login |

Klasszikusok: Seinfeld – írta 20legendd

2014. 11. 18. 15:13 - Írta: vendegblogger

10 hozzászólás | kategória: klasszikus, kritika,

Idén már 25 éves Seinfeld. Bár Magyarországon soha sem futott be nagy sikert, mégis egy olyan megkerülhetetlen komédiáról van szó, ami megér egy írást. A sorozatrajongók többsége persze tudja, hogy ez számít a világ legkultikusabb szitkomjának, ám úgy érzem, mégis kevesen vannak tudatában annak, hogy Jerry Seinfeld és Larry David műve mivel érdemelte ki ezt a titulust.

– Everybody’s doing something. We’ll do nothing.
– So we go into NBC, tell them we got an idea for a show about nothing.
– Exactly.

Igazából nem könnyű megfogalmazni, hogy miért zengnek ódákat a Seinfeldről, mai szemmel pedig végképp nem. Azt a formulát és alapfelállást, miszerint egy sorozatnak nem kell törvényszerűen szólnia semmiről már számos projektben láthattunk. Sőt, ma már értelmezni sem nagyon tudjuk ezt a kijelentést. De még mielőtt ebbe mélyebben belemennék, előbb jobbnak látnám bemutatni a négy főszereplőt.

Kezdésnek rögtön itt van a haverszitkom névadója és leginkább központi karaktere, Jerry Seinfeld. Aki az életben és a szerepében is egyaránt stand-up komikus, vagyis kijelenthető, hogy teljes mértékben saját magát játssza a képernyőn. Bár az ő kis lakásában fut össze minden, valójában keveseknek lett ő a legnagyobb kedvence a felhozatalból. Ebben közrejátszik az is, hogy a kényes, cinikus, mindenben hibát kereső szerepben Jerry nem igen hoz emlékezetes alakítást. Mondjuk, ezt készítőként könnyen el lehet nézni neki.

Továbblépve, megismerhetjük Elaine Benest (Julia Louis-Dreyfus), aki a kvartett egyetlen női tagja és nem mellesleg Jerry ex-barátnője. Elaine okos jellem, legalábbis ő annak gondolja magát, és ezt szereti is hangoztatni. El lehet képzelni, hogy hány férfi tart ki mellette. De nem csak a pasijaival nem tud sokszor kijönni, hanem a barátaival sem. Egyértelműen ő az ellenpólus a társaságban.

A sort Kramerrel folytatom, Jerry szomszédjával és egyben az egész sorozat legbizarrabb figurájával, akinek a napjai rendszerint abból állnak, hogy kifosztja Jerry hűtőjét, megfogalmaz egy teljesen szürreális ötletet, vagy éppen a szókimondóságával és ügyetlenségével fenekestül felforgat mindent és mindenkit. Ahhoz, hogy ez a karakter az egysíkúsága ellenére se fulladjon ki, kellett egy frenetikus, higanymozgású Michael Richards, aki 9 évadon keresztül úgy tud benyitni egy lakásba, hogy a nézőt azonnal nevetésre ösztönözze.

Végül, de nem utolsó sorban, George Costanzáról kell említést tennem. Személy szerint én is beállok azok közé, akik szerint ő a valaha volt legjobb komikus karakter. Minden bizonnyal George testesíti meg azt a személyt, aki minden egyes emberben ott motoszkál: nem találja élete párját, mindig azt hiszi, hogy neki van igaza, aggódik, hogy mit gondolnak róla mások, és még a munkahelyeit is rendre utálja.

Emellé George még kicsinyes is, de annyira, hogy képes erőszakosan fellépni egy beteg gyerek ellen, csakhogy ő nyerjen egy társasjátékban. Ahogy feljebb is írtam, Jerry mindenben képes hibát látni. Na, ugyanez hatványozottan igaz George-ra is. Amíg előbbi ezeket tudja leplezni mások előtt, addig utóbbi nem egyszer jelenetet rendez nyilvánosan is. Nem véletlen, hogy ők ketten már iskolás koruk óta a legjobb barátok.

I have a bad feeling that whenever a lesbian looks at me they think “That’s why I’m not a heterosexual”.

Az egyik fő alkotóeleme tehát a sorozatnak egyértelműen a karakterek sokszínű világa és, hogy senki sem szerethető egyénként indul. Ehhez nyilván az is kellett, hogy mindenki jól legyen kidolgozva a képernyőn. És ezt sikerült is megvalósítani. Még a rengeteg mellékszereplő túlnyomó többségét is kiválóan építették be. Newman az, aki a legjobban kinőtte magát ezek közül Jerry nagy riválisaként a kövér, gonosz postás szerepben. Talán csak a Seinfeld szülőket nem sikerült a végére sem megkedvelnem, ellentétben a Costanzákkal, akikre ha ránéz az ember, rögtön megérti, hogy George mitől is lett olyan, amilyen.

Emellett azt sem lehet kétségbe vonni, hogy a sorozat a sikere a remek írásnak köszönhető. Ezért pedig lényegében Larry David tehető felelőssé, aki egyébként nem csak írója és készítője volt a Seinfeldnek, hanem az egész sorozat atyja, mindenhol feltűnt. Ha kellett a hangját adta egy-egy mellékszereplőnek, ha kellett beugrott egy pár jelentre színészkedni és arról sem lehet megfeledkezni, hogy George karaktere egy az egyben az ő életén és személyiségén alapul. Ha egy embert kell kiemelni, aki nélkül egészen biztosan nem lenne ugyanaz a sorozat, az Larry David lenne.

Ő alkotta meg és lett főszereplője később a még kegyetlenebb Curb Your Enthusiasm-nak, ami alapjaiban meglehetősen hasonló stílust hoz, mint ezen írás tárgya. Mindkét projekt azt mutatja meg, hogy az emberek mennyire nem tudnak együtt élni és elfogadni egymást. Az epizódok rendre úgy épülnek fel, hogy egyszerre több szál indul el, amik a rész végére gyönyörűen összefonódnak, ezzel elkerülhetetlen konfliktusokat előidézve, ahol nincsenek nyertesek, csupán vesztesek. Mindezt úgy, hogy közben a szereplők kendőzetlenül beszélnek a szexről és még káromkodnak is esetenként.

Kiindulópontnak kapunk tehát sokat. Vagy akár úgyis mondhatnánk, hogy semmit. Legalábbis maguk a készítők így definiálták saját alkotásukat. Ez valójában azonban azt jelenthette, hogy a korábbi meghatározó szitkomokkal ellentétben a Seinfeld mindennapi történetekkel és a kornak megfelelő átlagos emberek életeivel foglalkozott, vagyis a néző olykor tudat alatt még saját magán is nevetett.

A sorozat olyan történeteket hozott be a köztudatba, amik bárkivel megtörténhetnek. Fél órát kell várnod egy kínai étteremben az asztalfoglalásodra, elfelejtetted hol parkoltál az autóval, olyan ruhába kell öltöznöd, amilyenbe nem akarsz, egy tánccal kínos helyzetbe hozod magad mások előtt, vagy egyszerűen csak fogadást kötsz a barátaiddal… Ilyen és ehhez hasonló történeteknek lehetünk szemtanúi. Lehet, hogy az a “semmi” valójában mindent jelent.

Nem titok, hogy a sorozat nem indult valami fényesen. Tipikusan nem az a kategória, amit a néző könnyen meg tud szeretni. A Seinfeld esetében nem elég, ha valaki csak belenéz egy-egy részbe, mert ahogy korábban is írtam, fontos, hogy megismerkedjünk a szereplőkkel, valamint megszokjuk, megkedveljük őket.

Minőségileg a sorozat valahol a harmadik évadban stabilizálja magát, de nekem például az ötödik évadig kellett kivárnom, míg tényleg meg tudtam nézni belőle minden fenntartás nélkül egymás után akár 5-6 epizódot Ebben segít az is, hogy rengeteg a visszatérő poén, amik húzzák magukkal az embert.

Igazság szerint tényleg vannak maradandóbb és kevésbe maradandó részei a sorozatnak. Larry David vezérletével egyenletesebb összkép alakult ki. Ebben az időszakban a néző csak leült a tévé elé, és tudta, hogy mit fog kapni hétről hétre. David ezt követően a zseniális 7. évaddal leköszönt és az írás nagy része Seinfeldre hárult. Ezen a ponton a sorozat némileg kísérletezősebbre vette a figurát, habár továbbra is hamisítatlan Seinfeld-hangulata volt. Az olyan részekről, mint a “Bizarro Jerry”, vagy a visszafelé játszódó “The Betrayal”, még Dan Harmon neve is eszünkbe juthat.

People don’t just bump into each other and have sex. This isn’t Cinemax.

Sok korábbi, vagy jövőbeli vetélytársával ellentétben a Seinfeld még azt is tudta, mikor kell megállni. Bár 9 évad hosszú időintervallum, az utolsó szezonban sem érezhető, hogy megfáradt volna a sorozat. A készítők tudták, hogy mikor meg abbahagyni és ennek következményeképpen a finálét nem kevesebben, mint 70 millióan nézték az Egyesült Államokban. Az már más kérdés, hogy milyen lett a befejezés, hiszen egy nagyon ellenmondásos 50 percről van szó, de itt most semmilyen poént nem akarok lelőni.

Összességében azt tudom mondani, hogy mai szemmel is simán jó, minőségi komédia a Seinfeld. Már csak azért is, mert érzésem szerint, ha ezeket a történeteket áthelyeznénk a mai világba, még mindig viccesek és érdekesek lennének. Persze így, ebben a formában is bőven élvezhető amennyiben megadjuk neki azt a néhány évad esélyt. Ha valaki úgy dönt, hogy belevág, akkor azt mindenképpen eredeti nyelven tegye. A szinkronról nem tudok ugyan nyilatkozni, de kizártnak tartom, hogy egy ilyen darabot fordítással jól át lehessen adni.

– See, now, to me, that button is in the worst possible spot.
– Really?
– Oh yeah. The second button is the key button. It literally makes or breaks the shirt. Look at it: it’s too high, it’s in no-man’s land.
– Haven’t we had this conversation before?

Utólag úgy gondolom, hogy a Seinfeld rászolgált mindarra, amit kapott rajongói és kritikus részről is. Pontszámilag ez olyan 8.5/10-et jelent nálam, vagyis egyáltalán nem bántam meg, hogy belekezdtem.

10 hozzászólás Ne habozz!

Cyrax - 2014. 11. 18. 15:59

Tetszetős lett az írás és örülök, hogy egy ilyen klasszikus is kap némi promót. :) Pár éve daráltam le és bejött nagyon, aki nem látta és a sitcom szerinte a Jóbarátokkal kezdődik, annak kötelező néznivaló!

Shawn - 2014. 11. 18. 16:43

Ez a sorozat engem valahogy nem fogott meg, ellenben a Cheersel, amit hasonlóan kultikusnak tartok, sőt ide venném még a M. A. S. H.-t is. Közös bennük, hogy egyik sem ért el túl nagy sikert itthon.

tulipán - 2014. 11. 18. 16:57

Kösz az írást, a semmiről nagyon jót írtál. Elképesztően jó felhőtlen szórakozás a Seinfeld, nagyon megéri esélyt adni neki.
Sztem az is fontos, h. elképesztően new york-i (ajj, így kellett leírni?) sorozat, sokkal inkább mint a Friends pl. A mozik, a kaják, a vendéglők, a metro, ha kimozdulnak, ha autóba ülnek, a yankees :), a bulik, a zsidóság, a stand-up klubok, az ethnic boltok, az egész.
Ráadásul a lezárás is nagyon jó, én el sem tudtam képzelni, h. hogy fogják megoldani, de ennél nem tud senki jobbat ennek a négy ökörnek kitalálni.
Seinfeld a király!!!

koka - 2014. 11. 18. 17:03

“You know, if you take everything I’ve accomplished in my entire life and condense it down into one day, it looks decent. ” :D

Casey Novak - 2014. 11. 18. 17:54

Sosem volt a kedvencem, de szívesen nézem. George-ot és Ealine-t iszonyat nehezen viselem el, talán ezért sem tudtam igazán megszeretni a sorozatot. Nekem Jerry volt a favorit, főleg a stand-upjai, eszméletlen az a laza stílus, amiben nyomja.
Na meg Kramer. Ki nem imádja Kramert?
“I’m doing the best I can!”

fm! - 2014. 11. 18. 19:28

Köszi az írást, most legalább tudom, hogy mi is ez, amikor egy másik sorozatban megemlítik. :)

Arthuro_Adam - 2014. 11. 19. 09:39

Azért leírja majd ide valaki, hogy miért nem jó a zárás? Csak ezért nem nézném végig, de kíváncsi vagyok.

Köszi szépen :)

RetroQ - 2014. 11. 19. 10:00

A Curb az egyik kedvenc sorozatom ever, úgyhogy ezt is bepróbáltam, többször is, de valahogy sosem fogott meg. Shawnhoz hasonlóan, ha retró, akkor ezerszer inkább Cheers vagy a M.A.S.H.

Az írás viszont hiánypótló, köszönet a postért.

goodjohnwin - 2014. 11. 19. 10:03

Megvolt, jó volt, de nem lett kedvenc, de tény, hogy akkor ez a cucc zseniálisnak számított. Nekem egyik szereplő sem volt szimpatikus, elég tárgyilagosan daráltam le, nem került “közel” hozzám.

Bubika - 2014. 11. 20. 06:01

Sok-sok klasszikusokról írt kritikát kérünk!Amikor ez a sorozat készült még nem volt ilyen jó sorozatok hátteréről készült oldal ezáltal nem jutottunk hozzá a jó kis háttérinfókhoz,elemzésekhez.Pedig ezek a klasszikus sorozatok nagyon is az életünk része volt egykor.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz