login |

Rev. – írta Pytta

2014. 04. 04. 15:00 - Írta: vendegblogger

3 hozzászólás | kategória: Anglia lecsap, kritika, méltatlanul hanyagolt,

A brit sorozatok között jópár van, ami – talán témája miatt – viszonylag szűk réteget érdekel (vagy szűk réteghez jut el), mégis az ember igazi gyöngyszemekre bukkanhat közöttük. A Rev. című komédia számomra pontosan ilyen darab, amely ez idáig a blogon is a méltatlanul hanyagolt kategória képviselője volt, de ez a helyzet most megváltozik.

Papok és lelkészek különböző formában időről időre megjelennek sorozatok főszereplőjeként (ilyen a mai napig(!) futó Don Matteo Terence Hill-lel, a Father Brown, a Father Ted, vagy a blog indulásához is valamennyire kötődő rövid életű The Book of Daniel), mégis gyakorlatilag kimeríthetetlen a téma, és – ahogy a mellékelt felsorolás is mutatja – rengeteg különböző nézőpontot és alaphelyzetet fel lehet építeni köréjük.

Adam Smallbone (Tom Hollander) tiszteletes a vidéki Angliából került fel Kelet-Londonba, ami közismerten nem a legprosperálóbb része a fővárosnak, hogy itt egyengesse szerény gyülekezete, és saját családja életét, olykor megküzdve a felső vezetéssel, nem ritkán pedig önmagával is.

Gyakorlatilag erről szól a sorozat, amit ha valaki el akar kezdeni, bátran belevághat, viszonylag hosszú futása (2010 óta megy) ellenére mindössze 15 résszel büszkélkedhet, amibe már a 3×01-et és 3×02-t is beleszámoltam, de hát ez valahol a szigetországi sorozatok sajátossága (nem mellesleg a színészek – Hollander mellett a feleség, Olivia Colman lehet még ismerős ezer másik helyről – elfoglaltsága miatt is alakult így).

Tulajdonképpen azt kell mondanom, hogy semmi extrát nem látunk a képernyőn, számos klisészerű szituáció és karakter jelenik meg, mégis ezek annyira klappolnak, és a szereplők annyira szerethetőek, hogy azt is megbocsátjuk a sorozatnak, ha szitkom létére csak kétszer mosolyodunk el rajta úgy igazán (én egyébként többször is szoktam, de tény, hogy hangosan nevetős poén kevés van benne).

A tovább után folytatom, spoilerek nélkül – csak a legvégén ejtek szót a most indult 3. évadról.

Nagy erőssége még emellett a Rev.-nek, hogy tud olyan életszagú lenni, amivel borzasztó közel kerül a nézőhöz, mégsem válik kényelmetlenné (most hirtelen a Miért éppen Alaszka? jutott eszembe, mint picit hasonló hangulatú sorozat).

A „gyülekezetet” tehát olyan emberek alkotják, mint a feltörekvő, és a felettesét valójában lenéző segédlelkész, Nigel, az alkoholista és hajléktalan, kissé egyszerű észjárású, de egyenes és jóravaló Colin, akivel Adam a templomkertben szokott sutyiban cigizni meg sörözni, és megbeszélni a napjukat (kedvenc karakterem!), a tiszteletesre első perctől rámozduló hölgy, Adoha, a kissé hibbant drogos kéregető, Mick, vagy a tiszteletes által legnagyobb kísértést jelentő helyi tanárnő, Ellie. De ne feledkezzünk meg mindig támogató feleségéről sem, valamint a mindig számonkérő Robert főesperesről sem.

Smallbone tiszteletes karaktere egy naiv és jóravaló kisember, aki viszont valahogy mindig belebukik saját igyekezetébe és megfelelési kényszerébe, és mindannyiszor arra kell rájönnie, hogy nem ő tanítja a körülötte lévőket, hanem azok őt. Akedvenc részeim azok, amikor magában beszélget, vagy imádkozik (legtöbbször vitatkozik Istennel), és azt halljuk narrációként, de számos más igazán emberi tulajdonságot is „végigvesz” a sorozat (féltékenység, irigység, képmutatás, igazságtalan vádolás, önhittség, előítélet…).

Akár úgy is fel lehet fogni a történetet, mint Smallbone tiszteletes fejlődési útját, vagy „hitbeli növekedését”, ha témába vágóan akarok fogalmazni, ezen az úton pedig mindig a saját maga hitványságának megélése közben lép előre.

Az egyes epizódok mindig valamilyen probléma köré szerveződnek, például a felekezetközi futballversenyen való részvétel, a gyülekezet feloszlatásának elkerülése, az iskola mellett nyíló peep-show bezáratása, egy tévéműsorban tett félreérthető mondat korrigálása, effélék. Természetesen soha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy kellene, de azért a végén mindig megoldódik minden.

A 3. évad első részében nagyjából ott folytatjuk, ahol cirka 2 és fél éve abbahagytuk: a cold open egyből Alex (ez egy női név!) nem hétköznapi szülését mutatja be, ami egy londoni taxiban történik a főesperes asszisztálásával, de aztán gyorsan ugrunk is 10 hónapot az időben.

Adam feje két dolog miatt is fő egyszerre: egyrészt az egész gyülekezet amiatt nyaggatja, hogy mikor keresztelik már meg a kislányukat, másrészt a felső vezetés nyomására (hogy megmutassa, milyen jól is működik ez a közösség) megbeszélte a helyi imámmal, hogy együtt újítanak fel egy játszóteret, amire pénzt kellene gyűjtenie, de nem nagyon megy – ami nem újdonság, de mégis nagy a nyomás, mert az egyház ellenőrei is lesben állnak, és mellesleg a muszlimok lazán összeadakoznak egy hét alatt 12000 fontot.

Szerencsére azt mondhatom, hogy a sorozat továbbra is hozza a formáját, tényleg semmi nem változott, és ha valaki bepróbálja az első részt, akkor számíthat továbbra is egy egyenletesen magas szintre. Remek színészi játékokat láthatunk, ötletes írói munkával kísérve, kedves karakterekkel és szívmelengető humorral a londoni slum világában. Ez a Rev.

3 hozzászólás Ne habozz!

El-ahrairah - 2014. 04. 04. 18:14

Huh, nem is tudtam hogy van harmadik évad, le is szedem. Jópofa kis sorozat, bár nekem emlékeim szerint a második évad végére már kicsit túl neurotikus lett a hangulata.

yeeeyha - 2014. 04. 04. 20:57

Jajj de jó, hogy lett róla írás, nagyon bírtam az első két évadot (és nekem is újdonság a 3. évad, mindjárt változtatok is ezen)!

clark - 2014. 04. 09. 12:43

kellemes ,üdítő kis sori,van mondanivalója.
nekem bejött.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz