login |

Reign: kezdett a 4.évad – írta infinity

2017. 02. 16. 21:48 - Írta: vendegblogger

3 hozzászólás | kategória: kritika,

A skótok királynőjének kalandjai hamarosan a végéhez érnek, ugyanis a Reign megkezdte negyedik, egyben utolsó évadját, melynek a központi témája: két királynő és egy angol trón – de előbbiek közül csak egy élheti túl.

Az itthon nem túl nagy rajongótáborral rendelkező CW-s történelmi drámasorozat az előző szezonban nagyon erős volt, karakterileg és a színvonal tekintetében is. Éppen ezért remélem, hogy a következő néhány részben sem unatkozhatunk majd, annak ellenére hogy ettől a kezdéstől nem voltam elragadtatva.

A sorozatra mindig is jellemző volt a kiváló zenei aláfestés (jár a plusz pont jár a készítőknek!), ami a mostani részben is igen csak megállta a helyét, hangsúlyozva ezzel a drámai jeleneteket. Az előző évad végéhez hasonlóan, ez a rész is három szálon mutatta be az eseményeket, ami valószínű a továbbiakban is így marad.

A tovább mögött kisebb spoilerekkel folytatom.

Skóciában az alapfelállás nem változott, vagyis az ország protestáns és a skót királynőnek egy férjre van szüksége, hogy megerősítse hatalmát ahhoz hogy elfoglalja unokatestvérétől az angol trónt. Itt viszont az a probléma, hogy Mary egy angol katolikus férjet akar és ezzel kockáztatja a nép általi támogatottságot is, mert Knox ellene fordíthatja az országot. Ezenkívül a királynő nem tudja biztosan, testvére tényleg az ő oldalán áll-e.

Az angol királynőnél is hasonló a helyzet, vagyis ő is férjet keres és hatalmát megerősítve végleg le akar számolni riválisával, illetve el akarja nyerni trónját.

Franciaország pedig meggyengült a támadás és a vallási megosztottságnak köszönhetően, így kézenfekvő lenne a Valois és a de Guise dinasztia egyesítése.

Lola temetésén begyógyszerezték Maryt és elrabolta a Gordon klán, hogy a vezetőjük fiával összeházasodjon, cserébe támogatják őt. A királynő megszökött mielőtt megmenthették volna és rájött, hogy Knox segített James-nek és cserébe azt kérte, hogy ölje meg a királynő katolikus támogatóit.

Szerencsére Mary a lehető legjobban jött ki a dologból, ugyanis James-szel megölette a vezért, de a klánnak megkegyelmezett, így megszerezte a nép és James teljes támogatottságát is. (A rész végén megismerhettük a hírhedt Darnley-t, akit mindkét királynő férjnek akar, de úgy látszik Elizabeth-nél van az előny.)

Narcisse börtönben van, de Gideonnal összerakták, hogy ki is állhat a merénylet mögött – bár ez a nézőknek nem volt meglepetés, mivel már az S3 fináléjában kiderült – így Elizabeth elengedte a franciát miután megtudta, hogy Knox áll a háttérben.

Catherine pedig megölette Martel-t, mivel ígéretet tett Claude-nak, hogy összeházasodhat a mindenki által halottnak hitt Leith-szel.

Összességében nem túl erős kezdete volt a záró szezonnal, mivel nem sok új információt kaptunk. Viszont ahogy azt már fent említettem, a drámai hatást legalább kellően biztosították a zenével – ez is valami.

Ezen kívül az utolsó két percet emelném ki, amikor Mary tekintélyt parancsolóan helyre tette James-t. Ez is bebizonyította – mint az ehhez hasonló megnyilvánulásai mindig -, hogy Mary egy nagyon erős jellemé fejlődött, uralkodásra született és plusz pont jár Adelaide Kane-nek a hiteles alakításért, tökéletesen kivitelezett a karaktere.

Remélem, hogy a nyitány után beindul az évad és a sorozatra jellemző pörgős és izgalmasan drámai részeket láthatunk majd. Azt pedig kettőzött kíváncsisággal várom, hogy miként alakulnak a további események és a lezárást hogyan valósítják meg.

3 hozzászólás Ne habozz!

Sirocco06 - 2017. 02. 17. 09:57

Nekem jobban tetszett a kezdés. Kíváncsi vagyok hogy fogják ledarálni 16.részben hátra lévő dolgokat. Elég sok mindent történt még. Mert a kulissza fotók alapján:
TÖRTÉNELMI SPOILER!!!

Mary kivégzése is benne lesz.
VÉGE.
Van egy olyan érzésem hogy az évad írása közben mondták nekik hogy vége ezért kaptak a többi CW mid-season sorozathoz képest +3 részt.
2×13 rész szerencsésebb lett volna de a nézettséget elnézve jobban jártunk így a 4.évaddal inkább gyorsan lezárják mint hogy lógva hagyják mert egy 5. évad sajnos esélytelen.

Ja és Leith tuti nem halt meg.

JH - 2017. 03. 03. 17:55

Már a 3. évadra kinőtte a CW féle tini koncepciókat/betegsegeket(a Flash példát vehetne róla!). Kár, hogy az utolsó évad. Kiváncsi vagyok én is, hogy a maradék részekbe hogyan sűrítik be a sok történelmi eseményt. Eddig eléggé lassan halad a sztori. Örülök, hogy Greer maradt udvarhölgynek, jó páros Mary-vel. Ahhoz képest, hogy 3 szálon játszódik a sorozat nagyon egyben van.

Katey - 2017. 06. 16. 12:33

Az utolsó évadot már nem néztem, mert a 3. évad végétől nem tetszett a storyline, de az utolsó rész utolsó 2 percét végigbömböltem mint egy óvodás…

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz