login |

Øyevitne (Szemtanúk)

2017. 02. 16. 14:50 - Írta: winnie

Szólj hozzá | kategória: Európa is létezik, kritika,

(Egyre-másra indulnak itthon sorozatírói pályázatok, illetve -képzések. Akinek bármilyen aspirációja van ezen a téren, annak nagyon, nagyon ajánlom, hogy nézze meg az ØyevitneEyewitnessValea Muta-triptichon-t, vagyis ugyanannak a történetnek a norvég, az amerikai és a román változatát. Nem azért, hogy melyik a jó és melyik nem, hanem technikai szempontból nagyon érdekes látni a feldolgozások közti különbséget.)

Nyilván úgy “logikus”, hogy utoljára az eredeti norvég sorozatról, de ez így alakult, amikor írtam, akkor az Eyewitness volt a legfrissebb élmény. És azt kell mondanom, hogy a legjobban is az sikerült. Igen, hiába a norvég változat az eredeti, az amerikai, nyilván az én szememben, lepipálta. Főleg annak köszönhetően, hogy egyes részleteire sokkal több hangsúlyt tudtak helyezni a több epizódnak köszönhetően.

Az Øyevitne története teljesen ugyanaz, mint az amerikai és a román változaté, vagyis két fiatal szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, mely során pár bűnözőt nyír ki egy általuk elfogott és kivégezni kívánt férfi. A srácok ezután úgy döntenek, hogy nem számolnak be a rendőrségnek arról, amit láttak, amivel egyrészt a nyomozást is megnehezítik, idővel pedig sajátmagukat is kikészítik, és persze veszélybe sodorják.

A srácokon és a rendőrökön is elég nagy a nyomás, érezni, hogy egy apróság kellene csak ahhoz, hogy jó útra kerüljön az egyébként egy helyben toporgó nyomozás, s ebbe még egy magánéleti, örökbe fogadós, függő anyás szál is beúszik, sőt, némelyik rendőr is kap magánéleti vonalat (a testvéres sztori milyen jól indult, de utána csúnyán elhalt ebben).

Történet terén a norvég nyilván eléggé hasonlít a másik kettőhöz, itt is egy kisvárosi rendőrnő nyomoz (és nem ügyész), azonban ez a kisváros is nagyobb, mint az amerikai, ahol csak ketten dolgoztak a rendőrségen – itt gőzöm nem volt a kollégákról. És természetesen itt is kapunk egy nagyvárosi szálat motoros bandával, szervezett bűnözéssel és egyéb rosszarcok szembenállásával – néhol ezt kicsit soknak éreztem, főleg ahogy bonyolították a helyzetet és bandanevekkel dobálóztak.

Ez volt az a szál, ami itt sem tetszett, hiszen emiatt a központi ügyre sem jutott elég idő, a rendőrnő családja és a két fiú pedig jóval kevesebb időt kapott, mint az amerikaiban. Ez sajnálatos, és ez volt a fő oka annak, hogy az eredeti elvérzett az összehasonlítás során. A másik főhős volt, aki a másik két sorozatban sokkal, de sokkal jobban bejött, itt egy pillanatig nem éreztem a nyomozónőt szimpatikusnak, olyannak, akinek szívből szorítanék.

A gyilkosról nem is beszélve. Eleve a vele kapcsolatos csavar sokkal később érkezett meg, mint az Eyewitness-ben, és a viszonylag kevés képernyőidő miatt sem volt annyira kiforrott figura, mint az Eyewitness-ben, pedig szívesen utáltam volna sokkal jobban.

A legnagyobb negatívum viszont az Øyevitne-ben az volt, főleg az elején, hogy nagyon béna és dedós a sok expozíció. A folytatásban szerencsére levedlette a sorozat ezt a kényszerű informálhatnékot a néző felé, bár olykor a főrendőr összefoglalta nekünk, hogy mit kell tudni, ami elég hülyén vette ki magát, ugyanis ez is azon krimik közé tartozik, ahol a néző sokkal többet tud, mint a nyomozó, így elmarad a főhőssel való közös öröm egy-egy felfedezés után.

A zárás eléggé gyors lett, és sajnos itt is bevonták a nagyvárosi szálat – összességében a finálé volt talán a leggyengébb epizódja a sorozatnak. Nem is annyira a végjáték (a másik kettő után meglepett az alakulása), hanem a rohanós felvezetés és a nulla lecsengetés, valamint a katarzis szinte teljes hiánya.

Annak ellenére, hogy az Øyevitne-nek is volt egyfajta hangulata, meglepetésemre nem lett olyan The Killing-es, mint az amerikai – nyilván annak ezen aspektusa is segített abban, hogy jobban bejöjjön. Cserébe kaptunk jó kis norvégos ízeket meg skandinávos, nemzetközi aspektust, komolyabb utcai harcot és társadalomkritikus hangot és médiás szálat – ez például az Eyewitness-ből abszolút hiányzott.

Még egyébként azt is ki merném jelenteni, hogy az Øyevitne nem is annyira nyomozós sorozat (hiányzott az Eyewitness macska-egér játéka), annál sokkal szerteágazóbb és karakterekre koncentrálóbb, csak éppen a 6 rész nem volt elég neki. Az mindenképp érdekes megoldás volt, hogy a szálat nem egymásra fűzték, hanem kvázi külön blokkokban prezentálták őket, más kérdés, hogy engem nem nyertek meg ezzel.

Szóval részemről Eyewitness > Oyevitne > Valea Muta. (Az egyébként fura volt, hogy a román változatban voltak olyan elemek, amiket látszólag a vele egy időben készülő amerikai változatból vettek át, legalábbis nem az eredetiből, az biztos.)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz