login |

JAws 2015 2.0.: Eyecandy végeredmény (lányok)

2016. 02. 02. 21:33 - Írta: superpityu

102 hozzászólás | kategória: díjátadó, moment of beauty, toplista,

Korábbi győztesek (és a nevük linkjén az első 10 helyezett képekkel) – így változott(?) az évek alatt az ízlésetek: 2007: Kristen Bell, 2008: Yvonne Strahovski, 2009: Yvonne Strahovski, 2010: Yvonne Strahovski (11-20. hely), 2011: Yvonne Strahovski (11-20. hely), 2012: Yvonne Strahovski (11-20. hely), 2013: Yvonne Strahovski (11-20. hely), 2014: Emily Bett Rickards (11-20. hely, 21-50. hely) 2015: ???? (11-20. hely, 21-50, hely)

Szokás szerint ti szavaztatok az idei eyecandy versenyben, dzsiaj pedig összesített, a végeredmény pedig okozott pár meglepetést. Persze így is lehet valaki most kap a fejéhez, hogy elfelejtette egyik-másik favoritját, más pedig éppen megveregeti a vállát, hogy sikerült a kedvencének bekerülni a top10-be.

Szóval a tavalyi top10-es mezőnyből meglepetésre 5 lány kihullott, cserébe viszont akadtak abszolút meglepő előretörők is. Ketten a 20-as mezőnyből kerültek előrébb, míg egy színésznőnek az 50-es lista végéről sikerült előre törni. Ami a legnagyobb szó, hogy 2 abszolút újonc is akad az idei listán.

További érdekesség, hogy meglepően nagy mozgások voltak a 10-es listán belül is, a tavalyi visszatérők közül mindössze egyetlen színésznő tartotta meg a helyét, a többiek viszont előrébb, hátrébb csúsztak.

De a tovább után kiderül, hogy ki jött és ki maradt, hogy véget ért-e a szőkék egyeduralma, és az is, hogy voltatok-e annyira hűségesek a tavalyi királynőhöz, mint az előtte lévőhöz. 

10. (42.) Eva Green (Penny Dreadful)

Eva Green-2Eva Green-1Eva-Green-2

9. (7.) Lili Simmons (Banshee)

lili simmons-lili-simmonsLili-Simmons

8. (1.) Emily Bett Rickards (Arrow)

EmilyBettRickards-02EmilyBettRickards-01emily-bett-rickards-3

7. (-) Melissa Benoist (Supergirl)

melissa benoistMelissaBenoist-03 Melissa-Benoist-2

6. (11.) Holland Roden (Teen Wolf)

HollandRoden-01HollandRoden-03holland roden 1

4-5. (-) Shantel VanSanten (The Messengers / The Flash)

shantel-vansantenShantel-Van-Santen- shantel-vansanten2

4-5. (4.) Natalie Dormer (Game of Thrones)

NatalieDormer-01natalie-dormer- Natalie-Dormer-2

3. (8.) Marie Avgeropoulos (The 100)

marie avmarie avgeropoulos03avgerpoulosMarie-avgeropoulos

2. (15.) Katheryn Winnick (Vikings)

Katheryn_Winnick3 katheryn winnivk2katheryn-winnickKatheryn Winnick-01

1. (2.) Emmy Rossum (Shameless)

EmmyRossum-02 emmy rossum0celeber.ruemmy rossumemmy rossum3B5QDs-xCcAE7FbZemmy-rossum-2

102 hozzászólás Ne habozz!

Flanker - 2016. 02. 02. 21:40

ejha, szép lista, nagy változásokkal, szóval panasznak idén helye nincs :D

CyClotroniC - 2016. 02. 02. 21:41

Emmy Rossum a részemről megérdemelten nyert, már régóta ott van a dobogón vagy a közelében úgyis, azon kevés eyecandyk egyike, aki tud cuki és dögös is lenni szerintem. A virágmintás ruhás képen például baromi aranyos Mrs Esmail.

Ksenia Solo-t azért idén is hiányolom, úgy tűnik 3 sorozat sem elég ahhoz, hogy a radaron legyen vagy erősen kisebbséghez tartozok azzal, hogy itt lenne a helye.

Furaha - 2016. 02. 02. 21:42

Női szemmel nagyon tetszik ez a top 10. Eva Green nagyon megérdemelte, hogy bejutott, gyönyörű nő.

Hanadix - 2016. 02. 02. 21:44

Váó, régen tetszett ennyire az élmezőny, remek lista lett. :D Shantel VanShanten-nek külön örülök, hogy ilyen jó helyen végzett :)

humorpalanta - 2016. 02. 02. 21:46

Esküszöm mind ugyanúgy néz ki.

Kissur - 2016. 02. 02. 21:49

Hol van Danielle Panabaker? Ne már, hogy nem fért be a top20-ba! Se Melissa Fumero.
De ha már Melissa, Melissa Benoistnak örülök. :)

winnie - 2016. 02. 02. 21:49

humorpalanta: csak több képet raktunk be egy-egy helyezettről.

Angelus - 2016. 02. 02. 21:51

Én így számoltam:
10-11. Odette Annable és Eva Green
9. Emily Bett Rickards
8. Lili Simmons

a többi nálam is így jött ki. (bár 11-20 között azért volt eltérés)

01.17 éjfélig lehetett szavazni, vagy nem?

sandor555 - 2016. 02. 02. 21:57

Hát, az első és második számomra nem az igazi, de hát többség dönt. :D

Crespo - 2016. 02. 02. 22:00

Egy Dobrosi Lauranak orultem volna, de igy is jo. :)

winnie - 2016. 02. 02. 22:00

angelus: ahol tudtuk, kivettük a dupla szavazatokat.

zolkó - 2016. 02. 02. 22:01

Innen Eva Green, Natalie Dormer, Katheryn Winnick, és Melissa Benoist toronymagasan. Viszont Rossum győzelme abszolút érthetetlen számomra, a teste jó, de a feje egy rémálom szerintem.

naughtyl - 2016. 02. 02. 22:05

amióta csak lehet erre a nagyon nívós díjra szavazni, én Mindig Emmy Rossum-ot tettem első helyre. szóval egy jó nagy Hurrá!
Katheryn Winnick meg eszméletlen nő.

köszi a listát, köszi a képeket:)

Marie Avgerpoulos ismeretlen volt eddig, de nekem tökre Jenna Dewan Tatum, fiatalabb kiadásban.

Capri - 2016. 02. 02. 22:05

Marie Avgerpoulos és Shantel VanShanten, őket szavaztam és nagyon örülök, h Top10-be kerültek! :)

moony - 2016. 02. 02. 22:05

hű, az első három nálam nem első három. női szemmel.az utánuk lévő hét nálam majdnem mind előrébb kerülne

sepörd - 2016. 02. 02. 22:07

nocsak nocsak ennyi volt a Rickards hype? hihetetlen hogy még itt is mentek egymás után az emberek mint a birkák :D

Mikike - 2016. 02. 02. 22:07

Gyerekek…Natalie Dormer 4.-5.? Na menjetek már:DDD
Malacképű, állandóan csücsürítő, abszolút tucatnő, ha bármikor kimegyek az utcára látok 8-10 szebbet. Testileg is 0, szóval áh…:D

chocojoy - 2016. 02. 02. 22:07

Megmertem volna esküdni, hogy Octavia nyeri a the 100-ból. Érdekes lista, számomra érhetetlen miért lett Rossum az első, szerintem furcsa arca van… persze nőként a véleményem nem releváns. :D

Totemállat - 2016. 02. 02. 22:13

Azért a szerelmemről, Shantel VanSantenről sokkal jobb képeket is össze lehetett volna válogatni:D Az meg az év vicce, hogy a rút Dormer is előtte van.:D
Amúgy Bett-Rickards mitől annyira jó nő? Tavaly se értettem, hogy nyerhetett. Világosítsatok fel.

Neoprimitiv - 2016. 02. 02. 22:15

három jelöltemből kettő a topon (a harmadikról úgy is tudtam, hogy esélytelen lesz…)

Vannak páran, akik nálam a jellegtelen, “szép, de semmi extra” kategória, de az ő sorozataikat nem nézem, pedig a kisugárzás mindig is sokat számított. (Ld. Yvonne győzelmi sorozatát.)

El Diablo - 2016. 02. 02. 22:16

Atyavilág! Emmy Rossum, ha nem lompos (Shameless), mennyire jól néz ki tényleg. :)

Angelus - 2016. 02. 02. 22:17

Rossum nagyon jó csaj. Emily Bett Rickards-ot én se értem.

Lemoni - 2016. 02. 02. 22:19

Végre egy eyecandy győztes, akibe nem tudok belekötni :D Nem csak szép, de jó színésznő, ráadásul szimpatikus is. Ő olyan hétköznapian szép, Eva Green meg különlegesen :)
Remélem, a fiúknál is mertek újítani kedves szavazótársaim :P

Idina - 2016. 02. 02. 22:19

egyedül az első helyet nem értem :D de remek lista!!

Dalmayr - 2016. 02. 02. 22:20

Wow ez nagyon jó lista. Egyedül az első helyezett nem okés nálam, de én lány vagyok szóval nem feltétlen az én ízlésemet tükrözi. A többiek viszont szuperek. A 2. helyezett lányt abszolút nem ismertem, nem nézem a vikingeket, de nagyon szép. Akiknek külön örülök az Hollan Roden, Marie Avgeropoulos Shantel VanShanten és persze Natalie Dormer aki örök kedvencem és mindig helye van a listámon mert különleges. Szerintem se nem malacképű, se nem csücsörítős és azért a testét is elfogadnám :D

superpityu - 2016. 02. 02. 22:22

Totemállat: Vanshanten és Dormer holtversenyben vannak a 4-5. helyen :)

yeeeyha - 2016. 02. 02. 22:22

Emmy Rossumra szavazok már évek óta, tök jó látni a dobogón :) Női szemmel nyilván mást nézek, de ő helyes is, jó színésznő is, és sokszor szebb a Shamelessben, mint a fotózásokon kikenve.

Akit nem értek, az Lili Simmons, nemrég hoztam fel magam a Bansheevel is, de csinos ruhácskák még nem tesznek valakit eyecandyvé.

winnie - 2016. 02. 02. 22:25

rossum magabiztosan lépegetett előre az évek során, de korábban azt hittem, hogy olyan lesz, mint mások, hogy megakad a dobogónál.

2011 – 18.
2012 – 12.
2013 – 3.
2014 – 2.
2015 – 1.

Totemállat - 2016. 02. 02. 22:26

“Vanshanten és Dormer holtversenyben vannak a 4-5. helyen :)” Már ez is szentségtörés.:D
Rossum 1. helyének én is örülök, végre egy természetes szépség.

Nyomell - 2016. 02. 02. 22:26

Tetszik a lista, annak ellenére ,hogy a top 10-ben egy jelöltem sincs. 20-ba is csak egy jutott be. :D Ilyen az én ízlésem, na mind1. A top 20-on kívüliek is összesítve lesznek majd a későbbiekben?

winnie - 2016. 02. 02. 22:27

megnéztem a régi listákat, érdekes látni, hogy mennyien aktívak még most is, de totál kizúgtak a kegyekből.

superpityu - 2016. 02. 02. 22:27

yeeeyha: azért lili simmonst nem a csini ruhácskák teszik széppé, sőt igazából a bansheeban is akkor volt a legszebb amikor megszabadult tőlük :D mármint ezt komolyan mondom, nem poénkodásból, pár éve még googliban sem lehetett róla értelmes ruhás képet találni. még manapság is nehéz, csak már sokkal több van.

koka - 2016. 02. 02. 22:30

+1 Ksenia Solo

Amúgy valóban remek kis lista lett ez. Mi van, kezdik felfedezni a Shameless-t az emberek?

bojack23 - 2016. 02. 02. 22:31

nagyon örülök Rossumnak, impozáns lett a lista :)

naughtyl - 2016. 02. 02. 22:34

mert mi shameless nézők ilyen hűségesek vagyunk, meg ez azt is jelenti, hogy egyre többen néznek shameless-t.

Én is női szemmel szavazok rá első perctől. Pont azért, amit már annyiszor mondtam. Öröm nézni őt évek óta smink nélkül. és még mindig micsoda bevállalós jeleneteket kapunk tőle.

csicseri - 2016. 02. 02. 22:58

Az idén lecsúsztam a jelölésnél,ìgy marad a végeredmény értékelése.Éljen, újabb arcok:-)Eva Greennek örülök a legjobban.Mindig megàllapìtom mennyire amerikai központúak a jelölések!Pedig annyi európai sorozat van….majd jövőre:-)

Stiel - 2016. 02. 02. 23:04

Meglepően vegyes, a standard szépségek mellett van pár kevésbé hagyományos, meg egy-kettő, aki nem tudom, mit keres itt (Natalie Dormer…) A tavalyi top 10 talán egy hajszállal jobb volt.

DarylD - 2016. 02. 02. 23:07

Talán a legszimpatikusabb lista eddig számomra, csak Lola Kirket hiányolom. Nagyon örülök, hogy itt van a top10-ben Melissa Benoist és Shantel VanSanten, előbbi talán a legszebb sorozatlány most szerintem.
Emmy győzelme pedig nagyon kellemes meglepetés, számomra sokkal inkább szép ő, mint Yvonne vagy EBR.
Még az érdekelne esetleg, hogy Aja Naomi Kingre szavazott valaki rajtam kívül?:D

Marcos - 2016. 02. 02. 23:18

Jó kis lista. Tudnék válogatni.:P

Marie Avgeropoulos neve el van írva.

Citromgróf - 2016. 02. 02. 23:21

Hah, két jelöltem (Melissa, Shantel) is top10-es, a harmadikra meg szerintem csak én szavaztam egyedül. :)

Zsanna - 2016. 02. 02. 23:21

Jó lista lett. Büszke vagyok magunkra, jól szavaztunk. Remélem, a fiúknál is trónfosztás lesz. És ugye idén is kiteszitek a maradékot képekkel a fiúknál és lányoknál egyaránt? Az nagyon jó ötlet volt tavaly!!!

Katey - 2016. 02. 02. 23:28

Én 2 hónapja vagyok shameless néző és nem értem eddig, hogy nem kezdtem el. Mondjuk eddig a 30-ba nem fért bele, de idén lett pár szabad helyem. Arra jött a sense 8, how to get away with murder es a shameless is.

Nagyon tetszik a lista. Végre nem egyhangú!!!

DennyKeh - 2016. 02. 02. 23:30

Remek kis lista.
A 3-ból 2 leányzóm bekerült és mindkettő jobb helyen végzett, mint tavaly. – Marie Avgeropoulos és Holland Roden
Mindkettő hatalmas egyéniség a maga módján, de Holland, az a fajta lány, akinek olyan fura arca van, de még is nagyon gyönyörű.

Emmy Rossum győzelmének én is örülök, mert én is Shameless fan vagyok és megérdemelten került az élre, mert smink nélkül is kenterbe ver pár tini lányt.
Katheryn Winnick meglepett, hogy ennyire előre tört, de rendkívül tetszik, hogy egy teljesen más fajta sorozatból került ide.

Egyéni véleményem, hogy 3 leányt/nőt nem tud mit keres itt, de részletezni nem akarom.

Végül, remélem Marie és Holland is úgy lépeget a dobogó felső foka felé, mint Rossum, HA jövőre lesz trónfosztás, akkor valamelyik leányzó veszi át a helyét és remélem nem járnak úgy, hogy jövőre már a Top20-ba se lesznek benne.

BobaFett - 2016. 02. 02. 23:34

hogy lehet Emmy Rossum az első,
Bunda :)

Dhomasson - 2016. 02. 02. 23:34

Eh, nincs jelöltem a top 20-ban. Ennek ellenére tényleg az elmúlt évek legjobb top 10-e. Legnagyobb talány számomra továbbra is Lili Simmons, nem értem hogy tetszhet embereknek az a bamba arc.

Emmy Rossum nem az esetem (bár el nem zavarnám), de látom másoknak miért tetszik, és Shameless fanként különösen örülök neki. És talán a sorozatot is többen kezdik el miatta.

VanillaSky - 2016. 02. 02. 23:51

Hova lett szívszerelmem Alison Brie? ;((( Egyébként jó a lista – talán az elmúlt 3 év legjobbja – Rossum, Roden, Green mindegyikük szép nő. Amit nem értek, hogy VanSanten 5 évvel fiatalabbon nem érdekelt nagyon senkit a One Treee Hillből most meg itt van.

VanillaSky - 2016. 02. 02. 23:52

* még top20ba se került be

Theo - 2016. 02. 03. 00:11

One Treee Hill-t nem nézték, Flash-t igen. Meg a karakter/szerep többet számít ilyen téren, mint a színész. Ez az elmúlt évekből egyértelműen leszűrhető.
Másik meg hogy csak 3-ra lehet szavazni, attól pl hogy én az idén, sőt lényegében minden évben szinte másra szavaztam, attól mindegyik topos nálam, csak adott évben adott karakter emelkedett ki.

Kádi - 2016. 02. 03. 01:33

Döbrösi Laura hanyadik helyen végzett?

Destrock - 2016. 02. 03. 01:35

Most komolyan, egy eyecandy szavazáson nehogy már szempont legyen az, hogy ki milyen jó színésznő :D
Amúgy tényleg kevés olyan jelölt volt aki test-arc kombóban toppon van! Talán Shantel és Holland Roden, esetleg még Arrow csaja, persze az én ízlésem szerint!

CyClotroniC - 2016. 02. 03. 01:46

Az hogy tehetséges és intelligens csak plusz, de azért nehéz kizárni a fullos packageből, ha az ember kedvenceken gondolkozik és nem is biztos, hogy kell. Egyébként sokakkal ellentétben nálam pont az arca miatt izgalmasabb Emmy Rossum, mint bármelyik másik hölgy ebből a tízesből. Egyszerűen természetesebb és bájosabb.

ChipLecsap - 2016. 02. 03. 06:27

Nem rossz lista, már féltem hogy, most majd Emily bett 5 éves uralkodása következik mint anno Strahovski esetében, de örömmel látom hogy nem így lett.

Shalafi - 2016. 02. 03. 06:33

Na ez egy érdekes lista! Tetszik!

Dr. Agy - 2016. 02. 03. 07:22

Végre eljött Emmy éve. Örülünk, Vincent.

Viszont csodálkozom, hogy nem jutott a 20-ba:
Alison Brie
Rachael Taylor
Jaimie Alexander

Azt hittem, rájuk sokkal többen fognak szavazni.

Neoprimitiv - 2016. 02. 03. 08:12

ChipLecsap: Nem nézem az Arrow-t, de amennyit a reagálásokból láttam, EBR karaktere sokkal kevésbé volt kedvelt idén, mint eddig.

Ami megint csak igazolja, hogy bár ez a szavazás hangsúlyozottan a színészekről, nem a szerepről szól, de nagyon nehéz különválasztani. Ha nem így lenne, akkor pl. Yvonne most is toplistás kellene legyen, mert idén is jelölhető volt, csúnyább pedig nem lett.

ravengirl - 2016. 02. 03. 08:18

Natalie Dormer, aki nem igazán tetszik. Emmy Rossum szép, de nekem semmi különleges ahhoz, hogy első legyen, a többiek viszont szerintem megérdemelten vannak a top10-ben. Összességében azért jobb a top10 női szemmel számomra, mint a tavalyi. Emily B. Rickards esetében már az elmúlt évben is túlzónak éreztem a helyezését, most jobb helyen van. Nagyon kíváncsi vagyok a fiúkra, remélem J. Ackles kikerül még a top3-ból is, annyira jelentéktelen arc. Persze, ízlések és pofonok :)

juhaszvik - 2016. 02. 03. 08:22

szép lányok, nagyon nem tudok vitatkozni, bár csak egyikükre szavaztam.

dAve - 2016. 02. 03. 08:24

Egész jó lett ez a lista. Eva nekem nem jön be a Dormer mániat pedig sose értettem. Számomra inkább fura mint szép. Nem jön be egyáltalán. A tobbiek helyesek. Melissanak örülök. Lilire szavaztam (pacsi a képekért) de Victoria Justice-t nagyon hijányolom a top 20 bol. Az abszolút kedvenc viszont Shantel. Imádom azt a nőt :D

Anthonz - 2016. 02. 03. 09:08

Talán ez a legszimpatikusabb lista, végre sokkal kevésbé hype(?) szavazás, mint eddig. Felicity csak a 8 helyen, jó sok szöszke, és Emily megnyerte, ahogy arra számítottam is. Tetszik!

Mordekai - 2016. 02. 03. 09:28

Ez az Emmy Rossum egy nagy tévedés.

Biztos nagyon szerethető a szerepe miatt, meg jó alakja van, de a túl nagy “leolvadós” szemei miatt elég torz arca van. Ez főleg az első képen látszik. Ott van rajta a szépség meg a bájosság, de a genetikája nem a legjobb. Még ha a helyén lenne mindene, akkor sem látnék itt semmi olyat, amiért ő lenne a csúcs. Pedig most megnéztem pár talk-show interjúját is. Maximum a “lányok, akik még jobban lemaradtak” kategória lenne a reális. (Lesz ilyen? Tavaly volt, ha jól emlékszem.)

A túlértékelés és/vagy a hátszél tipikus esete.

winnie - 2016. 02. 03. 09:37

Mordekai: lesz lemaradós, de ugye nem feltételezed, hogy egy közel sem olyan népszerű sorozat miatt hirtelen ő válik mindenki kedvencévé. azt elfogadom, hogy a game of thrones hátszelet jelenthet, de ez a shameless.

nem érdemes körmönfont magyarázatokat keresni, mások fejével gondolkozni. ha hiszed, ha nem, sokak szerint bombanő. ld. a kommenteket. olykor a legegyszerűbb magyarázat a célravezető.

a világon semmi csodálkoznivaló nincs rajta, hogy egy szépséggel kapcsolatos listán lesz, aki nem jön be neked. én nem nézem a shameless-t, fogalmam nincs, hogy milyen a karaktere, de rossum egyértelműen nagyon megérdemelt helyen van (és tényleg nem a vita miatt mondom, de az első képe marha jó). sőt, a fentiek közül jó párra rámondanám ugyanezt. másokat pedig az 50-be sem juttatnék. (a mostani vagy leendő feleséged sem tetszene mindenkinek úgy, mint neked:)

egyébként mindig, minden győztes és jó helyezett megkapja a “ez meg hogy kerül ide?”-kommentet. az lenne a durva, ha nem kapná meg.

Mortanius - 2016. 02. 03. 09:38

A nagy részéről még csak nem is hallottam. Úgy látszik több szuperhősős sorozatot kéne néznem(nem fogok). :)

winnie - 2016. 02. 03. 09:40

mortanius: hallani egy emberről általános műveltség, jelen esetben sorozatos műveltség. ahhoz nem kell nézni valamit, hogy az alapokkal tisztában legyünk. (egyébként meg ketten vannak, akik tavaly csak szuperhősös sorozatban voltak.)

CrM - 2016. 02. 03. 09:54

Emmy Rossum-ot egyszerűen nem értem, hogy került egyáltalán a 20-ba, nemhogy az első helyre. Egy kicsit erősebb sminkkel lehetne egy gyilkos bohóc vagy a női Joker. De hát ‘Beauty is in the eye of the beholder’ :)

Raisen - 2016. 02. 03. 10:02

nagyon fura ez a lista. 11-20as listáról többet is ide vártam és sztem itt is lenne a helyük (Odette, Nina), és az itteni listáról jópár csaj nem értek (1.helyet pl, 2.helyet)

Mordekai - 2016. 02. 03. 10:02

@winnie:

Hátszél tekintetében egészen másra gondoltam. :) Ez nem az a fajta hátszél, ami Natalie Dormer-t tolja.

Egyébként amit az arcáról írtam az teljesen objektív. Direkt nem hasonlítgattam az én jelöltjeimhez.

Reeka - 2016. 02. 03. 10:23

Először mérgelődni akartam az első hely miatt… de közben rágugliztam Emmy-re, nagyon jó képek vannak róla, tényleg jó csaj, megérdemli az első helyet, bár a szerepét nem ismerem. Shameless-t már évek óta be akarom pótolni, hjajj…
Nem rossz lista, női szemmel, bár Melissa Benoist, Natalie Dormer azért számomra messze van az eyecandy-tól… Marie Avgeropoulos a második helyre is befért volna simán. Meg Lili Simmons is top5-be.

Fiú top10 mikor jön? Már nagyon várom! :)

VanillaSky - 2016. 02. 03. 10:37

Theo – “Meg a karakter/szerep többet számít ilyen téren, mint a színész. ”

Mások vagyunk. Én például soha nem nézem az eyecandy szavazásnál a színész játékát vagy személyiségét, már ami lejön abból a néhány videóból amit látok róluk. Rachel Bilson állandó jelöltem holott a “tehetséges színésznő” titulustól elég messze van, idén meg az újoncom Marie Avgeropoulos, aki pedig nemhogy nem túl jó, hanem egy egyenesen szörnyű sorozatban játszik, rendkívül rosszul mégis szavaztam rá, mivel a külleme kifogástalan. Persze biztos vannak olyanok, akiknél a karakter is figyelembe van véve, de merem remélni, hogy egy eyecandy szavazásnál különbséget tudnak tenni, ugyanígy fordítva, ha magát a színészt kell a munkája szerint ítélni, nem játszik közre megjelenése.

winnie - 2016. 02. 03. 10:37

“Fiú top10 mikor jön? Már nagyon várom! :)”

ma

schweini - 2016. 02. 03. 10:39

8-5-ig a legjobbak szerintem.
Az első pedig aranyos, de nekem nem jön be.

Lilith - 2016. 02. 03. 11:06

Nem tudom,hogy a szavazók mit ehettek,de elég nagy változáok történtek a tavalyihoz képest.De tetszik a lista,pár kivételével persze. :D

A top10 fiúkat én is ngyon várom már,azt hittem előbb lesznek mint a csajok. :D

Thomas - 2016. 02. 03. 12:18

Jó kis lista lett ez is, nem panaszkodom:) Holland Roden, Lili Simmons nagyon tetszik így képekről, Marie Avgeropoulos és Shantel VanSantennek meg nagyon örülök:) Utóbbi azért ez jó poén, hogy a The Flash kellett hozzá, hogy felfedezzétek, ahol szerintem cuki, de nálam nagyon nem eyecandy. A One Tree Hillben viszont az volt, akkor szavaztam is rá:) Melissa Benoist is inkább cuki a Supergirlben, mint eyecand, de attól még szerintem is szép csaj.
Emmy Rossum jobb győztes, mint Emily Bett Rickards, szóval nem panaszkodom, aki meg nagyon meglep a képek alapján, az Katheryn Winnick 2. helye! A többieknél azért nagyjából értem, hogy mit láthatnak benne az emberek, de nála nem annyira:)

Enzo - 2016. 02. 03. 12:45

Tényleg kiírhattátok volna még a 30.helyig csak felsorolás szinten, legalábbis Lauren Cohanre meg Döbrösi Laurára kíváncsi lettem volna.

Sepuku - 2016. 02. 03. 13:05

Döbrösi Laura? Nem inkább Dobos Evelint hiányoljuk? Vagy tényleg a kicsilányt szeretnétek:)?

Réka - 2016. 02. 03. 13:19

Nőként azt mondom, jó lett a lista! Katheryn Winnick-nek nagyon örülök, imádom a karakterét a Vikingekben.

És Eva Green-nek is nagyon örülök!

winnie - 2016. 02. 03. 13:41

Sepuku: gondolom nem látták az egynyári kalandot, inkább az aranyélet alapján szavazbnak rá:)

winnie - 2016. 02. 03. 13:42

Enzo: lesz 21-50. helyezett lista.

winnie - 2016. 02. 03. 13:42

thomas: shantel vansanten esetében gondolkodtam, hogy odaírjam-e egyáltalán mellé a the flash-t, hátha akkor sokaknak feltűnik, hogy tavasszal még a the messengers főszereplője volt. de így is látszik. talán valaki megnézi a kedvéért azt a sorozatot. (ahogy nézem, a pilotkritikában elég kiemelt helyre tettem a fotóját: http://www.sorozatjunkie.hu/2015/04/23/pilot-mustra-the-messengers-1×01/:)

“ki meg nagyon meglep a képek alapján, az Katheryn Winnick 2. helye! A”

lehet, hogy a vikingses promóképek alapján már nem lepne meg:)

elfeledettnick - 2016. 02. 03. 14:11

Hogy ennyire eltűnt Strahovski művésznő! Nálam azért még mindig ő a non plus ultra, bár már évek óta nem látom sorozatban. Szavaztam volna nno, csak nem láttam a posztot ahol lehetett.

Theo - 2016. 02. 03. 15:02

Egyéni vélemény, mondjuk azt, hogy neked nem tetszik a The 100 és Marie alakítása, szerintem jelenleg a legjobb sorozat, és semmi baj nincs az alakításával.

Minden nőt lehet csúnyának sminkelni. A legtöbb nőt lehet szépnek, plusz megfelelő programmal gyönyörűnek. Pl Hayley Atwell 2. képen lényegében tökéletes, de azért a valóságban nem ilyen. De az emberek nem is a valóság alapján szavaznak, hanem a karakter alapján. Lényegében a színészek többségének civil életéről nincs annyi kép, így az alapján nem is tudnának, őt magát se ismerik, hogy magánéletében milyen.
Amit látunk tőlük az mindig egy beállított karakter. Karakter alatt nem a színészi teljesítményt értettem. Persze biztos nem mindenki van így, de a többség szerintem ezen túl kb 3 kategória szerint szavaz, 1 a karakter külseje ruhában, 2 ruha nélkül, pl Eve Green lényegében teljes mellbedobásának köszönheti helyét, és Lili is inkább az alul öltőzött jelenetei miatt maradt emlékezetes, illetve 3 a karakter viselkedése alapján, hogy szimpatikus vagy sem.
Yvonne a Chuckban minden volt, ami pozitívum lehet egy nőnél, tündéri, vicces, aranyos, gyönyörű, szexi, badass, stb. Anno Kristen Bell is a Veronica Mars karakterért kapta első helyét. Ahogy Emily is jelentősen a karakter akkori kisugárzásának köszönheti győzelmét, ő nem változott, csak Felicity viselkedése.

Ezen felül persze még mindig ott van az, hogy csak 3-ra lehet szavazni, több opcióval talán kevésbé tűnnének el egyesek, persze a sorrend változna, de nem ennyire drasztikusan, mint néha. Van aki mindig ugyanazokra szavaz, még ha adott évben nem is volt sorozatban. A változást is az eredményezi, hogy ha szerepelt is a színész valahol, azt az egyén nem nézte, vagy a karakter teljesen másmilyen volt, vagy egy másik karakter jobban bejött, szóval nem a színész változott. Persze mindenki öregszik, és ez idővel meglátszik, de ez megint más kérdés.

juhaszvik - 2016. 02. 03. 15:54

Theo:
én inkább a következők szerint szavazok:
1. milyen hatással volt rám a sorozat nézése közben. ez jelenthet egy szexi fehérneműs jelenetet, állandó vonzalmat, de akár egy nagyon vonzó szempárt is.
2. utólag rákeresek, és fotók alapján finomítom a hozzáállásomat

a szimpátia (mennyire kedvelhető az adott karakter) nem játszik szerepet.

danca - 2016. 02. 03. 16:36

Az első helyezett kivételével nincs gondom. Rossum soha nem jött be, gondolok itt az arcára (azt szívesen elnézegetem, ahogy pucérkodik a Shameless-ben).
A The 100-nak pedig úgy látom utána kell néznem :D

Luci - 2016. 02. 03. 17:41

Az idei lista jobban tetszik, mint a tavalyi (benne van a top 10-ben Holland Roden!).Örülök, hogy végre egy barna nyert a sok szőke után és között, bár nem nézem a Shamelesst, sztem Emmy Rossum megérdemli. Fura, mert amikor tavasszal/nyáron néztem a The Messengerst nem gondoltam volna, hogy Shantel majd ebben a versenyben ilyen szépen fog szerepelni, ami persze nem baj, sőt.
Remélem jövőre Hollandnak még jobban sikerül előretörnie, mert női szemmel nézve nagyon szép.
Jah, és éljenek a The 100-as színésznők :D

Potter - 2016. 02. 03. 17:54

Emily Bett Rickards top-tall(Johnny Drama szavaival élve),Melissa Benoist és Shantel VanSanten aranyosak,de semmi extra,Katheryn Winnick 2.hely meg érthetetlen.

winnie - 2016. 02. 03. 18:14

elfeledettnick: pedig elég sokáig volt kiemelt poszt. strahovskinak akkor nem nézed a sorozatait, volt pedig több is idén is.

Theo - 2016. 02. 03. 18:15

juhaszvik: Mondom van aki másképpen, nincs is ezzel baj.
De az 1-es lényegében ugyanaz, mint az én 1-esem, csak én nem részleteztem, de az mind ezt tartalmazza persze.
2-es meg, mint itt is láthatjuk mindenkiről lehet rossz és jó (főleg ha fel is van javítva) képet is készíteni, van akiről rengeteg van, ott jobban lehet válogatni, és azon belül is vannak karakter szerinti képek; valamilyen fotózásról, ahol többnyire közel se szépek mert valami sajátos stílusban vannak; valami ünnepségen készült, ott meg attól függ éppen milyen szörnyű ruhában és hogy vannak sminkelve; meg ritkán civilben, és itt nem Kardashian félékre gondolok, de gondolom mindet te se érsz rá megnézni, így éppen azon múlik melyiket látod.

m76 - 2016. 02. 03. 18:59

Nem gondoltam volna, hogy egy átlagos tini lány kinézettel lehet nyerni.

Szerintem ez sokkal inkább szól a karakternek mint a valódi puszta kinézetnek. Vagy ha a kinézetnek szól valójban akkor az én ízlésem baromira ellene megy a közizlésnek.

wirth6 - 2016. 02. 03. 19:36

Nálam biztos másképp nézne ki a top 10, de ebben semmi meglepő nincs. Ami meglepett, hogy Natalie Dorner első képét meglátva arra gondoltam, hogy őt majdnem én is beírtam a top háromba… aztán elolvastam a nevét, és rájöttem, hogy összekevertem Sarah Bolgerrel.

http://www.polyvore.com/sisters_casting_sarah_bolger_natalie/set?id=98863520

CyClotroniC - 2016. 02. 03. 19:42

m76: Emmy Rossum idén lesz 30 éves, ha tinilány kinézete van azért, akkor elég jól tartja magát :D

Kittus - 2016. 02. 03. 19:48

Mindhárom jelöltem benne van az első 10ben, waooooo :D

anneshirley83 - 2016. 02. 03. 20:21

wirth6: Jaj, a régi szép idők, amikor az egyik a másik mostohaanyját játszotta :)

Egyébkébt megint látszik, hogy mindenki más/más az ízlése, mert én pl a Rossum- mániát soha bem fogom megérteni, Dormert pedig a Tudorok óta az egyik leggyönyörűbb nőnek tartom.

Meg lányoknál, fiúknál is igaz, hogy óriási különbség lehet a fénykép és a mozgókép között, ott jobban átjön a kisugárzás és/vagy a hang.

Elar - 2016. 02. 03. 22:55

Ejj de jó ízlésem van :)
A TOP 3-ból kettő megvolt :) Mármint a szavazásomban…
Katheryn Winnick a csúcs! :) Jajj de örülök neki :)
Isteni nő

Narakh - 2016. 02. 03. 22:57

Kellemes lista azzal együtt is, hogy egy jelöltem sem jutott be. Melissának különösen örülök.

Kicsit fáj a szívem, amiért örökös ideálom, Julie Benz mindösszesen kettő darab szavazatot kapott, de ez talán betudható annak, hogy a Defiance mennyire rétegcucc (egy Dexterhez viszonyítva mondjuk).

Thomas - 2016. 02. 03. 23:09

winnie: a Messengers-ben tényleg sokkal “eyecandy-bb” volt, azért tettem be én is a bő 10-es keretembe, és ha megnézed, direkt nem írtam oda mellé a Flash-t:) mindegy, én örülök, hogy sokan felfedezték, csak fura, hogy pont egy ilyen szerep kapcsán, aminél szinte csak jobban mutatott mindenben (na jó, talán a Gang Relatedben nem, azt 2 rész után feladtam, de pár filmben is láttam).
Katheryn meg tényleg dekoratívabb a Vikingsben azzal a fonott hajjal:)

El Presidente - 2016. 02. 04. 13:05

Alycia Debnam-Careyt hiányoltam a felsorolásból, egy picit. Amúgy szerintem a Bansheeben és True Detective S01-ben játszó Lili Simmons pocsék színésznő, azon kívül, hogy rettenet jól néz ki, nem egy nagy szám.

m76 - 2016. 02. 04. 20:26

CyClotroniC: Az ide válogatott képeken pedig nem egy érett nőnek tűnik. Vagy csak én öregszem.

BTW Idén is lesz 21-50. poszt? Tapasztalat alapján az jó eséllyel közelebb fog állni az ízlésemhez mint a top 20.

CyClotroniC - 2016. 02. 04. 20:44

m76: Szerintem lesz 21-50-es poszt.

Amúgy a képei egy részét én szedtem össze és én csak 2015-ös photoshoot-okat küldtem winnie-nek direkt, szóval azok aktuálisak.

Egyébként engem is meglepett a kora, bár Tuppence-szé is (kevesebb, mint fél évvel fiatalabb csak). Ezt csak azért, mert emlékszem, hogy őt te is jelölted, nálam pedig mindketten azok voltak.

Cara - 2016. 02. 05. 01:56

Eddig ez a lista tetszik a legjobban. Nagyon örülök, hogy Eva Green bekerült a Top10-be, egyszerűen imádom őt, annyira egyedi a kisugárzása. Holland is megérdemelte, hogy a legjobbak között legyen. Katheryn Winnick remek helye pedig már csak hab a tortán, Lagertha karaktere nála mondjuk szerintem elég sokat dobott a latba. Ja, és kifejezetten örülök, hogy idén végre nem egy szőke nő győzött.

Eny - 2016. 02. 05. 19:01

a kedvencek a masik listan vannak :D

m minnifield - 2016. 02. 13. 12:29

eva green egy istennő, és a sok hibátlan elé nálam simán lana parrilla az első számú befutó.

totoro - 2016. 02. 15. 07:53

Akinek nem tetszik az első helyezett, az nézze meg a meztelen jeleneteit is, és rájön miért ő lett a befutó :)

István - 2016. 02. 15. 14:26

Totoro: Megnéztem, és most se egy nagy cucc, vannak nála bőven jobbak még a 10-esek közt is, de olyanok is akik nagyban lemaradtak.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz