login |

Blood Drive: 3 rész után

2017. 06. 29. 21:51 - Írta: winnie

10 hozzászólás | kategória: kritika,

human már írt a Blood Drive kezdéséről, és azt kell, hogy mondjam, a pilot nekem is nagyon bejött (7-8/10?, nagyon élveztem, dirty fun), sőt, a második rész is, de a harmadiknál egy kicsit elkezdtem bizonytalankodni. Ezt majd kifejtem, csak az elejére még ide akartam írni, hogy a Syfy új, grindhouse-stílusban készített sorozata olyan, mintha a Drive-ot keverték volna össze a Z Nation-nel, mindkettő rajongóinak ajánlom – bár utóbbinál jóval igényesebb.

Persze még más sorozatokat, illetve filmeket meg lehetne idézni a Blood Drive kapcsán, melynek alapját, a vérrel hajtott, tehát folyamatos hullautánpótlásra szoruló autók versenye adja, amit a nagyongazdagok a tévében vagy egyéb platformokon követnek, de az első részekben nem hiszem, hogy a történet fogja elkapni a nézőt, hanem inkább a hangulat és a stílus, a dübörgő rock-, vagy inkább metálzene, a patakvér, a darálás.

A pilot után attól tartottam, hogy repetitív a végeredmény, hiszen egy autóversenyt 13 részben (vagy több évadban) nem lehet túl változatosan megjeleníteni, még akkor sem, ha közben a két főhős változatos témálról beszélget egymással, és olykor akciót, üldözést, lövldözést írnak bele. A készítők meg is tettek mindent ennek elkerülésére, olyannyira, hogy az 1×02-ben és 1×03-ban a főhősök szinte nem is versenyeztek.

A 2. és a 3. rész javarészt ugyanis nem az autózásról szólt, hiszen az egyikben az egyik éjszakai szállást mutatták be (némi kannibalizmussal nyakon öntve, jópofa volt), a másikban pedig egy útba eső közösséget ismerhettünk meg – ez utóbbi húzás emlékeztetett erősen a Z Nation szerkezetére, ott is így fejlődött az epizodikus plot. És fura, de lehet, hogy éppen ettől lesz repetitív az egész, ha a mindig bedobnak egy új konfliktust, hogy a rész végére lerendezzék.

Az persze pozitív volt, hogy ezekbe a sztorikba is beleszőtték a mitológiát, és az első három részben már jó pár dolgot megtudtunk erről az elfajzott világról, és hogy mi hogyan alakult ki, valamint elkezdték bemutatni a többi versenyzőt is, kérdés, hogy ők egy-egy epizódot kapnak, vagy sorban megismerjük a fontosabbakat, előkészítve a döntőt.

Eleinte egyébként az 1×03-tól sem tartottam, mert Steel City felvezetése kellőképpen misztikus volt, és jól is indult minden, még akkor is, ha össze volt csapva a megérkezés. Azonban utána nagyon tipikus fordulatot vett a sztori, amiről ráadásul kiderült, hogy elég üres, és szinte minden payoff-tól mentes volt. Oké, lett némi kihatása a versenyre, ez jó ötlet, de ettől még a bújócska nem ajzott fel nagyon.

– Uh, he wondered if you could orchestrate a moment early on when Grace can really show her affection for Arthur.
– But they’ve already fucked to save their lives. See, that’s called drama.

Ettől még jöhet a folytatás. És reménykedem abban, hogy a fő szál mellett a melléksztorik is érdekes irányba fognak haladni, hangsúlyosabbak lesznek – gondolok itt természetesen az egyelőre totál elszeparált zsarutársra (és az ő WTF-sztorijára), valamint a Julian-féle vonalra, amit eddig eléggé humorosra hangszereltek – Colin Cunningham megint állat. (Az öltönyösökkel való megbeszélése nyilván vicces volt, de csak néztem, hogy mi van már, mert nyilván nem sajátmagukra vonatkoztatta a készítő, hiszen a Blood Drive-ban nem nagyon fogja vissza őket a Syfy.)

10 hozzászólás Ne habozz!

galocza - 2017. 06. 30. 07:12

az nem özönvér, hanem patakvér (boldogult emlékű drtj szájából 8).

winnie - 2017. 06. 30. 07:16

megdumáltuk:)

Fragohol1C - 2017. 06. 30. 08:06

A Drive nem az volt ami kb 4 rész után cancelt kapott? Mert az tetszett. Ez is bejön nagyon, bár ezt a véres dolgot nem bírom :D

Mordekai - 2017. 06. 30. 08:07

A pilot jó volt, a kajáldás rész nagyon jó, a 3. gyenge. Ez a ceremóniamester figura (Julian) nagyon erőltetett kliséhalmaz figura azzal az elb*szott cirkuszos körítéssel, mint valami B-kategóriás wannabe rocksztár, aki több időt tölt el sminkeléssel, mint zenéléssel. Ez a beteg házaspár sem volt annyira karakteres. A feka rendőr szála még mindig homály.

Amúgy én a trailerek alapján jóval erősebb grindhouse-érzésre számítottam, nekem hiányzik ebből az a jellegzetes kopottas képi/hangi/zenei világ a direkt elrontott vágásokkal, beállításokkal, a darksynth zenével stb. Mondjuk a Rodriguez/Tarantino páros nagyon magasra tette a lécet.

Egyelőre nem érzem kötelezőnek, de nézem tovább.

spooky - 2017. 06. 30. 09:00

Thad Castle miatt elis kezdem nézni, eddig nem tudtam hogy benne van.

riskaa - 2017. 06. 30. 12:24

Valahogy én is több versenyt, gagyiságot és kreténséget vártam ettől a sorozattól. Néha mintha túl komolyan vennék magukat, jellemzően a Blue Mountain State-s srác karakterén látszik ez.

galocza - 2017. 06. 30. 13:46

riskaa: vele kapcsolatban az ugrott be, h vagy
1. nagyon rossz színész
2. nagyon jó színész, aki kiválóan ad egy nagyon rossz színészt, aki z kategóriás filmben versenyez.

FrankLuck - 2017. 06. 30. 17:10

Szerintem is jóféle, de a harmadik rész tényleg nem hozta az első kettő szintjét – remélem csak egy kis botlás volt és nem ez lesz az átlag (Julian amúgy állat, nekem bejött a telefonálósdi).

Thomas - 2017. 07. 03. 21:28

3 rész alatt eljutottam az abszolút lelkesedéstől (már kértem volna +3 évadot minimum) odáig, hogy a kaszán gondolkozom. A pilot nagyon fun volt, pörgős, vicces, a folytatás meg egyre inkább unalmas, fárasztó. A sok kretén figura érdektelen, a versenyfőnök pojáca saját szála egyszer is sok volt, nem hogy kétszer, és a zsarutárs szálán sem látok semmi érdekeset. Sajnos már látszik, hogy epizodikus sorozat lesz, némi versenyzős háttérrel, de ha ebből rendszert csinálnak, hogy a verseny közben kerülnek ilyen fél napos bonyodalmakba, (amik szintén unalmasak, mert úgyis megoldódnak a végére) akkor nehezen fogok az évad végéig is eljutni.

A kibeszélőben még sajnálkoztam, hogy miért van ilyen kevés versenyzős sorozat. Hát, talán jobban jártam volna, ha ennek a pilotját is inkább filmként készítik el, az ilyen unalmas heti problémákat meg megtartják maguknak.

ubul - 2017. 07. 16. 14:22

nekem az epizódikus jelleg bejött, igazából mutatták is a trailerekben, hogy ilyen lesz, a főszálra is kíváncsi vagyok még, hogy mit akarnak kihozni. Mondjuk a nézettségi adatok alapján 2. évadra nagyon kicsi az esély, szóval remélem hogy a 13. részre eljutunk odáig, hogy letudják zárni a legfontosabb momentumokat amit felhoztak az első évadban

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz