login |

24: Legacy: vége az 1. évadnak

2017. 04. 24. 14:50 - Írta: dzsiaj

27 hozzászólás | kategória: 2016/17 finálék, kritika,

Ha csatornafőnök lennél, és szeretnél feléleszteni egy közönségkedvencet folytatásként vagy spinoffként (márpedig a FOX ebben nagyon benne van mostanában, elég a The X-files-ra, vagy a Prison Break-re gondolni), akkor hogyan döntenél:

a.) lecserélnéd a régi írógárdát, hiszen egy új csapat friss, más, talán kreatívabb szemmel nyúlhat hozzá a régi alapanyaghoz?
b.) lecserélnéd a főszereplőt, de megtartanád a régi írókat, mert… mert csak?

Azt jól tudjuk, hogy a csatornafőnökök hogyan gondolkodtak, hiszen előttünk a végeredmény, ami szerintem pontosan úgy sikerült, mintha a klasszikus széria 10. évadját néztük volna végig. Vagy bármelyik sorozat 10. évadját.

Eric Carter (Corey Hawkins) nehéz (fél) nappal kell, hogy szembenézzen. Annak idején elit egységével egy bevetés során sikerült leszámolniuk Ibrahim Bin-Khaliddal, a rettegett terroristával. Carter azóta kilépett a seregből, és feleségével (akit egyébként saját maffiózó bátyjától szeretett el) új életet kezdtek. Most azonban elkezdik legyilkolni volt katonatársait, és úgy tűnik, hogy a terroristák megújult erőkkel készülnek újabb támadásokra- ezúttal amerikai földön.

A témaválasztás kvázi adta magát, hiszen az utóbbi években az Iszlám Állam merényletek sokaságát hajtotta végre világszerte, nevük semmi perc alatt beivódott a köztudatba. Nem ez volt a 24 baja.

Kiefer Sutherland helyett új főszereplő érkezett, és kezdetben nyilván volt félnivalója a készítőknek Corey Hawkins fogadtatását illetően. Hawkins azonban simán átugrotta a lécet: karaktere badass volt, de nem rendelkezett Jack Bauer halhatatlanságával, így izgulhattunk a sorsáért. Még azzal együtt is, hogy nyilván nem az ő meglepetés-halálára számítottunk egy-egy epizód végén. Nem is ez volt a gond a 24-ral.

Akcióból, lövöldözésből, üldözésből, verekedésből most is kaptunk bőven. Nem vagyok nagy bunyószakértő, de szerintem pontosan azt jutott nekünk, ami eddig is, nekem teljesen rendben voltak ezek a jelenetek (ellentétben mondjuk az Iron Fist ultragagyi ökölharcaival). Szóval ez is mehet a mérleg pozitív oldalára.

Hogy miért volt mégis teljesen középszerű, helyenként gyenge és fejfogós az újramelegített sorozat, azzal bizony – ősi közhellyel élve – köteteket lehetne megtölteni. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

A legnagyobb probléma talán az volt, hogy a szokásos, a 24-tól annyira megszokott és megunt köreit rótta ez az évad is: a főhős – nyilván – nagy bajba kerül, ami – természetesen – a szeretteit is érinti. A hivatalos szervek segítségére – persze – nem számíthat, ezért „ámokfutásba” kezd.

Aztán – naná! – a CTU is rájön, hogy ő a jófiú, így – egyből – a bizalmukba fogadják, de ezzel –mert itt senki semmiből nem tanul – a főhős ismét kénytelen lesz visszaélni.

Segítőinek – szokás szerint – muszáj kijátszaniuk a rendszert, de lebuknak, kispadra ültetik őket, csakhogy hamar kiderül, hogy szükség van rájuk, így visszajöhetnek játszani, hogy aztán megint jól szembe menjenek az összes törvénykönyv és szabályzat passzusaival és paragrafusaival.

Az egyszeri néző pedig csak les, hiszen ha a sok, szappanoperába illő titkolózás helyett inkább tájékoztatták volna egymást a történtekről, talán a dolgok sem fajultak volna el túlzottan.

Közben pedig foglalkozni kell a magánéleti szállal is, ami szerintem most sikerült a legrosszabbra mind közül (eleve nem is értem, hogy mit kereshet a rendvédelemben egy olyan ember, akinek Washington egyik legnagyobb drogterjesztője a bátyja. Tudom, hogy hülyeség, de engem ez nagyon zavart végig).

És igen, hogy ilyenkor szokott jönni a a dzsóker visszavágás, miszerint „mégis mit vártál, mindig is ilyen volt?!”, vagy az, hogy „nem kell ezzel-meg-azzal foglalkozni, és akkor tök élvezhető”, de ezeknek a közbevetéseknek hadd vegyem elejét: ez a fajta önismétlés, a megújulásra való képtelenség (vagy talán igény nélküliség) már a régi sorozat kései szezonjainak is nagy hibája volt.

Nyilván minden széria a szokásos paneljeiből építkezik, de a 24 íróinak eszköztára valami hihetetlen szinten leegyszerűsödött, és ez idén kristályosodott ki leginkább – nem véletlenül vetettem fel a poszt elején, hogy ha már ennyire új életet akartak lehelni a cuccba, akkor mondjuk nem (csak) a főszereplő cseréjében kellett volna kimerülnie a dolognak.

Idén sajnos azzal a fránya idővel sem sikerült mindig jól sáfárkodniuk a készítőknek: esküszöm, hogy eddig nem tűnt fel, sőt, nem is foglalkoztam vele túlzottan, hogy mennyire sikerül tartani magukat a „real time”-hoz, de itt helyenként látványosan nem ment. Konkrét példát spoilerveszély miatt nem akarok mondani, de helyenként csúnyán kilógott a lóláb.

És ezek után már kvázi mellékesek is az „elfelejtett”, vagy félbehagyott történetszálak; a CSI-szindróma, miszerint az informatikus kérdezi ki a tanút; vagy hogy a nem angol anyanyelvűek egymás közt is inkább angolul beszélnek, akcentussal.

Vérzett a 24: Legacy rendesen, és nem csak a növekvő hullahegyek miatt. Fogalmam sincs, hogy a FOX kér-e új szezont ebből – a nézettség nem feltétlenül indokolja – , de nekem már idén is csak úgy sikerült kitartanom, hogy az évad második felét egyben daráltam le. A pörgéssel, izgalmakkal, akciókkal továbbra sincs gond, ebből a szempontból nézeti, kínálja magát a spinoff, de egy új körre már nem biztos, hogy beneveznék.

Szomorú 5,5/10 ez, de ennél többet nem csikar ki belőlem a sorozat.

27 hozzászólás Ne habozz!

Roxi - 2017. 04. 18. 20:49

Csodálkoztam volna,ha így marad. Minden túl simán ment. A Tony-Carter csata,meg a kislány-Rebecca csere is. Azért komolyan sajnáltam Rebeccát a sorozat végére ő meg a férje lett a két legszimpibb szereplő. Ráadásul Carteren talán volt mellény is,így az áldozata eleve felesleges volt. De valakinek kellett a néma óra és ha már nem Tony az,akkor mint fajsúlyosabb szereplő maradt Ő. Mindenesetre ha lesz folytatás a szenátor és Carter kettőse benne lehetne.Nem egy Jack-Palmer páros,de a végére egész jól összedolgoztak.

Tyberius06 - 2017. 04. 18. 21:24

ah a végére csak megkaptuk a teljesen felesleges 12 órás ugrást is. Oké valahol érhető volt a motivációkat tekintve, de összességében felesleges. Amit sajnáltam, hogy Nassirire nem volt elég idő, és valahol csalódást keltő, hogy nem Carterral intéztették el, nem jön be az határozott állás foglalás a készítők részéről, mert igazából Carter a végére tudni vélte Nassiri motivációját és bár egyértelmű volt, hogy leszedné a faszit, de azért ott volt a háttérben az is, hogy vannak kétségei. És erre igazából ráerősített az is, hogy végül Bin Khalid nyírta ki. Mondjuk az a jelenet elbaszott volt több szempmontból is, kb annyira elbaszott, mint a 9-dik évadban Jack ex-nőjének a halála. Egyszerűen nem jönnek össze a reakció idők, mert Carter fel volt készülve arra, hogy leszedi mindkét terroristát, mondja is Rebeccának, és amikor Bin Khalid el kezd lövöldözni totál kimerevítve mutatják, hogy Carter csak áll, Rebecca meg mozdul és ráveti magát, holott képzett elit kommandósként addigra a nőnek már a földön kellett volna lennie és Carternek rég lőnie kellett volna Khalidra, főleg hogy másodpercek teltek el aközött, hogy lelőtte Nassirit és átirányította a fegyvert Carterékre…. Az ilyen faszságok fárasztanak…
A Tony-s bunyó jó volt, bár ismét alul volt használva Tony és csapata, ráadásul a csapat legtöbb tagjának helló is lett.
Összességében felejthető lett a zárás is és az egész évad is. A 24 6-dik évadját nem sikerült alul múlnia, de igazából ezt is és a 9-dik évadot is ahhoz tudnám leginkább hasonlítani, felvonultatták ebben a 3 évadban az összes agyonhasznált, önismételt motívumot minden eredetiséget és fantáziát nélkülözve.

Kissur - 2017. 04. 19. 00:40

Szerintem a 6.évadot még a Live Another Day is alulmúlta, azt meg ez. Egyértelműen a 24 legrosszabb évada volt. A 6.évadban az éjfél körüli részek voltak rosszak, de anno a CTU-s támadástól kezdve eléggé jó lett az évad vége, és pozitívabb emlék marad. Ez viszont nem. És a LAD-ot sem nézem újra egyhamar. 5/10 az évad.

Az remélem mindenkinek megvan, hogy az elején részekig építették Aisha lázadását Isaac ellen, majd miután elszökött, teljesen megfeledkeztek róla. Arról nem is beszélve, hogy Föld-2 Flash… izé Mullins kiütötte Masukat a 11.rész végén, és róla is teljesen megfeledkeztek! Vicces. :D Az anyasorozat legrosszabb évadait felhúzta Kiefer Sutherland játéka, vagy csupán a puszta jelenléte. Itt nem volt kiemelkedő karakter, aki elvitte volna a hátán a sorozatot.

Shannen - 2017. 04. 19. 02:28

Ez a finálé nem okozott meglepetést. Pontosan olyan volt mint az egész évad. Összeszedetlen, logikátlanságokkal megpakolt önismétlés. Az évad elején még valószínűleg azért voltam bizakodó mert darálva néztem és úgy általában jobban túl lép az ember a negatívumokon. Sajnos amíg az írók nem tudnak mást kitalálni, mint a korábbi paneleket egymás után pakolni, miközben az olyan alap dolgokra sem figyelnek, mint a real time, vagy hogy a terroristák ne angolul beszéljenek egymás között, és még sorolhatnám, addig hiába próbálkoznak pár évente Kiefer-rel vagy nélküle, nem lesznek képesek azt a szintet hozni, mint a 24 korai évadai.

Ami a finálét illeti: Rebecca-t sajnáltam, hogy így végezte (főleg, hogy tök banális volt az egész), Tony-ék csapata maga volt a röhej (a csaj, aki előtte még terminátor üzemmódban volt hosszú másodpercekig bámulja Carter lábát azok után is, hogy Tony rábólintott, hogy lőhet, mindezt csak azért, hogy az *utolsó* pillanatban megcsörrenhessen a telefon…)

Én Corey Hawkinsnak adnék egy akciósorozatot (lehetőleg Miranda Otto-val együtt, akinek szintén jól állnak a hasonló karakterek, lásd Homeland), a 24 író gárdáját pedig többet biztos nem engedném 24 scriptet írni.

Nálam az évad és a finálé is kb 5/10. Hogy rosszabb volt-e mint a LAD? Jó kérdés, őszintén szólva már nem is nagyon emlékszem az ottani történésekre. Talán ez is elmond valamit, nem?

carlos - 2017. 04. 23. 12:12

Az utolso reszekre ratudom sutni,h jo volt,de kb ennek kellene lennie az alapszintnek. (Carterrel sincs gond,Andy is mukodhetne,akar a a naiv elnokunk is meglehetne a kovetketo evadra.) 12 resz utan az original 24et is elkaszaltam volna. Keves ez ugy,h azt a kis idot is elpazaroljak az irok, plussz mar mindent trukkot ismernek a rajongok. Lehetetlen kuldetes volt.

winnie - 2017. 04. 24. 14:55

meglepett, mert ahogy a 9. évadot, azt hittem, hogy ezt is végig fogom nézni akkor is, ha közepes, de az 1×06 közben éreztem azt, hogy teljesen elveszít engem a sorozat, mert tényleg nem érdekelt a feleség és a gengszterbátyó, vagy hogy a kiscsaj mit akar a tanárpasijával és az akkor érkező apjával, meg ilyen olyan nemzetiségű rosszfiúkkal.

tudom, a komplex sztori mindig jó dolog, de nem csak úgy lehet valami komplex, ha három-négy csontegyszerű szálat futtatnak egymás mellett.

a fő szál rendben volt, azt elnéztem volna, de akkor most tekertem volna a sallangot? á, nem értem, hogy nem futotta érdekesebbre.

a finálét megnéztem, hátha, de nyilván nem sok mindent csalt elő belőlem, csak az maradt meg, hogy ócska módon kinyírtak valakit, és hogy rém hangos volt a zene az első felében.

winnie - 2017. 04. 24. 14:56

és igen, amit a berendelésnél is írtam: annál nagyobb hibát nem lehetett elkövetni, hogy régi 24-es íróknak adták a sorozatot. oké, más meg nem akarta nyilván, de a többször kiégett figuráknak esélyük nem volt megújulni, szóval ezt az írók cseszték el.

Rumple - 2017. 04. 24. 15:05

“Nem is ez volt a gond a 24-ral.”

Nézem, hogy ezt a ragozást hogy sikerült összehozni, aztán rájöttem, hogy az író valszeg Twentyfour-ként hívta magában a sorozatot, amikor írta, én meg végig Huszonnégynek olvasom. Semmi baj sincs vele, csak vicces, mennyire máshogy működnek az agyak :D

Gordon - 2017. 04. 24. 15:11

Nekem az egyik kedvencem: a CTU terroristaellenes hiper-szuper központba oly egyszerűen hatolnak be…….

Gordon - 2017. 04. 24. 15:13

Ráadásul ennek a főszereplő gyereknek az arca kb. annyi érzelmet tudott közvetíteni mint anno (és most) Stevie Seagalé….

winnie - 2017. 04. 24. 15:29

Rumple: az nem dzsiaj sara, hanem az enyém, én írtam át. de tény, hogy így ocsmányul néz ki, lehet, hogy vissza is teszem, csak annyira következetesen az angolhoz toldalékolunk, hogy nem akartam megbontani a sormintát. (de ugyanez a helyzet a címekkel is. a sok angol cím közben gáz leírni azt, hogy ER a Vészhelyzet helyett, vagy némely klasszikus magyar című filmre angolul hivatkozni. szóval ilyenkor lehet, hogy felül kéne írnom a hagyományt…)

winnie - 2017. 04. 24. 15:40

holnap kiteszem hírekbe a készítő interjúkat, de itt egy érdekesség belőlük, hogy miféle variációkon ment át a sztori írás közben:

http://ew.com/tv/2017/04/17/24-legacy-season-1-finale-death/

When you guys decided to bring Tony back, did you know it would culminate in them fighting?
MANNY COTO: No, actually it was the opposite. The original idea was for them to end up working together in a fairly different ending. This is just the way 24 works is these stories just kind of evolve organically. When the final twist of learning that Simms had been conducting this illegal targeting of terrorists’ families, that we realized it would be great if he was also working with Almeida, because Almeida was doing covert work with Rebecca. That naturally put him in a position to clash, which I think, personally, is more interesting than just a buddy comedy.

What was the original ending?
EVAN KATZ: There are several.
COTO: There was the musical version. [Laughs]
KATZ: [Laughs] I think what we were counting on for four-fifths of the time was that Carter, with Tony — we’d do a time jump before the last two or even the last three episodes —would return to Yemen once he found out Bin-Khalid was alive [and would] would finish the job. We didn’t end up doing that. In the first iteration of what’s there, it wasn’t Tony who ended up [at the farmhouse]. Then, Manny had kind of a last-minute save where he realized that was a perfect place for Tony. We just gave Tony a little cover in that he wasn’t going to kill this little girl. He was going to rendition her, where yes, she might be killed but the blood would not be directly on his hands. It feeds into that wonderful mercenary quality of that character where you’re never quite sure where he’s coming from

Flanker - 2017. 04. 24. 18:29

Mindent leírt a poszt amit én gondoltam ,és ez dicséret erősen :) No nem a sorozatnak..

seven - 2017. 04. 24. 19:11

Nekem a LAD nagyon tetszett. Ezt viszont dobtam a kukába pár epizód után. Egyszerűnen érdektelennek találtam az összes karaktert. A történet is… been there done that.

Tony se hozott lázba, már a 7. évadban is húztam a számat miatta, jobb lett volna ha az 5. évad közepén ténylegesen meghal.

Az írógárdával kapcsolatban azért én úgy láttam hogy sok új név is volt. Viszont az meglepett hogy Howard Gordon ennyi mindent írt, azt hittem a Homeland mellett nem lesz ennyire aktív.

rensenbrink - 2017. 04. 25. 12:14

Gyenge volt nagyon az egész évad, de ős 24-fanként végigszenvedtem.
Jóindulatú 3/10 a szumma, aki most kezdené, semmiképpen ne tegye, az élet ehhez nagyon rövid.

Kissur - 2017. 04. 25. 13:31

Az, hogy az írók már musicales befejezésen is gondolkodtak, látszik, hogy nem tudnak már mit kitalálni.
Mondok nekik pár ötletet: hackertámadás (mint a die hard 4-ben), EMP-k, Pentagon elleni támadás, egy terrorista elhinti, hogy tégla van a CTU-ban, de valójában nincs is, csak azt akarta elérni, hogy ne bízzanak egymásban.
És még milliónyi ötletem van, hogy miként lehet feldobni a 24-et. Ezek meg idedobták nekünk ezt az izét. Sajnálom. :(

andras_a - 2017. 04. 25. 17:25

Hogy mindenki milyen drámaian tudja a másikra rácsapni a telefont, hogy a már amúgy is idegileg kimerült karaktereink még közelebb kerüljenek a szívrohamhoz….komolyan mondom szegény CTU-sokra 10 percen belül kétszer csapták rá a telefont….nem lehet egyszerű ennyi elutasítást ilyen rövid idő alatt feldolgozni….

Santakaloz - 2017. 04. 26. 00:55

Black Bauer. Mondjuk nekem bejött.

seven - 2017. 04. 26. 09:12

Kissur, nyilván nem gondolták komolyan a musicales befejezést.

Sawyer - 2017. 05. 01. 16:15

Szánalmasan szr, az összes rész, az összes karakter, ezt nem is kell boncolgatni, kritikán aluli, a 24-hez nem méltó évadot eszkábáltak össze. A főhős srácról nem tudom eldönteni, hogy ő is húzott a színvonalon, vagy ő korrektül helytállt? A megjelenése semmiképp, mert egy percre nem tudtam elhinni, hogy egy háborút megjárt veterán, a gengszter bátyja hitelesebb lett volna.

Részemről 3/10.

U.i.: Black Bauer, ezen befsok xDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Thomas - 2017. 05. 01. 21:56

Mindennel egyetértek a kritikában, azzal a kivétellel, hogy szerintem a “főszereplő” volt a leggyengébb pont (érdemes lenne összehasonlítani a részenkénti képernyőidejét Kieferével, mintha még a készítők se hittek volna benne, hogy elviszi a hátán). Kiefer még ezt az ötlettelen, panelekből összegányolt sztorit is elvitte volna a karizmájával, ennek a srácnak meg fájt minden jelenete a csajával, a tesójával, háborús veteránnak meg teljesen hiteltelen volt. Így nekem ez minden jóindulatommal megtámogatva, mivel az eredeti széria nagy kedvencem, csak egy 4,5/10.

Ha nem hozzák be Tonyt a felénél, nem is biztos, hogy végignéztem volna, más kérdés, hogy ezért felesleges volt. Annyit tudtunk meg róla, hogy Rebeccával volt valami bevetésen, most meg zsoldos lett, aki minden munkát elvégez, amit kifizettek neki. De azon kívül, hogy eredménytelenül vallatta az öreget, meg feltartotta egy kicsit a nagyszerű főhősünket, gyakorlatilag semmi szerepe nem volt, ha kihúzzák, észre se vennénk.

Most tényleg azt mondom, könyörgöm, ezt ezekkel a szereplőkkel ne folytassák! Nem azért, hogy másoknak elvegyem az örömét, akiknek tetszett, hanem mert ennél többet érdemel ez az egész világ. Szóval a következő, bármilyen 24-évadba kérem Jacket, Tony-t, Chloet, a LAD-ból Kate-et, ebből meg max a szenátort és Marianát. A többi katasztrófa volt, a legtöbb színész fájdalmasan nem is illett a szerepéhez. És tényleg itt az ideje új írókkal, frissen hozzáállni, akkor tudnám izgatottan várni a folytatást, de még egy ilyen évadot már az én torkomon se nyomnak le:(

Thomas - 2017. 05. 01. 22:09

Jaj, és akkor még ki is felejtettem ezt a fantasztikus terrorista bandát:) Jó, tudom, hogy azért megöltek 100 embert a hídon, de ez a végére már teljesen eltörpült a fő tervük mögött, hogy elrabolják a sorozat összes szereplőjét és kicseréljék valaki másra:) Ez egyszerűen röhejes, hogy egy (fél) évad alatt ennyiszer kellett elsütni ezt a fordulatot, mintha végig arról szólt volna, hogy valakit ki kell szabadítani valahonnan…

winnie - 2017. 05. 02. 05:36

” ezt a fantasztikus terrorista bandát:) Jó, tudom, hogy azért megöltek 100 embert a hídon,”

a robbantók (pont azt a részt kaszáltam menet közben, a robbantásig már nem jutottam el) és a terroristák egy tőről fakadtak? előbbiek valami csecsenek voltak, vagy keletiek, nem?

Kissur - 2017. 05. 08. 22:38

Kate Morgan visszajöhetne. Róla jobban elhittem, hogy akcióalkat, mint Black Bauerről. Elvileg ha lesz 2.évad, abban visszajön Chloe. Legalábbis az írók szeretnék visszahozni. Vagyis ez azt jelentené, hogy maradnak az írók. Akkor meg nem kell 2.évad.

sepuku - 2017. 05. 24. 08:40

Hát ez nagyon silány volt. Ez a Black Bauer valami hihetetlen módon nem jött be nekem. Ennél irritálób pofát régen láttam. A szerplőválogatás nagyon gyenge volt minden téren. A főnőknő karaktere, hiteltelenné vált, mivel szüntelen a Homeland jutott az eszembe, és sokszor nem tudtam, mit mézek. A nő egy arcot tud, de azt meri használni:)

dzsiaj - 2017. 05. 24. 11:43

Csecsenek voltak, és mivel mindannyian meghaltak ebben az epizódban, többé nem is találkoztunk velük. Ők voltak az egyetlen alvó sejt, akiket aktiválni tudtak.

Bad Ass Cinema - 2017. 07. 07. 20:28

Csodálkozom, hogy mást nem idegesített az a mcguffin, amivel indul a sorozat. Egy pendrive-ot keresnek, amin rajta vannak az alvó sejtek adatai. De most komolyan? Nincs egy rohadt másolat a cuccból? Vagy az eredeti fájlok egy számítógépen valahol egy barlangban? Ezért kell x számú terroristát+fegyvereket nagy kockázattal átcsempészni az Usába, mert elvesztettek egy rohadt pendrive-ot.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz