login |

Csak színház és más semmi: kezdett a 2. évad

2017. 03. 01. 20:10 - Írta: winnie

10 hozzászólás | kategória: hazai termék, kritika,

– Manapság kit érdekel a színház?!
– Az embereket igenis érdekli.
– Hahh, az emberek tévét néznek.

Az idézet alapján mintha kicsit le lennének maradva a Csak színház és más semmi írói. Oké, álomjelenetről volt szó, meg nem olyan mondta, aki képben lenne ilyesmivel, szóval magyarázható a dolog, de elég furán kezdett a 2. évad, hogy aztán minden visszazuttyanjon a régi kerékvágásba. Igen, abba a kellemesen limonádésba, mostanra talán szappanosabba, amit megszokhattunk egy éve.

Eltelt ugyanis egy kis idő a szezonzáró óta, de nagyon nagy változások nincsenek. A színház továbbra is pénzszűkében van, ezért új rendezőt szerződtetnek (pénzeset), ami persze a réginek nem tetszik. Ami kapcsolat megvolt az S1 elején, az már nincs meg, és a felek keresik a boldogságot (vagy próbálják azt megtartani), ami pedig akkor nem volt meg, mostanra erősödni látszik, bár azért próbára lesz téve.

Mintha egy fokkal több szappanos, vagy mondjuk így, hogy romantikus elem lenne jelen ebben a szezonban (plusz a gyerekek nagyobb szerepet kaptak valamiért), de szerencsére az eddig megszokott körítés, a színház premierre készülés is megmarad (ami insider, az jó), bár nem tudom, hogy maradnak-e a háttér dolgoknál, vagy megint sor kerül próbákra is – utóbbi nem tudom, hordoz-e túl sok lehetőséget a kábé 3-4 színészkarakternek. (Elég kevesen vannak.)

Összességében továbbra is abszolút szórakoztató és teljesen súlytalan a sorozat, bár a 2. évados sztorik között azért akad számomra egy-két luft, az új szereplőkben viszont van (vagy lehet) fantázia, bár fura módon már most lezártnak érzem mind a rendező, mind a jelmeztervező karakterét, szóval érdekel, hova alakítják őket, illetve, hogy hosszabb távra számolnak-e velük, vagy pusztán idei akadályként használják fel őket a többiek előtt.

És persze továbbra is előszeretettel hoznak létre olyan jeleneteket, amiket a néző nagyon nem akar látni, takarná el a szemét, hogy ne lássa a kínos helyzetbe kerülő karaktereket, de persze az ujjain keresztül mégiscsak kikukucskál, mert érdekli, hogy mi fog történik. És nálam ezért marad nézős a sorozat, szemben mondjuk a Válótársakkal: mert érdekel. Érdekel, hogy mi fog történni a színházban, és érdekel, hogy mi lesz a szereplőkkel.

A rész vége felé egyébként számolgattam, hogy az első évadosok közül hány szereplő nem tért vissza, s miután a végén rájöttünk, hogy az a négy csak három lesz, még az is kiderülhet, hogy a többieket is visszahozzák. (Ez a plakát a falon pedig szöget ütött a fejembe: tiszta Miss Fisher’s Murder Mysteries, nem?)

10 hozzászólás Ne habozz!

Puppa - 2017. 03. 01. 20:41

Tényleg simán lehetne Miss Fisher. :) Egyetértek, maradok a sorozatnál de ez a kezdés nem volt túl erős remélem a folytatás jobb lesz.

-T - 2017. 03. 01. 21:58

A rész eleje tényleg olyan lagymatag volt, mintha kicsit alacsonyabb fokozatra kaocsoltak volna, de ezt annak tudtam be, hogy vissza kellett rázódniuk mind a szereplőknek, mind nekem is a sztoriba. Aztán a vége felé egészen beindult. Többször hangosan is felnevettem. Továbbra is nagyon tetszik, kellemes, könnyed kikapcsolódást nyújt.

f@sk4lap - 2017. 03. 01. 23:01

Méltatlanul alulértékelt (vagy nézett) sorozat. Nálam mérföldekkel jobb mint a Mi kis falunk (első rész után kasza). Lehet közpénzen is jó sorit csinálni, itt példa.

kisanna - 2017. 03. 02. 08:32

halálra untam magam ezen a részen. túl sok a cukizenés egymásranézős bénázós jelenet. kár, pedig az előző évadot élveztem.

Eva - 2017. 03. 02. 12:40

Abszolút nézős, vegytiszta karakterek, nem hiszem, hogy mást kapnék, mint amit várok egy-egy karaktertől, de ezt pont ezért szeretem. Tökéletes lazulás.

Sigismundus - 2017. 03. 02. 17:50

2×01

Úgy áll a helyzet hogy én az első évadot most daráltam le egy hétvége alatt és megtetszett a sorozat!

És örülök a harmadik évadnak is, de remélem az írók már tudják hogyan érjen véget a második, ne legyen olyan elsekélyesedés mint a Társas Játéknál.

Az új rendező egy vadállat, de kell is a két tutyimutyi papucs, Dénes és Barnabás mellé egy őrült is.

Nóra az öltöztető is olyan kis önmagában bizonytalan, mint az első évadban, meg tudja dumálni a fejét egy ravasz és mindenre elszánt. De bízom benne hogy Kitti majd kellően felpaprikázza, hogy álljon ki magáért.

A többiekről egyenlőre sokat nem lehet mondani. Az utolsó előtti jelenet a színház előtt, és az utolsó az igazgatóiban, na azok viszik majd a második részt szerintem.

Sigismundus - 2017. 03. 02. 18:31

Ja és az első évadhoz, Szevrét Tibor volt nekem nagy meglepetés, őt eddig valahogy macsósabb, férfiasabb vezérhím szerepekben szerepelt eddig, nem egy papucs apuka/igazgatóéban, elsőre nem is ugrott be hogy kicsoda… :-)

cathy - 2017. 03. 05. 09:52

Fura de én, aki hányni tudnék az olyan stíltől, mint a Válótársak és társai, ez még egészen jóféle. No nem túl reális, legalábbis ne akarják beadni, hogy ezek az insider dolgok mind ilyen intrikusak és izgalmasak, mármint nekem pl semmi bajom nem lenne, ha néhány dolgot abszolút reálisan, uncsin mutatnának meg, mint pl a Hatásvadászokban (magyar film, Szakácsi Sándor, nézzétek meg) Ami nekem a bajom, hogy Csak színház és más semmi a címe, de a színház kb elsikkad a reálisnak beállított személyes cicaharcok alatt, és itt megint a Hatásvadászokat tudom hozni példának, ahol az ELŐADÁSÉRT rágod le a körmöd, nem pedig azért hogy összejön-e bárki bárkivel, ami persze kell bele, de nem azé a főszerep. Ennyi, a kedvét sztem senkinek nem szegtem és nem is akarom, mert egyébként meg tök befogadható, és nagyon jó színészek mókáznak.

rensenbrink - 2017. 03. 11. 02:48

Nagyon szeretem+ van benne 4-5 egészen zseniális színészi játék.

Sigismundus - 2017. 03. 13. 20:20

2×03

Eddig jó. Bejött amit sejtettem az első rész végén. Kavarás az megy több helyen is. Úgy érzem, ez a sorozat méltatlanul mellőzött.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz