login |

Van Helsing: az 1. évad

2017. 01. 18. 14:50 - Írta: DennyKeh

4 hozzászólás | kategória: Kanada odavág, kritika,

A Syfy a tavalyi év egyik őszi nagy(?) dobásának szánta a vámpíros fantasy sorozatát, a Van Helsinget, ugyanis egyből, pilot nélkül berendelte a sorozatot, és az eredmény: remek koncepció, gyér megvalósítás. Félreértés ne essék, engem rendkívül lekötött, mint néző, viszont kritikai szemmel élve, rengeteg elszalasztott lehetőség volt ebben az évadban.

winnie-nek a kezdés nem igazán jött be, és ahogy a kommentekből kiderült, elég sokan másban reménykedtetek, mint amit kaptak. Szó mi szó, az elején a nézőben inkább keltette posztapokaliptikus sorozat érzését, mintsem egy vámpírokkal teli sorozatét. Ez azonban nem marad így sokáig.

A Van Helsing simán lehetne az egyik legjobb vámpíros sorozat, ha az írók és készítők kihasználnák azt a potenciált, amit az alapötlet rejt. Szórakoztatónak szórakoztató, de mindent egybe vetvey közepesnél jobbat nem lehet adni az évadra. Neil LaBute-nak sokkal jobban össze kellene szednie magát, ha meg akarja tartani a nézőket, és jobb évadot akar letenni az asztalra.

Az első pár részre a flashback-ek voltak inkább jellemzőek, megmutatták, hogy mi is történt pontosan a Felemelkedés előtt, így joggal remélhettük, hogy pár kérdésre választ sikerül kapni. Nos, alig tudtunk meg valamit, mondhatni csak az derült ki, hogy főhősnőnk immúnis a harapásra, valamint képes visszaváltoztatni a vámpírokat emberré.

A Van Helsing egészen az 1×07 végéig egy nagy kórházban játszódik, ahol kapunk csoporton belüli viszálykodást, miközben egy “sorozatgyilkos” is rejtőzik a csapatban, de érkeznek hívatlan is vendégek, akik megbolygatják karaktereink összeszokott csapatát. A sorozat a 8. résztől kezd izgalmassá válni, amikor már hőseink is mozgásban vannak.

Számomra mindenképp pozitívum, hogy nem fukarkodtak a karakterek kinyírásával, bátran mertek ilyet húzni, bár egyikük halála sem hatott meg igazán, mivel egyáltalán nem kaptunk háttérsztorit róluk, így nem is tudtunk senkihez sem úgy komolyabban kötődni. Tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Oké, az előbbi alól talán egy kivétel volt, Susan, akiről azért kaptunk a részek alatt információkat.

Vámpírokból, csatákból, akciókból még így is nagyon minimálisat jutott, kicsit The Walking Dead-érzést keltett bennem ez a sok ide-oda mászkálás, a fővámpírokról is keveset tudtunk meg, csak az utolsó részben kerültek jobban terítékre, de akkor is csak hébe-hóba szúrtak oda nekünk egy-egy fontosabb választ, infót, így nem is lehet tudni, hogy miért éppen most törnek “uralomra”.

Sajnos a doki karaktere hihetetlen irritáló lett a végére, az utolsó részekben nem is nagyon került képernyőre, a második évadra biztosan terveznek vele valami igazán áttörőt.

Axel az utolsó képkockákon megjelent, immáron zombiként, Vanessa megtalálta a lányát a vámpírok között (vámpírként?), az Ellenállásnak sikerült betörni a vámpír “odúba”, hogy véget vessenek a vámpíruralomnak, ám úgy tűnik, hogy a vezetőnek más tervei vannak, ugyanis egyik vámpírról a másikról ugrálva köt alkut egy “jobb élet” reményében.

Összességében egy 40 perces pilot helyett, mondhatni egy 13 részes felvezetést kaptunk, mert a válaszok és a harcok korszaka csak a 2. évadban fogja kezdetét venni.Éppen ezért az is kap majd egy esélyt tőlem.

4 hozzászólás Ne habozz!

krisz - 2017. 01. 18. 19:41

Végigszenvedtem az évadod, magam sem tudom miért. A 2. évad kezdését még meglesem, de ha nem mutat pozitívumot, akkor kasza. Érdekes módon ebben a posztapok-vámpír koncepciós sorozatban az egyetlen érdekes történet a sorozatgyilkosé volt, tehát egy krimi szál. Pedig alig foglalkoztak vele… Potenciál az alapkoncepcióban tényleg van bőven, esetleg megkaphattuk volna a Vanessa felmenőit, az eredeti Van Helsinget sbt., de ez elmaradt, pedig ennek a dolognak alapnak kellett volna lennie, hiszen belőle született meg ez a sorozat, ezzel a névvel adják el. Mint már párszor említettem az oldalon, kedvencem a postapok, de The Walking Dead-ből csak egy van! A többi olcsó próbálkozás (“szenvedés”).

Drake - 2017. 01. 18. 20:53

Ha jól emlékszem,a pilótát sem bírtam végignézni…Olyan semmilyen volt.

syxa - 2017. 01. 19. 11:16

Végignéztem, voltak olyan részek, amik nem kötöttek le annyira, de az utolsó néhány rész izgalmasabb volt. Tényleg elég kevés info derült ki Vanessáról, az ősvámpírokról, és Axelről.

galocza - 2017. 01. 19. 13:28

ditto, a pilot első 20? 30? perce után úgy éreztem, h valami nagyon fárasztó dologból néztem legalább egy órát.
instant kasza. (pedig alapból postapoc? vámpírok? jöhet – ez a hozzáállás.)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz