login |

JAws: Legjobb magyar sorozat

2016. 01. 04. 14:50 - Írta: Desmond Wallace

35 hozzászólás | kategória: hazai termék, szavazás, , , , , ,

Idén új kategóriával bővült a JAws, mivel 2015-ben kilenc magyar sorozatot is láthattunk a különböző csatornákon, és erre eddig még nem nagyon volt példa. Talán bízhatunk benne, hogy ezzel valami tényleg megindult itthon, és ha 2016-ban is lesz miből válogatni, akkor egy év múlva ismét megmérkőzhetnek egymással a magyar sorozatok – a mostani ötösből három valamikor vissza fog térni.

Aranyélet plakátEgynyári kaland plakátFapad plakát

A kilenc 2015-ös magyar sorozatból öt kapott elegendő szavazatot a végső megmérettetéshez. Érdekesség, hogy mind az öt sorozat első évados, és csak egy olyan sorozat van közöttük, amelyikben nem szerepelt rendszeresen Lengyel Tamás.

Rajta kívül még több átfedést is fel lehet fedezni az ötösfogatban, hiszen rendezőként Dyga Zsombornak két sorozatban is benne volt a keze, íróként pedig Zomborácz Virágnak is, és még sorolhatnám.

VálótársakKossuthkifli b

A lényeg viszont, hogy itt van az HBO új sorozata, az Aranyélet, amely a legtöbb kritikai elismerést kapta 2015-ben a magyar sorozatok közül. Nem feledkeztetek meg a Fapad-ról sem, ami a köztévén nem igazán találta meg a közönségét. Itt van még a Dunáról két tavaszi újonc is: a Kossuthkifli hamar elveszítette a nézőket, az Egynyári kaland viszont a csatorna legnépszerűbb sorozata lett 2015-ben – és a blogról is rengeteg pozitív kritikát söpört be.

Hosszú idő után az RTL Klub is új saját sorozattal jelentkezett, és a Válótársakat nem csak ti, hanem a nézők sem felejtik el csütörtök esténként. A lemaradók itt, gondolom, nem sok infóértékkel bírnak, hiszen a maradék sorozatok (Szérum, Munkaügyek, butiquehotel.hu, Ketten Párizs ellen), valamint a napi szappanok kaphattak még jelölést.

(Kommentben korábban felmerült  az átfedések kérdése. Valóban van lehetősége magyar sorozatnak a nem amerikai kategóriában szerepelni még most is, hogy van külön kategória. Korábban is előfordult hasonló, hiszen a Terápia volt jelölt a “nem amerikai sorozatok” között, és tavaly pedig, mint “legjobb magyar műsor” nyert.)

A legjobb magyar sorozat

  • Aranyélet (59%, 1,485 Votes)
  • Egynyári kaland (18%, 465 Votes)
  • Válótársak (14%, 343 Votes)
  • Fapad (7%, 165 Votes)
  • Kossuthkifli (3%, 66 Votes)

Total Voters: 2,524

Loading ... Loading ...

35 hozzászólás Ne habozz!

DennyKeh - 2016. 01. 04. 15:03

Szavazatom a Válótársaké, hiszen csak azt nézem és szerintem fantasztikus lett.
De ha már ekkora a felhajtás az Aranyélet és az Egynyári kaland körül, biztos belenézek.

Fragohol1C - 2016. 01. 04. 15:14

Az Aranyéletet mindenképpen javaslom bepróbálásra. Szerintem az utóbbi évek egyik legjobb magyar sorozata lett. Az Egynyári kaland és a Válótársak is jó, de nem annyira, mint az Aranyélet.

Reea - 2016. 01. 04. 15:20

Egynyári kalandra adtam szavazatom. Aranyos, könnyed sorozat volt. Várom a folytatását is.

Szaby59 - 2016. 01. 04. 15:30

Az Aranyélet eléggé kiemelkedik minőség szempontjából is a mezőnyből és ez a szavazatokon is meglátszik :D

Csiki - 2016. 01. 04. 15:34

Eddig ez az egyetlen szavazás, ahol vacillálnom kellett :D Aranyélet-Fapad-Egynyári között… :D

ooo - 2016. 01. 04. 15:47

Szerintem nem igazságos, hogy az Aranyélet két kategóriában is indulhat, ennyi erővel Kaley Couco is mehetne fő- és mellékszereplőnek is, mert néha több, néha kevesebb szerepet kap az egyes epizódokban.

humorpalanta - 2016. 01. 04. 15:50

Kéne egy kategória, hogy egyik sem. :D

LaCRossE - 2016. 01. 04. 15:51

Az Egynyári kaland üde színfolt volt ezen az éven, de az Aranyélet jött, látott és győzött nálam.

LaCRossE - 2016. 01. 04. 15:53

Egyébként volt már arra példa, hogy egy sorozat két kategóriában is győzött? (most nem arra gondolok, hogy színész miatt több kategóriánál is első helyezett lett egy sorozat, hanem ahol a sorozatot kellett önmagaként jelölni és átfedés volt)

vbalazs91 - 2016. 01. 04. 16:04

ooo: akkor ennyi erővel az összes újonc sorozatot is ki lehetne zárni a legjobb sorozatok kategórájából, ami ugyanakkora baromság lenne.

Bazsi - 2016. 01. 04. 16:05

Tényleg meglepően jó volt az Egynyári Kaland, kifezetten szerettem, de egyértelműen az Aranyélet visz mindent!

LaCRossE - 2016. 01. 04. 16:06

És a nem amerikai sorozatokat a legjobb sorozatok listájáról.
Amíg egy sorozat lehet egyszerre újonc, legjobb, nem amerikai, addig egy szereplő nem lehet egyszerre fő- és mellékszereplő.

Marcos - 2016. 01. 04. 16:12

A GoT is duplázott első évében.

Dregnarr1 - 2016. 01. 04. 16:18

Nem is tudom, hogy összehasonlítható-e a vezető darab a többivel, “más körökben mozognak”.

CyClotroniC - 2016. 01. 04. 16:36

ooo: Itt pont az ellenkezőjének kéne a tanulságnak lenni szerintem. Az mindenkinek evidens, hogy újonc sorozat is mehet a legjobbak közé, viszont máshol valahogy mégsem jelölgetnek úgy sokan, pedig simán elférne a legjobb 20 percesek között akár egy Rick & Morty vagy egy John Oliver is, hiába indulnak az animációsoknál vagy az egyéb kategóriában.

De mondhatnám csak azt is, hogy az Oscar-on is simán jelölhetnek külföldi filmet egyéb kategóriákban is, attól még hogy van egy sajátja, ahogy rajzfilm/animációs is volt már a legjobb film díjára is jelölve.

winnie - 2016. 01. 04. 16:37

“Szerintem nem igazságos, hogy az Aranyélet két kategóriában is indulhat, ennyi erővel Kaley Couco is mehetne fő- és mellékszereplőnek is, mert néha több, néha kevesebb szerepet kap az egyes epizódokban.”

akkor lenne egy legjobb sorozat (DE CSAK AMERIKAIAK! MÁSHONNAN NEM ÉR JELÖLNI!), egy legjobb nem amerikai sorozat (DE MAGYAROK NEM!), és egy legjobb magyar sorozat?:)

ne vicceljünk, de egyébként nincs gond, mindenki úgy könyveli el a kategóriákat, ahogy akarja. lehet egyik-másik esetében a másodikat győztesnek képzeli.

van egy olyan érzésem, ha tiltanánk egyes sorozatoknak a részvételt a fő kategóriákban, akkor sokkal nagyobb lenne a tiltakozás. (mondjuk nem tudom, hogy mi a gond. nyilván általában nem fognak sok vizet zavarni a magyar sorozatok egyik k más kategóriában sem. ha pedig igen, akkor azzal mindenki csak nyer, nem?)

Enzo - 2016. 01. 04. 16:40

Mekkora landslide :D Várható volt, és teljesen megérdemelt.

dzsiaj - 2016. 01. 04. 16:46

“Mekkora landslide :D”

Mintha csak az összesített maileket látnám, ott is kábé ilyen difik voltak tökugyanezzel a sorrenddel :)

Desmond Wallace - 2016. 01. 04. 16:58

dzsiaj: Ilyen is ritkán van.

Desmond Wallace - 2016. 01. 04. 17:05

Röviden értékelném az öt jelöltet.

Aranyélet: Minőségileg kiemelkedik a magyar mezőnyből, de vannak gyermekbetegségei. Jó alakítások, de a forgatókönyvön még lehetett volna dolgozni

Egynyári kaland: Nagybetűs nyári hangulat. Egy éve nem hittem volna, hogy ilyen szórakoztató tinisorozat lesz. Nagyon várom a 2. évadot.

Fapad: Bejött ez a humor, de hullámzó volt a minőség az évad során.

Válótársak: Jó kis csütörtök esti limonádé. Vicces és szórakoztató.

Kossuthkifli: A látvány kiemelkedő volt, a történet viszont… na az nem nagyon volt.

murder1 - 2016. 01. 04. 17:30

Nehéz döntés volt az Aranyélet és Fapad között. Utóbbira ment a szavazat, mert a 20 perces komédiáknál szigorúbb vagyok a nézés-nem nézés szempontjából, de a Fapad (ha nem is hangosan nevetős) végig mosolygós volt. És az Aranyélet az én voksom nélkül is nyer :)

drx - 2016. 01. 04. 17:57

Én nagyon szerettem az Egynyári kalandot, de sajnos esélye sincs az Aranyélet mellett… :/

Természetesen az Aranyéletre szavaztam! ;)

m0py - 2016. 01. 04. 18:48

Az Aranyelet is nagyon tetszett, de a Fapadot egyszeruen imadtam! :D

carpediem - 2016. 01. 04. 20:55

én csak szeretném megjegyezni,hogy iszonyat boldog és büszke vagyok, hogy születtek ilyen jó magyar sorozatok idén, s hogy ez egy izgalmas kategória lett! öröm az is hogy sokáig kellett gondolkodnom aranyélet, fapad és egynyári kaland között. s bár azt gondolom az aranyélet magasan viszi a pálmát, de éppen ezért ment az egynyárira, hogy ne csússzon le nagyon, meg ha az nincs, többibe bele sem kezdek :D

Miss Keamy - 2016. 01. 04. 21:31

hu de megugrott hirtelen az Aranyélet :D

Egynyári kalandra nyomtam, imádtam. igényes tinisorozat, nem csak tiniknek ..:) no meg a balaton, mi kell még.

jan - 2016. 01. 05. 08:04

Az Aranyélet beindult? Az első rész katasztrofálisan sz volt.

winnie - 2016. 01. 05. 09:22

jan: írtunk kritikákat róla többet is, vannak bőven kommentek, de ha szavazók szerint az a legjobb idén, akkor szerinted milyen választ fogsz kapni?:)

azt nem fogják tudni, hogy “beindul-e” (nem hiszem, hogy egy 8 részes sorozatnak be kell indulnia) neked. nekik biztosan beindult, de szerintem már az első rész is. szóval el kell döntened, hogy mersz-e még egy esélyt adni neki. de ha nem jött be, lehet, hogy nem érdemes erőltetned. bár az is benne van, hogy változik a véleményed.

nadivereb - 2016. 01. 05. 09:29

LaCRossE: miért ne indulhatna egy színész több kategóriában is? A legfrissebb szavazásnál (20 perces női mellék) fel van sorolva pl., hogy Cristin Milioti jelölhető volt 40 percesért, 20 percesért és vendégszereplőként is. De pl. Rob Lowe is simán jelölhető lett volna 20 perces főszereplőnek (Grinder) és 40 perces mellékszereplőnek (You, Me and the Apocalypse) is.
Az pedig, hogy bizonyos indulók kevesebb kategóriában jelölhetők, mint mások az sajnálatos, de ez van. Az olimpián is így megy: egy kosárlabdázó egyetlen aranyért harcolhat, míg egy úszó akár tucatnyi számban is elindulhat.

jan - 2016. 01. 05. 11:33

winnie: Lehet, adni kell neki még egy esélyt. EMlékeim szerint az első rész utáni kibeszélőben is lehúzta mindenki.

Ronaldo - 2016. 01. 05. 11:39

Túlzásnak érzem az Egynyári kaland istenítését. Szerintem a többséget az ismerős balaton/buli/csajok érzés fogja meg. Ezzel nincs is baj. Viszont a sztorik elég kidolgozatlanok/bugyuták, szóval a forgatókönyv kifejezetten gyenge.

laxikahun - 2016. 01. 05. 12:09

aranyélet egyértelműen. nekem fapad fáradt, a válótársak meg tipikus magyar filmes klisékkel teli rettenetes zenével kísért gagyihalmaz. az egynyári szórakoztató de nem ér az aranyélet nyomába.

winnie - 2016. 01. 06. 07:55

Ronaldo: olvashatsz rengeteg véleményt róla, és rögtön kiderül, hogy tévúton jársz. de ha neked nem jött be, akkor miért értelme azzal kísérletezni, hogy kitaláld, hogy másnak mi jött be benne. elhiheted, hogy épp azért nem fogod kitalálni, mert nem tetszett. de attól, hogy te nem látod benne a jót, más még megláthatja.

(arról nem beszélve, hogy szerintem egy tudatos sorozatnéző rég felülemelkedett már azon, hogy bármi buli/csajok érzés megfogja. főleg, hogy magyar sorozatról van szó, aminek még nehezebb elfogadtatnia magát.)

az efféle kifogáskeresés szerintem általában tévút. legalábbis én azt gondolnám, hogy a bonyolult megoldás helyett az egyszerű felé kéne tendálni: sokaknak azért tetszett, mert valóban jó, mint sorozat.

winnie - 2016. 01. 06. 07:56

jan: “EMlékeim szerint az első rész utáni kibeszélőben is lehúzta mindenki.”

szinte mindenki dicsérte. nagyon kevés sorozat kapott ilyen jó hivatalos és olvasói véleményeket pilot után, mint az aranyélet. csakis ennek köszönhető a sikere. ha már a pilot sem jött be volna a népnek, akkor utána hiába mondott volna bárki bármit is.

Ronaldo - 2016. 01. 06. 12:13

winnie: Tisztázzuk: azáltal, hogy azt írom, hogy emiatt és emiatt tetszhetett a többieknek, azzal nem a végső igazságot akarom kinyilatkozni, pusztán azt mondom, hogy az a dolog SZERINTEM jó volt benne, de elfedte a SZÁMOMRA lényeges elemeket.
Jó lenne megérteni, hogy ez is a véleményalkotás egyik formája. Adott esetben az is vélemény lehet, ha valaki olyat ír, hogy “el nem tudom képzelni, a többieknek mi tetszett ebben a filmben”. Nem kell mindenáron szavakat szó szerint értelmezni és karót nyelt módon, túlgondolt ideológiákkal reflektálni. A legtöbb esetben ez mindössze annyit jelent, nem tetszett a film, szar volt.

cathy - 2016. 01. 13. 16:23

Válótársak minősíthetetlen szemét…

Aranyélet, egyértelmű!!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz