login |

Gilmore Girls: A Year In The Life – Winter

2016. 11. 25. 20:15 - Írta: human

68 hozzászólás | kategória: kritika, tévéfilm,

(A Netflix szokás szerint a teljes anyagot, mind a 4 filmet elérhetővé tette. Az írás az elsőről szól, aki a későbbiekről is kommentelne, az próbáljon spoilermentesen, vagy jelezze a spoilert. Utóbbit tartogatni is ér vasárnapig, akkor lesz évadkritika.)

El sem hiszem, hogy végül csak kapunk egy méltó lezárást a Szívek szállodájához. Ha még emlékeztek, akkor anno az utolsó évadot nem az Amy Sherman-Palladino-ék készítették, és így visszagondolva tényleg nem volt az igazi, amit ez az új film teljesen alátámaszt. Nagyjából 10 perc kellett, hogy újra elkapjon az a hangulat, ami miatt még az előbb említett borzasztó magyar cím ellenére is ott ragadtam a sorozat mellett.

gilmore-winter

A történet továbbra is csak annyi, hogy mi van a Gilmore lányokkal. Láthatjuk, Rory épp mit kezd az életével, azt hogy Lorelai épp mivel tengeti a napjait, és otthon ki várja. A színész, Edward Herrmann halála is előkerül, mivel a gyászt beleszőtték a sorozatba, méghozzá nem is akárhogy.

Igazából új nézőként is jó lehet ez a film, valamennyire megáll a saját lábán, viszonylag normálisan hozza be a régi arcokat újra a képbe, de teljesen csak a kikacsintásokkal működik. Mivel nem remake-ről van szó, hanem rendes folytatásról, így szerintem ezt, a múltra való építkezést, nem lehet túlzottan felróni a sorozatnak. Rajongóként pedig nagyon jó a nosztalgiavonaton ülni.

gilmore-winter-martini

Durva amúgy, hogy hiába próbálták páran imitálni, mégis mennyire különleges Amy Sherman-Palladino stílusa. Már amikor engedik őt kibontakozni. Pedig nem is bonyolult a Gilmore- és Bunheads-képlet: gyors beszéd – rengeteg popkult utalással. De valahogy itt működik olyasmi is, ami máshol erőlködésnek hat.

Persze valójában egy álomvilág Stars Hollow, de olyan, amibe jó elmerülni. A kezdő film is ilyen, volt pár nevetnivaló benne, de még döcögött a téma egészen eddig a jelenetig: Lorelai ül Kirk Ooo-ber-jében, amiben nincs rádió, de a sofőr felajánlja, hogy énekel szívesen bármit. Ahogy ott Lorelai elmosolyodik a jelenet aranyos abszurditásán, na, az egy tökéletes pillanat.

gilmore-winter-sewer

Igazából pontozni nem annyira akarnám, számomra tökéletesen élesztette fel a sorozatot. Tudom, hogy mindenki jó pénzt kap a feltűnéséért, de mégsem azt éreztem, hogy csak anyagi okok miatt vállalták el a dolgot. Durva amúgy, hogy pár színész mennyire csak ezekkel az írókkal képes bármire, magán kalandjaiban meg durván felsül mindig.

gilmore-winter-enek

Nemsokára folytatom is a nézést (a fentiek fényében: duh!), évadkritika vasárnapra várható, de hétvégén más módon is kicsordul majd a Gilmore-kávé, mert ilyen nagy felélesztéseknél felmerül pár kérdés is. Ezekről bővebben szombaton.

68 hozzászólás Ne habozz!

Angelina - 2016. 11. 25. 20:55

Na most akkor ez lezárás? Ne is reménykedjünk több szezonban?

akexis - 2016. 11. 25. 21:03

Lesz szinkronos verzió? Nekem ez úgy tökéletes, telitalálat magyar hangokkal.

szerintem - 2016. 11. 25. 21:03

en meg jovo het vasarnapig netflix nelkul vagyok, nem tudom, hogy fogom kibirni, hogy ne spoilerezzem el magamnak.

Enci - 2016. 11. 25. 21:27

En most kezdem 😊 es nagyon izgulok 😊

f.fredericks - 2016. 11. 25. 21:32

Most fejeztem be a Wintert. Engem is elkapott a hangulat. Először úgy a 3. percnél röhögtem fel hangosan, az Omar Little-ös beszólásnál. Nagyon-nagyon tetszik, és nagyon jó látni a régi arcokat.

winnie - 2016. 11. 25. 21:34

Na most akkor ez lezárás? Ne is reménykedjünk több szezonban?

dehogynem. főleg ilyen befejezéssel adja magát, hogy legyen folytatás. nem hiszem, hogy a résztvevőknek ne lenne kedve, siker is lesz, így marad a készítő.

winnie - 2016. 11. 25. 21:37

Lesz szinkronos verzió? Nekem ez úgy tökéletes, telitalálat magyar hangokkal.

előfordulhat. – ha a netflix elkezd magyarítani és saját szinkront készíteni. az is előfordulhat, hogy ez talán tévébe kerülhet, de mivel ilyen infó nincs, ezt nem feltételezném, hiszen más netflix-sorozat sem került oda. (kivéve a house of cards, amikor még nem volt netflix, annak elkészült a szinkronja, mert eladták a jogokat, illetve a killing, mert annak az első 2 szezonja volt tévében, meg az egyébként sincs hazai netflixen.)

Edrick - 2016. 11. 25. 22:03

Ez a nosztalgiafaktoros első rész tetszett nekem is. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy nekem elsőre naggyon tömény volt így 90 percben, azt hittem, nem is lesz energiám folytatni, vagy ha igen, Gilmore túladagolásban halok meg.
Mindenesetre jó kis kezdés volt, az alaphangulatot megadta :)

Diapolo - 2016. 11. 25. 22:08

Mint egy kisgyerek úgy ugráltam mikor elkezdtem :) Most kezdem a Summert, de még a Fall is képernyőre kerül ma este. Köszönet a Netflixnek ezért. Titkon nagyon reménykedem benne, hogy lesz folytatás, mert ez a kedvenc sorozatom! (Pedig hányszor kiröhögtek/kiröhögnek az egyetemen, hogy én szívek szállodáját nézek…az a fránya magyar címválasztás)

Edrick - 2016. 11. 25. 22:27

Ja, én akkor hódoltam be végleg, amikor megszólat Tom Waits. Ott végem volt.

Enci - 2016. 11. 25. 23:01

Azert a spring eleje 😁😁😁
Nagyon atom!

Edinburgh - 2016. 11. 25. 23:37

Hát a Fall utolsó mondata erősen arra enged következtetni, hogy ez folytatás lesz és nem lezárás :)

blueberry - 2016. 11. 25. 23:57

Négy estére tervezem elhúzni a dolgot és az első rész megnézése után jó döntésnek érzem, mert vannak dolgok, amiknek ülepedniük kell (és persze így tovább tart). Addig meg igyekszem se látni se hallani, hogy ne tudjam meg sehonnan idő előtt azt az utolsó négy szót (bár lett egy erős tippem a Winter után).

Egy dolog azonban nem hagyott nyugodni: a stáblistán szerepel Alex Borstein, mint Drella, újra átpörgettem a részt, de nem találom sehol, vagy csak nagyon figyelmetlen lennék?

Diapolo - 2016. 11. 26. 01:19

Ez remek volt. A vége alapján pedig szerintem nem kérdés, hogy lesz folytatás :) a többit majd az évadkritikánál

Enci - 2016. 11. 26. 03:36

Azta! Hat igen. A Fall utolso mondata egy cseppet nagyot szolt. Viszont a Summer… Sirva rohogos 😊

winnie - 2016. 11. 26. 08:47

Edinburgh: azért óvatosan. a sorozatokat általában nyitva hagyják, hogy lehessen folytatni. de csak azért, hogy ha úgy alakul, akkor lehessen folytatni. ez még nem jelenti azt, hogy valaha is lesz folytatás.

Dregnarr1 - 2016. 11. 26. 08:49

Imádnám, ha nem is újra sorozatban, de minden évben kapnánk egy ilyen négy részt.

Kaktusz - 2016. 11. 26. 09:04

Én nem bírtam ki, végigtoltam mind a 4 részt egyben, de most igyekszem spoilermentesen írni. (Najó, bevallom, néhány hete az egész sorozatot végignéztem ráhangolódásként :D ) Fantasztikus hullámvasút volt! Egyszerűen… Igen, ezek a karakterek, lehet őket másolni, de csak ez a szerzőpáros ismeri őket annyira szervesen, hogy egy ilyen természetes, bájos és sírvaröhögősen vicces végeredményt kapjunk. Az egész gördült magától. Nekem az sem volt visszás, hogy néhány szereplő 1-1 jelenet erejéig tűnt fel, közel 10 évvel (?) a 7. évad után a saját életemben is azt veszem észre, hogy bizony vannak szereplők, akiknek ennyi idő után már csak ennyi jut. Ezek mind kedves kikacsintások voltak, de nem éreztem úgy, hogy akkor most mindenkit belezsúfolni ebbe a 4 részbe, mert csak. Nagyon jól eltalálták az egyensúlyt.

Ami elsőre kicsit szokatlan volt, hogy teret kaptak a kicsit hosszabb átvezetések a jelenetek között, hosszabb, filmesebb kamera mozgások, amik 45 percbe nem feltétlenül férnek bele, de itt abszolút volt létjogosultságuk. Külön tetszett, hogy sok jelenetben az egyébként már nem annyira népszerű, de a GG-ben annó nagyon jellemző kameraállásokat használták, pl párbeszédnek csak az egyik fél van a képben, a másikból semmi nem látszódik (ez mondjuk szerintem nem tűnt volna fel, ha nem darálom le az első 7 évadot előtte, de így nagyon kiugó volt). Meg azok a másfél perces vágás nélküli dialógusok! Bevallom, hirtelen csak egyre emlékszem, de tuti volt több is.

És a zene! Hogy hozták a régit, de új slágereket is kaptunk, amik úgy illeszkednek ebbe a világba, mintha már hallottuk volna őket valahol…

Így első nézésre valamiért a tél lett a kedvenc, de a többi is nagyon ott van.

Enci - 2016. 11. 26. 09:11

Nekem a Summer tetszett leginkabb. Egyreszrol mert a fovonulata es Sutton Foster meg Christian Borle alakitasa sirva/fekve rohogos, masreszrol az elejen a teljes kiscsaladi vacsi is igazan eletszeru volt es hangulatos :) szerintem ma is megnezem :D

Nik23 - 2016. 11. 26. 10:38

SPOILERS

Én is ledaráltam mind a négy részt. A vége az ledöbbentett, mikor már azt hiszed kész ennyi, jön az a mondat, amitől felkiáltasz a végén, na de hol a folytatás???
Rory számomra nagyon furcsa, mármint a viselkedése, nem vall rá, hogy ilyen legyen. Olyan szerencsétlen, elveszett. Érthető lenne mindez 18-20 évesen, de már 32. Az ő életszálát nagyon nyitva hagyták.
Emily viszont csúcs. És Kirk az Ooo-berrel zseniális. Azt hiszem még párszor újra nézem majd (magyar felirattal, talán egyszer szinkronnal is).

bikkbakk - 2016. 11. 26. 10:57

ááááá, k…-ra élveztem, pedig féltem, hogy elrontják:)

jessm - 2016. 11. 26. 11:46

Rendkívül élveztem. Elöször voltak szokatlan dolgok, egy ideig eltartott mig elkaptam a hangulatot. A vacsora Emilynél már sírva röhögös volt.
Az külön tetszett ,hogy a sorozat egy kicsit mélyebb volt mint régen, tetszett ahogy végigjárta a hogyan tovább kérdést?.
Summer végén az a dal valahogy úgyanúgy elkapott mint Lorelait.

Fruzsi - 2016. 11. 26. 12:40

Nem hinném, hogy lesz folytatás. Az utolsó 4 szó mindig is utolsóként szerepelt ASP fejében. Amint lehet spoilerezni remélem részletesen megbeszéljük a végét, mert wow! Remélem mindenkinek sikerül úgy megnéznie mindent, hogy senki nem lövi le a sok meglepetés elemet. Jó nézést! :)

winnie - 2016. 11. 26. 13:12

fruzsi: igen, utolsóként, de ha akarna is folytatást, itt nem tehette volna meg, hogy nem azzal zár, mert lehet, hogy nem kér többet a netflix. szóval akár van terv vagy hajlandóság, akár nincs, a záráson nem módosított volna, én így gondolkodtam.

fireblade "pistike" - 2016. 11. 26. 13:17

Tudható bármi a nézettségről, siker lett?
mik a visszajelzések kint?
vagy még korai kérdés?

Blueskyisblue - 2016. 11. 26. 14:05

Hű, hát azt terveztem, hogy ledarálom egyben de két és fél rész után megakadt a torkomon a musicales rész közben. Engem kifejezetten lehangol és azt másfél órában. Szóval a másfél részt felosztom néhány estére, de valószínűleg pont ugyanazokkal küzdök mint ők éppen és ez fáj. Nem azt mondom, hogy rossz, csak nem úgy hat, mint régen. Azt hiszem, kellett volna egy ismétlő darálás a hét évadról, hogy lelazuljak rá.

natasa - 2016. 11. 26. 14:30

Én utáltam a végét. Kislányként kezdtem nézni, tiniként is imádtam és nagyon nagy pofonnak éreztem az őszi rész végét. Kicsit úgy érzem nem illik a Rory karakteréhez a befejezés, meg kb semmi, amit négy rész alatt csinál. A legtöbb amerikai fórum ki van akadva, legalábbis nagyon megosztott, ahogy én elnéztem és az ismerőseim is akik ledarálták elég csalódottak. Nem tudom akarjak e folytatást, mert félek az ugyanilyen csalódás lenne.

roadtrip29 - 2016. 11. 26. 14:33

SPOILER

blueberry!

Szerintem Drella nem a saját szerepében tért vissza, hanem ő volt a fiatalos, de maszkírozott Miss Celine. Nem a régi nő volt, ahogy elnéztem, vélemény?

mojito317 - 2016. 11. 26. 14:55

Alex Borstein volt az eredetiben és itt is Miss Celine. Az eredeti első pár részében ő volt Drella, de valójában (ha nem ő lett volna Lois szinkronhangja a Family Guy-ban) Sookie szerepére válogatták be.

Nik23 - 2016. 11. 26. 15:08

SPOILER
fruzsi: valóban az utolsó négy szót már rég eltervezte ASP, de a 7 évadhoz, oda jó is lett volna, azért 9 éve eltelt közben, nem mindegy, hogy 23 évesen vagy 32 évesen mondasz ilyet. Az egész 4 részben Rory nem a régi megszokott Rory volt, voltak pillanatok amikor igen, de csak pillanatok.

maze - 2016. 11. 26. 15:21

annyira nagyon vártam és szerencsére nem okozott csalódást. két nap alatt néztem meg, mert nem akartam túl gyorsan elfogyasztani.
szerintem Rory-val az a baj, hogy ő mindig mindenkitől azt hallotta, hogy okos, ügyes, szuperfantasztikus, így amikor valami kicsit nem sikerül vagy nem megy elsőre akkor fogalma sincs, hogy mit kell csinálni, mert nincsenek stratégiái erre az esetre lásd a yacht lopás utáni történéseket. És ez az összezavarodottság most is teljesen átjött.
Nagyon jó lenne, ha minden évben kapnánk belőle ennyit!

DreamerZ - 2016. 11. 26. 15:30

Ha lenne felirat, lehet megnézném, de leginkább magyar szinkronnal érdekel. Remélem a Netflix nem zárkózik el a tévés értékesítéstől. Kiszúrás lenne bizonyos rajongókkal, ha kizárólag náluk lehetne nézni, miközben nem hajlandóak szinkront készíttetni semmilyen sorozatukhoz.

laparama - 2016. 11. 26. 15:58

Nekem valahogy a tél még kissé furi volt,a későbbi részekre kapott el a feeling. Arra viszont rá kellett jönnöm,hogy hiába is nézek mindent már eredeti nyelven,itt nagyon hiányzott a szinkron,főleg Rorynál…

Mancs - 2016. 11. 26. 16:02

Spoiler
háááát… én is egyben ledaráltam a 4 részt, és végtelenül csalódott vagyok. Mindegyik hozta hangulatban a megszokottat, viszont a két főszereplő történetét nem egy minőségben dolgozták ki. Lorelaié szuper, mély, van vonulata. De Rory borzalom. Lapos, érzelemszegény, unalmas. A vége pedig botrány. Én teljesen befordultam tegnap este a végétől, nem akartam elhinni, hogy ezt így hagyták, amikor pont a 7. évad suta befejezetlensége miatt ígérték a folytatást.. Értem én, hogy így milyen meghökkentő meg vagány a befejezés, csakhogy végigkövettem évtizedeken keresztül egy család sorsát, és a végére nem valami cirkuszi mutatványt, hanem befejezést, pontot, valami ívet várok. Ennyivel tartozott volna az író a rajongók lelkének..

rcsilli - 2016. 11. 26. 16:29

***SPOILER***

nekem az életérzést abszolút sikerült eltalálniuk, de valahogy Rory karakterét nem igazán tudták úgy folytatni ahogy megérdemelte volna…ütősebb lett volna ez a 4 szó a 7. évad végén, most olyan hmm…klisés szerintem. Mondjuk Christopher jelenetétől nálam egyértelmű volt hogy mi lesz a vége, addig csak sejtettem.
Tekintve hogy régóta megy a találgatás hogy mi hogy alakul és mi is lesz az a 4 szó, elég nagyok voltak az elvárásaim – gondolom ezzel nem vagyok egyedül és a hangulat mellé egy kis váratlan fordulatnak örültem volna. Azt elérték közben hogy könnyezzek néha, a visszaemlékezések is jól sikerültek, és tényleg nagyon sikerült eltalálniuk a sorozat hangulatát, úgyhogy habár nem tetszett mindenhol a storyline, elégedett vagyok az eredménnyel és örülök hogy újra bepillantást nyerhettem StarsHollow életébe, ha csak erre a 4 részre is :)
nem tudom hogy örülnék-e ha sorozatként folytatnák, még ha egy nagy részem kíváncsi is lenne rá hogy milyen folytatást gondolna az író/rendező, de jobban félek tőle, hogy nem lenne az igazi… így legalább továbbgondolhatom én és egy Jess/Luke, Rory/Lorelai életutat odaképzelhetek folytatásnak-persze jóval kevesebb huzavonával-Jess azért talán belevalóbb lenne Luke-nál mint hogy évekig csak várjon :)

BotondB - 2016. 11. 26. 16:33

Lenne 2 kérdésem amire nagyon érdekelne 1-2 válasz:
1. Önmagában szerintetek van e értelme megnézni ezt a négy filmet vagy az előzmények ismerete nélkül nem ad annyit?
2. Elölről kezdeni esetleg mennyi értelme lenne? Meglep hogy megfogalmazódik bennem mert nem az én zsánerem de annyira nagy körülötte a felhajtás hogy gondolom nem lehet olyan rossz. De mondjuk érdekelne hogy 7 évadon át mennyire tartja a színvonalat a sorozat.

rcsilli - 2016. 11. 26. 16:51

BotondB

kérdéseidre:
1.Szerintem akár önmagában is megállja a helyét, de mivel van visszatekintés meg nyilván nem magyarázzák meg a háttérsztorikat, úgy az igazi ha azt is ismered, akkor igazán feel good
2. én nemrég néztem újra és még mindig megállja a helyét, mindenkinek más évad a kedvence, melyik miért jó, de szerintem a színvonal és a stílus nagyjából állandó. Ha az első 1-2 részt megnézed úgyis tudni fogod hogy beleszeretsz-e, ha nem akkor nincs értelme nézni, ha igen, akkor egyértelmű ;)

Kaktusz - 2016. 11. 26. 16:59

BotondB:

szerintem érdemes megnézni a pilotot és ha az bejön, csinálni egy darát a 7 évadból. Ha annyira nem vagy elkötelezett, magában a 4 új rész is abszolút élvezhető, de a soksok utalás az előző évekre úgy nem jön át igazán.

kicsi spoiler:

Ez a 4 rész valóban kicsit varázslatosabbra sikerült, mint az eredeti sorozat, de ennek ellenére mégis tudtak kellő mélységgel nyúlni a komolyabb témákhoz. Vagy pont ezért? Úgy érzem, hogy kellettek ezek a jelenetek, szálak, mert alapvetően a sztori sötétebbre sikerült, mint az első 7 évad (a központi tragédián túl is). Nekem nagyon tetszett így, de azt is pontosan értem, hogy sokaknak ez a “varázslat” miért volt már túl sok.

blueberry - 2016. 11. 26. 17:07

Nem nagyon merem a kommenteket olvasgatni, csak még a Drella kérdéshez: igen Alex Borstein anno a sorozat elején (mivel a MadTV miatt nem lehetett Sookie) játszotta néhány részben Drellát, a hárfás nőt, aztán később Miss Celine-t is ő alakította (Emily kvázi stylistját). Úgy sejtem egy nem-Winter részben szerepel Borstein Miss Celine-ként, de a Winter végén Alex Borstein neve ki van írva mint Drella – lehet hogy elbújt valamelyik jelenet hátterében.

Edinburgh - 2016. 11. 26. 18:28

winnie: Nem kell óvatoskodnom, mert nem kötöttem vérre menőfogadást arról, h lesz-e folytatás vagy sem :)Hiszen, pont ahogy említetted minden benne van a pakliban. Én is csak azt mondtam, hogy a Fall vége nekem minek tűnik. :)

Vanda - 2016. 11. 26. 18:35

Hát én végignéztem mindet egy nap alatt.. Folytatást követelek!!!

Diapolo - 2016. 11. 26. 18:40

BotondB
Kezdd el! Nem fogod megbánni. Harmadszorra néztem végig, pont 24-én fejeztem be. Már a pilotban elkapott a hangulata, ami nem eresztett a 7. évad végéig, meg azóta sem. A színvonal szerintem végig egyenletes, talán a 7. évad más egy kicsit, mert az már nem ASP műve.

dragon1986 - 2016. 11. 26. 18:59

Egyenlőre nem olvasok kommenteket.
Fura hogy Rory megfeletkezett a pasijarol.
Amugy ez asorozat ami miatt rengeteget googliztam muszaj volt mindg utána néznem a fiomes utalasoknak :D

infinity - 2016. 11. 26. 19:37

Én is megnéztem egy nap alatt az összes részt. Már nagyon vártam a nagy visszatérést és rögtön elkapott a nosztalgikus hangulat. Nagyon jó volt!!( bár volt ami nem tetszett) nem bánnám, ha lenne folytatás!

Savanah - 2016. 11. 26. 19:44

Én is inkább a csalódottak táborát bővítem.

SPOILER

Amivé Roryt a 7 évad során képezték, minimum, valami szuper sikeres emberként láttam volna vissza 10 év után. Erre írtak neki egy ilyen béna keresem a helyem szerepet, elvesztett mindent, amit addig formázott. És tudom, h csak így tudták megoldani, hogy tartalmas legyen az ő karaktere szemszögéből is a rész, de ez már nem ő volt.
A másik csalódás Emily volt. Ő is akkora fordulatot tett.

Nem részletezem itt, most, mert tudom, h nagy spoliereket majd később, de karakterileg nem volt az igazi. Sajnos.

BotondB - 2016. 11. 26. 19:54

rcsilli, Diapolo, Kaktusz: köszi szépen a válaszokat, meg is hoztátok a kedvem az elkezdéséhez :D

BubuMaczko - 2016. 11. 26. 20:01

SPOILER
Nekem nem tetszett. A nosztalgia jó dolog, de az önismétlés tíz év elteltével már kínos volt helyenként. A ritmus sem lett eltalálva, esett szét az egész.
Rory karaktere abszolút visszafelé haladt, Lorelai egy helyben toporgott. Emily fejlődése tetszett, de rá meg nem szántak elég időt.
Rory “pasija” totál ciki. Nem is értem, poén akart lenni, hogy így bánik valakivel? A szerető stástusz is megvolt egyszer már, és nem tanult belőle. Ahogy azt sem tudja 32 évesen, hogy egy állásinterjúra fel kell készülni, és nem úgy odamenni, hogy ő Isten ajándéka. Sajnálja magát, hoyg nincs állása, de nem is keres. Csak csetlik botlik.
A végét ki lehetett találni, bár én azt hittem, nem fogja tudni, kié.
Lorelai szállodája konyha nélkül áll, és bővíteni akarja?
És megint nem kommunikál rendesen egymással Lorelai és Luke, és megint Lorelai kéri meg a kezét.
Miközben ők ketten toporognak, és nem lett kidolgozva a történetük, egymás után fel lettek vonultatva a mellékszereplők, akik így nem lettek szerves része a történetnek, épp csak fel lettek vonultatva.
SPOILER

Fruzsi - 2016. 11. 26. 21:25

Winnie és Nik23: Az előbb olvastam egy cikket a THR honlapján és ASP nem válaszolt “nem”-mel még több részre. Nem is mondta, hogy “igen”, de ő olyat soha nem is szokott kb mondani. Úgyhogy vissza is vontam az első kommentemet!

!!SPOILER!!
Sokan csalódottak Rory miatt, de Rory mindig is önző valaki volt… eddig igazából nem zavart soha, de tegnap sok véleményt elolvastam és ott ecsetelték, hogy már a kezdetek óta ilyen. A Paul dolog szerintem nagyon vicces volt. Valóban igaz, hogy a valós életben szemétség ilyet művelni, de itt maga a sorozat sem felel meg a valós életnek (soha nem is felelt meg), tehát bennem inkább a komikus oldala maradt meg. Olyat is olvastam, hogy ASP ezzel kvázi “törölte” a 7. évadot. Amúgy voltak benne elemek és dolgok, amik nem tetszettek vagy unalmasak voltak. Viszont nem is azt vártam, hogy 10 év után ugyan az legyen, mivel az idő fejlődött és nekik is haladni kellett a korral. Habár az a sok mobilozó Luke kávézójában és a Szitakötőben kimondottan irritált. Mondjuk ez a valós világ, de itt még jobban zavart.

Csokoleda - 2016. 11. 26. 21:32

Mindig beigazolódik, hogy ha nagyon várok valamit ,abból csalódás lesz… Nagyon szerettem ezt a sorozatot, az elmúlt egy hónapban direkt végignéztem az egészet, hogy friss legyek, de most úgy érzem, hogy egy-egy jelenettől eltekintve árnyéka önmagának és olyan, mint egy hattyúdal.

SPOILER lehet, bár próbálom elkerülni! :)
Egyrészt Lauren Graham-et el kellene tiltani a botoxtól, mert el van deformálódva az arca. Rory arca az egész film közben olyan, mint egy félénk picsogó egérkéé, aki szüntelenül lesi, hogy a macska mikor eszi meg. A régi Rory odaállt Logan elé és közölte, hogy ő barátnőnek való lány, nem alkalmi kapcsolatnak. Most meg három részen keresztül vekeng a sorsán, ara vár, hogy Logan őt válassza.
Lorelai meg Luke kilenc év alatt még mindig ugyanott tart. Rory többi pasija ugyanazt csinálta, mint eddig, semmi újat.
És ami a legfurcsább, béna volt a lakógyűlés és a fontos mellékszereplők epizódszereplők lettek és nem csak Sookie.

Szóval nekem ez a négy rész olyan volt, mintha kaptam volna 4×1,5 órát elmélkedni azon, hogy az idő bizony telik és már semmi sem ugyanolyan, köszönjük, szép volt, de most már elég.

Agi - 2016. 11. 26. 23:55

SPOILER MIND A 4 RÉSZBŐL!!!

Nem olvastam még el a kommenteket, csak az imdbn néztem meg párat, szóval nem tudom, hogy mi az emberek véleménye az új részekről. Én nagyon szerettem a gilmore girlst, többször megnéztem már az egész sorozatot, az első négy (öt) évad volt a legjobb, utána eléggé szar lett, de mindig végignéztem azokat a részeket is. Az utolsó résszel én meg voltam elégedve, Rory újra sínen volt, szakított Logannel, valami hasznosat kezdett az életével, Lorelai meg összejött Lukekal, szóval én elégedett voltam.

Még tavasszal újranéztem az egészet, és igazából most először éreztem úgy, hogy Logan még sem olyan borzalmas, mint ahogyan korábban gondoltam, de igazából mindig is, és most is Team Jess vagyok! Én az új részektől azt szerettem volna legjobban, hogy Rory jöjjön össze Jessel, és legyen meg az a jó GG hangulata.

Be kell vallanom, hogy én csalódott vagyok, és nem (csak) azért, mert Rory nem jött össze Jess-szel, hanem azért mert nekem már az egész alapszituáció érthetetlen volt. Rory mitől lett ekkora szerencsétlenség? Miért sikertelen? De ami a legnagyobb hülyeség volt szerintem, a Paul nevű barátja, akit le sem szart. Miért volt vele, ha nem szerette? Miért nem szakított vele egy egész éven keresztül, ha már az elején is ez volt a célja? Miért csalta meg Logannel? Logan miért nem szakított Odettetel? Tökre úgy csinált, mintha neki muszáj lenne elvennie ezt a csajt, mert a dinasztiák eldöntötték ezt a feje felett. Tudom, hogy tökre kiakadt a családja, amikor Roryval járt, de akkor is! Tök faszság volt az egész. Amikor eljött az élet halál brigád megvigasztalni Roryt, már komolyan azt kívántam, hogy jöjjön össze inkább Logannel, aztán mivel nem jöttek össze, reménykedtem, hogy akkor még talán Jessszel lesz valami. Aztán az utolsó mondat engem rendesen felbaszott, oké, hogy ez volt Amy Sherman-Palladinonak az elképzelése már a kezdetektől fogva, de akkor is. Máshogy is lehetett volna így vége, pl ha összejön Logannel, és együtt nevelik fel a gyereket, vagy ha nem is Logan gyereke lenne, de az én értelmezésem szerint az övé a gyerek, és a Christopherrel való beszélgetésből úgy gondolom, hogy Rory nem is akarja elmondani Logannek, vagy nem akarja, hogy szerepe legyen a gyerekük életében. Szóval a végén Roryból is Lorelai lett, pedig neki tökre nem kellett volna Lorelaijá válnia, mert neki teljesen más volt az életútja, avgy másnak kellett volna lennie. Szerintem ez egy tök béna lezárás volt, nem is igazán zárt le semmit sem. Jess lesz Rory Lukeja, és majd 22 év múlva ők is összejönnek, vagy mi? ÁÁÁÁÁ

Persze voltak benne jó részek is, de nekem ez az egész alapkoncepció nem jött be. Lorelai és Emily legalább fejlődtek, de Rory nem igazán.

Csalódott vagyok.

asszemelegvoltennyi - 2016. 11. 27. 00:25

SPOILER

Én is abba táborba tartozom, aki az első rész megnézése után kipörgettem az évadot végig. És nem tudom, szerintem ez a sorozat addig működött amíg nem vette igazán komolyan magát, értem én hogy volt itt karakter halál, meg öregedés meg életbe belefásulás, de konkrétan a 4 részből 3 rész full depressziós, olyan nyomasztó pisi-kaki viccekkel van tele, mint a thirtysomethings group, amikor legszívesebben leszúrnám magam annyira kínos, vagy az ő szüleik, vagy a musical, vagy amikor Lorelei elmegy túrázni és bénázik ezért a fejére csúszik a táskája, ahogy lehajol, vagy amikor a lakógyűlésen megszólal a légkondi, és mindenkinek elnyomja a hangját, és amikor Lorelei Taylor alsógatyájával poénkodik, persze elhallgat és a csöndben mindenki hallja, haha k*rvavicces. Egy 6 éves humorérzékét megirigyelhetnék az írók. Meg őszintén értem én hogy nosztalgia vonat, és igen pár karakterrel működik, pl Paris, Doyle vagy Michelle, de általában nem, random karakterek beleszólnak egy pillanatra a képbe, hogy kacsintgassanak nekünk. pl.: a gitáros utcazenész srác, aki elüldöz egy másik utcazenészt, haha a múlt évadban egy egész rész szólt erről, nagyon vicces eredeti poén.

Egyébként a régebbi évadoktól sosem vártam volna el ilyesmit, de meglepően szörnyű az operatőri munka. Megtartottak dolgokat a régi average tv show minőségből, de helyenként behoztak újabb kameramozgásokat, beállításokat stb, viszont teljesen indokolatlanul használják őket. Pl csomószor van mozgó kamera, és van hogy kézi és rezeg, van hogy gyönyörűen kocsizva mozog, és nincs különbség hangulatban, simán csak zavaró, nem következetes. Meg egy két kellemetlen közeli is van benne, pl amikor Rory Christophert meglátogatja az utcsó részben annyira rámászik a kamera, hogy szabályosan rosszul érzem magam tőle. Arról nem is beszélve mennyire rossz a vágás ritmusa, pl komolyan 15 perc elmegy a musicales jelenetre??? már a legelején értjük, hogy gáz, kínos, f*s most miért kell eddig ezt néznem?

Aztán még 1 dolog, csak azért mert popkulturális referenciákat eldobálunk még nem lesz valami vicces. pl.: Rory a medencénél Khaleesi, mert miért?? mert egy nő akinek a parancsát teljesíted?? grat. és sajna ez így megy tovább a 6 órás játékidőben végig.

Tehát megnézi az ember az első 3 részt, és Lanenek (akinek szintén semmi értelme, teljesen elveszik a karakteréből az, ami valaha izgalmas volt, generációs szakadék, vallási különbségek, anya-lánya konfliktus stb.) van egy darab mondata, ami az egész új évadot összefoglalja: That adult stuff is really hard isn’t it?

Még szerencse hogy van a 4. rész, mert annak a második felétől, amikor kicsit megoldódnak a dolgok, meg helyére pattan kb minden, megint élvezhető dolgot kapunk, és ez elnyomja azt a sok nyomort, amit minden téren okoz ez az újraélesztés. Így egy pillanatra azt is gondoltam, hogy jó volt ez az egész.

És persze, meg lehet kérdezni hogy de mit vár az ember egy ilyentől? Én igazából csak szórakozni akartam pár órát, meg nyilván érdekelt hova viszik a karaktereket, de Emily lett az egyetlen tisztességesen továbbvitt és reálisan levezetett szereplő, a többiek inkább csak ott se lettek volna. Meg azt mertem gondolni, hogy ha már úgyis átveszi a Netflix, akkor belemegy majd az onnan elvárt minőség és színvonal, nyilvánvalóan tévedtem.

Mindent egybevetve a 4 rész korrekt, a többi kuka, Rory terhessége a legbénább klisé ever, és legalább kinda be lett fejezve a sorozat, de én őszintén remélem hogy nem folytatják, innen már csak lefelé megy…

SPOILER

Agi - 2016. 11. 27. 00:34

azt hiszem, pár csúnyább szó miatt megette a blogmotor a kommentemet:( Pedig jó sokat írtam.

SPOILER:

Szóval nagyjából azt akartam leírni, hogy én csalódott vagyok, mert ahhoz képest, hogy Amy Sherman Palladino milyen régóta szerette volna megcsinálni ezt a lezárást, elég bénára sikerültek bizonyos részek, cselekmények, történet szálak, és itt elsősorban Rory egész karakterére gondolok. Ahogy vége lett a 7. évadnak, az alapján Rory élete sínen volt, és tökre nem ilyen életének kellene lennie, mint amit itt az új részekben láttunk. Sikeresnek és boldognak kellett volna lennie. Nem tudom, hogy ez a Paul egy poén akart-e lenni, de szerintem nagyon gáz, hogy Rory együtt volt 2 évig egy olyan pasival, aki nem is érdekelte, és akinek a létezéséről is teljesen megfeledkezett. Már az elején szakítani akart vele, de egy évig nem tudta ezt megtenni. Aztán Logan szeretője lesz, miközben van pasija, és Logannek meg menyasszonya. Én team Jess vagyok/voltam, de amikor az élet halál brigáddal eljöttek megvigasztalni Roryt, már azt kívántam, hogy jöjjenek össze Logannel, és legyenek együtt boldogok. Aztán, mivel nem jöttek össze, reméltem, hogy akkor Jessszel fognak összejönni, de abból sem lett semmi sem. Aztán az utolsó, várva várt mondatnál rendesen felb*sztam magam. Oké, hogy ez volt már 16 évvel ezelőtt megálmodva, de akkor is lehetett volna más környezetben ellőni. A Christopheres beszélgetésből úgy gondolom, hogy Rory nem akarja elmondani Logannek, hogy apa lesz, vagy nem akarja, hogy a gyerek életében jelentős szerepet töltsön be, egyedül akarja felnevelni. Végül Lorelai lett belőle, pedig neki nem kellett volna Lorelainak lennie, nem azért küzdöttek szerintem, hogy így végezze. Attól még, hogy azt kell mondania a végén, hogy terhes, felnevelhetné a gyereket Logannel szerintem. Vagy ha Jess az ő párja, vele kellett volna összehozni, Jess is csak nézett epekedve Roryra az ablakon át, pedig ő elvileg nem az a tutyi-mutyi karakter, mint Luke, remélem, nem vár még 23 évet, mire összejönnek Roryval. áááááááááá Engem felidegesített a Rorys szál. Lorelaié és Emilyé nagyjából rendben volt. Kár, hogy Edward Herrmann meghalt, mert ez nagyban meghatározta az ő történetüket, de szerintem jól oldották meg, mind a ketten fejlődtek végül általa végül. A Kirkös dolgok tetszettek kb a legjobban, és Jess is jó volt, de túl kevés volt belőle. Mindegy, a fejemben összejönnek Jess-szel.

Agi - 2016. 11. 27. 00:45

ja igen, amit még írtam korábban, hogy nem értettem azt sem, hogy ha Rory is szereti Logant, és Logan is őt, akkor miért nem lehetnek együtt, most tényleg el kellett vennie Odettet, mert a dinasztiák azt akarták? Tudom, hogy korábban is volt az a rész, ahol Logan családja tökre kikészült, hogy Logan Roryval jár, de akkor is. Nehogy már ne vehesse el, ha őt akarja, ez nem a 19. század.

Agi - 2016. 11. 27. 00:50

És amiatt is csalódott vagyok, hogy nem volt benne Kiefer Sutherland:DDDD

lemilla - 2016. 11. 27. 01:49

SPOILER

Rory viselkedésén teljesen kikészültem.
Az előttem lévő hozzászóló tökéletesen leírta, hogy nem itt “kellene” tartania…de valaki más meg korábban írta, hogy mindig azt erősítették benne, hogy hű de okos, és hú meg ha, és a problémákat meg nem tudta/tanulta meg igazán kezelni. Nekem egy kicsit ez az a szitu volt, hogy a feneke alá toltak mindent, és most jól belerondított…mert hát igen, utolsó mondatra vártak, de nem mindegy milyen élethelyzetben hangzik el, és nekem is az jött le, hogy Lorelai lett Roryból, de nem jó értelemben, mert Roryt valahogy nem tudom megérteni, nem 16 éves, hogy nem tudott vigyázni…áh, én csalódott vagyok. De ez meg valahol érthető, ha megpróbálom úgy magyarázni, hogy az anyja mintáját követi, apa nélkül nőtt fel, és elég zavaros a családi élet náluk, szinte szabályok nélkül él, 16 évesen felnőttebben viselkedik, mint az édesanyja, kénytelen saját “házirendet” felállítania a kaotikus életükbe, nekem az a Rory volt a szimpatikus, és természetes, hogy változik, de reméltem, hogy nem negatív irányba megy el a jelleme, most meg 32 évesen egy infantilis kislányt látunk. Nekem az sem tűnt fel, hogy önző karakter, de visszagondolva, az utolsó évadokban már nem kedveltem annyira, érezhető volt, hogy megváltozik, csak én nem gondoltam, hogy ilyen irányba.
Hiába volt nagyon jó új részeket látni, és összességében tetszett, meg voltak nagyon megható pillanatok, de ez a Rory szál úgy rányomta a bélyegét az egészre. Nem jó érzés maradt bennem így utólag. Szerintem enélkül lezárás nélkül is élvezetes sorozatot lehetett volna csinálni, nem értem…

SPOILER VÉGE

piszuka - 2016. 11. 27. 01:56

SPOILER

akkora várakozás és hype előzte meg ezt a négy részt amit kaptunk és hát.. nekem ez ugyanolyan WTF lett, mint az eredeti lezárás. igaz én nem tudtam, hogy ez a mondat lett volna a terv az utolsó részben anno, de lehetett következtetni 1-2 dologból azért, hogy ilyesmi fog kisülni a végén. néhány szereplőt csak úgy, kötelező módon berántottak, mint pl Lane-t, semmi jelentősége nem volt szerintem.. Rory szála egyenesen bosszantó, értem ezt leginkább a pasikhoz való hozzáállására.. az meg, hogy a munka nem úgy jön össze esetleg, van ilyen, szerintem abszolút valós élethelyzet, amiről nem feltétlenül csak ő tehet. de az, hogy évekig van olyan emberrel, akit rendszeresen elfelejt, az nonszensz. én Logan párti voltam mindig is – Matt az abszolút eyecandy – és annyira megörültem, amikor megláttam, hogy azért működik még kettejük között a szerelmi szál és egyszerűen felfoghatatlan, hogy a 7. évados befejezés után képesek voltak ennyivel lezárni, hogy szeretik egymást, de nem lehetnek együtt mégsem, mert hát a Logan-nek mással KELL lennie kb.. hogy micsoda?! felnőttek már, nem abban a korban élnek, ahol ez el lenne rendelve, nem is olyan vallási kultúrában, akkor meg miért alakítják ezt így? az utolsó percig vártam a megvilágosodásukat, mint ahogy évekkel ezelőtt is, az utolsó epizódnál.. aztán egyszer csak vége lett. és ugyanúgy kiszakadt belőlem egy jó hangos MIIII?? .. szerintem ez katasztrófa lett így, főleg az utolsó mondattal megfejelve. általában nem vagyok a happy end-ek elkötelezett híve, de most annyira nagyon megérdemelte volna a karakter és mégsem lett belőle semmi. mondjuk ez a megcsalás dolog is szúrja a szemem, ezt már a Dean korszakban is méltatlannak találtam Rory-hoz, harminc éves fejjel meg főleg. Ellenben Emily és Lorelai szála egészen korrekt volt, főleg az előbbié, nála tényleg láttam egy honnan-hová vonalat, bár Richard-ot én is hiányoltam. A hangulatát illetően engem ugyanúgy berántott, leszámítva a musicales részt, azt inkább kínos volt nézni, túl hosszúra nyújtották. Azért kíváncsi vagyok a visszajelzésekre a négy részt illetően, nem gondolnám, hogy Rory miatt ne lenne a többség elégedetlen.. remélem kapnak még lehetőséget a későbbiekben ennek helyrehozására, nem tudom egyszerűen elfogadni ezt.. bocsánat, tele vagyok indulatokkal, friss még az élmény :D

SPOILER VÉGE

Diapolo - 2016. 11. 27. 07:57

Agi írására reflektálnék!

“Tudom, hogy korábban is volt az a rész, ahol Logan családja tökre kikészült, hogy Logan Roryval jár, de akkor is. Nehogy már ne vehesse el, ha őt akarja, ez nem a 19. század.”

Bochkor Gáborék a péntek reggeli Önindítóban pont arról beszéltek egy brazil szappanopera kapcsán, hogy létezik-e még ilyen, hogy valakit azért akadályoznak a szülei egy párkapcsolatban/házasságban, mert a másik fél vallása más, vagy pedig anyagilag tehetősebb. Kiderült, a mai napig sok ilyen van. Egy gazdag családban nem szívesen nézik azt, ha a gyerek lejjebb házasodik.

F.Enci - 2016. 11. 27. 09:53

Szol ez a kerdes mindenkinek, aki a Rory-Logan temat boncolgatja

SPOILER

Es akkor mi volt az a lanykeres a 7.evadban? Ha Logan lanykeresere fu-fa-bokor elott igent mondott volna Rory, ahol tehetosek nagyhanyada megjelent, azt hogy kezelte volna a Hamburger csalad?

Szoval nem, egyaltalan nem eletszeru EBBEN A HELYZETBEN (Rory-Logan), h ok ketten nem lehetnek egy par. Mert pontosan emiatt lehetnenek. Hiszen ok KÖZtudottan is azok voltak.

SPOILER VEGE

cathy - 2016. 11. 27. 10:21

Nekem nagyon tetszett, bár néhány már kommentben felsorolt hibával egyetértek, túl kapkodósra sikeredett a cselekmény. Azzal viszont nekem semm igondom nincs, hogy Rorynak csináltak is midlife crisis dolgot, sőt némileg logikus is, hogy a kis elit diák, aki mindig szuper volt, nem biztos, hogy a valós terepen megállja a helyét, és lássuk be a Chiltonban és Yale-en is el volt kényeztetve. Ez teszi életszagúvá is, hogy csak azért mert elistiskolás volt, nem fognak kapkodni érte, mert van még száz elitegyetemista, csak ha valaki ugye folyton kapja a dícséreteket, irreálisak lesznek az elvárásai, szóval ez pont hogy nem karakteridegen Rory-ábrázolás.

Az meg hogy végül megtalálja mit szeretne csinálni, (sőt ki adja az ötletet, már megint ;-) teljesen jó, és ekkor válik önmagává is, nagyon széééép az a jelenet, ahol és ahogyan elkezdi, aki látta tudja miről beszélek <3

cathy - 2016. 11. 27. 10:26

SPOILER

No a Logan-szállal viszont tökön rúgták,amit a 7.-ben azért tisztességesen lezártak, ezt a srácot ott és akkor el kellett volna engedni, bár tény hogy Rory legkomolyabb, leghosszabb kapcsolata, mellette szocializálódott igazán egy kapcsolatban, szóval elmenni mellette nyilván nem lehet. Viszont méltatlan, ahogyan Rory ebben a szerető-szerepben van, ez megint tipik Logan-húzás, amit Rory nem észlel problémának, pedig az, aztán persze megint ő jön rá, hogy ezt így nem kéne, ha Rory nem mond semmit, Logan ugyanígy folytatná, az ziher. Én behoztam volna egy új fazont-ez a Paul vonal mondjuk borzalom volt, de nyilván nem olyat- mert az passzolt volna az újdonság hatásához, az új kihívásokhoz, és a megváltozott Roryhoz is.

SPOILER VÉGE

Agi - 2016. 11. 27. 12:39

SPOILER

Biztos van ilyen, hogy nem engedik a családok, hogy valaki rangján alul házasodjon, de Logan elvette volna a hetedik évad végén, és szerintem a családja is belement volna, Rory is gazdag családból származik amúgy, csak nem abban a körben nőtt fel. De mindegy is igazából, szerintem ez akkor is béna volt.

Mindig Team Jess voltam, mert igazából nekem bejött Jess, de ahogy viselkedett anno Roryval az nem volt helyes, de én mindig jó fejnek és okosnak tartottam, akinek fejlődnie kell, és ő igazából fejlődött is a sorozatban, szerintem boyfriend material lett belőle. Logant sosoem bírtam, idegesített mindig is, de amikor tavasszal nem tudom hányadjára újranéztem a sorozatot, akkor éreztem először, hogy Logan igazából nem is olyan rossz, igazából azonkívül, hogy sajnáltatja magát, amiért gazdag, és előre megvan írva az élete, mindig normálisan viselkedett Roryval, amikor együtt voltak. (Nem csalta meg, kiállt mellette, de amúgy régen mindig szemétnek gondoltam:) ) Én igazából Rory karakterfejlődésének vettem, hogy szakított vele a hetedik évad végén, és továbblépett. Amúgy a Good Wifeban nagyon szerettem Matt Czuchryt, szóval lehet, hogy ezért is kedveltem már jobban Logant is, nem tudom.

Amúgy tényleg meg lehet érteni, ha valaki a harmincas éveire ilyen elveszett, még röhögtem is ezen a thirtysomething clubon valamennyire, de szerintem Rorynak akkor sem itt kellene tartania, még akkor sem, ha ahogyan olvastam, sokan azt írják, hogy mivel Lorelai nem az anyjaként, hanem a barátnőjeként viselkedett, amikor gyerek volt, és minden a feneke alá volt tolva (mondjuk szerintem ez nem teljesen igaz), tök várható volt, hogy nem tud megküzdeni a felnőtt élet kihívásaival. Szerintem megmutatta, hogy tud küzdeni a céljaiért, és úgy nézett ki, hogy sínen van.

Nem néztem, hogy mennyi van még hátra az utolsó részből, azt hittem, hogy még mutatni fogják a nagy esküvőt is az összes lakóval, teljesen arra vártam, hogy az majd egy feel good jelenettel le fogja zárni a dolgot, talán Jess rámozdul Roryra, aztán egyszer csak, bamm, Mom, I’m pregnant, és vége. Én többet vártam volna.

SPOILER OFF

BubuMaczko - 2016. 11. 27. 14:33

SPOILER
A hetedik évadban is eljátszották már, hogy Rory a biztos állásból, stabil jövőből nem kért, mert egy ösztöndíjra várt. Utána meg előadta az “egyszeri, különleges alkalom dumát. Ott eléggé megmutatták, hogy milyen az, mikor valaki csak azt hallja, hogy ő okos, különleges, aki bármit elérhet, és akárki kapja, az csak nyer vele. Ez pályakezdőként még rendben van. De harminc évesen ez késő, a középkori krízishez korai.
Ebben a négy részben is azt mutatták, már letett az asztalra egy New Yorker cikket, amivel úgymond sínen volt. Aztán a biztos állásajánlattal nem foglalkozik, hogy Londonban egy alkoholista nőt hallgasson naphosszat, és Logan szeretője legyen. Utána sír, hogy nincs munkája, miközben nem készül fel rendesen egy állásinterjúra. Ez nem egy befutott harmincas viselkedése.
A másik, hogy a nagy bukás súlytalan. A hetedik évadban írt egy lenéző cikket a kiváltságos fiatalokról, amiről Logan – teljesen jogosan – elmondta neki, akár tetszik neki, akár nem, Rory is az. Elit iskolákban tanult, és ott áll mögötte az anyja, apja és a nagyanyja a csekkönyvével. Így nem kockáztat igazából, mert nem kell aggódnia a megélhetésért, vagy lakhatásért, hiszen a család kicsi hercegnője nem fog utcára kerülni, éhen halni. Csak lézengeni.
A szerető státusz is megvolt már egyszer, ezért is volt szerintem kár beletenni Deant a végén, mert nem épp barátian váltak el egymástól.
Ez az egész dolog nem volt méltó szerintem Loganhez és Rory-hoz sem. Az, hogy egy férfi ilyen megalázó helyzetbe tegye a szeretett nőt, (ha tényleg annyira odavan érte), karakteridegen. A kapcsolatuk nem volt mindig a legjobb, de őszinte volt mindig hozzá. Logan apja nem hiszem, hogy megmondaná a fiának, hogy ne vegye el Rory-t. A Rory “pasija” teljesen érthetetlen számomra, hogy egyáltalán miért “jár” vele, vagy hogy bánhat így valakivel, pláne az anyjával együtt.
A mellékszereplőket nagyrészt feleslegesen tették be mutatóba. Zackről több derült ki, mint Lane-ről. Sookie eltűnése életszerűtlen volt, mint az is, hogy utána pattog, hogy a konyhája nem maradt érintetlen. Utána meg ott sincs Lorelai esküvőjén? Dean-t már mondtam.
Az utolsó jelenet meg plána fura. Az esküvője után a vőlegény sehol, és a menyasszony a lányával üldögél a főtéren? A nagy bejelentés meg szintén nem ügy. Rory sosam lesz Lorelai, mögötte olyan támogató rendszer van, amilyen az anyjának nem volt. És bármilyen poénosnak is lett beállítva, Lorelai kőkeményen dolgozott, nem lézengett, nem derogált neki a munka, ami nem pontosan az volt, amit kitalált magának. Így ez a helyzet abszolút nem felkavaró, maximum az ostobaság, hogy nem mondja el a gyerek apjának.
SPOILER

zuzmoka - 2016. 11. 27. 15:16

SPOILER
Hát, csatlakozom a csalódott brigádhoz, ami Rory karakterét illeti. 16 évesen még oké, hogy a biztos, támadhatatlan pasi mellől nem mer kilépni, a “rosszfiú”, de inkább hozzá való pasihoz, nincs tapasztalata, nem tudja rászánni magát a szakításra, megvárja, míg őt teszik lapátra. Viszont a töketlenkedésért többször meg is kapja a leosztását Lorelaitól. Most a wookie-incindens után mintha Lorelai már lemondott volna róla, konstatálja, hogy felnőtt fejjel sem lett lett okosabb a lánya ezen a téren.
Amúgy teljesen életszerűtlen Logantől, hogy “hát, volt ez a lány, kikosarazott, de azért megtartom szeretőnek”, kíváncsi lennék, hogy mi kellett ahhoz, hogy újra összekavarodjanak, ennél Logant önérzetesebbnek gondoltam… Viszont ugyanekkor ebből az utózöngéből mégis ő jön ki sérülés nélkül.
Bennem az merült fel kérdésként, hogy vajon Rory tudja-e már az LDB-búcsúkor, hogy terhes. Eléggé könnyezve vesz búcsút Logantől, mintha már tudná, milyen sorsfordító lépést tesz azzal, hogy kiiktatja őt az életéből. Persze a mulatóban való önfeledt iszogatás nem emellett szól, de valahogy szöget ütött a fejembe a kérdés…
SPOILER

phaedra - 2016. 11. 27. 19:37

SPOILER
En ugy ertelmeztem, hogy Logan es Rory nem azert nincsenek hivatalosan is egyutt, mert csaladi nyomas hatasara nem lehetnek. Ok mar lefutottak azokat a koroket, es amikor az egyik kesz volt elkotelezodni, a masik nem, es vica versa. A multat nem lehet meg nem tortentte tenni, mar tul vannak a kapcsolatuk csucspontjan, ez a friends with benefits felallas inkabb utozonge, mintsem beteljesuletlen szerelem. Bar teljesen nem tudtak elszakadni egymastol, ugy tunt, hogy egyikojuk sem tervez “komolyan” a masikkal. Van ilyen a valo eletben is, es nincs mindig happy end a vegen (+ lasd Lorelai es Christopher – mindig is szeretni fogjak egymast, es sok evbe telt, hogy rajojjenek, ettol meg nem egymasnak vannak kitalava).
A kulonbozo forumokat olvasva ugy tunik, hogy a legtobb embert az haboritotta fel a legjobban, hogy Rory a neveltetese es esze ellenere nem sikeres. Szamomra teljesen mashogy csapodott le az egesz. Van az ugy, hogy a korulmenyek vagy par rossz dontes hatasara nem ugy jonnek ki a dolgok, ahogy az ember tervezi. Van ugy, hogy a sok befektetett munka ellenere valami nem sikerul. Olyan is van, hogy az ember 30 eves koraig meg van gyozodve arrol, hogy o marpedig X dolgot akar csinalni, aztan ahogy belekostol es sodrodik az arral, rajon, hogy megsem ez teszi boldogga. En igy ertelmeztem Rory helyzetet, aki ugy tunt, hogy maganak sem akarja meg bevallani, hogy az ujsagiras megsem egy hivatas szamara, csak egy dolog, amiben igazan jo. Tobbszor is sugallva volt, hogy a konyv minden erofeszites nelkul szaladt ki a tollabol (vagyis laptopjabol). Lehet, hogy mindvegig ebbe az iranyba haladt, es a latszolagos kudarcok hatasara vegre megtalalta azt, amit mindvegig erzett, es ami miatt nem ugy es nem annyi energiat fektetett az ujsagirasba, mint kellett volna. Eppen ezert ereztem ugy, hogy a karakter hiteles maradt onmagahoz, es a sikert a sajat mondjan talalta meg, nem pedig a vilag merceje szerint (New York Times, sok penz, csillogas, tokeletes csalad a karrier mellett).
Nekem a lezaras is nagyon teteszett, es oszinten remelem, hogy nem lesz folytatas. Szivesen neznem meg eveken at a karaktereket, es kivancsi vagyok Rory tortenetere, de ez igy volt tokeletes, “full circle”.

len90 - 2016. 11. 28. 01:01

Elkezdtem nézni úgy, hogy beosztom négy napra. Feltem, hogy nem fog tetszeni, de a Winter nagyon aranyos volt és abszolút hozta a Gilmore feelinget, így alig vártam a Springet. Másnap lelkesen neki is ugrottam, de a végére rendesen untam, már többször az órámra pillantottam, hogy mikor lesz vége. Gondoltam sebaj, majd a Summer…hát nem, a Summer semmivel sem lett jobb, még alúl is múlta. És tényleg a musical volt a mélypont, nem kellett volna ennyi ideig húzni, pedig én a Bunheads óta szeretem Srutton Fostert. Ez után úgy voltam, hogy screw az egy napra egy rész, ha már ennyire elronották az élméyemet, és az egész Gilmore világot akkor legalább legyen vége, legyek túl rajta. Erre a Fall-t olyan erősnek találtam, hogy hiába volt vagy 100 perc, tényleg 5 perc után már megint az órát lestem, de most azért, hogy ne legyen vége. Szerintem nagyon jó lezárás lett.

Emily története annyira nem tetszett, én ezt nem értem karakter fejlődésnek, inkább karakter elidegenedésnek, fájt a szívem amikor eladta a Gilmore házat, és rettenet idegesített ahogy Berta családostól ránőtt a fejére, végig azt vártam, hogy előbújjon a jó öreg Emily és úgy kirúgja a vén csotrogányt, hogy napokig magához se térjen. De azért annak örülök, hogy legalább “megtalálta a lelki békéjét” Richard halála után és az új money deal is tetszett.

Lorelai storyja korrekt lett, örülök , hogy itt meglett a happy end. Megérdemelte már mindenki, csak tényleg az bosszantott benne, hogy ezzel miért kellett eddig várni? Miért kellett a Springet és Summert is végig szenvednie, holott én nem éreztem, hogy neki most bármit is át kelljen értékelnie a Luke-kal való kapcsolatával kapcsolatban, egyedül az tűnt biztos pontnak az életében, minden más: a szálló, az eltűnő barátok, a kallódó Rory mind szopás volt, egyedül a Luke-kal való kapcsolata működött rendesen, nem értem miért kellett a Wild-os kitérő.

Rory story-ja az amit félig így jósoltam meg. Érdekes, mert amikor tizenéves fejjel néztem a sorozatot ő volt a kedvenc karakterem és úgy tekintettem rá, mint a megtestesült tökéletességre. Aztán amikor tavaly újranéztem már sokadjára, immár 25 éves fejjel a sorozatot nagyon sok minden feltűnt nekem. Itt kezdett el nagyon zavarni a Dean-es dolog, gyerekkoromban ezt úgy érzékeltem, hogy Dean eleve inkább hozzá tartozott, mintsem Lindsey-hez, de most nagyon zavart, hogy Rory így belemászott egy házasságba, még akkor is ha eleve halva született dolog volt. A másik ami egyértelmű lett számomra a dárnál, hogy Rory-ban TÉNYLEG NINCS MEG AZ AMITŐL SIKERES ÚJSÁGÍRÓ LEHETNE. Az első jel a Chiltonban jött, amikor Charleston igazgató behívta magához és azt mondta, hogy szocializálódjon jobban. Tényleg ha belegondolunk élt ő ott a kis buborékjában egy elvarázsolt kisvárosban ahol mindenki istenítette, rengeteg kaját ettek az anyjával aki a filmek, Lane pedig a zene terén volt rá nagy befolyással, így ebben a kettőben otthonosan mozgott, a saját érdekéődéséből kifolyólag meg a könyvek világában mélyedt el alaposan, de semmi más kapcoslata nem volt a külvilággal, egy ilyen ember nem lesz jó riporter, vagy tudósító, egy ilyen ember nem tud BÁRMIRŐL írni. Ezt jól ki is hangsúlyozták a Summer-ben, amikor elaludt a munkája közben, egyszerűen köze nem volt a témához, kitalálni sme tudott egy témát, a weblapos interview-ját nagyon gáz volt nézni a Spring-ben igaza volt Julia Telles Goldini karakterének, hogy nem alkalmazta: nem volt semmi ötlete, nem tudott 1 dolgot se mondani, hogy mit adna hozzá a laphoz. Amikor a Yale-re került is kiütközött hogy hadilábon áll a saját vélemény kifejezésével: Doyle szerint sótlanok voltak az írásai, és amikor ettől bepöccent (a balett kritika) átesett a ló másik túloldalára és nem tudta mérlegelni, hogy meddig mennyen el, és még képes lett volna BOCSÁNATOT KÉRNI EGY KRITKÁÉRT. Aztán jött Mitcham Huntzberger, erről a szintén fan barátaimmal iszonyatos vitám volt, teljesen letámadtak amikor azt mertem mondani, hogy Mitcham-nek igaza volt. Ők azzal érveltek, hogy Mitcham nem olvasta el a cikkeit, de egy ilyen embernek nem is kellett. Igaza volt, ott volt a közvetlen környezetében, beendete a meetingjeire és ő abszolút nem élt semmilyen lehetőséggel, végig kukán ült a sarokban és jegyzetelt: megint az ütközött ki, hogy nincs meg a személyisége sem a tudósításhoz, sem a riporterkedéshez. Nem ő lesz a cápa, aki bármi áron megszerez egy riportot, és nem ő lesz aki gátlástalanul az interview alany szemébe nézve felteszi a leggátlástalabb, legprivátabb kérdéseket is. És igenis egy olyan ember, aki ezt az egész ipart a kezében tartja ezt el tudja dönteni. Ezt nagyon örültem hogy így látják Palladinoék, szerintem Rory sikertlenségét már nem lehet azzal magyarázni, hogy “nem jöttek össze a körülmények”. Most is inkább otthagyta a Brooklyn-i apartmant és ismertől ismerősig csövezett meg Loganhez repülgetett Londoba hetyegni, mint hogy a kezébe vette volna a sorsát és mindent beleadott volna. De miért is tette volna? Egyértelmű, hogy nem szerzett neki annyi örömöt, ha igen nem így alakultak a dolgok, mert azt viszont megmutatták nem egyszer, mint a Chiltonos, mind a Yales, mind a mostani időstakban (New Yorker piece), hogy azért ha akar tud ő írni, csak nem az a fajta író aki bármiről tud írni, vagy aki tele lenne kreatív energiával. Viszont azt sajnálom, hogy megint bevállalta a “másik nő” szerepét, mert ha bár mr járt ebben a cipőben pont azt hittem ,hogy azért tanult belőle valamit és ennél azért többre tartja magát és tisztességesebb. Megint úgy ledegradálta Logan menyasszonyát, mintha nem is egy emberről lenne szó, honnan tudja hogy a csaj nem reménytelenül szerelmes és boldog Logannal? Megint le tudta annyival, hogy van egy köcsög MENYASSZONYA a srácnak, akinek van pofája odaköltözni hozzá…ugyanúgy, amikor Lindsay-t szídta, hogy nem érdekli Dean jövője. Nem másokban kellene szerintem a szállkát keresni. Rory-t pedig abszolút nem tudom elképzelni egyedülálló anyaként…Ja és azt is felháborítónak találtam, hogy nem értette meg, hogy Lorelai miért nem akarta hogy megírja mindenét, azért ha belegondolunk Lorelai élete tökéletesenek látszik így a távlatból, de azért nem semmi struggle lehetett neki ameddig eljutott oda, ahol tart. Szerintem ezt fel lehetett vola fogni, plusz ezt megint úgy értem meg, hogy Jess nélkül még ez az ötlet se született volna meg a fejében, aztán hogy szajkózta, hogy ez az ő “storyja”, ezt hogy ismeri, hát persze mert ez az ÉLETE. És ismeri az ő verzióját, és azt hiszi, hogy ismeri Lorelai verzióját, holott csak egy kis részletét ismeri, még mindig elhiszi, hogy kiskorában is minden tökéletes volt, amikor a Szabadság szálló fészerében éltek Lorelai-al azért mert Lorelai feltett egy mosolyt, hogym egédesítse Rory-nak ezeket a mélypontokat. Szóval nagyon lehúzni se akarom a karaktert, de a végére kedvencből számomra legkevésbé kedvenc Gilmore lánnyá vált…

BubuMaczko - 2016. 11. 28. 13:02

@len90
SPOILER
Azért Emily védelmében: azt nem szabad elfelejteni, hogy meghalt a férje. Én megértem, ha valaki eladja a házat, mert ott mindenhol az elmúlt ötven évet látja, és lehetetlennek tűnik továbblépni. Az, hogy beenged magához egy családot, enyhítheti a magányát. A nőegyleti húzásnak kimondottan örültem, mert Emily máshogy látta már a dolgokat. A nőegylet “problémái” semmik Emily fájdalmához képest. Az kimondottan tetszett, hogy egy nyugodt helyre költözött, talált munkát, amit élvezett, és úgy általában megbékélt magával.
Lorelai-nál nekem is furcsa volt, hogy a kapcsolatukban kilenc év után jön elő a gyerek kérdés (mikor akárhogy számolom, Lor már 48), és az esküvő csak utána. Ezeket vagy meg kellett volna lépni amikor újra összejöttek, vagy békén hagyni. Amikor újra eljátszották a Luke kiakad, Lorelai meg megkéri jelenetet, csak fogtam a fejem.
Megnyugtatlak, nem csak Te értesz egyet Hansberger apukával. Szerintem amúgy nem is volt sértés, hogy ő kiváló asszisztense lehetne valakinek. Ez önismereti kérdés. Rory befelé forduló, szociálisan kimondottan esetlen, ráadásul elkényeztetett. Nem tudom elképzelni a dolgok sűrűjében, vagy hogy ő vezessen egy beszélgetést. Viszont szeret kutatni, tanulni, rendszerezni, és valakinek vezetnie kell őt. Ez tipikusan egy asszisztens személyisége. Az, hogy nincs önismerete, huszonévesen még elment, de hogy kilenc évig semmit sem tanult a világról, önmagáról, ez egy vicc. Mondjuk ebben nagyon el lett rontva, mert az egész családjától mást sem kapott, mint hogy ő a legcsodálatosabb, legtehetségesebb lány, és aki mást mond, az hazudik. De felnőttként már nem lehet erre fogni mindent.
Az is elég gáz, amit Logannel művelt, meg korábban Deannel, de az mindenen túltesz, hogy nem mondja el neki, hogy apa lesz. Joga lenne tudni, és eldönteni, hogy részt vállal-e a gyereke életében.
Az nekem is furcsa volt, hogy elvileg már írt egy-két jó cikket, de nincs benne annyi professzionalizmus, hogy olyanról ne írjon, aki nem akarja, hogy megírják a történetét. A megoldás pedig hiszti egy temetőben a nagyapja sírja fölött. Nekem már a hetedik évad végére Roryról erősen átalakult a véleményem, itt csak rontottak ezen.

Eszti - 2016. 12. 01. 10:29

kösz, annak aki leszedte a kérdésemet és arra se vette a fáradtságot, hogy válaszoljon.
No comment…

VanillaSky - 2016. 12. 22. 00:23

Most fejeztem be az első részt.

Anyit leszögeznék, hogy szerettem ezt a sorozatot a 7 évadjával együtt, de ezután a rész után elgondolkodok rajta, hogy egyáltalán kell-e ez nekem.

A kritikával lényegében semmivel sem tudok egyetérteni. Stars Hallow mindig is egy mesevilág volt, de a jelenleg inkább már valamiféle retardált gyűjtőközpontá vált.

A 3 női karakter kifordulását nem lehet magyarázni a férj-apa-nagyapa elvesztése miatt érzett fájdalommal. Rory a legirritálóbb, a Paul nevű sráccal való interakciója nemcsak ellenszenvessé teszi, de el is hülyíti a karaktert, a Logan vonal szintén nem piros pontos megoldás és közel sem az etikai megkérdőjelezhetőség miatt.

Lorelai csecsemőkajtatása is valami abszurd ökörség, Parissel kiegészülve. A szakáccsal való elküldés is botrány.

És végül a mindig összeszedett úrinő meg szállást nyit a határon túliaknak.

Nem tudom, ha itt a fájdalmat akarták megmutatni akkor nagyon félrement, mert a karakterek amellett, hogy lementek kutyába még irtó nagy tahókká is váltak.

A férfiszerepek meg a szokásosak, Luke teniszlabdamódjára van a falnak püfölve, csóri embert sajnáltam egyedül.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)


Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz