login |

Timeless: vége az 1. évadnak

2017. 02. 22. 21:56 - Írta: winnie

27 hozzászólás | kategória: 2016/17 finálék, kritika,

Is it just me or is Rittenhouse way more gay than I thought it would be?

Elég furcsa véget ért a Timeless első szezonja, amiről egy hete bővebben is írtam, hogy egy kellemes, lötyögős családi sorozatnak felfogható első tíz rész után a remek 1×11-től hirtelen tétje lett az időutazgatásnak, és ráfeküdtek az átívelésekre, következményekre, valamint végre változtattak az addig kialakultak dinamikán. Ennek megfelelően kíváncsian vártam a zárást, ami, mint mondtam, furcsa lett.

(A családi sorozatos jelleget egyébként pozitívumnak fogom fel, nemcsak a törileckék miatt, hiszen olykor tényleg felemelő a Timeless, az “I need to know they existed” mondat pedig a szezon egyik legjobbja volt. Oké, a “What is a serial killer?” mellett.)

Alapvetően nem volt gondom az évadzáróval, érdekesen alakult a múltbéli küldetés, de a rész 2/3-ánál annyira meglepő volt a váltás, hogy idő kellett, míg magamhoz tértem. Nem valami csavar volt (mondjuk előtte érdekes, sőt, izgalmas dolog történt) és az is magától értetődik, hogy mi történt a kimaradt időben, de ettől még mintha az epizód egy részét kinyesték volna, nagyon rohantak Eric Kripke-ék.

Meglepő és megható irányt vett ezzel a finálé, s már-már úgy tűnt, hogy minden helyre fog állni a régibe (már persze ahogy Lucy és Móricka elképzelte), amikor a készítők úgy döntöttek, hogy jelzik az NBC felé, hogy nem kéne kaszálni a sorozatot, ezért ráküldték a kötelező cliffhanger-t. Ráadásul a korábban történtek miatt azt sem lehet mondani, hogy bármiféle lezárást kaptak volna a szálak. Inkább csak megpihentek szusszanni.

Na, nem mintha egy cseppet sem kaparnám a falat, ha kiderülne, hogy az 1×16 volt a Timeless utolsó része, mert bár arra kíváncsi vagyok, hogy miképp alakítanák a koncepciót, az továbbra sem izgat, hogy a CsUNAGOTISz (Csúnya Nagy Gonosz Titkos Szervezet) mit miért csinál. Főleg, hogy tudjuk: világuralom és társai.

Viccen kívül, ennyi összeesküvős sorozat után a fantomtársaságnál nincs sok érdektelenebb szál, még az “ellenfélből idővel szövetséges lesz”-klisé fáradtságát is alulmúlja. A Rittenhouse kapcsán tényleg csak az volt a pozitívum, hogy végre tettek fel kérdéseket a szereplők, végre beszéltek. Mármint a szervezetről, mert az ugyancsak REJTÉLYES naplót még mindig nem mutogatjuk, még mindig csak rébuszokban beszél Flint Lucy-val való “kapcsolatáról”.

A zárásban egyébként ismét változtattak az időutazós dinamikán, de rémesen erőltetett volt az egész azzal, ahogy az 1×15 végére befércelt kósza golyó is, aminek kábé csak az volt a hatása, hogy az évadzáróra totál passzívvá tegyenek egy karaktert, egy másiknak pedig felvezessenek egy új sztorit, hátha azzal érdekesebbé tudják tenni őt. (Egy kérdőjeleket kiváltó apró snittől nem fogom jobban várni az S2-t…)

A többiek, annak ellenére, hogy karakterileg nagyon egysíkúak, a maradásomban elég nagy szerepet játszottak. Oké, lehet, hogy azért látom így, mert korábbról ismertem több sorozatból is a színészeket (Malcolm Barrett-et mondjuk csak komédiákból), de ők nagyon sokat tettek azért, hogy megkedveljem a karaktereket, hogy érdekeljen a sorsuk. (Mondjuk a romantika nekem nem hiányozna Lucy és Wyatt között.)

Míg azonban az időutazók rendben voltak, a főnökjátszmák nem voltak túl érdekesek, mint ahogy az sem, hogy éppen kiben lehet bízni, ki milyen szervezethez tartozik és, hogy ki birkózza le a másikat. Az évadzáróban Sakina Jaffrey (gőzöm sincs a karaktere nevéről…) kapott egy badass pillanatot, de ő is felejthető volt, mint a többi machinátor, vagy épp Connor Mason.

Összességében, az utolsó 6 résznek köszönhetően a sorozat kilépett a “semmi extra, kellemesen szórakoztató”-kategóriából eggyel, talán kettővel magasabba, de még mindig nagyon messze van attól, hogy komoly tényező lehessen.

27 hozzászólás Ne habozz!

Bullseye - 2017. 02. 22. 22:59

Hát nemtom, nekem ez a váratlan fordulat a végén meglengette a kaszát. Ha nem magyarázzák ki a következő indításnál, hogy mi volt a megagonosz terve, amely során – SPOILER –

még az időgép-lopás előtt elküldték a múltba bújdosni és később beszerveződni a tolvaj mellé a legkeményebb ügynöküket, aki egyedül lemészárolt egy teljes csapat kommandóst, és még bibis sem lett közben; akkor engem elvesztettek asszem.

Alterego9 - 2017. 02. 22. 23:07

Tipikusan az a sorozat volt, amin végig azt éreztem hogy magamnál butább emberek írták.

A történelem működéséről alkotott elképzelésük naiv, amerikai általános iskolás történelemlecke szintjén rekedt meg ami a “jók” és a “gonoszok” közötti küzdelemből áll.

Az igénytelenül következetlen idő-kontinuumból, meg a végzetről elpuffogtatott közhelyekből érződött, hogy nem az időutazós vagy alternatív történelmi műfaj szakavatott rajongóiként írták, hanem fel akarták találni a spanyolviaszt.

Az identitáspolitikába bulldózer módjára hajtottak bele, de az epizódonkénti emlékeztetőn kívül hogy épp olyan korban járunk ami elnyomja a nőket és a feketéket, nem volt meg ahhoz a tehetségük hogy minden pillantásban, minden párbeszédben kifejezzék az idegenszerű érrtékrendek nyomasztóságát.

Az epizódonkénti feszültséget illetve csavart rendszeresen az adta, hogy a szereplők irtó bután viselkedtek. (főleg az első felében). Kérdezés nélkül benyalták a hivatalos sztorit hogy Flint egy Csúnya Gonosz Terrorista aki gyűlöli Amerikát és az almás pitét, és direkt szarabbá akarja tenni a történelmet, aztán odautaztak a célidőpontba közvetlenül utána (miért nem egy héttel előtte?), hogy kapkodva versenyt fussanak az idővel úgy hogy csak kósza előítéleteik vannak arról hogy mit is tervezhet.

Ezt súlyosbította az, hogy az írók néha mintha tényleg ezt tervezték volna neki. Soha nem tudjuk már meg, hogy mi értelme volt annak hogy Flint még jobban megölje Lincolnt mint eredetileg, vagy hogy máskor égjen le a Hindenburg. Ja de igen, annyi hogy az írók szerettek volna történelmi katasztrófákat végiglátogatni, de már megírták azt a cselekményt amiben Flint választja ki az időpontokat, úgyhogy hozzávágták azt a motivációt hogy Rittenhaus mélyen beépült Amerikába, így az egészet el akarja pusztítani.

majsz - 2017. 02. 22. 23:46

Nem egy zseni sorozat, nekem épp az elnézem kategóriába belefért. Sajnos ez is bekapta azt a sémát, hogy családi, ergo az írás is “családias”. Az, hogy az elején Flinre ráálltak kérdezősködés nélkül az oké, hisz ellopott egy időgépet, gyk felborogathatja az egész történelmet. Abban viszont én is egyetértek, hogy nem igazán adódott magyarázat, hogy Flinn miért éppen azokat az eseményeket “zavarta” meg amiket, éppen csak ismertebb történelmi dolgok, amiket több ismerhet és hangzatosabbnak ígérkezett. És csak az utolsó részben azonosulhattunk Finn karakterével, számomra érdekesebb lett volna ha ezt hamarabb megjátsszák, persze ez az íróknak több munkába került volna :)
A finálé utolsó harmadán meg nagyon meglátszik a berendelési szándék (mármint a készítők részéről), kinyitottak addig statisztáló karaktereket, lásd a Rufus csajának a viziója vagy épp a Lucy anyjának a “fordulata”, ami így egy kicsit erőltetettnek hat de nálam pozitívum a korábbi középszerű jelleghez képest. Hajrá.

Puncsoskocka - 2017. 02. 23. 01:52

Egyetértek az előttem szólókkal. Nagyon jó témát dolgoz fel ez a sorozat, de érezni, hogy kispórolták belőle az energiát: kidolgozatlan szálak, emberi kapcsolatok, megmagyarázatlan lépések, döntések, egy csomó kérdés fermelült bennem is szinte minden rész után.

Sajnálom nagyon, mert egyébként jó lenne a sztori. Persze azért így is végignéztem, és kíváncsi is vagyok a következő évadra, márha lesz következő évad.

winnie - 2017. 02. 23. 06:18

alterego9: “Kérdezés nélkül benyalták a hivatalos sztorit hogy Flint egy Csúnya Gonosz Terrorista ”

kérdeztek ők mindenfélét, csak azt nem láttuk, mert nem ad a sztorihoz, és mert shameless expozíció lenne, de ez teljesen természetesen. és nem csak azért, mert a rendelkezésükre álló információk erre utaltak, hanem, mert tényleg az. oké, nevezhetjük tömeggyilkosnak is, illetve tolvajnak, aki ellopott pár milliárd dollárt. mindezt puszta személyes bosszú miatt.

Stewie - 2017. 02. 23. 09:44

nekem bejött a sorozat úgy,ahogy van,ha lesz folytatása,akkor kíváncsian várom majd

adam jensen13 - 2017. 02. 23. 10:37

Mind a három új időutazós sorit végignéztem (Timeless, Frequency,Travelers)ez volt a leggyengébb,nem fogom sajnálni ha nem lesz második évad.
Időnként nagyon bugyuta volt.
A Travelers kedvenc lett.
A Frequency-t sajnálom hogy kaszálták

Saszta - 2017. 02. 23. 11:02

Ez egy tipikus időutazós sorozat volt, tipikus hibákkal.
Nem fog sosem kiemelkedő sorozat lenni, mindig is meg fog maradni ezen a középszerű szinten szerintem, de nem olyan rossz sorozat azért.

A történelemleckéket azért tudtam értékelni benne, a karakterek többnyire szerethetők voltak (még akkor is, ha nagy részük olyan egyszerű volt, mint egy faék), és a végefelé egész jó részeket szállított. A finálé viszont szerintem elég gyengére sikeredett. Tele volt logikátlan húzásokkal, amik csak azt a célt szolgálták, hogy legyen pár WTF, ami talán elősegíti a berendelést.
Ha berendelik nézem tovább ugyan, de ha kaszát kap nem fogok sírni utána.

Saszta - 2017. 02. 23. 11:03

A Frequencyt én imádtam, tényleg kaszát kapott? :( Pedig reménykedtem, hogy hátha az megmenekül…

Szaby59 - 2017. 02. 23. 11:28

Én végignéztem, egynek elment, de 16 rész után még mindig nem tudom miért akkora csúnya, gonosz, veszélyes, stb. szervezet ez a Rittenhouse amire a főszálat építették…

winnie - 2017. 02. 23. 13:34

“A Frequencyt én imádtam, tényleg kaszát kapott? :( ”

nem kapott, arról írtunk volna:) majd májusban kiderül.

Alterego9 - 2017. 02. 23. 16:11

winnie: “csak azt nem láttuk, mert nem ad a sztorihoz”

Azért egy pár mondatot áldozhattak volna rá, mert így az évad első a fele tényleg nagyon úgy jött át hogy gyerekfilmbe illő naivitással írták körül hogy Flint milyen rosszban sántikáló gazember.

Esküszöm, már éppen csak az “evil-doer” vagy a “dastardly” jelzők hiányoztak abból ahogy folyamatosan utaltak rá hogy vajon mi lehet a célja Lincolnnal, vagy az Alamoval.

ALDO - 2017. 02. 23. 16:35

Nagyjából ugyanazt tudom írni, amit a kibeszélőben is. Valamilyen szinten gyermeteg, nehezen komolyan vehető sorozat volt, kicsit ilyen 60-80-as években készült problémamegoldós kalandsorozatokra emlékeztető, ennek ellenére engem végig kikapcsolt és heti nézős volt. A karakterek kidolgozásával nem sokat vesződtek, mintahogy az átívelőszállal sem. Szuper gonosz mindent tudó titkos szervezet, akik amúgy is uralják a világot, de most majd jól szétcseszik a történelmet. Mintha egy régi James Bond film lenne.
Az utolsó jelenet egy kicsit kiakasztott. Az egész sorozatban szinte minden epizódban Lucy azon nyavalyog, hogy vissza akarja kapni a testvérét. Erre amikor zöld lámpát kap, ahelyett, hogy beülne a gépbe és visszautazna a múltba, elmegy anyucihoz, akiről persze kiderül, hogy mindenről tud, mert hát kell egy “elmés” csavar a végére. Sőt még vöröske is rittenhouse-os, csak úgy poénból pihent 10 évet a vadnyugaton. Bár akkor nem nagyon értem, hogy miért nem lőtte le Flynnt már az első találkozásukkor.
Időutazós sorozatokban felesleges logikát és törvényszerűséget keresni, de a napló nem hagy nyugodni.
Flynn már a legelső epizódban megmutatta Lucynak a naplót, mert állítása szerint tőle kapta a jövőben. Ezt megerősítette a finálé is, amikor valami ilyesmit mondott, hogy “te adtad nekem és hidd el egész jól tartod magad.” Tehát egyértelmű, hogy a jövőben az idős Lucy adta neki a naplót, amit most átadott a fiatalnak. De akkor amikor először lopja el a gépet és 1937-be utazik, akkor hogyan került hozzá a napló? És ha most a fiatal Lucy megkapta a jövőből származó naplót, akkor miért írja tele? Elég lenne csak egy figyelmeztetést írni, hogy mire készül a Rittenhouse és csak várni, hogy a múltból jött Flynn megjelenjen és elkérje tőle.

zzzzzz - 2017. 02. 23. 19:12

De akkor amikor először lopja el a gépet és 1937-be utazik, akkor hogyan került hozzá a napló?

Nem lepődnék meg azon ha már a sorozat az elejétől fogva egy módosított időben játszódna. Amit vmi oknál fogva sose közöltek a nézővel.

Főleg úgy h apu és anyu is leszarta az eltűnt tesót. Az anyu ráadásul még le is idegenezte vagy vmi hasonló megjegyzést tett.

Mindig ki volt emelve hogy a központba fingjuk nem volt arról h vmi változott csak amikor a csapat elmondta h ez meg ez történt és ők megerőssítették h ez meg ez megváltozott.

Én úgy gondolom hogy volt egy szakasz amikor lucy utazgatott mert utazgatott és akkor hopp hirtelen elkezdett kampányolni a rittenhouse ellen mert sajt. Vmi úton módon rátalált erre a flynn-re és elmondott neki ezt azt vagy akár utazgattak is együtt és csináltak dolgokat ami a sorozat első részéhez vezetett.

Mert ugye az kiderült a sorozatból hogy az 1. rész előtt már javában utazgattak.

bvr - 2017. 02. 23. 22:46

Hát jajj…
Egyrészt még a 6. részes cikknél írtam hogy ugyan szerintem _epizodikus_ időutazós sorozatból kizártnak tartom hogy jól végiggondoltat lehessen csinálni (és erre a Timeless abszolut ráerősített) de amit akkor írtam két pozitívumot (karakterek (és az őket játszó színészek) valamint a visszaugrálás nagy történelmi eseményekhez és karakterekhez) az szerencsére végig kitartott és egész kellemes kis limonádé sorozatot adott.
Viszont…
A félévzárónál (10. rész?) amikor találkoznak az “ős-Rittenhauszal”, na ott a “fun-faktor” ellenére is arra gondoltam hogy most eljött a kasza. Aztán az évadzáróra mégis visszatértem és ledaráltam a hátralévő 6 részt – és a fun-faktorok ide vagy oda, de ez az egyre erősödő átívelés már ebből eleve sokat levett, a záró rész második fele totál béna, majd az az évadzáró jelenet… – na kész, ebből ennyi elég végképp volt :)

bvr - 2017. 02. 23. 23:46

Huh, beleolvastam most az évadkibeszélőbe ott miket írtatok az utolsó részről éééés…
winnie, általában is szemöldökfelvonós ez a rendszeres relativizáló-kimagyarázó hozzáállás a részedről, de azért most különösen nagyot futottál :))
Pl. azt remélem nem gondolod komolyan hogy “pontosan erre akartam célozni, hogy mennyire abszurd kétségbe vonni az időutazás dolgait, amikor mindenféle elmélet pusztán csak elmélet, tapasztalata senkinek nincs” mert ez semmiféle könyvnél/filmnél/sorozatnál nem így működik. Abszolut valid elvárás az írók felé hogy világossá tegyék a saját világukat és utána ahhoz következetesek maradjanak. Na persze nem viszi el őket a rendőr ha nem így tesznek csak épp teljes joggal lehet utána a munkájukat savazni. Ennyike.

Ez meg mehetne hét idézetének :))
“mint ahogy az sem jelenti, hogy bármiben hiba van, ha valaki hibát vél felfedezni benne. ennek ez a lényege. mindkét ember, az író és a hibát emlegető is bízik magában és tévedhetetlennek érzi magát, csak éppen nem tudják megbeszélni a dolgot, így sosem derül ki, hogy mi a helyzet, hogy melyik fél nem gondolt valamire.”

winnie - 2017. 02. 23. 23:47

bvr: “Abszolut valid elvárás az írók felé hogy világossá tegyék a saját világukat és utána ahhoz következetesek maradjanak”

persze, ezt nem is vitatom, csak arra célzok, hogy egy true blood esetében fura olvasni a kommenteket, miszerint a vámpíroknak a szemfoguk a hosszú (“a valóságban”), vagy arról, hogy a zombi nem tud futni (ezt ki mondja? pár film?:). az időutazás kapcsán is az író teremti meg a szabályokat, és azok nem kérhetők számon csak azért, mert láttunk régebben egy filmet, amiben az időutazás másképp működött. nyilván nem azt mondom, hogy ha valamin változtatok a múltban, akkor annak nem lehet hatása a jelenben, ez a logikus, de ettől még nincs semmilyen valódi alapom ilyesmit állítani. (nyilván, ha egy sorozat ilyen szabályt állít fel, akkor máris lehet erre a világra vonatkoztatni a dolgot.)

Enzo - 2017. 02. 24. 00:07

1×16
A previouslyban felhozott rengeteg szál kicsit előrevetítette, hogy nem lesz ez egy egyszerű finálé.
Az 1×15 végén bedobott dilemmát rendkívül könnyen és gyorsan oldották fel, mondjuk kihasználni hogy Lucy vőlegénye orvos, na az ügyes húzás volt. (Meglepett, hogy az “I know who we can call” mondatra Rufus nem nyögte rá, hogy “Ghostbusters!”) :D

A négyen utazás, mint újdonság ötletes volt, jól csavarták a szálat, hogy Jiyának semmi baja, aztán bevérzett a szeme, aztán mégse, aztán elájul, aztán felkel, aztán megint elájul (marha para volt egyébként)… és a Golden Gate hidas dolognál jövőbe látott? Talán ez a szál érdekelne legjobban, ha lesz 2.évad.
De amúgy honnan tudta a tér-idő kontinuum, hogy melyikük a potyautas? Úgy értelmesebb lett volna, ha ezt már ellövik egyszer, valaki random elájul, és akkor most lehetett volna kockáztatni, hogy na vajon melyikükön jönnek ki a tünetek.

A Rittenhouse leleplezése meglepően pacifistára sikerült, tényleg kicsit kapkodóan, Cahill gyorsan beleegyezett mindenbe, az egész életét rátette, Lucyék meg hipphopp átugrottak az élete végéhez és megvolt a főnyeremény. Mason segítése kicsit meglepett, bár nem egy forradalmi ötlet.

A végén meg minden gondolat, ami eszembe jutott, rögtön meg is cáfolódott: “na, Flynn is megkapja a felesége gyilkosának az adatait, mint Wyatt” -> ja, nem. “Lucy elvihetné az anyját az Amy-mentő utazásra és akkor mindketten megmaradnának egészségesnek” -> ja, nem, mert anyuci nem mehet vissza oda, ahol már élt … és közben kiderült, hogy Rittenhouse-os, ami elég nagy arconvágós csavar. Nem kellett volna ez a sok cliff, mert most meghozta a kedvem a 2.évadhoz, pedig már felkészültem a kaszára…

Darabkák:
-Figyeltétek, hogy pont febr.20.-ra mentek vissza 1954-ben? Február 20.-án ment le ez a rész :D
-Honnan lettek extra ruháik amúgy?
-Az most a kommentekből derült ki nekem, hogy a gépbe beszálló csaj Emma volt, és hogy ezexerint ő is RH, abszolút nem ismertem fel, csodálkoztam is, hogy ki ez. Így viszont WTF??

#hétidézetei:
“Not your pathetic servers, which, by the way, get hacked by the Russians on a regular basis. No. The other servers.” (Mason)

“Is it just me or is Rittenhouse way more gay than I thought it would be?” (Wyatt)

bvr - 2017. 02. 24. 00:31

“Lucy vőlegénye orvos”

nna igen, amikor ezt a vőlegényt először behozták (még valamikor a sorozat elején) kb akkor gondoloztam el komolyan először hogy amúgy hiába szórakoztató de ezt dobnom kellene… Azért kicsit ízlelgessük a gondolatot hogy “Lucynek” (de legalábbis valakinek meg kellett élnie ezt a dolgot…) már X ideje van egy vőlegénye – csak épp Lucy ezt nem tudja…

Bullseye - 2017. 02. 24. 03:10

Na ja, ezek a jelentéktelen apróságok, hogy ha mama és papa is annyira királyi család, akkor miért nem maradtak együtt* és nevelték bele Lucyt a szerepébe? Vagy a nagypapi miért pont a saját menyéről nem vette észre, hogy ősi család sarja. Vagy hogy Rufus Rozsomákról magyarosított, hogy ilyen gyorsan gyógyul?

És egyáltalán minek kellett Rittenéknek az időgép, ha olyan ügyesek és titkosak, és mindent ők irányítanak már évszázadok óta? Ha meg nem, akkor meg sem érdemlik! :)

*Gondolom mert akkor 5-6. évadban be tudnák hozni a féltestvéreket, a másik feleséget, stb. stb. ahogy az az ötletekből kifutott időszakban szokás.

winnie - 2017. 02. 24. 06:33

” és a Golden Gate hidas dolognál jövőbe látott?”

a múltba, a 30-as évekbe, amikor még építették a hidat.

winnie - 2017. 02. 24. 06:35

Bullseye: annyira azért nem hatalmasak szerintem, mert sok pozícióban nem ők vannak, de az időgép plusz eszköz a hatalomhoz, nem?

bvr - 2017. 02. 24. 13:23

@winnie: szerintem viszont a forumon olvasott szamonkeresek tok jogosak voltak es en is ilyenek miatt dobtam majdnem a sorozatot (eloszor :) masodszor meg ahogy egyre jobban (es benabban) mentek bele ebbe a Rittenhouse-dologba)
Szoval kezdtek egy kellemes kis limonadeval, majd par resz utan bedobtak ket fajsulyos dolgot, egyreszt hogy kitorlodik Lucy huga, masreszt viszont a “semmibol” lesz egy volegenye. Majd utana semmi ehhez meg csak kozel sem foghato nem tortenik a sorozatbol meg hatralevo sok reszben. Azert ez igy nem oke.
Az meg kulon nem oke, hogy amugy a kitorolt hug es a semmibol elobukkano volegeny eleg hasonlo problema, de az utobbi megis sokkal jobban az arcunkba tolja a “na en ezt azert mar el nem hiszem” feelinget (ha valaki nem hallgatna, utalas a Nyilvanos vetites podcastre :) Szoval hogy a sorozat vilagaban ezt megis hogy kepzelik azert arra csak kellett volna hogy legyen a keszitoknek valami mondasa!
(vagy ugye akkor maradni kellene annal (en amugy ezt tamogatnam) hogy limonadet csinalunk, es ez nem olyan idoutazos film ahol filozofalgatas megy – de akkor meg ne is dobjanak be ilyen fajsulyos kerdeseket)

Sawyer - 2017. 03. 01. 19:28

A 2. résznél kaszáltam, gyenge vót, erőtetett vót, kidolgozatlan vót. Ég álgya.

heidfeld - 2017. 03. 02. 08:26

Talán jelzés értékű, hogy csak most néztem meg az utolsó részt. Már az elején kiestem a fotelből, hogy a Rufus-csaját csak úgy kihozza a főnök néni, aki ott sem lehet.. A szenátor-dolog tényleg furcsa volt az akcentus miatt. Nagyapa teljesen rendben volt, megtette, amit kellett.
Minden butasága ellenére remélhetőleg lesz második évad. Rittenhouse-felszámolása nagyon nem sikerülhet, tekintve a rengeteg anyagot, amit a szobában találtak.
Egy apróság még külön tetszett. Manson figuráját lazábbra vették. A színész nem túl meggyőző, de így sokkal jobb volt. Ezt is megléphették volna hamarabb, sok más mellett. Most nem kellene izgulni a második évadért.
Rittenhouse sorozatra kíváncsi lennék. Nem tudok “gonosz, titkos szervezet világot akarja uralni” szériáról. Egynek szoríthatok helyet a heti programban.

ALDO - 2017. 03. 04. 18:38

“Nem tudok “gonosz, titkos szervezet világot akarja uralni” szériáról. Egynek szoríthatok helyet a heti programban.”

Ott az Alias. Abban legalább fél tucat titkos szervezet volt, amely világuralomra tört. Vagy a Person of Interestben a Decima, később pedig a Szamaritánus.
Többen felvetették már, hogy vevők lennének egy Rittenhouse-sorozatra, de szerintem rendkívül erőltetett lenne. Rittenhouse = USA történelme, kb. minden fontos történelmi személyiség rittenhouseos, mindent ők irányítanak, most meg az időgéppel akarják még jobban szétbarmolni a történelmet. Persze, hogy miért arra nem kaptunk értelmes választ. Szóval a sorozat egész koncepciója gyenge lábakon áll és az átívelés se nagyon ment.
Sőt, így utólag visszagondolva, nem értem, hogy Flynn miért nem egyből a családja gyilkosainak a nevét nyomozta le, aztán elég lett volna csak őket kiiktatni a múltba

karit - 2017. 03. 21. 01:16

Hosszú tologatás után ez is megvót. Kár érte… (az agyamat).

Vajon miért jobb/humánusabb egy átláthatatlan tüskés dzsungellé nőtt bonsai-jal bajlódni a zsenge palánta kitépése helyett; és honnan tudták, hogy nem futnak lukra a jelenükben a Nagy Tervvel? Hát egyikük se látta a Terminátort?

Azt vártam, Flynn fölrobbantja az egész bagázst, és nem érti, Lucy mit keres még mindig mellette – bár egy homokos grandpa mellett szeretőt tartó grandma adta volna magát, de az izzadságszagú utolsó csavarok után már mindegy is. A 12 majom után ettől is elment a kedvem.

Szeretnék végre egy önmagát komolyan vevő időutazós sorozatot. Akár olyat, amiben Hillary Clinton elnök indítja útnak Lucyékat, hogy a 2. VH. elkerülése érdekében öljék meg a járókában az egyéves Helmut Hitlert – és ők sikerrel is járnak, majd büszkén visszatérnek. Erre.

Persze szurkolok a folytatásért, de a jelenlegi nem kevés időutazós limonádéból egyedül a Travelersben került elő két mélyebben filozofikus gondolat. Annak még jobban szorítok.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz