login |

Sense8: kezdett a 2. évad

2017. 05. 05. 22:10 - Írta: superpityu

43 hozzászólás | kategória: kritika,

(A Netflix szokás szerint az új szezon összes epizódját (10 új rész) elérhetővé tette a premier napján. Hamarosan érkezik az évadkritika is, így a totális kibeszélést oda tartogassátok. Ezért konkrét spoilereket a folytatásból ne írjatok kommentbe, de általános vélemények későbbi részekről és az évadról ide is jöhetnek.)

Akkor most beindulhat rendesen a történet. Míg az első évad a felfedezésről szólt, a karácsonyi epizód pedig inkább volt egy a rajongóknak készített hatalmas montázs, aránylag kevés történéssel, addig ez a premier belőtte a sorozat további irányát. 

Nagyon nehéz dolga van a Sense8-nek, hiszen hatalmas csapatot kell egyszerre kezelniük, nemcsak a 8 kiemelt karaktert, hanem azok a közeli hozzátartozóit is mozgatni kell. És míg azért a 2 órás karácsonyi kikapcsolódásban mindenkivel megtalálták a hangsúlyt, addig ebben a premierben már korántsem találták el olyan jól az arányokat. 

De ezt még véletlenül sem hoznám fel nagy negatívumnak, hiszen pont emiatt tudott keményen bekezdeni a szezon. A Will-re való fókuszálás miatt meg is kaptuk a szezon főszálát, amiben a főhőseink próbálják majd legyűrni a Whispers által vezetett szervezetet. Ennyit kaptuk ebben az 50 percben, de jól volt kivitelezve az egész.

Hiába éreztem kicsit kevésnek Kala-Sun és Wolfgang történeteit, mégis remekül kompenzálták ezt a többi szereplővel. Lito továbbra is fantasztikus, továbbra is tartom, hogy Hernando-val és Dani-val simán elvinnének a hátukon egy szitkomot. Will remekül adagolja a főszálat, Nomi és Riley pedig piszok jól asszisztál ehhez (csak Amanita hagyná már ott a fogát valahol…!). Capheus (színészcsere ide vagy oda) kapcsán pedig továbbra is érezni valami megfoghatatlan őszinteséget, amitől szerethető a karakter.

Szóval a főkarakterek teljesen rendben vannak, miattuk simán megéri nézni a sorozatot, viszont hiába éreztem jónak a 2×01-et mégis rávetette a sorozatra magát a lassúság és a kényelem. Megint kénytelen vagyok felhozni a karácsonyi epizódot, ami büntetett a montázsokkal, addig most nem volt annyira átütő például a Lito/Capheus-interjú. Pedig volt lüktetése, mondanivalója, arról pedig ne is beszéljünk, hogy milyen jó gyorstalpaló volt azoknak, akik megfeledkeztek az első szezon eseményeiről.

Viszont voltak egyelőre céltalannak tűnő jelenetek, mint amit Riley apja is kapott. Alapjáraton nem látom semmi értelmét annak, hogy ott volt. Talán lesz jelentősége később (biztosan), de ez csak időhúzásnak tűnt. Míg pár esetben csak a falat kapargatták meg, ami nem sült olyan jól, mint a készítők hihették.

Szóval kicsit hosszúnak éreztem a csattanóhoz vezető utat, hiszen ennek a hangsúlyozása miatt keveset haladtak az egyéni szálak, amelyek közelibbé tették a karaktereket. Persze haladjon a főszál, de a Sense8 esetében abszolút nem bánnám több figyelmet kapna mondjuk a német alvilág és a mexikói sztárélet.

Egyelőre kicsit szkeptikusabb vagyok, hiszen eltűnni látszik az újdonság varázsa a sorozatból, azzal, hogy a szereplők már akaratlagosan használják a képességeiket. Igaz a főszál biztató, erről árulkodott cold open és a zárás is. Legyen mondjuk 7/10. Jöhet a dara. 

43 hozzászólás Ne habozz!

m76 - 2017. 05. 05. 22:58

Kicsit off, de ha már netflix hadd kérdezzem már meg, hogy ez a magyar netflix-re is érvényes hogy elérhetővé tették?

És úgy általában mekkora a különbség az USA netflix könyvtár és a magyar között mostanában?

winnie - 2017. 05. 05. 22:58

m76: mindig írjuk a hírekben, hogy mik az aktuális netflix-premierek – a sense8 esetében még a videós posztnál is írtuk:) és azt is feltüntetjük, ha valami nem kerül fel hozzánk. alapvetően 95%-ban, ami jön a netflix-re saját gyártás, az hozzánk is felkerül. az amerikai élőszereplős sorozatok szinte kivétel nélkül.

Kori18 - 2017. 05. 05. 23:01

Spoiler
Néger csávot lecsereltek az elso evadhoz kepest?

Sulo - 2017. 05. 05. 23:10

Kori18

Igen, már a karácsonyi különkiadásban is az új srác szerepelt, volt is egy poénos mondattal utalás rá.

arsebulls - 2017. 05. 06. 00:03

Most kezdem a 7. részt. szerintem a 4. és 5. nagyon lapos volt, de azoktól eltekintve élvezhető a sorozat.

CyClotroniC - 2017. 05. 06. 00:17

“a 4. és 5. nagyon lapos volt”

Na ekkor ez pont az első évad fonákja lesz? Ott az volt a legmenőbb szakasz.

LaCRossE - 2017. 05. 06. 01:03

Én holnap folytatom a 2×06-tal, de eddig nekem nagyon bejön ez az évad is.

Imádom a hangulatot, és ez nekem bőven elég. :D

Aragorn83 - 2017. 05. 06. 02:54

Mondhatni végig néztem és brutál jó volt. Főleg a végére pörgött fel a sztori.
Már várom, hogy elkészüljön, hozzá a felirat. Akkor újra megnézem, ezúttal átpörgetés nélkül is. :)

Aszusz - 2017. 05. 06. 09:07

Én még csak két részt láttam, és tényleg vannak karakterek, akiket kicsit hiányolok, de mivel mindegyiket imádom, ezért aztán közben ez nem feltűnő. Csak utólag jut eszembe, hogy pl Kala alig szerepelt még.

szpojleres mókus - 2017. 05. 06. 09:34

“eltűnni látszik az újdonság”

pontosan ezt akartam irni. nagyon vártam aztán olyan meh, nézem mert a első évad bejött nagyon de semmi extra

alex - 2017. 05. 06. 11:40

Sajnos nekem várnom kell a feliratokra.Pedig nagyon nèznèm már.

wellwellwell - 2017. 05. 06. 17:36

szerintem rendben van a szezon, nekem összképében még jobban is tetszett, mint az első, főleg azért, mert jól sikerült az univerzum kiterjesztése a többi clusterrel, a bpo backstoryval, plusz lila szuper új karakter lett, szóval összességében elégedett vagyok.
az tény, hogy nem sikerült mindenkivel annyit foglalkozniuk, most wolfgang szorult kicsit háttérbe (de lehet hogy ebben az is benne van, hogy az egyik kedvenc karakterem), és a végére persze azért sikerült a középpontba kerülnie.
ebben a szezonban is az egyik legjobb sun szála volt, ez a távol-keleti bosszútörténet valahogy nagyon üt nálam, amit sun az utolsó előtti részben letolt, az fantasztikus volt, tényleg ő a terminátor. :)
lito annyira imádnivaló, hogy az már fáj. :D tényleg embertelen jó sitcom lenne belőlük, de azért örülök, hogy nem az. :) amit a hero to zero epizódban előadott, ahogy az egyrészes gombos pizsamájában mászkált, mint egy gyerek, az fantasztikus volt.
számomra riley a legkevésbé érdekes vagy inkább szerethető karakter, róla is tudunk a legkevesebbet, és az egyetlen kiterjesztése will, így aztán nehéz is kapaszkodókat találni hozzá: az apját is ezért hozták be, hogy legyen már valamije a clusteren kívül is.
a vége kicsit kapkodósra sikerült nekem, de majd jön a köv. évad, és még többet megtudunk. remélem, nem 20 hónapot kell rá várni…

wellwellwell - 2017. 05. 06. 19:01

ja, egy negatívumot jegyeznék meg: ejtették a soknyelvűséget. :(
persze így minden egyszerűbb nyilván, de az a sokféle nyelv is hozzátett az összképhez.

LaCRossE - 2017. 05. 06. 23:26

Szóval, végignézve az évadot nekem továbbra is nagyon bejön a sorozat, a szezon egy nagyon erős 8/10. Remélem, lesz következő évad.

LaCRossE - 2017. 05. 06. 23:28

Talán egy kritikám lenne az évaddal: a vágásokat szerintem az előző szezonban jobban kezelték egy leheletnyivel. Persze így sem voltak vele komolyabb problémák, még mindig nagyon profi az egész, de néhol talán picit kapkodós volt.

csernakakos - 2017. 05. 07. 10:26

En a 3. resznel jarok es nem fer a fejembe, miert mindenki angolul beszel.

Aszusz - 2017. 05. 07. 11:25

… ez az előző évadnál is így volt, csak ritkán tértek el tőle. Gondolom, az amcsi nézőközönség nem szeret/tud feliratot olvasni.

winnie - 2017. 05. 07. 11:49

Aszusz: a netflixről van szó, igen jelentős nemzetközi felhasználó bázissal, ráadásul arról a netflixről, ami ész nélkül hozza nem amerikai, feliratos tartalmakat is (amiket olykor azért szinkronizál is), illetve felirattal gyakran operáló sorozat van az amerikai kínálatban is. szóval ez nem hiszem, hogy sokat nyomna a latban.

általában az efféle kreatív döntés szokott lenni. vannak sorozatok, ahol direkt beszéltetnek mindenkit így, az egységesség miatt (még akkor is, ha nem angolul beszélnek a valóságban, de ez belefér a médiumba), vagy más praktikus okokból.

nyilván lehet, hogy a feliratellenesség dolgozott bennük, de hiszem, hogy ez tudatos döntés. ami vagy bejön, vagy nem, de nekem, mint nézőnek nem okoz problémát azt képzelnem, hogy nem angolul beszélnek valójában, csak én hallom annak.

winnie - 2017. 05. 07. 11:53

egyébként nem lehet, hogy ehhez annak van köze, hogy a karakterek saját nyelvükön hallják a többieket?

Aredhel - 2017. 05. 07. 13:13

3 részen vagyok túl, eddig nem csalódtam. Ugyanúgy elvarázsolt, mint az első évad, vagy a karácsonyi rész.

Aszusz - 2017. 05. 07. 15:16

“egyébként nem lehet, hogy ehhez annak van köze, hogy a karakterek saját nyelvükön hallják a többieket?”

Igen, ez lehetne a logikus magyarázat, csak akkor minek erőltetik az akcentust? (mintha azt olvastam volna, hogy a nem angol anyanyelvű karaktereket játszó színészek amúgy sokkal jobban (kevesebb akcentussal) beszélnek angolul, és direkt játszanak rá.)

csizi - 2017. 05. 07. 17:23

Igen, amúgy csak ők hallják angolnak. Volt is egy jelenet mikor Nomi nézte a koreai híreket és rákérdeztek hogy honnan tud koreaiul miközben mi angolul hallottuk.

Aszusz - 2017. 05. 07. 23:47

Most értem a végére.
Bakker.
Jöhet a következő évad. (remélem, lesz)

arcfej - 2017. 05. 08. 21:45

Nagyon tetszett, kivéve a vége. Olyan volt, mintha nem fértek volna bele 10 részbe, és a végére csak a lényeget belerakták volna, hogy le legyen zárva. De ez így nagyon kapkodós volt, én jobban akartam volna érteni. Az utolsó 10-15 perc belefért volna egy 11. részbe, ha ugyanolyan sebességgel és részletességgel operál, mint az addigi részek.

SPOILER!!!!

pl hogyan száll Capheus repülőre, hogy mondja el az anyjának? Lito szintén, mit mond a többieknek? Nomi hogy segíti közben a többieket számítógépen keresztül, pl Sun-t a reptéren? Hogy tudják meg, hol lakik Jonas, és hogy ellenük lesz? Hogy jut el Will a tárgyalóterembe? Ezek az apróságok és/vagy részletességek nagyon hiányoztak nekem a végén az akciójelenetekből, miközben az összes azelőtti rész volt ennyire részletes és kidolgozott. Ennek egy 11. részben lett volna a helye.

Aszusz - 2017. 05. 08. 22:59

arcfej: bennem is maradtak kérdések a végén, most nem spoilereznék, majd az évadkibeszélőben. Itt csak annyit, hogy egyrészt unalmas lenne Nomi minden hekkelését végigkövetni, vagy azt, ahogy mindenki ugyanazt magyarázza már sokadszor, nekem ez nem hiányzott.
A vége is védhető, bár én is szívesebben láttam volna részletesebben. Talán 3. évadban magyaráznak még ezt-azt.

Dark Energy - 2017. 05. 10. 18:55

Kurva jó volt az évad.

Platschu - 2017. 05. 12. 08:21

Én még csak az első 3 részt láttam, de állati jó. Sok intelligens párbeszéd van benne. Sokkal többet szerepelnek együtt a karakterek és aktívan segítik egymást, miközben olyan montázsokat bevágtak, hogy látszik, hogy mennyi munka volt ezzel az évaddal és mennyire odafigyeltek a részletekre. Tehát én nem értek egyet azzal, hogy a vágás rosszabb lenne, mert éppenhogy az egész dinamikusabb lett, ahogy a történet is felpörög. JMS (a Babylon5 és a Spiderman képregények írója) legjobb tudomásom szerint pszichológus végzettségű, tehát pontosan tudja, hogy vezeti a karaktereit és hová tart velük. Itt is azt érzem, hogy egy sima képregénybe illő alapötletet úgy kibontott, hogy egyre komolyabb témákkal kapcsolatos mondanivalóját is sikeresen beleágyazta, majd ezt most még magasabb szintre emelte. Néha pedig ilyen érzelmes betétek is kellenek, nem csak a kőkemény akció, tehát az arányok is kellemesen eltaláltak.

simi1029 - 2017. 05. 12. 10:18

#mikorleszharmadikevad

Nagyon jó lett az évad, utolsó rész után még néztem volna tovább, jól feldobták a labdát.

Platschuq - 2017. 05. 14. 13:04

Le is daráltam az évadot. Egész jó volt, bár a végét én is összecsapottnak éreztem, mert ezt azért még jobban is kifejthették volna. Remélem tényleg igaz az ötévados terv, mert akkor még sokáig nézhetjük a sorozatot.

Néha voltak pici logikai hibák. Tök jó, hogy most egy-egy jelenetbe mind a 8 színészt berakták, mintha együtt futnának, szaladgálnának, ugyanakkor azt nem fejtették ki, hogy mi történik a testükkel a másik oldalt? Tehát Lito elkezd a bárpultban keverni, de addig a teste néz maga elé? Hiszen vette a kamera a producer irodájában, tehát láthatták, hogy nem százas nála valami.

Ami zavar még egy picit, hogy egymás fejében is bármikor megjelenhetnek a kéretlen látogatók. Tehát még clusteren belül is idegesítő lehet ez és ebbe úgy nem gondoltak bele. Tehát klassz, hogy most beszélnek ennyi nyelvet és egyszerre élnek 8 életet, de ugyanakkor mi történik, ha valaki magányra vágyik? Vagy ha át akarna élni valamit, amit a többiek nem? Mondjuk egy hülye példa, de ül a WC-n és dolga végeztével miért kellene ezt még 7 embernek tudnia? Vagy ez csak akkor történik meg, ha egymásra hangolódnak? De értitek… Ha valaki szexel, akkor az orgazmusát mindegyik érezni fogja? Szóval ilyen tekintetben lehet ez áldás és átok is.

Bár én elsősorban a külső clusteres látogatókra gondoltam. Úgy tűnik, hogy most pár szereplő begyűjtött még pár “barátot”, de Lila példájából is látszik, hogy ez nem feltétlenül lesz örömteli, ha bármikor megjelenhetnek a bogyók nélkül.

superpityu - 2017. 05. 14. 22:34

platschuq: wolfgangéknál volt rá példa, hogy éppen lilaval próbálták felfedezni egymást miközben ugyanúgy kajáltak tovább. gondolom inkább a váratlan dolgok amiket mindenki átél, mint a sokkolás. de nem igazán vagyok képben én sem, hogy akkor, hogyan is.

Platschu - 2017. 05. 15. 00:41

Majd újból megnézem a részeket felirattal is, mert azért itt-ott az angolom cserben hagyott vagy én voltam az éjszakai dara közben már túl fáradt.

A képességek még nem világosak. Az egyik wikipedia oldal szerint a 1. psychic link, 2. visiting és 3. sharing volt eddig felfedve. Én úgy értelmeztem, hogy ettől még az egyén dönti el, hogy mennyire engedi a testét a clusteren belül, hiszen többnyire azért engedélyt kérnek egymástól mielőtt ilyesmit tesznek. De mi a helyzet a látomásokkal? Hogy láthatják Jonast mindannyian a vasútállomáson, ha fizikailag még csak 1-2 emberrel találkozott élőben is? Vagy csak hallják, ahogy Will beszélget vele? Mi a helyzet a “csatolt” új sensatekkel, akik Riley és Capheus új “rajongói”? Ott sem látta/érezte mindenki, hogy a clusteren belül valakire még felcsatlakoztak. Ezt csak azért nem értem, mert Whispers is pontosan tudja mindenkinek a nevét, hiszen biztosan megpróbálta kihallgatni a Will-Riley beszélgetéseket, akkor nem lehet olyan nehéz elkapni valakit. Pláne úgy, hogy manapság is van határellenőrzés és tudtommal Nomi kivételével a többiek személyazonosságát nem változtatták meg. Tehát felszállnak egy repülőre, akkor azt a BPO-nak simán látnia kellene… Na mindegy, jópofa ez így is és haladunk egy gondolat Matrix-szerű világ felé.

Aszusz - 2017. 05. 15. 07:04

Én ezt úgy értelmeztem, hogy Whispers nincs folyamatosan ott Will agyában, és nem tud gondolatot olvasni – két dolgot tud: egyrészt hülyeségeket beszél az illetőnek, amitől az megkattan, illetve látja amit a másik is lát, a “visiting” alatt (ezért vannak zárt helyen). De ezt csak akkor, ha tényleg “ott van”, vagyis ilyenkor Will is látja, láthatatlanul nem tud hallgatózni (persze elbújhat az ágy mögött, vagy ilyesmi).
Ha Will épp a cluster egyik tagjánál jár, és valami teljesen mást csinál az eredeti helyszínen, akkor arról Whispers nem értesül, hiszen a cluster többi tagjához nincs átjárása. Szerintem az gyakorlat kérdése, hogy mennyire tudják kontrollálni magukat, és mást csinálni a két helyszínen, szóval az eredeti helyszínen nem tűnik fel, hogy valahol valami tök mást csinál.

Az első rész végén, amikor meglepik Whisperst, és nem csak Will, hanem Nomi is a helyszínen “nyomoz”, az szerintem csak arról szólt, hogy Will Nomi képességeit is felidézte – de Nomi nem volt ténylegesen ott, hiszen Will ismerte csak fel az arcot a keresés közben, Nomi nem.

A később rácsatlakozott “egyéb” sensate-ek csak azokat látják, akikkel kapcsolatban vannak, és őket is csak az látja. Ettől függetlenül valószínűleg sejthetik a másik viselkedéséből, hogy annak más látogatói is vannak. Pl Puck látja Willt, amikor Rileyt látogatja (és ők együtt vannak), de nem látja, amikor Will is csak látogató. Viszont Rileyt akkor is látja.

Jonast ki látta a vasútállomáson? Őt elvileg csak Will és Nomi láthatja. (a többiek inkább Willen keresztül beszéltek, Will “tolmácsolt” – bár ezt vissza kéne néznem) Az egyik részben Wolfgang rá is kérdez Willnél, hogy ott van-e még Jonas, hiszen ő nem látja.

Platschu - 2017. 05. 15. 13:09

Valami ilyesmire gondoltam én is. Köszi a magyarázatot.

Gondolom a 3. évadot megint augusztus 8.-án fogják bejelenteni. Remélem azért pár részt majd rááldoznak arra, hogy jutottunk el a 2. évad végi tetőponthoz.

Aszusz - 2017. 05. 15. 18:20

Én remélem, hogy hamarabb berendelik, és akkor hamarabb el tudják kezdeni írni és forgatni – talán nem kell 2 évet várni az új évadra. Bár inkább várok, csak nehogy kaszálják.
A 3. évadot pedig kezdjék flashbackkel. Nem is kell sok, csak egy pár perces montázs, hogy lássuk, mi és hogyan történt.

Aredhel - 2017. 05. 16. 21:36

Két éve azt hiszem augusztus 8-án jelentették be a folytatást, amikor elvileg a Sense8-ek szülinapja van. Lehet, hogy most is csak stílusosak akarnak lenni…

Platschu - 2017. 05. 18. 00:03

Attól még írhatják a forgatókönyveket, hogy nem kötik az orrunkra még a bejelentést.

Yooha - 2017. 05. 18. 07:17

Ez az évad is ugyanúgy tetszett mint az első :)
1-2 dolog cask, amit hiányoltam:
Most akkor Wolfgangot otthagyták egyelőre, cask Whispers-t kapták el?
Will hogy Jutott oda be?
Mennyi ideig játszódott az utolsó 20 perc? A világ minden pontjáról Londonba repülni nem 2 perc? Pl. Capeusnak honnan volt rá pénze? “Apu” adott neki?

Nagyon hiányoltam egy jelenetet, amiben a szereplők végre élőben találkoznak, egy gyors “bárcsak jobb körülmények között találkoztunk volna elsőre” megjegyzés mellett.

Aszusz - 2017. 05. 18. 08:39

Yooha
Erről szerintem lesz flashback a következő évadban. De ha tudjuk, hogy tényleg ott vannak, és látjuk, hogy hogyan jutnak be, sokkal kisebbet ütött volna Will és Whispers közötti jelenet.

Worligua - 2017. 05. 22. 06:30

Spoiler

Kori18: – Néger csávot lecsereltek az elso evadhoz kepest?

Sulo: – Igen, már a karácsonyi különkiadásban is az új srác szerepelt, volt is egy poénos mondattal utalás rá.

Azért ez ettől sokkal árnyaltabb. Az első évad Capheusa (Aml Ameen) kvázi lebigottozta Lana Wachowskit a transzneműsége kapcsán. De még az első évad előtt tisztázták is a Wachowski-nővérek, hogy olyanokkal szeretnének együtt dolgozni, akik tisztelebe tartják ezt az egész nemiségi kérdést. Tehát ezért látható a második évadban Toby Onwumere, mint Capheus. Amúgy meg Nomi az életben is transznemű, Lito kapcsán elég megnézni Almodóvar egyik filmjét (Szeretők, utazók), aztán Wolfgang már a második részét forgatja a Szabadesés című filmnek, Riley esetében meg például a Kódjátszma jöhet szóban, de biztos van tovább is. A Wachowski-nővérek olyanokkal szeretnek együtt dolgozni, akik nem korlátoltak se a vásznon, se az életben.

secret - 2017. 05. 27. 18:57

nem igazán emlékeztem az elso evadra, de azt tudom, hogy nagyon tetszett. most viszont ugy erzem, hogy reszben a szineszi jatekok miatt es reszben a vagasok miatt eleg gagyi lett. vegig fogom nezni, mert a sci-fi resze erdekely de ha azt elfelejtjuk, akkor baratok koztot kapunk kb., ami nem tul jo. a litot jatszo szinesz irrital es egy ripacs, a koreai alig tud angolul, a transz minden mondatat tuljatsza, a csajarol nem is beszelve. a nemet srac sem olyan jo, mint ahogy emlekeztem ra. igy pedig nem veheto tul komolyan egyikuk sem. :( a menekules a partihelyrol, amikor egy kerites(!) allitotta meg a rossz embereket, vagy a templomos en nem megyek le a padlasra hiszti, mindennek az alja volt, szerintem.

Zora - 2017. 06. 02. 13:05

2×01

Hú, de jó volt!
A riporternek adott válaszok, meg mikor Will bajban volt, Kala rohant hozzá, a végén meg… Ahogy együtt jeleket keresnek, és végül elkapták!
Szuper!

Zora - 2017. 06. 02. 15:10

2×02

A börtönös jelenet is jó volt.

Így, hogy a főnök meghalt, vajon a Suttogó mennyire tudja átvenni a hatalmat?
Nagyon jó a sorozat….

Enzo - 2017. 08. 07. 23:12

Ejj, nem ma kellett volna megnéznem a zárórészt, hanem holnap. …mert ugye 08.08. lesz :/

Egyes részek highlight-jai és évadösszegzés a másik kommentemben: http://www.sorozatjunkie.hu/2017/05/19/sense8-vege-a-2-evadnak/#comment-2462495

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz