login |

The Americans: kezdett az 5. évad – írta GeoCucc

2017. 03. 09. 19:40 - Írta: vendegblogger

26 hozzászólás | kategória: kritika,

– Nothing scares those two.
– Everything scares those two.

Közeledik végjátékához az Amerikában ténykedő orosz kémek története.

Persze ez még nem azt jelenti, hogy máris számolnunk kellene visszafelé az epizódokat, hiszen még csak az utolsó harmadba léptünk bele, viszont mivel a készítők tavaly óta tudják, hogy két évadot kaptak a történet lezárására, könnyen lehet, hogy a mostani cselekmények már kulcsszerepet játszanak abban, hogy lefektessék az alapokat a fináléra.

A The Americans egyik nagy erőssége mindig is az volt, hogy akár 5-6 egyenrangú történetszálat is fenn tudott tartani, és akár egy teljes évadon át fűzögetni őket, hogy aztán végül minden hatással legyen valami másra is, s hogy az egész egy szezon során többször is drámai csúcspontokban teljesedjen ki.

Ez az alapvetően nyugodt, mégis rengeteg feszültséget rejtő történetvezetés pedig képes teljesen magával ringatni a nézőt, akit ha elkap a hangulat, legszívesebben szünet nélkül nézné a hidegháború utolsó éveinek alakulását, amely ugyan a hiperaktív család életével talán kicsit elrugaszkodik a valóságtól, de mégis tele van valós politikai és kulturális utalásokkal.

A tovább mögött minimális spoilerrel folytatom.

Bár nekünk kilenc hónapot kellett várnunk a Jennings család történetének folytatására, a sztoriban legfeljebb csak néhány hét telt el, tehát a negyedik szezon végén félbehagyott szálakat kaptuk fel ismét a lányukat az FBI-ügynök szomszédtól óvó főszereplőkkel, a súlyos vezéráldozatot szenvedett szovjet nagykövetségtől távozó Oleggel, az önmagát halálos vírussal megfertőzött kémmel, na meg egy az afgán háborút túlélő, Jugoszlávián át az USA-ba igyekvő fiúval.

És ahogy lenni szokott, bekerült egy új szál is, aminek céljaira majd a későbbiekben derül fény.

Most éppen 1984-ben járunk, az olimpiák évében, és kaptunk is rá két célzást, hogy ezzel a témával még találkozni fogunk a szezon során – ahogy korábban már belefűzték a történetbe például a Reagan elleni merényletet, a nicaraguai konfliktust, vagy éppen a kor nagy port kavart tévéműsorainak bemutatóját.

A sorozat eddigi jeleneteinek tekintélyes hányadáért felelő washingtoni szovjet nagykövetséggel, azaz a Rezidenturával viszont el tudom képzelni, hogy már csak alig, vagy egyáltalán nem fogunk találkozni, lévén ilyen-olyan módon szinte mindenki eltűnt onnan, akit eddig megismerhettünk.

Talán most már nem kezdik el új arcokkal felépíteni, és egyébként is úgy tűnik, hogy ezen szál helyett kapjuk a Moszkvába visszatérő Oleg történetét, akiről pedig sejthető, hogy útjai előbb-utóbb kereszteződni fognak még néhány, a néző számára ismerős arccal, hiszen jelenleg „egyedül” bolyong. (És itt merülhet fel a titkos rajongói favorit, Martha neve, akiről nem hallottunk megszöktetése óta, a The Americans pedig híres arról, hogy nem szereti a levegőben lógva hagyni a karaktereinek sorsát.)

Amit jelenleg a legnagyobb kíváncsisággal, de ugyanekkora aggállyal is várok, az Philip másik fiának az érkezése, pontosabban az egésznek a megvalósítása, ami egy, a filmkészítés világában igencsak ritka problémát vet fel. A sorozatos józanész azt mondja, hogy egy ponton találkozni fognak majd ők ketten, ha már ennyi időt szenteltek erre a vonalra, na meg ha egy szülő és az elveszett gyereke elindulnak megkeresni a másikat, akkor sose az a vége, hogy nem botlanak egymásba.

Na de itt jutunk el a produkciós problémához: a történet szerint a fiú csak oroszul beszél, Philip viszont oroszul és angolul is – így tehát adott lenne a közös nyelv. Az apát alakító Matthew Rhys azonban brit, szóval hacsak nem vett részt a szünetben intenzív orosz nyelvtanfolyamon, mélyre szántó kommunikáció biztosan nem jöhet létre a két szereplő között. Erre láthattunk már példát akkor is, amikor Keri Russell a harmadik évad végén találkozott sorozatbeli anyjával – az a jelenet is elég esetlenre és látványosan némára sikerült.

A készítők mozgástere tehát jelentősen korlátozva van ezen a vonalon, és a sorozat mintegy magától elspoilerezi, hogy mi nem fog történni. De hátha meglepnek majd valahogy!

Az ötödik évad nyitánya összességében azért egy építkezős epizód volt, amire valószínűleg úgy fogunk tudni majd visszaemlékezni évek múltán, hogy „ebben volt a 13 perces ásós jelenet”. Ilyen hosszúságúak ugyanis egyáltalán nem jellemzőek a sorozatra.

Merthogy tényleg, nem kell nagy matekozás hozzá, hogy megállapítsuk, a rész majdnem egyharmadában megszakítás nélkül egy különös küldetés precíz megvalósítását figyelhetjük, amely során alig hangzik el pár szó, és a végén persze történik valami, aminek remélhetőleg a sztori szempontjából is lesz jelentősége, és nem csak azért tették be, hogy jövő héten már rövidebb legyen a stáblista.

A The Americans folyamszerű történetvezetése miatt elég nehéz egy-egy részre rásütni, hogy ez most jó vagy rossz volt, sokkal inkább a heteken átívelő különféle történetszálakkal kapcsolatban lehet a tetszés fokáról beszélni. Éppen ennek köszönhetően a kezdetektől fogva rendkívül stabil, erős színvonalat hoz a sorozat, amelyből néhány részenként kiemelkedik egy igazán emlékezetes, nagyobb horderejű pillanat.

És a legdrámaibb dobások minden bizonnyal még csak most jönnek.

26 hozzászólás Ne habozz!

Silver-sama - 2017. 03. 09. 20:57

“orosz kémek története”? Nem is lett volna fan az Americans címet adni neki, ha nem is nem amerikaiakról szól :D.

wellwellwell - 2017. 03. 09. 21:20

nekem ez a 13 perces ásósdi azért sok volt…
misa meg biztos megtanul angolul, mire összefut a papával. :)

Geza Kovacs - 2017. 03. 09. 23:53

Ja, a végét Tarr Béla készíthette, legalábbis részben. Az ásásnál elgurult a gyógyszer.

adamlyon - 2017. 03. 10. 01:26

akkor csak nálam volt rendben az ásós jelenet?:D fel se tűnt a hossza, minden percét élveztem, a végén fel is sóhajtottam, hogy jajmárisvégearésznek.
amúgy az idei évad főtémája már jól körvonalozódik, a szülőség, a hazatérés, egyesülés családdal.
a sorozat meg elég lassú, az is lehet, hogy Misha meg apja csak a 6. évadban fognak találkozni, vagy lesz időugrás, mint korábban, stb :)

én tudok oroszul, bár közel sem tökéletes, de remélem, hogy Kerinek vagy Matthew-nak többé nem kell megszólalnia oroszul a sorozatban, mert ó jaj :D

amúgy teljesen rendben volt a rész, nem jellemző a sorozatra, hogy az első-utolsó részek tényleg első-utolsó részeknek érződnének, a nagy fordulatok sorozat közben jönnek, amikor eljön az idejük.

ami viszont kevésbé tetszik, hogy az amerikai politika miatt folyamatosan párhuzamot próbálnak vonni a (külföldi) kritikákban a sorozattal és a jelennel kapcsolatban…

Mom - 2017. 03. 10. 08:46

Nyilván valami művészi, vagy kreatív ötlet volt az ásós jelenet, de nekem végig az járt a fejemben, hogy nem akartak semmi másba belefogni az első részben, ezért húzták azu időt :P Ami nyilván nem igaz, de én hálás vagyok hogy egyes lejátszók engedélyezik a dupla lejátszási sebességet :)

Ami miatt továbbra sem unom meg ezt a sorozatot, az az ásós jelenet legvége. Nekem annyira szokatlan, mert a többi sorozatban amit nézek, túlteng az amerikai optimista, biztosan találunk megoldást attitűd. Ami amúgy baromi bosszantó, mikor racionális emberek is képesek egy ember életét több száz-ezer másik ember élete elé helyezni… De itt kérem nincs helye az érzelmes átgondolásnak, parancsok vannak, meg cselekvők :)

Én a nyelvtudás miatt nem aggódok, szerintem kézenfekvő és kényelmes megoldással fognak élni, de ha mégis valami újat mutatnak ezen a téren, nagyon fogok neki örülni.

Én egyébként nem tudok oroszul, de valamiért mindig az az érzésem, hogy nem is maga a kiejtés a gond, hanem a hangsúlyozás. Valahogy a ritmus meg a beszéd folyása nem hangzik orosznak nekem.

Én egyébként a végével kapcsolatban leginkább arra vagyok kíváncsi, hány alkalommal vagy mennyire forgatják meg Paige-et. Mert hiába oroszok a szülei, ha ő egész életében Amerikában élt, akkor milyen racionális oka lenne az oroszoknak segíteni? Double agent, triple-double agent? Nem várom, de úgy sejtem, hogy ő lesz a moralizálás-felelős.

Brynden Rivers - 2017. 03. 10. 09:07

“akkor csak nálam volt rendben az ásós jelenet?:D”

Nálam is rendben volt. :)
Nem kell mindig minden sorozatnak pörögnie.

Hoax - 2017. 03. 10. 12:01

a hullát miert nem egettek el anno, erthetetlen.
igen az asózás hosszura sikerült, nekem is feltünt

leila - 2017. 03. 10. 14:12

Az elmúlt hónapokban daráltam le nulláról a sorozatot, most vagyok szinten. Nem csalódtam.

Nekem bejött az ásós jelent is, jó volt nézni őket, ahogy szó nélkül, mégis összehangoltan dolgoztak. Sőt, szinte ez volt a legjobb a részben. De honnan tudták, hol kell ásni?

Oleggel vajon mi lesz? Szerintem jók voltak a Rezindenturás jelenetek is, hiányozni fognak.

Dave - 2017. 03. 10. 20:51

Hoax
A hullán rajta volt a jelzés hogy “tilos égetni”

Nimand - 2017. 03. 14. 20:33

a végén azon gondolkodtam, melyik őrültnek sikerülne engem arra rávenni, hogy egy 13 perces ásós jelenetet megnézzek, de azt kell mondjam, remekül átjött az egész stáb szakértelme, baromi jól megoldották a feszültség fenntartását ebben a látszólag jelentéktelen jelenetsorban. bravó!

Gerdina - 2017. 03. 15. 15:40

Elizabeth “We understand”-je év idézete gyanús, annyira tökéletesen képviselte az egész sorozat tartalmát és hangulatát.

Nagyon örülök, hogy visszatért a kedvenc sorozatom. A tempó és az epizódonként legalább egyszer feltett “Where is Henry?” kérdés szokásosan frusztráló tud lenni, de így szeretem. Várom, hogy mit hoznak ki mindebből.

GeoCucc - 2017. 03. 15. 23:13

Uh, hát igen, ez a “We understand” egyszerre volt megmosolyogtató és hátborzongató.

A végén, amikor mondták Paige-nek, hogy mutatunk egy technikát, hirtelen valami egész komoly mutatványra gondoltam, erre össze kellett dörzsölnie az ujját, haha. Persze nyilván bármit kitalálhattak volna, a lényeg az hogy gondoljon a szüleire az intim pillanatokban, ami nyilván majd el is veszi a kedvét az egésztől.

A “Where is Henry?” kérdések tényleg kezdenek unalmasak lenni, még ha szükségesek is. De lassan szerintem eljön az idő, amikor ő is rájön a dolgokra, és feltételezem, hogy teljesen máshogy fog vele lezajlani az egész.

A hét rejtélye meg azt hiszem az, hogy Stan új nője, Renee is a szovjetek beépített embere-e. Vannak rá jelek, hogy akár az is lehet, bár azért az már kicsit túlzás lenne, ha ennyi kémmel vennének körbe egy FBI-ügynököt, akinek mindez fel sem tűnik. Na meg csak fokozná Jenningsék lebukásának veszélyét, de persze az is lehet, hogy Philipék tudta nélkül történik az egész.

Nimand - 2017. 03. 16. 21:33

Akkor nem csak nekem gyanús az új nőci :)
Bár szerintem más szerepe lesz, inkább valami titkos kollégának tűnik, mint lehetséges nagy szerelemnek

_Peter - 2017. 03. 21. 22:02

Én is teljesen azt vártam a szőke egyszer odasúgja Philipnek jó napot elvtárs! Remélem kém ő is és feladata van Stannel.

Sniper - 2017. 03. 22. 16:16

” leila – 2017. 03. 10. 14:12

Az elmúlt hónapokban daráltam le nulláról a sorozatot, most vagyok szinten.”

Nálam 1 hét alatt lement az 1-4 évad. (52 rész) :-)

“Darában” jobb nézni, mint a heti egy részt, de most már elvonási tünetek jelentkeznének, ha kihagynám az 5. évad aktuális epizódjait…

GeoCucc - 2017. 03. 22. 18:55

5×03

Martha!!
Mondjuk a filmkészítésben ismert lehető legolcsóbb húzás volt, hogy pont ott volt a boltban, de hát végül is elfért. Nyilván ezt csak egy ajándéknak kell felfogni a készítők részéről, akik látták, hogy a nézők, újságírók mennyit beszélnek az őt övező rejtélyről, így hát betették, úgymond dobtak egy csontot a rajongóknak. Viszont ha már így mutatták be, akkor gondolom komolyabb történetet már nem fog kapni. Persze talán jobb is így, mintha valami erőltetett sztorival csak azért is összekötötték volna őt Oleggel.

És ha tehetek ennyi kitekintést egy másik sorozatra, a The Americans Martha-várását hasonlónak éreztem ahhoz, mint ahogy a Better Call Saul nézői is azt várják, vajon feltűnik-e a sorozatban Walter White. Persze őt is bármikor be lehet tenni egy boltba gyanútlan vásárlóként, de ha csak ennyit tudnak kihozni belőle, illetve ennyire ad lehetőséget a történet, akkor azért fel-felmerül azt a nagyon nyers kérdés, hogy “mégis minek?” :)

adamlyon - 2017. 03. 22. 23:05

Martha!!!!
Legalább életben van, már ennyire is megérte :)

Zora - 2017. 03. 25. 16:57

5×01

Hú, ez kemény volt. 2 évig képezték ki ezt a srácot, most meg konyec. De megértem. Azt a húsdarabot mégiscsak könnyebb kicsempészni az országból, mint egy hullát.

Azért nem semmi, hogy van egy ál-család is. Most vagy ez a vietnámi gyerek ilyen okos, hogy be lehetett szervezni, vagy a valóságban huszonakárhány éves, és kinéz 16-nak.

Már nagyon vártam ezt a sorozatot.

leila - 2017. 04. 02. 09:00

Remélem Oleget nem fogják ugyanúgy a padlón kihúzni egy szobából egy félreértés miatt, mert már nem zsarolják, de mégis azt hiszi.

Sigismundus - 2017. 04. 02. 16:12

Nah 5 évad. 1-2 részek. Én is a rész végi ásást emelném ki mint WTF-t, meg a délafrikai srác habozás nélküli lelövését.

Ebben a két részben jött elő nagyon erősen a duplagondolkodás a kémházaspárnál. Ott ülnek egy szovjetből frissen menekülttel, aki csak mondja mondja milyen rossz a rogyinában, nem tudják/akarják eltartani az embereket. Amerikában bezzeg van étel mindenkinek.
Ők meg merev arccal, csak arra tudnak gondolni, hogy ennek így kell lennie, anyáink és nagyapáink is nyomorban éltek kemények lettek, mi is azok lettünk.

És keményen elfojtják legbelül a gondolatot, hogy az ők két gyereke viszont nem kell nélkülözés éljen, és miért is nem élhetnek odahaza ugyanígy az oroszok. Keményen elfojtják ezt a kétséget, ebben Philip sem különbözik nejétől.

Sigismundus - 2017. 04. 02. 17:02

5×03

Nah jól elkiabáltam az előzőt, mégis Philip kezdett megtörni kissé. :-)

A kalapos jelenetnél jót nevettem, ennek a sorozatnak a gyengéje a paróka és sapkaválaszték, Philip feje meg olyan hogy rajta minden nevetségesen néz ki.

Megint egy fickó aki rosszkor volt rossz helyen.

Oleg is kezdi megszívni.
Amit nem egészen értek, Stan és haverja akciói, az orosz tisztségviselők zaklatásával. Biztos jelentik, a követségnek, hogy megpróbálkozott velük az FBI, de mi Stan célja ezzel? Valahogy Olegnek védelmet adni, de hogy?

_Peter - 2017. 04. 03. 20:38

Nekem úgy rémlik előző évadokból Philipnek azért tetszik az amerikai élet, sportkocsi, jó élet. Elizabeth a keményvonalas kettejük közül.

GeoCucc - 2017. 04. 06. 02:34

5×05

Ennek a szezonnak a kezdete egyelőre nem hoz akkora pillanatokat, mint az előzőé, jóval nyugodtabb mederben csordogál (bár a 4. szezon számomra kimagasló volt érzelmek és történet szempontjából, szóval inkább az lóg ki felfelé a sorból, semmint hogy a mostani múlna alul bármit is).

És miközben a sorozat olyannyira szérializált, hogy konkrétan összefolynak a részek, azért mégis fel lehet fedezni bújtatott tematikát egy-egy részben. Egy korábbit a család fontosságára és az újraegyesülésre lehetett volna felfűzni, ebben a legutóbbiban meg a “nagy felismerés” jelent meg több történetszálban is: “jé, tényleg ilyen okos a gyerekünk?”, “jé, a szomszéd nője is tőlünk jött?”, “jé, nem is éheztetni akarnak minket az amerikaiak, hanem segíteni?”

39 lépcsőfok - 2017. 04. 09. 00:12

A rész végén csak általánosságban beszéltek a szükséges gyilkosságokról, vagy valakit (orosz emigráns, beosztott vietnámi) konkrétan meg kell majd ölniük?

leila - 2017. 04. 14. 10:59

Szép lassú rész volt ez is. Ennyit látunk Philip fiából? Mi értelme volt ennek az egész történetszálnak? Oleg nekem egyre szimpatikusabb, remélem, nem tesznek vele semmi rosszat.

_Peter - 2017. 05. 03. 19:20

Tetszenek az apróságok, az utcai jeleneteknél mennyi régi autót előkerítettek.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz