login |

Pilot: Guerrilla

2017. 04. 20. 21:45 - Írta: human

Szólj hozzá | kategória: Anglia lecsap, kritika, pilot-mustra,

Bevallom, mostanában egy kicsit tele vagyok a fontos filmekkel és sorozatokkal. Mármint amik ezt az első betűtől teljesen komolyan tolják. Egy Atlanta sokkal jobban leköt, miközben foglalkozik például a faji kérdésekkel is, méghozzá teljesen őszintén. Ez alapján kitalálható, hogy milyen kedvvel ültem a Sky és Showtime (mini)sorozata elé, amire teljesen illik a komoly jelző.

A történet a 70-es évek Londonjában játszódik, ahol épp egy bevándorlók és feketék elleni kemény törvényt akarnak hozni, ami nem tetszik pár érintettnek. Mármint ez a sorozat nagyon leegyszerűsített alapja, ennél azért sokkal rétegesebb, ami nem meglepő, hiszen az egyik legkomolyabb, de alig ismert drámát, az American Crime-ot készítő John Ridley hozta tető alá.

Nyilván most kéne annak jönnie, hogy “de”…, de valamennyire tényleg tetszett. Teljesen értem, hogy miért volt ez a pilot szerkezete, és a lassú, kicsit művészieskedő részekre is szükség volt, hiszen pont azt mutatta be, ahogy egy helyben topog a feketék mozgalma. Viszont ettől még untam, vártam, hogy valami történjen már.

Aztán persze megkaptam a “történéseket”, amikor bevetették a a Scotland Yard direkt feketék ellen alakított részlegét, akik a tüntetés közben “véletlenül” halálra vernek valakit botokkal.

És innentől elég gyorsan eszkalálódik a cselekmény, hiszen a főszereplő páros (egyikük tanár a másik pedig ápolónő), elhatározza: kiszabadít egy politikai foglyot. Mindezt azért, mert szerintük ő a mozgalom mögé tud állni, cselekvésere inspirálni másokat. Elég a szavakból és a békés tüntetésekből. Így lesznek harcosok a sima aktivistákból.

Mindezt eszméletlenül jó szereplőgárdával teszik. Bár a plakáton Idris Elba az egyik nagy név, és jó látni, azonban a kezdésben csak 2 jelenete volt – mondjuk abból az egyik elég erős. Viszont Freida Pinto teljesen meglepett, akkorát húzott, ő mutatta be legjobban békésből harcosba való átváltozást.

A rendezés és a vágás eleinte nem győzött meg, ezek a bejátszott flashback emlékek rohadtul hatásvadászok voltak, még ha pár karakter kapcsolatát, múltját is építették velük gyorsított eljárással. Még pár apróság volt amit zavart, de igazából az építkezés után már helyrerázódott az egész.

Elvileg tényleg lezárt a sorozat, 6 részes, szóval miniként kezelhető. Akit jobban érdekel, az mindenképp nézzen bele. Pontozni nem igazán tudom, a fontoskodás után még tetszett is, de valahogy mégsem érdekel annyira a folytatás, hogy azonnal nézzem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz