login |

Orphan Black: kezdett a 2. évad

2014. 04. 25. 22:11 - Írta: CyClotroniC

170 hozzászólás | kategória: kritika,

Essünk túl a nyilvánvalón és az agyonismételten, amitől a külföldi kritikák se tudnak továbbra sem szabadulni: Tatiana Maslany még mindig zseniális, akkor is, ha ezt végtelenül unalmas minden Orphan Black-írásnál megemlíteni. Ellenben tényleg meg kell, mert néha – ahogyan most is – nagyon azt érezni, hogy ez az alakítás a legvonzóbb a sorozattal kapcsolatban. (Alapozónak, ha valaki lemaradt volna: pilotkritika, 1. évados finálékritika)

A történet kérlelhetetlenül rohan előre, néhol oldalra is, kacsázva, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket az események sűrűjében, és azon gondolkozunk, hogy jót tesz-e a sorozatnak ez a tempó és csapongás. Vagy egyáltalán az, hogy egyre kevésbé érezni rajta egy erőteljes fókuszpontot és már lassan úgy váltogatják a mellékszálakat, mint Maslany az arcait. A tovább mögött spoilerekkel folytatom.

Egy tény, jelenetekben erős az Orphan Black (elég ha csak a noiros cold opent említjük meg, vagy a musicales mellékvágányt), azonban a történet egészét nézve lenne mit fejlődniük, ráadásul néha tényleg becsapva érzem magam a sok írószobás bűvésztrükk miatt.

Például amiatt, hogy Helena él, és úgy tűnik, hogy nem kéne neki. Ez egyfelől jó, mert szórakoztató klón volt, másfelől meg mindig aggasztani kezd, ha elkezdődnek a “feltámadások”, még akkor is, ha tényleg egy jól kifundált csavart építettek fel tudatosan.

Némileg szubjektív probléma, hogy számomra a történet veszített a kezdeti, letisztultabb bájából, legalábbis hozzám közelebb állt a rendőrségen sunnyogó Sarah, aki meglepetésből bonyodalomba botlik, mint az a kusza háló, amivé felduzzadtak idővel az események.

Tegye fel a kezét, akinek csak halvány sejtése is van arról, hogy Paul most kivel van vagy mit akar, vagy egyáltalán van-e ennek a searcú legénynek bármilyen ambíciója, személyisége, mert a részemről akár egy meghibásodott android is lehetne a srác.

Becsületükre legyen mondva, legalább ennyire kritizáljuk az évadokon át elhúzott parttalan főszálakat egy Red John-féle nyomozás vagy egy Castle-ös romantikus szál kapcsán, az Orphan Black írói pedig egyáltalán nem szívbajosak, ha eseményekkel kell megtölteni a történetüket.

A gond ott kezdődik, amikor ezek a csavarok, irányváltások idővel elfelejtődnek, mert sosem jó jel, ha azon veszi magát észre a néző, hogy lassan rázódik csak vissza a történetbe, és vannak olyan elemei, amikről szebb emlékeket dédelgetett magában, mint amivel szembesült a Kira után rohangálós szezonnyitó során.

Az Orphan Black pedig kicsit ilyen most.

Persze a helyén kell kezelni, elvégre egy könnyed, szórakoztató, popcorn sorozatról beszélünk, de valahogy pont Maslany alakítása miatt többre hívatottnak érezném, mint mondjuk egy Dollhouse-t. Lehet, hogy az is, nem tudom, de az biztos, hogy lehet még erősebb a folytatás, mint a 6/10-es kezdés, és hogy sokkal nehezebb lenne maradnom, ha más lenne a főszereplő.

170 hozzászólás Ne habozz!

Benjy - 2014. 04. 25. 22:35

Nálam egy gyenge 7/10-re kúszott a kezdés. Ami engem a leginkább zavart az Kira eltűnése. Konkrétan ez az alapötlet már nagyon de nagyon elhasznált, és úgyis tudjuk hogy nem lesz semmi baja a kislánynak, se Mrs. S-nek, sem Sarahnak. Ezért is éreztem kicsit hogy felfújják nagyon ezt az egészet, és félek hogy hatásvadász események sorozatát fogja eredményezni. Remélem hogy nem az ő hajkurászásukról fog szólni az évad, mert akkor morcos leszek. A klón téma jobban érdekel.

Kriszta - 2014. 04. 25. 22:37

Engem nagyon beszippantott ez a sorozat most,az egész klónos alap sztori is tetszett és a klónok mindegyike külön-külön is leköt és élvezem minden szálát a történetnek.

Helena-tól a frász kiráz egyből ahogy meglátom,meg sem kell szólalnia…jobban örültem volna ha nem marad életben.Elég erősre sikerült a “végső csata” Sarah-val,ha úgy fejezik be a történetét az nekem jobban tetszett volna,nem is tudom nagyon mit akarnak Helena-val kezdeni majd ebben az évadban?!

A többieket imádom,egytől egyig,és kíváncsi vagyok Rachel történetére is már…szóval jöhetnek a részek minél hamarabb :)

ja…Paul +1 …nem igazán jöttem rá én sem hogy ő most mit/kit képvisel :D

Skate - 2014. 04. 25. 22:39

Nem igazán sikerült az előző évad végére kialakult feszült hangulatot megtartani. Úgy érzem ez valami krónikus tünet a tavaly tavasszal indult minőségibb újoncok idei visszatérésénél, hogy kell pár rész, mire visszarázódik a sorozat az elvárt tartalmi folyásába végre és agyondicsérhessük a második évadot. Remélhetőleg itt is így lesz.

dukyka - 2014. 04. 25. 22:44

Nekem nagyon bejött. Tetszett, hogy nem egy lassú, felvezető rész volt. Bár én is jobban örültem volna, ha Helena halott marad.

jky - 2014. 04. 25. 22:45

Egyetértek, jól indult az első évad, de aztán kezdte elveszteni az irányt, ez a 2×01 meg tényleg lapos volt a Kira után rohangálással. :( Nálam is Maslany alakítása és persze a klónok tartják fenn az érdeklődést, de a többi része nem túl erős, hogy finoman fogalmazzak. Remélem, hogy azért ennél jobb lesz az évad.

Daru Madar - 2014. 04. 25. 22:51

Helena visszahozása számomra is nagyon furcsa volt. Az első évadban nagyon szerettem, engem is a frász tört ki ha láttam, de éppen ezért zseniálisan szórakoztató volt, egy kislány egy felnőtt, gyilkos és fanatikus nő testében.
Paullal az első évadban sem tudtam mit kezdeni, nagyon semmilyen a karakter és a színész is sajnos szerintem. Én úgy látom, és most lehet, hogy Captain Obvious leszek, hogy ugye Rachel a tökét szorongatja, ezért jól viselkedik, de inkább keresztbe tenne nekik, ha tud.
Akit hiányolok, és remélem, a következőkben már viszontlátom, azt Mrs. S. Nagyon érdekes karakter, főleg, a szülőanya el/beszólása óta, hogy ugye ő sem az, akinek mutatja magát, vigyázni kell vele. És marha jól áll a kezében a puska.

Zsuzsy93 - 2014. 04. 25. 23:02

Nekem most is tetszett mint mindig. Helenának örülök, mert még sok lehetőség van Sarah és az ő kapcsolatában. Mindegyik klónt zseniálisan alakítja. Mintha nem is ő lenne az összes szerepben. Sarah/Cosima jelenetet imádtam, szeretem mikor egymást alakítják. Pault én se értem, de nem is bíztam benne soha. Kira remélem hamar előkerül. Érdekelne, hogy miért hozták létre a klónokat stb. Nagyon elfogult vagyok. :)

liberatore - 2014. 04. 25. 23:09

Szerintem most már gyengülni fog a sorozat. Az eleje volt jó, amikor nyomozgatott Sarah a klónok után, nem volt rohanás. Ez az évadnyitó nagyon gyors volt. Nem gond, ha pörögnek néha az események, de ez átesett a túloldalra.

Remélem a folytatás jobb lesz.

asdf - 2014. 04. 25. 23:25

Szerintem sem volt eros a kezdes, bar azon meglepodom, hogy itt paran meglepodnek, hogy Helena el ;) Mert hat a szezonzaroban nem meghalt, hanem csak lelottek ;), no meg a Sarah, Helena szalat is kinyirtak volna ezzel, azt pedig kar lett volna, van meg abban.
Az biztos, hogy egy kicsit mas lesz, mint az elozo evad, tobb mellekszereplos resz, kevesebb Tatiana, nem vagyok meggyozodve rola, hogy nem fog recsegni, de azert drukkolok ;)

dukyka - 2014. 04. 25. 23:37

asdf:

De csak azért nem halt meg, mert ugyanolyan szuperklón, mint Sarah. Mégiscsak mellkason lőtték.
Attól meg nem félek, hogy kevesebb Tatiana lesz, hamár egyre több van belőle. :)

garcon - 2014. 04. 25. 23:49

“Némileg szubjektív probléma, hogy számomra a történet veszített a kezdeti, letisztultabb bájából, legalábbis hozzám közelebb állt a rendőrségen sunnyogó Sarah, aki meglepetésből bonyodalomba botlik, mint az a kusza háló, amivé felduzzadtak idővel az események.”

– Ezzel teljes mértékben egyet értek ugyan így látom,gondolom én is. Paul meg biztos,hogy legbelül Sarah oldalán áll de mivel Rachel és Aldous valamivel a markában tartja ezért nincs sok választása.
Kicsit csalódott voltam a rész miatt jobbat,másabbat vártam. De azért 4ever O.B !!

Crias - 2014. 04. 25. 23:59

Nem volt olyan rossz ez szerintem.
AMúgy nekem is az tetszik amikor egymást próbálják alakítani az valami zseniális amikor Maslanyi az egyik karakterével próbálja a másikat utánozni :)
De nekem a musical is tetszett ott is teljesen átjött hogy (nem jut ezsembe a neve) mennyire színpadiasan túljátsza a szerepét :)

matrix91 - 2014. 04. 26. 00:08

Nagyon egyetértek a kritikával, valóban nem több egy popcorn sorozatnál, de amit Tatiana Maslany művel az tényleg kiemeli ezek közül. Így nagyon kár azért, hogy egy ilyen remek sztorit ennyire elrontanak, nem tud magával ragadni a történet egyszerűen, pedig nagyon jól startolt. Mondjuk messze áll a kaszától, de nagyon-nagyon igaz részemről is, “hogy sokkal nehezebb lenne maradnom, ha más lenne a főszereplő.”

á.m - 2014. 04. 26. 00:11

lassan úgy is két részre oszlanak a nézők,
lesznek olyanok akik Tatiana miatt nézik, meg olyanok akiket a cselekmény is érdekel:D

AlrightSir - 2014. 04. 26. 00:21

Engem mind a ketto. :D

Egyebkent egyetertek kicsit az elottem szolokkal, elegge vegyes erzelmeim voltak a resz vegen. Foleg Helena miatt, nagyon nem bejovos, hogy feltamadt – miutan lelottek, ami elott meg szetkaszaboltak egy kessel. Extra csontvelovel rendelkezik, hogy ennyi vere van vagy szimplan robot?

Masreszt Tatiana meg mindig zsenialis. Nem tudok tuljutni rajta, hogy kepes ilyen szintu szineszi jatekra.

paranoid android - 2014. 04. 26. 00:26

Egyet kell értenem, az összkép valahogy nem annyira magával ragadó, mint az első évad elején. Sarah nyomozása egy nagyon különleges hangulatot és fókuszt adott a sorozatnak. Most hogy kinyílt a történet, és mindenféle szervezet, összeesküvés, meg mellékszálak sora van jelen, ezek elvesztek. Remélem kicsit összefogják majd a szálakat, talán Rachel behozása irányt adhat a történetnek, amivel kiléphetünk a mostani kissé állott vízből. Amibe nekem Alison is beletartozik, én kezdem feleslegesnek érezni őt. Helena életben maradása meg egy sajnálatosan olcsó írói húzás, amivel az előző évad végi konfrontációt sikerült leértékelniük. Ez nagyon nem tetszett, még ha baromi érdekes is a karakter, és ha izgalmas dolgokat is terveznek vele – de akkor nem kellett volna lelövetniük az íróknak, de gondolom akkor még nem terveztek előre.

montanosz - 2014. 04. 26. 07:07

Szerintem elég keményre és élvezhetőre sikeredett a szezonnyitó,de itt felvetett kérdőjeleket én is érzékeltem,de kiderül pár részen belül :-D

Nicholas - 2014. 04. 26. 08:38

Nem tetszik, hogy már ekkorában megy a játszma. Jobban bejött a “kisvárosi” hangulat.
Bármennyire is szuper volt az első évad (annak is inkább az első fele), ha a többi rész is ilyen össze-vissza lesz, akkor elköszönök Maslany-tól.
Amúgy Paul mellett Leekie a másik, aki nélkül nekem élvezhetőbb lenne a sorozat.

6/10

Draco44 - 2014. 04. 26. 09:56

Csatlakozok azokhoz, akiknek kevésbé tetszett az évadnyitó, maximálisan egyetértek a kritikával. Az első évad második fele óta hiányzik a korábban olyan jól eltalált hangulat, ami – Maslany alakítása mellett – a sorozat erőssége volt. Reméljük, lesz még jobb is.

Latza - 2014. 04. 26. 10:11

Lehet, hogy csak bemagyarázom magamnak, de szerintem Paul úgy általában a klónok oldalán áll és egyelőre úgy érzem, hogy egyikükkel sem fog teljesen szembefordulni vagy igazat adni (persze nyilván Sarah-hoz áll a legközelebb). Csak az ilyen “hagyom megszökni Sarah-t és majd találok valami kifogást rá” megmozdulásait hanyagolhatnák, mert sorozatosan alkalmazva nagyon gáz.

Leekie-t szvsz. előbb-utóbb úgyis ki fogják nyírni és megismerhetjük a Rachel felett álló vezetőket is (tuti, hogy nem ő a fő-főgonosz a cégnél).

Amire még számítok, hogy elő fog kerülni a klónok “eredetije” is, aki vagy jó vagy gonosz, de érdekes lenne látni egy ilyen vonalat is. Persze Mrs. S erről biztosan többet tudna mesélni… :)

Shannen - 2014. 04. 26. 10:21

Én tavaly az első évadot daráltam nyáron, úgy nem volt olyan feltűnő, hogy maga a sorozat nem olyan nagy szám, történetileg. Most hetiben fogom nézni, és tudom, hogy most már szembeszökőbb lesz. De engem az első évad sem a sztori miatt fogott meg, hanem Maslany miatt. Érte bármeddig képes lennék nézni, egyszerűen csoda ez a nő.

Bár azért én is remélem, hogy kicsit összébb rántják a dolgokat és nem lesz belőle egy nagy átláthatatlan háló. Persze még mindig szórakoztató, néha kell ilyen is.

hummel - 2014. 04. 26. 11:27

Helena visszahozására egyáltalán nem számítottam. Ahogy a készítők nyilatkozatait olvastam, tudatosan vezettek félre mindenkit az interjúkkal, már a lelövésekor tudták, hogy vissza fogják hozni. Gondolom a túlélésének köze lesz ahhoz, hogy Kira is elég jól jött ki az autós balesetből. Szóval Helena, Kira, illetve feltételezhetően Sarah is máshogy reagálnak sérülésekre, mint mások. Talán a testük őssejteket termel, vagy hasonló. Mindenesetre valami határ biztosan van, hiszen korábban is ápolásra szorult és most is egy kezdetleges nyomókötéssel sétált be a kórházba. Remélem nem veszik elő gyakran a csodagyógyulás kártyát és jó lenne, ha a gyógyulás foka is megmaradna bizonyos határokon belül.

Már vártam, hogy a proletheanusok is nagyobb aktivitást mutassanak. Tavaly elég vérszegénynek tűntek, most viszont már látszik, hogy több tagjuk is van, akik nem félnek elvégezni a piszkos munkát. Fontos volt, hogy mindkét oldal komolyabban képviselje magát a történetben.

Plusz pont a készítőknek, hogy legfelsőbb bíróság tavalyi döntését is belecsempészték a történetbe. Rachel erre építette a koreaiakkal folytatott tárgyalást. A nőt egyébként nagyon helyre kéne rakni. Sarah adott neki egy kis ízelítőt, de igazából az ukrán klónnal kellene találkoznia. Rögtön leszállna a magas lóról.

Mrs. S. történetére kíváncsi leszek, abban sem vagyok biztos, hogy a gyerekkel együtt van. Az ő esetében több a kérdés, mint a válasz.

Maslany pedig továbbra is zseniális. Külön tetszett, amikor Sarah Cosima bőrébe bújt. Úgy nézett ki, mint Cosima, de Sarah személyisége átütött az álcán. Várom már az új klón felbukkanását.

Nekem bejött a nyitás. Nagyon pörgött, de a gyerek elrablása után várható volt, hogy még az eddigieknél is nagyobb sebességre kapcsolnak. Nyilván ez a fajta pörgés egy-két rész után le fog állni. mihelyt biztonságban lesz a gyerek, és máshova helyezik át a súlypontot. Tavaly is elég jól tudták variálni a dolgokat a készítők.

DarylD - 2014. 04. 26. 16:29

Tataina továbbra is csodálatos, de kezdem kicsit unni ezt a szaladgálást…7/10 volt az évadnyitó, de többet vártam volna. Kéne már valami nagyobb fejlődés a sorozatban.

agika88 - 2014. 04. 26. 17:36

Tegye fel a kezét, aki nem érezte előre, hogy a fantasztikus első évadot nem fogják tudni überelni, de még a közelébe lépni se… na ugye. :/

winnie - 2014. 04. 26. 18:22

??? en speciel tudom, hogy a masodik szezon siman utni fogja az elso szezont. es szinte minden sorozatnal erzem, hgy a folytatas meg jobb lesz. persze nem mindig jon be, de eleg rosszul ereznem magam, ha ugy allnek hozza, hogy valami rosszabb lesz. oke, volt mar ilyen, de azokat a sorozatokat nem is folytattam.

nem mellesleg, ez az elso resz volt. a banshee is bena elso resszel tert vissza, a szezon meg rremek lett.

Kriszta - 2014. 04. 27. 09:11

2×02

na Mrs. S.-nek nem csak a fegyver de még a kés meg a villa is jól áll a kezében,sőt még használni is tudja őket :D

hummel - 2014. 04. 27. 13:34

Az biztos, hogy vigyázni kell, ki mit mond az étkező asztalnál Mrs. S.-nek. Nem semmi a hölgy.

Angie radarján már öt klón szerepel. Vajon mikor futtat egy arcfelismerést, mint Beth korábban.

A proleteánusoknál pedig az ikreket illetően átfordult a történet? Kettőjüknél még a végén valami isteni beavatkozást látnak majd.

dukyka - 2014. 04. 27. 14:45

Imádom Rachelt! :D Alison meg remélem nem éli meg a 3. évadot, bármennyire is szórakoztató.

Kriszta - 2014. 04. 27. 14:48

dukyka: kedvenc jelenetem a Rachel-Cosima beszélgetés volt: Cosima vagyok,az igazi…nem amelyik szétrúgta a segged :D …utána Rachel nézése valami halálos volt :D

dukyka - 2014. 04. 27. 17:03

Kriszta: Igen, az zseniális volt, párszor vissza is tekertem. :D Tatianat meg egyre jobban csodálom, minden díjat megérdemelne, kimagaslik a sorozatos mezőnyből.

Eny - 2014. 04. 27. 18:38

lehet en vagyok az egyeduli,aki azt gondolom,hogy ez az evad meg jobb az elobbinel?
szerintem nem fecsereltek sok idot a Kira elokeritesere es minden tortenetecske egesz gyorsan halad elore es nem hatra,mint mas annyi sorozatnal..
minden resze imadnivalo, ne is beszelve Tatiana alakitasarol,amely folulmul minden mas szineszi alakitast az utobbi 2 evben a sorozatszineszeknel.
termeszetesen mindig lesznek,akik leirjak a sorozatot, csak azert,mert…
ha csak arra gondolok,hogy hanyan aradoznak az Arrow-rol es milyen bena egy tortenet,a rosszullet kornyekez.
az OB egy zsenialis sorozat es remelem legalabb 3 evada lesz,de legszivesebben 5-ot szeretnek. Tatiana klonalakitasai annyira kulonbozoek,hogy egyszeruen lenyugozo ot nezni..megha fogpasztareklamot adna elo is szorakoztato lenne.

zolij - 2014. 04. 28. 10:11

Az első rész nem jött annyira be, de ez a második már adta. Amúgy az ikrek + Kira gyors gyógyulási képességének valszeg köze van ahhoz is, hogy Sarah nem meddő.

hummel - 2014. 04. 28. 12:11

„Amúgy az ikrek + Kira gyors gyógyulási képességének valszeg köze van ahhoz is, hogy Sarah nem meddő.”

Szerintem egyértelműen összefügg és már nem is ez a kérdés. Hanem inkább az, hogy az ikreknél ez egy természetes, vagy mesterséges folyamat eredménye, ami aztán örökletes és az utódoknál is jelentkezik. Természetes folyamat alatt nyilván arra gondolok, hogy a többitől eltérően itt ikrek születtek. Mesterséges folyamat alatt pedig arra, hogy valaki belenyúlt a klónozási folyamatba. Siobhan a Leda projekt egyik tudósa volt, a projektnek pedig feltételezhetően köze volt a klónozáshoz. Szóval vele kapcsolatban elég sok mindent eltudok képzelni.

Zuhan - 2014. 04. 28. 17:57

Borzalmas volt a 2. rész egyre értelmetlenebb a sztori és valahogy a vágás sem volt most az igazi. Guilty pleasure-nek persze tökéletes Tatiana ftw.

Zsuzsy93 - 2014. 04. 28. 18:06

Nekem az előző rész jobban tetszett egy kicsivel. A klónok lehetnének összetartóbbak, ez az első részben megvolt, de most hiányoltam. Szinte semmit nem mondanak el egymásnak.
Mrs. S nagyon kemény nő, most mutatkozott meg. Elmesélhetné mi köze van a klónokhoz meg mindenhez. Szerintem S-éknek az volt a feladatuk, hogy ikreket hozzanak létre 1 klón helyett. Szépen bele is nyúltak a dolgokba, azért lettek Sarahék mások.
Alison körül most borul fel minden. Attól tartok nem fogja tudni kezelni.
A klónok között is olyan kémia van (vagy minek lehet nevezni), hogy csak nézek. Most a Cosima-Rachel jelenet. :D
Helenára kíváncsi leszek, remélem Sarah megtudja, hogy él minél hamarabb.

AlrightSir - 2014. 04. 28. 19:35

Ez sokkal jobb rész volt. De Allison-t sajnálom, jól otthagyták, én sem jósolok neki sok hátralévő epizódot. A Rachel-Cosima párbeszéd meg nagyon adta!!!

De ha Helena csak azért úszta meg, mert másik oldalon van a szíve…az kicsit meredek lenne…

Kriszta - 2014. 04. 28. 21:43

megnéztem újra a részt(HUN sub) és a Kira jelenetek közbe végig azon kattogott az agyam…persze minden gyerek aranyos meg szép…de azért néha ahogy néz az a kislány,minimum egy horror film főszerepére beajánlanám :D

dukyka - 2014. 04. 28. 22:58

Az még hagyján, hogy ijesztő a kislány, de nagyon béna is. Én csak azt nem értem, hogy Cosima nem kérdez rá, hogy kik, miért és hogyan hozták őket létre, végül is csak ez lenne a legfontosabb?!

Kriszta - 2014. 04. 29. 07:59

Szerintem majd most elkezd játszani az új laborjában és rájön pár dologra,aztán meg Mrs. S.-nek is fontos szerepe lehetett ebben,legalább is kezd úgy tűnni…és évad végére összeérhetnek a szálak,szerintem annál hamarabb ez nem derül ki.

hummel - 2014. 04. 29. 12:12

„Én csak azt nem értem, hogy Cosima nem kérdez rá, hogy kik, miért és hogyan hozták őket létre”

A válaszok már ismertek: Dyad, irányított evolúció, klónozás. Az utóbbinál az eljárást lehet még pontosítani, de ahhoz is hozzáfér már Cosima. Persze itt az alap eljárásról van szó, ha valaki belepiszkált, az más történet. Amiről biztosan nincs információja, az az eredeti alany.

jky - 2014. 04. 30. 17:37

Nekem a 2. rész sem jött be túlzottan, számomra kezd egyre jobban szétesni, jönnek a klisék, erőltetett csavarok… :( Annak azért örülök, hogy Kira témát nem húzták tovább, de az első évad kezdéséhez képest nálam erősen visszaesett.

Stiel - 2014. 05. 05. 09:10

Azóta is azon agyalok, hogy a Fitzsimmons név a Marvel sorozat ifjú tudósaira utal-e…

Kriszta - 2014. 05. 05. 22:14

2×03 nem is tudom milyen volt ez a rész,kicsit talán vontatott,lassú…nem nagyon kötött le most :(

Kivéve Cosima jeleneteit,szerintem iszonyat erősek!A beszólásaival és pimaszságával eddig szerintem inkább a humor oldalt(pozitív hangvételű oldalt) erősítette Felix és Alison mellett,de ebben a részben a dráma volt ráosztva és nagyon jól működött!Fájt vele együtt nézni azokat a videókat!… :(

dukyka - 2014. 05. 06. 04:39

Én azt mondanám, hogy ez a 3. rész kifejezetten rossz volt. Ez a Sarah szál, meg a pasija, ez nagyon idegesítő. Ráadásul konkréten minden 2. jelenetben ők szerepeltek. A Cosima-Delphine páros viszont nagyon jó, mintha az ő jelenteik sokkal átgondoltabbak lennének, mint a többi, ők működnek a legjobban. Igazán szerepelhetnének többet, nem minden részben kb. 5 percet.

LaCRossE - 2014. 05. 06. 10:39

Nem tudom, hogy velem van-e a baj, mert az 1. évadot imádtam (lehet, a dara volt az oka?), de a 2. évad számomra olyan durva minőségi esés, hogy az hatalmas csalódás. Konkrétan a 2×03-at is több részletben tudtam megnézni, mert közben mindig inkább valami mást kezdtem egy csinálni.
Kezdek elgondolkodni a kaszán.

Lehet, hogy számomra elvesztette a báját a sorozat?

nfsu17 - 2014. 05. 06. 11:16

Olyan nagyon nekem sem jön be eddig a 2. évad.
Helena az első részben sem volt a kedvencem, ebben az évadban meg mégúgyse lesz.
Ezek a prole…akármik meg végképp nem érdekelnek, beteg banda az egész egytől egyig.
Allison vicces, meg aranyos meg minden, de az első évadban volt az igazi.
Durva stílusban indul az évad, biztos lesznek még “szép” jelenetek később is.

Nálam nincs meg amúgy az a hangulat, ami az első évadban, az sokkal érdekesebb, néhol viccesebb volt, ahogy sarah utánozta beth, ahogy jöttek elő a klónok, stb.
Ez a mostani “történet” ez 0 eddig.

Kira bénázása, hogy 3m-ről nem hallja meg, hogy becsapódik egy kocsiajtó…ááhh.
Aztán meg sarah pasija meg távcsövessel figyel az ajtóból, de mikor a fickó belöki saraht a kocsiba, ellép vagy 1m-t a kocsitól és rászegezi a fegyvert a kocsira. Ott vártam a jelenetet, hogy lelövi az ipsét a távcsövessel. De nem…
Ezek már csak szőrszálhasogatások, tipikusan olyankor jönnek elő ezek nálam, mikor valamitől azt várom, hogy jobb legyen.

jky - 2014. 05. 06. 12:00

LaCRossE & nfsu17 +1

Egyre érdektelenebb számomra is. Az első évad még izgalmas, érdekes volt, mostanra tucatsorozat szintre süllyedt, és tényleg csak Maslany tartja életben még, de már ő is egyre kevésbé. Lehet, hogy én is jegelem, aztán majd meglátom az évad végén, hogy érdemes-e folytatni. :S

hummel - 2014. 05. 06. 12:15

@nfsu17: Én is vártam a lövést, mikor Daniel eltávolodott Sarah-tól. Lehet, hogy Cal úgy gondolta jobb esélye lesz kocsival nekik hajtani, mint itt leadni egy lövést, úgy, hogy a másik már ne tudjon lőni.

Jó lenne, ha Kira kikerülne a képből, mondjuk Sarah az apjánál hagyná, ő pedig visszamenne a többiekhez. Ez a rohangászás elég nyomasztó. Tavaly mikor Sarah belebújt Beth bőrébe és próbálta felvenni a ritmust, illetve másnak kiadni magát, vagy mikor Alison házában próbálta menteni a menthetőt az eléggé rendben volt. Az akció és feszültség mellett, volt némi humor faktor is. Itt most idáig ezt nem érzem és ez nagyon átjön az összképen.

Zsuzsy93 - 2014. 05. 06. 19:14

Nekem nem volt baj, hogy Sarah-t többet mutatták, mert ő a kedvencem. Vicces volt a kezdő jelenet. :D Érdekel, hogy mi volt/lesz vele. Szerintem abba fogja hagyni ezt a menekülést, mert úgy is megtalálják és a többi klónnal össze kellene dolgoznia. Daniel megölt egy rendőrt, ezzel messzire mentek Rachel-lel, azért írom így mert ő irányítja. Kár, hogy R-t nem mutatták, viszont Paul nem hiányzik. Cal-t megkedveltem. Ezek a vallásos emberek engem se érdekelnek, csak Helena. Remélem H összeszedi magát és szét csap köztük. Alison-t, nem tudtam, hogy sajnáljam vagy nevessek, de inkább sajnálom. Cosima még tudja magát tartani ezek után is… (én nem tudnám)

Ubul - 2014. 05. 07. 07:15

hát, Cal még mindig normálisabb mint Paul ránézésre :D viszont tényleg vontatott egy rész volt. A musical-es részt meg pl teljesen át is tekertem,nem érdekelt Allison bénázása. Kétszer is megnéztem, hogy mennyi van még a részből hátra, egyáltalán nem ültetett le a tv elé úgy, mint az első évad bármely része. Kár érte, remélem azért hogy a végére összekapják magukat. Olyan töltelékrészeknek érzem az egészet, amit idáig leadtak, és már csak 7 rész, muszáj lesz valamivel elő drukkolniuk, mert átmegy teljesen az érdektelenségbe. Pedig az első évadot 3szor is megnéztem,ezt már nem tenném valószínűleg :/

dragon - 2014. 05. 09. 15:49

Jönnek a klisék, megyünk megint le negatívba, szex nincs, a rambós vonal egyik szereplőnek sem áll jól, pont elég volt Helena, erre most már mindenki terminátort játszik, mindenkinél stukker van, agyakat eldobták, a rendőrök átmentek miami vice-ba, jönnek a rég nem látott rokonok, a szekták, a szokásos klisék, és a töltelék jelenetek, mint pl. ez a musical-es dolog. Azt a cuki kislányt pedig nem értem minek erőltetik, nagyon nem illik a sorozatba, most komolyan mit fognak vele csinálni, a legjobb az lenne, ha ott maradna apucinál. Az a szerencséje a sorozatnak, hogy az első évad sikere ki fog tartani, ha nem is minden héten, de egy darát biztos mindenkinek megér, hogy lássa mi lett/lesz. A kaszát már lendítem, a harmadik részt már végig sem néztem, velem ne szórakozzanak, minek kellett lecserélni azokat a klóntelefonokat, vajon minden évadban más színt fognak használni?!

Sadie - 2014. 05. 11. 17:01

Zavaros!
2*04
Mi ellen küzdenek ezek a lányok?
Minek megy világgá Sarah, és minek fordul vissza?
Ha a végzet asszonyává alakult Mrs. S. mindennek a kulcsa, minek hagyta hátra a madárleskelődőknél?
A hidegháborús kémakciófilmekből szabadult Helena miért halhatatlan?
-A kérdések költőiek…

Kriszta - 2014. 05. 11. 18:36

Sadie +1

de még így is jobban tetszett az előzőnél,sőt a jövő heti trailer is tetszik,de hát ha jól értelmeztem a dolgokat,a Sarah mellé keveredett csávó sem az az egyszerű jámbor lélek mint aminek tűnik…már mért is lenne…ebben a sorozatban SENKI sem az akinek látszik :D

dukyka - 2014. 05. 12. 00:19

Sadie

Szerintem Sarah nem akart végleg lelépni, utána meg láthatta is, hogy amúgy sem lenne sok értelme. Meg ugye már gyanakszik Mrs S(hotgun)-ra is, aki azért korántsem tud mindent, ő maga is nyomozásba kezd majd. Gondolom azért hagyták hátra a leskelődőknél, mert Sarah nem nagyon bízik meg benne, meg tuti egy kicsit sokkolódott is, miután lelőtte mellette a csávókát. Az meg hogy Helena mért terminátor (tudjuk, hogy Kira is az) az meg biztos kiderül.

Nekem eddig ez a 4. rész jött be a legjobban. Helena király volt :D Meg már a szekta-orvosok is kezdenek érdekessé válni. Viszont Cosimából még mindig kevés van.

Dana - 2014. 05. 12. 22:31

dukya +1 szerintem is több Cosima kéne nagyon kevés eddig :( Egyébként nekem tetszik ez az évad is. Persze nincs az első évad újdonsága de így is rengeteg megoldatlan rejtély van még. Remélem a fő klónok újra jó kis csapat lesznek. A negyedik részben a klón csapat kezdett újra együtt szervezkedni, nyomozni. Helenát kezdem megkedvelni a többiek Cosima, Alison, Sarah és Felix továbbra is kedvenc. A Kirával rohangálás ide-oda engem sem köt le túlságosan.

Zsuzsy93 - 2014. 05. 12. 23:01

A Sarah&Helena jelenet zseniális volt. Tatiana színészi képességein mindig ámulok. :)

dragon - 2014. 05. 14. 21:50

Na végre, felbontották a paradicsomkonzerveket, az előző részhez képest ez sem volt egy IQ bajnokság, de a fő főszereplő arcjátékain simán besokkolódik az ember, tulajdonképpen a felét megint nem értettem, de ez az eszement jelenet a végén, hát ez felborította, a hőháztartásomat…

Szemi - 2014. 05. 15. 14:51

Csatlakoznék az előttem hozzászólókhoz! Szerintem is fájdalmasan kevés Cosima jelenet van a sztoriban eddig, nagyon remélem, hogy ez változni fog, mert nálam abszolút ő a favorit! Eddig fogalmam sem volt, hogy egy szemüveg, és egy orrkarika ennyire öltöztet, de személyiségileg is és külsőleg is nagyon el van találva a karakter! Lehet, hogy csak az elfogultság miatt, de szerintem sokkal kevesebbet szerepel a képernyőn, mint a többiek! (Egyszer komolyan le fogom mérni stopperrel, melyik klón mennyi időt tölt el előttünk!) És remélem, kicsit ki fogják rángatni ebből a letargikus állapotból, mert hiányzik a pimaszsága! Mindenki odáig van Alison vicces jeleneteitől, de engem személy szerint sokkal jobban szórakoztatnak Cosima vitriolos megjegyzései! Alisonnál annyira kiszámítható volt, hogy történni fog vele valami a musical premierjén, hogy szemem sem rebbent, mikor “lement” a színpad előtti padló keménységét megvizsgálni! Időnként tényleg nagyon kiszámítható a cselekmény részemről!
Ez a lopjuk el Kirát, aztán lopjuk el Sarah-t dolog már nagyon fárasztó, nem is értem, miért erőltetik! Nagyon remélem, hogy ez a Cal gyerek nem fog megpattanni a kislánnyal, az már tényleg rém unalmas lenne……

Kriszta - 2014. 05. 18. 10:04

yesss….végre,nagyon tetszett az új rész :)

Nem rohangált senki semerre végre,Alison sem hiányzott igazán,Sarah-Helena együtt nagyon jó volt, a Cosima-s jelentek még mindig nekem a top és most mintha kicsit többet is haladunk volna előre a sztoriban,és talán jobban eloszlott most a “játékidő” a klónok között. :)
Csak így tovább!

hummel - 2014. 05. 18. 13:40

Helena jelenetei a többiekkel nagyon jók voltak. Ahogy Sarah próbált bejutni a nővére fejébe és megtalálni a megfelelő szavakat, vagy ahogy Art úgy hitte uralhatja a szituációt, de rá kellett jönnie mennyire tévedett.

A Rachel és Leekie között zajló játszadozás elég beteges, ehhez már csak Pual hiányzott. A proletheánsok pedig végképp el vannak cseszve. A rendőrgyilkosságot, ha Sarah és Leekie között létrejön a megállapodás és Leekie nem próbálja átverni a nőt, akkor ezekre a vallási őrültekre kellene kenni.

Egyébként állandóan visszatérünk Maggie Chen-hez. Érdekelne, hogy Beth mennyit tudott a nőről. Vajon azért lőtte le, mert rájött a nő kiadja a klónok neveit, vagy valami más is volt a háttérben?

Stiel - 2014. 05. 18. 20:50

Hm, haladtunk is, összeesküvés meg hatalmi játszmák jönnek, jó lesz ez. :)

Helena mellett egyébként Rachel is nem kicsit beteg. Hatalommániás ribanc.

Szemi - 2014. 05. 20. 00:54

Alison nekem nem hiányzott egy kicsit sem,Helena jelenetei nagyon jók voltak (a röfögés mindent vitt :D), de a legjobban akkor is Cosima jelenetei tetszettek! Igazán lehetne több is, nekem úgy tűnik, nem éppen egyenlően van elosztva a játékidő! Most nem volt benne Alison, de az előzetes szerint a következő részben benne lesz, de nagyon remélem, hogy nem úgy fogják megoldani ezt a dolgot, hogy minden részben hiányozni fog valamelyik klón!
Rachel pedig ezerszer betegebb, mint Helena! Remélhetőleg lesz alkalma élőben is kiigazítani a frizuráját nem csak a babán…. :D

dukyka - 2014. 05. 20. 04:54

Ha a többi rész is ilyesmi lesz mint az elmúlt kettő, akkor nálam veri az első évadot. Alison meg nekem sem hiányzott. Idén még tuti belép egy új klón, tehát nem gondolnám, hogy 6-an fogják kezdeni a 3. évadot(persze, ha lesz), szóval valamelyikük tuti kinyiffan. Sarah ki van zárva persze, de szerintem Cosima is.

hummel - 2014. 05. 20. 14:41

@dukyka: Nem gondolnám, hogy idén kiírnák az öt klón egyikét. A karakterek részletesen ki vannak dolgozva és tovább mélyítik őket. Sok munkát raktak mindegyik karakter mellé, ami számomra azt sugallja, hogy hosszú távra terveznek velük. Helena visszahozása is inkább ezt erősíti. Az eddig kiírt klónok nem sokat szerepeltek, ennek megfelelően Beth kivételével (aki ugyebár Sarah belépője volt a történetbe) nem is nagyon voltak kidolgozva, szóval én a majdani új klónokkal kapcsolatban is inkább azt várnám, hogy csak rövidtávon szerepelnének. Ha viszont több évad is lesz, és nincs okunk ennek ellenkezőjét feltételezni, akkor a mostani öt klónból is kieshet egy-kettő.

FullerL - 2014. 05. 20. 17:34

Orphan Black 2×05
hát szerintem nagyon jó rész volt.( na jó szerintem eddig mindegyik rész nagyon jó volt :D )Érdekes ahogy Sara és Helena között kialakul az a testvéri dolog/pl.: amikor Sara “becézi” Helenát, Helena pedig “Ne szólíts így”…/ Helena még mindig simán megölne bárkit, Rachel személyiségére nincs jó szó…és Felix … hát Félix-en nem kicsit mosolyogtam ebben a részben is…:)

nfsu17 - 2014. 05. 20. 22:12

Egész jó rész volt.
Helena (most) jól játszott, volt benne minden:
-poén, gyilkos hajlam, testvéri szeretet, “badass”…
A proleakármik meg no komment..az a szájzár…kész.

Mindenki odavan Cosimáért, de engem annyira nem köt le a karaktere. A “laboros” része nem is érdekel a sorozatnak, hogy most milyen genomból lettek, meg mittomén, ennyire nem akarok elmélyülni benne.

Cal, meg a fegyvere…most vagy csak önvédelem miatt kell tartalékban, vagy ő sem az, akinek látszik.

Szerencse nem volt S a részben, de utálom azt a nőt, a hangja is kikészít.

dukyka - 2014. 05. 21. 00:18

hummel: Igazad lehet, de abban szinte biztos vagyok, hogy egy új klón be fog jönni állandóra az évad végén, úgy mint Rachel. Végül is szerintem ez a sorozat lényege, a legérdekesebb része, hogy bármikor jöhet egy új. Ha meg nem hal meg egy régi klón sem, akkor meg valahogy muszáj lenne közelebb húzni őket egymáshoz, mert már így is túl sok szál van. Ott van például Alison, én őt csak időhúzásnak érzem, aki perceket vesz el a többiektől.

hummel - 2014. 05. 21. 07:54

dukyka: Igen. Az benne van, hogy hoznak még egyet állandónak az évad végén, mint múltkor Rachelt. És abban is egyetértünk, hogy Alison kilóg a többiek közül, akiknek a szála mind szorosan kötődik a cselekményhez. Talán azért rakták be, mert ennyire elüt a többiektől, valahol a normális, átlagos vonalat is szerepeltetni akarták a kertvárosi soccer mom karakterével.

ubul - 2014. 05. 22. 20:20

…és jövőhéten visszatér Vic is, nálam az egyik kedvenc mellékszereplő volt az első évadban, kár lett volna hanyagolni a 2.-ban is :D

dragon - 2014. 05. 22. 23:48

Na, ez egy szenzációs rész volt, millió +1 dolgot ki lehetne hozni a klón témából, kicsit több tudományt, vagy filozófiát el tudnék viselni, ráadásul “klón ikrek” hát az agyamat eldobom én is, megint ez a jing-jang de, jó az irány, jók a képek, jó volt megint az akció-reakció, picit bizarr dolgokkal fűszerezve, úgy hogy egy pöttöm csaj viszi a hátán a néző figyelmét… és működik…

Crias - 2014. 05. 23. 23:45

Noh a 2. évadból ez a rész tetszett a legjobban nekem eddig nagyon vontatott volt, de ez végre visszahozta azt amit az első évadban éreztem a sorozat iránt :)
Eddig nem is volt kedvem megnézni az új részt, de most a kövi rész már megint prioritást fog élvezni :)

Jah és Helena nagyon nagy volt, ez a rész most köré épült és valahogy mindenkivel nagyon jó volt a kapcsolata, valami fenomenális én most már örülök hogy nem írták ki :)

Crias - 2014. 05. 23. 23:46

Ja és Cal, a fegyverre nagyon rákoncentráltak ilyet akkor szoktak ha sugallni akarnak valamit szerintem nem önvédelem miatt van az ott, bár lehet csak azért kellett hogy legyen min izgulni mikor a rendőrök megérkeztek és Cal tényleg Cal és nem ő is valami figyelő szerűség, de én még ezt sem vetném el egészen…

Stiel - 2014. 05. 25. 19:56

Scott (a laboros srác) megjegyzése azt jelenti, hogy a működő minta végülis Kyra-ból származik? Ha igen, mikor vették le? A Dyad elvileg nem nagyon találkozott Kyrá-val.

hummel - 2014. 05. 25. 20:52

Stiel: Talán akkor vettek mintát, amikor Kira kórházban volt. Leekie ekkor már Delphine révén tudott Sarah-ról, nyilván Kira is képbe került. Vagy van egy teljesen más magyarázat. Majd kiderül.

Paul nem semmi. Rendesen helyezkedik. Van egy érzésem, hogy az évad végén még fontos szerepe lesz abban, hogy Sarah és a lányok jól jöjjenek ki ebből a kavarodásból.

dukyka - 2014. 05. 26. 01:43

Az első évadban mikor Cosima, Delphine és Leekie egy étteremben voltak, akkor említette először Leekie, hogy őssejtekkel kísérleteznek és akkor még nem tudott Sarahról. Persze aztán lehet, hogy Kiráé a minta. Bár az most így túl egyértelmű lenne. Nem tudom….

Helena táncosjelenete annyira abszurd volt. :D Nekem Paullal az a bajom, hogy iszonyat semmilyen, nem is a karakterrel van a bajom, hanem a színésszel.

FullerL - 2014. 05. 26. 16:04

2×06 :D -érdekes volt, Helena és Sara jelenetek szerintem nagyon jók voltak, de azért elég hamar “elválasztották” őket egymástól az írók.Alison…hát nekem nem ő a favorit de hát mikot elnézem csak az jut eszembe hogy OMG ő ugyan az a személy mint a többi ,de valamiért mégse bírom :D /a színésznőt istenítem ,elképesztő amit művel/ … Most akkor nem is Reachal a “főgonosz” hanem Dr.Leekie ??

Crias - 2014. 05. 26. 20:31

Nem vágom Cosima haverja mit talált? Milyen 13 STR vagy mi a fene, mit nem szabad Cosimának megtudnia????

dukyka - 2014. 05. 26. 21:05

Crias:
Lényegében gondolom annyi, hogy van ez az őssejt cucc, amivel Lekkie kísérletezik, mert így próbál gyógyírt találni a klónbetegségre. Most Scott rájött, hogy ez az őssejt nem egy klóntól, hanem az egyik klón női rokonától származik, például egy unokahúgtól vagy valamelyik lányától. Szerintem Delphine azért nem akarja, hogy Cosima tudomást szerezzen erről, mert azt gondolja, hogy Kiráé lehet a minta és ha ezt Cosima megtudja, akkor biztos leakarja állítani majd a kezelést.

Kriszta - 2014. 05. 27. 10:50

jaj Mrs.S meg Paul teázós jelenete a kocsiban,megmosolyogtató volt,megkedveltem S.-t Paullal meg legszívesebben lefejeltettem volna a kormányt annyira idegesít ez az egy arca ami van :D

A rész végén furcsa volt hogy próbálják növelni a feszültséget ahogy Sara meg a tudós fater beszélgetnek,és azt hozzák ki az egészből hogy Dr.Likkie ölte/ölette meg a feleségét??…én meg csak nézek hogy mi van,most ez olyan nagy szám?Hát én ezen ennyi idő után egyáltalán nem lepődök meg :D

nfsu17 - 2014. 05. 27. 12:37

Spoilert tartalmazhat!!

A 6. az eléggé jó rész volt az az igazság.
A sok megtudott infó miatt is.
Helena amit meg művelt…te jó ég, de jól játszott, oda-vissza voltam tőle. Ezért az egy részért már megérte visszahozni. Meg amit sarahval műveltek azon kis rövid idő alatt. Epic volt.

Viszont, hogy visszamegy a proleakármikhez, azt nem értettem, hogy tudta a csaj ilyen könnyen meggyőzni.

Na szóval megtudtuk, hogy Likkie “gonosz”.
Ö..most ezen én nem nagyon lepődtem meg.
Talán azért nem, mert én elejétől kezdve tudtam, hogy ő nem jó. Egyrészt ez lehet az én hibám, mert anno félre értettem valamit, de nekem sosem volt likkie a jó megtestesítője. Azt nem értettem eddig, hogy ez sarahéknak miért nem tűnt fel…vagy feltűnt és én nem láttam, á, mindegy.
Szóval én nem néztem akkorát a rész végén, mint sarah.
De legalább kaptunk választ.

Tehát akkor rachel apja ez az idős faszi, és rachel anyját ölte meg likkie?
De rachel is már klón, tehát nem ő az eredeti, ha jól értem…hogy ki az eredeti, azt még mindig nem tudjuk.?

FullerL - 2014. 05. 27. 15:45

nfsu17 én azért gondoltam hogy Leekie “jó”(persze nem jójó csak jó ha érted :D ) mert, volt az a jelenet hogy ő segit akkor is Cosimán ha Reachel azt mondja hogy nem segíthet neki addig amig Sara fel nem adja magát stb. … Az eredeti klón kilétére valóban nem derült fény eddig.Amugy én azt se tartom kizártak hogy az az öreg hazudott arról ami a feleségével történt, na mármost mért higgyek neki !? :D De persze ezt az alternatívát nem tartom olyan valószínünek…hiszen elég hihető hogy Leekie a “rossz”.

hummel - 2014. 05. 27. 17:52

Amilyen módon kezelte Leekie az Olivier problémát, abból nekem az jött le, hogy gond nélkül végez bárkivel. Szóval Dr. Duncan vallomása engem sem ért váratlanul. Leekie eltérő hozzáállása Cosima kezeléséhez pedig szerintem inkább azt célozta, hogy elnyerje a klónok bizalmát. És ez pont Rachel teljes frontos letámadása mellett működött igazán (egyfajta jó zsaru – rossz zsaru felállás), a klónok készek voltak egyezkedni vele.

Crias - 2014. 05. 27. 21:01

dukyka
Köszi szépen! Nem gondolnám hogy Kiráé lenne de a kövi részből úgyis kiderül.

Amúgy Leekie nem volt annyira egyértelműen gonosz, az s2-ben inkább úgy volt beállítva mint Rachel embere/bábja még mondta is Rachel Paulnak hogy Leekie felette van de tudja hogy kinek tartozik bizalommal vagy pont fordítva? mindegy a lényeg hogy Rachel volt a gonosz Leekie meg annyira nem (nyilván gonosz ő is).
Na ebből már nem fogok jól kijönni a lényeg hogy most ezt feloldották és Rachel tekinthető inkább áldozatnak de a fene se tudja mi fog ebből kisülni…

Szemi - 2014. 05. 27. 22:34

Szerintem sem éppen jó Leekie, de úgy vélem, hogy valamilyen szinten kötődik a “klónjaihoz”, úgyhogy szerintem tényleg szeretne segíteni megtalálni a gyógymódot erre a betegségre…
Duncan papa pedig szerintem vagy hazudik, vagy nem százas már, nem hiszem el, hogy Leekie megölte az ő Susanjét, de közben volt az a labor robbanás,ahol meghaltak jópáran… nem értem, hogy miért nem tűnt fel senkinek, hogy kevesebb hulla van, egyrészt, ha Susan hamarabb meghalt, akkor eggyel kevesebb, de ha Duncan meglépett, akkor 2-vel kevesebb földi maradványt kellett volna találniuk…nem? Az pedig elég gagyi magyarázat lenne, hogy annyira elégett minden, hogy nem tudtak azonosítani senkit… na mindegy, ez az én véleményem!
Ez a Sarah meg Helena megint szeparálódott dolog tök uncsi már, bár kellemesen csalódtam, hogy most nem Kirát vitte el az éppen aktuális Rézf@szú Bagoly…. Helena pedig szerintem pontosan tudja,m mit vettek ki belőle, és mi célból, ezért ment vissza a mindig jól fésült Markkal, és a kedves Garcie-vel, mert ő is szeretne egy kisbabát…. ezért kérdezte Sarah-t a sátorban erről!
Alisonnak ismét nem sikerült meghatnia, valahogy nem tudja átlépni az ingerküszöböm…… a nyomozó tyúk is nagyon irritál, valaki kivonhatná már a forgalomból!
Viszont feltűnt, hogy mikor Cosima telefonál, akkor Delphine mindig nagyon figyel! Remélem, nem sunyul a leányzó, és a szíve erősebb lesz az eszénél, mert igazán kiábrándító lenne, ha kiderülne, hogy kettős szerepet játszik….. (nem tudom, miért tiltotta meg Scottnak, hogy beszéljen a kutatásáról Cosimának….remélem azért, mert tudja, h Cosima nem akar belevonni senkit sem ebbe a dologba, és fél, h elhatárolódna a további kezeléstől, ha tudná, hogy Sarah vagy Kira sjetjeire van szüksége…)
Számomra megint maradt jópár kérdőjel a sztoriban, de az egyik legnagyobb kérdésem az, h mikor iktatják már ki ezt a szürke Pault? Jobban irritál, mint Alison meg Rachel együttvéve….

AlrightSir - 2014. 05. 27. 22:37

Nem tudom meddig fog tartani még ez a sorozat, de istenem, annyira jó. Minden részben valami újat kapunk, egyre jobban kavarognak a szálak és konstans színvonalas az összes rész.

Kriszta - 2014. 05. 28. 08:53

azért kíváncsi leszek Scott arcára mikor megtudja(ha megtudja) hogy Cosima egy klón :D

– Láthatok egyet? (S.)
– Látni szeretnél egy klónt? (C.)
-igen. (S.)
– Egyenlőre ne kapkodjunk! (D.) :D:D:D

nfsu17 - 2014. 05. 28. 18:09

BTW a rendőrnő minek zavarja az állóvizet?
Úgy értem mit akar ő ezektől?
Csak a saját maga kíváncsiságát akarja kielégíteni, vagy mi célból nyomozgat?
Mert 2 részenként feltűnik, nagyon keménynek adja ki magát (muhaha), játsza a főgórét, csak nem tudom mire fel.
Art szerepét még megértem (mint rendőr), de ez a tyúk már sok(k).

Zsuzsy93 - 2014. 05. 28. 23:02

Helena és Sarah jelenetei nagyon jók voltak, csak sajnos nem tartott sokáig. Helena éneklésén olyat röhögtem :D Egy kicsit szórakozhatott, ritkán látni így, főleg egy pasival. Azt hittem, hogy Sarah elmegy Helenáért, de mikor megláttam Graciet… Jajj unom ezeket a vallásosakat. Paul is kivel van? Miért van ott mindenhol? Idegesítő.
Leekieről sose gondoltam, hogy jó ember, de azt hittem a klónokkal tényleg törődik. Erre kiderül, hogy az se így van. Összezavarodtam.
Angie, Katja megölése óta ráakar jönni mi ez az egész. Meg hogy miért hasonlít mindenki Bethre.
A klónok egyre rosszabb helyzetbe kerülnek.

Kriszta - 2014. 06. 01. 09:19

2×07 jesszommaris :D mi volt már ez az utolsó 5 perc?!

a 2×08 trailer… :( a szezon végére minden összeomlik?

winnie - 2014. 06. 01. 09:25

előzetesről senki ne írjon majd semmit, a többség nem nézi, így spoileres.

Kriszta - 2014. 06. 01. 09:39

jogos,Bocsánat! :)

AlrightSir - 2014. 06. 01. 16:32

Ez a Donnie-s dolog minek kellett? Mindketten öltek, majd megörülnek egymásnak? Na mindegy.

Megint olyan jó, kicsit első évados feeling volt az, amikor Sarah beállt szerepjátékozni. Nagyon tetszett. Viszont azt nem értem, hogy akkor most Rachel volt ez eredeti klón? De akkor Sarah-nak meg Helena-nak hogyan lehet gyereke? Lehet elhangzott, csak lemaradtam.

Stiel - 2014. 06. 01. 19:46

Még mindig nem tudjuk, ki az eredeti, Rachel egyszerűen csak a Duncan dokihoz ‘beosztott’ klón.

Amúgy meg Donnie nagyon kemény, még a lebuktával való szembesítéskor is benyom egy fedező hazugságot (ami ráadásul nem is teljesen reménytelen).

hummel - 2014. 06. 01. 21:14

AlrightSir: Nem tudjuk ki volt az eredeti alany, aki klónozásra került. Rachel csak egy a sok klón közül. Ráadásul nem is ő lett volna eredetileg kiválasztva a Duncan házaspár mellé csak Amelia (Sarah és Helena szülőanyja) megszökött.

Donnie utolsó jelenete fergeteges volt. Alison és ő tökéletesen passzolnak egymáshoz. Azért egy elismerést mindenképpen érdemelne az a dyados, aki a figyelőket kiválasztotta.

dukyka - 2014. 06. 02. 03:00

Hát jót röhögtem az utolsó jeleneten. :D A tökéletes pár. Tényleg olyan első évados volt az egész rész. Az is tetszett, hogy Sarah gondolkodás nélkül elindult Kirával a Dyad-be, csak azért, hogy segítsen Cosimán. Michelle Forbesnek meg kifejezetten örülök, jó érzés lesz őt utálni.

AlrightSir - 2014. 06. 02. 08:10

hummel: Köszi! Tényleg rémlik, hogy a béranya elmenekült velük. Nyilván fontosak, ha csak nekik lehet gyerekük.

Hűha, óvatosan kell idejönnöm, mert nem néztem meg a következő rész előzetesét.

Rubber Duck - 2014. 06. 02. 14:17

A kicsit döcögősebb kezdés után sztem a 2. évad is nagyon jó -és nemcsak TM alakítása(i) miatt. Valahogy ez az a sorozat, ahol a sokféle összetevőt (sci fi, tudomány/os misztikum, akció, humor, érzelem, stb.) nagyon jól összerázták.

Dana - 2014. 06. 03. 18:22

Nagyon jó kis rész volt. Én személy szerint bírom amikor a kis klóncsapat Felix Urasággal kiegészülve együttműködik, segítik egymást stb. Az Alison, Sarah, Félix, Vic bohózat haláli volt megint.
Az utolsó két perc után röhögni tudtam egyszerűen ilyen “gyilkosság” nincs :)
——
Spoiler lehet annak aki nem látta az előzetest:

Na de mi lesz Cosimával? Én nagyon kedvelem a tudományos vonalat remélem nem omlik össze itt minden :(

dukyka - 2014. 06. 03. 19:34

Dana: Fogadni mernék rá, hogy Cosimát nem nyírják ki az írók, bár azt el tudom képzelni, hogy úgy lesz vége az évadnak, hogy nem tudjuk él-e vagy hal. Meg mégiscsak ő a közönségkedvenc klón.

Dana - 2014. 06. 03. 20:45

Spoileres lehet annak aki nem látta az előzetest:

dukyka: gondolom, hogy nem nyírják ki de megint ez a bizonytalanság :( Nekem is Cosima a kedvencem bár ebben az évadban mindegyik klónt megkedveltem. még Helenát is.

karit - 2014. 06. 04. 12:54

Hű, ez a sok szál egyre kaotikusabb, jobban kéne figyelnem, ki kivel van, nem világos, mire megy ki a játék.

“Az utolsó két perc után röhögni tudtam egyszerűen ilyen “gyilkosság” nincs :)”

Erről Vinc Vega tudna mesélni, elfért volna ott egy kis Ponyvaregény zene. :)

Eny - 2014. 06. 04. 12:58

Hat eddig nekem minden resz tetszett, mert a sok sorozat kozul,amit nezek,ez az egyetlen,amelyiket akkor is tudnam nezni(annelkul hogy unam 1 percet is)ha csak a klonok dumalnanak egymassal telefonon vagy csak enekelnenek ki-ki a maga modjan.
Igaz,hogy ezt Tatiana szineszi jatekanak koszonhetem,de eppen ezert nem irnam le a sorozatot mikor meg mindig jobb,mint 100 mas,amelyiket felkapnak;
mar meg ne haragudjon senki,de az Arrow, a Pretty little liars akkora sikernek orvend,hogy hihetelen es egyaltalan nem erdemli meg .
Ez a sorozat pedig a karakterjellemzessel kezdve eloljar es jol otvozi az akcio,tudomany,humor,musical ,sci-fi szalakat is,ugyhogy ne irjatok mar igy le!
Lehet elfogult vagyok,de van amelyik sorozat megerdemli es van amelyik nem.
Amugy en nezem a Games of thrones, Bates Motel,Hannibal sorozatokat is es igen,tetszenek,de egyiket sem varom akkora kivancsisaggal mint az Orphan Blacket, barmennyi penzt is koltenenek rajuk.
Nagyon okosan van megirva es a szineszi jatek kituno.

FullerL - 2014. 06. 06. 18:48

2×07
Hát ez a rész ..ááá imádtam :D Az a jelenet a legjobb amikor Sara Alisont játszott, az ilyen jeleneteket imádom.Hű és Reachel tud sírni?Szóval vannak érzései…:D De a vége?? xD azon akkorát néztem.Na de megtudná mondani nekem valaki hogy ki az a nő aki bekerült a képbe,lehet tudni hogy mi az ő szerepe(Akivel Reachel beszélt kihangosítva Dr.Lekki elött) vagy ő már régebben is szerepelt az Orphan Black-ban csak én olyan béna vagyok hogy nem vettem észre?

pimPa - 2014. 06. 07. 02:15

hát nekem most az utolsó 2-3 részben érkezett meg a sorozat:) kár, hogy már alig van pár rész az évadból. tatiana hogy a fenébe nem tört még be hálivúdba?

dukyka - 2014. 06. 07. 03:28

FullerL: Annyit tudunk, hogy ő Rachel főnöke, akit eddig még nem láttuk és mivel Leekie már nincs, gondolom ő lesz az új igazgató. A többi infó meg majd kiderül róla.

FullerL - 2014. 06. 07. 11:30

dukyka: köszi :)

hummel - 2014. 06. 08. 12:36

Milyen meglepő. Dr. Duncan is a saját feje után megy. A Kira-nak adott könyvben lenne a kulcs? Vagy az csak egy tartalék a lemezek mellett?

Rachel helyében elgondolkodnék egy-két dolgon. Az apja szerint Sarah volt a hiba, de ez esetben miért őt akarta a Duncan házaspár? Habár lehet, hogy a történet ezt az oldalát nem ismeri Rachel. Viszont az mindenképpen gyanús, hogy a klónok haldokolnak, az apja pedig meg tudja menteni őket. Mintha eleve ő okozta volna a problémát, amit persze helyre is tud hozni.

Ha Paul egy ’szellem’, akkor az egész háttere csak álca. Ez esetben az egész a Dyad-hoz való beépülését szolgálta. Vajon kinek dolgozhat? A katonaságnak, akik elindították ezt az egészet annak idején, vagy valami konkurens genetikai cégnek?

Alison és Donnie továbbra is hozza a humor faktort. Teljesen elütnek a többiektől.

Art pedig végre felnőhetne a feladathoz és lefutathatna egy arcfelismerést a rendszerben. Vajon hány klón szaladgál még odakint, akiket Beth megtalált?

Stiel - 2014. 06. 08. 19:13

Ééés megjött az új klón. :) Érdekesnek tűnik, bár annyira nem áll távol Sarah-tól. Remélem, Cosima-t megmentik. Hiányozna.

Az arcfelismerés engem is birizgál. Annak idején pl. Rachel-t hogy nem találta meg?

hummel - 2014. 06. 08. 22:00

Stiel: Rachel angol. Beth az arcfelismerés futtatásával csak az észak-amerikai területen kereshetett.

Stiel - 2014. 06. 08. 22:21

Mik vannak… ez nekem eddig totál kimaradt. Köszi!

dukyka - 2014. 06. 09. 05:36

Tonyval kapcsolatosan most úgy érzem, hogy sem a sminkesek nem segítettek sokat Maslanynak, sem az írók. Most ő egy transzexuális, aki meleg és egyben egy macsó is. Ezt a kombinációt én nem tartom túl valószínűnek. Meg azért az egy kicsit bizarr, hogy Félixnek tetszik. :D Jöhetne inkább egy európai klón.

Szerintem ez a Duncan nem lesz hosszú életű. Alisonék meg teljesen idióták, de most már legalább szórakoztatóak. Remélem, azért páran elhullanak az évad végén, ha rajtam múlna, akkor a fele mezőny. :)

nfsu17 - 2014. 06. 09. 12:17

Ó, jaj.
Ez a Tony.
Nem kellett 40s és már tudtam a hangból, hogy ez Maslany lesz.
De azt hittem női bűnőzőnek álcázva.
Ez az új karakter nekem nem gyerebe, majdnem kinyomtam ott az adást, mikor megjelent Tony.
Nagyon nem hiányzott.
Reméljük felül a buszra és szevasz.

Valami szexibb klón karakter jöhetne már be (Tony helyett), mert nem sokat láttunk eddig Tatiana formás alakjából, pedig látszik, hogy minden rendben van ott.
Valami sztripper táncos, vagy még komolyabb “szakmából”. :)

Ethan: biztos a floppy, meg a könyv együtt ér valamit (egy egészet) és aduásznak azt otthon hagyta biztos ami biztos.
vagy a floppyn is csak mario van és újra akar játszani vele.

hummel:
“Az apja szerint Sarah volt a hiba, de ez esetben miért őt akarta a Duncan házaspár?”

Lehet átsiklottam felette, de mondta ethan, hogy sarah direkt tud szülni?
nekem úgy jött le, hogy sarah is meddőnek volt tervezve, csak nem úgy alakult.
és kira 9-10 éves lehet, ez akkor 9-10 éve derült ki, de ethantől rachelt már 9 éves korában elvették, tehát jó 15-20 évvel ezelőtt, ha most olyan 25-30-nak véljük sarah-t, rachelt, stb.

de már én sem értek mindent. :D

ebből a részből csak tony nem tetszett.
ami ha azt vesszük majdnem az egész rész volt, pedig azon kívül nem volt rossz.
de azért állandó szereplő csak nem lesz….ne legyen.

Kriszta - 2014. 06. 09. 14:15

Ez a Tony-s szál nekem sem tetszett,nem is tudom mi értelme volt,azt hittem a szezonzáróig nem nagyon hoznak be mást,mert hát így is van tisztázni való szál bőven…

de amit vártam a rész alatt…Donnie hogy van még életben? :D Azért nem a sarki fűszerest tette el láb alól…csodálnám ha megélné a következő szezont!

Szeretem ha Paul bújócskázik,komolyan most a legérdekesebb hogy nincs a képernyőn és senki nem tudja hol van :D

SaveCosima!

Stiel - 2014. 06. 09. 14:16

@nfsu17: A klónok mind 1984-ben születtek (azon belül március-április).

pimPa - 2014. 06. 09. 15:41

csatlakozom, ebben a formában nekem sem tetszik tony, remélem nem cosima helyett kapjuk :)

Kriszta : donnie nem sokat osztott szorzott leekie halála alá volt már írva :)

dukyka - 2014. 06. 09. 17:46

Kriszta: Szerintem Rachel sem tudja, hogy igazából meghalt Leekie, csak kitalált valamit, hogy védje őt is, meg magát is.

SPOILER
Az egyik promóból kiderül ki lesz feltételezhetően a Dyad igazgatója. Nem is Rachel, nem is Marian. :)

nfsu17 - 2014. 06. 09. 21:42

@Stiel

Kösz.
Akkor nem nagyon lőttem mellé.

hummel - 2014. 06. 09. 22:14

@nfsu17: A kornak milyen szempontból lenne jelentősége?
Én szimplán arra céloztam, hogy a sok klón bébi közül pont Saraht választotta először a Duncan házaspár. Amelia megszökött, ezért fogadták végül örökbe Rachelt. Mégis mennyi az esélye, hogy pont azt a gyereket akarták tudatlanul, aki elüt a többiektől. Emiatt nem stimmel, vagy legalábbis erősen gyanús, amit Duncan mondott.

Crias - 2014. 06. 10. 00:16

2 eset van.
1. Duncan tudta hogy Sarah nem meddő és őt maguknak akarták normális családba.
2. Tényleg hiba és azért akarták maguknak mert tudták, hogy ő nem lesz meddő, de ez ellentmond annak hogy a még meg nem született ikrekkel elmenekült amelia.
Amúgy hol említették hogy Duncanék őt akarták, meg hogy AMelia elvitte őket?

dukyka - 2014. 06. 10. 01:39

Crias: Még az első évadban mikor Amelia megjelent, akkor ő említette, hogy megszökött az ikrekkel és Sarahát az államnál, Helenát az egyháznál rejtette el. Azt meg Cosima mondta a 4. részben, mikor Sarah betört Rachelhez és közben telefonon beszéltek, hogy Duncanék eredetileg őt akarták.

hummel - 2014. 06. 10. 09:44

Crias: Már Amelia által adott információkból is össze lehetett rakni, Cosima is ezt csinálhatta. Két tudós egy gyereket akart, akit a normális tradícióktól mentesen neveltek volna fel. Amelia elszökött a bébikkel, és Rachel kötött ki a Duncan házaspárnál.

Shannen - 2014. 06. 10. 15:31

Oké, hogy Maslany eddig úgy tűnt, hogy mindent eljátszik hihetően, de ez a Tony figura nem sikerült. Persze érdekes a helyzet, de nem tudom komolyan venni sajnos, úgyhogy remélem nem marad sokáig.

Ezt a Duncan-féle dolog kicsit nekem zavaros első nézésre, de így, hogy itt már többen kifejtették, sikerült felfogni a dolgokat :)

Amúgy Helenaval mi van? Már mióta nem láttuk, legutoljára visszavitték a farmra, ugye? (annyira “rossz”, hogy most hetiben néztem, tavaly kicsit jobban össze álltak a dolgok miközben 2 nap alatt megnéztem az évadot.)

A. - 2014. 06. 10. 18:07

Nekem sem jött be Tony karaktere, abszolút over the top kategória, kár, hogy beleírták. Imádom, ahogy Tatjana új klónokat alakít, de ebben az esetben érdekesebbnek tartottam volna, ha valóban egy más színészt, méghozzá egy férfit kapunk új klónként.

Dana - 2014. 06. 10. 23:10

Tetszett ez a rész is de ez a Tony karakter nagyon fura. Eddig ez a legrosszabban eljátszott klón Tatjanatól. Imádom, ahogy játszik de ez nem lett ütős. Rövid hajjal talán jobb lett volna + a sminkesek sem voltak a helyzet magaslatán. Az meg viccnek is rossz, hogy Cosima helyett lesz Tony :)
Sarah-ban még az is érdekes, hogy ugye Ő is egyke klón lett volna de Amelia elmondása szerint a beültetés után alakultak ikerré Helenával. Most, hogy Duncanék ezt direkt így tervezték vagy a véletlen műve az sem világos számomra. Valahogy azt érzem, hogy Duncan Rachelnek nem az igazat mondja. Na és itt van Paul akiről alig tudunk valamit.

Draco44 - 2014. 06. 11. 16:15

Huhh.. nekem ez a rész nagyon nem jött be. Teljesen felesleges volt az új klón. Miért írták bele? Időhúzás? Ráadásul tényleg borzalmasan megírt karakter. Csalódott vagyok.

Dytta - 2014. 06. 11. 20:52

Tony nekem sem volt tul nyero, de talan csak kerestek valakit Felix melle.
Nem lehetseges, hogy Marian az eredeti? Es hogy o igazabol Susan, Rachel anyja, akit Lekee elvileg megolt?
Hm, es a borzaszto rossz szinesz Paul biztos valami nagy durranassal jon vissza.

dukyka - 2014. 06. 11. 21:08

Dytta: Marian ahhoz túl fiatal.

Dytta - 2014. 06. 11. 23:34

Sztem kb egykoru Siobhan-nal.

dukyka - 2014. 06. 12. 00:17

Igaz, csakhogy a 2 Duncannek kell közel egyidősnek lennie. 70-es évek közepén már együtt publikáltak, akkor Marian kb 10 éves volt.

Zsuzsy93 - 2014. 06. 12. 19:47

Én meglepődtem ezen a Tonyn. Nem számítottam rá és nem is tudom hova rakni. Igaz azóta már többször megnéztem és változott valamit a helyzet. Cosimát sajnálom. Alisontól kezdek félni, az a legnagyobb gondja, hogy véres lett a kárpit. Helena hiányzik, a vallásosok nem.

Dytta - 2014. 06. 13. 13:15

Dukyka, mondasz valamit. Talan nem is lesz semmi jelentosege annak, hogy ki volt az eredeti.
Szerintem Helenanak meg nagy szerepe lesz a tortenetben, kerdes, hogy jo vagy rossz iranyban.

VDani - 2014. 06. 15. 17:30

Á, a Donnie-Alison pároson sírva röhögök. :D DeAngelis-szel meg Vic-kel együtt szerintem ez a legjobb szál.

Tusika - 2014. 06. 15. 23:29

Badass Donnie!!!

Amúgy Helena szála megint tetszett, bírnám ha Sarah megtalálná vele az összhangot/ kedvelné egy kicsit, szegény lány folyton azért teper h szeresse valaki aztán folyton pofára esik.

Crias - 2014. 06. 16. 00:37

Ez megint nagyon jó rész volt.
Alison is kicsit érdekes volt most :)
De nálam még mindig Helena a favorit, úgy sejtem megkedvelte Grace-t, azért az erős volt hogy felgyújtotta az épületeket nem? Benne volt a csomó gyerek…

Ubul - 2014. 06. 16. 07:24

Donnie-t egyre jobban bírom, jól nyomta a furgonban :D

utolsó rész promoja nem sejet valami jót (bár mikor nem, meg hát várható volt.)…na de erről majd jövőhéten ugyanitt :D

“azért az erős volt hogy felgyújtotta az épületeket nem? Benne volt a csomó gyerek…”

csak a pajtát gyújtotta fel. Egy kisebb fajta közösség élt ott, nem csak egy épületben.

Shannen - 2014. 06. 16. 21:46

Donnie-s furgonos jelenete most mindent vitt. :D És ahogy Vic pózolt a fotóhoz… :D
Helenának örülök, hogy elhagyta a szektát és talán valahogy visszatalál Sarah-hoz.
Egyedül ez a Kira-rángatás zavar kicsit. Szegény gyereknek egy perc nyugta sincs.

Dana - 2014. 06. 16. 22:25

Jó kis rész volt. Alisonék hatalmasak :) Nem gondoltam volna az első évad után de Helena kedvenc lett. Igazi kis terminátor és szeretem a módszereit is a dolgok rendezéséhez. Szegény Delphine most a szerelemtől lett ilyen naiv? Úgy manipulálta Rachel, hogy nézni is rossz volt. Remélem, hogy Cosima valahogy túljut ezen a sz@ron.
Rachelnek pedig azt kívánom, hogy Helena vegye kezelésbe. Én abban bízom, hogy Helena segítségével Sara megoldja ezt a problémát. De kik lehetnek a fentiek akikre Marian utalt? Lesz itt kérdőjel a végén bőven.

dukyka - 2014. 06. 16. 23:38

Hmmm, jó volt! :) Nem gondoltam volna az első 6 rész után, de most nekem is Alisonék szála tetszett a legjobban, összeszedték magukat. :) Én nagyon sajnálnám, ha Rachel kinyiffanna, számomra jóval érdekesebb, mint Helena. Félixel meg mintha idén nem tudtak volna mit kezdeni, tavaly sokkal jobb, viccesebb volt. Szomorú vagyok, hogy már csak 1 rész van….

Dytta - 2014. 06. 16. 23:59

Imadom – igy egyszeruen. Abszolute kedvenc.
Helenat egyre inkabb kedvelem. Biztos vagyok benne, hogy nem gyujtotta fel a gyerekeket. Ha meg tudta volna tenni, nem fenyegette volna meg a not, mikor bantotta a kislanyt. Es ahogy elbant a “mindenki apjaval” az nagyon kemeny volt.
Remelem, a harmadik evad kijon minnel hamarabb. Hosszu lesz varni.

Ubul - 2014. 06. 17. 07:08

” Remelem, a harmadik evad kijon minnel hamarabb. Hosszu lesz varni.” csak a szokásos ~10 hónap :)

asdf - 2014. 06. 17. 22:43

No para, a nem lett ragyujtva a gyerekekre ;) https://twitter.com/GraemeManson1/status/478350356980965377

Crias - 2014. 06. 18. 20:26

Heh ezek szerint nem csak én gondolkoztam el ezen bár most hogy mondjátok logikus volt hiszen védte a kislányt :)
De az öreget felgyújtotta nem? Miután anális örömökben részesítette? :D
.
Vic pózolása a furgonban meg tényleg nagyon jó volt :D

Skate - 2014. 06. 18. 20:50

Kínszenvedés volt az évad második fele. Kilencedik rész ad némi reménysugarat, nem veszett ügy a sorozat. Itt kellett volna felvenni a szálakat, nem egy felesleges egész évados vergődést erőltetni.

Zsuzsy93 - 2014. 06. 18. 21:32

Hirtelen nem tudtam, hogy Rachel Sarah, pedig előtte sejteni lehetett. Az a nevetés meg ijesztő volt. :D Helena szerintem is találkozhatna Rachellel. Kár, hogy vége az évadnak. :(

JES05 - 2014. 06. 18. 22:45

Hogy lehet ez a Maslany ennyire jó??? Kivagyok tőle… Mindig elfelejtem, hogy egy színésznő az összes klón. Nagyon durva.

Draco44 - 2014. 06. 19. 11:28

Kira elrablása teljesen logikus volt. Csodálkoztam volna, ha nem kísérlik meg, amikor pontosan tudták, hogy hol van. De ez az előző (19.) rész még mindig nagyon kilóg az évadból, minden szempontból. Szóval örülök, hogy a sorozat visszazökkent a régi kerékvágásba.

Draco44 - 2014. 06. 19. 11:29

Bocsánat 8. rész lett volna az a 19. Nem tudom, hogy írtam így el. :)

hummel - 2014. 06. 22. 17:30

Paul visszatért, és ahogy sejthető volt a katonaságnak dolgozott. Vajon Beth ezt is kiderítette? Elvégre több hónapig nyomozott. Mellesleg a férfi klónokkal végre helyre került a katonaság részvétele a projektben. A filigrán női klónok és a katonaság nem nagyon passzolt egymáshoz. Mark viszont meglepett, nem tippeltem volna rá. Remélem Helena szétcsap majd közöttük.

Siobhan és Cal közvetítésével megkötött háttéralkura azért kíváncsi lettem volna Marian és Paul között. Úgy tűnik több motivációja is volt az egyes feleknek és nem mindegyik kristálytiszta.

Cosima meg végre megkapta a kulcsot, szóval nagyon remélem, hogy rendbe jön.

Stiel - 2014. 06. 22. 18:56

Érdekes volt, és nagyon úgy fest, hogy előre terveznek a belengetett nagy összeesküvéssel, úgyhogy remélem, lesz harmadik szezon. Remélem, Cosima túléli. Rachelt nem sajnálnám. És a bónusz: új klón!

ollerka - 2014. 06. 23. 12:50

Hűűű, nagyon várós a 3. évad!
Cosimát fél percre halottnak hinni is bőven lelombozó volt, remélem, sikerül megmenteni, sokat veszítene vele a klóncsapat. Mondjuk Alisonnal és Helenával is ugyanígy lennék. :)

S84 - 2014. 06. 23. 14:00

Nagyon jó évadzáró volt végig pörgött, akár 2 részre is szét lehetett volna bontani picivel részletesebben.
Én az eredetiek közül (Alison, Cosima, Helena, Sarah) nem szeretnék egyiktől sem búcsút mondani, mind a 4 karakter bejön és itt valahogy megint csak hihetetlen, hogy egyetlen színésznőről van szó.

Rubber Duck - 2014. 06. 23. 17:28

Nagyon jó évad volt, várom a következőt!
Tatiana pedig megkapta a jól megérdemelt díját:-)))

http://www.criticschoice.com/gallery/4th-annual-critics-choice-television-awards/

Crias - 2014. 06. 23. 22:09

Nagyon jó volt az évadzáró!
Azért az érdekes volt hogy amikor ráközelítettek Sarah arcára akkor én kapásból Helenat láttam benne :D

Apropó Helena mit akart a folyékon Nitrogénnel?
Én elsőre azt hittem azzal tartósítja majd Cosimat :D:D (jó tudom h hülyeség de jobb lett volna mint holtan látni)

Dana - 2014. 06. 23. 22:20

Sajnálom, hogy csak 10 rész egy évad. Én simán el tudnám képzelni dupla ennyivel is. A fő klónokat (Sarah, Alison, Cosima, Helena)a különbözőségük ellenére nagyon kedvelem. Cosima a kedvenc és még mindig nem rendeződött a sorsa.:( Gondolom Rachel felépül simán hiszen ő is nagy túlélő annak a bizonyos Dunkan féle szekvenciának köszönhetően. Majd kalózosra veszi a figurát és még gonoszabb és bosszúszomjas lesz.
Érdekes fordulat Helena feláldozása.Csórit nyúzzák rendesen. Már a tavalyi évadban is felmerült bennem, hogy vajon léteznek-e férfi klónok? A választ megkaptuk és mellé egyre több kérdőjelet.

ubul - 2014. 06. 23. 22:41

nagyon jó rész volt, olyannyira, hogy egymás után kétszer is megnéztem :D kár hogy vége :(

egy dolog nem tiszta, mégpedig Helena, és a nitrogénes ?? palack…mi volt/lesz a szerepe, van erre valami kifejtés?

remélem a 3. évad egyre drámaibb lesz, és nem kezdik úgy, mint a mostani 2. évadot, elég volt Kira ráncigálásából egyik helyről a másikra. Helenát egyre többet nézném, kedvenc volt mindig is, de amikor ott ült a kanapén és lóbálta a lábait a kis ??skót??szoknyájában, megvett kilóra :D

és akkor msot 10 hónap várakozás, remélhetőleg berendelik a 3. évadot, bár kérdem én, miért ne rendelnék be? :)

ubul - 2014. 06. 23. 22:42

hopp,látom Crias is feltette a kérdést a palackkal, nem olvastam vissza, de legalább nem csak nálam vetett fel kérdéseket :D

Dana - 2014. 06. 23. 23:57

Helena lefagyasztott petesejtjei vannak benne vagy az embriók? Ez nekem sem tiszta még. Ugye levettek tőle petesejtet és meg is termékenyítették mesterségesen. Most, hogy az összeset vagy maradt még csak petesejt azt nem tudom.

dukyka - 2014. 06. 24. 01:28

A palackot én sem értettem. Remek finálé volt, a táncjelenet making of változatát meg jó párszor megnéztem azóta, zseniális. :)

Ubul - 2014. 06. 24. 11:11

visszanézve előző részből, a palackban van az , amit Dana is ír (legalábbis a kettő közül valamelyik :), de szvsz inkább utóbbi )

Eny - 2014. 06. 24. 13:30

szenzacios!
nem is vartam mast es meg jobb,mint almomban elkepzeltem.
a meghato jelenetek valtottak egymast a huzosabb jelenetekkel.
Rachel szemebe allt a ceruza, szornyu volt azt nezni, de vegulis megerdemelte.
amugy nagyon remelem Rachel visszajon a 3ik evadban is,mert nagyon erdekes szereplonek tartom.
orultem,hogy vegre igazan latszott,hogy neki is vannak erzesei,akkor amikor az apja ongyilkossagot kovetett el.
persze,latszolag hamar tultette magat…de nemsokara(kovetkezo evadban)mikor megtudja,hogy Leekie is meghalt,szerintem meg latunk siros Rachelt.
amit imadtam meg az volt amikor Helena vegre megismerte klontesoit. Cosima,ahogy jott feleje es atolelte, tenyleg o a legrendesebb klon..Alison persze kimertem viselkedett, de ugyanakkor nem is vartam mast tole.
ami a felmerult kerdeseiteket illeti,de igenis tudtak,hogy Helena meggyilkolta mas klontesojukat,de azt is tudtak,hogy szamtalanszor megmentette mar Sarah eletet es hogy nem volt mas valasztasa, hisz erre volt nevelve. remelem kozos erovel sikerul jobb belatasra birni es megvaltoztatni,mar amennyire lehet valakit ennyi ev utan.
aztan a klontanc- mindent felulmult. elkepesztoen jo volt , hangulatos,szomoru is egyben, egyszeruen minden erzes hatalmaba keritett.
azt meg ne is mondjam,hogy mennyire orvendtem a Sarah es Cosima jelenetnek.vegre megbizonyosodott szamomra,hogy tenyleg Cosima az a klonteso,akit a legjobban szeret Sarah es ennek csak orvendeni tudok.
remelem nemsokara edestestveret is kimentik es egyutt elhet a kloncsalad :)
amikor Cosima majdhogynem meghalt,meg jobban csorogtak konnyeim, keves film,sorozat sirat meg ennyire.
nagyon jo resz volt es immar nagyon varom az uj evadrol valo hireket..

Dhomasson - 2014. 06. 25. 01:44

A 7. résztől már abszolút hozta az első évados színvonalat, sőt néha már-már túlzsúfoltnak tűnt, pont emiatt is kár az első 6 rész szenvedős, ide-oda csapongó időhúzásáért.

Évad közepe táján kicsit féltem, hogy már annyira túlbonyolítják a sztorit, hogy nem lehet majd kimászni belőle, de végül minden a helyére került, nem kell semmit belemagyarázni, sőt az elindított férfi-klónos szál még meg is magyaráz sok mindent a múltra vonatkozóan.

Egyedül Art szerepét érzem erőltetettnek, vele nagyon nem tudtak mit kezdeni. Eleinte úgy tűnt végig segíteni fog majd, aztán teljesen eltűnt, néha 1-2 percre megjelent, mintha ő is benne lenne a dolgok sűrűjében, de valójában mindenből kimaradt, szóval nem igazán értem miért erőltették.
DeAngelis dettó, kicsit hiteltelen lenne, ha Donnie fenyegetésére leállna az egésszel. Mintha ő is csak azért lett volna, hogy Alison köré tudjanak valami sztorit írni.
Ja és Tony… Na, ő nagyon nem kellett volna, szerencsére aztán nem erőltették.

Ubul - 2014. 06. 25. 14:01

“Ja és Tony… Na, ő nagyon nem kellett volna, szerencsére aztán nem erőltették.”

szerintem még látjuk,de szvsz kísérlet volt a készítők részéről is lehet,és várták a visszhangot…vagy csak az Eurovíziós dalfesztivál túlságosan hatott rájuk :D

Ubul - 2014. 06. 25. 14:02

jah,amúgy újra kezdtem az első évadot tegnap, a 2. részben mikor kinyitja az aktatáskát, akkor egy rakat klón van még (olasz,francia)…vajon velük mi lesz/lett, remélem lesz róluk is valami infó a későbbiekben, nem csak amcsi klónok (kivéve az első részben megismert németet)

dukyka - 2014. 06. 25. 15:54

Ubul: Az aktatáskás klónokat elvileg Helena kinyírta.

Dana - 2014. 06. 25. 17:05

Helena az Európai klónok nagy részét “kezelésbe” vette anno. Maradtak-e még vagy sem az szintén kérdőjel. Egyébként Helena most állapotos nem? Legalábbis nem mutatták, hogy elvetélt volna a beültetés pedig sikerült.
Tatiana Maslany hatalmasat alakít ebben a sorozatban. Ezerszer jobb színésznő mint sok felkapott hollivúdi csinibaba.

ubul - 2014. 06. 25. 18:26

dukyka : jogos, ezért is jó újra nézni, hogy frissítsem az emlékezetemet :D

Ubul - 2014. 06. 26. 12:29

amúgy azon filózom, vajon a 3. évadban vesztünk -e el kulcsfontosságú klónt majd? Mert ha nem, akkor egy idő után az az érzése lesz az embernek, hogy hiába tűnik el/rabolják el/fenyegetik/lövik le, úgy is megmenekül. A gond az ,hogy annyira szerethető karaktereket játszik Maslany, hogy nagyon fájó lenne bármelyik klónt is elveszíteni a fontosabbak közül.
(max Cosima esélyei gyanúsak, de mivel őt kedvelik leginkább, elég fura lenne épp kinyíratni a köv. évadban)

Dana - 2014. 06. 26. 17:05

Akiknek tetszett a táncos jelenet zenéje :) itt elérhető. Mehet a lazulás :)
http://www.youtube.com/watch?v=JDdquTGrgvw

kolbasz - 2014. 06. 30. 10:56

A filmek, színház feladata a feszültség (gyakran szélsőségessé) fokozása majd feloldása. Főhős halállal nem lenne feloldódás.

Eny - 2014. 07. 09. 12:40

nagyon hianyzik. semmi mast nem tudok nezni,Orphan Black fuggo vagyok..

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz