login |

Daredevil: vége a 2. évadnak

2016. 03. 25. 22:42 - Írta: superpityu

62 hozzászólás | kategória: kritika,

This is your Hell’s Kitchen. Welcome home!

Továbbra is úgy tűnik, hogy a Netflix és Marvel összefogásából mi sorozatnézők jöttünk ki a legjobban, mert a Daredevil és a Jessica Jones 1. évadja után ismét igazi minőséget tettek le az asztalra. Ettől függetlenül a Daredevil folytatása ugyan kicsit alulmaradt a kezdéssel szemben, de szégyenkeznie így sem kell, továbbra is ez a legjobb képregény-adaptáció mostanság.

bscap0489

Bár tavaly nálunk is nagy favorit volt a sorozat, sőt a JAws újonc szavazásán 2. helyre futott be, azért idén mind a kibeszélőnkben, mind a külföldi kritikusok kritikusok körében megoszlanak a vélemények a folytatásról. Nem véletlenül.

A Daredevil S2 sokkal nagyobb volumenű, sokkal több szálat mozgatott, de sokszor nem sikerült kellően összefésülni a történéseket, és hiába volt több fontos sztorivonulat, egyszerűen megtördelte a részek dinamikáját a több fókuszpontozás.

bscap0496

Szerencsére a sorozat hangulata egy cseppet sem változott, tényleg a “sokat akar a szarka” jelenség áldozata lett ez a 13 rész. Talán túl nagy falat volt egyszerre a The Punisher és Elektra behozása is, de tény, hogy két remek karakterrel gazdagodott a sorozat.

Karakterek szintjén rém durva, amit toltak ebben az évadban. Aki az előző évadban gyenge volt, azt nem is erőltették túl, aki pedig már addig is jó volt, azt jól sikerült tovább mélyíteni. Foggy például pont elég volt ennyi játékidőben, nem volt túlzottan idegesítő, ráadásul így túlzásba sem estek vele. Míg Karen, akit én személy szerint tavaly nehezen tudtam elviselni, pedig remekül kinőtte magát, idén tényleg imádtam minden jelenetét.

bscap0509

Tavaly a Daredevil egyik legmegkapóbb tulajdonsága a földhözragadtság volt. Az ellenfelek is mocskos emberek voltak (Fisk, Gao és a többiek), nem volt jelen szinte semmi természetfeletti.

Idén erőteljesebben megjelent a misztikum, ami ugyan nem rontott semmit a dolgokon, mégis kissé idegenkedve tekintettem rá. Pedig ebben az univerzumban félistenek jönnek-mennek, mégis valahogy furcsa volt látni, ahogyan Hell’s Kitchen-ben is egy sokkal nagyobb dolog fog utat vágni magának az ökölharcok mellett.

bscap0500

És ha már az ökölharcok: az akciójelenetek még mindig a legnagyobb erőssége maradt a sorozatnak. A 2×03 lépcsőházas csetepatéja egyszerűen gyönyörű volt. Ahogyan több összecsapás is eszméletlenül aprólékosan és izgalmasan volt tálalva. Sok más sorozathoz képest például nagy pozitívum, hogy nemcsak azt látjuk, ahogyan a kaszkadőrök táncolnak, hanem tényleg kapunk közeli felvételeket, amelyek valóságosabbá tesznek mindent.

Párszor ugyan mintha túllőnének a célon vérmennyiséggel, bár a The Punisher szálán ez annyira nem meglepő, viszont akadtak pillanatok amikor nem szívesen néztem a képernyőre.

(Talán furcsa ezt így leírni, de mondjuk az kifejezetten tetszett, amikor a 2×04-ben totálba kaptunk egy szétlőtt fejet, majd egy történetet The Punisher múltjából, amiben szerepelt ez az elem, és ahogyan összeraktam az egészet… Ááá, zseniális húzás, brutális, szokatlan és szívszorító. Egyébként is az a temetős jelenet az egyik legerősebb, amit eddig produkáltak, de én sem számítottam arra, hogy sikerül majd elérzékenyülnöm rajta.)

bscap0493

Csalódást mindössze az okozott, hogy The Punisher és Elektra szála egymástól teljesen elszigetelten zajlott, ami nyilván szándékos döntés volt, hiszen így láttuk, hogy Daredevil egyedül már kevés. Viszont így sokszor nem találták meg az egyensúlyt a két szál között. Bár az, hogy nem futottak ki egy helyre, olyan szempontból szerencsés húzás volt, hogy az egyik megadhatta a tavalyi Daredevil-hangulatot, amiben az emberek a legmocskosabb állatok, míg a másik hozta az újdonságot magával, a természetfelettit.

Emellett pedig hiányzott egy átütő főgonosz. Míg tavaly volt a készítők tarsolyában egy Fisk, akinek még a csatlósai sem voltak kispályások, addig idén nem volt egyértelmű, hogy ki a legnagyobb rosszfiú. The Punisher szálán sokáig húzták, hogy ki is áll a dolgok hátterében, ahogyan az Elektra vonalon is kicsit soká kaptuk meg a válaszokat.

bscap0512

Hiába volt a 13 részes a szezon, a finálé egy csöppet így is összecsapottnak tűnt, bár azt sem tartom kizártnak, hogy a tetős jelenet jó része a vágóasztalon végezte. Évadzáró gyanánt kicsit rövidnek tűnt a leszámolás, főleg ahhoz mérten, hogy mennyit készültek rá.

Cserébe viszont nagyon szépen épül az univerzum, hiszen míg a többi MCU-produkció még csak mérsékelt hatással sincs jelenleg a sorozatra, addig a testvérsorozatokra már akadnak utalások. Claire Temple úgy tűnik, hogy a Netflixes (Avengers előtti) Coulson, hiszen úgy alakították a sztoriját, hogy okosan beleszőhessék majd a Luke Cage történetébe is. Emellett pedig Foggy szálán feltűnt egy Jessica Jones-os karakter, és jó pár utalást hallottunk az ott történtekre.

bscap0513

Szóval a Daredevil 2. évadja úgy több, hogy közben valahol mégis kevesebb. Ettől függetlenül továbbra is minőségi szórakozás, megéri rá áldozni az időt. Utólag megnézve az évad előzeteseit, pedig nagyon nagy meglepetést okozott, hogy szinte semmilyen csavart sem lőttek le, sőt gondolom a 2×08 végén lévő fordulatra is kevesen számítottunk.

Bár egyelőre nem tudni, hogy érkezik-e folytatás, és ha igen, mikor, hiszen Luke Cage és Iron Fist debütálása is közeleg (a közös minisorozat, a és a The Defenders még odéább van), mint ahogy a Jessica Jones második szezonja is vélhetően elsőbbséget élvez a Daredevil-lel szemben.

bscap0514

Mivel több cliffhangert is kaptunk, ezért jó eséllyel azért idővel számíthatunk a 3. évadra, főleg, mert azt is nyomatékosították, hogy akadnak gonoszok, akik hosszabb távra szóló játékot játszanak.

62 hozzászólás Ne habozz!

Pocok - 2016. 03. 25. 22:49

Igen.

Elektra szál gyenge volt, illetve bullshit. És igen, tényleg nem igazán volt főellenség a végén.
A harcnál én láttam egy csomó bénázást, néhol mintha amatőr módon vették volna fel.
A sorozat legjobb jelenete számomra a Fisk-Murdock beszélgetés volt!

Rammschein - 2016. 03. 25. 22:55

“Emellett pedig hiányzott egy átütő főgonosz. Míg tavaly volt a készítők tarsolyában egy Fisk, akinek még a csatlósai sem voltak kispályások, addig idén nem volt egyértelmű, hogy ki a legnagyobb rosszfiú. The Punisher szálán sokáig húzták, hogy ki is áll a dolgok hátterében, ahogyan az Elektra vonalon is kicsit soká kaptuk meg a válaszokat.”

Ezzel pontosan leírtad, mi volt a bajom az évaddal úgy ámblokk. De ezt leszámítva, meg talán Karen, most engem jobban idegesített, mint Foggy… nincs okom panaszra. :) (+Karen-t még mindig nem DD-vel kellett volna összehozatni, hanem Foggy-val.)

clegane - 2016. 03. 25. 23:25

pedig tökre összefonhatták volna, hogy a Punisher is azt üldözi, aki a Hand főtámogatója, vagy valami ilyesmi. és akkor ez lehetett volna vmi kézzelfoghatóbb figura sosehalunkmeg nindzsák helyett. no mindegy! azért tetszett.

apost - 2016. 03. 25. 23:35

Neme még kicsit korai ez a poszt, de ide írom felvetés képpen, hogy netflixes sorozat évadzáró posztjánál, lehet érdemes kivárni amíg kikerülnek a feliratok.
Mondjuk arra kíváncsi lennék, hányan nézik eredeti nyelven a sorozatokat az oldalon, illetve ki mit ajánlana az angolra váltás megkezdésére.
Nekem a született feleségeket ajánlották nagyon ilyen tekintetben de az nem volt az eseten.

winnie - 2016. 03. 25. 23:36

apost: “lehet érdemes kivárni amíg kikerülnek a feliratok.”

bármennyire is jogos lehet a kérés, sajnos nem szoktuk követni a feliratkészítést. nem is tudjuk, hogy mikor minek lesz, és nem is figyelünk arra, hogy passzoljon – ezt eddig is így csináltuk. korábban talán volt is szó erről, de a netflix sorozatokat eleve nehezebb kezelni ilyen szempontból. viszont ez azért nem rossz megoldás, mert aki képben van, az is tud kommentelni, aki pedig le van maradva, az idővel ugyancsak tud majd.

“Mondjuk arra kíváncsi lennék, hányan nézik eredeti nyelven a sorozatokat az oldalon, illetve ki mit ajánlana az angolra váltás megkezdésére.”

mindkettő volt már az oldalon, jó kereső szavakkal elő is hívható (nemsokára megpróbálom, ha nem felejtem el, de hátha neked is előjönnek a posztok) – azt tudom, hogy a szavazás 25/25/50% volt, mint eredeti/angol felirat/magyar fleirat

Rammschein - 2016. 03. 25. 23:46

Hát nem tudom. Én angolul nézek évek óta mindent, és alig várom, hogy kijöjjön egy ilyen…
Mert a fordítottja is megtörténhet, hogy mire mindenki megnézi már lecseng a “hype”… lásd House of Cards…
azért az sem pörög annyira.Mondjuk nyilván másabb ezeket megítélni, mint heti sorozatokat, de remélem érted mire szeretnék kilyukadni. :)

bandido - 2016. 03. 26. 00:02

Jobb volt mint az első évad!
Punisher tökéletes volt noha ki nem állhatom az őt játszó színészt. De ezt a szerepet mintha ráöntötték volna. Elektrát alakító színésznő nem volt szimpi így a karaktere sem érdekelt, hogy mi lesz vele.

Toma - 2016. 03. 26. 00:07

Hatalmas csalódás volt a vége nálam egy dolog miatt.
A Punisher és a gépágyúja olyan szépen fel volt vezetve hogy ledarálja azt a sok száz ninjat, és ehelyett lőtt kettőt a sniperrel. Szerencsére az összkép élményéből azért nem vett el sokat az 1. négy rész egy igazi film élményvolt minden más képregény adaptáció csak lesheti hogy valaha ilyen minőséget tegyenek le. A többi részek is bejöttek csak kár hogy átment az egész a 3. évad promózásába mert a végkifejlet oda került át és most tűkön ülve várhatom mikor jön majd.

szpojleres mókus - 2016. 03. 26. 00:08

Rövid verzió:
pozitivum: charlie cox még mindig igenjó, és szerintem beleillik a nagy marvel ötösbe – RDJ mint Tony stark, Chris Evans mint amerika kapitány, Hugh Jackman mint Wolverine, Ryan Reynolds mint Deadpool, és most ő mint daredevil.

negatívum: NINDZSÁK
néha arrow szinten megírt “ÉN NEM ÖLÖK AZ CSÚNYA DOLOG” gagyiság
Nem gondoltam volna, hogy lesz valaha olyan ami megutáltatja velem a nindzsákat.

Hosszú verzió.
Véleményem szerint az első évad zseniális volt, itt páran anno betámadták, nekem simán egy 9 per 10 megvolt. Legfőbbképen azért mert Fisk telitalálat volt, és megkaptunk mindent ami kellett — Fisk motivációját, belső érzéseit. Szinte sajnáltam Fisket hogy nem tudott időben elmenekülni hogy a szerelmével lehessen.

Ez az évad is hasonlóan indult, Punishert alakító színész remek volt (a walking deadben gyűlöltem, de itt egyszerűen hatalmas), a közös alakításuk a tetőn még remekebb. Az első 4-5 rész az első évad történései alapján indult el, aztán jött a lefele menet.

Punishernek végigkellett volna gyilkolnia az egész évadot, nem pedig börtönbe tenni. Azáltal hogy betették börtönbe majd egy nap alatt ki is engedték agyonlett csapva az egész. Továbbá én tudom hogy vissza kellett vágni az ügyésznek, de akkor is teljes mértékben hülyeségnek tartottam mennyire börtönbe akarta tenni Punishert Matt, utána pedi elkezdte védeni.

És itt vagyunk, a főgonosz. Amíg már mint mondtam, Fisk szerepében valami hatalmasat kaptunk, addig itt van a yakuza, meg vezetőjük nobu. Ennyit kapunk semmi többet, ők rosszak, csak azért mert. I am a badguy I am gonna gettt youuu, noooooo I will stop you. Mint valami zs kategória. Na és a nindzsák. Mindenhol NINDZSÁK, és NINDZSÁK, és már zsák sincs. Jött első 5 nindzsa azt mondom hogy hmm tetszik, de aztán nindzsákkal kelünk, nindzsákkal alszunk, nindzsákkal eszünk. Ja meg ZOMBI NINDZSÁK. Kb. olyan effektje volt mint a star warsban a buta droidoknak akiket a jedik szétvágnak karddal probléma nélkül. UNALMAS. Úgyis matt nyer, mindannyian tudjuk. És akkor jön a naggy showdown, matt sose bírja lenyomni nobut, szinte éreztem megöli elektrát és matt mérges lesz és legyőzi……igen originál megoldások..

Inkább úgy pontoznám, hogy amíg nem kapták el punishert az évad 8 per 10, amíg védik és börtönbe megy 6 per 10, börtöntől a fináléig 4 per 10.

EvJ - 2016. 03. 26. 00:27

Meg csak a 6. resznek tartok szoval jo lenne ha kiirnatok hogy Spoiler.

Spoiler
A temetos jelenetet megkonnyeztem. Nekem is van egy kislanyom. Ki gondolta volna hogy Bernthal ekkora katarzis monologot dob egy sorozatban.

Elektra valoban bosszanto. Maga a szinesz miatt is. Bernthal telitalalat mint Punisher.

Poghy - 2016. 03. 26. 00:43

Még ha a finálé kicsit gyengébb is volt, nekem összességében jobban tetszett, mint az 1. évad, nem éreztem túlzsúfoltnak. Viszont van egy nagy problémám a Marvel univerzummal, egyszer valaki összefoglalta a mozifilmeket:

“X-men 2: Jean dies, but not really.
X-men TLS: Charles dies, but not really.
Thor: Loki dies, but not really.
Captain America: Bucky dies, but not really.
Avengers: Phil dies, but not really.
Iron man 3: Pepper dies, but not really.
Thor 2: Loki dies (again), but not really.
Captain America 2: Nick dies, but not really.
X-men DOFP: Everyone dies, but not really.
Guardians of the Galaxy: Groot dies, but not really.”

És most lehetne folytatni a sort:

Daredevil S1: Nobu dies, but not really.
Daredevil S2: Elektra dies, but not really.

Szóval így eléggé értelmét veszti bárkinek a halála, hogy bármikor ilyen könnyen visszaírhatják.

polovcev - 2016. 03. 26. 00:47

Engem a titkárnő idegesített a legjobban. Az egyik pillanatban jogászasszisztens, azután átmegy oknyomozó újságírónak, majd megint vissza. Ráadásul ha valahol nem lépett előre a történet, beküldték a csajt, nyomott egy szívhezszóló monológot és a probléma meg volt oldva. Eleve utálom, ha egy komplex karakter, egyértelmű motivációval rendelkezve cselekszik heteken-hónapokon át, hogy utána egy 5 perces beszéd meggyőzze arról, hogy rossz úton jár.

winnie - 2016. 03. 26. 04:31

“Meg csak a 6. resznek tartok szoval jo lenne ha kiirnatok hogy Spoiler.”

ez teljes évados kibeszélő, így ez nem kötelező. a máik kibeszélőbe esetleg lehet írni spoiler jelzéssel későbbi epizódokról. de ide is lehet, csak nem kell olvasni a több kommentet.

Namu - 2016. 03. 26. 05:52

Szerintem érződött, hogy alapjáraton nem volt betervezve egy plusz évad. Olyan mintha még nem lennének konkrét tervek a Defenders-hez, és így nem tudták milyen irányba vihetnék el a történetet. Főleg az első évadhoz képest, itt nagyon egy helyben álltak a dolgok.
Az első 4 részben nagyon odatették magukat, de utána elkezdett belassulni a cselekmény, aztán az utolsó harmadban meg elkezdtek új irányvonlakat építeni a karaktereknek.
Ettől nekem kicsit összecsapottnak tűnik az évadnak.

apost - 2016. 03. 26. 06:54

winnie: Okés, köszi, akkor rákeresek.

Medve - 2016. 03. 26. 07:43

Nekem jobb volt mint az 1. évad! Punisher tökéletes volt és nekem Elektra is nagyon bejött.

hummel - 2016. 03. 26. 08:54

Valóban nem volt meghatározó főgonosz az évadban, de ezt nem negatív értelemben írom. Egyszerűen míg az első évad egy lezárt egésznek készült, addig a második inkább alapozásnak tűnt és mint ilyen szerintem remek volt. Bejöttek új karakterek akikről sok mindent megtudhattunk, míg a régiek is kirajzolták merre tartanak.

Összességében remek évad volt, várom a folytatást.

Latza - 2016. 03. 26. 09:28

Én sokáig azt hittem, hogy abban a köcsögben valami ezeréves combos főellenséget rejtegetnek, de amikor láttam a véradó kölköket, már tudtam, hogy ez afféle Lázár-köcsög lesz. A kérdés már csak az volt, hogy ki kerül bele…
És tényleg túl sokáig időzött a kamera Punisher gépágyúján (sajnos feleslegesen).
Meg hát a nindzsák. Basszus, már csak az íj hiányzott DD kezéből és átmegy Arrowba. :D
Különben tetszett, nekem bejött a sok szál (legalább lehet folytatni), de amit nagyon nem értettem az a böszme nagy friss lyuk drámai jelentősége volt, hiszen utána végig viszonylag szűk, régen kiépített csatornákban mászkáltak.

Iceman - 2016. 03. 26. 10:11

Igazából előttem már mindent leírtak. Nobu kevés volt főgonosznak, ahogy a Blacksmith se durrant akkorát. Elektra nekem tetszett, meg volt a bája sőt Mattel kifejezetten jó összhangban voltak a végére. Punisher meg hát nálam előrelépett a legjobb MCU karakternek. A negyedik rész volt abszolút a csúcs nálam azzal a monológgal viszont a börtönös kivégzése is megér egy misét. A következő évadban szerintem behozzák Bullseyet és Fisk is beteljesíti az ígéretét.

sorozat/gyilkos - 2016. 03. 26. 10:11

A 2×03 lépcsőházi bunyója gyanúsan The Raid jellegű. Koreográfia, kamerakezelés, dramaturgia.

kiváncsi fáncsi - 2016. 03. 26. 10:14

nekem tetszett, punisher nagyon jó volt, elektra elment

nem hiányoltam a főgonoszt az évadból, mert végig az az érzésem volt, hogy ez egy alapozó évad egy igen brutál főgeci következő évadbeli megjelenéséhez

lordviktor - 2016. 03. 26. 10:45

Nekem a börtönös bunyó volt a legkatartikusabb rész. Fisk visszahozása hatalmasat dobott az egészen, Loki ide Loki oda, az eddigi legjobb Marvel gonosz volt ő. Foggyt meg nemhogy utáltam mint az első évadban, hanem egyenesen megszerettem, ebben hatalmas az előrelépés

gabe - 2016. 03. 26. 11:00

Megtorló lett a kedvencem, viszont a legjobb Marvel-es főgonosz nálam Killgrave! Eszméletlen jó alakítás David Tennant-től!

KennyVice - 2016. 03. 26. 11:03

The Punisher sorozatot, most!

Typhoon47 - 2016. 03. 26. 11:35

Számomra több volt a csalódás idén, mint a pozitívum.

“I’m the black sky” mondja egy 40kg-os nő.. tudom, tudom képregény, na de pls.. rohadt hiteltelen volt számomra. Meg úgy az egész karaktere Elektrának, valahogy ellenszenves volt. Viszont Punisher ütött rendesen, tetszett (volt motiváció, tapasztalat, karakterépítés A+), de amikor behozták egy részig Fisk-et ott lehetett érezni, hogy de rohadt jó is volt az az első évad, amikor volt rendes boss. Komolyan hiányzott. A legyekként hullo ninjákkal is volt baj rendesen.. és az az ezeréves köcsögöt is csak tologatták szorgosan, de hogy mi az arra nem derült fény, csak lehetett sejteni, hogy valami inkubátor feltámasztó lesz az a végén (ami szintén csalódás volt). Foggy-val nem volt baj, abszolút logikusan viselkedett, jó volt nézni, hogy végre egyenesbe jött.

Ennyi. Számomra csalódás lett, amennyire jó volt az S01..

Hanadix - 2016. 03. 26. 11:58

Hm, érdekes, nem nagyon olvastam véleményeket az évad nézése közben, így kicsit furcsa nekem, hogy ennyire megosztó lett. Számomra felülmúlta az első évadot. Nekem az, hogy nem volt egy nagy főgonosz, az is pozitívum. Azt láttuk az első évadban, nekem nem tetszett volna, ha megint egy fő fő ellenség van, ez így jobban tetszett. Plusz én abszolút nem éreztem zsúfoltnak, vagy tördeltnek az egészet. Ha csak az egyikük lett volna, az 13 részen keresztül unalmassá vált volna (legalábbis számomra). Véleményem szerint nagyon is jól váltogatták a két szálat, és sosem éreztem azt, hogy jajj most erre a szálra váltottunk, ne már, ez nem érdekel. Mind a kettő szál végig lekötött és érdekelt.

Emellett Punisher és Elektra karaktere is nagyon bejött, főleg az előbbi. Telitalálat volt, nekem rettentően tetszett az egész, és remélem, hogy lesz 3. évad.

winnie - 2016. 03. 26. 12:54

“Szerintem érződött, hogy alapjáraton nem volt betervezve egy plusz évad. ”

ez egy dolog (de valójában itt mindig is egy évadokban fognak gondolkodni, főleg az első szezonoknál, tehát nem néznek tovább), de ez lehet, hogy a showrunnerváltás miatt is lejöhetett, hiszen így duplán változás történt. most viszont már biztos, hogy terveznek hosszabb távra. de így éééérdekes lesz, hogy mit akarnak majd a defendersszel, mert jelen pillanatban például nem tudják, hogy addigra a sorozatok milyen ponton fognak állni.

Lalaith - 2016. 03. 26. 13:10

Összességében jobban tetszett, mint az első évad, pedig azt is szinte egyben daráltam le. Többen említettétek, de azért megismétlem: nálam is Karen volt a fő negatívum (vagy a karaktert alakító színésznő). A 4-5. résznél már legszívesebben áttekertem volna minden jelenetet, amikor képernyőn volt, de ami rosszabb, hogy Mattnek is elég rossz oldalát hozta ki szerintem. A több szál, Punisher és Elektra behozása nekem viszont pozitívum volt, bár igaz, hogy ez egyféle csapongást is magával hozott, ami leginkább Daredevil/Matt viselkedésében csapódott le rosszul talán.
Örültem, hogy Claire is több játékidőt kapott, vártam a JJ-s karaktereket.
Az évad jelenete számomra is a börtönös bunyó volt, és nem a nindzsák hiánya miatt :), a második Punisher és Daredevil beszélgetése a háztetőn.

Annatar - 2016. 03. 26. 13:49

apost:
Amihez van angol felirat, és érdekel, azt kezdd el nézni. Ennyi. Az elején célszerű mondjuk a brit (+ausztrál, új-zélandi) sorozatokat hanyagolni, meg a nagyon spéci nyelvezetűeket (pl. orvosi sorozatok). Én a sitcomokat is kihagynám, a poénok jelentős része spéci kifejezésekből és nyelvi humorból áll. Aztán ahogy egyre több mindent értesz, úgy lehet bővíteni a kört.

A sorozatról: az első évad töményebb, súlyosabb volt, azt emlékeim szerint több részletben néztem meg, ezt ledaráltam szinte egyben, mert sodort magával. Mindkettő jó volt.

Godfrid - 2016. 03. 26. 13:57

Hát nekem csalódás volt ez az évad. Nem volt rossz, de pont az fogott meg az első évadban, hogy ügyeltek a részletekre, és jó karakterek voltak. Itt teljes részek épülnek totális baromságokra és figyelmetlenségekre. Pl, az egész börtönös szakasz Fiskkel. Azon túl hogy erőltetett és haszontalan volt, még szépen fel is vezetik, hogy semmi pénze, az utolsó dobása az volt, hogy Punishert behozza, hogy a helyi nagyfiút kinyírja, hogy aztán Fisk csendben leülhesse az idejét. Ehhez képest minden pénz nélkül gyak Fisk lett a börtönigazgató, kiírtatott egy egész börtönrészleget következmény nélkül, gyakorlatilag az őrök főnöke, és a leghírhedtebb rabot egy intésére hagyják kisétálni, de még őrök előtt megver egy ügyvédet is, és mindezt csak a két szép szemének köszönhetően.
A japánok is iszonyít szerencsétlenek voltak, a ninjás üldözéses jelenet rém kínos volt, arról ne is beszéljünk, hogy közönséges homokcsepészettel adtak nyomot a “lyukukhoz”. És arról ne is beszéljünk, hogy miért kell egy fél hadsereg homokfelvigyázásra. :D Ha meg csapda akart lenni, akkor még fájdalmasabb a pályaudvaros jelenet.

Vanda - 2016. 03. 26. 14:34

Nem hittem volna, hogy az első évadnál jobban be fog jönni, de így volt. Egy oka van: The Punisher. A Walking Dead óta utálom a faszit, de itt telitalálat volt a casting. Minden percben őt vártam. Ami még nagyon bejött az Fisk feltűnése. Nem számítottam rá, de mikor a rész végén megjelenik hatalmas vigyor terült szét az arcomon. A legerősebb jelenetek is kettejükhez köthetőek számomra. (Punisher: Temető + börtön mészárlás, Fisk: Amikor Mattel beszél a börtönben)

De, hogy negatívum is legyen:

Elektra szála néha mar néha untatott sajnos. Nobu súlytalan ellenfél volt.
Karen. Már az első évadban utáltam, most még jobban idegesített. De lehet, hogy csak Wesley lemászárlását nem tudtam neki megbocsájtani..

Mindegy, nekem 10/10, várom a harmadikat

infinity - 2016. 03. 26. 14:58

Nekem ez az évad jobban tetszett mint az első.
A harcjelenetek olyan szinten jóók voltak, hogy egyszer-kétszer csak ámultam és bámultam,viszont néhány jelenet meg gyengére sikerült.
Az Elektra szál nagyon bejött, az volt kedvencem. Daredevillel jó párost alkottak és szerintem kellett ez a vakmerő, mindenre elszánt (gyilkos) harcos jelenség, Matt karaktere mellé. Tehát ez az együttműködés tetszett. Számomra kis negatívum volt, hogy Matt szinte teljesen elhanyagolta az ügyvéd énjét és barátait,de ez talán megoldódni látszik.
A punisher szál is jó volt. Itt ami fura volt, hogy Karen mennyire szimpatizált Frankkel, de alapvetően a nő karaktere szimpatikusabb lett mint az első évadban.
A fináléban a tetős jelenet sem volt semmi -bár kicsit ninja mérgezést kaptam- viszont ahhoz képest tényleg gyorsan vége lett.
Végig lekötötte a figyelmemet a sorozat, szóval remélem lesz folytatás.

Namu - 2016. 03. 26. 15:21

winnie: az oké, csak így jelenleg félgőzzel megy a gépezet. Elhiszem jelenleg nehéz konkrét tervet írni a Defenders-hez, mert tényleg ki tudja mikor jutunk el oda, de emiatt bekorlátozódtak az alsorozatok. Ebben az évadban is volt egy csomó jó ötlet, ami drasztikusabb zárást hozott volna, de mégsem éltek velük.
Nekem meg levesz az élvezeti értékből mikor látom a kihagyott lehetőségeket.
Például az külön zavart, mikor Matt-nek az első részekben gondja volt az erejével, de aztán nem is foglalkoztak vele többet.

demerzel - 2016. 03. 26. 17:24

Punisher nagyon jó volt, csak az a gond, hogy mellette Matt tényleg pussynak hat a csakütöknemölök hozzáállással. Én is néznék Punisher minisorozatot.
Valaki írta Killgrave-et, sztem is fantasztikus volt Tannent, azzal együtt, hogy kicsit hosszúra nyújtották. Eddig a DD és a JJ a két legjobb képregényes sorozat számomra. Várom a többi netflixest.

ZTR - 2016. 03. 26. 19:49

Nekem jobban bejött mint az első évad pedig azt is imádtam számomra minden tökéletes volt kivéve a finálé:
Punishert imádtam telitalálat és jól bántak vele de az utolsó részben majdnem kivágtam a monitort az ablakon olyan ideges lettem. Gyakorlatilag kihagyták a fináléból. A 12. részben megtalálja a cuccokat na mondom itt a fináléban darálás lesz bár nem értettem hiszen lezárták az ő szálát ott. Abban bizakodtam majd megy ninjákat aprítani amikor kiderült, hogy túszokat ejtettek azt hittem majd ott jön de nem. Ezt számomra elcseszték megírhatták volna úgyis, hogy akadjon még dolga az utolsó részre. A ruha viszont nagyon tetszett szóval egy Punisher sorozattal kiengesztelhetnének :D És szerintem kapunk is lehet csak a Defenders után de tuti kapunk hiszen a befejezés is ezt sejteti. Inkább őt nézném Luke Cage helyett. Szóval a finálé jóval elmaradt az első évadhoz képest ez részben a főgonosz hiány miatt is van de ezt már leírtátok. Ezeken kívül viszont jobban szórakoztam rajta mint az első évadon. Ez annak is köszönhető, hogy többször megtudtak lepni pl Fisket jól eltitkolták senki nem számolt rá, hogy benne lesz szerintem. Elektra jó volt de a Punisher szál jobban érdekelt. A harcok jók voltak nekem ez az akciósabb vonal jobban bejön mint a Jessica Jones thrilleres vonal. A lényeg annyi, hogy Daredevilre bármikor vevő leszek ha jönne több évad(remélem)egy Punisher sorozatot meg egyenesen imádnék!!

majsz - 2016. 03. 26. 21:38

ha nincs jól megírva és becastolva egy főnogosz nem baj hogy elhagyják, inkább mint beerőltetni egy gyengébb karaktert. igaz a vége kicsit sűrű lett, nem kerekedett ki szépen, de cserében évad közben többet kaphattunk. szerintem a JJnél messze jobb a sori, százszor hamarabb kérnék be egy 3. évadot mint akármit a többiből.. Luke Cagere már most nem vagyok kíváncsi, helyette sokkal inkább egy Punishert néznék. eddig jól csinálták, figyelték a közönség reakcióját, lásd ez a 2. évad nagyon bejött, továbbra is követhetnék ezt a filozófiát, ami jó ne engedd el.
visszatérve, az Elektrás szál gyengébb volt valamivel, talán a caston is igazíthattak volna, illetve az íráson is, mert ez a először flegma majd megkomolyodó sztereotípia túl gyakran ellett már lőve. viszont a rajra keresztül behozott misztikus szál jól ki lett bontva, tényleg érdekelne hogyan tudnák bevezetni ebbe a világba a “természetfeletti” témát, persze csak ha jól tudják kezelni és közben nem veszti el a sorozat a feelingjét.

Aredhel - 2016. 03. 26. 23:13

Most ha hirtelen kellene véleményt mondanom, nem tudnám megmondani melyik tetszett jobban, az 1. vagy a 2. évad. Talán az első jobban át volt gondolva, jobban építkezett. Az elejétől egyértelmű volt a fő cél, Fisk, és szép lassan kellett leszedni mellőle a többi gonosz egyenként. Előbb az oroszokat, majd Nobut, Wesley-t, Madame Gao-t, és végül Leelandet. Szerettem ezt a “gonosz csapatot”, mert definiált, emlékezetes karakterek voltak.
Itt viszont pont, mivel nem volt egyértelmű rossz arc, nagyobb volt a meglepetés faktor. Plusz bár az elején Punisher meg volt lengetve, mint big baddy, valójában az övé egy redeption arc lett. Nem is akármilyen.
És csatlakoznék a fentebb szólókhoz, Bernthal zseniálisat alakított, pedig én is utáltam a színészt. A temetős jelenetet rendesen megkönnyeztem.
Szóval az első 4 rész kiváló volt, aztán számomra leült egy kicsit, de a végére megint iszonyat jó lett. Nem zavart, hogy annyi szálat egybe zsúfoltak, mert ettől lett izgalmas, és kiszámíthatatlan. Annyi kérdés volt a fejemben az évadzáró előtt, és pont ezt szeretem.
Összességében méltó az első évadhoz.

Lilith - 2016. 03. 26. 23:17

Nekem is a Fisk-Murdock traccs volt a legjobb,meg Fisk-Punisher. Lehet a Fisk-et alakító Vincent egy kibaxott őstehetség? :D
Elektrát eleiben nem tudtam hova tenni,ez zavart egy kicsit.Aztán kezdtem megkedvelni,majd megutálni,aztán már én sem tudtam mi van.

Nem ütött akkorát a legvégén mikor Matt megmutatta a maszkot,de vártam minden egyes percben,hogy na mikor mondja már el Karen-nek a tutit.De milyen szívszorító volt mikor felrobbant a hajó és Karen azt hitte,hogy Frank meghalt,DD meg hallgatta közben a szívverését.Hjaj. Na igen nőből vagyok.De azért a harcjelenetek és a vér feldobott. :DxD

Remélem minél előbb jön a harmadik évad.Odaadom cserébe a JJ másodikjáért.Defenders is jöhetne már,állatira kíváncsi vagyok mit hoznak ki abból.Luke Cage színésze okésnak tűnik, a sorozat viszont nem teljesen érdekel.Iron Fist viszont állatira érdekel.Jaj nekünk lassan csak Netflixen fogunk élni.Legalább is én.

Lilith - 2016. 03. 26. 23:48

Nem tudom észrevettétek-e de Elodie cefetül izmos nőci,vagy csak a kameraállás miatt tűnt annak.De edz valamit,mert aki hébe-hóba csinál ilyet annak nincsennek ekkor akarizmai,ahhoz képest,hogy kis vékonyka-pehelysúlyú.

Namu - 2016. 03. 27. 08:32

Jó kondiban volt, de különösebben izmosnak nem mondanám. Sőt talán még Jennifer Garner is combosabb volt nála.

Lilith - 2016. 03. 27. 18:47

Basszus most olvastam utánna a dolognak,a csaj feketeöves karatés :D

Tibo - 2016. 03. 28. 17:05

Nekem tetszett a második évad (nagyrészt darálva néztem)

Pozitívum volt a több szál, a pörgősebb történet, nekem a verekedések néha gagyinak tűntek, de nagyrészt rendben volt.

Egyébként nekem a sorozat onnantól emelkedett két pont számot, hogy Fisk-et visszahozták..
Remélem a harmadik évadban is találkozunk vele.

Voltak idegesítő részei, én például vártam ,hogy Daredevil végre rálép a sötét útra..
Foggy és Karen fejlődése is látványos (mármint a karaktereké) ellenben Matt karaktere kb egy helyen topog.

8/10

Nekem jobban bejött mint a Jessica Jones.
Remélem azért lesz valamiféle átfedés esetleg, még ha csak egy rész erejére is, mert azért vicces ,hogy egy városban vannak és csak nem is tudnak egymásról, oké New york nem kicsi, de azért na, olyan mintha totál más világban játszódnának, annak ellenére,hogy az ügyvédnős húzás próbálja ezt cáfolni.

Dalmayr - 2016. 03. 29. 23:42

Végig néztem, és szerintem brutál jó volt ez az évad (is). Punisher annyira el lett találva, és szerintem Elektra sem volt rossz. Egy dolgot nem értek, lehet, hogy csak valahogy átsiklottam felette. Minek ásták azt a baromi nagy gödröt? Azért volt pár negatívum is…Karen néha már egy kicsit sok volt, és a ninjákból is elég lett volna kevesebb :) Ilyenkor szörnyű a várakozás a következő évadra…a Netflix hátrányai :)

chocojoy - 2016. 04. 01. 17:43

Nagyon látszik a showrunner váltás, ez a szezon meg sem közelítette az első évadot. Annyi kérdés maradt meg, mégis miért olyan fontos a black sky, miértjei a blacksmithnek, Karen múltja stb. A gonosz gyenge volt, túlságosan szerteágazó a cselekmény, Matt totálisan out of character. Míg az első évadban bűntudata volt minden miatt, most totál önzőn viselkedett, miközben több vasat is a tűzben tartott és észre sem vette magát. Elektra antipatikus volt, teljesen érdektelenek voltak a jelenetei számomra.

Pozitívum: Punisher, Karen és Foggy. Valamint Fisk cameoja.

krisztian567 - 2016. 04. 02. 11:19

Gondolom főellenségnek szánták Punishert, amiből csináltak inkább egy drámai szálat, hogy rá is szükség van a városnak, és ilyen hősök is kellenek, mert Matt számításai nem jöttek be. Hiába tesz meg minden, csak elodázza a gondokat. Amint kikerülnek a börtönből a bűnözők semmi sem változik, minden folytatódik elölről. Pl. Elektrát is hagyta a végén ölni, előtte meg elzavarta ez miatt. A főellenség hiányát inkább DD belső vívódásában látom ilyen téren, ehhez meg elég volt egy Nobu-féle fő gonosz, akit mégse ölt meg.
Számomra a megtorló szála valahogy nem volt kerek. Tehát a drogügyleteket a Kovács a közel keletről hozta be még a háború idején, amiben benne voltak az emberei is, kivéve Franket, amiért lemészárolta a családját, és őt is, majd a beépített embert, mert rá állt a kormány, egy helyen a bandákkal, akik terítettek neki. Majd később, amire Frank már nem emlékezett, mert megúszta egy fejlövéssel, hogy mit miért, meglépett, és nyomozott, leszámolt mindenkivel. Közben a Kovács is próbálta elvarrni a szálakat Reyes, orvosszakértő, Frank. A végén amikor elkapta viszont már ráeszmélt mindenre, gondolok itt a lemezre a rész végén. Kicsit jobban megmagyarázhatták volna.
Amúgy nem tudom, h észrevettétek-e,de Fisk szerintem rájött, hogy ki valójában DD.
Ami tetszett, hogy még így is emberi maradt a sorozat, közbe pedig tudjuk, hogy a bosszúállók léteznek előző évad new york-i utalás. Mikor futott fel a hajóra, hogy felérjen körbe kellett futnia át a hídon, bemutatva a korlátait a karakternek. Erre a végén megkapjuk az új botját, amitől mégis felül tud emelkedni, és már a végletekig elmegy a karakter.
Kíváncsi leszek a folytatásra, hogy milyen új ellenségeket kapunk, és hova fejlődhet még az egész. Gondolom pókemberről szó se lehet, de jól hangzana, akár egy nyomozós részig is. :P

steelwolf - 2016. 04. 03. 21:42

Ki volt a Kovács?

leila - 2016. 04. 04. 11:51

@steelwolf

A félkezű főkatona.

Nekem tetszett az évad, néhol kicsit leült, máskor zsúfolt volt nagy pillanatokkal, beszélgetésekkel. Ezt a sorozatot magház kell mérni, így tán valóban enyhébb volt ez az évad, mint az előző.

Fura belegondolni, hogy ez ugyanaz a Marvel világ, mint amiben a Bosszúállók ugrálnak, hozzám ez a része sokkal közelebb áll, mint a filmek barokkos látványa.

Néma Harcsa - 2016. 04. 04. 21:50

Öööö, hát, izé. Végeztem az évaddal, sajnos néha konkrétan erőltetni kellett.
Valóban, ez a 2. évad is jobb lett, mint a többi képregény-alapú sorozat, amelyekbe – többnyire nem túl hosszan – beleszagoltam, de ez sajnos részemről nem oly’ nagy truváj. Valsz túl szigorú vagyok, nekem szuperhősös képr-ből is a Batman-féle Killing Joke máig az etalon, nem a Pókember vagy az X-Men bármelyike. Persze elismerem, nehéz lehet magas nézettségű, de minőségi comicbook-sorit csinálni.
Ami hiányzott, az tényleg az, ami első évadban a főhőssel egyenértékű Fisk, és leszrós, hogy eredettörténet, az nagyrészt eléggé egyben volt, sikerült ama bizonyos hosszú mozifilm érzést kelteniük. Itt nem. A nindzsás verekedős vonulat az utolsó pár részben konkrétan tényleg kínos is lett, pedig Elektra és a színésznő önmagában rendben volt.
A Punishernek meg felesleges volt ez a felvezetés, Fiskkel persze tök jól működött (mondjuk D’Onofrióval bárki jól működik), és egész sok konkrét P-.képregényből merítettek egyébként. A színész sem rossz (fizimiskára azért Thomas Jane-nek stimmelt eddig leginkább a szerep) Neki egyből saját sorozatot kellett volna kapnia, úgy talán nem esik 7 darabra a sztori, lehetett volna Elektrával és egy jobban kidolgozott főgével foglalkozni.
Ezek után lehet javítani egy nagyon R-kategóriás Punisher-sorival, benne a Kingpinnel és Jigsaw-val, vagy a továbbiakban nem érdekel ez a franchise. (A J.J.-t pl. két rész után kaszáltam, hogy őszinte legyek)
6,5/10.
(Ilyen Oldboy-kalapácsos verekedés-féleségek jöhetnek még, de az a dutyi volt, nem a Raides 4. rész végi időben eléggé túltolt cucc. A DD-Punisher párbeszéd sem volt semmi különös, annál a Fisk üti a vak ügyvéd fejét az asztalba is érdekesebb volt, pedig ott már nagyon fanservice üzemmódba kapcsolt a stáb.)
6,5/10, jóindulattal. A Gotham az 1/10, viszonyításképpen.

Néma Harcsa - 2016. 04. 04. 21:53

Fszt. 6 ez csak, jóindulattal is.

Benjy - 2016. 04. 06. 20:35

Meglehetősen ambivalensek az érzéseim. Egyrészt élveztem nagyon az évadot, könnyen lecsúszott ez a 13 rész, mégsem vagyok maradéktalanul elégedett, sőt… Először a pozitívumok. A verekedések továbbra is jól koreografáltak, habár a ninjákkal a vaksötétben bunyózás a végére már inkább zavart, átláthatatlan lett néhol. Az új karakterek nagyon jók voltak mind Punisher mind Elektra. Külön meglepetés volt Bernthal, mert őt a TWD-ben nagyon de nagyon ellenszenvesnek találtam. Ja aminek még mindenképp örültem hogy Matt karaktere más színt kapott erre az évadra. Örültem hogy jobban kibontották és nem csak arról ment a mantra hogy most jó vagy rossz amit csinál, stb. Ilyen szempontból főleg tetszett a beszélgetése Clarerel a kórház tetején. Ugyanakkor történetmesélés szintjén roppant vékony volt az évad. Szerintem ez sok volt egy évadba, úgy éreztem, hogy több is lett volna Punisher és Elektra sztorijában is. A végére szerintem mindkettőt összecsapták, és habár nem kifejezetten negatív, de nekem is némiképp csalódás volt, hogy nem volt közös pontja a két szálnak.

Szóval élveztem az évadot, de sajnos kiemelkedőnek semmiképp nem mondanám. Még úgy sem hogy majd minden epizódra jutott valami emlékezetes, kiemelkedő jelenet/momentum, így még inkább hullámzónak éreztem az évadot. Pontozni nem akarom, a közepesnél jobb volt, de semmiképp nem kihagyhatatlan szórakozás. Talán ha kevesebbet akartak volna markolni…

Nebojsa - 2016. 04. 09. 22:15

Punishernek volt egy szétvert fejű (Jigsaw) ellensége. Itt jópár arcot szétlőtte/szétvertek. Vajon csak minket hergeltek vagy tényleg lesz egyszer ebből valami? :)

emese - 2016. 04. 13. 03:13

Hét rész után ez nagyon összevisszának tűnik.
Egy szó mint száz, eddig egyedül Punisher ér valamit, és marha jó a színész is.

Nebojsa - 2016. 04. 15. 07:52

Amit még nem tudok értelmezni:

SPOILER

A Blacksmith nevű drogdíler miért ott szervezte le a találkozót, ahol a Castle család piknikezett?
Vagy ez csak véletlen?
Blacksmith szervezete hogy lehetett félelmetesebb/szervezettebb/titokzatosabb mint pl. a kínai triádé? Miért fostak tőle?

SPOILER OFF

Amúgy jó lett.

bëiz - 2016. 04. 16. 19:10

4 részig bírtam. Régen láttam ennyire kiszámítható sorozatot, gyakorlatilag végig tudtam, mi lesz a következő jelenet. Pedig nem is vagyok az a “megmondommilesz” típus, de egyszerűen adta magát minden. Emiatt rohadtul untam sajnos. Én úgy érzem kicsit kiherélték a Punishert is. A színész jó volt a szerepben, de hiányzott a “megyek mint a tank, én vagyok a Punisher” érzés. Foggitól továbbra is falra mászok, a vörös csajtól nemkülönben. Néha olyan mondatokat adnak a szájukba, hogy én szégyellem magam.

Ott döntöttem el, hogy nem nézem végig, amikor eljutottam Matt és a vöröske csókjãig az esőben. Ennél elcsépeltebb, giccsesebb, szarabb jelenetet évek óta nem láttam. Az volt az érzésem, hogy az egész jelenetet egy 16 éves írta és rendezte. Aztán persze, hogy megjelenik Elektra is, naná, mekkora fordulat, hogy éppen most, amikor összejöttek XD

Hagyjuk.

Aki szereti a képregénysorozatokat, annak biztos tetszik, nekik ajánlom. Én eddig egyetlen képregénysorozatot sem bírtam elviselni (a DD első évada még elment szódával). Nincs kedvem pontozni sem, nem bírom ezeket a tévés képregényadaptációkat, így nem is vagyok mérvadó.

chulo - 2016. 04. 16. 20:11

na tegnap befejeztem…jóóóó volt ez :)
meglepett először, hogy ennyire megosztó volt, legalábbis az első évadhoz képest, örülök, hogy ritkán olvasok kommenteket
Egyszer újra kell majd néznem, mert brutáljó jelenetek sora volt ebben és az 1-ben is.
Néhány apróság azért feltűnt, meg a kommentek még hozzátettek párat
– gödör – mi volt az és miért ásták? A hang alapján legalább 100 méter mély volt
– blacksmith – akkor ő msot kicsoda? Kiderült és csak én vagyok figyelmetlen?
– nem ismerem a képregényt, de kár, hogy ide is behozták a természetfelettit, totál jó lett volna nélküle (ha van természetfeletti, akkor ott már hitelesen nehezen lehet eladni, hogy valaki, aki jól bunyózik felveszi a harcot vele)

ja és beugrott menet közben, hogy mégis mekkora környéken mozog DD? Még a fővárosban sem egyszerű mondjuk motorral egyik végéből a másikba eljutni, hát még akkor egy NY méretű városban gyalog :D

emese - 2016. 04. 18. 02:30

Végignéztem. Nem volt ez a 2. évad rossz.

Számomra a gyöngyszem egyértelműen Punisher, Frank Castle sorozatot akarok! Most. Rögtön! A fickó nagyon egyben volt, eszméletlen alakítás.

@chulo: A Colonel volt a Blacksmith.

CrM - 2016. 04. 25. 11:28

Elektra nagyon nem működött nálam ezzel a színésznővel, így 8/10, amúgy 9/10-et adnék. Bernthal viszont nagyon ott volt, bár nekem a TWD-ben sem volt bajom vele.

JKJ - 2016. 05. 07. 18:40

Fisk után itt gyakorlatilag nem volt ellenség. Se fő, se semmi. Punisher szál jó volt, de filler volt vagy valamit előkészítettek. Nem ismerem a képregényt.

A legnagyobb gondom az, hogy bár DD nem akar ölni, legalább a fele ellenságe meghal azoktól a fejütésektől amiket kaptak. Ezt a butaságot mostanában kezdték hanyagolni, illetve pontosabban kezelni de itt gyakorlatilag nem foglalkoztak ezzel, pedig eszméletlenre ütni valakit rettentően veszélyes. Életveszélyes.

nik03 - 2016. 05. 12. 12:50

Az első évad valóban sokkal erősebb volt. Az idei szezonban a leguncsibb nekem a ninjás szál volt, az évad 2/3-ától én már ezeket a harcokat csak áttekertem.. A csúcspont a Fisk+Punisher találkozó volt :D
Amúgy nem is értem, hogy pl. a rendőr ismerősük hogyhogy nem jön rá, hogy kicsoda Daredevil? Hiszen egyszer ügyvédként informálódik, aztán meg maszkban, de a hangja, alakja ugyanaz!!! :D Na mindegy, biztos csak én gondolom túl..

5. - 2016. 05. 17. 14:13

Sziasztok tegnap értem a végére de nem értem :D

Kiderült végül mi akart lenni az a nagy lyuk?
Most akkor mi is a black sky? Mit akartak ezzel a készítők ill írók?

Csak én maradtam le vagy tényleg nem kaptunk választ ezekre?

Yamagato - 2016. 06. 03. 00:02

Az első évad hatalmas pozitív meglepetés volt, és a folytatása is igencsak minőségi munka, megint teljesen Daredevil hangulatba kerültem és pillanatok alatt ledaráltam.
DE: nindzsák………nyilakkal, feltámasztással, gyerekáldozattal… nindzsák… Esküszöm a Tini Nindzsa Teknőcökben éreztem magam sokszor. Remélem a folytatásban visszavesznek belőle és visszatér az első évados földhözragadtság/realizmus.
Az sem volt jó ötlet, hogy a triót totálisan szétbomlasztották, és a feelgood interakcióikat egymás korholása váltotta fel. Karen, meg a nyomozása ráadásul nagyon idegesítő is volt, ebben a formában unszimpatikus a karakter.
Az látszik, hogy a nagy siker nagy büdzsével is jár és bőven volt nindzsagyepálás minden részben. Iszonyú látványosak voltak a verekedések egyébként, külön kiemelve a lépcsőházas, a Punisher börtönös, illetve kávézós jelenetét.
Nem gondoltam volna, de tényleg brutálisan jó karakter lett Punisher (meg a színészre is ráöntötték a szerepet), nem csoda, hogy saját sorit kap. Kár, hogy az évad második felében megszűnt a Murdockkal való interakciója…
Úgy érzem, hogy nem volt íve az egésznek és az elején feldobott dolgok kb. elhaltak (vigilante-téma, jó-rossz kérdéskör és úgy egyáltalán a jog szerepe), dehát nem maradt ezekre energia, mert jöttek a nindzsák és a nevetséges black sky mantrázás…
Daredevil kosztümje és új botja nagyon menő, ha majd újra összerázódik a banda, visszatérünk az utcai bandákhoz, Fiskhez és a jogi megoldásokhoz akkor ismét tökéletes lesz a sorozat, nem “csupán” 8/10 :)

Silver-sama - 2017. 03. 12. 19:35

Nagy csalódás lett a végére ez az évad. Alig hagyott bennem valamit. Hiányozott az a kreativitás, ami az előzőben volt, hogy pl. egy rész azzal ment el, hogy bemutatták egy karakter múltjának jelentős pillanatait (gondolok Fisk-re, na az a rész nagyon jó volt), vagy amikor Matt és Foggy csak beszélgettek és felidézték azt, ahogy megismerkedtek. Nem volt semmi akció, de mégis élvezetes rész volt.
Ebben az évadban konkrétan csak a tárgyalásos jeleneteket és Frank karakterét találtam élvezetesnek. Ami fura, mivel az előbbi csak egy “adalék”, nem tartozik a hagyományos (szuperhősös) akciósorozatok alapeseményeibe. És Fisk minden jelenetét ki ne felejtsem! Na igen, ő nagyon jó karakter. Kár, hogy a végére elfelejtették, kíváncsi lettem volna, mik történtek még a börtönben vele.
Azt sem bántam volna, sőt, örültem volna neki, ha ebben az évadban is ő a főgonosz. De nem hogy nem őt, de mást sem kaptunk meg főgonosznak. Vagy igen? Nobut kellett volna netán elkönyvelnem annak? Nagyon nem festett úgy…
A sötétben való harcokból is nagyon elegem lett már, hogy nem lehet látni semmit… (ezt nem szeretem az Arrow-ban sem). Főleg a “végső harcnál”, ami a legjelentősebb b*szott fel, h éppen csak alakokat lehetett kivenni. Mégis mi a fenének nem lehet világosban harci jeleneteket csinálni? Megértem, hogy vak, és nem mérvadó az, hogy világos legyen, de azért nekünk nézőknek igen is számít a világosság. Vagy esetleg a kaszkadőrök miatt kell az, hogy ne lássuk a szereplők arcát? De csak megtudnák oldani máshogy…
Az egész évad olyan sehová nem tartó, unalmas és érdektelen volt. A végén Elektra halálát és azt, hogy Matt elmondja Karen-nek (az volt a neve, ugye? Olyan senki, hogy nemigen jegyeztem meg) totál feleslegesnek tartottam. Előbbinek nem igazán látom a célját, miért kellett meghalnia (inkább “pazarlás” volt), másikat meg indokolatlannak és randomnak találom. “Csak tudassuk már meg vhogy vele, h ő Daredevil, mert nincs más ötletünk.”
Ha az 1.évadra 8/10-et adnék, akkor erre 6/10-et, de a legnagyobb jóindulattal sem tudnék 6.5-nél többet adni. Olyan kár, hogy majd csak jövőre lesz 3.évad, bár ezek után szerintem nem fogom annyira várni.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz