megpaskolni egymás vállát.

Érdekes egyébként adler&sherlock és közöttük lévő kémiát összehasonlítani a mostani évados csaj&sherlock kémiájával.
Vagy Moriarty legyőzését (szigorúan az akkori tudásunk alapján) összehasonlítva a mostani gonoszéval.

Most komolyan, Mikelsen karakterét majdnem kinyírja Mrs. Wattson. Annyira zseniális gonosz.
De később elmondja, kinek ki a gyenge pontja. Ezzel azt is mondja, ki kiért áldozna fel mindent. Zseniális tervével évad elején rájött hogy Sherlock az életét is áldozná Wattsonért (tűz). Ezel alapján azt nem kalkulálja bele tervébe, hogy Sherlock lelövi. De azt se, hogy Wattson ugyanezt megtenné a feleségéért. Sem azt hogy a hiperszuper bérgyilkos Mrs. Wattson esetleg megint bepróbálkozik.
És mindezek ellen annyi a biztosítéka, hogy beblöfföli hogy a kérója alagsorában van a bizonyíték “mindenki” ellen.

Ez is érdekes, hogy Moriarty pont azért olyan zseniális, mert sohasem tudjuk hol ér véget a hatalma, hol van vége a tervének. Főhősünk csak élete feláldozásával tudta legyőzni.
A készítők mindezt megMUTATTÁK.
Ez a fószer meg tud mindent MINDENKIRŐL. Honnan tudjuk mindezt? Onnan hogy ELMONDJÁK. (Meg egy kis huggyal megerősítik bennünk, hogy ez gonosz.)

Ineteq - 2014. 01. 14. 20:09

Na mostanra vettem rá magam a borzalom 2. rész után, hogy megnézzem, vegyesek az érzéseim. Dobtak egy-két csontot az igazi SH-rajongóknak, pl. ahogy megtalálja Watson a drogtanyán, mert egy ismerős megkéri, hogy hozza ki a rokonát, az pont így bennevan valamelyik eredeti történetben is, de most fejből meg nem mondom melyikben. A történet is jó volt a 3. részre, de összeségében csalódás az évad. A fanservice nekem az agyamra megy, semmi helye nincs a történetben, ahogy az emberi kapcsolatoknak sem. Aki karakterfejlődést, meg emberi mélységeket akar nézni, az miért krimit néz? A lényegből volt a legkevesebb az évadban. Főleg így, hogy 3 rész volt összesen. A cliffhanger a végén pedig kifejezetten olcsó volt.

Habarodix - 2014. 01. 14. 21:04

Watson……..emberek…….Watson!

G. - 2014. 01. 14. 21:41

Csak nekem jött be a (spolierek!) fejlövés? Én már régóta vártam egy olyan megoldást, amit nem ésszel vívnak meg. Mikor Sherlock rájött, hogy ez a legkézenfekvőbb megoldás, akkor ugyan miért ne tette volna meg kb. az egyetlen barátjáért? A sakkos dolog pont jó példa. Ha az ellenségeddel (ség, nem fél!) sakkozol életre-halálra, akkor ugyan miért ne vágnád agyon a táblával? Kicsit szemét húzás, de ez van. Jack Sparrow (KAPITÁNY!) is megmondta:
“Will Turner: You didn’t beat me. You ignored the rules of engagement. In a fair fight, I’d kill you.
Jack Sparrow: That’s not much incentive for me to fight fair, then, is it?”
A rész többi részét (haha, szóvicc) meg már úgyis kielemezte az olvasóság.
G.

galocza - 2014. 01. 14. 22:03

inkább adlert hoznák vissza, ha már mégsem nyírták ki.
nem láttam annyi elktizitätet a the big sleep óta (bogart & bacall).
és igen, megkerestem nektek az umlaut a-t.

LaCRossE - 2014. 01. 14. 22:32

Nem tudom, nem lehetséges, hogy esetleg Moran intézte ezt a Moriarty-s dolgot? A 3. évadtól pont azt vártam, hogy az ő karakterét fogják bevezetni a sorozatba is.

LaCRossE - 2014. 01. 14. 22:35

Hmm, ok, elfelejtettem, hogy a 3x01ben már szerepelt. Hihetetlen, hogy az a rész ennyire nem maradt meg bennem.

Dee - 2014. 01. 14. 22:42

Szerintem ez sem volt rossz évad, a minap néztem vissza régi részeket, mert sokan írták, h ellangyult Sherlock karaktere és rá kellett jönnöm, h nem. Persze nem a legjobb évad azt aláírom. Túl sok volt benne a valós élet bulvár maszlagjai, ez tény. Az, h sokan kritizálják a 3×02-t nem nagyon értem, még így sem ezt tartom a leggyengébb résznek. Na és ha vittek bele kicsivel több humort, ezzel sincs baj, egyszerűen másik oldalról próbálták megközelíteni a karaktereket. Jócskán túlzásnak érzem ezeket a nagy csalódásokat, sztem ez már művies, mint időnként Benedict játéka. Nálam ebben az évadban egyértelműen Martin Freeman vitte a pálmát, hihetetlen jól játszott :) Persze azért Benedicttel sincs bajom, csak sztem túl sok szerepet vállalt be mostanság vagy sokat bulizik, passz. Moriarty szimpatikusabb őrült volt, mint Magnussen, valahol örülnék is ha visszatérne, de azt sem akarom h túlzásba essenek. Egy részről azért gondolom, h él, mert csak nem adná fel az életét, h ne játszhasson Sherlockkal, valahogy ez annyira egyszerűnek tűnik.

Tg - 2014. 01. 14. 23:10

Na jó, nem bírom, kimondom: Ez nem volt jó ez az évad. VISZONT! Nem tudok mihez kezdeni ezzel a Magnussont fejbelövöm dologgal. Az írók 2 évad zseniálisan megírt történeteket hoztak össze, nagyon okos megoldásokkal és akkor most jön ez? Ez nem stimmel sehogy, amikor Magnusson elárulta hogy nincs semmilye senki ellen csak ami a fejében van, hát én ott rögtön azt hittem hogy kinyírják, hiszen ez annyira logikus volt, ennek ellenére elkezdett játszadozni watson arcával meg ilyen baromságok, hát ez valami irdatlan ostoba dolog, fogják megkötözik aztán majd Mycroft meg kiszedi belőle a dolgokat vagy elteszik láb alól. Majd sherlock mintha valami irdatlan nagy meglepetést okozna lelövi. Hát ez valami oltári nagy baromság. Na és Magnusson mire is gondolt mikor elmondta hogy minden információ a fejében van, ennyi erővel fejbelöhette volna saját magát. Kérem valaki magyarázza már el nekem ezt az irdatlan nagy baromságot mivel lehet megmagyarázni mert én itt majdnem kikapcsoltam a filmet.

Bandika - 2014. 01. 14. 23:53

Humandr: nem a His last bow-ban van, hanem a Zsarolók királya című novellában, The adventure of Charles Augustus Milverton. Gondolom a dán színész kedvéért lett Magnussen :))) Vagy nem akarták, hogy a Middletonra hajazzon?

Egyetlen - 2014. 01. 15. 00:43

Sherlock előre tudta, hogy ez lesz a vége, nem véletlenül kérdezett rá, hogy elhozta-e a fegyverét Watson, és mivel ez volt az egyetlen kézenfekvő megoldás, így ezt választotta. Erősen gyanítom, hogy a Moriarty-s rész is az ő műve.

fyktyvf - 2014. 01. 15. 02:46

A rész maga iszonyatosan jó volt.

A Moriartys részről nagyon ambivalens érzéseim vannak, úgy általában nagyon utálom az ilyen szintű fanservice-t, viszont ezúttal nagyon szurkolok, hogy Moriarty tényleg életben legyen, engem ugyanis az ő karakterével és Andrew Scott játékával lehet kilóra megvenni, ami miatt jelenleg kicsit magamtól is undorodok… :D Más kérdés, hogy ha tényleg él, azt valahogy nagyon zseniálisan kell megmagyarázni, különben iszonyatos nagy lebőgés lesz a vége.

Más részről viszont ha tényleg halott, és valaki más használta ezt az akciót a céljaira, azt is iszonyatosan jól kell előadni – beleértve a “késleltetett végrendelet elméletet is -, különben azt sem mossák le magukról, hogy egy ilyen olcsó trükkel akarták fenntartani az érdeklődést a negyedik évadig. Szóval ha tényleg az van, hogy Moriarty halott, akkor ezzel is majdnem akkora feladatot állítottak maguk elé, mintha azt kéne megmagyarázni, hogy él.

fyktyvf - 2014. 01. 15. 02:56

A részben amúgy engem zavart még egy-két további dolog, a legfőképpen az, hogy a végén Magnussen megölését előre látni lehetett, márpedig én viszonylag ritkán tudom megtippelni az ilyen dolgokat, szóval simán el tudom képzelni, hogy sokan látták előre ezt, ami pedig sokat levon az élvezeti értékből.

A másik az, hogy Magnussen azért elég okos fickónak volt ábrázolva, és nem kell atomfizikusnak lenni ahhoz, hogy ha egy (két) embert ennyire sarokba szorítanak, akkor az valamilyen extrém reakciót vált ki az alanyból. Ezt rá lehet írni az elbizakodottsága számlájára, de akkor is…

A legnagyobb szarvashiba viszont az, hogy egyáltalán hogyan vihette be Watson a fegyvert Appledore-ba? Már a Baker streeten is jó alaposan megmotozták őket Magnussen emberei, de a házába meg engedték, hogy becsempésszen egy fegyvert a KABÁTJÁBAN? Nem tudom ez meg lett-e valahol magyarázva útközben, lehet csak elfelejtettem, de ez így egy borzasztó mellényúlásnak tűnik a sorozat készítőitől.

Zizi - 2014. 01. 15. 03:29

ezt a sorozatot nézni kínzás… 2 hét alatt 3 rész, aztán évekig semmi… ráadásul ki tudja mikor lesz folytatás.

“És persze direkt túlzok, hogy kellemes meglepetés legyen majd, amikor 60 évesen végre megnézhetjük a 4. évadot!” ->

human, ne haragudj, de nagyon remélem, hogy 59 éves vagy! :) :)

dante_zoli - 2014. 01. 15. 06:28

Kínzás? 2 évente 3 “filmet” kapsz a legjobb minőségből…
Melyik soktrologia mondhatja el magáról, hogy 2 évente 3 filmet ad ki a rajongóinak? :) (persze sarkitottam egy kicsit de ha így fogjuk fel máris jobb a kép)

Dee - 2014. 01. 15. 09:02

Szerintem egyszerűen Sherlock már nem tudott mit lépni Magnussen ellen, csak a megölés maradt hátra. Nem kockáztathatta azt, hogy Watsont egy életen át zsarolhassa a feleségével. Akármilyen nyálas mindkettőt szereti a maga módján és Watson az ő embere, nem adja senkinek. Amúgy a Magnussen-féle pöckölés, meg az elején mikor megnyalta a nő arcát, az szimplán az erejének a fitogtatása. Pont ez volt a lényege, h ő nem öl meg senkit, de azt élvezi, h vki végtelenül kiszolgáltatott, ő meg akármit megtehet vele (a maga infantilis módján is).

jky - 2014. 01. 15. 09:20

Nagyon remélem, hogy Moriarty csak valami “játék”, valaki szórakozik. 2×03-ban oké volt, de én rühelltem a karakterét, annyira idegesítően túljátszott volt.

Happy Zoidberg - 2014. 01. 15. 10:08

MEH.

tobias88 - 2014. 01. 15. 10:16

Ez a 3. rész tényleg minőségi volt már, nem hasonlított az első 2 furához. Tippre amúgy mr. főellenség akinek a kiírása elég nagy hiba volt, mert kb annyira eltalált személy volt mint Batman-nek Joker, továbbra is halott marad, csak előre eltervezte az egészet.

DJackson - 2014. 01. 15. 15:40

Kicsit OFF:
Remélem így fog indulni a 4. évad (és a DW 8. évada)! :D
http://www.youtube.com/watch?v=q3bGYljQ5Uw#t=134
Moffat please!!!

Armandai - 2014. 01. 15. 16:57

Őszintén szólva engem sem zavarna, hogy ha béna indokkal is, de visszahoznák Moriarty-t, bár sajnos tudom, hogy nem lépik meg, hiszen maguk a készítők is mondták, hogy Moriarty ennyi volt és inkább más ellenségeket akarnak behozni.
Mindenesetre, az Andrew Scott által alakított Moriarty a személy szerinti kedvenc főgonoszom és mindenképpen örülnék neki, ha újra láthatnám.

LaCRossE - 2014. 01. 15. 19:53

Armandai: azért nem ritka, amikor a készítők kvázi szembeköpik magukat azzal, hogy totál nem azt csinálják, amit “ígértek”.

vm - 2014. 01. 15. 22:31

nekem így teljesen helyére került az évad, ez a 3. rész pedig zseniális volt :-)

korum - 2014. 01. 15. 23:44
jikke - 2014. 01. 16. 00:04

pff, de nagy csalodás a 3.rész. Az első jó volt, a második zseniális volt.

Bandika - 2014. 01. 16. 12:05

Magnussen megölése is benne votl az eredeti novellában. Az konkrétan mindenben egyezik a sorozattal: M zsarol egy ladyt, aki megbízza Holmest, hogy tárgyaljon M-el. Miután M meglátogatja SH-t, SH szándékosan összejön M cselédlányával (szerelőnek öltözve), és még el is jegyzi. Ezek után Watsonnal a nő segítségével bejutnak M irodájába, ahol viszont a függöny mögül kifigyelik, hogy a megzsarolt lady lelövi M-t. SH pedig abszolút igazat ad a ladynek, így nem tesz semmit. Ennyi. Tényleg nem lehetett a pasast máshogy elintézni.

Ja és az elején a drogtanyás jelenet is pontosan ugyanígy megvolt egy másik novellában :))

de nem értem, mi volt ez az utalás a “másik testvérre”. Be akarnak hozni a semmiből egy újabb szereplőt? :O HOnnan szeditek Sherringfordot?

mary - 2014. 01. 16. 19:48

Bandika: Úgy tudom, Doyle kézirataiban eredetileg az szerepelt, hogy Sherringford lesz Sherlock neve, aztán elvetette ezt az ötletet.

Jani - 2014. 01. 16. 23:04

Azért a fanyalgók azt vegyék figyelembe, hogy sok történés az eredeti novellákból van átemelve.
Másrészt, szerintem éppen hogy az első két évadban volt Sherlock jelleme olyan szempontból eltúlozva, hogy csak a drámai, nyers és kiváló detektívet láttuk, de ilyen nincs, így nem volt teljes a kép.
Az eredeti novellákban Sherlock Holmes udvarias, türelmes, Watson-t pedig igaz néha megkéri, hogy hagyja magára gondolkodni, és van hogy sokáig nem keresi, de mindig kedves vele. Több jelenet is van amikor elérzékenyül Sherlock, vagy filozofál a novellákban. A sorozat Sherlockja nyersebb, türelmetlenebb, ami nem probléma, csak ha reálisak vagyunk, az éremnek másik oldala is kell, hogy legyen, még akkor is, ha Sherlockról van szó. Inkább érzem ezeket a jellemvonásokat egy eszköznek, amiből sok humoros mellékszál és jelenet fakad (lásd akár Dr. House..). Az évad szerintem jó volt, bár én elvakult vagyok :D most ezekre kellett koncentrálni, habár több Sherlock féle következtetés tényleg elfért volna, Mycroft-Sherlock párbeszéddel egyetemben..:)

Zoltantan - 2014. 01. 18. 11:10

Mycroft a végén említ olyat, hogy tudod mi lett a másik testvéremmel. Lehetséges lenne, hogy az Moriarty és akkor ők hárman testvérek?

eLaNoR - 2014. 01. 18. 18:08

Szerintem nagyon klassz a 3. évad. A 2. rész tetszett belőle a legjobban, de mindegyik részben voltak egyszerűen zseniális húzások. Nem bántam a karakterizálást, mert jól megoldották. A végén kicsit megijedtem, hogy az egész esküvő sztornó, de szerencsére erről úgy tűnik, szó sincs, sőt. Nagyon tetszett, amikor Mary úgy irányította Watsont és Sherlockot, hogy egyik sem tudta, hogy báb :D Persze a saját érdekükben :))) Valamint bármikor befizetnék egy “I don’t understand”, “I still don’t understand” pólóra :D

ractos - 2014. 01. 18. 22:59

Jani:
először is: attól még, hogy az eredetire hajaz, attól még lehet fanyalogni, nem?
másodszor: nem, nem udvarias. többségük az 1800-as évek végi Angliájában játszódik, ahol anno mást jelentett az udvarias. sőt, ha jól emlékszem, az első Sherlock-kalandokba meg is jegyzi magában Watson, hogy mennyire modortalan tud lenni SH.

Salvatore DeGiamo - 2014. 01. 18. 23:19

Igen… Moriarty (és Scott) visszatér: Moriarty testvére lép színre, aki legalább akkora koponya, mint kedvenc főgonoszunk. Eddig élte a névtelen zsenik abszolút “polgári” életét, de most bekattant, és meg akarja leckéztetni Sherlockot – bosszúból testvére haláláért. Ő is Moriarty, csak épp nem Jim, hanem George… Viszont mivel testvér, Scott játszhatja. Így a rajongók is megkapják kedvenc színészüket, Moriarty is “visszatér” és a történet hitelességén sem esik csorba… Remélem, sikerült ezzel enyhíteni a karácsonyig tartó várakozás izgalmát. ..

Marcipáncica - 2014. 01. 18. 23:44

Ez az info honnét származik? Már amennyiben nem titok… Mint megoldás nem tűnik rossznak, deeeee egy kicsit azért erőltetett, nem?

winnie - 2014. 01. 19. 07:11

“Igen… Moriarty (és Scott) visszatér:”

az ilyesmit nem lehet biztosra mondani. valaki elviszi, máshova szerződtetni, akkor máris nem tér vissza.

fyktyvf - 2014. 01. 19. 12:39

@Salvatore DeGiamo

Ez azért elég brazil szappanoperás fordulatnak tűnik, nem igazán tartom elképzelhetőnek.

Pipacs - 2014. 01. 19. 13:42

Azért ennyi hozzászólásból egy dolog biztosan kiderül: e sorozat mellett nem lehet csak úgy elsétálni.
Ami engem illet, a mai korba átültetett Sherlock adaptációk közül ez a legigényesebb és leghitelesebb, amit eddig látni lehetett. És a színészek ebben nem kis szerepet játszanak, meg a képi világ, a hangulata, a zene pedig zseniális. A történetek, a rendezés az, amin esetleg lehet vitatkozni. A 3. évadot annyira várták a rajongók (tehát én is), és nem csak az eltelt idő, hanem a “hogy a fenébe élte túl” kérdés miatt, hogy szerintem nem is tudták volna maradéktalanul mindenki tetszését elnyerni…
Szerintem az első rész kicsit csapongó, helyenként unalmas volt, a második a részeges részekkel lett “megmentve”, a harmadik pedig végig érdekes és fordulatos volt, és szerintem is ez billentette kicsit helyre az egyensúlyt. A főgonoszokban eddig mindig volt mit kedvelni (nekem Adler amúgy teljesen hiteltelen, túl öreg, és ellenszenves volt), ebben a fickóban pedig nagyjából semmit, a cápás hasonlat telitalálat volt. Ez egy visszataszító, hatalommániás, totál szociopata vén f*sz volt, nyalogatásostul, mindenestül. Ettől lett igazi főellenség, a hideg is kirázott tőle. Az elbizakodottsága és az eddigi érinthetetlensége szerintem magyarázza, miért nem gondolt arra, hogy S kinyírja, ill. ha számolt is ezzel a lehetőséggel, akkor valahol ezzel is “nyert”, mert ez S-ot sodorta bajba. S pedig tudta, hogy az információkat meg kell semmisíteni, ezt pedig csak a fejlövés oldhatta meg, hogy tovább már ne élősködjön Watsonékon és kb. egész Anglián ez a féreg + nem kerülhetett Mycroft laptopja sem a kezébe, azzal végképp korlátlan hatalma lett volna.
Az pedig, hogy ebben az évadban láthattuk a szüleit (ezt nem értem amúgy, hogy lehetnek két ilyen fiúnak ilyen “normális” szülei?), láthattuk kisfiúként, kisöcsiként, meg becsajozni (érdekből ugyan, de akkor is), berúgni, drogozni, táncolni, még sírni is, viccelni és önfeláldozásra is képes volt a végén, John érdekében mindent megtett, hogy boldog legyen, támogatta Maryt, és őszintén kedves volt Mollyval, stb., ez mind VÉGRE emberibbé tette, és szerintem mit sem vont le a Sherlockos zsenialitásból, és az időnként meglepő “szocio” húzásait is “kontrasztosabbá”, még képlenebbé, vagyis “igazibbá” tette.
Én remélem, hogy valami egészen új főellenség jön, aki elintézte, hogy S visszajöjjön, nekem egyébként tetszett a kamu befejezés is, tényleg simán elhittem, hogy a “száműzetéssel” ér véget az évad.
Fanyalgás ide-vagy oda, szerintem ugyanúgy mindenki nézni fogja a 4. évadot is, ha másért nem, csak hogy itt utána “kibeszélhesse”. :)

Pipacs - 2014. 01. 19. 14:43

@fyktyvf
Hát igen, a hirtelen a semmiből színre lépő “gonosz iker”, csak itt a “még gonoszabb iker” lenne…:)Ez tényleg elég szappanoperás erőltetés. Vagy esetleg átplasztikáztathatná magát valaki Moriarty-ra.:D

LaCRossE - 2014. 01. 19. 20:01

Salvatore DeGiam: remélem ez színtiszta irónia volt, mert ha nem, akkor aggodalmamat fejezem ki, hogy ezt a szkrenáriót nemcsak lehetségesnek tartod, hanem a leírásodból ítélve még tetszene is neked.

Brynden Rivers - 2014. 01. 19. 20:41

Szerintem még Moffat se tudja hogy hozza vissza (ha visszahozza) Moriarty-t, csak blöffölt :)

Marcipáncica - 2014. 01. 19. 23:30

Reméljük…

obscuriloquium - 2014. 01. 20. 00:02

Ó, Brynden, én majdnem biztos vagyok benne, hogy igazad van Moffattel kapcsolatban. (Doctor Who, valaki?)

Jellal - 2014. 01. 20. 01:38

Moriarty vissza kell, hogy térjen! Vele jó ez a sorozat ;)

Nikki - 2014. 01. 20. 01:55

Ez a 3-ik rész helyrerázhatta volna az összképet, de sajnos nem tette. A csalódás talán nem a legjobb szó, inkább mást vártam. Többet.
Azt mindenképpen elismerem, hogy voltak a résznek, nagyon ötletes, kreatív és egészen zseniális részei, a humor is jó volt, és az egész valahogy Sherlockosabb volt, de mégsem tudok átsiklani azok felett, amiket előttem már oly sokan leírtak.
A két fő bajom, amit azért picit részleteznék, az CAM elintézése és a rész végi cliff volt. Ami abszolút nem hozott lázba. Persze tudom, hogy jól ki lehet ebből mászni, csak sajnos ez az évad kissé lelohasztotta a lelkesedésemet; viszont így könnyebb, mert egyáltalán nem várom tűkön ülve a folytatást. Majd jön.
Amit nem értek CAM-nel kapcsolatban: szóval csak rátette a kezét az információkra, de a tényleges bizonyítékokat megsemmisítette? Akkor hogyan zsarol? Persze tudom, hogy itt ilyen szóbeszéd/hír elindítása is súlyos következményekkel jár ezeknél a befolyásos embereknél, de ez akkor is kicsit suta volt. S azt sem értem, hogy miért Sherlocknak kellett megölni, miután megtudta, hogy minden infó csak CAM elméjében létezik. Ezerféle módon elintézhették volna, s akkor nem lett volna szükség a kamu száműzésre és a bénáskodásra a reptéren. Az eddig felépített Sherlockhoz nekem egyáltalán nem illett a gyilkolás. Egyszerűen romboló hatású.

Aduiert - 2014. 01. 20. 10:56

Én még nem láttam az utolsó részt de Moriarty-t már elspoilerezték nekem és szerintem óriási blődség az egész. Egyedül azt tudnám elfogadni,hogy egy fanatikus rajongó szórakozik vagy ha nagyon kell Andrew Scott, akkor a 2. évad végén a színész tényleg létezett és ő halt meg a tetőn.

Brynden Rivers - 2014. 01. 20. 11:34

Egy elvarratlan szál, amit 3. nézésre vettem észre:
Janine

– Mary simán leütötte Janine-t és nem derült ki, hogy ő is csak azért barátkozott össze vele, h infot szedjen CAM-tól, vagy fordítva?

– Janine vajon semmit nem tudott a főnöke üzelmeiről, vagy benne volt ő is?

– Egyáltalán CAM mit szólt ahhoz, hogy az személyi titkárának a legjobb barátnője az egyik “tulajdona”?

Brynden Rivers - 2014. 01. 20. 11:35

OFF:

Sherlock gyógyuló félben lévő pszichopata.
Így azért más nézni a sorozatot és az évadot! :O

444.hu/2014/01/19/hannibal-lecter-nem-volt-pszichopata-de-ettol-meg-te-az-lehetsz/

(Azért hívja magát szociopatának, mert a pszichopatát az emberek keverik a pszichotikussal (őrülttel))

Brynden Rivers - 2014. 01. 20. 11:36
obscuriloquium - 2014. 01. 20. 13:02

Brynden, többek közt ezért gyanítják sokan, hogy Janine jóval mélyebben van benne a buliban, mint azt idáig látni lehetett. Meg azért is, mert olyan könnyen megbocsátott Sherlocknak utólag (bár ez írói hiba is lehet).

Jani - 2014. 01. 20. 22:22

@ractos
Lehet fanyalogni, csak így is úgyis az eredeti szálat fogja követni. Másodsorban pedig de, ehhez a verzióhoz képes udvarias volt (a legutóbbi sztoriban amit olvastam, megvendégelte a ügy résztvevőit). A modern változatban ha eltol egy “I’m sorry”-t, Watson már tátott szájjal csodálkozik.

@Nikki
Valami olyasmit mond azt hiszem benne, hogy nem szükséges bizonyíték ha övé a legolvasottabb lap, de javítsatok ki ha tévedek.

J - 2014. 01. 20. 22:36

Csak 1-2 szó a Moriartys részhez:
A legvégén mikor tényleg Andrew Scottot vágják be az azelőtt a háttér előtt van amin az animáción is szerepel miért ne lehetne ez tényleg ő?
Viszont azt nem teljesen értem hogy hogy csinálta hogyha az első részben elég nyomatékosan kiemelték hogy Sherlock a 2 év alatt felszámolta a hálózatát.
A búcsúzás és a repülős pár másodperc elég őszintének tűnt szóval nem hiszem hogy Sherlock műve az egész.
Kíváncsiságból rákerestem a “lazarus” szóra ami a kód volt a tetőn:
“A Lazarus-szindróma a keringés spontán újraindulása az előzőleg sikertelenek bizonyult újraélesztési kísérletek után…a Lazarus (vagy Lázár) – szindróma nevet kapta a bibliai Lázár után, akit Jézus hozott vissza a halálból.”

norgezoo - 2014. 01. 20. 23:12

A fejlövésnél Sherlock mondhatta volna: “Hasta la vista baby.” :) CAM kicsit hajaz a T-1000-esre. :)

Mycroft MI6 - 2014. 01. 21. 11:27

Nekem a 2×03. után ez a kedvenc részem. Elég unalmas lenne, ha mindig csak nyomozgatnának, nem történne semmi karakterfejlődés. Szerintem Mycroft tudott Sherlock tervéről, csupán arra nem számított, hogy az öccse ennyire drasztikus lépésre szánja el magát. Maryt kedvelem, de jó lesz ha már elpatkol, ami valószínűleg a következő évadban fog bekövetkezni. Valaki írta fentebb, hogy Sherrinford Holmes, csupán az első név, amit Doyle Sherlockra akart aggatni. Ez nem igaz, Sherrinford Holmes Sherlock és Mycroft feltételezett bátyja, vannak jegyzetek Doyle-tól, amiben említi őt. Csak feltételezés, de úgy vélem, Mycroftnak köze lehetett a testvér halálához, ezért volt/van a feszültség a testvérek között. Moriarty biztosan nem tért vissza, Irene Adler vagy Mycroft keze van az ügyben, hiszen megmondta, hogy nem tudná elviselni Sherlock elvesztését – az eszközei is megvannak, hogy efféle átverést csináljon azért, hogy az öccsét ne küldjék el arra a minden bizonnyal a halálával végződő küldetésre. A végén a “remélem megtanultad a leckét” megjegyzése is utal erre. Ez egy olyan sorozat, amiben annyi apróság van elrejtve, hogy még most is találok benne “útjelzőket”, utalásokat a következő részekre. Pl.: Észrevettétek, hogy Lestrade mellett – a bankrablásos résznél – az a fickó van, aki a 2×03. részben elrabolta a gyerekeket? Vagy amikor Johnék mennek a drogtanyára, milyen szöveg áll a táblán, ami előtt megállnak? Összességében nekem tetszettek a részek, habár a következő részben remélem, szánnak egy részt csak a nyomozásnak.
Az szociopatás megjegyzésre: a szociopaták általában egy gyermekkori trauma végett válnak olyanná, amilyenek, viszont képesek fejlődni, tudnak ragaszkodni, habár nagyon nehezen, és csak egy-két emberhez. Mindenesetre, minden fanyalgónak üzenném: ilyen minőségi, szinte már filmre hajazó sorozatot nem igazán találhatnak.

gareth - 2014. 01. 22. 04:34

“Na igen, azt nem tudtuk meg végül, hogy pontosan hogyan is kapcsolódik a drogozás az esethez” – vargatom sehogy, imádják letudni a novellákat a részekben, a geek tolmács a görög (greek) tolmács, az online hapsi, aki elhagyja a ronda csajt (Windebank vagy mi volt a neve az apának), az is egy novella, amit a noviban is fotelben megoldott, és ugyanez volt a felállés (a címe nem jut eszembe) a 2×2-ben volt a reichenbach vízesés, ami Sherlock és Moriarty eredeti halálának helyszíne, de a haditengerészeti szerződés volt a mellék(fő)szál, itt pedig zseniálisan keverték bele a milverton sztoriba a ferdeszájú című novella (ha jól emlékszem) nyitását (csak ott Watson ópium barlangba megy és ott találkozik Sherlockkal).
Úgy kapcsolódik egyébként, hogy zsarolási felületet hagy magán a drogozásával (Molly tesztjénél derül ki, örül neki, hogy megírják), amire Milverton/Magnussen ráharaphat, és így reméli csőbe húzni. Ebből egyébként látszik, hogy a vége nem erőltetett, ha képes magát drogozásba keverni, akkor képes kitolni a határokat egy ügy megoldása érdekében.. egészen egy fejlövésig. Sherlocki alapelv ugye, hogy ha kizársz mindent, ami marad, törvényszerűen az igazság, miután megtudtuk, hogy Milverton mind palace technikát alkalmaz, nyilvánvalóvá vált, hogy a halála az, ami mindenkit megment (még le is cseszi Watsont, hogy nem bizonyítékban, hanem hírekben utazik).

gareth - 2014. 01. 22. 04:47

Jól ellent mondtam magamnak, már nem is kell velem vitázni, megoldom egyedül :) Na mindegy, azért érthető :)

gareth - 2014. 01. 22. 05:23

Még valami: nem lepődnék meg, ha a cliffhanger kapcsán előkerülne McGuinty bandagazda a Vermissa völgyből (Félelem völgye, együtt dolgoztak amcsi bűnözők Moriartyval), de ebben az esetben az sem volna váratlan, ha Maryből valamiféle McMurdo-t csinálnának Moffaték.

hate - 2014. 01. 22. 07:34

Annyit megy itt a filózás, arra még senki gondolt, hogy Moriarty egyszerűen kilép a zuhanyból?
:D

Llew - 2014. 01. 22. 09:27

@hate:
Inkább Watson és kiderül, hogy nem csak Moriarty halálát, hanem az egész Sherlock sztorit ő álmodta.

ractos - 2014. 01. 23. 16:39

Jani: még meg is hívta ebédre őket? azta mindenit, de jó arc :O:O

Jani - 2014. 01. 23. 21:16

@ractos, ne menjünk bele az internet huszárkodásba. Eredeti hozzászólásom arra irányult, hogy nem mindig Moffat és Gatis számlájára lehet írni a sorozat cselekményszálának esetleges nem tetsző fordulatait. A személyes véleményeink pedig ha nem találkoznak a végtelenben, az nem probléma. OFF (vagy mit szokás mondani)

A másik ami eszembe ötlött, hogy vajon Moriarty igénybe vette-e Magnussen segítségét valaha. Többször operált a “pressure point”-okkal Moriarty is, amit gondolom maga is kideríthetett. Azonban mivel a kód feltöréséhez is Adler segítségét vette igénybe (követetten Sherlockét), így lehet Magnussennel is kapcsolatban állt. Magnussenről pedig mint kiderült, tisztában volt vele kikkel nem kell ujjat húznia.

Márti - 2014. 01. 23. 23:33

hate

“Annyit megy itt a filózás, arra még senki gondolt, hogy Moriarty egyszerűen kilép a zuhanyból?
:D”

Ezen hangosan felröhögtem. :D :D Nincs is rá jobb szó. :D Köszönöm! :D :D

Coimbra - 2014. 01. 24. 00:18

Most nézem a Sherlock 3. évad extráit, és egészen hihetetlen, hogy a Baker Street-i forgatásoknál ott vannak a rajongók az utca túloldalán több százan (!), kordonok közt tartják őket, hangosak, és mikor megy a forgatás, megkérik őket, hogy legyenek csendben, aztán mikor kész, újra zsibonganak, nagyon durva, Benedict kijön a házból, és integet a fanoknak, akik tényleg rengetegen vannak – a járdán… meg mikor mentek forgatni a Bartshoz, le kellett szedniük a stábtagoknak a falakról a kis cetliket, amiket a fanok ragasztgattak oda, hogy Sherlock ártatlan…. :D

liliness - 2014. 01. 24. 10:27

Most daráltam az egész sorozatot, megértem, hogy miért csalódás ez a 3. évad azoknak, akik 2 évet vártak rá!
DE! Gyors egymásutánban eléggé jól esik a váltás, hogy végre foglalkoznak egymással is jobban meg a családi szálakkal, nem csak kizárólagosan az ügyekkel, nekem nagyon bejött, hogy végre kicsit többet humorizálnak.

Moriarty szerintem se támadt fel, csak vagy még életében így időzítette a videót, vagy valaki besegített (remélem Adler!), hogy ne kelljen K-Európába mennie Sherlocknak.

winnie - 2014. 01. 24. 11:03

nem hiszem, hogy bármit jelentene az, hogy ki mennyit vár rá.

liliness - 2014. 01. 24. 11:26

Sok sorozattal volt már így, úgyhogy azért gondolom, hogy mégiscsak számít.
Pl. Dextert 7. évadig daráltam, utána 8. évadot egy időben néztem az amerikai adással, ismerősöm később kezdte, ezért végig tudta darálni. Nekem a heti 1 résszel kevésbé tűnt sokkolóan rossznak a 8. évad, a sok várakozás miatt, inkább már örültem, hogy legalább nézhetem. Neki ezzel szemben sokkal nagyobb volt a minőségbeli kontraszt, mivel előtte volt még élénken az előző 7 évad élménye.

Így pl. a Sherlocknál, ahol 1 napot vártam a 2. és 3. évad között, addig kitaláltam magamban, hogy hogy úszhatta meg az esést, aztán már néztem is, nem volt akkora etwas, hogy eléggé elmismásolták azt, ahogy megmagyarázták az egészet (vagy csak nem a várakozásoknak megfelelően?), mert nem lettem kizökkentve a mámorból.
Ugyanígy az sem zavart, hogy 6×1,5 óra nyomozgatás után egy kicsit lepattantak róla, mert jó volt a váltás.

Coimbra - 2014. 01. 24. 13:12

Azért elég gyenge kifogás az is, hogy nincs Moriarty, de legalább vissza tud jönni Sherlock.Mert ha nincs Moriarty, akkor a kormány /MI6/ megkérheti Sherlockot, hogy mivel lecsengett a veszély, talán menj vissza Ukrajnába… persze nem tudhatjuk, hogy a 4. évadban meddig fog tartani ez a nyomozás, viszont nem hinném, hogy ezzel “ki lehet váltani” egy gyilkosságot.

liliness - 2014. 01. 24. 13:37

Ez nekem is eszembe jutott, de Sherlock fenn tudná tartani a látszatot, hogy Moriartyt kergeti (ha erre megy ki a játék). Bár tény, hogy Mycroftot se olyan könnyű átverni, de mivel ő meg annyira nem akarná elküldeni az öcsit, talán átsiklana ezen apróság felett a jelentésekben.
Aztán meg ki tudja… jön valami új főgonosz, és annak a legális kiiktatásáért meg olyan hálás lesz a kormány, hogy mégse száműzik.. :))

sdt - 2014. 01. 24. 14:16

Elolvastam a sok lelkendező kritikát -és kutatom magamban a hibát, biztos rosszul vagyok összerakva, de nekem sajnos, nem éri el a hetes fölötti értékeket. Nem szeretek mások helyett forgatókönyvet írni, nem is sikerülne, semmilyet se, de sok helyen kusza, logikátlan, sajnos, régi filmek paneljeiből építkező, modoros szereplős filmet látok, ami anno Conan és a krimifilmek kezdeti időszakában szépen elment volna, sokadik feldolgozásként sima utánérzés. Ja, a színészi játék, stb. biztos jó, de hát ez a minimum.

liliness - 2014. 01. 24. 15:30

@sdt:
kifejtenéd a modorosságot és a logikátlanságot?

azért az olyanfajta eredetiséget nem fair dolog rajta számonkérni, amire szerintem gondolsz, mivel valóban sokadik feldolgozás. de pont ennek ellenére ill. ehhez képest valami pluszt tud nyújtani. amit kifogásolsz, az éppen az alappillére a sorozatnak…

emese - 2014. 01. 26. 22:32

Ezt az évadot az minősíti leginkább nálam, hogy a 2. részt követő héten (pedig a 2. nagyon tetszett, számomra a 9-ből a 3. helyen tanyázik kedvencségi listán) elkezdtem nézni a Broadchurch-ot – és ameddig azzal nem végeztem, nem érdekelt a 3. rész. Pedig már 2 hete a laptopomon figyelt.
Vagyis, az előző 2 évadhoz képest nagyon más lett, nem rossz, nem igénytelen, de ez egy másik hangvételű sorozat. Persze, jókat röhögtem, sok helyen élveztem a poénokat, de ez már nem az általam megszeretett Sherlock.

És csak engem zavar, hogy Cumberbatch bűnrosszul játszik? Olyan érzésem van amikor nézem, mintha azt játszaná poénból, hogy ő most Sherlock Holmes. Ez nekem nagyon gáz.

A sztorik elég klisések lettek, sok a fanservice, sok a Doctor Who-behatás.
A 3. részről még annyit, hogy bár nagyon dicsérik, nekem nagyon nem jött be, az egyik leggyengébb résznek tartom. De persze Magnussen lelövése rendben van, ha létező könyvtár lenne, akkor fel kellene gyújtani, hiszen kinek adnánk ilyen hatalomhoz hozzáférést? Ugyanígy Magnussen elfogása csak a titkosszolgálat hatalmát növelné. A legjobb és legbiztonságosabb elpusztítani.

emese - 2014. 01. 26. 22:32

bocs, nem könyvtár, hanem adatbank.

obscuriloquium - 2014. 01. 27. 14:40

@emese, nem lehet, hogy az zavar, hogy most nagyon “self-conscious” módon játssza a szerepet? De hát ekkora népszerűség után nem tudja ugyanolyan természetesen, ösztönösen játszani, mint amikor a Sherlock még csak egy kis hobbiprojekt volt. Moffaték dicséretére legyen mondva, hogy úgy tűnik, ezzel ők is tisztában vannak, ugyanis az egész harmadik évad éppen ezért volt olyan furcsa, önreflexív.

VanillaSky - 2014. 01. 27. 22:01

Hatalmas nagy csalódás ez a 3. rész. Egyszerűen kudarcot vallottak, meghajoltak egy jobb, okosabb ellenfél előtt! Miért? Egy idióta nő miatt! Mondjuk Watsont sem értem, azt hittem lelövi a tolószékből felkelve.

emese - 2014. 01. 27. 22:27

obscuriloquium: azt mondanám, hogy most lett belőle hobbi – úgy játszik szerintem Cumberbatch, mint aki tudja, hogy ha a telefonkönyvet olvassa fel, azt is megzabálják majd a nézők. Nem mondom, hogy nem élvezetes helyenként, de 5 percenként átjön, és ezt a készítők is nyilván így akarják, hogy “emberek, most Cumberbatch-et a sztárt nézzük!” És ez engem zavar.

napocskin - 2014. 01. 28. 12:33

@VanillaSky: “egy idióta nő miatt” – légy szíves, ennek fuss neki még egyszer.

obscuriloquium - 2014. 01. 28. 17:49

emese: úgy értettem, hogy Moffaték hobbiprojektjének indult a komoly meló, a Doctor Who mellett. Aztán… Sajnos van abban valami, amit mondasz, én is valami ilyesmit éreztem néha, és nemcsak a harmadik évadban, hanem a tavalyi filmjeiben is. Hát… De mit lehet tenni, ha egy tehetséges karakterszínészt tíz évnyi mellékszerep után kap el a világméretű kultusz? Az lenne a csoda, ha nem szállna a fejébe, fejükbe. (Azért én is remélem, hogy most már vissza tudnak térni majd a kezdeti egyensúlyhoz.)

emese - 2014. 01. 31. 00:11

obscuriloquium: annyit mondok, úgy legyen.
BC tavalyi filmjeit nem ismerem, addig követtem a munkásságát vissza, amíg Sherlock lett. A ST-et leszámítva, az viszont nem rajta múlt/úszott el.
Amúgy Moffatéknak is fejébe szállt sokminden, lásd a Doctor Who 7. évadját is. Tleg, a másik ami kiakasztott az a 2 sorozat közötti miegymás, néha úgy éreztem, hogy összekeverték a kettő forgatókönyvjeinek a lapjait (Lásd pl.: jelent a Sign of Three végén, ahol kiderült hogy Mary babát vár –> akár a Rory, Amy, Doktor hármas is lehetett volna.)

obscuriloquium - 2014. 01. 31. 21:31

emese: Igen, igen, egyre jobban meglátszik, hogy a két sorozatot egyszerre viszi majdnem teljesen ugyanaz a csapat.
Hadd mondjak el evvel kapcsolatban egy lopott viccet. Tudod, hogyan élte túl Sherlock az ugrást? Beleesett abba a lyuktömkelegbe, ami a Doctor Who Moffat-évadjai alatt keletkezett (“plot holes”), és a 19. századi Londonban ért földet…

emese - 2014. 02. 01. 00:33

obscuriloquium: ezt biztos ismered –> http://cdn2.fashionablygeek.com/wp-content/uploads/2013/12/Capture_Upload.jpg

Lassan meg sem lepődnék rajta, ha Moffat ilyen megoldásokat találna. :)
De, in sum! Még így is messze az egyik legélvezhetőbb színvonalas sorozat, ami épp fut.

obscuriloquium - 2014. 02. 01. 12:29

emese: Egyes sasszemű nézők kifigyelték, hogy Anderson falán a teóriák közt mintha lenne egy gyanúsan TARDIS-ra hasonlító rajz is… :-) Belső poén, no.

Brynden Rivers - 2014. 02. 03. 15:40

Az Moffaték trendérzékenységét dicséri, hogy Sherlock-ot pont Kelet-Európába (Ukrajnába?) küldenék, vagy ez a novellákból van?

icefox - 2014. 03. 02. 14:17

Ilyen pókerezős-kannibál van a könyvekben is vagy csak randomra benyögtek valamit?

liar - 2014. 04. 29. 20:42

Nagyon csalódott voltam, hogy több hónap ismertség alatt csak odáig jutott Maryvel kapcsolatban, hogy vaj van a füle mögött. Tekintve hogy a hölgyemény nem kispályás, hanem profi gyilkos volt, képtelenség, hogy több évnyi gyakorlat a szakmában nyom nélkül múljon el. Ezt Sherlocknak kapásból ki kellett volna szúrnia, nem tudom, mi lett vele mostanság, valahogy idén nem nagyon tudtam ráismerni.
Az évaddal és a címszereplővel kapcsolatban is csak Moriartyt idézném korábbról: “I’m disappointed in you, ordniary Sherlock!”

vágtázóhalottkém - 2014. 08. 01. 20:01

Nya, most hogy tudjuk, hogy jövőre jön a 4. évad, és egy hosszabb Special fogja megelőzni, már lehet örülni.
Az előző évadokhoz:
Sherlock tudta Maryről, hogy valami nem stimmel vele, mikor lecsekkolta a 3. évad első részében, észrevette, hogy hazug. Mary még tartogat meglepetéseket szerintem, a legnyíltabbnak és őszintébbnek tűnő, de mégis megtévesztően a legtitokzatosabb szereplő.

Ami bennem kérdésekként felmerül:
-Vajon azért hagynak mindent a levegőben lógni, mert nem tudják mivel oldják meg a fordulatokat, de ez előbb utóbb odavezet, hogy egy óriási katyvasz lesz az egész Sherlock sztoriból, ami csak a második évadig követhető. A készítők párszor hangoztatták, hogy ez a film nem nyomozások, hanem egy nyomozó története, na de nekem így sem áll meg a lábán, hogy a lélektani részre erősen rámennek, de semmi logikus magyarázat, amit várnánk, hiszen Sherlocknak is ez a heppje…
-Mary-John bébi hogyan fog beilleni a sztoriba, nekem erőltetett és érdektelen lesz, bármilyen megoldást is találnak rá.
-Harmadik tesó behozása már eltér a Conan Doyle novelláktól, bár ennyi lazaságot még elnéznék, (remélem nem egy újabb különc jön, egy a testvéreihez hasonló a Holmes családba beilleszkedni nem tudó/akaró, lázadó,sztriptízbárban rúdon pörgő lotyóéletet élő női karaktert hoznak be- nem tudom miért érzem úgy, hogy a másik testvér nő nemű lesz és ő sem teljesen átlagos-…valószínű Mycroft negatív kicsengésű mondata miatt.
-Tom karaktere, minek kellett? Ez is egy olyan semmilyen dolog, kezdeni akarnak vele valamit?
Megint eljátsszák a Mollyt hülyére veszi egy pasi dolgot?
-A 2. évad végén Sherlock-Moriarty párbeszédet nem értjük…
Nekem inkább az sántít, hogy Moriarty pont Mollyt nem vette volna számításba, mikor rajta keresztül akart Sherlockhoz közel férkőzni….á, ez annyira nem rá vall, túl nagy bakinak érzem.
-Magnussen karaktere kapcsolatban kell hogy legyen Moriartyval, ha Moriartynak hatalmas bűnözői hálózata volt, nem létezik, hogy Magnussen ne lett volna része ennek a hálózatnak.
Az Irene sztorit én lezártnak érzem, és szerintem a rajongók többsége nem is várja vissza a nőt, a Nőt.
-Hová tűnt Donovan őrmester?

Moriarty…
Tekintve, hogy az Anderson féle Sherlock klubban a goth csaj szájából elhangzott “mi történt a tetőn erősen fanservice verzió” Mark Gatiss ötlete volt, így nem lepődnék meg, ha látván mekkora őrület van azért, hogy Moriartyt hozzák vissza, és még a reklámok is főleg köréje épülnek, szóval nem lepődnék meg, ha tényleg visszahoznák. Imádom Moriartyt, imádom Andrew Scott játékát, fantasztikus főgonosz, de egyszerűen nem tudnék elfogadni egy gyenge magyarázatot arra, hogy élte túl, és Sherlock részéről is magyarázatot várnánk, én azt hogy hazudott, és nem számolt fel semmilyen bűnözői hálózatot, és tudja, hogy Moriarty él…a nem vette észre, nekem nem elfogadható, ahogy az sem, hogy nyitva hagyják ezt is, ahogy fentebb írta valaki,kvázi Moriarty Bobbysan csak úgy kilép a zuhany alól… :D És még azt sem tartom elég jónak, hogy Janine/Mary/Irene/Molly/Mycroft esetleg Jonh, az idióta Andreson vagy bárki más használta volna fel Moriartyt hogy megmentse Sherlockot a száműzetéstől.
Moriarty halott, csak Sherlock elmepalotájában és a rajongók képzeletében él tovább, és egyszerűen nincs emészhető megoldás arra, hogy megmagyarázzák, hogy él, arra, hogy ki használta fel a felvételt csak egy újabb főgonoszt tudok elfogadni. Nekem a harmadik tesó is túl szappanoperás fordulat lenne, mint a többi ismerős keze van a dologban verzió, plusz Sherlocknak azért kell visszajönni, hogy alakítson egy nagyot, hogy “Anglia” szépen elfelejtse, hogy ő most egy gyilkos lett, különben nem ér semmit az egész. Szimpatikusnak találom azt a verziót, hogy Moriartynak volt terve arra az esetre is, hogyan éljen úgy tovább a “hatalma” és “maradjon az ő fején a korona”, ha meghalna, vagy meg kell ölnie magát, de ez szerintem nagyon bonyolult megoldás lenne. Én abban biztos vagyok, hogy Moriarty lesz még képernyőn, Andrew Scott kell a népnek Sherlock/Benedict Chumberbatch mellé vérpezsdítőnek, de hogy hogyan oldják meg úgy, hogy tényleg meglepjenek, hát nekem két év is kevés lenne kitalálni… :) Én már nagyon várom az új részeket, remélem aminek helyre kell kerülni, az helyre is fog kerülni.

vágtázóhalottkém - 2014. 08. 01. 20:15

Sherlockot meg kifelejtettem. :)
Pont ez az, elvileg Sherlockról szól a történet, de nagyon eltűnt nekem az évad végére mint a zseniális tanácsadó detektív Sherlock, csak egy embert láttam, nem beszélve arról, hogy annyi megválaszolatlan kérdés van, nyitva hagytak rengeteg dolgot, talán ennek az évadnak az volt a lényege, hogy érzékeltessék, hogy Sherlock Holmes is csak egy ember, bármit is hiszünk róla, vagy ő magáról. A harmadik évadban jött ki, hogy igenis vannak érzelmei, és képes önfeláldozásra, és az is kiderült, hogy mint minden ember, ő is hibázik, akár nagyokat is.
Szerintem tartogatnak még meglepetéseket, főleg Sherlock. Talán ez volt az ő mélypontja, visszaeső drogozás, a biztos pont John már nem áll mindig mellette, stb vagy talán direkt nem dörgölték az orrunk alá, hogy mennyire zseniális.
Várok valami igazán rá jellemző zseniális megoldást Sherlocktól a következő évadban.

btz - 2015. 05. 03. 16:19

Szerintem Moriarty feltöltötte a tudatát a skynetre és hiper szuper androidokat gyárt az önarcképével amikkel ki akarja irtani az emberiséget.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz