login |

Pilot-mustra: Turn – 1×01

2014. 04. 11. 21:15 - Írta: winnie

31 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Ezt a sorozatot nagyon nem nekem találták ki. És szerintem még sokaknak nem, ellenben akik szeretik a történelmet, illetve az az amerikai függetlenségi háború időszakát (az 1770-es években járunk), esetleg az Assassin’s Creed-et, azoknak szerintem érdekes lehet az első amerikai kémszervezet kialakulásának, “eddig nem elmesélt” történetét bemutató AMC-s dráma. Én viszont eltekintetnék az osztályozástól.

TURN – 1×01 – ?/10

Nem azért, mert szívem szerint a sárga földig lehúznám, de látom, hogy überigényes a sorozat és nem érdemli meg, hanem mert annyira távol áll tőlem ez a téma, hogy a pilot 55. percéig nem tudtam közel kerül ahhoz, amit látok. Hiába felvételiztem anno (sikeresen) történelemből, ez az időszak nekem fehér folt, a legtriviálisabb dolgokról tudok csak – és persze arról, amit a Sleepy Hollow-ból “tanultam” ősszel.

Például, ha azt mondom, hogy a Turn főhőse Abraham Woodhull (Jamie Bell nagyon jó választás, maga a karakter azonban még nem elég izgalmas), akkor lesznek olyanok, akik bólogatnak, hogy igen, az ő nevéhez köthet a The Culper Ring (Culper-kör, Culper-gyűrű?) elnevezésű kémhálózat. De nyilván a tudásbéli deficitem miatt, amikor először meghallottam Woodhull nevét, nem borzongtam bele, mint ahogy az ugyancsak főszereplő Benjamin Talmadge is csak ismerősnek, Robert Rogers meg még annyira sem – csak most néztem utána, hogy ő is “valaki”-e.

Szóval namedropping-ban erős a Turn, nem csak személyek neveit emlegetik lazán, hanem eseményeket és helyszíneket is (igen, az amerikai földrajz sem az erősségem, nem segítik a tudatlan nemzetközi nézőt szájbarágással), s nyilván egyéb katonai kifejezéseket is, élükön a reguláris hadsereggel.

De még csak nem is ezek, a tanulható dolgok miatt nem tudtam közel kerülni a Turn-höz, hanem a XVIII. századi gondolkodásmód, normák, illetve a korabeli erkölcsök voltak azok, amiket nem nagyon tudtam értelmezni. Nyilván mások voltak, de a készítők cseppet sem szánták meg laikus énemet azzal, hogy megkönnyítsék annak megértését, hogy X miért gondolkodik így, Y miért cselekszik úgy, stb.

Nyilván az írók értenek hozzá, utánanéztek, a szereplők logikusan cselekednek (legalábbis saját normáik alapján), de ettől még pár dolog nem volt világos.

És akkor még egyéb kulturális dolgokról nem is beszéltünk – még akkor sem, ha ezek végképp szőrözések és a felületességemet bizonyítják. Egy amerikainak, vagy történelem kedvelőnek lehet, hogy a többszöri dalolgatás is bejön, akárcsak a régies és körülményes nyelvezet vagy a cirkalmas betűtípus – nekem nem annyira. Azt pedig értem én, hogy a vöröszubbonyos tisztekre muszáj parókát húzni, de így végképp megnehezítik a sok fehér hajú karakter beazonosítását. (És megint, mivel nem magyarázták meg a briteken belüli viszonyrendszert, rangokat, beosztásokat, így bizonyos személyek rendeltetése csak később esett le.)

Igen, a Turn kifogott rajtam, kevés vagyok hozzá. Valahol pozitívumnak is tekinthető, hogy a készítők nem leereszkedően gügyögtek, hanem partnerként kezelték a nézőt és feltételezték, hogy aki belekezd a sorozatba, az tisztában van a függetlenségi háború időszakával – ez tippre az amerikaiak zömére igaz is.

Viszont azt sem merném mondani, hogy biztosan kiszállok a sorozatból, mert nem nekem való. Hiszen egyrészt legalább most tanulhatok belőle (koca módon, persze), másrészt pedig az utolsó 10 percben megtörtént az első “kémkedés” és akció, így valamennyire elkezdett érdekelni a folytatás.

A kérdés, hogy a Turn mennyire lesz más, mint a jelenlegi kémsorozatok, beépített emberes drámák, hogy tud-e újat mutatni. Passz, sajnos túl sok a csapda a műfajban, félő, hogy a sztorik fele arról fog szólni, hogy a főhőst folyamatosan a lebukás veszélye fenyegeti, miközben az amerikaiak sorai között is ott vannak az árulók, akiknek a kilétét kutatni fogják.

De ha ezeken a sablon sztorikon túllépnek, és még valami jó is kisülne az egészből, akkor is marad az a probléma, hogy valamivel többet kéne nyújtani karakterek szintjén. Láttuk ugyan a fő figurákat, felvázolták a viszonyrendszereket (családdal, barátokkal, múltbéli romantikus kapcsolattal), de még a legérdekesebbnek tűnő apa – fia-viszony sem számít túl eredetinek.

31 hozzászólás Ne habozz!

Shyllard - 2014. 04. 11. 21:26

Engem iszonyat meglepett, hogy mennyire tetszett, mert történelem tudásom elég gyér, a kémkedéses típusú dolgokat meg igazából sosem kedveltem, de aztán gondoltam Jamie Bell, AMC, meg a Hell On Wheels (ha már hasonló korszakos sorozat), akkor egy próbát csak megér és nagyon kellemesen csalódtam. Engem legfőképp a ténylegesen őszinte, nem szépítő, de nem is öncélúan vérengző, komoly hangulata fogott meg. Persze én is félek attól, hogy milyen irányba fognak elmenni, de mostanában egymás után dobálgattam ki pilotot pilot után és igazából csak örülök, hogy végre találtam valami újat, ami nem csak nagy nehezen a tízenvalahanyadik epizód után képes lázba hozni.

mczolly - 2014. 04. 11. 21:43

Nagyon tetszett a pilot! Én sem ismerem kívül-belül a korszakot, de szerintem nem is az a lényeg. Majd most lehetőségem lesz elmélyülni a hangulatban, mely már az Assassin’s Creed idején megtetszett.

sorozat/gyilkos - 2014. 04. 11. 22:01

Történelem fetisiszta vagyok, nyilván belenéztem (pedig a függetlenségi háborúkról a gimis anyagnál csak minimálisan van több ismeretem). Berántani nem rántott, de érdekes hogy pont azok tetszettek, ami Winnienek nem.

Egy AMC kosztümöstől, el is várom a szikárságot, a (már amennyire meg tudom ítélni) pontos korrajzot, a korabeli morális dilemmákat, hogy partnernek kezelnek, és nem kifestőkönyvben mutogatják az eseményeket. Ha kapaszkodni kell az értelmezéshez, még jobb (ez term. a saját heppem). Deadwood, Róma épp ezek miatt volt kiemelkedő a történelmi sorozatok között. Sajnos a gyenge másolatok jellemzően csak annyit szűrtek le a sikerükből, hogy dudák, vér és káromkodás teszi a történelmet.

Én a Turn-nél kicsit tartok attól, hogy pont a korrajz lesz kevésbé kidolgozott ahhoz, hogy igazi klasszikus legyen belőle és a kémesdivel, meg a családi konfliktusokkal akarják inkább lejátszani. De ez nem panasz, csak gyanú. +1 néző.

Lemoni - 2014. 04. 11. 22:05

Engem elsősorban a hangulatával fogott meg, de érdekel a történet is, végre nem egy technikai csodakütyükkel kémkedős sztori, hanem inkább az emberi leleményesség lesz a középpontban. Abraham és néhány fő karakter jellemrajza szerintem még mélyülni fog, az első rész talán inkább csak a kiinduló hátteret mutatta meg. A szereplőket jól választották ki, a képi világ is látványosra sikerült. Egy dolog nem tetszik, a főcím, valami brutálisan nem illik a sorozathoz.

mczolly - 2014. 04. 11. 22:11

Jaj igen, a főcímnél néztem én is, hogy na ez mi?

winnie - 2014. 04. 11. 22:14

majd remélem, ír valaki a folytatásról, hogy milyen. remélem, hogy nem mechanikus lesz, hogy lesz megint egy infó, amit meg kell oldani és majdnem nem sikerült, de végül mégis – szóval, hogy valami mélyebb dolog is kisül belőle.

az, hogy életben hagyták simcoe-t (először nem örültem) egyrészt előtérbe tolhatja talmadge-éket, nem csak küldetésadó sztorikat adnak nekik, másrészt a simcoe – abe, és egy abe-többiek konfliktusnak is megágyazhatnak.

viszont tényleg ennyire érdekes lenne az írók szerint, hogy ki ölte meg a captaint?

2SY - 2014. 04. 12. 14:15

Én azon röhögtem fel hogy ez a sorozat arról szól, hogy amerika első kémszervezete hogyan kémkedik az angolok ellen és erre nem találtak egy amerikai színészt mert ugye Jamie Bell angol születésű:)

Bagosz - 2014. 04. 13. 17:15

Nagyon jó,kosztümös,korhű,sztem a jellemrajzok is kidolgozottak.Igazi AMC-s.
Váróóóóós

montanosz - 2014. 04. 13. 20:26

Hű ez nagyon hiányzott már, americans mellett ez is nézős,majd tökéletes,mehet neki a pontszám..

matuska - 2014. 04. 14. 13:45

2SY!

A 18. században mindenki másod-harmadgenerációs brit bevándorló volt, tehát megfelel a szerepre egy angol színész. Ugyanolyanok voltak, mint az anyaországban, csak kicsit tufábbak, kicsit érdesebbek.

symor - 2014. 04. 18. 19:48

Eddig két rész alapján simán 7/10.

Ha még mindig valaki azon gondolkodna mit tegyen ide:
?/10

Korhű, hangulatos, kellően véres, visszafogott pátosszal, pedig a függetlenségi háborúról aztán máshogy nem is lehet beszélni az amcsiknak, itt meg teljesen realista a cucc.

Bell remek, eddig és látszik, hogy alakulóban van a karaktere és lesz belőle még valami.

A sok szemét között ez eddig egy nagyon is betalálhat sorozat a történetelem szeretőknek.

Shannen - 2014. 04. 20. 20:10

Most néztem meg egybe az első két részt, és nagyon berántott. Főleg a pilot. Remekül megteremtették a hangulatot, tényleg látszik, hogy szépen kidolgozott az egész történelmi környezet. Bár azt hozzá kell tenni, hogy bármennyire is érdekesnek találtam mindig a Függetlenségi háború korszakát, olyan nagyon sok mindent nem tudok róla, de majd most…!

Egyedül talán a romantikus szálat éreztem aggasztónak, de eddig jól kezelték, remélem nem mennek el nagyon aklisé felé.

A pilot simán 8/10-es volt, az 1×02 már inkább 7/10, de ha tartják ezt a szintet, akkor egy nagyon izgalmas sorozat sülhet ki belőle.

Bazsi - 2014. 04. 21. 09:54

Két rész után teljesen fogyaszthatónak tűnik, egyáltalán nem érzem, hogy kellene történelmi alapismeret hozzá. Remélem bátrabban kimozdulnak majd a faluból, illetve kicsit sajnálom, hogy szinte csak az angol oldalt ismerjük, remélem ez változni fog.
Este neki is ugrok a 3. résznek.

hummel - 2014. 04. 22. 19:52

Kerestem valami új sorozatot és nem bántam meg, hogy bepróbáltam. Rögtön le is daráltam az eddigi három részt. Elég jó el lett találva minden, a korábbi kommentekben már említett főcímet kivéve. Szépen ki lett dolgozva a kornak megfelelő környezet, és a szereplők helyét is tökéletesen megtalálták benne. A sötétebb jeleneteket is a megfelelő helyen és megfelelő mértékben kezelik. Gondolok itt hordóban pácolt hullára, vagy haldoklók leszúrására. Egyik sem öncélú volt, mindkettő remekül passzolt a folyamatban lévő cselekményhez. Egyenlőre a romantikus szálat is kellő takarékon égetik. Szóval minden a helyén és a történet is kellőképpen izgalmas, minden adott egy remek sorozathoz.

Bazsa - 2014. 04. 23. 09:34

Nos igen, a főcím… Imádom a főcímeket, de itt már a legelső résznél is szívem szerint áttekertem volna azt a 20 másodpercet, nagyon nem illik ide. Remélem ez lesz a legnagyobb gondom a sorozattal.

Don Fanucci - 2014. 05. 02. 20:39

Úristen, a negyedik rész kiemelkedően jó volt :)

Én is aláírom, hogy kicsit lassan indult be a sztori – két epizód kellett, mire mindent megértettem és megszoktam. De a harmadiktól egyszerűen olyan szinten rántott be, hogy az nem igaz.

A hangulat, a párbeszédek és a színészek is nagyon-nagyon egyben vannak. A korhűség ehhez képest már igazán csak hab a tortán…

clegane - 2014. 05. 16. 13:33

szerintem a 4. rész pont hogy gagyi volt, ellenben az 5-6 meggőzött róla hogy érdemes nézni ezt a sorit. remélem lesz s2 is!

winnie - 2014. 05. 16. 13:55

ne remeld…

Shannen - 2014. 05. 25. 22:38

Kicsit el voltam maradva, úgyhogy most pótoltam a 1×04-1×07-es részeket, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon jó kis sorozat alakult ebből, bár nekem már a pilot is bejött. Igazi az 1×07, ezzel a párbajozással kicsit vesztett az értékéből,de az előtte való részek tényleg ütősek voltak.

Szerintem ez tipikusan az a sorozat, amit sokan az előítéletek miatt (“heti ügyes parókával a fejükön rohangáló kémek egy olyan korban, amiről nem is igen tud semmit az ember”) el sem kezdenek, holott ez sokkal inkább karakterdráma, és ez a 3.-4. résztől nagyon erősen érződik is. És pont ebben erős a sorozat. Mert igen, vannak benne hibák, logikátlanságok, cgi-tenger (amit jobb lenne hanyagolni), de közben iszonyat erős a szereplőgárda még a mellékszereplőknél is, jó a sztori, jó a díszlet (kivéve a tengeres részek), és baromi jó hangulata van az egésznek. És itt külön meg is említeném az 1×05 cold openjét!

Szóval lehetne itt még finomítani, de alapvetően nálam egyik kedvenccé lépett elő a jelenlegi kínálatban. Sajnálnám ha tényleg csak ez a 10 rész lenne, de ha ezt a maradék 3 részt úgy zárják, hogy az egész egy kerek egész legyen, még ha maradna is 1-2 cliffhanger, akkor én nagyon boldog lennék.

clegane - 2014. 05. 26. 23:02

állítólag növekvő számokat hoz nézettségileg, úgyhogy még nincs veszve semmi!
a 8. rész is klafa volt.

koka - 2014. 05. 27. 11:32

@clegane: nem hoz növekvő számokat sajnos :(

1×01 – 04.06 – Teljes: 2.122M; 18-49: 0.53 #4
1×02 – 04.13 – Teljes: 1.872M; 18-49: 0.61 #4
1×03 – 04.20 – Teljes: 1.399M; 18-49: 0.36 #T6
1×04 – 04.27 – Teljes: 1.297M; 18-49: 0.35 #8
1×05 – 05.04 – Teljes: 1.235M; 18-49: 0.3 #7
1×06 – 05.11 – Listán kívül volt (nem tette közzé a csatorna, a nézettség valószínűleg valamiért nagyon alacsony volt)
1×07 – 05.18 – Teljes: 1.086M; 18-49: ??? #8

Forrás: Sorozatjunkie

clegane - 2014. 05. 27. 15:31

már hogy a 7. növekedett a 6oshoz képest.
ez a fenti listából pont nem látszik, de itt igen
http://stvplus.com/show/373/Turn
gyanítom a 8as még jobb lesz, mivel most nem volt Game of Thrones.

koka - 2014. 05. 27. 16:23

Jaja igazad van, most nézem, hogy spoilerTV-n az adatok:

1×06: Teljes: 1.08; 18-49: 0.4
1×07: Teljes: 1.21; 18-49: 0.5

Bár a hetes epizód számai eltérnek, a sorozatjunkiestól, szóval nem vágom melyik a jó.

Amúgy szépen látszik, hogy kezd beállni egy szintre, aztán majd meglátjuk, hogy ez a szint elég az AMC-nek.
Reménykedjünk :)

Shannen - 2014. 05. 27. 23:03

Nem értem én ezt a drasztikus esést. Pont a 3.résztől kezdett beindulni a dolog, tehát addig oké, hogy esett, de onnantól hogy miért…
Jó persze nyilván valakinek tetszik, valakinek meg nem, na de ez csökkenés abszolút nincs összhangban a színvonallal, és ez kár.

Amúgy bár a remény hal meg utoljára, kétlem, hogy berendelnék a következő évadot. Hacsak nem történik csoda és a maradék részekre hirtelen mindenki roppant kíváncsi lesz.

clegane - 2014. 05. 28. 10:38

elvileg a hétvégén vetítettek az eddigi részekből maratont, hátha azzal sikerült megfogni új nézőket.

clegane - 2014. 05. 28. 17:33

böh, 1.39 / 0.3 lett. hát gondolom az nemtúljó :(

koka - 2014. 05. 28. 17:51

még teljesben növekedett is, de hát úgy se az számít. :(

clegane - 2014. 06. 03. 22:35

a 9es is milyen jó rész volt pedig.
nem lesz ez így jó hogy egyre jobban megkedvelem aztán kaszálják.

Shannen - 2014. 06. 10. 15:25

Mennyire szépen keretbe foglalták az évadot! Nagyon szép íve volt az egésznek, és tényleg minőségi darab lett. Nagyon megszerettem. Még bizakodok a csodában, főleg miután elolvastam a készítővel készült interjút, amiben vázolja a 2.évadra tervezett dolgokat, még csak most indulna be igazán a dolog.

Lesz írás a fináléról? Deliliah vagy valaki fog írni? Ha senki nem vállalja, én szívesen írok róla pár sort.
Muszáj, hogy legyen róla írás, hátha még néhányan rákapnak, gyors nyári darának elmegy ez a 10 rész simán. Továbbra is tartom az állításom miszerint sokan a történelmi helyzet miatt hozzá se fognak, pedig nagyon jó kis karakterdráma van itt. Ráadásul a színészek is kiválóak.

clegane - 2014. 06. 10. 19:09

csakugyan nagyon jó volt a finálé is.
szerintem elég “kerek” lett ahhoz hogy aki félbemaradt sorit nem akar nézni, annak se legyen akadály az esetleges be nem rendelés réme.
de remélem berendelik!

clegane - 2014. 06. 24. 10:35

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz