login |

Santa Clarita Diet: az 1. évad (másodvélemény) – írta El-ahrairah

2017. 04. 11. 14:50 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: kritika,

– She’s dead, and also undead.
– A zombie?
– I don’t like that word, I think it’s inherently negative.

A Netflix idei nem-zombis sorozata elég jó kritikákat kapott odakint, de nálunk sem winnie kritikája, sem az első hozzászólások többsége nem volt túl hízelgő. Én a magam részéről kifejezetten élveztem az első évadot, és ezen kritika célja is elsősorban az lenne, hogy egy kicsit más szemszögből szemlélve bemutassa a sorozat pozitívumait.

Ennek örömére kezdjük is a negatívumokkal, mert sajnos vitathatatlan, hogy a Santa Clarita Diet bizony lehetett volna akár sokkal jobb is.

Az alapkoncepció – a kicsit befásult felső-középosztálybeli család színleg tökéletes élete a feje tetejére áll, mert anyu váratlanul zombi lett – hatalmas potenciált hordoz magában és ezt a készítők nem használták ki teljesen, sem a humor, sem a dráma tekintetében. Ennek a legfőbb oka nem is igazán a ziccerek kihagyása, hanem sokkal inkább egyfajta ritmustalanság, bizonyos jelenetek túl vannak húzva, míg mások indokolatlanul elhanyagoltak és emiatt néha kimondottan művi és erőltetett hatást kelt.

A készítők javára legyen mondva, ez leginkább az első egy-két részre jellemző, utána határozott fejlődés figyelhető meg, különösen ahogy újabb konfliktusok és történetszálak tűnnek fel.

Mindezzel együtt is, a sorozat alaphangulata marad, és így aki egy fekete humorral átszőtt horrorsorozatra, vagy esetleg egy teljesen elborult hasfalszaggató komédiára vágyik (a trailerek és más előzetes infók alapján egyik sem megalapozatlan), az bizony óhatatlanul is csalódni fog. A Santa Clarita Diet ugyanis nem ilyen. Hogy akkor milyen? Nos…aranyos.

Tényleg ezzel a szóval tudnám legjobban leírni a sorozatot. Ez egy kedves történet a családi összetartozásról és szeretetről, csak éppen egy tocsogós véres-belezős háttér előtt játszódik. A humor leginkább a helyzet abszurditásából fakad, tipikus családi sitcomos problémákat és megoldásokat láthatunk, a különbség, hogy azok nem a reggelizőasztalnál merülnek fel, hanem a kádban heverő véres tetem felett.

A gore pedig nem öncélúan van jelen, éppen anyu zombivá válása az ami a felszínre hozza Hammondék lelkes, életigenlő természetét, és azt, hogy mennyire fontosak is ők hárman egymásnak. Az egész évadot belengő feelgood hangulat számomra a sorozat legnagyobb pozitívuma volt. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

– I made you a smoothie from the last of that Porsche guy.
– I thought I finished him?
– Nope. I found a bag of his face behind the ice cream.

Persze az is sokat segít, hogy a kiemelt karakterek remekül eltaláltak és jól vannak megformálva. A főszereplők közül leginkább talán Liv Hewsont lehetne kiemelni, aki remekül hozza a “lázadó” tinilányt aki hirtelen szembesül vele, hogy komolyabb problémák is vannak a világon az övéinél, de Timothy Olyphant is látványosan lubickol a teszetosza, ámde a fontos szituációkban megtáltosodó férj szerepében.

A mellékkarakterek is egytől egyig ötletesek, kidolgozottak és kellemesen színesítik a sorozat palettáját. Külön öröm volt látni azt is, hogy senki nem teljesen elmeroggyant, a szereplők igyekeznek tőlük telhetően kompetensen megbirkózni az előttük álló problémákkal, felhasználnak minden rendelkezésükre álló lehetőséget és tanulnak a hibáikból.

– What kind of realtor are you?
– Residential but commercial upon request

Ez teszi lehetővé azt, hogy a történet folyamatosan és lendületesen haladjon előre, nincsenek a végtelenségig nyújtott konfliktushelyzetek.

Több alkalommal előfordult, hogy egy felmerülő szálról azt hittem, kitart majd legalább az évad végéig de aztán két résszel később véglegesen lezárult. A sorozatnak nagyon jót tesz ez a feszített tempó, a karakterek így mindig újabb és újabb szituációkba csöppenhetnek amitől egyrészt jobban megismerjük őket, másrészt fejlődni, változni is tudnak.

I am not a murderer. OK, technically I am. Not even technically. Literally. But I refuse to be defined by the ONE time I murdered somebody!

Nem akarom persze azt a benyomást kelteni, hogy a Santa Clarita Diet valamiféle magasművészeti alkotás lenne, csupán egy szerethető, feelgood komédia, véresen morbid köntösbe öltöztetve. Elég egyedi és szürreális ahhoz, hogy akinek bejön az alapfelütés – és nem riad vissza egy kis gore-tól – annak megérje bepróbálni. Ha nem akar tőle mást, mint amit a sorozat nyújtani tud, akkor nagyon jó szórakozást nyújthat számára az idei tíz rész.

A végére azért hagytam még egy kis elégedetlenkedést: az évad egy felesleges cliffhangerrel zárul, ami ráadásul nincs is kellően megalapozva. Szerencsére a jó nézettség alapján a folytatás nem marad el, 2018-ban nézhetjük is.

4 hozzászólás Ne habozz!

Zizi - 2017. 04. 11. 21:31

Nekem nagyon bejött a sorozat, simán már most folytatnám a második évaddal.

Eny - 2017. 04. 11. 22:35

nekem is tetszett. jót szórakoztam rajta

FrankLuck - 2017. 04. 12. 19:16

Köszi a kritikát, jól megfogtad, hogy mit is lehet szeretni benne. Nálam az idei újdonságok közül egyértelműen a jobbak között van, bár még nem végeztem az évaddal, biztosan ott leszek a másodiknál is.

szasza - 2018. 03. 09. 14:20

A kritikával teljesen egyetértek!
Én is nagyon szerettem – és várom a 2.évadot

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz