• March 2006
  • February 2006
  • January 2006
  • ', ); ?> Pilot-mustra: Shadowhunters – 1×01 at Sorozatjunkie
    login |

    Pilot-mustra: Shadowhunters – 1×01

    2016. 01. 20. 15:10 - Írta: winnie

    71 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

    All the legends are true.

    Na, akkor elkönyvelhetjük, hogy az ABC Family Freeform talált magának egy újabb sikersorozatot végre? És, miképp a Pretty Little Liars, a Shadowhunters is könyvalapú és ifjúsági (YA) – a különbség csak annyi, hogy nem rejtélyes, hanem urban fantasy. (Másfél éve egyébként filmes feldolgozást is kapott a sztori, aki látta a The Mortal Instruments – City of Bones-t, annak ismerős lesz az első évados történet egy része.)

    Fogalmam sincs, hogy miből fakad ez nálam, de az elmúlt 10-15 évben kifejezetten érdekeltek a young adult-történetek, pedig nagyon nem én vagyok a célközönségük. Sőt, ha tudnám, hogy nem maradnék le a másik filmről sem, egy YA-adaptációt biztos, hogy hamarabb néznék meg moziban, mint valami díjazott cuccot. Éppen ezért a Shadowhunters-re is nagyon kíváncsi voltam. (A könyves kibeszélő itt található.)

    SHADOWHUNTERS – 1×01 – 3/10

     Shadowhunters-1x02-09

    És, mint oly sokszor a múltban, ismét csak koppantam, és rájöttem, hogy hiába érdeklődöm a YA-témák iránt, valójában a világuk az, ami izgat. Ezért reagáltam jól mondjuk a Hunger Games-re vagy a The Maze Runner-re, és kevésbé erre a sorozatra. Mert bármennyire is pofás a Shadowhunters, alapjába véve egy teljesen generikus, természetfeletti világot mutat be.

    Legalábbis első látásra nagyon tipikusnak tűnik, olyannak, ami egy percre sem fogott meg – egyedüli érdekességként a rúnázás tűnt, ami viszont így, a képernyőn nem volt annyira követhető. És az sem volt 100%-ig követhető, ahogy rám zúdítottak egyszerre egy csomó karaktert, jókat és gonoszokat egyaránt. Aki ismeri a könyveket, annak ezzel nyilván nem lesz gondja, és annak sem, aki fogékony az ilyesmire, de én már eleve hátránnyal indultam.

    Shadowhunters-1x02-12

    Pedig az alapsztori még rendben volt, egy, a 18. születésnapját ünneplő lányt, Clary-t ismerünk meg és baráti körét – hogy aztán nagyon hamar kiderüljön, hogy ez a szülinap hatalmas változást hoz az életébe, hiszen előbb elkezd furcsa dolgokat tapasztalni, hogy idővel kiderüljön, hogy ő valójában egyfajta hibrid lény, aki démonvadászatra született. És ebbe az ún. árnyvadászok avatják be őt, miután egy komoly trauma éri.

    – What makes Jace so special?
    – Fastest, strongest, fiercest. And hello, have you seen the guy?

    És innentől kezdve megindul a klasszikus tinisztorik alapfelállásának felvázolása (szerelmi háromszög-lehetőségek, rivalizálás és társai) párhuzamosan a mitológiával – sok dumával, kevés történéssel, és, ami a legnagyobb hiba, minimális karakteralkotással. Sőt, azzal, hogy a főhős mellé bekerül egy csomó “mágikus lény”, ő is rögtön színtelenné vált.

    (Lehet, hogy a könyvben sem többek, de fájó, hogy Jace csak 2D-s rosszfiú, Isabelle tipikus rossz kislány, a másik srác mintha ott sem lett volna, Magnus-ról pedig lerí, hogy fontos figurája a univerzumnak, de ő is csak “van”. Mondjuk szerintem a színészek rohadtul nem tesznek meg mindent azért, hogy “átjöjjenek”, kell egy-két évad, míg beérnek…)

    Shadowhunters - 1x02-03

    Egy biztos: nem a sorozat megvalósításával, vagy kinézetével van dolgom. Tévés szemmel nézek mindent, nagyon ritkán zavarnak a külsőségek, és eddig inkább pozitívan csapódott le bennem a Shadowhunters. Az biztos, hogy elég felismerhető a stílusa, szóval ezt a javára írom. (Azt viszont nem, hogy a közelharci akciójelenetek nagyon vérszegények…)

    Ugyancsak pozitív volt, hogy a főhős nem csak sodródott az eseményekkel, hanem rögtön talpraesett, kezdeményezett, aktív résztvevőként volt jelen – ezt a passzív szerepet a nézői szócsöveként esetlenül a sztoriba beleerőltetett haver kapta, aki szegény az egyetlen kedvelhető figura volt az egészben (talán az elveszettsége miatt), de szerepe tényleg csak a magyarázandó kérdések feltevésére korlátozódott.

    Shadowhunters - 1x02-05

    A gáz az, hogy pont akkor vált tökéletesen semmilyenné a sztori, amikor kitárult a világ. Az elején még érdekes volt nézni Clary-t, és várni, hogy mi fog történni vele (a sejtetés mindig izgalmas, nem?), de amikor beléptünk a fantasy birodalmába, azonnal oda lett a varázs, mert lehullt a lepel, és kiderült, hogy a király meztelen, az itteni világ pedig hótt tipikus az alakváltóival, démonjaival, vámpírjaival és farkasembereivel. (Ld. még az “All the legends are true”-idézet.)

    Miképp a The Shannara Chronicles, szerintem a Shadowhunters is erősen meg fogja osztani a nézőket. Nem feltétlenül szélsőségesen, de tuti, hogy sokan vonzónak fogják találni a világot, az alapfelállást vagy a karaktereket – esetleg azt, hogy hiányműfaj képviselőit nézhetik. Akik viszont hozzám hasonlóan nem nagyon tudnak kapaszkodni semmibe, azok csak nézni fognak bambán, és nem értik majd, hogy a készítők ilyesmivel próbálnak nézőket szerezni.

    Shadowhunters-1x02-10

    A második részt látva sajnos a fenti véleményem erősödött, egész egyszerűen nincs olyasmi a sorozatban, ami érdekelne. Tettek ezt-azt a karakterek, történt ez-az, újabb lényeket ismertünk meg, még felfedezésre is sor került, de semmi érzelmi hatása nem volt az egésznek rám. Ezt persze ráfoghatnám a színészekre vagy a gyenge, de később minden bizonnyal kiteljesedő figurákra, de szerintem egyszerűen csak nem én vagyok a célközönség.

    (Mondjuk annak is van valami oka, hogy más YA-sztorik, sorozatok vagy filmek bejöttek nekem, szóval lehet, hogy mégiscsak az alapanyag sántít valahol.)

    Shadowhunters - 1x02-08

    Szóval én passzolok, az 1×03-at azért megnézem, de a világ nyolcadik csodája lenne, ha találnék benne valami érdekeset. Érzelmi kötődés nélkül nem megy.

    Shadowhunters - 1x02-01

    ui: Ja, a főgonoszról nem szóltam. Tök jó annak, aki tudja, hogy ki ő és mire számíthat tőle, próbálják is megalapozni őt tetteivel és a róla elrebegett történetekkel, de az, hogy rejtőzködik (ráadásul milyen jó helyen! ez már a Szérumban is bevált), nem vet túl jó fényt rá. A lényeg, hogy azt, aki nulla előtudással bír, nem nagyon hozhatta lázba.

    71 hozzászólás Ne habozz!

    dildi - 2016. 01. 20. 15:38

    Hát sajnos osztom a véleményed, a 3/10 es pontszám is reális. Többet vártam, főleg a film alapján, és azt hiszem a film miatt is furcsák a szereplők nekem. Igazából a Claryt alakító színésznő baromira irritál.

    schray - 2016. 01. 20. 15:40

    A Shannara egészen bejött, de ezt a felénél kikapcsoltam. Rég láttam a filmet, de az se segített sokat, hogy nem folytatást csináltak, hanem kb rebootot. Egy csomó dolog bosszantóan ismerős volt.

    winnie - 2016. 01. 20. 15:47

    schray: ez igaz, de szerintem így volt érdemes nekiállni, elölről kezdeni, nem volt érdemes a filmre alapozni, főleg, hogy mások a színészek.

    viszont míg ennek az újoncok valóban örülhetnek, való igaz, hogy azok, akik látták a filmet, nehezebb helyzetben vannak.

    Lemoni - 2016. 01. 20. 15:52

    Nálam alapból halmozottan hátrányos helyzetből indult ez a sorozat. Egyrészt túlságosan emlékeztetett az általam nem túl kedvel Tomorrow People-re, másrészt erősen súlyosbította a helyzetet a főhőscsaj szemrongáló narancssárga hajszíne és fülrongáló nyávogása. Amiért mégis kevésbé hibáztatom, mint a Shannará-t, hogy itt legalább láttam valamiféle törekvést a készítőktől arra, hogy ne dedós nyelven beszéljenek a szereplők, próbáltak humort adni 1-2 karakternek, beszólást, ilyesmit. Nem sikerült túl jól, de megpróbálták és ez már értékelhetőbb nekem a shannarás látvány tobzódásnál. Sajnos, így is csak egy 5/10-re jön ki némi jóindulattal, mert nem lett jó, de azért biztos szeretni fogják ezt is sokan. Most a két sorozat kapcsán eszembe jutott a Buffy, hogy mennyire lehet(ne) jó fantasy tinisorozatot csinálni, csak el kéne már felejteni a Twilight sorvezetőt hozzá.

    zenB - 2016. 01. 20. 16:05

    Reg lattam ekkora okadekot. Minden rossz volt vele, ami lehetett. Forgatokonyv, rendezes, szineszek(Ez talan a legrosszabb mind kozul. Olyan szinten voltak, mint egy B kategorias pornofilm szereploi.), parbeszedek, harcjelenetek, CGI. Borzalmas.

    zolij - 2016. 01. 20. 16:08

    én az első rész után megnéztem a filmet, de az csak még lejjebb nyomta a pilotot :) A második rész már jobb volt valamivel, de az biztos hogy a Shannarával szemben ez nem fog egy évados esélyt kapni, még 2-3 részt bepróbálok.

    zolij - 2016. 01. 20. 16:13

    amúgy fura volt hogy pl. Hodge mennyivel másabb karakter a filmben és a sorozatban (nem olvastam a könyveket, szóval nem tudom melyik áll közelebb hozzá).

    LaCRossE - 2016. 01. 20. 16:22

    Először még adni akartam az 1×03-nak is egy esélyt, aztán a napokban úgy döntöttem, inkább kaszálom (köszi a 30 kábeles sorozatos cikket!). A pontszám reális, nem hiszem, hogy ez a továbbiakban jobb lesz egy gyenge közepesnél, így minden további nélkül el kell engednem ezt a sorozatot.

    Drake - 2016. 01. 20. 16:22

    Nem véletlenül kapott ennyi jelölést a múlt héten a hét csalódása topikban..ez egyszerűen nézhetetlen,a főhős kis csaj nyávogása az első részben kibírhatatlan.Még a 3/10 is erősnek tűnik nekem,inkább a 2/10 nálam a reális. Egyedül,ahogy a cikkben is írtad,a rúnák lettek volna érdekesek,de ahogy megnyílt a “másik világ”,azok is semlegessé váltak. Egyedül a fő gonosz lenne érdekes,mert jó színésznek tartom (a King című sorozatban nagyon bírtam),de itt egyedül ő is kevés,hogy fenntartsa az érdeklődésem.Nincs mese,itt a kasza.

    horakeni - 2016. 01. 20. 16:31

    4 perc után kinyomtam.

    zenB - 2016. 01. 20. 16:38

    Minden szempontból (rendezés, színészi játék-borzalom-, cast, CGI… stb) nézhetetlen hulladék. 1/10. Az alapanyag is alsó- közepes, ez csak szimplán értékelhetetlen.

    Dóri - 2016. 01. 20. 16:44

    Az első rész nekem inkább csak a csaj nyávogása miatt volt gyakorlatilag nézhetetlen, de mivel reméltem hogy nem lesz olyan akinek mindent hússzor elmagyaráznak megnéztem a második részt ami nálam egy 6/10 lett

    Hellhound - 2016. 01. 20. 16:53

    Ez valami borzalom volt. A téma még érdekes is lehetne, de a színészek (élen a kiscsaj főszereplővel) olyan rosszak, hogy majdnem sírtam. A Pretty little liars hozzájuk képest Oscar díjas alakotásnak tűnik. A cselekményt így tudám összefoglalni: bőrszerkóban, magassarkúban futás, majd a zöld burokban lebegő anyucira bámuló gonoszra váltunk and repeat. Egyetlen értékelhető része a sztéle volt, amit Clary kapott. Jól jött a könyvtárismeret vizsgámhoz! :D Kár hogy a végén nem is kérdezett az íráselőzményekből…

    Lajosék a másodikról - 2016. 01. 20. 16:56

    Megnéztem, bár nem vagyok célcsoport. Nagylelkűen mondhatnék annyit, hogy ez a tetovált heripotter, kevésbé nagylelkűen meg semmit se, bár szerintem itt az alapanyaggal lehet inkább a gond.

    Thayet - 2016. 01. 20. 17:00

    @zolij: Korban mindenképpen a sorozatos Hodge illik a könyveshez. Elvileg ő volt a Kör legfiatalabb tagja, úgyhogy ez kábé reális. Jellemre meg még kiderül, a sorozatosból sokat egyelőre nem kaptunk.

    Én a könyveket szerettem (bár egyértelműen nem hibátlanok, sőt), és főleg szerettem a karaktereket. Egyelőre még az írók és a színészek sem rázódtak bele a dolgokba teljesen, viszont amint letudják ezt a világépítős-magyarázós-mindenki szálát elindítós részeket (ami mondjuk, kár, hogy ilyen letudós érzetet kelt bennem a sorozatot nézve), elkezdhetnek foglalkozni mélyebben a szereplőkkel, és na, abban a tekintetben bizakodó vagyok. Ha a könyvből tudod, hogy milyenek ezek a szereplők, akkor annak a megjegyzéseik, a színészi játék (akkor is, ha épp a háttérben folyik)szépen alájátszik. Plusz, a világgal kapcsolatos változtatások is érdekelnek, az alvilágiaknak például már most a kezdetektől nagyobb a szerepe – érdekel, hogy ebből mit hoznak ki. Én mindenképpen maradok. :) Főleg, hogy szinopszisok, spoilerek alapján igazán az évad közepétől indulnak be igazán az események. (Pont akkor, amikor már érzésem szerint mernek majd jobban elszakadni a könyvtől.)

    JH94 - 2016. 01. 20. 17:56

    Már a filmnél is szívtam a fogam, hogy milyen eltérő a könyvsorozattól. De ez a tv sorozat még annyira sem hasonlít, mint a film. Értem én, hogy csak az alapjául szolgálnak a könyvek, de ez a sorozat önmagában is nézhetetlen.
    A “színészek” nem valami jók. A legrosszabb a Claryt alakító csaj. A nyávogása és a megjátszott reakció…
    Isabelle-ből egy sarkon dolgozó hölgyet csináltak. Jace és Simon lettek talán a legjobban eltalálva. Alec sem rossz, csak hagyják kibontakozni. Valentinnál csak néztem egy nagyot, Csernobil?!!!
    Meg mióta van CIA szerű, modern társasága az árnyvadászoknak? Logikálatlan húzások vannak a sorozatban.
    Sajnos, annyira nézhetetlen számomra, hogy nem tudom addig nézni, hogy összeálljon (talán) egy értelmes sztorivá. 1/10

    kissbella10 - 2016. 01. 20. 17:58

    Na már most, én elolvastam a könyvsorozatot (min. 5x), megnéztem a filmet, és megnéztem a sorozatot, és azt kell mondjam, hogy a könyvek is megosztóak voltak (gyakorta a témák miatt, amiket Cassie megvillantott) a film is szintén ketté vette a nézőket (akik olvasták a könyveket általában nem lelkesedtek a filmért, mert nem olyan volt mint “amilyennek elképzelték”, mások meg laikusként szerették). Várható volt, hogy ez így lesz a sorozattal is. A rajongók jó része amiatt van fennakadva, hogy nem követi teljesen a könyveket. Erre csak az a válasz: nem is ok nélkül. A sorozat maga jó részt amiatt indult útjának, mert a rajongók követelték a film folytatását, viszont a sorozatok struktúrája megkövetel egyet s mást, és ezt a Shadowhunters meg is tette (lsd. korszerűsítés, események meggyorsítása, változtatás a karaktereken stb.) így nincs okuk a panaszra, próbáljanak elvonatkoztatni!
    Azok pedig akik csak úgy “belecsöppentek” minden előismeret nélkül ebbe a világban: nagyon könnyen el lehet benne veszni, ez igaz, hisz annyi karakter sorsa függ itt össze, hogy gyakorlatilag lehetetlen küldetés volt McG részéről, hogy mindet megpróbálja egy részbe sűríteni. Ráadásul itt-ott (főleg Csernobilnál!) azt hiszem el is baltázták a készítők rendesen a dolgot, de azt mondani, hogy az alapsztorival van a gond… az erős túlzás. A szereplők (egyelőre) tényleg nem túl kifejlettek, és az egész világ valóban kaotikus, de azért bőven van az alapsztoriban annyi szufla, hogy kihozzanak belőle egy szép évadot (akár többet is). Hátrahagyom az egykori rajongásomat (nehezen), és én biztatásképp adok neki 5/10. Aztán meglátjuk mi jön ki az évad végére. ;)

    Delilah - 2016. 01. 20. 18:30

    Én is olvastam a könyvet, és nem tudom, hogy mennyi mindent készülnek változtatni, de a filmben ellőnek egy elég fontos dolgot… így sztm azt jobb elkerülni, meg amúgy is:D Mondjuk vicces, hogy a sorozatra semmit nem javítottak ki, amiért a legtöbb rajongó pánikolt, (például, hogy a tetoválások még mindig röhejesen nagyok) és Valantine sem tűnik annak a selymes és karizmatikus gonosznak, most is inkább az őrültet próbálják kihangsúlyozni belőle, ami csak félig volt igaz rá…
    Alapvetően nekem nem volt vele komoly problémám, mondjuk én elég rugalmasan kezelem a változtatásokat, eléggé szerettem is őket, szóval csak örülni tudok, hogy nem dobták a kukába:)) Arra ráadásul nagyon kiváncsi vagyok, hgy mennyi mindent fognak átvenni, vagy teljesen más lesz-e (ebből a szériából 6 rész van, plusz egy 3 kötetes előtörténet-féle, meg Bane-nek is van pár saját sztorija, és idén jön valami új dolog az univerzumban)

    Saszta - 2016. 01. 20. 18:36

    Én olvastam a könyveket, és nagyon szerettem is őket, bár nekem ez a könyvsorozat a 3. kötettel be is zárul, utána már eléggé csappant a színvonala, az előzménykötetekről meg ne is beszéljünk. Mondhatni egy az egyben ugyan arról szól, mint a Végzet Ereklyéi a viktoriánus korszakba áthelyezve.
    Mindezzel csak annyit akartam mondani, hogy a 3. kötetig szerintem semmi probléma nincsen az alapanyaggal. A világa eléggé érdekes, és a karakterek is eléggé jók, ahogy a történet sem mondható rossznak. Tény, hogy benne vannak a kötelező klisék: szerelmi háromszög (sőt itt már inkább ötszögről beszélhettünk), kötelező bonyodalmak, a főhős élete 18 éves korában fenekestül felfordul, ő lesz a legjobb árnyvadász, ő a hős mindenki szemében stb., stb…
    A filmet is láttam, az sem volt nagy durranás, de ez egyenesen kritikán aluli volt amit ebben a 2×45 percben láthattam.

    A probléma szerintem a megvalósítással akad. A háttér sem lett a legszebben megvalósítva, a történéseken meg átgázol, mint egy gyorsvonat, így aki nem ismeri a könyveket, annak számára követhetetlenné válik az egész.

    Belenyúlni meg nem nagyon mertek a dolgokba, egy-két apróságtól eltekintve a könyvet követi, azt leszámítva, hogy egy csomó mindent kihagynak és baromira leegyszerűsítenek mindent, csak mert így kényelmesebb. A változtatások nagy részéből én ezt szűrtem le. Csak úgy sugárzik belőle az ötlettelenség. Én szabályosan végiguntam a két részt, vagy ha épp nem unatkoztam, akkor a fejemet fogtam, és felnyögtem valahányszor Clary “csodálkozó” arckifejezéssel feljajdult, és úgy tátogatta a száját, mint egy fuldokló hal. Egyszerűen röhejes volt.
    A főszereplő csajnál egyik színész sem irritál jobban, de úgy kb az összes színész pocsékul játssza a szerepét. Esküszöm még Simon és Valentine játéka volt a leghitelesebb. És Magnus is jó volt, őt itt is eltalálták szerintem, akárcsak a filmben, bár ott jobb volt azért.
    A karaktereket kinézetre majdnem mind eltalálták, bár szerintem Hodge túl fiatal volt itt, a filmbeli meg túl öreg. A kettő közötti életkor lett volna a legideálisabb. Valamint Luke szerintem abszolúte nem volt jó választás, semmi Luke-os nem volt benne, de ez az én szubjektív véleményem.

    Az effektek is eléggé bénák voltak, ahogy az egész olyan esetlen nekem úgy ahogy van. A hightech cuccokon és Chernobylon jókat röhögtem, egyszerűen röhejes volt mindkettő. xD Nem értem, miért kellett Chernobylba vinni Valentinet… Azt gondolták az írók, hogy ez menőbb, mint egy egyszerű, felejthető városnév? :D
    (Már én sem emlékszem, hol is rejtőzködött Valentine a könyvekben)

    Valaki mondta már itt előttem, hogy nem itt kellett volna kezdeniük. Az előzménykönyveket csinálhatták volna meg inkább jó sok változtatással, vagy ha már ragaszkodtak ehhez a vonalhoz, akkor legalább lennének bátrabbak és elrugaszkodnának teljesen a könyvtől, és nem várt csavarokat tennének bele, mert ez így nagyon fantáziátlan.

    A Shannara viszont bejött nekem, egész pofás lett, annak ellenére, hogy az MTV-n fut. Ugyan még az a sori is kiforratlan, a fiatalabb színészekkel együtt, de ott legalább fenn tudják tartani az érdeklődésemet a készítők, ami itt eddig nem valósult meg.

    Részemről sem volt ez jobb 3/10-nél, pedig nagyon vártam a sorit, és kíváncsi voltam, mit hoznak ki belőle, de így nem sok esélye van nálam. Még kap 2-3 résznyi esélyt, de ha nem javul rohamosan a színvonal, akkor kaszát kap tőlem.

    schray - 2016. 01. 20. 19:03

    @winnie
    Jaja, teljesen jogos, hogy így álltak hozzá, de sajnos ez csak a legkisebb volt a sorozat problémái közül. Engem személy szerint az elképesztően gyenge párbeszédek akasztottak ki. A budget megvalósítást, meg az over-the-top stílust még elviselné az ember, de a színészek nem tudták kedvelhetően képre vinni a karaktereiket, amit nem is csodálok, ilyen mondatokkal. A The 100 meg a Shannara után nem fogok több esélyt adni neki. Még ott a Magicians is, aminek a világa, meg a feldobott főszála miatt jobban érdekel a folytatás, pedig minőségre az se volt sokkal jobb ennél.

    Talán majd ha véget ért az évad visszanézek a kritikák alapján, láttunk már csodás fejlődéseket és McG csinált már jót is (rosszat is) korábban.

    ayren - 2016. 01. 20. 19:03

    Lemoni
    Hát én maradok inkább a “shannarás látványtobzódásnál” :)
    Azt legalább el lehet nézni. Itt se látvány, se szöveg, se színészi alakítás: a Shannaránál legalább az első kipipálva.
    Itt elég volt az első rész a kaszához, a másikat valószínűleg végignézem már csak a műfaj miatt is.

    schray - 2016. 01. 20. 19:04

    Apropó: ebből is van könyv, meg több másik sorozatból, ami mostanában indult. Lesznek esetleg könyves kibeszélők? Konkrétan épp az Expanse-nál küzdünk páran, hogy úgy beszélgessünk, hogy ne rontsuk el mások örömét.. :)

    winnie - 2016. 01. 20. 19:07

    schray: percek kérdése és jön a shadowhuntershöz. holnap kikerül az expanse kritika, és akkor az is kap könyveset, pénteken vagy szombaton pedig teszek shannarát.

    összeszedtem magam, na.

    Saszta - 2016. 01. 20. 19:33

    ayren, egyetértek veled, a Shannara százszor veri ezt, a The100 meg vagy ezerszer. :D

    Én is csak azért adok neki még pár résznyi esélyt, mert magát a könyvet szerettem, és elvből nem szoktam két rész után kaszálni semmit, max 3. Szóval kap egy utolsó esélyt, aztán ha nem él vele, kasza.

    energy - 2016. 01. 20. 19:40

    Az első pár perc jó volt, de a második részt már nem nézem meg.

    Ayrons - 2016. 01. 20. 20:15

    Farkasembereket támogatja az Old Spice , még mindig elkap a röhögés ha meglátom xd

    schray - 2016. 01. 20. 20:46

    @winnie köszönjük! :)

    chocojoy - 2016. 01. 20. 21:21

    És még azt mondták, hogy a film szar. (Tudom, nem szép dolog, de szívesen elmondanám azokat a TMI rajongókat mindennek, akik leutálták a filmet, mondván mennyire nem könyvhű…Akkor ez mi volt?)

    sinyster - 2016. 01. 20. 21:24

    Nem volt ez annyira vészes, de nem is volt túl jó. Nálam egyszint a Shannarával. Ott a szőke félelf idegölő, itt a főszereplő csaj, aki sajnos olyan mint egy antik váza: mutatós, de azon kívül másra nem jó. De mivel a tündér mesének is adok még esélyt, ennél is maradok.

    Csuni - 2016. 01. 21. 05:41

    Részemről előbb volt a film, majd a könyvsorozat. Ezek után nem igazán jött be a TV sorozat. Luke, mint fekete zsaru? Vagy Jace. A filmbeli jobban visszaadta (szerintem) a könyvbeli karaktert, mint a sorozatbeli, aki inkább szépfiús. Semmi pimasz, makacs nincs benne.Clary is valahogy vagányabb, hétköznapibb volt a filmben ( könyvben meg pláne!), mint a sorozatbeli,inkább modell, mint színész csaj.
    És ami kiverte a biztosítékot: Valentine Csernobilban? Hiperszuper Intézet, semmi könyvtár? Bele sem merek gondolni, hogy ezek után Idris-t milyennek fogják megálmodni a készítők.

    winnie - 2016. 01. 21. 07:55

    Csuni: az, hogy kinek mije milyen színű nem hiszem, hogy jelentene bármit is, ilyesmin nem fennakadni kell. a szín csak akkor érdekes, ha konkrét döntés, ld. clary és a vörös haja.

    csernobil biztos, hogy nem véletlen, szerintem pozitív, ha a készítőkek saját elképzeléseik vannak.

    Denisa - 2016. 01. 21. 11:19

    A könyvet nem olvastam, a filmet borzalmasnak találtam, viszont a sorozat nagyon megfogott :P
    Szerintem jó, végre valami szórakoztató sori!!!

    Zsanna - 2016. 01. 21. 11:37

    Szerintem 5/10. Én is a filmet láttam először, majd ennek hatására olvastam el a könyveket. Aminek fényében nem értettem a film megvalósítását. Más kérdés, hogy a könyvek minőségével már nekem is voltak problémáim a vége felé.
    Mikor kiderült, hogy a sorozat egyfajta reboot lesz, kíváncsi voltam. Már a karakterplakátokból és a karakterpromókból leszűrtem, kik fognak irritálni. Nagy meglepetésemre Kathrine McNamara mégsem irritált annyira, mint vártam. Érdekes volt, valamivel jobban veszi a könyvet, de nem tudom, hogy szerencsés volt-e így egyből belevágni a közepébe, és minden szereplőt egyből bemutatni, célokkal, mindennel együtt. Így valóban nagyon sok volt, és sok mindent ellőttek előre. Nyilván 13 rész nem sok, de nem lett volna muszáj az egész könyvet egy évadban feldolgozni, mert az utolsó rész címéből erre következtetek.
    Próbálok minden ráhatástól elvonatkoztatni, és úgy szemlélni. Azonban winnienek igaza van, aki nem olvasta a könyveket vagy nem látta a filmet, az bajban lehet, mert egyszerre nagyon sok karakter és info lett lenyomva a torkunkon. Azért nem volt rossz, ez is egyfajta szemszög. Én már tudom, hogy végig fogom nézni, akármilyen aljadék is, vagy akármilyen csodás is lesz ezután.

    Ennn - 2016. 01. 21. 13:12

    Volt egy poszt, hogy ki volt 2015-ben a legrosszabb színész, és én butus Tyler Posey-t írtam, pedig Katherine McNamara mindent visz! Nála pocsékabb színészt csak leveset!
    Most így hirtelen nem is tudnék nála rosszabbat mondani…
    A csaj elképesztően rossz választás…
    A könyvek, viccesek, szerethetőek, sokszor röhögtem fel hangosan egy-egy váratlanabb poénon tömegközlekedési eszközön ezen meg nem… nem. Egy két szereposztás lehet amúgy még sülhet el jól is de ennyi…

    winnie - 2016. 01. 21. 13:14

    ennn: ezt majd a 2016-os kérdéshez:)

    pudli - 2016. 01. 22. 11:41

    Hát komolyan ez rém gagyi volt. Konkrétan semmilyen elvárásom nem volt csak az első könyvet olvastam aztán feladtam szóval képben voltam a sztorival de a megvalósítás az nem tetszett a szereplők meg pláne. Nem az a bajom, hogy nem olyan mint a könyvben vagy a filmben szimplán az zavar hogy nem lett jó. A szereplők pedig idegesítenek: Clary szarul játszik Jace idegesítő és Valentine aki hűű de gonosz pedig szimplán unalmas. Én feladtam nekem az első két rész elég volt, meggyőztek hogy ezt tovább nem érdemes nézni.

    Luci - 2016. 01. 22. 14:01

    Szerintem ez a sorozat valami borzasztóra sikerült, a 3/10-et is soknak érzem. Annak ellenére, hogy olvastam a könyveket, nem voltak nagy elvárásaim, tudom időnként muszáj a történeteken változásokat eszközölni, meg az is világos, hogy ez egy sorozat, ami kisebb költségvetés, mint egy film akár. De az amikor ennyire gagyi a képi világ, hogy még egy Asylum-filmmel is versenybe száll (sőt a Z nation szerintem egész jó lett, ráadásul nem veszi komolyan magát), a szereplők borzasztóak, a kémia nulla, Csernobilnál pedig már majdnem kínomban nevettem. Én megértem kellenek változások, de amit ezzel a történettel csináltak, az szörnyű. Kat McNamara borzasztó Claryként, Izabellből ribancot csináltak, Simon pusztán nevetséges.
    A könyv iránti tiszteletből azt hiszem egy rész esélyt kap, hátha javul a helyzet, de utána biztos kasza. Pedig nem szokásom a kasza, sok esélyt adtam már más sorozatoknak, de ez akkora csalódás nekem, hogy nem tudok jót mondani róla.

    Totya85 - 2016. 01. 22. 21:10

    Ez valami borzasztó volt…egyszerűen buta párbeszédek, szegényes CGI, amatőr színészek, és még lehetne sorolni.

    “a, akkor elkönyvelhetjük, hogy az ABC Family Freeform talált magának egy újabb sikersorozatot végre?” – ez mint sikersorozat ? KIZÁRT !!!

    Hiába volt hiánycikk a jó fantasy sorozat az utóbbi évekbe, akkor inkább nem nézek semmit, mint ezt a okádékot ! (pedig a gyengém a fantasy műfaj és elég elnéző vagyok az ilyen sorozatok hibáira. )

    A Shannara az odaveri ezt de fényévekkel !

    winnie - 2016. 01. 22. 22:26

    Totya85: és mégis, szerinted melyik lesz a nézettebb? ez vagy a shannara? sose magadból indulj ki, ha a nézettségről van szó.

    de ettől függetlenül, persze nem biztos, hogy siker lesz vagy folytatódik, de mind a koncepció, mind a terjesztési konstrukció azt jelzi, hogy a freeformnak jó lesz a sorozat. én biztos, hogy meglepődnék azon, a nem maradna jó sokáig. (persze akkor erre van esély, ha nem úgy kezelik a sorozatot, mint mást a csatornán, ha kiemelt elvárások vannak vele szemben.)

    Saszta - 2016. 01. 22. 23:27

    winnie, én eléggé csodálkoznék, ha ez megkapná a 2. évados berendelést, nemhogy sikersorozat…

    Oltári nagy csalódás volt ez, a Shannara minden tekintetben jobb ennél, azt én is nézni fogom, de ez…
    Én már most elkaszáltam, mert rájöttem, hogy ez még 45 percnyi szenvedést sem ér meg, bármennyire szeretem a könyveket.

    Szóval ha ez lesz a nézettebb, akkor az amerikaiak még annál is igénytelenebbek, mint azt hittem…

    A Shannara fényévekkel jobb ennél, sőt még a Teen Wolf is, ami most nagyon mélyzuhanásba kezdett az utóbbi évadával.

    winnie - 2016. 01. 23. 12:36

    Saszta: de milyen alapon csodálkoznál azon kívül, hogy neked nem tetszik? csak van más olyan sorozat is, ami neked nem tetszik, és mégis folytatódik. egy beépített táborral rendelkező történetnek (könyvadaptáció) eleve jóval nagyobb az esélye a sikerre. nem biztos, hogy siker lesz, az esélye nagyobb. és az, hogy minden rész kikerül a netflixre rögtön (ez nagyon ritka) a költségeit is csökkenti.

    “az amerikaiak még annál is igénytelenebbek, ”

    az, hogy mi nézettebb, az nem csak azt jelenti, hogy valami sokakat érdekel, hanem azt is, hogy a másik kevesebb embert. rád is igaz, hogy sok igényes dolgot nem nézel (mert nem tudsz róla, vagy nem érdekel), de ettől még nem leszek igénytelen.

    egyébként meg amerikaiból 300 millió van, nézőből 1 millió. a világon semmi sem indokolja az általánosítást. mint ahogy minden sorozat esetében milliók vannak, akiknek tetszik az adott sorozat, és milliók, akiknek nem.

    rég rossz lenne, ha valaki kevesebb lenne csak azért, mert néz egy tévésorozatot.

    Saszta - 2016. 01. 23. 15:03

    Winnie, félreértettél, nem azt mondom, hogy attól igénytelen valaki, mert ilyet néz.

    És lehet, hogy mindezek nagyobb esélyt jelentenek ennek a sorozatnak, de aki ismeri a könyveket, nem hinném, hogy ez a változat bejönne. És az itteni kritikákat olvasgatva a többség is így látja a dolgokat.

    És igen, igazad van, én sem nézek minden sikeres tv-sorozatot.

    A Walking Dead például nekem nem jön be, mert nem vagyok oda a zombikért, azt viszont elismerem, hogy a maga műfajában az egyik legjobb. Tehát az, hogy valami nem felel meg a stílusomnak, az ízlésemnek, még nem jelenti azt, hogy nem is jó.

    Én kevés sorozatról mondom azt, hogy abszolút nem jó, és nem értem meg, miért képesek egyesek szeretni, de ez azok közé tartozik.

    És éppen az adna okot a csodálkozásra, hogy én nagyon gyenge eresztésnek láttam ezt minden téren. Alig tudtam pozitívumot felsorolni. Bár van, hogy a nézettségi adatok nem épen a minőségnek megfelelő számot tükrözik.

    Mindenesetre kíváncsi leszek a nézettségi adatokra, ennél is és a Shannaránál is, és itt figyelemmel fogom követni a véleményeket. Ha valami csoda folytán pozitív irányba mennek itt el a vélemények, akkor talán adok majd neki még egy esélyt, de nálam egyelőre a látottak nem adnak okot a folytatásra.

    A - 2016. 01. 24. 02:30

    Volt némi fogalmam a történetről, úgy fogtam neki az első két résznek. Hozzá kell tennem, hogy a könyvek színvonalával sem voltam feltétlenül elégedett. De hogy a sorozat ennyire idegesíteni fog, az meglepett. És nem a látvány, vagy a színészi alakítás miatt, és nem is azért, mert belenyúltak a sztoriba. Egyszerűen mintha valahogy kimaradt volna az egészből az, hogy a karaktereket megformázzák. És ennek a megformázásnak a forgatókönyv adhatna alapot, de nem ad. (Hazamegyek, az otthonom romokban, anyámat elrabolták, megtámad egy démon… miután egy vadidegen helyen magamhoz térek, közlik, hogy nem is vagyok igazából ember. Sebaj, akkor nosza, leszek vadász. Ide nekem az oroszlánt! WTF? Nem kéne ezen még kicsit dolgozni?) A másik, ami nagyon idegesít, az Simon. A karakterrel a könyv sem tudott igazán mit kezdeni, de a sorozat végképp.

    Alice - 2016. 01. 24. 19:40

    A könyveket a humor (!) és a világ miatt találtam annyira szerethetőnek, amiből a sorozatban nem sok jött át. A filmben az átköltésektől teljesen kiakadtam, de a hangulatot, látványt sok helyütt szvsz nagyon eltalálták.

    Sok hozzászólással egyetértek, óriási csalódás sajna a sorozat eddig, és nekem ez a túlpörgetett hangvétel, tempó meg ez az ultramodern környezet nem éppen illik a képbe, és eddig kevés karizmát fedeztem fel a C-J párosban. Piros pont jár azért pl. hogy legalább 2 mondatban igyekeztek némi kockulást belevinni a Simon-Clary sztoriba. Nekem a pilot kezdete is bejött, jól indult. Hát lássuk a többit.

    sziszko - 2016. 01. 25. 00:08

    nem szoktam kaszálni, de az első rész után elkaszáltam, pedig minden gagyit megnézek :)

    Peter7 - 2016. 01. 25. 13:44

    Isabelle a könyvekben is prostiként viselkedik és öltözködik?

    Alice - 2016. 01. 27. 15:20

    A 3. rész nálam feljebb tornázta a színvonalat, több volt a pozitívum, mint a negatívum :) Visszavettek az elmosódott gyorsvonat tempóból, akadtak értelmes párbeszédek és szálak is + most éppen teljesen korrektek a rúnák. A vámpíros szál elég “érdekes” átirat volt, ott több vágás és kevesebb idő jól jött volna, nekem az volt a leggyengébb.

    Izzyt aki ilyenre írta, az monnyon le, nagyon mellément vele. Nem spoiler leírnom, h a könyvben abszolút nem ilyen, persze magabiztos és rettenthetetlen, és azt csinál, amit akar, de nem így, ehh. :/ Ezek a köldökig kivágott ruhák meg ez a tipegés döbbenetesen béna és karakteridegen. Marha jót mulattam, hogy kivétel nélkül mindenki hogyan billegett a teljesen unpraktikus magassarkújában (áááá). Ideje elővenni a bakancsokat :P

    GL - 2016. 01. 31. 23:31

    A könyveket nem olvastam és a filmet sem láttam, mondhatni különösebb várakozás nélkül kezdtem el a sorozatot. Három résznyi értelmetlen szenvedés után a többitől már megkímélem magam. Kasza.

    n5wrr7 - 2016. 02. 01. 19:49

    Ó, te jó ég! Becsülettel megadtam a 3 résznyi esélyt, de óriási időpazarlás volt. A hibákat felsorolni képtelenség lenne, egyszóval jellemezve: GAGYI! De nagyon! A főszereplő csaj pedig elviselhetetlen. Miért, ó miért kell így tönkretenni egy jó sztorit??? Rosszabb volt, mint a film… Ezzel mindent el is mondtam.

    Tyberius06 - 2016. 02. 05. 01:55

    Második rész 27-dik percében kapott a sorozat egy STOP gombot, majd egy F8-at…
    Az első rész még nem volt akkor mélyrepülés (kb. 5/10-et adtam volna rá), de a második rész az értékelhetetlen volt a 27-dik percig…

    szerenka - 2016. 02. 06. 17:26

    Az első három résztől nagyon szenvedtem, már csináltam körülbelül mindent a sorozat mellett, annyira rémesnek tartottam. Na de jött a 4. rész és meggyőzött. No nem arról hogy “hú mekkora király hirtelen minden probléma megoldódott” de egy esélyt adok neki, mert most végre láttam benne potenciált, hogy ebből lehet még valami jó Kat McNamara ellenére is.

    (Véleményem nagyban befolyásolja valószínűleg két karakter első találkozása. :D)

    Szóval akik a 3. résznél kaszáltak, nekik javaslom hogy a negyediket azért még próbálják meg, aztán ha az sem győzte meg őket, akkor fair enough.

    Csypi - 2016. 02. 11. 11:12

    Igen, én is hasonlóképp érzek, mint szerenka, a 4. rész kezdett meggyőzni arról, hogy adok neki még esélyt. Az nem volt olyan “gagyi”. Igazából amióta eltér kicsit a filmtől a sztori, vagyis ahol eltér, ott jobban klappol, talán ott jobban mertek elszakadni az eredeti karakterektől és színészektől.
    Én még biztos maradok, megvárom mi sül ki belőle.

    Totemállat - 2016. 02. 12. 00:20

    Nekem a 4. részből csak Clary meg Izzy csöcsei maradtak meg:D Többi kalap szar…

    Alice - 2016. 02. 25. 13:44

    Látom, már senki sem mer írni :P Én arra jutottam az utóbbi hetekben, hogy jóval nézhetőbbek, normálisabbak a részek, de komolyan. Eddig a 7. részt találtam a legjobbnak.

    Nem azt mondom, hogy általánosságban teljesen megtáltosodott a sorozat, de vannak kimondottan jó pillanatok és teljesen szórakoztató, sokszor ifjúsági matiné fílinggel :)
    Azt továbbra is fenntartom, hogy a fő páros eléggé gyenge láncszem, és sok az idegesítő szereplő még az én tűrőképességemnek is, pl. én Simont mindig bírtam, de a sorozatban egy hótt idegesítő karaktert bírtak neki írni.

    Viszont piros pont jár a fő romantikus szál visszafogásáért meg hogy a teljes Lightwood családnak és a kedvenc boszorkánymesterünknek több játékidőt adtak.

    A könyvhűség a nullához konvergál, sajnos. Eléggé saját kútfőből dolgoznak, néha bejön, néha nem.
    Pl. ezzel a vonulattal, hogy a hiperszuper intézet tele van árnyvadászokkal, egy elég lényegi elem veszik el, de pl. a rendőrörsös kitalált akció szvsz meglepően jóra sikerült.

    szerenka - 2016. 02. 28. 17:35

    A Lightwood család és Magnus elviszi a hátán az egészet. :D Én egyre jobban élvezem minden héten. Messze nem hibátlan, azt mondanám rá hogy guilty pleasure.

    Katey - 2016. 03. 02. 12:55

    Hat Clary borzalom. Sztem nincs olyan a világon aki kedvelné ezt a karaktert. Undorito ez e a rikito haj, allandoan nyervog tovabbra is. Szineszi jatek egy borzalom majdnem mindenki reszerol. Egyedul Alecet tudom ertekelni, mert irtozatosan jol nez ki. Mondhatni gyonyoru. 😄😄

    Blancsi - 2016. 03. 02. 18:40

    Imádom a sorozatot én biztos nem szállok ki mert jók a színészek is akárki mit mond jobbak.😄😃☺😉

    Ida - 2016. 03. 03. 11:33

    Borzasztó, eddig kitartottam, hátha magukra találnak, de ez…ez…á, még beletekerve sem bírtam. Kasza.

    Sunabubus - 2016. 03. 09. 09:41

    A főszereplő csajtól idegrángást kapok. Mondjuk legalább sok szöveget nem kellett neki írni/megtanulnia, a mondókája kb kimerül az “I have to find my mom!”, “I have to help Simon”, és “It’s all my fault!” hármas random mondogatásában. NAGGGGGGYON idegesítő a folytonos hisztizése. Mintha egy brazil szappanoperából került volna ki, ahol minden mindig tök dramatikus. Mellette meg mindenki tök laza. :D

    Denisa - 2016. 03. 14. 10:27

    Katey: Én pl kedvelem Clary-t. Ő az egyetlen, aki olyan szövetséget tud létrehozni Valentine ellen, amiben minden lényeges természetfeletti szerepel: egy alfa farkas nevelő apa, egy vámpír legjobb barát/testvér, egy árnyvadász szerelmes. Most megmentették egy tündér életét, és ott a boszorkánymester. Gyakorlatilag nélküle mind-mind elszigeteltek lennének egymástól, ő az egész kulcsa.
    Maga a karakter egyébként kellemesen plázacicás, és mókás számomra. Simon halálánál ez nagyon kijön. Ha a fene fenét eszik, én akkor is visszakapom amit akarok. Ő… még sem egészen úgy ahogy képzeltem :D De akkor is visszakaptam!
    Gyakorlatilag sokkal nagyobb bajom van a parapatai kötéssel. Igaz, a könyvet nem olvastam, de a soriból az jön le, milyen marhára kötődnek egymáshoz, meg minden, és közben simán átvágja a másikat: Val és Luke, Alex és Jace. Vagy minden kötés a nősülésig tart?

    vev - 2016. 03. 15. 01:42

    parabatai
    és nincs nősüléses kitétel :””D
    Valentine meg simán pszichopata

    Denisa - 2016. 03. 15. 12:10

    vev: bocs, jogos, b-vel :D

    Azért Alex sem panaszkodhat…

    ravengirl - 2016. 03. 15. 15:47

    Sunabubus +1, minden szavaddal egyetértek K. McNamara-t illetően. Szégyen, hogy még mindig nézem…, hát ez van, kell valami guilty pleasure, pedig kaszáltam már sorozatot egy irritáló színész/nő miatt.

    szerenka - 2016. 03. 16. 14:06

    1×10-et most néztem meg és annyira tetszett ez az AU-epizód, hogy engem most vettek meg végleg. :D 2. évad pedig berendelve!

    Csypi - 2016. 03. 21. 11:25

    Tyűha, 1 hét alatt kivégeztem az első 5 könyvet, az annyira varázslatos, izgi és jó volt.
    Ezt a sorozatot és a filmet el kell raknom egy külön kalapba és nem szabad összehasonlítani őket, mert totál más. Ha különálló sorozatként gondolok rá, ami nem a könyvadaptáció (ami azért totál nyilvánvaló annak, aki olvasta), úgy nem rossz. Bár azért nehéz elvonatkoztatni tőle.
    Bár így legalább még okoz meglepetéseket a sztori :)
    6/10

    Csápii - 2016. 03. 26. 14:27

    Hát én őszintén láttam a filmet ami tetszett, olvastam a könyvet ami szerintem nagyon ió, de ez a sorozat iszonyatosan rossz lett.Egy szóval jellemezve : HULLADÉK!!! A színészek engem valamiért iszonyatosan idegesítenek, pláne az a szörnyű narancssárga haj. Aki olvasta a könyvet/látta a filmet, az szerintem nem tudja megkedvelni ezt a sorozatot. A történések zavaróak, és enyhén össze vannak kuszálva. Mivel én a könyvet/filmet ismerem ezért tudom hogy ki kicsoda, de aki nem… Hát szerintem az egy idő után már belezavarodik. A szereplőkről semmilyen magyarázatot nem kapunk, kik ők, meg legalább egy kicsi múltbéli történést! Az első 2.részt tudtam csak megnézni, és elegem lett. Mondjuk ebbe a 2-őbe is bele kellet pörgetnem mert iszonyatosan untam magamat. Nálam ez a sorozat 1/10-es értékelést érdemel.

    Ui.: Amin kicsit kiakadtam azok a szeráfpengék voltak a harci jelenetekben.Egyszerűen üvöltött róluk hogy műanyag világító kardocskák, amit mintha egy 5 éves fiúcska szobájából loptak volna.Szánalmas…

    Denisa - 2016. 04. 01. 09:24

    Az új rész fantasztikus volt :D Nagyon örülök a helyzet alakulásának. Bár most már nagyon izgat, mi lesz a vége, vajon hogyan alakul a tesók sorsa…
    A Claryt alakító színésznő eszköztára is bővül, ez ígéretes.

    Assa - 2016. 04. 01. 11:32

    @ Csápii

    Személyfüggő. Olvastam a könyvet, láttam a filmet, mégis megkedveltem a sorozatot. Persze más, persze nem hibátlan – messze nem az -, de engem jól elszórakoztat.

    Bár igaz az is, hogy ehhez el kellett telnie jópár epizódnak. A hetedik rész volt talán az első, ahol már nem húztam a szám vagy ezért, vagy azért a jelenetek nagy részén.

    Vannak összekutyult dolgok, gyenge megvalósítások, lyukak a történetben, igazán falatkaparós ötletek, suta alakítások (mondjuk ez szerencsére részről részre javul(gat)), de elég sok elem tetszik összességében ahhoz, hogy maradjak. Különösen például az apróbb utalások a sorozatban megjelenítetten túli (a többi Árnyvadász-sztoriból ismert) részére az árnyvilágnak.
    Van, ami(aki) a filmben jobban működött, de szerintem olyasmi is akad, amit a sorozatban sikerült jobban megvalósítani, sőt, nálam egyre inkább ennek az adaptációnak a javára kezd billeni a mérleg sok szempontból.
    Elkiabálni azért nem akarom, de annyi biztos, hogy egyelőre követni fogom a sorozatot; érdekel, mit (és kit) vesznek át a könyvekből, és mit hoznak ki belőle.

    Nella - 2016. 04. 07. 21:16

    Megnéztem az első részt. Néhol gagyi, meg tinis, de különösebb problémám nem volt a sorozattal (nem láttam a filmet, a könyveket sem olvastam, szóval teljesen új nekem ez az egész).

    A színészi alakítás sem a legjobb, de igazából nem vártam többet mint egy Pretty Little Liars féle szint. Szóval ez sem volt csalódás.

    Ha már ennyire nem csípitek a főszereplő csaj játékát, én tudok rosszabbat mondani. A Secret Circle szőke főszereplőjénél én még rosszabbat nem találtam.

    Én bízom benne, hogy beáll ez a sorozat, a történet, a színészek stb.
    Mondjuk nem vártam sokat a sorozattól, úgy ültem neki, az a pontszám nálam egy 4.5/10 azért megvan.

    Jucii - 2016. 04. 16. 18:58

    Első rész még elment de második rész kétharmadánál már nem tudtam figyelni annyira untatott.
    Teljes mértékben osztom a kritikát. Számomra is abszolút minden érdeklődésem kioltották az első ké résszel, fénysebességgel vittek bele minden rejtélybe, és egyszercsak már nem is tudtam követni az egészet, hogy most ki micsoda és miért. Szerintem az a sok info ami az első két részben bennevan más sikersorozatnak eltart minimum négy öt epizódon át.

    Silver-sama - 2017. 01. 24. 20:44

    Egy mondat: Jaj de rossz :’D.
    Kegyelem 2-es. De ennyire sem tudtam volna értékelni, ha nem olvastam volna a könyvet.

    Ide írd


    kötelező

    (kötelező, de megtartjuk magunknak)

    Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
    <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

    Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz