login |

24: vége a 9. évadnak

2014. 07. 15. 22:00 - Írta: human

91 hozzászólás | kategória: 2013/14 finálék, kritika,

És a sorozat is? És ha igen, akkor az baj? Az hiszem, azzal kezdem, hogy aki még sosem nézett 24-et, az szépen szerezze be a második és a harmadik évadot, azokat nézze meg, és döntse el, hogy kell-e még több. Bár minden érhető a Live Another Day-ben, de nem ezen minőség miatt voltunk rákattanva évekig Jack Bauer kalandjaira.

Többször említettük már, hogy az egész úgy érződik, mintha a rajongóknak csináltak volna egy hommage-t, olyat ami a sorozat elemeivel tiszteleg a sorozat előtt, és ez a fináléra sem változott. Másképp mondom: nekem semmi újat nem tudott hozni, egy olyan meglepetés sem akadt amit a már említett második vagy harmadik évad közben kaptunk. Kifulladt Bauer?

Innentől spoileresen folytatom.

De tényleg, most őszintén srácok, volt olyasmi ami meglepett titeket? Rendben, nekem egy volt, mégpedig az, hogy nem halt meg az elnök a bombázásban. És sajnos ez sem tartozott a jó húzásaik közé, hiszen amit William Devane idén villantott, az minden volt, csak nem jó színészet.

Egy erős hullámot írt le amúgy az idei évad, hiszen a jó kezdet után elég gyorsan csökkent a minőség, hogy a végére valamennyire újra rendbe jöjjön a helyzet. Azért érdekes, hogy hiába a 12 rész, azért maradt az “évad közepén túl vagyunk az első veszélyen”-felépítés, ahogy már annyira sokszor láthattuk ezt.

Itt megint csak oda lyukadtam ki, hogy a jobb részekben sem akadt olyasmi, ami igazán meglepett volna. Avagy kicsit rutinból néztem az egészet, és a kezdeti lelkesedés után már nem ez volt az első és kötelező sorozatom kedden. Az elnök életben hagyása után már nyilvánvaló volt, hogy hiába ott a sokkoló támadás a kínai hajó ellen, ebből sem lesz semmi komolyabb dolog, főleg, hogy már csak 2 rész volt hátra, így aztán villámgyorsan kellett kezdeniük valamit a dologgal, maradt a legegyszerűbb megoldás rá.

Abba már bele sem akartam menni, hogy a “tényleg 24 órát ölel majd fel a sorozat”-kamu mennyire fájt a végére. Azt hittem valami fasza több kontinenses móka keveredik majd belőle, de amikor az utolsó rész elindult akkor már nyilvánvaló lett, hogy miképp oldják majd meg, és szövik bele a lezárás-cliffhanger duóba.

A végére már csak winnie felvetése maradt, miszerint lehet maga a műfaj nem elég már 2014-ben? Avagy ami 09.11 után még kemény volt és bevállalós, az manapság már újra rossznak számít. Elfogyott a népérzés a téma mögül? Részemről olyan 6/10, ha realista akarok lenni. Olyan semmilyen lett az egész, csak a keményvonalas rajongók egy részének ajánlott.

Nem tudom, ezért érdemes volt-e visszatérni, főleg, hogy a cliffhanger ugyanaz lett, mint pár éve, amikor baromi kíváncsiak voltunk miképp folytatják majd, avagy az oroszok rátették a kezüket kedvenc ügynökünkre.

91 hozzászólás Ne habozz!

LoGi - 2014. 07. 15. 22:15

A színészi játék szinte mindenkinél mesterkélt volt számomra, ez inkább a scriptnek lenne köszönhető akkor? Szerintem simán. Például amikor megkérdezi Adrien, hogy ki ez a Cheng csávó, és Chloe gyorsan elmagyarázza az új nézőknek (még véletlenül se Adriennek), mintha papírról olvasná fel. Meg úgy az összes Jack + valaki a kocsiban párbeszédek nem tetszettek, Chloe sminkje is irritált, mintha valami tinédzser lenne emo korszakában.
Amúgy nem bántam meg, hogy néztem.

NPeete - 2014. 07. 15. 22:25

A kritikával szinte teljesen egyetértek, azért én úgy összességében egy 7-est adnék rá.

Kissur - 2014. 07. 15. 22:31

Azért az évad legjobb pillanata mégis csak ebben, az utolsó részben volt. Amikor Jack megtudta, hogy meghalt Audrey, akkor egyetlen szó nélkül tudatta, hogy bizony megfordult a fejében, hogy öngyilkos lesz.
Jack-Chloe szerelmi szál olyan, amin húzom a számat. Tény, hogy régóta egymásra számíthattak, de ez átalakul szerelemmé? Meh… Vagy ha másik oldalról nézem: van kiút a barátzónából!
Én hardcore 24 fanként egy 7/10-et adok rá, mert pl tetszett, hogy Jack kidobta Margot az ablakon, meg sokkolt Heller kamu halála (de csak 2 napig, mert utána elkezdte mindenki írogatni, hogy nem halt meg).

Folytatásként azt tudnám elképzelni, hogy Jacket nem ölték meg az oroszok, hanem kényszerítik, hogy az USA ellen ténykedjen. Az mekkora lenne már! Jack Bauer, aki védte az országát éveken át, most ellenük dolgozik.

ALDO - 2014. 07. 15. 22:34

Kicsit olyan, mintha készült volna egy válogatás évad, vagyis az írók összeszedték a korábbi szezonok problémáit, fordulatait, megoldásait és beletették őket a forgatókönyvekbe.
Nézzük a fő pontokat:
fenyegetettség: a dróntámadás aktuális, de 9 részen keresztül elhúzni elég felesleges volt. A kínai száll jobb volt, azt meg lezavarták 3 alatt. Ahhoz képest elég sok üres járat volt, hogy “fél” évad volt, pedig lett volna lehetőség pörgésre.
karakterek: jó volt a régieket viszont látni, de az újak elég gyengék voltak. Ritter lett a kötelező fekete, akivel nem csináltak semmit, csak úgy volt. Marc lett az ügyeletes szarkavaró, de elég szomorú volt a végén megtört emberként látni, annyira őt sem bírtam utálni. Remélem azt mindenki elfelejti, hogy Yvonne főszereplésével készül egy spin-off, mert a karaktere baromi gyenge volt.
finálé: Audrey halála drámai volt, bár egy kicsit összecsapott. Azért az elnök lányát nehogy már ne védje két tucat szuperügynök pár kilométeres körzetben. A telefonhívős után már 100% volt, hogy Jack megint ámukfutásba kezd és Csengnek is elég szadista halála lesz, de az, hogy Jack átment MacLeodban és hegylakóként lecsapja a fejét, kicsit meglepett. Drukkoltam, hogy összejöjjön Audrey-val, legalább a nagy összeborulás erejéig, a 12 órás ugrásban pedig haza megy Kimhez és a családjához. Igen, arra a két percre őt is el lehetett volna viselni. Igazság szerint a legszomorúbb finálé, amit az idén láttam, Jack után talán Audrey szenvedett a legtöbbet. Ha a csúcson akarták volna abba hagyni, a 4. évados, naplementébe elsétálós lett volna a legjobb sorozatzáró.
Hellernek lassan igaza lesz, amit a 6. évadzáróban mondott: Jack el van átkozva, mert aki közel kerül hozzá az vagy tönkre megy, vagy meghal.
Összességében nem bántam meg, hogy Jack visszatért, bár akkor sem borultam volna ki, ha a 8. az utolsó évad.
A 10/6 reális osztályzat, talán egy 7-es is mehet rá, de ez már nem az, amit megszerettünk 8 évadon át.

Kissur - 2014. 07. 15. 22:46

Az a vicc, hogy inkább elnéznék egy Belcheckes spin-offot, mint egyet Kate-tel.

Beregi Attila - 2014. 07. 15. 22:47

ez az idő-ugrás elég béna volt, így, hogy az utolsó 10 percre történt csak meg :S

Egy dolog van, amitől viszont tök kivoltam, az pedig az, hogy – némi túlzással – Chloe meglát egy fali scart-csatlakozót, és fél perc alatt rácsatlakozik az összes műholdra… :)

lehet, bunkóság, de őszintén szólva én az audrey-s szálat sose szerettem :(
Renee Walkert sokkal jobban sajnáltam annó.

Összességében én azért azt kaptam, amit vártam, a 24 ilyen, legalább most ilyen. És remélem, hogy folytatják, mégpedig úgy, Kate Morgan menti majd meg (legalábbis ez tetszene).

jky - 2014. 07. 15. 23:01

Hát ja, a 24 ebben a formában ma már kevés, de rossznak nem rossz, élvezhető évad volt. A finálé tetszett, drámailag nagyon rendben volt. Nem váltotta meg a világot, de egy korrekt, a régiekhez hű évadot hoztak össze. Nem biztos, hogy kellene folytatás, de esetleg egy Kate-es spinoff megérhetne egy próbát. :)

Bazsi - 2014. 07. 15. 23:09

Tetszett ez az új évad, akár 24 részt is elfogyasztottam volna belőle nyári nosztalgiaként.
Folytatásként egy (legalábbis az évad elején) oroszoknak dolgozó Jacket szívesen megnéznék azért…

ractos - 2014. 07. 15. 23:18

volt egy pár pörgős rész, azok tetszettek (pláne mikor margot kidobta az ablakon). de az utsó 2 rész nagyon semmilyen, jacknek megint meghalt az egyik szerette, megint nyomott egy kombót, majd megint elvitték a külföldiek. nem elég, 8. évad végén ki kellett volna nyírni Jacket és kész.

Szaddam - 2014. 07. 15. 23:24

Annyira nem lett rossz, de 24 részben jobban működött volna, a kínai szál tényleg nagyon összedobott volt. Audrey-ért szerintem se kár, az első perctől nem volt szinpatikus a karakter.

Shannen - 2014. 07. 15. 23:28

Egyetértek, ez már nem az a 24, amit anno annyira szerettünk, de annyi emlék kötődik hozzá, hogy a nosztalgia-faktor miatt simán nézős volt nálam, és a folytatás is az lenne.

Kár volt, hogy baromira elhúzták a Margot-szálat, uncsi volt és béna, ellenben az orosz-kínai vonal megérdemelt volna még pár rész kibontást.

Valóban nem voltak nagy meglepetések, az elnök felrobbantásánál rögtön érezni lehetett, hogy kamu, sejthető volt, hogy ki a tégla, és kb. minden fordulat. Még Audrey halála is, bár ha őszintén megvallom,akkor egy kicsit talán meglepett, miután az első lövöldözést túlélte. Viszont jó volt, hogy nem happy end volt a vége, az már volt és a darkosabb lezárás sokkal jobban illik a sorozathoz.

A 12 órás ugrás után következő események nem voltak túl logikusak, de hát valamit muszáj volt kitalálniuk, szóval ezen túl tudok lépni.

Ami miatt nem vagyok annyira elégedett az az, hogy ha ez sorozatfinálé lett (amit ugye még nem tudunk), akkor abszolút nem tetszik, mert Jack ugyanolyan helyzetbe kerül, amiben már volt, és az évad súlytalansága miatt, közel sem olyan megrázó, hogy elrepült az oroszokkal és jaj,most mit csinálnak vele.
Ebből a szempontból a 8.évad zárása tökéletes volt és a sorozathoz méltó.

Igen, én is rutinból néztem, de azért az évad második fele, vagy inkább utolsó harmada azért megint a szebb napokat idézte és ennek örülök. Az tuti, hogy ez a 9.évad számomra mindig ki fog lógni a többi közül. Olyan érzésem van ezzel az évaddal kapcsolatban, mint anno amikor a Charmed 8.évadát csinálták meg (igen, kicsit messzi példa) csak azért mert az akkor induló CW-nek szüksége volt rá, holott a 7.évad tökéletes sorozatzárást kapott. Aztán kényszerből csináltak plusz egy évadot, de azt már nehezen tudták az előzőekhez fűzni. Most ugyanez az érzésem van a 24-gyel kapcsolatban, annyi különbséggel, hogy itt nem volt meg a kényszer, mégse tudtak semmi újat és jobbat felmutatni, ami azért szomorú.

Az évad így tényleg 6/10, bár az utolsó 3-4 rész 7-8/10 körül is van. Én azért várom a folytatást. Most már azért eltelt annyi idő, hogy a rengeteg (de tényleg rengeteg) logikátlanságon sem akadok fenn, és csak élvezem, hogy Jack is still alive.

sankovari - 2014. 07. 15. 23:35

Mikor lehet berendelés vagy kasza?

PatrickMonster - 2014. 07. 15. 23:37

Elég negatív kicsengésű lett ez a kritika, pedig a véleményem szerint közel sem volt ennyire rossz, mint az írás sugallja. Az egyértelmű, hogy a legjobb 24 évadoktól elmaradt, de úgy gondolom, hogy hozta a szokásos színvonalt. Véleményem szerint ez, hogy csak 12 részes lett, alapvetően negatív hatással volt az egészre, mert valóban kissé összecsapottnak tűnt az egész. Ettől függetlenül sztem a drónos részek teljesen rendben voltak, Margot jó gonosz volt, és ahogy kivégezte Jack az engem pl eléggé meglepett. A kínai szál sokat dobott később az évadon, de valóban ez egy picit összecsapott lett (lásd kevés rész), de ez is tetszett, és örültem egy újabb ismerős arcnak, Cheng visszahozásának.

Chloe-Jack szerelmi szál? Valamiről lemaradtam? Épp úgy váltak el, hogy legjobb barátok… semmilyen szerelem nem volt itt kérem szépen, amúgy sem hiszem Jack ennyi kudarc után és Audrey friss elvesztése után pont majd szerelmi érzéseket kezdene táplálni valaki iránt. Itt inkább pont az tetszett, ahogy a barátságuk ismét megerősödött, és nagyon jó volt látni (utoljára?) ahogy közösen akcióznak.

Kate Morgan karaktere valóban gyengus, de ebben nagy szerepe volt a rövidített évadnak is, ennyi idő alatt sokkal nehezebb valakiből olyat kihozni, hogy aztán egy egész sorozatot elvihessen a hátán. Nyilván bepróbálnám, ha lenne vele egy spinoff, de erősen kétlem, hogy működne, pláne nem 12 részesen. Ezen kívül nálam kötelező az is, hogy legyenek régi szereplők is, nem tom Kate-tel hogy lehetne összeegyeztetni, esetleg Ritter és a számítógépes srác akit ő ismert, de ők meg egyáltalán nem olyan nagy karakterek. Chloe-val meg alig lépett kapcsolatba, nem látom miért lépne be Kate életébe bármiért is.

Összességében én még reménykedem egy újabb évadban, de ha lehet Jack legyen benne a főszereplő. Ezen kívül kétségtelenül kell kitalálni néhány újfajta történetszálat, valami olyat, amit még nem csináltak (lásd az afrikai szála Jacknek vmelyik korábbi évadban nagyon működött sztem). Az évad nálam 7 és 8 között van, de 8-at adok, mert szerintem 12 rész alatt kihozták a maxot, amit most lehetett.

Shannen - 2014. 07. 15. 23:37

Ja, és egy kérdés: mi ez a Jack-Chloe szerelmi szál, amit fentebb Kissur is említ? Valamiről nagyon lemaradhattam…

chao - 2014. 07. 15. 23:54

Nekem hiányzott a 24, szerettem a műfajt és még mindig tudom élvezni. Azt kaptam, amit vártam. Lehet, hogy szimpla elfogultság, mert nekem a 24 volt az “első”, de örülnék, ha folytatnák.

bvr - 2014. 07. 16. 00:27

azt tudom írni mint a californication záró évadáról: mind részleteiben, mind összességében sz*r volt… az évad 11 részét egyszerűen csak értelmetlen volt megcsinálni, a 12. rész ezen felül még dühítő is volt (tulajdonképpen így mégiscsak rosszabb volt mint a californication. Az mondjuk csak annyira volt sz*r mint itt az első 11 rész összessége, de ezzel a 24 évadzáróval sikerült a teljes évadhoz képest is minőségi szintet süllyedni ami azért nem kis bravúr :))

PS: “A végére már csak winnie felvetése maradt, miszerint lehet maga a műfaj nem elég már 2014-ben? Avagy ami 09.11 után még kemény volt és bevállalós, az manapság már újra rossznak számít. Elfogyott a népérzés a téma mögül?”

Biztos hogy nem ez a baj. Egyszerűen ebben a formában Jack Bauer karakterében nem volt ennyi (talán mondjuk az első 3 évad, max. 12 részes szériákban – egyedül Logan elnököt sajnálnám hogy akkor nem lett volna, belőle viszont kellett volna egy spinoff mint a Better call Saul :)))
A gimmick (“Events occur in real time”) is rég nem volt már tartható, de ebben az évadban látványosan nem működött (rég fel kellett volna már adni és sz*rni bele hogy nem passzol a címhez, vagy Jack Bauert tenni a címbe, azt variálni és csók)
Valamint: tisztességes sztorit kellene írni. Nem a műfaj hibája ha a sztori halál béna. És itt béna volt, nem kicsit. Az egész évad is, aztán különösen hogy ezek után csak az utolsó 2 részre behozni az oroszokat ÉS kínaiakat (ez nem csak azért béna amit a kritika is említ és az első évad óta komoly bajom hogy minden évad valójában 2-3 “mini-évad”, egyre följebb srófolva a tétet, ami az első évadban még magyarázható volt hogy nem tudták hogy berendelik-e a 24 részt vagy a felénél kasza – na de azóta…) szóval itt mindössze 2 részre egy ilyen dimenziójú konfliktus… ehh… de ezen belül hogy Audreyt megmentik úgy hogy a mesterlövészt leszedi két pisztolyos… (most komolyan, arra a jelenetre akad bárki azt mondta hogy ez igen, ezt kitalálták, ezt odatették?!) MAJD ezek után mégiscsak megölik, megintcsak halálbéna módon… (nem az a bajom hogy sajnálom hanem hogy totál öncélúnak éreztem, és még gagyin is volt összedobva a jelenet)

Ehh, na mind1, rég nem ér ennyi billentyűkoptatást már a 24… :)

Kissur - 2014. 07. 16. 00:33

Shannen: Azóta többször újranéztem, és valamiért az első nézés után az maradt meg, hogy Jack azt sejtette, hogy Chloe nem a legjobb barátja, hanem több annál, ezért fogta meg a kezét. Ezt értelmeztem így. De ahogy olvastam más is volt ezzel így.

C I V I L W A R - 2014. 07. 16. 02:06

én nem érzem a drámai visszaesést, a 24 mindig is egy sztenderd kaptafára felhúzott eye candy volt.

winnie - 2014. 07. 16. 04:49

Mikor lehet berendelés vagy kasza?

teljesen random. akár holnap, akár januárban, amikor kedvük tartja, aztán kitalálnak mellé egy időtervet.

Shannen - 2014. 07. 16. 07:30

Kissur: köszi, így már értem. Mondjuk szerintem szó se volt erről, mármint én enm éreztem így. Inkább azt, hogy ő legjobb barátja valóban, az egyetlen aki maradt neki, mert hát ugye Kimék L.A.-ben tengetik napjaikat és évek óta nem találkoztak. és bár Chloe-val is már régen, de most ez a nap bebizonyította, hogy ő rá Jack bárhol bármikor számíthat.
Se Chloe, se Jack irányából nem érezném megalapozottnak a romantikus vonalat, úgyhogy remélem ez a készítők fejében sem fordult meg.

symor - 2014. 07. 16. 07:33

Most daráltam le, nagyon elb@szták, Bauer sokkal jobban járt volna, ha nem így búcsúzik (látszólag) végleg :P

Nagyon pipa vagyok a készítőkre, akik azt hitték elég ha ott és úgy folytatják, ahol vége szakadt, bármilyen extra gondolat, vagy megerőltető kreativitás nélkül.

A “televíziózás” új valóságában, amelyben élünk pedig ez nemhogy kevés, de szégyenletes is. Elpazaroltak egy remek lehetőséget és egy remek karaktert valami középszerűre mert jobbat alkotni sem eszük, sem tökük nem volt hozzá.

Ha van is valami halvány remény, amitől a 24 tovább folytatódhat az abban rejlik, hogy ezt a régi-új stábot, showrunner-estől kivágják a francba. De attól tartok ezek a rutinos 24-veteránok most elszúrták az utolsó esélyét is ennek.

A Lost lezárása óta nem voltam ilyen pipa :/

bëiz - 2014. 07. 16. 08:43

Egyetértek a kritikával. Hozzátenném, hogy sajnos. (Most nem kezdeném el a szokásos lózungot arról, hogy ez a sori rántott be anno a junkie-k közé)

Azt viszont tisztázzuk, hogy Jack-Chloe szerelmi szál NEM létezik. Ezt egyesek nagyon benézték.

Összességében gyenge volt. Egy barátomnak így fogalmaztam egy e-mailben: “Ja még itt ez a 24 is. Hááááát mit mondhatnék. Jobb ha vége szakad XD Nem, amúgy nincs bajom vele, de egy tökösebb Homeland rész kenterbe veri és sarokba állítja ezt az egész új évadot”

Szóval a nosztalgia faktor azt mondatja velem, hogy jó volt látni Jacket. A józan eszem meg azt mondja, hogy nem kellett volna már ez az évad, és remélem nem is folytatják.

Konen - 2014. 07. 16. 09:41

szerintem nagyon jó évad volt,szívesen megnéznék egy 10.évadot is ;)

SG - 2014. 07. 16. 10:34

Jó évad volt, ez a 24!!!

És akkor most jöhetne egy tévéfilm (jobban működne), amiben Kate Morgan, Belcheck, Ritter és Chloe meg akarja szöktetni az oroszoktól Jack-et, de Jack átállt az oroszokhoz, mert csak így nem eshet bántódása a családjának és Chloe-nak… :) Az oroszok is hülyék lennének, ha simán kivégeznék. Bár a néma óra az epizód végén azért sejtet valamit… ha nem is fizikailag hal meg Jack Bauer, a lelkének már tök mindegy Audrey halála után…

Remélem lesz még folytatás.

Szó nem volt itt Jack-Chloe szerelmi szálról. Évad elején Jack még mondta is, hogy neki már nincsenek barátai… de a nap végére belátja, hogy Chloe mindig is a barátja volt és mivel az ő lelke már elég meggyötört és nem akar tovább élni, ezért feláldozza magát Chloe-ért, a legjobb barátjáért.

_Peter - 2014. 07. 16. 10:52

Kb. 2-3 rész tetszett úgy igazán az évadból. Az elején a sok technikai hókuszpókusz nem jött be Chloe, Adrian…a drónok harcát túl sokáig húzták. Előbb kellett volna a kínai-orosz szálat behozni. Az nagyon tetszett és meglepett amikor a banyát kihajította az ablakon. Kate-re így 12 részben kevés idő jutott, sokszor csak tölteléknek éreztem. A társa aki papíron már station chief lett teljesen nulla karakter, statiszta.

Szerintem is szögezzük le: Chloe-Jack közt nincs szerelmi szál, csak barátok, annak viszont egyetlen vagy legjobb

Heller csavart sajnos nagyon lehetett látni előre, kibeszélőben írtam is anno rögtön, hogy Chloe átverte a terroristák kameráját.

Heller nem halt meg, így várni lehetett Audrey-t. Ott azt vártam kötelezően, hogy a férjét beleírják valahogy a pados mesterlövészes jelenetbe. Renee nekem is nagyobbat ütött. Jack a hajón Splinter Cell módban remek volt, amikor kapta a hírt simán látszott mindjárt öngyilkos lesz. Persze aztán összekapta magát, hiszen a világot még meg kellett menteni a háborútól. Említették páran a 12 óra ugrás alatt miért nem találtak ki tervet a ruszkik ellen. Nekem úgy jött le, hogy önként elment az oroszokkal, ha már öngyilkos nem lett. Kiváltotta Chloe-t, aztán amíg őt kínozzák a ruszkik addig sem gondol Audrey-ra és a többiekre.

Az az igazság ugyanezek az írók, akiket már kaszáltak, most sem tudtak újat mutatni, frissíteni. Semmi olyan nem történt, amit ne láttunk volna már többször. Ettől függetlenül ha akarják lehet 10. évad Kate és Chloe oroszországi kirándulásával.

Beno - 2014. 07. 16. 11:35

Vegyes erzeseim vannak a finaleval kapcsolatban…
Volt par atom jelenet, de osszessegeben ugyanazt ereztem mint az egesz evad soran, hogy ahelyett, hogy elonyt kovacsoltak volna a roviditett evadbol – kihagyva a felesleges mellekszalakat-, gorcsosen ragaszkodtak a megszokott (am 24 reszre epulo..) szerekzethez es igy kisse katyvasz lett az egeszbol..
Pedig lehett volna egy porgos, feszes evadot kesziteni, melto lezaraskent…

Az esetleges folytatassal kacspolatban.. Nem ertem magat a felvetest, szamomra a “silent clock” a finale vegen pont az ellenkezojere utal… Jacket Moszkvaba viszik, es kampec.. sajnos.. (Ugy emlekszem Tony es Logan tertek csak vissza a (majdnem) halalbol, de ok nem kaptak akkor “silent clock”-ot.)
Nagyon fog hianyozni Jack, kar, hogy vege, es kar, hogy nem tudtak megujulni az irok.

Goodbye 24!

jky - 2014. 07. 16. 11:39

A végén a néma óra szólhat a sorozatnak is, hogy “ezzel tényleg vége, nem lesz több évad”. :)

danee87 - 2014. 07. 16. 11:47

Pont azért volt néma óra a végén mivel a készítők is azt nyilatkozták hogy nem terveznek több évadot ezért ezt sorozatzáróként is fel lehet fogni.Hozzátették azt is hogy ha mégis lenne folytatás…/ami gondolom rajongói nyomásra lenne csak/ akkor az már valószínűleg 2016-ban esedékes csak.De “egyenlőre” úgy néz ki itt a vége.

SpockCooper - 2014. 07. 16. 12:00

Engem is a 24 rántott be a sorozatjunkie-ság világába. Örülök az új évadnak. Lehetett volna sokkal, de sokkal jobb is. Az évadzáróban az zavart rettenetesen, hogy amikor kinyírták a kínai mesterlövészt, akkor nem kezdték el gyorsan menekíteni Audrey-t, hanem ő továbbra is ott ácsorgott a pad előtt. Az írók láttak már embert valaha? Aztán sétatempóban elkezdenek sétálni a halott lövész irányába, nem pedig az ellenkező irányba.

Szerintem azért nem működik ez, mert egyrészt minél több ilyen sorozatot néz az ember, annál kevésbé elfogadhatóak a béna, valóságtól elrugaszkodott megoldások. Yvonne meg túl szép ahhoz, hogy ilyen karaktert hitelesen eljátsszon. Örülök az új évadnak és remélem 5 éven belül lesz valami 24 tartalom megint, bármilyen formában.

PapaiLaci - 2014. 07. 16. 12:24

szeretem a 24et, Kiefert is
de ez most nem let jo

a vege pocsek volt… es ezt meg lehet fokozni! Ha kitalalnak egy Ywonnos spin offot akkor lesz csak igazan gagyi!

JcGross - 2014. 07. 16. 13:09

Nem volt ez olyan rossz. Egy kis kikapcsolódás, semmi több. Az egyetlen csalódás/meglepetés az volt számomra, hogy azt hittem ez lesz majd Jack nagy visszajövetele, ez lesz végre a lezárás amit sose kaptunk meg, a happy ending a kedvenc ügynökünknek, hogy végre megérdemel egy kis jót is, visszamegy a családjához és boldogan él amíg meg nem hal, esetleg még Audrey-t is visszaszerzi. És egy darabig így is nézett ki, főleg miután az elnök immunity-t adott neki. Aztán meg csak meghalt Audrey, az oroszok meg elvitték Jack-et megfenyegetve a barátait és a családját. Ha már úgyse fognak új évadot hozni, legalább adtak volna egy megfelelő lezárást, nem ilyen cliffhangereset.

winnie - 2014. 07. 16. 13:51

“a készítők is azt nyilatkozták hogy nem terveznek több évadot”

a készítők azt nyilatkozták, hogy szívesen csinálnának, ha van lehetőség és igény rá, egymás között beszéltek is róla. linkeltem is interjúkat többször volt szó hírben.

Kissur - 2014. 07. 16. 13:59

A néma óra nem egyenlő Jack halálával. A 2.évad végén is néma óra volt, amikor Palmer összeesett, mégsem halt meg. A 6.évad végén is néma óra volt, amikor Jack néz a tenger felé, mégsem halt meg. Szóval nekem ez nem ennyire egyértelmű.
De tény, hogy mondták az írók, hogy ha nincs új évad, akkor Jack meghalt az oroszoknál, csak nem akarták mutatni, mert ezt akarták sugallni, hogy van remény arra, hogy Jack még él valahol odakint. (Bevallom én rosszul lettem volna, ha látom ahogy Jacket agyon lövik.) De így, ha lesz új évad, akkor simán folytathatják, és Manny Coto-nak (az egyik írónak) az a terve, hogy az oroszok átállítanák Jacket a saját oldalukra. Az is érdekes lenne, hogy Jack az USA ellen dolgozik, miközben hosszú éveken át védte őket.

Azért a 11.résztől vártam volna többet, elvégre 9.11. volt a számozása. Ahogy a 200.résztől is. Ezek is elvesztegetett lehetőségek voltak. :/

Jab - 2014. 07. 16. 14:30

Szinte mindenét feláldozta a hazájáért ami árulónak nevezte de így is hű maradt.
Amennyiben lenne 10. évad és ott átálna az oroszokhoz az fergetegesen ratyi lenne szerintem.

des - 2014. 07. 16. 14:44

És mégis hogy kényszerítenék az oroszok Bauert, hogy a hazája ellen dolgozzon? Agymosás? Cybertech? Kivel lehetne egyáltalán zsarolni? Chloe?

Quantumleap - 2014. 07. 16. 14:46

Kissur: A 2.évad végén lehetett hallani Palmer szívverését, a 6.évad végén pedig a tenger zúgását, mint ahogy a hetedik évadban Renee elásásánál a zihálását. Most viszont full silent clock volt mind Audrey-nál, mind pedig a végén, bár igaz, Jacket élve láttuk.
Én amúgy azt mondom, így kellene ezt hagyni, mindenki úgy gondolja tovább, ahogy akarja. Akinek meghalt, annak meghalt, akinek kiszabadult, kiszabadult, akinek befanatizálták, a ruszkik, annak befanatizálták. :)

lalyos - 2014. 07. 16. 15:52

Nem voltak minőségi elvárásaim, csak nézni szerettem volna!:-)Látok lehetőséget a folytatásra, mondjuk valami konfliktust, amcsi-orosz közös érdek Ukrajnában vagy Csecsenföldön… Visszahoznám a Jürgen Prochnow-féle karaktert a maffia-szállal, az kompatibilis lenne az oroszokkal… Kezdődhetne az egész mondjuk a Fekete Delfin börtönben!:-)

ALDO - 2014. 07. 16. 16:17

Amikor elrabolták a kínaiak Jacket, a 6. évadnyitóban mondták is, hogy 20 hónap alatt semmit sem szedtek ki belőle, pedig gondolom ők sem finomkodtak.
A lehetséges 10. évadra nekem is beindult a fantáziám: játszódhatna Oroszországban és az aktuális terrorista csoportot csak Jack állíthatná meg, mert korábban már találkozott velük egy akciója során. Persze eközben a többiek igyekeznek kiszabadítani. Vagy valami ilyesmi.
Amúgy az oroszok azért rágtak be rá ennyire, mert megölte pár emberüket New Yorkban? Igaz az elnököt is majdnem leszedte egy távcsövessel.

Bazsa - 2014. 07. 16. 16:52

Ha jól emlékszem az orosz követséget vette kezelésbe, plusz persze az elnököt is le akarta szedni.

lynx - 2014. 07. 16. 18:29

Akkor a 24 9. évadának nézettségi alakulása:

1-2. rész 24: (FOX, 20.00) – 8,06M (18-49: 2.6, #3)
3. rész 24: (FOX, 21.00) – 6,48M (18-49: 2.0, #T5)
4. rész 24: (FOX, 21.00) – 5,72M (18-49: 1.7,
5. rész 24: (FOX, 21.00) – 5,71M (18-49: 1.5, #T3)
6. rész 24: (FOX, 21.00) – 6,18M (18-49: 1.8, #T2)
7. rész 24: (FOX, 21.00) – 6,28M (18-49: 1.6, #T2)
8. rész 24: (FOX, 21.00) – 5,63M (18-49: 1.4, #4)
9. rész 24: (FOX, 21.00) – 5,71M (18-49: 1.4, #4)
10.rész 24: (FOX, 21.00) – 5,72M (18-49: 1.4, #T6)
11.rész 24: (FOX, 21.00) – 5,96M (18-49: 1.4, #5)
12.rész 24: (FOX, 21.00) – 6,47M (18-49: 1.7, #T3)

johndoe91 - 2014. 07. 16. 18:43

Én nem hiszem, hogy ennyiben hagyják a történetet. Egyrészt: a 8. évad lezárása inkább volt elfogadható, mintha a mostanira gondoltak így, amit erősen kétlek, hiszen már előre megmondták, hogy Bauert nem iktatják ki, ami tulajdonképpen így is történt. A mostani évadzáró inkább olyan, amibe több mindent bele lehet képzelni. A 8. évad után mit is? Vagy elkapják Jacket, vagy nem. A mostaniba mi mindent is? Az amerikaiak kiharcolják a kiadatását, mert hát ugye eleve bűncselekmény útján kapták el az oroszok. Mint mondjuk a 6. évadban, amikor a kínaiaktól visszakapták. Ez pont ezért nehezen következhetne be. A másik az, hogy Jack megszökik, mert tudomására jutott, hogy bántották a családját – még ha nem is ölik meg őket, magyarán az ígéretüket megszegik az oroszok. Vagy – és ami talán a legérdekesebb lenne, és amire én is gondoltam elsőre, plusz már olvastam is itt – az oroszok használják Jack különleges képességeit, persze a családja zsarolásával, de teszem fel, valahogy kitáncolna ezalól, és megóvná szeretteit.
Kate karakterében szerintem még van bőven, az elhivatottságát megalapozza a drámai előélete, és Jackkel jó párost alkottak, úgyhogy én őt nem dobnám el, na meg persze Strahovski kisasszony szépségét sem. Szerintem nem volt semmi gond az alakításával, megérné még legalább egy szezonra szerződtetni.
Nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy Tonyt visszahozzák, de azt sem, hogy ha ez megtörténik, akkor végleg kiiktatják őt is a sorozatból. És jó lenne, ha kicsit hosszabb évadot tálalnának a közönség elé, mert ez a kínai vonal igencsak tömörre és kiforratlanra sikeredett, és egyébként is teljesebb képet adott az előző 8 évad a sztoriról. Kicsit gyengének minősült az Al-Harazi féle gonosz oldal is, vagy lehet, hogy csak annyira bele akarták magyarázni ezt a “mindent a jó ügy érdekében teszünk” dolgot, hogy már idegesítő volt. Plusz annyira erőskezűnek sem tartom Margot-t, mint az előző évadok során pl. Drazenéket, Marwant, Jack apját vagy Hodgest. De majdnem minden főgonosz komolyabbnak tűnt, mint ez a nő.

Mindenesetre én folytatásra számítok, talán egy vegyi fegyveres évad megint jól jönne, azok rendre jól sikerültek.

kerval - 2014. 07. 16. 20:42

Jack Bauer a leghősebb hős!!!

Nagyon remélem, hogy nem így ér véget, mert ennél a zárásnál a 8. évad vége azért sokkal jobban elfogadható lezárásnak.

Mostani Fox szinten ez a nézettség ebben az évszakban, abból amit mi látunk simán berendelős teljesítmény, és a költségek sem lehetnek annyira magasak, hiszen hivatalosan nem 9. évad, gondolom teljesen újnak számít papíron, olyan összegekkel.

Egy utolsónak tervezett évad némi írói vérfrissítéssel kinézhetne, biztonsági játéknak meg beletehetnének egy fiatalabb karaktert akire lehet építeni később egy formátum szerinti folytatást/spin-off-ot, akármit.
Mondjuk nekem Kate is bőven megteszi, szerintem lehet rá építeni, egy következő évadban Jack kap egy lezárást, Kate pedig átveszi a stafétát.

levadász - 2014. 07. 16. 21:33

hát igen, az egész évad erős közepes volt, sajnos én is vártam hogy lesz benne valami olyan amit még nem lőttek el, Heller lelövése pl. az lehetett volna…
Audrey halálának örültem, talán az egyetlen pozitívuma volt az évadzárónak
érdekes hogy amikor írtam hogy szerintem a Kate Morgan spinoff még viccnek is rossz lenne akkor mindenki a fejemet leszedte volna, most meg minden 2. kommentelő ugyanezt írja
felőlem jöhet a 10. évad, de tudom hogy jobb nem lesz (az írógárda miatt, lecserélni meg nem fogják, mert ha 9 évadig kihúzták, akkor most miért cserélnék le őket)
viszont nem sírnék ha Chloe kimaradna, ez a Chloe nagyon gyenge

danee87 - 2014. 07. 17. 03:06

Ha jól emlékszem az orosz követséget vette kezelésbe, plusz persze az elnököt is le akarta szedni.

NA azért az orosz elnök is sáros volt hiszen ő adta ki a parancsot elvileg Renee megölésére/legalábbis mikor Logan-el beszélt nekem ez jött le a beszélgetésből szóval nem igazán értem az oroszokat hogy miért rágtak be Jack-re.Jogosan torolta volna meg a sérelmeit ha megöli Suvarov-ot.

winnie - 2014. 07. 17. 07:18

“Én nem hiszem, hogy ennyiben hagyják a történetet.”

direkt fejezik be úgy, hogy lehessen folytatni, de hiába akarja az író folytatni valamikor, ha a csatorna nem akarja, vagy nincs színész. filmet is akartak, de nem fogadta el a szkriptet a stúdió, így nem lett.

Yooha - 2014. 07. 17. 09:02

Majd elolvasom a kommenteket is, most inkább írok:

A műfaj lehett hogy kifulladt, de nekem nem 9.11 miatt volt kemény és bevállalós, hanem hogy 1 évad 24 óra, és pörögnek az események. Ezt bármilyen sztorival meg lehetett volna csinálni ugyanígy jóra. Terroristák már 2001 előtt is voltak, csak azóta lett felkapott (bocs).
Jacket meg mivel lehetne kényszeríteni, hogy az USA ellen dolgozzon? Elrabolják a lányát? Mert saját maga miatt tuti nem, még talán más miatt se nagyon. Esetleg ha elhitetik vele, hogy elástak egy atombombát a Pentagon alá, és lenyomják a piros gombot, ha nem tesz meg ezt-azt.

Bazsa - 2014. 07. 17. 11:19

Jack végezte már ki a főnökét is terroristák parancsára, nem találtak kiutat, és ez volt a feltétele a támadások leállásának, szóval hasonló fogást biztos találni rajta, és az oroszok nem feltétlenül csak az amerikaiak ellen használhatnák.

ALDO - 2014. 07. 17. 12:31

“Jogosan torolta volna meg a sérelmeit ha megöli Suvarov-ot.”

Nyilván ők máshogy vélik. Azért egy államfő megölése idegen földön enyhén szólva háborús ok. Függetlenül attól, hogy mit tett.

Kissur - 2014. 07. 17. 12:57

Én is ezen gondolkodtam tegnap. Jacket miért akarják még mindig elkapni 4 évvel később is? Megtámadta a követséget, de azzal, ha megölik őt, még nem változik semmi, ráadásul az oroszok álltak a 8.évad eseményei mögött. Ráadásul Suvarov az 5.évad óta az oroszok elnöke. Simán lehet, hogy azóta már le is váltották. (A sorozat szerint az kb 11 éve volt.) Egyszerűen ennek így nem volt ereje. A 8.évad végén lett volna. Ha ott kapják el Chloe-t, Jack kicseréli magát rá, és a 9.évad lett volna az, hogy Jack az oroszoknak dolgozik, akkor az úgy erős lett volna. Így viszont a vége kiszámítható volt, főleg, hogy részek óta mondogatták, hogy Jack kell az oroszoknak. Nem úgy, mint az 5.évad végén, ahol a sötétből feltűnt két kínai és brutál módon elrabolták.

danee87 - 2014. 07. 17. 14:24

MA néztem meg az utolsó részt.Szerintem az eddigi legjobb évadzáró volt.Igaz hogy nyitott kérdés maradt hogy mi lesz Jack-el de végig feszült es izgalmas-pörgős volt.Talán csak az első évad fináléját nem veri de majdnem annyira jó volt szerintem.Mondjuk Audrey halálát valóban hülyén oldották meg nem éreztem benne azt a drámaiságot mint pl Terri Curtis vagy Chapelle halálánál.

Remélem ha lesz 10-dik évad nem úgy fogják megoldani mint az 6-dik évad elején hogy valamivel kiváltják Jack-et az oroszok fogságából.Jó lenne látni egy Moszkvába játszódó évadot de azt már tényleg utolsónak kéne megcsinálni hogy varrják el A Jack-es szálat is. Így persze fel lehet fogni sorozatzárónak is hogy ha nem lesz új évad akkor valószínúleg megölték bár talán Jack-nek ez a legnagyobb kín hogy ő nem hal meg míg körülötte mindenki igen hiszen Chloe-n és Kim-en kívül már minden szerettét/barátját elvesztette.Illene egy ilyen hosszan futó és népszerű sorozatnak egy “minden szálat elvarró” évadzáró epizódot csinálni ami végleg lezárja a ‘Jack Bauer mítoszt”

Roxi - 2014. 07. 17. 21:29

A finálé olyan volt amiért szeretem a 24-et egyszóval sokkoló!Másrészt,meg komolyan ez a vége?? Ha nem lesz 10. évad akkor a mindenkit legyőző hősünk,ott rohad meg az oroszoknál? Audrey halála is ütött,benne lógott a levegőben,hogy megölik,de ahogy történt arra nem számítottam. Szegény Jack továbbra is szerencsétlen a szerelemben. A végén már azt hittem annyira eldurvulnak,hogy Chloét és Belcheket is megölik,esetleg Jack robbantja a helikoptert,ha már meg se motozták… Ha lesz következő évad én ott leszek!

NatoLocator - 2014. 07. 17. 21:30

danee87 – hasonló a véleményem nékem is. feszült, drámai, székhez szögező évadzáró volt, nagyon szomorú fordulatokkal… a legjobb akció sorozat még mindig, megdöbbenek a fanyalgókon, hiszen mindvégig izgalmas, fordulatos, a 12 rész miatt cseppet sem üresjáratos évadot kaptunk, jöhet a folytatás!

Shannen - 2014. 07. 17. 21:32

“Illene egy ilyen hosszan futó és népszerű sorozatnak egy “minden szálat elvarró” évadzáró epizódot csinálni ami végleg lezárja a ‘Jack Bauer mítoszt” ”

Egy bizonyos szinten egyetértek ezzel, másrészt viszont ha a konkrét sorozat témáját, hangulatát és az egész esszenciáját nézem, akkor nekem pont a 24 az a sorozat, aminél nem hiányzik egy teljesen lezárt finálé.
Szerintem a 24-et ha véglegesen, kereken le akarnák zárni, azt egy féle módon lehetne megtenni: ha Jack meghal tutira. Mert ha happy end lenne és hazamenne Kimhez, attól még egy év vagy akármikor megint jöhet egy terrorista,aki miatt Jacknek muszáj visszatérnie a melóba. Hiszen nem egy évad kezdődött így a múltban is.
Viszont ha Jack-et megölnék a szemünk láttára, az egyfelől baromira ütne, másrészt kicsit illúzióromboló lenne, ami lehet sok rajongónak nem jönne be.

Ezért imádtam a 8.évad zárását, mert azzal együtt, hogy nem tudtuk mi lesz Jack-kel, olyan sorsot gondolhattunk ki a számára, ami passzolt a karkterhez és az egész életútjához. A magányos hős, a sötét lovag (talán human utalt is így rá anno a finálékritikánál)elmegy, akikért midnent megtett, hátat fordítanak neki, nincs megváltás, se semmi. Ezért nem éreztem szükségét egy 9.évadnak, és ezért lennék elégedetlen, ha ez most sorozatfinálé volt, mert úgy nem lehet lezárnie gy sorozatot, hogy egyrészt ugyanazt a szitut játszák e, amit pár évvel korábban másrészt a karakterhez sem passzolna egy ilyen lezárás szerintem.

Kissur - 2014. 07. 17. 21:48

Szerintem ez az évad jobb lezárás, mint az előző. Mert Jacket legalább az USA-ban már nem üldözik és az oroszok is megkapták őt. Innentől kezdve lehet arra gondolni, hogy meghalt, megszökött, átállt. Ez a jó ebben a fináléban.

danee87 - 2014. 07. 18. 00:44

“Viszont ha Jack-et megölnék a szemünk láttára, az egyfelől baromira ütne, másrészt kicsit illúzióromboló lenne, ami lehet sok rajongónak nem jönne be”

Igen..mindkettő mellett van érv.Amellett is hogy megöljék és amellett is hogy életben tartsák az írók.Hiszen valljuk be az hogy valaki ennyi mindent túlél mint Jack eleve abszurdum de ugyanakkor ha mondjuk megölték volna a karakterét a 4-dik évad végén nyílván nehéz lett volna egy ugyanilyen jólfelépített,szerethető szimpatikus hazájáért mindenre képes karaktert megalkotni az íróknak.Szerintem a 24-nek nem lehet happy-end a vége ..legalábbis Jack karakterét illetően de ha megölik az valószínűleg sok rajongónak nem tetszene de ugyanakkor bazi nagyot ütne.Viszont az hogy a csaLÁDjával visszavonul és békében él az se lehet a sorozat vége.Nemtudom mi volna az igazán jó lezárás de a lényeg szerintem hogy Jack sorsa ne maradjon kétesélyes a sorozat végén és ne is végződjön happy end-el.

paul - 2014. 07. 18. 07:05

Mekem nagyon bejön, De az 1*1-et nem nagyon tudtam megemészteni! Az 1.évad kicsit döcögös vagy majd belelendül?

Roxi - 2014. 07. 18. 13:19

Egyébként Heller szavaira visszagondolva,tényleg Chengék honnan tudták hol van Audrey? Mire odaértek a találkahelyre már be volt rendezkedve a mesterlövész,ejha! Amúgy ízlések és pofonok,de nekem ez jobban ütött mint Renee vagy az első évadban a feleség halála.

Jako - 2014. 07. 18. 14:40

Bemásolom ide, amit máshova írtam:

Szerintem ez egy kicsit tulzo, a negativ iranyba. Van sok igazsag benne, de azokkal egyutt is siman elvezheto volt ez az evad. Legalabbis nekem. Eszement logikatlansagokkal, vagy nyogvenyelos idohuzasokkal az elozo evadok is tele voltak, eleg csak arra gondolni mit csetlett-botlott Kim az erdoben egy pumaval, egy zakkant perverz remete-sraccal, vagy Jack felesege a nonszensz amneziaval stb stb stb…
Hogy nincs mar olyan drama… istenem, hat kb az egesz csaladjat elraboltak es/vagy kinyirtak mar tobbszor is, az egyik szerelmet elraboltak a kinaiak (most meg lelőtték), a masikat lelottek az oroszok, a legjobb baratja meghalt-feltamadt-rosszfiu lett. Nosult volna meg ujra, h azt is kinyirhassak a drama kedveert?
Es hogy fantaziatlanok a terroristak… mert a valo eletben milyenek? Evtizedek/szazadok ota ugyanazt csinaljak. Elrabolnak, elteritenek, felrobbantanak. Barmi massal meg az lett volna a baj, hogy tul eroltetett.
Ilyen sorozatban 8 evad utan mar nem is lenne szabad ujat varni tartalomban. Mert nem is lehet ujat hozni. Azert kell szoritani, hogy a kivitelezes meg mindig elvezheto legyen, latvanyos legyen, es Jack gyilkoljon. Ezt pedig hozza a 9.evad is. En siman megneznem a 10.et is.

amúgy – SPOILER – Audrey halála elég ütős volt, és az a jelenet, amiben szavak nélkül is kivehető volt, hogy Jack egy másodpercre majdnem öngyilkos lett, mindent vitt… Szóval itt-ott igenis sikerült rátenni egy lapáttal.

Bírom még nagyon, hogy a részek után annyian be tudják írni, hogy ez vagy az átlátszó volt, meg várható, meg lehetett tudni előre, de érdekes módon senki sem írja be a részek ELŐTT, hogy ez meg ez fog történni, ezért és ezért. Utólag én is marhaokos vagyok ám:)

Tiger27 - 2014. 07. 18. 15:35

ezek után már azt mondom legyen folytatás és zárják le normálisan! amúgy az évad 10/7.

karit - 2014. 07. 18. 15:45

Ez az évad totál olyan volt, mintha a 11. rész megírásáig lebegett volna, hátha megkapják a teljes évadot, aztán jött a hír, hogy nem, így összecsapták a finálét, beváltva az utolsó Néma Óra Kupont is.

Heller állapota, kora arra is utalás volt, hogy eljárt az idő Jack kalandjai felett. Ettől függetlenül, amennyire kúl 20xx-ben Expendablest nézni, ugyanolyan jó retró érzés Jack Bauer önismétlő Dammit, Chloe!-it és térdlövéseit (egy sem volt, dammit!) felidézni: tisztára, mint egy tábortűz melletti “És arra emlékszel, amikor…” party.

Ha Alzheimeres nyugger leszek, újra megnézem majd valami holodiszken (már ha berakják az ápolók).
(És juhé, milyen k. jó érzés lesz minden héten Lost maratonozni!)

Addig gudbáj Dzsekk. Mindkettőnek.

Gibbon - 2014. 07. 18. 20:10

Szerintem teljesen rendben volt ez a évad. Imádom nézni amikor Jack be pörög és aprít mindenkit. Egy könnycseppet elmorzsoltam amikor az elnök arról beszél, hogy örül a betegségének, mert elfelejti Audrey halálát.Az igaz lehetett volna több részes, bírtam a Kínai – Orosz szálat. A 24 ,még mindig az egyik legjobb sorozat. Nekem A 2- 4- 5- 7. évadok a kedvenceim.

harmony30 - 2014. 07. 18. 23:08

Talán már nem olyan ütős a 24, mint az első évadok esetében volt, de ez akkor is a 24 :) Akárhány évad is készül belőle, számomra tuti nézős. Megunhatatlan. Audreyt sajnáltam. Jack szerelmei közül legalább ezt az egyet életben hagyhatták volna. Mondjuk a pillanat mikor megtudta és elgondolkodott az öngyilkosságon, azért az ütős volt, még ha lehetett is tudni,hogy nem teszi meg. A lezárás tényleg semmilyen lett, amolyan ebből még akármi lehet. Én személy szerint remélem,hogy még lesz belőle valami. Az évad kezdetén Kate karaktere eléggé irritált, de lenne benne lehetőség.

Roxi - 2014. 07. 19. 11:55

Egyébként a kínaiak honnan tudták hol van Audrey? Mert a parkos találkozónál már ott vártak rájuk mesterlövészestől! Női szereplők közül nekem az Ő halála ütött a legjobban.

evergreen976 - 2014. 07. 19. 13:51

A legkirályabb pillanat volt amikor Jack megtudta hogy Audrey meghalt…Na az ütött, egy pillanatra megfagyott a levegő (ha ott kinyírta volna magát az garantált áll leesés, eszméletvesztés) …és akkor beugrott az első évad, amikor is hasonló szituációban szinte mint aki megőrűlt úgy ment át terminator üzemmódba…
Természetesen megint volt pár ökörség ebben a részben is, amiért 2 hét gumiszobára itélném az írókat.
Összességében közepes az évad,a Heller elnök úr elleni merénylet meghiúsítása (drone hekkelés…édes jó istenem , ez komoly????) miatt haragszom de nagyon…
Valahol olvastam hogy most kifáradtak az írók…jelezném feléjük hogy mi is a sok hülyeségtől, meg a korábbi évadokból összelopkodott / remixelt ötletektől…
Mindegy: nekem tetszett , köszönet érte , jó volt , menjünk aludni.

figo! - 2014. 07. 19. 14:57

nem értek egyet a kritikával. sztem jó lett az évad, számomra 9/10.

winnie - 2014. 07. 19. 15:10

a kritikával sosem kell egyetérteni, annak nem az a szerepe, hogy mellé álljon valaki, vagy ellene legyen, mindössze az, hogy lásd, még milyen vélemény van a sajátodon kívül. akár tetszik neki a sorozat, akár nem. ha nem lenne kritika, azt hihetted volna, hogy mindenkinek tetszett a szezon.

de fölötted mindenki leírta, hogy miért gagyi az évad, vagy miért jó. szerintem a többséget nem érdekli, hogy minden idők legjobb sorozatévadjának tartod – hanem az, hogy miért tartod annak.

evergreen976 - 2014. 07. 19. 16:48

Nyílván megőrűltem,de most nekiállok a 2. évadnak…
Egyszerűen meghozza a dara-hangulatot.
Akárhogy is van, Kiefer-t jó látni ebben a szerepben.

ALDO - 2014. 07. 19. 22:33

evergreen976: nem őrültél meg. Szerintem a 2. az egyik legjobb évad. Ha a 6.-at írtad volna, akkor lennél örült.

evergreen976 - 2014. 07. 20. 10:10

ALDO: nem tudom utálni egyik évadot sem, pedig így újranézve van hogy a fejemet fogom a baromságok láttán…
Hiába is: ez a sorozat a No.1 nálam , a leggyengébb évadok / epizódjai ellenére is.
A legkedveltebb talán a 2. vagy a 3. évad , ez holtverseny, a leggyengébbnek talán 6. vagy 8. évadot gondolnám…de mindegyiket újra meg tudom nézni, és ez a nem mindegy.
Olvastam mik lennének az ötletei a Showrunner-nek… járt az agyam rajta hogy ez most hogyan lehetséges, vajon hogyan kivielezhető és vajon mekkora baromság lenne…Egy biztos : érdekelne.
Viszont: mozifilmet abszolute nem kéne ebből csinálni.
Vagy ha igen, akkor azt Greengrass rendezhetné.Abban az esetben lehet hogy kapnánk egy odabaszós múvit…

Kissur - 2014. 07. 20. 17:13

Érdemes lesz valahogy beszerezni a dvd extrákat is, mert benne lesz Tony!

m3246 - 2014. 07. 20. 18:45

Én nem tudom ki mit várt, de a 9. évad úgy volt tökéletes ahogy volt! Bevallom én tavaly novembertől december végéig néztem végig először az első 8 évadot, szóval pár hónapra rá tudtam meg, hogy lesz folytatás… tehát én nem hagytam ki éveket… pontosan azt kaptam amit az első 8 évadban kaptam és imádtam… tudom elfogult vagyok mert nekem egyszerűen tökéletes a sorozat (keménymag) így aztán én aztán biztos kileszek, ha nem lesz folytatás! Ha lesz új évad, persze kicsit el lehet rugaszkodni a valóságtól… de ez a 9. évad olyan volt mint éhezőnek egy friss falat kenyér! Imádtam!

lostfanka - 2014. 07. 21. 11:20

Na tegnap ledaraltam az uccso 5 reszt. A sok negativ kritika ellenere en szerettem, es engem szorakoztatott. Ez a 12 reszes megoldas sokkal jobb nem nyujtjak mint a tesztat, porog az egesz, igaz megmaradtak a regi klisek de tolem johetne meg jo sok evad.

winnie - 2014. 07. 22. 07:26

“ehát én nem hagytam ki éveket… pontosan azt kaptam amit az első 8 évadban kaptam”

itt van a kulcs. semmi változás, ugyanazok az írók, amit human is írt a kritikában, nulla meglepetés, fáradt, önismétlő fordulatok. korábban én is ezt írtam, hogy van/lesz, akinek ez fog kelleni, és olyan is, aki valami újat akar, nem csak a totális kiszámíthatóságot. nagyon beszédes volt, ahogy már a premier után a kommentekben mindenki azt találgatta, hogy bizonyos csavarok alanya ki lesz, ami jelzi, hogy a rajongók is unásig ismerik a szerkezetet.

“tudom elfogult vagyok”

a többség elfogult, elhiheted. még az is, aki szerint nem volt jó az évad.

GoloM - 2014. 07. 22. 10:03

A Renee – Audrey párhuzamról én is leírnám a véleményemet:

Az, hogy Audrey halála után Jack ámokfutásba kezd, az valóban ismétlés volt, aminek nem örültem. Ráadásul az idő rövidsége miatt ez nem is jött ki most olyan “szépen”, mint a 8. évadban.

De: nekem anno a Renee-s szál tűnt felépítetlennek. Nem is az, hogy a halála után Jack ámokfutásba kezdett, hanem még az egymásba szeretésük. Jack és Renee életükben összesen kétszer találkoztak, és jóval kevesebb, mint 48 órát töltöttek együtt. Nekem ezek után anno elég hiteltelen volt a szerelmi szál behozatala, s így némileg az is, hogy Renee halála ennyire kikészítette Jacket.

Ehhez képest viszont Audrey-hoz sokkal régebbi kapcsolat kötötte, s így az érzelmi hatás itt szerintem sokkal erősebb lehetett (volna).

Erről mi a véleményetek?

Shannen - 2014. 07. 22. 21:17

Kissur: de jó, hogy írtad, hogy kapunk majd valamit Tony-ról. Gyorsan rá is kerestem, és ha tényleg csináltak vele egy börtönös jelenetet, akkor nagy nagy piros pont. Holnapután lesznek a Comic-Con-on remélem mondanak majd róla valami plusz infót.

GoloM: “Nekem ezek után anno elég hiteltelen volt a szerelmi szál behozatala, s így némileg az is, hogy Renee halála ennyire kikészítette Jacket”

Először nekem is furcsa volt Jack és Renee nagy összeborulása, ha tényleg csak az időt nézzük. Aztán belegondoltam, hogy egyrészt kettejük között ez nem a nagy, mindent elsöprő szerelem volt. Hiszen ez a fajta érzelmi kapcsolat Jack-et Audrey-hoz kötötte mindig. Az persze egyértelmű, hogy Jack és Renee személyisége között sok a hasonlóság, mindketten vonzódnak a másikhoz, és abban a kb. másfél napban, amíg közük volt egymáshoz olyan dolgokon mentek keresztül, amik azonnal kötődést alakított kettejük között. Főleg miután Jack “segítette hozzá” Renee-t, hogy megtegye azt a 7.évad végén, amiért az egész élete rommá lett. Ezért Jack felelősnek érzi magát nyilván, és bűntudata volt. Nyilván nem ő kényszerítette Renee-t, hogy legyen belőle egy női Bauer, ez nyilván benne volt a karakterében, csak Jack ezt előhozta.
És mivel Jack alapból elég érző lélek, és miután Rene a 7.évadban szinte végig mellette állt, így nyilván rosszul érezte magát Jack, hogy hova jutott a nő a 8.évadban. És akkor amikor végre összejöttek, volt egy jó órájuk, aztán Renee meghalt, naná, hogy Jack iszonyatosan kiakadt, mert úgy érezte, hogy miatta történt, nem elég, hogy tönkretette Renee életét, de még meg is halt. És ugye ekkor nem volt Audrey se már jó pár éve, meg senki más potenciális romantikus kapcsolat, így nyilván Jack-nek is jól esett, hogy talált magának valakit, aki ráadásul megérti.

Audrey halála nyilván szintén roppantul kiakasztotta, és tuti, hogy ha 24 részes lett volna az évad, akkor nem 10 perc alatt rendezi le a bosszúját Jack, de így szorított az idő. Plusz, itt szerintem nagyobb is volt az érzelmi hatás, mint Renee-nél, hiszen itt Jacknek az első gondolata az öngyilkosság. Elvesztette az utolsó embert is, aki számára az egyetlen tiszta embert jelképezte talán. Aztán persze előtört belőle a természete, ami egyrészt a bosszú volt, másrészt a világmegmentés.

Összességében tehát szerintem mindkét szál jól fel volt építve (kivéve utóbbinál az időhiány okozta problémák), mindkét helyzetben legelőször mást reagált Jack,ami mutatja a két nőhöz kapcsolódó (érzelmi) viszonyát is.

(Az meg már tök egyéni vélemény, hogy számomra inkább volt hihetőbb és “jobb” Jack-Renee páros, bár a Nina-Jack párosítást is imádtam még a 3.évadban is.)

Sawyer - 2014. 07. 27. 00:46

A legszarabb évad volt mind közül, kábé mindent elsütöttek már a korábbi évadokban, meglepetés egyáltalán nem volt, a vége pedig kritikán aluli.

4/10

VedresJuti - 2014. 07. 30. 23:09

Minden igaz, amit a többség leírt, de nekem még így is nagyon bejött a 9. Évad (is). És volt ennél rosszabb is. Remélem lesz folytatás, mert így hogy oroszkézre került nagyon nehéz elengedni. Én már csak olyan befejezést látnék jónak, ha megölnék Bauert (az elég végleges, bár Jacket még onnan is vissza lehetne rángatni), vagy megnyugtató teljes happy end súlytana mindenkit…. Az ilyen “semmilyen vég” nem méltó egy ilyen sorozathoz, uhogy sztem LESZ FOLYTATÁS!!!

G. - 2014. 08. 03. 22:54

Gyerekek, (SPOILER!) számolta valaki, hogy ez a szerencsétlen Jack hány ismerősét/családtagját vesztette el a 9 évad alatt?
Ha lesz folytatás, és az Audrey-hoz hasonlóan buta módon kinyírnak még valakit, akkor én rendezek instant bosszúállást Jack helyett! :D
Miért attól lesz jó egy sorozat, hogy a főszereplő komplett ismeretségi köre meghal benne? Még csak nem is Trónok harca, hogy vegyesen mindenki, vagy Hannibal, ahol majdnem mindenki, hanem csak azok, akik Jack körül vannak. De őket már az életbiztosító is elhajtja a fenébe, olyan a halálozási ráta.
Unalmas már. Heppi endet és rózsaszín szivárványt akarok!
A lassan szokássá váló évadvégi rampage okozója meg lehetne mondjuk az, hogy kilyukasztja valaki -névtelen, mint mindig- ellen Jack kedvenc kabátját. Hát nem sokkal jobb?!
G.

ALDO - 2014. 08. 08. 10:53

“Gyerekek, (SPOILER!) számolta valaki, hogy ez a szerencsétlen Jack hány ismerősét/családtagját vesztette el a 9 évad alatt?”

Csak úgy hasra ütés szerűen:
– Teri
– Nina Myers
– a mexikói nő, akivel a 3. évad előtt volt jóban
– Ryan Chapelle
– Phillip, az apja
– Graem, a testvére
– David Palmer
– Michelle Dressler
– az iskola vezető pasi, aki a Redempitonban szereplet
– Bill
– Tony Almeida
– Audrey

Persze lehet, hogy kihagytam valakiket. Mára már tényleg csak Kim és Chloe maradtak neki, remélem egy esetleges 10. évadban nem tervezik a likvidálásukat.
Amúgy én a mostani évad végén is el tudtam volna képzelni egy összeborulást Audrey-val, az időugrás pedig pont elég lett volna, hogy hazamenjen és találkozzon Kimmel és a családjával. Nem az a nagyon giccses, nyálas lezárás, de amennyit szenvedett már, megérdemelte volna. Az új évad eseményeibe pedig így is simán be tudna kapcsolódni.

YNWA - 2014. 08. 09. 05:23

na nekem csak pár észrevétel

– imádtam, hogy volt benne pár régi ismerős, pl a Wire-ből, Chris Partlow, fura volt ügynöknek látni

– azon csak én röhögtem, hogy Yvonne Strahovski karaktere ugye a Dexterben Dexter Morgan nője volt, erre itt épp Kate Morgan a neve? :D

– volt egy harmadik is de elfelejtettem. (lehet a Belchek spinoffot támogattam benne)

sfefe - 2014. 08. 09. 21:22

Nekem altalaban elment az idei rovidke evad…
Audrey-t En sajnalom, hogy kiirtak nem tudom mondjuk miert… ( akar lehetett volna a kovetkezo elnok es onnan mar lehetett volna Jack is egy nem “elatkozott” karakter…:)

Remelem lesz meg vele 24 !

Bad Ass Cinema - 2014. 08. 12. 20:23

Imádtam az évadot, bármeddig tudnám nézni a hibáival együtt. Érdekes volt látni a Strike Back-es arcokat ebben a sorozatban, bár nem bántam volna ha Philip Winchester is beszáll akciózni. Jack majdnem öngyilkos jelenete hatalmas alakítás volt. Örülnék egy folytatásnak.

Miló - 2014. 08. 12. 20:35

Tök jó ez az évad is és komolyan nem értem egy nap miért nem 1000 órából áll :D :D :D

saakos - 2014. 08. 19. 00:08

A lezárásról nem beszélnék sokat, mindent leírtak már előttem: várható volt, és jöhet a folytatás.

Viszont hacsak nem siklottam át valami felett, előttem mindenki csak két alternatívát tud elképzelni: Jack Meghal, vagy Happy End. Én például el tudnék képzelni egy olyan lezárást, ahol az évad végéig a még életben maradt rokonai felé terelődne a figyelem, (Kim és családja, Chloe), lehetne érezni, hogy a problémát nem lehet megoldani, mindenki meghal és a jó öreg Jack pedig összeroppan (mintha képes lenne rá aki ennyi mindenen keresztülment) vagy öngyilkos lesz, de a csavar az, hogy mindenki megmenekül ÉS Jack rokkan bele. Nem hal meg, de mondjuk totál lebénul vagy valami hasonló, szerintem ezt ki lehetne hozni ütős fordulatnak, végleges lezárásnak. Happy end sincs, viszont hátralévő napjait mégis a családjával tölthetné el.
Na szerintem ez lenne méltó a sorozathoz.

Összességében én is élveztem ezt az évadot, bár tényleg voltak fárasztó pillanatai, és egyértelműen azt gondolom a legnagyobb hibának, hogy Heller nem halt meg (az tökös húzás volt! (lett volna)), azért szerethető volt, nosztalgiával töltött el. Ha lesz valamilyen formában folytatás, biztosan vevő leszek rá. Bár nekem nem a 24, hanem a Csillagkapu volt az első sorozat, aminek úgy rendesen nekiültem és végignéztem a gép előtt (akkoriban még az a pletyka terjedt hogy az 5. évad után kaszálni fogják… vagy talán 4. volt? Ki emlékszik már?), azért a 24 ott van a top 3-ban, ebben biztos vagyok :)

heva - 2014. 08. 29. 18:29

Sajnálom, hogy időt fecsèreltem erre az utolsó èvadra, mert szerintem rém gyengère sikerült :-( semmilyen meglepetès nem volt egyik részben sem, a szìnészek bènân játszottak (tisztelet a kivètelnek), Cloè füstös sminkje mèg menekülès közben is tökéletes volt (ne már!), a szövegeit úgy mondta el, mint aki felmond valamit…izgalom nulla volt benne sajnos. Mondom ezt úgy, hogy nagy 24 rajongó vagyok, de ez az èvad nálam 3/10. Maradok a Killing 4.èvadánál, ott legalább van izgalom :-)

zagloba - 2014. 09. 10. 02:37

bëiz
“egy tökösebb Homeland rész kenterbe veri és sarokba állítja ezt az egész új évadot”

Ismerve a Homeland zuhanását, ez ugye még viccnek is gyenge. A Homeland-ben max az 1. évadban volt pár “tökösebb” jelenet…Amúgy is teljesen más műfaj, nem is értem, hogy jön ide.

Nem ez volt a legjobb 24 évad, de nem is a legrosszabb. Nyugodtan állíthatom, mert a nyáron ledaráltam újra mind a 8 korábbit.

A drón-vonal fokozatosan egyre ütősebb lett, ott nagyon pörgött az egész, én az orosz-kínai szálat éreztem feleslegesnek, az tényleg lagymatag lett.

Jó volt viszont, hogy nem akadt egyetlen irritáló karakter sem, mindenki szerethető, vagy elviselhető volt.
Nagy plusz pont Stephen Fry-ért, Michael Wincott-ért, Miranda Raison-ért, Philip Winchester-ért!

Egy kis szünet, egy kis felfrissülés, és jöhet az újabb évad!
Sokan várjuk!

Thomas - 2014. 10. 06. 23:23

Én most daráltam le 3 nap alatt, és teljesen meg voltam vele elégedve. Hetiben soha nem akartam 24-et nézni, mert ennek éppen ebben tartom az erejét, amikor órákon át egy helyben ülve nézem, és annyira beszippant, hogy eszembe sem jut, hogy ránézzek a Facebookra, vagy bármi mást csináljak:) És most pár év után visszajött ugyanez az érzés, amit a 24 kaszája óta egyáltalán nem éreztem. Előtte azért több ilyen sorozat is volt, pl. Alias, Prison Break, The Sarah Connor Chronicles, szóval nem mondom azt, hogy csakis a 24 volt képes velem órákra elfeledtetni a külvilágot, csak hogy mostanában nem nagyon éreztem ezt (talán a The 100-nél egy picit).

A 24 sosem volt nálam 10/10-es sorozat, de a 9/10-es szintet a legtöbb évad hozta nálam:) Bár a vége felé én is éreztem, hogy kezdett egyre inkább önismétlő lenni, kezdett csökkenni a hatása, de azokra az évadokra sem lennék képes 8/10-nél kevesebbet adni, mert mindegyik remek szórakozás volt. Most viszont, talán a hosszabb szünet miatt, megint ugyanazt éreztem, mint régen, szóval én ezt egyértelműen az erősebb évadok mellé helyezem a rövidsége ellenére is kiosztanám rá a 9/10-et!

Azzal nem vitatkozok, hogy szinte semmi olyat nem láttunk, amit eddig még nem, új helyszínen, új szereplőkkel folytak a szokásos játszmák, de ha ilyen ügyesen variálják ezeket a remekül működő paneleket, és közben ilyen jól szórakozom, akkor minek is panaszkodnék? Ebben az is közrejátszhat, hogy én nem néztem “rongyosra” a korábbi évadokat sem, egyedül az elsőt láttam kétszer, és a 8. évad óta nem láttam egyetlen részt sem, szóval valahol hiányzott ez az élmény. Lehet, hogy ugyanezt adta volna, ha valamelyik korábbit nézem újra, de minek tenném, ha van új is?:)

A legkellemesebb meglepetés meg Yvonne volt, sokat értetlenkedtem már az állandó eyecandy győzelmei láttán, mert nekem a képekről nem tűnt olyan különleges szépségnek. De idén még ha nem is fogok rá szavazni, mert felesleges, egy szót sem szólok majd, ha nyer, mert itt tényleg eyecandy volt:)

Thomas - 2014. 10. 06. 23:26

A lezárás kérdéshez elfelejtettem hozzászólni. Audrey halálát rettenetesen sajnálom, nagyon-nagyon gonosz tett volt:( Még Chloe halálát is simán elfogadtam volna, valahogy ezzel az emós kinézettel nem igazán tudtam vele most szimpatizálni, de ez…:( Szerencsétlen Jack ennyit tényleg megérdemelt volna a rengeteg áldozatért, amit a hazájáért hozott. Szóval így nem és nem és akkor sem lehet vége, hogy elviszik az oroszok kínozni és megölni, én nagyon szeretnék egy olyan befejezést látni, hogy Kate-el boldogan élnek, amíg… el nem készül a mozifilm:)

kritikatura - 2014. 10. 26. 12:43

Megnéztem. Újra. Az eddigi leggyengébb évad, de messze nem a legrosszabb amit valaha láttam, figyelembevéve más sorozatokat. :)
Erősen sablonos volt, ez igaz, de nekem ez még ettől bejött. Bocs, nem vagyok bonyolult lélek. Audrey nekem sem jött be, Chloe pedig inkább kiégett punknak látszott mint emo-nak. Az egész számomra zavaros írásra utal mintsem egy teljesen kidolgozott koncepcióra. Említettétek már a kínai szálat aminek elvarratlansága engem is zavar. Mind a politikai, mind a “terrorista” oldalról.

@ ALDO – 2014. 08. 08. 10:53
Alacsony számokat kaphatunk ha fejből akarjuk ezt kivesézni.
Van egy nem teljes számolás:
https://www.youtube.com/watch?v=08uJanZEeMo
Valahol 200 körül egyébként elk..ta a készítő is de van egy javítás benne. A zene nagyon megy alá és egy 18-as karika is. :D
A montage of (almost) every single person Jack has ever killed, from all seven seasons of 24. Some numbers for you:

***SEASON 8 UPDATE***
Season 1 : 10 kills
Season 2 : 30 kills
Season 3 : 14 kills
Season 4 : 43 kills
Season 5 : 39 kills
Season 6 : 50 kills
Redemption: 13 kills
Season 7 : 28 kills
Season 8: 18 kills

-Total: 245 souls
-Shootings: 196
-Stabbings: 18
-Broken necks: 9 (5 with legs)
-Exploded: 14
-Vampire bites: 1
-Punches: 1
-Wall hacks used: 3

– Longest killing spree: Day 6 6pm-11pm (ie, at least one per episode)
– Most kills in a single episode: Day 6 5:00am-6:00am (14)
– Kills per episode : 1.33

Enjoy! Special thanks to Wiki 24 and bauercount.com for their invaluable help.

Tyberius06 - 2016. 07. 24. 15:57

Noh, így 2 évvel a bemutató után lezavartam az utolsó évadot, ahogy nézem azóta nem is volt hozzászólás, szóval vagy nem találták a később nézők a posztot, vagy nem volt annyira fontos. Inkább utóbbira tippelnék…

Benne van a TOP 3 legszarabb 24 évadban. Persze magasan a 6-dik vezeti ezt a listát, de hogy az 5-dik vagy ez volt e szarabb azt már nemtom eldönteni. Nem is a klisékkel volt az igazi probléma (persze ahogy a poszt azt tökéletesen megfogalmazta, kb mindent láttunk már korábban), vagy az agyonhasznált, illetve a korábbi évadokból átemelt újrahasznosított elemekkel, hanem a totálisan kihasználatlan lehetőségekkel, amiket a megváltozott formátum engedett volna. Utolsó 10 percre 12 órás ugrás, tényleg??? És ezt komolyan gondolták. Sajnos baromi kevés értékelhető momentum volt az évadban.
Chloe borzalmas volt, Heller elnök szintén (alakításban leginkább), bár talán hozzá köthető számomra az egyetlen tényleg értékelhető momentum, amikor az angol elnöknek magyarázza, hogy igazából hamarosan semmire sem fog emlékezni – még a lánya halálára sem, és ezt sikerült úgy kivitelezni, hogy érződjön a jelenetből, hogy egyedül ez a tény tartja életben a figurát. Ami sajnálatra méltó, de mégis valami remekül megoldott jelenet volt.
Kate karaktere okés volt, vele jöhetett volna a spin-off, Jack pedig elfáradt. Én valahol a 4-5-ik évadnál egyszerűen háttérbe pakoltam volna és új karaktert hoztam volna a helyére. Az elején lelövik – csak súrolja a golyó -, de semmi hatása nincs, nem fáj neki semmi. Egy lélekkel rendelkező Terminator lett kb, akin nem fog a golyó. Persze azért Kate is elég hamar felépült a kínzásból, de az még hagyján, csak kicsit volt megrázó élmény. Az hogy Audryn miért nem volt golyóállómellény jó kérdés, illetve nem, mert a plot így kívánta, pedig tök evidens lett volna ráadni.

Pedig az évad alapötlete a drónokkal, a bosszú morális kérdésével, amit Margot képviselt nekem érdekes volt, az orosz szálon szarakodás, majd a kínai csávó visszahozása illetve behozása már kevésbé…

A zárás pedig egyenesen katasztrófális lett. Ez a megoldás az írói gyökérség határát súrolta nálam. Még akkor se lett volna jó, ha kap folytatást a sorozat Bauerrel, így meg eleve nem. A legtisztább az lett volna:
a) végre meghal Jack (már a 8-dik évadba meg kellett volna lépni, bár szerintem ezen a szinten eleve a 8-dik évadig se kellett volna eljutni)
b) hagyják békében hazatérni az elnöki kegyelem után Audry-val (mármint a halott Audry-val), azt ennyi.
Azt ha ezek után berendeltek volna még egy évadot, akkor ott már lehetett volna bonyolítani ismét a ruszkikkal, de így???

Az 5-6-dik évad kivételével élveztem a korábbi 24-eket és egybe végig tudtam nézni a 24 részt. Ez csak 12 rész volt és kurvára untam már a 4-dik után is…
Kár érte…

Károly - 2016. 08. 02. 19:08

Bárkinek is akármi a véleménye,tetszik vagy nem, egy sorozatot így befejezni , enyhén szólva is durva! Vagy el sem kezdték volna , vagy fejezték volna be a 9.et normálisan , és kész. Ez így teljes abszurditás.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz