login |

The Voice: kezdett a 12. évad – írta diapolo

2017. 03. 24. 14:50 - Írta: vendegblogger

9 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Sőt, már a The Battles is megkezdődött.

Külön örömmel ültem neki ennek az évadnak – mikor végre időt tudtam szakítani rá – mert tudtam, hogy Gwen visszatér. Hiába, Gwen Stefani, ahogy 10 éve, úgy most is képes a férfiszíveket megdobogtatni. A zsűritagok annyiban nem változtak, hogy az előző évadban feltűnt Alicia Keys maradt erre a szezonra is, Blake és Adam nélkül pedig nincs is már Voice Amerikában.

Az évadkezdésről egy kicsit bővebben a tovább után.

Lehet, hogy idővel elmúlik egy-egy tehetségkutató varázsa, vagy másképp ülök neki, most először nem találtam magamnak olyan „kedvencet” a Blind Auditions során, akit végigkísértem volna a műsorban és szurkoltam volna neki.

Nem arról van szó, hogy a Voice minősége csúszott egy kisebbet a negatív tartomány felé, hiszen továbbra is jobbnál jobb énekesekkel van tele a színpad. Arra sem panaszkodhatom, hogy nincs country, jó country. Az is van. Egyszerűen annyira egyforma képességűnek tűnik jelenleg mindenki, hogy nehéz lenne még majdnem azt is megmondani, hogy ki megy az élő adásba.

Egészen érdekes érzés úgy nézni egy show-t, hogy nincs olyan, akinek egy kicsit is jobban szorítanék. Az újdonság erejével hat, de felettébb jó dolog is. Magát a műsoroknak a felépítését is jobban vizsgáltam, nem ültem ásítozva, amikor a The Battles részeknél megérkeztek a mentorok által hívott segítők: ki tudna nem figyelni, ha Luke Bryan és Blake Shelton, vagy éppen Gwen Stefani és Celine Dion társalognának egymással?

Semmivel sem indul rosszabbul ez az évad, mint az eddigiek, de a szezonokat akkor szoktam elhelyezni sorrendbe, amikor kialakult a legjobb 12, ekkor tudom ugyanis az énekeseket értékelni. Addig még jó pár adás hátra van, így legalább sokáig lehet hallgatni, ahogy Carson Daly ordítja a „WE GOT A STEAL” szöveget.

9 hozzászólás Ne habozz!

Thomas - 2017. 03. 24. 15:38

Nekem eddig nagyon pozitív ez az évad, nekem éppen az előzőben, vagy előző kettőben nem volt annyira nagy kedvencem, itt már több is van:
Lauren Duski eszmeletlen country hang, szép csaj
Anatalia Vllaranda, akit már az Idolban megkedveltem tavaly, meg lehet tőle szakadni a röhögéstől, olyan mint a Duracell nyuszi:)
Stephanie Rice, övé volt a legjobb Audition, kérdés nélkül, nagyon várom már, hogy alakít a párbajon
Brennly Brown-ban is van valami nagyon különleges, őt is bírom
Casi Joy a Team Blake másik nagy erőssége
Andrea Thomas is jónak tűnik, meglepődtem, hogy raktál be róla képet, hiszen eddig egyik körben sem mutatták, de legalább a Youtube-ra feltették az Audition-jét
Aztán vannak még páran, akiknek nagyon várom a párbaját: Sheena Brook, Lilli Passero, Caroline Sky, Hanna Eyre…

A srácokat nem is tudom, az előző évadot a pasik vitték, ezt a jelek szerint a csajok fogják:) A párbajon túlesettek közül Johnny Gates győzött meg leginkább, de Dawson Coyle sem volt rossz. A 3. képen látható Taylor Alexander volt még zseniális a Believe-vel, neki is várom a párbaját.

Thomas - 2017. 03. 24. 15:48

Egyébként én azt sosem fogom megérteni, hogy a stealt miért nem save-nek hívják. Mert ha kidobok valamit, és más megtartja, az nem éppen lopás. Vagy hívhatják tőlem recycling-nak is, de a steal nagyon fogalomzavaros:)

winnie - 2017. 03. 24. 16:01

na ja, igen. lehet, hogy az menőbb, de ha brandet építenek, akkor új neveket érdemes adni.

Thomas - 2017. 03. 24. 16:10

Akkor lehet, hogy azért, mert az Idolban már akkor volt “judges’ save”.
Akkor lenne jogos a steal, ha azelőtt lehetne “ellopni” valakit, mielőtt a coach eldönti, hogy kit akar továbbvinni. Az is lehet, hogy eredetileg ez volt a koncepció, aztán rájöttek, hogy így túl kaotikus lenne, az elnevezésbe meg már beleszerettek. Vagy nem:)

Diapolo - 2017. 03. 24. 17:19

Thomas
Lauren szerintem is nagyon szep, es a hangja is rendben van, en a 4-be varom a vegen.
Siman benne van a pakliban, hogy ebben a korben valasztok magamnak valakit (de szigoruan a Team Blake-bol :)))
Egyebkent nekem nagyon tetszett Felicia Temple eloadasa.
Nem nezek mas tegetsegkutatot, sr hazait, se kulfoldit, de a Voice nagyon vidam es ezert nott annyira hozzam.

MadCat - 2017. 03. 24. 23:01

Oooh, nem szoktam ilyet, de Alicia nagyon cuki. :D

Thomas - 2017. 03. 25. 12:18

Felicia jó volt, meg is lepődtem, hogy Quizz-t tartotta meg Alicia! Azt a gyereket vallatásoknál lehetne használni, mint különleges kínzóeszközt:) De akkor biztos örültél, hogy Felicia átkerült Blake-hez.

wellwellwell - 2017. 03. 25. 15:49

őrület, hogy ti emlékeztek ezeknek az embereknek a neveire. :D
én is nézem, de még csak véletlenül se ragad meg senki, max az arca, sztorija, előadása, de a neve tutira nem. max a kickoff körben.

Thomas - 2017. 03. 31. 15:37

Nehogy azt hidd, hogy én mindenre emlékszem, de ott a wikipedia:)

Hogy az eheti részekhez is hozzászóljak, Taylor Alexanderért nagyon kár volt! Ilyen jó country hang, és még szimpatikus is, nagyon sajnálom:( Lilli Passero is nagyon jó volt, de őt sürgősen ki kéne menteni Alicia csapatából, hogy legyen esélye, meg Stephanie Rice-t sem ártana kimenteni Gwentől. Az első körben nem is mutatott Davina Leone mindenkit meglepett, hogy milyen jól énekelt, továbbá engem még azzal is, hogy milyen szép csaj, ez nem realizálódott bennem:) Ő legalább átkerült Adamhez, remélem, hasonlóképp folytatja és kitart mellette a Knockouts-ban:) Most látom, hogy feltették youtube-ra a 6 kihagyott párbajt, úgyhogy most megnézem azokat is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz