Advertisement
login |

Beautiful People – írta Eloise

2017. 06. 16. 18:40 - Írta: vendegblogger

Szólj hozzá | kategória: Anglia lecsap, kritika,

Az a 2008-as, két évados angol sorozat a Barney’s áruház kreatív igazgatójának, Simon Doonannek azonos című műve alapján készült. Azonban az életrajzi művön a készítők jelentősen változtattak, ezek közül a legnagyobb módosítás, hogy a történet nem a 60-as években játszódik, hanem a 90-es éveket idézi meg.

A Beautiful People időnként eléggé abszurd. Nem meglepő, ha a szereplők egyszer csak énekelni kezdenek, vagy valamely tévéműsor elemei elevenednek meg. Valószínűleg némi nosztalgia is közrejátszott abban, hogy ennyire magával ragadott. Simonhoz hasonlóan én is a 90-es években voltam kamasz, és elég gyakran úgy éreztem, mintha a saját gyerekkoromat látnám.

A korszak nem csak díszletként szolgál, hanem tényleg megelevenedik. Rengeteg a popkulturális utalás, a 90-es évekbeli zene, sőt sikerült például Dana Internationalt vagy Dannii Minogue-ot is meggyőzni, hogy tűnjön fel a sorozatban. Mivel a helyszín Nagy-Britannia, akad egy-két műsor vagy tévés személyiség, ami számomra ismeretlen volt, de az utalások többségével tisztában lehetünk.

A kamaszkori élményeiről szóló epizódokat a már felnőtt Simon (Samuel Barnett) kommentálja, és ő vezeti is fel őket. Az első évadban kirakatrendezés közben Simon Sachának, a barátjának meséli el, hogy hogyan szerzett meg egy-egy tárgyat. (A második évadban Simon hazatér, mert szakított a barátjával, és már közvetlenül a nézőknek mond el egy-egy emléket.)

Emellett Simon tipikus kamaszkori gondokkal küzd. Keresi önmagát, szeretne beilleszkedni úgy, hogy közben önmaga maradhasson. A családja megőrjíti, közben viszont igazán szereti őket. És persze vannak ajtócsapkodások, nagy jelenetek, majd megjelenik anya, és addig vigasztal, amíg meg nem nyugszol.

A Beautiful People egy igazán kedves mégis abszurd, időnként egyenesen morbid sorozat. Én örültem volna, ha tovább folytatódik, és láthatom, hogy Simon, hogyan kerül Londonba, és hogy lesz belőle népszerű kirakatrendező, de sajnos mindössze két évadot ért meg a sorozat. Számomra igazi hullámvasút volt a tizenkét epizód végignézése. Időnként hangosan nevettem, máskor viszont potyogtak a könnyeim.

A tovább mögött folytatom röviden a karakterek bemutatásával.

A csillogást, fényűzést és szépséget kedvelő kamasz főhősünk, Simon (Luke Ward-Wilkinson) elég szerencsétlen érzi magát, mert a nem túl izgalmas Readingben lakik. Ráadásul a családja sem teszi még mesésebbé az életét. Az édesanyja, Debbie (Olivia Colman) egy bárban dolgozik, ki mondja, amit gondol gondolkodás nélkül és van némi gondja az alkohollal is. Az édesapja, Andy (Aidan McArdle) vízvezeték-szerelő és akaratlanul folyton kínos helyzetbe keveredik.

A nővére, Ashlene (Sophie Ash) nem túl válogatós a férfiak terén és a nekik való tetszésen kívül nem igazán törődik mással. A családot színesíti még Hayley néni (Meera Syal) Debbie legjobb barátnője, aki vak és igazi hippi. Hayley néni Debbie házilag végzett drogelvonója után ragad a családnál. Minden hibája ellenére Simon családja mégis nagyon szerethető. Erre talán a legjobb példa, hogy egyiküket sem igazán érdekli, hogy Simon – őket idézve – különleges.

Az egyetlen ember, aki igazán megérti Simont, az Kylie (Layton Williams) a szomszéd srác, aki sokban hasonlít legjobb barátjára. Közös álmuk, hogy ha felnőnek, akkor együtt Londonba költöznek, és gyönyörű emberek között fognak élni és fantasztikus életük lesz. A barátságuk igazán irigylésre méltó, hiszen mindig kiállnak egymás mellett, és tökéletesen ismerik a másikat.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz