login |

Heartland: vége a 10. évadnak – írta Szabe

2017. 04. 10. 18:20 - Írta: vendegblogger

2 hozzászólás | kategória: Kanada odavág, kritika,

Bevallom, sosem hittem volna, hogy a 2007-ben induló Heartland tíz évadig is eljut. Úgy tűnik azonban, hogy a készítők büszkék erre, és valóban, van is mire. Ámde, óriási Heartland-rajongóként is sok kivetnivalót találtam a 10. évadban (és ezeknek a problémáknak egy része már az előző évadok során is felbukkant), úgyhogy először következzenek ezek.

Spoilerek a tovább mögött.

Ugye, a 9. évadot Amy terhességének hírével zártuk le, a fonalat pedig aztán itt vettük fel. Már az előző szezonoknál is nehezményeztem, hogy a lovak jóval kevesebb szerepet kapnak a sorozatban, mint az elsőknél, és legnagyobb bánatomra ez most sem volt másként.

Amy a terhessége miatt ugye nyilvánvalóan nem dolgozhatott a lovakkal, és a készítők egyértelműen igyekeznek Georgie-t a helyére rakni: ő foglalkozik azokkal a lovakkal, amik úgy még egyáltalán felbukkannak a sorozatban, merthogy ebben az évadban vajmi kevés jutott belőlük, pedig annak idején ők voltak a középpontban.

Georgie viszont sohasem veheti át Amy helyét, hiszen a történet szerint Amy az édesanyjától tanulta ezeket a módszereket. Na és Georgie honnan? Ő csak becsöppent a család életébe, és tulajdonképpen most Amy-pótlót játszik, mert Amy nyilvánvalóan teljesen más szerepbe került már az évad elejétől fogva.

Bevallom, nekem az egész terhességes sztori nem illik a képbe egyszerűen, és amikor bejelentették a 11. évadot, őszintén elgondolkodtam, hogy vajon hogyan viszik tovább ezt a szálat? Mert azt, hogy születik egy gyerek és láthatjuk, ahogyan felnő, egyszer már elsütötték Lou esetében. Azt, hogy jön valaki, aki ért a lovakhoz és segít meggyógyítani őket, úgyszintén, hiszen egész eddig erről szólt a történet, így Georgie ezen szerepe tulajdonképpen teljesen értelmetlenné válik.

Miközben néztem az epizódokat, rengetegszer olyan benyomásom volt, hogy „igen, ezt is láttam már valahol”.

Szörnyen sajnálom, hogy az egyik kedvenc sorozatom az utóbbi évadokra ennyire lerágott csont lett. Pedig a készítők nagyon hangsúlyozták, hogy a Heartland azért ér el ekkora sikereket, mert a karakterek folyamatosan fejlődnek. Ezzel valahol egyet kell, hogy értsek, ám végignézzük majd az összes Heartlandbe kerülő szereplőt, ahogy felnő, gyereke lesz, majd megöregszik? És hol vannak a lovak?

Mint már említettem, régen a család története a lovak köré szövődött, most pedig már egyértelműen mellékszál lett, pedig annak idején azért is vonzott ennyire, mert életszerűen mutatta be a lovakkal kapcsolatos dolgokat, egy évadon belül pedig rengeteg szakágat láthattunk és sok ló történetét megismerhettük. A mostani évadra pedig már odáig sem sikerült eljutni, hogy a többször felbukkanó, Szellem névre hallgató appaloosa (egyszerűen hívva pöttyös) mintázatú lovat élethűre csinálják.

Mert az eddig is érthető volt, hogy fogtak egy közönséges szürke (fehér színű) lovat és befestették fekete pöttyökkel, de ez az utolsó részre annyira igénytelenül lett megcsinálva, amit azért nem vártam volna a sorozattól.

Persze, az évadban, mint mindig, most is volt részünk bőven jó dolgokban is. A képi világ még mindig meseszép, a kameraállások évadról évadra fejlődnek és érdekesebbek lesznek. Volt egy-két jó sztori is, például, mikor Amy és az édesapja együtt jártak kismamaórákra, ez kifejezetten humoros volt, vagy, amikor Mallory-t viszontláthattuk (bár itt is meg kellett ragadniuk az alkalmat a készítőknek, hogy feltétlenül összeházasítsanak valakit és mutassák a karakterek fejlődését…),

Illetve akadtak bőven érzelmes jelenetek, szerintem például kifejezetten jó húzás volt belerakni az istálló leégését, majd a megemlékezést, aminek a helyszínén, a rodeó arénájában a lelátókon ülő nézőket rajongók játszották el.

Ty szörnyen hiányzott az évadból és az sem igen segített, hogy időnként láthattuk Mongóliában, viszont a hiányának mértékét teljesen jól átadta Amy karaktere. A Georgie-Adam szál is egy egészen új volt a sorozatban, hiszen egyikőjüknek sem volt még kapcsolata, így amikor szakítottak, egy érdekes konfliktus volt, hogy vajon hogyan kezelik ezt az egész helyzetet.

A Lou-Mitch-féle történetet nem igazán tudtam hová tenni, a szokásos Lou-féle párkapcsolati problémákat láthattuk, ami már szörnyen unalmas egy idő után. Ezeken kívül pedig nagyon nem is volt olyan, ami fontos vagy új lett volna. Azért szerintem kár, hogy Ty betegségének a tetőpontja egyetlen egy részben volt megjelenítve, húzhatták volna tovább is az izgalmak végett.

Az évad fináléja pedig a már jól megszokott happy end egy kis feszültséggel fűszerezve. A számomra egyik legviccesebb jelenet az évad során ebben az epizódban volt, zseniális, hogy Caleb megszöktette Ty-t a kórházból, és emellett az sem utolsó, hogy végül ezekkel a tettekkel vívta ki Tim végleges tiszteletét.

A részben ismét befogták Szellemet, ezúttal Georgie tett egy kísérletet, hogy ő majd megszelídíti, amivel nyilván a készítők a fiatal Amy-t kívánták visszahozni kicsit, teljes mértékben sikertelenül. Caleb és Cassandra összeházasodott, az epizód végére pedig megszületett Amy és Ty gyermeke, ami, már mint említettem, nekem szörnyen nem illik a képbe.

A legutolsó jelenetek pedig túlságosan álomvilágosra sikeredtek: ahogy ott áll Szellem, akit kiengedett Georgie a körkarámból, és nézi Amy-t és Ty-t, kicsit olyan volt nekem, mintha valami gyerekeknek készült, lovacskázós, valószerűtlen filmet néznék.

Összességében tehát ennyi volt a 10. évad. Egyetlen dolognak örülök, ami most sem változott: a lovakkal való munkában még mindig a természetes lókiképzés módszerét részesítik előnyben, és nagyon szeretem, hogy ennek a fontosságát hangsúlyozza a sorozat. Hogy a készítők mit fognak majd a 11. évadra alkotni, arra nagyon kíváncsi vagyok, mert bevallom, most egy kicsit csalódtam a kedvenc sorozatomban.

2 hozzászólás Ne habozz!

Szandi - 2017. 04. 11. 09:46

Èn nem tudok választani mert mindegyik nagy jó volt még ha rossz részis volt jó volt láttni hogy ez a családi fillm meg mutata hogy ha még baj is van össze kell tartani és ott voltak egymásnak jóban és roszban is és hogy oda figyelnek egy más ra is szeretem az ilyen családi fillmet és már várom a 11 évadot kiváncs vagyok rá hogy milyen lesz 🤔😉

Thomas - 2017. 04. 11. 13:20

Köszi, örülök, hogy született írás a kedvenc sorozatomról, még ha elég negatív hangvételű is:) Sok mindenben azért nyilván egyetértek, én sem örültem Amy félreállításának, a terhességének egy egész évadon át való elhúzásának (anno Lou a 4×10-ben jelentette be, hogy terhes és a 4×18-ban szült is, vagyis azt a szakaszt, amikor nem sokat lehet kezdeni egy szereplővel, letudták pár rész alatt), de ezeket némileg a kényszer is szülte. Gondolom, azzal, hogy a Ty-t játszó Graham Wardle Mongóliába akart utazni, három lehetőségük maradt: kiírják Amy újdonsült férjét (a rajongói harag elsöpörte volna őket), lemarad a gyereke születéséről (az hogy nézett volna már ki?:), vagy megerőszakolják a történetet a világ első, 12 hónapnál is hosszabb terhességével:) Utóbbit választották, amiért még nagyon nem is okolhatjuk őket a másik két variáció fényében:)

“Georgie viszont sohasem veheti át Amy helyét, hiszen a történet szerint Amy az édesanyjától tanulta ezeket a módszereket. Na és Georgie honnan?”

Ne viccelj, Georgie-t meg Amy tanítgatja évek óta, hát nem erről szól a sorozat? Sajnos úgy sejtem, hogy a Georgie-t játszó színésznő egyre népszerűbb a rajongók körében, és errefelé halad a sztori, hogy egyre inkább ő, “az új generáció” veszi majd át a főszerepet, még ha ennek én sem örülök. De most a baba születésével válaszút előtt állunk, szóval én izgalommal tekintek a következő évad elé. Visszakaphatunk valamit a régi Amy-ből is, ha a készítők úgy akarják, és éppen azért vagyok bizakodó, mert Lou után már felesleges lenne újra annyit foglalkozni a gyerekneveléssel járó problémákkal. Meg Amy eddig sem úgy tűnt, mintha annyira ráparázna ezekre a dolgokra, mint a nővére tette, szóval biztos vagyok benne, hogy lazább anyuka lesz, akinek nem az teszi ki az egész életét:)

“ám végignézzük majd az összes Heartlandbe kerülő szereplőt, ahogy felnő, gyereke lesz, majd megöregszik? És hol vannak a lovak?”

Ezt nagyon jól megfogalmaztad, hiszen erről szól az élet:) Ez pedig egy családi szappan, tehát az életüket mutatja be. Egy olyan család életét, ami történetesen lovakkal foglalkozik, így mindig lesznek benne lovak is, már csak az a kérdés ki és milyen kapacitással fog foglalkozni velük, lovagolni rajtuk, vagy milyen egyéb módon szövik bele őket a sztoriba (pl. rodeó, trükklovaglás…).

Szóval ez a 10. évad nekem sem kerül be a kedvenceim közé, de ettől még a Heartland megingathatatlanul a kedvenc sorozatom marad, semmi más nem képes ennyi feelgood és keserédes percet szerezni, ennyi remek karakterrel megajándékozni, ennyiszer megnevettetni és megríkatni, és remélem, hogy ez még sokáig így is marad!:) De kérem szépen vissza a régi Amy-t, és hozzanak már be neki egy normális barátnőt, akivel tud ezt-azt csinálni, vagy szerepeltessék többet Cass-t, mert ez így nem állapot, hogy folyton csak otthon ül, mint az előző 2 évadban:) Szerencsére van bőven opció Heartlandben, hogy ki vigyázzon a gyerekre:)

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz