login |

Survivor – 34×07: Metamorphosis

2017. 04. 13. 19:20 - Írta: winnie

21 hozzászólás | kategória: kritika, reality,

Ejha. kezdhetném úgy, hogy ennyien talán még egy Survivor-részben sem sírtak, de ez azt jelentené, hogy elbagatellizálom a jelentőségét – van egy olyan érzésem, hogy ezt az epizódot fogják az Emmy-re is küldeni, és az is biztos, hogy a sajtónak és a közösségi oldalaknak nagyon jó témákat ad.

A tovább mögött folytatom spoilerekkel.

Jeff esett ki. Mármint nem Probst, hanem Varner.

Talán minden idők leghosszabb tribal-je végén távozott Jeff, és nem hiszem, hogy itt most érdemes lenne játékon kívüli tényezők vonalán elemeznem a történteket (mindenki tudja, hogy mit gondol), miszerint a kieső csak úgy bedobta a közösbe, hogy Zeke transznemű – én mindig a jót feltételezem az emberekről, így róla is, hogy nem rosszindulatból tette, amit tett, és amit Zeke piszok jól kezelt, pedig marha nehéz helyzetben volt.

(Itt el lehet olvasni Zeke vendégcikkét, ami a The Hollywood Reporter hozott le.)

Még csak szavazni sem kellett, amiről rosszmájúan az jutott eszembe, hogy mi lett volna, ha a játékosok félreteszik az érzelmeiket, és ki akarták volna dobni Ozzy-t? Így az egész úgy is lejöhetett, hogy Jeff “csúnya” dolgot tett, ezért ki kellett esnie.

There is deception here.

Nem kicsit meglepett egyébként, amit mondott, hogy eljutott oda, hogy racionális védekezésnek vélte azt, amit mond, ráadásul, hogy a félrevezetés kontextusában tette mindezt. Nem tudom, mit éreztem a tribal nézése közben, de kemény volt nézőként megélni a dolgot, és kemény volt látni a játékosok reakcióit. (Először ‘felemelő’-t akartam írni, de nem hiszem, hogy itt helye lenne ennek a jelzőnek.)

Maga a rész, talán épp azért, mert a tribal-nek sok időt kellett hagyni, magasan az eddigi leggyengébb volt egyébként. Mármint az első 25 percre célzok, és arra, hogy korrekt volt, mert ugye ilyen jó epizódok után a látszólagos eseménytelenség gyengének hathat, arról pedig sejtelmünk sem lehetett, hogy mindez csak vihar előtti csend. Összességében nyilván…, fura leírni, nagyon jó volt a rész.

(Komolyan nem hiszem el, hogy a készítőknek ilyen “szerencséjük” van, hogy egyrészt egy simább részből ez sült ki, másrészt, hogy a védettség játéknál pont a ‘metamorphosis’ szót kellett kirakni.)

Egyetlen eseményként talán csak Varner fellengzős hozzáállását tudom említeni, valamint azt, hogy megint sor került arra, hogy a fix kieső elhint valamit, amit az ellentábor néhány tagja csont nélkül elhisz (hogy igaz-e vagy sem, az most nem lényeg), amivel felboríthatják a status quo-t. Itt Andrea-ék zökkentek ki, de végülis nem jelentett a dolog semmi. Ettől persze még meglep, hogy ilyen könnyedén hatni lehetett rájuk.

    

21 hozzászólás Ne habozz!

wondorog - 2017. 04. 13. 19:43

Nekem nagyon furcsa volt nézni ezt a részt, mert a közeli ismerősi körömben egyáltalán nincs olyan akit érint az LGBT téma, így nem tudom semmilyen módon viszonyulni hozzá. Amerikában valószínűleg ennek nagyobb visszhangja lesz, mert foglalkoztatottabb a téma, így nem is igazán tudok mit írni, csak, hogy nekem minden idők legrosszabbbb Survivor része volt, egyszerűen kínosan éreztem magam egész tribalen, pont ezért, mert nem tudtam magam beleélni a helyzetbe.

Natale - 2017. 04. 13. 19:44

Kemeny. De valoszinuleg amugy is Varner esett volna ki. Zeke pedig milyen jofejen kezelte, abszolut le a kalappal elotte. Balhet is csaphatott volna ha akar.

Erdekes amugy hogy Jeff (Probst) milyen eroteljesen belenyult a kimenetelbe. Mar kozben is feltunt hogy amikor Zeke kicsit “baratsagosabbnak” tunt, akkor Jeff ratett meg egy lapattal. Illetve azt is o hozta fel hogy ne is szavazzanak, es raadasul ugy is tette fel a kerdest (“ugye senkinek nem kerdes hogy ki esik ki”) hogy biztosan Varner menjen. Ertheto persze, mint producer es musorvezeto ez abszolut az o musora, nem akart rossz visszhangot. Es gondolom akar ki is zarhatta volna Varnert, de ez igy sokkal elegansabb volt es osszessegeben sikerult ugy alakitani hogy pozitiv uzenete legyen a dolognak. Nagyon profin csinalta, na.

A jatek szempontjabol amugy nem rossz ez, Varner egyebkent is gyenge jatekos volt, es ha Zeke vagy Ozzy esik ki akkor tovabb fogynak az erdekes karakterek. (Sandra, Tony, JT, Malcolm – mire eljutunk a merge-ig, a kiesettekbol jobb szezont lehet osszerakni mint a bennmaradokbol.)

winnie - 2017. 04. 13. 19:52

szerintem számára teljesen egyértelmű volt, főleg, hogy sok mindent nem is láthattunk, nem hiszem, hogy bele akart volna nyúlni, a készítőknek bőven elég volt látni, hogy ennyire pozitívan reagáltam a történésekre a játékosok.

Risi92 - 2017. 04. 13. 20:13

én mint LGBT személy eléggé le voltam sokkolva, és felháborodtam Varner cselekedetén, már csak azért is, mert ő is meleg. ilyet egyszerűen nem lehet csinálni, soha semmikor. borzasztó kellemetlen votl az egész, viszont felemelő is volt a TC, hogy ahelyett, hogy elbizonytalanodtk volna a többiek Zeke-ben, mindenki kiállt mellette és megvédte. (nem vagyok benne biztos, hogy a magyar survivorben ez lett volna a forgatókönyv egy hasonló témában)

a rész nagyon tanulságos volt, és le a kalappal a Nuku csapat előtt, emberségből 5ösre vizsgázott. Zeke játékát sose kedveltem, de nagyon jól állta a sarat.

a rész egyébként nagyon jó votl Brad-nek és Sarah-nak, és Sierra-t és Cirie-t is megerősítette mint “winner contender”. melléjük tenném még Hali-t és ez az én mostani TOP5-öm.

BosotnCeltics - 2017. 04. 13. 20:46

Érdekes epizód volt, bár én már egész nap ezen agyaltam végig:
Reggel munkában az msn.com-on címlapon megláttam Zeke arcát (a hozzá tartozó címet és cikket direkt nem olvastam el), meg is lepődtem, de gondoltam magamban, a fenébe, biztos kiesett és mondott utána valami címlapot érőt. Ezzel a gondolattal kezdtem nézni a részt, és egész a tribalig nem is értettem, hogy miért és hogy tehették ki, erre jött a “meglepetés”. Mit ne mondjak paff lettem, erre nem számítottam.
Maga a rész egyébként egy teljesen átlagos epizód volt (reméljük a folytatás jobb lesz), de mindenesetre kalap emelés a csapat tagjai előtt, ahogy kezelték a helyzetet, és mindenek előtt Zekenek, kívülről nagyon higgadtnak tűnt, valószínűleg sajnos nem először él át hasonló helyzetet.

Natale - 2017. 04. 13. 21:27

@winnie: De akkor miert nem hagyta oket szavazni? Hatha paran ugy gondoljak hogy a jatek az jatek, a szemelyes dolgok pedig ettol fuggetlenek. Aztan persze lehet hogy csak en latok bele olyat ami nincs es csak nem akarta az idot huzni.

De nem akarom kritizalni a donteset (ha az volt) abszolut egyetertek az elottem szolokkal, nagyon nincs rendben amit Varner csinalt. Nem gondolom en se hogy rosszindulatu lett volna (foleg hogy o maga is meleg tehat aterzi az outing koruli dilemmakat) de akkor sem oke.

winnie - 2017. 04. 13. 21:32

Natale: igen, elég fura volt így, én is megjegyeztem magamnak, tényleg 110%-ig biztos lehetett benne, vagy beszéltek arról, hogy mennie kell. de már volt ilyen, talán, vagy csak rosszul emlékszek.

(mondjuk produkciós szempontból így nyertek 1-2 percet, bár nem hiszem, hogy ez mozgatta, igaz azt tudta, hogy amennyit nyernek, annyival többet tudják mutatni a tribalt.)

LoGi - 2017. 04. 14. 00:20

Milyen lenne annak megnézni ezt a részt, aki soha nem látott ebből a realityből egy részt se? személyeket nem ismerve, a fő lényegét a játéknak ismerve, de az apróbb szabályokat szintén nem.

winnie - 2017. 04. 14. 05:02

logi: nem tudom. lehet, hogy tök érdekes lenne látni, hogy miképp zajlik egy rész, egy új néző másképp ítéli meg az újdonság ereje miatt, mint egy fix.

de ha csak az első 25 percet nézzük, akkor az egy semmi extra epizód (nem rossz, nem kiemelkedő), amiben némi interakció van (aminek az előzményeit nem ismeri az új néző), két sorverseny (ami bárkinek érdekes lehet, de mégiscsak mindössze két sorverseny), plusz egy kontextusból számára megint csak kissé kilógó “sírdogálás” az egyik táborban. ami igazán érdekes lehet (mér akinek) az nyilván a tribal, azaz a végén a kiszavazás előtti átbeszélés, illetve az azt felvezető néhány jelenet (a két kulcskarakterrel(, hogy megfelelő kontextusa legyen az ott történteknek.

aki tudja, mi történt, annak tényleg tanulságos lehet. aki nem tudja, csak azt, hogy fontos rész volt, annál lutri, hogy mennyire jönne be a téma.

sixx - 2017. 04. 14. 11:04

Volt már olyan, hogy nem szavaztak tribalon, hanem az egyértelmű candidate ment, és kiltották a lángját.

Diapolo - 2017. 04. 14. 11:08

Tökös húzás volt előhozni ezt a témát. Nekem ez az évad valamiért már most a legjobbak közé emelkedett. Nagyon jól kézben tartotta Jeff a műsort, tényleg bármi kerekedhetett volna belőle, ha Zeke nem így kezeli.
‘Jeff esett ki. Mármint nem Probst, hanem Varner.’ ezen 5 perce röhögök :D

lzl8 - 2017. 04. 14. 12:40

Jeff dumbest player ever?

Nálam eléggé rendesen kihúzta a gyufát.
Vegyük sorban. A felvezetése szuper volt, secret alliance, deception, mindenki más a törzs alján van, komolyan azt mondtam, igen, sikerült neki, kimagyarázta magát, mehet Ozzy.

Aztán, amikor feltette A kérdést Zeke-nek… Hogyan? Miért? Egy ennyire személyes, és érzékeny témát, aminek igazából semmi köze a játékhoz… És még magyarázkodott, hogy nem ezt a reakciót várta… Mit várt? Hogy majd a többiek nekiugranak Zeke-nek, hogy ezt mégis, hogy gondolja, nem mondja el nekik stb… Komolyan.

És ez a húzása, nálam messze felül tudja múlni a Micronesiaban játszott Erick lépését, aki eddig a “dumbes player ever” volt véleményem szerint. Kíváncsi leszek innen hogyan tovább, mennyire lesz hatással ez Zeke játékára (mert biztosan lesz rá).
Nálam is Top évad ez most, és hű maradt a nevéhez ezzel a résszel is, mert Jeff tette gamechanger volt, ha nem is a saját játékára nézve, de máséra biztos.

FrankLuck - 2017. 04. 14. 14:12

Fél órája csak ülök és nézek ki a fejemből.
Risi92: én is pont ezen gondolkodtam, amikor (először) néztem a TC-t, ilyen szintű toleranciától mi magyarok még fényévekre vagyunk.
Az egy dolog, hogy Jeff azt hitte, hogy Zeke ‘out and proud and loud’, de a transgenderségének elhallgatását ‘deceit-nek’ titulálni enyhén szólva sokkoló, ennek azért érezni kell a súlyát, főleg egy melegnek.
Kicsit on: érdekes lesz ez a merge. Azért lehet, hogy a másik tribe összeborulása is számítani fog, de a kékeket ez az ‘élmény’ biztosan összekovácsolja legalább egy darabig.

CotA - 2017. 04. 15. 00:31

A triballal együtt jó rész volt.
Csak bennem csapódott le ez úgy, hogy mennyire segítette ez Zeke játékát? Ha eljut a végéig ez tuti megtolja felé a zsűrit. Az előző évadban is úgy tűnt h az emocionális hatás miatt (nagyon beteg anya) választottak nyertest. Ez is kezd olyan lenni, mint a Got Talent, nem elég h jól énekelsz, legyen valami megindító sztorid is… Tudom, h Zeke ezt egyáltalán nem akarta, és nagy bunkóság volt , amit Jeff tett, de szerintem végeredménybe határozottan segített Zekenek hosszútávon.

winnie - 2017. 04. 15. 06:39

ebben az az érdekes, hogy az anya szála sem szándékosan lett elvileg betolva, de szerintem ezen már rég túl vannak a játékosok, főleg, hogy ők is játékosok, tudják, hogy mi a dörgés. szóval képesek objektívek maradni. ráadásul ez sem olyan dolog vagy jellemző, ami miatt bárkit mondjuk sajnálni kéne (hogy pénzt adjunk neki), a szimpátia pedig enélkül is működik, ha az alapján akarnak dönteni.

de ahogy simán odaadtak valakinek anno másodjára is egy millió dollárt (és ahogy féltek tőle, hogy megnyeri a harmadikat is, ergó talán nem gondolkodtak volna úgy, hogy egy harmadikat semmiképp sem kaphat), úgy szerintem simán csak háttértörténettel nem fognak elérni sikert. igen, az lehet, hogy segít nekik, szimpatikusabbá válhatnak olyan szemében, akik szemében nem voltak azok, de tippre lazán elvághatják bármikor a torkát. mint ahogy ez többször megtörtént. konkrétumok sosem jutnak eszembe, de egy-két éve egy loved one látogatás után is mintha kiderült volna valakiről valami, aztán simán kiejtették.

Thomas - 2017. 04. 16. 19:08

Végre sikerült időben megnéznem egy részt, cserébe olyan volt, amiről nem sokat lehet írni. Zeke-et sosem kedveltem, de most egy pillanatra emberivé vált, szimpátiát éreztem iránta. Hogy hosszabb távon emiatt képes leszek-e megkedvelni, azt nem hiszem, ha folytatja a sunnyogó, kavaró, mindenkit átverő játékát.

Az meg nekem komolytalan volt, hogy Jeff szavazás nélkül hazaküldte Varnert (egyértelmű, hogy senki sem fogja azt mondani, hogy de szavazzunk!:), még ha ő sem fog különösebben hiányozni. Igen, emberileg elítélendő dolgot tett, de ez egy játék, komoly pénzekért, aminek elvileg vannak szabályai és azok ellen nem hiszem, hogy vétett. És még ha 110%-ig biztos is benne, akkor is szavazni kell, mert ez a szabály. Nekem pl. az volt az első gondolatom, hogy ezek után tutira bent marad, és mindenki őt akarja majd elcipelni a döntőig, mert nincs az az isten, hogy bárki rá szavazzon.

Enzo - 2017. 04. 18. 20:37

34×06(07)
Gyorsan egy pótkomment, kicsit későn néztem meg a részt.
Először a végével kezdem:
Már az gyanús volt, hogy 27 percnél tribalre mennek, na mondom magamban, megint kapunk egy epikus törzsi tanácsot nem először az évadban? Hát, nem erre számítottam.
Varner annyira jól csinálta az elejét, remek kis rést fedezett fel Zeke ellen, a kis bársonyos hangjával bevonta a csajokat a tervben, még Debbie is megdicsérte, és akkor utána ezt az egész tervet nemhogy elrontja, hanem szétrugdossa, felgyújtja és lehugyozza ezzel a transzgenderes beszólással. Én nem vagyok ilyen nagy social justice warrior (a Survivor és TAR egyébként néha egészen toleránsabbá teszi az embert), de ez, na ez kib@szott erős volt, ezt a beszólást semmi nem jusztifikálja utólag (vanilyenszó?). Pláne úgy, hogy ő szintén meleg. Nagyon furcsa érzés lengte körül a tribalt, a sokkból (Andrea és a többiek reakciói, wow!) egyre inkább felemelővé válva, ahogy egyrészt a többiek megvédték Zeke-et, másrészt pedig Varner is szép lassan ráébredt arra, amit tett.
Ez a húzás valahol Johnny Fairplay nagymamás sztorija és mondjuk Brandon Hantz tombolása között helyezkedik el, kombinálva a kettő hátrányait. (Apropó Brandon, ugye kb ott láttunk ilyet utoljára, hogy nincs szavazás, hanem egyértelmű a távozó – nekem itt nem volt ezzel bajom)

Darabkák:
-Hehe, Debbie tényleg nem árulta el, hogy az Exile milyen volt :D persze hülye lett volna :D
-Menő az évadlogós pizzásdoboz, meg hogy nem kaptak kóstolót :D
-Ez a szókirakozás mennyire nagy bénázás volt már? Miért nem rakják le a földre? Fejben összerakják a szavakat és kész… bár a fene tudja hogy annyi nomád nap után stresszhelyzetben mennyire jutna eszembe egy ilyen hülye szó, szóval pluszpont Halinek :)

Apropó, tényleg mákjuk van a készítőknek, én is felfigyeltem az egybecsengésre, illetve arra is, hogy a tribal ültetési rendje milyen szimbolikus volt, fenti sorban Varner Zeke és Ozzy közt, alul a többiek.

Amúgy a linkelt Zeke interjúba beleolvasgattam, nagyon jó! “Debbie, the Woman with an Infinite Number of Jobs, told me about all of her jobs.” :D meg megtudtuk, hogy nincs vécépapír a szigeten.

szerintem - 2017. 04. 19. 00:11

en is csak most tudtam megnezni a reszt sajnos, bar mar napokkal ezelott olvastam arrol, hogy mi tortent es a tribalt is lattam a neten, de ugy ereztem, latnom kell az egesz reszt, mielott vegso velemenyt formalok.

engem az foglalkoztatott a legjobban az elmult napokban, hogy vajon meddig lehet elmenni egy ilyen musor szerkeszteseben, a tortenet iranyitasaban. elkepesztoen komoly feladat es szerep ez nem csak a sorozat keszitoi, de a csatorna reszerol is dontest hozni egy ilyen helyzetben. kapasbol az elso reakciom az volt, hogy mindennek van hatara, ezt a tribal councilt ott helyben le kellett volna allitani es a jatekosok bevonasaval csinalni egy fake verziot, ahol mindenki kiszavazza varnert es jonapot. aztan szep lassan rajottem, hogy ilyen igazsag nincsen, valakinek ket het, hat honap, harom ev mulva eszebe jutott volna elmondani a vilagnak, hogy mi tortent valojaban es akkor a survivor teljes hitele egy csapasra odalett volna. ez volt az egyetlen jarhato ut es azt gondolom, hogy a nem-szavazas ennek volt a kinyilvanitasa, a csatorna es a keszitok egyertelmu hozzaallasa a kialakult helyzethez. egesz egyszeruen erre nincs mas valasz. bar kihoztak a helyzetbol a leheto legtobbet, en megis tragikusnak eltem meg, sem szepnek sem felemelonek nem talaltam.
kis off
szakmamnak koszonhetoen teljesen multinacionalis es multikulturalis munkahelyen dolgozom, ahol a munka az eletunk szerves resze es ebbol kifolyolag majdnem olyan, mintha egy nagy csalad lennenk, rengeteg idot toltunk egyutt. kollegaim kb 15-20%-a tartozik az lgbt kozossegbe, bar egyikuk sem transzgender vagy csak nem tudok rola. azt gondolom, hogy a en szakmamban mindenki egyenlo, mivel eleve a nerd-seg szervez minket kozossegbe, ami fuggetlen nemtol, eletkortol, hitvallastol es nemzetisegtol. en a gyakorlatban semmi jelet nem latom diszkriminacionak, megis biztosan tudom, hogy az erintett kollegaim nagyresze oriasi teherkent cipeli a mindennapok idevonatkozo nehezsegeit. ezt senki nem ertheti meg, aki nem erintett, de legalabb megprobalni lehet.
on
jeff varnernek pontosan tudnia kellett, hogy mivel jatszik. elegge szanalmasan es agressziven vagdalkozott mar a tribal council elejen es nem hiszem, hogy ez csak kiszaladt a szajan. azt sem ertem kulonben, hogy honnan gondolta, hogy lesz egyetlen ember is (nem csak azon a tribal councilon, hanem barmilyen kozossegben), aki nyiltan szembemenne a normalis reakcioval. meg ha van is olyan, aki egyet ertene vele, a tribal council nem az a hely, ahol ez ki fog derulni, tehat az otlete tobb sebbol is verzik, hogy nem jott erre ra magatol?

nekem kulonben nem a brandon eset jutott eszembe errol, hanem a dawn-brenda “mutasd a fogadat” jelenet, en ott ereztem nagyon erosen, hogy kileptunk a jatek kereteibol. bar ott azert meg mindig volt dawn-nak lehetosege donteni a sorsarol, itt zeke egyszeruen kesz tenyek ele lett allitva. jeff a jatekban probalt ugy elonyt szerezni, hogy kozben megvaltoztatta valakinek az eletet. nem is ertem, tenyleg, nehez napirendre terni felette.

az a nagy kerdes, hogy ez hogyan befolyasolja mostantol zeke jatekat. egyfelol biztos vagyok benne, hogy ez egy eletre szolo kotodes akozott a hat ember kozott, aki akkor ott volt, amit nehez a jatek kedveert felretenni. ugyanakkor, ha zeke igy vegigmegy, az mar sosem lesz makulatlan gyozelem. hogy lehet egyaltalan ilyen helyzetben cselekednie mondjuk egy andrea-nak, aki szorosabb szovetsegben volt zeke-el…elkepzelesem sincs. az biztos, hogy nagyon jol nem fog elsulni a dolog. sajnalom, mert zeke jatekat szivesebben neztem volna tovabb ugy mint “zeke, the survivor player”.

a masik agon kulonben nekem nagyon tetszett az erzelgos jelenet, megmutatta, hogy vegsosoron, amikor a jatekosok egy percre kikapcsolnak, mind erzo, empatikus emberek. most mar le kell irnom, mert hosszu ideje foglalkoztat, hogy mennyire birom culpeppert, mint embert. romantikus alkat vagyok, tudom, de nekem irtora bejon, hogy monica mindig resze a mondanivalojanak. szerintem most okosan is jatszik, egy aubrey-cirie-culpepper harmas jo lehet sokaig, en a sierra-troyzan parost nem kapcsolnam szorosan hozzajuk, de majd meglajtuk. jo volt latni cirie-t egy kicsit, birom a ruhajat nagyon.
nagy meglepetes viszont michaela, egyreszt o teljesen erzelemmentesnek tunt a nagy konnyezes kozben (ezen jot nevettem), masreszt ugy tunt, szerencsetlenkedett a challenge kozben is. szinte alig latni, nagyon hatterben van. azt hittem, ennel hangosabb, latvanyosabb karakter lesz, nem tudom, hogy ez mennyire tudatos tole vagy csak egyszeruen ennyire nem erdekes a jateka. ha az elobbi, akkor meg nagyon sokaig bent maradhat, ha az utobbi, akkor akar mar jovo heten mehet haza.

most ennyi jutott eszembe, bocs a hosszuert.

Enzo - 2017. 04. 19. 02:35

@szerintem:
– “ez volt az egyetlen jarhato ut es azt gondolom, hogy a nem-szavazas ennek volt a kinyilvanitasa, a csatorna es a keszitok egyertelmu hozzaallasa a kialakult helyzethez. egesz egyszeruen erre nincs mas valasz.” na ez nagyon igaz :)
– úh, ezt a Dawn/Brenda fogas jelenetet tökre elfelejtettem már, de most utánakerestem és rémlik… az se volt semmi :)
– “ez egy eletre szolo kotodes akozott a hat ember kozott” -> dettó, remélem hogy tényleg ennek lesz hatása a későbbi játékra
– a másik törzes brad-es résszel is egyetértek, nem is értem, miért nem említettem meg ezt a szálat a kommentekben…
– Michaela meg szerintem úgy gondolja, hogy eddig mindig közel került a kiszavazódáshoz, amikor előtérben volt, úgyhogy most meglapul…vagy nem.

Amúgy lehet hogy offnak tűnik, de nézzétek meg az új Antifaces videót, mert ehhez a Varner-beszóláshoz szeritem valamennyire kapcsolódik, nagyon tanulságos:
https://www.youtube.com/watch?v=0Y45tFSG_Pc

winnie - 2017. 04. 19. 05:27

gondolom, a csatorna és a készítők részéről utána volt megbeszélés zeke-kel, hogy mi és hogyan kerüljön az egészből képernyőre, legalábbis másképp nem tudom elképzelni.

Thomas - 2017. 04. 23. 14:24

Ez nekem is eszembe jutott, hogy Varner csak kb. 20 embernek mondta el a dolgot, a CBS mondta el a millióknak. Szóval megtehették volna, hogy kivágják az egészet, és csinálnak egy sima kiszavazást, ahol kivágják Varnert, senkinek nem lett volna hiányérzete. A szerződés meg kötelezi a játékosokat, nem beszélhetnek olyasmiről, ami meg van tiltva. Szóval ez is jó kérdés, hogy mennyire etikus volt ezt beletenni a műsorba.
Biztos volt megbeszélés Zeke-kel, de ezek után nehéz elképzelni, hogy azt mondja, tegyétek csak bele, hadd tudja meg most már mindenki! Akkor mi történhetett, némi pénzzel meggyőzték?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz