login |

The Brink: vége az 1. évadnak

2015. 08. 26. 20:18 - Írta: human

15 hozzászólás | kategória: kritika,

Az HBO-s The Brinknél tipikusan az az eset forog fenn, amikor az ember látja a beleölt profi munkát, de valahogy mégsem áll össze a dolog. Talán mert két sorozatot néztünk egybegyúrva?

brink2

Nem akartam a Veep-pel jönni, mivel a kínos humor csak ritkán jön be, de a hatalom szatirikus bemutatásában akkor is jobbak, mint amivel a The Brink próbálkozott. Pedig itt igazi poénok is voltak bőven, meg nagyon elszálltak is, de ezek kicsit üresen pufogtak néha.

A sorozatban egy nukleáris háború kirobbanásának megakadályozása volt a cél, ennek kapcsán láthattuk, hogy milyen idióták irányítják Amerikát. De persze a többi ország sem maradhatott ki, hiszen mindenhol emberek vannak, akik bőven esendők.

Itt szögezném le, hogy a Tim Robbins köré épített humor volt az egyedüli, ami valamennyire működött. Minden párbeszéde az elnökkel és a golyóik helyett rakétákat markoló tábornokokkal fantasztikus volt. A többi államfővel szintúgy. Az egész diplomáciai-katonai hülyülés rendben volt egészen addig, amíg át nem váltottak a másik két szál egyikére.

brink3

Jack Black még “az elment”-kategóriát szállította. Szerintem az elején jobban működött a karaktere, aztán egyszerűen nem tudtak vele mit kezdeni. És bár poénnak szánták, hogy a fejleményekről szinte mindig utolsónak értesül, de tökéletesen tükrözte, mennyire feleslegessé vált a The Brink végére.

És akkor el is érkeztem a másik sorozathoz. Hiába függött össze Robbins és Black szála, ha két amerikai pilótával teljesen más hangulatban egy abszurd komédia folyt közben. Bár a fenti döntések hatottak a sorsukra, de amikor a semmi közepén még csak nem is katonai erő ejtette őket rabul, akkor kicsit felmerült bennem, hogy elkezdem áttekerni őket.

brink1

Pedig a két iszákos, drogozó katonára magában akár korrekt sorozatot is lehetne építeni (én nézném őket!), de mivel eléggé más fajta humort képviseltek, így a már említett összhang nem lett meg a sorozatban. A végére egy szétesett, és sajnos kihagyható darab lett a The Brinkből. Olyan 6/10 körül pontoznám.

15 hozzászólás Ne habozz!

Zenit - 2015. 08. 26. 20:39

Kérdéses, hogy hetente nézném -e, de úgy, hogy két nap alatt ledaráltam, nekem tetszett. Robbins karakterének a teljes működésképtelensége úgy, hogy még mindig ő az egyetlen épkézláb ember az egész szenátusban, hozott néhány olyan poént, ami miatt eszem ágában sincs kaszálni. A Veepet viszont idén muszáj volt, annyira irritált néhány szereplő. Nyári darának szerintem ideális, nem vártam tőle semmit, ehhez képest meglepően kellemeset csalódtam. Mondjuk, nem állna meg az őszi szezonban,teljesen jogos a hat pont.

winnie - 2015. 08. 26. 20:49

totális inkonzisztencia. hiaba volt a két katona olykor nagyon extremen vicces, nekem is csak robbins mukodott az asszisztensevel, es olykor jack black reakcioja. de ez egyszeruen nem tette nezosse, pedig robbins miatt (nem miatta, a karaktere miatt, szerintem az volt kellokeppen idiota, nem robbins zsenialis) sok eselyt kapott. de egy ido utan nem tudtam toleralni a hullamvasutat.

szóval az álláspontom nem változott, évek óta ez volt a leggyengébb hbo-sorozat. pedig robbinst kulon lehet, hogy megneznem.

kovg1987 - 2015. 08. 26. 21:12

valóban teljesen vegyes sorozatot kaptunk, voltak benne zseniális jelenetsorok, de olyanok is, amin még csak mosolyogni sem nagyon lehetett. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy végignéztem, kellemes kikapcsolódás volt annak ellenére is, hogy Jack Blacket kifejezetten utálom – de itt viselhető volt. Kiemelkedően Tim Robbins szála volt a legjobb, JB poénjai is ültek, a pilóták nekem túl alpáriak voltak (pedig alapvetően azzal a fajta humorral sincs bajom). Meg nehogy már az vicces legyen a 10. részben, hogy

SPOILER
‘huuudejó részegen repülünk’, amikor a sorozat elején begyógyszerezve repültek…
SPOILER VÉGE

de mindezek ellenére nálam működött, erős 6.5/10. ha nagyon jószívű vagyok, akkor 7, de csak mert nyár van és ezen kívül nem sok mindent néztem.

JKJ - 2015. 08. 26. 21:38

Én kétszer kezdtem el a Veep-et, de mindkét alkalommal élvezhetetlennek találtam. Nem hihető, hogy fogyatékosok dolgoznak ilen pozícióban. A Brink-ben legalább mindenkinek meg volt a saját oka a döntéseire. A két katona története kilógott, de nem annyira hogy igazán zavaró legyen.

winnie - 2015. 08. 26. 21:39

jkj: OFF a válaszom, és bár úgy tűnhet, de nem a sorozat védelmében írom, csak a félreértés tisztázása végett: a veep főszereplőinek mindegyike elég profi, ignencsak érti a munkáját, ennek folyamatosan tanúbizonyságát adják – ehhez nem is kell látni az összes részt. más kérdés, hogy bizonyos területeken látványos kudarcot vallanak. de a humor nem a fogyatékosságból származik, hanem sok minden másból.

viszont, hogy ON is legyen, a the brinkben valóban voltak fogyatékosságra utaló jelek, de itt is csillogtatta a szereplők olyan skilleket, amiket látva tudhattuk, hogy kerültek pozícióba.

highwaycat - 2015. 08. 26. 21:42

Enegem nagyon eltaláltak vele. Egyik legjobb újonc szerintem. Minden rész tátl extézissal álltam fel a tv elől, hogy mekkora állat mindenki, és és mint anno a Lostnál vártam a következő heti adagot. Mind a három szál bejött amaga hangulatában, ráadásul minden részben másikon volt afő hangsúly, ami tetszett, nem tűntek elhasználtnak tőle a karakterek, hanem mindegyiknek volt ideje “pihenni”. Utolsó részben tényleg Tim Robbins meg a pilóták vitték a prímet, főleg az utóbbiak, de egy hete meg Jack Black szinte egymaga. A pilóták parkoló pályán voltak, amig nem jött a behívó.
Egy szó mint száz számomra az HBO megint zseniálisat alkotott, és jöhetne a köv évad.

highwaycat - 2015. 08. 26. 21:43

Egyébként nem tudom ki hogy nézte, de lehet tényleg kell a hét szünet két rész között különben túl tömény, minden esetre így hetiben nagyon jó volt.

szpojleres mókus - 2015. 08. 26. 22:40

Most néztem meg az utolsót, nagyon jókat derültem rajta. :)
Én nagyon örülnék második évdnak, de jack blacket küldjék el párizsba élje ott a boldog életét, pilóták lépjenek le gazdagon a szoborból jött gázsival, és az egész csak szóljon a miniszterről, ő tényleg nagyon jó volt.

Pilóták voltak tényleg néha a leggyengébbek, elmentek, de pld. azt a műkincstolvajos részeket eléggé nem értettem miért volt rá szükség.

polovcev - 2015. 08. 26. 23:29

Csak egyetérteni tudok a többséggel, nekem is a politikai szál jött be leginkább (főleg az egymást követő őrült pakisztáni vezetők)s a piloták a legkevésbé. Nem illettek oda, nekem olyan töltelék karaktereknek tűntek. Viszont Carla Guginot elnézegetném többet is a képernyőn -talán pont a pilóták kárára :)

Mandala - 2015. 08. 27. 00:48

Nekem nagyon bejött. Teljesen nem volt egyenletes, de ritka az a sorozat (Good Wife?), ami az. Nekem ez jobban bejött, mint a Veep, pedig az is nagyon tetszik.

LoGi - 2015. 08. 27. 06:59

szívesen néztem hetiben, könnyed szórakozás volt, számomra is Robbins szála tetszett a legjobban, míg a nagykövetségi szál nem igazán.
Amúgy ha már Veep hasonlat, akkor én azt egy évad után feladtam, mert a kínos humort nagyon nem bírom szinte semmilyen formában, szóval nekem a White House mókázás kb hiánypótló is volt.
7/10, de volt pár 8/10-es részei is azért.

clegane - 2015. 08. 27. 12:23

az a politikai sorozat, ahol mindenki fogyatékos és fogalmad sincs, hogy kerülhettek pozícióba, a magyar parlamentben játszódik

Brynden Rivers - 2015. 08. 27. 13:01

7/10 de ez erősen szubjektív. A Veepnek én 3-szor álltam neki sikerületlenül, ezt meg faltam mint a két pilóta a drogot :)

Cave - 2015. 09. 05. 20:22

Amarikai sorozat, amerikai szakértőkkel, és akkor :
– következetesen F-15-ről beszélnek, amikor annak soha nem volt haditengerészeti változata ( nem telepítették anyahajóra ). Amit látunk, az F18-as !
– egy amerikai korvetkapitány ( szárazföldi megfelelője alezredes ) heti 280 dollárt keres !? Ez éves szinten 14500 !!! Ennél meg a magyar katonai pilóták is többet keresnek !
A történetre visszatérve a 9-10. rész zseniális volt . Kiváncsi vagyok, a folytatásba hogyan viszik bele Alexéket, ha a bomba Eritreában van ?

fireblade - 2015. 10. 01. 01:19

A sorozat megvett elsőre..én csak most néztem meg az első részt szinkronnal..és állat..
Simán jöhet belőle még :)

igen, a gép az egy f-18 auperhornet..és lefelejtették a hívójelét a gépről a neve mellől a pilótának..de ez a legkisebb gond :)
A DC politikai szál nagyon bejött..:) Veep-et nem bírtam, untam a sok poéntalan kínos hülyeséget..de ez király :)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz