login |

Switched at Birth: folytatódott a 4. évad – írta Sheera

2015. 08. 31. 14:51 - Írta: vendegblogger

2 hozzászólás | kategória: kritika,

A Switched az Birth jó példa arra, hogyan lehet úgy tinisorozatot csinálni úgy, hogy az ne süllyedjen sekélyes tinidrámába. És ekkor lehet akár kifejezetten komoly témákkal is foglalkozni. A negyedik évad első felében például a nemi erőszak egyik szürke zónáját feszegették az írók, és a félévad-nyitóból kiderült, hogy a mostani etapra talán még nehezebb témát találtak maguknak a készítők, a Down-szindrómát.

sab1

Kifejezetten elgondolkodtató, mondhatni tanító jellegű lettek a legutóbbi részek, és ezt a szó legjobb értelmében mondom. A történet még véletlenül sem megy át tanmesébe, egyszerűen csak bemutatja, hogy a szereplői hogyan kezelnek jól vagy rosszul olyan problémákat, amik bárki életében előfordulhatnak.

Mindezt pedig szórakoztatóan és szerethető karakterekkel teszi. A sorozatban mindenki megkapja a kellő törődést, megismerhetjük őket, látjuk, hogyan fejlődnek. (A kedvencem Kathryn „változó kori válsága”, amivel a gyerekek felnövését kezeli.)

Switched at Birth - 4x11-01

Mindig jó látni, ha egy középiskolásokkal foglalkozó sorozat elér addig, amikor a főszereplői fiatal felnőttek lesznek, és tudja is kezelni a megváltozott helyzetet. Ez még részben hátra van a Switched-nek, hiszen Daphne egyetemen van, ami egy viszonylag „védett” világ, Bay-nek pedig csak most jött el az idő, hogy kitalálja, mit is kezd az életével. Toby viszont a házassága óta egyre önállóbb, bár életcélok tekintetében még hagy maga után kívánni valót.

Mielőtt belevágok a félévad-nyitó bemutatásába, ejtenék pár szót az előző félévad fő száláról, mert legutóbb a 2. évad közepe táján volt írás a sorozatról a Junkie-n, és igazán kár lenne szó nélkül hagyni. Természetesen innentől spoileresen folytatom.

Az évad első felében Bay nagyon részegen lefekszik a szintén részeg Tankkel, amire másnap nem is emlékszik. Ezáltal azt feszegetik az írók, hogy nemi erőszaknak számít-e, ha a lány annyira nincs magánál, hogy nem tud nemet mondani. A sorozat ezzel még saját magához képest is nagyobb fába vágta a fejszéjét, de azt kell mondjam, sikerült megugrania a lécet, ráadásul igen dicséretesen.

Nagyon szépen körüljárták a különböző emberi reakciókat, Bay hozzáállása pedig nem is lehetett volna hitelesebb. Benne fel sem merül, hogy nemi erőszak történt, amíg Regina nem mondja, majd szíve szerint elfelejtené az egészet, és nem is gondolna rá többet.

sab2

A többi szereplő reakciója is nagyon szépen bemutatja, mennyire nem tudunk mit kezdeni az ilyen helyzetekkel. Az emberek egy része azt várja, hogy Bay álljon ki, és mondja el, hogy Tank megerőszakolta, a másik fele egyszerűen leribancozza, hiszen lefeküdt egy sráccal, aztán megbánta, most pedig nemi erőszakkal vádolja, hogy ne kelljen bevallania a pasijának, hogy megcsalta. Ráadásul az is kiderül, hogy Tank azt hitte, zöld jelzést kapott Bay-től, ettől még kevésbé egyértelmű a helyzet.

A kedvenc reakcióm mind közül Emetté, nem azért, mert annyira példamutató, hanem pont azért, mert nem az. Mindemellett viszont rettenetesen emberi. Nem is akarja meghallgatni, hogy mi történt, vagy Bay csalta meg, és akkor ő a rossz, vagy Tank megerőszakolta, és akkor ő a rohadék. Bay egyébként ki is mondja a tanulságot, miszerint mindenki felelőst keres, de mi van, ha nincs felelős?

sab3

A félévad-nyitó egyelőre nem feszegetett ennyire mély témákat, egyedül Regina szálán merültek fel komolyabb morális kérdések, a többi szereplőnél ez átvezető rész volt, az előző félévadban történtek kifutását láthattuk, és bevezették az új történetszálakat.

Bay az Emmet-tel való szakítás miatt érzett szerelmi bánatát igyekezett feldolgozni, bár a megvalósítás kicsit furcsára sikeredett. Feltételezem, hogy a készítők Bay gondolatait akarták bemutatni azzal, hogy mindenhova odaképzeli Emmet-et, de számomra ezek inkább olyan hallucinációknak tűntek, amik komoly mentális betegségre utalnak.

Switched at Birth - 4x11-02

Azt viszont kifejezetten jó lépésnek tartom, hogy Bay szerelmi bánatát egy részbe sűrítették, mivel így egyrészt emészthetőbb volt, másrészt pedig elég fárasztó lett volna egy depresszív vegetáló Bay-t nézni még pár részen keresztül.

Daphne az előző félévad végén végre talált magának egy olyan barátot, aki nem idősebb nála tizenöt évvel és nem is bűnözőpalánta, ráadásul az eyecandy faktort is szállítja a sorozatba. Még nagyon gyerekcipőben jár a szerelmük, de kíváncsi vagyok, hogy lesz-e annyira érdekes és érett a későbbiekben, mint anno Bay és Emett kapcsolata volt még az első szakítás előtt.

sab4

Kennish-éknek meglehetősen kevés játékidő jutott, mindössze csak annyi, hogy belebegtessék, hogy adózási gondjaik vannak. Ezzel szemben Regina saját szálat kapott, kiderült, hogy a barátja, Marcus elrabolta a saját fiát a drogos anyjától.

A vívódás ellenére nekem egy percig sem volt kétségem afelől, hogy Regina nem fogja hívni a rendőrséget. Nem tudom, hogy ez vajon a sorozat hibája-e, vagy inkább csak Reginát a jellemének megfelelően mozgatják a készítők. Mindenesetre a probléma meglepően súlytalannak tűnt ahhoz képest, hogy jogi szempontból gyermekrablásról és jó pár év börtönről van szó.

sab5

Lily eddig csak egy rövid ideig jelenlévő vendégszereplőnek tűnt nekem, valahogy nem tudtam sosem igazán komolyan venni, mint Toby barátnőjét. Ez lehet annak tudható be, hogy eddig nem igazán ismerhettük meg a karakterét. Mostanra viszont kiderült, hogy terhes, majd az is, hogy a baba Down-szindrómás lesz, így egyértelműen marad egy jó ideig, és mi is közelebbről megismerhetjük.

Ha találgatnom kéne: ennek a félévadnak ez lesz a fő szála, bár ez nem ördöngösség, hiszen a winnie által linkelt interjúban Lizzie Weiss, a sorozat készítője is elmondja, hogy ez a terhesség sok tekintetben befolyásolni fogja az évadot.

sab6

Az, hogy a Switched at Birth arra vállalkozik, hogy bemutasson valamennyit a Down-szindrómások életéből igen komoly feladatvállalás még attól a sorozattól is, ami kapásból azzal indított, hogy az egyik elcserélt lány siket. Viszont ha olyan szinten tudják feldolgozni, mint a Bay és Tank között történt esetet, én biztosan ott fogok ülni a képernyő előtt hétről hétre.

Nem tudom, hogy az abortusz-kérdést érinteni fogják-e, de életszerűtlen lenne, ha egyik karakterben sem merülne fel a lehetősége. És persze lesz még anyagi válság, szerelem, Bay útkeresése, és biztos vagyok benne, hogy Marcus szála sem zárult le ennyivel.

2 hozzászólás Ne habozz!

caltrask - 2015. 08. 31. 15:28

most egy kicsit nyelvtannáci leszek: Down szindróma (John Langdon Down brit orvosról elnevezve), nem Dawn szindróma, de nagyon örülök, hogy nem lett belőle Down kór vagy mongolidiotizmus:)

jessm - 2015. 09. 02. 00:01

Nekem nagyon tetszett a Bay sztori, mert tényleg nem volt egyrételmű, hogy mi történt, ezért a két véglet nem volt alkalmazható rá.

Nekem is tetszett , hogy Bayben fel sem emrülta dolog amig Regina nem mondta.

Ahogy az egész dolgot kezelte BAy az is nagyon tetszett. Az hogy soha nem fog emlékezni mi történt , de a lelke mélyén érezte , hogy nem mondott igent.
És végkövetkeztetése. Mind2 hibásak és egyikük sem. Hibás volt mert sokat ivott, és nem bírt nemet mondani, és Tank is hibás volt mert annyit ivott , hogy nem ismerte fel , hogy nem mondtak neki igent.
A néző legalább is én, ugyannerre következtetésre jutottam. Együtt tudtam érezni mind2 szereplővel, és sajnáltam őket ,mert egy hiba okozta a vesztüket és rengeteg fájdalom és szégyen lett a részük.

Az évad második fele is érdekesnek igérkezik, Down szindrómás babával, anyagi gondokkal, Daphne és Mingo, Bay útkeresése. Nem tudom , hogy én érzem-e csak így de mindtha Bay és Travis közt is alkulóban lenne egy több mint barátság. Annak alapján amit most Travis felfedett Bay elött még inkább úgy érzem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz