login |

Buffy the Vampire Slayer: Odi et amo – írta ayren

2017. 04. 21. 21:50 - Írta: vendegblogger

30 hozzászólás | kategória: kritika, régiség,

Jó néhány héttel ezelőtt winnie kitett két (egy, kettő), a sorozathoz kapcsolódó posztot a blogra, és miután én is leadtam szavazatomat a legemlékezetesebb epizódra (naná, hogy a musicales!), mindjárt nosztalgiáztam is egyet, és megnéztem az említett részt.

Meglepő módon a látványvilágot leszámítva abszolút nem érzékeltem az eltelt éveket. A karakterek ugyanolyan élők, a poénok ugyanolyan jópofák, Spike pedig pont annyira Spike, mint ahogy arra emlékeztem, úgyhogy – bár ennyi idő után nyilván lerágott csont a téma – kedvem támadt egy retro poszt megírására kedvenc vérszívómról, akinek saját, Top 10 Forever karakterlistámon biztos helye van cirka tizenöt éve.

Valószínűleg sok régi rajongó aláírja, hogy a szimpla tini sorozatnak indult, de aztán magát kultikussá kinövő Buffy the Vampire Slayer legizgalmasabb, legrétegzettebb, egyben legellentmondásosabb karaktere Spike, a vámpír. Mindez rengeteg plusz energiát ad a figurának, ezenkívül az őt játszó James Marsters játéka is elég teherbíró alapnak bizonyul ahhoz, hogy az írók bátran pakolhassanak rá.

De milyen vonásai is vannak a démonvilág Billy Idol-klónjának, melyek szinte azonnal megfogtak? A tovább mögött folytatom.

Először is, Spike rettentő badass. Klasszikus rosszfiú, amit a punk-rocker öltözködés (hosszú fekete bőrkabát, fekete farmer, fekete póló, vörös ing stb.) még inkább aláhúz. Szinte ordít róla az üzenet: halló, veszélyes vagyok! A veszélyes rosszfiúkat pedig a nők általában szexinek tartják. Sajnálom, srácok, ez van; evolúciós programozás.

Spike egyszerre gazember és hős, önző és önfeláldozó, féktelen és gyengéd, vicces és dögös, brutálisan őszinte és reménytelenül romantikus, egyszóval ördög és angyal egy személyben. (Ráadásul a színész cukibban tud nézni félrebillentett fejjel, mint egy alom labradorkölyök, és ez nem kifejezett hátrány, ha a női szívek megdobogtatásáról van szó.)


(Na nem egészen erre a nézésre gondoltam.)

A karakter kedvelhetőségéhez hozzájárulnak szarkasztikus vagy csak simán vicces beszólásai, bár hozzáteszem, a humor nem csak őt jellemzi ebben a sorozatban, majdnem minden szereplőnek jut néhány jó mondat. Spike szórakoztató oldala már színre lépésekor, a második évadban is kellemesen ellenpontozza a róla kialakított képet, amikor még csak egy arrogáns, kegyetlen, beképzelt, potenciális főgonosznak ígérkezik.

Amúgy ő a legfejlődőképesebb karakter is a sorozatban, és mivel a személyiségváltozása a Buffy-val való viszonyán keresztül mutatkozik meg leginkább, ezt a viszonyt veszem most közelebbről górcső alá.

Ha röviden akarnám jellemezni nagy ívet leíró kapcsolatukat, azt mondanám, hogy három alapvető szakaszból áll:

  1. Gyűlölet és ellenségeskedés, megszakítva egy rövid intermezzóval, amikor szövetkeznek a gonosszá vált Angel ellen.
  2. Egymás iránt érzett vágy, illetve Spike részéről szerelem.
  3. Bizalom és lassan alakuló intimitás, valamint Buffy részéről is valami nem egészen egyértelmű viszonzásféléje a szerelemnek.

A második és harmadik évad ellenségeskedésével nem foglalkozom, mert igazából akkortól lesz érdekes a kettőjük közti dinamika, amikor Spike állandó szereplővé válik. Ez a húzás számomra nagyon megdobja a show-t. A negyedik évad legviccesebb helyzetei már jórészt az ő személyéhez kötődnek.

Ott van például az a jelenet, amikor meg akarja harapni Willow-t, de a fejébe ültetett chip miatt nem sikerül, és ők ketten előadnak egy klasszikus kis pszichológia helyzetgyakorlatot az impotenciáról. Vagy amikor egy félresikerült varázslatnak köszönhetően össze akarnak házasodni Buffy-val, akivel egészen addig mind verbálisan, mind fizikailag csak vadul gyapálták egymást.

És persze a negyedik évad lesz a vámpír karakterfejlődésének kezdete is. Amint beleszeret a Vadászba, a személyisége lassan elkezd átalakulni. Elindul egy hosszú úton, aminek a végén rendkívül fájdalmas módon nemcsak visszanyeri a lelkét, de fel is áldozza magát Buffy-ért, vagyis az igaz szerelemért. És mi lehet ennél romantikusabb dolog?

Apropó, romantika… Ez a vonás mindig megvolt Spike-ban, már emberként is, hiszen eredeti életében, a XIX. században Véres William néven gúnyolt fűzfapoéta volt, ráadásul epekedő szerelmes. A versírást a halála után ugyan abbahagyja, de szerelmes természetét nem tudja levetkőzni.

Ki kell, hogy mondjuk; Spike amolyan igazi kapcsolatfüggő típus. Birtokló és egyben oltalmazó ösztön él benne a szeretett nők iránt, a maga módján igyekszik gondoskodni vámpír barátnőjéről, az őrült Drusilláról, amikor az elveszti az erejét, és ugyanez a törődés megvan benne Buffy-val szemben is. Részben azért őrjáratozik vele éjszakánként a temetőben, hogy fedezze a Vadász hátát, ha szükséges – és persze azért is, mert számítva a „munkahelyi” kapcsolatok romantikájára, így akar közelebb kerülni hozzá.

A negyedik, ötödik és hatodik évadra tökéletesen illik a poszt alcímében szereplő Catullus-idézet: gyűlölök és szeretek. Spike-ban mindkét érzelem egyszerre munkál. Egyrészt szerelmes Buffy-ba, tehát gyengédséget és vágyat érez iránta, másrészt viszont gyűlöli, hiszen olyasvalakitől függ a boldogsága, aki nem viszonozza az érzéseit, ergo el akarja pusztítani a lányt, hogy annak ne legyen többé hatalma felette.

Már nem a vámpírok gyilkolásvágyáról van szó, mint a sorozat elején, hanem egy nagyon is emberi érzelemről. A 6×07-es musical epizódban, amikor a varázslat mindenkit arra kényszerít a városban, hogy a kiadja legbensőbb érzelmeit, ő ezt a gyötrő, kettős érzést énekli ki magából, ahogy az élet értékéről is paradox módon ő győzködi dalban a feltámadt, de még mindig a túlvilág boldogsága után sóvárgó Vadászt.

A negyedik évadtól kezd tehát megváltozni kettőjük viszonya. Spike megkapja a chipet, ami miatt nem tud többé embereket ölni, és ezzel elindul a „szocializációja” Buffy baráti körében (Scooby Gang), bár Dawn-t leszámítva mindenki más megveti. Az évad végén már szerelmes Buffy-ba, bár eleinte próbál tenni természetellenesnek gondolt az érzései ellen, hiszen a sorozat mitológiája szerint a Vadász és a vámpírok ősi ellenségek.

Az ötödik évadtól Spike folyton Buffy nyomában jár, és többször is szerelmet vall neki. Ő az, akit az évadzáró epizódban szemmel láthatóan legjobban megráz a lány halála. Amikor a döbbent barátok a holttest köré gyűlnek, a vámpír arcát kezébe temetve zokog, és amikor a következő évad elején a feltámadt Vadász megkérdezi tőle, meddig volt távol, habozás nélkül rávágja, hogy száznegyvenhét napig. Csak egy szerelmes férfi tartja ilyen pontosan számon az időt.

Érzelmei valódiságát bizonyítja, hogy még Buffy halála után is törődik a lány tinédzser húgával, Dawnnal, akire korábban is sokszor vigyázott, és megpróbálja összefogni a Scooby Ganget az esti őrjáratok idejére, hogy a többi vámpír ne vegye észre a Vadász halálát.

A hatodik évadban bontakozik ki kettőjük között a liezon, melynek során a vámpír valójában sokkal emberibbnek bizonyul, mint a Vadász. Spike soha nem pusztán szexet akar, ő nem csak használja a lányt, ellentétben Buffy-val, aki végig szexuális pótléknak, feszültségoldónak tekinti a másikat és megveti magát a mocskosnak tartott viszony miatt, de saját maga megvetését Spike-ra vetíti ki. Tagadja, hogy a vámpírnak lehetnek érzelmei, sőt, még a személyiségét is megkérdőjelezi, és „valaminek” nevezi őt.

Azt gondolom, talán éppen azért meri gátlástalanul kiélni vele a vágyait, mert nem tekinti emberi lénynek, megpróbálja egyfajta erotikus fantáziavilágnak venni az együttléteiket. A megalázások ellenére Spike kitartó, és ha megbántva is érzi magát, elviseli az elutasítást, akárcsak azt, hogy a Scooby Gang állandóan semmibe veszi, holott a lány halála utáni nyáron végig együtt dolgozik velük.

Úgy vélem, végül nem is a lelke visszaszerzése, hanem a Buffy iránti fájdalmas szerelem lesz az, ami kiemeli őt a lelketlen vámpírlétből, és teszi újból érző lénnyé.

A 6×09-ben történik meg az első szeretkezésük, ami a körülmények, a környezet miatt annak idején majdnem olyan emlékezetes nyomot hagyott bennem, mint a musical-epizód. Valószínűleg azért találtam annyira hatásosnak azt a részt, mert rendkívül gazdag érzelmileg.

Spike rájön, hogy Buffy „nem jól jött vissza” a túlvilágról, már korántsem annyira ember, mint volt, hiszen a gátló chip ellenére a démonvilág teremtményeihez hasonlóan őt továbbra is képes megütni. A szokásos verbális küzdelemmel indul a jelenet, melynek során fájdalmas igazságokat vagdosnak egymás arcába, majd ugyancsak eléggé megszokott módon a szájkarate valódi verekedésbe torkollik, ami végül átcsap egy megdöbbentő héja-nászba.

Spike arcán tisztán olvashatóak gyorsan váltakozó érzelmei a haragtól a verekedés élvezetén és a nyers vágyon át az első együttlét szinte szent áhítatáig, amikor a romos házban, a porban és mocsokban egymáséi lesznek. A vad és féktelen szeretkezés közben körülöttük darabjaira hulló ház pedig mintegy előrevetíti ennek a pusztító kapcsolatnak a jövőjét is.

Spike tényleg szereti Buffy-t, de rosszul szereti: szexuális függőséggel próbálja magához kötni a lányt, akinek a vámpírral való együttlét egyfajta drog, így nyomja el magában a feltámadása miatt érzett ürességet, depressziót. Mivel Spike csak a szexualitással képes irányítani a másikat, a Vadász legrosszabb, veszélykereső oldalára apellálva egyre veszélyesebb helyzetekbe sodorja őt.

A Bronze nevű szórakozóhelyen például nyílt színen, a galérián kísérti meg és szeretkezik vele, valószínűleg abban a reményben, hogy lebuknak, mert úgy Buffy elveszíti barátai szeretetét és megbecsülését, és magára maradva jobban rászorul az ő társaságára. Amikor Buffy felismeri a függőségét és a kapcsolat veszélyeit, szakít vele, amit Spike nem képes elfogadni, és megpróbálja megerőszakolni a lányt. Abban reménykedik, hogy a szexszel szokás szerint hatni tud rá, hiszen csak ez az egy dolog működik közöttük.

Buffy-nak sikerül az utolsó percben megállítania Spike-ot, aki felismeri, hogy válaszúthoz érkezett. Humanizálódott annyira a Vadásszal és barátaival való kapcsolatban, hogy még ő is megdöbbenjen attól, amit tett. A chip beültetése óta se nem igazán ember, se nem igazán vámpír. Választania kell a két oldala között, és ő az emberi felét választja – bár az írók némi tereléssel eleinte az ellenkezőjét sugallják.

Spike elmegy Afrikába, hogy vállalva egy rendkívül fájdalmas folyamatot, visszaszerezze a lelkét, abban a reményben, hogy Buffy megbocsát neki, és végre méltónak találja a szerelmére.

A hatodik évadban kissé talán túlhajtják az erotikus jeleneteket Spike és Buffy között, bár a helyzetek, amikbe a két karaktert helyezik, kétségkívül sokat hozzáadnak viszonyuk árnyalásához, tehát nem nevezném öncélúnak őket. Egyértelműen felnőttebbé válik a sorozat, végleg ledobja magáról a tini bélyeget – persze kérdés, hogy a kvázi szoftpornó egyenlő-e a felnőttséggel?

A hetedik évadban ismét változik a felállás: újra kell épülnie az erőszak kísérletével terhelt kapcsolatnak a vámpír és a Vadász között. Bár úgy érzem, a lelke visszaszerzésével kicsit kiherélték Spike figuráját, cserében kapunk néhány szép pillanatot, a világvége fenyegető árnyékában alakul ki a tényleges bizalom és megbecsülés közte és Buffy között.

Az alapvetően ösztönlény Spike képes szintet lépni. A 7×21-ben bevallottan élete legboldogabb éjszakáját éli át Buffy-val, holott mindössze a karjaiban tartja, és nézi, ahogy alszik, az elbizonytalanodott, és barátai által magára hagyott Vadász pedig egyedül az ő szavaiból képes újból erőt meríteni az előttük álló harchoz.

Talán nem véletlen, hogy ismét egy idegen házban történik mindez, akárcsak az első együttlétük. A kör bezárul.

Elmondható, hogy egymásnak köszönhetően mindkét karakter komoly önismereti folyamaton megy át a sorozatban, miközben mind a legrosszabbat, mind legjobbat kihozzák a másikból. Buffy Spike-kal éli meg a rosszfiú-korszakát, és fedezi fel önnön szexualitásának sötét oldalát, a vámpír pedig kivételes fejlődőképességről tesz tanúságot: a fináléban lemondva saját vágyairól, utolsó szavaival gyakorlatilag elengedi Buffy-t, mert végre tisztán látja, hogy a lány (még?) nem szerelmes belé.

Spike ekkor válik érzelmileg éretté: Pinokkióból igazi kisfiú lesz.

A legtöbb sorozatban a szerelmi viszony hamar csöndes unalomba fullad, miután összejönnek a szereplők. A Buffy the Vampire Slayer egyik értéke, hogy sikerül az alkotóknak jó tempóérzékkel váltani a kapcsolat egyes fázisai között, megmutatva, hogyan lehet évadokon keresztül változatossá és érdekessé tenni az ilyesféle dinamikát.

Végezetül hozzátenném, hogy ha a fiatalabb junkie-k közül valaki, aki korából adódóan anno nem láthatta a sorozatot, a poszt elolvasása után azt a következtetést vonja le, hogy egyszerűen valami vámpír köntöst viselő csajos melodrámáról van szó, az nagyon téved.

Az általam kedvelt szerelmi szál mellett más erények is akadnak bőven, hiszen a feelgood viccesség mellett mindig is erős öniróniát tanúsítottak a készítők. A sok csihi-puhi közepette a számos kedvelhető szereplővel rendelkező sorozat maximum egy-két percre veszi komolyan önmagát, és mindezt képes úgy megvalósítani, hogy időnként még valódi érzelmeket, komolyabb mondanivalót is fel tud mutatni.

Leginkább ezek a vonásai különböztetik meg a szokásos tiniszériáktól a Buffy the Vampire Slayert, és teszik annyi év után is tökéletesen élvezhető szórakozássá.

30 hozzászólás Ne habozz!

jessm - 2017. 04. 21. 22:13

Érdekes nekem a sorozatot a mellékszereplők tették élvezhetővé és azért kezdtem bele és maradtam, míg az első két évad mai napig nem tudom megnézni. De Faith, Riley, Tara, Dawn, Spike, Wood igazgató miatt a 3.- 7. évadokat mind imádom.

Spike és faith miatt még képes volt Angel is nézni, amit abszólut nem bírtam nézni.

kiskiraly - 2017. 04. 21. 23:29

Kissé off:

Én éppen most nézek James Masters Comic conos videókat. Fent van egy ausztrál közönségtalálkozós 2001-ból és több mint 15(!) év után is jár közönségtalálkozókra. Ez nemcsak a karakter népszerűségét, hanem a sorozatét is mutatja.

A Facebookja szerint csak idén vagy 20 közönségtalálkozóra megy (nagy részük persze USA-ban van).

Nekem is az egyik kedvenc karakterem:)

winnie - 2017. 04. 21. 23:33

OFF: sőt, nem csak a népszerűségre utal, hanem az örökzöldségre, az időtállóságra.

(mondjuk a színészek közül, aki bekerül a közönségtalálkozók világába, mert olyan karaktert hoz, az lazán megél belőlük, még talán kisebb formátumú szereplőként is.)

Maradék - 2017. 04. 22. 01:25

OFF:
Jó látni, hogy még azért itthon is van egy maroknyi aktív rajongótábora van a sorozatnak:)

Én is az évforduló miatt bele-bele nézegettem, ha volt időm, úgy 4-5 évente mindig újra előveszem, olyan ez, mint egy kis safety blanket. De most először éreztem azt, hogy kicsit túlhaladt az élet azon, mint amit a képernyőn láttam.

A 4. évadból néztem részeket és nem értettem, hogy mi olyan fura abban a bulijelenetekben. Aztán rájöttem arra, hogy de fura, ezek az arcok tényleg beszélgetnek egymással, iszogatnak, és senki se bmul bele a telefonjába:D Emiatt éreztem azt, hogy a sorozat egy mindennapi aspektusban már lemaradt.

Ambriel - 2017. 04. 22. 08:36

Köszönöm ezt a bejegyzést, szuper lett.
Spike volt az abszolút kedvencem a sorozatból, vámpír pasik közül pedig a mai napig ő áll a toplistám élén (bocsi Damon, Lestat).
Kedvet kaptam egy újabb darához, ami kb. az ötödik újranézés lesz. :D

gatling - 2017. 04. 22. 08:50

Csak a teljesség kedvéért még hozzáírhattad volna, hogy Spike története folytatódik az Angel 5. évadjában, mert amúgy eléggé komplett karakterleírás volt ez, valljuk be…

ayren - 2017. 04. 22. 10:02

gatling
Nem akartam az Angellel foglalkozni, mert Spike karaktere teljes ívet ír le a Buffy-ban, hiszen a sorozat végén “meghal”, meg hát amúgy is rohadt hosszú lett a poszt. :)
Amúgy most pörgetem át az Angel 5. évadát (ami nekem nem vált igazi kedvenccé) Spike miatt. A felénél járok, és van egy olyan érzésem, hogy igazából itt már nem tudtak sokat kezdeni vele, kifulladt a karakter. Túl jó lett, és ezért kicsit unalmasabb, vagy ördög tudja… Szóval az Angeles epizódok már nem tesznek hozzá semmit a személyiségéhez.

ayren - 2017. 04. 22. 10:07

Maradék
Nekem nem fura, mert amikor még én jártam bulikra, sehol sem voltak az okostelefonok. :)

ayren - 2017. 04. 22. 10:10

kiskirály
Én pont most, a poszt megírása idején néztem meg Marsters friss fotóit, és sajnos elég megdöbbentő volt látni, hogy ha a vámpírok nem is öregszenek, az őket játszó színészek igen. Sajnos. :)

CsuDa - 2017. 04. 22. 10:14

Nekem is Spike volt a kedvencem, a színész biztos örült volna, ha ilyen hosszú elemzést olvashat a karakteréről. :) Egyébként James azóta is használja a Spike nevet (persze érthető, hiszen ebben a szerepben lett híres).

DonMaros - 2017. 04. 22. 10:28

Azért az Angel-el való rivalizálása és a “lehet hogy én vagyok a kiválasztott” dolog szerintem érdekes volt az Angel 5. évadban. De nekem Spike holtversenyben van Giles-al, mint kedvenc karakter. Ha kicsit többet kaptunk volna a sötét oldalából meg is előzné.

ayren - 2017. 04. 22. 10:32

DonMaros
Persze, a rivalizálásuk még hozott időnként viccesebb helyzeteket, de ez sem új. Spike “béta hímként” mindig is vetélkedett Angellel, már a Buffy-ban is.

A. - 2017. 04. 22. 10:35

“a démonvilág Billy Idol-klónjának”
Már elnézést, de nem úgy volt, h Billy Idol kopizza őt?:)
vagy ezt csak én olvastam/gondoltam annak idején?:)

A. - 2017. 04. 22. 10:39

Buffy: I’m looking for this guy. Bleach blonde hair, leather jacket, British accent. Kinda sallow, but in a hot way?
Bouncer: Yeah, yeah, I know the guy. Billy Idol wanna be?
Buffy: Actually, Billy Idol stole his look from…. Nevermind.

ayren - 2017. 04. 22. 10:43

A.
De, Spike élettörténete szerint úgy volt, elhangzott.
A készítők viszont nyilván fordítva gondolták, már csak azért is, mert nem a 70-es években forgatták a sorozatot (amikor a flasbackek szerint Spike már úgy nézett ki, ahogy megismertük), hogy beelőzzék B. Idolt. :)

kiskiraly - 2017. 04. 22. 12:24

ayren:
Egy helyen viccesen nyilatkozta, hogy bármikor visszatér egy Buffy-s sorozatban sorozatba, ha
1. Josh Whedon áll mögötte
2. Ráköltenek 500 millió dollárt a CGI-ra, hogy fiatalabbá tegyék az arcát :)
(ugye a vámpírok nem öregednek meg…)

ayren - 2017. 04. 22. 12:38

kiskirály
Hát azt a zsét már nemcsak arcára kellene költeni. :)
Még ha nem is vetkőztetnék le állandóan, mint a Buffy-ban – nagyon helyesen! :) – hiszen most már egy ötvenes fickóról van szó.

A. - 2017. 04. 22. 13:12

@kiskiraly, ayren: szerintem a rajongók lennének (lennénk) olyan jó fejek, h szemet hunynának a megöregedés tényén:)

ayren - 2017. 04. 22. 13:38

A.
Mmm, azért nem hiszem, hogy ugyanakkora sikert aratna, mint fiatalon. Én is szívesebben legeltetem a szemem a harmincas Spike pucér felsőtestén, mint az ötvenesén. :)
A karakter sikerében a színész jó külseje is szerepet játszott – mint általában lenni szokott.

A. - 2017. 04. 22. 14:16

ayren : én sem szeretnék reboot-ot, nem komolyan írtam. Ahogy feljebb célzott rá valaki, a sorozat egy elmúlt kor lenyomata, és ezt én pozitív értelemben értem, nem “hibaként”, kár lenne rontani az élményen.

ayren - 2017. 04. 22. 14:28

A.
Egyetértek. Ráadásul én eléggé tartok a reebotoktól, pláne az X-akták újrahasznosítása óta. Félek, a Twin Peaks-é sem lesz jobb…

A. - 2017. 04. 22. 15:04

Ne is mondd, a TP-től már előre félek, de most nem a várható para-faktor miatt ahogy annak idején, hanem amiatt h sz.r lesz:)

Ananiila - 2017. 04. 22. 18:13

VHS korszak kedvence. Nem győztem beállítani a videót, amikor nem tudtuk a tesómmal együtt megnézni a tv-ben. :) Azóta is Spike a kedvenc vámpírom.

drake - 2017. 04. 22. 18:25

wow! ez nagyon tetszett :) Mindennel egyetértek :)

Zsanna - 2017. 04. 23. 01:06

Spike volt a kedvenc. Évekig a szobám falán volt a képe. Még azután is jóval, hogy elköltöztem otthonról. Mindig jó kis emlékekkel töltött el, ha hazamentem a gyerekszobába, és rápillantottam. Tényleg badass volt, rettentő vicces, és cuki.

Kissé csalódott voltam, hogy végül Buffy nem érezte előbb a szerelmet iránta. Nekem amúgy a végén az volt az érzésem, vagyis számomra úgy tűnt (aztán lehet csak bemeséltem magamnak, mert ennek örültem volna) hogy igenis szereti őt, csak olyan világvége harc közepén voltak, ahol nem kettejük élete és boldogsága volt a tét, hanem a világ létezése, így nem engedhetett az érzelmeinek.

Az Angel-es részeket nem néztem meg, mert tudtam, hogy Sarah M. Gellar nem fog visszatérni. Úgy pedig nem éreztem igazi folytatásnak Spike történetét.

Spike valóban top karakter, és James Marsters nagyon jól játszott. Valahogy neki találták ki az egészet. Láttam más filmjeit, egy antalógia sorozatot, amiben szerepelt, de semmiben nem találtam olyan jónak (és szexinek), mint a Buffyban. Így mindenképpen a sorozat miatt és az abban felmutatottakra gondolok rá.

Art3mis - 2017. 04. 23. 03:30

Nem tudnám megmondani, hányszor néztem végig a sorozatot. Spike köröket ver mindenkire benne, imádom őt! A 6. évad elég megosztó, ahogy olvastam itt-ott, vagy nagyon utálják, vagy imádják. Én a kettő között vagyok, mikor először néztem kicsit megfeküdte a gyomroma darkos téma, igaz, már az 5. végefelé is kinőtte a sorozat a tini jelzőt. Whedonnak köszönhető az egyik legmeghatározóbb sorozatom, a fekete humorával, az érdekes karakterekkel meg hát mindennel együtt. Jó ez a cikk, gratula! :)

ayren - 2017. 04. 23. 08:30

Art3mis
Én az elmúlt hetekben a cikkíráshoz végigpörgettem azokat a jeleneteket, amikben Spike szerepel, de persze időnként máshol is leragadtam.
Úgy érzem, hogy Whedon tulajdonképpen azt csinálta, amit Rowling a Harry Potterekben: alkalmazkodott a célkorosztályhoz, és a sorozat velük együtt nőtt fel.
Ezért vált kicsit sötétebbé a tónus az utolsó évadokban, ezért jöttek a kicsit felnőttebb mondanivalók, és ez tágabb spektrum egyáltalán nem baj, sőt, hiszen ugyanakkor a humor is megmaradt.

ayren - 2017. 04. 23. 08:39

Zsanna
Na ja, Buffy érzéseit asszem rendesen szételemezgették anno a neten, Whedonék direkt vették ilyen ellentmondásosra a figurát, így mindenki azt gondolhatja róla, amit akar. :)
Az én értelmezésem szerint (és ahogy Buffy a sütis hasonlattal élve elmondja Angelnek, amikor az elhozza neki a talizmánt), ő még nincs készen. Tudja, hogy a személyisége még alakul, és amikor a többi Vadász megteremtésével “szabad” lesz, akkor azzal az idővel akar élni, amit kapott, és saját magát választja, nem Spike-ot vagy Angelt.
Tehát igazából egyik vámpírba sem lehet halálosan szerelmes. Angelbe már, Spike-ba pedig még nem. Angel a múlt, Spike pedig a soha meg nem valósuló jövő.

bàrànyfelhõbodorító - 2017. 04. 23. 13:10

Soha senkinek nem sikerült jobb vàmpír karaktert alkotnia, mint Whedonnak. Spike örök kedvenc marad. Tizenévesen pont úgy rajongtam a karakterért, mint harmincon túl.

Zsanna - 2017. 04. 23. 23:45

ayren

Hát igen. Mi (én és még jópár szentimentális rajongó) készen voltunk egy ilyen románc végignézésére. Bár az biztos, hogy ha meglépik, most nem beszélgetnénk erről, és nem maradt volna meg ilyen élénken az egész.

Így volt jó, ahogy.

Most daráltam a 20 éves évfordulóra az első évadot. De ez az írás meghozta a kedvem a többihez is.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz