login |

Shooter: vége az 1. évadnak

2017. 01. 20. 22:00 - Írta: winnie

29 hozzászólás | kategória: kritika,

Mivel human talán Sneaky Pete-et darált, így én vállaltam be, hogy felhozom magam a Shooter-rel. És milyen jól tettem, hogy nem halogattam és belevágtam végre. Vagyis…, azt jól tettem, hogy belevágtam, azt már nem biztos, hogy kitartottam.

Shit happens on the battlefield.

Vicces, hogy pont a héten debütált a SIX, amelynek kritikájánál írtuk, hogy aki katonai sorozatra vágyik, az nézzen bele. Nos, az belenézhet a Shooter-be is, hiszen annak ellenére, hogy egy mesterlövészről szól (és sokat lőnek benne távolról), van katonai (flashback!), illetve taktikai, harcászati komponense is. Ráadásul a fegyverekről is tartanak benne olykor technikai fejtágítást.

Az alapsztori ugyebár annyi, hogy egy családjával az isten háta mögött élő egykori mesterlövészt megvádolják egy merénylettel és menekülni kényszerül, s szép lassan felfedez egy összeesküvést, ami egészen az amerikai határokon túlra nyúlik.

Ahogy olvastam, az általános vélemény az volt, hogy a közepes pilot után egyre jobban beindult a sorozat, és kifejezetten kellemes akciózós mókává vált. Nos, nálam pont fordítva zajlott a folyamat: az első rész nagyon bejött (sima 8/10), a folytatás is kifejezetten jól sikerült, majd egy kicsit elindult a lejtőn a sorozat. Persze nem zuhant meg teljesen, de összességében csak szimplán pozitív lett róla a véleményem, nem éreztem kiemelkedően jónak.

Ennek szerintem az volt az oka, hogy az első részek The Fugitive-szerű (Szökevény, ugye?) megközelítése után a szezon közepére a menekülésről az összeesküvésre került a fókusz, amit…, ehh, szóval elég nehéz nem elcsépelten megvalósítani manapság. Voltak itt is jó húzások, de nem ért annyit a sztori, mint amennyit foglalkoztak vele, ráadásul Bob Lee is háttérbe szorult. A szezon harmadik harmada megint jobb lett, ekkor vált az üldözött vadból vadász, a vége viszont olyan, amilyen.

A fentieket (és továbbiakat) persze mindenképp úgy érdemes olvasni, hogy nem olvastam a sorozat alapjául szolgáló könyvet, nem láttam a filmet (sőt, előzeteseket sem néztem). Ki tudja, azok ismeretében talán nem tetszett volna ennyire a kezdés, és arról sincs fogalmam, hogy mennyire követi a teljes évados sztori mondjuk a Mark Wahlberg-filmét – majd kommentbe beírja valaki.

Nyilván lesz, akinek a proaktív főhős fog bejönni, vagy éppen az összeesküvés, de ettől eltekintve számomra furcsa módon elég sokat nyomott a latban a magánéleti szál. Nyilván a főhőssel és a családjával nem volt sok mozgásterük a készítőknek, de jó volt látni egy ennyire szilárd, abszolút bizalomra építő házastársi kapcsolatot, melyben a felek tényleg mindent megtesznek a másikért.

Főleg az elején remek hangulati tényezőt jelentett a táj, ahol játszódnak az események, az erdős-dombos vidék a sok légi felvétellel.

Ja, és ne feledkezzük meg a színészekről. Mondjuk a főszereplőkkel sem volt gond (csupa ismerős arc: Ryan Phillippe, Shantel VanSanten, Omar Epps, Eddie McClintock, Cynthia Addai-Robinson), de kisebb szerepekben kellemes meglepetés volt látni olyanokat, mint Desmond Harrington, Randy Orton, Jason Gedrick, William Fichtner, Beverly D’Angelo, vagy éppen Tom Sizemore, akit idővel magánéleti zűrjei miatt kidobtak a sorozatból…

A USA két jobb sorozattal (Eyewitness, Falling Water) elég gyengén szerepelt ősszel, viszont a Shooter a premier többször elhalasztása ellenére is sikernek bizonyult, talán csak a Suits hoz hozzá hasonló számokat (a Mr. Robot biztos, hogy nem). A 2. évados berendelés így adta magát, viszont kicsit szkeptikus vagyok a folytatással kapcsolatban.

Nem azért, mert esetleg “elfogyott” a könyv (ez inkább pozitívum), hanem mert meg “kell” tartani az (életben maradt) állandó szereplőket. És míg ebben a szezonban mindenki jól bevontak a sztoriba, a folytatásban ezt csak sokkal erőltetettebben (vagy repetitíven) lehet megoldani.

Itt arra gondolok, hogy az ügynök és a rosszfiú már volt mindkét oldalon, így ha maradnak, akkor törvényszerű az ismétlődés, míg a családot dettó necces lenne ismét belekényszeríteni az áldozat szerepébe. Most ez működött, de másodjára mást kell kitalálni, és ugye a 24 második szezonjából tudjuk, hogy ilyenkor kapják elő az írók a mellényzsebükből a pumát, hogy nekik is jusson sztori. (A főhős mellé viszont kellenek, nélkülük nem megy.)

Mindegy, ez csak az én elmélkedésem, ne legyen igazam.

29 hozzászólás Ne habozz!

majsz - 2017. 01. 18. 09:51

Vegyes érzéseim vannak, hullámzó évad volt, a végére talán rátalált a ritmusára.
Nem tudtam a berendelésről, a Isaac jelenete gondolom opcionális volt, kasza esetén szimplán elhagyható és no cliff.
Viszont Epps karaktere számomra érdekesebb, egy második évadot el tudok képzelni vele mint leading, illetve gyanítom, hogy a kormány valahogyan ráveszi Bobby Leet, hogy segítsen neki. Ha a dolog továbbra is javuló tendenciát mutatna egész jó sorozat jönne ki belőle.

Snoopyzit30 - 2017. 01. 19. 16:00

Nagyon súlytalan volt ez az évadzáró. Tényleg vesztett a lendületből a sorozat az utolsó részeire. Kb. nulla izgalom volt az egészben, csak lejátszották azt amit tudni lehetett már a 8. és 9. részben. Ha a végén lévő beszélgetést pedig cliff-nek szánták, akkor az szintén nagyon gyenge lett. Nálam most leng a kasza rendesen. Nem hiszem, hogy odaülök már a 2.évad elé.

_Peter - 2017. 01. 19. 17:37

A pilot elég gyenge volt, a 2. résztől beindult, aztán a végére megint leült. Túl sok volt a “megölhetnélek most, de tartogassuk inkább a végső játszmára” dolog. Egyre bénábbra csavarták az összeesküvés szálat. Az akció sokszor jó volt, sokszor meg nagy véletlenekre, bizonytalan tényezőkre játszották ki.
5-6 pont az évad szerintem. Finálé elején a tervezőasztalnál Shantel feneke a szűk farmerben, na az viszont 10 pontos! :)

Pocok - 2017. 01. 20. 22:51

Tetszett az évad, remélem folytatják.
VISZONT AZ UTOLSÓ RÉSZT szerintem nagyon gyorsan ledarálták. Azt hittem, hogy az embassy kihúzza az egész részt. Fenéket. 5 perc.

sfefe - 2017. 01. 20. 23:07

Most neztem a 4. reszt hat ez a resz dog unalom….

bvr - 2017. 01. 20. 23:08

Hat en is ma hoztam fel magamat (lebetegedtem, ugysem volt erom semmihez, hat ledaraltam a hatralevo harom reszt) Erdekes hogy ezt most mennyire maskent latom mint winnie kritikaja.
Eloljaroban: en nemcsak hogy lattam anno a filmet hanem (persze helyierteken kezelve!) nagy kedvencem is volt, sokminden miatt (majd fokozatosan kibontom) Itt amikor a pilotot megneztem az nagy csalodas volt, aztan jottek a pozitivabb hangok, igy elkezdtem megis nezni (addigra valami 5-6 reszt mar daralni tudtam) Es bar tovabbra is voltak bajaim, de nekem pont a kozepe tetszett. Na nem azert mert szuper lett volna (mert kozel sem) hanem minden hibaja ellenere azt el kellett ismernem hogy nem volt eleve elhibazott otlet ebbol sorozatot csinalni, azaz a potencial megvolt.
_Ha_ jol csinaltak volna. De nem csinaltak jol, es kulonosen az utolso 2-3 reszre valt nyilvanvalova. (maga a finale meg egyenesen tokbena volt, a cliff meg inkabb)
A konyveket en sem olvastam (sok konyv van, ugyanazzal a fohossel) A filmbol inkabb momemtumokat vettek at. Ezzel onmagaban ne lett volna baj.
A bajok eleve a castinggal kezdodtek, ami a mozi egyik fo erossege volt. Itt minden egyes parba allithato szereplo kategoriakkal rosszabb, sot az en szememben egyenesen miscastok (kezdve amugy a foszereplovel) A karakterek is rosszabbak, a filmben nekem nagyon tetszett hogy baromi hangulatosan sikerult egy absztrahalt vilagot teremteni (a Mesterlovesz, az Ezredes, a Szenator, a Rossz Mesterlovesz, a Kezdo FBIos, az Oreg Puskamuves, stb, ) Itt meg annyira “fordulatosra akartak irni hogy ezt sokkal jobb szineszek sem igen tudtak volna hitelesen vegigvinni.
Ami pedig a legerdekesebb baj, az a kepi vilag. Erdekes hogy winnie ezt mint pozitivumot emelte ki, szerintem viszont kimondottan csunyak voltak ezek akiegett nappali kepek. Na ellenben a Shooter mint mozifilm (ezt meg azok a barataim is elismertek akik amugy nem szerettek a filmet) az gyonyoruen fenykepezett! A nyito afrikai jelenet is, a havas erdo ahol Bob Lee lakik, a vege fele a mesterloveszparbaj a hegyekben, stb, stb. Nagyon szep tajak, nagyon szep fenyekben forgatva. Itt ennek nyoma sem volt.

Szoval annyibol nem bantam meg hogy a sorozat kozepso harmada alapjan el tudtam kepzelni azt amit az indulasnal nem: hogy vegulis lehetett _volna_ ebbol jo sorozatot csinalni. Viszont nem sikerult (es erre nagyon sok is volt ez a tiz resz), en a magam reszerol nem nagyon erdeklodom a kovetkezo evad irant.

bvr - 2017. 01. 20. 23:14

Ja, meg azt kifelejtettem hogy az elejetol furcsa volt hogy Swaggerbol csalados embert csinaltak (a moziban nem volt az, a konyvekben asszem vegul az lesz) es ez nekem folyamatosan problema volt. Ertem hogy a keszitok szandeka szerint ez (is) mozgatta elore a cselekmenyt, de szerintem meg halalbena volt. Ja, es amikor a csaj nagyon badass modon “I’m a Swagger”, talaan a 9. reszben, hat ott muszaj volt felrohognom :)))

milesteg - 2017. 01. 20. 23:39

Winnie: Az évadzáróról hogy ilyen “korán” jön ki a cikk, az kizárja a feliratot igénylőket az aktívabb részvételből. Jelenleg a 4. epizódnál tartok (tartunk?).
Nem tudom sokakat érint-e ez a dolog.
Nem a munkátokat szándékoztam lebecsülni, és nem is várhatom el senkitől, hogy kövesse a feliratok állását, csak gondoltam szólok.

bvr: talán te voltál az, aki még a kezdésnél említette a filmet. Azzal együtt, hogy a fegyvertechnikai rész mennyivel jobb volt abban.
Ekkor hallottam először a filmről és meg is néztem rögvest.
Hiba volt. No nem annyira, mint a Daredevil sorozat után megnézni a mozifilmjét, de azért keserű volt a szájízem.
És nem is feltétlen a sorozathoz képest, hanem az Enemy at the gateshez hasonlítva volt csalódás.
Középszerű film középszerű szereplőkkel. És csodás képekkel.
Az is elhangzott (a sorozatról), hogy mekkora hiba, hogy nem füstöl a puskacső lövés után. Ez a kijelentés nem lett átgondolva. Mennyire távol áll az a realitástól, hogy egy elrejtőzött lövész összesen 1 lövést adhat le, mert azzal felfedi a pozícióját.

winnie - 2017. 01. 20. 23:40

milesteg: tény, hogy nem tudjuk követni, de alapvetően az a cél, hogy minden másnapra legyen – utólag mindenki el tudja olvasni, viszont a kései, nem naprakész kritika (van ilyen is nagyon sok:), már nem sokakat késztet kommentelésre, hiszen sokan elfelejtik, hogy mit néztek.

milesteg - 2017. 01. 20. 23:59

bvr: ha ennyire emlékezetesnek érzed ezt a filmet, mit mondasz az Ellenség a Kapuknál-ra?

Geza Kovacs - 2017. 01. 21. 00:22

Totál sablon, de kell az ilyen is.

Mark Bolt - 2017. 01. 21. 03:07

Asszem ebben is előjött a páratartalom számolásával. :D

Olvassátok el Chris Kyle (amerikai mesterlövész) könyvét, én alig bírtam letenni. Irtózatos gagyira számítottam, olyasmire mint például mikor egy valóságshow hőse megírja a memoárjait. Ehhez képest olvasmányos, izgalmas (leírja gyakorlatilag az egész kiképzését, továbbképzését, és temérdek bevetését). Ismeretterjesztő értéke csillagos ötös, egyhuzamban olvastam ki.

Na most ezek után én már szakértője vagyok ennek a mesterlövészkedésnek is ugye XD, és ilyen szemmel nézve a sorozatot, hát izé. Most például olyannal hogy páratartalom meg a szél beleszámítása a lövésbe – nem törődnek. A szél kiszámíthatatlan, páratartalom bullshit, egyedül a távolság beállítását kell számolni a fegyveren, arra neki volt egy kis jegyzete, és úgy állította be a fegyverét az adott lőtávra. Ezen kívül ha mesterlövész filmben fejlövést látok, akkor kikapcsolom azonnal. Ezek ugyanis a test közepét célozzák mindig. Fejlövést maximum a swatos városi mesterlövészek csinálnak, de ezek a terepharcos seal és egyéb figurák sokkal nagyobb távolságra lőnek, nagy kaliberű fegyverrel, testre célozva, és az bőven elég.

winnie - 2017. 01. 21. 07:11

“maga a finale meg egyenesen tokbena volt, a cliff meg inkabb)”

ó, az a cliff (mármint, ha isaac-re gondolsz) annyira hidegen hagyott, de persze azért, amit az összeesküvős dolgok miatt írtam. ha conspiracy, akkor mindig valami arctalan cégre, vagy “mindig van a nagyobb gonosz” elvre támaszkodnak:)

Snoopyzit30 - 2017. 01. 21. 08:28

@milesteg

Ezt már korábban is írtuk pont ezen sorozat kapcsán a másik kibeszélőjében, hogy van magyar felirat mind a 10 részhez, csak körül kellene nézni a neten. Nem csak 1 oldal van ahova kirakják a feliratokat!

Én is mindent felirattal nézek, de winnie-nek igaza van, magyar felirat kb. a sorozatok 10%-hoz készül (lehet sokat mondtam), nekik az a feladatuk, hogy napra készek legyenek.

milesteg - 2017. 01. 21. 09:11

@winnie: jogos
@Snoopyzit30: csak akkor keresek máshol, ha valamiért nagyon fontos nekem a felirat. Ez azért nem az a sorozat, ahol ne tudnék várni; különösen, hogy a sztorit ugye már ismerem.
Tapasztalatom szerint a fordítás minősége van ahol jó, van ahol gyatra. Ez kialakít bennem bizonyos mértékű hűséget. Sorozatokról sem olvasok másik oldalon :D

Snoopyzit30 - 2017. 01. 21. 09:36

OFF.

@milesteg:

Ez így van, de azért ne hasonlítsd össze a fordító oldalakat egy sorozatjunkie oldallal (én egyébként máshol is olvasok sorozatokról, van más oldal is ahol színvonalasan írnak róluk, csak nem ez a fő profiljuk). Van aki egyszerűen azért nem oda küldi be a fordítását, ahol (gondolom, hogy te is) nézed, mert nem akar várni heteket, hogy átnézzék is kirakják. De ha a másik oldalon belenézel a fordításba és az elején ki van írva, hogy ki fordította és azt a fordítót ismered, akkor miért várnál arra, hogy átkerüljön a másik oldalra. Mindegy Te dolgod, de ennek fényében szerintem kár azon sopánkodni, hogy nincs felirat.

dexfan - 2017. 01. 21. 10:52

Szerintem kozepes volt, de egeszen a finaleig nezette magat. A csucsjelenet a visszafele elsulo golyo volt, de az utolso epizodra sajnos nem maradt puskapor. Nem hiszem, hogy maradok a masodik evadra.

wellwellwell - 2017. 01. 21. 11:12

én kb. 4-5 rész után kaszáltam (w. fichtner szerencsére még megvolt), de tény, hogy nem az én műfajom.
re tom sizemore: nem tudom, hányadik esélyt kapta már, és megint elkúrta. önmagától tényleg senkit nem lehet megmentetni.

bvr - 2017. 01. 21. 12:26

@winnie: igen, arra gondoltam, teljesen egyetértek amit írsz, és ha addig amúgy már nem dőlt volna el, ettől vált volna egyértelművé hogy a következő évadból nem nagyon kérek… :)

bvr - 2017. 01. 21. 14:35

@milesteg: hát az Ellenség a kapuknál nekem anno elég nagy csalódás volt. Ami tetszett az a türelemjátékos mesterlövészpárbaj, és kb ennyi (jó, meg persze hoyg Ed Harris szokás szerint szuper, és Jude Law-val sem szokott bajom lenni)

Neked meg ezek szerint a Shooter nem jött be, van ilyen.
(de legalább abban egyetértünk hogy gyönyörűen van fényképezve :)
Amúgy lehet hogy csak nem a megfelelő hangulatban nézted meg, vagy mást vártál mint ami. Itt arra gondolok hogy vannak azok a filmek amik sok más érdemük mellett attól is zseniálisak hogy baromi jól és hitelesen mutatják be a témájukat, ilyen pl. az utóbbi évekből a Sicario.
Na a Shooter az nem ilyen, az egy zsánerfilm, egy ponyva, mint mondjuk a Banshee zseniális hangulatú 1. évadja. Vagy filmben, az utóbbi időkből a John Wick.
Egy állításodat viszont erősen vitatnám: hogy a film neked mennyire jött/nem jött be, az persze tök szubjektív és nincs is ezzel semmi gond, de az hogy “középszerű szereplők”, az olyan gond mintha az Ellenség a kapuknál-ról írnám hogy Ed Harris milyen béna volt már. És hát nyilván nem :)
Ahogy írtam, itt az egymásnak megfeleltethető karakterek színészei aztán tényleg félrecsúsztak: Mark Wahlberg Bob Lee Swaggerének simán elhittem és egy pillanatig sem kételkedtem abban hogy ha majd arra kerül a sor kinyír egy komplett kommandóscsapatot. Ryan Philippe meg… szóval most képzeljük el hogy ha ő a Banshee főszereplője…
Vagy Danny Glover pontosan úgy hozta az Ezredest ahogy azt kellett. Omar Epps? A House-ban nagyon kedveltem, de hát ehhez itt édeskevés volt. Michael Pena mint kezdő FBI-ügynök (túl azon hogy a színészi karrierjét is végig lehet követni) megintcsak, Rade Šerbedžija maga a kiköpött háborús bűnös, Ned Beatty mint a Szenátor, stb, stb. Itt még Kate Mara is hozta azt amit kellett (na speciel az ő további karrierjén azért el szoktam csodálkozni :) És tök jó szikár párbeszédek voltak.

bvr - 2017. 01. 21. 14:54

Hú, jut eszembe hogy a sorozatnál a szereplőknél viszont kifelejtettem amiket viszont tök jó castingnak tartottam. Desmond Harrington abszolut illett a sorozatba (bár amit írtak karaktert, az más elég felemás), szerintem Tom Sizemore is teljesen rendben volt (a karaktert azért itt is írhatták volna jobban) meg hát abban az epizódszerepnyi időben persze William Fichtner. És kb ennyi :)

milesteg - 2017. 01. 21. 16:02

@bvr
Mark Wahlbergnél nekem mindig a Marky Mark klippek ugranak be, lehet ettől volt rosszabb a szájízem. Azaz nem volt good vibration:). És a középszerűt természetesen a saját szemszögemből értettem; rám hatott így a játékuk.

A Shooter után akartam még a témában filmet nézni és rátaláltam a Könyvelőre. Nagyon tetszett.

A sorozatról majd akkor merek nyilatkozni, amikor végignéztem.

És a végére a legOFFabb megjegyzés: számomra a látvány-világ eddig a következő filmekben volt a leginkább lenyűgöző: Tigris és Sárkány,Felhőatlasz; sorozatnál pedig a Pushing Daisies :)

eBazsa - 2017. 01. 21. 18:46

Végignéztem ugyan, de az első pár rész után már inkább csak azért, mert a többi, kedvelt sorozatomból nem voltak új részek.
A történettel nincs különösebb bajom (leszámítva Bob Lee “halálát”), bár kicsit furának tartom, hogy egy “csak” mesterlövész körülbelül Bourne szintű “titkosügynök” is egyben, de a mesterlövészes jelenetek egyszerűen nevetségesek voltak. Lehet, hogy csak sok Strike Backet néztem, de ez a sorozat alulmúlta a Person of Interestet a fegyveres jelenetek terén. Kezdve attól, hogy a fegyvereknek se visszarúgása, se torkolattüze nincs igazán, aztán ez a polimer golyó, amit valami “redneck” csinál a hegyekben és elvileg hiperhightech, de megemlíthetjük a “csak 4 puska van, ami elég erős, hogy kilőjje a golyót” jelenetet is. Számomra ez rettenetesen aláásta a sorozat élvezhetőségét.
Slusszpoén az az “I’m a Swagger” jelenet. Cringe/10

Unaloműzőnek jó, de második évadra semmiképpen nem maradok.

bvr - 2017. 01. 21. 20:38

@milesteg “Mark Wahlbergnél nekem mindig a Marky Mark klippek ugranak be”

Jó, de azért ne vicceljünk már, ez kb olyan mintha valakinek az lenne a baja a True Detective-vel hogy Matthew McConaughey-ról mindig a butácska romantikus limonádévígjátékok jutnak az eszébe :))
(és Wahlbergnek nem kellett azért ilyen filmes reboot, játszott ő már előtte is, azóta is akcióhőst bőven)

Kissur - 2017. 01. 21. 23:55

Na ahogy látom a sorozat hozta amit a film (amit nagyon szerettem), úgyhogy bepróbálom. És rettenetesen kíváncsi vagyok, hogy a 2.évadra mit találnak ki, mert a film adott egy lezárást és egy meg nem írt, az írók által kitalált folytatást fogunk látni.

Snowmanx11 - 2017. 01. 22. 19:54

bíztam benne, hogy végre kerekítenek egy jó sorozatot a témában, de a nagy összeesküvés elvitte a Gagyisztánba a sorozatot. A flashback-ek jók, néha még jó ritmust is talál a sorozat – bár a középső harmad dögunalom! – azért végig nézhető. A főszereplőnek viszont nagyon rosszul áll, amikor kommandóst játszik! Teljesen amatőr a közelharcokban. A legjobb karakter Mitchum, az igazi genya CIAs szerepben, meg az FBI kisfőnök hiteles még. A többiek néha igen, néha nem. Bízom a 2.szériában – hátha!

Mr Pink - 2017. 02. 02. 10:49

Hibáival együtt engem szórakoztatott.
Swaggerné meg nagyon csini…

Thomas - 2017. 07. 12. 22:35

Nagyon közepes volt, nem is tudom, miért néztem végig, a mai sorozatdömpingben még 10 órát is nagy luxus eltölteni egy 5 pontos sorozattal. Igazán 3 okom volt rá, Ryant és Shantelt szeretem, jók voltak a szerepükben, még az ügynök csaj volt érdekes, de a többi borzalom. A gonoszok olyan túljátszottak, meg túl sok is volt, alig vártam, hogy egy kósza golyó elkapja őket. Meg az izgatott, hogy mi lesz a 2. évadban, ha lezárul ez a szál, tisztázza magát, de hát az utolsó jelenetekből úgy tűnik, hogy semmi. Vagyis ugyanez, csak most majd a CIA-s csaj lesz a hunyó, arra meg már nem vagyok kíváncsi:(

Thunder - 2017. 08. 21. 15:42

hát igen, én most néztem nemrég meg, egyet kell értsek az előttem szólok kritikáival, közepesen gyengus lett …

mind a sztoriban a furcsaságok hogy követték egymást, habkonnyu megoldásokkal (orszag leginkabb keresett embere mindefele gond nelkul motorozza vegig a sorozatot – egyebkent egy allat Victory mocival:) – semmi feltunest keltve, mind egy akciójelenet megvalósítása, akárcsak a 24-re a Strike Back-re minőségre gondolunk. Kicsit verszegeny lett. Olyan walker, a texasi kopo, szombat delutani langysag :(

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz