login |

Outcast: vége a 2. évadnak

2017. 07. 03. 20:10 - Írta: winnie

9 hozzászólás | kategória: kritika,

Nagyon úgy néz ki, hogy az Outcast nem szerepel a Cinemax jövőjében – hiszen még el sem kezdték adni.

Persze nem tudjuk még, hogy mi lesz a sorsa a későbbiekben, de az elég beszédes, hogy a csatorna lelőtte az összes sorozatát azzal a jelszóval, hogy visszatérnek a szórakoztató ponyvához és akcióhoz. Többek között azért, mert a szerencséjére még a premierje előtt 2. évadra berendelt Outcast (meg a Quarry) még a 200 ezres nézettséget sem érte el. Talán a Fox International megmenti, ki tudja.

Nem mondanám, hogy ezen nagyon csodálkozom, hiába a sikeres képregény, nem válhat minden arannyá, amihez hozzáér Robert Kirkman. De ettől még többször is leírtam, hogy nagyjából szerettem az első évadot, hiszen megvolt a maga sajátos hangulata, és annak ellenére, hogy ördögűzős volt, nem csak falon mászkálásra, jógázásról és trutyikról szólt.

A 2. évad kezdése nem volt rossz, a gond csak az, hogy a folytatásról sem tudok sokkal pozitívabban nyilatkozni. Akadt, amikor biztató volt, miközben nem volt rossz, máskor idegesítő, bár éreztem, hogy nem rossz ez, de a legnagyobb gond az volt, hogy a világon semmi sem történt benne, amitől hétről hétre tűkön ülve vártam volna. És, ha ezt egy sorozat nem tudja elérni, ott bizony bajok vannak.

Haladt, haladgatott az Outcast, hoztak be új szereplőket mindkét oldalon, szép lassan bővült a mitológia, elértek pár nagyobb momentumot is, de valahogy a nagy szervezkedés, a sokszor hangoztatott hatalmas tét mégsem jött át. És nem csak azért, mert a történet egy viszonylag szűk területre, Rome városára szorítkozott.

És a csordogáló sztori lehet annak is az oka, hogy bizonyos húzásokat (ezt most miért?) és párbeszédeket még értelmezni sem tudtam – legalábbis feltételezem, hogy csak a figyelmem lankadt, és nem az íróknak nem volt konkrét elképzelésük arról, hogy merre vigyék a sztorit. (Elég beszédes volt, hogy egy visszahozott első évados karakterről, aki komoly szerepet kapott most, azt sem tudtam, hogy kicsoda, totál elfeledkeztem róla.)

A színészek szerintem végig nagyon meggyőzőek voltak, helyenként pedig kellemesen bedurvult az Outcast, a lehúzós, vészjósló hangulata is végig megmaradt, amiért jár a pacsi, mind zeneileg, mind képileg remekül simult a sorozat a témához, és ki tudja, lehet, hogy csak fogékonyabbnak kellett volna lennem a transzcendensebb megközelítéshez.

Még csak azt sem mondhatom, hogy a szezon nem hozott emlékezetes jeleneteket vagy történéseket, de hiába az egyesek szerint nyilván WTF-cliffhanger, a folytatást, ha lesz, már biztos, hogy passzolni fogom. Lehet, hogy tudatos és nem tipikus a sorozat, de ennél jobban le kéne bilincselnie ahhoz, hogy maradjon.

9 hozzászólás Ne habozz!

Agrael81 - 2017. 07. 03. 20:21

Hatalmas csalódás volt a 2.évad a számomra az utolsó pár részt már csak beletekergetve bírtam megnézni.Pedig a történetben lett volna potenciál.Sajnos…:(

Irgum76 - 2017. 07. 03. 21:31

nekem bejött ez a széria is
de nekem a főszál a prédikátor sztorija
a mitológia nem annyira érdekel (kivéve mint már korábban írtam ha valami UFO-s dolog lesz belőle akkor isten ugyse valami csúnyát mondok)
már ugye ha lesz egyáltalán folytatás
a nyomott hangulatot hatásosan feldobták a horror elemek
érdekes amit Agrael81 mond pont az első 4 részben toporgott a széria aztán durvult be a vége meg nem WTF volt számomra hanem “hát erre tényleg nem számítottam…”
(remélem érződik a különbség)

na de a prédikátor az valami eszement jó
hogy lesz egy Istenfélő papból egy szerencsétlen hajléktalan aki elkeseredésében és dühében már a Biblia lapjait tépkedi :)
mindez részről részre finoman (néhol azért brutális módon) adagolva

szóval tetszett annak ellenére, hogy anno a pilot után passzoltam de később ledaráltam az első szériát amit valószínűleg hetiben nem tettem volna mert annyira lassan haladt, hogy valószínűleg megfeledkeztem volna róla

én reménykedek a folytatásban

Irgum76 - 2017. 07. 03. 21:36

ja a végéről meg egy kis túlzással ez jutott eszembe:
vigyázat finálé spoiler
https://coub.com/view/vjf6q

noodles - 2017. 07. 04. 10:18

még nem néztem végig, nem is biztos, hogy meg fogom tenni mert kb. így vagyok vele mint a kritika. alig történik benne valami cselekmény szinten. kár érte mert karakterek nagyon jók főleg a pap.

winnie - 2017. 07. 05. 20:23

most jut eszembe, hogy az nagyon jellemző momentum volt, hogy visszahoztak egy első évados karaktert, akiről halvány fogalmam nem volt, hogy ki volt és mit csinált.

Irgum76 - 2017. 07. 06. 01:38

Winnie én nekem most így már nem ugrik be
kire gondolsz?

winnie - 2017. 07. 06. 04:54

Irgum76: lee tergesen karaktere, akit a börtönből hoztak ki. blake morrow volt a neve. aki megbarátkozott a kislánnyal, és utána ott főnökösködött.

Irgum76 - 2017. 07. 06. 05:24

aha kösz

wovbagger - 2017. 07. 06. 13:12

Az univerzum-bővítés, az újabb szereplők, a régiebbiek kibontása, és az évad utolsó két részének meglódulása ellenére is sajnos rettentően unalmas volt. A kib****** észak-virginiai tájszólás hallatán, amitől olyan a szereplők beszéde, mintha egyfolytában rágóznának és közben köpniük is kellene, égnek állt a hajam. Nem várok folytatást, mennie kell.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz