Advertisement
login |

Code Black: vége a 2. évadnak – írta Lantaar

2017. 05. 11. 14:50 - Írta: vendegblogger

4 hozzászólás | kategória: 2016/17 finálék, kritika,

Véleményem szerint a kórházas az egyik legtöbb hátránnyal rendelkező tévés műfaj. A helyszíni lehetőségek rendkívül kötöttek, a zsargon és a procedúrák rengeteg magyarázatra szorulnak, hogy az átlagnéző is megértse azokat, az esetek pedig vagy ismétlődőek, vagy annyira ritka betegségekkel foglalkoznak minden héten, hogy az a hihetetlenség felé tolja a sorozatot.

Mindezek mellett pedig szinte lehetetlen kikerülni a műfajt megreformáló klasszikus, az ER árnyékából. Nyilván néha kapunk egy mentősökkel foglalkozó sorozatot, vagy egy House-jellegűt, de az előbbi sokkal közelebb áll a járőrös sorozatokhoz, míg az utóbbi bevallottan egy orvosi környezetbe ültetett procedurális krimi, nem véletlen a Sherlock Holmes-analógia.

Így jóformán egyetlen terület marad, amivel egy kórházas sorozat igazán kitűnhet és magához láncolhat nézőket, az pedig a karakterek. Ezek pedig vagy bejönnek valakinek, vagy nem – teljesen lutri.

A Code Black-ben ha ki kellene emelnem egy karaktert és azt alakító színészt, aki mindig, hiba nélkül szórakoztató, az egyértelműen Luis Guzmán és az általa alakított főnővér, akit szinte mindenki csak Mamának hív. Amikor szükség van rá, akkor egy beszólással, vagy poénnal fel tudja dobni a hangulatot, de ha kell, akkor komoly, érzelemmel teli tanácsokat is tud adni, legyen szó az egyik orvosról, vagy akár a betegegekről.

Rajta kívül egyébként engem még egy szereplő szórakoztatott, bár erősen kétlem, hogy vele ez lett volna a célja a készítőknek. Rob Lowe-ról beszélek, akit a második évadra hoztak állandónak, mint egy rejtélyes múltú katonaorvos, akit vagy egy kihágásért, vagy jutalomból száműztek a felettesei a kórházba.

Lowe-t egyébként jó karakterszínésznek tartom, de itt valami félrement egy kicsit. Gyakorlatilag akárhányszor a képernyőn volt, mindig az az érésem támadt, mintha egy The Grinder MD nevű fiktív spinoffot néztem volna. Annyira rejtélyesnek, a múlttól gyötrődő, de mégis tapasztalatból eredő bölcsességgel telinek írták a karakterét, hogy személy szerint kicsit nehezemre esett komolyan venni.

Persze kaptunk új rezidenseket is, de rájuk csak annyi energia maradt, hogy írjanak nekik egy jellemvonást, aminek a mentén végig lehetett őket írni az évad során, de amúgy sok vizet nem zavartak. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Azt egyébként a szereplőkkel kapcsolatban érdekesnek és valamilyen szinten becsületre méltónak tartom, hogy nem félnek az átlagnál kicsit jobban előtérbe helyezett szereplők közül kiírni egyet vagy többet. Nyilván van pár, akik nélkül nem igazán működne az eddig felépített narratíva (Leeanne, Jesse, Guthrie, vagy az első évadból megmaradt 3 rezidens, Mario, Angus és Malaya), így ők biztonságban vannak, de a többiek annyira nem.

A történetek szempontjából stabilan hozták a kórházas kliséket, néha egy-egy katasztrófafilmes ízzel megbolondítva azt, de igazából nem nagyon volt kiemelkedő ezek között (az évad 16 részéből jó, ha 4-5 történetszál maradt meg az emlékezetemben, ami nem olyan jó, ha azt vesszük figyelembe, hogy egy részben lehet akár 3-4 is…), kivéve egyet.

Ez pedig nem más, mint az a bizonyos 2×13-as rész. Nem akarok nagyon részetekbe menni, mert Casey minden lényegeset elmondott róla, de az biztos, hogy akármilyen is volt ez a két évad, akármilyen is lehet egy esetleges 3., 4., sokadik szezon (már ha életben marad addig a sorozat, ami jelen sorok írásakor még eléggé kétséges), ezért a részért megérte a többit elkészíteni és végig nézni.

Egyszerre volt lenyűgöző, szürreális, megható és szívszorongató. Sokszor még kritikailag egyöntetűen elismert sorozatoknál sincs egy olyan rész, amit ennyire ki lehetne emelni a többi közül, ami nemcsak megüti a mércét és hozza a korábban megszokott színvonalat, hanem egyenesen az egekbe viszi azt. Ha csak egy részt nézel meg ebből a sorozatból, akkor az csak ez lehet.

Egyébként egy dolog engem rendkívül zavar már az első évad óta és ez csak felerősödött a második során: gyakorlatilag nincs súlya annak a bizonyos fekete kódnak, amit minden rész elején elmagyaráz nekünk a főcím.

Nyilván látványos, amikor a center stage-ben egyszerre kezelnek 8 haldokló embert és kvázi vadnyugati stílusban próbálnak emberéleteket menteni, miközben egy csomó gyakornok és orvostanhallgató bámulja a kaotikus munkát fentről. Viszont annak ellenére, hogy elméletileg évente legalább 300 alkalommal nyilvánítják ki a fekete kód állapotát, amikor nincs elég erőforrás (mind tárgyi és emberi), ebbe mégse hal bele senki.

Nyilván az ott dolgozók hozzá szoktak ezekhez az állapotokhoz és tudják, hogy miként kompenzálják, de ne akarja már nekem senki beadni azt, hogy ha majdnem minden nap kifogynak az eszközökből, vagy a betegeket ellátó orvosokból, akkor abba nem hal bele évente legalább néhány ember, mert nincs aki ellássa őket. Ha meghal valaki akkor az kivétel nélkül azért történik, mert vagy túl súlyos volt a sérülése, vagy komplikációk léptek fel. Arról nem is beszélve, hogy ez sokkal erősebb érzelmi kontrasztot adna a részek végi, még mindig iszonyatosan szentimentális happy endeknek.

Megint ott tartok, hogy igazából nem tudok, de nem is nagyon szeretnék pontszámot adni az évadra. Ha bejönnek valakinek a karakterek, illetve az alkalmazott történetmesélési megoldások, akkor az nézni fogja. Nem fogja örök klasszikusnak, vagy akár csak kiemelt figyelemre méltónak találni, de bőven élvezheti. Akit viszont hidegen hagynak, az valószínűleg már a pilot után kukázni fogja, illetve kukázta a sorozatot.

4 hozzászólás Ne habozz!

Casey Novak - 2017. 05. 11. 15:57

Amennyire a fellegekben lebegtem a 2×13 után, annyira elszontyolodtam a dupla záráson. Amit túlzásba lehetett vinni, azt túlzásba is vitték, és ha netalántán suhint a kasza, baromira nem lenne méltó búcsú.

winnie - 2017. 05. 11. 16:02

meg akartam nézni az évadzárót, először azt hittem, hogy in medias res a kezdés, de kvázi dupla rész volt akkor?

a zárást viszont nem értettem, mi volt az a hosszú zenés montázs?

Casey Novak - 2017. 05. 11. 16:21

Full-blown dupla rész volt. Az utolsó öt percet meg gondolom idegsimogatásnak szánták a 90 percnyi “horror” után.
Hiába írtak ki valakit, nem lehetett komolyabban izgulni a főszereplőkért, az alapszituáció meg annyira elszállt volt, nem is értem. Arról nem is beszélve, hogy érezték, hogy kevés a dráma, ha csak a dokik hullanak, és betolták a random civileket, akik a kutyát sem érdekelnek, hiába esküvő, hiába beteg papa.

Lantaar - 2017. 05. 11. 18:00

@winnie: igen, teljes dupla rész volt, ráadásul ha jól emlékszek, akkor nem is egyben, hanem két hét alatt adták le azokat. A záró montázs az pedig… nem is tudom, hogy van-e megfelelő magyar kifejezés rá… az kérlekszépen kőkemény emotional pandering volt. Egyszerűen nincs más kifejezés rá. Ráadásul még nem is jó, csak eröltetett.

@Casey: egyébként ez is a kórházas sorozatok baja, hogy annyi egyszerhasználatos szereplőt ölnek meg rendszeresen, hogy maximum egy állandó szereplő halálával tudnak valami komolyabb reakciót kiváltani, de azt meg nem lehet túlzásba vinni. Itt meg a két évad alatt, mennyi, 3-4 orvost öltek meg?

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz