login |

Pilot-mustra: Beyond – 1×01

2017. 01. 05. 19:43 - Írta: winnie

15 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

(A Freeform az egész szezont elérhetővé tette, de az írás csak az első részről szól. Ha eljutok a végére, akkor lesz évadkritika is, de addig is kommentben vagy kerüljétek a spoileres infókat, vagy jelezzétek azokat.)

There could still be unforeseen complications. At this point, it’s critical that we begin to understand what happened to Holden and why.

Ha a Ransom tipikus CBS-krimi, akkor a Beyond tipikus rejtélyes, összeesküvős, természetfölötti sorozat, ami jó eséllyel valami nagyon tipikus végeredményt fog hozni, de a kezdés alapján természetesen arra is megvan a sansz, hogy jól sül el a dolog – most légy okos, Domokos! Az alapokat ugyanis korrekt módon lefektették, miközben nem okozott fizikai fájdalmat a nézése. Márpedig a Freeform-tól ez nagy szó, ld. Shadowhunters.

BEYOND – 1×01 – 6/10

  

Kezdjük azzal, hogy az első pár perc nagyon megfogott, kicsit Stranger Things-esen retró volt (kisváros, gyerekek, (motor)bicikli), még akkor is, ha nem is olyan régen játszódtak a fura események amik egy tizenéves srác kómájához vezettek. Annak ellenére, hogy ezt egy elég hatásos jelenet követi, a sorozat belövéséhez el kell árulni a csavart: tini hősünk 10 évvel később tér magához, immáron egy huszonéves testben.

Ez az az alapszituáció, mely minden hozadékával együtt (gyereküket visszakapó szülők, sokkal érettebb kisöccs, rég nem látott legjobb barát) nagyon bejött, és még akár valamennyire eredetinek is mondható. Ami ezt követte (fura helyen való ébredés, furcsa képesség, fura jó- és rosszszándékú idegenek és persze a “SENKIBEN SE BÍZZ!“), arra azonban már semmiképpen sem mondható el.

Tim Kring keze is benne van a sorozatban, bár nem ő a készítő, így talán nem meglepő, hogy mielőtt még furcsaságok kezdenének történni, hősünket még látomások is jól meggyötrik, amik egyelőre megfejthetetlenek, de nyilván értelmet fognak nyerni, és nem lesz annyira elvont a magyarázat, mint a The OA esetében, ami azért bír néhány párhuzammal a Beyond-dal összehasonlítva. (De az amnéziás vonal miatt a Blindspot is említhető, egyébként meg sok más minden miatt a Kyle XY – emlékeztek még?)

Egyelőre nem nagyon emelkedik ki a szürkeségből sem a főhős, sem a többiek karaktere, habár előbbi kapcsolatai, főleg a testvérével és a legjobb barátjával, számomra azért elég izgalmasak. Cserébe, bármennyire is a rejtélyre van kihegyezve a sztori, egyelőre biztos, hogy nem kaparnám a falat azt a kérdést hörögve, hogy “mi a franc történt Holden-nel?”, és hogy mire képes?

Bármennyire is reális volt, annyira nem segített a piloton, hogy a főhős igencsak szkeptikus magával (és nem mindennapiságával) kapcsolatban, ami egy ponton túl idegesítővé vált. Persze ő sem hülye, tudja, hogy valami nincs rendben, de azért remélem, hogy az elkövetkező pár rész nem a vívódásaival fog eltelni.

Korrekt volt a Beyond kezdése, csak tartok attól, hogy a tipikusabb irányba fog elmenni a sorozat. Sokat fog számítani az, amikor kijjebb tárul majd a világ és több szereplőt ismerünk meg, illetve konkrétabban körvonalazódik az, hogy mi lesz az első szezon fő csapása azon kívül, hogy felderítik a kómás tíz év rejtélyét és a kiváltó okot.

Az első 40 perc ugyanis csak az alapokat tette le, és azt tudtuk meg, hogy történt valami furcsa a főhőssel, és hogy valaki el akarja kapni őt. Jöhet a… menekülés, az emlékezés és az önmegismerés? Remélhetőleg azért ennél több is.

15 hozzászólás Ne habozz!

István - 2017. 01. 05. 20:14

Én végigtoltam az évadot, az első rész annyira nem volt jó, de utána elég szépen beindul.

cherockee - 2017. 01. 05. 20:23

Végignéztem az évadot, akinek az eleje tetszett annak szerintem végig fog, jó, később vicces jelenetek is vannak néhol nem kevés, hétvégére tökéletes.

mmonitor - 2017. 01. 05. 20:27

Ennyire idegesítő és tehetségtelen főhőst még nem láttam a junkie pályafutásom alatt. 8 rész vívódás, nem történik semmi de ez nem is csoda mert semmi értelme az egésznek. Talán csak azért bírtam végignézni mert még nem indult be az év de nagyon megbántam.

Lemoni - 2017. 01. 05. 20:42

Az első kép tökéletesen kifejezi, mit gondolok a pilotról. Meg jobb lett volna, ha a srác végig kómában marad és más a történet szövése. Na mindegy, nem lehet minden Stranger Things-szerű jóság.

Vielon - 2017. 01. 05. 21:33

A Stranger Things nekem is beugrott..hogy ez véletlen szándékosság-e a készítők részéről, vagy sem, lényegtelen…nálam működött :)

Alapvetően jól ágyaztak meg a sztorinak, bár azt nagyon fájlaltam, hogy kb. 20 percben elintéztek egy elég jó ötletet, pár nem is rossz (szülők-tesó-Holden interakciók) jelenettel….nevezetesen…valaki 10 évig kómában volt…közben javában bedurrant a digitális forradalom, majd felébred…és rácsodálkozik a világra…ami nem is kicsit változott…értem én, hogy szuper meg hiper képességei lettek, de az egyik jelenetben azt hiszi, hogy az Apple store egy zöldséges..a következőben már okostelefonozik a drága:) Kihagyott ziccernek érzem…örültem volna még pár laza utalásnak, fejtegetésnek (legalább egy ” hű, mennyit változtak a csajok-autók-zene utalásnak…bárminek).

A motoros-hanyattvágódós jelenetért jár a magaspacsi…ütős volt…szó szerint:)…ahogyan a tesók viszonya is érdekesen alakul…a fiatalabb lett az “idősebb”…tapasztaltabb…az álomjárós ötlet is jópofa…sok-sok lehetőséggel…

A színésszel nincs bajom…sőt…szerintem nem rossz…pár gesztusban nagyon kedvesen hozta a gyereket felnőtt(ebb) testben….ellenben ha minden alkalommal ittam volna egy felest, amikor lezajlik a “vissza akarom kapni az életemet – de nem lehet – de deee – de nem – deee” párbeszéd, akkor csúnyán másnapos lennék :)

Összességében amúgy tetszett. Bizakodom, hogy jó irányba haladunk tovább :)

Ela - 2017. 01. 06. 17:12

En jot elszorakoztam ezen a sorozaton.A szineszek neha olyan gyengen jatszottak, hogy az mar alpbol vicces volt.Valaki azert elmagyarazhatna, hogy pontosan mi is ez a “tuloldal”, mert nekem nem all ossze a kep. Johet a 2. szezon!

cherockee - 2017. 01. 06. 20:32

letudva az egész évad, alapvetően semmi nagyon új, de kedvelhető karakterek, jó poénok és fordulatok, főhős nem annyira érdekes, de a körülötte levők szerencsére azok tudnak lenni. A vége miatt nyitott második évadra (meglepő, nemde?), én örültem, hogy volt, fiataloknak szólós, rejtélyes, átívelős, rövid (nincs töltelék rész) sorozat szerintem nincs túl sok. A “The OA”-nál jobban élveztem, ez nem szállt el magától, hogy mennyire élet értelméről beszél, csak szimpla rejtélyekről. Én AJÁNLOM.

(megnéztem ma a Shadowhunters második évad első részt, és tudtommal mindkettőt ugyan az a csatorna készítteti, hát, padló és plafon ez most nekik, a shadowhunters közben többször felnevettem a rossz szövegkönyvön ÉS színészkedésen, szóval a Beyond nem ez a szint, ne tévesszen meg senkit.)

Saszta - 2017. 01. 06. 20:32

Én a Beyondnak még csak a pilotját láttam. Nekem bejött a kezdés, szerintem még valami jó is elsülhet belőle. :) Potenciált mindenesetre látok benne, a szereplők meg egyelőre szimpatikusak, a rejtély szála meg kimondottan érdekes is lehet. Viszont könnyen el is ronthatják tinidrámával vagy elcsépelt húzásokkal.

Lemoni - 2017. 01. 06. 20:33

Pilot megvolt, nem tudom, folytatom-e. A történet érdekes egyelőre, de túl előítéletes vagyok a csatornával szemben és a főszereplő srác (Holden) sem győzött meg arról, hogy a színészi képességei miatt kapta a szerepet.

Sipos Alex - 2017. 01. 06. 20:34

nagyon tetszett,csodálkoztam is rajta.

Az első epizód nagyon jól felvezeti a rejtélyt,nagyon ki van találva.

Az összes szinészre mintha csak rászabták volna a karaktert.

Burkely Duffield ahoz képest ahogy a House of Anubis-ban láttam nagyon sokat fejlődött(bár azt szinkronosan néztem ,ezt pedig angolul,tehát valószínű,hogy sokat dob az eredetin angol hang a szinészen.

Bár félek ,hogy csak azért jött be a föszereplő játéka,és azért tetszett a Pilot ,mert tul keveset vártam a sorozattól,és többet kaptam a nullánál.

A második is nagyon tetszett,ám sajnos nem nyugott körülmények közt néztem,ezért nagyon nem tudtam figyelni 2-3 párbeszédre.

Ez tipikusan az a sorozat ,hogy aki nem szereti a műfajt ( lásd én ) még akkor is eltudja nézni egy unalmas délutánon.

A poénok jól megvannak írva ,nagyon betalálnak.
Persze ahoz képest ,hogy milyen poénokat lehet rakni,egy olyan történetbe ahol valaki 12 év kóma után felébred , és még vihorászni rajta, de persze ez is betalált.

Persze az nagyon jól kivannak találva a poénok a karakterek,a történet,a színészek,vagyis összességében,várom a harmadik részt.

1.rész: 10/8.5

2.rész: 10/8

Attól félek ,higy az utolsó részig már lesüljed a sorozat egy Shadowhuters szintre. ( NÁLAM AZ 10/5)

cherockee - 2017. 01. 06. 20:34

kieg. mindenkinek aki épp nézi, spoiler nélkül: nem derül ki minden, és persze nehéz újat mutatni mostanság, de szerintem akit az eleje lekötött, az a végéig nem fogja megunni. Vannak benne jó ötletek, és a 10. részben levő poénokon is lehetett röhögni. Shadowhunters ehhez képest 2-3 perc után tudható, hogy kaszára termett, csoda, hogy nézi valaki.

dzsiaj - 2017. 01. 06. 20:34

3 rész után ment a levesbe. Az első 2 még egész kis aranyos volt a maga módján, leginkább az tetszett benne, hogy egy csomó klisébe ügyesen nem szaladt bele a sorozat, de a 3. részre minden sablon-petárdát eldurrogtattak, amit csak lehetett. Tipikusan az a sorozat, ami 10-15 éve még nagy kedvenc lehetett volna, de eljárt felette az idő.

A karakterek közül egyedül Peter Kelamis rosszfiúja kiemelkedő, az a figura jobb sorozatot érdemelt volna maga köré, még úgy is, hogy a ruhája a Utopia-ból van nyúlva, a kinézete meg David Constabile :)

korum - 2017. 01. 08. 21:59

Voltak jó pillanatai, de túl sokszor jött elő a na ezt tényleg le lehetett volna egyszerűsíteni, ha a szereplők normálisan beszélnének egymással, és esetleg gondolkodnának is egy kicsit dolog.
Ennek így egy max 3 részes minisorozatnak kellett volna lennie.

Saszta - 2017. 01. 10. 19:56

A 3. része nekem sem jött be. A főszereplő egyre jobban idegesít, ahogyan bamba képpel bámul végig a kamerába. Valamint kb semmit nem haladt előre a sztori, és a lehető legnagyobb klisékbe estek bele. Így már nem igen vagyok kíváncsi a továbbiakra, bár 1 rész esélyt azért még kap, de ha az sem győz meg, megy a kasza neki.

Pedig az első-két rész egész szórakoztatóra sikeredett, de ez a 3. valami katasztrófa volt. :(

Ashe - 2017. 01. 12. 01:46

Nevetségesen rossz színészek, gagyi sztori, röhejes effektek, azt hiszem, ennyi elég is — három részt bírtam csak én is, az utolsót már pörgetni is “kellett”.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz