login |

The Leftovers: kezdett a 3. évad

2017. 04. 17. 21:33 - Írta: human

264 hozzászólás | kategória: kritika,

Atyaég, ezt a mocskos cliffhangert! Szinte visszavitt az időben, amikor a Lost-részek után káromkodtam és mozaikszavakat dobáltunk egymásra a kommentelőkkel (mlmcs). Itt is rögtön nézném a folytatást, reggelig.

Kicsit álmosan ültem le a rész elé, láttam, hogy majdnem 1 órás és egy kicsit féltem. De mitől, komolyan? A The Leftovers a 2. évadjával bizonyította, hogy itt nem lesz unalom, hiába lassú néha. Amikor vége lett, akkor úgy éreztem, hogy egy 30 perces dramedy hossznál tartunk. Repült az idő.

Azt hiszem, az alapokra már nem vesztegetem az időt, eltűnt sok ember, olvassátok el az első évadról írtakat, amire csak licitált a folytatás, amit látszólag tartani fog a 3. szezon.

Aki válaszokat várt gyorsan, az már lelépett, és random visszanézni nem is érdemes. Bevallom, pár fontosabbra azért remélem válaszolnak majd idén, de csak olyan Lost-finálé szinten, és nem is kell tudományosnak lenniük. Nem a “hova tűntek?” meg efféle kérdésekre gondoltam, csak a karakter-közelibb dolgok lezárására. De szerintem azokat megkapjuk.

Konkrétan a részre térve: remek kezdés volt. Kellett neki a hosszabb játékidő, mert 3 évet ugorva az időben szépen bemutatják, hogy ki-hogy tengeti a mindennapjait. Bár elsőre úgy tűnik, hogy az idő tényleg a legerősebb fegyver a gyász ellen, de a departure nem enged, a vidám jelenetek alatt (ennyit kaptunk vajon összesen idén?) bizony érezni a mélyen meghúzódó sötétséget.

Nem túlzottan akarok spoilerezni, nyilván, így inkább azt szúrnám még ide, hogy technikailag továbbra is tökéletes a sorozat. A rendezés, a színészek, és az írás minősége semmit sem csökkent ezen rész alapján. Plusz azok az átkötések amiket kaptunk, úristen. Mi lesz itt idén?

Ritkán vált ki belőlem tévésorozat ennyi érzést belőlem. Ez nyilván a sok évnyi függőség miatt van így, de ez képes rá. És arra is tökéletes példa, hogy miben jó a tévé: vannak történetek, amiket hosszan kell elmesélni.

Pontozni? Hát nem tudom, 10/10? Tökéletesen emlékeztetett, hogy miért a The Leftovers az aktuálisak közül a kedvenc sorozatom.

264 hozzászólás Ne habozz!

leila - 2017. 04. 17. 21:52

Egyetértek, ez megint nagyon erős volt. Ez az a sorozat, ami a hatása alatt tart és nem enged. Egyfajta vágyódás van bennem, hogy pár dologra választ kapjak, például miért nem tud meghalni a seriff, mi volt az egész történet a második évad legelején az ősemberekkel, és így tovább.

Az utolsó pár perc pedig abszolút földhöz vágott.

Sajnáltam a kutyás embert, mert mintha tudna valamit, amit mi nem, de ez már nem derül ki.

hbal - 2017. 04. 17. 21:55

Hú, köszi az írást human, reméltem hogy ma már lesz.
Még mindig elképesztő ez a sorozat, nagyon hiányzott már egyébként. A cliffhanger nagyon szemét volt tényleg, bár a kezdés sem volt teljesen világos azért, bár ilyeneken nem akadok már fenn :D
Amúgy lehet csak nekem maradt ki vagy elfelejtettem, de Erica hová lett?
Nálam is szinte tökéletes a kezdés, olyan 9/10-et adnék rá.

Geri - 2017. 04. 17. 21:56

Egyetértek, utoljára a LOST váltott ki belőlem hasonlókat, remek, amit ez a sorozat tud. Na meg a vége… Ütött, mint pajtaajtó. MLMV? :D

arsebulls - 2017. 04. 17. 21:58

Aktuális kedvenc? Ha ezt a színvonalat tartja, akkor nekem örök kedvenc, már így is nagyon közel áll hozzá. mocskosul erős ez a sorozat.

Toma - 2017. 04. 17. 22:04

Nincsenek szavak csak pontok 10/10

kla - 2017. 04. 17. 22:15

Hát igen, elképesztő megint, nem is tudok mit mondani. Olyan volt az egész, mintha nem is sorozatot néztem volna, hanem valami álomszerű élmény.

Az eleje megint mekkora volt már, ahogy az egész részben a világvégét és Kevin kiválasztottságát profetizálják, és közben meg egy ugyanilyen szituációban bekövetkező teljes csalódást látunk. És az átkötés a GR-hoz… kíváncsi voltam, hogy hogyan oldják fel azt, hogy a GR letáborozott Jardinban, hát így, le a kalappal, hogy ezt ennyire sikerült eltitkolniuk, még be is lengették, hogy az Evie-t játszó színésznő állandó szereplő lesz. Így kell nagyon váratlan, de a sorozat világában teljesen hiteles fordulatot írni.

A végén Garvey Sr.-ra számítottam, Norat egy pillanatra fel se ismertem. Hátborzongató, hogy ez milyen távlatokat nyit. Az eddigi évadok Leftovershez képest pozitív végkicsengése után, félek, most egy sokkal keserűbb befejezésre számíthatunk. :/

Ja, és Jill remélem nem tűnik el teljesen, bár Margaret Qualley elvileg filmet forgatott tavaly. Jó lenne, ha kis screentime-mal is kapna egy sztorit, ezt tavaly olyan szépen megoldották.

todie - 2017. 04. 17. 22:16

best show ever… lost utan persze;) a resz vegi cliff=kb mint a “we have to go back” jackt-tol. egyszeruen minden masodperce arany, es meg nem is voltunk down under… uhhhhh, tenyleg MLMV!!! :D

Narxis - 2017. 04. 17. 22:16

Filmművészeti szakon külön tananyag lesz ez a sorozat. Itt minden jeleneten órákat vagy napokat lehet vitatkozni vagy beszélni. 10/10

play - 2017. 04. 17. 22:29

Kétszer láttam az epizódot és csak az újranézésnél esett le, hogy Matt-Mike-John között miért ugrál ilyen furán a kamera. Ez még mindig tökéletes.

Steelwolf88 - 2017. 04. 17. 22:39

A legvégén Nóra volt a ,200′ éves nővel?

Steelwolf88 - 2017. 04. 17. 22:41

Play
Miért is?

Balumedve - 2017. 04. 17. 22:41

Elképesztő, amit művelnek, már alig várom a következő epizódot. Semmi kedvem most kommentálni, meg mondanivalóm se nincs, csak meg kellett jegyeznem.

kla - 2017. 04. 17. 22:56

@hbal: “Amúgy lehet csak nekem maradt ki vagy elfelejtettem, de Erica hová lett?”

Ericáról még nem tudunk semmit, ez is olyan rejtély, mint hogy Lilyvel mi lett, ezek majd szép lassan biztos kiderülnek.

szepi06 - 2017. 04. 17. 22:58

Most fejeztem be. Teljes sokk, és én sem írok többet. Nem tudok…

rvtull - 2017. 04. 17. 23:06

nekem az utolsó jelenet akkor WTF volt, hogy azt se tudom miért WTF. valakinek valami tipp, hogy ott mi történik? :D

4815162342 - 2017. 04. 17. 23:33

Az egyik legütősebb évadkezdés, amit valaha láttam…

Gumbo - 2017. 04. 17. 23:34

@Steelwolf
Bazzz most esik le, hogy gondolkodtam rajta. Mert újabb sztori volt a könyvbe. KevinJesus

Gumbo - 2017. 04. 17. 23:39

Az ugyanaz a nő volt a végén mint az elején?

zolkó - 2017. 04. 18. 00:24

A 2. évad kezdéséhez hasonlóan most is kaptunk egy “néma” nyitást az ember küzdelméről a sorssal. Amit roppant ötletesen kötöttek át egy röpke Guilty Remnants jelenetre. Aztán Jardin/Miracle, ahol látszólag minden rendben, mindenki teszi a dolgát, de a felszínt kicsit megkapargatva rájöhetünk, hogy ez egy “ál” nyugalom vagy béke vagy mi, ami inkább csak olyan, mint amikor vihar után kisimul a vízfelszín, de tudod hogy bármikor újra hullámok kavarhatják a felszínt, esetlegesen a víz mélyét is, titkokat feldobálva. Matt könyve Kevinről, Laurie és John együtt, az újra felbukkanó “vadászhaver”. Mind-mind egy sztori, majd kiderül mi a fontos, és mi nem ezekből. És az a “kiflihenger” a végén….

Kavarognak bennem a gondolatok, de egy dolog biztos: egy percig sem unatkoztam az évadnyitó közben. És bízom Lindelofék tehetségében, hogy egy bivalyerős évaddal zárnak.

UI: Kevin zacskós “akciója” is W.T.F. volt????

karit - 2017. 04. 18. 00:40

Igen. Ez A Sorozat. Tízpertíz. Minden mozaikszavak (második?) legmozaikabbja. Na jó, minimum holtverseny.

Nem érdekel, hogy Damon Lindelofnak grillrács-fétise van-e, amiért minden sorozatában ráhajít egy könyvet, az se, hogy a végén visszaérkezik-e mindenki, vagy hogy bármi kiderül-e a Nagy Rejtélyről (félek, a sokat tudó kutyás szétrepült agya egyfajta írói metaforának tekinthető), egyetlen dologban vagyok immár teljesen bizonyos.

Kurva szar érzés most ateistának lenni.

bélabá - 2017. 04. 18. 00:55

Van folyamatosan valami hihetetlen misztikum, mágia ebben a sorozatban, nem tudom átverés-e (mint a Lostban) vagy tudatos és van tartalma, de remélem a végére kiderül.

Shannen - 2017. 04. 18. 01:56

Azért az jelent egyfajta minőséget, ha sem a kritikában, sem a kommentek között nem találni mást csak lényegében annyit, hogy ez így ahogy van nagyon jó, sőt zseniális. És pont. Ennyi. Mert van, amikor fölösleges túlragozni a dolgot.
Szóval én is csak annyit jegyeznék meg, hogy valóban, ez így továbbra is nagyon jó, sőt zseniális.
Ha minimum ilyen lesz végig, valószínűleg meg lesz az új all time kedvenc sorozatom.

Ghostface - 2017. 04. 18. 07:30

Tudja egyáltalán valaki mi történt a végén? Mert nekem halvány kék fingom nincs. Vagy nem vágja senki a végét? Nora megöregedve megy biciglivel valami asszonyhoz…. Igen, és???

todie - 2017. 04. 18. 08:15

@ghostface: SPOILER!
nezd meg csak a nyito es a zaro jelenetet;)

Kakarotto - 2017. 04. 18. 08:51

Az eddigi leglostosabb rész volt, ha szabad így fogalmaznom, és most az 1-5. évados jó értelemben mondva. Mikor lesz már hétfő???

WillTraveler - 2017. 04. 18. 09:15

Ha idén, az utolsó évadért sem kap Emmyt, Golden Globeot, mindent, akkor nincs igazság a földön…

leila - 2017. 04. 18. 09:36

Egy elméletre én is kíváncsi vagyok az elejét és a végét illetőleg.

Nekem az elejére a tipikus szektás megbabonázás jutott eszembe, ahol a szélhámos prédikátor elhitetni a nyájával, hogy ekkor és ekkor jön a világvége, de persze nem történik semmi.

A végével kapcsolatban pedig az a gondolatom, hogy az évad végére tényleg eljött a második eltűnési hullám, de ezúttal sokkal többen mentek el és Nora már megint itt maradt.

wellwellwell - 2017. 04. 18. 10:20

szerintem egyáltalán nem szar ateistának lenni, sőt! a mindent átlengő misztikumtól csak még emberibb az egész. alig várom, hogy láthassam, mi fog történni velük.
a nyitány megint 10/10, a második évad óta tökéletes sorozat!
a zenének pedig külön járna már valami.

tobias88 - 2017. 04. 18. 10:20

Én egy kicsit többet vártam tőle, mint az utolsó 1 perc, eléggé felvezető rész érzésem volt, pedig már csak 9 maradt hátra :(

Legalábbis jelenleg az egyetlen dolog ami miatt “2 hét” múlva aggódnunk kell, azok az emberré váló kutyák :D

wellwellwell - 2017. 04. 18. 10:21

ja, és a hét szövege megvan. :)

kla - 2017. 04. 18. 10:27

@tobias88: Sajnos csak 7 van hátra, ez az évad csak 8 részes.

KlaytonWade - 2017. 04. 18. 11:33

Nora egy kutya, mert szereti ha vakarják a hátát. :o

cooper - 2017. 04. 18. 13:36

Legjobb születésnapi ajándék ever 10/10

denee - 2017. 04. 18. 17:14

Talán csak azt tudom negatívumként felhozni, ami talán nem is a sorozat, hanem az én hibám, hogy nem maradtak meg a karakterek és a történet. Például a felénél esett le, hogy ki a szakállas feka csávó, Norának meg a gyereke tűnt el talán? Az sincs meg, hogy mi is történt az S2 végén, GR robbantott ki valami lázadást és lebombázták őket? az a GR vezető szerű nő is nagyon ismerős volt, de nem tudom, hogy ki. Azt egyáltalán nem rémlett hogy Kevinnak van egy fia, plusz a fekával dolgozó nő az talán Kevinnek az exe? passz. Arra sem emlékszem, hogy miért is lőttek kutyákat a kopasz fickóval és arról sincs fogalmam, hogy ki az a bizonyos “Sarah” a végén. Érdekes, mert a Better Call Saulnál megmaradt minden még az első évadból is, és a Prison Breaknél is emlékszem mindenre pedig az nem ma volt.

szepi06 - 2017. 04. 18. 17:49

@Klayton: Ezen felröhögtem :)

szk - 2017. 04. 18. 17:52

A fenti kommentek alapján mindenkinek nagyon tetszik ez a sorozat. Én az első évad első részének eddig háromszor futottam neki, de mindig elaludtam rajta az unalomtól. Az egész sorozat olyan, mint az első rész (és ezek szerint nekem nem jön be), vagy esetleg túl kell lendülni néhány részen és felpörög?

winnie - 2017. 04. 18. 17:55

szk: mert akiknek nem tetszik, azok már kiszálltak. a kérdésedre a válasz: nem hiszem, hogy sokat változna, bár nyilván vannak kivételek, olyanok, akiknek a folytatásban vált a kedvencükké. érdemes elolvasni a tavalyi leftovers-es posztot a kiemlet olvasói véleményekkel, ott vannak hasznos kommentek pro és kontra.

yuing - 2017. 04. 18. 18:02

Egyszerűen imádom. Tökéletes kezdés volt.

Malachi - 2017. 04. 18. 19:53

nekem vissza kellene néznem az előző évadot legalább, mert öcsém, a szereplőkre emlékszem, – azaz beugrott, hogy ki kicsoda volt – de a sztorira már nagyon nem, nagyon lyukacsos így az egész. teljesen az élmény rovására ment, mert áradozik mindenki, hogy istentelenüberbrutálkirály, én meg csak próbálom összerakni most a darabkákat, hogy ki-kivel volt, meg hogy mi a franc történik igazából.

kérdéseim: kik, és miért rakétázták le a GR-t a városban?

ha fekete babát találtak a második évadban, miért fehér gyereket nevel a Chief és a nője, akinek most a nevét sem tudom hirtelen?

az utolsó jelenetben ki volt a galambász nő? Chief nője öregen? az fel sem tűnt, hogy a tetőn álldogáló nővel beszélt, aki viszont ezek szerint kb. 300 éves? huha. és akkor ez azt jelenti, nem is volt világvége, nem történt katasztrófa, amiről a pap beszélt. kár, hogy lelőtték ezt.

ki az az Erica, akit hiányoltok?

amit fogtam, és tetszett: a GR eredetének bemutatása. az örökös várakozás, a hamis próféta, a csalódás, a magányos nők. szíp volt. de a többi nagyon lyukacsos, nagyon hiányos. mindegy, gondolom felveszem majd a fordulatszámot, de nekem nagyon-nagyon sok volt ez a szünet.

ja, a Chief gondolom megint menne a hotelba, vagy csak próbálkozik az autoerotikus aszfixiával (hehe), mert tényleg nem képes meghalni abban a városban.

csernakakos - 2017. 04. 18. 20:14

Zsigeri elmeny volt ez a nyitany! Bar a 2. evad elso resze, ami ujradefinialta a Leftovers-t, tultesz ezen a kezdesen is.

A tortenetvezetesben minden klapfolt, de nehezen nyeltem le a John-Laurie hazassagot es az o joszomszedi viszonyukat Kevinnel es Nora-val.
Lily es Erika pedig tippre egyutt vannak valahol. Talan Erika megszokott a kislannyal es uj eletet kezdett, ahogy azt mar tervezte a 2. evad esemenyei elott?
Bizom benne, hogy Evie-t es Meg-et latjuk meg, az o szaluk elvarrasan is fennakadtam. Nem akarom elhinni, hogy ennyi szerepuk volt iden.

A Nora kutya kommenten itt par hozzaszolassal feljebb hatalmasat rohogtem. :DDD De az ugralo kamera hozzaszolast valaki elmagyarazhatna nekem. :D

Ami a veget illeti, nekem cikkekbol kellett rajonnom, hogy az osz no az Carrie Coon, ugyhogy a katarzis megkesve jott. Amig csak hatulrol lattuk ot, meg voltam rola gyozodve, hogy Kevin apja az. Igy viszont hatalmas a sokk.

Van egy megerzesem, hogy az elso 10 perc anektoda nem 1844, hanem valojaban a tavolabbi jovo.

De mi lehet a Nora/Sarah jelenet magyarazata? Talan az evad vege fele tenyleg bekovetkezik a vizozon, Nora tuleli es uj eletet kezd mas neven? Es uzeneteket gyujt a vilag mas szegleteibol? Aaaa nem fer a fejembe, de zsibbadok, ugy varom a folytatast!

Thrasher - 2017. 04. 18. 20:24

@Malachi:
Hát hallod, a második évadra emlékezni nem tudom, mennyit segítene, azt én akkor se értettem, amikor láttam.:D
Most viszont úgy éreztem, végre értem minden karakter motivációját, és semmi nem öncélúan, a misztikusság kedvéért történik.
Zseniális rész volt.

-“kik, és miért rakétázták le a GR-t a városban?”
Hát csak a kormány/hadsereg lehetett.
A GR ugye anno bombafenyegetést is bedobott, amikor elfoglalták a várost, de azért így, hogy össze voltak gyűlve egy kupacba, elég nagy túlzás volt felrobbantani őket, nyilván nem véletlenül gázrobbanás a hivatalos sztori.
Bár végülis náluk irritálóbb csoportot még sosem láttam TV-n, szal érthető, hogy valakinek jólesett lebombázni őket. :p
Nem tudom, mennyire térnek erre még vissza, és mennyire szólt csak arról, hogy szabadulni akartak az írók a csoport sztorijától.

-“ha fekete babát találtak a második évadban, miért fehér gyereket nevel a Chief és a nője, akinek most a nevét sem tudom hirtelen?”
Volt egy apró megjegyzése Kevinnek, hogy nem beszélnek Lilyről (a fekete gyerek), ez is a rejtélyek egyike lesz nyilván.

-“ki az az Erica, akit hiányoltok?”
Na, azért szerintem ilyenkor a Google/IMDb kihagyhatatlan lépés.
Egyébként a feka szomszédcsaj volt, aki pont úgy eltűnt a sorozatból tavaly óta, mint Lilly.

-“az fel sem tűnt, hogy a tetőn álldogáló nővel beszélt, aki viszont ezek szerint kb. 300 éves”
DUDE. Dehogy. Tök más karakter.
És persze, Nora volt az, Sarah álnéven, elég bénán sikerült öregember-sminkben.
Amikor belengették nekünk Ausztráliát, elkezdtünk reménykedni, hogy talán többet megértünk Kevin apjának történetéről, aki Ausztráliába ment anno megbolondulni, erre “JK FLASHFORWARD LOL!”

Malachi - 2017. 04. 18. 20:57

De várj, a 300 éves teóriát itt olvastam most. De akkor ne higgyem el? Oké. :)

kla - 2017. 04. 18. 22:30

@Malachi, Thrasher:

GR lebombázása:
Igen, kormány/hadsereg, vagyis pontosabban valszeg az AFTEC nevű ügynökség, ami többször megjelent a sorozatban, hogy általában véve is baromi agresszíven reagálja le ezeket a szektákat. Volt pl. annó a rajtaütés Wayne telephelyén, kész nehéztüzérséggel, vagy amikor Kevin feladta magát Patti halála miatt, meg amikor megkövezték az egyik GR-tagot, akkor is annyi volt a hatóságok reakciója, hogy egy szektással kevesebb. Szerintem is az volt az alapvető cél ezzel a fordulattal, hogy megszabaduljanak a GR-tól a 3. évadra, de tök jó, hogy teljesen hitelesen beleillik a sorozat világába. John rögeszméje Evie-t illetően mondjuk biztos sokszor előjön majd.

Fekete/fehér gyerek: A fehér gyereket nem Kevinék nevelik, ő Matt és Mary fia. :D A fekete gyerek (Lily, Holy Wayne lánya, akit Tommy tett le az ajtójuk előtt – tényleg, ezt Kevinék elvileg azóta se tudják), ja, az ő eltűnése rejtély. Mivel annyira nem voltak azért megzuhanva Noráék, szerintem nem tragédia történt (tehát nem halt meg, rabolták el, departed), hanem valamiért felhagytak a nevelésével: tippre vagy az igazi anyja került elő, vagy Ericára bízták rá, hogy vigaszt nyújtson neki a lánya elvesztése után. (Norából kinézem ezt)

“De várj, a 300 éves teóriát itt olvastam most. De akkor ne higgyem el?”
Ne, az hülyeség. :) Azt nem tudom, hogy a helyszín fizikailag ugyanaz akar-e lenni, vagy csak tematikus/szimbolikus a párhuzam, de semmi nem utal arra, hogy a random apáca több lenne egy random apácánál, és biztos nem a 19. századi nő.

Viszont egy másik teória az utolsó jelenet kapcsán: nem akarom túltolni az elméletgyártást, de amikor az apáca kifizeti Norát, akkor nekem nagyon úgy tűnt, hogy nem pénzt ad neki, hanem valami bőrcsíkokat. Lehet, hogy ha a világ nem is ért véget, de valami apokaliptikus összeomlás mégiscsak bekövetkezett?

Steelwolf - 2017. 04. 18. 22:41

A végén a kertésznő is tisztára Noranak tűnik!?

- 2017. 04. 18. 22:55

Édes istenem, hát mi lesz még itt? :oo Mestermunka, jár a 10es. Jöhetne már valami díjeső is a mesterembereknek.

Thrasher - 2017. 04. 18. 23:21

@kla:
Tényleg, korábban is voltak már hasonló rambókettős megoldások, erre nem emlékeztem.
Valóban illik is a dologba, biztos megváltozik egy Departure-szintű dolog után egy világ értékrendje, meg hát ugye, ahogy mondtam is, ha valakinek véletlen kicsit jobban odavág az ember, akkor ezeknek az idegesítő idiótáknak teszi. :p

Az utolsó jelenetben valszleg rendes KP az, csak oldalról, összehajtva/csíptetve tűnik vastagabbnak. Kockánként léptetve egy pillanatra lehet látni felülről is.
Kár, mert egy pompás nyakörves poént ront el a dolog.

Amúgy abban a jelenetben már alapból az izoláltság/üresség is hangsúlyos volt (ahhoz mondjuk még nyilván nem kell apokalipszis, hogy kiköltözzé’ tanyára), a postagalambozás meg főleg.
Szal az volt a terv, hogy elbizonytalanítsanak minket afelől, tényleg történt-e egy újabb kiterjedt tragédia, vagy szimplán csak az, hogy Nora egyszerűen akkorát csalódott Kevinben, hogy még azt is letagadja, hogy ismeri.
Tudva azt, hogy mennyire makrószinten foglalkozik a sorozat a Departure hatásával, ez a valószínűbb.

Amúgy már most a Fargo-t várom, tavaly kicsit kiszerettem a sorozatból, de az, hogy hétfőn is, meg csütörtökön is kapok egy adag Carrie Coon-t, az rögtön az egyik kedvenc mid-seasonömmé teszi az ideit.

Bob - 2017. 04. 19. 01:51

Én nem értem ez az egyöntetű lelkesedést. Egyre csak újabb rejétlyek, nulla magyarázat.
Ami a legjobban zavar, hogy a relytvények teljesen légbőlkapottnak érződnek és nem engedik a nézőt még csak spekulálni sem, mert semmi kapcsolat sincs az eddig mfelderített tények és az új információk között.
Sokan emlegetik a Lost-ot és tényleg érződik a hasonlóság, de ott legalább a 4. évadig (72 epizód!) meg tudták tartani a történet egyságánek a látszatát, mielőtt teljesen elszálltak volna.
Itt korábban megtörtént, amit nagyon sajnálok, mert remek színészek játszanak nagyon profi produkcióban, de a sztori teljesen hektikusnak tűnik.
Csak úgy, mint a Lost második felében, ahol az íróknak sikerült arconköpni a nézőiket.

Bagosz - 2017. 04. 19. 09:49

Hú,elrohant az egy óra.Annyira odatapaszt a képernyő elé.Igen,Sarah Nora.Akkor én is jól láttam.
Egyszerre misztikus és racionális.
Miért lesz vége? :-(

Adam9456 - 2017. 04. 19. 14:41

Én is imádom ezt a sorozatot, a második évad számomra az egyik legjobb volt ever! A színészek, a zene a fényképezés és a történet meg minden héten mindfuck élmény. Én kicsit visszanéztem a második évadból jeleneteket, úgyhogy tisztában voltam a dolgokkal.
Most ez a premier sem okozott csalódást.
A nyitójelenet: a második évad ősasszony szülése után már semmin nem lepődök meg :D Ez ahhoz képest nem volt annyira WTF.
Azon meglepődtem, hogy a GR-t csak így elintézték egy drónnal, merész húzás volt. Viszont valóban nagyon idegesítőek voltak, főleg az első évadban nekem. Annyira nem fognak hiányozni, talán csak Meg, aki elég érdekes pszicho karakter volt. Talán még látjuk őket.
Justin Theroux továbbra is nagyon jól hozza Kevin szerepét és Carrie coon is mint Nora. Olyan jó kis felvezető rész volt, kíváncsi vagyok mikor mennek Ausztráliába. És vajon mi történt a babával és Ericával?
Matt, John és a fia továbbra se nagyon szimpik, de a színészek nagyon jók.
Kevin és a kutyás ember beszélgetése nagyon vicces volt :D
Kevin és a zacskó, lehet hogy így akar visszatérni a túlvilági hotelbe, vagy nem tudom?
És az utolsó jelenet, lehet hogy történik egy újabb eltávozás a Földön, vagy valami más katasztrófa,
meglátjuk.

Josie05 - 2017. 04. 19. 15:34

Továbbra is a kedvencem, de az egész történet egyre inkább olyan, mintha csak egy mesterien kivitelezett blöff lenne. SPOILER: még régen valahol egy kommentben olvastam, hogy talán ők maguk az elragadottak, és ez azóta is ott motoszkál bennem, egy ilyesmi befejezéssel még lehet elégedett lennék. Láttam azért már jobb Leftovers részt is, nekem ez most 9/10.

karit - 2017. 04. 19. 18:09

Szerintem nem véletlenül voltak galambok az elején és a végén, nem lepne meg, ha Damon Lindelofnak nem csupán grillrács-fétise lenne. Aztán lehet majd találgatni, hogyan üzenget a Sarah által összefogdosott galambokkal a kertészapáca-kolléganője 1844-be.

Bár igazán az tetszene (senki se olvassa tovább), ha a végén kiderül, hogy Sarah ugyanaz, mint Nora,
csak már a “farok másik végén állva”. Vagyis, ha két hét múlva lesz a Földön egy újabb eltűnés, abban nem Kevin tűnne el Nora mellől, hanem ő Kevin mellől. Arra a Triciklis Helyre. Hogy aztán a kertészapácával galambtávírózzanak ‘onnan’ az itteni 1844-be.

Na jó, ennél D. L. nyilván ezerszer pofán vágósabb véget írt neki, és az utolsó snitt is minden bizonnyal már három éve bele van rajzolva a Kis Piros Füzetébe. (Remélem, egy hotelben játszódik majd.)

play - 2017. 04. 19. 18:22

csernakakos:
Mikor Kevin mesél a verandán az első találkozásáról Laurie-val, akkor a kamera csak és kizárólag Matt-John-Mike csodálkozó tekintetét veszi. És láthatóan nem a történet szépsége miatt reagáltak így, hanem mert a “Kevin csodálatos élete” című non-fiction regényükbe tökéletesen bele fog illeni. Még magasabbra emeli az őt körüllengő misztikumot. Első nézésre ez nem esett le, de viszont mikor újra megnéztem és tudtam a könyvről, akkor jöttem rá, hogy ezért alkalmazták ezt a megoldást.

karit - 2017. 04. 19. 18:38

“Talan az evad vege fele tenyleg bekovetkezik a vizozon”

Simán. Kicsit aggaszt is, hogy Matt és Mary gyerekének neve Noah.

Thrasher - 2017. 04. 19. 18:49

Egyébként a bibliai nevek nem hiszem, hogy konkrét sztorielemekhez kapcsolódnának.
Inkább csak hozzáadnak egy mélyebb, érdekes (de igazából jelentéktelen) tartalmat a sztorihoz azzal, hogy megmutatnak egy párhuzamot a sorozat egy karaktere, és az univerzális kultúránk egy karaktere közt.
De nem jelentik azt, hogy az adott karakterrel is ugyanaz fog történni, nem fog .

Nagyjából, ahogy a Lostnál is csinálta Lindelof, híres neveket adott sok karakternek, de a sztori szempontjából ezeknek nem volt jelentősége (viszont már akkor is rengeteget teorizálgathattunk ezen :p).

karit - 2017. 04. 19. 19:19

Valahol fura is, hogy ezúttal senki nem teorizálgat, igaz, még kevesebb a kapaszkodó, és nem is nagyon van min. :(

De ha nincs is mögöttes tartalma a neveknek, föltűnő, hogy Kevin neve is öt betű, mint Jézusé, és pont egy betűvel jön mögötte az ábécében. Jó, ezt nem kellett volna. Csak hát mikorleszmárvasárnap.

aftereight - 2017. 04. 19. 19:54

Ráadásul Matt és John két evangélista nevét viseli :D

csernakakos - 2017. 04. 19. 21:02

@play: Ertelek. Elso ranezesre nekem is feltunt a sok kitartott osszetekintes. Aztan ugye kiderult az oka.

@karit: Nekem elegge leesett az allam a te teoriadtol is. Durva lenne! Most ujranezem a 2. evadot, kigyujtom az Ausztraliat emlito informaciomorzsakat. Meg nem ertem a vegere, de mar most borzongok attol amit eddig kiszedtem, az S03E01 fenyeben.
Majd leirom oket ide is SPOILERrel.

Gevin - 2017. 04. 20. 01:28

Akik nem értettek/emlékeztek sok mindenre, azoknak javaslom azoknak javaslom nézzék újra a második évadfinálét. Én is így tettem, mert már előre tudtam, hogy hasonló problémákba ütköznék.

A kezdésről: szinte alig történt valamit, és kb végigizgultam az egészet. Feszültség teremtésben egyszerűen verhetetlen Lindelof. Elhelyez gyakorlatilag két mondatot az epizódban az egyetlen helyen, ahol üthet, és attól a néző totál megveszik. Azért, ehhez tehetség kell. Lindelof pedig ezt tökélyre fejlesztette.

Fura, hogy az apostolokkal eddig még senki nem hozakodott elő.

Szerintem ateistaként a legjobb nézni, ahogy a sok hívő miket nem vél “isteni jel”-nek.

A Cliff nagyon aljas volt. Arra azt tippelném, hogy Nora ugyanúgy megszívta, mint a “300 éves” nő 1844-ben, és mivel nem talált magyarázatot a dologra (mondjuk egy esetleges újabb eltűnésre, ahol Kevinnek nyoma vész), ezért próbál magyarázatra lelni az egészre. Illetve arra, hogy ő miért van még mindig itt.

Amennyire Lindelof előtérbe tolta a vallást, illetve a túlvilágot, elragadtatást, halhatatlanságot (főleg a második évadban), nem hiszem, hogy csak azért dobálózna biblikus nevekkel, hogy megőrüljenek a fanok.

Itt most terve van, tartalom szinte minden mögött. Ha mégsem, akkor még mindig ő a tévés szakma legjobb blöfföse.

Ausztráliát meg alig várom az öregemberrel együtt!

aftereight - 2017. 04. 20. 02:29

Egyébként mivel most már a sokadik helyen olvasom, valaki felvilágosítana, hogy mi utal arra, hogy az apáca és az első jelenetben látott nő ugyanaz a személy? Direkt többször visszanéztem és még csak különösebb hasonlóságot sem látok köztük.

Gevin - 2017. 04. 20. 13:36

aftereight: valószínűleg nem ugyanaz a személy, ott a galambok a lényegesek (Nora mellett), mintsem a nő.

famo - 2017. 04. 20. 13:53

Háááát….

Én a szállodától kezdve nem vagyok képben. Pedig iszonyatosan erőlködöm. :-)

Annyi mindent nem értek, hogy bele se kezdek elmondani.

A kedvenc hsz-em, a Nora kutyás… :-)
A második kedvencem aki konkrétan senkire sem emlékszik.
Na az lehet még kihívás, úgy nézni. :-)

Kitartok, mert szeretem, aztán majd elolvaslak titeket, hátha meg is értem, hogy mit nézek.
Uff…

csernakakos - 2017. 04. 20. 14:20

Alapbol nem szeretek teoriakkal eloallni, de most csak azt kivanom, hogy a sorozat tobbertelmu lezarast kapjon: Lindelof reszrol reszre bizonyitja, hogy sokkal izgalmasabb a fantaziankra hagyatkozva toprengeni a latottakon, mint egy hatarozott valaszt kapni a kerdeseinkre.

Az alkotok maguk nyilatkoztak az elmult hetekben, hogy a 3. evad azt hivatott koruljarni, hogy az emberi termeszet hogyan probalja logikaval, okkal, okozattal magyarazni a magyarazhatatlant—talan, hogy csak a lelkunket nyugtassuk. Hogy azt higgyuk, ertjuk. Hogy azt erezzuk, mi iranyitunk.

2. evad SPOILER
Most a 2. evadot ujranezve kigyujtottem az utalasokat Ausztraliara, es ezt talaltam.
Sok szo esett David Burton-rol, aki a hirek szerint egy Perth melletti barlangbol kerult elo tele szunyogcsipesekkel, es allitja, vegig egy hotelben volt, jart a masik oldalon, es keptelen meghalni. Ennek a nevnek cimez egy levelet a 2. reszben a Pillar Man is. (Ez a “David Burton” amugy a The Last Wave cimu film fohose, es Lindelof-eket ez a mu is inspiralta a Leftovers irasakor.)

Ugy erzem itt van valami kavar az idosikokkal es a bibliai nevekkel. Kislany Patti-kozepkoru Patti, felnott Nora-idos Sara, felnott Kevin-idos David?

Lehet, hogy Kevin es Nora Ausztraliaba erve identitast valtanak? A David-rol szolo hiradasok pedig valojaban Kevinnel tortennek meg (ujra)? Vagy Perth mellett is van egy hely, ahol valaki total massal parhuzamosan megtortent az, ami Kevinnel Miracle-ben?

Aaa, nehezen fer a fejembe, de nem is varok ezekre valaszt a sorozattol, eleg, ha megmozgatja az agytekervenyeket.

Viszont a sajtocikkeket olvasva egyszeruen nem birom kiverni a fejembol, hogy Mimi Leder tobbszor hangsulyozta: a 3. evad 1. reszenek a nyito sztorijaban _nem_ allitottak egyertelmuen, hogy 1844-et irunk. Nekem meg se fordult a fejemben ezt megkerdojelezni amig nem olvastam vele interjukat. Ezert is gondolom, hogy az idosikokkal valami meglepetest tartogatnak nekunk a keszitok.

sepörd - 2017. 04. 20. 17:42

itt valami nagyon nagy mindfuck készül, alig várom.

Zora - 2017. 04. 20. 20:52

Asszem meg kéne néznem az előző évad utolsó 1-2 részét. Már szinte semmire sem emlékeztem belőle.

De azért jó volt a 3×01.

Thrasher - 2017. 04. 20. 22:44

“Mimi Leder tobbszor hangsulyozta: a 3. evad 1. reszenek a nyito sztorijaban _nem_ allitottak egyertelmuen, hogy 1844-et irunk.”

Ezzel csak arra gondolt, hogy nem konkrétan a valóban létező milleritákat akarták nekünk ábrázolni, ezért nem nevesítették őket, csak egy csoportot, ami a GR előfutárának tekinthető.
Az már a fent említett bibliai eredetű nevekehez hasonló dolog, hogy ha valaki utánanéz az évszámnak, akkor egy beazonosítható kulturális hátteret fog kapni tőle az egész.

Josie05 - 2017. 04. 21. 03:19

A készítők már az elején megmondták, hogy itt 97% a dráma, és 3% a rejtély. Szerintem ez a sorozat azt akarja megmutatni egyedülálló módon, hogy a szereplők hogyan reagálnak egy szinte elképzelhetetlen szituációban, plussz még belekeveri a hitet/hitetlenséget a természetfölöttiben, ami mindenki fantáziáját megmozgatja. Számomra műfajteremtő. Ugyanakkor a legtöbben szerintem már nem főleg (csak) azért nézik, hogy lássák Kevin hogy kolbászol tébolyult fejjel Jardenben Max Richter zongorafutamaira, hanem szeretnénk mégiscsak valamiféle magyarázatot, slusszpoént kapni, de ha ezt megadnák a végére, akkor gyakorlatilag az egész koncepciót adnák fel az alkotók, és szerintem ezért fog itt nagyon sok mindenki koppani, meg fanyalogni a végén. Egyelőre nekem úgy tűnik, most kicsit nekiálltak minnél több bőrt lenyúzni a “vallási fanatizmus” témáról, kiváncsi leszek, ez hová fog vezetni. Kevin azért odaszólhatott volna Mattnak, hogy már elmúlt 33 :)

karit - 2017. 04. 21. 08:10

Nemcsak hogy elmúlt 33, de lehet, hogy az evangelisták (is) nagyot fognak koppanni. Ti. az ‘eredeti’ megváltó skillje nem abból állt, hogy nem tud meghalni. Ha tényleg az Armageddon közeleg, Mattnek még egyszer el kéne olvasnia a Biblia oda vágó passzusát (vagy legalább átturkálni Kevin haját, hátha van ott más is üvegszilánkon kívül).

csernakakos - 2017. 04. 21. 09:17

@Thrasher:
“And as you know, we never say, ‘These are the Millerites!’ and we never say, ‘It’s 1844’ and we never say where we are. Because I think the whole point of that sequence was that these people were precursors to our Guilty Remnant.”

Valoban elofutarkent jellemzi oket, ugyhogy tenyleg a multban jarunk.

De az, hogy “sosem mondtuk ki, 1844,” holott haromszor is lattuk a tablara irva, nekem tovabbra is gyanus.

Josie05 - 2017. 04. 21. 16:57

@karit: Most kicsit bogarat ültettél a fülembe, Emlékeim szerint végül Jézust is egy lándzsával szúrták “oldalba”, Kevint meg mellkasba lőtte John, akár ez is lehetne egy alcím Matték könyvében. Egyébként arra gondoltál hogy apró szarvakba botlana, ha kicsit átgereblyézné Kevin üstökét? Azért azt nem hiszem, egyrészt mivel ő alapvetően jó arc, másrészt ha valakinek, akkor az legalább az antikrisztusnak tudnia kéne hogy miért is csöppent ide. Szerintem itt inkább azt próbálják bemutatni, hogy ha egy ilyen szituációban összedobnak Kevinről egy könyvet, az pár száz év múlva könnyen bestseller lehet. Mondjuk nem tudom mit fog szólni, vagy szól már most az egyház, ha tovább erőltetik ezt a vonalat, bár ha jól tudom nem olyan eget rengetők a nézettségi alapok.

A másik amin fennakadtam az a galambposta, nem tudom mit lehet ebből levonni, az epizód elején ugye a vallási leader befogja a galambokat, ha jól értelmezem, akkor valaki küldi az ukászt, hogy mikor lesz a nagy nap (vagy inkább éjszaka) ha ugyan nem ő maga gyártja az SMS-eket. A végén meg a jó öreg Nora fogja be őket, itt se tudni ki üzenget, sőt olvasás nélkül dobálgatja a vödörbe, amit el se visz az apácához, aki majd sültként fogja tálalni a kedves kis pigeon-öket a hétvégi összejövetelen a st. Mary közösségi kertben, csak még rákérdez, hogy rémlik-e valami Kevin, aki mellől húsz éve lelécelt, mert képtelen volt elmosogatni, noha ő volt a soros, és még csak bocsánatot se kért, így persze látni se akarja, hiába kajtatja ezerrel. Szóval nem kell itt sokat belelátni, az első évadban a tudósok is megmondták hogy we don’t know, úgyhogy maradnak az Azrael démonos meg kutyás paranoid skizofrén konfabulációk. Azért remélem özönvíz tényleg nem lesz, azt most amúgy is kicsit ellőtték ideológiai szinten a Kaptár 6 vagy hányban :)

Azdob - 2017. 04. 21. 22:38

Van értelme folytatni? a 2×01 után abbahagytam, mert nagyon nem kötött le

winnie - 2017. 04. 21. 22:50

aki nézi, nem fogja azt mondani, hogy nincs értelme:) de szerintem nincs értelme, ha nem jött be. ha valaki eljut addig, hogy abbahagyja, inkább becsülje meg a döntést.

rebella - 2017. 04. 21. 23:21

Max Richter háttérzenéje nélkül milyen üres is volna ez a sorozat… Ez az a fajta aláfestés ami lelket ad a mozgóképnek. Úgy megörültem amikor meghallottam az új évadban :)

rebella - 2017. 04. 21. 23:24

Max Richter háttérzenéje nélkül milyen üres is volna ez a sorozat… Ez az a fajta aláfestés ami lelket ad a mozgóképnek. Úgy megörültem amikor meghallottam az új évadban

Nok3dli - 2017. 04. 22. 00:11

Mikor elkezdtem letölteni ezt a részt, nem tudtam egy helyben maradni arra a pár percre mire lejött, annyira vártam, hogy elkezdhessem nézni.

“a vidám jelenetek alatt (ennyit kaptunk vajon összesen idén?) bizony érezni a mélyen meghúzódó sötétséget.”

Pont erre gondoltam én is mikor néztem. Hiába volt éppen egy olyan jelenet, ami azt próbálta bemutatni, hogy az adott pillanatban mindenki milyen boldog, végig tapintani lehetett a feszültséget. (vagy sötétséget, nevezzük akárhogy)
Ezért nem értem azt sok kommentelőnél, hogy pl twd-ben unalmasak már a jelentek, mert senki nem halt meg, “plotarmor”, stb…szerintem nem attól lesz izgalmas, mert bárki bármikor meghalhat. Itt a 2. évad alatt csak egy főbb szereplő halt eddig meg, de folyamatosan izgulunk mindenki sorsáért. Nah kérem szépen ez az írói kvalitás hiányzik más sorozatokból!

Viszont nekem is újra kell néznem pár részt mert sok minden kiesett. Lehet az egész 2 évadot ledarálom. :)
Nem lesz esetleg heti poszt?

Amúgy én a mérgezett vizes jelenetnél láttam azt a fehér ruhás nőt az elejéről csak itt pirosban. Akkor azt hittem, csak bedobták mint egy statisztát, mondva, úgysem tűnik fel senkinek. De még mindig inkább gondolom így, minthogy a cliffben is ő lenne, mert akkor jobban hasonlítana saját magára, mint Nora. (btw. Nora tits is mindig egy plusz pont)

Josie05 - 2017. 04. 22. 12:28

@rebella: Az első évadot szerintem 50%-ban a zene vitte a hátán, az utóbbi időben több filmben és reklámzenében is egyértelműen nyúlták Max témáit. Viszont annyi crescendo-decrescendo van bennük, hogy kb. 4-5x kell hangerőt váltani a kocsiban mire lemegy egy másfélperces track, ha nem akarok lemaradni a feléről, illetve nem akarom hogy beszakadjon a dobhártyám :)

Gevin - 2017. 04. 22. 12:54

“Azért remélem özönvíz tényleg nem lesz”

Pedig, ha megnézed a harmadik évad trailerét, akkor elég nagy rá az esély. De lehet, hogy csak nagy eső lesz, amiben megtámogatják Kevint :D

Josie05 - 2017. 04. 22. 19:01

@Gevin: Megnéztem a trailert (még így külön nem láttam), ott nem hogy esik, de az egyik snitten még valami épülő vízi alkalmatosság is látszik (bárka?) ! :)

Egyébként ha már próbálunk spekulálgatni, akkor abból kellene kiindulni (ami egyáltalán nem biztos :) hogy a készítők valamilyen logikus vezérfonal alapján építik fel a történetet. Állítólag az oroszok és az amerikaiak a hidegháború során komolyan kísérleteztek az annihilációval, hogy a nemkívánatos személyeknek kedveskedjenek vele, de azért egy ilyen méretű baleset kicsit abszurd lenne, mindenesetre ne vessük el, az első évadban talán még a pontos %-ot is megadták, hogy a lakosságból mennyien tűntek el, ennek még jelentősége lehet! A másik hely, ahol az elragadtatással találkozhatunk a Biblia, ha pedig erről van szó, akkor @karit-tal kell egyetértsek, és tényleg kicsit jobban kéne konvergálni a scriptnek a Jelenések könyvéhez, amiben nem vagyok túl járatos, de ha jól olvastam (mert kicsit utánanéztem) akkor az elragadtatás időben nagyjából egybeesik Jézus második eljövetelével, tehát semmi akadálya hogy Kevin legyen az új megváltó, de özönvíz 2-vel nem találkoztam :)

Raynes - 2017. 04. 22. 20:30

Én már a második évadban kaszáltam, nem bírtam idegekkel, annyi baromság volt benne. Viszont a 10/10-es évadnyitó?
Akkor ez csak a The Leftovers lehet címre reagálva a megállapítás félremehetett, mert én a Fargo S03E01-re gondoltam első olvasatra.

Cynic - 2017. 04. 22. 20:52

Én még a hatása alatt vagyok… nagyon tetszik!!!

yuing - 2017. 04. 22. 22:12

Metacriticen 98 ponton áll a 3. évad. :D Lehet jobb lesz, mint az előző. Bár az képtelenség, 2. max pontos nálam.

sakursakur - 2017. 04. 23. 00:37

az mi hogy bemennek az emberek “jósoltatni” a feka csávóhoz, ami egy nagy kamu, ő meg ledarálja a pénzt?

aftereight - 2017. 04. 23. 01:19

Josie05: nem vagyok benne biztos, hogy jól értelmeztem amit írtál, de ha logikus indokot akarsz találni az eltűnések mögött, ne tedd. :D A készítők többször kijelentették, hogy nem fog fény derülni az eltűnések okára (pedig én is spekuláltam Kevin megváltó szerepével, és hogy a végén esetleg ő menti meg a többieket az “elragadástól”, vagy éppen azt a 2%-ot hozza vissza saját magát feláldozva, de ez azt jelentené, hogy közvetve valami magyarázatot szolgáltatnak az eltűnésre, szóval talán mégsem).
sakursakur: Johnék afféle terápiát végeznek az embereken – a férfit lényegében meggyőzték, hogy az apja nem azért lett öngyilkos a születésnapján, mert nem volt fontos neki. Ha ingyen csinálnák, komolyanvehetetlen lenne a többség számára, de mégsem hajlandóak a pénzt megtartani – plusz így látványosabb, mint eladományozni, gondolom(?)

Josie05 - 2017. 04. 23. 08:18

@aftereight: Nem tudtam, hogy ilyen kategorikusan kijelentették, hogy nem lesz semmiféle magyarázat a végén, de persze nem lep meg.

Egyébként ha kicsit sorra vesszük az évadokat, az első évadban (bár az még elméletileg eléggé a könyvre épül (nem olvastam) Kevin reakcióit látjuk az elragadtatás után, akit ráadásul igazából csak közvetetten érint a dolog (a felesége a történtek hatására GR-es lesz), eleinte szkeptikusak tűnik, de talán a második évadban elmondja Laurie-nak hogy ő is azért pippantgatott rá időnként hogy emlékezzen!

A második évad szerintem főleg azt hivatott megmutatni ahogy Kevin leszámol a saját démonaival.

Most pedig nekem kicsit úgy tűnik, mintha eljött volna az ideje a felelősségvállalásnak, saját sorsa, küldetése beteljesítésének. Például miért nem égette el a könyvet? Azért gondolom az neki sem tiszta miért van még életben?

Vagy ennyire összemosódik a valóság meg a képzelet?

aftereight - 2017. 04. 23. 11:49

Josie05: valami olyasmit írtak/mondtak, hogy aki azért nézi, hogy megtudja mi lett az eltűntekkel, az csalódni fog. Nyilván az elmúlt két évadot látva már kijelenthető, hogy a sorozat nem a 2% misztériuma körül forog, hanem a maradék 98% gyászáról szól, és arról ahogyan ők megbirkóznak a történtek elfogadásával.
Egyébként ha jól tudom az első évad íródott Perrotta könyve alapján, aztán a második évadban már magukra voltak utalva Lindelofék, de Perottaval közösen készítették a forgatókönyvet.

Josie05 - 2017. 04. 23. 12:34

@aftereight: Köszi az infókat, nem tudom mi lesz ha vége a Leftoversnek, mert mostanában elég gyenge a felhozatal :( Ráadásul lassan a GT is véget ér, a TWD-t magam sem hiszem el de meguntam, marad a Mr. Robot meg talán az új Twin Peaks-hez fűzök még némi reményt. És már csak 7 rész maradt!

winnie - 2017. 04. 23. 13:08

“mert mostanában elég gyenge a felhozatal :( R”

én meg szépen felálltam az asztaltól és négyszer fejjel a falnak rohantam:) (oké, csak viccelek, és ez off, és nyilván személyfüggő, de ennyire erős gőzöm sincs, hogy mikor volt a felhozatal, bár szerintem a nagyon, nagyon jó sorozatokat nem a twd-nél, a mr. robotnál vagy a rebootoknál/folytatásoknál kell keresni. már ez a negyedév is kíméletlenül brutális volt, csak akkor is, ha az újonc sorozatokat nézzük. de az április annyira rettenetesen erős premierek szempontjából (például a leftovers miatt is), amilyet eddig talán még nem is láttuk. de persze mindenkinek olyan a felhozatal, amilyet ő lát – aki kevés sorozatot próbál be, az nem fog tudni arról a sokról, amit vétek lenne kihagyni. csak ezen a héten 5 darab nagyon, nagyon erős sorozat tért vissza (köztük a talán a jelenleg futó 3 legjobb) és akkor az újakról nem is beszéltünk.)

Josie05 - 2017. 04. 23. 14:36

Jó, persze, lehet hogy úgy kellett volna fogalmaznom, hogy az én ízlésemnek megfelelő sorozatból fut kevés mostanság. Egyébként szoktam csekkolni az új sorozatokat, de mivel két gyerek meg meló mellett elég kevés időm van filmezni (meg ugye vannak azért jó egész estés filmek is), megnézem hogy mibe kezdek bele. Alapvetően a csavaros történetvezetésű sorozatokat kedvelem, amik meg vannak spékelve egy kis sci-fi-vel vagy misztikummal (pl: Lost, Flashforward, The lost room, Twin Peaks). Nem jön be a komédia, a tiszta akció, száraz dráma (utóbbiból látok épp eleget magam körül :), a Leftoverst is igazából Lindelof miatt kezdtem el. Bár nem a fő zsánerem azért egy GT vagy TWD könnyen beszippantja az embert, de pl. a The Knick’s is tetszett, viszont pl. a Fargo, Rectify, Into the Badlands nem tudott lekötni, bár tény hogy nem rosszak! Szóval helyesbítek, fentieknek megfelelő sorozatokból nem találkoztam mostanában sokkal, de ha valami elkerülte a figyelmemet várom a tippeket :)

benkitteh - 2017. 04. 24. 14:53

a második rész után elég erős késztetést érzek arra, hogy a következő részt hajnalba nézzem valami streamen mert hihetlen mit művelnek, a LOST óta nem történt velem ilyesmi

Malachi - 2017. 04. 24. 16:28

szép rész volt, erős rész. de valahogy már nem varázsol el annyira, mint az első két évad. persze marad kötelező program.

lostfanka - 2017. 04. 24. 20:06

Na ez a resz engem sem varazsolt el. Persze a trambulinos resz hatalmas volt, de Nora szenvedese mar kicsit unalmas szamomra.

Balumedve - 2017. 04. 24. 20:48

Az mennyire abszurd volt már, amikor Kevin és Nora is kijelentette a hálószobás jelenetben, hogy boldogok.

Szaladam - 2017. 04. 24. 21:00

Borzasztó furcsa volt a második rész. Még a szokásosnál is furcsább. Annyira most nem is tetszett. Vagy csak én álltam neki rossz időben, nem tudom. Viszont az első évados Nora-rész határozottan jobban tetszett.

Szaladam - 2017. 04. 24. 21:01

De Nora kitörő nevetése fantasztikus volt.:D

kla - 2017. 04. 24. 21:05

Jó ég, Carrie Coon-ra nincsenek szavak. Ahogy csak gyűlik, gyűlik benne a feszültség mindannak hatására, amin keresztülmegy, és épphogy csak tartja magát a felszínen, de egyre kevésbé bírja már… Talán ez az alakítása volt eddig a legjobb.

Most így 2 rész után kirajzolódik már az évad jellege, és annak nagyon örülök, hogy amekkora váltás volt a 2. évad az 1.-höz képest, most egyértelműen látszik, hogy megint valami mást kapunk. Mintha a világvégéhez közeledve egyre jobban felborulnának a sorozat szabályai, egyre abszurdabbá, gimmickyvé válik az egész, ahogy az ábrázolt világ is egyre jobban kifordul magából. Nyilván nagyon tudatos ez a gimmickység, amit ebben az epizódban csúcsra is járattak (a Wu-Tang Clan-os névkiírás megvolt a főcímben mindenkinek?), és az tény, hogy emellett az a borzasztó erős érzelmi töltet, amit a Leftovers-től megszokhattunk, egy kicsit kevésbé van jelen. De ahogy ez a rész is mutatja, azért még mindig mesterien képes erre a sorozat, és nyilván előrehaladva egyre több ilyen lesz.

Az egyetlen dolog, amivel egy egész kicsit vannak fenntartásaim, hogy most nagyon elmentek ebbe a rejtélyeskedő, plot-centrikus irányba. A sorozat lényegét érintő metafizikus “rejtélyek” mellett most hirtelen rengeteg “week-to-week”, az elbeszélés módjából adódó kérdés van – mi volt a flashforward, mi történt Lilyvel, honnan tudnak ezek a nők Kevinről – ami egyrészt igen, iszonyú izgalmas, alig bírom kivárni, tényleg Lost-szintű MLMCS-érzés. De másrészt azért ez egy egyszernézős trükk, és a Leftovers ennél jóval több. Addig nincs is ezzel baj, amíg mindez ez csak egy extra fűszer a sorozaton, de például ennek az ausztrál befejezésnek nagyon “next on time on The Leftovers” jellege volt, nyilván most majd foglalkozni fognak Garvey Sr.-ral meg ezekkel a csajokkal, és szükség volt a jelenetre, hogy továbbgördüljön a cselekmény. De – ellentétben az előző rész befejezésével – az égvilágon semmi köze nem volt a rész fő ívéhez, valahogy olyan tolakodó volt, hogy elvette a teret Nora történetétől, közben meg elment vele 10-15 perc. Mintha csak itt találtak volna helyet ennek a jelentnek, pedig általában olyan jól meg vannak szerkesztve a Leftovers epizódok.

Na de csak nitpickingelek itt, mert összességében továbbra is fantasztikus. Ja és:
https://www.instagram.com/p/BTQOPbDD3cZ/

kla - 2017. 04. 24. 21:07

* next time on The Leftovers

human - 2017. 04. 24. 21:30

kla: szerintem a végső jelenetnek is volt köze a fő sodorhoz, hiszen az amazonok láthatóan tudnak a könyvről vagy “Jézusról”, amiben ezek szerint nem szerepel Kevin vezetékneve – és ugye ezzel kapcsolatban megtudtuk Nora érzéseit is, sőt, Kevin zacskózása is valamennyire meg lett magyarázva, ez mind az előző rész továbbfejtése és nem csak sima felvezetése a következő résznek.

Im91 - 2017. 04. 24. 21:51

Ez a halhatatlanság kérdés már-már kisértetiesen hasonlít a Lostos Jack esethez. Lehet itt is valamely tényezők állítják be Kevin ideiglenes halhatatlanság képességét.
Ahogy Nora szálánál be lett lengetve a másik világ ahová az eltávozottak mehettek, eszembe jutott, hogy talán egy Hoteles világ lehet, de nem tudom lehet csak a készítők játszottak velem, hogy éppen egy hotelban volt a találka. :)

kla - 2017. 04. 24. 21:52

human: Persze, az oké, hogy a “főszálhoz” köze van a rész végének, nyilván nagyon fontos lesz majd. De úgy értem, hogy nekem nagyon kilógott magából az epizódból, ugye Nora személyes sztoriját követtük végig, volt egy szép íve a résznek, erre a vége mintha egy ettől tök független miniepizód lett volna (még ha a főszálhoz kapcsolódik is). Ez az ami kicsit szerintem béna megoldás volt.

Malachi - 2017. 04. 24. 21:56

ha minden így marad, a harmadik rész után leírom bővebben mit értek az alatt, hogy “nem varázsol el annyira”, mert azóta gondolkodtam egy kicsit ezen. a fonalat már felvettem, tudom ki-kivel van, mik a karakterek szálai, szóval nem lehet gond a második évad óta eltelt sok idő. nem tudom. van olyan, hogy valami túl tökéletes? :D mert amíg tartott Nora szála, én annál jobb, kerekebb, pontosabb, alaposabb, aprólékosabb karakterábrázolást nem nagyon láttam még tévében. de mozifilmen is ritkán. minden gesztusa hibátlan, minden hangsúlya, esküszöm még a villanások is a szemében, meg a sóhajai. ehhez egyrészt kell egy tökéletes script, egy zseni rendező, meg egy istennő színész, és amikor nézem, kicsit olyan, mintha nem is szórakoztatni akarna a sorozat, hanem azzal izmozna, hogy “nesztek csicskák, ilyet is tudunk ám, erre varrjatok gombot”, szinte nekem kényelmetlen, mintha odatolakodnék, hogy felszedjem a lehulló morzsáikat. vagy tudjátok, amikor beléptek egy idegen lakásba, ahol szinte steril tisztaság van, tökéletes ízléssel berendezve minden, milliós bútorok meg szőnyegek mindenfelé, és leülni sem mertek igazán, mert összegyűritek a kanapén a szövetet, és az milyen ciki.

na mindegy, hát leírtam most, úgy látszik csak kijött. hehe. és tényleg annyira feszült volt a látszólagos nyugalom ellenére az egész, hogy én őszintén, nem is várom a következő részeket, mert félek attól, ami történni fog. szóval ez már nem varázslat, nem szórakoztat, hanem szinte szorongást okoz. ennyire erős.

csernakakos - 2017. 04. 25. 00:06

Ez engem sem ragadott meg, pedig a Nora-s reszek eddig mindig kikeszitettek.

Most mintha az eddigi Nora-semakat egymasra hajigaltak volna, csak hogy fel legyenek bofogve egyszer az evadban, aztan kesz.

A dalvalasztas szamomra borzalmas, folyamatosan alaasta a jeleneteket.

Az utolso 10 perc pedig nagyon kilogott.

Remelem, innen csak felfele megyunk mar a maradek 6 reszben.

Shannen - 2017. 04. 25. 00:51

Nekem ez még jobban bejött mint az évadkezdés, ami alapból 10/10-es volt szóval ez meg…
Szerintem ez volt az eddigi legjobb Nora-s epizód, Carrie Coon csodálatos volt, mint midnig.
Nem hittem volna, hogy lesz egy ilyen sorozat, aminek ennyire durván a hatása alá fogok kerülni. Abban egyetértek Malachi kommentjével, hogy “ez már nem varázslat, nem szórakoztat, hanem szinte szorongást okoz”. Vagyis inkább valahogy a kettő együtt van jelen.

Ez is rész is megint tele volt teljesen abszurd jelenetekkel, főleg a Kevin-Nora rész a végén ütött nagyon.

Nem tudom mi bajotok volt a végével. Valahogy haladnunk kell előre a sztoriban és ez egy teljesen jól belefűzött és odaillő átkötés volt Ausztráliához, ahova felteszem a következő részben már átérünk.

kwn - 2017. 04. 25. 06:30

—SPOILER!—

2 kedvenc apróságom amit ott helyben 10 x visszaléptettem :)

https://monosnap.com/file/eOz7sA6zcihiu3VFL8Zfb4CSj1FVTR

https://www.monosnap.com/file/iJa23cwGotRDlvZn1i8bAISBDsW0Hr

lostfanka - 2017. 04. 25. 07:19

Most hogy leirtatok rajottem en is hogy miert akartam beletekerni ebbe a reszbe mert feszengtem ettol az egesz resztol, es mert nem erdekelt Nora ujboli szenvedese. Persze ez nem a szinesz hibaja mert o tokeletes volt benne.

A vegere visszaterve ez ugyanaz mint a Lost, ott is kaptunk egy karakter epito reszt. Egyebkent irtatok hogy ritkan latni ilyen jo karakter epito reszt, na a lost tele volt vele, persze ott is nagyon jo volt a casting. Es a Lostban a karakter epito reszek vegere tettek mindig egy cliffhangert, hogy legyen min agyalni.

Az utolso jelentre egyebkent azt mondtam volna hogy az az idosik amit a mulktkori resz vegen lattunk, de aztan Garvey apja megjelent akinek ugye halottnak kene hogy lennie ennyi ido utan, de persze sosem lehet itt tudni hogy Nora lett hamar oreg, vagy a Ex Chief nem oregedik.

Wu Tanges dal valasztas nalam nagyon bejott, a trambulinos resz pedig oraisi volt!

Adam9456 - 2017. 04. 25. 11:29

Tetszett ez a rész is, de nem annyira mint a premier. Carrie Coon továbbra is zseniális. A beszélgetés a gépről ami odaviszi az embereket, ahová az eltávozottak ütős volt. Jó, hogy választ is kaptunk mi lett a kislányával és Ericával. Kevin és Nora jelenete, meg Ericával is jó volt.
Viszont az utolsó jelenetet én nem nagyon értettem. Először azt hittem hogy a jövőben játszódik és ez a jövőbeli Kevin, aki már ott él Ausztáliában, akit elkaptak, de a végen megjelent az apja így összezavarodtam. Meg azt se értem, ha ez a jelen ott akkor ezek a nők ott hogy tudtak egyáltalán Kevinről mint Messiásról?
Nagyon elgondolkodtató sorozat, és már csak 6 rész.

Balumedve - 2017. 04. 25. 13:02

lostfanka:
Adam9456:

Én sem vagyok 100 %-osan képben a történtekkel, csak találgatni tudok. Az első rész végén lévő jelenetről a készítők valami olyasmit nyilatkoztak, hogy az egy “cold open” volt a fináléhoz. Afféle betekintés, hogy hová fut ki a történet. A második rész végén lévő jelenet már nem a jövőben játszódott, legalább is szerintem. Hogy Kevin apja hogyan lehet Ausztráliában nekem sem világos, de logikus, hogy tőle ered a Kevines pletyka. Azt már tudjuk, hogy ebben a világban sok a hiszékeny ember, így ha elég megnyerő az ember és mentálisan labilis, akkor könnyedén teremthet szektákat. Na, de ez csak találgatás. meglátjuk mit hoz a 3. epizód.

Asha - 2017. 04. 25. 14:36

A játszótéri kislány az Lily volt?

karit - 2017. 04. 25. 14:37

“A beszélgetés a gépről ami odaviszi az embereket, ahová az eltávozottak ütős volt.”

Az állatvilágban a sárga/vörös a veszély színe, a zöld szín ártalmatlan. Vagyis bárki nyugodtan ugrálókötelezhet egy zöld mambával, vagy szárazra nyalhat egy zöld nyílméregbékát.

Szerintem aki erre a “szuperzöld” dumára hajlandó lenne beállni valami ionizált függönyű próbafülkébe egy holnapi Kiskegyeddel és nem Chuck Norrisnak hívják, meg is érdemli.

Asha - 2017. 04. 25. 14:53

Nem lehet,hogy Nora terhes? Mikor repülőjegyet akart venni,és a gép nem engedte választani azt az opciót,hogy gyerek nélkül utazik,egyből arra gondoltam….

Adam9456 - 2017. 04. 25. 16:14

Balumedve:
Arról már volt többször is utalás hogy Kevin apja Ausztráliába ment, hogy hogyan elvileg a következő rész erről fog szólni.
Asha:
Igen Lilly volt, visszakerült az anyjához Christine-hez de Tom azt mondta Norának már nem Lilly-nek hívják. Az elképzelhető hogy terhes, de nem hiszem.
karit:
Nyilván én sem dőltem be a dolognak csak tetszett a jelenet, jól volt eljátszva.

Adam9456 - 2017. 04. 25. 16:17

Egyébként rájöttem hogy a második rész utolsó jelenete nem lehetett a jövő, mert az elején mondják a TV-ben hogy a hetedik évfordulója lesz az eltávozásnak.

Asha - 2017. 04. 25. 19:52

Adam9456: Köszönöm a választ!

winnie - 2017. 04. 26. 06:51

csak jelzem, hogy human nem fog írni heti írásokat a sorozatról, így ha valakinek van kedve, tud vagy úgy érzi, hogy érdemes epizódkibeszélőket írni, az nyugodtan küldhet.

KlaytonWade - 2017. 04. 26. 11:00

Na akkor ami a részből egyértelműen kiderült: Kevin “apja” a jövőbeli Kevin és mindketten kutyák.

KlaytonWade - 2017. 04. 26. 11:29

Kevinék egy Oceanic Airlines járattal mennek Ausztráliába.

Desmond mikor elhagyta a szigetet, eltűnt a világ egy része, pontosan 2%. :o

Annatar - 2017. 04. 26. 12:26

Adam9456
Kevin apja úgy került Ausztráliába, hogy odautazott. Még az előző évadban. Ugyanis Perth-ben volt az a szálloda, aminek a pontos mása volt a túlvilági szálloda, kivette ugyanazt a szobát, amibe Kevin került a halála(i) után, hogy kommunikálni tudjon vele.

A négy öreglányról a végén csak nekem ugrott be az apokalipszis négy lovasa? :D

Malachi - 2017. 04. 26. 13:38

“A négy öreglányról a végén csak nekem ugrott be az apokalipszis négy lovasa? :D”

első gondolatom volt. kezdik túlzásba vinni a biblia utalásokat, aminek megint az lesz a vége, hogy egy valag dolog csak lóg majd a levegőben, de muszáj szerepelniük a részben, mert milyen ütősek már. az első két évad remek volt, remélem a harmadikban nem csúsznak át teljesen az idegesítő Lost szindrómába. eddig nagyon jól elkerülték.

Miss Keamy - 2017. 04. 26. 14:20

nekem egyértelműen az jött le, hogy egy random kevin nevű seriffhez ment oda a 4 öreganyó A JELENBEN, akik a könyvet olvasták. tesztelték hogy valóban halhatatlan -e .. valahogyan ez már több példányben elkészülhetett?

tetszik hogy megtudtuk mi van ericával, lily visszakerült a kínai kiscsajhoz :) kapunk jócskán válaszokat. bár engem ez sosem zavart, Lost feeling.

Candy - 2017. 04. 26. 15:02

Nagyon érdekel,hogy fog az egész összekapcsolódni a 2.évad kezdő jelenetéhez,amiben egy “őslakos”szül.Talán az is Ausztráliában játszódott. Abban a jelenetben földrengés volt,lehet ennek is van valami szerepe.A 2.évad végén is rengett a föld,mikor Kevin végre hazatért. A harmadik részre azt hittem előbb,hogy a jövőben játszódik,de Kevin apja nem lett annyival idősebb,és a tv hírek szerint is a jelenben vannak,hiszen ott is elhangzik,hogy nemsokára következik a 7.évforduló.. Jó kis sorozat.Nehéz volt visszazökkennem,de most már várom a folytatást!

Jucc - 2017. 04. 27. 09:11

Nekem is vannak teóriáim. Az első rész végén egyértelműen kiderül, hogy Nora átment a másik “világba”(?). Ezért mutatták be a második részben olyan részletesen az érzéseit, hogy a nézők megértsék, hogy miért fog távozni a géppel. Ugyanakkor, amikor meglátogatta Lillit, és a kislány nem emlékezett rá, akkor döbbent rá, hogy hiába megy a gyerekei után, azok már valószínűleg nem fognak emlékezni rá. Na, ezért aztán csak az epizód végén fog mégis csak elmenni!
Candy, szerintem az ősemberes történet lefutott a második évadban. Az a barlang Miraculos-ban van, ahol az ősember nő kiment pisilni, mialatt a barlang beszakadt és betemette a többieket. Megszülte gyermekét, aztán az anya meghalt, de a babát megtalálta valaki. Ezzel felvezette, hogy a városban csodák történnek.
És Nora nem terhes, a repülőjegyes foglalással csak még jobban érzékeltetni akarták, hogy le akarja zárni a múltat, hisz neki nincsenek többé gyerekei. Ez a Norás rész összes apró jelenete vívódás, hogy mit válasszon.

Rubber Duck - 2017. 04. 27. 13:26

Nekem az volt az érzésem, amikor Norának semmi sem sikerült a kütyükkel, hogy a gépek “érzik”, hogy ő már nem ide tartozik. Ezért végig azt hittem, hogy elfogadja az ajánlatot, amit Linn-Bakertől kapott. Végül is még lehet, hiszen megy Ausztráliába.

sepörd - 2017. 04. 27. 15:09

nem szeretném ha a végére átmennének teljesen komolytalanba és mint sok más sorozatnál ez is önmaga paródiája lenne az utolsó évadra. a “boldog vagy?” és a nyanyás résznél elértünk oda.

sepörd - 2017. 04. 27. 15:14

a soundtrack meg valami katasztrófa, mintha random választanák, azért mert a szövegben ott van mondjuk st. Louis attól még az a zene nem illik oda.

secret - 2017. 04. 27. 21:22

annyira szürreális, hogy néha nevetek rajta. a zeneválasztás a második évad óta teljesen ellentétes a történésekkel és a nora röhögése a gyereken végképp elbizonytalanított, hogy ezt az évadot végig kell-e néznem.

repeater aka Zsírfeka - 2017. 04. 27. 21:25

Basszus, a mostani főcímzenének utánanézve ez a Perfect Strangers c. sorozat intro zenéje, amely sorozatban szerepelt egy Mark Linn-Baker nevű színész. Ő szerepelt a mostani 2. részben is és a sorozatbeli neve a faszi valódi polgári neve.

repeater aka Zsírfeka - 2017. 04. 27. 21:28

Oké, figyelni kellett volna, a Leftoversben ismerik a Perfect Strangers nevű sorozatot.

Gevin - 2017. 04. 27. 21:56

Lindelof mekkora egy állat már! :D Az a röhögés, meg a Wu Tang song hatalmas poén volt.

Alig várom, hogy eljussunk már Ausztráliába. Megmondom őszintén, szerintem Norát már annyira kivesézték, hogy engem sem igazán érdekel már a szenvedése. Az első rész nagyon jól működött, de ebben csak a Kevines jelenet a végén, illetve az ausztráliai rész a faterjával volt igazán jó. A többi elég középszerűen hatott, hiába kaptunk “válaszokat”.

És azért hozzátenném, hogy ezek pont kevésbé érdekes dolgok (legalábbis számomra), hogy Lily végül hova került, és miért. Akkor már Erica kaphatott volna egy mélyebb kifejtést.

Nora dühös, bosszúálló, és olykor aljas karaktere számomra irritáló, még akkor is, ha érthető, hogy miért reagál így különböző dolgokra.

Nagyon kíváncsi leszek a harmadik epizódra.

Josie05 - 2017. 04. 28. 02:09

A sorozat továbbra is nagyon jó, mondjuk én a főcím zenét nem biztos hogy lecseréltem volna, kérdés persze, hogy most már ez marad-e a végleges. Egyre inkább olyan érzésem van, mintha az utolsó rész határozná majd meg, hogy akkor ez a sorozat most tulajdonképpen tényleg jó volt-e vagy sem. Mivel eddig működött, szerintem maradnak a bevált sémánál, maradnak a valósághű emberi reakciók, a szimbólumok, a bizonytalanság, meg a teorizálgatás. De ha lesz a végén valami ütős (pozitív értelemben vett) mindf@ck (ami szerintem a Lost-nál egyáltalán nem volt), akkor le a kalappal a készítők előtt.

aftereight - 2017. 04. 28. 12:46

Szinte biztos, hogy minden részben más lesz az intro alatti zene (a perfect strangers zenéje jól kapcsolódott ehhez a részhez a sztori miatt, de a többihez nem passzolna).
Az ősemberes sztori szerintem is lefutott, egyrészt az egész az első évadban történtek allegóriája volt (váratlan elszakadás másoktól = departure, az anya megszüli a gyerekét, de aztán magára hagyja, és valaki más viseli gondját helyette = Nora). De közben több ponton is kapcsolódott a második évadhoz, pl. barlang, a földrengés, a helyszín (axis mundi). Nem kell szerintem többet belelátni. A rész végi zárójelenet is nekem egyértelműen jelenidőnek tűnt, de mióta kaptunk egy flashforwardot nyilván mindenki elbizonytalanodik az ilyen ugrásoknál, hogy most akkor milyen évet is írunk.

lostfanka - 2017. 05. 01. 08:56

@Jucc: Ez a teoria eszembe se jutott, de most igy vegig olvasna nekem is igy allna ossze a kep. Meglatjuk…

steelwolf88 - 2017. 05. 01. 12:13

Hát ez valahogy nem jött be! Kaptunk válaszokat, de így a maradék 5 rész nagyon összezsúfolt lesz(lehet)! Eléggé hasonlított az 1. évados Matt szerencsétlenkedős sztorihoz!

yuing - 2017. 05. 01. 12:26

Ehhez a sorozathoz valami elképesztően jól castingoltak. Élmény volt nézni Garvey papa játékát. Tony a csirke története különösen tetszett. :D

csernakakos - 2017. 05. 01. 12:36

Azta! Az evad eddigi legjobb resze! Kezd osszeallni a kep, a lezaras kulonosen eros volt.

rvtul - 2017. 05. 01. 14:19

Erős volt nagyon! Azok az Ausztrál puszta részek gyönyörűen voltak fényképezve.

Valaki gyorsan össze tudja foglalni, hogy mi volt anno a Hotelban a 2. évad végén, amikor a két Kevin találkozott?
Emléksze, hogy ott is megjelent már ez a csirkés dolog, de nem volt még értelme. De már tök halványak az emlékeim és nem less időm újranézni :S

Annatar - 2017. 05. 01. 16:17

rvtul:
A csirke nekem nem rémlik, de az durva, hogy Garvey papának teljesen kiesett, hogy mit csinált a szállodában :P A hotelben az volt, hogy valahogy kontaktusba lépett ifjabb Kevinnel, és azért gyújtotta fel az ágyat, hogy megzavarja a túloldali hotel rendszereit. Konkrétumokra már én sem emlékszem.

Gevin - 2017. 05. 01. 19:24

A harmadik rész fényképezése letaglózó volt.

Ezek után pedig borítékolható, hogy Matt is megkapja a saját epizódját. Kissé furcsa számomra, hogy Lindelof ezt a módját választotta az utolsó évad felépítésének.

Im99 - 2017. 05. 01. 20:17

Gewin: Mármint az furcsa, hogy vannak ilyen karakter centrikus részek?

Nekem a rész nagyon tetszett, szép ívet írt le a végére. Látványra tényleg extra volt, a sivatagos tájakkal.

Im99 - 2017. 05. 01. 20:17

Gevin, bocs :)

Gevin - 2017. 05. 01. 21:37

Im99:

Nyilván nem az :). A karaktercentrikusság a lényege a Leftoversnek.

Inkább arra céloztam, hogy az epizódok végén lévő eseményt (cliffhangert), Lindelof úgy viszi tovább a következő részekben, hogy kvázi ír hozzá egy előzményt. Egy expozíciót egy másik karakter szemszögéből, amivel kifejti, hogy jutottunk oda. Ezzel alapvetően nincs is baj, de picit olyan hatást kelt, mintha ezzel leplezné, hogy nem elég cselekményes a történet.

Ne érts félre, ettől függetlenül imádtam a harmadik részt az öreg Garveyval, csak több történést vártam. Mivel csak 8 részes ez az évad, én is attól félek, hogy a végére nagyon összesűrűsödnek a dolgok, ahogy előttem is írta valaki.

hbal - 2017. 05. 01. 21:38

úú engem teljesen levett a lábamról ez a harmadik rész, a karaktercentrikus részek mondjuk mindig a kedvenceim voltak. Garvey papának jó pár “acid trip”-je volt, az egyszer biztos! :D
A hotelos részt amúgy tényleg érdemes lenne mégegyszer megnézni ezután, bár szerintem túl sok minden így se lenne világosabb, maximum egy kicsit.

Im91 - 2017. 05. 01. 22:22

A Leftoversben is vannak azért rétegei a karakter központúságnak. Az első rész pl. sok karaktert ölelt fel.
Azért kíváncsi lennék Nora arcára amint Garvey papa előadja magát, jó lenne hasonló, ha már úgy is mennek Ausztráliába. :) Bár nem valószínű, hogy már a következő részben találkoznak.

lostfanka - 2017. 05. 02. 07:20

Most komolyan nektek ez a resz tetszett, en nagy lost es leftover fan vagyok de ez a resz kidobott 40 perc volt eletembol. Semerre nem haladt a tortene, egy orult oreg keres valamit amirol fogalma sincs hogy mi, csak megy maga utan es mindenhol jeleket talal, mert talalni akar es azokat koveti. Oke a szineszi jatek eros volt, meg a vegen a no tortenete is megrendito, de sajnos a sztori egy nulla volt.

ar - 2017. 05. 02. 08:31

@lostfanka: nekem bejonnek ezek a reszek. breaking bad legyes resze is hasonlo. a tortenet alig mozdul valamit, helyette a nezo agya sullyed egyre melyebbre a sorozat felidezte valosagba, felteve ha hagyja magat … :)

Bagosz - 2017. 05. 02. 08:33

Na ez már Nekem is sok volt.Csatlakozni tudok lostfanka hozzászólásához.
Tony csirke…
Nem vagyok egy értetlen ember, és a Lost is leesett anno,még a befejezése is, de itt már túlhúzták az elvontságot,összevisszaságot,titkolózást.
Miért kell túlfokozni mindent? Így átcsap az egész egy teljes zagyvaságba.
Most nézegessem vissza az előző évad minden egyes kockáját kielemezve, hogy apró morzsák leessenek?
Az egy pozitívum az Ausztrália volt,mivel jártam ott, bár így kint a természetben sajna nem, de az Aborigik és a down under felhozta az emlékeket.
Nagyon filler résznek tűnt.

leila - 2017. 05. 02. 09:23

A csirkés részt én sem értettem, elég lett volna annyi, hogy a hangokat követi, amik elhalkulnak és helyette jön a kazetta. Itt már túltolták a misztikumot, és ahogy valaki írta, önmaga paródiája lett az egész.

Ettől eltekintve nekem nagyon tetszett, nyilván biblikus volt a bolyongás a sivatagban, az égő ember (égő bokor?), a háztetőkre mászás szinte mindegyik részben, az évadposzteren is.

Szóval egyrészt jó volt látni az öreg útját, másfelől zavart az a tömény misztikus maszlag, amit előadott. Viszont a vége nagyon erős lett, itt talán visszatérhetünk a történt főszálához is.

wondorog - 2017. 05. 02. 09:48

Arra viszont kíváncsi leszek Grace-nek mit ad be, az igazat, vagy magát mondja a könyves Kevinnek, mert ugye Matt-tel való beszélgetése után inkább magát gondolja a fontosnak, nem a fiát.

aftereight - 2017. 05. 02. 10:41

Szerintem jó volt ez a rész, de Dean kutyás sztorijához hasonlóan bennünk hagyták a bizonytalanságot, hogy ő zakkant meg, vagy tud valamit amit senki más. Az én véleményem hogy mindkét esetben az utolsó szalmaszálba kapaszkodik az illető, ami még valamiféle reményt, célt ad az életének. Az öreg Kevin meg volt róla győződve, hogy ő a kiválasztott, aki majd elállítja az esőt, de a rész végén a “you’ve got the wrong Kevin” mondat szerintem már a fiára utal.
Voltak itt azért megválaszolt kérdések bőven, például a God’s tongue és a beszélgetés a hotelben, a második rész végi cliffhanger, sőt szerintem Matt betegsége is előkészít valamit.
Viszont ha valaki emlékszik az előző évadban, mikor Tommy és Laurie szobájában megy a háttérben a tv, és a hírekben arról beszélnek, hogy kijött egy faszi Perthben a barlangból, tele moszkítócsípéssel, és arról beszélt, hogy épp egy hotelban volt… lehet, hogy az Kevin sr. volt??

aftereight - 2017. 05. 02. 10:47

Közben rájöttem, hogy Kevin egy hotelban tért magához elmondása szerint, úgyhogy nem szóltam.

karit - 2017. 05. 02. 12:05

“de a rész végén a “you’ve got the wrong Kevin” mondat szerintem már a fiára utal.”

Garvey papa szépen kimaxolta itt a kaszkadőrizmust. Remélhetőleg kibélelte a mellkasát, mielőtt leült dumálni Grace-szel: kicsit előbb is már majdnem bemutatkozott, de ha most a végén megteszi, könnyen a mérleghintán találja magát. (Persze három az ausztrál igazság is, ifj. Kevin meg már úgyis edzi magát fuldoklás ellen, szóval talán mégis ő az Új Megváltó.) Igaz, öreg Kevin elég könnyű, így ha a Gyalog galoppos kacsapróbának vetik alá, ő is túlélheti. Csirkével már nem biztos. : S

Tényleg túltolják már a metaforikus allegóriák metonímiáit, de a végén tuti összeáll a zűrzavar egy kozmikus vattafakká, különben D. L. csak lábujjhegyen, parókával mehet haza ezután (pl. ha a “Süss fel nap…” fogja elodázni a világvégét).

A hajóácsoknak pedig bele kellene húzniuk.

Azért a meglepetés sem maradt el, a mentőautó hordágyára én öreg Kevint vizionáltam, ez jó poén volt.

lostfanka - 2017. 05. 02. 13:41

@ar: ne erts felre en nagyon szeretem a karakter epitos reszeket, de ez sem karaktert nem epitett sem tortenetet nem folytatta tovabb. Ez egy izig verig filler resz volt. DL legalabb tehetett volna a vegere egy olyan nagy wtf cliffhangert vagy az oreg orditotta el volna magat hogy WE HAVE TO GO BACK es akkor megbocsajtottam volna az elotte levo 30 percert. De kaptam egy “you’ve got the wrong Kevin”-t…..

winnie - 2017. 05. 02. 13:46

“Ez egy izig verig filler resz volt”

még mindig fura, amikor valaki ezt negatívumnak írja le, és azt gondolja, hogy mindenki negatívumként értelmezi. szerintem pontosítani kéne, hiszen a legzseniálisabb sorozatepizódok jó része is filler. éppen a filler mivolta miatt.

leila - 2017. 05. 02. 14:17

Ha jól belegondolunk, hétről hétre minimálisat halad előre a történet, de ez egy karakterdráma, ilyen értelemben minden rész filler.

Bagosz - 2017. 05. 02. 14:56

Akkor ezentúl az adott epizódot felesleges,töltelékrésznek definiáljuk ha nem tetszik, és igaz gyöngyszemnek ha tetszik.
Kinek hogy tetszett az epizód.
Az idézett ember,illetve jómagam most az előbbi értelmezését választottuk a filler résznek. :-D

KlaytonWade - 2017. 05. 02. 15:35

Nem semmi, ahogy a tavalyi hotelszobás szálak összeérnek.

Ugye öreg Kevin meséli Chrisnek, hogy amikor Ausztráliába jött, akkor meg akarta nézni Giuseppe Verdi operát. Az egész 2. évados hoteles rész alatt (International Assassin rész) a Giuseppe Verdi’s Nabucco Act 3 Va Pensiero dallamai szóltak.

Majd tovább meséli, hogy : Vettem egy jegyet Sydneybe, majd egy jegyet a Verdi operára, felöltöztem az öltönyömbe, és amikor elhagytam a hotelt, egy fickó megkérdezte, hogy akarok-e beszélni Istennel?. – Akart, kapott kábítószert.

Szóval öreg Kevin 2 héten keresztül ki volt ütve, nem emlékezett semmire, csak egy csirkére és beszélt istennel, ugye tv-n keresztül a fiatal Kevinnel és egy távoli hotelszobában ébredt.

Kevin az isten/megváltó/messiás a rész szerint? :o
Mindfuck

KlaytonWade - 2017. 05. 02. 15:39

https://imgur.com/a/VXN6j#nGuoNYe

See you in another life brother! :)

Odin - 2017. 05. 02. 19:03

“Kevin az isten/megváltó/messiás a rész szerint? :o”

Már részek óta erre utalgatnak.:D Persze aztán lehet jól pofára ejtenek minket, mindenesetre egészen zseniális, amit a készítők művelnek itt.

karit - 2017. 05. 02. 22:28

“Szóval öreg Kevin 2 héten keresztül ki volt ütve, nem emlékezett semmire, csak egy csirkére és beszélt istennel, ugye tv-n keresztül a fiatal Kevinnel és egy távoli hotelszobában ébredt.”

Vagyis, miután mindkét Garvey kiütötte magát (ezúttal malomkeréknyi toroid trafó nélkül), beszéltek egymással egy tévén keresztül. Kérdés, hogy ifj. Kevin mennyire volt “Odaát” (remélem, nagyon), mert ez bekábult telepátiától kezdve indián/tibeti testelhagyáson át túlvilág-médium kontaktig sok minden lehetett; és vajon mennyire fontos maga a “hely” a történet és az eltűntek szempontjából?

Vagy csak egy ‘szokásos’ losztos nesztekbazmegmájndfukk, amitől majd páran biztos maguk alá vizelnek (velem az élen), mint amikor egy szőke pasi sült hekkel kínálta a tesóját a parton, miközben hunyorogva nézett egy vitorlást, aztán meg ott magasodott fölötte egy tízemeletes vizilófejű hófehér kőisten, amitől én nyomban aztakú…

MLMV?!

Horace - 2017. 05. 02. 23:39

@lostfanka
Én pont ellenkezőleg tapasztaltam. Ez a rész rengeteget adott hozzá a történethez. Kb. 3 hét történéseit öleli fel + elmeséli, hogy mi történt az elmúlt x évben az idősebb Kevinnel. Kevin motivációi is teljes mértékben logikusak voltak számomra. Egy ember aki évekig hangokat hall, megteszi azt amit mondanak neki és a hangok elhallgatnak. Nyilván én is megkérdőjelezném azt, hogy őrült vagyok-e, ha egy ausztráliai utazástól elmúlnak a hangok és nyilván keresném a miértjét, amiért odaküldtek.

Thrasher - 2017. 05. 02. 23:39

Na most már a NatGeo-ra, meg a hotelszobára, meg Lindelof korábbi munkáira/kedvenc filmjeire való utalgatásoknak tényleg olyan özönét kapjuk az arcunkba, hogy kb. fölösleges megpróbálni, melyiknek van igazi jelentősége is, és melyik van csak azért, hogy rágódhassunk rajta. :D

Lacisx - 2017. 05. 03. 08:40

Az ausztrál mentősök kidobnak 1 idős, sérült, járni csak mankóval tudó, szemmel láthatóan zavart férfit a sivatag kellős közepén és elrobognak.

Hihető.

Nleva - 2017. 05. 03. 13:59

Én már elkezdtem újranézni a 2. évadot, mert kicsit elfelejtettem dolgokat. A 2. évad 2. részében pl. most láttam egy villanást egy emberről, nejlonzacskóval a fején…

Shannen - 2017. 05. 03. 17:39

3×03
Tudom, hogy az egész sorozatban van valami Lost-utánérzés, de ezt a részt konkrétan simán oda is betehették volna egy random filler résznek. Ezt se nem negatívumként, sem pozitívumként értem. Egyszerűen olyan hangulata.

Amúgy erre is jár simán a 10/10. Az első felében 2 percenként nevettem fel valamin, hogy aztán a végére elérjünk oda, hogy megint kaptunk egy jó nagy gyomrost. Scott Glenn fantasztikus volt, például az a hosszú monológja a csirkével és a többivel…!

Nem tudom miért érzik azt sokan, hogy nem haladt előre a sztori. Miközben eddig az volt a probléma, hogy túl sok a rejtély és nincsenek válaszok. Most kaptunk egy halommal belőlük. Persze majd az évad végén derül ki minden, de eddig szerintem nagyon érződik, hogy magabiztosan vezetik a szálakat előre és ezek a végén nagyon jól összefognak érni és állni. Egyáltalán nem félek, hogy Lindelof-ék elszúrnék ezt.
Ami egyedül kicsit meglepő az az, hogy mennyire előtérbe került a vallás(osság), ami oké, hogy az előzőekben is végig jelen volt, de talán nem ennyire (vagy csak nekem halványulnak már el az emlékeim).

Horace - 2017. 05. 03. 20:54

Lacisx:
nyilván az hihetőbb lett volna hogyha hagyja tovább ordibálni egy életveszélyben lévő beteg fülébe.

Blasius - 2017. 05. 03. 22:41

Rengeteg utalás volt a részben a Walkabout http://www.imdb.com/title/tt0067959/?ref_=fn_al_tt_1 és a The Last Wave http://www.imdb.com/title/tt0076299/?ref_=nm_flmg_act_28 című legendás filmekre. Mindkettő főszereplője az itt Christopher Sundayt alakító David Gulpilil.

kris.sk - 2017. 05. 03. 23:46

A 3. részben konkrétan a kutya volt az egyetlen dolog ami fel tudott dobni. Az elejétől kezdve volt egy olyan érzésem, hogy sehova nem tart ez a sorozat és a végére azt fogom érezni, hogy volt egy jó alap felállás, és a végére sehova nem lyukadunk ki. Persze, marha jól be van mutatva az abszurditása és az értelmetlensége annak, hogy mekkora űrt hagytak az eltűnt emberek maguk után. Ezért is szeretem valamennyire a sorozatot. De pont egy ilyen random őrület, mint a 3×03 már nekem nem fért bele, kb oda se tudtam figyelni rá. Lost- hoz meg nem hasonlítanám, szerintem a közelébe nem ér, pedig az sem volt annyira tökéletes, mint amennyire sokan mondják.
Részemről 3×03 1/10
A teljes sorozat 6/10
Ha valamit kihoznak belőle a végére akkor felértékelődik bennem bizonyos szempontból, de nem nagyon hiszek ebben.

sepörd - 2017. 05. 04. 00:01

nyanya meg egy talált papír alapján simán kinyírt valakit mert Kevin meg rendőr, jaj.

Josie05 - 2017. 05. 04. 09:19

Végre sikerült megnéznem :) Szerintem nem volt jó ötlet lecserélni a főcímzenét, eddig önmagában is egy kisebbfajta katarzis volt számomra azokkal az eltűnőfélben fényképekkel, most meg kissé “gagyinak” hat számomra, továbbá ez is csak növeli az egyre elhatalmasodó kaotikusságot. Durva, de kb. a rész felénél azon kaptam magam, hogy azt várom, mikor lesz már vége. Viszont a végén a nő története a gyerekeiről megmentette számomra a részt, az ütős volt. Van egy David Lynch road movie, a The Straight Story, arra emlékeztetett az egész. Viszont jó pont, hogy most tényleg korrekten megmagyarázták nagyjából mi történt az öreggel, szinte már üdítően hatott ebben a sorozatban :) Csak most megint elbizonytalanodtam hogy mi a cél? Mert ha az hogy bemutassa, hogy minden csak random történik, és az emberek próbálnak Isteni jeleket belelàtni, az már kezd kicsit uncsi lenni, ráadásul a második évadban Matt felesége végül meggyógyult, szóval akkor mégis van valami természetfeletti, amit nem értünk, és jelen korunkban így próbálunk vallásos töltetet adni neki? Vagy mindenki lásson bele amit akar? Hit/kétely kérdésköre? Vagy csak egy spirituális maszturbáció az alkotók részéről? Valami hallucinogén trip? Vagy a 21-ik században már csak így lehet egyedit alkotni sorozat téren?Félek nem fogjuk megtudni.

Ja igen, azt valaki meg tudná nekem mindani hogy anno az első vagy második évadban (már nem emlékszem pontosan), mit keresett Garvey papa a National Geographicban annyira lázasan? Mert ez nem jött le, lehet már én voltam fáradt.

karit - 2017. 05. 04. 12:39
karit - 2017. 05. 04. 13:17

“mi a cél? Mert ha az hogy bemutassa, hogy minden csak random történik, és az emberek próbálnak Isteni jeleket belelàtni, az már kezd kicsit uncsi lenni”

Pedig ilyen az emberi természet, szeretünk mindenbe belelátni valami “ezót”. Az érem másik oldala Nora csalásleleplező hivatala.

Ennyi rákészülés után az lenne a minimum, hogy Kevin Jacques Mayol-t megszégyenítő búvártüdeje főszerephez jusson a végén – hacsak nem ez is Lindelof fricskája a fentiekre, mert már mindenki a szakállas rendőrjézustól várja a világmegmentést, aztán majd koppanunk, mint az 1844-esek, mert egy csepp eső se jön, és tök másra fut ki a vége.

Ezt a kopasz félistent pont azért imádom, mert dróton rángat, én meg hagyom (és az jó vala).

Asha - 2017. 05. 04. 13:56

karit: +1

Josie05 - 2017. 05. 04. 14:02

Karit: Köszi a kimerítő linket, még mindig nem tértem magamhoz :)

Egyébként csak azon monologizáltam, hogy mi lehet a készítők célja, mert szerintem ez kicsit már túllép a szórakoztatáson meg gondolatfelvetésen, konkrétan akarva vagy akaratlanul több száz/ezer éves hagyományokra épülő vallások hagyományait kérdőjelezik meg, anélkül, hogy a végén majd (szerintem) felmerne vállalni egy egyértelmű állásfoglalást, és ebben az évadban ezt már szinte kampányszintre járatták.

csernakakos - 2017. 05. 04. 14:32

“Sehova nem lyukadunk ki.”
“Mi a cel?”

Ha van tortenet, ahol nem a megerkezes hanem az uton haladas a lenyeg, akkor az a Leftoverse.

Az elet tele van puszta veletlenekkel. Szeretunk magyarazatot epiteni korejuk, mert megnyugtat a tudat, hogy “oka volt,” “nem veletlen,” es hogy mi vagyunk nyeregben.

A Leftovers engem azert teper le reszrol reszre es evadrol evadra, mert lerombolja az iranyitas illuziojat. Megmutatja, milyen sokszor nincs logikus magyarazat. Milyen ritkan kormanyozunk mi magunk. Hogy a legtobbszor nincs nagy tanulsag egy tortenet vegen. Nem is lehet, hisz az eletben a tortenetek sem ernek veget. Folyamatosan zajlanak, megallas nelkul, ha akarjuk, ha nem. Nem lyukadnak ki sehova, es nincs celjuk. Legfeljebb mi tuzunk ki celokat, hogy ugy erezzuk, mi iranyitunk.

Ehhez hasonloan az evadzaro vagy nyujt feloldozast, vagy nem. Vagy megadja a logika illuziojat, vagy nem. De ebben a sztoriban sokkal fontosabb menetelni, mint celba erni.

Josie05 - 2017. 05. 04. 14:45

És szerintetek Kevin miért nem égette el a könyvet az első részben? Sőt amikor Nóri ugratja vele, mintha még meg is lenne sértődve, hogy “Mé’ nem nézed ki belőlem hogy én lehetek az új megváltó?”

Meg amikor Nóri rányit a zacsival a fején, de ő megnyugtatja, hogy semmi gáz, mindig leveszi a végén, talán csak egyszer felejtette el eddig. Nóri meg erre, hogy emiatt nem kell szabadkoznia, nincs ezzel semmi gáz, ha erre van igénye. Én is ilyen szintű elfogadásra vágyok :)

Az ilyenek miatt bírom ezt a sorozatot :)

karit - 2017. 05. 04. 16:01

@Josie05: “ezer éves hagyományokra épülő vallások hagyományait kérdőjelezik meg, anélkül, hogy a végén majd (szerintem) felmerne vállalni egy egyértelmű állásfoglalást”

Ha a Négybetűs végéből indulok ki, ott nagyjából egy katolikus templomban lévő arab imaszőnyegen álló tibeti kaspóban ült a tízkarú Siva, minden tenyerén egy-egy görög, római, mezopotámiai, altamirai, atlantiszi és szíriuszi félistennel egyensúlyozva a plafonról lógó ankh előtt.

Valami efféle állásfoglalás várható szerintem Lindeloftól, és ez teljesen oké – mondom én, minden ateisták legateistábbika.

(Persze, ettől még én is szívesen vennék majd a hosszú sípoló hang lekapcsolása után egy áll leejtős “aha-élményt”, csak ne legyen ott túl meleg.)

aftereight - 2017. 05. 04. 17:57

“Ha van tortenet, ahol nem a megerkezes hanem az uton haladas a lenyeg, akkor az a Leftovers.” +1

Fasza, hogy lehet a leftoversben elméleteket gyártani, meg mi mit jelent, jelent-e egyáltalán valamit, de ha páran még emlékeznek az első évadra, ez a sorozat nem arról szól, hogy minden fekete-fehér, és eldöntendő kérdések megválaszolása.
A sorozat alapkonfliktusát jelentő történés sosem került megmagyarázásra. Mégis szerintem sokan egy mindent-megmagyarázó összeállnak-a-puzzle-darabkái lezárást várnak, és ők könnyen lehet, hogy koppanni fognak.

Malachi - 2017. 05. 05. 17:10

nekem eddig tökéletes, csak továbbra is aggódva figyelem a semmibe elhajított, látszólag rettentő fontos apróságokat. ahogy jön a vége, mintha egyre csak szaporodnának. nagyon jól be lehet mutatni a karaktereket, természetfeletti környezetben, nyomasztó környezetben, okosan elmosva a valóság/képzelet határát, hatásvadász sejtelmes marhaságok nélkül is, képesek rá, ezt láttuk az első két évadban remekül. de a hozzászólásokon is látni, hogy úgy néz ki elkezdett mindenki sötétben tapogatózni, mert menetrendszerűen érkeznek a többszáz karakteres agymenések – a semmiről. gonoszul kúszik vissza az a rohadék lost, észre sem vesszük és megint keberít, elkábít, és felzabál.

persze végső ítéletet csak az utolsó rész után érdemes mondani, és még mindig magasan a kedvenc az elmúlt néhány évben. ezzel együtt tartok a továbbiaktól.

karit - 2017. 05. 06. 02:25

@Malachi: ha a prófétáknak hinni lehet, eltűnések nélkül is eléggé lóg már a világvége lába. A maják tippje nem jött be, de a nickedre nézve máris ott a 112-es lista, ugye. (no offense szmájli!)

Szerintem Dan Brown írja már új könyvét az időutazó vatikáni kommandóról, akik visszaugorva 2013-ba sikeresen megakadályozták, hogy Erdő Pétert pápának válasszák, elodázva ezzel az apokalipszist.

Így Lindelofnak már csak az ausztrál őslakosok esőcsináló éneke maradt.

(Bocs, korán van.)

csernakakos - 2017. 05. 07. 00:04

Ujranezve a 3. reszt, ket dolog ragadta meg a figyelmem:

Matt az ejszaka kozepen csurom vizesen veszi fel a telefont Kevin Sr-nak. Kivancsi leszek a Matt-es reszbol, mi is tortent vele aznap… Tuti valami balszerencsek sorozata, mint mindig. :D Vagy ezuttal epp nem.

A masik, hogy a fiatal Grace Playford mennyire hasonlit a fotokon az elso resz voroshaju hivo asszonyra 1844(?)-bol. Nem hiszem, hogy erre kapunk barmi megerositest vagy az ellenkezojet, de azt sem, hogy a veletlen muve a hasonlosag.

leila - 2017. 05. 07. 21:40

Szerintem az éved eleji történet ennyi volt, amennyit láttunk. Az előző évadból sem láttuk újra az ősembereket.

Arról szólt, hogy a csodavárasnak semmi értelme, viszont a sorozat világában jött az váratlanul, és lehet, hogy újra eljön. Inkább az első rész végének lesz később értelme. Nagyon tetszett az az elmélet, hogy az már odaát történt.

csernakakos - 2017. 05. 08. 09:33

A 4. resz kicsinalt rendesen. A palacsintas resznel foldbe gyokerezett a labam. Azt a palacsintat en is kiejtettem volna a serpenyobol. :D

Pethy - 2017. 05. 08. 11:08

Ez a 4. rész valami elképesztően jóra sikerült. Ilyen színvonalú fényképezést, vágást, rendezést kb csak a legnagyobb filmek tudnak.

kla - 2017. 05. 08. 14:23

Huh, az utolsó hotelszobás beszélgetésből egy egész résznyit megnéztem volna, hihetetlen.

csernakakos - 2017. 05. 08. 15:27

Igen, en is meg neztem volna. Meg se mertem mozditani az egeret hogy veletlenul se lassam az idosavot, hogy mennyi van meg az epizodbol. Azt kivantam, ez a resz bar sose erne veget.
Ugyanakkor elegge ossze is zavart. Most mar vegkepp nem tudom, hogyan erezzek a karakterek fele. Nora adta a legnagyobb gyomrost, amikor kulonvalt a repteren Kevintol. Az tonkrevagott.
Kevinben kevesebb bizalmam veszett el, sot! Bar ez a jozan esszel szembemegy, nem akarom elhinni, hogy nem Evie-t latta. Az alkotok is miert ternenek vissza oda, amit a masodik evadban mar atragtunk es lezartunk?

A kutatok mogott pedig szerintem a GR all.

leila - 2017. 05. 08. 15:38

Hű, csak valamiféle lezárást adjanak, nem kell válaszokat, csak megnyugvást, mert nehezen viselném el, hogy a levegőben lógjon a sorozat, mint minden rész a legvégén.

Shannen - 2017. 05. 08. 16:30

Én tényleg nem értem, hogy tudják még mindig részről részre feljebb és feljebb rakni a lécet. Hát ez 3×04 mennyire zseniális volt megint! Nem tudok értelmesen véleményt mondani róla, csak ömlengeni és szuperlatívuszokban beszélni.

Azt sem értem, hogy miért élvezet minden héten egy órán keresztül totál összeszorult gyomorral nézni a részeket… Most is már az elején a teljesen ártatlannak tűnő, de mégis azonnal iszonyú feszültséget generáló repülőteres különválós jelenet, majd Kevin ráébredése a dologra, és Nora ládába bemászós részei, na és persze a hotelszobás beszélgetés… Elképesztő, ahogy ez a sorozat össze van rakva. Carrie Coon és Justin Theroux már megint hatalmasat játszott, és akkor még a rendezésről, a fényképezésről és a zenéről (!!) nem is beszéltem.

Hihetetlen, hogy már csak 4 rész van hátra. De az tudat megnyugtat, hogy továbbra is maximális a bizalmam Lindelof-ék felé, és hiszem, hogy jó irányba terelik a dolgokat és olyan lezárást fogunk kapni, amilyet megérdemel a sorozat.

És akkor most szóljon a Take on me non-stop…

4815162342 - 2017. 05. 08. 21:35

Számomra a legdepisebb része volt eddig a sorozatnak. Végig arra gondoltam, hogy az nem lehet Evie, hogy lesz ebben valami csavar, de nagyot néztem, amikor a telefonbeszélgetés közben megjelent a másik csaj.
Jövő héten jön a Matt központú rész: It’s a Matt, Matt, Matt, Matt World …

Gevin - 2017. 05. 08. 21:51

Taaaaakeeee on meeeeeeee!!!

Take on me!

Az évad legjobb része. No bullshit, izgalom, nyers és őszinte párbeszédek.

A végén meg a “Jesus” az apjától, felvisítottam. Na én ilyen harmadik évadot akarok végig. Elég volt a lassú menetelésből.

A végén itt oltári áll leesés várható, úgy érzem.

Gevin - 2017. 05. 08. 21:55

Taake on meee!

Take on me!

Az évad legjobb része. No bullshit, izgalom, nyers és őszinte párbeszédek.

A végén meg a “Jesus” az apjától, felvisítottam. Na én ilyen harmadik évadot akarok végig. Elég volt a lassú menetelésből.

A végén itt oltári áll leesés várható, úgy érzem.

weingartia - 2017. 05. 08. 22:04

4. rész:
Nekem az Ivy-nem Ivy rész elég kusza volt: hogy tudott volna Kevin exe beszélni a fakeIvy-val, ha soha nem is ismerte, honnan tudná a számát?
Nekem tisztára úgy jött le, hogy az ex csak elhitette Kevinnel, hogy nem Ivy-t látja, és Kevin elhitte, ezért kezdett el más nőt látni.
Aztán lehet hogy valami felett elsiklottam.

Bagosz - 2017. 05. 08. 23:00

Na,ez k.va jó rész volt.
Ellentétben az előző hetivel.
Érthető egy bizonyos szintig.Nem volt túlárnyalva.Még Nekem is leesett sokminden:-D
A kérdésre ugye rosszul válaszolt,mert a babát feláldozná,de a gyerekei miatt mégis átmenne?
Tehát nem áldozná fel a a babát.
A-ha Take on me mindent vitt.
Ez egy 10/10-es rész volt.
Az utolsó vizes kép Norával pedig…Nagyon hatásos.

benyő - 2017. 05. 08. 23:08

FakeEve-t megtalálta facebookon, onnantól már nem túl bonyolult a kapcsolatfelvétel. ;)

Szerintetek miért hagyták ott Norat a doktornők? A rossz válasz miatt, vagy mert belekérdezett a buszmegállós jelenetbe?

4815162342 - 2017. 05. 08. 23:32

@benyő: Én is a buszmegállós jelenetre tippelek.
Egyébként pedig…

SPOILER
…ennek a történetszálnak ezzel nincs vége, mert a két nő még két epizódban szerepel, egyik a finálé. Egyikük Dr. Eden…hmmm…én itt valami lostos lezárást sejtek.

s91 - 2017. 05. 09. 00:23

Kulcsszál lehet az évadban a Surah 81 felirat amelyet “Evy” mutatott transzparensen a TV-ben. A korán egyik részlete ez, itt a tartalma: https://www.youtube.com/watch?v=XM41Uu93Q-E

Hátborzongató utalások vannak benne, amelyre kb az egész sorozat hihetetlenül alapos és átgondolt forgatókönyve ráhúzható. A megvalósítás “csak” hab a tortán.

Elképesztő, hogy minden egyes résznek más-más a helyszíne, a hangulata, fogalmunk sincs előre mi fog történni. De ez jellemző a Leftoversre. Bele sem merek gondolni mi lesz itt a hátralévő négy részben, világvége? ;)

Josie05 - 2017. 05. 09. 01:53

Brutál. Tőlem itt be is fejezhették volna (ahogy Kevin kilép a szobából), nem tudom ezt tudják-e még überelni! :)

(Ez az ikres kérdés honnan olyan ismerős? Mintha Mattől is megkérdezte volna már valaki, vagy csak én emlékszem rosszul?)

rosalee81 - 2017. 05. 09. 04:04

Én is kíváncsi vagyok, miért gondolták meg magukat a doktornők. Az előző részben az az ember, aki a sivatagban felgyújtota magát, pont az ellenkező választ adta a babás kérdésre, és őt is itt hagyták, úgyhogy vagy valami más az oka, vagy ők is csak hülyítik az embereket, mint a GR.

Pethy - 2017. 05. 09. 08:37

rosalee81: redditen az a teória és lehet igaz is, hogy így szűrik ki, hogy valaki öngyilkos hajlam miatt vagy tényleg azok miatt akiket elvesztett vág bele a dologba.

Szerintem a hosszú magyarázat a kérdésre, vagy hogy irgalmatlan nyugodt volt a ládában vezetett oda, hogy ő nem mehet át.

csernakakos - 2017. 05. 09. 09:44

Lehet, hogy ez a rosta resze. Nem a valasz szamit, hanem ahogy az illeto az elutasitasra reagal.
Szerintem kap meg Nora telefonhivast toluk…

leila - 2017. 05. 09. 09:51

Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy a végén Nora átjutott és ott egy teljesen ugyanolyan világ várja, viszont a családja nincs meg valamiért.

Engem zavar már a sok hallucináció, kezdtem komolyan elhinni, hogy Evie-t látjuk, még akkor is, ha nagy eséllyel tényleg felrobbant.

Josie05 - 2017. 05. 09. 09:51

Ja, tényleg, a fickó mondta ezt a babásbkérdést a sivatagban, aki aztán felgyújtotta magát, csak mindig olyan rohadt későn jutok oda hogy megnézzem, hogy pár dolog már összemosódik.

karit - 2017. 05. 09. 10:59

“Én is kíváncsi vagyok, miért gondolták meg magukat a doktornők.”

Esetleg, mert már megszerezték, amit akartak? Például a vérét. Ami RH ionizált pozitív.

Josie05 - 2017. 05. 09. 14:42

Ha mindenképp bele akarnék kötni valamibe, azért az nekem nem túl életszerű, hogy egy amerikai repülőtéri mosdóban belülről be lehet zárni a bejárati ajtót, ami csak azért zavart, mert egyébként nagyon odafigyelnek a részletekre. De gondolom azért volt rá szükség, hogy Kevin könnyebben át tudjon törni Nóri masszív frigidségén.

karit - 2017. 05. 09. 15:08

“Egyre erősebb bennem a gyanú, hogy a végén Nora átjutott és ott egy teljesen ugyanolyan világ várja, viszont a családja nincs meg valamiért.”

Nekem a galambos üzenetek miatt jött le ez egyből az első rész végét látva.
:)
Azért vicces lenne, ha a sorkatona-vetésforgót követve (anno a soproni kiskatonákat Nyírbátorba, az ott lakókat Sopronba sugarazták le, és nem csak a 2%-ukat) nem az űrben keringenének az eltűntek, hanem Ausztráliába vitte őket az Ionizált Teleportnyaláb (Energiát, Scotty!), ahol ‘illegális bevándorlókként’ muszáj volt nevet változtatniuk, Evie-ből Daniah, Norából Sarah leszt.

Mert, ha valaki képes arcokat haluzni, az simán Evie-t is Whoopi Goldbergnek nézi, ha a pszichiáter exe “erősen megkéri” rá.

Vajon Grace-nek még mindig viszket a bibliája, és Öreg Kevin most leszállítja neki Búvár Kevint?
(Btw. a halottlátó kft-s John Murphy közrendőr is aggódhat, mert “civilben” ő is Kevin.)

Tetszett, hogy az első rész végén az “Ismer egy Kevin nevűt?” kérdésre adott nemleges válasz jelentheti azt is, hogy SaNorah tényleg nem ismer OTT olyan nevűt, mert “csak”; azt is, hogy mivel összevesztek, nem akarja ismerni, és azt is, hogy inkább letagadja, mert tudja, hogy arrafelé minden Kevin nevű rendőrt meghintáztatnak.

Már csak abban bízom, hogy a végén minket nem fognak.

karit - 2017. 05. 09. 15:10

Ja, igen, ha Matt közben megírta Nora evangéliumát is, és azóta Ausztrália-szerte fellendült a mérleghinta-ipar, akkor érthető, ha nem csak Kevint nem ismer Nora, hanem Norát sem…

Bagosz - 2017. 05. 10. 08:50

Amikor Nora kiszállt a dobozból,nem volt kicsit más? A haja,(feketébb lett), az arca?

sepörd - 2017. 05. 11. 00:07

John-nál nyomtak egy karakter reboot-ot? ha jól emlékszem a szöges ellentéte volt a mostaninak, nem csak a szakáll miatt :)

rosalee81 - 2017. 05. 13. 13:12

Ebben a cikkben szépen összefoglalják, hogy miért volt rossz mind a két válasz a babás kérdésre:
http://uproxx.com/tv/leftovers-would-you-kill-baby-cure-cancer/

A lényeg az, hogy Nora nem vágta rá azonnal, hogy megölné a babát, hanem az első kérdéseivel (szenvedne-e a gyerek, az övé-e a gyerek) bebizonyította, hogy még törődik az itteni világgal.

sepörd - 2017. 05. 14. 20:08

rosalee: ennyi erővel azzal is törődik hogy meggyógyítja a rákot, ez csak találgatás.

Gevin - 2017. 05. 15. 21:31

Lindelof nagyon készül a végére. Minden egyes rész a harmadik évadban gyakorlatilag felvezetés a fináléhoz. A második évadban Matt epizódja önmagában megállta a helyét, és az évad egyik legjobb része volt, míg itt kissé csalódtam – bár a nagy párbeszéd a végén döbbenetes erejű volt, az tetszett.

Tetszik ez az évad (bár nagyon úgy tűnik, hogy a második lesz az etalon), de megmondom őszintén kissé félek a végétől, mert erőteljes hatásait érzem a Lost hullámainak (nem a jó értelemben), de még mindig hiszem, hogy Lindelof tanult az ottani hibáiból.

Malachi - 2017. 05. 15. 21:57

Azért az első pár perc a tengeralattjárón… Ha van signature Lindelof move, akkor ez az volt. Tökéletes, na. A 3×05 pedig nekem eddig magasan az évad legjobbja. Az egész sorozatot meg fogom nézni újra, csak a harmadik évad miatt.

arsebulls - 2017. 05. 15. 22:13

Ez a rész az egyik legbizarabb tv-s élményem volt az biztos. I M Á D O M

uglytruth - 2017. 05. 15. 22:20

Gyakorlatilag ugyanúgy vannak felépítve a részek ha azt nézzük, 6-7 perccel a vége előtt jön a csúcspont, hegedű vagy zongora, libabőrös párbeszéddel, aztán egy cliff. De működik mégis, újra meg újra.

Shannen - 2017. 05. 16. 00:49

Kicsit vegyes érzéseim vannak mindig a Matt-es részek után, mert ugyan Christopher Eccleston játékát imádom nézni, de Matt egyáltalán nem a szívem csücske.

Annak ellenére, hogy éreztem, hogy ez megint jó rész volt, talán ezt szerettem a legkevésbé ebben az évadban. Mondjuk a Matt és a hapsi közötti párbeszéd a végén már megint óriási volt (igaz, itt megint bejött a zene faktor, aminél időnként elgondolkodok, hogy anélkül is ennyire ütne-e egy-egy ilyen típusú jelenet).

A tengeralattjárós kezdést meg végig vigyorogtam, Lindelof úgy tűnik nem tud elszakadni a már jól bevált fordulatoktól (ami persze jórészt nem baj).

És már csak 3 rész, te jó ég…

Josie05 - 2017. 05. 16. 01:47

Azért ezt még emésztgetnem kell. Abszolút egyetértek az előttem szólókkal, eddigi légszürreálisabb rész, földbe döngölő dialóg a végén, de ha hova tart ez az egész? Mert ha az utsó rész után is minden ennyire a “levegőben fog lógni”, az nem biztos hogy jó lesz…

karit - 2017. 05. 16. 09:15

Nekem pedig bejönne, ha minden tömjénszagú csinnadratta nélkül a levegőben lógva hagyná. Nem kell (újra) egy nyilván megosztó tudomány/hit-féle állásfoglalás, amit akart, elmondott már az emberi természetről.

A legbigottabbak is feladják az elveiket, ha eljő a pillanat; és előbb-utóbb eljő (v.ö. zuhanó gépen nincsenek ateisták), mert egyszerűen tartunk az elmúlástól és szükségünk van kapaszkodókra.

Malachi - 2017. 05. 16. 11:27

Szerintem a párbeszéd “Istennel” azért szépen előrevetíti, mire lehet számítani a végén. (A nagy semmire, a nihilre, szevasztok, mindenki elmehet haza.) Nagyon jó lesz ez, ha a hátralevő három rész ilyen marad. Nagyon szorítok, hogy ne őrüljenek meg teljesen a végére az írók.

karit - 2017. 05. 16. 12:53

Azért kíváncsi lennék Matt arcára, ha az orvosnál közlik vele, hogy eltűnt az agyi aneurizmája.

Josie05 - 2017. 05. 16. 13:13

Egyébként már csak a további epizód címek is elég bizarok, kiváncsi vagyok hogy pl. a “The most powerful man (and his identical twin brother) miről fog szólni!

Josie05 - 2017. 05. 16. 13:22

“Azért kiváncsi lennék Matt arcára, ha az orvosnál közlik vele, hogy eltűnt az agyi aneurizmája.”

Én úgy emlékszem hogy valami vérképzőszervi betegsége volt gyermekkorában, és gondolom az tért vissza. Honnan veszed hogy agyi aneurysmája lenne?

adsasd - 2017. 05. 16. 13:52

az megvan, hogy David Burtont ugyanaz a színész játssza (Bill Camp), mint akivel Kevin kétszer is találkozott odaát? a hídon és a hotel bárjában a karaoke-partyn

Malachi - 2017. 05. 16. 17:52

“The most powerful man (and his identical twin brother) miről fog szólni” – Krisztus, és az ikertesója. Ha azt vesszük, amit a sapkásisten mondott.

Josie05 - 2017. 05. 16. 18:00

Malachi: Én is erre tippelek ;)

karit - 2017. 05. 16. 20:29

“Honnan veszed hogy agyi aneurysmája lenne?”

Csak tipp volt, tíz éve még az volt D. L. kedvenc nyavalyája. Mondjuk, ha az így vérezne, akkor Mattnek erősebb Jézusra lesz szüksége.

kwn - 2017. 05. 17. 18:33
peeeety - 2017. 05. 17. 22:29

adsasd, ez a durva baszki….

Josie05 - 2017. 05. 18. 08:47

Egyébként ha a 3×07 tényleg Jézusról szólna (mondjuk a saját korában), akkor seggre ülnék, de sajna a promo-bán nincs rá utalás :(

karit - 2017. 05. 18. 16:04

Pedig nem semmi lezárás lenne, ha David Burton – akit hiába lőttek le a rendőrök miután elharapta a torkát az oroszlánnak (a három lövésből kettő átment a tenyerein, a harmadik a hasában van, de ez egy Istenségnek semmiség) -, az évfordulón bekövetkező újabb eltűnésnél i.sz. 33-ba kerülne, két nappal a rá megszólalásig hasonlító megfeszített ember halála utánra. Végül is az eljátszandó sztorit betéve tudja…

Igaz, Lindelofot még aznap éjjel meglincselnék az utcája lakói, úgyhogy talán mégsem lesz efféle balfékség a vége.

Bőven elég lenne az emberi természet hajmeresztő végleteit megmutatni, bármiféle deus ex machina csak rontana rajta.

csernakakos - 2017. 05. 18. 17:56

A 6 . resz elozetese URISTEN sokkolok mar most.

Josie05 - 2017. 05. 18. 22:40

karit: Még nehogy a végén te lepődj meg! :) Szerintem kicsit már kezdessz átesni a ló másik oldalára :) Egyébként nem David Burtonre gondoltam mint Jézus! Lehetne esetleg Wayne ;)

csb - 2017. 05. 21. 15:32
kla - 2017. 05. 21. 20:05

Vigyázzatok, elvileg Kanadában valamelyik streamszolgáltatónál kiszivárgott a holnapi rész, és Redditen valaki jelzés nélkül elspoilerezte az egészet. :((

Torrentre még nem került fel, szóval, lehet, hogy kamu az egész, de szerintem nem. Szóval, óvatosan, mielőtt megnéznétek a részt.

Josie05 - 2017. 05. 22. 09:04

kla: Jó, nagyon óvatosak leszünk!

leila - 2017. 05. 22. 09:15

Viszlát, Laurie.

kla - 2017. 05. 22. 11:24

A spoiler nem volt kamu, így tudtam mi fog történni, de ez most egyáltalán nem zavart. A főcím alatti zenéből kiindulva, nagyon a sorozat sem próbálta meg ezt rejtegetni.

Mit is lehet mondani. Laurie karaktere mindig is a legérdekesebbek közé tartozott számomra. Nem láttam volna jönni egyáltalán, ami történt, de hátborzongató, ahogy bemutatták azt, ami odáig vezetett. Szívbemarkoló, és tényleg nem tudom, látok-e valaha ilyen sorozatot.

Amúgy ezen a részen nagyon meglátszott a csökkentett epizódszám, itt bőven elfért volna még egy rész, mondjuk Kevin és John szemszögéből, a tanyára való megérkezésről. De le a kalappal, ahogy az írók a maximumot hozzák ki ennyiből, remekül gazdálkodnak a jelenetekkel – hiába szólt az egész rész Laurie-ról, mégis mindenkinek jutottak fontos pillanatok. Ez a fajta történetvezetés már korábban is jellemző volt a Leftovers-re, de most tényleg csúcsra lett járatva.

maChina - 2017. 05. 22. 12:43

10/10

csernakakos - 2017. 05. 22. 16:43

Szivszorito resz volt, teljesen a hatasa ala kerultem.
Megdobban a szivem, hogy mar csak 2 epizod van ebbol a mestermubol…

Potolhatatlan urt hagy majd, Twin Peaks ide vagy oda.

A. - 2017. 05. 22. 20:26

Az évadból ez a rész ütött számomra a legjobban. Elképesztő volt. Tényleg olyan élmény volt nézni, mint elmerülni.

Viszont nem értem a végét. A véletlenre bízta a dolgot? Vagy biztos volt benne h mi fog történni és ha igen miből? Valaki esetleg, vélemény?

csernakakos - 2017. 05. 22. 21:08

@A.: Laurie a resz vegen ongyilkos lesz.

Olvastam ma interjukat a karaktert alakito Amy Brennemannel. O meg van gyozodve rola, hogy Laurie meghalt.

Jelzeserteku, hogy ez a resz nem a főcímmel nyit, hanem egy ongyilkossagi kiserlet utan csendul fel a dal–aminek a szovege ongyilkossagot emleget.

A. - 2017. 05. 22. 21:21

csernakakos: azt értettem, hogy ez volt a célja, nagyon szépen végigvitték a motívumot az egész részben. Csak azt nem, hogy mitől volt benne biztos h mi fog történni. Ezért gondoltam h talán babrált valamit, amit laikusként nem vettem észre.
De kezdek afelé hajlani, hogy ez egy megérzés volt részéről, vagy hit. (Ez jobban illene a sorozathoz)

Pethy - 2017. 05. 22. 22:05

@A.: A kisbuszban pont arról beszélt Nora, ha öngyilkos akart volna lenni az egyik korábbi ember aki a gépet használta akkor megtudta volna oldani mert profi búvár volt. Laurie is említette hogy képzett búvár.

Innen már elég egyértelmű a dolog.

csernakakos - 2017. 05. 22. 22:58

@Pethy, +1. Errol jut eszembe, hihetetlen ahogy a szavakkal jatszanak. A “certified” egy jelentese a koznyelvben az “elmebeteg.”

Vagy Judas peldaja aki felkototte magat. Erre Laurie a resz vegen Jill-nek: “I’m just hanging out.”

Magdus - 2017. 05. 23. 08:30

Hú, Lauriet valahogy sosem bírtam, de ez nagyon ütős rész volt. A vacsoránál, mikor mondta, hogy ő Júdás, már tudtam mi fog történni, zseniális húzás volt, ezzel megvett:)

leila - 2017. 05. 23. 10:27

Laurie-t én sem bírtam, de neki ez volt a sorsa, ő áruló volt mindig. Teljesen egyértelmű, hogy öngyilkos lett, neki nem volt tovább, még azt is megmondták, hogyan, odalent a víz alatt elfordít egy fogantyút és vége. Ami nem sikerült a GR csatlakozás előtt (az csak egy kiútkeresés volt), ahhoz most volt elég bátorsága.

hbal - 2017. 05. 23. 10:45

– 3 x 06 –
Talán az egyik legszomorúbb, és legszívszorítóbb rész volt ez az egész sorozatból, még most is a hatása alatt vagyok. Érdekes, hogy Laurie-tól milyen szépen elbúcsúzott Kevin, ezzel szemben Norával nem igazán volt meg ez – érthető módon.
Akármennyire is elváltak útjaik (mármint Laurie és Kevin), egymás előtt mégis őszintébbek voltak (már ha csak arra gondolunk hogy Kevin Norának nem árulta el az öngyilkossági kísérleteit, sem Patti-val való beszélgetéseit egy jó darabig), és talán Laurie volt az egyetlen, aki igazán ismerte Kevin-t.
Az a jelenet meg iszonyúan aranyos és kedves volt, amikor Matt azt mondja, hogy ő inkább a családjával marad, Nora pedig már félig sírva “leokézza”, teljesen átéreztem azt a pillanatot.
Egyszóval egy nagyszerű rész egy nagyszerű évadból, szomorú vagyok hogy csak két rész van hátra, ugyanakkor örülök is, hogy – az eddigiek alapján – szép lezárást fogunk kapni, úgymond túlhúzások nélkül.

A. - 2017. 05. 23. 11:48

köszi a válaszokat, bevallom, én tényleg elhittem, hogy a búvárkodás önmagában ilyen veszélyes dolog:)

Adam9456 - 2017. 05. 23. 13:24

Olyan zseniális ez a sorozat, nekem eddig a 3. és a 4. Rész tetszett a legjobban az évadban, de az utóbbi kettő is nagyon jó volt. Már csak 2 rész, én valószinű újra fogom nézni az elejétől a finálé után.

Zoli221 - 2017. 05. 23. 19:22

Lehet nekem nem jött át, de Laurie miért akart öngyilkos lenni? Azt még értem, hogy nem bírta azt a sok traumát hallgatni pszichológusként,de aztán lett egy új férje és ő nem veszített el senkit,plusz még a gyerekei is PONT akkor hívtak fel mielőtt lebukott volna-akkor miért?

Pethy - 2017. 05. 23. 20:42

@Zoli221 A magzat tűnt el és akármennyire is próbált túl jutni rajta, mégsem sikerült.

Gevin - 2017. 05. 23. 22:34

Nora és a Laurie a két legellenszenvesebb karakter számomra a kezdetektől fogva, szóval, annyira nem tudtam együttérezni velük. Bár ebben a részben remek volt a karakterdráma, tényleg mélyen foglalkoztak velük, de nekem valami még mindig hiányzik. A második évadbeli csúcspontot itt a harmadikban kétlem, hogy elérnék.

Érdekes volt a beszélgetés a végén Kevin és Laurie közt. Ott volt egy pillanat, ahol abszolút lehetségesnek tartottam azt, hogy valójában ők azok, akik eltűntek/eltávoztak.

A másik dolog, hogy engem pl sokkal jobban szíven ütött, amiko Kevin elmondta, amikor a másik oldalon volt, még soha nem érezte magát olyan elevennek és boldognak. Őszintén bevallotta, hogy ő a halálban találta meg a boldogságot – már, ha arra fut ki végül az egész sorozat, hogy nincs semmiféle misztikum. Az emberek hinni akarnak, és ezért bármit megtesznek, ha kell meg is halnak. De Kevin nem ezért akar meghalni, és talán ez a legszomorúbb, de egyben legszebb nézőpont az egészben.

lostfanka - 2017. 05. 24. 07:16

Nekem sajnos ez az egesz Laurie ongyilkossag total hiteltelen volt. Tudja hogy Kevin is megakarja olni magat van ket gyereke akikkel elotte beszel es ezzel egyutt meg mindig kepes megolni magat. Szerintem ez total hiteltelen volt.

Norat meg megis ertem, bar azt meg mindig nem hogy peldaul Matt miert nem akarja meg lebeszelni rola.

A masik amit nem ertek hogy Kevin miert akarja megolni magat, illetve megoletni magat. Ertem en hogy jo volt neki a hotelben, es nem nagyon talalja a helyet, de akkor sem tiszta szamomra a motivacio.

Rob - 2017. 05. 24. 09:37

“A masik amit nem ertek hogy Kevin miert akarja megolni magat, illetve megoletni magat.Ertem en hogy jo volt neki a hotelben, es nem nagyon talalja a helyet, de akkor sem tiszta szamomra a motivacio.”

pedig elmondják a részben: meg kell tanulnia a halott csávótól az utolsó dalt, hogy az apja megakadályozhassa az özönvizet…

karit - 2017. 05. 24. 13:43

Feltéve, hogy a halott csávó is “ugyanabba” a hotelbe kerül(t)…
(Nem tudom, illik-e egy Jézusnak ilyet mondani, de majd “fingers crossed”.)

Amúgy özönvíz szempontból mázli, hogy Kevin junior nem botfülű, legalábbis a Simon & Garfunkel karaoke-t olyan jól lenyomta Odaát, hogy még David Burton is emelte rá a poharát.

Aki szintén szállóvendég volt, miközben még élt…
Hmm. Azért elég erős a déja vu, nem? :)

rvtul - 2017. 05. 24. 14:39

Erős rész volt, bár én sem értem teljesen Laurie indítékát.

Azt más is észrevette, hogy akinek az elején tart terápiát Laurie, az az a nő, akivel kezdődik az egész sorozat? Eltűnűik a gyerek a hátsóülésről.

karit - 2017. 05. 24. 15:37

Szerintem mindenki, hiszen elmesélte az egész sztoriját.

(Visszatérve a hotelhez, azért is necces lenne, hogy Kevin összefusson ott a klímaszerelés áldozatával, mert talán a túlvilágon is több hotel van, és lehet, hogy az őslakosok eleve egy kétcsillagosba kerülnek. A recepció előtt legutóbb sem láttunk kígyózó sort…

De talán a medencénél összefut majd Laurie-val, és néz egy nagyot. Bár inkább mégse kéne, mert képes lenne lebeszélni Kevint az esőcsináló megkereséséről.

Vagy, mekkora flash lenne, ha a búvárkodással Laurie csupán meg akarta előzni az exét, hogy kinyírja a hotel összes őslakosát. Vajon onnan hova kerülnének?)

zolkó - 2017. 05. 24. 18:52

3×06

Nem tudom mi kell ahhoz, hogy év végén ne erre szavazzak az év epizódja szavazásnál. Rég vasalt ki ennyire sorozatrész. Tökéletes volt, még úgy is hogy nem teljesen értem Laurie motivációját, viszont a beszélgetése Kevinnel, és a végén Jillel, hát na. Igazi csodálatos, lélekmelengető tv-s pillanatok. Két hét és vége, “hátrahagyottak” leszünk mi is.

csernakakos - 2017. 05. 24. 21:33

Miert adta fel az eletet Laurie?

Laurie terapeutanak szuletett. Vilageleteben megtort lelkeket rakott ossze, osszeomlott eleteket javitott meg. Leteleme volt, hogy masokat terelgessen, iranyitson.

Ezt ketszer vettek el tole: eloszor a Sudden Departure utan, amikor o elsosorban nem a magzatat gyaszolta, hanem az enkepet, amitol ot teljesen megfosztottak. Mit mondjak, amikor szavak nincsenek? Mit tegyek, amikor minden tett felesleges? A letezese ertelmet vesztette. Es amikor egy pragmatikus ember erzi ugy, hogy okafogyott minden tette, az benito ereju. Ongyilkos lett, majd meggondolta magat es csatlakozott a Guilty Remnant-hoz.

De csak mert a lanya elete veszelybe kerult es szembeszallt a GR-ral, nem jelenti azt, hogy Laurie uj ertelmet talalt az eletben.

Bar megbekelt a gyerekeivel, helyes utra terelte John-t, es az internet reven vadidegeneknek hozta el a beke illuziojat, ezek csak helyfoglalo, ideig-oraig elegtetelt nyujto peldak a teendoi listajarol.

Ausztraliaban ragadtak el tole az iranyitast masodjara: a fel csaladja gyilkossagra keszul egy dal es nehany par cipo okan, John Evie letezeserol fantazial, Nora ongyilkos akar lenni, Matt haldoklik es nem tesz semmit. Laurie korul mindenki megorulni latszik, es o ez ellen semmit sem tud mar tenni.

Es most eloszor Laurie ezt elfogadja. Meghallgatja a baratait, valamelyest tan meg is erti oket. De erzi, senkit sem tud megmentetni, senkit sem tud jobb belatasra birni. A letezese ujfent okafogyotta valik. Elengedi az eletet, nem ragaszkodik tobbe. A gyerekek jol vannak. Ora mar nincs szukseg.

Tovabbra is nagyon kemeny dontesnek latom amit Laurie tett. Mar csak amiatt is, mert egyetlen napra volt attol, hogy lecsengjen az evfordulos orulet, es mindenki visszaterjen a normalis kerekvagasba. De Laurie nem hitegeti magat. Mindegy, mi tortenik 2018 oktober 15-en. Ahogy azt mar het eve tudta, a vilag mar vegetert. We’re all gone.

Titan - 2017. 05. 24. 23:16

Laurie öngyilkossága sztem is érthetetlen volt, de mivel ő volt az egyetlen karakter akit az elejétől kezdve utáltam, így nem bántam, hogy nem szerepel az utolsó 2 részben.:)

human - 2017. 05. 24. 23:51

1-800-Suicide

sepörd - 2017. 05. 25. 02:10

megy az időhúzás rendesen sajnos még ebben a 8 részben is, valljuk be ennek megint semmi köze nem volt a főszálhoz, cserébe totál légbőlkapott volt.

lostfanka - 2017. 05. 25. 07:34

@csernekakos: ” Elengedi az eletet, nem ragaszkodik tobbe. A gyerekek jol vannak. Ora mar nincs szukseg.” Akinek van gyereke szerintem pontosan tudja hogy ez nem igy mukodik, nem akkor vagyunk szulok amikor a gyerekek jol vannak, hanem akkor maikor szukseguk van rank. Nekem ezert hiteltelen az egesz. Ha a gyerekeivel elvesztette volna a kapcsolatot akkor total megertettem volna a tettet, de nekem ez igy keves.

@sepörd: Mi a foszal neked ebben a sorozatban? Ez egy karakter drama, a szereplok a szalak benne. Tudom a hogy a Losthoz hasonlitas leragott csont, de ott sem a szigetrol kijutas volt a foszal.

csernakakos - 2017. 05. 25. 10:38

@lostfanka: Szerintem a szulo joban es rosszban is szulo. Ez nem egy vallas, amihez csak a bajban fordulsz.

Ertem amit mondasz, de ne keverjuk a valo eletet a Leftovers alapfelallasaval. Tortenik valami megmagyarazhatatlan, ami utan csecsemoket dobnak el a szuleik. Egy anya teherautoba vezeti az egesz csaladjat. Harom gyerek eltunik otthonrol hogy olyanokhoz csatlakozzanak akik szerint “a csalad nem letezik.” Laurie-nak barhogy konyorog a tulajdon lanya es ferje, keptelen visszaterni kozejuk es szeretni oket.

A viselkedes amit nem ertesz Laurie-ban engem inkabb Nora-ban lepne meg. Nora a tortenet anya-karaktere, meg ha ironikus modon nicsenek is gyerekei. Laurie-t en sosem a tipikus csaladanyanak lattam, ot a cselekves, a masok kormanyzasa eltette.

leila - 2017. 05. 25. 10:38

Laurie kezdetben azért idegesített, mert nem beszélt, utána pedig azért, mert elkezdett beszélni.

Szerintem is megértette, körülötte már mindenki megőrült, de ő maga sem volt százas, ha belépett a GR-ba. Gondolom úgy volt vele, hogy mindent kipróbált, hogy változtasson a helyzetén, de a többiekkel ellentétben neki semmi feladata nincs.

Ha meggondoljátok, szinte mindenkinek van valami küldetése így a végére.

csernakakos - 2017. 05. 25. 12:17

Leila: Jo meglatas, tenyleg mindenkinek van egy kuldetese, mig Laurie celok nelkul maradt.

A kovetkezo reszre terve, a hotelben ketlem, hogy Kevin barki halottal (Evie, Laurie, Burton) talalkozna. A hotelben a ket vilag kozott ragadtak bukkannak fel, nem? Igaz, akkor nem ertem, Michael nagyapja vagy Gladys mit keresett ott az International Assassin-ben.

Zora - 2017. 05. 25. 21:00

3×06

Hát, nem tudom, de Kevin nem csak Miracle-ben halhatatlan? Vagy már máshol sem sikerült neki?
Jó volt a rész.

Josie05 - 2017. 05. 26. 02:16

Elég demoralizáló volt ez a rész, nem tudom hogy a végkifejlett miatt, vagy azért mert valahogy most először nem éreztem semmi ellenpontot a részben, ami feloldotta volna kissé a tömény fájdalmat ami a karakterekből árad. Annak ellenére hogy nem tetszik az irány, nagyon megmozgatja az ember gondolatait, az biztos. Viszont Kevin viselkedése számomra valahogy nem következetes, nem igazán látom a meghatározó fordulatokat ami kisvárosi zsaruból elmélkedő megváltójelöltté tette, még ha csak főként azért is megy bele mert annyira “elevennek” érezte magát a hotelben tett trip során.

Josie05 - 2017. 05. 26. 10:21

Meg egyébként is, nem tudom lesz-e még Nora, de nekem egy kicsit összecsapottnak tűnt ez a megszálottan, mindegy már csak másszunk be a gépbe! Matt meg, aki annak idején önként felmászott a keresztre, ateista lett? Meg Lorie is, elhiszem hogy ki van égve, de egy öngyilkosság valahogy nekem nem passzol a karakteréhez, olyan reálisnak tűnt mindig, aki nem menne el ilyen végletekig, még ha már esetleg kísérletezett is vele, egyébként ez is csak a mostani részből derült ki ugye!

Viszont mikor Michael (tényleg neki egyáltalán milyen szerepe van még itt?!) leinformálta Lorit hogy hol vannak, akkor valami Pigeon Run Road-ot emlegetett, szóval elképzelhetőnek tartom, hogy Matt meghal leukémiában, Laurie ugye már túl van a dolgon, Michael meg John hazautaznak, ki tudja, talán Kevin létfontosságú szervei sem fogják olyan jól bírni az oxigénhiányt, Garvey Jr. kap néhány évet bűnrészesség rendőrgyilkosságban miatt, Nora meg mivel már senkije nem maradt, és a gép se viszi sehová, maximum a tér és idő ugyanazon pontjára ahonnan elindult, örök életére arra lesz kárhoztatva, hogy a Pigeon roadon fuvarozza a galambokat! Csak sideworld ne legyen!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz