login |

Pilot: The Handmaid’s Tale

2017. 04. 28. 21:21 - Írta: human

153 hozzászólás | kategória: kritika, pilot-mustra,

Jó, jó, jó, de haladjunk már! A Hulu-ra érkező The Handmaid’s Tale az egyik legnagyobb pofáraesésem mostanában, mindjárt be is írom a csalódások posztba. Kész. Persze ettől még nagyjából 7/10 a kezdés, de többet vártam. Ez mondjuk lehet az én bajom, de azért megpróbálom kifejteni, hogy mire gondolok.

A történet rövid összefoglalása nagyjából az, hogy a férfiak “győztek”. Izé, nyilván nem ilyen egyszerű. A THT a jövőben játszódik, ahol Amerikát padlóra küldi egy katonai puccsnak kinéző valami. Ennek során a férfiak kerülnek teljesen hatalomra, és a nőktől minden jogot elvesznek. Az eddigi részekből nem derült ki, hogy a világ milyen állapotban van, hogy ez kivitelezhető volt.

Mindeközben valami miatt a nők többsége képtelenné válik gyermeknemzésre. Aki mégis képes, azzal nagyjából tenyészeti célokat szolgálnak, hogy a magas rangú férfiaknak kell szállítsák az utódokat. Ők a Handmaid-ek, a szolgálólányok. A sorozat egyikőjük története.

A fentieket a bevált módszerrel mesélik el. Flashbackek során látjuk, hogy miképp veszik át a hatalmat a fegyveresek, bukik el a demokrácia először csak apránként, aztán ölesebb lépésekkel. Közben pedig megismerjük az elnyomás rendszerét, amit láthatóan nem lenne szabad normálisnak elfogadni, mégis azt teszik sokan, még a borzasztóan kezelt Handmaidek közül is.

Trump győzelmével nyilván aktuálisabb a téma, amit boncolgat a sorozat, de valahogy mégis túl képtelennek érződik, mert már nem teljesen ott tart a felvetett témákban a társalgás, mint amit itt kapunk. Ez elindítani lenne képes a közbeszédet, de arra már nincs szükség. A sorozat alapjául szolgáló könyv a 80-as években jött ki, és arra az időszakra sokkal jobban illett ez a része.

Egyszerűen sokkal jobban működne a sorozat, ha a visszaemlékezéseket hanyagolnák, és csak elmerülnének a főszereplő drámájában. Főleg mert ez a szál az igazán erős a Handmaid’s Tale-ben. Mondjuk akkor lehet, hogy nem jönne ki a 10. rész, de látnánk a működő diktatúrát, melyben elkezd mozgolódni valami lázadás féleség. Ez sokkal időtlenebb történet, és a sugallt bántalmazó kapcsolatos értelmezéséhez még jobban illik.

De tényleg, a jövőben játszódó részek brutálisak. Konkrétan azzal kezdődik a sorozat, hogy a látjuk amint hősnőnk szökni próbál az országból, de a férjét valószínűleg lelövik (kamerán kívül, szóval…), a gyerekétől pedig elválasztják. Ez utóbbi adja számára az erőt a kitartásra és gondolom rendszer elleni fellépésre, hiszen újra vele akar lenni. És ez csak a kezdet a durvulásban.

Azt mondjuk teljesen megértem, hogy miért 3 részes volt a premier, itthon az HBO GO-ra is így került fel, mivel konkrétan a harmadik a legerősebb belőlük, annak ellenére is, hogy a flashback része számomra nem működött. Viszont azt vettem észre magamon, hogy addigra elkapott, és darálnám tovább. Természetesen ez tipikus csapda, mert a nagyobb adag miatt a sorozat gyengeségei kicsit elhalványulnak, hiszen a jóból is sokat kaptunk.

Akkor nem kerülgetném tovább a legnagyobb negatívumot: iszonyat lassú az egész, viszont a rosszabb fajtából, amin érezni, hogy néhol csak az időt húzzák. Sokszor nem koncepciónak érződik a jelenetek felesleges kitartása, hanem felesleges időhúzásnak. Arra gondolok, hogy történhetne csak annyi, mint amit kaptunk egy részben, viszont akkor nem 50, hanem 40 percesre kéne venni egy epizódot. Az 1×03 utolsó percén érezni ezt a legjobban, hiszen teljesen ritmustalanul illesztik be a zenét, mivel van ott pár felesleges snitt.

Arról nem is beszélve, hogy a lassúság mellé valami furcsa fennköltség is beszivárog. Még a leghétköznapibb dolgokat is úgy hajtják végre a szereplők, mintha valami szertartás lenne. Talán ez írja le legjobban az érzést. De itt tényleg olyanokat kell érteni, hogy valaki sétál egy folyosón, de a hétköznapiság mindenféle látszata nélkül.

Nyilván értem, hogy az elnyomás alatt mindenki kétszer meggondolja amit tesz, na de itt a hatalmon levők is ezt csinálják. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki ilyen fél perces szünetekkel válaszolgatna nekem fontos dolgokról, akkor kábé azonnal gyanús lenne, nagyjából fél perc alatt bukna le mindenki ebben a sorozatban. Szóval valahol zavaró ez a természetellenesség.

Azt viszont mindenképp el kell ismernem, hogy a fele-fele történet és koncepció mögé eszméletlen szereplőgárdát találtak. Elisabeth Moss konkrétan kihúz pár neccesebb pillanatot a szarból. Jobban belegondolva ő a legjobb, inkább az lepett meg a színészekben, hogy a sokszor közepesnek tartottak is miket villantanak.

Például Alexis Bledel tényleg színészkedik kivételesen! Yvonne Strahovski szintén, bár ő már mutatott erre hajlamot. Ne értsétek félre, eddig is bírtam őket, de nem véletlenül nem lettek szupersztárok, most viszont magukhoz viszonyítva javultak.

Még biztos lehetne írni, valamit tuti ki is hagytam, és talán pont ezen látszik, hogy rengeteg lehetőség volt ebben a sorozatban, és éppen ezek emiatt csalódás, hogy maximum 7/10-nek érzem az első 3 részt.

153 hozzászólás Ne habozz!

Balumedve - 2017. 04. 28. 21:46

Hatalmas csalódás.
A sorozat világáról annyit, hogy a Flashbackek miatt csak az járt a fejemben, hogy ez túl nagy változás a kultúránkban túl rövid idő alatt. Az egész vallás-szekta-rabszolgaság-diktatúra pedig csak marhaság a köbön. Sok disztópikus szutykot láttam már életemben, de ez a Maze Runnerrel vetekszik.

És még ott a rendezés! Értem én, hogy próbál sajátos lenni, de miért kell állandóan a színészek arcába mászni a kamerával? Van akinek ez tetszik? Aki azt mondja, hogy “IGEN, ez kell nekem”?

Eny - 2017. 04. 28. 22:11

szerintem tökjó volt és IGEN,ez kell nekem.
nekem nem tűnt lassúnak, nagyon is jól építkeznek, nem kell semmit elsietni. megvan a kellő feszültség is..már nézném is tovább, kár,h csak 3 rész jelent meg.
ritkán szeretem a flashbackeket sorozatokban, de valahogy itt szükségét is érzem.
a 3. rész volt tényleg a legerősebb, de már az első is tetszett, a 2 meg jobb is volt az elsőnél..

Siliana - 2017. 04. 28. 22:15

Valahogy tartsuk távol ezt a sorozatot a döntéshozóktól, főképp saját kis hazánkat értve. Még ötleteket merítenek….

Shannen - 2017. 04. 28. 22:18

Abszolút egyetértek, eddig nekem is nagy csalódás. Vagy csak a nagy hype miatt nagyok voltak az elvárásaim…

A legnagyobb baj tényleg az, hogy ok nélkül borzasztó lassú. Mert amúgy kifejezetten szeretem a lassú sorozatokat, ahol ez adja meg a hangulatot és passzol hozzá, de itt csak szenvedések ezek a természetellenesen kitartott félpercek.

Azon mondjuk hamar túlléptem, hogy mennyire reális/nem reális, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen szintű társadalmi változás álljon be, viszont engem jobban érdekel, hogy ez hogy zajlott le. Inkább néznék egy sorozatot, ami a flashback-es időt mutatja be. Már csak azért is, mert ott legalább történtek dolgok, nem úgy mint a jelenben.

Moss tényleg jó, a többiek viszont eddig semmi kiemelkedő. Kicsit meg is ijedtem, amikor megláttam Strahovskit, nem számítottam rá, de szerencsére nem lógott ki.

Tény, hogy a harmadik rész volt a legerősebb, szóval így még van esély, hogy ennél csak jobb lesz, ahogy haladunk előre, úgyhogy adok neki még esélyt, aztán majd meglátjuk.

Nálam maga a kezdés 6/10 volt, de három rész után valóban olyan 7/10-re lőném be.

FrankLuck - 2017. 04. 28. 22:32

Még nem próbáltam be, de egyértelműen magas a léc, amit meg kell ugrania. “a harmadik a legerősebb” ööö, helló, az elsőnek kell berántania, nem a harmadiknak, mert ha az első nem győz meg, akkor már a másodikba se fogok belenézni. Ehhez azért egy picit sok (jó) sorozat van. Mindegy, még reménykedek, hátha nekem már a pilot is elég jó lesz.

kplesz - 2017. 04. 28. 22:48

Robert Merle: Azok a védett férfiak című könyve kb ugyan ez csak fordítva:a férfiak nagy része meghal egy betegség miatt így a nők veszik át mindenhol az irányítást, míg a férfiak háttérbe szorulnak.

winnie - 2017. 04. 28. 22:49

FrankLuck: stream, szóval, aki használja, az előtt ott fog mindig heverni. nem csak az első napon, vagy az első hétben, hanem 2 hónap múlva is. nyilván így sem mindegy, de nem akkora katasztrófa, ha valakit nem ránt be rögtön. nekik a hulu-nézőkre kell utazniuk.

winnie - 2017. 04. 28. 22:51

kplesz: szerintem ez más – ha a védett férfiaknak ellenpólus kell, akkor ott a frank herbert-féle védett nők. nekem nem nagyon jutna eszembe merle, főleg nem úgy, hogy “ugyanez” lenne.

LoGi - 2017. 04. 28. 23:03

Én nem csalódtam, és inkább 8/10-re jött ki eddig 2 rész alapján. Harmadikra is sort kerítek majd amint tudok.

energy - 2017. 04. 29. 01:07

Számomra hihetetlen hogy a lakosság felét megfosztják a jogaitól, pláne pár év alatt. A férfiak nem lesznek terméketlenek? A vallásosság taszít. Nem értem, miért nem került ki az egész sorozat a netre az első napon, akkor nagyobb eséllyel ledarálnám, de a harmadik részt már most áttekertem. Vontatott. Valami posztapokaliptikusabbat vártam, de ez inkább szektásnak tűnik. A sütis rész tiszta Édes Anna volt!

Geza Kovacs - 2017. 04. 29. 01:13

Ez konkrétan egy betegség, trágyadomb. Nem rossz, hanem iszonyat. Hogy rossz a hangulata, az nem kifejezés, egyszerűen sérült agy szüleménye, nem lehet sehova kötni, nem fantasy, hanem egy szemét.

Kb. a 2. sorozatom lesz 2010 óta, amit ráhagyok, az összes többit végignéztem, legyen az gyenge vagy elsőre lassú.

Örvendek, hogy a ma olvasott IMDB és másfajta nagyobb netes véleményező oldalak imádata közepette itt ki mertétek ezt mondani így legalább.

Pedig tényleg jó színészeket szedtek össze, csak nem ezekre a beteg szerepekre.

winnie - 2017. 04. 29. 01:18

energy: a hulunak más a modellje, hetiben nyomják

Crow - 2017. 04. 29. 05:05

Nekem úgy tűnt a hatalmon lévők kb. ugyanolyan foglyai a rendszernek mint akik nem, legalábbis ez a család aki szerepelt. ( a feleség végigszenvedi az aktust, a férj titokban scrabblezik a szolgálóval, látszik hogy feszitik őket a szabályok) Igazi hatalma csak az “eye” oknak van, akik amolyan gestapoként nyomulnak. A dolgok lezajlásával kapcsolatban ez egy tök alternatív világ nem a miénk, nem is érdemes ennél jobban belegondolni ( nálunk ugye nem volt a 80’astól ilyen gyerekhalál vírus) hirtelen meg nem történt hisz beszélnek is róla hogy jó ideje martial law van…Ami engem összezavar a “vallásosság” rész, mivel rombolják a templomokat, ölik a papokat (tudósok mellett) baromi vallásosnak nem mondanám őket inkább ilyen fasiszta/szekta/konfuciánus hangulat jön át…Under His eye mondogatják nem tudom ki a “he” de inkább tűnik vmi emperor palpatinenak mint istennek…talán a szekta alapítója lehet, ha isten lenne miért rombolnák a templomokat…

Neoprimitiv - 2017. 04. 29. 08:51

Crow: az ISIS is lerombolja a keresztény templomokat, és mondjuk a Path szektája sem hiszem, hogy nagyon megtűrné a lazább értelmezésű keresztyén irányzatokat, ha véletlenül hatalomra kerülne.

A THT vallása egy nagyon doktrinér, szektás vallás, amelyik semmiben nem tűr eltérést az általa hirdetett tanoktól, a hitben sem. Sajnos sokkal kevésbé extrém dolog, mint gondolnánk.

human: az első részben (amikor bekerül a Vörös Házba) elmondják, hogy a környezetszennyezés miatt bekövetkező járványok, ökológiai katasztrófák miatt kezdődött a háború, végső soron élelemhiány van. A diktatúra valóban csak pár éve tart (June még szabadon szülhette meg a kb. 7-8 évesnek látszó gyerekét), de a női terméketlenség ennél sokkal régebbi, kb. húsz év alatt csökkent le ennyire.

A szekta sem új, June szülésekor már láttuk, hogy ott tüntetnek a kórház előtt, a szülésznő is az ő köszöntésükkel fogadta őt. Szerintem a Trumppal való összekapcsolás fölösleges: a könyv megszületésekor még szó se volt róla. Nyilván vannak áthallások, de Trump bazári populizmusának semmi köze a THT diktatúrájához.

Neoprimitiv - 2017. 04. 29. 09:00

Shannen: “mennyire reális/nem reális, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen szintű társadalmi változás álljon be”

Hiteler 1933-ban egy polgári berendezkedésű Németországban, választással került a hatalomba. Hat év múlva, 1939-ben már kitört a világháború és otthon álltak a koncentrációs táborok. Sajnos az idővonal teljesen reális.

Siliana - 2017. 04. 29. 09:14

A könyvet nem olvastam. Aki igen, meg tudja mondani, hogy ki fog-e derülni, hogy mivel sikerült az első katonákat “megtéríteni”? Mert a diktátorok nagy része először valamilyen eszmével (egyenlőség, nacionalizmus) állította maga mellé az embereket, pusztán erőszakkal nem lehet. Vagy, ki fog derülni, a gyerekeknek mi a sorsa ebben a világban?

Azért sajnos egyre kevésbé hihetetlen, hogy békés tüntetők kb. demokráciában sérüléseket szenvedjenek. Vagy hogy a szent könyvek szavát egyes csoportok saját cselekedeteik alátámasztására használják kiforgatva.

Mondjuk az fura volt, miért nem csak egyet lőttek figyelmeztetésként. Főleg ha a termékenység ilyen nagy kincs és termékenyek is lehettek az emberek között. Racionálisabb lett volna.

A kávézóban miért csak akkor lesz goromba a srác, amikor nem működik a kártya? Ha női mivoltukkal van a baj, akkor elküldhette volna őket egyszerűen a kártya lehúzása nélkül.

Amikor bementek a fegyveresek a munkahelyre, komolyan azt hittem, azért küldik el a nőket, hogy a férfiakkal végezhessenek, hiszen se nem termékenyek, se nem Commander-ök. de valszeg a “gyarmatokon” mindenkire szükség van

Miután kiderült, hogy nem terhes az offred, a Mrs-ben fel sem merült, hogy elvetélt azok után, ami történt? de persze érthető a kirohanása adott helyzetben csak fura. Meg mondjuk a hitelesség kedvéért
1. egy véres bugyi ritkán néz így ki,
2. offgelnnek azért egy katétert beköthettek volna.
de ezek részletkérdések

RiCo - 2017. 04. 29. 10:47

Én is többet vártam, bár még csak az első 2 részt láttam. Ami nekem a legnagyobb csalódás, hogy a főszereplőn kívűl nagyon keveset kapunk a többi karakterből. Pedig ez pont egy olyan sorozat lehetne, ahol nagyon sok lehetőség van bennük. Gondolok itt első sorban Serena Joy karakterére (Yvonne Strahovski) vagy épp a Commander-re. Kár érte, mert a cast az tényleg elég durva.

Snoopyzit30 - 2017. 04. 29. 12:33

Neoprimitív: “Hiteler 1933-ban egy polgári berendezkedésű Németországban, választással került a hatalomba. Hat év múlva, 1939-ben már kitört a világháború és otthon álltak a koncentrációs táborok. Sajnos az idővonal teljesen reális.”

Azért ez ennél összetettebb dolog volt. Nagyon, de nagyon leegyszerűsítetted. A Hitler-féle történethez már kb. a 19. század közepétől kell elindulni, de minimum a 20. század elejétől. Ilyen mértékű változások 40-60 éves távlatokban történnek, de a gyökere mindig régebbre nyúlik vissza. Szóval az idővonal abszolút nem reális.

Neoprimitiv - 2017. 04. 29. 13:10

Snoopyzit30:

Nem az volt a kérdés, hogy mire épül, hanem hogy hat év alatt átfordulhat-e egy egyébként polgári berendezkedésű társadalom a teljes önkényuralomba. A válasz igen. Az, hogy ennek a csírái már korábban megjelennek, a sorozatban is benne van, nem egy deus ex machinaként ábrázolja a dolgot.

A sorozatban én eddig egyetlen konkrét évszámot láttam, a születési grafikon vége 2015 volt. Ha ez a sorozat valós idejét jelenti, akkor ahhoz értelem szerűen egy alternatív közelmúlt is kellett – legalább 25-30 évre visszamenően, amikor a meddőség elkezdett terjedni. Az is lehet viszont, hogy a meddőségi trend beállását jelenti – akkor viszont szintén eltelhetett azóta akár 25-30 év.

csernakakos - 2017. 04. 29. 13:35

En nem untam az elso harom reszt, de sokszor ereztem hiteltelennek-hihetetlennek. Ann Dowd alakitasa miatt meg visszajovok, de eselyes a kasza.

bara - 2017. 04. 29. 13:40

Jó agymenés ez, érdekes, még csak a lassúsággal se volt bajom. Színészi teljesítmény… Moss, legfeljebb. A többieknek sápasztó púder, Bledel elmaradhatatlan kék kontaktlencséje, és fejenként nettó egy perc játékidő, amikor nem faarcot kell játszani – a három egyórás rész alatt összesen. A rendezésre, fényképezésre bízták a dolog sorsát, nem a színészekre, de lehet, hogy jobb is.

Snoopyzit30 - 2017. 04. 29. 16:43

A pilot néztem meg, de azon is kínlódtam. Ettől a vallásos baromságtól hülyét kaptam és totál érdektelen számomra az egész fikciós történet is. Nekem túl beteg sorozat és valahogy nem akarom kivárni, hogy mit hoznak ki belőle.

És könyörgöm adjon valaki Ann Dowd színésznőnek valami tündérkeresztanya szerepet, mert itt is valami elborult nőt játszik, ahogy eddig minden sorozatban, amiben láttam (True Detective, The Leftovers, Quarry).

5/10

zsemlye - 2017. 04. 29. 17:36

mivel érdekelt volna mire fut ki 3 rész után

Volker Schlöndorff The Handmaid’s Tale (1990) Natasha Richardson – Faye Dunaway – Rober Duvall – Aidan Quinn
Mind nevek és letettek vmit az asztalra.
Ergo az alap regénnyel lehet a baj.

Vissza a sorozathoz
aki a cuki Fiennest berakja despotának és a semennyire sem eyecandy Max Minghellat teszi vele szembe az váltson szakmát.

Más is megnézte a filmet?

zsemlye - 2017. 04. 29. 17:50

ps.: sorozat részemről kasza
ps2.: a Schlöndorff verziónak a forgatókönyvírója a drámaíró Harold Pinter volt…

KJ - 2017. 04. 29. 18:32

hm… akkor velem van valami baj… teljesen berántott es darálnám tovább… :O
:D

Eny - 2017. 04. 29. 18:42

KJ- nekem is nagyon bejött és nem esett jól,h csak 3 rész jelent meg..
nincs senkivel baj, egyszerűen mások az ízlések..
nekem megéri nézni, mert még a részek után is agyaltam rajta..és ez ritkán fordul elő sorozatoknál.

winnie - 2017. 04. 29. 20:26

kj: lám, a kritikában is ez áll, hogy darálná tovább. (a kovezzetek meg utan ezt a velem van a baj kifejezest is szivesen banlistara tennem, mert annyira abszurd, meg ha szofordulat is.)

Mom - 2017. 04. 29. 20:51

Én is azok táborát erősítem, akik szerint nehezen hihető egy társadalmi rend ilyen gyors felforgatása (nekem a korábbi történelmi események éppen megerősítik ezt, hiszen már volt ilyen, kinek kéne mégegyszer).
(De lehet, hogy naív vagyok, na :P )
Először is honnan szedték hozzá a zsoldosokat? Másodszor: mit csinált ezalatt Amerika és a világ többi része? Harmadszor: miért nem az volt az első reakciója a főszereplő csajnak és családjának, miután kiderült az új törvény, hogy fogják a megtakarított pénzüket és elmennek valamerre nyaralni. Csak amíg kiderül, hogy ezt mennyire gondolták komolyan. Ha nem is Kanadába, Mexikóba gondolom simán átszökhettek volna a zöldhatáron.
Jó bevallom, nem vagyok rutinos disszidáns :)

A tempója lassú, sőt helyenként érthetetlenül vontatott, a vágások időnként furák (nekem néha az volt az érzésem, hogy minden felvételt felhasználtak egy-egy adott jelenetnél, csak így nem lett koherens a végeredmény), az arcba tolt kamerától meg tényleg epilepsziás rohamot lehet kapni a harmadik rész végére.

Ami viszont szerintem baki, de hátha csak én voltam figyelmetlen: azt mondja Alexis Bledel karaktere, hogy felesége volt meg gyereke. És ugye azért büntetik a főszereplőt, mert nem mondta el, hogy a barátnője leszbikus. Most komolyan nem olvasta el senki a személyes aktáját?? Azért egy feleségnek, meg egy közös gyereknek csak volt nyoma a nyilvántartásokban, amikhez a puccs után hozzá is férhettek. Érthetetlen számomra, ez miért nem volt közismert.

Uhh, és egy utolsó dolog: elég zavaros, hogy miféle hatlommal van dolgunk: új világrendet építenek a meddőségre válaszul, vagy fanatikus hívők, vagy nőgyűlölő patriarchisták vagy csak nem tudtak kiválasztani egyet?

Igazából bizonytalan vagyok, mert annyira nem volt rossz, hogy emiatt kaszáljam. Viszont nem is igazán hozták meg a kedvem a folytatáshoz.

szpojleres mókus - 2017. 04. 29. 21:34

Érthetetlen számomra ha az emberiség veszélyben van hogy miért verik ütik a termékemny nőket meg dolgoztatják őket. Inkább egy orvosok által figyelt létesítményben kellenének hogy legyenek (ami a 3. rész után megmutatkozott hogy létezik) ahol vigyáznak rájuk nehogy meghaljanak. Nekem nagyon ilyen férfi uralkodós női elnyomós vonalra gyúrnak.

Saszta - 2017. 04. 29. 23:55

Én eddig csak az első részt láttam, s ez alapján nagyrészt egyetértek humannel.
A pilot nálam 7 pontot kapott. Maga a sztori rengeteg potenciált rejt magában, a jövőben játszódó jelenetek nagyon durvák, a fennköltség, ahogyan mozognak ebben a világban az engem nem zavar (még), mert szerintem ezzel még inkább hangsúlyossá teszik az elnyomást, ráadásul még a szexjelenetet is sikerült úgy tálalniuk, hogy az valami bizarr, kényszeredett termékenységi aktus legyen, amiben senki sem lel örömöt.
A karakterek egyelőre csak alapkövet kaptak, ami nem annyira baj, de azért 1 óra alatt belefért volna a többiekről is kicsivel nagyobb szelet. A színészkedésből itt még sok minden nem derült ki, bár a főszereplő azért elég jó, neki aztán volt miben megmutatnia, hogy milyen színésznő, de a többiekről ez nem igen mondható el, mert vagy vészjóslóan néztek, vagy lenézően pillantottak a szolgálólányokra (amit nem értettem, hiszen ők egyedül akik nem meddők, ezért épphogy csodálniuk kellene őket, nem?), vagy fapofával néztek előre. Mondjuk nagyjából ez indokolt is, elvégre egy totálisan elnyomó diktatúrában vagyunk…

Amik engem leginkább zavartak, az a feleslegesen elhúzott jelenetek, a felesleges lassítások (amiktől teljesen természetellenesnek és hatásvadásznak tűntek a hangsúlyosabb jelenetek), a képbe belemászó kamera (főleg mikor csak a fél arcát láttuk egy-egy szereplőnek, mert fogalmam nincsen, mi lehetett annak a funkciója…), valamint az, hogy bár nagyon tetszik az, hogy halljuk a főszereplő belső monológját (mindig is kedveltem a narrációt, mert azzal még közelebb kerülünk a szereplőhöz), de nem értem, miért úgy csinálják, hogy kérdeznek tőle valamit, mi halljuk az ő gondolatait, majd aztán szólal csak meg. Ez így olyan hatást kelt, mintha be lenne lassulva, és fél perces fáziskéséssel jutnának el az agyához a kérdések. Mármint külső szemlélőként ezt a hatást érheti el, és ez így nagyon nem jó megoldás, főleg mivel a többiek láthatólag nem vesznek észre ebből semmit sem, ami irracionális.

Maga a világ amit felvázol nagyon brutális és undorító hely, de ettől függetlenül érdekes lehet ezt felfedezni, ha kellemes nem is. Remélem rendesen kibontják majd, hogy mi hogyan s miért van úgy, ahogyan, s hogyan alakult ki ez a rendszer.
Az engem nem zavar, hogy nem stimmelnek az évszámok s kissé hiteltelen az, hogy ilyen gyorsan következett be ilyen mértékű változás. Ez egy sorozat, annyira ezen nem fogok fennakadni, bár tény, hogy nem lett volna nehéz ezt is úgy igazítani, hogy ne legyen másoknak hiteltelen.

Nekem is úgy jön le egyébként, hogy az alapművel lehetett a probléma, amit nem tudtak kellően aktualizálni. Jobban át kellett volna ezt dolgozniuk meg gondolniuk ezt az egészet. Szar műből is lehet remekművet csinálni, ha valaki elég kreatív, szóval ez nem húzza ki őket a hibák alól. Legalábbis 1 rész alapján így látom, de ez még változhat.

Összességében eléggé vegyesek az érzéseim; magát a történetet érdekesnek tartom, a fényképezése nagyon szép, a hangulatot szerintem remekül elkapták, de a tálalással (főleg technikai téren) vannak problémák. Mindenesetre a maradék két részt még tuti megnézem, és valószínűleg azután is maradok még, mert érdekel, hová lyukad majd ki ez az egész.

kaminer - 2017. 04. 30. 00:53

engem abszolút megfogott a sorozat, empatikus emberként és az egyenjogúság híveként elborzasztott, krízis helyzetekben mire képes az emberiség és az emberek kis csoportja.
a realitáshoz: mások már megelőztek a magyarázattal: ökológiai katasztrófa, háború, a szennyezett élelmiszerek miatt nők reprodukciós képességének csökkenése). az emberek egy csoportja ó a gyermektelenségért a nőket hibáztatja, puccsal megszerzik a hatalmat,emellett egy jó kis vallást is bevetnek, hiszen korábbi társadalmi normák és vallási értékek már nem összeegyeztethetők az új rendszer működésével. Hitler hatalomra jutásának gyorsasága mellett további párhuzam a 2. világháború (és azt megelőző) idejével, hogy hiába adták ki egymás után a zsidó törvényeket, az emberek nem akarták elhinni, hogy ez megtörténhet, mindenki élte tovább az életét, alkalmazkodva a gettóhoz, remélve, hogy ez csak átmeneti állapot, hamarosan minden jobbra fordul. felmerült még, hogy a szemek és a hívek is milyen természetellenesen vonulnak. ennek az lehet az oka, hogy félelemből ők is figyelnek minden mozdulatukra, hiszen a szemek egymást is figyelhetik. amúgy ez is remek párhuzam a hitleri érával, milyen jól működött a besúgóhálózat – persze ott anyagi haszonszerzés is motiválta.
szóval sajnos nagyon is reális ez a történet, de őszintén remélem, hogy csak fikció marad örökre…

kaminer - 2017. 04. 30. 00:58

és még valami, tetszik a lassú építkezés és az időhúzós snittek sem zavarnak, a színészek apró és óvatos megnyilvánulásai lekötnek, ilyenkor érzem igazán, mekkora önkontroll kell mindenkinek ebben a világban. ezalól csak a parancsnok szobája lehet kivétel. a színeket és a beállításokat és különösen a fényeket is nagyon szeretem, jó nézni.

Brynden Rivers - 2017. 04. 30. 01:40

Nem tudom hogy az eredeti regénnyel van a baj vagy csak a sorozattal, de a szokásos klisék felmondásán kívül sok újat nem mond a diktatúrákról vagy az elnyomásról a THT :(

Ez mondjuk Man In The High Castle-nél is zavaró volt, ha már diktatúrákról ír valaki forgatókönyvet, igazán megismerhetné hogy a valóságban hogyan működnek/tek.

Amúgy a THT korrekt szakmunka, jó színészekkel, de nem több.

human - 2017. 04. 30. 04:15

“. Ez így olyan hatást kelt, mintha be lenne lassulva, és fél perces fáziskéséssel jutnának el az agyához a kérdések.”

erre utaltam h lebukna, vagyis ez a viselkedés nonszensz reális helyzetekben folyamatosan.

Aredhel - 2017. 04. 30. 12:17

Nekem is nagyon bejött eddig a sorozat. Úgy mentem neki, hogy semmi információm nem volt, csak tudtam, hogy nagy a hype.
Meglátásom szerint nagyon jól lett ábrázolva, hogy hogyan fordulhat fel minden egy pár év alatt. És akinek ez hihetetlennek, valószerűtlennek tűnik, az nézze meg mi lett Iránnal a forradalom után. Előtte egy nyugatiasodó, szekularizálódó társadalom volt, ahol a nők tanulhattak, dolgozhattak, szavazhattak. Ezek a jogok mind vissza lettek vonva a forradlom után. Milyen lehetett nőként megélni, hogy körülötted megváltozik a világ, és amíg eddig volt mozgástered, dönthettél, hirtelen kiveszik a kezedből az összes lehetőséget. Jó gondolatkísérlet, hogy nem kell ahhoz iszlámnak lennie, hogy lássuk, a konzervatív vallások mit gondolnak a szexualitásról, a női feladatokról, hivatásról, és milyen, ha újra teret nyernek. (Félelmetes lehetőség itt Magyarországon is, ahol az egyházak egyre több iskolát akarnak maguknak kisajátítani…). Ezt mutatja be zseniálisan (számomra legalábbis) ez a 3 rész, hogy ha visszatérünk a vallások szó szerinti értelmezéseihez, az bizonyos csoportok kizsákmányolásához, degradálásához vezet (és ahogy a sorozat is rámutatott, itt nem csak nőkről, de melegekről, vagy másként gondolkodókról/hívőkről is van szó (gondoljunk az első részben felakasztott 3 emberre: egy orvos, egy pap és egy meleg).
Ilyen szempontból nagyon is időszerű ez a sorozat, mert rámutat olyan aktuálpolitikai kérdésekre is, amik nagyon nincsenek feloldva sem itt, sem másutt.
Elég csak néha a komment szekciót elolvasni egy-egy nemi erőszaktevős cikk után, hogy lássa az ember, micsoda zavar van a fejekben.

Neoprimitiv - 2017. 04. 30. 13:31

Aredhel: stimmel, Iránról el is feledkeztem, pedig a regény megszületéséhez az áll a legközelebb időben.

Az első három rész alapján szerintem is lehetne egy kicsit gyorsabb (részenként olyan jó tíz percnyi üresjárat van benne), de egyébként tetszik. Igaz, én láttam a filmet is, tudtam, mire számítsak.

A fölöslegesen kitartott csendek tényleg zavaróak néha, de nem okvetlenül értek egyet azzal, hogy ez helyből gyanússá kéne tegye az illetőt. Egy olyan rendszerben, ahol egyrészt mindenhol lehetnek besúgók, másrészt a fent lévőknek gyakorlatilag teljhatalmuk van, szerintem a Parancsnokhoz hasonlók hozzászoktak ahhoz, hogy a kiszolgáltatottak megpróbálják kitalálni, az adott helyzetben a számukra mi a legkedvezőbb válasz.

Ami a közvetlen aktuálpolitikai áthallásokat illeti, a sorozat érdekes módon kevésbé törekszik erre, mint a film. Itt ugyan tudjuk, hogy az USA-ban zajlik mindez, de a környezetben erre alig utal valami. A filmben pl. a szolgálók piros ruhája mellett kék és fehér volt a kötelező szín a két másik női csoportnak, egyértelmű utalásként az amerikai zászlóra, itt ezen a színkódon is változtattak.

Akik azt kérik számon, hogy ha ilyen kevesen tudnak szülni, akkor miért kezelik őket mégis páriaként: ez is elhangzott az első részben. Az új vallásban a nőnek egyetlen szerepe van, az Ákos-féle női princípiumé. A nők viszont úgy kollektíve bűnösök voltak abban, hogy nem akartak bébigyárak lenni, helyette abortáltak, fogamzásgátlót szedtek, stb. Saját maguk miatt lettek meddők. Ezért aztán bár a szülőképesekre szükség van, de ez csak enyhít a bűnükön, nem teszi őket megbecsültté.

Lanie - 2017. 04. 30. 14:42

Nekem erről a nehezen hiszem el, hogy ilyen hamar megváltozhatnak dologról a Die Welle jut az eszembe, gyorsan megnézetném mindenkivel aki kétkedve fogadja a sorozatot. Szerintem minden lehetséges. Az meg, hogy túl beteg a sorozat, nos nem vitatkozok, de pont ez a naturalista ábrázolás (akasztások, szex, verés) az amitől nekem nagyon erős a sorozat, nem öncélú a dolog, sőt, ez az ami miatt teljesen bele tudom élni magamat abba, hogy igen, ilyesmi megtörténhet a mai világban is. Tudom nagyon merész elképzelni a kényelmes székben ülve, de azért a nagyszüleim tudnának arról mesélni, hogy milyen rövid idő alatt meg tudnak változni a dolgok körülöttünk, ilyenkor az embernek meg két lehetősége van, lázadni vagy beletörődni. Kíváncsian várom, hogy mit hoznak ki belőle, őszintén nagyon régóta várok már olyan sorozatra ami ennyire be tud szippantani és fenntartani az érdeklődésemet. Érdekes, én egy percig nem éreztem vontatottnak vagy lassúnak.

Saszta - 2017. 04. 30. 17:05

Lanie, jó, hogy említed azt a filmet, az tényleg tökéletesen bemutatja, hogy akár egy hét elég ahhoz, hogy a csírái megjelenjenek egy új világrendnek. Az pedig éppen azért érdekes, mert tulajdonképpen nem ezzel a céllal kezdik el ezt a “kísérletet”, nem volt benne semmi hátsó szándék, mégis túlnőtt az egész és valami egészen mássá és veszélyessé változott. Ráadásul a 2. világháború után valóban folytattak ehhez hasonló kísérleteket, és mindig hasonló eredményt kaptak a tudósok. Az emberek nagyon alkalmazkodóak, és elkezdenek automatikusan hozzáidomulni az új rendszerez, s csak akkor veszik észre, hogy nagyon elromlott valami, mikor már teljesen annak foglyaivá válnak és egyedül nem is tudnak már mit csinálni, összefogni meg közel lehetetlen.
Egyébként nekem max a meddőségi része ami hiteltelen, mármint ha a maihoz viszonyítjuk, annyira azért nem drasztikus a születési aránynál a helyzet most, mint amit ott látunk, hogy 2015-re már ez drasztikussá vált, de én ezt egy alternatív univerzumként fogom fel. Szóval egyedül azt a részét érzem kicsit gyorsnak, de arra is biztos van magyarázat, csak még nem mélyedtünk el annyira ezen részében (legalábbis a pilot alapján még sok erről nem derült ki).

Human, igen, tudom, hogy erre utaltál. :) Nekem pusztán így olyan, mintha gyengeelméjű lenne szegény. xD De tény, hogy gyanús lenne ilyen diktatúrában, ha valaki így válaszolna folyamatosan, mert biztos nem azt mondja, amit gondol, tehát a gondolatai tuti lázadóak, és akkor szorongassuk meg egy picit…

Siliana - 2017. 04. 30. 21:05

Ez a késői válasz szerintem csak a kedvünkért van belassítva, hiszen egy ember ezerszer gyorsabban gondolkodik, mint ahogy kimondja az adott szavakat. Ezt meg élőképben nem lehet máshogy átadni, csak úgy, ha megvárjuk amíg a színész valóban végigmondja

Saszta - 2017. 04. 30. 21:39

Siliana: Igen, ebben igazad van, de éppen ezért mondtam, hogy emiatt kellene fordítva; azazhogy előbb kéne válaszolni a kérdésre, majd aztán hallhatnánk mi azt a monológot, csak addig nem hangzik el a következő kérdés. És akkor nem keltené azt a hatást, hogy a főszereplőnk gyengeelméjű, és csak fáziskéséssel tud válaszolni egy-egy kérdésre. De egyébként a második részben most ilyen nem volt, nem kaptunk válaszadáskor belső monológokat, mégis mindenki hatásszünetet tart a válaszadás előtt, és ez zavaró tud lenni.

Egyébként a második rész nálam ugyan azt az ambivalens érzést váltotta ki, mint az előző, de talán most inkább a negatívumból volt több. Egyszerűen annyira túlhúzták a szüléses jelenetet, meg annyira irreális és túldramatizált volt az egész, hogy röhögnöm kellett rajta, és képtelen voltam komolyan venni. Egyszerűen annyira röhejes volt ez a szülési rituálé, hogy azt szavakkal nem tudom leírni. xD Teljesen groteszk és irreális volt ez a szituáció. Közben azt gondoltam, hogy én biztos rászólnék a körülöttem zsibongó társaságra, hogy hagyjatok már békében szülni, nem ti szültök b+, s ez nem valami élő műsor, amit ingyen nézhettek…
Az utána lévő jelenet viszont ennek ellenére, vagy éppen ezért (ezt nem tudom eldönteni), sokkal jobban hatott rám, s azt hiszem az volt az egyetlen olyan jelenet ebben a részben, aminél tényleg átéreztem a helyzet komolyságát s súlyosságát, ez pedig az volt, mikor elvették a megszült nőtől a kisgyerekét, odaadták a semmit sem csináló, csak szülést mímelő bárónének (azért a szülésmímelés is annyira groteszk volt), aki aztán elnevezte a gyermeket meg minden, a szolgálólány meg le lett szarva, a többi szolgálólány meg körbevette őt és átölelték, mutatva, hogy átérzik a fájdalmát.

Amin még kiakadtam nagyon, az a báró társasjátékozása Offreddel. Ez is annyira ide nem illő volt. Oké-oké, értem én a lényegét, meg akarja ismerni Offredet, s a többivel ellentétben nem csak egy szülőgépnek akarja tekinteni, hanem meg akarja becsülni ezért s ezt meg akarja mutatni Offrednek, de attól még ez olyan “WTF, ez most komoly, társasozni akarsz vele, mikor máskor meg gyerekcsinálásra használod”-féle dolog volt, ami szintén hihetetlenül nevetségesen hatott.
De lehet én éreztem csak annak, és én nem éreztem át eléggé ezt a világot.

A történetre még mindig kíváncsi vagyok, de remélem a továbbiakban tényleg drámaiak lesznek a drámai jelenetek, és nem pedig túltolt, giccses, groteszk viccet csinálnak belőlük.

arsebulls - 2017. 05. 02. 00:19

Ami az első részben nem, de a 2. és 3.-ban nagyon zavar, az az, ahogy megpróbálják aktualizálni a sorozatot. A kritika remekül tért ki arra, hogy a 80-as években mennyivel voltak ezek a félelmek jogosabbak.

A meleg karakterek nem csupán egyszerű emberek. Nem hétköznapi problémáik vannak, mint mondjuk Davidnek a SFU-ból aki csak boldog akar lenni, csak olyan mint a többiek, csak hagyják őt érvényesülni. Persze, lehet mondani, hogy egy apokaliptikus világban ki lenne hétköznapi, de itt a flashbackekben is láthatjuk, hogy Moira triggerelődik folyamatosan. Itt bizony kőkemény szabadságharcosokkal van dolgunk, a Gender legfőbb szektájából. Az egész tüntetés, amit szétlőttek, kb egy pride-dal volt azonosítható a felvétel alapján. A Luke Moira vita olyan szinten Cringey volt, hogy le kellett állítanom a részt 20 percre. Nem gondolom azt, hogy a problémám politikai identitás kérdése. Absztrakt módon elnagyolt ez a része a sorozatnak. Egy kritka a következőt mondja: “The show looks at all of the characters as 100 percent multidimensional characters. We don’t have anyone on our show that is the ‘gay character”. Szerintem ez egyszerűen nem igaz, zavaróan nem igaz.

Sokan mondták, hogy a férfiakra rossz fényt vet a sorozat. Én nem gondolom, hogy így lenne, hisz a férj karaktere, valamint Nick karaktere sem mondható gonosznak. A zsarnokságra, a fundamentalista fanatizmusra bizony rossz fényt vet. Viszont úgy gondolom, hogy a mostani, érzékeny politikai közegben nem ártott volna több world building már az elején.

Kíváncsian várom a folytatás, vegyes érzelmekkel.

A. - 2017. 05. 02. 12:09

Régen láttam a filmet, de nem igazán emlékeztem rá, csak arra, hogy valamiért nem tetszett. Most már kezd derengeni, hogy miért nem.
Az alapanyagot nem tudom hova tenni. Értem én, hogy ez egy allegória, de a felvázolt világ nem állja meg a helyét, szerintem, csak lebeg üresen, mint egy lufi. Olyan, mintha egy versből akartak volna egy hótkomoly sorozatot csinálni. Mert nagyon komolyan veszi magát a sorozat, az biztos.
Próbálták aktuálpolitával feltölteni, talán az volt az egyetlen, ami érdekessé tette, de az meg nincs kibontva. Mármint arra gondolok, hogy a törvényhozók bármit megtehetnek, és onnantól az már a törvény, és ez egyik napról a másikra megy. Ami ma még természetes, holnap már simán lehet tilos, de ez egy másik sorozat lenne.
Mondjuk olyan logikai dolgokat nem tudtam megemészteni, hogy ha ennyire fontos a szülés, akkor alap lenne, hogy orvosi felügyelet mellett szüljenek a nők, sőt már a terhesség alatt, mint a veszélyeztetett terheseknél.
A ceremóniák meg egy vicc. A szaparodási és a szülési is, főleg a feleségek szerepe. Nem értem, miért kell fullidiótának ábrázolni a nőket. Egyébként is olyan érzésem volt, hogy ezt nem írhatta nő. Inkább valaki olyan, aki életében nem volt még nővel egy szobában.

Neoprimitiv - 2017. 05. 02. 18:05

A.: “Mármint arra gondolok, hogy a törvényhozók bármit megtehetnek, és onnantól az már a törvény, és ez egyik napról a másikra megy.”

Azért ha belenézel a napi hírekbe, ez nem annyira abszurdum. És itt még nem is lőnek.

A. - 2017. 05. 02. 18:40

Neoprimitiv: félreérthető voltam ezek szerint. Nem tartom abszurdumnak, sőt, nagyon is létező jelenség, tudnék példákat is írni akár itthonról is, de nem teszem. Nálam nem passzol össze a 2 szál. Egy sokkal reálisabb megközelítést várnék el, mindenféle lilaködös ceremóniás marháskodás nélkül, ha már aktuálpolitikával dobálóznak, mert így pont h elkomolytalanítják. a szülési jelenet v az erőszaktevő kivégzése után pl. kizárt h komolyan vegyem a mondanivalójukat.

Saszta - 2017. 05. 02. 20:18

A., szerintem te írtad le legjobban, mi is a sorival a legnagyobb baj. Túl komolyan veszi magát, mikor magát a világot amit ábrázol egyszerűen nem lehet komolyan venni, mert nem valami hiteles, s ráadásul teljesen eltúlozzák a dolgokat. Egyszerűen azt gondolja az ember, hogy: Jézusom ember, te nem látod magadat, hogy milyen nevetségesen abszurd amit csinálsz?

Neoprimitiv - 2017. 05. 02. 20:31

A.: a “ceremoniális marháskodás” gondolom Atwood könyvének a része, mivel ez már a filmben is szerepelt. (A könyvet nem olvastam.) Azon persze lehet vitatkozni, hogy mennyire kell hűen kezelni egy elég ismert regény világát, nekem ezzel nincs bajom.

Egyébként a kollektív részvétel a dolgokban távolról sem abszurd: először is lehetőséget ad mindenki megfigyelésére. Így gyakorlatilag a bizalmatlanság és a félelem egyszerre tartja kordában az embereket, akkor is, ha éppen nincsenek közvetlen ellenőrzés alatt.

Másodszor pl. a kivégzés éppen hogy a dupla pszichés kondicionálás része volt. Egyrészt garantálja, hogy senki ne maradhasson tiszta. Másrészt mivel olyasmit követnek el, amit normális körülmények között nem tennének, az önigazolás igénye a rendszer elfogadását hozza. Nem vagyok egy gyilkos szörnyeteg, hanem csak részese egy igazságos ítéletnek. Nem gyáva vagyok nem ütni, hanem igazságot szolgáltatok.

Neoprimitiv - 2017. 05. 02. 20:36

Saszta: igazából örülnöm kellene, hogy ennyire abszurdnak érzik emberek, amit látnak, de olvassál már utána az igazi, virtigli agymosós rendszerek működésének, Pol Pottól a talibánok afganisztáni hatalomátvételén át a Jones szekta működéséig. Sajnos Atwood világképe a legkevésbé sem abszurd vagy túlzó.

Neoprimitiv - 2017. 05. 02. 22:18

egyébként ha már abszurd, akkor nekem is van ilyen problémám a sorozattal.

Az egyik Offred összehaverkodása Bedel karakterével. Mindenkit figyelhetnek, mindenki lehet besúgó vagy provokátor, de ők két szó után rögtön megbíznak a másikban.

A másik Fiennes parancsnoka. Robert Duval a filmben a jóllakott oroszlán volt, aki hobbiként még azt is megengedheti magának, hogy ne csak keltetőgépnek használja a szolgálót – de egy pillanatig sem éreztem, hogy őszintén érdekelné.

A sorozat Parancsnoka viszont szinte emberinek látszik – ami tekintve, hogy alig pár év alatt került egy totális szellemi és fizikai diktatúrát megvalósító szervezet egyik vezetői posztjára, valóban abszurd.

Bob - 2017. 05. 04. 13:02

Nekem nem világos, hogy akkor most mi is történt a kormánnyal…mert ezek a rendfenntartók ugye nem a hadsereg, hanem egy belső erő akik átvették a hatalmat és elkezdték terrorizálni a népet a 300 millió kézifegyver hazájában ( ami ugye azért van a fegyvermániások szerint, hogy meg tudják magukat védeni az elnyomó kormánytól ha oda kerül a sor )

Amúgy jo kis sorozat, bár ez a vallásosság tényleg kicsit sok, bár minden el van túlozva, szóval csak meg kell szokni :)

Neoprimitiv - 2017. 05. 04. 16:14

Bob: elmondták. Volt egy terrorista akciónak beállított támadás a Capitolium ellen, amiben ott pusztult a teljes törvényhozás (a’la Designated Survivor), majd erre hivatkozva vezettek be rendkívüli állapotot.

Siliana - 2017. 05. 04. 21:43

Aki már látta a 4. részt. nem tudtam végignézni, átpörgettem… mit csináltak a lábával?

bara - 2017. 05. 04. 23:19

@Siliana: semmi horror, korbács.

Hát, az E4 idővonala nekem zavaros volt, melyik volt előbb és melyik később, a ceremóniás-háziőrizetes vagy a kimenős-korbácsos sztori?

Közben néztem a filmet, egy rossz vázlat, sablonos karakterekkel. A sztorinak jobban áll / nekem jobban tetszik a sorozat formátuma és kidolgozottsága, bár nem tudom, melyik megközelítés áll közelebb a könyvhöz.

ProfWilliam - 2017. 05. 05. 09:31

Látom másnak is a túl rövid időintervallummal volt baja…

Ez az “idősűrítés” nagyon zavar. Miért a főhősnő szemén keresztül kell bemutatni a régi világot?

Egyszerűbb lenne pl valami régi naplón keresztül.

Túl nagy a váltás a a mi modern világunk és e között a félfeudális izé között. Komolyan higgyük el hogy az egész alig pár év alatt lezajlott és nem lett világraszóló lázadás a vége? Vagy ha igen máris leverték és minden csendes? Amerikában ahol csak az nem szerez fegyvert aki nem akar és ha másnak vallod magad külön WC-t kapsz? Na persze…

Ha jól rémlik könyvben évszázadok alatt épült ki ez a rendszer, jó pár nagy és pusztító háború után. Itt meg maximum 5 év alatt így át bírtak alakítani mindent? És mindenki úgy viselkedik (pl kiképző nő) mintha minimum évszázados múltja lenne?

Pár éve még kórházak voltak és most amikor annyira fontos a gyerekek léte 18-ik századi stílusú otthonszüléssel jönnek világra az annyira fontos babák?

Hol vannak a kórházak? Miért nem próbálkoznak mesterséges megtermékenyítéssel vagy más orvosi módszerekkel ahelyett hogy a gazda néha-néha dug egyet Handmaidokkal?

Ez rövid időintervallum rendkívül hiteltelenné teszi a sorozatot.

Réka - 2017. 05. 05. 11:41

Na hát én is gyötrődtem az időben való ugrálással, egyedül Offred haja a támpont (a jelenben már bazi hosszú, a múltban meg állig ér).

A 4. részben egyedül a tiltakozós-tömegbe lövős jelenet volt sokkoló, na meg azt hittem, hogy konkrétan kiderül, hogy mit is csináltak Bledel karakterével (oké, sejtem hogy megcsonkították, ahogy a mai napig egyes afrikai országokban ezt megteszik a lányokkal “körülmetélés” címszó alatt…).

Amúgy a szolgálólányokat sem értem, hogy ilyen hamar megtörték őket, és amikor a házban ott a sok zöldruhás mádám, akkor miért nem szedik szét őket, miért nem lázadnak, miért hagyják, hogy ennyire ki legyenek szolgáltatva. Komolyan, inkább a halál, mint egy ilyen társadalomban élni.

Az is fura volt, hogy egy ember átszökött Kanadába, és úgy viselkednek, mint most Észak-Korea, hogy próbálnak kizárni mindenkit, na de egy USA méretű országban?

Szóval egyes elemei nagyon is realisztikus félelmeket vetítenek ki, míg mások borzasztóan gagyinak hatnak – amiket már az előttem szólók is említettek(ld. vallásos baromságok, szülés körülményei, az egész tudomány/technológia kihagyása).

Akit amúgy ez a téma érdekel, annak Louise O’Neill: Örökké a tiéd c. könyvét ajánlom, 2014-es, aminek az alapkoncepciója, mivel friss írás, modernebb, közelebb áll sztem a mai világhoz. Ott konkrétan “termelik” a lányokat, minél tökéletesebbre alkotják meg, egész fiatalkoruk azzal telik, hogy szépek, ideális súlyúak és kívánatosak legyenek a leendő férjek számára, akik persze sima otthoni körülményekből jönnek.

kiro.O - 2017. 05. 05. 20:48

Szerintem követhetőek voltak az idősíkok, hiszen amikor Moira van vele egy jelenetben, az a Red Center ideje, a “régmúlt” a gyerekével és a férjével pedig egyértelmű.

Én is gondolkoztam rajta, hogy miért ilyen őskori módszerekkel akarnak szaporulatot csinálni és miért nem mesterséges megtermékenyítéssel, orvosilag ellenőrzött körülmények között, de a válasz a kérdésre egyértelműen a szekta szerepe. Jelenleg is vannak szekták a világban, amiknek megvan a maguk zárt világa az elborult ötleteikkel és a a modern világot elutasító felfogásukkal, és mivel ennek a szektának sikerült hatalmat gyakorolnia az USA egy része fölött,(én úgy emlékszem, hogy csak az ország bizonyos részére terjed ki a hatalmuk) az elborult tanaik alapján kontrollálják a népet és a szaporulatot. Elítélik a tudományt és a technológiát, legalábbis látszólag, mert közben ki is használják, amire nekik feltétlenül szükségük van (lásd a laptop a Commandernél).
Szóval ha eltekintünk a szekta térnyerésének és komplett hatalomátvételének túl gyors bekövetkezésén, akkor a többi igazából logikus egy ilyen szekta szempontjából.

coligny - 2017. 05. 06. 08:06

kiro.O: Ha jól emlékszem el is hangzik valamelyik részben, hogy két csillag van csak a zászlójukon. A gyors változást pedig nagyon jól szemlélteti, amikor kijutnak a centerből, és nem is ismerik fel a várost az átalakítások miatt. Nekem kifejezetten tetszik, hogy úgy kell összeszedegetni az információkat abból, amit egy ember észlel a nagyobb képből. Nem állítom, hogy nem lehet hibát találni a történetben, de szerintem alapvetően koherens a bemutatott világ.

A. - 2017. 05. 07. 07:36

Egy újabb böszmeség, legalábbis én annak éreztem: a latin szöveget lefordítattatása. Omg. Honnan tudja h nem kompromittáló a szöveg? Akár az is lehetett volna a jelentése h a parancsnok steril v valami felbujtás, így is necces, és nem ért meg ennyit ez a szöveg sem.
Sajnos nem ez az első eset amiből az tűnik ki, hogy Offred nem túl okos, következetlen karakter.

Lambotze - 2017. 05. 08. 13:38

Nem kell messzire menni sem földrajzilag, sem időben ahhoz, hogy példát találjunk arra, hogyan lehet egy működő demokráciát pár év alatt előbb kiüresíteni, majd nem is nagyon leplezett önkényuralmat bevezetni…
A kommenteket olvasva sokan elvesznek a jelentéktelen részletekben. Ami itt a lényeg, az a rendszerrel szemben totálisan esztköztelen egyének vergődésének ábrázolása. Annak bemutatása, hogy a diktatúra végső soron mindenkinek rossz. Nem ismerem a könyvet, de nem csodálkoznék, ha nem indulna be a klasszikus értelemben vett akció és elmaradna a happy end. Kb Ember a fellegvárban típusú agóniára számítok (és ott is nagyon erősen fel kellett tupírozni a könyv “cselekményét” ahhoz, hogy sorozatként fogyasztható legyen).

Ez egy nehezen nézhető, de nagyon erős sorozat. Olyan atmoszférája van, engem még napokig kísért minden egyes rész után.

Candy - 2017. 05. 08. 15:11

Még csak az első részen vagyok túl,és hű.valszeg nem fogom darálni,mert le kell,h ülepedjen.Sok logikátlanságot találtam benne,és ellenmondásos is,mert a mai kor szemével nézem én is,és érthetetlen számomra is,hogy ilyen orvostudomány mellett,pláne,hogy emberi életről van szó,miért tartják a termékeny nőket ilyen körülmények között.
Nem lehet a jelennel párhuzamot vonni,hisz fikció valahol az egész történet,bár nyilván minden filmnek van némi valóságalapja. Viszont,itt ahogy begyűjtik az embereket,olyan úgymond táborokban tarják,ahol a szökés esélye kicsi,azt sem tudják mi van a nagyvilágban,és szekta-rendszer szerint élnek,folyamatosan hülyítve,megalázva,kiszolgáltatva őket.Egy ilyen közegben nem lehet értelmet keresni rá,hogy miért nem tartják nagy becsben a nőket.Kérdés,hogy miért nem lázadtak fel?Mert jól elhitették velük,hogy mindenki gyanús. A szem figyel..Szerintem józan ember pár nap,hét alatt megtörne és öngyilkos lenne,a főszereplőt is csak a lánya tartja életben,a remény,hogy talán láthatja. (Egyébként egy momentum tetszett az első részben,amilyen módon megölték a a Moirát megerőszakoló férfit.Egyszerű de nagyszerű igazságszolgáltatás lenne ez a mai világban.)

coligny - 2017. 05. 09. 09:21

Candy, az nem merült fel benned, hogy nem is erőszakolt meg senkit, csak annak számít, hogy lefeküdt egy termékeny nővel, anélkül, hogy a fennálló rend szerint joga lett volna hozzá? Lehet nincs igazam, de az én értelmezésemben az a rész arról is szól, hogy a handmaidek nem rendelkeznek a saját testük felett, így hiába egyeznek bele az aktusba, azt erőszaknak tekinti a rendszer. Persze lehet túlgondolom, de a lincselés szerintem nem tekinthető igazságszolgáltatásnak.

steweio - 2017. 05. 11. 13:41

Nekem nagyon bejön ez a sorozat. Kimondottan tetszett az 5. rész.

hamupipacs - 2017. 05. 11. 15:42

Nekem is tetszett.
Valamennyire spoiler!

Az különösen, hogy a jóképű J. Fiennes a parancsnok. Kettesben a szobában és következő szobabeli jelentben lehull az álarc. Azok az elvek. Ahogy visszabújik az álarca mögé a főszereplő.

Réka - 2017. 05. 11. 20:26

Hát,nekem az 5. pont nem.
Tetszett a párhuzam, ahogy a szerelem-szabadság szembe volt állítva a muszájjal, de hogy egy órán át kellett ezt nyújtani.. túl lassú a sztori, 5 epizód után semmi háttérsztorit nem kaptunk kb., csak a mindennapos szenvedést kell néznünk. Ha a kövi is ilyen lapos lesz, èn kaszálom.

Miumiu - 2017. 05. 13. 11:05

Nekem nagyon tetszett, amit eddig láttam.
Többekkel ellentétben nekem egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy túl gyorsan omlott össze a rendszer, mert már amikor Offred/June lánya megszületett akkor is láthattuk, hogy már rendszerszintű problémák vannak (születések számának drasztikus visszaesése, tüntetés a kórház előtt). Amikor az erdőben menekülnek, akkor pedig már 7-8 éves a gyerek. (Kicsit úgy képzelem, mint a Jengát, ha elég elemet kihúzunk, egyszer csak összedől az egész.)
Nekem a hosszan kitartott jelenetek is inkább azt érzékeltetik, hogy az ember ebben a környezetben már háromszor átgondolja, hogy mit és hogyan mondjon, hiszen, ha csípőből rávágja, ami eszébe jut, jobb esetben megvakítják, rosszabb esetben… Aki túl könnyen válaszol, azt valószínűleg annyira megtörték, hogy maga is beveszi az összes bullshitet.
A ceremóniák pedig az én értelmezésemben azt szolgálják, hogy senkinek ne kelljen gondolkodni, mert előre meg van írva, hogy mit és hogyan kell csinálni (pl. egy szülés levezetése). Ha van egy rituálé mindenki tudja mi a szerepe és mit várnak el tőle, miközben a szubjektív megoldásokra esély sincs.
Arra az egyre lettem volna kíváncsi, hogy mi lett a kórházakkal, egyet kettőt biztosan meg lehetett volna tartani. Ha áram van és az autók működnek egy nőgyógyászati részleg fenntartása csak belefért volna…

hamupipacs - 2017. 05. 15. 12:10

Azon filózok, hogy mi lehet a végkifejlete egy ilyen mesének. Egyet már láttunk. Valami más? Valamelyik férfi segítene? Melyik és milyen okból? Képes lenne? A lánya végleg elveszett?

Más. Valaki látta a korábbi filmfeldolgozást a 90-s évekből? Összehasonlítás? (Oké a parancsnok és felesége jóval idősebbek, mint a szolgálólány.) Miben más?

barátfüle - 2017. 05. 15. 22:59

Érdekes, nekem nem lassú, nem vontatott, teljesen beszippantott ez a disztópia! Nem olvastam a regényt, nem láttam a filmet sem, úgyhogy várom, hogy mi fog történni. A képi világa és a zenék is kifejezetten tetszettek!

Altemidor - 2017. 05. 17. 10:34

Engem is azonnal beszippantott, egyáltalán nem érzem lassúnak. Nagy kedvenc eddig a sorozat. A részek mind 9/10 eddig nálam.

jessm - 2017. 05. 17. 17:36

MEgnéztem a filmet, történetileg eddig ugyanaz. HAngulatra szerintem a sorozat nyomasztóbb. Időt hagy dolgok kibontatkozására,és szerintem Offred/june is hitelesebb. Natasha Richardson inkább naiv, itt viszont inkább kicsit érettebb, és érteleme is jobban átjön a karkateren, amire végülis a Commander vágyik.

szpojleres mókus - 2017. 05. 18. 23:23

Ott csapja magát agyon a sorozat hogy unrealisztikus, és tényleg arra akarnak nagyon nyomni hogy a mocskos férfiak mindig is ezt akarják tenni a nőkkel csak nincs meg bennük az akarat és a lehetőség.

Eddig még azt modntam hogy oké csak csak mert azt gondoltam hogy ez a meddőség csak amerikában alakult ki (hiszen az az egyetlen ország ahol ez a életmód is kezdődött). Most kiderült hogy a nagy francokat, sőt a handmaideneknek akkora áruk van, hogy egy ország diplomáciai töltelékei.

Ha ez így van nekem ne mondja senki hogy ezeket a nőket:
1 – lehet verni, kínozni, megcsonkítani
2 – mindenféle szr munkát csináltatnak velük

Bármekkora mocskok is a férfiak, bármiféle rezsimbe ha egy nő ennyire aranyat ér akkor egy elszigetelt helyen lennének elzárva, folyamatosan ellenőrizve hogy a lehető legjobb állapotban legyenek, nem lennének verve, nem lenne kivágva a szemük, nem lennének kínoztatva nem sikálnának fel nyilvános kivégzések után vért.

Az meg hogy a mexikói nő bemondja ejj én sajnállak babám de 6 éve nem született itt gyerek és kihal a hazám meg egyenesen röhejes volt. Attól mert valahol 6 éve nem született gyerek még nem fognak kihalni.

nargli - 2017. 05. 19. 10:45

Nekem a hangulata bejön, de a 6. részben pl. “a férjed él ” fordulat nagyon felidegesített. Oké, tudom, hogy várható volt, mivel nem láttuk, hogy lelőtték, de akkor is, ha most ez lesz a sztori, hogy hirtelen megbízik a mexikóiakban és valahogy elkezd a férjével kommunikálni (aki tényleg él), az úgy nagyon béna és nagyon lapos.
Amúgy elkezdtem a regényt, de még nagyon az elején vagyok. Kíváncsi vagyok, ad-e magyarázatot a sorozat hiányosságaira, a logikai bukfencekre, vagy a sorozat a könyv miatt ilyen…

E. - 2017. 05. 19. 11:57

Engem 2 rész után beszippantott a sorozat hangulata, nézős lesz minden logikai zsákutcája ellenére is. Egyetlen dolog érthetetlen számomra annyira, hogy zavarjon és megrengesse az egész sorozat alapjait, mégpedig az, ahogyan a termékeny nőkkel bánnak. Egy olyan világban ahol a nők nagy része meddő, ráadásul 5 szülésből 1 gyerek lesz csak egészséges, teljes életre alkalmas, hogy lehet cselédként bánni a termékeny nőkkel? Az, aki életet ad cseléd, aki meddő az úrinő? Mindentől óvni, becsben tartani kéne a termékeny nőket, nem cselédsorban tartani, ütni vágni, szemüket kivájni, gyarmatokra küldeni meghalni stb… Ha levadásszuk a szülőképes nőket, akkor hogyan lesz biztosítva a fajfenntartás?

No meg a vallásos vonal. Ha a nők azért lettek meddők mert szétszennyeztük a világot, akkor miért tekintenek a meddőségre isten csapásaként? Nem isten csapása, hanem mi tettük ezt magunkkal és evvel tisztában is vannak. Ok, okozat. Megvan az ok megvan az okozat, ennek ellenére kreáltak egy másik okozatot. Minek?

ayren - 2017. 05. 19. 15:07

“Ha levadásszuk a szülőképes nőket, akkor hogyan lesz biztosítva a fajfenntartás?”

Hát így. Erőszakkal. Nem új dolog.
Csak ebben a disztópiában egészen szélsőséges módon alkalmazzák a nők a férfiak tulajdona és másodrendű állampolgárok elvet. Itt már nem is állampolgárok, hanem rabszolgák, és nem csupán a férfiaké, hanem az egész társadalomé. A legfőbb jó, a társadalom fennmaradása (reprodukció) érdekében mint egyéneket, minden joguktól megfosztják őket.
Viszont ha olyan mértékben csökken a népesség, mint Mexikóban, ahol 6 éve egyetlen gyerek sem született, úgyis összeomlik előbb-utóbb a társadalom, bármit is csinálnak.
Egyszerűen nem működhet, ha mondjuk ezer vagy több ezer felnőtt pótlására születik majd egy gyerek.
És ha Gileádban is alig születik gyerek, mi értelme eladni néhány handmaidet másik országnak? Mit számít az egy egész országnak, ha ott legyártanak mondjuk 100 gyereket nagy nehezen? Attól fennmarad Mexikó?
Hiszen nagyon kevés a termékeny nő, azok is nagyon nehezen sokára esnek teherbe, és ráadásul 5 terhességből egy egészséges gyerek lesz.
Nekem itt van a legnagyobb logikai bukfenc.
Megindokolni, hogy alig néhány év alatt ilyen szélsőséges társadalmi átalakulás jöjjön létre, tényleg kell ez a fenyegető számú, radikális népességcsökkenés, viszont ha ez így van, akkor már rég ott vannak, ahol a part szakad, tök mindegy, hogy a 0% szaporodást produkáló Mexikóról, vagy a néhány ezrelék szaporodást kikényszerítő Gileádról van szó.
Bár nyilván nem a logika a lényeg, hanem a diktatúra bemutatása…

ayren - 2017. 05. 19. 15:14

Egyébként ennek az ötletnek még szélsőségesebb formájával találkoztam az egyik Frank Herbert utódregényben, ahol az egyik bolygón kizárólag férfiakból állt a társadalom. A lánygyerekeket amint elérték a szülőképes kort, befektették egy tartályba, és a testük öntudatuktól megfosztva zsinórba gyárthatta a gyerekeket, amíg bele nem haltak.
Hiszen társadalmi szempontból kizárólag a méhük képezett értéket – akárcsak ebben a sorozatban, ami arról szól, hogyan lehet bizonyos társadalmi csoportokat (akár a népesség más nemű felét) megfosztani teljesen vagy részlegesen a jogaiktól.

Néma Harcsa - 2017. 05. 19. 21:19

Szerintem tévedés azzal kritizálni a sorozatot, hogy nem “reális” manapság az a szemléletmód, amiből kibontja a bizonyos disztópiát.
Egyébként nekem működött a nyomasztás epizódokon keresztül, furcsa módon épp a hatodikban árnyalták/szélesebb perspektívába helyezték a karakktereket és az egészet, ami részben örvendetes, csak épp egyúttal számomra túl nyálas is lett a történet. Gyanús, hogy tényleg maga a regény problémás. (A filmet nem láttam, pedig szinte minden megvolt Schlöndorfftól.)

coligny - 2017. 05. 20. 10:36

E.: a cselédek azok a Marthák, a handmaidek összes feladata a bevásárlás, vagyis sétálnak egyet a friss levegőn. Ezen kívül egy handmaid összes dolga a pihenés, étkezés, és a havi egyszeri rituálé (illetve néha egy kis lincselés), vagyis összességében pontosan a célnak megfelelően vannak kezelve a sorozat világában. Szerintem épp az is megrázó a történetben hogy mennyire realisztikus az egész a vallási máztól és a nők jogfosztásától kezdve az emberek a kényszer hatására megváltozott látásmódjáig. Egy vallási fanatikus számára mindig kell egy felsőbbrendű ok, ezért nem elégedhetnek meg pusztán a környezetszennyezés hibáztatásával, és kell az isteni büntetés narratívája.

Liu - 2017. 05. 20. 12:54

Butaságot írtok azzal, hogy a handmaideneknek kell minden alja munkát stb csinálni.
Alapvetően, Offred nem csinál sok mindent a bevásárláson és a virágszedésen, illetve a rituálén kívül( plusz a szektás handmaid feladatok, pl. lincselés, vér lemosás..).
Ezt jól be is mutatják azzal, hogy a Waterford házban élő Martha (akinek a neve Rita) kb. minden jelenetében panaszkodik, hogy mindenki ráér, bezzeg neki mennyi dolga van.

Azért egy szolgálólányt eléggé nehezen kivégeznek ki, meg a “küldik a kolóniákra”szemetet lapátolni őket..hááát.. azért a handmaid-eknek sokat eltűrnek…Rory Gilmore karaktere is többszörös visszaeső és őt is csak nagy nehezen végezték ki (az autókázás után gondolom, offscreen megtörtént.. vagy bamm, lobotómia..ameddig a méhe ép…)

2 nap alatt néztem meg az évadot, nekem tetszett.
Lassúnak lassú, az igaz. De pl, az, hogy a főszereplő lassan reagál- beszél szerintem nem gáz, ilyen helyzetben én is mindent átgondolnék kétszer :D

A társadalom átalakulása valóban erőltetetten rövid idő alatt történik, DE ha mondjuk a változás után 100 évvel menne a sztori, roppant unalmas lenne, akkorra már beáll a “rend” és ez a társadalmi berendezkedés minden résztvevőnek normális lesz.
Most látjuk az első generációt és emiatt van az, hogy a saját szerepében mindegyik résztvevő feszeng.

Azt viszont én sem értem, hogy miért nem használnak pl. mesterséges megtermékenyítést. ( Nyilván a szolgálólányokon. Azzal pl. biztosabb/gyorsabb az eredmény, mint havonta a peteérés 3-4 napján közösülni. Termelésoptimalizálás..)
Oké, vallási szekta, felfogtam, de, ha épp “kihal a nemzet” nem kellene válogatni.
***
Fentebb említette valaki Herbert tlelax-i kulturájával való párhuzamot. Neki egy nagy pacsi! :)

Liu - 2017. 05. 20. 12:56

a fentebbiben úgy írtam, mint egy fogyatékos, nézzétek el, nem saját cumóról küldtem be :D

de, hogy ne csak off legyen:

Ha egy commandernek születik egy gyereke, aki mondjuk, kiderül, hogy szülőképes, akkor ő is handmaid lesz?

ayren - 2017. 05. 20. 19:29

Liu
Köszi a pacsit. :) A tlelaxiak neve már nem jutott eszembe.

A második generáció sorsa (commanderek lánya) szerintem itt még fel sem merül, olyan kevés idő telt el az “új rend” óta. Egyébként meg ha ilyen iramban romlik a szaporodóképesség, a következő generációban már nemigen fog gyerek születni, azért sem érdemes agyalniuk rajta.

A. - 2017. 05. 21. 12:27

@Liu “Ha egy commandernek születik egy gyereke, aki mondjuk, kiderül, hogy szülőképes, akkor ő is handmaid lesz?”
Na ez egy nagyon érdekes kérdés. A sorozat “logikája” szerint (szaporodás mindenek felett) igen.

Viszont ennyi erővel nem értem a parancsnokfeleségek kitüntetett szerepét sem. Elvileg meddők, tehát semmit sem érnek. A feleség fogalma ebben a relációban megszűnik.
Megint egy következetlenség…
Sokkal kézenfekvőbb lenne, hogy a parancsnokok a termékeny nőket vegyék feleségül kötelező jelleggel, ahelyett, hogy “szolgálóként” bánnak velük, miközben a meddő feleségek fölérendelt pozícióban vannak. (de mire fel?)

tomex - 2017. 05. 21. 15:43

Hááát… Valami nagyon szélsőséges dolog van bennem a sorozat miatt. Az addig oké hogy nem reális az egész, de olyan szinten természet ellenes ahogy az emberek viselkednek h még egy star wars film is közelebb áll a valósághoz mint ez. Eleve úgy tűnik h teljesen meglepte az embereket a dolog h elvették a nőktől a tulajdonjogot és mindent. A munkahelyen még kérdezték is a főnököt h miért csak a nőket küldik el. A kávézóban egyik napról a másikra a kiszolgáló leribancozta őket minden előjel nélkül ahogy látható. Tehát az egész egyik napról a másikra történt úgy h nem is sejtették az emberek h ez lesz. Ilyen dolog ami ott van nem történik meg csak így. Az a millió logikátlanság ami van benne szintén felhúz, eleve ha ennyire fontosak ezek a nők akkor ők lennének az atya úr istenek. ehelyett úgymond cselédként és szinte nem is emberként bánnak velük, bántják, alázzák őket. a commander feleségek pedig istennők ami szintén teljesen logikátlan. az egészben semmi logika nincs. A főszereplő fél perc késéssel való válaszolása pedig teljesen sírba tesz!! Viszont az a helyzet h valamiért mégis nézem és érdekel a folytatás és még le is köt :) Viszont majd szétdurranok közben az idegtől a sok hülyeség miatt! :) NA ilyen sorozat sem volt még!

Josie05 - 2017. 05. 22. 09:31

Azért amikor a 3. Részben Ofglen-nek leesik, hogy mit csináltak vele! Az a beállítás meg színészi játék, meg a zene! Totál letaglózott, vagy 3x visszanéztem. Miatta nézem tovább, mert amúgy este 11-kor durvább mint egy marék Stilnox!

Az Ő szeme előtt!

H. - 2017. 05. 22. 16:55

A., tomex, ne felejtsétek el, hogy a sorozat logikája szerint a szolgálólányok bűnözők és a “szolgálatuk” büntetés annak ellenére, hogy ezen a bizarr módon szinte jutalomnak kommunikálják.
Egyelőre nem beszéltek arról sem, mi történik azokkal a szolgálólányokkal, akik nem képesek szülni vagy épp kiöregszenek.

ayren - 2017. 05. 22. 17:10

A.
“Sokkal kézenfekvőbb lenne, hogy a parancsnokok a termékeny nőket vegyék feleségül kötelező jelleggel”

Még kézenfekvőbb lenne, ha a termékeny nőket a termékeny férfiakkal hoznák össze, legyenek azok commanderek vagy sofőrök.
Talán még egy-két generációra el lehetne húzni a kihalást, és közben rá lehetne jönni a gyógymódra vagy klónozásra vagy valami más megoldásra.
De hát a vallási fanatizmus és az ésszerűség szöges ellentétei egymásnak.

Yggdrasil - 2017. 05. 22. 17:11

@Josie05
Mi is történt Ofglennel pontosan? Ezt valahogy nem tudtam értelmezni. Lydia néni valami olyasmit mondott neki, hogy amit nem érhetsz el, az után nem is vágyakozol, én ebből valami kémiai kasztrálás-szerűségre következtettem, de az meg nem indokol ilyen műtéti sebet.

nargli - 2017. 05. 22. 17:49

Yggdrasil: “körülmetélték”, mégpedig valószínűleg nemcsak részlegesen, hanem teljesen eltávolítottak mindent: https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C5%91i_nemi_szervek_megcsonk%C3%ADt%C3%A1sa

Azóta is borzongok attól a jelenettől…

A. - 2017. 05. 22. 18:11

ayren: na igen, erről (még) kevés szó esett a sorozatban, hogy vajon a férfiak ugyanolyan arányban sterilek- e, mint amilyen arányban a nők meddők. Mert ha igen, ők lehetnének a termékeny nők szolgálói:) na de az már másik rendezvény, a védett férfiak.

H.: miért bűnözők?

Liu - 2017. 05. 22. 23:59

A.:

Az átneveléskor be kellett vallaniuk a bűneiket pl. Offred a megcsalást vallotta be, mert a férjét “elszerette” az előző feleségétől. A másik csajt, akit megerőszakoltak pedig szintén bűnösnek tartják. Egy -egy személyre lebontva mindenkinek lehet ilyen mondvacsinált bűnt találni.

Általánosan pedig, valami kifacsart logika alapján, úgy tűnik, hogy ez össz emberiség bűne miatt lett steril a 90%, DE isten az igazi bűnösöknek vezeklésképp ajándékot adott: termékenyek maradtak. A termékenységükkel szolgálhatják az emberiséget, így megváltva magukat.

_____

Meddő feleség téma:
A tradicionális női “foglalkozásokat” felbontották 4 szekcióra:
handmaid-ek, martha-k, aunt-ok és wife-ok
Akik szülnek, akik minden másban szolgálnak, akik tanítanak, akik társasági/reprezentatív feladatokat látnak el.
A commander felesége gondolom, a tradicionális “biztos, támogató háttér” felelőse.

Ami érdekes, hogy a flashback-ek alapján pl Waterfordéknál a kezdetekkor a csaj talán még fanatikusabb volt, de ezzel a “housekeeping feminism”-mel saját magával is jól kicseszett. Úgy tűnik, az új világrendben se ő sem a férje nem igazán találja a helyét.
Az elején a csaj még mögötte állt, mögötte tudott állni, sőt.. most pedig a társadalmi korlátokkal megszívatták magukat- szvsz ezért is scrabble-özik Fred Offreddel. Nincs társasága.

___________

Tényleg, akkor mi van, ha pl az egyik commander feleség mégis teherbe esik?

______
A latin vésetet nem értem.
A flashek alapján úgy tűnt, az anyagi javak újraelosztásakor szerezték waterfordék a házat (ahogy kipakoltattak stb..az ottani cuccok nagyon nem illettek hozzájuk, szóval, nem sajt ház volt) akkor hogy lehet, hogy a vésetet a commander csinálta ~12 évesen?

A. - 2017. 05. 23. 07:20

Liu: Ó, akkor én ezt másképp értelmeztem. Arra gondoltam h mindenképpen handmaidnek kell lenniük, hiszen nincs más választásuk a kasztrendszer miatt, és ez független bőrszíntől, külsőtől, kortól, előélettől (“bűnösségtől”), tehát mindentől, a lényeg a termékenység. És amikor már handmaidek, a képzés részeként megtörik őket pl az ilyen bevallásokkal. Az ok- okozati viszony van fordítva kb.

Feleségek: pedig Yvonne-on kívül se szépek, se fiatalok, se okosak (azt nem is szabad) A szerelem meg tabu, úgyhogy kíváncsi vagyok mi az alapja h ők magasabb pozícióban vannak (maradhatnak). Talán eleve jónevű családból származnak.

“szvsz ezért is scrabble-özik Fred Offreddel. Nincs társasága. ” ez Yvonnera is igaz, sőt rá különösen, hogy szellemileg meg egyáltalán nincs partnere, holott a flashbackből most szépen kiderült, hogy egyrészt lenne rá igénye (csak elnyomja), másrészt ő az igazi agy, nem a parancsnok. Mennyivel izgalmasabb lenne (számomra) ha a parancsnok helyett ő fedezné fel Offredben a szellemi partnert.

Josie05 - 2017. 05. 23. 08:47

Yggdrasi: Azt hiszem nargli kielégítő választ adott a kérdésedre! Viszont egyetértek Siliana-val, egy katéter tényleg indokolt lett volna! (Persze lehet hogy epicysztosztomát csináltak neki, csak a hálóingtől nem láttuk! :)

Siliana - 2017. 05. 23. 14:10

Liu: “Tényleg, akkor mi van, ha pl az egyik commander feleség mégis teherbe esik? ”

a 6. rész alapján ez nem lehetséges, mivel úgy tűnik, szexelniük sem volna szabad. A Commander elmondása alapján pedig a szerelmet mint olyat nem ismerik el. Ha a handmaidek tuti termékenyek, a többi nő meg tuti nem, akkor miért is próbálkoznának vele? a kör bezárult. Ha terhes lesz egy wife, kiderül, hogy szexelnek, akkor pedig az, hogy szerelmesek, mert a gyerek miatt kár is lenne szexelni. Ezért meg bünti. Valahogy így lehet, szerintem

weingartia - 2017. 05. 23. 14:40

Liunak:
A latin vésetet nem a commander csinálta, hanem az előző Olfred. Az előzó Olfred ugyanilyen scrabble esteken hallotta a commandertől az idézetet (amit ő 12 évesen a latin könyvébe írt, viccelődve). Az előző Olfred nem bírta a nyomást (gondolom nem jött a gyerek, a ház úrnője meg folyamatosan csesztette), és öngyilkos lett.

Commander feleség terhes lesz: szerintem nagyon nem lenne semmi. Max még megbecsültebb lenne a saját körében, mert maga szüli a gyerekét. Meg akkor lehet hogy nincs a háznál handmaid.

Ida - 2017. 05. 23. 14:51

Liu: a vésetet nem 12 évesen csinálta, azt a latin könyvébe írta 12 évesen, és valamikor az előző szolgálólány(ok) idején véste be a szolgálólány szekrényébe, hátha felfedezi valamelyik. (talán egy teszt volt, hogy melyiknek lesz hozzá elég esze elolvasni, és bátorsága rá is kérdezni)

Nem nagyon lehet ebben az egész rendszerben logikát találni, kiragadnak részeket a Bibliából, követik elvakultan, valózsínűleg az egész vallási szekta feje ilyen lelkisérült, perverz pasikból áll, és a többire is rákényszerítik a beteg ötleteiket. Az olyan nők meg, mint a parancsnok vallásos felesége, jól rácsesztek, mert a végén ők is beszorultak az új “nőknek kuss a neve” szerepükre.

Ida - 2017. 05. 23. 14:53

weingartia: az is lehet, amit te írsz… :)

Liu - 2017. 05. 24. 01:04

ÁÁÁ, köszi :D
Fogyatékos vagyok :D
Értettem, hogy a könyvbe a commander írta, és emlékszem az előző Offred történetére is,
De, valahogy nem tudtam összekapcsolni a dolgokat :DDD

Siliana
Nem “szabadna”, azt nem a térdelésre mondta a férje?

De bevallom, kicsit utánanéztem a dolognak, és a feleségek közt is 2 fajta van, az egyik a commander feleség, a másik a társadalmi rangban alul lévő férfiak felesége- érdekes módon, az alsóbb osztály feleségei reprezentatív, társasági és gyerekszülési feladatot is elláthatnak, ha tudnak.

Szóval, elvileg lehet testi kapcsolat köztük.
Sőt, ha szükséges tarthat szolgálólányt a wiki szerint. Ez alapján van olyan eset is, hogy nem szükséges..

weingartia
“Commander feleség terhes lesz: szerintem nagyon nem lenne semmi. Max még megbecsültebb lenne a saját körében, mert maga szüli a gyerekét. Meg akkor lehet hogy nincs a háznál handmaid.”

Az igaz, de a szolgálólányok sem véletlenül vannak csak X ideig egy háznál.
Ha egy férfi megtartja “magának” a mégis fogamzóképes feleségét, az nem viszi sokra az emberiséget (lehet lesz több gyerekük, de a genetikai sokféleség szempontjából a kevés utódnak minél diverzebbnek kéne lennie) Illogikus így az egész rendszer.

Bár, logikát….
Főleg, hogy a könyv szerint van még több női kaszt is, pl az egyik a “jezabelek”, akiket pl, ha termékenyek, sterilizálnak…

Siliana - 2017. 05. 24. 09:25

Liu,

most nem néztem újra, de a térdelős rész pár résszel ezelőtt volt, most, a hatodik részben nem térdelt mégis azt mondták, hogy nem szabad-nem? lehet hogy akkor újra kell néznem :)

Liu - 2017. 05. 24. 11:29

Siliana, bevallom, nem tudom, egyben néztem meg az első 6 részt, lehet én nem figyeltem.

Silana - 2017. 05. 24. 12:29

Liu, megnéztem még egyszer. Mikor a ház ura és úrnője elkezdenek csókolózni, akkor mondja a Commander, hogy “ezt abba kellene hagynunk”. Meg a külön hálószoba/élettér is furcsa nekem. De hátha ez is kiderül majd bővebben.

A. - 2017. 05. 24. 17:46

Liu:”az nem viszi sokra az emberiséget (lehet lesz több gyerekük, de a genetikai sokféleség szempontjából a kevés utódnak minél diverzebbnek kéne lennie)”

Ebben tökéletesen igazad van, tudományos szempontból, csak ebben a világban, amiben szó szerint veszik a Bibliát, nem tudom mennyire számít bármi, ami az evolúcióhoz köthető. És a Bibliában rádásul a vérfertőzés adott esetben helyénvaló is lehet (Noé)
Szóval nagyon kusza ez az egész valóban. Nem érzem úgy, hogy a célhoz (gyermeknemzés) megfelelő eszközt (vallásos társadalom) választottak. Inkább az eszközhöz választottak egy célt…

Tejeskávé - 2017. 05. 25. 12:49

Ütős atmoszféra, borzongásfaktor mind rendben, remek sorozat – volt eddig. Csak ez a 6. rész ne lett volna! Hollywood belecsulázott a levesbe, és ezzel egy csapásra nagyot zuhant a színvonal. Fredé kifakadása meg “őszinteségi rohama” idegenek előtt hatalmas baklövés a készítők részéről, olyan irreális és logikátlan fordulat, ami szerintem a karakter természetétől is teljesen idegen. Ez pont nem az a kor meg helyzet,amikor valaki, aki túlélni akar mindenáron, bevállalhatna egy egovillantást. Volt már ennél nehezebb pillanat is számára, és megmaradt a látszólagos beletörődésénél. Remélem, nem mennek tovább ebbe az önérzetes nő vagyok és ki is mondom, meg titokban a férjemmel kezdek levelezni nyálas irányba, mert nagyon csalódott leszek,annyira oda nem illő a sorozat világában.
Írták itt többen, hogy Gileád a férfiak uralma a nők felett. Ez nem teljesen igaz: inkább egy maroknyi férfi uralma a társadalom összes többi tagja felett. A könyvben leírja Atwood, hogy nő csak a kiválasztottaknak jut, az alacsonyabb rendű férfiak számára még a maszturbálás is halálbüntetéssel jár. Csak akkor rejtély, mivel tudták a fegyvereseket maguk mellé állítani. Talán majd kapunk rá magyarázatot, miért éri meg nekik kiszolgálni a rendszert.

Siliana - 2017. 05. 25. 22:06

Na, hát a hetediket alig bírtam végignézni…

szpojleres mókus - 2017. 05. 25. 22:31

Szerintem meg gyenge volt. Gyűlölöm az ilyen részeket sorozatokban. Mindannyian tudtuk hogy A – elindultak B – nem értek célba mert elkapták őket. Ez a hosszú elnyújtás teljesen felesleges volt és időpocsékolásnak éreztem.

Siliana - 2017. 05. 26. 08:42

szpojleres mókus

Szerintem is nagyon gyenge volt.

Én el nem hiszem, hogy egy ilyen szituációban ennyire érdektelenek, higgadtak… nincs az az anya, aki egy csomagtartóban a gyerekével legalább egy kis aggodalmat nem mutatna. Az egész nem nagyon áll össze.
17 percnél jártunk, amikor a Luke még mindig bolyongott a a sebével és nem történt SEMMI

Ida - 2017. 05. 26. 13:13

Csatlakozom a véleményekhez. Kicsit vontatott volt a rész.
Bár nagyon fontos volt a másik oldalról is megimerni a történéseket, és kicsit bepillantani, hogy azért nem mindenkit tudtak elkapni, és leigázni, sokan megszöktek, korábban és a család szöksése idején is.
Érdekes volt látni az elnéptelenedett várost/városnegyedet, megtudni, hogy hogyan próbáltak bújkálni, és mi lett a lázadókkal, bújkálókkal, meg aki nekik segítettek.
Megtudtuk, hogy a férj él, és hogy 3 év telt el June elfogása óta, vagyis szegény már három éve szív, a kislánya meg már 8-9 év körül lehet.
Ezek szerint Amerika kormánya Kanadában van ilyen menedékjog félével, és próbálnak segíteni a menekülteknek, nagyon érdekes.
Igazából így hogy leírtam, nem is volt ez olyan rossz rész, sok infó kiderült. :)

Siliana - 2017. 05. 26. 13:29

Ida,
igen derültek ki dolgok, de kb. annyi idő lett volna ezt megfelelő tempóban átadni, mint amennyi idő alatt leírtad. Az akasztott ellenállók meg így a 7. részben már nem “érintettek meg”, és nem tudtam átélni Luke meglepettségét sem pont emiatt. Ha most szembesültünk volna vele, mit csinálnak az ellenállókkal, akkor ok, de már annyi szörnyűség volt, hogy ez így nem jött át.

June levele nem is lehetett volna unalmasabb

Mondjuk az külön fricska, hogy Amerika jelenleg milyen véleménnyel van Kanadáról, a kanadaiakról, aztán végül ők adnak otthont a nemzetüknek… A film közben azon gondolkodtam, lehet hogy az író kanadai, aztán most utánaolvastam, és tényleg.
Emellett Kicsit Dél- vs. Észak-Korea vonalat véltem felfedezni: inkább csak pletykák vannak arról, mi történik odaát, pontosat senki sem tud. Mikor fog eljutni Luk-ehoz, hogy mire használják a feleségét? Hiszen Mexikóból már megtudhatta volna. Ha tudnak róla máshol, próbálkoznak-e Gilead felszabadításával? Vagy sorsára hagyják, mint oly sok nemzetet manapság is? Talán hamarosan ezekre is választ kapunk.

Semmi, egyszerűen semmi nem jön át a család félelméből, abból, a gyerek viselkedése miben változik meg a menekülés miatt. Annyi potenciál lenne még ebben!

nargli - 2017. 05. 26. 19:15

Elképesztően vontatott és semmitmondó rész volt a 7. És már nem azért, de azzal a szállal mi van, hogy Offrednek sürgősen teherbe kell esnie, mert mindjárt lejár az ideje a háznál, és minimum küldik a kolóniákra? Egy teljes részt szenteltek annak, hogy összejön Nickkel, aztán azt a szálat szépen dobták.

Macsi - 2017. 05. 27. 11:48

Engem is felbosszantott ez a visszaemlékezős rész,annyira vártam mi van Offred-del,vajon hogy viselkedik hogy látja,van remény. Szerintem a kutyát nem érdekelte,hogy jutott ide,hanem inkább mi lesz vele. Már csak 3 rész és vége,több töltelék rész már biztos nem fér bele.

Liu - 2017. 05. 27. 22:33

nargli

A kolóniára nem az első sikertelen “kiküldetés” után küldik őket, hanem, ha a 3. háznál SEM sikerül teherbe esnie.

______

A 7. rész roppant unalmas volt.
Első 5 perc, utolsó 7 perc kivételével bele-bele nézve áttekertem.

Christie - 2017. 05. 28. 17:32

Nekem nagyon tetszik a sorozat, már a könyvet is imádtam. A 7. rész viszont tényleg feleslegesen lassú volt, nem kellett volna ennyi idő erre szánniuk, legalább a rész felében foglalkozhattak volna June-nal.

Amúgy a commander-feleségek már az új rendszer előtt is ezek a férfiak feleségei voltak és azok is maradtak. A könyvben benne van, hogy köztük is vannak olyanok, akik termékenyek és akkor az ő házuknál nincs is szükség handmaid-re.

barátfüle - 2017. 05. 31. 20:14

Na ez a 8. rész nagyon bejött nekem, el tudtam volna nézni még egy darabig. Amenyire untatott a 7. rész, ez most annyira érdekelt.

Macsi - 2017. 06. 01. 18:38

S.o.s. nem találom a 8.reszt az HBO Go-n. Nektek ott van? Eddig már csutortokon reggel fent volt,de most sehol sem. :/

Siliana - 2017. 06. 01. 21:14

már feltették az HBO GO-ra is

Macsi - 2017. 06. 02. 05:55

Egy másik eszközön mutatta,meglett. Szerintem a szabadulás kulcsa Nick lesz. :) Mar csak két rész.

Ida - 2017. 06. 02. 10:53

Hát nem gondoltam volna ennél a sorozatnál hogy előfordulhat, de ez a rész valahogy még lehangolóbb volt mint a többi.
Remélem valahogy bosszút állnak ezeken a “vallási vezetőkön”, nagyon megérdemelnék.

Silana - 2017. 06. 02. 11:21

Még nem lesz vég a sztorinak:
“A Hulu berendelte a The Handmaid’s Tale 2. évadját.”

yeeeyha - 2017. 06. 03. 18:29

Ahogy olvasom, a 7. rész sokaknak nem jött be, én sem voltam lelkes, mikor a promo alapján kiderült, hogy Luke-ról lesz szó, de információátadás szempontjából kellett ez a rész. És gondolom nem véletlen akarták közel hozni hozzánk a férfit.

A 8. rész viszont vitt nálam most mindent, a hangulat eddig is tetszett, de ennek olyan erős volt az atmoszférája, szinte éreztem, ahogy feszül a húr. Jó volt a flashback is, az előző szolgálólány szomorú sorsa is (vajon mit tett a parancsnok, amit még a felesége se hagyott szó nélkül?)

Lily - 2017. 06. 08. 12:26

A hetedik rész engem is untatott, de a 8 és 9 nagyon bejött!

Ida - 2017. 06. 08. 14:55

9. rész….. huhhhh, nem jutok szóhoz….

Siliana - 2017. 06. 08. 21:14

Huh, ez a 9….
Most lett vége, szerintem még sokáig a hatása alatt maradok…
Az átváltozás, ahogy kijön a Commander szobájából…
A Comamnder átváltozása, ahogy a felesége elmegy aludni… Moira arca a visszapillantóban…
A kisbabás rész megrázott kicsit. Már a gondolat is, hogy a gyereknek baja lehet…
Sziporkázott mindenki!

???
Mi van a csomagban? Mi történt az előző handmaiddel? Hogy fogják megmagyarázni, miért kapucsínó a gyerek, ha Nickkel összejött?

barátfüle - 2017. 06. 08. 21:53

Engem nagyon berántott ez a sorozat, a 9. rész is nagyon jó volt és alakul a történet is. Kár, hogy lassan vége!
Nem lehet,hogy a Commander azelőző handmaidet is elvitte éjszakai kirándulásra és ott történt vmi?
Valahogy nem hiányzik nekem a történetbe June férje… Viszont Nicket egészen megsajnáltam, amikor nézte June-t, hogy mórikálja magát. Nekem ők szimpik együtt.
Valahogy a feleséget is sajnálom, hogy kb ő volt az ötletgazdája ennek az egész életmódnak, aztán így félreállították. Ráadásul annak a nőnek lett gyereke, aki eztnem is tudja értékelni.

Siliana - 2017. 06. 14. 08:16

Tud valaki a 10. részről?

winnie - 2017. 06. 14. 09:08

pár perce már elérhető, szerintem nemsokára az hbo go-n is fent lesz.

Siliana - 2017. 06. 14. 12:56

köszi
(ilyeneket nem szabad írni vagy rosszul emlékszem, h mit írtam?)

barátfüle - 2017. 06. 15. 07:38

Siliana, meg tudtad nézni?
Várhatóan jövő tavaszal jön a második évad?

Aki olvasta/látta az eredetit, mennyire egyezik a sztori vége?

Christie - 2017. 06. 15. 10:15

A könyvnek úgy van vége, ahogy a 10. résznek.

/van még utána egy “függelék’, de az már kb. 200 évvel a történtek után játszódik/

Elvileg a második évad még June-nal fog foglalkozni.

winnie - 2017. 06. 15. 11:25

“Elvileg a második évad még June-nal fog foglalkozni.”

szerintem az egész sorozat.

Silaina - 2017. 06. 15. 14:37

barátfüle, megnéztem igen

Érdekes, mennyire függ a soundtracktől, mit gondol az ember egy-egy szituációról vagy a végéről. Ez a zene a végén optimizmusra ad okot.

az a kézlevágás…. uhh nekem picit sok volt. orvostanhallgatók biztos élvezték

vajon Atwood mennyire vesz majd részt a 2. évadban?

winnie - 2017. 06. 15. 15:07

“vajon Atwood mennyire vesz majd részt a 2. évadban?”

konzultációs jelleggel, mint most is, gondolom igen, a kreditje megmarad, de a lényegi döntésekhez nem lesz köze.

Törpilla - 2017. 06. 15. 15:28

Nagyon tetszett mind a 10 rész, DE a végén ez a “senki se tudja hova megyünk” dolgotól hülyét kapok. Amúgy is annyi kérdőjel maradt bennem, ami nagyon bosszant! Nem lehetett volna egy minimális lezárás?!

nargli - 2017. 06. 15. 15:47

Törpilla: a regénynek konkrétan így van vége, June/Offred beszáll az autóba, és nem tudni, hová megy. Ezért is lesz érdekes a 2. évad, vajon az írók “elengedik magukat”, vagy esetleg Atwood további ötleteire támaszkodnak?

Amúgy nekem a 7. 8. 9. rész csalódás volt, de örülök, hogy kitartottam, a 10. szépen helyre rakott mindent, és várom a 2. évadot.

Ida - 2017. 06. 15. 15:52

Mrs. Waterfodr a halállistám élére került….grrr, micsoda egy aljas rohadék gonosz dög!

Remélem a másodikban June már kint lesz Kanadában, és a lányát fogják visszaszerezni és megdönteni ezt a fost ami van.

Zora - 2017. 06. 15. 16:52

Még csak most néztem meg a 3. részt, nagyon tetszik.

Korábban volt egy kommentben, hogy mikor June szülni ment, a kórház előtt tüntetés volt.

Szerintem meg pont nem. Az egy szülészeti klinika volt, szerintem az emberek ott a beérkező utolsó órás nőkért imádkoztak, hogy megmaradjon az újszülöttjük. Merthogy, J mondta is korábban Moira-nak, hogy milyen sok vetélés van.

Aztán lehet, tévedek.

(Ja, és a 3. rész végén mit csináltak Emilyvel, hogy még lehet gyereke?)

Aribeth - 2017. 06. 15. 18:17

Zora:
Női körülmetélés.

Zora - 2017. 06. 15. 18:54

1×05

Már elkezdetem olvasni a kommenteket, de még csak az elején tartok.
Az egyikben valaki furcsállotta, miért verték meg June-t, Emily leszbikussága miatt.
Hát, nem azért verték meg, hiszen azt ők tudták. Azért verték meg, mert nem mondta el a gazdasszonyának, hogy ilyesmiről beszélgettek. Merthogy, csak időjárásról és vásárlásról szabad beszélni.

A másik, a “lefoglalt” gyerekek, mint Hannah. Szerintem ők kincsként vannak tartva, óvva még a széltől is, esetleg egy luxus gyerekotthonban, vagy egy magas rangú meddő családnál.
(Nem semmi, hogy a doki felajánlotta, megtermékenyíti June-t…)

Ja, és a nevek. Viccesek a szolgálólány-nevek. Of+a pasi neve. (Fred) = Offred.
:-DDD
(Mármint, hogy nyitott Frednek???? Milyen agyament ötlet, de praktikus.)

D - 2017. 06. 15. 21:19

Zora: Offred (Fred tulajdona, sima birtokviszony)
igazából kicsit se vicces

Siliana - 2017. 06. 15. 21:21

Ida:

“Mrs. Waterford a halállistám élére került….grrr, micsoda egy aljas rohadék gonosz dög! ”

“egy nő két dolog miatt képes bármire: hogy legyen gyereke vagy hogy ne legyen” – szerintem ez adja a Mrs. lényének keretét

nargli - 2017. 06. 16. 00:22

Zora: ahogy D is írta fentebb, a nevekben semmi vicces nincs, sőt. Azt fejezik ki, hogy a szolgálólányok nem önálló lények, valakinek a tulajdonai, akikkel bármit meg lehet tenni…

Ida - 2017. 06. 16. 11:44

Siliana, pont ezért annyira dühitő, hogy Ő is nő, gyerekre vágyik, mégis képes June kislányának életét fenyegetni. Azért igen fura, hogy nem születik elég gyerek, a vallásukban a gyerek a leghatalmasabb érték, erre ez a beteg nőszemély mégis egy gyereket fenyeget.
(Nekem is kislányom van, szörnyű nézni ezt a sorozatot, főleg mikor ilyen jelenetek vannak, jajj… :( )

És mi lesz a nagyra értékel gyerekekkel, a kislányokból is szolgálólányokat fognak majd nevelni? :S

Siliana - 2017. 06. 16. 13:50

Ida, nincs összefüggés. Épp azok követik el a gyermekrablásokat vagy vesznek pénzért gyermeket, akik a leginkább vágynak gyerekre. És attól még, hogy valaki gyerekre vágyik, nem lesz törvénytisztelőbb vagy morálisan magasabb rendű, mint aki nem akar gyereket.

Amúgy szerintem ez csak – legalábbis részben – blöff volt, hogy bántaná a kislányt, a stratégiája része. Azért mondja, hogy megfélemlítése, nehogy kárt tegyen magában, de nem tudhatjuk, valóban megtenné-e.
Elég régóta vannak együtt Freddel, elég régóta nincs gyerekük, én valahol értem az ő lényét. Biztosan bele lehet ebbe bolondulni.

Úgy érted, az elrabolt kislányokból mi lesz? Jó kérdés. Vagy Aunt is lehet belőlük, vagy majd a leendő commanderek válogatnak közülük…

Macsi - 2017. 06. 16. 15:52

Jajj annyira bíztam Nickben, h segít. Mivel odasúgta,h menjen velük,én úgy gondolom,nem fogják bántani. Nehéz lesz kivárni a következő évadot….

hamupipacs - 2017. 06. 16. 16:53

Hú, milyen párhuzam volt a parancsnokok ítélkezése és a szolgálólányok között. A parancsnokok (jelen esetben mind férfiak) kivetették a az engedetlent, míg a szolgálólányok nem ítélték el a közülük valót.
Annyi talány maradt a végére!

A. - 2017. 06. 16. 19:53

Így a végén arra jutottam, hogy Offred ellenszenves és idegesítő karakter. Nem drukkolok neki, őszintén szólva nem érdekel a sorsa, egyik pillanatban szuicid lázadó másikban “túlélő”, felváltva, ááá
(Elizabeth Mosst kedvelem, de ez sem segít sajnos)
Waterfordné kiborulását bizonyos szempontból jogosnak éreztem. Persze-persze egye a főztjét de akkor is. Yvonne baromi jó volt a szerepben.
2. évadot kihagyom, ez a túltolt ideológia nálam pont az ellenkező hatást éri el, pedig alapvetően pro állok minden ilyen kérdéshez.

Zora - 2017. 06. 17. 17:09

1×07

Na, végre! Lehetett látni, hogy a világ (jó, Kanada) hogy reagál.

Az 1×06-ban azért valamennyire megértem a mexikóiakat, ha 6 éve nem született ott gyerek – de talán ők humánusabban állnak hozzá. (Talán mesterséges megtermékenyítéssel?) Ebben még jó volt látni a Parancsnok életét is, a forradalom előtt. Ja, meg fura volt, hogy a mexikói nagykövet egy nő.

Szerintem Hannah-t már átprogramozták. Vajon még lesz értelme megtalálni?

Zora - 2017. 06. 17. 19:32

1×08

Az 1×07-ben, mikor az előző Offredet vitték el a hullaszállítók, és Serena azt mondta: “Mégis mit képzeltél, mi fog történni?” azt ő szerintem az egész koncepcióra értette. Hogy nőket arra kényszerítenek, fogadják el az erőszakot, csak a szaporodás érdekében.
Mert, itt az 1×08-ban, mikor Janine le akar ugrani a hídról Charlotte-tal, ebben is ez van: miért hagyná el egy anya a gyermekét??? Látszik, hogy ezt a dolgot férfiak találták ki. (Persze, a “nénik” tartatják be, de mégis…)
Szóval, érdemesebb lenne rögtön szülés után elvenni a gyereket, és rögtön tápszerezni. (Vagy jó messzire vinni, de lefejheti a tejet, amit elvisznek a babának.)

Amúgy, még azt nem értem, 3 év telt el a forradalom óta, meg hogy az egész Kapitóliumot, meg Fehér házat felrobbantották, mégis, a mexikói fogadáson voltak 4-5 éves gyerekek is. Hogyan?

Zora - 2017. 06. 17. 21:28

1×10

Hát, de nem bánthatják, mert terhes, nem?
(Az egy nagyon logikus húzás volt, a lányával zsarolni.)
Igaz, tiltott teszttel lett elvégezve, de ha Serena azt mondja a bizottságnak, hogy Offred ebben a hónapban még nem kért betétet, és szerinte terhes, akkor csak kivizsgálják, nem?

Na, jövőre megtudjuk…

Zora - 2017. 06. 17. 21:36

1×10

Még a következőt nem értettem. A levelek. A levelekben szolgálóleányok arról írtak, hogy vajon hol lehetnek a gyerekeik. De miért kellett ezeket BEFELÉ csempészni?

Vajon Rita megbízható? Talán már mindegy.

barátfüle - 2017. 06. 18. 10:42

Zora! A levelek bentről jöttek, nem jutottak ki. Viszont Offredékhez azért járnak külföldi vendégek, mint pl a mexikói nagykövet, talán nekik oda lehetne adni. Rita szerintem nem nyomná fel June-t, pláne, hogy terhes.

barátfüle - 2017. 06. 18. 10:47

Christie, köszi az infót!

Szerintnem az elrabolt kislányok, kifiúk lesznek az új elit, akik már ebben a szellemben nevelkednek.
Az viszont nem volt világos nekem, hogy a feleségek is szülhetnek, ha tudnak, vag őkt érintetlenül hagyják?

Siliana - 2017. 06. 18. 21:03

barátfüle ,

nekem eléggé úgy tűnik, hogy a férj-feleség szexelhet de nem lelhetnek ebben “kéjre”. de mivel WF és b. neje már vagy 10 éve együtt lehetnek és azóta se lett gyerekük, rájöhettek, hogy esetükben a próbálkozás teljesen hiábavaló, kizárólag örömszerzés lenne, az pedig tiltott.

szerintem az írónő nagyon jól csinálja, (ha nincs nagy kül. a film és a könyv között), hogy nyitva ahogy dolgokat és ránk bízza, hogy találjuk meg a kirakós hiányzó részeit!:) Külön köszi mindenkinek, aki részt vesz az eszmecserében:)

barátfüle - 2017. 06. 19. 19:09

Köszi! Ez logikus (már ha lehet ilyet mondani ezzel a világgal kapcsolatban), igazad lehet. :)
A forgatókönyv író nyilatkozta valahol, hogy gondolkodott, hogy filmet vagy sorozatot csináljanak a könyvből és végülis többek között azért lett sorozat, mert azt lehet folytatni Ő is továbbgondolná a történetet.
Várom a második évadot, nekem nagyon bejött a sorozat hangulata.

winnie - 2017. 06. 19. 19:50

csak pontosításképp: nincs forgatókönyvíró. a szkripteket sokan írták az íróstábból. készítő van, aki a sorozatfőnök, a showrunner, de több helyen is elmondta (még a writers panel podastben is erről volt szó), hogy a projekt eleve sorozatként indult, hiszen korábban egyszer már nekifutott ilene chaiken, azt dolgozták át, plusz bruce miller mindig is azt mondta, hogy már régen is sorozatként gondolt a sztorira, csak másnál voltak a jogok. (ráadásul ez egy sok éves folyamat, és a jogtulaj stúdió dönti el, hogy mihez kezd a könyves jogokkal, az írót már csak szerződtetik, amikor megvan a terv, hogy mondjuk sorozat.)

Siliana - 2017. 06. 19. 22:09

Mi már csak ilyen konyhanyelven fogalmazunk… :)

barátfüle - 2017. 06. 19. 23:16

Köszi Winnie! Nekem sajnos ilyen előképzettségem nincs, csak meghallgattam a Tribeca-s beszélgetést a youtube-on, de valóban Bruce Millerre gondoltam. :)

strami - 2017. 06. 25. 22:18

Én csak annyit fűznék hozzá, hogy Emily “műtétje” után indokolatlan a katéter vagy epicistosoma, ezzel nem követtek el orvosi bakit. Az ún. női körülmetélésnek több fajtája van a csikló eltávolításától a kis és nagyajkak eltávolításáig és a hüvely részleges összevarrásáig. A belső nemi szervek és a húgycső érintetlen marad. Ezeket a bevatkozásokat sajnos Afrikában érzéstelenítés nélkül ma is sok helyen alkalmazzák. Sok patriarchális társadqlkmban ez a férfiuralom záloga, a nő, ha meghagyják n3ki a szex élvezetét, ki tudja miket tenne, ha belehal a vérveszteségbe, akkor nem volt méltó, hogy egy férfit szlgáljon. Ez sajnos a 21. században Afrika nagy részében rengeteg kislánnyal megtörtènik.
Visszatérve a sztorihoz azért nem a handmaidokqt veszik el a commanderek, mert nekik csak a szülés a feladatuk, a gyereket a wife neveli, a handmaid megy tovább másik házhoz új gyereket csinálni szerintem.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz