login |

Supernatural: kezdett a 12. évad – írta Rileey

2016. 10. 25. 21:30 - Írta: vendegblogger

117 hozzászólás | kategória: kritika,

Kíváncsi vagyok, hogy 2005-ben (azt hittem, ez azt jelenti, hogy nincs is pilotkritika hozzá, pedig akad pár 2006. eleji írás: winniehuman, Mammut, vendég), amikor elindult a Supernatural, számított-e valaki arra, hogy 12 évadot meg fog élni? Még leírni is döbbenetes ezt a számot, a nézettség pedig olyan betonbiztos, hogy jelen állás szerint csak a színészeken múlik, meddig folytatódik a sorozat.

supernatural-12x01-02

Sam and me… saving people and hunting things, this is our life. I think we make the world a better place. I know that we do.

Az biztos, hogy a nyitánnyal nem az új nézők megfogására törekedtek – erre nincs is szükségük, annyira stabil a fandom –, ez egy olyan alapozó rész volt, amiben kvázi az alapozást alapozták meg. Egy dupla rész első felének felelt meg, amiből nem derült ki, mire számíthatunk az évadban, azt leszámítva, hogy ismét az Egyetemesek kerülnek a középpontba.

supernatural-12x01-06

Nagyon tetszett, amikor az Egyetemesek izgalmas történelmét integrálták a sorozatba, bár a mai napig azt mondom, hogy a bennük rejlő potenciált nem aknázták ki rendesen. Úgyhogy örülök, hogy visszakanyarodtunk hozzájuk, még ha egyelőre nem lehet tudni, milyen formában. A tovább mögött spoileresen folytatom.

A rész ott veszi fel a fonalat, ahol a fináléban maradtunk: Sam a brit Egyetemes nőci foglya – remélem senki sem hitte el komolyan, hogy bármilyen súlyos sérülést okozott a lövés –, Winchester anyu pedig visszatért a halálból.

supernatural-12x01-03

I’ve been tortured by the Devil himself. So you, you’re just an accent in a pantsuit. What can you do to me?

Igazából három fontos dolog derült ki a részből. Egy: Sam jól bírja a kínzást. Mondjuk a kínzás oka elég kiábrándító, ebből következik a második: az itteni, angyalokkal és démonokkal teli világban is áll az a sztereotípia az angolokra vonatkoztatva, hogy fellengzősek és beképzeltek. Ők iszonyatosan precízek a démonvadászatban, míg az amerikaiak leegyszerűsítve bénák és kártékonyak.

A fentiek miatt a rendszer megreformálásra szorul, állításuk szerint meg akarják tanítani őket, hogyan legyenek hatékonyak. (Majd szerveznek nekik egy sulit, és majdnem olyan lesz, mint a Harry Potterben – mindenféle fura lénnyel és valamennyi mágiával). Hogy az eszükbe se jutott eddig, hogy besegítsenek megakadályozni az apokalipszist? Nem probléma.

supernatural-12x01-01

A harmadik fontos dolog: Winchester anyunak lenni szívás. Hiszen Mary-nek gőze sincs mi az internet, és ez csak apró szelete annak, hogy mennyit fejlődött a világ – harminc év telt el, mióta utoljára a fiait látta.

Ennek megfelelően az epizód nagy része melankóliával kevert nosztalgikus hangulatban telik. Lehet, hogy most Sam, Dean és az édesanyjuk is nyert valamit, de rengeteg mindent is veszítettek, és a múltat már nem lehet visszakapni. (A kocsis jelenet haláli volt, ékes példája annak, hogy Jensen Ackles mimikája mennyit tud dobni egy szituáción.)

supernatural-12x01-05

Nagyon izgat a kérdés, hogy mit fognak kezdeni Mary-vel. Ha hosszabb távon marad, új dinamikát hozhat a csapatba, de simán benne van a pakliban, hogy eltüntetik a színről, és ezt használják fel valami érzelemittas, túlfűtött motivációnak a jövőben, ami miatt a srácok majd drámázhatnak. Azt borítékolhatjuk, hogy a világra való rácsodálkozása fogja szállítani a humort.

Közben megnéztem a második részt is, hogy egységesebb képet kapjak, hogy egyáltalán tudjak valami érdemlegeset írni az évad felvezetéséről. Kíváncsi vagyok, mik a brit Egyetemesek szándékai, és hogyan fognak egy évadra szétnyúló sztorit húzni rájuk. Nem igazán értettem ezt az “alaptalanul rálövünk, majd megkínozzuk Samet, hogy köpjön a vadászokról”-taktikát. Nem lett volna egyszerűbb simán bemutatkozni és információt cserélni?

supernatural-12x01-04

Lucifer továbbra is színen van, új porhüvelyt szerzett magának egy kiégett rocksztár képében. Crowley és Rowena még mindig is a háttérben szerencsétlenkednek; előbbi tippje alapján valószínűsíthető, hogy Lucifer új babérokra törhet. Lucifer távozásával Castiel visszasüllyedt abba a bábu szerepbe, mint korábban, ő lesz az, akit ide-oda tesznek szellemes egysorosokkal az írók, de amúgy nem oszt nem szoroz a jelenléte.

Egyelőre ez egy kétfrontos történetvezetésnek tűnik: egyfelől ott van Lucifer, aki mindenképpen galibát fog okozni, a másik részről pedig a rejtélyes Egyetemes kollégák kavarhatják fel valamiképpen az állóvizet.

supernatural-12x01-07

Nem mondhatnám, hogy meggyőzött a nem túl izgalmas kezdés, de lojálisan várom, mivel sikerül meglepni idén.

117 hozzászólás Ne habozz!

Scale - 2016. 10. 25. 21:49

Értem én, hogy Isten és a Sötétség kéz a kézben elandalogtak a naplementébe, mint egy jó testvérpár, de hogy se Dean, se Sam, se Cas nem gyanakszik Maryre, az nagyon furcsa. Nem “futtatták le”, hogy Mary nem valami lénye-e, egyáltalán fel sem merült bennük, hogy valamilyen hátsószándék miatt keveredett oda, nem csak azért, mert a Sötétség hálás Deannek.

Ettől eltekintve mindkét rész nagyon tetszett; jó kis évadnyitó volt. :)

majsz - 2016. 10. 25. 22:12

Érezhető valami frissítés, remélem ez az évad során megmarad. A kínzás értelme számomra is bugyuta, lehet hogy csak a inglis Ladynek karakterét akarták megalapozni vele. Remélem marad, mert Elizavhet Blackmore egyébként bejön, a későbbiekben el tudnám képzelni egy Sam románcban. Illetve egy Cas és Mary közti valamin nagyot nevetnék.

Casey Novak - 2016. 10. 25. 22:14

“a világra való rácsodálkozása fogja szállítani a humort”

Hááát nekem már most sok belőle. Lehetne jól is csinálni ezt a gaget, de eddig nem nagyon sikerült. De furcsamód ez a legnagyobb problémám eddig az évaddal.

Azt hittem zavarni fog, hogy a végletekig fokozott ellenségek listájáról Isten után hirtelen lezuhanunk a sima emberek szintjére, de van benne valami különös logika, és egyfajta kellemes megnyugvást is nyújt, hogy már nem kell a íróknak szellemi fütyimérő versenyt rendezni szörnyek terén.

Úgy látszik, ebben az évadban megint nem lesz olyan húzás, amivel végleg elijesztenek, mert hiába kaszáltam már kb. háromszor, mindig aktiválják valahogy a fangirl agyterületet a fejemben, és game over. Ehh, Crowley for president, a 44. évad után találkozunk.

Kissur - 2016. 10. 25. 22:18

Kettő dolgot még mindig nem adott meg nekem a sorozat. Egyrészt Jézust, ha már Bibliáznak. És hát Sam tökéletes porhüvely lenne, legalábbis a színész kinézete miatt. :D
Másrészt az 5.évados antikrisztus gyerek mostanra felnőtt. Megnézném mit kezdett az erejével.

yagami - 2016. 10. 25. 22:27

Az antikrisztus mellett én még Gabrielt is visszavárom, na meg az AC/DC-t :) De még biztos lenne pár dolog.
Hét vége felé megtudom nézni a 3 részt, utóbbi promó alapján nem tűnik rossznak.

Danee - 2016. 10. 25. 23:24

Jézust szerintem nem fogják, főleg az Ószövetségre mentek rá, nem?

Ratdert - 2016. 10. 25. 23:50

Én úgy gondolom egy ideje, hogy valamiért az alkotóknak Jézus egy tabu téma. pedig hogy ütne már egy Jézus, mint egy évad főgonosza :D

Addam - 2016. 10. 26. 02:31

Én megszokásból nézem, rengeteg sorozatot elkaszáltam, ezt az egyet nem akarom.
Az, hogy minden évadban egyre erősebb ellenfelet szántak a fiúknak, szerintem nem volt jó koncepció, egy idő után kínos lett. Pláne, hogy pl. Gordon Walker keményebb volt sokszor mint Lucifer, most, hogy halandó ellenfelek jöttek megint, már nem is tűnik annyira erőltetettnek a sorozat.

Soldierdsgn - 2016. 10. 26. 08:45

A legrosszabb szörny az ember, szerintem ez a csúcspont enemy fronton :D
Az évad meg tetszik, bár én nagy fan vagyok szóval szinte bármit megetetnek velem, bár a leviatános évadot nem nagyon nézném újra :)

AmandaRip - 2016. 10. 26. 09:03

Nekem is bejön az irány, kell egy kis földhözragadtság mostmár.
Lássuk, lássuk.

Szula 25 - 2016. 10. 26. 17:42

Szerintem a tavalyi és az idei évad is nagyon jó. Én komolyan szurkolok hogy ne öljék meg Maryt nekem eddig tetszik a karakter és végre valami jó is történt a srácokkal. Viszont tartok attól hogy a 2. rész végén belengetett karakternek köze lesz Mary esetleges újboli halálához és a tesóknak ez adhat majd okot hogy neki menjenek az angol egyetemeseknek. Ebből is gondolom hogy az angol bige hiába nem szimpatizál most Deanékkel de ha Mary miatta is halna meg segítene a srácoknak már csak a kislánya miatt is. Ja azt azért megnézném hogy Sam és Dean átrucanna angliába 1-2 rész elejéig. :)

Silver-sama - 2016. 10. 26. 19:03

Ez most már az a szint, ahol nem tud csalódást okozni. Mert egyszerűen annyira alacsony, hogy innen már nem lehet.
Behoztak itt 2 karaktert – ellenséget – , és azzal zavartak le 2 részt (úgy, hogy az egyiket az elsőben ki is nyírták). Pofám leszakad. Hol vannak az EgyetemesEK? Na hol vannak? :D Ezmiezaz “évadnyitó”?
Szöszivel voltak emberek, amikor az állatorvost lefizették. Azok hova lettek? Remélem értitek a lényeget. SupNat elvileg az egyik legpénzesebb sorija a csatornának, erre ennyire nincs zsé pár random fickót legalább megmutatni, hogy érezzük, hogy azért itt egy Társaságról van szó. Nem feltétlen az, hogy most egy tucatan menjenek neki a fiúknak, -mert nem bírnák-, de azért mutassák már, hogy távol valahol ott vannak is emberek. Most mi ez a 2 nő (meg az a csávó a 2.rész végefele)? :’D Minden karaktert kinyírtak már. A srácokon kívül alig van már 2-3 valaki. És mindig ezekkel szórakoznak. Nem hoznak be új karikat, nem újul a felállás. Unalmas már.
Annak is borzasztóan tudnék örülni, ha több karit élesztenének fel. Charlie-t pl.
Am anyucinak nem tudok örülni. Semmi érdekes nincs benne. Semmi értelme most lennie. Majd félévadzáróba megölik, oszt’ nyavalyoghatnak…
Rémes. Ha nem lenne a hátunk mögött ez a 12 ÉVAD(HOLY SHIT mennyi idő eltelt már), akkor simán kaszálnám. De nem tudok megszabadulni tőle, a franc essen beléje :D…

Geza Kovacs - 2016. 10. 26. 22:03

Királyság. Végre emberközeli a téma, ami már nagyon régóta hiányzik. Volt egy csomó lehetőség, pl. a Thule Társaság franc tudja, hány évaddal ez előttről, a zsidó legénnyel meg a gólemmel.

Ricsi - 2016. 10. 27. 17:08

Szerintem Jézust nem fogják behozni a sorozatba. Ha jól megnézitek, azért egyelőre egy semleges változatot foglaltak többé kevésbe és nagyjából berendezték a vallásmitológiai dolgokat egymás sértegetése nélkül egymás mellé.

Jézus maga után vonzhatja ennyi erővel a többi vallás (pl.: kelet) dolgait is, azt meg nem akarják megkockáztatni. Ez így mindenkinek emészthető szerintem, hogy van a név nélküli Teremtő Isten, vannak a mondjuk úgy kis istenek, akik a vallásokat alapozták meg, és a többi. Ebbe a fikcióba így szerintem nem lehetne belekötni. Jézussal nem tudnának szerintem úgy történetet írni, hogy valakinek ne legyen vele problémája. (mármint csoportnak).

A sorozat amúgy felőlem életem végéig folytatódhat, nagyon szeretem a srácokat, a történet kb. már másodlagos, de továbbra is érdekes. Nagyon kíváncsi vagyok Maryvel mi fog történni, illetve Lucifer mit akarhat még, viszont nagyon féltem Castielt. Az elmúlt két-három évadban kezd kvázi felesleges lenni a karaktere. Ki kéne találni neki is valami jó stroy vonalat és akár kicsit trónok harcásra venni a figurát. (Három szálon futhatna a történet (Dean,Sam,Mary – Lucifer – Castiel.)

szelesmalom - 2016. 10. 28. 17:25

Winchester anyu, unalmas. nem vicces.

ez az elrablásos történet, kínos.

2 rész eltelt, kb semmit nem tudunk,
semmit nem haladtunk.

Lucifer is “meeh”.

Roweena egyenesen bicskanyitogató, mint minden egyes
pillanat, amikor a képenyőn van.

Megszokásból nézem, várom a fejleményeket.

Senki - 2016. 10. 28. 18:14

Hét dumájának nevezném Crowley Jay Z-s beszólását! :D

Zora - 2016. 10. 29. 19:18

Még a 12. évad elejéhez:

Nem értem, mi értelme volt Samet elvinni a bunkerből? Ha valóban neveket akartak az angolok, meg címeket, nem egyszerűbb lett volna, ha ottmaradnak, és átnyálazzák a könyvtárat?
Pláne, ha oda is raknak rúnákat és Cas nem tud visszajönni.

Zora - 2016. 10. 29. 20:01

12×03

Hát, fura lett a vége, mit ne mondjak… Azt hittem, valahogy megkéri Istent, hogy vigye vissza.
Idő kell neki, meg távolság… Kicsit reális talajon maradva: miből fog élni?

És akkor a következő részekben sem Luci, sem anyu nem lesz? Hm.

yagami - 2016. 10. 30. 20:02

Na megtudtam nézni az első három részt. Szerintem nem kezdett rosszul az évad, az egyetemes csajok meg kevésbé voltak idegesítőek számomra, mint hittem. Rosszabbra számítottam. Persze a zene megint lehetett volna jobb az elején. A második rész talán egy picit még jobb lett, kifejezetten tetszett, hogy Lucifer az új porhüvelyét ugyan úgy szállta meg kb. mint anno Nick-et az 5. évad első részében ( először vér, majd a volt csajuk ). Az viszont mínusz, hogy Rowenát nem nyírta ki rögtön. :) A 3. résznek is megvoltak a jó jelenetei, de összességében talán egy fokkal gyengébbnek éreztem, mint a másik kettőt, de a másodiknál biztosan. Várom a következőt. :) A 4. rész nem hiszem, hogy “fanoknak” szánt lenne, mint tavaly a “Baby”, talán majd az 5. rész ( mint a 10. évadban ) vagy kicsit odébb pakolják most, de nagyon remélem, hogy lesz valami hasonló, mert a tavalyi nagyon ott volt. :)

Lkr - 2016. 10. 30. 20:31

Ez idáig mindegyik évadban volt egy főgonosz, most ezt valahogy kihagyták az írók?!

Hádész - 2016. 10. 30. 21:18

Lkr: Talán Lucifer? De nekem valahogy az az érzésem, hogy most jönnek a monster of the week részek, aztán közbe-közbe összeáll valami főszál, akár az eddig megszokott főgonosz nélkül, ami nem is baj. Remélem kilépnek a “valahogy le kell győzni-beáldozom magam-ki hal meg évad végén-megint elszabadítottunk valami még rosszabbat” mókuskerékből. Legyen sok heti ügy ahogy az első évadokban. Isten után már nem nagyon lehet emelni a tétet, inkább hozzanak be sok-sok mitológiai lényt, mert van még miből válogatni.

Sunsky - 2016. 11. 03. 18:39

Egy nagy … az egész.. Nem is tudom minek nézem már évadok óta… hol van az a misztikum ami átölelte az első 5 évadot? Az természetes, hogy nem nyújt annyit, mert fáradtnak, fásultnak tűnik az egész, de röhejes ami évadok óta van Rowena, Crowley picsogásától elkezdve a nyafogó, vinnyogó démonokig.. Mindenki hatalmas, powerful meg minden, aztán minden ökölharccal dől el, mert annyira ostoba egy arkangyal (aki egyébként oda utazik az időben ahova akar, olyan illuziót kelt amit akar), hogy nem használja a képességét, inkább addig töketlenkedik, amíg egy tőrrel leszúrják. Én itt abbahagytam az biztos…
Itt van két Winchester fiú, akiket az egész túlvilág ismer, mégis egy nyamvadt szellemmel nem tudnak úgy elbánni, hogy ne az utolsó másodpercben meneküljenek meg szokás szerint… Sorolhatnám reggelig a hibákat, mert annyi van, de ennyi.. nevetséges, hogy jutottak el erre a szintre egy ilyen sorozatnál.. már szinte minden pénzt kivesznek belőle, mert tudják, hogy ez is elég.. Sajnálom, mert vannak részek amik azért odavonzzák az embert, de már rég hiányzik belőle az, ami régen megvolt.. a poénok, a zenék, a filmes utalások… Nagyon szerettem ezt a sorozatot, de egyszerűen már nem tudom komolyan venni..

bellarea - 2016. 11. 04. 20:18

A 12×4 hihetetlenül jó volt, eléggé aktuális témába nyúltak vele, pedig még komolyabb akció sem volt. Kezd körvonalazódni, hogy az angol egyetemesek lesznek a főellenség, amíg Luci egy kicsit nem kaparja össze magát.

yagami - 2016. 11. 04. 20:35

12×04: Ez most szerintem is jobbra sikerült. Jobb volt, mint vártam. A következő már nem hiszem, hogy ilyen lesz… ezt a nácis dolgot hanyagolhatnák már.
Az elején lévő visszaemlékezés Sam képességeire viszont jó volt. :) A csaj “erejének” viszont aligha a démonvér az oka:D Ez a része picit megválaszolatlan maradt szerintem.

yagami - 2016. 11. 04. 20:36

12×04: Ez most szerintem is jobbra sikerült. Jobb volt, mint vártam. A következő már nem hiszem, hogy ilyen lesz… ezt a ná_cis dolgot hanyagolhatnák már.
Az elején lévő visszaemlékezés Sam képességeire viszont jó volt. :) A csaj “erejének” viszont aligha a démonvér az oka:D Ez a része picit megválaszolatlan maradt szerintem.

dAve - 2016. 11. 05. 12:45

Köszönöm a kritikát, csak megerősített abban hogy semmi értelme folytatnom. Jó volt, szép volt (természetesen gondolok itt főleg az első 5 évadra) de erre már tényleg nem vagyok kiváncsi.

Zora - 2016. 11. 06. 20:24

12×04

Szerintem a főgonosz most egész emberi: az angol egyetemesek. (Talán a Brexit miatt??? :-D)

Mert szegény lányt sajnáltam. Bár belegondolva: vajon nem jobb-e könyörtelenül minden másságot kiirtani?

sziszko - 2016. 11. 10. 09:19

Zora: jobb minden másságot kiirtani, kivéve, ha te is más vagy :)

IV. Béla - 2016. 11. 12. 08:36

Úristen… nem tudom, láttam-e ennél értékelhetetlenebb részt a sorozat történelmében.

Silver-sama - 2016. 11. 12. 11:15

12×05

Nehezen tudok rosszat szólni róla, mivel a vendégszereplő csajt, Allison Paige-t, nagyon szeretem (egyébként ő játszotta Trajectory-t is a Flash-ben :D. Eddig az Arrow “ellopott” 2 színész(nő)t, Katie Cassidy-t és Madison Mclaughlin-t, de most fordult a kocka xd)

Ez az egész rendkívül méltatlan volt Hitlerhez. Ennyit elég is erről.

castorp - 2016. 11. 12. 11:59

A cselekményben eltelik jó hosszú idő a vérátömlesztés alatt, ehhez képest végig a Rajna kincsének első 3-4 perce szól a lemezjátszóról :)

castorp - 2016. 11. 12. 12:11

Már hogy lehetne bármi is méltatlan hitlerhez, ahhoz a szarcsimbókhoz? Egyébként ténylge nem volt egy hiteles alakítás.

yagami - 2016. 11. 12. 15:41

castorp: Szerintem ezen az oldalon itt most ne menjünk bele, nem díjaznák :D De egyébként ahogy hallottam tényleg az volt.
Még nem láttam, de már a téma láttán gondoltam, hogy nem lesz olyan erős rész, mint mondjuk a 4. Nem kéne szinte minden évadban ( újabban ) ellőni ezt a ná_cis kártyát… nem kellenek ezek ide, szerintem teljesen felesleges és lassan már – a sorozatot tekintve – unalmas.

castorp - 2016. 11. 12. 17:45

Ízlések és pofonok, nekem bejöttek a nácis részek, mondjuk én egy wolfenstein mozifilmet is megnéznék, bírom az okkultista náci dolgokat. A thule meg tényleg létezett, csupa holdkóros.

Zora - 2016. 11. 13. 08:05

12×05

Hát, már a legelején elrontották.
Ugyebár a Thule tudja, kik Hitler leszármazottai. Tervezik a lelkét az egyikkel feltámasztani.
Születésétől fogva követik a lányt, mindent tudnak róla – nem lett volna egyszerűbb, ha ők maguk fogadják örökbe, náci szellemben nevelik, így akár ebbe a testbe is bele lehetne tölteni a lelkét?
Vagy, ő maga is minden ellenállás nélkül beleegyezett volna a vére lecsapolásába.

Amúgy ettől eltekintve jó volt.
Én mondjuk azt vártam volna, hogy Hitlert Dean-ék bedugják egy diliházba, hiszen odavaló.

Ja, és a végén féltem, hogy megint jön egy angol orgyilkos, és lelövi a lányt. (Ha nincs is képessége, de rossz génjei vannak…)

Zora - 2016. 11. 13. 09:16

Eltűnt egy kommentem! :-(

sledge - 2016. 11. 13. 13:08

Nem volt ez rossz, de a poénkodós Hitler lehúzta a dolgot. Ennél rosszabb részek ne legyenek.

johnlennon - 2016. 11. 14. 00:35

Ez minősíthetetlen volt. A hányinger kerülget. Tönkretették az évadot ezzel a résszel.

movieblonde - 2016. 11. 14. 08:23

Sam ágyjelenete nekem eddig a kedvencem. Hitler karaktere nagyon jó volt. Nekem tetszett, hogy viccet csináltak a történelem egyik legrettegettebb emberéből, főleg úgy, hogy trump nyerte a választásokat.

Ozirisz - 2016. 11. 15. 17:06

Hát ez az előző szerintem a sorozat történetének leggyengébb epizódja. Valamilyen szinten persze alapból unalmas a náci téma, de ki lehetett volna hozni ebből valami sokkal értékelhetőbbet is. Ehelyett kaptunk egy ilyen minősíthetetlen színvonalú valamit, ami inkább egy gagyi paródiára hajazott, ezt most annyira túltolták, ami már kimondottan zavaró volt.

Silver-sama - 2016. 11. 18. 20:00

SPOILEREK

12×06: 10 perc után: Ez eddig “nagyon” jó rész :D.
Dean most mindenkinek Hitlerrel fog hencegni? xD
Aztán kiderült róla, hogy hentai-kat néz :D.

Ez instant a hét dumája XD:

“- Ah? Uh, Dean Winchester.
– The Dean Winchester? No freakin’ way. Aren’t you dead? Like, four times?
– Yeah. It, uh, didn’t take.”

Éés végig okés volt. Az évad eddigi legjobb része.

Geza Kovacs - 2016. 11. 18. 20:55

Nagyon jó, hogy ilyen “emberközeli” az évad (eddig), semmi atomistenség/ördög/démon/leviatán elmebetegség. Ezt megléphették volna már pár évaddal korábban.

Zora - 2016. 11. 19. 19:39

12×06

Nagyon tetszett nekem is. És számomra nem lett volna gond, ha anyuci visszamegy a mennybe. De, úgy látszik, mégis megpróbálja idelent.

Ela - 2016. 11. 20. 00:36

Ennel “olcsobb ” resz nem hiszem, hogy volt mar.Szetintem kar volt erre egy egesz reszt pazarolni.Nekem inkabb az angyalos- demonos reszek jonnek be.

Ela - 2016. 11. 20. 00:37

Ennel “olcsobb ” resz nem hiszem, hogy volt mar.Szetintem kar volt erre egy egesz reszt pazarolni.Nekem inkabb az angyalos- demonos reszek jonnek be.

sledge - 2016. 11. 20. 19:06

A 6. rész abszolút jó volt. Végre nem csak boxzsáknak használták a démonokat, hanem tényleg érződött, hogy erős. Pont most érződött, hogy mekkora paródiát csináltak időnként ezekkel a gyenge démonokkal.

Kissur - 2016. 12. 03. 12:35

Én nem igazán értem ezt az évadot. Szerintem idén a karakterek kimondják azt, amit az írók gondolnak. Anyucival nem tudnak mit kezdeni, ezért parkolópályára teszik folyamatosan, Lucifernek pedig nincs terve, ezért csak “funol”. És ezt érzem itt is. Nincs terve a showrunnernek, csak menjenek a részek, a végére meg csak lesz valami.

kiss - 2016. 12. 03. 17:12

Kissur, és mégis működik.

Zora - 2016. 12. 03. 21:48

12×07

Kíváncsi vagyok, milyen testben él majd tovább. Mivel ő angyal, engedély kell a beköltözéshez. De mivel csupán egy fehér fény, így nehezen szerez engedélyt. Gondolom.

Lassú rész volt, de végülis megértem Lucifert. Tényleg nem tudja, mit tegyen.

sunny97 - 2016. 12. 04. 17:55

Jó lenne ez a Luciferes szál csak Mark Pellegrino kellene hozzá…

Ela - 2016. 12. 05. 00:21

Nekem egyre inkabb, reszrol reszre csalodast okoz ez a sorozat.Mikor akarjak mar folytatni az elso reszt?Az meg valamennyire erdekelne.Imadom ezt a sorozatot, de ez a szezon katasztrofa.Mar nagyon jo lenne ha feltamadna az unalombol, mert a vegem meg nyari dara lesz belole.

Kissur - 2016. 12. 05. 23:52

kiss: Tudom, én is így érzem. De nem tudom megmagyarázni, hogy miért.
Tök vicces lenne, ha Lucifer Tom Ellis testébe költözne. (Ő a másik Lucifer a FOX-on.)

Zora - 2016. 12. 06. 20:01

@Kissur: Ó, Tom Ellisbe bele lehet szeretni, ő a Supnatba nem való… (Amúgy imádom a másik Lucifert.)
:-)))

Geza Kovacs - 2016. 12. 09. 19:53

Hát ez nagyon jó.

johnlennon - 2016. 12. 10. 17:26

Érdekesen alakul a sorozat, mondták előre, hogy nem feltétlenül egy fő-átívelő szál lesz, hanem kisebb sztorikból épül majd fel az évad, sztem ez egyáltalán nem baj, sőt jót is tesz, hogy nincs semmi elhúzva és minőségibben vannak összerakva a sztorik. Nekem bejön, jobb, mint a 11.évad vége. Bár tartottam ettől az elnökös dologtól, végül egyáltalán nem volt gagyi, sőt szerintem félelmetes volt.

Zora - 2016. 12. 10. 19:38

12×08

Hát, ez nagyon erőltetett volt. Most mondjátok meg, mi értelme volt annak, hogy Sam-ék ottmaradtak??? Simán eltűnhettek volna Castiel vagy Crawley-vel együtt. Mit akart csinálni Cass Kellyvel?

GetRektMike - 2017. 01. 02. 15:02

Meglepő módon ez az évad jobban tetszik, mint az előző, bár az is igaz hogy az idei évadot már nem hétről hétre nézem, és főleg csak háttérzajként ment. Lucifer még érdekelne is, de most hogy folyton testet cserél, az már hülyeség. Nincs pénzük megtartani egyetlen színészt? Annyi mindent ki lehetett volna hozni ebből a rocksztáros vonalból, sorban gyűjtötte volna maga köré a fanatikusokat, megronthatta volna az emberiséget, de nem, hamar le kellett zárni ezt. Aztán beköltözött az elnökbe, ez is egy normális szál lehetett volna, elvégre a bolygó legnagyobb hatalmával rendelkezett, de nem, neki elég volt felcsinálni a csajt. Az egyetemes szál meg egyáltalán nem érdekel. Az anyjukat is visszahozták, de minek, el is zavarták rögtön. Remélem nem az lesz, hogy Lucifer megszállja őt, és nagy dráma a tesóktól, hogy végezzenek-e vele.

Ela - 2017. 01. 09. 19:44

Nem tudott volna Castiel vagy Crawley teleportalni veluk?Akar a kocsibol amivel szallitottak oket?En tenyleh nagy SupNat fan vagyok, de az utobbi reszek nekem nagyon gyengenek tunnek.A kovetkezo resz azert kivancsiva tesz.

carlos - 2017. 01. 27. 17:15

Sajnos ez egy meg butabb resz volt. Nem volt ez jellemzo a sorozatra,de most belefutottak.

Uhu - 2017. 01. 27. 20:22

Re:carlos

Miért lenne buta? Szerintem meg nagyon találékonyan oldották meg, hogy az előző rész végén kialakult szitut hogyan kell megoldani. Mondjuk más megoldásra számítottam, de ez is jó volt.

Zora - 2017. 01. 27. 20:35

12×09

Hát, ez egy irtózatosan fura rész volt. Jó értelemben – de fura.

Silver-sama - 2017. 01. 27. 20:39

Nekem igazán tetszett. Alig vártam már, hogy szembe kerüljenek a hatóságokkal. Nagyon régóta nem volt már ilyen rész. Azt kicsit sajnáltam, hogy végül mindenkit megöltek, de bízok benne, hogy ez nem vágta el az utat a későbbi bonyodalmaktól. A vége kiszámítható volt, de annyi baj legyen. Az viszont ördögien zavaró, hogy megint kinyirtak egy kaszást, de a Halál halálának következményeiről még mindig nem tudunk semmit :D

szirial - 2017. 01. 27. 21:55

Nekem is tetszett ez a rész. Kezd érdekes lenni a brit egyetemesek vonala.
De régen egy kaszás elrablása túlélési hullámot okozott egy egész városban. Most meg magát a Halált kaszálták el. Valószínűleg a Halált mégsem ennyire egyszerű megölni. Sajnálnám, ha az évad végére sem derülni ki mi történt vele.

carlos - 2017. 01. 27. 23:29

Uhu:

SPOILER

Ennel sokkal ravaszabbak a sracok,mint h igy oldjak meg a kijutast,plane,h a kormany emberei is teljesen sulytalannak volt felepitve. A ket testver aki nem tud egymas nelkul letezni alkut kot,h az egyikuk meghal?!! Nem szoktam kotekedni,altaban elvezem a showt es nem akadok le ilyeneken,de ez nagyon logikatlan volt.Plane h milyen bonyodalmat okoz a Kaszas kinyirasa…
Lehet az volt a cel az alkotok reszerol,h egy teljesen kilatastalan helyzetetet vazoljanak fel amiben egy ekkora ostobasagot (Castiel “stupid deal”) csinalnak,de gyengen valositottak meg,ezert nem tul hiteles.

Geza Kovacs - 2017. 01. 28. 02:08

Jó, hát az, hogy megőrülnek már majdnem a cellában, az teljesen kamu volt, egyáltalán nem foglalkoztak ezzel kicsit se. Ezért az alkukötés is kamu dolog volt. Ettől függetlenül az első évadok szintjéhez áll közel a cselekmény (belátható mértékűek a problémák), ami nagyon jót tesz a sorozatnak.

Szula 25 - 2017. 01. 28. 15:25

Már várom hogy Deanék mikor fogják kinyírni azt a gyilkolászó brit faszit. Nagyon irritáló a fószer. :)

zolij - 2017. 01. 28. 16:59

öö, Rowena nem tudta volna őket megtalálni egy szimpla helymeghatározó varázslattal?

szotyi - 2017. 01. 28. 20:06

engem csak az zavar hogy Castiel mekkora egy balhere. pedig elvileg ő egy angyal de csak elvileg.

Zora - 2017. 02. 04. 16:26

12×10

Szóval, angyalok között is van bunkó és hazug.
Amúgy, a nő azt mondta, egy idő után elveszti az érzelmeit, olyan lesz, mint egy angyal. Ishim viszont szerette őt – vagy ez inkább birtoklás volt? Ez a féltékenység?
Mert a két dolog ellentmond egymásnak.

A másik: A fiúk nem szándékoztak felmondani az egyezséget Billyvel, sőt, az anyjuk is benne volt.
És mivel nem rajtuk múlt, hogy az egyezség megtört, így szerintem nem lesz ennek kozmikus következménye – nem?

Lucifer gyerekéről: lehet, valahogy el tudja majd veszíteni az angyalságát? Esetleg vérátömlesztéssel, vagy neki is valami varázsverset vésnek a bordáira, vagy valami, mert különben gyilkosság nélkül hogyan lehetne tőle megszabadulni?
Vagy pont fordítva, az emberségét lehetne elveszejteni, hogy teljesen angyal legyen?

yagami - 2017. 02. 04. 20:28

Még a 9. részhez:

Ez nem volt rossz szerintem. Végre volt az a hang az elsötétedésnél, mint az első 5 évadban. Kb. azóta nem lehetett hallani:D Apróság, de még is jó lenne visszahozni.

Kissur - 2017. 02. 04. 21:35

Zora: Szerintem Castielre lesz következménye a dolognak.

A 9.rész tényleg hihetetlenül gagyi volt, de az idei “főszálról” ez összességében elmondható. Viszont ez a 10.rész, a sima heti eset nekem bejött.

Tulazon - 2017. 02. 05. 00:02

ó anyám, a rész elején az a verekedés.. Liam Neeson legendás, 7mp-ben 13 vágás kerítésátugrását idézte:
https://www.youtube.com/watch?v=gCKhktcbfQM

szirial - 2017. 02. 06. 19:40

Az idei főszál inkább több összekötözött madzag. Nekem nem hiányzott.
A heti ügy jó volt. Bár nem értem, hogyan tudott hazudni egy angyal. Mintha Cas évadokkal ezelőtt azt mondta volna, hogy nem tudnak hazudni. Csak nem mondják meg a teljes igazságot, illetve kétértelműen fogalmazhatnak.De itt Ishim azt mondta, hogy a gyerek nephilim.

yagami - 2017. 02. 07. 18:34

10. rész: Megint visszahoztak egy olyan elemet, amit rég láthattunk. Jó pár éve nem voltak angyalszárnyak a holttestek körül. Ez plusz pont. A hangulat is lehetne már a régi… legalább annyira, mint az előző évad jobb részeiben.

Ela - 2017. 02. 10. 13:03

Nekem nagyon hianyoznak a wtf momentek.Hianyzik az erzes, hogy ” nem birom ki egy hetig, tudni akarom a folytatast”.Most meg kettesevel nezem a reszeket?Mi lett veled Supernatural?

Zora - 2017. 02. 10. 20:01

12×11

Na, ez is egy furán jó rész volt. Az elején szétröhögtem magam, aztán komolyodtak a dolgok, és aggódni kezdtem.
Nagyon tetszett, jó volt a végén a dalbetétes rész. (Pláne, hogy a feliratozó lefordította.)

Silver-sama - 2017. 02. 10. 20:14

Ilyen részekből kellene sokat csinálni.

szirial - 2017. 02. 10. 21:02

Ezt a részt imádtam. Vicces volt és izgalmas.
Kedvelem, ha Jensen idétlenkedik.
A végén lévő dalbetétért pedig plusz pont.

yagami - 2017. 02. 12. 09:44

Na ja. Végre egy tényleg jobb rész. ( Összességében hasonlóan valóban jó rész eddig csak szerintem az American Nightmare volt ebben az évadban. Az maradt meg. ) Az első rész ami úgy tényleg jó értékelést is kap. Az előző évadban mostanra már kb. ~6 hasonló szintű rész volt. Olyan jó lenne, ha az egész évad újra ilyen erősségű részekből állna. :) Szerintem biztos összetudnák hozni, ha akarnák…

yagami - 2017. 02. 16. 23:27

!!! Mark Pellegrino, mint Lucifer a 15. részben? Az I betűs oldal szerint… nem tudom mennyire igaz, de nagyon remélem.

wondorog - 2017. 02. 17. 16:52

Amikor már azt hittem nem tudnak semmi újat mutatni, csinálnak egy Tarantino-s részt, zseniális, egyértelműen az évad legjobbja. És még Lucifer is volt, amit egyelőre nem értek, de gondolom majd megmagyarázzák.

yagami - 2017. 02. 17. 17:27

Igen, a részt még nem láttam, de azóta számomra is kiderült, hogy az ehetiben is már benne volt. Aminek nagyon örülök. Ahogy annak is, hogy újra előkerül a colt. Többen dícsérik a részt. Úgy látszik két erős részt hozott most egymás után… és az évad is kezd jóféle lenni végre és hasonlítani az előzőre ezekkel a dolgokkal. Bár nem akarom elkiabálni… Jó lenne, hogy ha az évad második fele ilyen erősre sikerülne. :)

szirial - 2017. 02. 17. 22:28

Ez a rész hosszú idő óta először kiemelkedően jó volt.
Bár én elfogult vagyok, mert rajongok Tarantino-ért.
Szóval egy Kutyaszorítóban-Supnat keverék, maga a mennyország. :)

Geza Kovacs - 2017. 02. 18. 01:06

Há’ jó ez, emberek! :-)

Claire8310 - 2017. 02. 18. 23:51

De jó rész volt megint! :) A Prince of hell vonallal is most megnyitották többi utat. Nagyon kellett ez megint. A Special Appearance meg totál meglepett

Ela - 2017. 02. 20. 11:08

Na ez utobbi reszert erdemes volt leulni.Csak igy tovabb!!!

EndreBá - 2017. 02. 23. 14:06

A legutóbbi két rész nagyon jól sikerült és a 12. pedig megadta az alapot a nagyszerű folytatásra is. Kicsit váratlanul ért a színvonalváltás, de nagyon örömteli. :)

szirial - 2017. 02. 24. 20:28

Jobbnál jobb részek egymás után.
Heti ügy is rendben, főszál is haladt.
Lucifer is visszatért, plusz pont.

yagami - 2017. 02. 24. 21:46

Igen? Jó lett? Azt hittem ez most gyengébb lesz, igen “lenn” van az értékelése.
( Mindenesetre következő részben Alfa vámpír!:) )

Geza Kovacs - 2017. 02. 24. 21:56

Hát ez olyan mint a 2-3. évad 1-1 része, baromi jó. Szerintem a 6-11. évadban kb. vergődött a sorozat a baromságok között, jó pár emlékezetes résszel persze. Most végre nem akar mindennél nagyobb szörnyet bemutatni, javult is azonnal.

Annak idején ez felmerült a 24-gyel kapcsolatban is, csak ott nem voltak képesek ezt meglépni, hogy visszalépnek egyet.

Silver-sama - 2017. 02. 25. 21:14

Vámpírok, vérfarkasok annyira utálom már ezeket a kliséket… Hozzanak már új teremtményeket, van még mindig bőven adaptálni való. És az egymást falhoz csapkodás is nagyon idegesítő már :S. Koreografáljanak meg normális harcokat.

szirial - 2017. 02. 25. 22:18

Vámpírok, vérfarkasok pont nem voltak. Szellem volt és néhány mikrozott ghoul. Te melyik részt nézted?
De a falhoz csapkodással egyetértek. Ráférne a vérfrissítés a kaszkadőr teamre.

Silver-sama - 2017. 02. 26. 14:04

Nem konkrétan erre a részre értettem (de említés szintjén szerintem benne voltak. még ha említeni is kell egy lényt, akkor is ezekkel dobálóznak… nem igaz, annyi eszük nincs, hogy legalább nem is tudom, egy olyan lényt mondanának, aminek a szerepeltetése túl költséges lenne).
Azért mondtam őket, mert *spoiler* következő részben megint vámpírok lesznek…

Hádész - 2017. 02. 26. 14:55

Nagyon jó eddig az évad, viszont csak egyet tudok érteni az előttem szólókkal: frissítés kellene a lények repertoárjában, nem tudom, miért ragadtak le az utóbbi időben egy-két állandónál. Pont mondtam az öcsémnek, hogy kezd olyan lenni, mint a Dr House volt anno a vége felé. Csak itt egy esetnél nem azt vágják rá elsőre, hogy lupus, hanem hogy boszorkány :D

mókus - 2017. 02. 28. 13:51

ja pedig annak idején milyen jól feldobták témaként az alfákat… erre mindig csak szellem meg boszorkány meg vámpír oszt kész.
mindenesetre a fősztori sok szálon egész jól alakul. igazából nem panaszkodom, minden héten meg lehet nézni :D olyan mint a dallas volt szüleim idejében :D

zolkó - 2017. 03. 05. 11:29

12×14

Holy crap, ez de hulladék rész volt. Sokan írtak különböző részeket, hogy ez volt a legrosszabb az évadban, nálam eddig ez vezet. Vámpírok már megint, komolyan? És a semmiből hirtelen előráncigálják az Alfavámpírt, akiről évekkel ezelőtt esett utoljára szó… Totál nevetséges, nulla rész volt.

Szula 25 - 2017. 03. 08. 16:45

Kíváncsi leszek HA Dean is csatlakozik az angolokhoz meg lépik-e hogy kicsit vadállattá változtatják mint Keacht aki utalt is rá hogy hasonlítanak egymásra mindketten gyilkosok és hiányzik nekik a küzdelem, amit ugye az angoloknál kiélhetnek. Én várom ezt a fordulatot hogy Deannel elszaladjon a ló és kicsit anyuci is észbe kapjon mibe is keverte a fiait.

Bagosz - 2017. 03. 10. 13:30

” Dad loved this thing :-DDDDDDDDDDDDDDDDDDd”
Lucille

Geza Kovacs - 2017. 03. 11. 00:26

Most komolyan, vannak jó részei, de ez évadok óta a legjobb volt. Pont úgy vicces, ahogy kell, és nem akart sokat markolni. Megmentettek 1 embert, voltak benne más régi szereplők, és nem egymásra fenekedtek. Így kell ezt. Ez méltó volt az első 5 évadhoz.

Silver-sama - 2017. 03. 11. 13:29

Mostanában valahogy nagyon le akarnak zárni dolgokat, és régi motívumokat visszahozni.
Pl. leszámoltak a németekkel (Thule társaság), kiirtották az összes vámpírt – köztük a kb 6.évadban megjelent Alfa vámpírt, kövi részben jönnek a Vérfarkasok, elintézték Crowley fiát, visszahozták a Colt-ot, visszahozták Lucifert is – akit valószínűleg az évad végén szintén kinyírnak. Eléggé azt az érzést kelti, mintha ez lenne az utolsó évad. Bár tudjuk, már berendelték a 13-at.
Am a mostani rész megint halál béna volt (mi volt már az ahogy leszúrta a kutyát??), de a TWD utalás miatt nem tudok haragudni rá :D. Egész rész alatt azon mosolyogtam :D.

Claire8310 - 2017. 03. 11. 17:55

Ramsey a hellhound :) na meg a Lucille utalás! Winchester fater büszke lenne. Ackels továbbra is nagyon jól szórakozik ebben az évadban, öröm nézni,az egész nyitó bevonulás a bunkerbe remek volt.

Batistuta - 2017. 03. 12. 09:53

volt még egy sherlock Miss me? utalás is :) nekem nagyon bejött a rész, egész pofásra sikeredett. határozottan felüdülés az évad.

Zora - 2017. 03. 12. 11:20

Nagyon tetszett ez a 15. rész.
Már vártam, milyen, ha egy “tudatlant” felvilágosítanak.
Crowley meg erre odavarázsolta magát…

Ja, és annyira húztam a számat, hogy ne má’, két ilyen kétbalkezes kiszabadítja Lucifert, hogy C milyen bénán válogatja meg a szolgáit – és NEM!!!
:-))))))))))))
Hogy a test maga a ketrec, az valami fenomenális!!!

Cas most akkor fent marad, és ennyi, vagy hogy lesz?

Starlark - 2017. 03. 24. 14:10

Szünet van most a sorozatban?
Se a múlt se ezen a héten nincs új rész.

bkitten - 2017. 03. 31. 14:01

de most jött ki a 12/16.rész

bár minek..:( nem akarok spoilert, tehát inkább általánosságban egy töltelék epizód volt.

Zora - 2017. 04. 02. 09:49

12×16

Jó volt, tetszik, ha régi szereplőkről szó van. Meg, persze, ez kicsit megváltoztatja a britek hozzáállását – bár annak a lánynak a halálát a wc-ben még nem mondták meg Dean-éknek.
Ha az kiderül… Akkor megint jön egy haragszom-rád szakasz.

LaCRossE - 2017. 04. 07. 13:14

Ekkora balfasz epizódot, de komolyan… Muszáj volt kinyírni Mick-et? Ráadásul így?
A Poklos dolgok, Crowleyval, Luciferrel a hülye kis öltönyös démonokkal együtt már nagyon unalmas.
A BMOL pedig most csapott át nagy csalódásba. Van egyáltalán bármi érdekes tervük?

Kimondottan szerettem az évadot, de ez a rész nagyon-nagyon félre fogja vinni az egészet.

wondorog - 2017. 04. 07. 18:48

Mick miatt én is dühös vagyok, egyértelműen az évad legjobb újonca volt, pont rész közben gondolkodtam, hogy simán maradhatna visszatérőnek akár több évadra is. Nekem a Pokollal azért nincs bajom, mert Mark Pellegrino Luciferjét egyszerűen imádom, így nagyon jól szórakozok, bár az öltönyös démonok tényleg ilyen stormtrooper szintűek már. Viszont a süketnéma csajszi nagyon cuki volt, pedig nem is emlékszem egyáltalán rá korábbról.

Peti1899 - 2017. 04. 07. 23:37

Mick kiírása rohadt felesleges volt.. Komolyan évadok óta képtelenek normális, szerethető mellékkaraktereket írni, akiket vissza-vissza hoznak, azoknak a nagy része (számomra legalábbis) ellenszenves. Végre csinálnak egy karaktert, aki ráadásul fejlődik is (hoppá! azért ez nem nem Supnat-módi), erre mit csinálnak? A lehető legszarabb módon kinyírják..
Amúgy Mark Pellegrino továbbra is zseniális, olyan jól hozza a szerepet, mint senki más :D Remélhetőleg, ha Lucifer marad, akkor ő is marad végleg.

Zora - 2017. 04. 09. 11:24

12×17

Kellynél nagyon elbénázták. Ha a Colttal belelőnek egyenesen a hasába, akkor a gyerek meghal ugyan, de a nőt lehet, meg lehetett volna menteni.
Most Sam-ék vajszívűsége fogja a vesztüket okozni.
Kellynek lett volna lehetősége jóval korábban megszabadulni tőle, de mivel nem tette, most már nehezebb lesz.

Davies-t nagyon sajnálom.
Kíváncsi vagyok, hogy alakulnak a továbbiak.

Szula 25 - 2017. 04. 09. 22:36

3 résszel ezelőtt mondtam az ismerősömnek hogy figyelje meg Winchester mamit meg fogja fektetni Ketch valamikor. Erre most itt is volt. Várom a pillanatot mikor rájön hogy meg akarják ölni a fiait, remélem anyuci bekeményít akkor és a vén szipírgyónak kitekeri a nyakát, mert már most irritáló az öregasszony.

Szula 25 – 2016. 10. 26. 17:42
“Viszont tartok attól hogy a 2. rész végén belengetett karakternek köze lesz Mary esetleges újboli halálához és a tesóknak ez adhat majd okot hogy neki menjenek az angol egyetemeseknek”

Ezt a 2. rész után írtam fentebb, kíváncsi vagyok bejön e a tippem végül. :) (Remélem nem hal meg anyuci)

korum - 2017. 04. 14. 20:28

Nem értem ezt a tökölődést, ha a Harry Potterék el akarják tenni láb alól a Winchesteréket, akkor teszik el őket láb alól, amikor csak akarják.
Itt meg addig húzzák majd, mint a taknyot, aztán a végén nem fog sikerülni, pedig csak egy mesterlővész kellene a főhadiszálásuk elé vagy egy bomba az ajtóra, ésetleg megmérgezni a cukrot a kávéjukba, ha már úgyis ki-be járkálnak.

szirial - 2017. 04. 14. 21:19

Teljesen egyetértek az előttem szólóval.
De az utolsó rész heti ügynek egészen rendben volt.
Soha rosszabb ne legyen.
A Stark-Martell álneveknél hangosan röhögtem. Eddig sem sajnálták a popkultúrás poénokat, de ez már a szemtelenség határát súrolta.

Zora - 2017. 04. 15. 20:21

12×18

Hát, nagyon reménykedtem, hogy asztalfarigcsálás közben feltűnik nekik egy csomó idegen ujjlenyomat. Vagy, hogy Dean beteszi az asztal alá a pisztolyt és megtalálja a mikrofont.

–> mert szerintem ezért nem nyírják ki őket, mert a fiúk az “összekötők” a vadászok között. Így megtudhatják az angolok az összesnek a nevét, tartózkodási helyét, stb, aztán ha őket kinyírták, jöhetnek a fiúk.

Claire8310 - 2017. 04. 15. 21:39

Na ez jó kis heti ügy volt, és még a végére akadt egy egész kis heatrfelt pillanat is. A “killing people, the family business”-ről meg nem is beszélve.

korum - 2017. 04. 16. 20:53

Szeirintem a amerikai vadászok beszervezgetésénél már kiderült, hogy meg tudják őket tálálni a Winchesterek nélkül is, másrészt mintha konkrétan Sam és Dean megölésére célozgattak volna.

mókus - 2017. 04. 21. 14:30

az idei komolynak szánt brit főszál annyira nem is érdekel már, irtó unalmas, rémesen rossz casting (leszámítva a Lucifer/nefilim vonalat).
a heti ügyek viszont elmennek, nem rosszak, elég szórakoztató még mindig a sorozat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz