Advertisement
login |

Slasher: vége az 1. évadnak

2016. 04. 24. 19:24 - Írta: winnie

6 hozzászólás | kategória: antológia, Kanada odavág, kritika,

Még ha nem is sikerült úgy a zárás, ahogy abban reménykedtem (talán a leggyengébb rész volt a finálé, illetve a szálak elvarrása), de a Slasher azért valamennyire visszaadta a hitemet, miszerint lehet a kaszabolós-rejtélyes műfajt tévésorozat formájában is tálalni. (Ld. még a pilotkritika és a féltávos írás.)

Miután az 1×07-ben kiderült, hogy ki a gyilkos, a finálé csupán egyfajta epilógus volt, fura módon ezért számomra kicsit lelógott a sorozat testéről. Igen, végülis, ha úgy nézzük, reális, hogy eltelt némi idő a két epizód között (ráadásul a Halloween adta magát a búcsúhoz), de ez a lecsengető jelleg valamennyire a feszültséget is csökkentette.

Slasher - 1x08-03

Bár lehet, hogy csupán az a készítői döntés zökkentett ki, hogy nem a főszereplővel együtt jövünk rá a megoldásra, de nyilván így ráerősíthettek a fenyegetés közeliségére. A véres leszámolás pedig klasszikus műfaji kellék, de ilyenkor az emberben mindig ott motoszkál, hogy kissé gagyira veszik a figurát, a csodával határos megmenekülésekről és közbelépésekről nem is beszélve. De aki szereti a műfajt, nem hiszem, hogy ilyesmin kiakadna.

(Nem fogom visszanézni, de akkor a timeline alapján ki lehetett következtetni, hogy ki a gyilkos, hogy kinek volt alkalma elkövetni a gyilkosságokat, vagy lazán kezelték az effélét? Nekem csak egy jelenet rémlett, ahol az egyik pillanatban még civilben láttuk az Executioner-t, utána pedig killer üzemmódban, de nyilván idő bármennyi eltelhetett a kettő között.)

Slasher - 1x08-06

Az egész sorozatot áthatotta valami creepy hangulat, amiben főleg az évad közepe vitte el a prímet, de azért a gyilkos sem volt egyszerű eset. Viszont ettől és a kaszabolásoktól eltekintve a Slasher inkább volt krimi (thriller, pföjj!), mint horror, a rejtély, a múltbéli megválaszolatlan kérdések, a motivációk mind-mind kiemelt szerepet kaptak, szóval ezzel érdemes előre tisztában lenni. (És igen, nekem többek között ezért is jött be ennyire. Hatos, sőt, hetes per tízesnyire.)

Korrekt mitológiát írtak a Slasher köré, mármint úgy értem, hogy teljeset – nyilván voltak benne elemek, amik sántikáltak. Ami azonban jobban meglepett, az az, hogy a város és egyes karakterek is kaptak plusz történeteket, így nem csak az Executioner sztoriját fejtették ki ebben a 8 részben, hanem akadtak más, sokkoló szálak is. (Talán több is beleférhetett volna, bár a red herring-ekért nem mindenki rajong.)

Slasher - 1x08-04

Mondjuk, ami az Executioner-t illeti (mind a régit, mind az újat), a motivációkon nyilván lehet rágódni, nem sikerült mindkettőt túlságosan eredetire, vagy legalábbis csont nélkül elfogadhatóra faragni, mint ahogy a (természetesen) a sok áldozat halálát (miért pont ők) is a lehető legegyszerűbb megoldással magyarázták. (Korábban már írtam, hogy míg egy kriminél mindig érdekes a gyilkosság indoka, addig egy sorozatgyilkos esetében nyilván nem lehet minden áldozatra kitalálni valamit.)

Befejezés ide vagy oda, a Slasher mindenképp kellemes meglepetés volt, végig hozott egy állandó baljós hangulatot, és egy olyan színvonalat, amire sem a Scream, sem a Scream Queens nem volt képes. A kiemelkedőtől még messze volt persze, de szórakozásnak és slasher-nek is kellemes volt, helyenként elég véres és rejtélyes.

Slasher - 1x08-07

A záró jelenet pedig mindenképp muris volt. Viszont bármennyire is tetszett ez a kis vignetta, nem tudom elképzelni, hogy erre építenék fel a második szezont. Igazából nem tudom, hogy egy-két karakter kivételével lenne-e még kiaknázni való ebben a kisvárosban. Persze új figurákat mindig be lehet mutatni, szóval…

6 hozzászólás Ne habozz!

Lemoni - 2016. 04. 24. 19:58

Teljesen korrekt, nézhető évad volt, ahogy írtam a kibeszélőben, nekem is a zárással voltak problémáim, egész pontosan a logikátlanságával. Persze, egy bekattant gyilkológépben nem kell feltétlenül logikát keresni, de ha a sorozat maga épít ki egy mitológiát az ölésekhez, illet volna végig tartania is magát hozzá. Slasher főhősünk először akkor ölt, amikor megszégyenítették (apuka jól elsikálta a dolgot), majd szép derék ember lett belőle. De visszatért a városkába egy volt iskolai sweetheartja és megint rájött a kényszer gyilkolni, de most a bűnös lelkeket büntetni céllal, rituálisan, beöltözve, bemaszkolva. Majd a végén már a jelmez se kellett, nekiment boldog-boldogtalannak, egyik pillanatban meg akarta ölni Sarah-t, a másikban meg védte. Ez így egy kicsit zagyvára sikeredett. De legalább a zagyvaságot is fogyaszthatóan adták elő. Összességében izgalmas és szórakoztató volt volt, és mivel a a mészáros öltözet nem került elő amondó vagyok, a második évadban (ha lesz) ugyanebben a cuccban fog valaki vérengzeni.

Ricsi - 2016. 04. 26. 20:59

Teljesen korrekt volt, jó kikapcsolódást nyújtott. 8/10

kecskebégető - 2016. 05. 01. 18:15

Harmadik résznél akartam eldobni.
De szerencsére nem tettem.
Semmi olyat nem hozott amit ne láttunk volna csillioszor máshol .A mindenkinek van szennyese témák, a gyilkosságok sem voltak nagyon kreatívak,karakterek ise lég bénák.De Valami bája volt egy évadnak nem volt a legrosszabb.
10/8

Gergő - 2016. 05. 07. 19:18

Hát hát hát… a sorozatot azért sztem az is életben tarotta, hogy lehetett tudni, hoyg csak 8 részes lesz, sokkal tovább nem tarottam volna ki mellette. Én is a műfaj kedvelője vagyok, ezért próbáltam be. Ahogy a cikk írója is rávilágított, voltak hianyosságok…

Például az első gyilkosság valós inditéke. Oké szegény Tomot jól átverték, de azért ez a bosszú hogy lekaszabolja még a terhes asszonyt is? Az nem lehetett indok, hogy a lányát akarta megmenteni, hiszen azt csak akkor tudta meg…

És a jelenben lévő gyilkosságok is túl egyszerűek voltak, mindig minden túl jó lépésben és könnyen jött ki a hóhérnak.

Az, hogy volt egy mellék szál teljesen jó vonal volt (Room), de annak kapcsolatát nem nagyon pedzegették se a gyilkossal se mással.

A műfaj egyik sajátja sztem, hogy lehull a maszk szó szerint a gyilkosról. ez a katarzis itt elmaradt, pedig megnéztem volna az emberünket a ruhájában de mondjuk maszk nélkül.

Szumma szummárom nem volt rossz de maradandót se alkotott, az utolsó jelenet viszont fun volt :D

yaksi - 2016. 05. 08. 10:44

Berendelték a 2. évadot? Nekem nagyon kellemes meglepetés volt…

Desmond Wallace - 2016. 08. 10. 21:12

Csalódás.
A fináté überklisés, az utolsó jeleneten meg már röhögtem.

Még mindig nem győztek meg, hogy működik a tévében a slasher. Sajnos. Pedig az elején még bizakodtam.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz