login |

Pilot: 13 Reasons Why

2017. 04. 04. 14:50 - Írta: DennyKeh

24 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

(A Netflix-sorozatról a héten lesz évadkritika is, szóval érdemes spoilerek nélkül, általánosságban kommentelni, ha már végignéztétek – vagy jelezni az effélét. A könyves spoilereket (mi maradt, mi változott – itt egy lista), utalásokat is mellőzzétek, ha van rá igény vagy kapunk, rakunk ki holnap könyves kibeszélőt is. UPDATE: Itt az évadkritika.)

Mit tennél akkor, ha az iskoládban egy általad felületesen ismert lány öngyilkosságot követne el, te pedig a halála után egy héttel kapnál tőle pár magnókazettát, amiken őt hallod, amint azt mondja, hogy elmeséli a történetét, és, hogy te vagy az oka a halálának.

Számomra (és ezzel nyilván nem vagyok egyedül) az első félév egyik legnagyobb dobásának a 13 Reasons Why premierje számított, és a pilotot nézve megkönnyebbülve láttam, hogy megérte rá várni, hiszen az előzetesek alapján pont erre lehetett számítani, sőt, még talán jobb is lett a végeredmény azokhoz képest, de nem kiabálnám el, hiszen még csak az első epizódig jutottam el, bár a kritikák kiemelkedően jók.

Teljesen “tiszta lappal” indultam a sorozat kapcsán, hiszen a könyvet egyáltalán nem olvastam, így szerencsére(?) nincs viszonyítási alapom, nem tudom, hogy mit várjak a könyv alapján, valamint a végkimenetelt sem láthatom előre, már ha egyáltalán tartják magukat a könyvhöz, amire ugyebár sosincs teljesen garancia.

Az alapfelállással azonnal szembesülünk: a főszereplő lány, Hannah, öngyilkosságot követett el, amihez iskolatársai is jócskán hozzájárultak, és történetét kazettákra felvéve meséli el. Mindegyik oldala a kazettának más-más sztorit fog hordozni magában remélhetőleg.

A pilotban az eseményeket két szemszögből látjuk, Clay és Hannah szemszögéből, előbbivel a jelen pillanatait, utóbbival a múlt eseményeit követhetjük nyomon, hogy mi vezetett ehhez a végzetes döntéshez. A múlt pillanataiban kapunk hideget és meleget egyaránt, bár nyilván előbbiből többet, de azért a lány boldog pillanataiba is betekintést nyerünk.

Mint kiderült a részből, hogy a lány egyetlen barátnője elutazik a városból, majd annak a sportoló kiszemeltjébe esett bele, akivel kalandos, ámde annál rövidebb utat tesznek meg, hiszen előkerül egy bizonyos fotó, amit mindenki lát, ezzel megtörve Hannah-t.

A castingért mindenképp jár a taps, hiszen remek fiatalokat sikerült kiválasztaniuk, és persze felnőttek terén sincs okunk a panaszra, Kate Walsh előre érzem, hogy remekelni fog. Igaz, még nem tűnt fel mindenki, de ez ugyancsak pozitívum, hiszen sosem jó, ha az összes szereplőt ránk zúdítják az első részben, de gondolom, csak idő kérdése, míg mindenkit jobban megismerünk.

Az infókat jól adagolják, a rendezés stílusos (Tom McCarthy jegyzi az első két részt!), a karakterek első pillantásra szinte mind egy szálig érdekesek, látszólag mindenkinek van egy nagy titka, amit magában őriz, hozzákapcsolva ezt egy megrázó történethez. Mert azt mondanom sem kell, hogy a 13 Reasons Why nem túl vidám sorozatnak ígérkezik.

Összességében egy cseppet sem unalmas, nagyon jól funkcionáló pilotot kaptunk, ami végig mozgalmas volt, meg sem fordult közben a fejemben, hogy szusszanjak vagy netezni kezdjek pihenő gyanánt. Az események tehát pörögtek, viszont egyelőre válaszok nélkül, amikből remélem részről-részre egyre többet fogunk megkapni, és nemcsak a végén borítják ránk őket.

A lényeg, hogy mindenképp kíváncsi vagyok a továbbiakra, egy 9/10-es kezdés után biztosan maradok.u

24 hozzászólás Ne habozz!

Semper - 2017. 04. 04. 15:35

Nekem nagyon bejött le is daráltam egyből.
Végig kitartott a színvonal bár a legvégén volt egy hiányérzetem de ettől eltekintve végig 8/10.
Megelőlegezem ez nagyobb kult lesz mint a The Perks of Being a Wallflower.
Vicces amúgy hogy story szempontjából minden szereplő 2000 után született így csomóan azt sem tudták hirtelen hogy működik a magnólejátszó, ilyenkor érzem magam öregnek:)

Diapolo - 2017. 04. 04. 15:43

Kezdés nekem is tetszett, nálam is 9/10 a pilot, a többit majd az évadkritikánál. Mindenesetre ajánlom.

Silver-sama - 2017. 04. 04. 16:22

2 részt láttam. Elment-elment, de nem éreztem azt, hogy beszippantana, érdekelne ez az egész. Még adok neki esélyt.

Alterego9 - 2017. 04. 04. 16:33

Örülök hogy kritikusok körében elismerést kap, az előzetesre írt, regényt véleményező kommentek alapján tartottam attól hogy a cím és a premise alapján sokan intellektuális kihívásként állnak hozzá, helytelenül:

“13 ok az öngyilkosságra? Nosza majd én végignézem, és eldöntöm magamnak hogy elég jók-e azok az okok!”

Persze a lényeg pont az hogy nem, a sorozat nem öngyilkosságpárti, a lényeg az empátián van, és azon hogy mennyire tudja az ember beleélni magát abba hogy mégis egy olyan tinédzserlány szemszögéből hogyan jönnek át ezek a dolgok akinek az egész életét ezek veszik körbe.

Gyanítom hogy valamivel népszerűbb is lesz a sorozat tinédzserek között, mint felnőtteknél. De ez azon kevés sorozatok egyike amiknék ezt nem lenézően mondom, hanem tényleg azt jelezve hogy fantasztikusan és célzottan megragad egy bizonyos élethelyzetet.

jazzer - 2017. 04. 04. 16:52

nekem nagyon bejön az alapkoncepció. Sok olyan van( killing, twin peaks) ahol a gyilkosság részleteit, okait a nyomozást végigkövetve tudjuk meg. Van olyan ahol az áldozat szellemként próbálja kideríteni a gyilkosságot, volt egy sorozat aminek a címe nem ugrik be, ott meg az áldozat meséli el, hogy mi történt. A 13 reasons why tök más, nincs misztikum és nincs nyomozós szemszög. Az áldozat meséli el, hogy mi történt, de természet feletti dolgok nélkül
első rész: 8.5/10

Sy - 2017. 04. 04. 16:54

“akivel hosszú és kalandos, ámde annál rövidebb utat” – Na most akkor milyet?

Dalmayr - 2017. 04. 04. 16:54

A témát nagyon jónak tartom, de a könyv egyáltalán nem tetszett. A jó kritikák miatt tuti kap egy esélyt, remélem jobban nyúltak hozzá mint az író.

binczki - 2017. 04. 04. 17:30

Szerintem ez a ritka kivétel amikor jobb a film mint a
könyv.

Ramsey - 2017. 04. 04. 20:22

Olvastam a könyvet, nagyon rossz volt. Komolyan, a szerző úr egyértelmű, hogy még sosem találkozott kamasz lánnyal.
A sorozat egy fokkal jobb (főleg mert egy csomó eltérés van a könyvhöz képest) de nagyon-nagyon-nagyon vontatott, tele felesleges, értelmetlen jelenetekkel. Szerintem pont, hogy túl lassúan adagolják az információkat – de ez már az egész sorozatra érvényes, nem csak a pilot-ra.
De ezeket a magas pontszámokat egyáltalán nem értem. Ma már mindent el lehet adni egy kis (ön)gyilkossággal.

SPOILER
Szerintem kevés gonoszabb húzás volt a sorozatban annál mint amit Hannah csinált. Hibáztatni és rákenni egy 16-17 éves gyerekre, hogy miatta ölted meg magad? Egy életre meg lehet nyomorítani alakit ezzel. És a legtöbben nem követtek el akkora “bűnt” Hannah ellen, hogy ezt megérdemeljék. Pl. Courtney.. Persze, szemét volt, de.. nem ennyire.

Kristóf - 2017. 04. 04. 20:52

Szerintem nagyon jól sikerült. A színvonal szerintem minden résznél ugyanolyan jó, bár nem mindegyik színész teljesítménye ugyanolyan jó, de persze az ellenkezője volna a meglepő. Két nap alatt ledaráltam. Ajánlom, és szerintem is élvezhetőbb, jobb mint maga az alapul szolgáló mű. :)

Pilgrim - 2017. 04. 04. 21:34

Nekem is nagyon tetszett és szintén két nap alatt ledaráltam :) a könyvet még nem olvastam, de tervezem csak sajnos mindenhol azt ovlasom hogy nem olyan jó

Slushyberry - 2017. 04. 04. 23:07

A magyar jelenlétről miért nem írt senki? :P

Geza Kovacs - 2017. 04. 05. 00:21

Két rész után tetszik, de azért túl sci-fis ebben a pillanatban még, hogy egy öngyilkos gyerek ilyen showműsort összehozzon.

Amúgy óriási ábrázolása ez az amerikai középiskolai világ roppant taszító, borzalmas voltának.

Kekvirag - 2017. 04. 05. 08:48

Az elso reszt lattam, de el is kaszáltam. Az első részben annyira unszimpatikus a főszereplő lány karaktere, hogy nem tudom tovább nézni.

winnie - 2017. 04. 05. 09:03

pedig végre egy nem tipikus tini:) mondjuk az tény, hogy elég érdekesen, játékosan viselkedik, de nekem tetszett, hogy milyen jól áll hozzá clayhez, mint munkatárshoz, és nagyon tudott lelkesedni romantikus téren is. mondjuk nekem az első rész után még nem sikerült átállnom arra, hogy belém ívódjon, hogy minden, amit látunk, az a halálát készíti elő, hogy a tragikus vége felé tart.

szóval részemről jó volt a kezdés, de nem kiemelkedő. a 2. rész már jobban bejött, bár a lány nem változott, továbbra is elég lelkes és fanyar maradt, amikor új barátokra tett szert.

wellwellwell - 2017. 04. 05. 10:05

összességében tetszett az egész, de pont nem hannah miatt.
az egész koncepcióban éreztem egy “bullying” feelinget, amit Ramsey is említ. és amit pl. ő tett jessicával, az sokkal nagyobb gáz, mint amit szinte bármelyikük tett vele…
ráadásul egyáltalán nem jött át az öngyilkosság lelki aspektusa, túlságosan összeszedett volt a lány, de ez megint csak a koncepció hibája.

és mindennek ellenére a sorozat jó volt, pont a többiek miatt.

wellwellwell - 2017. 04. 05. 10:08

*szinte bármelyikük – kivéve persze bryce-t.

bv528 - 2017. 04. 05. 10:12

Szombat délutáni/esti program megvolt betegen, szipogva. Abszolút nem bántam meg, hogy ledaráltam.
Nekem kicsit sok volt az amerikai klisé néhol a közepe/vége felé, de ettől függetlenül végig lekötött és legtöbbször átjött a hangulat. Nem akarok spoilerezni, de aki olyan fogékony rá, mint én, az zsepit azért készítsen.
Kíváncsi leszek az évad kritikára, hogy ugyanazok-e a meglátások, mint az enyémek.

P Ewing - 2017. 04. 05. 19:16

A pilot után nekem úgy tűnik, olyasmi lesz ez a (komolyabb) teen movie-knak (vagy mondjuk így: az amerikai középiskolában játszódó filmeknek/sorozatoknak), mint a Stranger Things a 80-as évekbeli sci-fiknek.
Részemről külön pacsi jár a Donnie Darko-utalások miatt.

LaCRossE - 2017. 04. 07. 01:52

6. résznél tartok, és eddig elképesztően jó sorozat. Év meglepetése, egyáltalán nem vártam, hogy ez ilyen (jó) lesz.

BalinT55 - 2017. 04. 07. 15:46

7 részt sikerült nézni 2 nap alatt, de nekem is hatalmas pozitív csalódás, sokkal nyálasabbra gondoltam, a szereplők is ügyesek, hitelesek, a történetvezetés is izgalmas :D na lássuk a második felét

LaCRossE - 2017. 04. 07. 22:57

Végignéztem.

Wow.

Év meglepetése.

zsemlye - 2017. 04. 10. 11:36

Rengeteg averzióm volt: bestseller, tinifilm – 3 percet adtam neki tegnap este.
Eredmény totális indiszponáltság a felnőtt létben dara és kialvatlanság okán.
Szólni fogok az összes normális tanár ismerősnek, hogy nézesse a kölkeivel, mert azok alapján amit mesélnek, rájuk férne egy utána együtt megbeszélős óra keretében.

Sawyer - 2017. 04. 24. 16:39

Fostam tőle, hogy egy nyálas tinisorozat, de nekem is pozitív csalódás. Van benne némi tinidráma, ami szerintem nem illik bele, de 8/10-et simán érdemel a pilot, mindenképp nézős.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz