login |

Loud House – írta Tom

2017. 06. 15. 17:56 - Írta: vendegblogger

Szólj hozzá | kategória: animáció, kritika,

A SorozatJunkie-n már számtalanszor hallottam, hogy az animációk új reneszánszukat élik az elmúlt évtizedben – itt most elsősorban a 2D-s „hagyományos” rajzfilmekre és sorozatokra gondolok. A Disney Channel többek között a Gravity Falls-szal alkotott nagyot, a Cartoon Network az Adventure Time-mal, Regular Show-val és a Steven Unviverse-szel, de ott van még a My Little Pony. Melyik csatorna maradt ki a listából?

A Nickelodeon. Annak ellenére, hogy a 90-es évek prominens gyerekcsatornája volt az elmúlt években, a csatorna minden téren szánalmasan teljesített. Az Avatar: The Last Airbender óta nem sok kimagaslót tudtak felmutatni – még az Adventure Time-ot is hagyták kicsúszni a kezeik közül.

DE, minden jel szerint tavaly ott is végre fény gyúlt a fejekben és ráébredtek, hogy lépést kell tartaniuk a korral, ha hasítani akarnak maguknak ebből a reneszánszból. Ekkor lépett színre Chris Savino és a The Loud House, amit magyarul Lármás család néven ismert. A sorozat jelenleg a 2. évadjában jár, de már a 3. évad is készül elvileg, sőt 2020-ra egy egész estés film is várható.

A történet főhőse egy Lincoln nevű kamaszodó srác, akit az isten megáld (vagy megbüntet – ki hogy érzi) 10 lánytestvérrel, továbbá, mivel szép az élet, ő a középső gyerek is ráadásul. Ez a felállás szinte már maga garantálja a bonyodalmakat, és számtalan kalamajkára ad lehetőséget. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül az ajánlót.

Lincoln megpróbál túlélni ebben a férfimentes közegben, de az élet olyan egyszerű dolgai is, mint a házi feladat egy darabban való elvitele az iskolába vagy egy kiadós WC-zés is embert próbáló feladatok. Azonban hősünk egy kreatív, találékony gyerek, és nem rest még a saját nővéreiből is bolondot csinálni vagy betöréseket végrehajtani, ha célja eléréséről van szó.

Lincoln a fentiek ellenére mégsem az a huligán típusú gyerek, mint amilyennek gondolnánk, sőt, pont az ellenkezője. Ő a család érzelmi központja; egy oszlopos tag, akire bárki bármikor számíthat. Hihetetlen közvetlenül kommunikál a nézővel a részek alatt, ezek a pillanatok is mentesek az olyan sablonoktól, mint a képkimerevítés vagy a rejtőzködés, ugyanis úgy beszél, mintha mellette sétálnánk.

Szinte cinkostársává fogad minket, ezzel is jobban megragadva a figyelmünket. Minden rész elején összefoglalja az aznapi tervét, vagy csak viccesen kommentálja az eseményeket, és a tanulságot is összefoglalja a végén.

A sorozat egy erősen karakterorientált „slice of life” komédia. Az egészet a karakterek viszik el a hátukon, a történet csupán körítés ahhoz, hogy jobban megismerhessük őket. Bár elsőre klisésnek tűnhetnek, nem nevezném őket annak, inkább csak bizonyos embertípusok paródiái. Van köztük rocker, tomboy, divatmajom, goth, zseni, WC-szerelő, stb.

A paródia egyébként magára a sorozatra is vonatkoztatható. A karakterek hétköznapi dolgokat csinálnak a komédia határáig kiforgatva, miközben valami hihetetlen dumát nyomnak. A Loud House hemzseg a már jól megszokott „gyerekként nem fogtam fel, de aztán mikor újra néztem…” poénoktól: félreérthető nyelvezet és szituációk tarkítják a történtet. Ezeket mégsem rágják az ember szájába, nagyon jól el vannak helyezve a történet minden pontján: a készítők tisztelik a néző intelligenciáját és EZ teszi igazán élvezetessé a felnőtt nézők számára.

Az pedig mondanom sem kell, hogy mindeközben a gyerekek is jót szórakoznak Lincoln idétlenkedésein, és szép leckéket tanulnak az együttélésről, valamint a család szeretetéről. Nem mintha a felnőttek ezeket nem élvezhetnék.

10 perces részekből áll a sorozat, mégis mindig kerek, élvezetes történetet kapunk, a végén csattanóval. Az a 10 perc képes teljesen magába szippantani a nézőt, és leszívni az agyát egy fárasztó nap után. A sorozat grafikája, mint látható, nagyon barátságos: remekül meganimált, mozgó képregény hasábokról van szó. A karakterek szinte azonnal megszerethetőek, a történet pedig kiváló táptalajt ad nekik a kibontakozásra.

A készítő Chris Savino maga is tízgyermekes családban nőtt fel, és saját gyermekkori élményeiből merített ötletet az íráshoz. Ez nagyon erősen érződik a szituációk hétköznapiságán – még ha azokat szándékosan el is túlozzák –, és a karakterek hitelességén.

Összességében kortól és nemtől függetlenül bárkinek csak ajánlani tudom. Aki szívét megdobogtatják az animációk, azoknak egy igazán nívós élményben lesz része. És annak sincs semmi félnivalója, aki csak nézetni akarna valami értelmeset a gyerekével, SŐT, érdemes együtt nézni velük.

Nekem mindenképp kiváló szórakozást és pihenés nyújtott a vizsgaidőszakban: a 10 perces bontás nagyon könnyen fogyaszthatóvá és adagolhatóvá teszi az egészet. Szóval totálisan megnyert magának, továbbra is várom az eljövendő évadokat és a filmet. Csak így tovább, Nick!

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz