login |

Orange is the New Black: a 4. évad

2016. 07. 01. 21:10 - Írta: superpityu

51 hozzászólás | kategória: kritika,

Most kicsit csalok, mert hiába akartam az évadpremierről külön írni, egyszerűen idő híján nem fért bele, hogy időt áldozzák rá, és mivel maga az évad is iszonyatosan bejött, így nem is tudtam nagyon leállni vele, miután átadtam magam a darálás élvezetének.

Shit. Here it is.

Tavaly nem különösebben lelkesedtem a sorozatért. Annyira nem, hogy a 4. évad premierje előtti napokban fejeztem be az előzőt. Kicsit sok volt a komikus elem, elmaradtak a keserédes jelenetek, nem volt annyi látványos karakterív, mint korábban. Ráadásul Chapman egyre nagyobb antihőssé válása sem hozott túlzottan lázba. Viszont azt, ha akarnám sem tudnám elvenni tőle, hogy zseniális finálét rittyentettek, ami elég nagy vérfrissítést ígért.

orange7

A 4. évad pedig percre pontosan ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt. Rengeteg karaktertől kellett búcsút intenünk, de számos másik érkezett, akik megpróbálják betölteni a keletkező űrt. Szerencsére ez sikerült is. De ne szaladjunk ennyire előre.

Az az igazság, hogy az Orange is The New Black 4. évadja legkevésbé sem darára termett, nem azért mert nem jó gyorsan végignézni, hanem azért mert így lényegében könnyebben elsikkad a heti sorozatok között. Van egy intenzív 1-2-3 hetes időszak, amíg jobban jelen van, de utána nem marad fent annyira beszédtémának, mint mondjuk egy Game of Thrones.

Pedig az Orange minden része után lett volna mit beszélni, mert minden hétre jutott volna valami hihetetlen durvulás, ami fenntartotta az érdeklődést.

orange2

Jelenleg messze ezt tartom az eddigi legjobb, legaktuálisabb és a legfelkavaróbb évadnak, amire a hibái ellenére is meg merem adni azt a bűvös 10/10-et, amit talán még egy másik sorozatnak sem szavaztam meg, Mostanáig.

Olyan lett ez a 4. évad, mintha a korábbi szezonok jellemzőbb főszálait helyezte egymás mellé, kicsit kikupálva azokat, kevesebb mesterkélt drámai szállal megtűzdelve. Itt a hangsúly a mesterkélten van, hiszen van dráma, nem is akármilyen, de az egész sokkal jobban működött, mint korábban.

orange8

Viszont ez a dráma még több realitást is magában tartogatott, ami miatt mérhetetlen dühöt éreztem az évad vége felé. Nem azért, mert rossz volt amit kaptunk, egyszerűen csak az a borzalmas tehetetlenség, amit éreztem itthon a képernyő előtt az utolsó részeket nézve, nagyon durván csapódott le bennem. Tényleg szörnyű abba belegondolni, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek, de nehéz ezekről a dolgokról spoilerek nélkül beszélni.

Folytatom a tovább után, spoilerekkel. 

Az évad elején teljesen másra gondoltam, amikor elkezdték felvonultatni az új karaktereket. Maria karakterének félerősödése nagyon jó húzás volt, a szembenállása Piper-rel szintén tetszett, még ha sokszor úgy is éreztem, hogy túlzás amit kaptunk. Nem, nem volt az.

Lolly és Alex közös gyilkolása szintén izgalmas szálnak indult, az is maradt, hiába került Alex kispadra az évad közepén. Viszont a Frieda-val kiegészült darabolós montázs a Last Resort-ra egyszerűen zseniális lett.

orange14

Az új őrök és fegyencek érkezése pedig tényleg sokat frissített a sorozaton. Pedig még véletlenül sem akadt köztük sok pozitív figura. Főleg az őrök lettek felettébb unszimpatikus alakok. Bebizonyosodott, hogy nem volt jó ötlet a veterán katonákat őrnek felvenni, ahogy Piscatella hatalomra kerülése sem hozott pozitív változást a “lányok” életében. Sőt.

De talán a legfontosabb, bár kezdetben annyira nem hangsúlyos szál az MCC működéséhez köthető, amely idén már látványosan és a szándékosan keserítette meg a börtönlakók életét. Érdekes volt látni, hogy az MCC emberei mennyire semmibe képesek venni az elítélteket, mennyire csak a saját sorsuk érdekli őket.

orange16

Ez a pár fontosabb főszál egészítette ki egymást még az elején, szépen, okosan építkezve, miközben semmilyen üresjáratot nem véltem felfedezni ebben az egészben. Tényleg a legutolsó, legjelentéktelenebbnek tűnő mondatnak is baromi nagy szerepe lett a végén. Minden összefüggött azzal, hogy végén ezt kaptuk, utólag belegondolva talán már 3 éve egy ilyen áttörésre vártunk.

Most lett az Orange is the New Black több, mint eddig, miközben a szereplők nagyon nagy árat fizettek ezért.

orange6

Miután Ruiz és Chapman felsültek a bugyiüzlettel és kellően bosszút álltak egymáson egyre nagyobb teret kaptak az új őrök és Piscatella. Nem nagy meglepetés, ők keserítették meg legjobban a börtönlakók életét. Az egész nagyon aprólékosan lett felépítve. Különböző karakterek szempontjából láttuk, hogyan is képesek érvényesíteni az őrök a hatalmukat, és láttuk mennyire nem veszik emberszámba a rabokat.

Például Maritza, aki eleinte még kihasználta, hogy az őröknek tetszik, később pont az egyik túlzott figyelme hozta a szezon egyik legkeményebb jelenetét. Egyszerűen döbbenetes, hogy ilyen megtörténhet, hogy pár hatalommal rendelkező figura bármit megtehet, megalázhatnak valakit, aki tehetetlen helyzetben van. De Blanca nyilvános és nagyon sokáig tartó megalázása sem volt semmi, amelyből később Chapman is kapott, valamint Red is emberére akadt idén. Warren és Kukudio pedig úgymond a helyzet áldozata lett, akiket verekedésbe kényszerítettek.

orange

Viszont a sok indokolatlan kínzás semmi ahhoz képest, hogy Poussey meghalt egy békés tüntetés során. Az a Poussey aki emlékeim szerint senkinek sem ártott még véletlenül sem, akit mindenki szeretett. Pedig tényleg felemelő pillanat volt, amikor a börtönlakók minden nézeteltérésüket félretéve kiálltak a jogaikért, alig egy perc múlva pedig Poussey a földön hevert holtan.

Érezni lehetett, hogy lesz valami durva fordulat, de egyszerűen rossz volt látni ezt az egészet. Talán azért is érzem még durvábbnak ezt az egészet, mert Poussey mindig egy stabil pont volt a sorozatban. Mindig is szerettem, sőt a 2. évad után talán még ki is mertem emelni kedvencemnek. Mondanám, hogy ezért is durva az elvesztése, de ebben a helyzetben akárkit képes lettem volna sajnálni.

Nincs bajom ezzel a fordulattal, egyszerűen csak a valószerűség nehezedik rám túlságosan. Nem csak az a kemény ebben a dologban, hogy meghalt egy ember, hanem magának az egész helyzetnek a kezelése. Már az is piszkosul fájó pont, hogy a halálát pont az az egyetlen őr okozta, aki segíteni akart a lehetetlen helyzetben. A legrosszabb pedig ahogy magát helyzetet az MCC és az őrök kezelték.

orange9

Mondom, minden apró mozzanat fontos volt, hiszen Alex és Lolly akciója ugyanannyira hozzákapcsolódott és befolyásolta a végkimenetelt, mint Maritza és Red kínzása. Sőt ugye az is kiemelt fontosságú volt, hogy Poussey nem rossz családból származott, amiben a Soso-centrikus epizódban tértek ki ismét, hátha valaki megfeledkezett volna róla.

Az utolsó jelenet egy hatalmas indulatgóc volt, aminek be kellett következnie. Mi nézők láttunk minden oldalt, hogy mind Taystee és a többi rab mikért éli meg Poussey elvesztését (azért azt megjegyezném, hogy Red felolvasós búcsúja volt talán legszebb), ahogy mi teljesen képben vagyunk azzal is, hogy Bailey nem szándékosan tette mindezt. Caputo így is egy olyan utat választott amit mi nézők jogosnak tartunk, ráadásul kell a pofon az MCC-nek is, az már más kérdés, hogy ekkora lázadásra gondolom senki sem számított.

orange12

Mit ne mondjak, hatásvadász volt az utolsó pár pillanat, de zseniális lett a megoldás, ahogy két őr (és Judy King, aki meg is érdemli, hogy a börtönben maradjon) a rabok kereszttüzébe kerül. Humphrey talán a saját magával tolt ki amikor rábeszélte a többi őrt, hogy bevihesse a fegyvert a börtönbe. Viszont mindenképp érdekes és feketébb jó húzásnak tartom, hogy az egész évad során alvó Daya húzhatja meg a ravaszt (tényleg az volt a szerepe az évadban, hogy az anyja kiszabadult).

Jövőre meglátjuk, mi is fog történni. (Már a 7. évad is be van rendelve.)

orange4

Akadtak kisebb-nagyobb mellékszálak is, melyek néhol elterelték a figyelmet a fő sztori komorságáról. A Judy King-féle hangsúlyos mellékvágány nemcsak azért volt érdekes, mert még jobban beleláttunk abba, hogy az MCC nem szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy semmit sem tesz a fegyencekért. Elég ha egy elítélt celeb beköltözik az egyik létesítményükbe, máris megpróbálnak annak a kedvében járni, hogy nehogy bármi rosszat is mondjon a rendszerről ha kiszabadul.

Judy egy utolsó szemétláda, bár sok vicces pillanatot kaptunk neki köszönhetően. Úgy manipulálta az embereket, ahogyan éppen kedve tartotta. Kihasználta szinte mindig a helyzetét (még egy ilyen aszexuális édeshármast nem láttam sehol), plusz a kamu leszbikus vonal teljesen jó volt. Ráadásul az, hogy képes volt beleegyezni abba, hogy nem nyilatkozik a Poussey halálról – akit egyébként a barátjának tartott – szerintem még inkább alátámasztja azt, hogy csak egy önző nőszemély.

orange11

Nicky visszatérését vártam, örültem, hogy visszakaptuk, még akkor is ha nem pont annyira szerethetően tért vissza a börtön falai közé. Viszont kifejezetten tetszett, hogy kiléptünk kicsit a Litchfield falain kívülre és betekintést nyertünk a rengetegszer emlegetett Max mindennapjaiba.

Egyelőre MCC ide vagy oda, de a megszokott helyünk még mindig százszor barátságosabb, mint ez. Igazából nem is nagyon csodálom, hogy Nicky visszatért a heroinhoz, kár, hogy csak egy nagyon minimálisat kellett volna még várnia, míg megtudja, hogy hazatérhet. De vajon ez változtatott volna azon, hogy újra a szerhez nyúljon?

Morello paranoiája új szinten mozgott. Akadt ennek kapcsán nem is kevés vicces pillanat, de valahol mégis rossz volt látni, hogy egyre inkább sodródik az elkerülhetetlen vég felé.

orange17

Pensatucky-t nem szerettem az első évadban, idegesített, ő volt a legfőbb szemétláda, viszont ahogy jöttek az újabb évadok úgy vált egyre szimpatikusabbá, sőt már kimondottan megszerettem ezt a defektes figurát. A rengeteg karakter közül tényleg nála lehet azt látni, hogy hatalmasat fejlődött. A tavalyi nemi erőszakos sztorit folytatták, ami talán azért igazán érdekes, mert Pensatucky megbocsájtott Coates-nak.

Ebbe talán az is közrejátszott, hogy Coates szembesítése a ténnyel, hogy megerőszakolta a lányt, kicsit felrázta a karaktert, rájött, hogy mennyit ártott neki. Mondanám, hogy szimpatikusabb lett a fickó, de nehéz elnézni ilyen dolgokat. Gondolom, nem vagyok azzal egyedül, hogy Boo álláspontjával értek egyet ebben a helyzetben.

orange10

– Mr Healey.
– Yeah.
– Did we travel back in time?
– No. Not this time.

Nálam egyébként az abszolút csúcs Lolly drámája volt. Lori Petty játéka nem igazán kifogásolható, imádtam minden mozdulatát. Egészen másfajta őrült ő, mint Warren, így még színesebbé tette a OINTB gárdáját. Remek humorforrásként is funkcionált, ráadásul rajta keresztül még jobban megismertük Healey karakterét, aki eddig is kicsinyes senki volt, csak nagyon ritkán sikeres a munkájában. Idén is így volt ez, olyan mintha csak véletlenül sikerülne néha jó tanácsokat adnia a raboknak.

Ezért is volt érdekes a kapcsolata Lolly-val, akit csak azért kezdett el kezelni, mert emlékeztette az anyjára. Aztán amikor kiderült, hogy hibázott a munkájában, beismerés helyett inkább a könnyebb utat választotta volna.

orange5

Talán Laverne Cox sem ért volna rá nagyobb kapacitásban, de Sophia magánzárkás sztorija kicsit hosszú volt, bár Gloria és Ingalls összebandázása teljesen jó lett. Mégis kevés volt a hangsúly Sophia karakterén – talán nem is a hangsúly, hanem inkább a képernyőidő.

Ezzel pedig eljutottunk az újoncokhoz, akik közül még kevesen zavarták fel az állóvizet, de így is jó pár évnyi sztorival láthatják el a történetet. Persze az újoncokon kívül a régebbi szereplők között is akadnak olyanok akikről keveset tudunk (Gina, Frieda, Angie, DeMarco, Yoga Jones, Kukudio), szóval van még mit mesélni. Annyi biztos, hogy az újak között hiába akadt sok passzív szereplő, a megjelenésük elég sok újdonságot generált.

orange15

Elég csak a Chapman által váratlanul megalakított “White Power” csoportra gondolni, akinek a vezetője Sankey személyében több, mint érdekes lett a végére. Az új rabok érkezése indította el Maria hatalomra kerülését, ráadásul a sok újonc minionja közül Oiuja elég szimpatikus karakter lett első körben. Persze olyan alapvető helyzeteket is kaptunk, mint az összeférhetetlen szobatársak, de Abdullah szerencsésen kinőtte magát ebből az egyszerű helyzetből.

Mellettük Red és Chapman szobatársaival foglalkoztok többet, igaz Dwight egy visszatérő humorforrás volt a horkolással és az orrtöréssel, míg Hapakuka meglehetősen fontos szerephez jutott a végén. Elvégre mégis csak az ő ötlete volt a tüntetés.

orange3

Talán így sem sikerült mindenkit nagyító alá vonnom, hiába lett már termetes hosszúságú az írás, és talán ez jelzi legjobban, hogy mennyire sokszínű az Orange is the New Black csapata. Idén a számomra kevésbé kedves karaktereket is sikerült elviselhetőbbre írni, sőt a régiek közül pedig Blanca és Maritza abszolút feljöttek a kedvencek közé, ahogy Alex és Chapman is a legjobb évadjukat tudhatják maguk mögött.

Nagyon nehéz összefogni egyben az évadot, annyira szerteágazó, mégis egy irányba tartó volt az egész, de eddig még sosem sikerült ennyire jól megalapozni egy végkifejletet sem, mint most. Reméljük, jövőre sem eresztenek le és legalább ilyen jó, ha nem jobb évaddal lepnek meg minket.

orange13

To the best hooch maker! May she rest in peace.

51 hozzászólás Ne habozz!

Kocsolas - 2016. 07. 01. 21:25

Bocsi hogy itt kérdezek rá és nem nézek utána, de eddig megvoltam győződve, hogy ez sima 20perces vígjáték, és most felkeltetted az érdeklődésem, és úgy szeretnék megtudni pár dolgot róla, hogy a lehető legkevesebbet olvasok bele, hogy ne tudjak semmi olyat amit közbe akarnék :)

Mennyire hasonlítható a Shamelesshez?
Inkább vicces, mint dráma?

winnie - 2016. 07. 01. 21:41

kocsolas: a netflixen nem fogsz találni 20 perces részeket, még a komédiák is 30-40 percesek, az orange meg simán van olykor 60 is, de 50 fölött. a shamelessre nem sokban hasonlít, bár technikailag lehet, hogy vannak azonos jellemzők. de a pilotkritika mindig segít, és nem sokat árul el: http://www.sorozatjunkie.hu/2013/07/26/pilot-orange-is-the-new-black/

a legegyszerűbb bepróbálni, de nem biztos, hogy az első részből az fog lejönni, mint a 2. vagy a 4. évadból.

Annatar - 2016. 07. 01. 21:52

Imádtam minden percét. Le is daráltam egy hétvége alatt :P

LaCRossE - 2016. 07. 01. 21:55

Azért az durva, hogy pont most végeztem az OITNB 4. évadjával, erre felnézek, hopp, írás. :P Nagyon szép kritika egyébként.

Én csak holnap írnék részletesebben, kicsit fel kell dolgoznom az eseményeket, de azt hittem, utolsó képként azt rakod be, amiben Poussey a kamerába néz, ami mellesleg elég szokatlan dolog, de mégis tökéletes lezárása volt az évadnak.

roska - 2016. 07. 01. 22:25

Nagyszerű írás, minden benne van, ami megfogalmazódott bennem is az évad során. Amit amúgy nem tudtam abbahagyni, két nap alatt ledaráltam, amint kijött. Minden szereplő zseniális volt idén, mostanra szinte minden rabot imádok, elképesztő milyen jól felépítik őket a flashbackekkel. Az utolsó két rész pedig úgy gyomorszájon vágott, mint még talán egy sorozat sem eddig.

Btw, Judy King karaktere tiszta Martha Stewart. :D

wellwellwell - 2016. 07. 01. 22:39

érdekes módon én pont idén először éreztem azt, hogy az eddig zseniálisan összetartott karaktereket nem tudták annyira jól mozgatni, mint eddig. csomóan csak a margón kóboroltak idén.
ugyanakkor viszont a sötétebb irányba történő elmozdulás jót tett a sorozatnak. Nálam is Lolly sztorija vitte a prímet, nagyon szép, kerek történetet kapott.
ugyanakkor voltak olyan hatásvadász dolgok is, amik nem jöttek be. és ezek közül a legfontosabb, hogy pont a szegény-segítőkész-őr nyírja ki poussey-t.
a daya-féle pisztolyozás a végén meg olyan szinten karakteridegen, hogy szóhoz sem jutottam tőle.
de persze várom a folytatást, mert azon ritka sorozatok egyike, ahol minden karakternek érdekel a sorsa.

Annatar - 2016. 07. 01. 22:42

Én amúgy meg voltam győződve róla, hogy a fiatal Lolly-t is ugyanaz a színésznő játszotta, gondoltam is, hol tart már a technika, hogy így meg tudják fiatalítani :P Erre nem. Zseniális volt.

LoGi - 2016. 07. 01. 22:42

Amikor befejeztem egy héttel ezelőtt a darát (yep :D), akkor én inkább elkeseredettséget éreztem magamban jó sokat, hihetetlen mennyire tragikus volt az utolsó részek történései, meg az őrök/MCC szemétségei. De grat a sorozatnak, hiszen nem semmi, ha ennyire erőteljes érzelmeket tud kiváltani. És a jó értelemben, mert hiába volt negatív dolog egy kedvelt karakter halála, attól még a sorozat minőségben nagyon erős.
Sorozat remek adottsága, hogy a történet sok évadon át könnyen vihető, a szép lassan cserélődő színészgárda is csak jót tesz a sorozatnak, így nem csodálom, hogy a Netflix ennyire sok évadot berendelt már előre.

LoGi - 2016. 07. 01. 22:45

Annatar: a kommented olvasása előtt én is azt hittem ugyanaz a színésznő volt :D Plusz pont a castingosnak.

Szaby59 - 2016. 07. 01. 22:52

1.5 nap alatt sikerült ezt is “elintézni”. Nagyon jó évad volt viszont az újoncoktól kicsit nagyobb szerepet vártam. Talán majd jövőre. A visszaemlékezések is mintha kevesebbek lettek volna, pedig azokat nagyon szerettem a korábbi évadokban.
Judy mellett egyébként “Yoga Jonest” is érdemes megemlíteni mennyire kapzsivá kezdett válni a hatására :D

superpityu - 2016. 07. 01. 22:54

“az eddig zseniálisan összetartott karaktereket nem tudták annyira jól mozgatni, mint eddig”

ez nekem is feltűnt, mert pl poussey sem volt annyit taystee-ékkel, mint korábban, de warren is sokat volt külön. a latin lányok sem voltak annyit együtt, mármint a kezdő csapat. cserébe red családja most szedte össze magát és bővült is két taggal. szerintem ez lehetett szándékos készítői döntés is, hogy még kilátástalanabbnak mutassák a helyzetet.

Vanda - 2016. 07. 02. 01:07

Én is ledaráltam egy hétvége alatt. Nagyon tetszett az évad, de Poussey halála szíven ütött, abszolút kedvenc volt :(

A. - 2016. 07. 02. 07:33

Borzasztóan élveztem ezt az évadot! Az utolsó jelenet meg zseniális volt, menet közben gondolkodtam is hogy Daya egész évadban sehol, aztán teljesen váratlanul ő kapta a legfontosabb pillanatot… homlokomra csaptam, hogy hát EZÉRT “altatták” ahogy a szerző is írta…baromi jó megoldás!
Azért az se rossz hogy a szadista őr mellett P.stasche egy földre szállt angyalnak tűnik… Viszont ezt már nem lehet fokozni, vagyis nem kéne, nem lenne jó ha a következő évadokban egyre brutálisabb őrök érkeznének.

A. - 2016. 07. 02. 07:38

Morello nem paranoiás, csak realista:)

benkitteh - 2016. 07. 02. 12:18

Nagyon jó volt az évad, hihetetlen rossz lesz most egy évet várni :(

NitRo - 2016. 07. 02. 14:49

Poussey apja nem valami tábornok? Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fog csinálni, mikor megtudja, hogy a lánya meghalt. Pont a rész végén hívta fel őt Caputo, de azt nem hallottuk és láttuk, hogy mi a reakciója. Szerintem ezek után minden követ megmozgat és az MCC-nek megfog gyűlni vele a baja.

splash_92 - 2016. 07. 02. 16:28

Ahhoz képest, hogy a 3. évad végén úgy álltam fel a narancssárga zárókép elől, hogy kaszálom a sorozatot, most bő egy nap alatt végignéztem mind a 13 részt. Hihetetlen évad volt, bár Poussey halála rendesen sokkolt, az egyetlen karakter volt, akit az eleje óta rendületlenül kedveltem… nehéz lesz a helyére találni ugyanilyen jó emberkét.
Nem is lehet többet írni, a kritikában minden tökéletesen benne van, nagyon jó lett! :)

DarylD - 2016. 07. 02. 17:01

Az idei év eddigi legjobb sorozatévadja volt szerintem, Leftovers hiányában pedig valószínűleg az egész év legjobbja nálam. Az idei évad tényleg olyan volt, mintha vették volna az előző évadok pozitív tulajdonságait, és azokat egybegyúrták volna egy hatalmas masszává.
Tényleg minden rendben volt végig, az egész évad logikusan volt felépítve, nem voltak mellékvágányok, mint máskor. A dráma-humor arányt is remekül adagolták, sokkal jobban, mint például tavaly.
Az utolsó pár rész túlzás nélkül érzelmileg megterhelő volt számomra, egymás után adta az újabb gyomrosokat. Poussey halála adta meg a kegyelemdöfést, de előtte is többször eltört nálam a mécses, nem is tudom volt-e olyan, hogy ennyiszer elsírtam magam egymást követő epizódokon.
Szóval nekem hatalmas élmény volt ez az évad, rengeteg és rengetegféle érzelmet váltott ki belőlem. Remélem az 5. évadban is bírják tartani ezt a minőségét, vagy akár emelni rajta.

nilatako - 2016. 07. 04. 13:32

Köszönjük az összefoglalót! Szuper lett! :)
Én még nem álltam neki, majd az EB után, de alig várom! :)

Riggins - 2016. 07. 05. 11:55

3 rész után teljesen jó minden, nekem ugyanúgy tetszik, mint eddig,

Bea - 2016. 07. 05. 22:58

Én még csak a 3. résznél tartok,de nagyon örülök,hogy ilyen pozitívakat olvasok a sorozatról nagyon nagy kedvencem és hamarosan én is befejezem csak nagyon nehéz utána 1 évet várni.Ajánlhatok egy másik nagyon jó sorozatot,ami abszolút number 1 a Wentworth!Egy nagyszerű ausztrál sorozat!

Réka - 2016. 07. 08. 14:33

Uhh, én most fejeztem be, elképesztő, milyen érzelmeket tud átadni ez a sorozat. Olyan gyomrost vágott be az utolsó részekben… Nagyon-nagyon szeretem a sorozatot, nekem a kedvencem.

Engem Maritza egeres-legyes próbája ütött ki teljesen ezzel a Hannibal őrrel, meg hát P. halála. És pont az a szerencsétlen őr tette.. áá, nagyon durva volt és rendkívül összetett, okos, intelligens sorozat.

Gevin - 2016. 07. 09. 02:58

Gyönyörű, erőteljes, lobbanékony finálé. Pont a tavalyi ellentéte, ami viszont pont azért volt tökéletes.

Nem akartam elhinni, hogy kiírták az egyik kedvenc karakteremet, de így volt brutálisan kemény a vége.

Örülök, hogy idén mindennél jobban kijöttek a rasszok, hogy aztán a végén A közös “ellenség” egybekovácsolja őket.

P flashbackjei azért is voltak szenzációsak a végén, mert tényleg ő volt talán az egyetlen rab, aki totálisan ódzkodott bármiféle erőszaktól. Tele volt szívvel, élettel, humorral és érzelmekkel.

Az kedvenc jelenetem tőle a második évadban, amikor a szerelemről kérdezik. Amit ott, és ahogy mondja az eszméletlenül őszinte, szinte már-már gyermeki kijelentés, ami egy intelligens, olvasott és tanult ember szájából hangzik el, aki ráadásul több nyelven is beszél. Az egyik legsokoldalúbb karakter volt.

Borzasztóan fog hiányozni!

Remélem az ötödik évad egy brutális börtönlázadásról fog tudósítani. Az igencsak felkavarná a vizet.

Idén az egyetlen problémám nekem is azzal volt, hogy sok karakter túlságosan margóra került. És ahhoz túlságosan központiak és fontosak voltak, hogy ennyire kitolják őket a fókuszból.

A finálé 9/10, de az évad 8-as nálam.

carlsagan - 2016. 07. 09. 16:37

Elkezdtem annak idején az első évadot, azután valahogy elmaradt. Nem is nagyon lenne most időm bepótolni, viszont ezt az évadot megnézném, a kritika miatt. Érthető és élvezhető az előző évadok ismerete nélkül is?

Réka - 2016. 07. 11. 15:25

@carlsagan – sok az új szereplő, de azért a magját a sorozatnak a fő karakterek adják, akiknek a kapcsolati hálója már az elejétől épült, változott dinamikusan. Szóval sztem valamennyire nézhető-érthető, de kár lenne kihagynod az előző évadokat. Azok ismerete nélkül biztos nem üt ekkorát.

Yooha - 2016. 07. 11. 19:04

Ez az a sorozat, ami nekem pontosan félúton van a vígjáték és a dráma között, nehéz lenne megmondani hogy melyik, de talán inkább utóbbi.

Lehetne egy olyan “spinoff”, amiben csak flashback-ek vannak, azt is elnézném napestig. Olyan kevés van belőle! Akiket felsoroltak a cikkben, nekik még pl. tényleg nem is volt?

Itchap - 2016. 07. 15. 17:58

Most fejeztük be. Poussey abszolút kedvenc karakter volt. Most itt pityergünk. :'( Kurvanagy finálé volt!

Itchap - 2016. 07. 15. 18:42

Miért nem engedi, amit írtam? két mondat volt összesen és nem OFF! :(

fireblade - 2016. 07. 22. 01:15

Én most kezdtem el nézni az egész sorozatot, olyan nyári dara féleségnek, 2. évad végén járok..
Én azt hittem hogy ez valami kemény dráma meg ilyenek,olyan The Shield féle csak börtönös..de nem :)
Ez egy 50p sitcom féleség, marha vicces..
Jókat röhögök, egy percet se lehet komolyan venni belőle, kész kabaré az egész “börtön” meg minden benne..
Nagyon tetszik..tényleg jó sorozat így nyárra, könnyed kikapcsolódásnak
remélem 3-4, évad is ilyen lesz
eddig 8/10

Itchap - 2016. 07. 22. 08:50

@fireblade: akkor te nem láttál még Jenji Kohan sorozatot… ajánlom figyelmedbe a Weeds-et! (de lehet, hogy vágod, akkor bocs!)

fireblade - 2016. 07. 31. 01:44

Továbbra is tetszik a sorozat
most kezdem a 4. évadot..csak a kezdő zenéje, az valami borzalom..

eddig 8/10

Geri89 - 2016. 08. 01. 21:07

Vitt mindent ez az évad, a finálét meg vagy 20x megnéztem már.

pixie - 2016. 08. 08. 10:02

Valaki mondja meg légyszi, mit várt pontosan az őr Maritzától abban a bizonyos jelenetben?

sydneyke - 2016. 08. 08. 12:33

Maritza poénból azt kérdezte Flacától az ebédnél, hogy inkább megenne 10 döglött legyet vagy egy élő újszülött kisegeret ha valaki pisztolyt fogna a fejéhez.

és az az elmeháborodott őr ezen felbátorodva megcsináltatta vele élőben.

sydneyke - 2016. 08. 08. 12:35

Engem az érdekelne, hogy ki miért is van bent?
Ugyanis sokszor mutatják a flashbackekben a régi dolgaikat meg hogy valami elkezdődik, de a végkifejlet sosincs meg.

Pl Suzanne crazy eyes esetében, vagy akár Blanca Flores vagy a transzi csaj.

Össze tudná valaki foglalni ki milyen bűncselekmény miatt van bent?

pixie - 2016. 08. 08. 19:03

á, köszi, azt hiszem, az a rész valahogy kiesett, de így már érthető. És fúj.

Edrick - 2016. 08. 08. 22:27

sydneyke: nem tisztázott még sokak esetében szerintem, de akiket írtál, pl. Sophiát a fia jelentette fel, Suzanne Crazy eyes pedig szerintem a gyerek miatt került be, aki kiesett az ablakon, és meghalt, miután Suzanne nem engedte haza, és kvázi az akarata ellenére tartotta ott. Bár még friss az élmény, most ne kérd, hogy mindet leírjam. :)

Én így most értem a 4 évados dara végére, és hát huh. Az első évadot részben a sok WTF pillanat szerettem meg – meg a nyilvánvaló okok miatt, a második évad Vee miatt volt különösen jó, de a harmadik valahogy nem igazán tetszett. Nem tudom pontosan, hogy miért nem. Persze nem volt rossz, de nem volt annyira jó sem. Az utolsó 2-3 rész hozta vissza az igazi hangulatot, és aztán jött ez az évad.

Piper magánakciója nem volt az ínyemre, és az sem, hogy folytatódott, de elég durván kiosztották. Nyilván senkinek sem kívánom azt, amit kapott, mert elég durva volt, de ezzel szemben meg kimondhatatlanul örültem annak, hogy ezután kezdett visszatérni önmagához. Az a jó kis dramedy feeling, ez hiányzott talán a harmadik évadból.

Kiemelhetnék dolgokat, de nekem most egyben van minden évad a fejemben, és bűntudatom lenne, ha csak ezt az évadot magasztalnám, az elejét meg nem, szóval kibúvó, de mindenről túl sok lenne most írni. :)

A lényeg, hogy eléggé megszerettem ezt a sorozatot. A pontot az ‘i’-re Poussey halála, majd pedig az ő flashbackjei tették fel. Az utolsó rész talán éppen – de minimum főleg – miatta 10/10, ne kérje senki, hogy lejjebb adjam! :) Egyszerűen olyan szépen rántották össze a szálakat a jelenben a végére, és ahhoz még az az elképesztően leírhatatlanul imádom hangulatú flashback.. én kész voltam. Vagyis hogy még vagyok. :)
Lement viszonylag gyorsan ez a 4 évad, és most már nekem is várni kell egy évet, de akkor már én is itt leszek – jövőre veletek ugyanitt.

Sydneyke - 2016. 08. 09. 12:11

Köszi szépen!
:-)

Timi - 2016. 08. 19. 01:34

No most egy picit hosszabb írásba kezdek itt, de muszáj, mert igazából másfél hónappal ezelőtt kezdtem csak el ezt a fantasztikus sorozatot és mostanra értem a negyedik évad végére. Az Orange is the new black már évek óta a bakancslistámon volt, első sorban azért, mert imádom a börtön témájú sorozatokat (Prison Break, OZ) és filmeket (Remény rabjai, Pillangó, Felon, Midnight Express stb…). Nem is volt kérdéses, hogy egyszer ezt a sorozatot is bevégzem, de fájóan elnyújtottam az egészet és most borzasztó lesz kivárni az 5. évadot.

Nehéz megmondani, hogy melyik évad volt a kedvencem, mert mindegyiket imádtam, elsősorban azért, mert mindegyikben volt kellő izgalom, feszültség és dráma. És persze sosem csak EGY szál van egy évadban, hanem mindig egy csomó minden történik és a végén a szálak összefutnak. A karakterek rettentően jók. Volt akit az első 1-2 évadban nem kedveltem, de a 4. évadra kivétel nélkül mindenki kedvenc lett, most már tényleg csak 1-2 idegesítő alak van, de szerencsére ők kevésbé vannak fókuszban, akikről maga a sorozat szól, tudok azonosulni és szeretni őket. Pousseyt persze sajnálom, a 2. évadban nagyon megszerettem, amikor nem állt be a Vee csapatába, hanem csak elvolt magának és azon fáradozott, hogy a barátait, de elsősorban Taysteet észhez térítse. VISZONT. Ha nagyon kellene választani, akkor a mostani gárdából TALÁN én is Pousseyt jelöltem volna meg, aki a főbb szereplők közül nélkülözhető. Szerethető, kedves kis karakter volt, de alapvetően nem adott mégsem extra pluszt a sorozatnak, szerintem több már nem volt a karakterében. Sajnálom, mert én is megkönnyeztem, de azt hiszem mástól nehezebben vettem volna búcsút.

Az abszolút kedvencem a 4. évadra dőlt el végleg, hogy Pennsatucky. Előtte Chapman, Alex, Nicky, Morello és Red is vezette a listát, de aki mind a 4 évadban extra stabilan teljesített, az Pennsatucky volt. Mindamellett, hogy hatalmas fejlődésen ment keresztül, a karaktere még mindig rohadtul érdekes. APROPÓ! Ha Uzo Adubat, Taylor Schillinget, vagy Natasha Lyonnet jelölték igen komoly díjakra (Globe, Emmy ilyesmik), akkor nem értem, hogy Taryn Manninget miért kerülik el a díjak, vagy a jelölések, szerintem messze neki van az egyik legérdekesebb és legnehezebb karaktere. Bírom Crazy Eyest, tényleg zseniális, de ennyire őrült Pennsatucky is volt az első évadban. Szinte beleégett a retinámba az első évad utolsó jelenete, amikor tündér ruhában bohóckodik az idegösszeomlás szélén álló Chapman előtt. :D Zseniális jelenet volt, egyik legjobb a sorozatban! A Booval való barátsága eddig nagyon epikus. Mindemellett persze nem sajnálom a többi színésznőtől sem a díjesőt, Uzo nagyon klassz, habár a negyedik évadra már picit kezdett idegesíteni a karaktere. Chapman az egyik legjobb karakter, évadról évadra fejlődik, az első évadban nagyon rajta volt a fókusz, aztán a második évadban nagyon szépen kimaradt a VEE vs Red banda háborúból, de a 3. évadban a bugyi üzletével ismét átvette a reflektort. :D Nicky karaktere nagyon jó, és hiányzott a 3. évadból. Jó hogy itt van, mert komoly humorfaktor és mindemellett nagy szíve van és tudja, hogy merre van a haza becsülete. Akit még csípek de talán nincsen annyira reflektorban az Morello, akinek sokszor egészen ügyes gondolatai vannak, aztán mindent a földbe döngöl valamelyik képzeletbeli férfi partner hülyeségével. :D Mindenesetre ő egy nagyon biztos pont a fehérek táborában, nagyon jókat lehet rajta szórakozni.
A spanyolok táborából mindenkit, kivétel nélkül kedvelek, pedig Flaca és Maritza is idegesítőek voltak az első évadban, de a 4. évadra nagyon feljöttek és buta lánykákból, inkább rafkós lányokká váltak a szemembe. :) Mariat baromira nem tudom hova tenni, de azt hiszem ő is inkább a “szeretem” kategóriába sorolnám, habár nagyon nem szívleltem ahogy elbánt Chapmannel, de a lázadásnál helyén volt a szíve. Aki még kiemelendő az Gloria Mendoza. Az első évadban baromira nem csíptem, de mostanra egyik favorit és amúgy a színésznő is bitang jól végzi a dolgát (van egyáltalán olyan a stábban aki nem játssza zsenálisan a karakterét???). Nagyon érdekes a Sophiaval való kapcsolatuk, ezek ketten együtt, egymással váltak szerethetővé, legalábbis én akkor kezdtem megkedvelni mindkettőt, amikor közösen volt valami jelenetük. Oh igen…Dayanara… azt hiszem mégis van 1 karakter akit nem csípek a spanyol táborból. Örülök h végre megszült és annak is, hogy a szintén baromi idegesítő (habár helyes volt) Bennett elhúzott a sorozatból. Daya a 4. évad utolsó jelenetére hatalmas szerepet kapott ismét, de alapvetően nem bánnám, ha a következő évadokban is legalább ennyire jegelve lenne a karaktere, mint a teljes 4. évadban. Akit még nagyon kedveltem az Daya anyja, Diaz. Egyszerűen fantasztikus volt, nagy érvágás, hogy nem lehet ott már az ötödik évadban, mert szabadult. Inkább küldték volna ki Dayat, Diaz egy igazi HANGOS karakter volt, aki nélkül picit a spanyolok is meggyengültek, mert Gloria nem fog mindent kézben tartani, főleg hogy közben már Maria is bontogatja a szárnyát bandán belül. Akiről még szintén írnék az Alex… az első évadban azt hittem, hogy ő lesz a kedvencem mert egy igazi badass karakter, de nem tudom… Jenji mintha nem mindig tudna mit kezdeni a karakterével, mert a börtönön kívüli életben ő volt a rossz lány, Chapman meg a jó, de a börtönön belül meg pont fordítva van, kb. minden bajban benne van Chapman (ráadásul mint vezető), Alex meg mindenből kivonja magát. Oké, a 4. évadban adtak neki egy gyilkolós szálat, de végül azt is Polly végezte be és azok után, hogy Red egy erős csapatot rittyentett össze Alex mögé (Freida, Chapman, Polly, Nicky), Alexben annyi nem volt, hogy a lázadásnál, amikor Redet a földre lökte Piscatella, elsőként álljon fel az asztalra. Kb. megvárta, míg 10 másik beelőzi. Szóval kicsit puha lett a karaktere, jó lenne ha Kohen életet lehelne belé, mert rohadt sok potenciál van benne. Kár, mert most már nem fér bele a TOP3 kedvenc közé, de még így is ott van a kedvenceim között. :)
A feketék táborával igazából a 3. 4. évadra barátkoztam meg, előtte nem voltak nagyon szimpatikusak, talán csak Wattson, de pl. Cindyt ki nem állhattam. Aztán a 4. évadban a zsidóságával az egyik legnagyobb humorfaktort szállították, és Taystee is ügyesen kinőtte magát. A börtönben dolgozók közül csak Caputot csípem, elsősorban az elveiért. Akit sajnáltam, hogy nem gyalogolt bele a folyóba az Healey, mert ritka irritáló a rejtett és sunyi nőgyűlölő karakterével. Voltak még kultikus évadszereplők, mint pl Vee a második évadban, vagy Judy King a 4.-ben. Egyébként egyiket sem kedveltem, habár a színészek jók voltak és nem rajtuk múlott.
Zseniális sorozatnak zseniális főcímzene jár. A You have got time nagyon fülbemászó, újabban a mobilom csengőhangja is egyben. A sorozatban felcsendülő zenék is egészen jóra sikerülnek, pl nagy kedvencem az első évad 1 epizódja végén felcsendülő Papa Roach Last Resortja. Chapman az étkezdében dumált az egyik spanyol csajjal, majd rájött, hogy hírneve van Litchfieldben… szépen int a fejével és magabiztosan elbilleg a spanyol csaj mellett, aztán BUMM beindul a zene… és utána már Freida, Alex és Polly csonkítanak. PERFECT! :D Vagy ott van Robyn – Dancing On My Own c. slágere, ami akkor csendül fel, míg mindenki kint bulizik az étkezdében, Maria pedig a pincésben náci jelet éget Piper bőrébe. Felejthetetlen volt. :)
Szóval mindent összevetve eddig ez egy 10/10-es sorozat, nagyon nagyon remélem, hogy megtartják a színvonalt. És már a 7. évad is be van rendelve…. hosszú utunk lesz! :) Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz akkor ha pár legendás karakternek éppen szabadulnia kell. Nem tudom pontosan, hogy pl. Morello hány évet kapott, vagy Pipernek mennyi van még vissza. Szerencsére Pennsatucky jó sokáig elintézte, hogy velünk maradjon. :) Bocsánat a hosszú szövegért! :)

rapguruz - 2016. 08. 23. 22:15

Piper kora ősszel vonult be úgyhogy már sok ideje nincs bennt de akár egy hét eseményét is el tudják húzni egy évadban úgyhogy ettől nem kell tartani

doki - 2016. 08. 24. 17:20

Zseniális utolsó 3 részt kaptunk. Az egész évad kimagasló volt ,de ezek az epizódok nagyon erősek lettek.

balazs reggae - 2016. 08. 25. 08:07

nálam a sorozat a 4.évad után leverte a breaking bad~et.

Hajnal_ka - 2016. 08. 25. 12:37

Végre elkészült hozzá a magyar felirat, így este meg tudtam nézni az utolsó 3 részt. Ez az évad mindent vitt. Pedig a 3. évad nekem nem igazán jött be, és úgy adtam még egy esélyt a 4-nek, hogy ha ez is olyan lesz, akkor nem nézem tovább. Szerencsére nem így lett. Ez volt a legerősebb, legütősebb, totális függőséget okozott. Breaking Bad és Mr. Robot után ez lett most a kedvenc sorozatom, alig várom az új évadot. :)

Timi - 2016. 08. 25. 13:19

@rapguruz: ahh, köszi, hogy ezt így leírtad, mert bevallom már nem emlékeztem pontosan, hogy mikor is költözött be a börtönbe. Egyébként ha úgy van, és ha a 7. évad után is tovább folytatódna a sorozat, akkor elképzelhetőnek tartom, hogy Piper vmi vétséget követ el, amivel meghosszabbítja a büntetését. Nem lenne túl hiteles ugyan, de nélküle eléggé nehezen tudom elképzelni ezt a sorozatot, hiába van egy rakat jó szereplő. Kell és kész. Ettől függetlenül nem gondolnám, hogy 7 évadnál több lenne a sorozatban. Hiába, hogy évadról évadra sikeresebb a dolog, még minimum 3 évad hátravan, ami valljuk be, nagyon sok. És mivel börtön a helyszín, így a lehetőségek is nagyon korlátozottak, jó pár alaptémát így is ellőttek már, mint pl: Piper vívódása Larry és Alex között, fehérek vs. feketék, rossz, gonosz börtönőrök tevékenykedése, börtönlázadás. Az ötödik évad gondolom a börtönlázadás következményeiről fog szólni, meg gondolom Gomez kapni fog Diaztól, hogy miért nem vigyázott jobban a lányára, Dayara, aki egyébként szerintem tuti nem húzza meg a ravaszt, mert akkor azt már ott helyben ellőtték volna. Kellenének még új szereplők, de lehetőleg nem ilyen Soso és Stella félék, de még csak Judy King félék sem. Mivel az eddigi évadokban is voltak elhalálozások (lásd: az első évadban a drogos csaj, vagy később Vee, Poussey, Rosa), így elképzelhetőnek tartom, hogy tovább nyirbálják majd még a stábot. Pl. érdekes lenne megnézni, hogy mi történne Pennsatuckyval Boo nélkül, vagy mi lenne ha Maritza mellől kirántanák Flacat. Na nem mintha a halálukat kívánnám, de ez esetleg adna egy új drámai vonalt a sorozatnak. Pipert és Alexet nem véletlenül nem írtam, számomra ők nélkülözhetetlenek. Itt mentek olyan híresztelések, hogy visszatér majd lehet Bennett és Stella… remélem nem ezzel akarják izgivé tenni a dolgot, mert szerintem harmatgyenge szereplők voltak, habár Bennett távozása valóban eléggé hiteltelenre sikeredett.

Hajnal_ka - 2016. 08. 25. 13:57

Timi!
Fura, hogy Healey-t ennyire nem csíped! Szerintem egyáltalán nem nőgyűlölő. Ezt miből vontad le? Én kifejezettem szeretem a karakterét, nagyon sajnálatra méltó, igazi lúzer. Tetszett, hogy bemutatták a gyermek korát, abból látszott, hogy miért lett ilyen. Én nagyon szorítottam, nehogy tényleg kinyírja magát.

Egyébként tetszett az összefoglalásod, jó írás volt. :)

Timi - 2016. 08. 25. 15:56

@Hajnal_ka: Jajj, nagyon szépen köszönöm, nagyon kedves vagy, örülök, hogy végigolvastad! :)) Healeynél lehet erősen fogalmaztam a nőgyűlöletnél, de tény, hogy a nőkkel is addig szimpatizál, amíg azok az általa jónak tartott norma szerint viselkednek. Pl Chapman egyből elvágta magát nála, onnantól, hogy kiderült, leszbikus. Konkrétan meg is ölhették volna a korábbi kis kedvencét, mert hagyta volna, hogy Pennsatucky az első évad végén sza*rá késelje. Azt sem bírta elviselni, hogy az az új fekete rendőrcsaj dráma órája ennyire sikeres volt. Alexet is utálja, szintén a leszbikussága miatt, és Redet is csak addig pátyolgatta, amíg azt érezte, hogy lehet nála esélye. Onnantól kezdve, ha egy nő nem úgy viselkedik ahogy azt ő elvárja, a hatalmával EGYBŐL visszaél, Sosonak is egyszerűbb volt gyógyszereket felírnia, mint a néger csaj dráma órájára beküldeni, pedig tudta nagyon jól, hogy a lánynak nem kell tovább gyógyszereznie magát, de nem akarta, hogy egy nő sikeres legyen Litchfield falain belül. Nekem ez nem fér össze az első részekben látott, korrekt, morális jónak tűnő Healeyvel, de összességében kellemes meglepetés volt, mert így sokkal izgalmasabb lett a karaktere, mintha minden rabnak bólogatna. Viszont az elveit és az erkölcsét ezekkel a lépésekkel elveszítette, ezen a téren nálam már csak Caputó “áll”, de szerencsére ő sem lett unalmas karakter, mert ő megtalálta az egyensúlyt. Nem bólogat a raboknak, de mégis megpróbál az erkölcs útján maradni. Morellonak igaza volt amit az első részben mondott Healeyről… a papírmunkát elvégzi, de többre nem igen lehet tőle számítani.

Hajnal_ka - 2016. 08. 25. 19:18

Timi! Igen, így, hogy kifejtetted, már értem, hogy mire gondolsz. De számomra pont emiatt emberi. A néger csaj a dráma órájával kifejezetten idegesítő volt nekem, szorítottam Healy-nek, hátha neki is összejön a kis csoportja, de azt is bebukta. Mondom: igazi lúzer szegény. :( De nagyon jól játsza a szerepét. Weeds-ben is hasonló karakter volt, a kiöregedett alkesz rendőr szerepében. :)

idioty - 2016. 09. 16. 00:17

Most fejeztem be. Ez nagyon durva volt. Rettenetesen tetszett. Tényleg lehetetlenség megemlíteni mindenkit. A 9. rész vége elott éreztem azt, hogy ebben a sorozatban egy mondat sem felesleges, nincs egy unalmas pillanat.
Nekem nem volt P a kedvencem, de kedveltem. Mielőtt megtörtént volna az eset, már sejtettem, hogy lesz valami, mert elgondolkodtam rajta, hogy mit lehetne vele kezdeni a ígérkező évadban, de már mindent kiveséztek vele kapcsolatban. Szóval most kellett ezt meglepni és igazából ennek következtében kerül sor a lázadásra. Viszont nagyon örülök, hogy kapott egy búcsú részt, megérdemelte.
Nos igen, itt egyetlen egy rossz színész sincs. Mindenki iszonyat jol játsza a szerepét. Nem kedveltem Judy-t, de a színésznő iszonyat jó volt.
Amúgy tetszett eddig az első évadban, hogy rettentő sok feelgood érzés után kaptam egy gyomrost a végére. A harmadik évad végén meg az, hogy kiszabadultak a börtönből és egyiküknek sem volt eszébe, úgy megszökjön, hanem mint ha lementek volna egy tóhoz bulizni. Aztán most meg kapunk megunt egy gyomrost a végén. Zseniális.
Az előző hozzászólásokhoz: így leírva, hogy miket tett Healy, így tényleg durva, de én csíptem őt, mert azért segíteni akart mindenkinek, csak minden a visszájára sült el. De én is drukkoltam, hogy sikerüljön neki az öngyilkosság, bár így meg a pszicho érdekesebb dolgokat tartogathat.
Amúgy csak azt tartottam erőltetettnek ebben az évadban, hogy pont az az ártatlan gyerek öli meg P-t. Ez már túl mesterkélt volt számomra. De értem én, hogy karakter fejlődés miatt meg kell…

Hajnal_ka - 2016. 09. 21. 11:36

megvettem a könyvet. előtte nem is tudtam, hogy a sori igaz történet alapján készült. ajánlom mindenkinek aki szereti a sorozatot és szeret olvasni. érdekes.

Snoopyzit30 - 2016. 09. 24. 12:43

Amikor a tavalyi évadot értékeltem ezt írtam: “Nekem ez csak egy közepes évad volt. De nem összességében volt közepes, hanem egy átlag. Volt ami nagyon bejött, volt, ami nagyon nem.”

Gyakorlatilag most is el tudom mondani ugyanezt.Sokan, sok mindent írtatok ezzel az évaddal kapcsolatban. Én annyira azért nem vagyok elájulva. Amikor itt a junkie-n kijött a 10/10-es értékelés, akkor direkt nem olvastam el még a kritikát, nehogy befolyásoljon bármiben is. Aztán ahogy néztem az évadot egyszerűen nem értettem, hogy hol van itt a 10/10.

A kedvenc karaktereim ebben az évadban nem változtak, ugyanúgy azért a pár szereplőért éri meg nézni számomra most is. Sok logikátlanság és karakteridegen dolgok is voltak. Az új szereplőket alig ismertük meg.

@Timi írása viszont arra késztetett, hogy újranézzem az elejéről a sorozatot. Egyrészt azért mert az 1-2 évad nekem nagyon bejött, valamint ha újra végignézem az évadot, akkor fel fogom írni, hogy ki miért került be a börtönbe, mert azt már tényleg szinte mindenkinél elfelejtettem.

Az évadra – ahogy tavaly is – 7-est adok, annyi hogy tavaly jóindulattal, idén viszont erős 7-es.

Csigusz - 2016. 10. 21. 20:58

Az első szezon óta talán a legerősebb volt a mostani etap! Hail Netflix továbbra is!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz