login |

Eyewitness: az 1. évad

2017. 01. 17. 21:31 - Írta: winnie

10 hozzászólás | kategória: kritika,

(Egyre-másra indulnak itthon sorozatírói pályázatok, illetve -képzések. Akinek bármilyen aspirációja van ezen a téren, annak nagyon, nagyon ajánlom, hogy nézze meg az ØyevitneEyewitnessValea Muta-triptichon-t, vagyis ugyanannak a történetnek a norvég, az amerikai és a román változatát. Nem azért, hogy melyik a jó és melyik nem, hanem technikai szempontból nagyon érdekes látni a feldolgozások közti különbséget.)

Sőt, ha én író akarnék lenni, akkor az itthon az HBO GO-n is már elérhető 6 részes norvég változat után készítenék egy 10, illetve 4 részes kivonatot, sztoriszálak kihúzásával és beleemelésével, és összehasonlítanám az amerikai és román végeredménnyel. Talán tanulságos lehet.)

Huhh, de mázli!, ez jutott eszembe, amikor félúton jártam az Eyewitness-ben. Alapból ugyanis nagyon vártam a skandináv eredetivel rendelkező átívelős krimit, azonban a pilot (és a második rész) közel sem nyűgözött le annyira, mint vártam, de szerencsére nagyon megérte, hogy kitartottam, összességében jó kis sorozat kerekedett belőle.

Az alapsztorit és a pilot hiányosságait már fejtegettem az első írásomban, tényleg annyi a sorozat váza, hogy két tinisrác tanúja lesz egy hármas gyilkosságnak, és több ok miatt sem mernek szólni a rendőröknek. Ami nem szerencsés dolog, hiszen az egyik nevelőanyja a helyi seriff.

Szóval adott egy kisvárosi (a helyszín: Tivoli), átívelős krimi, egy frankó erdős-tavas környezet, hangulatos zene (nemcsak a hangszeres, nagyon jó egyéb számokat válogattak (ez az 1×07-ben elég ütős volt, de itt egy teljes válogatás) és olyan fakó színvilág, mint a The Killing-ben, vagyis ha nem tudtam volna, hogy Juliette Nicholson haja vörös színű. (Oké, a szeplők elég árulkodóak, de egyébként…)

A kezdés megkedvelésében az sem nagyon segített, hogy eleinte egyik fő karakter sem túl meggyőző, illetve az ügy szerteágazó mivolta miatt nem voltak tiszta egyes vendégszereplők cselekedetei, idő kellett, míg minden a helyére került. És, ha nem döntöm el előre, a premier után, hogy darálva fogom nézni a sorozatot, akkor hetiben biztos, hogy kaszáltam volna.

Mikor azonban helyére kerültek a dolgok, a főhős nyomozó, illetve a kapcsolata a férjével (és a nevelt fiával) remek hátteret adott a sztorinak, illetve kapaszkodót nekem, amikor kevésbé bíztam a bűnügyben (szoknom kellett, hogy nem a gyilkos személye a kérdés, hiszen őt ismerjük, hanem az, ahogy elkapják őt, illetve, hogy milyen hatása van a gyilkosságnak a szereplőkre), és a srácok barátsága is jó pár réteget kapott, nem szeretem a szót, de komplexebb lett.

Jó volt, hogy több karakterközi kapcsolatban is nem a klasszikus vonások domináltak, sem a gyilkosnál, sem a tanúk esetében nem a szexualitás határozta meg az érzelmeiket és cselekedeteiket, a kisvárosi miliő pedig az emberek hozzáállásával adta meg a kellő pluszt.

Az kicsit repetitív volt, hogy a gyilkos és a nyomozó viszonyával jó ideig ugyanazokat a köröket futották le, és előbbi esetében megpróbáltam nem fennakadni azon, hogy minden az ölébe hullott, hogy folyamatosan és kétségbeesetten tüzeket oltson, ahelyett, hogy pániktól mentesen szusszanjon egyet, és konstatálja, hogy talán nincs is akkora veszélyben. (És persze a végjátszma is kottázható volt, még akkor is, ha az 1×08-ban a shipperek szívrohamot vagy sírógörcsöt kaptak – erős rész volt.)

De ettől még működött az egész, ahogy szűkült a macskának és az egérnek a mozgástere, úgy vált a sorozat is egyre feszültebbé, nem tudtam nem szorítani Helen-nek, hogy kapja el a mocskot, és vegye már észre azt, ami az orra előtt van. Szóval jó volt az Eyewitness, kifejezetten jó.

Nem, nem azért, mert újdonságot hozna a műfajba, szerintem nagy meglepetésekkel sem szolgál, de korrekt a történet, kifejezetten jók a fő karakterek, és hangulatos lett a megvalósítás. (Oké, nálam a sok The Killing-párhuzam sem ártott a sorozatnak, mert bár az eső nem esett, de a vörös hajú, a családját az ügy miatt hanyagolni kezdő, múltbéli terhet magával cipelő nyomozónő nagyon Linden-t idézte meg.)

Az 1. évad egyébként fix, lezárt történet, és egyelőre még nem tudni, hogy lesz-e 2. szezon. A nézettsége nem volt túl jó, de tudjuk, hogy ma már más faktorok is szerepet játszhatnak egy berendelésben.

Az biztos, hogy a készítő, Adi Hasak évados antológiában gondolkodik, tehát, ha lesz folytatás, akkor új ügyet és új körülményeket kapunk, bár szerintem nem lenne ellenére, ha a főhőst tovább vihetné. (Bár akkor a helyszínnek is maradnia kéne, és mindenki másnak is, szóval…, nem tudom, mi lenne.)

Ellentétben mondjuk a The Killing-gel, az Eyewitness mindhárom változata elég hasonló, legalábbis a fő sztorik megegyeznek – persze mindben vannak “helyi ízek”. 10 részével az amerikai a leghosszabb, ami bővített karaktersztorikat és mélyebb karakterizációt jelentett a főszereplők esetében.

10 hozzászólás Ne habozz!

jinjang - 2017. 01. 01. 18:18

A téli szünet alatt ledaráltam, tetszett is meg nem is. Talán a legjobb benne a cast, nekem összességében bejött a főbb szereplők játéka, a két fiatal srác, főleg Tyler Young (Philip) is elég jól hozta a karakterét ahhoz képest, hogy ez volt az első komolyabb szerepük és rögtön be lettek dobva a mélyvízbe. Viszont a sztorinál azt éreztem, hogy túl sokat akartak, túl sok szálat hoztak be és a 10 rész nagyon kevés volt ezek kibontására vagy karakterizálásra. És az elején még nagyon szépek voltak a tájképek (mondjuk a színek hiányán én is fennakadtam), de amikor már sokadjára láttam ugyanazt a hidat vágóképként, eléggé untam. Hetiben lehet, hogy nem üti meg a mércét, de darálva tudom ajánlani.
(Fiatal lánykáknak, akiket nem zavar a meleg téma, különösen ajánlom, mert a fiúk cukik, mehetnek az eyecandy listára. :-))

Snoopyzit30 - 2017. 01. 02. 17:43

5 rész után:

Nekem abszolút bejön. winnie írta a kritikában, hogy: “még inkább The Killing-szerűvé teszi”. Nos ez a meglátás az első 5 rész megnézése után még jobban áll. És ez számomra minőségi jelzőt jelent. A skandinávok tudnak valamit, ha krimiről van szó, ezt kár is lenne tagadni. A kisváros bemutatása, amikor fentről mutatják a tájat és úgy közelítenek, az teljesen Killinges. Annyi, hogy itt kisváros volt, ott nagyváros, de ugyanazt a frusztráló légkört lehet érezni, mintha csak pár utcából állna a városka, amit azonban nagyon jól ellensúlyoznak a természetben játszódó jelenetek, amikből szerencsére van bőven és nem egy irodában próbálnak mindent megoldani. A Killingre hajaz abban is, hogy a nyomozónőnek itt is van valami elcseszett az életében, talán nem annyira, mint Lindennek volt, de annyit mindenképpen megtudtunk már, hogy valami nagy szarság történt vele. A gyilkos kiléte itt nem titok, de ugyanúgy mint a Killingben egy belső ember, egy nyomozó mozgatja a szálakat, akinek még nem lehet tudni az igazi motivációját. Úgy értem, hogy most teljesen rákattant arra a drogos ügyre és ezért csúszik bele a mocsárba vagy valami más ok van. Mindenesetre ő is baromi jól nyomja (egyenlőre). A meleg tinédzser-fiúk sem irritálóak, abszolút hitelesek szerintem, még akkor is ha mind a két srác egy klisé. A gazdag fiú, aki nem meri apja előtt felvállalni, hogy meleg, meg küzd az anyja elvesztésével, a másik srác meg a drogos anyjával és a nevelőszüleivel és persze pont nekik kettőjüknek kellett látni a gyilkosságot. Ami itt hiányzik a Killinghez képest a nyomozónő mellől egy jó társ, ami viszont pozitívum hozzá képest, hogy mivel már tudjuk ki a gyilkos, így a nyomozás részleteit is tisztábbal látjuk, értjük hogy ha tévúton járnak, de elismerően csettintünk ha jó úton haladnak. A mellékszálaknak is van jelentősége, nem érdektelen sem a drogbáró karaktere és a motorosbanda is pár pillanatra hozza a Sons of Anarchy-feelinget, ami simán egy plusz pont. Ami negatívum nálam az a fakó kép, amit a Killingben jól megoldottak az itt idegesítő és irritáló. Értem én, hogy utánozni akarják a skandináv stílust, de azért több szín elfért volna. Jó lenne pár esős jelenet, de azt lehet, hogy megkapjuk még a maradék 5 részben.

A pontozás nálam simán 8/10.

6-10 rész:

A 9. rész végéig, amikor leesik a nyomozónőnek a tantusz odáig nekem nagyon tetszett. Aztán a 10. részben már csak lejátszották az egyértelműt. Azt hittem valami sokkal nagyobb dobás lesz a vége, inkább az érzelmi húrokat pendítették meg, de igazából nem is volt baj, mert végig építgették a családi szálakat. Az utolsó részben több akció elfért volna, de gondolom ezt a költségvetés nem engedte meg, plusz ez egy kisvárosi rendőrörs, szóval az meg lehet hiteltelen lett volna.

Úgy összességében most azt mondom, hogy egy erős 7-es és szerintem az érdemes kategória.

AJ - 2017. 01. 18. 00:07

A románt letudtam, a norvégnak a felénél járok, és eddig ez utóbbi tetszik jobban. A néma völgy kapkodósabb, szellősebb lett, bár Philip nagyon jól működött, erősebbnek érzem, mint a norvég eredetijét.

A néma völgy egyébként sok szempontból picit túlságosan színpadias, és szép. A ruhák, a színek, a beállítások, mind-mind szépek és ez baj. A norvégban sokkal sötétebb, egyszerűbb, hétköznapibb a jelmeztár. Azt egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a motoros-terroristás (??) szál kihagyása jót tett-e a román verziónak, de érdekes döntés.

Azt viszont nagyon jó látni és felfedezni, hogy egyes országokban mennyire másak a kemény nőkről, a gengszterekről az elképzelések, mennyire másabbra vették a családi modelleket, az apákat (a norvégban erőszakosabbak), és hogy Philip melegségét mennyire másként kezelték a két sorozatban.

winnie - 2017. 01. 18. 04:55

aj: ú, a románnal sajnos rengeteg bajom van. az amerikai után nézve szinte minden túl hirtelen jön és nincs megalapozva. illetve valójában ezen a téren vannak csak bajaim – fura volt látni, hogy ott a 2. részben történtek olyasmik, amik itt csak a hetedikben:) azzal már kevesebb gondom van, hogy vannak, amik ott 1-2 jelenetet kaptak, míg az amerikaiban teljes mellékszálat.

plusz az amerikai a nyomozó-férj viszony fényévekkel jobb. illetve úgy mondom, hogy ebben ráfeküdtek a viszonyra. ott szinte csak random a haragszomrád és a kibékülés.

AJ - 2017. 01. 18. 06:39

winnie: Sok minden valóban random és hirtelen történik. Az új vezető megérkezése is ilyen, vagy a végjáték, úgy igazán nincs, nem mutatják a nyomozati munkát, bennem legalábbis semmi nyomot nem hagyott ez a szál, csak történtek sorban az események, összefüggés kevés volt köztük.

A norvégban Philip a harmadik részben indítja be a dolgokat, a románban a másodikban. Ez amiatt is lehet, hogy az anyja, de még a rendőrcsaj is, szinte semekkora szerepet sem kap benne az elején. A kislány, Hamit Milonkovics szála meg el is tűnt. A helyére érkező uzsorás, csempészes vonal nem lett volna rossz, de egy bohóc szerű figura lett a vezetője, a razzia, meg a végén, amikor felfedi magát a csávó, nem volt olyan hatásos. Vállon lövik a csajt, csak úgy? Nem idegen, civil valaki volt. Meg az üldözés, abban is lenne mit elemezni. Egynek azért elment A néma völgy, a szinkronban találtam egy-két olyat, ami nagyon pozitívan meglepett.

wellwellwell - 2017. 01. 18. 10:35

nagy reményeket fűztem hozzá, szerintem nagyon lapos lett minden szempontból. :(
végignéztem de ha lesz is 2. évad, nem fogom követni. (akkor sem, ha antológia lesz.)

abba - 2017. 01. 18. 12:28

Én hetiben néztem, nekem remek szórakozás volt, a Philipet játszó srác szerintem kifejezetten tehetséges, simán rá lehetett bízni egy egész jelenetet.
A legjobban azt hiszem a nyomozónő és a férje tetszettek, nagyon erős háttér voltak szerintem is.

Dante22 - 2017. 01. 31. 18:38

Nagyon jó sorozat,valóban az első rész láttán,én sem gondoltam,hogy ennyire megfog.Nagyon jó tényleg.

Reeka - 2017. 02. 02. 13:47

Wow, még, még, még ilyen sorozatot! Nekem eszméletlenül tetszett! The Killing az egyik kedvenc sorozatom, elfogult vagyok vele kapcsolatban, és az Eyewitness nagyon sokban hasonlított rá tényleg.
Nagyon jól eltalálták a szereplőket is, senki nem volt irritáló, a rendőr páros is jó volt, a fiúk meg cukik.
A fakó képi világ is nagyon bejött, abszolút nem volt zavaró. Néztem volna még belőle pár részt szívesen…

Snoopyzit30 - 2017. 03. 02. 16:39

De kár, hogy elkaszálták :(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz