login |

Fresh Off The Boat: A legnézettebb új komédia? Naná!

2015. 02. 09. 17:30 - Írta: winnie

3 hozzászólás | kategória: 2014/15, kritika,

Naná, az ABC tudja hogyan kell reklámozni a Fresh Off The Boat-ot, hiszen ez volt az első idei országos szitkom – a Galavant azért mégsem klasszikus felállású komédia az énekléssel. Egyébként, ha engem kérdeztek, akkor érdemes esélyt adni a sorozatnak.

human pilotkritikájához nem tennék hozzá sokat, mindenben egyetértek vele, csak szokás szerint kettővel alacsonyabb pontszámot adnék, szóval amolyan “jó volt, de…” Például azért, mert az első 5 perc remek kezdése után eszméletlen zsenialitást vártam, és meg is érkezett, csak szórványosan, meg mindössze egy-két karakter képébe.

Például a főhős srác (akit az a csávó narrál, akinek az emlékiratai alapján készült a sorozat) nagyon nagy arc, eszméletlen figura, jól áll neki ez a gangsta, rapfanatikus kínai, s mellette például Constance Wu is helyenként zseniális érzékkel komédiázik az anya szerepében (helyenként meg fura), más kérdés, hogy maga a szigorú és pénzre odafigyelő karakter már kevésbé jött be. De nem ezzel volt igazán gondom, hanem kábé ugyanaz nem jött be, mint a Don’t Trust The Bitch in Apartment 23 esetében hosszabb távon, bár annak a pilotja jobban tetszett.

Túlságosan érződik a készítő, a két sorozat készítése mellett még az American Dad-en dolgozó Nahnatchka Khan sok éves animációs múltja, tök ugyanaz volt a problémám, mint a rajzolt sorozatok 99%-val: valahogy nem volt olyan gördülékeny az egész, a percenként érkező zseniális részeket nem tudták érdekesen összekötni, és két marha jó duma, beszólás vagy reakció között unalmas volt, amit láttam. Illetve, hogy is mondjam…., túl nagy volt az ingadozás. Fura, de sok, apró viccecskét és mosolygást jobban tudok tolerálni, mint az ilyen hullámvasutat nagy hullámhegyekkel, hogy utána visszazuhanjunk a semmilyenre. (Sokszor felvezettek röviden egy poént és utána váltottak is.)

Ahhoz, hogy mindezt nézni tudjam, az kell, hogy a karakterek zöme érdekeljen, hogy kitöltsék velük a holtidőt. Itt ez nem ment. Azért a 3. részre még maradok. De mondom, a fentiek ellenére is csak azt tudom mondani, hogy érdemes bepróbálni. A ti véleményeitek is erre utalnak.

3 hozzászólás Ne habozz!

DarylD - 2015. 02. 09. 17:41

Néhol kicsit olyan “animációs” stílusa van, de ettől függetlenül engem megfogott. Valami übergagyi dolgot vártam a promók alapján, de kellemesen csalódtam. Nagyon könnyed eddig a stílusa, de jól áll neki. Egyelőre az etnikai poénok se idegesítőek, de félek egy idő után elcsépeltek lesznek, és ráunok. Ugyanígy voltam Cristela-val is, a pilotot szerettem, de 5 rész után kaszáltam, mert nem tudott újat mutatni.

ldavid - 2015. 02. 09. 17:49

én csak az gondolkoztam miért ez a címe, amikor DC-ből költöznek floridába?
szóval elég régen lehetett az a “hajó”

winnie - 2015. 02. 09. 18:33

naja. mondja is, hogy a gyerekek már itt születtek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz