login |

Game of Thrones: kezdett a 7. évad

2017. 07. 17. 21:25 - Írta: CyClotroniC

917 hozzászólás | kategória: kritika,

– I’m the Queen of the Seven Kingdoms.
– Three kingdoms, at best.

Sokakkal ellentétben nem mondhatnám, hogy be voltam sózva már hetekkel előre a Game of Thrones visszatérésétől, így tűkön ülés helyett leginkább az foglalkoztatott a premier előtt, hogy minek is köszönhető ez a kisebb nihil, mikor voltaképpen továbbra sincs komolyabb bajom a sorozattal.

Jobb híján arra jutottam, hogy bár rengeteg előnye van annak, hogy elérkeztünk a végjátékhoz, mégiscsak leszűkültek annyira a lehetőségek, hogy már messze nem akkora játék sorra venni előre a lehetséges teóriákat a karakterek és a cselekmény jövőjét illetően.

Azért egyáltalán nem rossz a helyzet, sőt fásultnak se nevezném a kapcsolatomat a sorozattal, de tény, hogy így a 7. évadjában már nem igen várható el tőle az újszerűség, már csak azért sem, mert bármilyen furcsa is ebbe belegondolni, de jelenleg ez a legidősebb szkriptelt sorozat a menümön.

Az mindenképpen a történet velejárója, hogy a sakktábla tisztulásával sok kopott az intrikázós varázsból, az idő télre fordultával pedig sivárabb lett kicsit a terep mindenhol. Királyvár talán sosem érződött ennyire jelentéktelennek, sosem volt ennyire csendes és kihalt, ugyanakkor jó hír, hogy talán Essos-t is végleg magunk mögött tudhatjuk a hátralévő két szezonra.

A tovább mögött folytatom, komolyabb spoilerek nélkül.

Sokáig – főleg a korai évadok során – a Lannisterek szolgáltak számomra a legtöbb érdekességgel, így még azért szoknom kell Cersei és Jaime elhidegülését. Gyermekei halálával, Cersei-ből kiveszett az a szórakoztató őrület és paranoia, ami korábban fűtötte legtöbb döntését, és most hogy a gyerekkorában hallott jóslat ijesztőbb fele már beteljesült, tényleg csak a fásult, gépies bosszú maradt a számára.

Eddig jóformán kivétel nélkül minden szezonnak jót tett a vérfrissítés és jól muzsikáltak az újonnan bemutatott karakterek is, éppen ezért öröm látni, hogy idén talán hangsúlyosabb szerepet kap majd Euron és az őt pimasz lazasággal alakító Pilou Asbæk is, aki egyszerre töltheti be a harsányabb szemétládák elhalálozása óta tátongó űrt, és hozhat be egy olyan flegma játékosságot, ami miatt Oberyn-t is kedvelni lehetett. Egy biztos, a Vas-szigetek önjelölt ura nem tököl túl sokat azon, hogy becsomagolja a mondandóját.

Ezért is örömteli dolog, amikor az amúgy autentikusan morózus, hűvösebb hangulatot megtöri néha egy-két olyan jól eltalált jelenet, mint a mostani óvárosi is. A Game of Thrones nem az a sorozat, ahol gyakran nyílna lehetőség kreatívkodni a vágószobában, most viszont a Sam hétköznapjait frappáns ritmussal bemutató kis montázs során kiélhették magukat a vágók is.

A könyvtár elzárt feléből kibányászott információ azonban vállvonósan semmilyenre sikerült. Értem én a sárkányüvegbánya jelentőségét, de az aligha okozhatott meglepetést, hogy éppen Sárkánykőn találni egy komolyabb lelőhelyet a csodafegyverből.

Ami a várható konfliktusokat illeti, a generációváltás miatt meglehetősen beszűkültek a lehetőségek. A Tyrell-ek és a Martell-ek régóta nem voltak szem előtt, így nem is várok már sokkal több képernyőidőt a jövőben tőlük, mint amennyi a Frey-eknek jutott a mostani epizódban. Alapvetően afelé tendál a történet, hogy pontot tesz majd a szezon a politikai ellenségeskedések túlnyomó részének végére.

Cersei megy a saját feje után, a Starkokat pedig döntően az északi fenyegetés érdekli már csak. Érdekes kontraszt egyébként, hogy míg Jon és Sansa az északi vezetők előtt áll le kakaskodni egymással, addig Dany az évek során szépen összeszedett magának egy elég kompetens kistanácsot Tyrion-nal és Varys-szal az élen.

Számomra mindenképpen üdvözlendő döntés volt a készítők részéről, hogy 7+6 epizódban kívánják majd befejezni a történetet, mert a csökkent epizódszám ellenére se éreztem a megnyitón, hogy olyan fene nagy iramot diktálnának. A Sárkánykőre való megérkezés viszont baromi szépre sikerült, külön kiemelném a sárkánypikkelyekre hajazó sziklaszakaszt a parton, és ha valamiben, akkor grandiózus, nagyvásznas látványvilágban még mindig verhetetlen a sorozat. Azt mondjuk nem teljesen értem, hogy egy ilyen kaliberű hatalmi játszmában, hogyan maradhatott Stannis távozása után ilyen sokáig gazdátlanul egy szigeten álló erőd.

A körkapcsolósdit sajnos megint nem tudták kihagyni az írók, így jelképes helyzetjelentést kaphattunk Bran-ről és Jorah-ról is, Lyanna Mormont vagánykodott, Tormund még mindig Brienne-nek csapja a szelet, Kisujj továbbra is sunyin somolyog a falat támasztva, Arya pedig belebotlott Ed Sheeran-ékbe az erdőben.

Tényleges esemény kevés történt a nyitórészben és bár a Clegane-Dondarion-Thoros bandát se sorolnám ide, mégis a sírásós jelenet volt talán a kedvencem. Láttuk már korábban is, hogy a Véreb sokat változott, mégis egy rövidke, de ízléses és szép jelenet kerekedett ki abból, ahogy szembenéz a saját múltjával és nem megszokásból mormol el egy imát, amire amúgy sem emlékszik teljesen, hanem mert úgy érzi, hogy ezt kell tennie és így tisztességes.

Ha szembeállítjuk a mostani szelídebb, megtörtebb Sandor-t, egykori zordabb önmagával, elég jól látszik, hogy Rory McCann simán a sorozat egyik legerősebb színésze, akit sokkal többet kéne megdicsérnünk.

917 hozzászólás Ne habozz!

Mersby - 2017. 07. 17. 21:46

Én is imádtam királyvárat, de így kell nekik, a Lannik elk.rták az egészet. Euron meg nagyon irritál, közelében sem lesz szerintem Ramsay-hez képest.

A körkapcsolósdival nem tudom mi a probléma.
A kapkodó 6. évadhoz képest, egész megfontolt volt most a tempó.

Sandorral meg egyetértek, nagyon fain figura.

Endtet - 2017. 07. 17. 21:46

Kinek mennyire tetszett a premierepizód egy 10-es skálán?

Hepciás - 2017. 07. 17. 21:47

Nekem bejött ez a nyitó epizód, már most jobbnak ígérkezik, mint a hatodik évad, ahol összesen az utolsó 2 epizód volt ami tetszett.

Fray-éket jól sikerült kivezetni a sztoriból, kíváncsi vagyok, vajon a Folyóvidék törvényes családja visszaveszi-e a területet (Edmure).

Cersei és Jaime jelenete tetszett, Jaime végre normálisan viselkedik és nem úgy, mint Cersei bábja. Tommenről pedig kellett volna beszélni.

Euron olyan, mint “Bumeráng kapitány” a Suicide Squad-ból. Jaime felé küldött fikáin hangosan is sikerült nevetnem, a hirtelenségük miatt.

Sam “fosmerőkanalazása” annyira nem jött be, mert épp kajáltam… Érdekes, hogy itt is csicskást csináltak belőle. Mormont úr is itt van…

Sansa nem volt túl szimpatikus, szerintem túl nagy hatással voltak rá a szemét karakterek (Joffrey, Cersei, Ramsay), és ő maga is inkább hajlik a vérengzése. Örülök, hogy Jon végre nem csak egy szellem, hanem van jelenléte.

Thormund joke tetszett :D

Kisujj pedig pont olyan paraj, mint eddig.

Az “Arya és a Pál utcai fiúk” jelenet eléggé töltelék-ízű volt, nem is igazán jött be.

Sandor viszont hozta a kötelezőt, igazából az ő bandája most az egyik kedvencem, a legfurább figurák bandája (Thoros meg Dondarion).

A végén szép jelenet volt Dany megérkezése a szülővárába. Bár az tényleg “logikus”, hogy Stannis MINDEN katonája elment, és senkit nem érdekel a vár.

Ígéretes a folytatás.

Rammsch - 2017. 07. 17. 21:48

Ezeket az Ed Sheeran cameokat és hasonlókat én nem erőltetném…

Számomra is akadtak üresjáratok, de megértem, mert megalapozták az évadot…viszont innentől kezdve kéretik belehúzni…

Hepciás - 2017. 07. 17. 21:51

Endtet

10/8.

Igaz 10/10-et kevés rész ért el nálam: 6×10, 5×7, 4×9 stb.

Remélem idén még bővül a lista, mert az előző évadban sok volt nálam a 10/5 alatt teljesítő rész is (pl a rémes Dany vs khalok…)

Hepciás - 2017. 07. 17. 21:52

Nekem nem tűnt fel, hogy ez az “Ed Sheeran” egy valaki lenne. Egy natúr uncsi jelenet volt, semmi több. De remélem én is, hogy nem megyünk át Simpsons-ba, hogy minden részre jusson egy “guest star”

nadi007 - 2017. 07. 17. 21:55

Nem volt rossz kezdés. Egész hatásos volt Arya belépője, attól függetlenül, hogy sejteni lehetett mi következik. Csak én láttam bele, hogy a halál ül Dondarrion mellett a sarokban? A sárkánypikkelyek nekem is feltűntek, szóval szimbolikában elég erős volt a rész. Tuti, hogy volt még pár ami első nézésre nem tűnik fel.
Én nagyon remélem, hogy tartogat még meglepetéseket a sorozat, és nem szűkültek be annyira a lehetőségek mint ahogy CyClo látja.

makri - 2017. 07. 17. 21:56

Az eleje ígéretes volt, aztán sajnos csalódnom kellett. Sam szála annyira unalmas, hogy hihetetlen. Ed Sheerent bírom, de ez a cameo valahogy nagyon “out of palce” volt nekem. Összességében egy 10/6-nál nem tudok többet adni, sokat akart markolni, de keveset fogott ez a rész. Remélem innentől jobb lesz.

blueberry - 2017. 07. 17. 22:05

A Frey-leszámolás az elején nagyon tetszet, aztán Ed Sheerennél konkrétan felnevettem, annyira nem illett oda számomra.
Szép, szép Dany megérkezése, de végig csak azon járt az agyam: mért nincs itt egy nyamvadt ember sem? És ez sokat levont a jelenet értékéből.

Lordviktor - 2017. 07. 17. 22:05

Én lepődtem meg a legjobba magamon, hogy messze messze a Vérebért aggódom a legjobban. Hiú remény, de azért szorítok, hogy kapjon egy rendes szeletet a játékidőből.

yagami - 2017. 07. 17. 22:17

A kezdő jelenet volt a legjobb részemről. Aztán volt 1-2 jó: Mormont lány, még Sam jelenetei is, vérebék.

Dany megérkezése szépnek szép volt, de semmi eget rengetőt nem éreztem. Összességében így visszanézve lehet, hogy a 6×01 nekem jobban bejött, mint ez a nyitány. ( a 6. évad nekem amúgy is eléggé tetszett )
Remélem én is, hogy innentől csak felfele vezet az út, és most meg is nézem a 2. rész promóját. :)

Asszem - 2017. 07. 17. 22:20

Akikbe Arya belefutott, azok közül van valaki a halállistáján? Már nem emlékszem. Vagy ezek most tényleg random rendes közkatonák?

Az elején a Frey-es résznél a maszklevevés helyett lehetett volna valami újszerűbb animáció, valami frankó sötét mágia és kicsit ziláltabb fej, így túl kiszámítható volt.

Egyébként minden más tetszett, még a Sam-es lassú részek is, pedig azok általában szarok.

yagami - 2017. 07. 17. 22:22

Asszem: Nem, ezekre az arcokra sehonnét nem emlékszem. Random.

Dasisturistn - 2017. 07. 17. 22:25

Ed Sheeran-féle cameo lehet hogy out-of-place volt, de az a kis dalolászás meg a 2 mondata nem értem hogy vágott mindenkit ennyire földhöz… Az a jelenet ugyanolyan értékű volt mint a többi, Arya ugye nyúlt a tőrért hogy lehet hogy itt gyilkolászni kell majd, aztán rájön, hogy ezek a Lannister katonák bizony ugyanannyira emberek mint Ő…

perry - 2017. 07. 17. 22:26

Nekem tetszett az üres Sárkánykő. Egyrészt még egyszer láthattuk hogy Stannis mennyire elvakultan bízott a sikerben, képes volt mindent hátra hagyni és elindult az egész kis pereputtyal északra. Másrészt így Danyékkel is éreztetik, mekkora sz@rban is van Westeros, ha nem találtak egy valamire való embert akit a várba küldhettek volna. Jól érzékeltetik a polgárháború következményeit, minden jelentősebb vezető öreg/fiatal/csaj, a városok kihaltak.. Kíváncsian várom mit fognak a night kinggel kezdeni.

Edete - 2017. 07. 17. 22:26

Nekem tetszett a rész. Nem mondom hogy a legjobb volt, mert közel sem, de akadtak benne szép pillanatok.

Véreb egyértelműen az egyik legnagyobb karakterfejlődésen átesett szereplő, de végig nagyon nagyon hiteles az ő változása. A temetős jelenet szép volt(olyan léleksimogatós módon) ami nagyon ritka ebben a sorozatban.

Szerintem jól megalapozták ezt az évadot, de érződik hogy ez csak a kezdet. 6 pontot adnék rá.

Hepciás - 2017. 07. 17. 22:28

yagami

Én viszont pont azt gondoltam, hogy a 6×01-nél bőven jobb…

Liverbird - 2017. 07. 17. 22:28

A bevonulás Sárkánykőbe számomra kb az a feeling volt, mint amikor az ember elfoglalt egy üres várat a Heroes 3-ban :)

Qedrák - 2017. 07. 17. 22:33

Én Arya jelenetétől nem voltam elragadtatva. Mivel az előző évad végén eleve láttuk meghalni az öreg Waldert, ezért sejthető volt, hogy hova fut ki az ünneplés, és ki van az álarc alatt. Pont a Vörös Nász miatt ez egy önismétlő és nem túl izgalmas felvezetése volt az epizódnak, ami egyébként tényleg alapozó jellegű volt, ezért komolyabb panaszom nincs rá.

A posztban szereplő kérdésre felelve: Sárkánykővel a sorozatos alkotók nem tudtak mit kezdeni, a könyvben ugye Stannis hagyott ott őrséget, Cersei viszont ráuszítja a Tyrelleket, akik sikeresen elfoglalják. Ezt mondjuk megoldhatták volna itt annyival, hogy mondjuk Stannis őrsége megadja magát Danynek, nagyjából húsz másodperces jelenet lett volna, és még be is lehetett volna csatornázni a bevonulás képei közé.

CyClotroniC - 2017. 07. 17. 22:34

Arya esetében a katonák szerintem arra jók, hogy bemutassanak egy atipikusabb, fiatalabb, jobb fej Lannister bagázst, akik emberileg olyanok, hogy nincs rá semmi oka, hogy felkoncolja őket. Ott igazából végig arra ment ki a játék, hogy megteszi-e. Én azt se zárnám ki, hogy még köv részben is velük marad és ez fog érlelődni. Esetleg később kimutatják a negatívabb oldalukat is. Mindenesetre ebből még kijöhet egy jópofa morális játék, hogy az egyén vagy a hovatartozás-e fontosabb Arya számára.

Csilla0422 - 2017. 07. 17. 22:36

Arya részei nagyon jók voltak, nekem Ed Sheeran is tetszett. Bár az elején kicsit tartottam, hogy más irányba viszik el…

Sansa – sajnos volt kiktől tanulnia. De lehet Jon S. mellé meg kell egy ilyen Sansa.

Bejött nagyon Cersei és Jamei ahogyan a festett térkép segítségével vázolták a helyzetet.

Sam ágytálazása sok volt, a kevesebből is érteni lehetett volna, hogy mit csinál. A boncolásos beszélgetés érdekes volt, a mester meg fog még lepődni…

Dany ismét kapott egy hatalmas jelenetet. A hazatérése egyszerűen zseniális volt. (Még mindig a Khal Drogo – Daenerys szál a kedvencem.)

Shall we begin?

WhiteWalker - 2017. 07. 17. 22:39

a nagy várakozás miatt biztos nem látok tisztán, de szerintem klassz kis rész volt. Arya erősen kezdett, a Lannisterek taktikai megbeszélése rendben volt. Az élőhalott óriások átkozott jól néztek ki. Eron hajóhada impozáns, viszont a ruhája túl csicsásnak tűnt egy vas emberhez képest.A fellegváras maszatolásnak nem tudom mi lesz a jelentősége, de eddig nem nagy szám.Ami nagyon tetszett, h Jon szembe ment a kis ribanc húgával és elvek alapján hozott döntést, nem bosszúból.Mindenki a Fal ledöntéséről, áttöréséről beszél, de azt a falat meg is lehetne kerülni pl a tengeren keresztül. Ha már hozzák a hideget, akkor a Mások meg is tudnák fagyasztani a vizet.

Mkay - 2017. 07. 17. 22:48

Mi is volt a sztori azzal a 2 emberrel akit a Véreb eltemetett? Sajna már nem emlékszem…

Edrick - 2017. 07. 17. 22:51

“Számomra is akadtak üresjáratok, de megértem, mert megalapozták az évadot…viszont innentől kezdve kéretik belehúzni…”

“Nem mondom hogy a legjobb volt, mert közel sem, de akadtak benne szép pillanatok.”

Mindkettőre +1! Kicsit lagymatagnak éreztem a kezdés után a dolgokat, mármint persze, évadnyitó, meg alapozzunk, de így, hogy kezdenek ráfordulni a végére, az előző évadhoz hasonló tempósságot vártam.
Szóval részemről slightly disappointment, de egyáltalán nem rossz, csak egy évnyi szünet után picit többet szerettem volna (többet, mint a tipikus Dany-t, aki 6 év után elindul, majd egy évet várunk, az évadkezdés utolsó jelenetében pedig csak annyit mond, “kezdhetjük?”). De majd jövő héten

Ennn - 2017. 07. 17. 22:55

Ne már!!!

az eleje Arya jelenet volt a legjobb!!!!
Az elején nem voltam biztos, hogy flashback vagy sem persze a köszöntőnél már egyértelmű volt. Nyilván tudtam mi lesz, de basszus a vörösnász után akkor is látni akartam ezt! Kifejezetten megbocsátótipus vagyok, de ezt a jelenetet többször visszatekertem…

Sajnálom, hogy Arya Királyvárba és nem Deresbe megy

Mark Bolt - 2017. 07. 17. 22:56

Frey leszámolásnál mindenki tudta, hogy mérgezés következik, szerintem ezt úgy kellett volna, hogy váratlan legyen. Valahogy ne annyira nyilvánvaló legyen, hogy a mérget töltik, Arya jelenléte meg azzal derüljön ki a számunkra is, hogy leszedi a Frey-arcot (és mondjuk a háttérben mutatják a halott Frey papát). Persze ez a hajó elment már az előző évadban.

Tetszett alapvetően az 1. rész, ittam minden percét, végén viszont nem értettem hogy ha a Lannister tudta hogy ott szállnak majd partra, miért nem szállta meg a várat. Egy normandiai partraszállsát kellett volna kieszközölni, hogy Daenerysnek fogyjon az embere.

nade - 2017. 07. 17. 23:01

Lemaradtam. Jorah hol volt? Jah… most jut eszembe! Ő volt a börtönben aki kiszólt a daginak?
De a másik kérdésem még áll: Ed Sheeran? Őt ismernem kéne, vagy könyves szereplő?
Akiket eltemetett a Kutya, az se rémlik hogy kik voltak (vagy nem is láthattuk őket élve ?).
Amúgy okés kis rész volt, de semmi extra.

clegane - 2017. 07. 17. 23:03

nekem ez a medzsikpávör tökre nem tetszik, amit Arya kapott, így aztán tényleg bárkit könnyedén meggyilkol. bemegy Királyvárba, hopp először egy inas, aztán egy szolgálólány, aztán Cersei torka el van vágva, mi ebbe a kihívás. ja és ha már ott van, ő lesz a királynő, dirigál, happyend. ez így nagyon ergya. egész végig az emberi szembenállások miatt volt érdekes a sorozat, nem kell bele ez a szupererő.
az meg a másik kérdés, hogy eddig miért nem akadt senki más a történelem során, aki arra használta volna ezt a képességet, hogy ő legyen a király.
(aztán meg amúgy lehet hogy voltak ilyen doppelganger királyok csak senki sem tudott róla)

Hepciás - 2017. 07. 17. 23:15

nade

Még az Arya-Véreb kalandozásnál tértek be hozzájuk. Egy öregebb fazon meg egy kislány, Véreb kirabolta őket (elvette a rejtett ezüstöt tőlük). Akkori véleménye: “Az öreg jó ember, a lány jó ragut főz, és télre mindketten halottak lesznek…” kb. szaroménle stílusban. Ezért tudta előre, hogy itt se kaja, se sör nem lesz.

bebb - 2017. 07. 17. 23:17

Szerintem nem volt ez rossz, csak persze mindenki arra számított, hogy belecsapnak a lecsóba a 7 rész miatt (én is).

Cold opennek okés volt a Freyek lemészárlása, tényleg jól nézett ki a fordított red wedding, de azért kezd túlpörögni Arya szála, kb. egy T1000-es terminátor
hatékonyságával “dolgozik”. Legközelebb egy komplett hadsereget fog kinyírni egyedül? A végén még elég lesz őt átdobni a Falon, és meg van oldva a nagy háború. Ez a szál eléggé közepes, lehet, hogy GRRM sem talált ki értelmes történetet Aryának a végére.

Mondjuk azon röhögnék, hogy ha kinyírná a énekes Lannister katonákat :)

A Véreb jelenet szerintem is az epizód csúcsa volt, eddig is elismerte a bűneit, de meg nem bánta azokat, Az más kérdés, hogy ettől a jellemfejlődéstől érdekesebb lesz-e a karakter, meglátjuk. Kiváncsi vagyok, hogy mi lesz a tűzbenézés hatása, mert addig eléggé szkeptikus volt, és a végén sem a tűzisten imáját próbálta elmondani.

Észak szintén jó volt, maga a vitatéma érdekes volt, és jó/érdekes érveket vonultatott fel John és Sansa. A forgatókönyvírók jól csinálták meg Euron jelenetét is (főleg a tavalyi választási beszédéhez képest), ezért jár a pluszpont.

A többi királyvári jelenet is okés volt, ami viszont nem tetszett, az érkezéses jelenet. Ez az elnyújtott partraszállás mindenféle szöveg nélkül kb. csak arra volt jó, hogy vagizzanak a CGI-jal. A trailerben kb 4 másodpercben megmutatták a jelenet 98%-át.

Összességében kicsit biztonsági játékra mentek a készítők, kb. 6-7 pont a 10-es skálán. Azért király, hogy csak egy hetet kell várni a következőre. :)

Vödör - 2017. 07. 17. 23:18

Ide is mert tényleg kíváncsi vagyok, hátha valaki tudja a választ: ez az ezer hajós Greyjoy flotta meg a ki tudja mennyi még Theonékkal, csak nekem tűnik deus ex machinának az írók részéről? Hol kódorogtak ezek hat évadon keresztül? Na meg ha eredetileg is ennyien voltak hogy verték őket le Nedék annak idején?

Lenry - 2017. 07. 17. 23:20

Mkay: még amikor Arya-val mászkáltak, akkor botlottak ebbe a tanyába, az itt élő férfi és a kislánya befogadták őket éjszakára, megvacsoráztatták őket, cserébe reggelre a Véreb megverte a férfit és elvette a pénzüket (ez benne is volt pár felvillanásra a rész elején az összefoglalóban).
ezért nem akart most itt megállni a Véreb és ezért tudta, hogy nem fognak itt semmit találni. tudta, hogy közvetve ő okozta a halálukat.

Hepciás - 2017. 07. 17. 23:20

clegane

Nagyon sok már a “medzsikpávör” a sorozatban

Dondarion kb. az újjáéledő harcos, Dany tűzálló, Tyriont nem gyakják meg a sárkányok, Jon feltámadt, Melisandre démont szül, G.Cleagene zombie, Quiborn pedig kb. necromanta, Bran kb. olyan, mint az egyik szereplő az ikszmenből, Aria ezerarcú stb.

Szerintem vissza fog még ütni Arya-ra a dolog. Az a fószer aki képezte sokat papolt az ezerarcú isten akaratáról. Gondolom nem véletlenül nem mászkálnak el random a korábbi szolgái sem.

Lenry - 2017. 07. 17. 23:23

Vödör: az 1000 hajót Euron a megválasztása óta építette, szóval az eddig nem volt.

(na nem mintha ez fizikailag kivitelezhető volna ennyi idő alatt és a Vas Szigeteken fellelhető famennyiségből, ami az eddig látottak alapján nagyjából 0)

Lenry - 2017. 07. 17. 23:25

Hepciás: nekem ez az Ezerarcú Isten dolog, akárhogy is nézem, akárhányszor átolvasom a vonatkozó cikkeket, mindig csak annyi jön le, hogy ez egy jó kifogás a gyilkolászásra. semmi több. megölik, akit meg akarnak, aztán ráfogják a láthatatlan barátjukra.

Hepciás - 2017. 07. 17. 23:26

Vödör

1.És honnan vették hozzá a fát egy olyan szigeten ahol alig van fa? :D

2.Számomra nagyon komolytalan banda az egész Vasszigetek, suttyó banda, nem hadsereg. Remélem kiírtódnak végre a trailer alapján várható az Euron vs Yara.

Egy anarchista csőcselék, nem civilizáció. Jaime-nek igaza volt mikor fikázta őket.

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 07. 17. 23:29

Nekem is a Véreb és az Arya történetszál tetszettek legjobban.

Vérebé azért, mert a könyvben és a sorozatban is a karakter részét képezte ez az oldala, nem véletlen várták annyira az olvasók, hogy Véreb életben van, mikor Brienne sírásóként találkozik vele. Ezzel az eltemetős jelenettel egy kicsit ki is kacsintottak erre.

Nekem a dalos, közkatonás rész nagyon tetszett. A daloknak az ASoIaF-ben jelentősége van, gondoljunk csak vissza a ‘Reynes/Rains of Castamere’-tematikára. Erre Arya, aki elég sokat császkált, a Lobogó Nélküli Testvériségben is volt egy dalnok, mondja, hogy ezt még nem hallotta. Az, hogy van egy nem baljóslatú új dal, az valahol reménykeltő. Plusz, igen, Arya láthatta, hogy a másik oldalon is emberek vannak, a családot hátrahagyva, és ez hozta közelebb őket Aryához.

Nekem Euron kicsit ripacs volt, ráadásul tőle elég hiteltelen volt, hogy csak így otthagyja a Királyvárat. Lesz-e az a bizonyos tárgya? Csak így lenne értelme.

Bár vannak jelek arra, hogy nem dobták teljesen sutba Jaime elhidegülését és jellemfejlődését, azért nem vagyok bizakodó hangulatban…

Daenerys hazatérős jelenetét pedig teljesen elrontották számomra a selwíbigín-nel, nem oda illő volt.

Jarlaxle - 2017. 07. 17. 23:32

1000 hajó ?!? Greyjoy erő túl van értékelve, egyáltalán nem reális (a sorozatbeli viszonyok szerint sem):
– eleve gyéren lakott a Vas-szigetek, a többi királysághoz képest a legkevesebb a katonakorú férfi
– 8-10 évvel korábban a sikertelen (vesztes) lázadásuk során sok katonájuk meghalt. Abból még nem épülhettek fel, új generáció még fiatal.
– Yara elvitt sok hajót, rajta katonákkal
– a jelen háborúban Észak elleni miniháborúban szintén nagyobb veszteségek

bebb - 2017. 07. 17. 23:33

Amúgy a winteriscoming.net szerint 10,1 millióan nézték a premiert (eddig 8,9 volt a csúcs), úgy látszik ezzel a késleltetéssel jól kiéheztettek mindenkit

Kitty - 2017. 07. 17. 23:34

Én kissé csalódtam ebben a részben, valahogy többet vártam… Aryás részek nagyon tetszettek, de nekem ő a kedvencem, szóval eddig egy részére se mondtam,hogy unalmas! Vérebet is imádtam, remélem még sok jelenete lesz a későbbiekben! Sam-es résztől rosszúl voltam,annyira nem érdekel ő se és Szegfű se… főleg ilyen szartakarításos montázzsal… Jorah annyira jó lenne ha meggyógyúlna,hiszen Sheerennél is sikerült megfékezni a “kőemberré” válást, akkor Mormontnál is bevethetnék! Ha már Mormont;Liannának nagyon örültem,imádni való amikor kiosztja a felnőtt férfiakat :D én erre a részre 6 pontot adok a 10-ből! De bízom abban,hogy ez sokkal jobb lesz ezek után :)

Hepciás - 2017. 07. 17. 23:34

Lenry

Van benne valami… :S Bár úgy tűnik Westeroson minden Isten vérszomjas…

Nézzük csak…

Fény és a sötétség istenei, akiket tűzáldozattal kell imádni, vérmágia stb.

Vízbefúlt isten akinek szokása az új uralkodót vízbefojtással köszönteni…

“Hetek”… Lásd Főveréb viselkedése.

Még a régi istenek az egyetlenek akik szimpatikusok a számomra.

Az ezerarcú meg a gyilkolás istene kb. tényleg.

CyClotroniC - 2017. 07. 17. 23:36

bebb: Meg az is vastagon benne lehet, hogy nem küldték be a tavaszi dömpingbe, ahol hegyekben álltak a szuper sorozatok, most meg viszonylag csend és aszály van legalábbis a tavaszhoz képest. Most nagyon nem kell osztozni a tévés hypeon más sorozatokkal.

Shred - 2017. 07. 18. 00:20

Ez egy fantasy-sorozat, bár így nem nagyon szokták leírni, de az. Van helye benne bőven mágiának.
Samwell nyilván betanuló időszakát éli, az öreg mesterek így mérik fel, mennyire kitartó, érdemes lesz-e az igazi tudásra.

bvr - 2017. 07. 18. 00:39

Hát nálam olyan 6-6.5/10 volt a rész. Nem rosszabb mint az előző évad átlaga de nem is jobb.
(az Arya-szálon viszont külön fogtam a fejem. Ez már a múlt évadban is rettenet gyenge volt de ezek szerint van még út lefelé…)

Shed - 2017. 07. 18. 00:45

Engem igazából a teleportálgatások zavarnak a sorozatban, meg hogy nincsenek távolságok.

Arya pl. elindult az Ikrektől lovon a kontinens másik oldalára Királyvárba. Cersei és Sansa is teljesen komolyan szövegelnek arról hogy Északot megtámadhatják a Lannisterek. Már az előző évadban alig bírtak haladni Stannisék, nyilván méteres hóban majd északra mennek a Lannisterek több ezer kilométerre, úgy hogy Királyvár meg Kaszter hegy védtelen marad, ráadásul a Freyeket legyilkolták, mindenki más meg utálja őket Folyóvidéken. A Greyjoyok a kontinens nyugati oldalán élnek a szigeteken. Királyvár a keleti oldalon van. Ha van 1000 hajója a pojácának, akkor is meg kell kerülnie az egész kontinenst. El kellett mennie a Tyrellek és a Martellek mellett is. Sárkánykő meg kb. szemben van Királyvárral. A két királynő kis túlzással integethet egymásnak a szobájuk ablakából.

Logikusan Dany megnézi a családi kastélyt, aztán megy tovább Királyvárba. Megöli Cerseit és a Vastrónra ül.

Persze a hatalmas Greyjoy flotta majd odatesz. Utolsó kis csicskák voltak a könyvekben, meg ezidáig a sorozatban is. Könyörgöm, 10 éve szálltak partra a szigeteiken és verték szét őket. Most meg legyőzhetetlen flotta kb 2 hónap alatt.

Szeretem a sorozatot, de Martin azért értelmesebben bánt a távolságokkal és az erőviszonyokkal. És a hatodik évadban, meg ebben a részben már nagyon kijött hogy nincs “talaj” a szereplők lába alatt, csak lebegnek egymás mellett.

dori - 2017. 07. 18. 00:58

Picit szájbarágós rész volt, mindenkit felhelyeztek a sakktáblára és megmutatták nekünk.
Daenerys utolsó 3 perce volt számomra a leginkább értékelhető. Úgy kezdett a jelenet, ahogy általában az ő szálán.. Félig tátott szájjal csodálkozva nézni a semmibe, felsétálni a trónig. Aztán hirtelen elfordult, átsétált a terepasztalhoz. Ő is érzi, még nincs itt az idő (illetve még nincs joga) a trónra ülni, még sok dolga van. Végre először életében nem csak elveszi amire született. 6 évadon át nem volt benne semmi szimpatikus, remélem végre kezd valami érdekeset. :D

Hepciás - 2017. 07. 18. 00:58

Shed

A másik nagy bakiparádé számomra az öröklődés és hatalmi játszmák hiánya.

Mace és Loras Tyrell halála után nem lehet a nagymama a vezér, aki még csak nem is Tyrellnek született. Elvileg Mace feleségének férfiroknai (Loras unokatestvérei, nagybátyjai) kellene, hogy kövessék.

Az anarchista homokkígyókról nem is beszélve, akik megölték az előző vezért és a fiát. És Doran nem volt olyan rossz uralkodó, hogy elnézzék a gyilkosainak…

Peti - 2017. 07. 18. 02:55

Picit szájbarágós rész volt, mindenkit felhelyeztek a sakktáblára és megmutatták nekünk.

Apati - 2017. 07. 18. 05:51

Esküszöm nem szeretnék a “fogadatlan prókátor” szerepében tetszelegni, de nem igazán értem, hogy milyen “nagyobb durranásra” várt az, aki az elmúlt 6 évben követte a sorozatot. Teljesen logikus folyamat, hogy egy jól felépített történetnél a végjátékra (és ez biza már az) a sztori menete totál kiszámíthatóvá válik, hiszen ez magának a “jól felépítettségnek” az elkerülhetetlen következménye. Hogy kiszámítható volt a Freyek legyilkolása? Naná! Volt valakinek egy szemernyi kétsége is erről?! Hát persze hogy nem! A megvalósítás meg szintén egyenes következménye volt annak, amit évadokon keresztül követhettünk, vagyis Arya életútjának. A kis csaj évadok óta erre “edz”, akkor még jó, hogy a tanultak alkalmazásával gyilkol, vagy csak számomra egyértelmű ez??? Szerintem az lett volna a gáz, ha a meglepetés oltárán feláldozták volna ezt a szépen felépített történet szálat és nem az általa tökélyre fejlesztett módszerrel öl, még akkor is ha így kiszámítható volt a lépése (amúgy meg ez a jelenet egyfajta erkölcsi elégtétel volt a vörös nászért, szerintem direkt úgy végigvezetve, hogy a néző végig tudja, hogy mi fog történni..)
Azt persze lehet vitatni, hogy
mennyire volt jó Arya karakterfejlődésének az iránya és mi mást lehetett volna kihozni belőle, de könyörgöm fogadjuk el, hogy a sztori kiagyalója ezt az utat szánta neki és ezen az úton valóban ez volt a következő logikus lépés.
Aki tehát óriás csavarokra vágyik, szerintem most hagyja abba, mert csalódni fog, hiszen pont azért nézhetetlen, vagy válik azzá sok sorozat, mert a készítők érzik a kényszert, hogy folyamatosan száz százalékon pörgessék a sztorit és ott tartsák a képernyő előtt a nézőket, ezért a könnyebb-látványosabb utat választva,sutba dobnak hosszasan felépített karakter íveket, mi meg csak nézünk, mint a hülyegyerekek, hogy “ezt meg most hogy…”
Én pont ettől féltettem a GOT-t és nagyon örülök, hogy úgy tűnik ezt a csapdát elkerülik, még akkor is, ha így előre megjósolhatóvá válik a történet.

Silverhand - 2017. 07. 18. 06:25

Amikor már ennyire kevés rész rész van hátra, baromi rossz érzés, hogy a szokásos szereplőmustrával indul újra az évad. Mekkora az esélye, hogy most húznak be új nézőket a készítők?

Ed Sheeran neve így a harmincadik életévemen túl számomra nem mondott semmit. Most már ismerem, mindig tanul az ember.

Arya öncélú tömeggyilkossága nekem nem igazán tetszett. A fontosabb kérdés talán az, hogy mit szól hozzá az az isten, akinek a kegye ez a képesség, és aki nem feltétlenül ebből a célból adományozta ezt Aryának.

Remélem, hogy nem Arya végzi ki Cerseit, hanem Jaime fojtja meg. Drámaibb lenne.

Blobov - 2017. 07. 18. 06:32

1.,Arya honnan szerzett hektónyi mérget?
2., Szép dolog a család meg a kedvesség, de a gang bangre vágyó és Aryát partiba vágó Lannister katonák élet- és sorozathűbbek lettek volna :)
3., Euron szemmel láthatóan látta az István a királyt és Nagy Feró volt benne a kedvence.
4., Stannis földjein korábban ki dolgozott? És az a sok dothraki és eunuch mit fog enni?
5., zombi mamut miért nincs?
6., Láthatóan a Vas szigeteken laknak a legtöbben és rengeteg a fa is…
7., Évek óta háború dúl, de még mindenkinek rengeteg a katonája – klónoznak vagy mi?

szk2 - 2017. 07. 18. 06:41

Én 10/5 értékelem. Egy 10+ részes sorozatban még elmenne ez az unalmas sakkfigurákat helyezgető rész, de úgy hogy az évadra maradt 6 epizód nem.

Másrészt az információk összevisszasága nagyon fura. Cersei tudja hogy a Freyeket lemászárolták, de északon senki sem, és nem mennek oda elfoglalni a várat és ezzel teljes északot szárazföldön lezárni. Sam közben sokkal messzebről hollót küld. Tudják, hogy Dany elfoglalja Sárkánykőt, de senki egy szót sem ejt a bazi nagy sárkányokról.

clegane - 2017. 07. 18. 07:22

én is arra fogadnék amúgy hogy Arya lemészárolja éjszaka a barátságos Lanni katonákat. a Frey emberek se voltak rajta a listáján.

ayren - 2017. 07. 18. 08:12

Endtet
Max. 5/10. Volt egy-két szép jelenet (Sam megvágott napi robotja pl.) , de kicsit untam. Tényleg leltárszerű volt a szereplők számbavétele, a helyzet felidézése.

zoo - 2017. 07. 18. 08:30

Jaime másodszor is királyölő lesz, ha minden így halad tovább, és a jóslat is beválik.

Fragohol1C - 2017. 07. 18. 08:53

“I am the Queen of the seven kingdoms.”
“Well, three at best.”

Az év idézete :D

Nekem nagyon bejött a rész egyébként. Bár az Ed Sheeran-es rész totál nem kellett volna szerintem. Nem bírom az arcot, szerintem a zenéje is pocsék :D

Neoprimitiv - 2017. 07. 18. 08:56

“Martin azért értelmesebben bánt a távolságokkal és az erőviszonyokkal”

a könyvekben is pont ilyen idétlenül teleportálgattak ide-oda a szereplők és Euron a könyvben is rittyentett magának egy flottát a semmiből, szóval a hülyeségek masszívan Martinnak köszönhetők.

A logisztikai háttér egyébként sem volt soha érdemben téma a könyvekben. Ha a pillanatnyi sztori rész megkívánta, akkor kitárgyalták, hogy hű, nem lesz elég élelem Kings’ Landing-ben vagy éhen fog halni a paraszt, de öt perccel később ezek már mind feledésbe merültek. Most Dondarrion-ék egy olyan területen kóborolnak, ahol az éhhalál elől inkább öngyilkosságba menekült a paraszt, de nekik azért van kajájuk és Cersei sem a köszöböt rágja a Tyrell-ek kiesésével.

Arya jelenténél szerintem akartak egy kis morális beöntést adni neki és a nézőknek, hogy ne legyen már teljesen érzéketlen pszichopata. Amivel csak az a gond, hogy a) összesen ez az öt normális Lannister katona van, minden eddigi találkozásnál mindegyik full rohadék volt és b) Arya részben a saját bosszúvágyának részben Jaquen kiképzésének köszönhetően tényleg egy lelkiismeretfurdalás nélküli gyilkos lett. Jobb lenne (remélem így lesz), ha a későbbi konfliktusok ebből fakadnának – hogyan dolgozza fel Sansa és Jon -, nem pedig moralizálásból.

Az még egy külön kérdés, hogy Martin és a készítők akarnak-e valamit kezdeni azzal, hogy az Ezerarcú isten nem véletlenül köti szigorú szabályokhoz a képességek használatát és bünteti az önállóskodást.

poohtheone - 2017. 07. 18. 09:09

Lesz (könyves) kibeszélő?

A cold open alapján többet vártam a résztől. Remélem, a következőben már több minden történik.

Egyébként Dany akár 1 rész alatt is lerendezhetné Cersei-t, csak hát akkor mi lenne Lena Heady-vel. Félek, hogy elnyújtják, mint a rétestésztát.

ayren - 2017. 07. 18. 09:18

poohtheone
Milyen könyves? Ehhez már nincs könyv. Martin mester az ég világon mindent csinál, csak nem a folytatást írja…

nade - 2017. 07. 18. 09:41

“csak hát akkor mi lenne Lena Heady-vel” hát mondjuk holywood futtathatná inkább őt a Stark csajok meg Dany helyett. (ezerszer jobb Sarah Connor volt a TSCC-ben mint Dany a T:Genisysben, meg jobb a Dreddben mint Sanza az X-menben)

Crow - 2017. 07. 18. 09:45

Nekem a zombi óriásokat látva felsejlett egy élőhalott-sárkány képe…(dracolich)

Alexejevic - 2017. 07. 18. 09:58

Ez a rész semmi másról nem szólt, csak arról, hogy megtudjuk ki merre jár. Nehéz pontozni, mert nem tudjuk, hogy a maradék 13 részbe mit akarnak belesűríteni. De ha azt vesszük, hogy már “csak” az van hátra, hogy Westeros maradék népe összefog a Mások ellen, akkor nyugodtan beleférhet egy ilyen rész. De ha több mindent akarnak kibontani, akkor bizony ez olyan semmilyen rész volt. Szerintem a 7. évad végére tényleg csak a legfontosabb szereplők maradnak szó szerint a “térképen” (Jon és a Starkok, Jaime, Dany és maximum Theon, de ugye már ő is Dany oldalán van). A Frey-eket gyorsan kiírták 5 perc alatt a történetből. És szerintem az évad végére ugyanez a sors vár a Martellekre, Tyrellekre, Tarlyk-ra, és szerintem Kisujjnak is annyi lesz…Így marad a Tűz és Jég (Dany és Jon), akik felveszik a harcot az Éjkirály ellen.
És sajnos, vagy nem sajnos úgy néz ki, hogy a kiszivárogtatott szinopszis részekre bontva bizony teljesen igaz és pontos. Nathalie Emanuel kiborulása is érthető volt. Ugyanis az első rész tartalmát és párbeszédeit is pontosan leírták. Azért ez nagy kár…

Crystal - 2017. 07. 18. 10:13

Amennyire okosnak képzeli magát Sansa, és mégse látja, hogy nem épp Cersei-től kéne hatalmi leckéket tanulnia… Hova jutott vele?
Meg még ha el is tekintünk a westerosi röpködéstől (Varys még tengeren át is képes…), mégis hogyan és kivel támadná meg Cersei Derest?

Szóval nagyon remélem, hogy Jon helyreteszi Sansát, különben megdobálom a képernyőt :D

Laci - 2017. 07. 18. 10:13

Alexejevic nagy kár annak, aki elolvasta! :)

Aszusz - 2017. 07. 18. 11:10

Neoprimitiv: “Arya jelenténél szerintem akartak egy kis morális beöntést adni neki és a nézőknek, hogy ne legyen már teljesen érzéketlen pszichopata. Amivel csak az a gond, hogy a) összesen ez az öt normális Lannister katona van, minden eddigi találkozásnál mindegyik full rohadék volt és b) Arya részben a saját bosszúvágyának részben Jaquen kiképzésének köszönhetően tényleg egy lelkiismeretfurdalás nélküli gyilkos lett. Jobb lenne (remélem így lesz), ha a későbbi konfliktusok ebből fakadnának – hogyan dolgozza fel Sansa és Jon -, nem pedig moralizálásból.”

Nem tudom, nekem Arya eddigi történetéből nem az jött le, hogy érzéketlen gyilkossá válna a kiképzés hatására. (inkább csak technikákat tanult) Nem is ezt várták el tőle, amúgy. Ölt már azelőtt is, de csak olyanokat, akik véleménye szerint megérdemelték. Amikor a színésznőt kellett megölnie, azt is visszautasította, mert szerinte nem érdemelte meg. A Freyeknél is csak a felnőtt férfiakat – akik tevőlegesen is részt vettek a Vörös Nászban – ölte meg. A nőket és a gyerekeket nem bántotta.

Ed Sheerannel nem volt bajom, mert nem tudtam, hogy néz ki, bár olvastam róla, hogy lesz egy cameoja, mert Maisie kedvenc énekese. Amúgy az nagyon tetszett abban a jelenetben, hogy először a fegyvereket nézegette, és visszautasította az ételt (nem akart a vendégjog alá kerülni), majd amikor az egyik az anyjáról kezdett beszélni, akkor fogadta csak el az ételt. Szóval most már biztos nem fogja őket megölni.

Persze így is képes gond nélkül ölni, ez lehet még probléma Sansa és Jon kapcsán, de azért messze nem arról van szó, hogy egyedül a gyilkoláshoz ért. (hasznos tudomány például a hazugság felismerése – ha nem Cersei után menne, hanem Deresbe, akkor Kisujjnak komoly ellenfele lehetne). Amúgy azzal a véleménnyel egyetértek, hogy Arya tanulmányainak bemutatása a sorozatban nem sikerült valami jól.

Hepciás - 2017. 07. 18. 11:35

Aszusz

“akik véleménye szerint megérdemelték.”

Ezt egy “szuperhősös” filmben úgy neveznék, hogy önbíráskodás, a “Punisher” meg Batman pont ilyenek.

Az összes Fray kiírtása a történethez OK, de Arya nem tudhatta, hogy melyik vett részt benne és melyik nem. Lehet, hogy némelyik otthon sem volt, vagy ellenezte a dolgot… De kollektív bűnösség elve, haljon mindegyik.

De Arya tipikus Stark, “forró fej, lassú ész” – vagy valami hasonló jellemzést adott róluk Kisujj. Robb is idióta volt, amikor öntörvényesen lecsapta az öreg Karstark fejét, Ned is öntörvényeskedett szinte végig, Sansa is erre készült az epizód elején, büntessünk csak mentalitásban.

Jon viszont normális volt, így kell szövetségest csinálni az átmeneti ellenségből… Bár ő eddig is jól csinálta ezt, a gyilkosságok amiket elkövetett (csatákat leszámítva), a folyton kavaró és parancsmegtagadó János bácsi, illetve az őt leszúró 4 varjú, szintén olyan volt, aminek több értelmét láttam, mint a Sansa-féle “büntessük a gyerekeit”, az Arya-féle “kollektíven mindenki”…

carlos - 2017. 07. 18. 11:48

Direkt helyretettem magam a kezdes elott, h az izgatottsag ellenere ne varjak sokat,igy talan nem is csalódtam akkorat. Megmutattak a sakktáblát,nagyon jo volt latni ujra a szereploket es itt ki is merult az oromom. Mas szemszogbol vizsgálva viszont nem is tudtak tul nagyot robbantani, az elozo evad vege miatt nehez volt jobban bekezdeni. Szoval erheto is meg nem is,de mivel mar elment egy resz igy kesereu a szam ize. Persze gyozkodom magagam,h szukseg volt erre,mert hiaba volt lassu az epitekezes,a karakterek dramai tuningon mentek at amit viszont nem mutattak be tul jól. Arya terminator lett, Clegane megtert, Sansa vmiert nagyon okosnak hiszi magat,mert nincs olyan ember aki ne verte volna at. Euron es serege hirtelen a semmibol meghatarozo ero lett.Sam tanulasa bantoan gyenge ezzel az informacioval. Cerseit eleg sokat lattuk,igy talan az o jellemfejlodese nem annyira meglepo. Mindegy, el kell fogadni,h ezek az eroviszonyok,de szamomra egy nagyon ellentmondasos resz lett.

Hepciás - 2017. 07. 18. 11:55

carlos

Minden eddigi évadindító rossz vagy gyenge volt, úgy tűnik ez így szokás. Remélhetőleg beindul a történet a következő epizódban (trailer alapján van rá remény).

Hepciás - 2017. 07. 18. 12:00

Alexejevic

Arra lennék kíváncsi inkább a leírásokból, hogy Ser Jorah mégis hogy lesz a történet aktív részese így, hogy már most félig reptilian lett.

Irgum76 - 2017. 07. 18. 12:01

én most pörgettem ki az előző 6 évadot
és nem értem a fanyalgókat, hogy toporgó, semmit mondó, üresjárat volt
hiszen végig ilyen az egész sorozat 3-4 rész tökölődés 1 rész zúzda és megint tökölődés
gondolom az idő távlatából tűnik pörgősnek hiszen csak a hatásos pillanatok, részek maradnak meg az emlékekben

más: mivel többször bealudtam nézés közben nem tudtam mindig hol is tartottam így egy komplett részt sikerült átugranom amit csak pár résszel később vettem észre (nem értettem konkrétan dolgok menetét de én az egész sorozattal így vagyok és elsiklok az apróságok felett)

na szóval a hold door-os rész maradt ki abban voltak ilyen fura lények akik teremtették a másokat ez oké
de hiába keresgéltem nem találtam meg azt a részt amikor ezek feltűnnek a barlangban
szóval valaki megmondaná hol keresem vagy leírná röviden, hogy mi volt?

köszi

ayren - 2017. 07. 18. 12:09

Én nagyon kíváncsi lennék azért, hogy mennyi ideje van Jonnak, amíg a Mások odaérnek? Mennyi ideje van, hogy szövetséget kössön a szöszivel, fegyvereket gyártasson sárkányüvegből, és kiképeztesse legalább alapszinten a besorozott nőket és (10 !)éves gyerekeket, hogy legalább halvány esélyük legyen túlélni egy ütközetet?

állat - 2017. 07. 18. 12:22

Neoprimitív: Euron a könyvekben az akkor aktív- ( az északi invázió alatt nem vesztettek sok hajót, balon halála után az inváziós erő minimum 80%a hazament)- greyjoy hadi-kereskedelmi flottával és egyébb lélekvesztőkkel (pl; enyhén felfegyverzett halászhajók) nyomul előre, kivéve persze a victorion flottilát. Sok hajója van de annak csak egy nagyon kis része hadihajó. Ha jól emlékszem a fenyegetését elintézik azzal hogy a túlerőben lévő tyrell-redwyne-és elméletben hightower flotta majd jól elintézi. Nem csinált magának a semmiből. A teleportálások meg inkább az első könyvre hajaztak. De ott érzékeltetve volt hogy akár hónapok is elteltek egy-egy fejezet között.
Igen, Martin követett el hibákat de közel sem ennyit.

Aszusz - 2017. 07. 18. 12:24

Irgum76: “de hiába keresgéltem nem találtam meg azt a részt amikor ezek feltűnnek a barlangban”

Ha az Erdő Gyermekeire gondolsz (kis fura lények, akik a Másokat teremtették), ők mindig is ott éltek abban a “barlangban”, vagyis a varsafa alatt, és akkor tűntek fel először, amikor Branék odaértek, ha jól emlékszem, a 4. évad utolsó részében.

Alexejevic - 2017. 07. 18. 12:24

ayren! Nem hiszem, hogy a 10 éves gyerekek fogják megvívni a csatát, hanem a maradék északi-völgybéli, Lannister és Targaryen sereg. És szerintem az Éjkirály a “lényeg”. Ha őt sikerül legyaknia Jonnak vagy valakinek, akkor az egész sereg megsemmisül/összezavarodik. Mert mindenkit az Éjkirály irányít, legalábbis a “zombikat”, a Másokban nem vagyok biztos. Szerintem ha Westeros egyesíti az erejét, akkor a sárkányokkal simán van esélyük:)

ende - 2017. 07. 18. 12:25

Irgum76: azok a “fura lények” az erdő gyermekei. Még a 4. évad végén tűntek fel, a Bran szál aztán offscreen maradt egészen a 6. évadig.

állat - 2017. 07. 18. 12:25

Popcornak még mindig jó szerintem. Sokat elemezni nagyon nem lehet rajta.

állat - 2017. 07. 18. 12:26

Bocs a válaszomban volt könyves összehasonlítás. Megint elfelejtettem. Ha úgy érzitek töröljétek.

Irgum76 - 2017. 07. 18. 12:40

Aszusz, Ende köszi szépen

Aszusz - 2017. 07. 18. 12:40

Hepciás: “Ezt egy “szuperhősös” filmben úgy neveznék, hogy önbíráskodás, a “Punisher” meg Batman pont ilyenek. ”

Igen, egy szuperhősös filmen ez önbíráskodás. Valamennyire Arya esetében is az. Ned és Robb esetében viszont nem: Az adott korban nem volt rendőrség, bíróság, stb. Az adott földesúr döntött életről és halálról, az aktuális törvényeknek megfelelően, amelyek azért nem voltak túl részletesek, szóval elég nagy szabadsága volt. De ez volt a törvény, ő volt a bíró, szóval neki joga volt ítéletet mondani, és az ítéletet végrehajtani – rendőr, bíró és kivégzőosztag is egy személyben (legalábbis Északon). A szuperhősös filmekben viszont van rendőrség, bíróság, stb, akiknek dolga lenne a rendet fenntartani. Vagy szerinted, ha egy bíró halálra ítél egy bűnözőt, és az illetőt kivégzik, az önbíráskodás? Ned és Robb jog szerint is bíró volt. És jog szerint kivégzőosztag is.

Arya esetében mentő körülmény, hogy az ő családja jogos bíró volt, és számára nincs elérhető “törvényes út”. Ha azt akarja, hogy a bűnösök el legyenek ítélve, neki kell ezt elintézni, mert nincs más (szerintem nem tud még arról, hogy a Starkok visszafoglalták Derest). Önbíráskodás? Igen. Érthető? Igen.
A lakomán amúgy csak azokat Freyek voltak ott, akik “számítottak”, és közös sikerként ünnepelték a Vörös Nászon elkövetett mészárlást, szóval nekem az a gyanúm, hogy a résztvevők mind benne voltak, legalábbis tudtak róla, és nem tettek ellene. A vendégjog megsértése az egyik legnagyobb bűn, és halál jár érte. Mivel nem volt más, aki elítélte volna őket (a Freyek a Folyóvidék urai, és az aktuális uralkodó nyilván nem fogja őket elítélni), Arya ezt a saját kezébe vette. Az ő családját ölték meg, neki joga van bosszút állni.

Jonnak is minden joga megvolt arra, hogy Janost vagy az árulókat halálra ítélje. És joga lett volna elvenni az Umber és Karstark földeket. És joga volt ahhoz is, amit végül tett (és szerintem is helyesen tette). Viszont amit Sansa javasolt, az is teljesen érthető, és nem alap nélküli. Az adott körülmények között szerintem nem lett volna helyes, ezért is örülök, hogy Jon a saját feje után ment.

ayren - 2017. 07. 18. 12:42

Alexejevic
Nyilván nem a gyerekek fogják legyőzni a Másokat, de ne feledd, hogy Jon mindenkit aki él és mozog 10 és 60 év között, besoroz a seregébe. És mivel van lelkiismerete, és nem akarja, hogy a teljesen képzetlen, és a férfiaknál amúgy is alapból gyengébb gyerekek és nők teljesen a vágómarha szerepét játsszák, nyilván valami alapszintű fegyverforgatási kiképzésen túl kell még esniük – bár ezt nyilván nem fogják mutatni.

Anthonz - 2017. 07. 18. 12:55

“Hétfőn eltüntette Twitter-profilját Ed Sheeran, miután a Trónok harcában nyújtott rövidke alakítása számos negatív kritikát kapott. A rajongók olyanokat írtak róla, hogy bárcsak megpörkölte volna inkább egy sárkány az énekest.”

Ez jól sikerült :DD

clegane - 2017. 07. 18. 12:57

azt én se értem, miért mondják sokan, hogy ez “lassú volt” meg hogy “csak felrakta a bábukat de nem történt semmi” mert szerintem is pont ilyen volt eddig az összes rész. és még történtek is benne dolgok.
szerintem a Jon-Sansa vita simán a legjobb jelenetek egyike volt, az ilyenek miatt volt eleve jó a sori, nem akkor amikor akció van.

Adam9456 - 2017. 07. 18. 13:00

Tetszett a rész, már hiányzott a sorozat. Tipikus felvezető premier rész volt. A nyitójelenettel jól bekezdtek, a Starkok bosszúját nem lehet megunni.
Jon Snow és Sansa jelenete is jó volt, jó érveket hoztak mindkét részről.
Sam története számomra továbbra is nagyon unalmas, és az a amontázs szerintem kicsit tovább ment mint kellett volna, de legalább felfedezett egy fontos dolgot a végén a sárkánykővel.
The Hound & BWB- temetés szép jelenet volt, a Véreb beszólásain mindig jót nevetek.
Cersei és Jamie gyakorlatilag egyedül mindenki ellen, aztán lehet a Greyjoyokkkal együtt.
Cersei Jamie beszélgetése Euronnal is jó volt, kíváncsi leszek mi lesz az az ajándék Cersei-nek.
Euron Greyjoy pedig úgy nézett ki mint egy punk rock banda frontembere :D
Aztán ott volt Ed Sheeran, akit bírok, de tényleg nem nagyon illett ebbe a világba, de egészen aranyos jelenet volt Aryával.
Dany partraszállása pedig szép, epic jelenet volt, várható volt, hogy ez lesz az utolsó jelenet a részben.
Egyébként azt vettem észre, hogy egészen vicces rész volt, többször is felnevettem. (Euron, The Hound beszólásai, Sam mindennapi montázsán, Tormund és Brienne, Arya és a katonák beszelgetésén)

Hepciás - 2017. 07. 18. 13:03

állat

Szerintem ezzel most semmi baj nem volt, a másik felhasználó könyves/Martin kritikájára reagáltál, pontosítottál. Én is megtettem volna, mivel éreztem, hogy elég nagy pontatlanság Martint szidni a flotta miatt, ami a könyvben be van mutatva.

Hepciás - 2017. 07. 18. 13:18

Anthonz

Na, pont ezért nem kellene erőltetni a közepesen híres 15 perc hírnéven élő celebek vendégszerepléseit. Ha valami komolyabb híresség cameo-zna, azzal nem lett volna ekkora baj.

Vagy, ezt a jelenetet maximum valami “GOT tales” miniszériába rakni, ahová az ilyen főbb szálakhoz nem köthető cameok meg vicces dolgok mennének. De inkább azt se, lásd “Teen titans go”… :S

karit - 2017. 07. 18. 13:20

Semmi megrázó, a Richter-skálán 6-os alatti volt; amolyan ünnepélyes “zászlók bevonulása”, szigorúan andante tempóban.

De azért lassan csak berúgják a motort, és remélem, nem csupán bakancslista pipálgatás jön innen.
Pláne, hogy idén nincs már tenyérdörzsölős 9. rész sem. :(

ayren - 2017. 07. 18. 13:23

karit
Na ja! Nekem is ez jutott eszembe. :) Mi van, ha idén csak ez a lassú víz tempó lesz, semmi durranás.

Hepciás - 2017. 07. 18. 13:26

ayren

Trailerek alapján lesznek csaták, kavarodások, stb.

A pletyi szerint nem is kevés. Remélem igaz, és két olyan helyszínt is látni fogunk már végre, amire az elejétől fogva kíváncsi vagyok: “Kaszter-hegy” és Égikert.

Enci - 2017. 07. 18. 13:30

#Hepciás:

A kőembereken fog a holtak serege? Ha egyszer olyan sárkánypikkely szerű lesz a bőrük? És a sárkányok kb. az egyetlen legyőzőik? (sárkányüveg fegyverek, valyriai acél kardok, a sárkányok tüze…)
Akkor viszont Ser Jorah Mormontnak lehet némi köze a mások elleni harchoz.

Nekem tetszett, és várom a következő részt. Fura, hogy Arya először nem Winterfellbe ment, hanem kapásból Kings Landingbe, de egye fene. Majd a továbbiakban. És arra is kíváncsacsi vagyok, hogy ha Bren átért a falon, akkor Nightking csak úgy simán átsétál majd?

És a kedvenc párbeszéd:
– You murdered your own brother.
– You should try it. Feels wonderful.

A rész legjobbja! :)

Én is akarok kommentelni - 2017. 07. 18. 13:48

@ayren:
Szerintem az idei 7 részben lesz egy nagyobbacska csata a zombikkal/másokkal, ahol Dany szépen meggyengül, mert 1-2 sárkánya elhullik, és a már mások által is felvetett élőholt sárkányokként átállnak a más(ik) oldalra…

És az idei “évad” utolsó részében Észak és a Fal szépen elesik és bejelentkezik a főnekromantánk is a “trónért” mondjuk egy élőholt sárkányon lovagolva. Na az nekem tetszetős zárókép lenne :)

CyClotroniC - 2017. 07. 18. 13:58

Amúgy szerintem se volt bénább a szezonnyitó, mint általában lenni szokott. Nálam inkább az a fájó, hogy az első 4 évad arca sokkal jobban bejött, amikor még Királyvárban 5-en 5 féle pecsenyét sütögettek. Ez mondjuk csak személyes preferencia és nem is lehet ebben a szakaszban már szerteágazó intrikahálókat ìrni a sztoriba, de ettől még érzetre hiányoznak ezek a dolgok, hiába halad és szűkül logikusan a sztori. Kibeszélés és elemzés szempontjából mindenképp kevesebb lehetőség kínálkozik.

Isaac - 2017. 07. 18. 14:21

Nekem tetszett a rész,azért ne várjuk el Aryától ,hogy mindenkit lenyomoz mint Dexter egy-egy ölés előtt (ez GoT)…viszont valaki homályosítson fel,ha Dany egyszer partot ért miért menne a lovasokkal és az egész pereputtyal vissza a tengerre…hacsak nem azért ,hogy Euron flottája “sikeres” legyen. Főleg azért nem értem,mert a könyvekben is benne volt alig lehetett az embereit rávenni a “hajókázásra” ;)

clegane - 2017. 07. 18. 14:39

Isaac: az egy sziget, ahol Dany most van, onnan még át kell menni a kontinensre.

Hepciás - 2017. 07. 18. 14:43

Isaac

Szerintem Dany akkor járna el helyesen/értelmesen, ha először megadná a lehetőséget a nemeseknek arra, hogy őt támogassák és csak azokat zúzná meg akik erre nem hajlandóak (Cersei, Euron?)

A hajóhaddal blokádot képezne királyvár körül, a dothrakiak portyáznának, a Tyrell-Martell seregek zúznák a fő Lannister sereget, a makulátlanok pedig a “helyi rendőrségek” megfelelői lennének.

A sárkányok pedig mobil ostromgépekként zúznák le az ellenálló várakat, mint anno Harrenhallt.

Bár, szerintem a Dothrakiak meg fognak fagyni, egy szál gatyában… Oké, Sárkánykőn még elég kora őszies az idő, de Folyóvidék, Arryn völgye, Nyugat (Kaszter-hegy?), és Észak elég “havas” már.

Isaac - 2017. 07. 18. 14:46

clegane :köszönöm
Én is most néztem rá a térképre,mert ennyire nem voltam képben…valamiért azt gondoltam a kontinens része Sárkánykő :O

pluhi - 2017. 07. 18. 15:21

Citadelben mindenkin rajta a hígfosás, vagy mi? Elment a rész, nem vártam több akciót.

hejjho - 2017. 07. 18. 15:23

Jójó, mindenki felhelyezve a sakktáblára (egyébként ugyanoda, ahol eddig is volt, szóval ennyi erővel ha beadtak volna egy Previouslyt es utana történik is vmi, az hasznossabb lett volna) – DE HOL VAN BRONN?

ayren - 2017. 07. 18. 15:39

@Hepciás
@Én is akarok kommentelni

Remélem is, hogy valami epic még benéz. :) A Fal eleste mondjuk esélyesen ilyen lesz. De persze nem kizárólag csatákra gondolok: amikor Stannis elégette a lányát, az azért mind érzelmileg, mind morálisan ütött.

@CyClotroniC

Ezzel én is így vagyok, de gondolom, nem véletlen, hiszen akkor még nagyrészt az első három köteten alapult a sztori, és azok még nagyon ütősek voltak. Martin a harmadik kötet után vesztette el a gyeplőt a karakterei felett, utána folyt szét az egész a túl sok szereplő mozgatása miatt. Bár a sorozatban azért nyesegettek belőle rendesen…
Én ráadásul úgy vagyok vele,hogy az elindított szálakat izgalmasabbaknak tartom, mint a logikus végkifejlet felé haladó eseményeket, bár a sodrás azért magával tud ragadni.

Hepciás - 2017. 07. 18. 15:53

CyClotroniC

Nekem pont ettől kedvencem a szintén “lassú” 2.-3.évad. Az is lassú volt, igen. De mellé minden perc kitűnő, nem emlékszem unalmas töltelékpercekre, mint tavaly a színházasdi, Sam botanikaórája vagy most ez az Arya és a gang…

Mindenkinél jól futott a szál, sosem éreztem unalmat. Senkinél nem volt IDDQD, a párbeszédek és a mögötte álló kimondatlanságok lenyűgöztek (Varys, Kisujj, Tyrion), a királyvári taktikák, a csaták, a sok különböző jellemű és célú ember egy helyen – és még a poénok is jók voltak. Az egész lüktetett, élt. Személyes kedvencem a 2.évad, ott minden egyes percet imádok.

Viszont! Ha darálsz, akkor az új évadok is szerethetőek, pontosan a hangulat miatt. Nem könnyű észrevenni, de mintha tényleg szépen lassan átcsúsznán a békés, nyári világból az anarchiába, a télbe, a veszteségekbe. A szereplők is így változnak. Régen még nagyokat ettek, Joffrey ámokfutott, a szabályok fontosak voltak – most anarchia van, senki nincs a helyén, nincs központ, nincs állami/udvari felügyelet, és a szereplők is fásultak, fáradtak.

Hepciás - 2017. 07. 18. 15:58

ayren

Az előző évadban mondjuk volt egy szerintem nagy baki, amikor el akartak indítani egy szálat a “Tyrion szövetségest talál egy vörös papnőben” dologgal, ami aztán el is felejtődött, pedig egy konkrét epizód leírása ez, íme:

Vagyis nem, mert már rendes epizódleírás van a helyén, de mikor új rész volt, akkor két mondat volt a leírás és ebből az egyik a az amit írtam.

Blobov - 2017. 07. 18. 16:30

@Hepciás:
Maximálisan egyetértek minden soroddal.

ayren - 2017. 07. 18. 16:34

@Hepciás
Na én arra már nem is emlékszem.

Hepciás - 2017. 07. 18. 17:32

ayren

Na, pont erre célzok. A hatodik évaddal az én bajom, hogy felejthető 2-3 dolgot leszámítva: Hodor, Ramsay bossfight, 10.rész végig… De így ennyi. És én pont ezt utálom, ha valami felejthető.

Ez az évad jobbnak ígérkezik, de a bevezető még a felejthető kategória, habár már most jobb érzésem van, mint a 6×01 után ahol a Doran herceg kill-t leszámítva nem sok dolog volt.

ayren - 2017. 07. 18. 17:51

@Hepciás
Na de ide még annyi sem jutott! Én nem szoktam unatkozni a sorozaton, de most részletekben néztem meg ezt a részt, és azért az jelent valamit. Persze lehet, hogy nem voltam ráhangolódva…

Dalmar - 2017. 07. 18. 18:00

Nem tudom ki olvasta a könyveket,de Euron Greyjoy -nak a könyvben van egy kürtje.Lehet ,hogy ez lenne a meglepetés amit Cersei-nek igért?(Irányítani lehet vele a sárkányokat,igaz hogy aki megfújja annak kicsit megég a tüdeje.)Mert úgy egész hatékony lehet Danny ellen.

Hepciás - 2017. 07. 18. 18:00

ayren

Félig egyetértek! Voltak jelenetek amiket én is untam (Arya és a gang, Sam jelenetét is kicsit elhúzták).

De a többivel bajom nem volt, habár Brant kihagyhatták volna – nem tetszik ez a “párpercre itt van XY” – jobban örültem volna, ha megjelenik és utána ő kap 1-2 jelenetet.

Jaime – Cersei jelenet rendben volt, Euron jelenet számomra egy kis felpezsdülés volt (jó látni egy pörgősebb embert a sok-sok fásult, fáradt és megkeseredett karakter között) ebben az amúgy elég lehangoló részben.

Jon és Sansa jelenet is “élt”, Kisujjtól pedig még mindig tartok.

Dany is olyan, hogy külcsínyre jó jelenet volt, amúgy pedig ez is jobb lett volna “legközelebb” több jelenetben.

Thormund poénja pedig egy kis móka.

De ami igazán tetszett és hozta az egyik hangulattípust amit várok a sorozattól az Sandor Cleagene és a furcsa csapatának filózásai, beszélgetései. Nem volt tökéletes, de ezt a részt élveztem.

DE! A második résztől mindenképp többet várok. Ez bevezetésnek rendben, sima résznek közepes inkább, de ahogy a hitelminősítők mondják “pozitív kilátásokkal”.

Hepciás - 2017. 07. 18. 18:05

Dalmar

Igen, olvastam, de a könyv már nem nagyon játszik. Mert akkor mondhatnám, hogy van ám ott Lady Stoneheart is, meg Aegon is lenne, Viharos Edric, Willes Tyrell stb. és egy csomó a sorozatban már halott szereplő még él pl. Mace Tyrell, Tommen király, Stannis se biztos hogy halott, Rickon, Ramsay stb.

A könyv sajnos felejtős, két befejezés lesz. Egy sorozatos és egy könyves. Vagyis… Egy sorozatos és egy könyves, ha nem hal meg GRRM előbb, minthogy befejezné. Bár lehet erre játszik, amilyen szadista a könyveiben néha.

Platschu - 2017. 07. 18. 19:25

Nem volt rossz, de annyira kiemelkedően jó sem.

Jönnek az élőhalottak. Hatásos jelenet, de túl hossssssszú….

Minek kellett ilyen hosszan mutatni Sam ágytálazását? Rém gusztustalan is és feleslegesen túlnyújtott jelenet volt. Arról nem beszélve, hogy ripsz-ropsz feltúrta a hatalmas könyvtárban az infót. Ráadásul még kőgólemmé változó Jorahról is kiderült, hogy oda ment Essos után.

Dany jelenete is királyak voltak, de az is túl volt nyújtva. Még csak nem is láttuk a szövetségeseit… Az kifejezetten tetszett, ahogy letépi a Baratheon lobogót. Az is mekkora poén lett volna, ha körbenéz, hogy “itt nincs napfény, magas lesz a rezsi, menjünk vissza Essosba!”. :D :D :D

Jaime és Cersei király volt. Várható volt, hogy eltávolodnak egymástól és Jaime rájön, hogy Cersei a hatalmat még nála is jobban szereti. Az új mitugrász Euron is kellemesen idegesítő. A jelmeztervező viszont tuti benézte a karaktert, mert az a pizsama amiben a trónteremben mászkált… Egyáltalán nem illett oda.

Tetszik ahogy Sansa is kitanulta a játékot. Én a helyében hozzámennék Kisujjhoz, aztán nyuvasztanám meg és így övé lenne a serege. Viszont az teljesen logikátlan, hogy látta, ahogy kinyírja a nagynénjét és nem mondja el senkinek. Azért járna a bosszú, ha a sorozat az igazságosságra alapulna.

Arya nem volt rossz, de így elég meredek dolgokra lenne elvileg képes, tehát valahogy hosszabb távon tuti le lesz a képessége butítva vagy a mestere leállítja a listája után.

Bran is felbukkan és erről miért nem értesül Jon? Remélem hamarosan viszi a hírt egy holló… Innen már csak egy lépés a múltjának a felfedése. Lehet akkor fogja Sansa elárulni, az sem lenne rossz csavar.

állat - 2017. 07. 18. 22:17

Hát szerintem itt a sorozatban sansa jól teszi (ha tényleg ez van) hogy húzza kisujj agyát hadd szenvedjen kicsit a kis genyó.

MiMi - 2017. 07. 19. 00:34

Mindig szeretem egy történetben, ha két nagy ellenfél küzd meg egymással. Dany most annyira “túlerősödött”, hogy mint a kés a vajon, úgy fog átvágni Westeroson. Igazából nincs is szüksége szövetségesekre, mindenki más annyira kivérzett a polgárháborúban. Az eddigiek alapján, a sárkányaival a Night Kinget is simán leverheti. Igazából a White Walker-okból nincs sok, pár tucatnyian lehetnek, a levegőből jól megperzselik őket és kész. Remélem nem így fog végigmenni a történet és valahogy lesz ellenpólus vagy meggyengítik Dany-t, hogy legyen izgalom.

jelenvalólét - 2017. 07. 19. 02:52

Nem tudom, másnak is feltűnt-e, de az Ed Sheeran-os jelenetben feltűnt Thomas Turgoose a This is England-ből. Remélem, lesz még jelenete, nem csak egy ilyen nyúlfarknyi szerepet kapott.:)

Shed - 2017. 07. 19. 08:43

MiMi:

Ha lenne logika, akkor igen, ez lenne. Lényegében most egyszerre ölik a Lannistereket délnyugatról a Tyrellek, délkeletről a Martellek és keletről Dany. Ebből a Martell sereg még érintetlen, nem is vesztettek embert. Dany serege eleve egymagában is elég lenne a Lannisterek ellen, meg ott van még Égikert, akiknek szintén vannak seregei.
A Lannisterek gyáva Frey szövetségeseit kinyirták.

Most azon megy a buli, hogy az a Lannister sereg, amit Robb vezetésével a Stark seregek korábban háromszor is levertek, aztán Királyvár ostrománál Stannis seregei is csak megapritottak kicsit, még mindig megállnak a három másik sereg ellen. Úgy, hogy egyszerre kell védeniük Kaszter hegyet a kontinens nyugati partján, és Királyvárat a keleti partján pár ezer km távolságra egymástól. Jah és még jutott katonájuk Folyóvidékre a Freyekhez, mert ugye Aryának elmondták hogy mit keresnek ott.

Sztem a Lannister seregek irreálisan fel lesznek erősítve. A Martellek, Tyrellek és Targaryen ház szövetségre léptek.Kész, itt kellene ennek a trónviszálynak véget érnie.

vontod - 2017. 07. 19. 10:18

Szerintem a sorozat hetedik évad első epizódja kifejezetten jó volt. Arya megoldotta amit kellett. Ehhez nincs szükség hektóliternyi méregre. Ma a természetben is fellelhetőek olyan mérgek melynek kis mennyisége is halálos. Nők meg gyerekek a csatatéren. Ezen pont mi ne akadjunk már ki, szép példa erre Az egri csillagok regény, ott is harcolnak nők és gyerekek látnak el kisegítő feladatokat.

Aszusz - 2017. 07. 19. 10:19

Mimi:

Egyrészt nem hiszem, hogy Dany célja az, hogy mindenkit jól felégessen (az ellenfelek közül), másrészt pedig gondolom láttad a nagy viharfelhőt, amelyben a White Walkerek közlekedtek… valamiért nem hiszem, hogy a sárkányoknak túl nagy hasznát veszik ilyen időjárási körülmények között. Tiszta időben, persze, de nagy szélben és hóviharban? Szerintem nyüszítve bújnak majd Dany szoknyája mögé. Jó, ez túlzás, de azért ez a lényeg.

zolij - 2017. 07. 19. 10:45

@MiMi: azért Dany nem annyira erős. A serege nagy része jóval melegebb időjáráshoz szokott, emellett logisztikailag sincs túlzottan megalapozva. Egyedül a 3 sárkánya ad neki némi előnyt, de azok sem halhatatlanok.

Hepciás - 2017. 07. 19. 11:49

zolij

Azért délen még tudnak galibát okozni a dothrakiak, kora őszi időben elég egy hosszúújjút felvenniük a szokásos gatya mellé. Királyvárban még elég jó idő van. Északra meg minek mennének? Jon úgyis megmondja, hogy “teszek az egész hatalmi játszmára”, a Folyóvidéken pedig nincs kit legyőzni.

Narxis - 2017. 07. 19. 14:40

Simán 8/10-es rész volt. Ennél sokkal vontatottabbak is voltak akkor amikor még a könyvet követték. Kőszívű Sándor tényleg érdekes karakter lett, kőkemény katonából lett egy lelkiismeretes katona, Sansa pont az ellenkezőjére változott. Sam jelenetei is tetszettek, amúgy végig azon gondolkoztam, hogy mi a francra jó az a sok lánc a polcokon. Aszittem hozzá van rögzítve a könyvhez és lánccal együtt viszik így akadályozva meg, hogy valaki elvihessen egy könyvet magával könnyen de ld. Sam későbbi jelenete szó sincs erről. Csak dísznek tűnik. :D

Nagyon vártam, hogy a Starkok találkozzanak, Dany bevonulása meg nagyon jó volt, 6 évadnyi szenvedés gyümölcsét aratta le. Jó lesz ez.

Morgane - 2017. 07. 19. 18:56

Narxis

a könyvespolcokon lógó láncokat én is néztem, mi a funkciójuk (először én is ugyanarra gondoltam mint Te).

Nekem tetszett egyébként ez a rész, nem volt kiemelkedő, de voltak benne jó jelenetek (nekem Arya első jelenete az Ikreknél volt a kedvenc, de a végén Dany megérkezése is jó alapozásnak tűnik a következő részre).

Én abban bízom(reménykedem), hogy ha az utolsó évad esetleg tényleg 2019-ben kerül majd csak képernyőre,hogy 2018-ra valami csoda folytán esetleg Martin elkészül a következő kötettel…

Hepciás - 2017. 07. 19. 18:58

Narxis

Sansára nagyon rossz hatással volt a környezetében élő felnőttek többsége: Cersei, Kisujj – pont a két legnagyobb gátlástalan “de mások felé normális ember képét mutató” karakter, akik bizonyos szemszögből rosszabbak, mint Joffrey és Ramsay, akiken látszik, hogy mekkora öncélú elmebetegek – de mindkettő elég pitiáner, dalnok nyelvét kivágatni, meg Theont ivartalanítani nem igazán globális dolog.

De Cersei és Kisujj kb. milliók életével szórakozik amikor a saját hülyeségüket erőltetik. Na, ezek hatottak Sansára. A szentély berobbantása közveszélyes dolog, ráadásul számomra az jött le a 7X01 Cersei-Jaime párbeszédből, hogy nagyon is tudta, hogy ez Tommen öngyilkosságával jár majd.

Sansa számomra újabban kicsit olyan “Kisujj kezdetleges változatának” tűnik, nem nagyon bíznék meg benne.

zoo - 2017. 07. 19. 20:29
Hepciás - 2017. 07. 19. 20:46

zoo

Ez nagyon jó! :D Bírom az ilyen szimbolikát…

Platschu - 2017. 07. 19. 23:02

Remélem Arya majd úgy nyuvad meg a végjátékban, hogy beteljesíti a bosszúját mondjuk Cersei ellen. Felveszi az arcát, erre utána elfogják és megkötik a kezét. A maszkját így nem tudja levenni és végül így is végzik ki, mert Cerseinek hiszik. Vagy tévedésből csak simán őt szúrnák le a testvérei vagy Jaime. Gonosz lépés, de a Starkok túl sokan lettek és ritkítani kell belőlük. :P

Edoedoedoedo - 2017. 07. 20. 11:09

Szerintem elég jó felvezető rész volt.
Bár a Sam féle részeket nem nagyon szeretem, de biztos lesz neki valami fontos része a háborúban.
A többieket jó volt látni, Sandor még mindig egyik kedvenc. Szerettem a Thormund féle kikacsintást ismét Brien felé :-). Kisujjtól tartok hogy valami nagy sz.rt fog kavarni.
Egyébkéntén arra gondolok, hogy valóban a Kürt lesz az amit elhoz majd Cerceinek Euron. (hát legalábbis remélem hogy nem Tyrion, még mindig ő a kedvenc az összes többi közül.)
S a kürtöt fogják bevetni a sárkányok ellen, de majd jön Bran és megmenti a helyzetet ha belevargol majd valamelyikbe. :) Persze a többi részeket majd elnézve lehet változik a teóriám. Mindenesetre várom a folytatást.

Thunder - 2017. 07. 20. 11:50

Jó kezdés volt, előtte levő 2 hónapban rászántam az időt és ledaráltam mind a 6 évadot, érdekes volt úgy újranézni, hogy már tudtam, hogy mi lesz a különböző események alakulása, csomó kis fimoság kjött, ami persze anno, mikor először néztem, nem tűnt fel:)

Ami feltűnt, így egyben nézve, hogy a 6 évad tulajdonképpen mennyire kicsi időintervallumot mutatnak be – és mennyire szét lett húzva a különböző szálak bemutatásával 60 órában … wow vkinek van infója, hogy hány hónapot ölel fel az első 6 évad? Én kb egy évre tipplenék – vagy kevesebbre …

Szvl az összekép nagyon rendben és az irány is jó, végre érezhető egyfajta konvergencia a korábbi teljesen szertágazó irányok helyett.

Két észrevétel apróbb kivitelezésbeli dolgokra vonatkozóan:

Arya megérkezik, hogy megölje ‘álcában’ Walder Frey-t, majd az ő nevében/bőrében összehívja a rokonokat, ahol ugy mindenkit megmérgez. Nos, itt ugye ha feltételezzük, hogy Arya egyedül utazik és nincs segítője, mit csinál pl WalderFrey holttestével, hova rejti el, hogy ne találják meg? Egy 15 éves kislány fog elrejteni egy idegen kastélyban egy 80-90kg -s testet észrevétlenül? Ezután mondjuk összehívja a rokonokat estére – és akkor ő személyesen WalderFrey képében bemegy egy kastély nyüzsgő konyhájába – ami kb sosem üres – és minden kupába észrevétlenül beleönti a mérget, ami kb 60 ember likvidáláshoz elég? :) Ettől függetlenül jól esett a jelenet :)

Másik, hogy a ház, amiben Clegane és újdonsült tűzimádó barátai megszállnak, ahol ugye kirabolta az anno apát/lányát – visszagondolva, hogy kb mikor járhatak ott Aryaval és azóta mi történt … max pár hónap. A holttestek viszont állapotukat tekintve, mintha sokéves ,szinte mumifikálódott állapotban voltak, nem is beszélve a folyamatos fagyról, ami időközben beállított és ilyen körülmányekk özött nincs nagyon bomlás.

Mindegy, ezek igazából részletkérdések, a fontos irányok jók és van végre haladás – csak egy ilyen költségvetésű produkciónál ilyenekre azért lehetne figyelni.

állat - 2017. 07. 20. 12:35

Thunder:
Az hogy a sorozatban mennyi idő telt el hát nézd: meglátásom szerint kb a 4. évad óta az idő múlásával totál nem törődnek. Mármint Sam Tarly-nak 10 rész kellett míg a faltól lemenjen a Mesterképzőbe addig Theon meg Yara 6 rész alatt elhajózott majdhogynem a világ másik felére majd vissza. A Vadak 9-10 részt várnak a Fal megtámadásával Jon hazatérése után stb…
Szóval itt sztem nem nagyon lehet megállapítani. Mondjuk a te 1 éveden nagyon meglepődtem. Ha tippelnem kéne legalább 4-5 évre gondolnék.
Könyvekben is mondjuk csak nagyjából lehet behatárolni.

állat - 2017. 07. 20. 12:37

zoo, Hepciás:
Ha jól megnézitek Cersei az Ikreknél áll, a Nyak alatt. :)

állat - 2017. 07. 20. 12:50

Egyébként remélem/lehet most majd előveszik Bran meggyilkolási kísérletét az első évadból. Sam mikor lapozgatja a könyvet az a tőr pont úgy néz ki. Vagy csak totál random, de én még bízom a készítőkben.

Wyrr - 2017. 07. 20. 12:53

@ Thunder

“Ami feltűnt, így egyben nézve, hogy a 6 évad tulajdonképpen mennyire kicsi időintervallumot mutatnak be – és mennyire szét lett húzva a különböző szálak bemutatásával 60 órában … wow vkinek van infója, hogy hány hónapot ölel fel az első 6 évad? Én kb egy évre tipplenék – vagy kevesebbre …”

A könyvben Jon Arryn halála (Hódítás után 298-ban valamikor; ez a sorozatban is ugyanaz) és a Havas Jon elleni merénylet (Hódítás után 300 vége felé) között kb. három év, plusz pár hónap telt el.

A sorozatban erre valószínűleg rá lehet számítani még egy-két évet – Game of Thrones wiki idővonala szerint Hódítás után 304-ben játszódik a 7. évad, de nem tudom, ez mennyire lehet pontos adat, mert nagyon kevés az utalás arra, mihez képest, mennyi idő telt el, és eleve variáltak az idővonallal meg az életkorokkal, szóval abból is nehéz következtetni.

Shed - 2017. 07. 20. 13:15

Sok év telt el az első évad óta. Az idősíkok nem párhuzamosak. Tehát az hogy valakit mutatnak az évad elején, majd a végén az nem azt jelenti hogy időrendben ő van a végén. Csak pl. a dorni szajha által megmérgezett hercegnőt számoljuk, őt még Tyrion küldte el délre, mert féltette Stannistól. Mire Jaime hajóra rakta, odáig eltelt pár év.
Vagy csak Dany útja. Elvették feleségül, teherbe esett, a kb. 9 hónapos gyerekét veszti el, majd még utána születnek meg a kis sárkányok. Akik felnőnek szépen baromi nagyra. Különösen Drogon, aki hónapokat él vadon és nő meg, mig a tesói csenevésszé fogynak a fogságban.

Vagy pl. Bolton kövér felesége, akit még a Vörös Nász után vett el. Teherbe esett és gyereket szült, és még ezután lett a kutyákkal szétszaggatva. Robb felesége meg a Vörös nászon már láthatóan terhes volt, ott is hónapok teltek el.

Ez az egy év nagyon téves. Már csak a sorozatot nézve is.

Blobov - 2017. 07. 20. 13:31

Idő kérdése:
a könyvek alapján a 4. kötetig 3-4 év telik el. Innen az elmúlt (és talán az azt megelőző) évad bizonytalan, hogy mennyi időt ölel át, de gyaníthatóan legalább 1 év.

De ehhez képest Baby Sam bugnak tűnik.

Hepciás - 2017. 07. 20. 14:12

Wyrr és a többiek:

A sorozat időérzékeltetése rémes. A könyv egy fokkal jobb, ott legalább időnként utalnak az eltelt időre a leíró részekben, de a sorozat nagyon rossz e téren. (A másik ahol nagyot bukik a sorozat az az életkorok, most is Balon és Euron sorozatbeli kinézete alapján nem nagyon hinném, hogy ezek ketten testvérek, Balon öregnek nézett ki, Euron meg inkább olyan max. középkorú.)

De abból is kiindulva, hogy már az első évadban beharangozták, hogy “eljött a nyár vége”, utána még elég sokáig volt nyárias idő (igen, tudom hogy Westeroson évekig tart 1-1 évszak), de sokáig nem nagyon változott az időjárás, vagy volt, hogy a lehűlést megint “jobb idő” követte.

Az idő múlásáról: Kapásból az első évados “Deres-Királyvár” út 1 hónapba telik lovon és utána még Cat is elment Királyvárba, utána a Völgybe, ezek sem két napos utak voltak stb.

Ott rontják el SZERINTEM az idő érzékeltetését, hogy minden részbe beleraknak minden szereplőt 1-2 percre, tekintet nélkül a lineáris időre. Lehet pl. Varys nem teleportált a 6×10-ben, csak a készítők rakták egymás után a két jelenetet, miközben az Olena-Homokninják találkozó időrendben még valahol a 6×07 idején történik… Nem jó ez így.

Most is a Sam-montázs akár több hetet is felölelhetett, Danny mire átjutott a tengeren az sem pár nap stb.

A 2.évadban tetszett, hogy ott még volt időmeghatározás. “Mikorre ér Stannis hajóhada a városhoz?” “6 nap, talán 5 ha jó szelet kap”, ami egybevágott Tywin időmeghatározásával, hogy az utolsó pillanatban indult el Királyvár felé, mikor a Tyrelleket Kisujj már behálózta.

nade - 2017. 07. 20. 14:32

na közben rájöttem, nem könyves szereplő hanem valami ***** pop celeb az az edsheran, aki az új lemezét reklámozza.

angol nyelvű fórumok szerint várhatóak hasonló cameok:

>John is talking about how to reinforce the wall against the White Walkers
>Merkel stands up in the back of the crowd
>”Mein leader..maybe it would be best if we just…let them in?”


>The Hound is traveling to go wherever the fuck he is going
>He sees a man in a field kicking something
>”Why’s this idiot kicking that thing in between those 2 sticks? HEY, WHAT ARE YA DOING THERE?”
>Beckam replies
>”Oh its a new game…you probably havent heard of it”
>winks at the camera and then bends it

Hepciás - 2017. 07. 20. 14:40

nade

Inkább ne legyen több ilyen cameo…

Hepciás - 2017. 07. 20. 15:15

nade

Jaaaaaaaaaaaaaaaaaj, már értem… Elsőre nem olvastam végig. Poénnak jó, de inkább ne, habár tetszene a Merkel-jelenet azon része mikor szelfizne egyet a zombikkal :D

Thunder - 2017. 07. 20. 16:05

@Shed:
a terhességek említése egy jó és tapintható pontnak tűnik idősaccolásra, ezt maximálisan elfogadom, mégis, darálva nézve a 6 évadot, ha egy-egy történetszálat nézek csupán és a többit kizárom, meglepően kevés dolog történik.

Egy példa: Arya apja lefejezés után ugye meglép Királyvárból és elkerül először a várba, ahol találkozik Tywin Lannisternek és szolgál fel neki italt, megismerkedik az arcnélkülivel, majd télakol és a tűzisten-imádóknál találja magát, itt fut össze Sandorunkkal, akivel aztán tovább vándorol, red-wedding, még egy kis vándorlás, Brien találka – onnan pedig elhajózik a arcnélkülihez tréningre:) az egész 6. évadot itt töltötte, mégis összidőt tekintve talán pár hónap, max ez az utolsó, templomban tölött szál.
Arya vonalára pedig, nem gondolnám, hogy 4-6 év eseményeit tükrözik ….

Vagy pl. Bran: meglépnek Deresből Hodorral és a vadlánnyal, kistesó leválik, ők át a falon, ott kis további vándorlás, John-ba és a varjakba belefutnak, de marad az inkognitó, kicsivel később fát megtalálják – őket meg a holtak – ismét tipli, Hodor hősiesen exitál (mai napig egyik kedvenc jelenet, hold the door), nagybácsi segít, és elérnek a falhoz, ahol JohnSnow utódja nagy nehezen beengedi. Ez 4 év lenne??? Kizárt …

Mindegy, azt gondolom, hogy az idősíkok erősen csúszkáltak – és néha elvesztették a kötődésüket a realitással, élve az alkotói szabadsággal :) – és főleg nem párhuzamosan lettek be bemutatva. Bran pl vmelyik szezonban (talán 5.) egyáltalán nem szerepelt. Mostanra viszont az események szinkronba kerültek és egyidően játszódnak. A végső sakktábla felállítva és a bábuk mozgásban:)

Hepciás - 2017. 07. 20. 17:42

Apropó nagybácsi: Nem emlékszem rá, de Benjen bácsi önkéntes Falőrző, vagy büntetésből? Ha büntetésből, akkor mi volt a bűne?

A könyvből az önkéntes szolgálat rémlik, de sajnos csak egyszer olvastam, könyvtárból kihozva…

Hepciás - 2017. 07. 20. 18:09

Thunder

Akkor az előző évad végén úgy csináltak, mint anno mikor átálltak a ruszkik a Gergely-naptárra… Ugrottun egy “kicsit” az időben, de most már szinkronban…

PuMa - 2017. 07. 20. 19:06

Sziasztok!

A nyitórészről: Nem sok minden történt szerintem, de meghozta az izgalmamat a többi részre. Hangulatkeltésnek jó volt, ha esetleg nem lett volna valaki bezsongva eléggé, vagy túl sok idő telt el a legutóbbi rész óta.

Kicsit off:
Próbálta már valaki a Trónok harca társasjátékot? Kicsit hardcore stratégia, itt van róla egy review
http://geekz.blog.hu/2012/09/25/_a_game_of_thrones_tarsasjatek_masodik_kiadas

Nekem meg van ez a játék, és arra gondoltam, hogyha van kedvetek, összehozhatunk egy alkalmat, amikor kipróbáljuk. Ezzel kicsit építhetjük a junkie közösséget, meg persze GoT rajongók, ha nyitottak a hosszú gondolkodós stratégiákra, nagyon élvezhetik. 6 fő játszhatja, és kb. ez az egyetlen szám, amivel elég élvezetes

Hepciás - 2017. 07. 20. 23:22

PuMa

Nekem tetszi az ötlet, talán mert szeretem ezeket a játékokat, de barátaim nincsenek hozzá (amúgy sincsenek). Viszont én nem vagyok nagy sorozatmotoros, kevés sorozatot kedvelek, de azokat “túlságosna is”, így aligha lehetek “junkie”… :S

Nemkrisz - 2017. 07. 20. 23:49

Mennyi idő beletanulni kb a játékba nulláról?

CyClotroniC - 2017. 07. 21. 00:52

Engem is hívtak anno erre a társasra, akkor megnéztem a kiadó 20 perces videóját szabálymagyarázás gyanánt, ami 90%-ra elég is volt. Úgyse a szabály a legfontosabb, hanem hogy meggyőzd a többieket az asztalnál, hogy a Martellek tökre nem veszélyesek délen. Ha kiengedtek északra, segítek lezúzni a Baratheonokat. Én a helyetekben, kedves Tyrellek, inkább a Lannisterek felé terjeszkednék. ;)

Irgum76 - 2017. 07. 21. 05:26

egy kérdés foglalkoztat még nagyon az elejétől kezdve
mi a tök az a forgó bisz-basz az intróban?
(ami egyébként szerintem eléggé elcseszi az összképet)
most már a mesterek kastélyában (bocs nem tudom megjegyezni ezt a sok nevet)is látni

Irgum76 - 2017. 07. 21. 06:01

ja és még azt kérdezném, hogy aki Daenerys elé hozta pajtásai levágott fejét egy zsákban az ugye egy szőke hosszú hajú ficsúr volt aki csapta neki a szelet
utána meg egy barna szakállassal kever aki úgy viselkedik mintha ő lett volna a szőke
most színész csere volt vagy én nem vagyok nagyon képben?

PuMa - 2017. 07. 21. 09:40

Hepciás
Én se vagyok nagy junkie, csak párat követek én is. Azokra gondoltam, akik itt a sorozatjnkie-n követik a Trónok harkibeszélőt

Nemkrisz
Hát sok szabály van, tényleg elég hardcore, de szerintem logikusak, és egy-két játék után már simán megy. És amúgy meg eléggé megéri, mert nagy élmény. Amúgy fent van a szabály magyarul a neten, illetve van online játszható verzió is, ahol mások játékába is belenézhetsz, hogy tanulj.

Szabálykönyv itten: http://ketaklub.hu/letoltes/A%20Game%20of%20Thrones%20masodik%20kiadas.pdf

Cyclo
Ki is próbáltad a játékot végül?

CyClotroniC - 2017. 07. 21. 09:50

Aha. Asszem 3x játszottam vele kb. Plusz szerintem a legjobb a szabály első befogadására a kiadó YouTube-os videója, vizuális típusoknak biztosan.

Ayrons - 2017. 07. 21. 10:52

Amúgy egy reddites felhasználó kikockázta a könyvek lapjait amit Sam és Szegfű olvastak. Samnél az egyik lap az obszidián gyógyítóerejéről írt (remény Jorah számára), az a könyv amit pedig Szegfű nézegetett Tűz bajnokáról szólt, essosi legenda volt de említette a Hosszú éjszakát. Tehát mindkét kontinensen érzékelhető volt a Mások jelenléte.

Sorozatnak tényleg az idő és a hadseregek létszáma a főgondja. Az északi uraknak alig kellene lennie már katonának lévén Robb az egész sereget magával vitte. Na mindegy biztos Total War játékok módjára toborozzák az egységeket a sorozatban.
Rész maga jó volt, Euron nagy arc. Jon-Sansa jó páros és valahol mindkettőnk igaza volt.Kisujj nem éli meg az évad végét ezt biztos. A mesternek igaza volt amíg áll a Fal mindenki leszarja délen a Másokat.

Társas: Mi Debrecenben 2 hetenként szoktunk összeülni és játszani. Ha megvagyunk 6-an fél nap el is megy a játékkal de nagy szórakoztató. A Sárkányok tánca kiegészítőt is használjuk és hát eléggé megcsavarja a dolgokat :D 5. könyv cselekménye szerint rendeződik a tábla. Baratheon van a legrosszabb kezdő pozícióba: Délen a Tyrell blokád van Északon pedig full Bolton sereg vár rá.
Amúgy tényleg az számít mennyire tudsz szövetségeket kötni és megbízni a másikban, mondjuk az sokat segít ha barátnőd is játszik ^^

Hepciás - 2017. 07. 21. 12:41

PuMa

Akkor érdekel :D

Hepciás - 2017. 07. 21. 12:45

Ayrons

És ezért utáltam anno a “Rizikó” nevű játékot… Az egyik haver mindig ezt játszotta el.

Úgy lenne jó ezt játszani, hogy 6 egymásnak ismeretlen, vagy hasonló szintű barátság-szinten állnak…

Hepciás - 2017. 07. 21. 12:54

Ayrons

“Az északi uraknak alig kellene lennie már katonának”

És ez – igaz nem így – el is hangzik a 7×01-ben. Nem véletlenül akarja kiképezni a polgári lakosságot is Jon. És nem véletlenül nem akart bosszút az Umber-Karstark duón sem. Kevés az ember ott, nagyon is kevés. Még a Völgy lovagjaival közösen vannak “talán” egy seregnyien.

Bár egyes északiaknak még van kisebb-nagyobb serege (Manderly, Gloover), de az sem olyan nagy.

Életképes sereg 5 van talán:

Dany
Tyrell
Martell
Lannister
Völgy akik teljes sereg, mivel eddig 1 csatájuk volt, ahol letarolták Ramsay bandáját.

Hepciás - 2017. 07. 21. 13:00

PuMa

Áááááh, most nézem a szabályzatot és kicsit csalódott vagyok, hogy a Völgy nem szerepel választható “országként”. Pedig sokkal jobb lenne, mint a Vas-szigetek… Pont azon gondolkodtam, hogy biztosan “Arryn”-ékkal lennék, mivel fix., hogy ott élnék, ha Westerosi lennék. Sasfészek az egyik legjobb vár, a Völgy lovagjainak páncélzata is jobban tetszett, mint pl. a Lannistereké és a címerük is bejön…

Helyette itt vannak a Vas-szigetek… Akiket sosem tudtam komolyan venni, sem a regényben, sem a sorozatban. Még Euron az egyetlen akivel számolni kell (sárkánykürt), de a többiek számomra a hegyi törzsek szintjén vannak.

Én Robert helyében leradíroztam volna az egész lakosságot, mikor lázadoztak. Nem veszítettünk volna semmit…

Hepciás - 2017. 07. 21. 13:11

Így “kénytelen” leszek Baratheon lenni, én úgyis az ő leszármazottjuk vagyok nagyapámék dísztárgyaiból kiindulva – MINDENHOL szarvas… Szarvasos bögre, toll, 1917-es robbanófejbe karcolva, dísztárgyak, dombormű, tányér stb.

csuszka - 2017. 07. 21. 22:26

Én is ismerem a játékot, de csak egy korábbi verziója van meg, amiben nincsenek dorneiak, tehát max 5 fővel lehet játszani.

Nagyon élvezetes, de elsősorban azoknak ajánlom, akik szeretnek sokat gondolkozni és a stratégiai játékok szerelmesei.

3 és 4 főnél még inkább az alkalmazott taktika számít, 5 főnél (és gondolom az “új” verzióban főleg, ahol 6-an vannak) már a meggyőzés számít a legtöbbet.

Greyjoyoknak tényleg tisztességtelen előnyük van: nemhogy nem gyengék, ötfős játékban ők a legerősebbek, Lannisterek hajóhadát simán leverik, aztán megszerzik a 2 legjobb várat (Zúgó, Tengerszem), nehéz őket megállítani (össznépi összefogással persze meglehet). Tyrellek pedig jóval gyengébbek a többieknél, de 6-fős játékban úgy láttam több déli tartomány van tehát itt már nekik is van esélyük.

csuszka - 2017. 07. 21. 22:47

Amúgy szerintem nyitásnak ez az epizód tökéletesen megfelelt, nem volt túl sok logikátlanság (persze Euron hajóhada túl gyorsan felépült a ki tudja honnan importált fából :D), Sam és a Véreb jeleneteit jól eltalálták, Jon és Sansa vitáját is jogosnak éreztem.

Euron Greyjoy behozása szerintem kiváló ötlet volt, végre felpezsdítheti a királyvári eseményeket. Vele egy kis baj: számomra is inkább egy rockegyüttes szépfiújának tűnt, egyáltalán nem olyan rémisztő és ravasz, mind amilyennek a könyvben tűnt (ott el nem tudom képzelni, hogy bármennyire is meghunyászkodjon Cersei előtt), inkább átmenet a könyvbéli Euron és Victarion szerepe között. Nekem pedig előbbi jobban bejött, ott komolyan tudtam venni a Greyjoyok jelentette fenyegetést, itt nem.

Dany jelenete zárásnak kiváló volt, de remélem következő alkalommal többet kapunk belőle. Azonban még mindig szúrja a szememet, hogy a Másokról alig tudtunk meg valamit, összesen 2 évadban komolyabb támadásokat indítottak, a többiben látszólag ülnek a babérjaikon – ugyanez hatványozottan igaz a könyvre is (3. kötet óta hol vannak?!), most legalább láthattuk az erejüket, felmérhettük, Westerosnak mennyi esélye van ellenük.

Ezzel kapcsolatban egy kérdés: ugye Mások valszeg nem csak Westeroson vannak (legalábbis hallani róluk Asshaiban, illetve Yi Tiben is); legutóbb, amikor megtámadták az emberiséget, akkor még nem voltak sárkányok, hogy legyőzzék őket? Mert fura, hogy a Hosszú Éjszaka több évtizedig eltartott, ennyi időbe telt legyőzni (vagy legalábbis északra visszaszorítani) a Másokat, most meg egyéves háború után valszeg sikerül megcsinálni ugyanezt (mivel két évad van hátra, és a Másokkal való harc nem fog egy évnél tovább tartani), pedig akkor Westeros talán még felkészültebb is volt, nem jellemezte ekkora káosz és fejetlenség, mint most. Vagyis a mostani háború viszonylagos rövidségét csak két dologgal lehetne magyarázni: 1, Sárkányok nem voltak, most meg vannak, 2, Valyriai fegyverek, acélfegyverek andalokkal együtt kerültek Westerosba, vagyis csak most alkalmazhatóak

A sorozatban abszolút nem lehet érzékelni az időt, a könyvben valamelyest meg lehet saccolni, de figyelembe kell venni, hogy valszeg egy “westerosi év” nem 365 “földi nap” hosszú (nem is tudjuk a pontos hosszát). Mindenesetre 298 elején halt meg Jon Arryn, Robb Stark 300 januárjában akarta letámadni Cailin-ároknál a Greyjoyokat (az új évszázad első napján), Jon 301 végén/302 elején halt meg; vagyis 3-4 év telt el, nem nagyon hosszú, de nem is rövid idő.

Hepciás - 2017. 07. 21. 23:31

“1, Sárkányok nem voltak, most meg vannak,”

Ez elég valószínű, mivel a sárkányokat Aegon papa hozta be, előtte nem volt sárkány Westeroson…

yagami - 2017. 07. 21. 23:55

Van új előzetes a következő részhez, akit érdekel:
https://www.youtube.com/watch?v=daIBhj9CgD0

Kicsit többet mutat, mint az előző… szerintem ez alapján elég jó résznek nézünk elébe. :)

Hepciás - 2017. 07. 22. 00:28

Yagami

Mindjárt más, mint az előző ami elég soványka volt. Várom a hétfőt…

CyClotroniC - 2017. 07. 22. 00:54

TRAILER SPOILER:

Tavalyi szezonzárónál írtam, hogy nagyon szurkolok, hogy még Melisandre fontos legyen idén is. Úgy tűnik az lesz, YES!

Scared - 2017. 07. 22. 09:54

@csuszka

Itt van “könyves Euron”.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/db/81/1c/db811c93f63ff98f14d2c7a87843d0e4.jpg

Ááá, mekkora lett volna Mikkelsen a sorozatban, persze az eredeti Euron sztorival, nem ezzel a bohóckodással.

Scared - 2017. 07. 22. 09:56

Egyébként ha jól emlékszem, a Hosszú Éjszaka előbb volt, mint Valyria megalapítása, utána kezdtek el sárkányokat tenyészteni. De már nem vagyok benne biztos, a Tűz és Jég világa c könyvben volt benne.

Hepciás - 2017. 07. 22. 10:45

CyClotronic

Lesz még para belőle, ha beállna Dany-hoz… Most, hogy kis túlzássaal egyedül kiírtotta a Baratheon-vezetéknevűeket (Renly, Shireen, Joffrey közvetlenül, Stannist pedig hajszolta a vesztes csatába).

Dany vajon elfogadná a vérmágiás dolgait? Végül is van pár “királyi vér” még, elég lenne Theont vagy valamelyik ninjateknőcöt beáldozni…

Bár ez csúnya dolog, mivel bírom a stílusát meg az őrült dolgait, de szerintem Melisandre nem fogja megérni a történet végét.

Erről pár napja filóztam egy unalmas váróteremben, hogy szerintem ki marad életben a végére és ki nem. Leírom most a saját tippem, kíváncsi vagyok a mennyi jön be.

1.Biztosan életben marad:

Dany, Jon, Tyrion, Sansa/Arya duóból az egyik, Bran, Sam, Sam nője, kicsi Sam, Sandor Cleagene, Lyanna Mormont, Dany segédje

2.Valószínűleg igen:

Jaime, Brienne, Varys, Edmure és családja, Podrick, Gendry, Davos(?), Bran segédcsaja, “Yara”

3.Valószínűleg nem:

Thormund, Bánatos Ed, Myri Thoros, Dondarion, Homok Ellaria és a ninják, gizda Arryn kisfiú

4.Biztosan halál:

Cersei, Kisujj, Melisandre, Randyll Tarly, Quiburn, “Erős Robert = Zombi hegy”, Éjkirály, Arya/Sansa közül az egyik, Olena (Túl öreg), Jorah Mormont, Hidegkéz = Benjen bácsi, Euron, Theon

CyClotroniC - 2017. 07. 22. 10:59

Nem kívánom, csak a sztori elejéhez mérten autentikusnak érezném, ha a Dany-Tyrion-Jon-Arya-Sansa 5-ösből még ki mernének írni valakit. Persze ne csak passzióból, hogy legyen még egy groteszk fordulat. Erre amúgy leginkább Tyrion és Arya esélyes, ha már valakik.

Mel-nek én se adok semmi esélyt, mégis valami fura oknál fogva annak szurkolok a leginkább, hogy ő és Varys megússzák, utóbbira még van is esély.

Meg hát az a fura szitu állt elő, hogy totál már lezárást is kaphatunk a regénytől meg a sorozattól, szóval majd ki lehet választani a szimpatikusabbat mindenkinek :D

Hepciás - 2017. 07. 22. 11:20

CyClotronic

Ha csak személyes szimpátia számít, akkor nálam Varys instant túlélő. Egyik kedvenc karakterem volt amíg aktívan szerepelt. Remélem idén is kap még jó jeleneteket, de a könyvhöz képest nem sok szerepe lesz itt már…

Melisandre olyan téren szimpatikus, hogy rejtélyes, az istenekkel kommunikál stb. (Ugyanezért szimpatikus Thoros of Myr is), viszont Shireen élve elégetése mellett nem tudok elmenni szó nélkül.

Thoros of Myr viszont még szimpatikusabb is valamivel, az őrült dolgai miatt (lángoló kard, mindenki őrültnek tartja) és az egész Lobogók Nélküli Testvériség annyira – mi a jó szó erre? Rejtélyes? “Badass”? Menő? – hogy őket is megvédeném, de van egy olyan érzésem, hogy mind meghal Sandort leszámítva.

Sam akit még túléletnék személyes szimpátia miatt, bár a regényben szimpatikusabb, a sorozat leegyszerűsíti a karaktert az 5.évadtól súlyosan. Regénybeli változatával viszont tudtam azonosulni, mivel sok a hasonlóság, illetve szinte minden fórumon belefutok jónéhány “öljék már meg”-jellegű beszólásba.

Netto szimpáti alapján élne még: Tyrion, Davos, L.Mormont, Yara, Brienn

Utálat miatt: Cersei, Kisujj, Randyll Tarly, Daario, Homok Ellária

CyClotroniC - 2017. 07. 22. 13:02

“viszont Shireen élve elégetése mellett nem tudok elmenni szó nélkül”

Én se, de ettől még a misztikuma izgi, meg érdekesebbnek tartanám alapvetően, ha nem lenne minden negatív vagy sötétebb szürke karakter megbüntetve. Ha már tökös volt eleinte annyira az egész sztori, hogy kimert írni pozitív arcokat, akkor legalább ennyire illene hozzá, ha nem rángatná végig a padlón az összes szemétládáját. Ráadásul szerintem Mel esete jóval árnyaltabb, még akkor is, ha nem lehet semmivel sem megmagyarázni a Shireen-es dolgot.

Meg ez nálam nem is szimpátia kérdése inkább, hanem az, hogy kit tartok érdekesnek, pl az első 4 szezonon át Cersei volt nekem az egyik kedvenc, függetlenül attól, hogy nyilván nem szurkoltam neki.

Hepciás - 2017. 07. 22. 13:31

CyClotronic

Nekem Tywin volt ilyen. A szemétségei ellenére egy rendkívül erős karakternek tartottam és mindig vártam a jeleneteit.

A másik ilyen ser Alliser Thorne. Utáltam, de mégis volt benne valami meghatározó erő, ami miatt minden jelenete “kedvenc”, a szereplő “negatívsága” ellenére is.

Mel is ilyen, illetve Stannis volt, a regényben még mindig kedvelni fogom amennyiben él (remélem), mert ott azért más volt maga a karakter. A sorozat sok árnyalt karaktert egyszerűsít le, sajnos. (Doran Martell! Victorion Grayjoy aki nem is szerepel stb.)

Kisujj behízelgő-gátlástalan stílusától viszont már az elejétől kezdve émelygek, igazából komoly személyiségzavarra gondolok nála végig… Ettől persze még ő is érdekes, sőt, a regényben egyértelműen Varys vs Kisujj megy a háttérben végig, a sorozat őket is leültette az előző évadban.

Cerseit viszont kb. bármikor kivégeztetném, minden jelenetben utálom… Bár lehet pont ettől jó karakter, mert kivált valami érzést, nem úgy, mint némelyik mellékszereplő akik csak úgy elvoltak-vannak.

Jaime még érdekes, ő egyszerre szimpatikus és unszimpatikus az évadok során. 1.évad – unszimpatikus 2.évad – szintén 3.évad – itt szimpatikussá válik, ahogy jobban megismerni, Brienne nagyon jó hatással volt rá. 4.évad – semleges 5.évad – hatalmas csalódás, hogy már megint Cersei így meg úgy, 6.évad – unszimpatikus, de nem úgy, mint az első évadban, 7.évad – szimpatikus, sok potenciál van a karakterében.

Brynden Rivers - 2017. 07. 22. 14:42

Nathalie Emanuel kiborulásáról tud valaki valamit?

PuMa - 2017. 07. 23. 09:32

Bocsánat, pár napra eltűntem.

Hepciás
szerintem ha innen összetoborozódna 6 ember, azok valószínűleg kb ugyanannyira ismernék egymást :D Bár azt gondolom érdemes lefektetni, hogy senki nem sértődik meg a végén, mert hát végül is “győzöl vagy meghalsz…”. Előbb-utóbb ha túlzottan megerősödik valaki úgyis ellene fordul az összes szövetségese.

Ja és van egy négy főre készített kiegészítő, ahol Arrynokkal is lehet lenni, de állítólag nem sikerült jól, nem annyira élvezetes.

csuszka
A Tyrell az első kiadásban tényleg gyengébb volt jóval, ezt a másodikban elég jól kiegyensúlyozták. És erős Tyrell mellett a Greyjoynak is sokkal nehezebb dolga van.

Ayrons
Gondolkodtam, hogy megveszem az alapjátékhoz azt a kiegészítőt, de jelenleg sehol nem kapható, pedig nagyon érdekesnek tűnik. Tényleg izgalmasabb a kezdeti elhelyezkedés, meg a kártyák is elég ütősre sikerültek néhol. A 6 forduló tűnik elsőre ott kicsit kevésnek, mondjuk az megbeszélés szerint kitolható.

De tök jó lenne ha tényleg össze tudnánk hozni egy partyt, aztán ki tudja, hátha megkedveli mindenki és bizonyos rendszerességgel nyomnánk

Blobov - 2017. 07. 24. 08:05

A mai rész első blikkre 9/10, elsősorban Arya miatt, akit a martini szabályok miatt meg kellett volna egyenek a farkasok… Vagy legalábbis szét kellett volna cincálniuk.

Hajócsata oké volt, bár az ilyen sötétben egyazon egyenruhában két sereg harcok esetén mindig eltöprengek, honnan tudják, kit kell gyakni…

Blobov - 2017. 07. 24. 08:06

Ja és a második részben is stimmelt a kiszivárgott tartalom…

Ayrons - 2017. 07. 24. 08:59

Előző rész: 10/9 lett nálam, mivel tipikus felvezető rész volt.
Ez a rész: 10/8.
-1: Szürke és a csaja miatt. Szépek a mellei stb, de nem érdekel a kinyalás meg a szerelmi életük.
-1: Farkasos rész…Tényleg azt vártam ,hogy megegye :D
Amúgy a rész maga rendbe volt. Északiak hülyék mint a seggem de a völgy lovagja is. Ha még a Másokat nem is vesszük figyelembe ott van 3 sárkány. Sansa most örülhet, hogy ő lett a góré. Kisujj 100% hogy meghal itten most. És a sárkányokból én -2-re tippelek. Egyet Cerseik, egyet meg az Éjkirály gyak le.
Töviskirálynő meg mondhatja a kis élettapasztalatait, csak egyedül maradt végül.Sokra ment a túléléssel ha mindenkije meghalt. Tyrionra kell hallgatni meg Varysra azt gond nem lehet. Dany is megkapta Varystől muhahhaha zseniális jelenet volt.
Theont megértem, semmi értelme nem lett volna odarohanni. Így legalább értesítheti Danyt. Homok szukát is mgkapták amit kellett. Euron meg badass nagyon. Szépen összegyúrták a két Greyjoy tesót. Hajó csata is nagyon jóra sikeredett. Ahogy megjelent a zászlós hajó és leugrott Euron az epic volt.
Meleg Pitét jó volt látni. Tarly meg sárkány étek lesz.
Sam-Jorah páros jó volt. Remélem előkerül az obszidián itt. Amúgy mesternek azt kellett volna mondania ,hogy a Trónok harca legyen a könyv címe :D

Ayrons - 2017. 07. 24. 09:00

Blobov: Rémvárat nem kapták meg a vadak ;)

Anthonz - 2017. 07. 24. 10:42

Én el tudnám nézni egy darabig Missandeit, főleg ruha nélkül :D

Acheron - 2017. 07. 24. 11:05

Jó kis rész volt! A felvezető után, most kaptunk egy kis aprítást is.

SPOILER

Egyre jobban bírom ezt a Euron bácsit. Belépőként kilapít valakit, majd legyak két sivatagi gilisztát (végre valaki). Az kacaj a végén meg…sírtam. :D
Szegény Theon, Ramsay szelleme még mindig kísérti. Nem csoda.
De ha jól vettem ki akkor Obara, és Nymeria (utána kellett keresnem) hullott csak el. Ők lógtak a hajó orrán a végén. Ellaria-t, és Tyenne-t + Yara-t túszul ejtette. Ők lesznek az ajándék Cersei-nek. Szép kis haláluk lesz gondolom. Yara talán megmenekül.
A nagy flotta viszont oda, ez így elég nagy érvágás Daenerys-nek.

Szegény Jorah-t meg élve megnyúzza Sam. Persze itt van egy kis rum, meg harapj rá erre, de ne sikíts. lol

@Ayrons: Nem tudom…i’m a simple man…én szerintem sokan kíváncsiak voltak Missandei bájaira, köztük én is. Farok nélkül meg sok választása nincs nagyon szegény Féregnek. Ott van még a két keze, és ha szereznek egy felcsatolhatót akkor rendben lesznek. :D

A farkasos résznél én is elgondolkodtam egy pillanatra, hogy mi lenne ha széjjel tépnék. Az annyira komikus lett volna. :D
Ez azért kellett, hiszen rejtély volt eddig, hogy mi lett Arya kutyujával. Most esett le, hogy a farkast is Nymeria-nak hívják, mint a Sand Snake leányt, amelyik meghót. Martin kifogyott a nevekből, vagy lenne valami átkötés? Nem értem, de kétlem amúgy.

Kisujj-t meg most már nem nagyon tudom hova tenni. Eddig mindig kavarta a szart, ezért szerettük meg. A valódi célja igazából ismeretlen volt. Ettől volt izgalmas a karaktere. De mostanra már komolyan az lett a fő motivációja, hogy beakasszon Sansa-nak?!

Dani, és Jon találkozása…király lesz. Egymásba gabalyodnak, legyőznek mindenkit, és élnek míg megnem… ölik őket. xD

Matt89 - 2017. 07. 24. 11:25

Simán elnézem Martinnak, hogy kifogyott a nevekből. :D
Kezdett már furcsa lenni, hogy egyik név sem annyira népszerű, hogy legyen belőle több (főleg ilyen Nymeria-féle hősök után elnevezett gyerekek).
Ha azt vesszük, nálunk sem 1 db van Jánosból pl :D

Kisujj kezd átmenni lúzerbe, az mentené meg a szememben egy kicsit, ha tudná Jon származását és ezzel kavarná tovább Sansát Jon ellen, mivel így ő az egyetlen Ned gyerekei közül, akiről úgy tudják, hogy él.

Theon-t remélem felveszi Gendry.

Missandei tekintetében I’m a simple man as well…de azért ezt 1 percben le lehetett volna zavarni. Egy Sanyis vagy akár egy Branes jelenetnek simán jobban örültem volna.

Sansa és Dany egoja egyre taszítóbb.
Qyburnben bíztam, hogy megint előáll valamivel, az egyik sárkány mehet a levesbe, legalább Dany megérzi, hogy azért nem megy ez a hódítás ennyire könnyen.

Öreg Tarly egy nagyobb kérdőjel még, hogy ki mellé áll végül, főleg, hogy Billy Bones beállt a fiának :D
Meggyőző volt Cercei (ne hagyjuk, hogy Dany nevessen a végén!), de azért Tarly nem az a köpönyegforgató típus.

Euron badass volt, de azért valami nagyobb darab színész azért lett volna jobb, mert akkor lett volna valami “Victarion-os” jelleg is benne.

hiuz - 2017. 07. 24. 11:29

A könyvben Kisujj nagyon vigyáz arra, hogy Sansa az övé, csak az övé legyen majd.(az, hogy a sorozatban odadobta Ramseynek kb olyan karakteridegen volt, mintha hirtelen az válna Arya fő céljává, hogy ágyba vigye Cerseit)

Platschu - 2017. 07. 24. 11:33

7×02

Elég kis csendes rész volt ez is. Végre többet politizálnak és olyan szereplők is beszéltek egymással, akik korábban nem tették. Őszintén szólva Dany is elég vérgőzösnek tűnik, még jó, hogy a tanácsadói leállítják olykor-olykor. Nagyon helyes, hogy túl estek ezen a Varys párbeszéden is, bár elég logikátlan, hogy az előző évad végén meg a hajón együtt állt vele.

A Tyrion-Ellaria beszélgetés is jó volt, szerintem annak is lesz még következménye. Ugyanakkor a rész végén nekem kicsit csalódás volt Ellaria viselkedése. Ennyire nem tud harcolni? Szánalmas.

Azért az némileg irónikus, hogy Cersei Danyt nevezi őrültnek és kegyetlennek, miközben a háta mögött végig arról suttognak, hogy mit is tett a templommal.

Amit hiányoltam, hogy a Faltól még mindig nem jött holló, hogy Brandon Stark ott van velük. Ez azért furcsa… Ilyen erővel azt a jelenetet ide is berakhatták volna.

Arya kapcsán azt vártam, hogy ő is vargolni fog, de az már túl sok lett volna. Továbbra is fenntartom, hogy neki úgy kellene meghalnia, hogy valakinek az arcát felveszi és emiatt összekeverik az illetővel és így hal meg teljesen ironikusan. Remélhetőleg a köv. részben összefut Sandorékkal.

Kicsit többet vártam Daenerys és Melissandrei beszélgetésétől is. Azért nem mindennap találkozik egy “immune to fire” képeséggel rendelkező emberkével. Így is nem sok értelme volt akkor az előző évadban a másik vörös papnőt is bemutatni.

Ez az eunuch szex pedig… Egészségükre. Legalább nem kell védekezniük. :P

zolij - 2017. 07. 24. 12:08

@Acheron: az eredeti Nymeria egy rhoynari hercegnő volt, aki kb. 1000 éve a valyriai fenyegetés elől átruccant Essosból Dorne-ba, egyesítette (meghódította) az ottani népeket és megalapította a Dorne-i királyságot.

Shed - 2017. 07. 24. 12:15

Nymeria név: Át van az gondolva. Annak a hercegnőnek a neve, aki pár száz évvel ezelőtt megalapította Dorne-t. Egy harcos hercegnő volt. Arya róla nevezte el a szuka farkasát, mert ő is harcos, kardforgató szeretett volna lenni, és a példaképe volt. A másik Nymeria, aki a Homoki Vipera, pedig azért kapta a Nymeria nevet, mert a Martell család tagja, az egyik
ősük volt az eredeti Nymeria. Ez gyakori Westeroson.
Sansa és Brandon név is van minden generációban a Starkoknál.

Nem akarok fanyalogni, mert az Arya és az északi rész tetszett.

De a hatalmas terv Királyvár kapcsán már nem annyira. Neeeeem, ne foglaljuk el 5 perc alatt Királyvárat, mert meghal pár ezer ember.Nyilván így nem fognak további tízezrek meghalni. Inkább csak….húzzuk az időt, mert az jó nekünk.
Az sem nagyon világos hogy most a dothraki 100,000 fős sereg hol a fenében van. Meg az sem, hogy a szűken megmaradt 7000 Makulátlannal hogy akarják elfoglalni Kaszter hegyet, amit 300 évvel ezelőtt sárkánytűzzel megtámogatva sem sikerült.

Aztán a vége. Basszus, Dorne uralkodói együtt egy hajóban, saját testőrség nélkül. Nyilván ez így szokott menni.

Az hogy tengeri csata, az rendben van. De hogy az tűnik fel nekik csak, hogy már beleöklelnek a hajójukba, elég durva. Ráadásul Euron 1000 hajója amivel megérkezett Királyvárba, nem tűnt fel senkinek?

Vannak jelenetek, amik nagyon erősek ebben a sorozatban, de bizony látszik néhol hogy egyáltalán nincs átgondolva egy-egy történés. És ez rohadt idegesítő, főleg úgy hogy egyébként meg nagyon jó a sorozat is.

Hepciás - 2017. 07. 24. 12:59

Hol is kezdjem? Több hozzászólást is írok inkább.

Kezdjük az elején.

Eunuch-szex. Ennek mi értelme van? Az az érzésem, hogy az írók megint csak arra mentek, hogy legyen egy kis szex meg magamutogatás a műsorban. Számomra ez a dolog elég lehangoló, főleg az ötödik évad(?) egyik jelenetével párhuzamba állítva, mikor holtan találnak egy makulátlant egy prostinál.

Nem szó szerint:

“Mi szüksége van erre egy eunuchnak?” kérdezte Dany
“Felség, az, hogy egy férfinek nincs farka, nem jelenti azt, hogy nincs szüksége egy nőre” Ser Barristan válasza, ami sokkal szebben volt megfogalmazva, kedveltem azt a párbeszédet, volt benne valami romantikus.

De ez így most… Értelmetlen, mivel Szürke Féregnek nem lehetnek szexuális vágyai (mivel nemi érése előtt ivartalanították), ahogy Varys aki szintén így járt nem is rendelkezik vágyakkal. Ők nem Theon-módon jártak akinek vannak vágyai, de már hiába, hanem soha nem is voltak.

Meg hatalmas szerető lehet egy olyan férfi, aki egész életében egy karótnyelt robotként él, és a szexualitásban is a szokásos katonás mentalitása lehet “Feladat: Kielégítés nyelvvel, a lehető leghatásosabb módon”… Ez így bizarr, és kicsit sem romantikus.

Hepciás - 2017. 07. 24. 13:02

Blobov&Ayrons

Jól meg van írva az a kiszivárogtatás, habár szerintem a legtöbb dolgot önállóan is ki tudtuk volna találni, mivel eléggé klisés a sorozat folyása (ettől még jó, csak nem váratlan, vagy fordulatos már).

Rémvárat nem kapták meg… Ez olyan, mintha megjósolta volna valaki előre a teljes II.Vh-t és abba kötnénk bele, hogy mondjuk Goeringnek kivégzést jósol, aztán közben csak öngyilkos lesz a cellájában.

Hepciás - 2017. 07. 24. 13:10

Acheron

A könyvben sok névegyezőség van, pl. a kis gizda Arryn fiú is Robert, a sorozatban lett csak “Robin”, mert “a nézők összekevernék őket”… (Na ja, egy 40 körüli, kövér, szexmániás, alkesz szakállas pacákot egy 10 körüli gizda kisfiúval akit még szoptat az anyja (bár legalább ebben hasonlít az öregre, az is ezzel szórakozik, csak nem az anyjával)).

Jon Arryn – Jon Snow
Brendon Stark (Ned fivére) – Brendon Stark (Ned fia)
Rickard Stark – Rickard Karstark
Petyr Baelish – Petyr Baratheon (halvaszületett)
stb.

Hepciás - 2017. 07. 24. 13:25

Shed és mindenki más aki a logikára panaszkodott.

Na erről tényleg beszélni kell.

Sajnos a logika a sorozatban alá lett rendelve a forgatókönyvnek és a színpadiasságnak. Az első 4 évadban is voltak pici bakik, de összességében logikusan folytak a dolgok A dolog következmény B dolog, meg volt magyarázva minden.

A regényben pedig már-már tökéletes aprólékossággal, néha kicsit unalmasnak is hathat elsőre, pedig pont ettől szép ez a része.

Ötödik évadban még elment, hatodikra eléggé megszűnt.

Seregnyi logikai baki van, ilyen volt a “Jon Snow lihegve ácsorog az óriás mellett, tőle 15 lépésre Ramsay akit nem támad meg, inkább csak nézi az óriást, Ramsay pedig nem lövi le a tökéletes célpont Jon-t, inkább a már amúgy is majdnem összeeső óriást…)

Az öröklődés naaaagy-naaagy bakiparádé, Tyrell nagymama nem lehet Síkvidék úrnője a fia halála után. Ez nem így működik. A regényben ki is van jelölve ki következik, ha kihal a család (Völgyben pl. “Trónörökös Harry”), itt is a Redwyne családnak kellett volna lépnie (Mace felesége is Redwyne), esetleg az erősebbik kutya elvén Tarlyék.

De ezt még esetleg elfogadom.

DE! Homok Ellária és a ninják soha, semmilyen birodalomban nem örökölnék a hatalmat. A volt herceg testvérének a szeretője és fattyú lányai? Ez sehol nem jogcím. Ráadásul ők ölték meg Dorant és Trisztánt… Hol van ilyenkor a többi család? Simán másnak kellett volna lennie a vezetőnek. Ez így nem működik semmilyen univerzumban sem. Még azt elfogadom, hogy erőszakkal leigáztak mindenki mást, de akkor kb. hátba kellene, hogy támadják őket később. Lásd Boltonok, akiket kb. senki nem védett az amúgy is áruló Karstarkok és a nyápic Umbereken kívül. (Bár a könyvben ez is jobban le van írva, hogy az Umberek pl. két részre szakadtak témában, sokan pedig a Freyek fogságába esett rokonság miatt támogatják őket látszólag, Karstarkék látszat-átállása stb.)

Dothrakiak elszállásolása és etetése, Dany logisztikai problémái, vasbank követelései Cersei-n, Kisujj kavarásainak hiánya…

És mi van a Folyóvidékkel? OK, hogy Arya megölte az összes Frayt, de akkor ki lett ott a főnök? Edmure a jogos vezető? Blackwoodok? Mooton-ház? valaki más?

A fallal sem foglalkoznak igazán, a Bánatos Ed piszkos 12-je nem fogja tudni tartani, és a vadak odaküldése sem éppen jól kivitelezett dolog (jó ha maradtak 500-an).

Scared - 2017. 07. 24. 13:26

És akkor még a Walder és Walda Frey-ekről nem is beszéltetek. :D :D

@Platschu

Arya tud vargolni, talán a sorozatban is benne volt vagy rosszul emlékszem? Az biztos, hogy a könyvben az összes Stark gyerek vargolt Sansa-n kívül.

Hepciás - 2017. 07. 24. 13:31

Scared

Inkább ne legyen benne. Így is eléggé “cheat” ez az alakváltás dolog hosszabb távon. Bár annyira nem pofátlan, mint a Gyűrűk ura/Hobbit filmekben a sasok, ami számomra a csalás szinonímája, ha valahol ilyen aránytalan, váratlan és megkérdőjelezhető győzelmet látok, vagy érzek akkor van, hogy el is mormogom, hogy “na, jönnek a sasok…”

(Bár egyszer elpoénkodtam paint jelenetben, hogy egy csomó Sasjózsef jön a csata végén és rossz viccekkel “győzik le” az orokokat…)

A Walder/Walda amúgy jó poén a könyvben :D

DarkEagle - 2017. 07. 24. 14:00

@Hepciás: Nem tudom, hogy nő vagy-e vagy férfi de nyilván nem vagy elég érett ha szerinted a szex, vagy mondom romantikusabban, a szerelmeskedés csak arról szól, hogy bedugod, kiveszed azt viszlát. Mert az b@szás. :D Az hogy valakinek levágják nem jelenti azt, hogy nem vágyhat nőre. Ez olyan mintha azt mondanád, hogy vakon születsz de nem szeretnéd látni a tengert. Hogy a p.csába ne szeretnéd már látni. Odaáll eléd egy ilyen gyönyörű nő mint Missandei azt nem vált ki belőled semmi hatást csak mert nincs farkad? Na hagyjál már. :D Társra mindenkinek szüksége van és ez inkább romantikus aktus volt mint sima GOT féle dugás.

Ezt a témát szerintem ki is veséztem. Bár most őszintén az a hülye aki egy GOT-ban romantikát keres. Már elnézést. :D

Maga a rész nagyon jó volt. Arya találkozása a “picikéjével” nagyon jó lett de gondoltam, hogy nem maradnak együtt. Így viszont elmarad egy ideig a Cercei elleni vendettája mert megy Sansához.

Dany és Tyrion továbbra is remek párosítás, sokat dob Emilia játékán is Peter személye. Viszont ideje elmennie orvoshoz mert a rész végére durván vasszegény lett. :D Mondjuk ha elküldi legalább az egyik sárkányt akkor most nem halt volna meg a fél bandája. Jól mondta neki az öreganyó, hogy nem kell mindig az okosabbra hallgatni. Bár szerintem Euron sem fogja megélni az évad végét de lehet a felét sem.

Kíváncsian várom Dany és Jon találkozását. Közösen jó uralkodók lehetnek.

És nem tudom ki hogy van vele de Sansa egyre jobban irritál. Ujjas barátunk meg lassan fűbe haraphatna már bár nyilván ő is kitart a sorozat végéig.

nade - 2017. 07. 24. 14:03

miért Hepciás, csak mert hiányzik egy végtagja, gondolod nincs igénye, vágya szeretetre? Vagy épp szeretet adni egyéb, ép végtagjaival? fordított szexizmusnak hangzik:D …jah hogy nőknek szabad? (bár nem tudom a nemed, de az álláspontod női szemszögnek tűnik)

7×2
A végén Theron menekülése… további gyalázása a karakterének, de mégis, a legjobb amit tehetett. Ha neki megy, mindketten meghalnak. Most meg mindketten élnek, még.
Euron amúgy sívességet is tett neki, megszabadította a leszbikus feministáktól… fejlődésére szolgálhat, nélkülük talán könnyebben magára talál.

Hepciás - 2017. 07. 24. 14:15

DarkEagle

Én nem pont így értettem amúgy, hanem úgy, hogy bizonyos hormonokat nem képes előállítani a szervezete ami a vágy szinonímája sokaknál.

És pont, hogy úgy gondolom, hogy a szerelem üti a szexualitást, viszont egy Szürke Féreg aki egész életében parancsokra ugrált, a mentalitása is katonság, robotos, nem hiszem, hogy szenvedélyes lenne a “való világban”. Értsd: A szexet is teljesítendő feladatként, kihívásként éli meg, mint mindent a viccmeséléstől, a sorakozón át egészen az alvásig.

Szóval nem nézek ki belőle olyan szenvedélyt, mint Robb és a felesége, Jon és Ygritte, Sam és Gilly vagy akár Dany és Drogo (leszámítva a kezdeti “Drogo kutyában bevág” dolgokat) közötti szerelmi mámort.

Szürke Féregnél nem adott a mentalitás, a személyiség. Van még pár ilyen szereplő akikből nem nézek ki szenvedélyt vagy elsöprő szerelmet: Tywin, Roose Bolton, Ser Alliser, Randyll Tarly, Ned Stark stb. Ők majdnem mind kötelességként állnának hozzá, jobb esetben kihívásként. Illetve még Joffrey-t is ide sorolnám, de őt azért, mert egy szadista akit hidegen hagynak az ilyen dolgok.

Ayrons - 2017. 07. 24. 14:17

Shed: Kaszter-hegyet sosem kellett ostrom alá venniük. 500 évvel ezelőtt, mikor Aegon a hódításba kezdett Loren Lannister király nyugat ura összefogott Garderen házzal akik a Síkvidék királyai voltak és együttesen meneteltek Aegon serege ellen. Bár többszörös túlerőben voltak vesztettek. Utókor ezt a csatát a Tűz mezejének nevezete el mivel Aegon mind a 3 sárkányát szabadon engedte míg ő 100 főt vesztett ellenségei 4000 ezernél is többet. Garderen ház kihalt teljesen, mivel apa,fiú,unoka,unokatestvér mind a sárkánytűz martaléka lett.(Tyrell ház akik a segítők a Garderen királyi háznak térdet hajtottak rögtön és megkapták Égikertet) Loren Lannister elmenekült ám elfogták ekkor térdet hajtott amiért megkaptam a Nyugat Őrzője címet. És ekkor jegyzi meg Aegon húga ,hogy szerencsés végkifejlet, mert azt beszelik Kaszter-hegyről ,hogy még a sárkánytüzet is kibírja. Bár sosem került kipróbálásra,mert az Őrült királyig az oroszlánok hűségesek voltak a sárkányokhoz. Tehát nincs bizonyítva ez, de annyi valóság alapja lehet ,hogy Kaszter-hegy alatt egy komplett bunker hálózat van, szóval a nép bemenekül a hegygyomrába azt a sárkányok ítéletnapig is támadhatják őket.

Királyvárat betámadják izomból sokra nem mennek.
1, Cersei felrobbantja amilyen őrült.
2,elmenekül Kaszter-hegyre. Ugyan ott vannak.
Attól még ,hogy elfoglalok valamit azt meg is kell tartani. Itt a tél is. Tyrell háznak annyi a Síkvidék urai bármikor igényt tarthatnak Égikertre és a Védelmezői jogra. Kell a kaja stb Dany seregének és a népnek is. Rettegésből és megosztatáságból nem jó dinasztia alapítás. Főképp úgy nem ,hogy az apám egy gyűlölt király volt, meg Meerenbe nemesek haltak meg a politikám miatt és idegen barbár népekkel jövök. Aegon földeket és jogokat adományozott másodvonalas házaknak és alapból nem volt a családjának múltja a kontinensen itt már van és nem épp pozitív.

Dany a flottáját 3 részre szedte ebből az egyik megsemmisült. Másik Sárkánykőn van a harmadik meg tart Nyugatra. Dorne vezető nélkül maradt ott hatalmi harcok lesznek. Mínusz egy támogató.
Tarly és a Lannister sereg vélhetőleg a Tyrellt és szövetségeseit fogja lerohanni az élelem és az erődemonstráció miatt. Mínusz még egy ház. Kaszter-hegy elesik vélhetőleg mivel a főerők a Folyóvidéken és Síkvidéken lesznek. Ha Danny le is veri Tarly-Lannister erőket akkor is a Folyóvidéken ott egy Lannister sereg még. Plusz már a sárkányok ellen is van fegyver. És Euron miatt Cersei flottája már nagyobb. És ha még nem említettük volna itt a tél. Dany kis hódítása hamar kisiklik.

Hepciás - 2017. 07. 24. 14:20

Illetve harmadik kategória a kéjencek, akik a másikat kihasználják az ágyban:

Theon (Ivartalanításáig), Pycelle, Kisujj, Bronn, Cersei, Yara és mind között a legrosszabb Ser Meryn Trant.

Illetve vannak páran akik szerintem aszexuálisak, vagy azok lettek valami hatására: Varys, Sansa (Ramsay után érthető), Tyrion miután Shae elárulta, Stannis.

Hepciás - 2017. 07. 24. 14:23

Ayrons

Kaszter-hegyet legkönnyebb Tyrion segítségével elfoglalni, aki évekig volt csatornamester…

Ayrons - 2017. 07. 24. 14:24

Hepciás: Stannis the Mannist kihagytad. Ő a kötelességtudat megtestesült földi helytartója :D Asszonyt is csak azért hágta meg,mert ez kötelesség :D

Kisujjhoz: Neki két célja van. Sansa az övé legyen és a Vastrón is. Ezzel megmutatva a sok nagy háznak lám lám egy sima köznemes is hova juthat, az én talpamat nyaljátok. Sansa/Cait vonzalom gyerekkori szerelem meg a Starkoktól elszenvedett megaláztatás. Gyerekkorában azt hitte ő veszi el Caitet és a származás nem számít csak a szerelem csak jöttek a Starkok. Ned bátyja meg egy köcsög volt alapból is és szegény Kisujjat megszégyenítették. Akkor fogadta meg ,hogy bosszút áll a nagy házakon és Starkokon . Minden egyes mesterkedését ez a két dolog határozza meg.

Wyrr - 2017. 07. 24. 14:24

@ Hepciás

Pedig Tywin például nagyon odavolt a feleségéért. Azért is érzett úgy Tyrion iránt ahogy (egyebek mellett persze), mert Joanna abba halt bele, hogy őt megszülte.
Westeroson azon szoktak tréfálkozni annak idején, hogy lehet, hogy Tywin irányítja a Hét Királyságot, de felette meg a felesége uralkodik.
És ha megnézzük, milyen jellem (volt), akkor ezt csak olyan nő érhette el nála, aki erős érzelmeket váltott ki belőle.

Ayrons - 2017. 07. 24. 14:26

Hepciás: Lehet így szivárognak be :D Tyrion elárul egy két bejáratot a fekálián át. Meerent a könyvbe úgy veszik be lehet. Lehet ezt átemelik a könyvbe.

Hepciás - 2017. 07. 24. 14:27

Ayrons

Ergo Kisujj egy pszichopata a veszélyesebbik fajtából. Az ilyen esti krimisorozatokban ilyen szokott lenni az elmebeteg gyilkos akiről mindig kiderül, hogy régi sérelmek miatt ilyen.

Stannist egy másik kategóriához soroltam, de azt a választ nem engedték át (aszexuális szerintem, ahogy Varys, Sansa (Ramsay után érthető) és Sandor is).

Hepciás - 2017. 07. 24. 14:28

Wyrr

Az ilyen háttértörténeteket nem ismerem annyira (csak a sorozatot és a főbb könyveket, de a kiegészítőket nem), pedig érdekesek azok a szálak is.

DarkEagle - 2017. 07. 24. 14:30

“Plusz már a sárkányok ellen is van fegyver.”

Ezzel nagyon nem értek egyet, többek közt azért mert a sárkányokat nem fogják megölni mert kellenek a Walking Dead-ek ellen. Másrészt oké hogy egy csontvázon áthatolt az a bazi nagy íj de ez olyan mint üres kapura gólt lőni. Anno Drogont is azért találták csak el mert Danyt védte. Na most egy ilyen bazi nagy íjjal ha meglövik nem fog egyhelyben állni és nézni pláne mivel nem a földön lesz hanem a levegőben ahol is ő az úr nem egy fadarab ami csak egyenesen tud repülni. Arról nem beszélve hogy mivel fából van nyom rá egy kis tűzet és mire elérné az íj már el is porlad. De még ha csinálnak is belőle 100 ilyen gépzetet akkor is az van hogy van 3 sárkány odarepülnek és szépen alájuk gyújtanak.

HATALMAS csalódás lenne ha Cercei ennyivel le tudná a sárkányokat mert az 1000%, hogy mindháromra szükség lesz a végső háborúban. Cercei ezt a meccset elbukta szerintem a kövi évadban már nem látjuk. Vagy max ha behódol Danynek. De azt meg nem nézem ki belőle.

Ayrons - 2017. 07. 24. 14:32

Ezt a könyvbe mondja azt hiszem Jaimenek a nagynénje, hogy Tywint az asszony irányította. Zúgó ostrománál talán.

DarkEagle - 2017. 07. 24. 14:34

@Hepciás: Nem vagyok egy biológus de szerintem a nemiszervnek semmi köze a szerelmehez vagy ahhoz hogy valaki iránt érzéseket táplalj. De erről úgyis kár beszélni, nekem semmi bajom nem volt velük, aranyosak ők ketten és azért azt is szögezzük le, hogy az érzéseket nem lehet kiölni az emberekből hiába mondja Féreg barátunk hogy ezt tették velük. Alapvető félelmeket kiölhetnek de Féreggel nem csináltak semmit ezt el is mondta, mert nem volt félelme hisz nem találkozott olyan nővel vagy alapból nővel aki kiváltott volna belőle bármit is.

Aztán jött Dany, ő egy komplett Makulátlan sereget szöveggel maga mögé állított. Megmutatta nekik, hogy igen is lehetnek bárkik. Mióta felszabadította őket lényegében teljes értékű emberek lettek csak nincs farkuk.

Ayrons - 2017. 07. 24. 14:38

Mások ellen maximum 1 vagy 2 sárkány fog megmarad. Az túlságosan overpower lenne a jóknak, ha 3 sárkányuk lenne.

Sárkányok nem elpusztíthatatlanok. Targaryenek Dornet sose sikerült fegyveresen bevenniük. Drága dornei nép még kifejlett sárkányokat is megölt ilyen fegyverekkel mint amit láttunk. Drogon a legnagyobb a másik kettő kisebb. Szárnyaikat becélozzák azt már a földön vannak.
Tehát igenis veszélyben vannak a sárkányok főképp a két kisebb.

Hepciás - 2017. 07. 24. 14:41

DarkEagle

Én a herék által termelt hormonokra gondoltam, igaz az nem olyan sok, de az is valamennyi.

Varys pl. semmilyen vágyat nem érez, pedig cukkolják végig, hogy biztosan pedofil… (Oberyn és Kisujj főleg)

Hepciás - 2017. 07. 24. 14:51

Ayrons

Nekem tetszik, hogy egyenlő féllé teszik Cerseit és Danyt, ugyanakkor SAJNÁLOM, hogy Kisujj ilyen gyenge lett, mert most jönne ő igazán jól, mert a Jon-Észak-Völgy lehetnének a mérleg nyelve, és Kisujj taktikázhatna addig, amíg nem kerül ő és Sansa a trónra.

Hepciás - 2017. 07. 24. 14:59

Ayrons

Én sajnálom, hogy Genna-t kihagyták :D Na igen, ő tudja milyen uralkodni a férjen, Emmon eléggé Mézga Gézának hat számomra. Genna a könyvben amúgy meglepően jó emberismerő “Tyrion Tywin fia, nem te Jaime…” és valóban Jaime nagyon kilóg a két tesója közül, ha intrikáról vagy csalásokról van szó. Cersei mondjuk szerintem túltolja, Tyrion pedig a törpesége miatt sosem lesz olyan helyzetben a nép szemében, mint mások. Bár szerettem mikor igen: “Félember, félember…!” skandálták.

Hepciás - 2017. 07. 24. 15:06

DarkEagle

“lényegében teljes értékű emberek lettek ”

Most elszakadva a kasztrálástól, sosem lesznek teljes értékű emberek. Az egész gyerekkoruk fenyítésekből és parancsokra ugrásból telt. Sosem lesznek olyanok, mint a többi szereplő, hiába a szabadság.

Ahogy Theon sem, ő is ettől függetlenül. Ha évekig kínoz valaki, az megmarad. Sajnos ezt személyesen tapasztaltam meg. Ugyan élhetek normálisan, de mindig bennem lesz amit onnan hoztam (alkolista, gyerekverő szülő aki a lelki kínzásokat sem vetette meg, főleg, hogy “az nem láccik” és így nem bukhat le, mert a látszatra mindig adott…)

miertez - 2017. 07. 24. 15:10

Rendben volt a rész, viszont két dolog kicsit zavart benne.

Akárhogy is nézzük Kisujj mentette meg Északot. Mégis szarba se nézik, pedig talán neki van még valami említésre méltó serege egész északon. Nyilván Warden of the North akar lenni, ami Sansa által meg is lehet neki. (Arról nem is beszélve, hogy még bukik is a vörösökre ami valljuk be érthető.) De ez a pofa be, meg megöllek ha hozzáérsz duma kicsit sok vele szembe. Nem azt mondom hogy egyből oda Sansa kezét neki, mert egyből kitúrná Jon-t a helyéről. Viszont egy triumvirátusfélét el tudnék képzelni. Jon katonáskodhatna, Sansa ottlenne a népnek, Kisujj meg a háttérből megcsinálja amit Jon lelkiismerete nem engedne.

Nekem a csata kicsit végiggondolatlan volt. Tüzet nem értettem, erősen csak a látványért volt ott, meg hogy a csata ne egy jegesmedve a hóviharban helyzet legyen a sötétben harcoló fekete ruhás katonákkal.
Másik probléma lehet hogy csak nálam jött elő de nem is tudtam rendesen élvezni a csatát. Előjött a motion sickness pedig nem szokott bajom lenni ilyesmivel. Hullámzó tenger, a gyors kameramozgás, mindenhol repkedő parázs nekem betett.

Szerintem látszik ebből a két részből az, hogy nincs annyira végiggondolva mint az eddigiekben, nyilván nem is lehet ha ilyen kevés idő alatt kell összedobni az évadot.

Hepciás - 2017. 07. 24. 15:12

nade

Én csak az értelmét nem látom, ez így egy kínzás lesz hosszabb távon mindkettőnek. A “milyen lehetne, ha” érzés az egyik legrosszabb a világon (én ismerem jól), így viszont most még jó, de később nem lesz az. Illetve nem is lehet kölcsönös az örömszerzés, így viszont igazán jó sosem lesz, azért más egy ilyen dolog, és más együtt mozogni, érezni minden rezdülést… Szép dolog az orál, de nem pótolhat mindent hosszabb távon. Egy ideig simán, illetve ha nagyon szerelmesek akkor tovább is, de sosem lesz ugyanaz…

Körülbelül a színvaksághoz tudnám hasonlítani. Ugyanúgy lát mindent, mint mi, tud olvasni, de nem ugyanaz, mint a többieknek. El sem tudjuk képzelni egymás helyzetét.

Hepciás - 2017. 07. 24. 15:15

“Viszont egy triumvirátusfélét el tudnék képzelni. Jon katonáskodhatna, Sansa ottlenne a népnek, Kisujj meg a háttérből megcsinálja amit Jon lelkiismerete nem engedne.”

Aha… Jon katonáskodna, Sansa ottlenne a népnek, Kisujj az első adandó alkalommal leradírozza Jont és ennyi volt.

Amúgy pedig Bran él, nem? És ő ténylegesen STARK szóval nem neki kellene lennie Észak Királyának?

Blobov - 2017. 07. 24. 15:22

GreyWorm és Missandei: korábban volt szó arról, hogy egyes makulátlanok járnak bordélyokba. Nem izélni, hanem simogatásért, ölelkezésért, bújásért, anyai érzelmekért. (Vagy ez csak a könyvben volt?) Azaz szeretetre/törődésre vágynak. A nyalást viszont már túlzásnak éreztem én is… főleg, hogy úgy tűni, hogy bástyástul elvitték a labdákat, ahogy Kisujj mondá annak idején. (Ha a bástya maradt volna, még megoldható lett volna…)

“Genna a könyvben amúgy meglepően jó emberismerő “Tyrion Tywin fia, nem te Jaime…”:” Ugye erről szól az egyik spekuláció is, miszerint Jaime és Cersei is valójában Targaryen, mert akkor születtek ugye, amikor Tywin és neje Aegon király udvarában éldegéltek. És Tywin nem mert volna nemet mondani Aegonnak…

Hero - 2017. 07. 24. 15:24

Missandei ezek után csak ruha nélkül szerepelhet!:D Egyértelműen a sorozat legjobb nője (testileg is).

Wyrr - 2017. 07. 24. 15:30

@ Hepciás

Branről még csak a Falon tudnak, gyerek, semmi harci vagy politikai tapasztalata, nem is ismerik gyakorlatilag, sosem lesz gyereke…

Jon különben is választás útján lett király. Ha mindegy lett volna csak Stark legyen, kéznél volt Sansa is.

Hepciás - 2017. 07. 24. 15:44

Blobov

Nekem az a dolog, amikor ez kiderült, hogy miért járnak a bordélyba, nagyon is tetszett, romantikusnak hat, bele tudok érezni magam a szituációba. De ez így olyan… Hát nem jött be. És nem mentség, hogy “legyen levetkőzve Missandei”, mert a mai korban nem szorul a világ erre, mint régen, mikor mindenki tűkön ülve várta némelyik filmet fél perc vetkőzés miatt, vagy még régebben egy sima haj-hátradobást (Remény rabjai mozis jelenet).

A másik teória szerint meg Tyrion Aerys fia (Aegon? Szerintem elírtad a nevet) és azért ilyen fura, meg azért nem gyakják le a sárkányok.

Ayrons - 2017. 07. 24. 16:06

Sorozatban is jártak, úgy ölték meg az egyiket az 5.évadban.
Mindegyik a Tywin gyereke szerintem. Pont ez neki a nagy csapás. Két idősebb, “normális” gyereke semmit se örökölt tőle nagyon csak a törpe fia. Sárkányok Dany más szövetségesét se bántották akinél érzik hogy barát és Danynek nem akar ártani azt megtűrik.

Triumvirátus Kisujjal ???? Most komolyan gondoljuk :D Elárulta Nedet, a Lannistereket a Boltonokat, feleségét megölte. Azért nem köszöni meg senki , mert mindenki tudja ,hogy egy megbízhatatlan alamuszi kis alak. Lovagok és urak meg lenézik a származása miatt. Neki is kapóra jött ,hogy hátba tudta támadni a Bolton fősereget.

Ayrons - 2017. 07. 24. 16:07

Bran meg nyomorék. Északiak a tetteket nézik nem a származást elsősorban. Egy nyomorék tinédzser csak gond.

Hepciás - 2017. 07. 24. 16:13

Ayrons

Erre azért rácáfol a kismillió “Északnak csak egy ura van akinek neve Stark” mondat. De amúgy igazad van, habár kíváncsi lennék, hogy akkor se lenne Bran király, ha Jon és Sansa már elhunytak volna. Vagy kiderül Jon származása…

De Jonhoz jobban illik a vezérszerep, HABÁR én féltem, hogy az “apja” és a bátyja hibáit ismétli majd meg, hogy minden a becsület, idétlen papírokkal vagdalkozik stb.

shed - 2017. 07. 24. 16:14

kimaradt a legjobb: Sam hollot küldött Óvárosbol Deresbe.Pár ezer km-t lerepült az a hollo :) A méreteket és westeros formáját tekintve kb. Argentinábol, Buenos Airesböl küldött hollot Kanadába, Montreálba. De a köv részben legalább találkozik Jon és Dany. Kiváncsi leszek rá. Mint ahogy a Makulátlanok rohamára is Kaszter hegy ellen.

Wyrr - 2017. 07. 24. 16:27

@ Hepciás

Viszont az “Észak királya Stark” dolgot Lyanna Mormont levelével együtt még a könyvből vették át, ahol Robb törvényesítette Jont és örökösévé nevezte ki.
Az ezt tartalmazó egyik iratot pedig egy Mormont vitte Északra.

Hepciás - 2017. 07. 24. 16:31

Wyrr

Jó lenne, ha a sorozat leállna ezzel a “néha követjük a könvyet, néha nem” stílussal…

Amúgy Robb nem törvényesíthette Jont, mivel sosem volt “igazi” király Robb, csupán “trónkövetelő” utólag bukott trónkövetelő, ezért nem is feltétlen kell elfogadni amit írt…

Jó lenne saját példány a könyvekből, mert ilyesmikre nem emlékszem/kimaradt. De az itteni könyvesbolt árai alapján nem úsznám meg Deák Ferenc alatt. (Annyim meg most nincs, talán a karácsonyi bónusz idején…)

Wyrr - 2017. 07. 24. 16:41

@ Hepciás

Cersei és Stannis számára trónkövetelő volt, de az északiaknak törvényes király. Az ő szempontjukból mindenhez joga volt, amihez egy királynak joga lehet. Törvényesíteni egy fattyút pl. Tanúskodtak is az aláírásához.
Aki hű maradt hozzá, az tiszteletben tartja az akaratát is.

csuszka - 2017. 07. 24. 17:53

Nem vagyok biztos benne, de szerintem a sorozatban Robb nem törvényesítette Jont, ahogy a könyvben tette; pedig ha ez megtörtént volna, sokkalta logikusabbnak hatna Jon megválasztása Észak királyának.

csuszka - 2017. 07. 24. 17:56

De szerintem Jont Észak királyává teszik a könyvben is, csak ehhez nem lesz szükséges a Mormont kislány asszisztálása.

Aleysa - 2017. 07. 24. 17:58

Hát…majdnem azt mondhatom, hogy az első rész jobban tetszett. Ez a második nagyon vegyes volt. A feelgood és vérciki-béna jelentek váltották egymást. Inkább csak hatásvadásznak éreztem. Nálam mondjuk kiverte a biztosítékot Szürke meg Missandei. Utálom őket, mint szerelmespárt első pillanattól, csak ilyen erőltetett töltelék dolognak érzem. Meg arra jó, hogy legyen ok levetkőztetni Missandeit, mert túl jó nő. Valóban,de nemááááá… Én azt gondolom kötődhetnek simán érzelmileg, mondjuk a szex iránti érdeklődés elképzelhető, hogy nincs meg. Viszont a lány meg érdekli, szereti. Eljátszották a Szürke ötven árnyalatát: -Ne vedd le a gatyám! -De, látni akarlak!-Na jó :-D
Samnek meg úgy látszik minden részre jut egy gusztustalan jelenete, bár nálam ez überelte a múltkorit.
Sansáról még nem tudtam eldönteni, hogy kedvelem, vagy lelökném a függőfolyosóról, igazából attól félek, hogy túl sok rossz hatás érte, és szimplán csak egy picsa lesz, aki rossz felé taktikázik majd.
Dany már kezdi kicsit túltolni az “én vagyok a mindenség királynője” dolgot, bár jó látni, hogy van esze. És végre legyakták a hülye homokkígyókat. Tiszta vicc volt az a kompánia. Dorne-ban azért, ha jól emlékszem, a nők egyenrangúnak számítanak, nem nézik le annyira őket, mint Westeroson, viszont, az valóban felvet kérdéseket, hogy Doran halála senkit nem zavart, ezek meg odaálltak bohóckodni, hogy övék a hatalom. Remélem Cersei elé viszi a bagázst, bár Asha-Yarát sajnálom. Remélem lesznek még jobb részek is, mint ez a második.

Acheron - 2017. 07. 24. 19:04

Kijött a kritika, folytassátok ott. Élvezett olvasni a hozzászólásokat azoktól akiknek megvolt a könyv is. Teóriák, részletek, tények stb… :-)

norm - 2017. 07. 24. 20:48

Hepciás – 2017. 07. 24. 13:25
Dorne-ban a nők is tovább vihetik a családi nevet, nincs megszabva, hogy az uralkodó csak férfi lehet (sőt, az egész Martell ház inkább matriarchális…) kb kicsit olyan, mint amikor Mária Terézia uralkodott, hogy ne halljon ki a királyi ház, törvénybe iktatták, hogy a női leszármazott is tovább viheti a nevet/címet és a hatalmat.

mcfly - 2017. 07. 26. 17:27

Nincs ok fanyalgásra, a sorozat továbbra is remek. Én persze szubjektív vagyok. De ami eddig jó volt benne, az továbbra is tetszik: a látvány, a duma, Theon megosztó pillanata (ami szerintem most is szívszaggató), Arya, amikor arcot vált és Kisujj, amint a falhoz kenik.

Tavaly, mikor hivatalossá vált, hogy csak tizenhárom rész maradt, ráadásul az is két évadra bontva, jócskán elkenődtem. Csak ennyi? Össze akarják csapni a végét? Milyen slendrián munka lesz ez a precíz első évadok után? Aztán elgondolkodtam, hogy tényleg: ugyan mire is kéne több műsoridőt tartogatni. Dany már útban van Westerosra, ahol Jon Észak Királya – ha ezek ketten összefognak, az Éjkirály felkötheti a bugyogóját! Oké, a Vastrónt is el kell foglalni, plusz mindig van egy-két felvezető epizód, szóval legyen négy-öt rész a végéig. Ennyi idő bőven elég rá, hogy Bran és Arya hazataláljon, Jamie megölje Cersei-t, Tyrion befejezze a bordélyházas viccét, és Podról is kiderüljön végre, mit művelt azokkal a prostituáltakkal. Hogy a készítők mégis tizenhárom rész mellett döntöttek, világosan jelzi, hogy a végjáték nem lesz ilyen egyszerű. Mit is gondoltam én csacsi. Alig kezdődött el az évad, és Dany hadserege máris elszenvedte az első komolyabb érvágást.

Kezdjük is a sort vele. A sárkánykirálynő. Eddig nagyon szimpatikus a hozzáállása. Öt Varys jóváhagyó pecsét az ötből. Az ártatlanok sorsa szíven viselve, a nép érdekei mindenekelőtt. Dany nem esik nyers erővel a birodalomnak, nem hallgat azokra, akik csakis a személyes bosszú végett tartanak vele. Hallgat viszont Tyrionra, aki elég ütőképes kis tervet eszelt ki a királyvári hatalomátvételre. Zárják körül a várost, vágják el az utánpótlási vonalakat, és az udvarban élő urak külön kérés nélkül, a négy végtagjánál fogva rángatják le Cerseit a trónról. Győzelem vérontás nélkül. Kaszter-hegyet ugyan be kell venni, az a feladat a Makulátlanokra vár, de a Hegy a királyság másik felén van; a lényeg, hogy a fő harctéren az ostromot a hazai arcok képviseljék. A sárkányok és a dothrakik kimaradnak a buliból. Egyelőre. Mind láttuk a trailert, szóval nagy jóstehetség nem kell hozzá, hogy kijelentsük, lesz ez még így se. Volt egy pillanat a Dany-Varys párbeszéd közben, amikor Dany igen hirtelen belefojtotta a szót Tyrionba. És Lady Olenna öncélú tanácsa is megszólaltatott bennem néhány vészharangot. Ne hallgass rá, Dany! Ne légy sárkány, könyörgök neked, a Hét Királyság népe így is eleget szenvedett. Azért megelőlegezem neki a bizalmat. Hiszem, hogy Dany alapvetően jó ember, és amíg arra lehetőség van, a legbékésebb megoldást fogja választani. Azért lenne egy-két tippem rá, mi téríthetné mégis más belátásra. Mondjuk, ha elveszítené az egyik “gyermekét”? Nem lehetetlen. Elvégre, ha egy sárkány megsebesülhet, akkor azt meg is lehet ölni.

És akkor Királyvár. Csak én vagyok felcsigázva attól, milyen jól teljesít eddig a királynő? A hatodik évad után már temettem őt, de most hajlok arra, hogy Cersei talán mégis megéri a nyolcadik évadot. Az első összecsapást máris megnyerte, és – ki hitte volna – eddig neki jobb a marketingje. A zászlóhordozók előtt tartott beszéd egy zseniális szónok műve volt. Ahogy felvázolta a várható veszélyt, élénken ecsetelve Dany essosi rémtetteit, és mindazt a horrort, ami az Őrült Király lányának jóvoltából a birodalom uraira vár, az annyira ihletett és képszerű volt, hogy annak én is bedőltem volna. Némi kreatív ténykezelést leszámítva alapvetően nem is állított valótlant. A dothraki fenyegetés valós. Jamie érveinek gerincét is ez alkotta, és meg is győzte vele Lord Tarlyt. Qyburn pedig, hát ő valóságos polihisztor. A halott-támasztástól kezdve a robbantómérnöki szakmunkán át egészen a sárkányölő szuperfegyver kifejlesztéséig mindenben a hasznát lehet venni. Legfeljebb egy arcnélküli gyilkos tudná meglepni. Milyen kár, hogy kedvenc specialistánk épp felhagyni készül a szakmával.

Arya. Tudtam én, hogy meggondolja magát, amint hírét veszi a fattyúk csatájának! Jon említésére mintha egy hosszú álomból ébredt volna. Szívszorító volt nézni, mennyire közömbös, miközben Meleg Pite töri magát és próbál vele barátkozni. De kölcsönkenyér visszajár: Nymeria sem volt túlságosan meghatva a viszontlátástól. A Starkok sorsa mindig is rímelt a vérfarkasaik nevével és sorsával. Nem tudom, hogy Nymeria távozása vajon mit jelenthet Arya jövőjére nézve. Eljut még Deresbe? Vagy más utat szánt neki a sors? Egy beígért találkozással még tartoznak nekünk a készítők.

Melisandre. Aki veszített egyet, nyert viszont kettőt. Akárhogy is nézem, a Vörös Asszony végső soron még jól is jött ki Stannis halálából. A Trónok Harcának Legértékesebb Játékosa címére immár két jelölt is akad, és ki tudja, kivel bővül még a névsor. Az biztos, hogy Dany szívesen bővítené titulusainak számát, Jon meg így is, úgy is teszi majd a dolgát a jóslattól függetlenül. Melisandre javára kell írni, hogy ezt a találkozást szépen összehozta, és lám, kislányokat sem kellett élve elégetni ahhoz, hogy a Fény Urának kedvében járjon. (Aki továbbra sem tűnik ideális alternatívának az Éjkirállyal – vagy az őt mozgató istenséggel – szemben. Őszintén, egyik véglet rosszabb, mint a másik.)

Észak. Hát, én nézem, nézem, de nyomát sem látom a beharangozott testvérviszálynak. Persze, megátalkodott Stark rajongóként, nem is vártam mást. A Jon és Sansa viszony szilárdabb mint valaha. Nincs értelme azzal foglalkozni, mit mondanak a színészek, az igazság ott van a képernyőn. Sansa aggódik Jonért, ezért merészel szót emelni mindenki előtt, Jon pedig, amennyiben aláásva érzi magát, előbb talán tartson privát eligazítást a húgának, és csak azután folyamodjon nagy nyilvános bejelentésekhez, úgy nem érheti meglepetés. Ez persze írói döntés, és dramaturgiai okból van rá szükség, elvégre Kisujjnak is kell csontot dobni, hadd higgye azt, hogy még lehet esélye Sansánál.

Jon tehát elindult Sárkánykőre, hogy találkozzon Danyvel. Mi fog ebből kisülni? Én úgy gondolom, az előjelek kedvezőek. Tyrion személyében olyan közvetítő jutott a párosnak, aki egy rázós kezdet esetén is képes lehet elsimítani a bukkanókat. Dany részéről számítok egy kis erődemonstrációra. Úgy is kell, nem haverkodni jött ide, hanem átvenni a hatalmat. Ebből nem lesz probléma. Jon ebben az epizódban világossá tette, hogy nincsenek politikai ambíciói, azért képviseli Északot, mert megkérték rá, fő kötelességének mindig is az emberek és az otthona védelmét tartotta. Térdet fog hajtani Danynek? Ha Dany fogékonynak mutatkozik a Mások-témára, akkor, úgy gondolom, igen. Jon bármit megtenne a segítségért cserébe. Bármit. Habár nem lehetetlen, hogy Danynek előbb bizonyítania kell. És vice versa.

Vissza a kriptába. Azért Kisujjtól elég nagy bolondság volt Jont provokálni. Vagy mégsem? Ha a káosz ura jó valamiben, akkor az az emberek gyenge pontjainak kitapintása. És Kisujj most ideget ért, nem is akármilyet. Próbálkozott több irányból, de a várt reakció el-elmaradt. Jonnak arcizma sem rándult, mikor Nedet, majd Catelynt említette, és a halott testvérekre tett utalás is lepergett róla. A gátlástalan hízelgésre, hogy ő az utolsó esély a nagy háborúban, Jon csak egy megvető oldalpillantással felelt. Nem tudsz te engem felhergelni, haver. Aztán Kisujj, amolyan próbaképpen, megemlítette Sansát. És Jonnak csak ennyi kellett. Olyan hangfekvésben rakta helyre Kisujjt, amilyet még nem hallottam tőle. Ez az intenzitás, úgy láttam, még Kisujjt is meglepte. Pedig talán nem kellett volna.

Ez tipikusan olyan sorozat, amiben nagyon nehéz bármit is előre megjósolni. Martin (a könyvek szerzője) sportot űz abból, hogy megcsúfoljon minden műfajból adódó várakozást. Kevés a klisé. De ha egyszer úgy alakulna, hogy valaki fegyvert fog a fejemhez, és azt mondja, márpedig muszáj fogadnom valamire, akkor, azt hiszem, az északi történetszállal tennék egy próbát. Jon és Sansa össze fognak házasodni. Miért? Mert muszáj lesz nekik, ha meg akarják tartani a hatalmat. A káosz hátterében Kisujj áll majd – ki más – és az általa kiszivárogtatott skandalum, hogy Havas Jon, Észak megválasztott királya nem Ned Stark fattya, hanem egy Targaryen. A Targaryenekkel szembeni ellenszenv nem titok Északon. Erre már ebben az epizódban is láthattunk példát. Jon már azzal maga ellen hergelte a közhangulatot, hogy hajlandónak mutatkozott találkozni egyikükkel. Ha híre megy, hogy ő maga is tagja a családnak!

De Kisujj honnan tudná ezt? Mikor az ötödik évadban ott állt Lyanna szobra előtt Sansával, úgy gondoltam, már eleve tudja. De most inkább arra hajlok, hogy Bran és Sansa kihallgatott beszélgetéséből fog rájönni. Végre itt a lehetőség, amire várt. Ahogy délről felszivárognak a nyugtalanító hírek – tomboló dothrakik és megvadult sárkányok – úgy nő az esély a pártszakításra. Hát ha még valami pletyka is elterjed Danyről és Jonról. Összemelegedtek. Hát persze. A Targaryenek egymás közt szaporodnak. Tipikus. Jon Snow/Targaryen/Sandben nem lehet megbízni. Prédául veti oda Északot az Őrült Király lányának, egy újabb “idegen szajhának”.

Persze nem mindenki veszi be a dumát. Ez lesz a baj, mert ettől szakad ketté Észak. Lord Royce Sansát favorizálja majd, míg a Karstark és Umber gyerekek Jon mellett törnek lándzsát. Az egybegyűltek fele bőszen hangoztatja majd, hogy a Targaryen vérrokonság nem számít, csak az, amit Jon letett az asztalra, félig amúgy is Stark. De a rossz fele, mondják majd a többiek. Ha utóda születik, az nem Ned Stark unokája lesz, megszakad a több ezer éves vérvonal.

És itt jön a fordulat. Meg Sansa. Aki soha egy pillanatig sem dőlt be Kisujj intrikáinak. Egye fene, most már megkockáztatom, ő és Lyanna Mormont rendezték meg a színfalak mögött a királyválasztást. Az a lopott pillantás, amit a második részben Sansa Kisujjra vet, miután Jon ráhagyja az irányítást, nem a feléledő királynői reményeknek szól, hanem ijedtséget sugall, hogy, jaj, pont ezt nem akartam. És úgy kerek a történet, hogy a végső vitát is ő rendezze le, amolyan mosolygó sötétlóként. Ha Jon nem a féltestvére, akkor hozzámehet feleségül, és szülhet neki megfelelő pedigréjű utódokat. Észak egyik ura sem köthet bele a választásába. Ez a megoldás mindenkit kielégít. Kivéve Kisujjt, aki a saját csapdájában fogja meg magát. Egy füst alatt valami indokkal még ki is lehet végezni. Jon marad a király/az úr Deresben, mert ha tucatszor nem rágták a szánkba, akkor egyszer sem: aki elveszi Sansa Starkot, azé Észak. Ned és Catelyn szimbolikusan visszatér. (Bran az állapota miatt duplán kiesik a versenyből.)

Sam apjára visszatérve. Elég vaskosnak tartottam azt a monológot a nemes és makulátlan Tarly névről. Ja, a Tarlyk nem szúrnak hátba senkit, vagy mészárolnak le vendégeket esküvőkön, csak éppen megfenyegetik a kövér elsőszülött fiaikat, hogy ha nem mondanak le címükről és vonulnak önkéntes száműzetésbe a Falhoz, akkor az ebédlőasztalon végzik almával a szájukban több más elejtett vad között. Van pofája!

Samről nem írtam. Világos, hogy valamire rábukkan majd a könyvtárban, ami fontos a végjáték szempontjából, de hogy mi lesz az, arról fogalmam sincs.

Jorah meg egyelőre élni fog, hogy vakon követhesse Danyt. Nála nincs pecsétrendszer.

DarkEagle - 2017. 07. 31. 15:25

Na ez durva rész volt több tekintetben is.

Először is ahogy várható volt, ha két Targaryen beszélget abból, legalábbis elsőre nem sül ki semmi jó. :D Nagyon jó volt látni, ahogy Dany és Jon beszélgettek, látszott nagyon jól, hogy egy vérből valóak. Ugyan itt, a végére szokás szerint Tyrionnak hála a végére azért megbékéltek egymással és mehet a bányászás.

Cerice egyelőre vezeti a csatát és Dany-t nagyon durván alázza de csak mert, ahogy a rész legjobbja, Tyrell mama is mondta neki, nem kell mindig a legokosabbra hallgatni. Hát a következő részben már nem is fog és visszatér a jó öreg Dany. És ha már szóba került a Tyrell mami. Na ha valaki akkor ő most nagyon durván odapörkölt Cercei-nek. :D Én az ő halálát, már ha meghal ugye mert ki tudja, be is írom a legjobb 5-be mert ez valami brutális volt. Alig várom, hogy Cercei megtudja bár nem tudom, lehet, hogy a kis szerelme nem ér oda élve Dany reakcióját látva.

Cercei egyébként nem semmi kegyetlenséget leművelt Ellariával de most kivételesen az ő párján vagyok. Oberyn egy fair harcban halt meg, a nője meg megalázta konkrétan azzal, hogy egy kislánnyal állt rajta bosszút. Itt is igazából csak Ellaria lányát sajnálom bár kinézem Cercei-ből hogy igazából nem mérgezte meg hisz így csak még inkább gyötörheti őket. És persze a titok most már nem titok már mindenki tudja hogy a tesók kavarnak. Cercei tényleg nem játszik.

Azt is megtudtuk, hogy Euron nem ölte meg Ashát ami azért várható volt, hiszen múltkor megígérte Cerceinek hogy visz ajándékot bár az is igaz, hogy az a homoki leányzókra vonatkozott. Viszont így már biztos, hogy Asha egy ideig még megmarad. Dany úgyis meg és lekaszabolja Euront és kihozza Ashát ha tippelnem kéne.

És akkor a végére, egy újabb rettegőt kapunk hiszen Ujjas barátunk most félhet hiszen Bran is visszatért és elég szépen fel fogja forgatni az ottani életet, Jont előre sajnálom mikor megmondja neki honnan is származik. :D Ja és persze milyen szép kis családi találkozó lesz mikor jövőhéten megérkezik Arya is.

Nagyon jól össze lett rakva a rész csak bánom, hogy nem a Netflixen megy mert nincs akaratom meg kedvem kivárni amíg kifut az évad a sok spoiler miatt pedig ezt is darálva érdemes nézni.

harp - 2017. 07. 31. 16:47

DarkEagle

ha a sok spoiler miatt siránkozol, ne írd már le, hogy mik lesznek jövő héten, köszi!

Cave - 2017. 07. 31. 19:03

Amikor a tengeri csata után írtam, hogy Theon elmegy Yara-ért, senki sem reagált, aztán mégis :)

Shed - 2017. 07. 31. 19:47

Jó rész volt, tetszettek a Dany-Jon részek, meg a végén az is hogy a Töviskirálynő elmondta a frankót.

Az öreg Tarly csak elárulta a fajtáját. Mondjuk bírom az egynapos ostromokat. Egert két hónap alatt nem tudták bevenni, itt Égikertet max pár nap alatt.

Ami meglepett, Yara még játékban maradt. Bíztam abban is, hogy esetleg a kis Homokkigyót megmenti Bronn, de ugye ő ott van Égikertben.

Bár, ahogy a teleportálgatásokat nézem, akár köv. részben Királyvárban is lehet. Euron flottája most hirtelen a kontinens másik oldalán termett és ott ütötte szét a Makulátlanok hajóit, akik ott ragadtak a világ végén.

Mondjuk azt nem értem ,hogy akkor már egyáltalán miért engedték partra szállni a Makulátlanokat? Nem lett volna egyszerűbb az egész csapatot vízbe fojtani?

hiuz - 2017. 07. 31. 22:56

Ja, azt én is vártam volna, hogy Bronn (ismét) megkapja a jutalmát, ezúttal egy kiskígyó képében.

nade - 2017. 08. 02. 16:46

szóval…

Euron 2 rész alatt 4x áthajózta az óceánt, megkerülte egész westerost (közben 4x elhaladva Danerys otthona mellett)?
http://imgur.com/a/LRlwr

mindezalatt a éj/jégkirály még mindig nem jutott el a falig? stb stb

Eddy21 - 2017. 08. 02. 18:35

Remélem Bronn átáll majd Tyrion oldalára a végén, és megöli Jaimet vagy valami. Végül is nála jobban senki sem tudja mire képes pengével a kezében.

hiuz - 2017. 08. 02. 21:11

Jaimenek előtte még meg kell ölnie Cerseit.

Eddy21 - 2017. 08. 03. 09:12

Cerseit meghagynám Tyrionnak. : )

hiuz - 2017. 08. 05. 11:52

Áh, a csavaros jóslatokat illik betartani. :)

A kiskígyónak viszont még lehet van esélye. Bronn a spoilerek szerint olyat fog tenni, amivel bőven kiérdemli jutalomnak.

Tomifinn - 2017. 08. 05. 12:37

Jo volt ez a negyedik resz, nincs unalom ebben az evadban. Kicsit talan feluletesek ezek a hirtelen itt-ott termesek, de ertheto.

DarkEagle - 2017. 08. 07. 13:30

Miért, mit szeretnél kezdeni az itt-ott feltűnésekkel? Szeretnéd végignézni, ahogy utaznak mert szerintem így is túl rövid a sorozat nem kell még plusz fölös jelenet bele. :D Az 1. évad óta vannak ilyenek csak akkor még nem tűnt fel ennyire, szimplán most már nincs szájba rágva, hogy mennyi idő ment el, ennyi. De nyilván nem 2 perc alatt teszik meg az utat.

Rammsch - 2017. 08. 07. 13:37

Azért egy 3 másodperces snittre egy fekete hátérrel fehér szövegre csak futná… oké, kicsit furcsa lenne, de nem furább ennél…

DarkEagle - 2017. 08. 07. 13:53

Ami a 4. részt illeti, nagyon örültem, hogy ki tudtam bírni a szivárgás ellenére, és hál’ Isten spoilert se láttam. Megérte várni a jó verzióra mert zseniális rész volt. De akkor szépen sorban.

Arya for pres és akkor mindent elmondtam. Nem is tudom mikor röhögtem ennyit GOT részen, mint a mostanin. Az apró kis oltások amit odatolt Sansának zseniálisak voltak. Idősebbek lettek de az 1. évadban látott viszonyuk igazából nem változott. A három kis tesó találkozása is felejthetetlen lett számomra. Bran még mindig robotgép, és így, hogy ő is igazolta Sansa előtt, hogy a húga meg egy gyilkoló gép, lassan hívhatnak egy pszichológust Sansának mert nagyon durván alul van maradva a többiekhez képest. Igazából nem lenne vele semmi gond de nagyon nincs rá jó hatással Kisujj. Nem tudom, hogy megérjük-e, hogy kap majd némi jellemfejlődést mert az 1. évad óta ő egy tipikus Lady és kb ennyi. Nem egy hülye lány de mindig ugyan az marad, nem úgy Bran vagy a tökéletes ellenpéldája Arya aki egyedül legyilkolt lassan már mindenkit akik csak ártottak a családjuknak.

Az Arya – Brienne harcra nincsenek szavak, kitört belőlem a fanboy és örömömben vihogtam kb annyira epic volt. Sansa és Kisujj feje mindent elmondott. Mi lesz szerencsétlen lánnyal ha Jon hazajön és Bran elmond neki mindent, na az viszi be neki a végső ütést. :D Olyan jó kis poén lenne ha nevető 3-ként Arya átvenné a Vastrónt. :D Bár nem hinném, hogy ő akarna királynő lenni, inkább valami katonai vezető lehetne mint Jaime. Vagy akár valami komolyabb cím hiszen nem csak jól harcol de jó kém is lehetne.

Arya spinoffot a népnek és éljen soká Maisie Williams!

És akkor Dany: Jonnal ketten nagyon jó párost alkotnak látszik, hogy a két színész élvezi, hogy együtt játszhatnak. A barlangos jelenet remek volt csak úgy izzott köztük a levegő és nem csak szexuális értelemben véve. :D Bár tudom hogy sok fangirl álma vált valóra pláne Davos kijelentése miatt. XD

A “Band the knee” meg egy újabb Dany aranyköpés lett ezt már leszögezhetjük. Néha elég zavaró, pláne, hogy kijelenti, hogy segít de Jon azért boruljon le, mert mit számít a túlélés mellett büszkeség. Vártam, hogy Jon visszavág erre, hogy “Jogos, akkor miért nem segítesz csak úgy hajlongás nélkül?” No mindegy!

Ami viszont nagyon tetszett és mindig is ezért szerettem Danyt, hogy végre már isten tudja mióta, megint a saját kezébe vette az irányítást. És meg kell mondjam 100%-ig egyet értettem vele ami Tyriont illeti. Lehet, hogy a kis törpénk felesküdött Cersei ellen de a bátyját nyilván nem akarja beáldozni ezért se mert kockáztatni de hát senki se parancsol Danynek és teljesen jogosan odament és szépen lerohanta a sereget, viszont azt azért jegyezzük meg, mert sokan ellene fordultak most a neten, hogy megint őrültem viselkedik mint az apja. De ennek semmi köze nem volt ahhoz amit a Király akart csinálni. Ez színtiszta taktika volt. Vitte a ki tudja hány ezer dotraki seregét, akik megjegyzem brutálisak voltak, plusz vitte a kis kedvencét is. Vihetett volna 3 sárkányt is és akkor nem kell a sereg de ugye Jon javaslatára, (ami szintén remek volt, hogy tőle kért tanácsot, ami nagyon jól előrevetíti az ő kapcsolatukat) úgymond “békésebb” módon intézte el. És azért ja, nem várható el tőle, hogy a végjátszmában csak üljön és várjon, hogy a katonái intézzenek mindent, az tetszett a legjobban, amikor azt mondta, hogy milyen királynő lenne ha nem kockáztatná ő is az életét a csatamezőn. Ez különbözteti meg az Őrült Királytól és igazából az összestől. Danyben ott az őrültség ez tény de ő inkább Raeghar vagy Aegon mintsem a Király vagy Viserys.

És akkor a végére belebegtették, hogy mi lenen ha Jamie meghalna. Hát én ebben nem hiszek tuti megmenekül. Egyébként most kivételesen át tudtam érezni a fájdalmát mert durva látvány volt a harcmezőn ahogy porladnak el az emberek. Ja és igen úgy fest az a kis újpuska izé működő képes és meg kell mondjam a készítők végig fenn tartották bennem a feszültséget, hogy na akkor lehet beáldozzák Drogont? De egyelőre nem, bár nyilván ha marad is Danynek sárkánya akkor az Drogon lesz.

DarkEagle - 2017. 08. 07. 13:55

@Rammsch: WUT? Írják ki fekete háttérre, hogy eltelt X nap, hogy ne rinyáljon a fotelnépe, hogy milyen hamar megfordulnak az emberek a sorozatban egy út alatt? Ne legyünk már röhejesek ha kérhetem. Ennyi képzelőereje legyen már egy embernek. Ez nyilvánvalóan nem írói hiba csak nézői képzelő erő hiányzik.

Rammsch - 2017. 08. 07. 14:12

Ha több ezer embert zavar a “teleportálás”, akkor csak van benne valami…

Egyszer tuti lesz olyan, hogy valaki végig számolja, hogy mondjuk a sorozat kb. hány évet ölelhet fel… elég nehéz dolga lesz. :D

DarkEagle - 2017. 08. 07. 14:34

Láttam már ilyen képeket de ettől még nem lesz hiányosabb a sorozat maximum akik mást se csinálnak csak az ilyen fölös dolgokat számolgatják unatkozni fognak. :D Engem jobban érdekel a történet az ilyen dolgokat meg beleképzelem ha épp eszembe jut mert azt azért elmondom, hogy nekem pl fel se tűnt Euron vagy más utazgatási sebessége mert egyáltalán nem is érdekel. :D

Rammsch - 2017. 08. 07. 15:25

Annyira engem sem… viszont a cliffhanger annál inkább, gondolok itt arra, hogy most akkor mi lesz itt Jamievel… azért nem hiszem, hogy a GoT-nak cliffhangerre lenne szüksége ahhoz, hogy várjam a kövi részt. :D Mert még ha az évad végén jön, akkor még oké… de így… :)

Randal - 2017. 08. 07. 15:59

DarkEagle:

Sansa egyáltalán nincs elmaradva a testvéreitől, sőt.
Gyakorlatilag az összes Stark közül ő az egyetlen, aki “ért” a diplomáciához és a háttéralkukhoz. Lehet, hogy a döntései nem mindig jók, de tisztában van vele, hogyan működik Cersei és Kisujj.
Azt se felejtsük el, hogy megmentette Kisujj segét a Vale-ben és hogyan nyírta ki Ramsayt.
Szerencsétlen kiscsajnak kijutott a rosszból, csoda, hogy valamennyire még épelméjű.

DarkEagle - 2017. 08. 07. 16:12

Azért ne túlozzunk. Jon ugyan úgy ért a diplomáciához ha nem jobban elvégre ő egyesített 3 olyan népet akik sosem akartak haverkodni. Ő egyesítette újra Északot is pedig ő nem is igazi Stark. Sansa valóban tisztában van vele hogy mire is képes Kisujj meg Cersei mégsem tesz semmit, nyugodtan hagyja hogy ott járjon keljen a várban. Nagyon okos nőre vall valóban. Mondjuk nála az öccse Bran is rosszabb mert ha valakinek akkor neki szólnia kéne. Egyébként nem mentette meg ő Kisujjat, az a kígyó előre tudta, hogy Sansa úgyis mellé áll, lényegében Sansa a bábja volt mindig is.

Ramsayt meg aztán pláne nem nyírta ki. Jonék elintézték, odakötözték neki egy székbe ő meg kintről végignézte ahogy megeszik a kutyái. Ennyit csinált. Oké a sereget ő hozta de azt is csak azért kapta mert Kisujj úgy akarta. Szóval ja sokat szenvedett de az esetek 99%-ban a saját hülyesége miatt. Királyvárból rég leléphetett volna mégis maradt, konkrétan elárulta a családját csak, hogy ő életben maradhasson, na nem mintha sok választása lehetett volna.

Egyébként Arya sokkal többet szenvedett szerintem, egyrészt fiatalabb volt, látta ahogy megölik az apját, igaz Sansa is, látta, hogy megölik a maradék családtagjait is ugye Frey-ék és még lehetne sorolni mennyi szenvedésen ment át. Igazából mindegyik Stark gyerek de valahogy csak Sansa nem fejlődött, még mindig mások irányítják.

Shed - 2017. 08. 07. 16:21

A csata a végén jó volt, mondjuk valahogy nem jött át a 10,000 fős Lannister sereg, meg a 100,000 fős dothraki sereg, de azért ez csak nem egy Trója.

Az tetszett, hogy Drogon nem kapott valami baromi nagy sebet, látszott az is hogy a ballistákból kell még pár darab. Mondjuk itt megint felvet pár kérdést, hogy miért nem Királyvárat védték vele, de egye fene.

Most ha jó értem, a láthatatlan Lannister sereget csak sikerült felfedeznie Danynek :D

Akkor most ott tartunk, hogy elpusztult a kajaszállítmány, elpusztult egy teljes Lannister és Tarly sereg, valamint a hős szőke lovag a 30+ kg-os teljes lovagi vértjében beleesett egy mélynek látszó folyóba/patakba.

Remélem nem játszik II. Lajost, és ő azért ki tud mászni belőle. Nem szeretném ha az utolsó részeknél köszöntene be a realitás.

Mondjuk azt csipném, ha ennyit kapna, kb. mint Stannis. Meghal és kész. Nem is mutatják, véget ért a története, szavasz.

Shed - 2017. 08. 07. 16:43

Van még aki kételkedik benne, hogy Tyrion lesz aki elárulja Danyt és visszaáll a saját családja mellé? Legalábbis a bátyja mellé? Ahogy végignézte a Lannister katonák halálát, a tesóját, nagyon úgy tűnt, hogy ott lesz valami.

DarkEagle - 2017. 08. 07. 17:09

@Shed: Dany tudta már indulás előtt, hol van a Lannister sereg, hiszen mondja is, hogy náluk vannak az ellátmányok. Ami nekem érdekesebb, hogy panaszkodott, hogy nem lesz kaja erre felégeti az egészet. :D

Egyébként szerintem ez nem a teljes dotraki sereg, ahogy a Lannister bagázs se volt mind itt, bár nyilván a többség itt volt de az aranyat elvileg elvitték már.

Amiért én most nem, hogy Emmy-re de még Oscarra is jelölném ezt a részt a rész végi jelenet. Többek közt azért mert epic volt de a legtöbb díjat a kaszkadőröknek adnám ugyanis az alábbi videóból kiderül, hogy nem igazán használtak CGI-t, konkrétan felgyújtottak egy jó csomó embert és tényleg valódi robbanások voltak ami azért, pláne egy tévés sorozatnál nem kis dolog, még ha HBO is akkor is. Egyébként tavaly ugye a Fattyak háborúja most meg ez az a rész, legalábbis eddig ami nagyon durván bealázta Gagyivúúdot.

https://www.youtube.com/watch?v=pE2wcBeyNdk

Genna - 2017. 08. 07. 18:30

Az összes évad legjobb csatája volt :D Végre Danny nem csak ül és parancsolgat, hanem a kezébe veszi az irányítást :) És ez nem őrült lépés volt, hanem egy tökéletes harci lépés… Miért kéne neki megvárnia az utolsó részt egy ilyen harccal, ahol jó pár dothrakit meg a sárkányát beveti? Lannistereknek nem kell várnia és lerohanhatnak meglepiből mindenkit, Danny meg nem? :D Főleg, hogy nem Cerseit égette porig bosszúból, hanem “csak” a Lannister sereg felét. Tökéletes kivitelezés volt ez szerintem, nagyon-nagyon izgalmas résszel. Ez az évad a csaták évadja lesz ezek szerint :D A kis Stark egyesülés meg olyan várható volt… Nem tudom mások hogy vannak vele, de az összes nagy család közül egyedül a Starkok sorsa nem izgat annyira. Ők élnek ott távol északon mindenkitől, nem folynak bele nagy harcokba, a vastrónt se akarják… Mondjuk most Jon miatt lehet változni fognak ezek a dolgok és előbb-utóbb nem csak a mások fogják foglalkoztatni őt. Apropó mások, jó kis kidolgozás volt ez a barlang rajzos jelenet és végre Danny is úgy tűnik, hogy elhiszi legalábbis segíteni akar. Viszont én nem akarom, hogy összejöjjenek ez nem disney hercegnős mese hanem game of thrones… Jobbnál jobb meglepetésekkel állnak elő az írók és látvány jelenetekkel. Amit hiányolok, hogy az 1. rész óta csak nyavajognak a másokról, de semmit sem tudunk azóta róluk… Merre vannak, hol vannak. Elkezdhetnének északon csipkelődni is lassan, hogy előkészítsenek valami védekezés vagy támadás félét, de erről sincsen infónk… MI A FENE VAN ÉSZAKON azon kívül, hogy visszatért az egész Stark család? xd Vagy majd Arya letarolja az egész holtak seregét Bran vargolásával vagy mi? :D Meg annyi idő eltelt… Ha ilyen lassan sétálnak, hogy Jon fiú elhajózott, Euron már vagy 4x körbejarát mindent meg a Lannisterek is majdnem megfordultak akkor nem kell ide sereg, lassított felvételben mozognak :D Plusz a támadásnál ott kéne legyen Jon valami hadsereggel szóval… Letelepedtek piknikezni ezek a holtak úgy tűnik…

Shed - 2017. 08. 07. 18:40

Mióta Jon levágta a whitewalkert, azóta ő körbejárta egész északot segítségért, megvívta a fattyak csatáját, egyesítette északot, lement Sárkánykőre ami mint kiderült 1000 mérföld, a köv. rész trailere alapján meg vissza is megy északra.
Ez nem tudom mennyi idő, de Bran is hazaért Deresbe miután ő elment, úgy hogy őt az út jó részén vonszolta a mocsári csaj.

Ezalatt a mások meneteltek :)

Randal - 2017. 08. 07. 19:20

DarkEagle: Láttuk Jon mennyire diplomata. Semennyire. Az északiak azért álltak mögé, mert félig-meddig Stark és szavahihető, becsületes ember, plusz bizonyított már harcban és vezetésben, az meg feléjük igencsak erény, de ettől még nem ért a diplomáciához, ez látszott akkor is amikor Danyvel vagy bárki mással tárgyalt. Mondjuk úgy, a jelenlegi konvekciókat rúgja fel az egyenességével.

Most Sansa mégis mit csináljon Kisujjal? A Völgyet képviseli, nem véletlenül van ott. Szépen is nézne ki, hogyha az egyik szövetségest csak úgy kinyírnák.
Másrészt meg nem a bábja, tudja, hogy mit akar és nem bízik benne, de szüksége van rá és tanulhat is tőle, egyszóval kihasználja. A sereget meg nem csak úgy megkapta, hanem ajánlatot tett Kisujjnak, az meg azt hitte, most jól feleségül veheti aztán fityiszt mutattak neki.

Ettől függetlenül azokban a részekben látható volt, hogy az átélt szenvedések hatására mennyire nem tud/tudott megbízni senkiben és ez Jonra is vonatkozik, hisz nem tudta, hogy ő eddig miket tett.

Királyvárból mégis hogyan léphetett volna le előbb és mikor? Elsőnek Joffrey felesége volt, aztán Tyrioné. Utána az első adandó alkalommal lelépett Kisujjal, pedig akkor is benne volt, hogy átvágják.

Arya is sokat szenvedett, csak épp őt nem tette tönkre testileg és lelkileg pár szadista állat.

Nem értem miért mondod azt, hogy Sansa nem fejlődött. Gyakorlatilag őnála a sorozat arról szól és mindenhol ezt emelik ki, hogy egy egyszerű nemes kisasszonyból, a sok szenvedés és történések hatására mennyire változik meg és tanul meg túlélni.

GValami bizarr módon pont ezért néz fel Cerseire, hogy mit ért el és mit tanult tőle.

Ha azt nézed, Dany is kb. hasonló utat jár be.
Mindkettő tanulja, hogyan legyen jó/jobb, miközben a határon egyensúlyoznak, hogy inkább erőszakkal és a régi módszerekkel oldjanak meg mindent.

ar - 2017. 08. 07. 19:51

Nagyon tetszett, ahogy Brann elengedte a tort. Mint ahogy vizre teszel egy papirhajot, ovatosan, hogy el ne sullyeszd egy erosebb mozdulattal, ugy engedte utjara a tort. Biztos vagyok benne egyszerre latta a multjat es a jovot is amit eloidezette azzal, hogy atadta Aryanak. Nagyon szepen jatszotta el ezt az apro mozuladot a szinesz.

ar - 2017. 08. 07. 19:58

BTW Arya vs Brienne, a vegso mozulat amivel atveszi a lefogott kezebol a tort a masikba. Brienne honnan ismerte fel a mozdulatot? Van valami kozos ismeros aki alkalmazta ezt a fogast? Sandor, Tywin? Vagy csak egy elismero felmosoly volt?

WhiteWalker - 2017. 08. 07. 20:04

Fokozatosan emelkedik az epizódok színvonala, úgy h igen jó szintről indultunk. Az utolsó 15 perc Hardhome szintjén volt! Most akkor hány fős sereget ütöttek le a sakktábláról 10.000-t? Ezt hol mondják?

Shed - 2017. 08. 07. 20:46

10,000 főnek kellett volna védenie Kaszter hegyet, csak őket Jaime elvitte, egy kis őrséget hátrahagyva.

Valamennyi Lannister beért Királyvárba, mert az aranyat már bevitték. A maradék nagyja halt meg, valamint szerintem a Tarly és a síkvédéki átállt lordok serege is odaveszett. A csata elején nem csak Lannister Oroszlánokat láttam, hanem másféle zászlót is. Akárhogy is, egy Lannister sereg bedarálva.

Rammsch - 2017. 08. 07. 21:01

Szép is lett volna, ha csak Dany serege, és szövetségesei szenvednek mindig csorbát.

zolij - 2017. 08. 07. 21:32

Dany nem gyilkolta le a Lannister sereg nagy részét, mondták is a csata előtt, hogy nagyon elnyúlt a sereg vonulása, nem lesz jó így, mert nem lehet védeni.

WhiteWalker - 2017. 08. 07. 21:50

úgy néz ki, h az utolsó 3 rész nagyon mozgalmas lesz. Jon még sárkánykőn lesz aztán még a Falon túlra is kimerészkedik.Jó lenne még ha újabb infókat tudnánk meg a Másokról, mert már csak 9 rész van hátra :O Cersei sztem nem húzza ki a köv szezonig. Ha Euron nem árulja el a Lannistereket, akkor megeszem a kalapom. A Vasemberek léte az árulás és a hátbatámadás, főleg Euron akit hülyének néznek azzal, h majd persze ha megnyertük a háborút… LOL

Hardy - 2017. 08. 07. 21:52

Aki szerint Sansánál nem volt jellemfejlődés az eddig mi a pöcsömet nézett?? Nagyon komolyan változik a csaj, sztem ő okozza majd Kisujj vesztét is…

Tomee - 2017. 08. 07. 21:55

Aki szerint Sansánál nem volt jellemfejlődés az eddig melyik sorozatot nézte?? Nagyon komolyan változik a csaj, sztem Kisujj vesztét is ő okozza majd…

Legtornasz - 2017. 08. 07. 21:58

Értem én, hogy látványos a szekérkaravánok felégetése, de nem azért hisztizett a szőke kislány, hogy nem tudja etetni a seregét? Erre felégeti a teljes égikerti élelmiszerzsákmányt? És akkor most honnan lesz élelem?

A Lannister sereg is szép egyenes vonalban állt fel, szépen végig lehetett volna pörkölni, oldalról támadva.

zolij - 2017. 08. 07. 22:04

Legtornasz: azért 10-20 szekér felégetése elég messze van a teljes égikerti ellátmánytól, főleg hogy szerintem azokon a szekereken nem is az volt.

Blobov - 2017. 08. 07. 22:07

@Legtornasz: pont ez jutott eszembe, hogy tök fölösleges volt bevetni a dothrakiakat, mert elég lett volna keresztben és hosszában végigszőnyegbombázni Drogonnal, annyira esélytelen volt a Lannister bagázs.

Amúgy hihetetlen, hogy a nézőknek elég egy látványos, de azért bugos csata, 9,9 az imdb-n… pedig mi volt még benne? Egy kínos családi jelenet, amiben mind a színészek, mind a forgatókönyv szarul teljesített (az őrök ugye nem hisznek abban, hogy Arya az, bezzeg Sansa igen; a reakciók életszerűtlenek, de a két csaj arca is végig az). A tőrös jelenetekről üvöltött, hogy egy célja van: Aryanak valyriai acélt adni. Az erdő gyermekei fehér krétával festenek, de a Mások szeméhez találtak olyan kék festéket, ami évezredek után se mállott le. Missandei meg ugye nyilván a lépcsőn, a dothrakiak között fejti ki nemi életét…

6/10 szerintem, de csak a csata miatt.

Blobov - 2017. 08. 07. 22:11

Miért utál a blogmotor?

clegane - 2017. 08. 07. 22:55

Dany és az ellátmány beszélgetése arról szólt, hogy az Unsullied-ék Casterly Rockban nem tudnak maradni, mert onnan még a környékről is elvitték a kaját a furfangos Lannsiterek.

Ám ez a csata a kontinens túlsó oldalán játszódott, Királyvárhoz és Sárkánykőhöz közel. ami kaját itt vittek magukkal, azzal nem tudta volna jóllakatni a kontinens másik felén állomásozó kastélyban lévőket.

Hero - 2017. 08. 07. 23:44

Bronnak tényleg kijár az a vár, most is megmentette Jamie életét. Bár utóbbinak ez méltó halál lett volna, csatában, hősies körülmények között:D

Brynden Rivers - 2017. 08. 07. 23:55

Jó volt de már megint teleportáltak több 10.000 embert, bár most legalább csak 100-200 km-t, és nem 1000-et.

A Mások és a Tél amúgy nagyon kényelmesen haladnak, reálisan számolva kb. egy év telt el Hardhome óta.

yagami - 2017. 08. 08. 00:30

Sárkánykő közel van, nyilván nem egyik pillanatról a másikra értek oda. Pusztán nem mutatták az eltelt időt ( felszállnak, elszállítják őket, leszállnak, odaérnek stb. ). Ami nem is baj… Ezt most én egyáltalán nem éreztem annyira zavaró “teleportálásnak”.
Mondjuk én Greyjoyékat is megtudtam magyarázni magamnak azzal, hogy a flotta egyik része a Vas-szigeteken maradt, onnét meg ugye könnyebben eljutnak Kaszter-hegyre.

Sokan írják, hogy milyen lassan menetelnek a holtak, hogy még mindig nem értek oda. Szerintem nem az volt, hogy a 2. évad végén elindultak és onnét mennek egészen mostanáig és a cél a fal… mert az tényleg vicces lenne. Szerintem csak még nem akarnak támadni és kész. :D Hogy miért az jó kérdés, de ha akarnának már rég a falnál kéne, hogy legyenek. Ha Jon a Fal túloldalára merészkedik talán többet is megtudhatunk.

caveman - 2017. 08. 08. 00:51

A White Walkerek (és a holtak) nem sietnek szerintem sehová, bőven kivárják, míg délen (Kings Landing) is tél lesz. Idejük bőven van, elég hosszan vártak a tél eljövetelére is, az ő időszámításukban egynéhány hónap ide vagy oda nem hinném, hogy sokat számít.

DarkEagle - 2017. 08. 08. 01:08

Nyilván a Holtak serege se szimpla idióta zombi sereg mint a Walking Deadben akik csak agyat akarnak enni. Kivárják amíg az emberek elpusztítják egymást vagy legalábbis a többséget azoakt majd szépen bedarálják újabb tagoknak maguk mellé és akkor fognak megindulni. Na meg fentebb írta valaki hogy még szinte semmit se tudunk róluk csak hogy az erdő lakó nimfák vagy kik alkották őket hogy megvédjék magukat az emberektől. De azt meg ugye megint csak nem tudjuk hogy a Fehér nép mi a fenéért akarja elpusztítani a nimfákat, mondjuk ezt már megtették tavaly szóval mindegy is. De a lényeg, anno már nem tudom hány 100 évvel ezelőtt legyőzték az emberek a sétáló hullákat szóval nyilván most nem fognak kapkodni, nem azért nem értek még a falhoz mert nem akartak hanem mert sereget toboroznak ahogy fentebb is írtam. :D

Évad végére tuti hogy elérik a falat mert az utolsó évad 100%, hogy a velük való harcról fog már teljesen szólni és nem a picsák viadaláról. :D

Ami Sansát illeti én nem utálom őt és valóban sokat tanult a pajtásaitól de attól még ugyan az a beképzelt hülye pics@ aki volt. Most is mit csinált? Látta hogy a húga bealázta Brienne-t aztán morcosan elvonult. Előtte meg Bran-re nézett hülyén hogy WTF. :D Lehet hogy okos ez nem is vitatom de baromira nem mutatja ki. Dany is hasonlóan épült fel igen viszont nála megmutatkozott a tapasztalat amit idő közben felvett.

Egyébként Sansa sosem volt Joffrey felesége csak a menyasszonya. :D

Ami Jon diplomácia jártasságát illeti, neki pár résszel ezelőtt kellett belekóstolnia először és az, hogy nem hajolgat meg Dany előtt ahogy a királynő óhajtja még nem jelenti, hogy nem tudja mit jelent a diplomácia, hiszen alapból ezért ment el ő maga Davos-szal mert tudta hogy csak egy király tud meggyőzni egy királynőt, ezt el is mondta. Szóval nem csak a harci tudásáért meg az infói miatt lett belőle király, pont ugyan azon okok miatt választották meg királynak amiért Danyt elfogadták a dotrakiak, a makulátlanok vagy a rabszolgák etc. Egyébként pont ezért nem hajlonganak egymásnak Dany és Jon mert egyrészt mindkettő Targaryen ezért mindkettő makacs, ráadásul Jon még Stark is félig, plusz mindketten a saját közösségüket tartják szem előtt. Itt már a diplomácia rég nem számít mert nem egymást akarják elintézni hanem egy sokkal nagyobb ellenséget.

Utólag még hadd jegyezzem meg hogy nem arról volt szó hogy deresben minden 10-60 éves emberi lénynek gyakorolnia kell a harcmodorokat és majd később harcolnia? Sansánál nem hogy egy kardot de még egy villát se láttunk. :D Vagy ő majd Kisujjal kivárják amíg mindenki meghal és átveszik egész Westeros fölött az uralmat? :D

DarkEagle - 2017. 08. 08. 01:09

Benn maradt a kommentem! :/

Amúgy szakadjunk már le erről a ki mikor ér és hova dologról, egyáltalán nem fontos, soha nem is volt lényeges dolog a sorozatban. Nem ez az egyetlen logikai dolog amibe bele lehetne kötni.

Caeiro - 2017. 08. 08. 01:32

Csak egy valamit nem értek, mivel ruccant át a dothraki horda a szárazföldre? A szövetséges Greyjoy flotta megsemmisült Euron ellen ( 2 rajtaütés után) hogyan maradt annyi hajó, hogy ennyi lovast átvigyen? Jamie-nek annyi kellene, hogy legyen, egy ilyet nem lehetett anno túlélni. (vagy levetetik vele a páncélját süllyedés közben? Á, ne már!)

Shed - 2017. 08. 08. 06:12

Blobov:

Az évezredeket kibiró festékhez annyit, hogy az egyiptomi falfestések is kibirtak 4-5000 évet, ahol nem érte őket a nap meg eső. A királyok völgyében a sírokban végig szines festések vannak, de ha zsírkrétával irsz valamit a pincédben, az sem fog lekopni 1000 év múlva sem, mert nincs ami tönkretegye.

A trailer alapján következő részben Jon megismerkedik Drogonnal. Gondolom ott derül ki, hogy a sárkányok rá más szemmel néznek. Mondjuk lassan ki is kell derülnie a dolognak, mert Jon megy haza, Danyval és a sárkányaival legközelebb a Falnál fog találkozni.

A csata meg elviekben Királyvár alatt, vagy ahoz közel történt, tehát akár egy füst alatt lehetne ostromolni is a fővárost.

Kérdés hogy hol és mennyi Lannister sereg van még. Folyóvidéken van egy kisebb még, akikkel Arya találkozott, meg gondolom valamennyi Királyvárban. Dorne nem tudom ki lesz e hagyva a sorozat többi részéből, nekik van egy érintetlen seregük, és akárki is veszi át a Martellek halála után a hatalmat, gondolom nem áll be a Lannisterek mögé.

Ebben az évadban sztem Cersei és Dany megbeszéli hogy kié a korona.

A Drogon sérülése után, meg Jon erkölcsös beszédét követően gondolom Királyvár ellen nem mennek a sárkányok, szóval nagyon nagy ballistázás ott nem lesz.

Viszont most esett végre számszerűen szó arról ,hogy áll Észak. 10,000 vagy kevesebb hadrafogható ember. Tudom ez könyves téma, de ott meg írták hogy békeidőben volt fénykorában a Falon 10,000 fős Éjszakai őrség és háborúban ahoz csatlakozott volna egész Észak. Hány km a fal?

Blobov - 2017. 08. 08. 06:44

Shed: oké, de akkor miért csak a kék színt használták? A többi rajz miért nem színes?

Shed - 2017. 08. 08. 08:38

Blobov:
Mert a nagyon gonosz, jéghideg kék szemüket mindenképp ki kellett emelni, hogy a tv nézők előtt is egyértelmű legyen, hogy azok ott nem hóemberek kezükben seprűvel, hanem ők a Mások :)
Passz, egyébként nem tudom.

Mazsola - 2017. 08. 08. 08:46

Szerintem egyáltalán nem lehet panaszunk, a 4. rész ismét egy rendkívül látványos és jól felépített film lett.
Csak Dany-nek ezt az “égessük fel az élelmiszer-karavánt, mert milyen jól néz ki már!” – ökörségét tudnám feledni… Ilyet egy józanul gondolkodó vezető nem csinál. Bőven elég lett volna, ha az első tucat Lannister katona látványos elégetése után körbeveszik őket a dothrakik, és AKKOR ajánlja fel Dany a megadást. A látványossága ellenére a csata egy felesleges és ésszerűtlen ember és ellátmány áldozat volt.
(persze itt megint bejön a kiszámíthatatlan Targaryen őrület-faktor..)

Mazsola - 2017. 08. 08. 08:57

Tényleg, a sárkányok tudnak úszni? :)
Mert ha igen, akkor van egy tippem hogy éli túl Jaime…

Shed - 2017. 08. 08. 09:45

Mazsola:

Mikor kicsik voltak, akkor még tudtak. Volt egy jelenet mikor hajóval mentek, és a sárkányok azzal szórakoztak, hogy mint a repülőhalak a víz alá merültek, megfogták a halat, kiugrottak a vízből, feldobták a levegőbe a halat, lánggal a levegőben megsütötték, majd ott a levegőben megették. Nem is tudom melyik évad volt, de akkor még akkorák voltak mint egy nagyobb macska.

noodles - 2017. 08. 08. 10:08

engem csak az zavart, hogy amikor Bronn először rálőtt Danyre, utána fogja magát és még egyszer ráfordul a balliszta elé. naná, hogy akkor meg eltalálta.
amúgy szerintem közel sem volt itt a teljes lannister és dothraki sereg sem.
Bizonyítani, hogyan fogják majd, hogy John Targaryen gyerek? Mert az, hogy Bran ezt benyögi még édes kevés. Ja igen Bran….hát mekkora egy érzéketlen gyökér lett belőle :D

Mazsola - 2017. 08. 08. 10:36

Shed,
köszi, igen már emlékszem, szóval elvileg tudnak… úgyhogy lehet várható egy gyors párbeszéd a parton mielőtt Jaime megfulladna:

Tyrion: öööö… légyszi, ugorj már le a bátyámért.
Dany: oszt mér tennék ilyet?
Tyrion: mert minden látszat ellenére tök jó fej, és amúgy is most én jövök neki egyel..
:)

noodles,
Bran mondandója – mivel úgy tűnik mindenkiről tud mindent, – néhány súlyos egyéni titok (mint pl. a “káosz egy létra” beszólás volt) fellebbentésével IGEN hitelessé válhat. Szóval mást nem igazán lehet elképzelni az R+L=J leleplezés forrásának. Hacsak nem Howland Reed, de ő tulajdonképpen nincs is a sorozatban, azt az egy kardozós jelenetet kivéve.

Mazsola - 2017. 08. 08. 10:38

Ja, mondjuk Jon Targ mivoltának bizonyításához lehet elég lesz ha a sárkányok látványosan megközelítik barátilag, de ezt már felvetettétek korábban.

zolij - 2017. 08. 08. 11:07

Caeiro: Danynak az öbölmenti mesterektől is vannak hajói (előző évad végén szerválta őket), plusz kérdéses, hogy a Dorne-i hajókat is elvitték-e Yara-ék (szerintem nem). Emellett pedig Dragonstone nincs messze a szárazföldtől, szóval akár többet is fordulhatott a rendelkezésre álló hajókkal (továbbá szerintem ez nem a teljes dothraki sereg volt).

clegane - 2017. 08. 08. 11:09

Mazsola: na ha ott leállt volna parolázni, akkor pont jól rá tudják fordítani az álldogáló sárkányra a dárdavetőszekeret aztán nézhet.
de tényleg hogy tudta volna elvinni a sok szekér kaját, ha ott leáll cipekedni, kijön Királyvárból a sereg nagyobbik része (ami már beért), aztán hátbatámadják. van, amikor pont elég eredmény felégetni az ellenfél ellátmányát.

Potter - 2017. 08. 08. 13:14

Remelem Martin humoranal van,es az egesz sztori ugy er veget,hogy a Masok megerkeznek a Falhoz,veluk szembe pedig a megmaradt emberiseg,akik tullepve onos erdekeiken,az osszefogast valasztjak az ellenseggel szemben.

hiuz - 2017. 08. 08. 13:16

Szóba került az Arany Kompánia is. Kár, hogy ennyiben ki is fog merülni a sorozatban a szerepük. A könyvben Jon még a hóban döglődik, Danyt pedig egy horda dothraki nézegeti egy kiadós gangrape céljából, mikor a Blackfyre(?) kölyök az Arany Kompánia társaságában már Westeroson bulizik.

Aszusz - 2017. 08. 08. 13:50

noodles: “Bizonyítani, hogyan fogják majd, hogy John Targaryen gyerek? Mert az, hogy Bran ezt benyögi még édes kevés.”

Szerintem ezt nem nagyon kell bizonyítani. Bárki, akinek egy kis esze van, azonnal belátja, hogy ez így logikus. Csak azért nem történt ez eddig meg, mert a Becsületes Ned Stark a saját fattyának vallotta, és miért tenne ilyet, ha nem az övé a gyerek? Azonban ha valaki felveti ezt a lehetőséget, elgondolkoznak rajta. (Tyrion és Varys mindenképpen, szerintem Jaime is). Az, hogy Jon valójában Lyanna és Rhaegar fia, mindent megmagyaráz (Becsületes Ned nem csalta meg az asszonyt, ellenezte a Targ gyerekek megölését, tehát megmentette Jont), időrendileg is stimmel a dolog. A kérdés az, hogy Jon törvényes-e vagy sem, illetve hogy ennek bármilyen szerepe lesz-e.

@Csak egy valamit nem értek, mivel ruccant át a dothraki horda a szárazföldre?

Konkrétan elhangzott, hogy van még elég hajó ahhoz, hogy a Dothrakiakat átvigyék a szárazföldre. Azt hiszem, Tyrion mondta, mikor próbálta meggyőzni Danyt, hogy tartsák magukat a tervhez.

Alexejevic - 2017. 08. 08. 13:58

Aszusz!

Egyrészt Jon származását senki nem tudja bizonyítani, hacsak Howland Reed nem mászik ki a mocsárból, majd Bran bizonyítja képességét és ráerősít. De semmilyen jelentősége nincs, hiszen Jon még ha törvényes örökös is, Cersei, Euron nem fognak meghajolni előtte. Más “erő” meg már nincs, aki támogathatná/ellenállna neki. Mert ugye Észak és a Völgy már felesküdött rá így is. Az meg, hogy a neve Havas vagy Targ… Jó, nyilván nem mindegy, de nagy jelentősége nincs.
Annyiból lehetne jelentősége, hogy meglegyen a Targ vérfertőzés:D Plusz Dany jobban elfogadná maga mellé. Bár szerintem ez a dolog akkor fog kiderülni (ha ki fog), amikor már összeboronálják őket.

T. - 2017. 08. 08. 14:16

A barlangban talált rajzok nem “kréta” rajzok voltak, hanem szerintem vésetek, a WWk szeme pedig valamilyen ásvány lehetett, ezért nem kopott le..
Végre működött a Dany-Jon kémia. Kár, hogy megy még a BTK szöveg, ahelyett, hogy csak simán szövetséget ajánlana Jonnak, mint ahogy anno Jaraval is meg tudott egyezni. Azért remélem hű marad önmagához a sorozat és nem írnak kettejük közé romantikus szálat (max. a végén egy Azor Ahai – Nissa Nissa jellegűt).
A sztori szerintem jól halad előre, már meg kellett szoknunk, hogy lényegtelennek tűnő párbeszédeket (Bronn-Jaime) és jeleneteket (Missandei-Grey Worm) látunk a számunkra fontosnak tűnő dolgok helyett. pl. nem értem, hogy Bran miért nem kezd el mesélni arról, amiket látott? Mert ok, hogy sok minden van a fejében, elveszett a személyisége, de a látomásait ettől függetlenül megoszthatná – vagy lehet, hogy látja a jövőjét és azt, hogy ennek nem lenne rá semmi hatása?… Valamilyen magyarázatot adhatnának. Arra kíváncsi leszek, hogy Arya mit fog lépni Kisujjal szemben, hisz anno szemtanúja volt, ahogy Kisujj és Tywin szervezkedtek Robb ellen. Ennek kell legyen következménye – szívesen megnézném Sophie Turnert, mint faceless Arya-t, amint kipróbálja az új tőrét :).
A csatajelenet nekem nagyon tetszett, leszámítva azt a végtelen mennyiségű mázlit aminek köszönhetően Jaime és Bronn megúszta a tüzet, mert az kicsit hülyén jön ki, h mellettük kb. mindenki ég, ők meg köszönik, lovagolnak tovább. Azért viszont komolyan izgultam, hogy máris kiiktatják az egyik sárkányt, hisz eddig az évadban csak Cercei malmára hajtják a vizet. Viszont ha Jaime feljön a víz mélyéről (márpedig valszeg fel fog), akkor mérges leszek.
Az 5. rész szerintem építkezés lesz az évad végjátékára, max. 1 falon túli snittel a végén, de az irány jó, én epic utolsó részekre számítok. :)

DarkEagle - 2017. 08. 08. 15:01

Ne vicceljünk már emberek. Hogy a fenébe ne lenne lényeges szempont, hogy Jon Targaryen vagy sima Snow? Dany egyedül a büdös életben nem fogja tudni tovább vinni a Targaryen dinasztiát, ebben a tekintetben pont úgy jelenleg mint Cersei, igaz ők még kamatyolhatnak egymással. :D Viszont Danynek nem lehet gyereke se amíg a nap kel nyugaton meg stb. Szóval az egyetlen aki tud Targaryen kölyköt nemzeni az Jon. Nem tudom ki nem figyelt eddig oda de fentebb is írta már valaki, hogy minden eddig történt dolog arra utal, hogy Jon megfogja tudni hogy ki is ő és a végén el is fogja fogadni a címet és a történelemben először Targaryenek uralják az egész Westerost. Az északiaknak úgyis tök8 hogy ő Havas vagy Targaryen de Jonnak nem hiszem hogy ne lenen fontos és ne feledjük az anyja Stark szóval ja.

Bran meg teljesen jó lesz arra hogy bizonyítsa a dolgot hiszen mindent lát, mond pár olyan dolgot amit csak bennfentesek tudnak mint pl ugye Kisujjról is mondott vagy Aryáról vagy Sansáról és máris mindenki hisz majd neki.

Amit nem értek, hogy miért kell belekötni olyan dolgokba mint a falfirka, vagy a katonák elégetése. Háború van és Dany még így sem ölt ártatlanokat. Érdekes hogy Cerseit nem igazán látom hogy piszkálnátok pedig ő szó szerint ellopta a családjának a koronát, csomó embert megkínzott majd felrobbantott, most is folytatja. Azt meg senki se higgye a kis naiv lelkével hogy Dany feléget pár katonát és hirtelen mindenki megáll és leteszi a fegyvert. Ez baromság. :D

Viszont ha látta valaki a kövi rész előzetesét akkor pár kérdésre már abban választ kapunk, ennyit mondok.

DarkEagle - 2017. 08. 08. 15:02

Egyébként @T. jól mondta a falfirkák nem krétával készültek hanem vésték őket, ennyi a történet.

Wyrr - 2017. 08. 08. 15:18

“Viszont Danynek nem lehet gyereke se amíg a nap kel nyugaton meg stb.”

Ez elhangzott valaha is a sorozatban?

Mert Mirrinek kellett volna mondania, de ő nem mondott ilyet.
A könyvben szerepel, igen:
“When the sun rises in the west and sets in the east,” said Mirri Maz Duur. “When the seas go dry and mountains blow in the wind like leaves. When your womb quickens again, and you bear a living child. Then he will return, and not before.”
De sorozatban csak ennyit jósol:
“”When the sun rises in the west, sets in the east when the seas go dry. When the mountains blow in the wind like leaves.” És itt elhallgat, elfordul, és faképnél hagyja Danyt.

(Ráadásul a könyvben minden jel szerint azóta már el is vetélt egyszer, tehát ott is képes teherbe esni.)

Mazsola - 2017. 08. 08. 15:47

DarkEagle,

Egyetértek, a Tűz és Jég dala Jon-ban testesül meg, mint Targ és Stark, így valójában ő a leginkább főszereplője ennek az eposznak – vélhetően tragikus véggel…

Egyébként szerintem nem olyan lehetetlen, hogy egy még olyan kiváló nehézgyalogság is, mint a Lannik, ne adnák meg magukat egy soha nem látott szörnyeteg láttán, amelyik 5 másodperc alatt képes végezni egy komplett szakasszal… Az égető bemutató megvolt az első percben, + a dothrakik is iszonyatos pusztításra képesek, szóval ez a két fenyegetés bőven elég kellett volna legyen, hogy a maradék Lannister hadtest megadja magát. Kár volt ennyire legyakni őket, de hát az első düh nehezen állítható meg.

Az élelmiszer felégetésére viszont továbbra sincs semmilyen értelmes válasz. El lehet azt szállítani dothraki + sárkány védelem mellett, még akár a Királyvár tövében haladva is, ennyi kockázatot bőven ér ez az elsőrangú erőforrás abban az időben, amikor mindenki szűkölködik, pláne az aki egy kőszigeten vert tanyát…

Wyrr,
A soriban is többször volt ez a “nyugaton kél a nap…” szöveg, ha jól emlékszem pl. akkor is, amikor az azóta megboldogult dothraki vezérek meg akarják hágni. De Drogó halálánál is mondogatta, meg később is, de azokra már nem emlékszem milyen helyzetben.

A továbbiakról nem nagyon érdemes találgatni, no persze mindenki megteszi. Szerintem ebben az évadban meglesz a Dany-Cerci csörte, és az utolsó évad már “csak” a Tél alatti küzdelemről fog szólni a Másokkal, + a legvégén egy 3 perces lezárás, valami “30 év múlva” szöveggel, az első keserédes tavasz bemutatásával a kivérzett tájon, vagy ilyesmi.

Wyrr - 2017. 08. 08. 16:03

Mazsola

A szöveg volt, de nem az egész.
Mirri mondja a nyugaton kelő napot és a szél által elfújt hegyeket, de ennyi, itt vége a szövegének. A terhességes kitétel nem hangzik el ott, ahol logikusan következnie kellene. És ahogy végigpörgettem a későbbi jeleneteit a részből, ott sem.
Dany is csak annyit ismétel meg utána, amit Mirri mondott a napról, gyerekről és terhességről szó nincs.
Ha Mirritől nem hallott olyat, hogy nem lesz többé gyereke, honnan szedte volna?
Ezért kérdeztem, hogy előkerül-e tényleg a sorozatban? (Ha igen, hol? Mert ezen a ponton nem.)

T. - 2017. 08. 08. 16:27

A jóslatot a sorozatban Drogo-val kapcsolatban mondja, mikor Dany kérdezi, mikor lesz újra önmaga. Arról, hogy lehet-e még valaha gyermeke, nem esik szó.
Itt egy videó (https://www.youtube.com/watch?v=fLugvdmdaGA), aminek kb. az utolsó 5 percében hangzik el a “jóslat”.

Viszont nekem későbbről rémlik, mintha Hizdahr kapcsán mondana olyat, hogy nem lesz soha örököse, de lehet, hogy ez a könyvben hangzik el, ennyi idő távlatából már nem tudom megkülönböztetni. :)

@Wyrr, mire gondolsz, amikor elvetél? Amikor sétál a mezőn betépve a bogyóktól? Mert az inkább arra utal, hogy újra termékeny, szerintem.

A Jon + Dany gyerek amiatt is kérdéses, hogy Jon milyen minőségben lett újjáélesztve. Mármint, hogy ténylegesen él-e, vagy valamelyik “wight animated by fire” teória igaz.

Igazából mindegy, mert a fan teóriák úgyis sokkal durvábbak már, mint a sorozatban megvalósuló story line-ok. A 6. évad óta a kibeszélőkben, promo elemzésekben és egyebekben felvázolt “mi lenne ha” események kb. 5% ha megvalósult. :D

Wyrr - 2017. 08. 08. 16:41

@T.

Igen, a pusztabeli bolyongásakor egyik éjjel erősen vérezni kezd (egész konkrétan a combjánál érez vért), és nem érti, mi történhetett.
Nagyon valószínű, hogy az ,egy vetélés volt, csak benne fel se merül, mert azt hiszi lehetetlen.

Épp amiatt említettem ezt, mert ha a könyvben lehet terhes, holott ott tényleg úgy volt sok ideig, hogy nem lehet, akkor a sorozatba kár lett volna behozni egy ilyen termékeny-nem termékeny szálat, ha úgyse volt soha igazán jelentősége.
És én nem emlékszem rá, hogy behozták-e egyáltalán. Mert a jelenetben, amit te is linkeltél, nem volt olyasmi, pedig ott kellett volna szerepelnie.

Szóval szerintem ez a lehet/nem lehet utódja Danynek nem lesz dilemma, egyszerűen úgy kezeik, hogy lehet.

DarkEagle - 2017. 08. 08. 17:40

Dothraki vezérnek mondta anno Dany, hogy nem lesz gyereke se tőle se mástól. Nem a könyvben hanem a sorozatban. Más kérdés hogy vajon csak ő hiszi-e ezt vagy valóban így van mert erre a sorozatban nem tértek ki csak Dany mondta. Viszont ha ő is képes gyereket szülni akkor Jonra tényleg nincs sok szükség pláne hogy vele kapcsolatban sem tudjuk meddig él még vagy egyáltalán milyen minőségben élő ugyebár. De ha az írók szeretnék fenntartani a Targaryeneket akkor kénytelenek legalább az egyiket termékennyé tenni. Mondjuk én remélem hogy nem akarják őket összehozni mert bármennyire is jól működnek együtt egy vérfertőző kapcsolat épp elég a sorozatba. :D

Randal - 2017. 08. 08. 19:59

DarkEagle:

“Ami Sansát illeti én nem utálom őt és valóban sokat tanult a pajtásaitól de attól még ugyan az a beképzelt hülye pics@ aki volt. Most is mit csinált? Látta hogy a húga bealázta Brienne-t aztán morcosan elvonult. Előtte meg Bran-re nézett hülyén hogy WTF. :D Lehet hogy okos ez nem is vitatom de baromira nem mutatja ki.”

WTF…beképzelt hülye picsa? Miért is? Nem tudom, hogy te hogyan tudtad az elvonulását morcosnak értelmezni, nekem teljesen máshogy jött le. Mind Brannél, mind Aryanal látta, hogy már csak nyomokban tartalmazzák a testvéreit, teljesen megváltoztak, ahogy ő is. Te mit mondanál, hogyha látnád azt, hogy a rég nem látott húgod egy rapírral meg egy tőrrel legyőz egy páncélos lovagot?
Másrészt Sansa azért sem mutatja ki az érzelmeit, mert ha megtenné, akkor már rég nem élne, lásd Királyvár:

Tyrion Lannister: “I apologize for my nephew’s behavior. Tell me the truth. Do you want an end to this engagement?”
Sansa Stark: “I am loyal to King Joffrey, my one true love.”
Tyrion Lannister: “(to himself) Lady Stark, you may survive us yet.”
— Tyrion and Sansa, after Joffrey has Sansa publicly beaten at court.

Idézhetnék még, de többet találsz itt, a karakterekről magukról is:

http://gameofthrones.wikia.com/wiki/Sansa_Stark

“Utólag még hadd jegyezzem meg hogy nem arról volt szó hogy deresben minden 10-60 éves emberi lénynek gyakorolnia kell a harcmodorokat és majd később harcolnia? Sansánál nem hogy egy kardot de még egy villát se láttunk. :D Vagy ő majd Kisujjal kivárják amíg mindenki meghal és átveszik egész Westeros fölött az uralmat? :D”

Az asszonyoktól nem várják el, hogy harcoljanak, aki akar mehet. Másrészt Sansára mint Starkra/Észak Örzőjére van szükségük, nem mint harcosra. Szépen is nézne ki ha csatába küldenék. Oda is lenne az egész Stark nemzetség

Shed:
Az érdekes lesz mikor Drogon megismerkedik Jonnal, hisz a prófécia szerint, egy valakinek még el kell árulnia Danyt és ez valószínűleg Drogon lesz, szerintem.

Mazsola:
Egyetértek, szerintem Jon lesz az akire kifut a történet és meg kell majd halnia vagy feladni a saját személyiségét (ami végülis ugyanaz).

T. - 2017. 08. 09. 12:39

Az élelem felégetésével kapcsolatban: nem az összes élelmet pusztította el, hisz nagy része akkor még össze sem volt rakva (meg kell győzni a parasztokat, hogy adják oda…) + Tarly azt panaszolta a támadás előtt egy órával, hogy nagyon le van maradva a “tail” vagyis a sereg vége, ekkor javasolta, hogy korbáccsal motiválják őket a haladásra. Ehelyett küldte Jaime Bronnt (mondjuk elég gyorsan visszaért a rohamra).
Szóval szerintem maradt a földeken is és az úton is bőven élelem, amit át tudnak irányítani Sárkánykőhöz, vagy ahol állomásoztatják a seregeiket.

A Drogon – Jon találkozást nagyon várom, illetve azt is, hogy a másik két sárkány képbe kerül-e a következő részekben – vagy az túl durva/szájbarágós lenne, ha Rheagal választaná Jont? :)
Az árulással kapcs. remélem nem Tyrion lesz az aki elárulja Danyt, így, hogy látta a bátyját és a seregüket leégni.

Btw két kedvenc poén a részből: Davos és a “láttam, hogy bámultad a jó szívét”, illetve Bronn röhögése Dickon nevén. Utóbbi zseniális volt. :)

DarkEagle - 2017. 08. 09. 22:25

Sansával kapcsolat nem fogunk egyet érteni ezért nem is erőlködök. Igazából pont olyan lett mint Kisujj.

Amúgy meg az hülyeség hogy ő nem harcolhat. Jon harcolhat mikor ő a király? Pedig ők aztán nem szoktak. Na is a kis Mormont lady? :D Akkor ne vicceljünk már gyerekek. Ez úgy baromság ahogy van. Ha egy 12 éves kislány akar harcolni akkor Sansa igen is menjen és harcoljon. Vagy legalább lássuk az akarást rajta de pont ez az hogy semmit nem látsz rajta csak ott van és kivár. Pont mint Kisujj. Arya ugyan úgy Stark ha nem jobban, sőt inkább ő a Stark mint Sansa ugyanis Sansa már elég régóta Lannister vagy Bolton? Franc se tudja, hiszen ez sem lett megmagyarázva, hogy mégis hogyan mehetett hozzá Ramsey-hez ha közben Tyrion felesége volt. A lényeg hogy ő már nagyon régóta nem Stark. Az egyetlen igaz Stark az Bran de ő meg robot lett így marad Arya aki nem viheti tovább a vérvonalat hiszen ha megházasodna akkor a férje nevét kapná meg.

DarkEagle - 2017. 08. 09. 22:26

Egyébként hol hallottatok ti ilyen próféciát hogy Danyt bárki is el fogja árulni? Nekem ilyen nem rémlik pedig nem is egyszer végig néztem a sorozatot. Na meg ha valaki akkor pont nem Drogon fogja őt elárulni na az lenne még csak a hatalmas bullshit. :D

CyClotroniC - 2017. 08. 09. 23:53

Mondjuk nem tudom, hogy Sansa miért kevesebb csak azért, mert ő nem hadonászik fegyverekkel, mint a húga. Nekem pont emiatt is érdekesebb karakter. A badass kislány, aki kinyír mindenkit sokkal olcsóbb archetípus, legalábbis számomra (tudom, hogy az egyik legközkedveltebb). Pont ezért szurkolok, hogy Sansa-t sokkal kompetensebb lady-nek írják, mert a Királyváras tapasztalatai alapján, bőven benne van a karakterében ez a fejlődési ív. A kis Mormont lady meg karakán, aranyos, de harcolni ő se harcolt hű de sokat. Hozzáteszem, hogy nem is hiszem, hogy kéne neki. Koránál fogva nem hiszem, hogy sok utód maradt mögötte.

Népszerűtlen vélemény ide vagy oda, de nálam utcahosszal Sansa a legérdekesebb Stark, bár ebben biztos vastagon benne egy szubjektív lázadás is, amiért Arya-t általában túl-, Sansa-t meg alulértékelik sokan.

Wyrr - 2017. 08. 10. 00:20

DarkEagle

“marad Arya aki nem viheti tovább a vérvonalat hiszen ha megházasodna akkor a férje nevét kapná meg”

Nem feltétlenül. Matrilineáris házasságot kell kötnie vagy neki, vagy Sansának, vagy mindkettőnek, ahol a férj veszi fel az ő családnevüket, és a gyerekük is a Stark nevet kapja.

(Tudom, könyves példa, nem sorozatos, de attól függetlenül bemutatja, hogy létezik ilyesmi a Trónok harca világában: Bronn feleségül veszi Lollys Stokewortht, és mikor Lollys anyja, majd a nővére is meghal, Lollys pedig megörökli a családi birtokot, Bronnból Lord Stokeworth lesz.
Hasonló módon maradt fenn a Lannister név is. Az egyik ősnek csak lánya volt, de a férje felvette a Lannister nevet.)

Wyrr - 2017. 08. 10. 00:42

DarkEagle

“Egyébként hol hallottatok ti ilyen próféciát hogy Danyt bárki is el fogja árulni?”

Akkor kellett volna elhangzania, mikor Dany a Halhatatlanok Házában volt. Nem emlékszem, a sorozatba belevették-e. Talán nem.

(Ez is olyan lehet, mint Dany és a terhesség kérdése. A könyvben Mirri utal rá, hogy Dany nem lehet többé terhes – amiről kiderül, hogy valószínűleg nem igaz. A sorozatban a jóslatának ez a része viszont el sem hangzott.)

“Jon harcolhat mikor ő a király? Pedig ők aztán nem szoktak.”

Az első évadban emlegették, hogy Robert harcolt a Greyjoy-lázadás idején, már királyként.
Később ott volt Robb és Stannis, mindketten részt vettek csatákban; sőt talán még Joffreyt is kizavarták egyszer Stannisék támadása közben, hogy legalább legyen jelen, ha nem is harcol.

DarkEagle - 2017. 08. 10. 02:25

Ilyen emlékeim szerint nem volt a Halhatatlanok házában de igazából sehol szóval akkor ez is kimaradt a könyvből.

Egyébként most nem azért hogy megint Sansa ellen beszéljek tényleg nincs nagy problémám vele csak túl egysíkú átlagos a karaktere, de jön egy csomó WW és pont arról beszéltek az északiak köztük Jon főleg, hogy mindenkire szükség lesz a harcban. 10 éves kortól a vénségekig. Ésszel ezt a háborút nem fogják megnyerni annyival meg pláne nem amennyi Sansának van. Királyvárban túlélte a behódolásával de a WW-ek ellen nem fogja szóval ideje lenne kardot ragadnia akkor kapna legalább némi árnyalást a karaktere is, hogy nem csak áll és nézi a többieket.

hiuz - 2017. 08. 12. 14:45

Áh, majd bepucsít a Night Kingnek is és minden rendben.

Elképzelem a nővérek közti beszélgetést:
-Mi jót csináltál töpszli, míg távol voltál?
-Kitanultam az orgyilkolást és kinyírtam a családunk jópár ellenségét. Hát te?
-Én a Boltonokat szabotáltam azáltal, hogy Ramseynak sosem a fejében volt a vére.

Randal - 2017. 08. 13. 00:53

DarkEagle:

Látom, hogy nem egyezik a véleményünk, csak próbálok rávilágítani dolgokra, ahogy CyClotroniC is írta.

Nem értem miért gondolod azt, hogy Sansa karaktere egysíkú és attól kapna árnyalást, hogy fegyvert ragad.

Ez annyira WTF…

A karakternek megvannak a maguk tulajdonságai, jellemvonásai és ezek szerint cselekszenek.
Karakteridegen dolgokat ne várjunk el tőlük.
Ez olyan mintha Kisujjt, Varyst és Cerseit csatába küldenéd ill. Arya, Brienne és a Martell lányok beállnának udvarhölgyeknek, mert épp arra lenne szükség.

Sansa sorsa, mint a legidősebb Stark lánynak, az volt, hogy egy egyenrangú vagy az övékénél magasabb rangúhoz adják hozzá. Mivel a király éppenséggel a barátjuk, így úgy történt, hogy Sansa hercegné lesz és később királyné. Őt, mint nemeskisasszonyt erre a szerepre készítették fel egész addigi életében és ez még a történések után se szűnt meg, csak épp a szerepköre módosult, hisz mint Starkra, szükség volt az udvarnál.
A karakterfejlődésről pedig annyit, hogy egy “egyszerű” nemeskisasszonyként indulva elsőnek életben maradt Joffrey mellett, aztán Cersei mellett is, aki minden nőben vetélytársat lát a fiaival szemben, mindeközben azért tanult az udvari életről, intrikáról és diplomáciáról Tyriontól, Cerseitől, Kisujjtól és a Tyrellektől. Persze a legtöbbet Kisujjtól tanulta miután elléptek Királyvárból. Sorozat szempontjából itt a törés a Boltonokkal való házasággal van, de végülis azzal is hozzátettek a karakteréhez, bár kérdés, mennyire módosítottak a könyvhöz képest.

A képesség amit birtokol pedig felbecsülhetetlen lehet a Starkoknak, hisz hiába van ott Jon, Arya meg “Bran”, egyik se ért hozzá, hogyan kell szövetségeket kötni a birodalomban és amíg nem jönnek át a White Walkerek a Falon és nem csinálnak nagyobb kárt/riadalmat, addig senkit se fog érdekelni a létezésük, bármit is mondjon Jon.

Később ha látják, hogy le lehet győzni őket, akkor valószínű már többeknek az fog az eszében járni, hogyan kerülhetne a Vastrónra és azt se szabad elfeledni, hogy az összefogás örökre megmarad és nem történik közben semmi se.

Kisujj nem hiszem, hogy meghalna viszont ha igen, akkor a Starkoknak a Völggyel kellene szembenézniük, hacsak nem találnak valami nyomós indokot, hogy miért kellett elhaláloznia. Ő még lehet szereplő, hisz most egyetlen dolog amit tennie kell, az várni és közben felkészülni minden eshetőségre. Nem fog Sansa életére törni, de azt ő is tudja, hogyha talál jobb lehetőséget a trónra kerülésre helyette, akkor ott bajok lesznek, bár Kisujj nagyon bele van esve, vagy csak el akarja hitetni.

Van fent a youtube-on egy-két összefoglaló az eddigi közös jeleneteikről, érdemes megnézni.

Ráadásul ha Cersei életben marad addig amíg jönnek a White Walkerek, akkor ő is kényszerű szövetséges lehet és ez Danynek nem kedvezne. Mi hiába látjuk, hogy ő milyen ember, mégiscsak egy Targaryen (kezd is megőrülni), a népek nem örülnének neki, a lovashordának meg főleg nem.

Amúgy ha belegondolsz, Brienne, Arya és Cersei cselekedetei mind szembementek az elvárásokkal, hisz Brienne lovag lett, Arya szintén fegyverforgatást tanult, Cersei pedig uralkodó lett, ahelyett, hogy az apjának engedelmeskedve egy Tyrell felesége lett volna, beleszólás nélkül a birodalom ügyeibe.

DarkEagle - 2017. 08. 14. 04:13

Nem azért de Jon győzte meg Danyt is hogy segítsen nekik, nem Sansa. Igaz ez már a mai rész tanulsága de ha szerinted Dany az őrült akkor jobban nyisd ki a szemed mert aki itt Mad Queen az Cersei. Konkrétan behazudta Jamienek hogy terhes mert tudja hogy ezzel sakkban tudja tartani most hogy Tyrionról kiderült az igazság ő is tudja hogy mellé állna pláne annak fényében hogy a WW-k miatt Dany fegyver szünetet javasolt. Ezek után szerinted majd Sansa elér bármit is? A mai részben megmondta neki nyíltan Arya hogy mit gondol róla és teljes mértékben igaza volt. Sansa pont olyan lett mint Cersei és Kisujj. De még így sem tudná egyiket se meggyőzni hogy harcoljon Dany meg Jon mellett a WW-ek ellen. Cersei az első adandó alkalommal eltenné láb alól mindkettőt. Lehet hogy rafinált Sansa és túlélte a Lannister házban de nem egyedül tette azt sem. Halkan jegyzem meg hogy már rég megölték volna ha nem védi meg többek közt Tyrion. Lényegében Sansa is csak jó helyen volt jó időben jó társakkal. Ugyan úgy nem önerőből élte túl ahogy a többi szereplő szóval nem kéne ennyire túlértékelni.

Az hogy hagyta hogy Jont szapulják, ahogy Arya is mondta pont rá vallott. Nagyon rossz hatással van volt és lesz is még egy ideig Kisujj. Ráadásul most még össze is akarja őket ugrasztani, na az lesz majd egy szép látvány. Sansa igazából Cersei 2.0 csak nem b@szik testvérével de minden másban tök ugyan az. Ezt már az 1. évad 1. részében is észrevettem.

Egyébként az hogy kardot ragadna nem venne el semmit az értékéből hanem pont hogy hozzáadna. Ő nem királynő, Jon a Király, ő még csak segítő sem. Nyugodtan kardot ragadhat, még ha nem is harcolna legalább legyen meg benne az akarás de nem mert kivár mint Kisujj. Csak nem tudom kire mert ha a WW-ek nyernek akkor nem lesz kin uralkodnia majd. Remélem őt is Kisujjt is kinyírja jövőhéten Arya és akkor végre nyugalom lesz.

DarkEagle - 2017. 08. 14. 04:22

A mai részről egyelőre még nem írok mert emészteni kell de pár dolgot azért leírok.

1. Jon hivatalosan is Targaryen, ráadásul most már tuti, hogy nem fattyú. Rhaegal elvált Elia Martelltől és vélhetően feleségül vette Lyannát. Mondjuk ez a része még találgatás de az alapján amit Szegfő meg Sam talált tuti hogy erre utal máskülönben fölöslegesen olvastatták fel velük hogy elvált a Martell csajtól. :D

2. Drogon kedveli mert megérezte benne a vért. Amit viszonyt hiányoltam hogy Dany nem reagált túlzottan erre, mármint Jonnak nem mondott erre semmit. Pedig nagyon vártam. Viszont most már egyre több alattvalója veszi észre hogy Jon nagyon bejön neki. Pláne mióta lepacsizott Drogonnal. :D

3. Jora visszatért és már megint friendzone-ozta Dany. Lehet hamarosan végleg meghal vagy Tyriont leváltja mint segítő? Meglátjuk.

Nagyon jó rész volt de részletesen majd délután.

Morgana - 2017. 08. 14. 08:34

DarkEagle – 2017. 08. 14. 04:13
Sansa-Arya párbeszédhez. Arya, mint, a fekete-fehér házban kiképzett hazugságvizsgáló… :-) Sansa le is döbbent.

Kisuj csak a hatalmat szereti. Minden cselekedetét (emberekhez való kötődését) ennek rendeli alá. Ebben ugyanolyan, mint Cercei.

DarkEagle – 2017. 08. 14. 04:22

Úgy vettem ki, hogy Szegfű elkezdte, hogy a válás után mást vett el, csak Sam belefojtotta a szót a régi irományokról és mesterekről való kirohanásával.

Szerinted miért mutatták annyira Drogon szemét? Kinéztem a sajátomat, de mintha nem is Jon tükröződött volna vissza…

Tyrion és Jorah is kell szerintem, Kiegészítik egymást.

Érdekes volt Varys beszélgetése Tyrionnal. Nem?

Cave - 2017. 08. 14. 08:46

Nem hinném, hogy Cersei hazudott a terhességről. Mielőtt Jamie belépett, a nekromanta ajánlott neki valami szert az állapotára, de visszautasította .

Morgana - 2017. 08. 14. 08:57

Cave – 2017. 08. 14. 08:46

Látszik is, hogy terhes

Morgana - 2017. 08. 14. 09:02

DarkEagle reakcióimat miért kukáztátok?

winnie - 2017. 08. 14. 09:19

Morgana: nem kukáztuk. real time-ban nem tudunk törölni:) ha nem jelenik meg, akkor egyszerűen csak ki lett szűrve a kommentmotor által, de mivel látom a jelzést, vissza is tettem.

Morgana - 2017. 08. 14. 09:26

winnie – 2017. 08. 14. 09:19

Tudom, hogy szűrtök, vártam is a panaszkodással kb fél órát.

Köszönöm, hogy a kommentmotort felülírtad.
:-)

zoo - 2017. 08. 14. 09:40

Óriási volt ez a “feláldozhatók” team-up itt a végén, lehet fogadásokat kötni, hogy kik nem jönnek vissza. Jonnak és a kutyának még van dolga a faltól délre, Gendry esetleg apáik hagyatékaként marad életben, Tormund a nagy asszony miatt, de a többiek szerintem átállnak a másik seregbe.

Morgana - 2017. 08. 14. 09:50

zoo – 2017. 08. 14. 09:40

A biztos túlélőkkel kapcsolatban egyetértek. Balgák lennének kiírni a kedvenceket…

Tekintve, hogy a túlélők tudják, hogyan ne legyenek a holtak seregének részei, az általuk “szállított” potenciális halottak maradnak halottak….

hiuz - 2017. 08. 14. 10:27

Gendry szerepe már a sorozat legelején eldőlt szerintem, mikor Robert a családok (sikertelen) egyesítéséről beszélt Nednek. Mára maradt egy szál Baratheon, aki egészen véletlenül ismer egy Stark lányt…

Aszusz - 2017. 08. 14. 11:33

Cyclotronic: “Népszerűtlen vélemény ide vagy oda, de nálam utcahosszal Sansa a legérdekesebb Stark, bár ebben biztos vastagon benne egy szubjektív lázadás is, amiért Arya-t általában túl-, Sansa-t meg alulértékelik sokan.”

Érdekes, de ezzel pont fordítva vagyok. Túl sok helyen látom, hogy Arya karakterét leegyszerűsítik, mint egyszerű bérgyilkos, miközben Sansa az übertuti manipulátor, aki még Kisujjnál is jobban kitanulta a mesterséget. És mindkettő irritál. Biztos azért, mert könyvolvasóként valahol a karakterek eredeti jellemét (ha nem is az egész sztoriját) várnám vissza a sorozatban, és az ottani két kedvencemet (Jon és Arya) a sorozatban túlságosan is leegyszerűsítették (és könyvbeli énjükhöz képest lebutították), és Sansa (akivel nem lenne különösebb bajom, de nem kedvenc) lett felturbózva, szerintem érdemtelenül.
Ehhez jön hozzá, hogy D&D kedvence bevallottan Sansa, szóval amíg Jon vele volt, még a szokásoshoz képest is idióta volt, és félek, hogy Aryára is ez vár most, hogy Sansával egy helyen van. Mert Sansának tündökölie KELL, és ezt csak a körülötte lévők karakter-gyilkosságával tudják elérni.

Az ötödik részről:

Azzal együtt, amit előbb írtam, és valahol annak ellenére is, abszolút elégedett vagyok azzal, ahogy az Arya- Kisujj- Sansa hármas kavarását kezelték. Majd az epizódkibeszélőben leírom részletesen is, de úgy éreztem, hogy mindhárman karakterhűek voltak, és ez nagy szó. Kíváncsi vagyok, hogy mit hoznak ki ebből.

Prince Ragger, jaj. de hát ezt lehetett tudni. Ugye Samék elvitték azt a könyvet is?

Jon + Drogon cuki volt.

Szupercsapat a végén nagyon nagy volt. Lesz itt aprítás a következő részben.

Melkon - 2017. 08. 14. 11:36

Tetszett a rész, viszont az nem tetszik, hogy Kisujj így tudja manipulálni Aryát. Ennél sokkal jobb lopakodó skilleinek kéne lennie.

Gyakorlatilag úgy “lopakodott”, hogy csak azért nem vették észre, mert Kisujj mindig a másik irányba nézett. >.>

Cave - 2017. 08. 14. 12:16

Szegény szolgállólányt sajnálom, aki Kisujjal beszélt . Aryanak kell egy arc :). Tényleg, senki sem firtatta, honnét volt az arc, amikor az öreg Freyt megölte .Gondolom, nem hozta magával :)

zolij - 2017. 08. 14. 12:39

Melkon: de mi van, ha Arya direkt lopakodott úgy, hogy Kisujj észrevegye :)

clegane - 2017. 08. 14. 12:45

“Thought you might still be rowing.”
hét idézete XD

amúgy nemtom miért kell kígyót-békát mondani Sansáról.
szerintem pont direkt tették így ellentétbe ezt a kettőt: hogy a Dany nem pöcsöl, megsüti a szimpatikus ellenfelet, ezzel mindenkit elbizonytalanít, hogy tényleg jófej-e; a Sansa meg azt demonstrálja (Aryával is vitába szállva emiatt), hogy nem az a jó uralkodás, ha erővel elkussoltatjuk azt aki ellentmond.

szóval ha Dany antipatikusabb lett a Tarlysütögetés miatt, akkor Sansának jár a pluszpont az ellenkezőjéért.

Melkon - 2017. 08. 14. 12:46

zolij:

Annak szerintem semmi értelme, amikor a szobában kereste a cetlit és felült a kamunak semmi értelme nem lett volna játszania a hülyét, mivel abban a világban nincsenek kamerák.

Melkon - 2017. 08. 14. 13:03

clegane:

Az én értelmezésem szerint Aryának nem az a baja, hogy Sansa nem erővel tusolja el a problémát, hanem hogy úgy manipulálja a szövetségeseit, hogy eltávolodjanak Jontól és szép lassan övé legyen az irányítás.

Arya a kiképzése miatt elvileg felismeri, ha Sansa hazudik és látja, hogy nem Jonért teszi amit tesz, hanem magáért.

Nif - 2017. 08. 14. 13:05

Így belegondolva, hogy még 2 rész van csak hátra, nagyon kevésnek érzem a fennmaradó játékidőt – simán megnéznék pár érdekesebb párosítást egy-egy jelenet elejére – Jon bemutatja a testvéreit Danynek, Podrick találkozik Gendry-vel, Varys Kisujjal, meg egyéb hasonlóakat. Most kicsit az az érzésem (ami valahol meg kárpótlás az elmúlt pár évad tököléseiért), hogy kapkodva végigmennek egy listán, és kipipálhatják a megtörtént dolgokat. És mivel a következő rész egyfajta 9. rész (utolsó elötti rész), ezért egy csomó érdekes dolog nem fog megtörténni. Sajnálom, hogy Dany Essoson lévő szerencsétlenkedésére szántak 5 évadot, és a legérdekesebb, hogy már Westeroson van, az kap két rövidebbet. Tudom, sok dolog áll emögött, de én most élvezném ha nyújtanák azt a rétes tésztát.

clegane - 2017. 08. 14. 13:17

Melkon: hát de gyakorlati megoldásként Arya is csak annyit tudott felhozni arra hogy “miért hogy kellett volna kezelni a helyzetet” hogy “le kellett volna vágni a fejüket”.

attól még, hogy valahol mélyen élvezi a hatalmi helyzetet Sansa, nem lesz rossz ember, uralkodónak meg sokkal jobb így, mintha levágta volna a méltatlankodó urak fejét.

Crystal - 2017. 08. 14. 13:30

Ami vicces, mert négy résszel ezelőtt még ő is pontosan ugyanazt javasolta…

clegane - 2017. 08. 14. 13:46

hát legalább tanult valamit azóta!

Shed - 2017. 08. 14. 14:03

Nem volt rossz rész. Mondjuk azért Kisujjra kíváncsi lennék ,honnan vágta hogy Arya azt az egy beszélgetést kihallgatja, ezért megkeresi a levelet, amiből a megfelelő következtetést vonja le. A levél pedig sztem az amit Sansa írt Robbnak. Amit pont hogy lényegében kényszerrel írattak meg egy akkor még 13 éves lánnyal.
Ez a Kisujj dolog azért is gáz, mert végülis csak egy ravasz strici, semmi több. Kisujjnak soha nem kellett személyesen intéznie bármit, ő a szavak embere, honnan lenne ekkora penge az operativ munkában? Arya meg csak egy levizsgázott arcváltó orvgyilkos. Ehez képest Arya nem tudott úgy lopakodni és hallgatózni hogy ne vegye észre, valamint Arya meg nem vette észre őt.

Amit még hiányoltam, az hatalmas döbbenet Dany arcán, hogy: “Végülis ki vagy te Jon, hogy Drogonból ölebet csináltál?”
Tudtommal a sárkányokhoz nagyjából Missandei érhetett hozzá, mert kiskorukban ő is gondozta és etette őket, Dany, meg Tyrion egyszer, de akkor nyilván vágta a sárkány hogy épp kiszabadítják.

LP - 2017. 08. 14. 14:57

ez egy gyengébb, kiszámítható rész volt. örülnék, ha a jövő heti olyan lenne, mint a 4×09…

zolij - 2017. 08. 14. 15:27

Shed: volt ott döbbenet, nézd meg mennyire nyújtogatja a nyakát közben, hogy “miafasz”

clegane - 2017. 08. 14. 16:04

lehet hogy úgy volt vele, hogy nem akarja hogy Jon számára is kiderüljön, hogy ez nem egy szokványos viselkedés a sárkánytól. hadd higgye csak hogy azért hagyta magát simogatni, mert Dany azt akarta!

leslieb - 2017. 08. 14. 19:16

Azért azt említsük meg, hogy milyen szép kis all star csapat ment a Falon túlra :) Talán csak Bronn hiányozna onnan ;)

Gendrynek meg jó kis jelentei voltak.

Uatu - 2017. 08. 14. 19:53

“Azért azt említsük meg, hogy milyen szép kis all star csapat ment a Falon túlra :) ”

Hét mesterlövész – Westeros edition

Geza Kovacs - 2017. 08. 14. 20:16

Egy átlagos sorozatrésznek jó volt ez, a 6. bármelyik bevezető 5 részének egyikeként simán elment volna. De nem a végéről számított 9. részként (ha jól számolom).

Nekem kicsit olyan, hogy néha lépnek egy merészebbet, mint az előző részben, de alapvetően benne ragadtak a lassan haladó előző évadok menetében, hiába közeleg az abszolút vége. A szereplőket addig építgették, hogy kissé befagytak, és nem tudják/merik másfelé tovább vinni őket.

Pl. Jon egy mindent magának kivívó hősies, de szerencsétlen sorsú fickó, aki nagy nehezen király lesz, de ország vezetői viselkedés helyett továbbra is lekommandózik személyesen délre, majd vissza északra zombit fogni 6 emberrel, anélkül, hogy otthon megjelent volna. Tisztára mint valami Gyűrűk ura-sztori a hobbitokkal meg a titkos utazással.

De ott a jéghideg szőke lány, aki a 100 ezer katonájával és 3 sárkányával a győzelem kapujában, 6 évadnyi nyomulás után egy kisebb csatán túl már lassan egy évada szopja be, hogy a legkeményebb akkor lehet, ha nem csinál semmit, még várjon, még várjon, még várjon. Hála istennek legalább a két lázadó főnit kinyíratta, Tyrionék lassan már a strasbourgi bíróságnak írták a petíciót a nevükben.

Persze tetszik, de itt a vége közelében már valamikor haladósabbra kellene venniük, ha nem is giga csatákkal, akkor legalább a holtak serege szerepeljen, vagy pár tagjuk, hát ebben a 7. évadban már kifejezetten vicces, ahogy negligálják őket, pedig tuti biztos vagyok, hogy ezt várja a legtöbb ember.

Geza Kovacs - 2017. 08. 14. 20:17

Beakadt a kommentem.

Vödör - 2017. 08. 14. 21:09

No és mik a vélemények Dickon és Randyl kivégzéséről? Csodálkozom, hogy ez még nem került elő.

Akos - 2017. 08. 14. 21:19

Tetszett ez a rész. Jorah-t kedvelem a sorozat eleje óta, ő biztos nem fog most fűbe harapni, nem azért gyógyult ki a szürkehámból. Megnéznék egy párbeszédet az Éjkirállyal, remélem lesz olyan is. Daenerys viselkedése meg mintha arra utalna, hogy ő is véreskezű lesz, mint az apja volt, legalábbis Tyrion tekintetéből ez sugárzott, gondolom csak elbizonytalanítják a nézőt picit. Ja, amúgy meg megdöbbenve látom , hogy mennyien kedvelik Aryát. Én már kb. a 3. évadtól arra várok hogy az a pogácsafejű lány, a fogpiszkáló kardjával mikor pusztul ki végre. Mostanra legirritálóbb karakter lett, és félek sajnos ő mindent túl fog élni.

norm - 2017. 08. 14. 21:22

leslieb – 2017. 08. 14. 19:16
Pont nekem is ez jutott eszembe, hogy Bronn még kellett volna abba a csapatba :)

Danee - 2017. 08. 14. 21:25

Szerintem Kisujj tudta, h Arya menni fog, igy akarhogy lopakodhatott volna, hiaba

DarkEagle - 2017. 08. 14. 21:27

@Morgana: Igen most hogy mondod mintha Drogon szeméből más tükröződne vissza, egy pillanatra mintha az Mad Kinget láttam volna de egy fehér hajat tuti. Aztán persze lehet csak belemagyarázzuk. :D

Most újra megnéztem és valóban Sam félbeszakította Szegfűt szóval nagyon remélem hogy azt a könyvet is elhozták magukkal.

@Shed: Igen volt ott döbbenet Dany arcán bőven, sőt szerintem fel is izgult Jonra egy pöppet, hisz ő még senkitől nem látta, hogy a felnőtt Drogon ennyire közel engedte volna magához. :D Amit én vártam, ahogy írtam is fentebb, hogy ezt Jonnak is elmondja mert ez később igazolást adhat majd arra amit Bran mond majd neki a származásáról.

Egyébként ami nekem kicsit szemet szúrt hogy Bronn ilyen könnyen kiúszott Jaime-vel ráadásul úgy hogy Dany már ott sem volt, sőt kilométerekkel arrébb volt. Mégis hogy az Istenbe élte túl ilyen sokáig a víz alatt és azt miért nem mutatták hogy Dany mit kezd velük? Hisz ez azért nem olyan mint pl Euron hajózási percei mert ez valóban fontos dolog, pláne hogy Tyrion is ott volt és látta a bátyját. Ez megint olyan baromság mint múlthéten, Jaime nekirohan a vízben Danynek Bronn megmenti elugranak fél centit és ott már az a kis patak olyan konkrétan mint valami kicseszett tenger. :D Na mindegy.

Ami Dany-t és a katonákat illeti tetszett nagyon a jelenet. Igazán nem panaszkodhat most senki Danyre mert szokás szerint fair volt és igazságos. Sőt miután az a majom Tarly meg a Dick-ON (xD) fia nem borult térdre még Tyrion noszogatására is akart hallgatni hogy elküldi őket a falra. Innentől pedig nem az ő hibája hogy az öreg nem volt hajlandó behódolni szóval innentől én nem is értem hogy mi a frász baja van Tyrionnak meg Varys-nak. Egy király vagy királynő azért az ami mert rendet kell tartania és valamilyen szintén félni is kell tőlük vagy legalább tisztelni. Ezt szép szavakkal nem tudja itt már elintézni mert ez nem Essos már. De azért nem panaszkodhat pár 100 katona elég gyorsan meghajolt miután Drogon “megkérte” őket. :D Nem is értem amúgy mert Tyrionnak kéne talán a legjobban tudnia hogy Dany a szép mosolyával nem nyeri el a népet és háborút meg pláne nem nyer főleg CErsei ellen mert Jaime még behódolna neki ebben biztos vagyok de mint láthattuk Cersei előbb vájja ki a saját szemét. :D Persze most úgy fest hogy kötnek valami kamu békét amíg lenyomják a WW sereget és szerintem idén ők már nem fognak egymással acsarkodni pláne ha Jon meg az Öngyilkos Osztag tud szerezni egy bizonyítékot.

Cersei-re mást most nem tudok mondani mert a terhessége nem érdekel és nyilvánvalóan csak azért írták bele hogy Jaime egyelőre ne álljon át. De azért említsük meg hogy Cersei megtudta hogy ki ölte meg a fiacskáját de nem láttam hogy túlzottan érdekelte volna ettől még Tyrion és persze a találka a fivérek közt is nagyon jó voltbár kissé erősnek érzem hogy Jaime az apja miatt forrongott. Na mindegy.

Jon Targaryen mivoltát pedig elég biztosra igazolták ráadásul most már egyre biztosabb hogy valódi Targaryen és nem fattyú. Nagyon remélem hogy még idén kiderül és mindenki megtudja.

Tyrion és Jorah páros talán tényleg tud némi értelmet verni majd Dany fejébe szóval neki is örülök viszont remélem hogy találkozik a kis Mormont királynővel. :D

Gendryt csípem de annyira nem érdekel mert tényleg csak azért lehet itt amit fentebb írtak már, Arya miatt. És ha már Arya. Kicsit én is furcsálltam először hogy így tud játszani vele Kisujj de még ha most úgy látszik hogy előnyben is van szerintem Arya van már annyira tapasztalt hogy ne dőljön be a cseleinek.

Most pedig valaki szivárogtassa ki az utolsó 2 részt meg az utolsó évadot ha kérhetem. :D

DarkEagle - 2017. 08. 14. 21:28

Nálam is benn ragadt a komment!

Geza Kovacs - 2017. 08. 14. 21:33

Amúgy ha a rész elején a halottak nem voltak túl messze a faltól, akkor a rész során lezajlotta, különösen Jon útja alatt a falig vissza, még mindig nem értek oda? Egy ismerősöm szerint hazamentek megnézni, kihúzták-e a vasalót. Mindenesetre nem haladtak olyan lassan abban a hollós jelenetben.

E mellett akkor – ahogy korábban írták még az előző évadban – ha a fal el van varázsolva, és a halottak nem tudnak átmenni rajta, csak most Bran miatt majd, akkor az azt jelenti, hogy Bran negatív figura? Mivel miatta kinyírták a tündéreket vagy kiket, sőt a saját mesterét is, valamit sejthetne ebből, de ő nyugodtan hesszel otthon a fa alatt.

nade - 2017. 08. 14. 21:44

Gendry-t hogyhogy így hirtelen elővették? meg hogy alig várja hogy harcoljon, de 3(?) évig csak kovácskodott nyugiban? Nagyon hirtelen történt szerintem.

Uatu - 2017. 08. 14. 21:48

Geza Kovacs,
Bran-tól tudják, hogy a sereg Eastwatch felé tart.
Meg amúgy is azért mert a falon túlra, hogy átvegye az öreg holló helyét, akit az Éjkirány már amúgy is el akart pusztítani, csak idő kérdése volt. Aztán azért jött vissza a falon túlról, hogy kézzel lábbal… izé… két kézzel mozgósítson mindenkit, hogy északról közeleg a baj, nemcsak a tél. Szóval én negatív figurának nem nevezném.

Melkon - 2017. 08. 14. 21:50

Akos:
“Megnéznék egy párbeszédet az Éjkirállyal, remélem lesz olyan is.”

Én is örülnék, ha történne már arrafelé valami, mert a 7. évadnál járunk, és gyakorlatilag annyi derült ki az Éjkirályról, hogy hűde gonosz és nagy hadserege van. Nem lenne rossz, ha kibontanák a motivációját és valami jellemet adnának neki, bár sok esélyt nem látok rá.

Danee:
“Szerintem Kisujj tudta, h Arya menni fog, igy akarhogy lopakodhatott volna, hiaba”

Öhm, és akkor meg se próbálja? Meg azért az elég béna bérgyilkos, aki ennyire kiszámítható. :)

nade:
3 év? Ez honnan jött? (Egy évad nem egy évnek felel meg)

Morgana - 2017. 08. 14. 22:01

Akos – 2017. 08. 14. 21:19

Mi a gondod Aryaval? Pogácsafejű? :-(

Kifejezetten kedvelem, bár lehet engem befolyásol, hogy előbb olvastam a regényeket, mint ahogy a sorozat elindult. Fentebb írta valaki, (amivel teljesen egyet is értek) hogy a sorozat Jont és Aryat is lebutította. Jon sokkal okosabb és varg, Arya pedig nem egy gyilkos a fogpiszkáló kardjával, hanem Ned szerint Lyana 2. (ezért szeretik ösztönösen annyira egymást Jonnal) és Ő is varg. Ha figyeltél, a sorozatban sem csak egy gyilkos, senkinek tanult és az nemcsak az arcváltásról szólt. :-)

lock - 2017. 08. 14. 22:02

“Nem lenne rossz, ha kibontanák a motivációját és valami jellemet adnának neki, bár sok esélyt nem látok rá.”

Hát ugye másokat az erdőgyermekei teremtették hogy segítsenek legyőzni az embereket csak aztán elszabadultak. Feltételezem a mások célja továbbra is az hogy kiirtsák az összes embert, nem hiszem hogy ennél mélyebb motivációjuk vagy karakterük lenne.

yagami - 2017. 08. 14. 22:05

” Amúgy ha a rész elején a halottak nem voltak túl messze a faltól… ”

Ezt így nem tudhatjuk, volt 1-2 vágás abban a jelenetben ( 1 vágás meg kitudja hány km-t jelent ) és nem véletlenül.

Melkon - 2017. 08. 14. 22:08

lock:

Na igen, csak ennél pl a csillagkapuban a replikátorok is nagyságrendekkel több mélységet kaptak, pedig a koncepció nagyjából ugyanaz, csak sci-fi környezetben.

Morgana - 2017. 08. 14. 22:08

Vödör – 2017. 08. 14. 21:09

Dickon és Randyl kivégzése? Nem tetszett, de logikus volt. Hatott is, a még álló Tarly katonák rögtön térdre rogytak.

wesleyontheradio - 2017. 08. 14. 22:10

Mielőtt bármit is írnék az új részről…

Nem tudom ki emlékszik rá, de 2016 októberének végén robbant a bomba Westeros felett, azaz “állítólag” kiszivárgott a 7. évad teljes forgatókönyve, amiből született néhány magyar nyelvű cikk is, ilyen összefoglaló jellegű.

Tegnap délután valahogy újra belefutottam egy ilyenbe, sőt, konkrétan emlékszem a cikk felépítésére, ugyanis anno kíváncsiságból megnéztem, hogy az első részről mit írnak. Akkor csak egy sima fanmade, fake cuccnak tartottam, nem is olvastam tovább.

De tegnap megnéztem mit írtak/írnak az első négy részről és… DÖBBENET!
Szinte 90%-os egyezés, előbb végeztem az ötödik résszel és… te jó ég…

Számomra ez igen csak elkeserítő, hiszen ezek szerint tényleg a konkrét forgatókönyv szivárgott ki és nagyon sajnálom a készítőket. Persze elég naiv hozzáállás ez a 21. században, tudom, de én nem örülök, hogy ide jutottunk.

itt van az említett cikk:http://port.hu/cikk/magazin/kiszivargott-a-tronok-harca-7-evadanak-teljes-sztorija/article-42784

ÉS AZ ÖTÖDIK RÉSZ:
Én imádtam minden egyes jelenetet, annyira érződik az egészen, hogy szó szerint “összeér minden”, Vérebék jelenete Jonnal meg Mormonttal, az volt a kedvencem. Igazi Suicide Squad :D

Mégis, egész végig ott motoszkált bennem az a szó, amit nehezen tudok leírni, mert eddig nagyon tetszik az évad, de… az az évad összecsapott.
Nem a kidolgozást illetően, nem a látvány, a párbeszédek terén, hanem arra gondolok, hogy ami ezalatt a 60 perc alatt történt, ez az első három évadban kitett volna legalább 3 részt.
Ezzel arra utalnék, hogy tényleg látszik és érződik, hogy már csak két rész van hátra és mindenki siet.
Engem ez a “teleportálósdi” eddig nem zavart, de ez már kicsit sok, hogy Jamie itt, aztán ott, hopp “leugrom” Királyvárba, úgy is itt van a szomszédban.
Túl sokat akarnak elmesélni egyszerre és én szeretem a pörgős cselekményeket, de ez pont az ízes párbeszédek és jelenetek rovására megy, holott most igazán lenne mit alkotni, hiszen ahogy írtam közel a vég és minden összeér.

Vödör - 2017. 08. 14. 22:11

@Morgana, és az miért pozitívum, hogy valaki varg? :D

Én se túlzottan kedvelem Aryat, túlságosan egysíkúvá vált az évadok során, és van benne egy kis pszichopata vonás is ami érthető a múltját nézve. Amikor Sandorral mászkáltak akkor még szerethetőbb volt.

Morgana - 2017. 08. 14. 22:15

Melkon – 2017. 08. 14. 21:50

“azért az elég béna bérgyilkos, aki ennyire kiszámítható. :)”

Arya sokminden csak bérgyilkos nem. Többek között ezért is hagyta ott a Fekete-Fehér házat és a Sokarcú Isten bandáját.

Melkon - 2017. 08. 14. 22:22

Morgana:

De az ehhez szükséges skillei elég fejledtek, lopakodni és harcolni elég jól kell tudnia, az előbbit demonstrálta a Freyeknél, utóbbit Brienne ellen.

Bravosban a másik tanítvány ellen azt is demonstrálta, hogy nagyon jó a hallása, amikor vaksötétben megölte. Teljesen életszerűtlen, hogy Kisujj lopakodásban jobb legyen Aryánál, egyet lépnie sem kéne tudni anélkül, hogy meghallaná.

Morgana - 2017. 08. 14. 22:24

Vödör – 2017. 08. 14. 22:11

“az miért pozitívum, hogy valaki varg? :D”

Csak példának hoztam fel, de ha már… mindegyik Stark valamilyen szinten varg, kivéve Sansát, ezért is említik meg, hogy Sansa inkább Tully, mint Stark.

Ned sem véletlenül – vagy a szél miatt – nézett vissza az Öröm Tornyánál, mikor Bran szólt hozzá.

Morgana - 2017. 08. 14. 22:26

Melkon – 2017. 08. 14. 22:22

Igazad van.

Wyrr - 2017. 08. 14. 22:29

Morgana

Az sem kizárt, hogy még Sansában is megvolt a képesség, egyszerűen csak túl hamar megölték a rémfarkasát ahhoz, hogy kiderüljön.

Randal - 2017. 08. 14. 22:30

SPOILER-es (07×05) leszek egy kicsit

DarkEagle:

Legalább egy Spoiler feliratot kitehettél volna.
Sansa karakterfejlődéséről a beszélgetést nem folytatom tovább, mert látom felesleges, egyszerűen te elkönyvelted Cersei 2-nek és ragaszkodsz is hozzá, amihez szíved joga, csak épp így érdemi beszélgetést nem lehet folytatni.

Aszusz:

Érdekes amit Sansával és Aryaval kapcsolatban írsz.
Én úgy látom, hogy Aryaban igen erősen buzog az az ellenszenv amit a testvére iránt érez illetve a többi lista lévő iránt is és meg se próbálja felülvizsgálni magát vagy fel sem merül benne, hogy őt is átvághatják (mint ahogy most láttuk).

Sansában én egyáltalán nem látom a nagy manipulátort. Az észrevehető, hogy próbál felnőni és uralkodóként viselkedni, de az is látszik, hogy küszköd vele és ezt ő is érzi.
Kisujjal való párbeszédeiből lejön, hogy tud hatni Kisujjra, hisz az bele van zúgva viszont fél is tőle, mert tudja, hogy simán feláldozza, ha kell.

Melkon/clegane/Shed:
Ja, azon én is lestem, hogy Aryat hogyan húzza csőbe Kisujj. Vmi nem tiszta a kiscsajnál, hogy ennyire nem figyel.

Sansa cselekedete is érdekes. Lehet úgy is nézni, hogy magának kapargatja a cseresznyét, de úgy is, hogy számol arra is ha Jon nem térne vissza és próbál úgy lavírozni, hogy nyeregben maradjon.
Vagy csak húzza az időt amíg vissza nem jön.

Crystal:
Akkor fellázadt és a Starkok ellen harcoló házakról volt szó, most meg csak pár elégedetlenkedő nemesről, akikről hozzá is tette, hogy az egyik a VÖlgy haderejének a parancsnoka és nem kevés embert hozott. Nem lenne jó megint egy lázadást szítani.

Uatu:

Azon nevettem én is, hogy pont heten állnak ott :D

Geza Kovacs:
Ajánlom a következő rész előzetesét ;)

Vödör:
Ja, Aryanak eléggé pszichopata feje van, kicsit megkattant a sok listamantrától.

DarkEagle - 2017. 08. 14. 22:31

Nem tudom nekem az az érzésem hogy a kövi részben kapunk magyarázatot erre az Arya lebukik Kisujj előtt dologra mert tényleg nagyon átlátszó volt azok után ahogy felhypeolták Aryát hogy milyen badass.

Morgana - 2017. 08. 14. 22:56

DarkEagle – 2017. 08. 14. 21:27

Közben megnéztem TV-n is. Fehér hajat és lángokat láttam. :-) Drogon egy Targaryent látott, nem Jont.

Mazsola - 2017. 08. 14. 22:59

Ez az ötödik rész inkább vicces volt, mintsem baljóslatú.
Sőt inkább már kezd komolytalan lenni az egész, a túlzott sietségével, és a kavarásokkal. Lassan olyan érzésem van, mint amikor a Gyűrűk Ura után valaki felvetette, hogy mi a picsáért nem ült fel Frodó egy óriás sasra, annak a hátáról bedobta volna a gyűrűt a vulkánba, oszt kalap kabát, vége a történetnek… logikus lett volna. :)
Itt is, Dany felrepülne három sárkánnyal, végignapalmoznák a tömör sorokban menetelő walking dead-eket, és kész, ezzel a “huszárvágással” néhány perc alatt vége lenne a fenyegetésnek.
De nem, ehelyett megy a kavarás, úgy érzem ebben a részben szétkavarták magukat (már az írók..), és most már nagyon érződik a “listapipálás”…

Meg az milyen már, hogy Dany SEMMIT nem reagál a Jon-Drogon pacsira? Mintha misem történt volna…

A végén a hét jóbarátot csak azért kellett ilyen gyorsan összeterelni, hogy ebből legalább hármat hamar ki lehessen írni a sorozatból?
Mi van itt?

Valahogy tökre nem erre számítottam. Azt hittem Jaime fogságba esik, és ott beszéli rá Tyrion a józan ész útjára. Valahogy nem tűnt hitelesnek a menekülése a tó aljáról, a tó TÚLOLDALÁRA… (Bronnak meg gondolom most már annyi, hogy MQ rájött az “árulásra”.)
De nem is az a lényeg, hogy mire számítottam, mert jó ha meg tudnak lepni, viszont ez a túlzott kapkodás már egészségtelen.

Hiába no, ez a nagy sietség nem tesz jót a sorozatnak, csak tudnám, hogy az HBO zászlóshajójánál, aranytojó tyúkocskájánál miért kell így megnyírbálni a záró évadokat… :( Pont most, amikor tényleg annyi mindent kellene még elmesélni, szépen lezárni történet/karakter-szálakat. De nem így, sűrítve…
No mindegy, azért tetszett ez a rész is, inkább csak a sajnálkozás szól belőlem, hogy hamarosan vége ennek a nagyszerű történetnek. :)

sziszko - 2017. 08. 14. 23:07

Jont látta, aki Targaryen :) engem csak az érdekel, ha minden sárkány fiú, hogy lesz itt kissárkány? :)

Nicholas - 2017. 08. 14. 23:09

Nekem nem igazán esett le, hogy miért mennek a holtak elé. Most komolyan egy túszt akarnak csak ejteni Cerseinek? És aztán? Eddigi leggyengébb tervüknek hangzik.

Wyrr - 2017. 08. 14. 23:10

sziszko

Nemváltók. (Aemon mester mondja a könyvben Samnek.)

Hero - 2017. 08. 14. 23:15

Kisujj nagyon összeakarja ugrasztani a 2 tesót, de a csajok kifogják csinálni…szó szerint.:D

Morgana - 2017. 08. 14. 23:19

sziszko – 2017. 08. 14. 23:07

“ha minden sárkány fiú, hogy lesz itt kissárkány? :)”

Himnősek. Kétneműek. A könyvekben ezt ki is fejtik, plusz, hogy egy sárkány felismeri bármelyik Tararyent, de csak egy valaki ülheti meg, csak annak a parancsait követi. Ezért voltak képesek egymással is harcolni. Pl. Jon hiába mondaná Drogonnak, hogy Dracarys. :-)

A sorozatban csak annyit tudunk, hogy Dany az elhunyt férjéről és a 2 elhunyt bátyáról nevezte el őket. :-(

Aszusz - 2017. 08. 15. 00:15

Melkon:”Teljesen életszerűtlen, hogy Kisujj lopakodásban jobb legyen Aryánál, egyet lépnie sem kéne tudni anélkül, hogy meghallaná.”

Ez így van. Sajnos csak arra tudok gondolni, hogy ha Kisujj tényleg sikeresen csőbe húzza Aryát, és Sansának ugrasztja, és Arya ezen nem lát át (ezen a ponton még ki lehet jönni ebből jól is, pl beszél Sansával, hisz neki és együtt csőbe húzzák Kisujjt), akkor viszont csak az lehet, hogy (a változatosság kedvéért most éppen) Arya karakterét feláldozzák azért, hogy Kisujjt Sansa tehesse el az útból és az övé lehessen az érdem, miközben szegény buta Arya csak néz, hogy mi van. De Sansát pont azért nem bírom (tudom, nem fair), mert ahhoz, hogy valamit elérjen, ahhoz más szereplőknek kell teljesen karakteridegen, hülye döntéseket meghozniuk.

Pl ilyen a világon nincs, hogy a(z elvileg) hűségükről híres Északi Urak szinte azonnal a királyuk ellen forduljanak, amint az kiteszi a lábát – életét kockáztatva, hogy szövetségeseket szerezzen nekik – hogy túléljék a telet. Mert nem ül ott velük Deresben. Mégis mi a francot csinálhatna, amit Sansa nem tud megoldani helyette?
De kell a dráma, amiben mindenki hülye, senki sem viselkedik logikusan, csak azért, hogy Sansa majd felülemelkedjen ezen és megoldja. Őszintén remélem, hogy tévedek. Akkor talán kedvelni is tudnám Sansát.

Morgana - 2017. 08. 15. 06:00

Mazsola – 2017. 08. 14. 22:59

Az engem is kiakasztott, hogy Dany nem reagált arra, hogy Drogon nemhogy nem zabálta fel Jont, de – ahogy anno az arénában Danyt, üvöltéssel köszöntötte – hagyta magát simizni… Tudnia kellene, hogy ennek csak egy oka lehet. Meg kell mondanom, hogy a verbális reakció nyilván azért is hiányzott, mert a Danyt játszó színésznő ugyan próbálta eljátszani a meglepetett és értetlenkedőt, de nem nagyon ment neki, ahhoz sokkal jobb színésznőnek kellene lennie. Jont játszó színész sokkal jobban adta vissza a félnem kéne, de nem félek, sőt ismerős vagy, itt a kezem… szituációt és az ezzel kapcsolatos háttérérzelmeket.

Bár a téma – Sárkány felismeri a sárkányvért, azaz a Targaryeneket – már azóta idegel, hogy Tyriont sem nézték sárkányeledelnek és e mellett is simán elment (ha egyáltalán elmondták Danynak, ha meg nem, akkor főként), de úgy tűnik mindenki más is.

“amikor tényleg annyi mindent kellene még elmesélni, szépen lezárni történet/karakter-szálakat”

Szívemből szóltál.

Az is idegel, hogy Varys tudja, hogy Ned nem akarta, hogy Danyt és leendő gyerekét legyilkolásszák, ez egy jelentős konfliktus volt Robert és Ned között (plusz külön kirohanás, hogy a félelem és vér tartja meg mellette az urakat….és Ned szövege, hogy úgy Te sem vagy különb az Őrült királynál… szval vártam volna valamit ezzel kapcsolatban is (főként, amikor Dany arról beszél, hogy tudta-e Ned, hogy Robert gyilkosokat küldött utána, nekem meg kedvem lett volna mindenkinek a pofájába üvölteni, hogy naná, Jon már rég nem élne), de mintha senki semmit nem tudna…

Ami még izgatja a csőrömet: ki a csuda küldözhetett Aemon mesternek híreket Danyról, amiket Sam felolvasott Neki, és ha akkor küldözgetett, korábban is megtette? Miket is?

Vicc kategória, ahogy a mesterek reagálnak a holtak seregével és a WW-kel kapcsolatos levélre, mert ugyebár ők azok, akik őrzik a történelmet, az emberi emlékezetet, amit most – Sam kérése ellenére –
látványosan nem tesznek…

“Pl ilyen a világon nincs, hogy a(z elvileg) hűségükről híres Északi Urak szinte azonnal a királyuk ellen forduljanak, amint az kiteszi a lábát – életét kockáztatva, hogy szövetségeseket szerezzen nekik – hogy túléljék a telet.”
Ja, ez nekem is felbaltázta az agyam, de betudtam annak, hogy Kisujj közben őket is manipulálja, hogy ejtsék Jont, és Sansa az igazán Stark, mert belőle csak így lehet a Völgy ura mellett Észak királya, akik együtt ugyebár már megdöntöttek egy őrült királyt és trónra ültették Robertet.

sziszko - 2017. 08. 15. 08:03

köszönöm Wyrr, Morgana! megnyugodtam :)

Enci - 2017. 08. 15. 08:20

Elolvastam a cikket.
Fuck.
2x.

Kiábrándító, sok szempontból, mégha mindemellett baromira izgalmas is. Na mindegy. Legalább a szőnyegemen nem lesz kézből kipottyant tálnyi fagylalt.
De akkor is. Brü-hü-hü :(

Ez a rész amúgy elég érdekes volt. Bár megmondom, én youtube-on néztem vissza a Jon-Drogon jelenetet, de ott a minőség nem volt alkalmas a “fehér haj – te Targaryen vagy” megállapítására.
Na, majd otthon megszaszerolom!

Amúgy eddig szent meggyőződésem volt, hogy Jon majd Raegallal fog így lepacsizni, az meg majd meghajol előtte, hogy felülhessen rá. Vágyálom maradt…

És mondhat akárki akármit, Jon egy STARK. És pont.

Enci - 2017. 08. 15. 08:35

És még egy kérdés:

Mennyire lehet az valószínű, hogy Bren egy folyamatos, körkörös időhurokban van? Mmint hogy ő maga Brendon, az Építő, a Háromszemű holló, és Brendon Stark Deresben egyszerre, egy időben?
Azzal, hogy ki-be lépked a fejekben, valószínű lehet. Legalábbis szerintem.
Van még ezzel így valaki? Vagy gondolt már erre valaki?

Csak azért kérdezem, mert akkor kvázi meg van az a képessége, hogy Ő maga alakítsa az egész háborúzást a WW-kel.
Vagy ez így már nagyon nyakatekert?

Enci - 2017. 08. 15. 08:36

beakadt a kommentem
(a másik)

Binky - 2017. 08. 15. 08:55

Tegnap végigcsekkoltam már a térképet, hogy mi hol van, és én viccnek érzem ezt az évadot. Értem én, hogy haladni kell a történettel, mert kb. 6 évadon át semmit se csináltak, most meg 2 rövidített évadban minden szálat el kell varrni, de ez a fénysebességgel ugrálás kiverte a biztosítékot nálam. basszus, Dany elrepült leverni a Lannistereket kicsit, Dickon-ból Dickoff lett, aztán hopp már otthon is van Sárkánykőn. Jamiet meg miért nem keresték amúgy? De mindegy.
A falon túli rész meg tényleg nem olyan nagy, de csak úgy ballagnak a zombik… Jon meg hipp-hopp ott van márt megy is át a falon.
A kovács Baratheon fattyú gyereket meg vártam, h összeszedjék végre, de ez a jelenet nagyon gáz volt. Veri a vasat, aztán itt vagy?, jól van menjünk, rohadt jó harcos vagyok a viking kalapácsommal, amit demonstrálni is kell a parton az idióta őrökön, és hopp már Sárkánykőn vannak ők is. Aztán hopp a falnál.
Tudom, hogy ott telik az idő a történetben, de a sorozatban ez akkor is kapkodós, és gyors a korábbiakhoz képest. Semmit nem lehet már kifejteni, csak a fő történéseket, beszélgetéseket.
A karakterek lebutítása pedig nekem is fáj, ahogy páran írtátok. Jonról semmi, se a farkasa, se az hogy varg, míg Dany sorolgatja a hülye címeit.

Wyrr - 2017. 08. 15. 10:44

Enci

Időhurok: szerintem nem kavarják meg ilyesmivel. Az lehetséges, hogy Bran képessége valahol, valamikor már belekavart (vagy bele fog) a történelembe (ahogy Hodornál, vagy ahogy Nedet is meg tudta szólítani a toronynál).

De szerintem maradnak annál, még ha nem is tér ki rá a sorozat, és nem mondják ki a nevet, hogy az előző háromszemű holló Brynden Rivers volt.

Cave - 2017. 08. 15. 10:48

Binky !
Pont, hogy Sárkánykő-Királyvár távolság itt a legkisebb. Valaki írta, hogy a két királynő akár egymást is bámulhatná az ablakából ( persze ez így azért túlzás ) .

Binky - 2017. 08. 15. 11:13

Cave: Igen azt néztem, hogy Sárkánykő-Királyár közel van, de a fal az nem.
Bran mondandója fontos lenne Jon származásáról,jó lett volna ha benéz Deresbe, mielőtt a falhoz rohan, persze ezt is csak mi tudjuk…

hiuz - 2017. 08. 15. 11:53

Nekem három dolog nagyon nem tetszett a részben:
-az ifjabb Taryl volt az apja büszkesége, erre ahelyett, hogy visszarugdosta volna a sorba, inkább kézenfogva megpörkölődött vele
-Cersei Bronn megbüntetésére célozgat, mikor most mentette meg Jaimet és még a sárkányba is bele állított egy nyilat(nem is beszélve a kastély-nemeshölgy adósságról)
-Jon megsimogatta Drogont, erre Dany nem reagált semmit, pedig ettől igazán illett volna lefosnia a bokáját

Crystal - 2017. 08. 15. 12:16

Szerintem Dany amúgy abszolút “lefosta a bokáját”, csak Emilia Clarke ezt nehezen adta vissza :D De így is elég megütközve nézett rájuk

nade - 2017. 08. 15. 12:29

Dany: Jorah! Meggyógyultál? Hogyan?!

Jorah: Sam Tarly kockáztatva pályafutását megmentett!

Jon+Tyrion+Dany: …. azt mondod… Tarly …? Err… rokona azoknak akiket hamuvá égettettem…??

Alexejevic - 2017. 08. 15. 12:29

Itt már felesleges idegeskedni az utazásokon. Mindenki patthelyzetben van. Csak úgy telnek a hetek/hónapok a részek között. Repkednek a hírek egyik pillanatról a másikra, mindenki tud mindent. Nagyokat ugrunk az időben.
Gendry behozatala annyiból érdekes, hogy van még egy “Baratheon”, összeáll a Stark-Baratheon tengely, mint régen (ezt meg is erősítik rendesen a párbeszédben). És rendesen összeáll a csipet-csapat…Igazi All Star Team:) Mondjuk az, hogy kimennek befogni egy zombit Danynek és Cersei-nek…Nagyon nagyon nagy ökörség. Mégis mit várnak? Hogy majd Cersei elolvad és odaadja a nem is létező seregét egy holtak elleni harchoz…? Kizárt…
Szóval logikailag ez nagyon gyenge. De képernyőn jól néz ki…:) Ez a Jon-Davos-Véreb-Jorah-Gendry-Beric-Thoros-Tormund brigád nagyon faja, még kéne Brienne és Mel, aztán teljes lenne…:)
Kisujj szerintem elhullik az utolsó 2 részben, a tőr által…
Az meg tényleg nevetséges, hogy az északi urak, akik a 6. részben megalázkodva, kikelve ünnepelték Jont, leállnak egy Kisujjal… Ez is érdekes számomra…
Várom a 6. részt, nagyon nagy zúzás lesz:) Kíváncsi ki hullik el a csapatból. Én Thorosra, Bericre biztosan szavazok, de Jorah is esélyes. Bár ő szerintem Dany mellett/miatt fog meghalni.

clegane - 2017. 08. 15. 12:32

Jaime átesett a tó túloldalára

he he

yagami - 2017. 08. 15. 13:14

Alexejevic: Bele néztem a fentebb linkelt nagyon vázlatos októberben kiszivárgott forgatókönyv dolgokba. Ha igaz, ami ott áll ( az eddigiek alapján tényleg esélyes, de mindent épp ezért nem olvastam el még így se, hogy tényleg pár sor ), nem is sejted, hogy mekkora zúzás lesz. :)
Kíváncsi vagyok hogy oldják majd meg.

Dany egyébként láthatóan reagált rá. De csak testbeszéddel. Nyilván előbb-utóbb szóvá fogják tenni…

Alexejevic - 2017. 08. 15. 13:17

yagami: Én is elolvastam, szóval “sajna” képben vagyok, mert eddig szóról szóra, jelenetről jelenetre az történt, ami ott le van írva…

Morgana - 2017. 08. 15. 13:31

Binky – 2017. 08. 15. 11:13

Sárkánykő és a fal a tengeren hajózva, azért nem vészes.
Deres a királyi úton van, a Észak közepétől nyugatra, vagyis nagy kitérő lett volna szárazföldön, lóháton.

yagami - 2017. 08. 15. 13:39

Voltak benne kisebb hibák, ami nem akkor történt, de a jelenet stimmelt. De igen. Szóval ja… viszont biztos, hogy a részben szerepelni fog a többi helyszín is, már csak azért is, mert alapból egy hosszabb rész lesz és az egészet csak nem töltik meg az északi eseményekkel. Ezt csak azért, mert az is és a promo is kb. csak északkal foglalkozik:D Amit viszont jól megcsináltak, hogy utóbbiba egy képkockát nem tettek a rész csúcspontjáról.
A 7. rész vázlatát viszont ( amiről csak annyit láttam, hogy jóval hosszabb, mint a többi, így kíváncsi vagyok, hogy mik fognak történni, hogy ennyi mindent tudtak összeírni… ) nem nézem meg:D

Wyrr - 2017. 08. 15. 13:57

Binky

Sárkánykőről a Keleti Őrség közelebbi és kézenfekvőbb úti cél, mivel hajóval elérhető.
Ahhoz viszont, hogy Jon Deresbe jusson, a hosszú hajókázás után még a szárazföld belsejébe kellett volna mennie, aztán onnan vissza a tengerpartra, ami mindkét irányba többhetes út (lenne).

Joco1114 - 2017. 08. 15. 15:46

@Enci: mi is erre gondoltunk Brennel kapcsolatban. :)

Morgana - 2017. 08. 15. 15:49

Tényleg nem értem ezt a nagy sivákolást az időutazás, teleportálás stb. kérdéskörben. GRRM a könyvekben is messze letojta (nincs időrend, csak karakterfejezetek, az idő, mint olyan, ugyan érzékelhető, de nem lényeges a cselekmény szempontjából, ami tökéletesen érthető, ha pl. a nyár és tél viszonyát nézzük). A sorozat is a könyvön alapuló részekben (pl. a Királyvár-Deres út hol egy hónap, hol 2 hét, attól függően, hogy királyi konvojjal megyünk, lóháton, vagy brigantikat viszünk…esetleg úttalan utakon cipeljük magunkkal Jamiet, vagy 4 napot adunk Casterly Hegy-Királyvár útra Tywinnak) elég sokszor él ezzel. Akkor senki nem akadt ki ezen, most meg miért is? Az idő relatív és az, hogy egymás után mutatnak történéseket az 1. nem jelenti azt, hogy valójában is egymás után történnek a különböző helyszíneken. 2. Nem jelenti azt, hogy közben nem telt el némi idő. Gondolj a farkasokra. Amikor Bran lezuhan kb. kutya méretű, mikor megöli az orvgyilkost, csaknem felnőtt (elvileg 4 hét alatt), vagy csupasz állú Robb és Jon, meg a borostás…
Jut eszembe a a karakterfejlődést/váltást meg külsőségek jelenítik meg göndör fürtös Jon és a sima hajú, kb. Ned frizurát viselő Jon…Tyrion hajszíne, stb.

Morgana - 2017. 08. 15. 15:59

nade – 2017. 08. 15. 12:29

:-)
Kimaradt:
John – Sam a testvérem az éjjeli őrségnél, akiben a leginkább megbízom. Ő fedezte fel, hogy Sárkánykő egy hegynyi obszidiánra épült…
Végül is Jon nem tudja, hogy Dany már hamuvá égette Sam apját és tesóját.

tüske - 2017. 08. 15. 16:54

Ami a hét szamurájt illeti: nyilván páran otthagyják a fogukat, de nem lepődnék meg, ha a végül elfogott és Cersei-nek bemutatott élőhalott valamelyikük lenne – mondjuk a Hound.

Na akkor lenne szép egy testvérpárbaj a Mountain-nel.

Randal - 2017. 08. 15. 16:57

Aszusz/Morgana

Nem gondolnám, hogy az Északi Urak Jon ellen fordultak, de a régi berögződések még mindig bennük vannak és azért Jon elég nagy léptékben próbálja meg átformálni a gondolkodásukat, ami sokaknak nem megy. Sajnos ez benne van. Nem hiába hagyta ott Sansát mint Észak úrnőjét, hisz mégiscsak Stark és hallgatnak rá a nagyurak, pont a berögződések miatt és azért ez még nem egy nyílt felkelés.

Amúgy én nem tenném 100%-ra, hogy Sansa túléli ezt az egészet vagy, hogy jól jön ki a dologból.
Látjuk, hogy Kisujj mit kavar és az a levél nem Aryanak szól, hanem a nemeseknek, hisz ha Arya köpi be Sansát (igaz, kényszerre, de ezt nem tudja se) és erről bizonyítékot mutat, annak nagyobb a súlya mintha Kisujj dobná be az infót. Meg aztán ki tudja, miket ad be a nemeseknek suttyomban.
Ráadásul ismerik Kisujj és Sansa közös kalandjait és simán gondolhatják azt, hogy Sansa a Lannistereknek segít majd.

Kicsit továbbgondolva még az is lehet, hogy Kisujj hosszú idő óta szívatja Sansát azzal, hogy szerelmes bele és vele akar a trónon ülni és csak eljátsza, hogy irányítható. Aztán a végcél, hogy egyedül ő üljön a trónon.

Szóval lehet, hogy Sansa megússza, de simán benne van az is, hogy nem.

Emke - 2017. 08. 15. 17:03

Elvileg a Falon nem tudnak átjönni a Mások, mert varázslat védi, nem? Akkor hogy hoznak majd át egy “élő” WW-t? És minek kell ez? Dany már megígérte hogy segít nekik legyőzni a Másokat, Cersei-t pedig nem fogja meghatni. Örül, hogy kinyírják az Északi ellenségeit…

reatard - 2017. 08. 15. 17:06

Randal:

Oké, északi berögződések, csakhogy eddig ilyen berögződés se nagyon volt hogy a főnöknek a seggén kéne ülnie Deresben, hiszen Ned is lelépett délre Segítőnek, akkor bezzeg nem lázadoztak.

reatard - 2017. 08. 15. 17:11

Emke

Minek kell?
Elsősorban nem Cersei serege miatt, szerintem senki nem akarja őket Északon látni, hanem, hogy belemenjen egy tűzszünetbe és ne támadja hátba Dany amíg a hullák seregét lángra lobbantja. Más kérdés, hogy az egész ötlet idiótaság, annyira körülményes, értelmetlen és felfoghatatlanul naiv Cerseivel szemben… (ráadásul 8 résszel a vége előtt, ááá)

reatard - 2017. 08. 15. 17:24

Ja igen,

Mostmár látszik, hogy az egész sorozat egy irtózatós nagy arányvesztés áldozata. Hat 10részes évadon keresztül vánszorgott a cselekmény, legtöbbször értelmetlenül belassulva, szétaprózódva, néha tényleg finoman és okosan kibontva, és csak párszor bele lendülve. Ennek az ellensúlyozására, most meg mikor elért volna a sorozat arra a pontra amire mindenki várt és ahelyett, hogy ezen élvezkednénk hosszan, kutyafuttában, slendrián módon összecsapják az egészet 13 rész alatt (amiből egyben szintén nem történt semmi, és mernék rá fogadni, hogy a 08/01ben sem fog).
Az is látszik, hogy az igazi történésekkel nem tudnak mit kezdeni, részeken keresztül vezetnek fel valamit “indítják a szálakat” hogy aztán azt egy rész alatt letudják, majd utána megint részeken keresztül merengjenek rajta.

Cornelius - 2017. 08. 15. 18:10

Mondjuk az elhozott zombira még azt tippelném, hogy simán lehet majd Jorah is :D Vagyis amennyire szolgálni szeretné Danyt még képes lenne ezért feláldozni magát ha szorulna a hurok és nem lenne más esélyük.

Aszusz - 2017. 08. 15. 19:41

Emke: Jonék nem WW-t akarnak áthozni, hanem egy zombit. És azt sikerült már nekik a Fekete Várnál is, az első évadban. Jon mondja is ebben a részben. Amúgy szerintem az lehet a kulcs, hogy csak az Őrség felesküdött tagja tudja átvinni. És ebből a szempontból annak van jelentősége, hogy ki tette le az esküt egy varsafa előtt. Akik a Hét előtt tették le az esküt (mint az Őrség többsége), rájuk nem vonatkozik az, hogy a Fal mágiájával babrálni tudnak. De ez csak az én tippem.

Mondjuk az tényleg nagy lenne ha Jorah vagy a Hound lenne a zombi. Bár jobban ütne a dolog egy jobban szétrohadt holttesttel.

Bennem az is felmerült, hogy bár tényleg Cerceit kell meggyőzni és őszintén nem tudom, hogy ez mennyire fog sikerülni, de ha viszik a zombit, akkor azt nem csak Cercei fogja látni. Jaime biztosan. És más hadvezérek is lehetnek ott. Már az is hasznos valamennyire, ha Cerceien kívül mindenki más felfogja a helyzet komolyságát.

perszepolisz - 2017. 08. 15. 19:48

Feltűnt valakinek, hogy a visszatérő Jorah-t úgy mutatja be a festett szemű dothraki, hogy: “Ez itt azt mondja, hogy a barátod”
Dany: Igen, a barátom”
És mellé Jorah fancsali ábrázat.

Ami egyébként már korábban is picit zavart, hogy már eddig is előfordultak olyan szituk, amikor korábbi ellenségek lettek szövetségesek, sőt barátok. Itt meg teljesen összegabalyodott mindenki.

Morgana - 2017. 08. 15. 19:58

Emke – 2017. 08. 15. 17:03
Ja, Elvileg.

De ugye ott van, hogy a két áthozott “halott” feléled és nekitámad a parancsnoknak, Jon égeti el. A szigorúan vesszük, nem lett volna szabad feléledniük, mivel a fal déli oldala ugye védve a mágia által. Egyébként mi is lett azzal a kézzel amit Mormont küldött Óvárosba, vagy hová, bizonyíték ként a holtakra? mert az azt “fuvarozó” simán visszatért Fekete várba haragudni, végül meggyilkolni Johnt, de kb. ennyi.

De nem az egyetlen zavaró momentum.

Brant megérintve az éjkirály mégiscsak be tudott jutni az ugyancsak mágiával védett barlangba.

Bran kontra éjkirály meccsben mintha Bran állna vesztésre, mivel a vargolást az éjkirály simán “felülírta”.

Valaki, valahol, valamikor elmesélhetné, hogy értem, a másokat az erdő gyermekeinek nevezett lények hozták létre az emberek elleni harchoz, de mégis mikor, miért szabadultak el,lett önálló akaratuk, ami mi is? Erre a kérdésre az általam olvasott GRRM könyvek sem adnak választ, de én nem nagyon tudom eredeti nyelven olvasni… :-(

Morgana - 2017. 08. 15. 20:11

Aszusz – 2017. 08. 15. 19:41

“csak az Őrség felesküdött tagja tudja átvinni. És ebből a szempontból annak van jelentősége, hogy ki tette le az esküt egy varsafa előtt. Akik a Hét előtt tették le az esküt (mint az Őrség többsége), rájuk nem vonatkozik az, hogy a Fal mágiájával babrálni tudnak.”

Te egy zseni vagy!
:-)

Ez Eddig fel sem merült az agyamba, pedig nagyon is logikus, hiszen Bran is csak a varsafákon – illetve azok gyökerein – keresztül képes látni a múltat/jelent/jövendőt. Egyszerű (?) vargként csak a jelent lenne képes látni.

Morgana - 2017. 08. 15. 20:26

reatard – 2017. 08. 15. 17:24

“Mostmár látszik, hogy az egész sorozat egy irtózatós nagy arányvesztés áldozata.”

Ja GMMR áldozata. Ha olvastad utolsó két könyvet (ami ugye eredetileg egy lett volna, de túlnőtte saját magát), akkor látod, már Ő is belegabalyodott a dologba és nem véletlenül képtelen előállni a folytatással. Sikerült több, túl komplex történetszálakat előhoznia, amiket képtelen elvarrni. Szerintem.

Sajnálom, de a két utolsó könyvet olvasva kimerültem GMMR világát érintően és messze nem érdekel annyira a folytatás, mint pl az első három esetében. Egyszerűen belefáradtam és már úgy érzem a stílus sem kárpótol a történetvezetés (túl)bonyolultságával szemben.

Morgana - 2017. 08. 15. 20:39

Bocsi, kicsit visszafelé haladok a hozzászólásokban. :-(

Randal – 2017. 08. 15. 16:57

“nem gondolnám, hogy az Északi Urak Jon ellen fordultak, de a régi berögződések még mindig bennük vannak és azért Jon elég nagy léptékben próbálja meg átformálni a gondolkodásukat”

Igen, Jon a maga módján ugyan úgy reformer és társadalom átformáló, mint Dany volt a rabszolgaöbölben. Évszázados/ezredes normákat rúg fel a “vadak” átengedésével, bír összefogásra régi esküdt ellenségeket. Ebből a szempontból én mindkettőnek szurkolok, bár nem vagyok optimista. A történelem azt mutatja, hogy a reformerek nem, csak a reformjaik maradnak “életben”. :-(

Mazsola - 2017. 08. 15. 21:12

Morgana,

Egyetértek, GRRM iszonyatosan túltolta a könyvben, annyi felesleges szálat épített fel, hogy nem csoda hogy így akadozik a folytatás. A sorozatkészítők okosan lenyesegettek rengeteg “vadhajtást”, de még így is nehéz elképzelni milyen lehetett megérteni ezt az egészet a könyvek ismerete nélkül…

reatard,

“most meg mikor elért volna a sorozat arra a pontra amire mindenki várt és ahelyett, hogy ezen élvezkednénk hosszan, kutyafuttában, slendrián módon összecsapják az egészet 13 rész alatt”

Nagyon pontosan megfogalmaztad mi az én bajom is ezzel a mostani évaddal. PONT ezekre a történésekre vártunk ÉVEKET, Jon-Dany találkozó, Stark-reunion, főbb összecsapások, Mások eljövetele, stb., ezekre a főbb eseményekre volt felépítve az egész történetkomplexum, erre összecsapják a végét, csak mert… Miért is??? Kiderült már, hogy miért kellett így besűríteni és megnyírbálni pont a legvégét?
Bosszantó, na.

A könyvekben – ha valaha elkészülnek – a végkifejlet biztos jobban ki lesz bontva, és kell is mert most úgy érzem itt katarzisokat kellene átélnünk, ehelyett nem történik meg az érzelmi kielégülés… bármilyen hülyén is hangzik.

No de ne legyünk ennyire maximalisták, hiszen itt a fasza CGI sárkány, meg a jó kis szupercsapat, örüljünk ennek (?).

clegane,

“Jaime átesett a tó túloldalára”

Ez a hét poénja!!! :))

Wyrr - 2017. 08. 15. 21:12

Morgana

“Egyébként mi is lett azzal a kézzel amit Mormont küldött Óvárosba, vagy hová, bizonyíték ként a holtakra?”

Nem emlékszem pontosan a sorozatra, de nagyjából az történhetett, mint a könyvben.
Királyvárba küldték Thorne-t a kézzel, de Tyrion őt kedvelte meg a legkevésbé a Falon töltött idő alatt, és nem akart vele találkozni.
Várakoztatták, várakoztatták, és mire beszélhetett Tyrionnal, a kéz elrohadt, csak csontok maradtak belőle. Thorne-t meg abszolút nem vették komolyan a “meséivel”.

A két halott szerintem azért tudott feléledni, mert már eleve, mikor áthozták őket a Falon, dolgozott bennük a Mások mágiája. Amit már nem oltott ki az, hogy a másik oldalra kerültek.

Randal - 2017. 08. 15. 21:48

reatard:

Ne felejtsd el, hogy amikor Ned Királyvárba ment, akkor béke volt és a barátja volt a király.
Igaz, Nednek se nagyon akaródzott mennie, de nem mondhatott ellent.

Most meg azért lázadoznak, mert háború van és kellene a király összefogni a nemeseket, de legalább egy vezető aki Sansa lehetne származási jogon. Elvégre a Robin gyereket se dobták ki a Völgyből, hisz ő az örökös.

Morgana:

Jah, eddig szívott Jon is, de most azért látszik, hogy kezdenek többségbe kerülni a józanul gondolkodók, de legalábbis kezükbe veszik a sorsukat.
Hogy ebből mi sül ki azt nem tudjuk.
Lehet sikerrel járnak egy-két dologgal kapcsolatban, de Cersei ott lesz a végjátékig, hisz látszik, hogy hajlandó fegyverszünetet kötni, ha az az előnyére válik később.

Na, még az lesz ott érdekes, a Cersei, Kisujj, Sansa hármas ha összekerül.
A csajszinak nem lesz egyszerű, megeszi mindkettő reggelire ha arról van szó.

Randal - 2017. 08. 15. 22:20

Lehet nem véletlen, hogy pont heten indultak el, hisz az isteneik is heten voltak illetve a területet is Hét Királyságnak hívják.

Pepemixi - 2017. 08. 16. 04:06

Persze h Jon és Drogon kapcsolatát még nem lövik le – akkor mi maradna az évadzáróra (párhuzam az előző évadzáróval?) – idejön nyilván Sam relevációja is majd (végre)

Persze h nincsenek white walkerek – ne felejtsük el, h ez még nem az utolsó évad. Itt még nem lehet mindent lezárni!

Persze h nem szedték eddig elő Gendryt. Hát hogy szedhették volna? Őmagától nem lép le. Csak Davos-t meg Aryát ismeri, és felőle akár mindkettő halott is lehetne. Davos meg persze h nem ment vissza Kings Landing-be eddig (mivel körözték).
Most is csak azért jött vissza megkeresni Gendryt, mivel nyilávn kell majd vki, aki összekovácsolja a sárkányüveget fegyverekké. (meg remélhetőleg összedob 1-2 Valyriai acélkardot is ha már arra jár :) na jó ezutóbbi nem annyira kivitelezhető…)

De olyan érdekességeket is említhetnénk h senkinek nem tűnik fel h Euron is gone?! Erről miért nem beszélünk?
Erről amúgy van egy teóriám. Uccsó részben majd bedobják h Jaime in-flagrantizik egyet Euron papával. Mindjárt kiderül a turpisság gyerek ügyben. És végre talán átáll a sötét oldalról.

És mi van Yarával meg Theonnal? Theonban nagyon bíztam ebben a szezonban, h végre megkapja a neki járó epic pálfordulást, de már megint csak a töketlenkedés van.

Jaaa és senkinek nem hiányzik már a Mountain? Vele vhogy nem tudnak mit kezdeni egész szezonban?
Van egyébként vele kapcsolatban is egy teóriám: sztem az egyik sárkányt ő nyírja majd ki.

Egyébként, ha nem lenne egyértelmű az eddigi írásaimból, nem olvastam spoilereket.

Aszusz - 2017. 08. 16. 11:10

A 6. részt véletlenül leadta az HBO Spain. *facepalm*

Wyrr - 2017. 08. 16. 11:18

Pepemixi

Mindketten harcoltak a Greyjoy-lázadás alatt Pyke ostrománál.

Jorah kitüntette magát a hősiességével, ezért ütötték utána lovaggá, ami pedig Északon egyáltalán nem jellemző.
Barristannek mesélt róla valamikor a 3. évadban.

Ugyancsak Pyke-nál Thoros nagy feltűnést keltett a lángoló kardjával, és elég maradandó benyomást tett mindenkire, aki látta.
Erről pedig Jaime és Jory Cassel nosztalgiázott az 1. évadban.

hiuz - 2017. 08. 16. 11:39

Ami furcsa volt: Jaime a katonai góré, elvileg értenie kéne a taktikához, erre a dothrakiak miatt sopánkodik elsősorban, és nem a sárkányok miatt. Könyörgöm, ők csak könnyűlovasság. Igaz, hogy kurva sokan vannak, de a sarló, amit lengetnek nem viszi a páncélt, ellenben őket nem védi semmi.(könyvben is volt jelenet, ahol több dothraki nem tudott a páncélban lévő Mormonttal mit kezdeni) Már a nehézgyalogsággal is szívtak volna a sárkány nélkül, de egy páncélos lovagsereg megfingatná őket. Ha Jaimeék összekaparnák a teljes lovagságot, majd váratlanul ráküldenék a dothrakiakra, azzal Danynak annyi lenne. Ha a sárkányok nem lennének a környéken vagy elterelnék a figyelmüket annyi időre, hogy a lovagok lecsaphassanak, akkor utána a csatában már használhatatlanok lennének a káosz miatt. A visszavonulást meg előre megbeszélt útvonalon kell végrehajtani, ahová be lehet készíteni párat az újfajta óriás íjakból, így ha Dany megpróbálná idegből legyakni a visszavonuló sereget, akkor kapna pár nyilat a hátsójába.
És az idő is Dany ellen dolgozik. A seregei nem alkalmasak ostromra, ha meg sárkányokkal keménykedik, akkor jó eséllyel egész Westeros ellene fordul. A várfalakat meg tele lehet pakolni óriásíjakkal, ha többel vesznek célba egy sárkányt egyszerre, akkor garantált a találat, és a sárkány egy időre kiszáll a játékból. Élelem és katona utánpótlása nincs, ha elhúzódik a háború, megszívta. És az időjárásról még nem is beszéltünk. A serege más éghajlathoz van szokva. Ha jön a hideg, akkor még a Makulátlanoknak is le fog fagyni a nemlétező tökük, nemhogy a dothrakiaknak.

00alexa00 - 2017. 08. 16. 11:53

Danny döntése, hogy kivégzi, aki nem áll mellé szerintem elég durva lépés. Hajszállal marad csak le Cersei robbantgatásától. Nem igazán nevezném ezt szabad akaratnak vagy tényleges választási helyzetnek.
Például a Makulátlanok megszerzésekor sem láttam tényleges választást, mivel adott néhány másodperc gondolkodási időt egy olyan embernek, akit egész életében a harcra képeztek, ezt az egy dolgot ismeri, azt se tudja mit jelent szabadnak lenni,mihez kezdjen, hiszen nincs hova mennie. Majd rögtön felajánlja, hogy őt szolgálhatják, így csak a látszatát érték el nálam legalábbis ennek a “felszabadításnak”. Nem tagadom persze, hogy nyilván jobb sorsuk van, most így Danny mellett, mint a rabszolgatartóknál, csak nem tetszik, hogy ezután is még ezt hangoztatja többször is.

Kíváncsi vagyok, hogy ha kiderül John származása, és hogy valójában ő a jogos örökös, hogyan kezeli majd, mennyire viseli majd el Dannerys önbecsülése, hiszen ez az ő törekvéseinek az alapja, hogy a Vastrón őt illeti törvényileg.

Az északiak alapvetően nehezen fogadták el Johnt vezetőnek, ráadásul azt is nagyban köszönheti Lyanna Mormontnak, és még ő is az ellen volt, hogy John menjen délre. Ráadásul ugye háborúra készülnek, és nincs ott a katonai vezető, akinek elvileg mindent kézben kéne tartania. Szóval szerintem nem meglepő néhány elégedetlenkedés, főleg, hogy a Völgy gondolom főképp Kisujjnak köszönhetően szítja “hangosabban” az többieket.

Arya kifejezetten idegesített a részben.

Én Missandeit pedig hiányoltam, még egy bevágás sem volt róla, szerintem ő is úton lehet esetleg Kaszterhegy felé Szürkeféreghez? Vagy hova tűnhetett hirtelen?

winnie - 2017. 08. 16. 12:10

A 6. részt véletlenül leadta az HBO Spain. *facepalm*

lehet, hogy csinálok egy posztot ennek, de ha valaki is ír a 7×06-ról, akkor jelezze, hogy arról ír a biztonság kedvéért.

azért merem engedni (bár ti döntitek el, hogy szabad-e), mert aki a 7×05-ről akar, az mehet a 7×05-ös poszthoz és vasárnapig nem néz ide vissza.

Aszusz - 2017. 08. 16. 12:15

winnie, szerintem tényleg csinálj egy posztot neki, aztán ott az nézi meg a kommenteket aki akarja. Úgyis lesznek sokan, akik nem bírják ki és megnézik a részt. Legalább egyértelmű, hogy hol lehet róla beszélni.

Morgana - 2017. 08. 16. 12:33

Pepemixi – 2017. 08. 16. 03:56

“1. Senkit nem érdekelnek olyan dolgok, mint pl. honnan a heréből ismeri egymást Thoros és Jorah…”
Jorah és Thoros is a Baratheon csapatban harcolt, ha jól emlékszem volt egy beszélgetésük Baristan Selmyvel, arról, hogyan ütötte Robert lovaggá, máshol meg Ned testőr parancsnoka meg arról beszélt Jamievel, hogy látta Thorost Pike ostrománál lángoló karddal. Tudom ezek közvetett bizonyítékok, de akkor is…Szval jó esély van arra, hogy ismerte.

“Senki nem tesz említést a pozitívumokról ebből a részből” Végigolvastad a hozzászólásokat?

“HAHÓ! Jó reggelt! Elfogyott a writing material!
Térjetek már észhez! Nincs miből írni! Örüljünk, hogy egyáltalán még van sorozat.” Örvendünk. Neked meg nem kéne lebecsülnöd a sorozat ítói gárdáját, akik azért beszélve GRRM-mel, nyilván többet tudnak a végkifejletről. Míg volt könyv, addig sem szolgaian másolták. Ez egy adaptáció és mint ilyen egy önálló alkotás. GRRM-re hiába várunk. :-) Hány éve is képtelen kikavarodni a 4-5 könyvekben keltett zűrből?

“Nincs miből meríteni. Innetől kezdve meg persze hogy telezsúfoltnak, kapkodónak látszik, de hogy is lehetne másképp?”

Simán lehetne másképp, de a HBO így döntött. Joga van hozzá. Szidhatod, hogy 6 évadon át gondosan felépített, többdimenziós karakterek cselekedeteit hirtelen gyorsított üzemmódban kell nézned, de szerinted ez jobb, vagy a semmi?

Pepemixi – 2017. 08. 16. 04:06
“Persze h Jon és Drogon kapcsolatát még nem lövik le” Már bocsi, de az előző évadban már lelőtték, most meg Szegfű/Gilly miatt tudjuk, hogy nem Targaryen fattyú, hanem valójában Jon a jogos trónörökös – az utolsó sárkány fiaként – nem Dany. Amit persze józan paraszti ésszel az első könyv alapján mindenki tudott eddig is. Jon önmaga a tűz és jég, mert Targaryen és Stark is. Valójában Ő a főszereplő. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mikor és miért üli meg az apja nevét viselő sárkányt, mert ha hűek a könyvek világához, Drogon ugyan felismeri benne a Targaryent, engedi magát simizni, de soha nem fogja engedni, hogy Jon megülje.

Aszusz – 2017. 08. 16. 11:10
Nem érdekel. A sorozatot akarom nézni!

Morgana - 2017. 08. 16. 12:53

00alexa00 – 2017. 08. 16. 11:53
“Danny döntése, hogy kivégzi, aki nem áll mellé szerintem elég durva lépés. Hajszállal marad csak le Cersei robbantgatásától.”

Nemár! Mérföldekre van! Dany döntés elé állította Tarly papát, aki az általa harcban, harcmezőn legyőzött ellenfél “tábornoka” (plusz Tarly papa kénytelen szembesülni azzal, hogy az általa teremtett fiacskája követi, akkor is ha kihal a család, ennyit Sam elüldözéséről. Nekem tetszett, ahogy mindez végigviharzik a színész arcán. Jól játszotta el ezt a picinyke jelenetet). Cercei meg hatalmi érdekétől vezérelve kivégzett egy halom embert azért, hogy az általa teremtetteket (verebek, harcos hit), illetve a hatalma útjában állókat (Tyrel ház, plusz saját nagybátya) eltüntesse. Ehhez kapcsolódóan fontos jelenetnek éreztem, hogy nem hitte el Olena szavait, kiült az arcára a “ez a hülye Jamie, már megint hagyta magát megvezetni” mosoly, de amikor Jamie – szokatlanul éles látóan – levezette neki, hogy miért is hiszi el, azt amit Olena mondott, magába roskadva elgondolkodik. Persze annak megjelenítéséhez, hogy egyúttal végre azt is felfogja, hogy Thomen ezért is lett öngyilkos, sokkal jobb színésznőnek kellene lenni. Nem panaszként mondom. Vélemény.

Aleysa - 2017. 08. 16. 13:16

Két dolog csak..sokan írták, hogy Dany nem reagált Jon sárkánysimogatására. Szerintem de, abszolút, alaposan meglepődött, meg aggódott is, meg majdnem elcseppent. Sajnos semennyire nem gyanús neki, hogy Drogon hogy viselkedett, mert addig jut el az agya, hogy meg akarja kapni Jont. Igazából a vonzalmát növelte jelentősen, h jéééé..még a sárkányokkal is kijön.
Meg a másik…én nem látom, hogy mitől olyan hű de nagy tényező utódlás szempontból h Jon törvényes gyerek. Ő az x.edik a sorban aki hajtogathatja, h jajj enyém a Hét királyság, én vagyok a jogos uralkodó, egy a sok közül. Szerintem Jon “lelkének” lenne óriási tényező, ha megtudná az igazat. Végre levethetné már magáról azt, hogy egy nem kívánt, megtűrt gyerek, aki nem túl boldogan nőtt fel, mert Cat nem szívlelte. Nem terhelné tovább a kérdés, hogy ki az anyja, mi történt. Szerintem nagy lökést adhatna ez neki. Az h Targaryen-Stark, de főleg az, hogy szerelemből és házasságból született és nem egy balkézről besikerült nyomi, akit épp h megtűrnek. Amit elért, persze magának köszönheti, de lehet h Kit Harrington kiskutya tekintetének hibája, h úgy néz ki mint akinek folyton fáj az élet:-)

Morgana - 2017. 08. 16. 13:17

hiuz – 2017. 08. 16. 11:39

“Ami furcsa volt: Jaime a katonai góré, elvileg értenie kéne a taktikához, erre a dothrakiak miatt sopánkodik elsősorban, és nem a sárkányok miatt.”
Csak visszautalnék Robert és Cercei beszélgetésére az első évadban, mikor Robert valami olyasmit mond, hogy csak egy őrült száll szembe nyilt mezőn/közdelemben egy dothraki sereggel.

Azért az elhangzott, hogy ez egy volt, ha úgy dönt beveti az összeset…

“könyvben is volt jelenet, ahol több dothraki nem tudott a páncélban lévő Mormonttal mit kezdeni” A sorozatban is megvolt a jelenet, sőt előtte volt egy beszélgetés Jorah és egy dothraki között, ahol a páncél előnyeiről (véd) és hátrányairól (ja, csak lelassít) esett szó.

Morgana - 2017. 08. 16. 13:39

Aleysa – 2017. 08. 16. 13:16

“Dany nem reagált Jon sárkánysimogatására. Szerintem de, abszolút, alaposan meglepődött, meg aggódott is, meg majdnem elcseppent…..” Kétszer is megnéztem a jelenetet tv-n, először Drogon szeme miatt, másodszor a Dany-t jászó színésznő reakciói miatt. Igen ezt kellett volna látnom, de nekem nem sikerült.

” Völgy gondolom főképp Kisujjnak köszönhetően szítja “hangosabban” az többieket”
Jon nem szívbajos, megmondta nekik, hogy nem kérte, de megkapta, ő meg így döntött. Fogadják el, mert szerinte ez a legjobb döntés. Tudjuk, hogy volt már hasonló helyzetben – nem kérte, de megkapta a parancsnokságot -, aztán jól leszúrták. Akkor is most is hagyott kinevezett vezetőt maga helyett. Egyszer már ráfázott, de a hősök már csak ilyenek. Mennek az általuk jónak tartott irányba, mindegy mit mondanak a régi hagyományokba begyöpösödött fejűek. Kisujj kavar persze – nem tud/ismer mást, Ő is egy a begyöpösödött agyúak közül – a két Stark lányt egymás ellen, az urakat Jon ellen lázítva, de ideje, hogy Kisujj végre megkapja ami jár mert hiába “a káosz egy létra”, de nincs felkészülve – gondolatkísérletei odáig nem terjednek -, hogy jön Bran és Arya…:-) neki meg innentől kezdve annyi.

DarkEagle - 2017. 08. 16. 13:47

Szerintem aki jót akar magának kerülje a netet Hétfőig vagy nézze meg a kiszivárgott 6. részt, most úgyis jó minőségben került fel, mert konkrétan minden 2. poszt amit látok neten a rész utolsó jelenetével van tele ami nagyon durva spoiler!

Nagyon remélem, hogy kikerül idő előtt a finálé is valahogy mert 11 nap van most így addig és hát ja, egy ilyen rész után durva a várakozás, bele se gondolok mi lesz amíg jön az utolsó évad. :D Egyébkétn erről a részről hónapokig ha nem évekig fognak beszélni annyira brutál lett.

Morgana - 2017. 08. 16. 14:09

Aleysa – 2017. 08. 16. 13:16
“Meg a másik…én nem látom, hogy mitől olyan hű de nagy tényező utódlás szempontból h Jon törvényes gyerek. Ő az x.edik a sorban aki hajtogathatja, h jajj enyém a Hét királyság, én vagyok a jogos uralkodó, egy a sok közül.”

:-)
Dany az aki hajtogatja, hogy az utolsó Targaryen a trón jogos örököse. Jon nem, mert mi ugyan tudjuk, de Ő nem, plusz egyébként sem vágyik ilyesmire.

Jon nem x-edik a sorban, mivel az őrült király legidősebb fia – Rheager, az utolsó sárkány – a trón örököse, annak halálával a az Ő legidősebb/egyetlen élő fia örökli apja minden jogát és tulajdonát. Szerinted Ned miért is akarta/hagyta, hogy Jon a falra menjen? Előtte azzal védte, hogy a saját fattyának nevezte – Lyanának tett ígérete szerint csak így védhette meg Robert bosszújától – később pedig azzal, hogy fekete testvérként* – ha ki is derülne a származása – senki nem tehet semmit ellene, sőt Jon sem léphetne fel trónigénnyel. Kb. ez volt az egyetlen módja, hogy mind a Robertnek tett, mind a Lyanának tett esküjéhez hű maradjon. Ugyan látszólag megszegte Cat-nek tett esküjét, amiért Cat nem is szereti Jon-t, de mégsem. Ez az első kötetben – Ned “rémálmaiban” remekül lejön, de ugye a soriban csak annyival van benne, hogy egyrészt soha nem beszél Jon anyjáról, de Jonnak megígéri, hogy ha legközelebb találkoznak – ami az után lesz, hogy felölti a feketét – mesél majd róla. Látványosan nem beszél még Robertnek sem a – a becsület bajnoka, aki elfeledkezett az esküjéről – a fattya anyjáról…

*többször felmerült, hogy Tarly papa miért is nem eredt Sam után, mivel ellopta a családi valyriai acél kardot. Hát ezért. Nincs egy varjú fölött hatalma. Még a királynak sincs, ahogy azt az aranyköpenyeseknek ki is fejti – szégyen, de elfeledtem a nevét – az aki megmenti/nem adja fel Aryát és Gendryt.

Morgana - 2017. 08. 16. 14:14

DarkEagle – 2017. 08. 16. 13:47

:-)
Köszi a figyelmeztetést, de tudom, hogy kerüljem el.
Ezti s fogom tenni…. Nagy ívben.

HankMoody - 2017. 08. 16. 14:45

Amúgy ti hétfőnként HBO-n nézitek a részeket? Gyanítom a nagy többség nem… Akkor nem mindegy, hogy ma torrentezem le vagy pedig majd hétfőn? Nem értem azokat, akik ekkora ügyet csinálnak belőle.

yagami - 2017. 08. 16. 14:48

Ha hétfőn nézed csak egy hetet kell várnod a következőre, így viszont másfelet. Sokan ezért nem szedik most le. Illetve sokan a magyar felirat miatt sem. Na meg vannak akik 1080p-ben nézik a GoT részeket, mint például én, nekik is várniuk kell. De gondolom utóbbiból van a felsoroltak közül a legkevesebb. :)

DarkEagle - 2017. 08. 16. 15:12

A most kiszivárgott is 1080p-s verzió mivel ez nem lopott mint múltkor hanem a hivatalos verzió. :D

Egyébként mivel én előfizető vagyok hajnalban kelek és megnézem a hivatalos felirattal vagy angolul attól függ mennyire vagyok fáradt. :D Általában többször megnézem minden GOT részt pláne ha jó volt mert egyszeri nézés után elég sok dolog elkerülheti az ember figyelmét.

Azt megértem miért várnak rá az emberek, pl hun sub ugye na de ha közben a pofájukba tolják a sok spoilert mint nekem akkor sem járnak jobban. Akkor már inkább megnézi az ember felirat nélkül még ha nem is ért túl sok mindent belőle minthogy valaki elmondja neki az egészet előre. Legalábbis én így vagyok ezzel.

benXL - 2017. 08. 16. 15:19

Erről a 6. részről lehet valahol írni? Mert nagyon nagy rész volt viszont volt benne pár dolog ami enyhén túlzás volt.

winnie - 2017. 08. 16. 15:25

írtam fent. itt ki lehet beszélni, ha gondoljátok (aki a 7×05-ről akar olvasni, az majd abba posztba ír), csak jelezzétek. NAGYBETŰKKEL, HOGY

—7×06 SPOILER—

winnie - 2017. 08. 16. 15:29

darkeagle: nyilván mindenki másképp van jelen a neten, de aki olyan helyre jár, olyat olvas, ami/aki spoilerezhet, az ne olvasson olyat. (sokan sírnak a twitteren, hogy belefutottak spoilerbe (a facebookot nem ismerem), én meg mindig ledöbbenek, hogy akkor miért követik azt, aki spoilerezik? de persze nem kell ehhez twitter, elég random véletlen is, szóval tiszta sor, hogy benne van a szívás. de, és ez nyilván saját példa, annak ellenére, hogy amikor 2 évig nem néztem a sorozatot belefutottam pár fordulópontba, eddig az 5 hét alatt a világon semmit sem tudtam meg, pedig a tévés hírek, a kommentek és a kikerülő posztok is a szemeim előtt vannak. oké, azt megtudtam, hogy volt valami nagy csata, meg voltak sárkányeksön, de ez nekem nem spoiler. (ja, meg azt is, hogy mintha találkozott volna jon és daenerys, de ezzel megint csak együtt tudok élni:)

a lényeg, hogy van lehetőség a spoilerek elkerülésére. de a véletlen bármikor közbeszólhat.

DarkEagle - 2017. 08. 16. 15:40

Akkor szerencséd volt Winnie, ennyi. Facebookon nekem nem ismerősök tették ki a spoilert, hanem ugye pl a GOT hivatalos FB oldalának posztjai néha megjelennek, azok pl nem spoilereznek nyilván de a kommentekben pl a 6. rész utolsó jelenetét többen is betették. És ez csak egy oldal. Plusz azóta hogy a FB megváltozott, tehát ha pl kedveled a GOT oldalát akkor csomó reklámot is kitesz ezzel kapcsolatban neked pl rajongói oldalakat amiket esetleg kedvelhetsz és azokat meg hadd ne mondjam mennyire nem ellenőrzi franc sem hogy ki mit kommentel. Anno ott futottam bele a tavaly kiszivárgott 7. évad scriptjeibe is csak ott könnyebb dolgom volt mert az nem kép vagy videó csak szöveg tehát ha nem megyek a linkre akkor nincs gond. :D

Twittert is használok de nem túl aktívan, de manapság aki átlagosan használja a netet annak nem kell hírportálra menni hogy híreket olvasson és is FB-on vagyok feliratkozva a legtöbb hírportálra mert lusta vagyok lementeni egyesével minden oldalt. Hál’ Isten a legtöbb csak clickbait cikk és kerüli a spoilert is de mint írtam a kommenteket senki nem csekkolja ami nagy hiba. Én úgy vagyok vele hogy vagy nagyon nehezen vagy sehogy nem lehet elkerülni az ilyet manapság már.

Egyébként engem általában nem zavarnak a spoilerek de a GOT esetében jobb szeretek meglepődni. Ezért is pártolom amúgy azt hogy tegyék fel egyben mert akkor egy nap alatt lezavarom azt tőlem utána mindenki írhat amit akar. :D

yagami - 2017. 08. 16. 15:52

DarkEagle: Láttam olyan képet, amit nem kellett volna. Csak ezért talán nem is olyan baj, hogy szó szerint csak belepillantottam ezen rész forgatókönyvébe és pont ezt a sort olvastam csak el. Így is úgy is megtudtam volna úgy látszik. :) De ennek ellenére kivárom a hétfőt.

És tényleg fenn van 1080p-ben, azt hittem csak 720. Viszont azt a verziót szoktam nézni, amelyiknek az elején van egy rövid “eddig történt” rész a végén a stáblista után pedig a következő promója. Ezt nem láttam fenn, de végül is mindegy, így is úgy is várok a normál időpontig, már csak a felirat miatt is és, hogy ne kelljen sokat várni a fináléra:D De köszi, hogy szóltál. :)

botta - 2017. 08. 16. 17:38

Ti tényleg szerencsések voltatok… Én ma szépen megnyitottam a facebookot és egy külföldi ismerősöm egy mozgó gif formájában ellőtte a 6. rész legvégét (és szerencsére olyan jó az fb, hogy most már rá se kell kattintani, hogy elinduljon a gif)… Én tényleg nem értem az ilyen embereket, hogy miért ebben lelik örömüket… Én megnéztem az 1080-as változatot, de a rész közben végig idegesített a spoileres dolog, mert sajnos elég nagy spoiler és most irtó dühös vagyok, mert az egész rész élményét tönkretette vele :(

Ajánlás: legyetek óvatosak és szerencsésebbek!

yuuki - 2017. 08. 16. 17:49

Esküszöm, nem is emlékszem olyanra, hogy én valaha belefutottam volna egy ordas spoilerbe, direkt nem vagyok feliratkozva pl. a Survivor facebook oldalára, mert ott minden kieső után kiraknak egy posztot, hogy mit nyilatkozott utána. Szóval próbálok elővigyázatos lenni. Ez egészen idáig csont nélkül ment is, egészen a mai napig, amikor is egy híroldalon jelent meg a Facebookon a leak ténye és a legfelső komment rögtön azzal a képpel operált, ami lelőtte azt a bizonyos momentumot. Majdnem agyvérzést kaptam.
Szóval tényleg vigyázzatok – mondom ezt azoknak, akik idetévednek esetleg úgy, hogy még nem látták a 6. részt.

jukare - 2017. 08. 16. 18:20

A tavaly ősszel kiszivárgott forgatókönyv, sajnálatos módon minden egyes pontban stimmel. Ezek után a mostani kikerült résznél feltüntetni a spoilert, már csak sebtapasz a szivárgás lékjére… :)

zolij - 2017. 08. 16. 18:22

7×06 SPOILER
.
.
.
.
.
A teleport szintet lépett :D

HankMoody - 2017. 08. 16. 18:26

zolij
:D :D :D

7×06 SPOLER
Bizony, és ezt még arra sem lehet kenni, hogy itt mennyi idő telik ám el, csak mi nézők ezt nem látjuk, mert azt senki nem veszi be, hogy napokig/hetekig várakoztak Jonék a jégen (kb mozdulatlanul ráadásul..)

Zoli - 2017. 08. 16. 18:32

Csak nekem tűnt fontosnak, ami az Óvárosban zajlott?
Szerintem Szegfű elég lényeges dolgot kezdett el olvasni, amire Sam barátunk nem reagált.

– Mit jelent az “érvénytelenítés”?
– Mikor egy férfi felbontja a
házasságát az asszonyával.
– Maynard azt írja, kiadott egy érvénytelenítést
“Ragger” hercegnek, aztán ugyanakkor
hozzáadta valakihez,egy titkos szertartáson
Dorne-ban. Ez gyakori itt délen, vagy…?

Ez nem azt jelenti, hogy Rhaegar Targaryen és Lyanna Stark törvényes házasok voltak? Mert akkor Havas Jon nem fattyú, hanem ő a törvényes örökös.

petrov - 2017. 08. 16. 18:35

HankMoody

7×6 SPOILER!!!

1 Napot biztos ott voltak, mert 1x rájuk esteledett.
Viszont Gendry biztos nem Robert fattya hanem minimum Usain Bolté, a helyi twitter aka holló, meg gyorsabb, mint a Millenium Falcon :)

zolij - 2017. 08. 16. 18:42

Igen, azt jelenti. Azt mondjuk nem tudom, hogy egy könyv, ráadásul egy lopott könyv (ha magukkal vitték) mennyire hiteles. Plusz Jon hiába Targaryen, hiszen a dinasztiát megdöntötték, szóval max annyiban lehet szerepe, hogy izmozhatnak Danyvel hogy kinek is kéne uralkodnia (de úgy sem fognak, mert Jon nem akar a vastrónusra ülni).

petrov - 2017. 08. 16. 18:42

Zoli

De fontos. Viszont Lyanna neve nem hangzott el. Sam nem tudja, hogy Lyanna Jon anyja.

BalinT55 - 2017. 08. 16. 18:43

Én úgy voltam vele hogy anno mikor kijött a forgatókönyv akkor beleolvastam, viszont engem nem eltántorított, nem is felidegesített, hanem felspanolt hogy úristen mekkora atombrutál évadot fogunk kapni :D A 6. résszel is így voltam hogy tudtam mi lesz benne, viszont a hogyan jutunk oda részét csak akkor tudod meg ha megnézed. És így is azt kell mondjam hogy az egész sorozat egyik legjobb része :D Szakadtam a röhögéstől, megijedtem, izgultam, és elérzékenyültem, pedig tudtam mik lesznek benne. Most várhatunk 1,5 hetet damn :D

bebb - 2017. 08. 16. 18:44

A teljes hozzászólásom

—7×06 SPOILER— .

Ez szerintem az egyik leggyengébb utsóelőtti rész volt a GOT történetében, pedig sok jó dolog is történt, meg a látvány is rendben volt szinte végig, de sajnos már tényleg beárnyékolja az élvezhetőséget a sok klisé és a teleportorgia. Én korábban sosem osztottam azokat a véleményeket, amik a teleportálgatást rótták fel, mert azért hellyel-közzel magyarázhatóak voltak az utazások (néha egy kis jóindulattal), de a múltkori “2 hét alatt megjárjuk Highgardent hadsereggel, míg Euron háromszor megkerüli Westerost” sztori már nekem is sok volt, ez a rész még azon is túltett.

Amikor megjelent Danny a sárkányaival, egyszerre volt kiszámítható és teljesen irreális.
Szóval 2 nap alatt: Gendry megjárta az utat vissza a falig + a holló eljutott Sárkánykőre (fél kontinensnyi távolságba) + Danny pedig sárkánnyal megtett ugyanannyit?
És akkor még a 2 nappal nagyon nagyvonalú voltam, mert ennyi idő alatt kockára fagynak a -200 fokban,
és akkor azzal nem is foglalkoztam, hogy a tó mikor fagy be újra.

A másik a túltengő sablonosság, elképesztően lusta megoldások sora a forgatókönyv, mintha D&D egy fantasy kártyajáték segítségével rakná össze az egészet. “Aha, most már majdnem meghaltak, de még van egy “a sasok megmentik Frodót” kártyám, azt kijátszom, és mindenki megmenekül.” Persze Jonnál ennyi nem volt elég, ezért ezt a fantasztikus fordulatot elővették még egyszer Benjen bácsival! Hát gratulálok, bmeg.

Na, miután kidühöngtem magam, azért azt hozzá kell tenni, hogy az elején a párbeszédek egész jók voltak, mondjuk a Thormund + big woman vonal már kezd unalmas lenni, de nyilván sokkal több lájkot kapnak, ha ez megy.

Az Arya-Sansa konfliktus meglepően jó volt, egy pillanatra tényleg elhittem Aryának, hogy megöli Sansát, persze belegondolva nyilvánvaló, hogy a végén kiderül Kisujj ármánykodása, és a falka összezár. Ugye már most sem követte Kisujj tanácsát Sansa, mert Brienne-t elküldte Királyvárba.
Csak könyörgöm, ne az legyen, hogy Bran megmondja az igazat, és elsimítja a családi viszályt, mert fejbelövöm magam!

Alan Taylort kicsit sajnálom, ugye ő rendezte a zseniális 1×9-es részt is, most is korrekt munkát végzett, de a fenti problémákkal nyilván nem lehetett mit kezdeni. Mondjuk Emilia Clarke-kal párszor még újravetethette volna a nagyonspoileres jelenetre adott reakciót, vagy kicserélni egy fadarabra, de a rész végén pl. nem volt annyira rossz se ő se Jon.

cato - 2017. 08. 16. 18:59

7X06 SPOILER

A Sansa-Arya konfrontáció közben megvilágosodtam. Olyan tisztán láttam magam előtt Martin agytekervényeit mint még soha. Pár éve nyilatkozta, hogy kitalált egy csavart, az egyik fő karakter történetében ami tökéletesen logikus, de alapjaiban változtatja meg a személy beállítottságát. Bár akkor még nem tudta alkalmazza e. Ez pediglen szerintem Sansa, és a csavar az, hogy nem is Stark! Ugye amikor Cat, Robbal volt terhes szembetalálkozott Jonnal, ettől annyira pepöccent Nedre, hogy félrekufircolt, és Tádááám, megfogant a leghalabb farkas az egész alomban. Tökéletes szimmetria lenne. Van egy fattyú, aki nem fattyú. És van egy “törvényes” aki viszont az. Egy csomó mindent megmagyarázna. A sorozatban biztos nem ez lesz, de ha végre valahára kijön a könyv és bejön akkor: Én megmondtam! :D

DarkEagle - 2017. 08. 16. 19:01

@botta: Facebook-on van olyan opció telefonon és weben is a beállításokban, hogy ne játsszon le semmilyen videofájlt automatikusan, ez vonatkozik a gifekre is.

HunOrion - 2017. 08. 16. 19:03

—7×06 SPOILER—
Megneztem. Nem birtam ellenállni. Nem tetszett.
Nem a sárkány vagy a öreg alkesz Thoros halála dühít, hanem, ahogy felépítették a részt. Ennyire klisésnek és színvonaltalannak még sosem éreztem az írast a GoT-ban. Az eddigi teleportok is zavartak, de azonkon még túltettem magam, mert nem igazán lehetett az eltelt időt nyomon követni, de a mostani már egészen új szint.
Nyilvánvaló az egész kaland arról szolt, hogy valahogyan átjátszanak egy sárkányt Danytől, a Night King kezére, mintegy egyenlítve az esélyeket és emelve a tétet. Az ötlettel még nincs is bajom, de ahogy megoldottak az szörnyű volt látni, néha azt hittem TWD-et nézem.
Megoldások amiket kifejezetten útáltam a részben:
1. Az öngyilkos csapat minden előzetes jel nélkül kibővült névtelen feláldozható tagokkal. Legolcsobb mód az akció fokozására a bármikor kinyirható redshirtek bevetése.
2. Tó közepén állok, körbe vesznek hó halálok. A Night King az egész kontinens éghajlatat átalakítja, ahol csak megjelenik jégvihar tombol, de képtelen befagyasztani és ily módon járhatová tenni egy tavat, annyi idő alatt, amíg Gendry elfut Eastwatchig, megírnak egy levelet, egy holló elrepül Dragonstonera és Daenerys felrepül Északra, nevetséges! Az meg külön paródia, hogy csak akkor jönnek rá, hogy kellőképpen befagyott a tó, amikor a Houndnak épp unalmában baseballozni támad kedve.
3. Benjen újból megjelenik a semmiből és megmenti Jont, ránéz a listájára. Kihúzza az utolsó deus ex machina teendőt róla és dolga végeztével szépen beadja a kulcsot, nagyon eredeti…

Folytathatnám a listát, de a lényeg, hogy ami a legjobban fáj, hogy az eddig szépen, aprólékosan felépített világot most egy pár, az írók szerint badass fordulatért szétcincálják a legigénytelenebb módon.
Ennél többet vártam az íroktól, remélem a folytatás átgondoltabb és elegánsabb megoldásokat tartogat majd a nézők számára!

romy - 2017. 08. 16. 19:07

7×06 spoiler(?)

többen is leírták “teóriaként”, az eddig a kiszivárgott forgatókönyv tartalmát. ennek mi értelme volt?

én pl. mindig kiváncsi vagyok más hogyan képzeli el a hátralévő cselekményt, ezért nagyon szivesen olvasom amiket itt írnak, de amikor már sokadjára olvastam ugyanazt az abszurd, sokkoló fordulatot (6. rész vége), már gondoltam, hogy a kiszivárgott forgatókönyvből van. Így nem volt akkora élmény…

Björn Lefosson - 2017. 08. 16. 19:09

7X06 SPOILER

Namost akkor ez a megtekintett leak ugye 54 perces, az imdb-n 71 percesnek specifikálták…ah látom..és ah az HBO is lenyilatkozta…

lehet h ez pöttyet finomít a teleportorgián majd a hivatalos bemutatón? :DDDDDDD

ti mit tudtok?

DarkEagle - 2017. 08. 16. 19:14

– 7×06 SPOILER –

Jonék 1 napot töltöttek kb a tavon ezt jól ábrázolták is hiszen lement a nap és aludtak is egyet. Ráadásul nem voltak olyan messze az őrségtől szóval Gendry nem fél kontinenst futott csak pár km-t. :D A holló meg gyorsan repül mivel az nem vonattal megy basszus. A sárkányokról meg már nem is beszélve. Nyilvánvalóan nagyon gyorsak, hiszen anno mikor elvitte Drogon Danyt a viadalról akkor is több ezer km-re vitte el.

Ami a tó befagyását illeti teljesen logikus volt hiszen látszott hogy baromi hideg volt. Aki járt már az Északi-sarkon az tudhatja milyen gyorsan megfagy egy tó. Ráadásul ez nem is volt olyan gyors hisz 1 nap alatt fagyott be kb újra.

Az eléggé egyértelmű volt spoilerek tudta nélkül is hogy Viseryn be lesz áldozva. De ettől függetlenül én nagyon sajnáltam Dany és a sárkányt is. Szerintem nagyon jól látszott Danyn a kétségbeesés és őszintén én vártam hogy bekattan de nem kattant be, szóval ennyit arról hogy Mad Queen. :D Ja és végre látta hogy Jont valóban leszúrták nem is egyszer. Plusz végre lesz térdhajlás és mondom, nem vagyok egy fangirl de nagyon aranyos volt ahogy Dany-nek szólította őt Jon. :D Nem is értem honnan vette hogy ez a beceneve. Az a jelenet kettejük közt nagyon ott volt a szeren, nagyon bensőséges volt és nem csak romantikus rételemben, családias volt úgy hogy ők nem is tudják hogy egy család.

Viszont ennyit akkor Cerseiről meg a nagy találmányáról. Az Éjkirály egy jéglándzsával legyakta a sárkányt és még kilövő se kellett neki. :D

Arya és Sansa jelenetei nagyon jók voltak. Sansa nagyon durván bekaksizott de megérdemelte. Nagyon magas lóról beszélt. Azt hiszi csak ő szenvedett. És teljes mértékben igaza volt Aryának. Én is inkább meghaltam volna minthogy eláruljam a családom minthogy éljek tovább. Értem én hogy kislány volt de amikor a kutyáját ölték meg akkor ő maga nem volt veszélyben mégis elárulta a saját húgát. Mocsok egy rib@nc, na. De még mindig hihetetlen hogy így tudja uszítani őket Kisujj.

Tyrion meg jobb ha gyorsan kitalál valamit mert kezdi elveszíteni az irányítást. Nagyon látszik az arcán a kétségbeesés.

Most pedig jöhet a bemutatkozás Dany és a Stark lányok közt mert nyilván odaindulnak hogy Jon mindenki előtt térdet hajtson. Dany amúgy hogy meglepődött de mintha azt láttam volna az arcán hogy már nem is várja el ezt Jontól. :D

HunOrion - 2017. 08. 16. 19:15

@bebb ugyan ezt éreztem én is a rész után, amit te is megfogalmaztál(rutinosabban, mint én), azzal a különbséggel, hogy nekem az Arya-Sansa konfliktus is kiszámíthatónak hatott. Arya egy gyilkoló gép ez igaz, de eddig senkit nem ölt meg, aki nem szolgált rá, miért pont a saját testvérével kezdené az amokfutást?

benXL - 2017. 08. 16. 19:17

7×6 SPOILER is lehet benne.

Szerintetek mi lesz Cerceiékkel? Úgy néz ki Dany is Észak felé fordul, de Királyvárba még mindig nem hisznek a Másokban. Azt hittem az igazi háború előtt le lesznek rendezve a LAnnisterek, de nem úgy néz ki. Esélytelen hogy összefognak Danyékkel, így őket addig kb pihentetni kéne ha nem zárják le azt a szálat.

DarkEagle - 2017. 08. 16. 19:19

Benn maradt a másik kommentem!

– 7×06 SPOILER –

@HunOrion: “A Night King az egész kontinens éghajlatat átalakítja, ahol csak megjelenik jégvihar tombol, de képtelen befagyasztani és ily módon járhatová tenni egy tavat,”

Bocs de egyértelműen látszott, hogy az Éjkirály mire várt, hiszen elvileg ő is birtokosa az erőnek aminek Bran. Pont végig ez járt a fejemben a rész közben hogy miért nem támadnak aztán rájöttem hogy azért mert várják Danyt. Anno Danynek mondta az a mágus csávó aki elvette a sárkányokat hogy mióta megszülettek erősebbnek érzi magát. Éjkirály barátunk is mágiát használ. Mi van ha ezért várt? Az se véletlen ugye hogy nem támadták még meg egész Westerost. Nincs elég ember és tuti hogy vártak valamire. Lehet hogy pont Dany-re és a sárkányokra.

cathy - 2017. 08. 16. 19:22

7×06 SPOILER

Ez a rész mi volt? Nagyon kiábrándító volt, abszolút nem ezt vártam én se… Megvolt a ritmusa meg minden, de jajj mennyi hiba volt benne. Arya game of faces-nél megörültem, de az is mi volt? Édesistenem mi mindent fognak elsietni az évadzáróban, te jó ég :-(

cathy - 2017. 08. 16. 19:25

cato: a Sansás teóriát mi alapján gondolod? És Cat akkor kivel? Nagyon érdekel, ezt még sehol nem olvastam :-o

Anna, Aunt of Athena - 2017. 08. 16. 19:48

7×06 SPOILER
Sokmindenre megvontam a vállam, amin mások kiakadtak (pl. teleport), de aztán eljött az a pillanat, ami már nekem is sok volt: honnan vették azt a 4 jävla hosszú acél láncot?! Magukkal cipelték, vagy helyben kovácsolták, vagy a vadak pont ott hagyták?!

Néma Harcsa - 2017. 08. 16. 19:50

Nem is igazán 7×06 SPOILER:
csatlakozni tudok az előttem szólók jenetős részéhez. Pazar látvány, meglepően csapnivaló írás, fentebb többen részletezték, miért. (Emilia Clarke pedig tényleg egy igazi antitalentum.) Változatlanul várom a Hardhome-hoz vagy a 6X10 első fél órájához mérhető királyságot, amiért még nézem a sorozatot.

mt - 2017. 08. 16. 19:51

7×06 SPOILER

HunOrion : 1.) Az előző rész végén látszódik,hogy visznek magukkal embereket.

Sajnos nagyon csalódás volt a rész. Rengeteg rengeteg klisé. A teleportálósdi pedig már tényleg sok volt. Reméljük az évadzáró…

cathy - 2017. 08. 16. 19:51

7×06 SPOILER

Én meg kishíján összetojtam magam, hogy Arya nem lehet ennyire hülye, de az én értelmezésemben-javítsatok ki ha nem-szerintem a game of faces alatt rájött, hogy Sansa nem hazudik.

Mazsi - 2017. 08. 16. 19:55

Jon miért vonakodik bevallani Daenerysnek, hogy valóban meghalt már egyszer? Miért szégyelli ennyire? Elvileg egész Észak tudja, nem?

HunOrion - 2017. 08. 16. 20:05

@DarkEagle a magyarázatod tökéletes lenne, de a holtak rohamát nem a sárkányok érkezese, hanem a tó befagyása indította. Ezt kellő módon érzékeltették, most bele lehet magyarázni, hogy már érezte a közeledtüket, de mi van, ha Jonék egy picivel gyengebben teljesítenek a harcban és nem marad kit megmenteni “Dany”-nek?
A te magyarázatod logikus és következetesebb, mint amivel az írók előálltak, ebből is látszik a jelen epizód mínősége.

bebb - 2017. 08. 16. 20:05

7×6 SPOILER

@HunOrion:

Igen, kb mindenben egyetértünk, Vicces, én nem nézem a TWD-t, de olvastam róla ezen a fórumon, és a rész alatt nekem is ez jutott eszembe, hogy ilyen lehet a TWD? :D

Inkább csak reménykedtem a rész előtt is, hogy nem a nyílegyenes megoldást választják az Arya-Sansa vonalon, nagyjából azt gondoltam erről, amit te, ahogy le is írtam: Kisujj szart kavar, de összezárnak a végén, viszont a 2. standoff jelenetük hatása alá kerültem, főleg Arya játéka miatt, Maisy Williams színészi képességeivel kapcsolatban korábban – Cyclóhoz hasonlóan – kicsit bizonytalan voltam, most nekem nagyon tetsztett, jól hozta a pszichopatát. (+a jó rendező, ugye!!)

Másrészt azzal nem értek egyet, hogy ártatlanokat nem öl, a teljes Frey család (- nők) kinyírása nálam nem fér bele ebbe a kategóriába, és reménykedtem hogy ezt D&D is érzékeltetni akarja. Persze esélyesebb volt előtte is, hogy csak egy irreális badass jelenetet akartak, a könyvben meg nem lesz inverz red wedding.

Szerintem Arya amúgy jó lenne arra, hogy egy tipikus GRRM-es fordulattal az antihősök felé sodródjon. Annyira megnyomorították a történtek, hogy nem tudom mi lehetne az igazi felemelkedés a számára, ebben az univerzumban nincs túl sok perspektívája :)

Harmadrészt Arya története számomra elsősorban arról szól, hogy ő gyerekkorától egy outsider, és az a tragédiája, hogy minél erőteljesebben akar egy falkához tartozni, annál jobban elszigetelődik. Ebben a helyzetben a falka Jon és Sansa pedig a belső ellenség lehetne.

Szóval alapja akár lehetett is volna ennek a fordulatnak.

zolij - 2017. 08. 16. 20:08

Mazsi: szerintem attól fél, hogy kicsit furán venné ki, hogy feltámasztott hullák ellen kér segítséget, miközben ő maga is az.

HunOrion - 2017. 08. 16. 20:13

@mt jogos, amit írtál. Valóban látszik, hogy csatlakoznak hozzájuk még mások is, csak az agyon mémesített hetesre emlékeztem. Ezt benéztem, de ahogyan használták az extrákat, azt továbbra is színvonaltalannak tartom.

Az évad amúgy nekem eddig a részig többnyire tetszett, de a sietség és a hanyagság ebben a részben már számomra tolerálhatatlan mértékben volt jelen. Nyilván mindenkinek máshol van a határ, volt aki már Euron teleflottájánál kiborult, van akinek még a mostani rész is belefért, de nálam ez már sok volt.

Semper - 2017. 08. 16. 20:16

7X06 SPOILER

Én nem vagyok egy író zseni sőőőőttttt, de azt ne mondja nekem senki ha vagyok annyira jó scriptwriter, hogy az HBO alkalmazzon a GOT epizódjainak írására akkor hogy kerülhetett ki egy ennyire silány epizód 8 epizóddal a vége előtt? Mert ez az volt “semmit” nem haladt előre a story mint azt várnád egy ilyen opusz esetében 8 résszel a vég előtt. Kajak kb nettó 30 percet gyalogoltak a sorozatban akció nélkül miközben máshol szinte semmi nem történt azt jött a “medve” vagy mi és kb ahelyett hogy gangbangelték(ezt se írtam még le) volna udvariasan kivárták amíg eljátszik a hirtelen odakerült srácokkal. (akik voltak +5-n az elején de végére a dramaturgia okán kicsit többen lettek ennél )
Na mindegy elég buta volt ez az epizód bár voltak jelenetek amikor megált az ütő bennem(sárkány vs Night king)bár ha voltak dárádi igazán akár le is dobálhatta volna Johnékat a szikláról de nem tette.
Emilia Clark színészi teljesítménye tényleg hihetetlen volt ahogy reagált a sárkány megölésére tényleg egy fadarab nagyobb érzelmi töltettel játszotta volna el.
De ami kiaksztotta a biztosítékot de kajak tényleg az az, hogy minek forgatunk hideg helyen meg beszélünk arról hogy mí hideg helyen vagyunk is ha elfeljtjük, hogy a színészekenk ezt el is kéne játszani,mert kajak még a lehelletük sem látszott meg a sárákányon repülgető Dannynek még a haja sem mozdúlt meg egy centit sem.

HankMoody - 2017. 08. 16. 20:17

7×06 SPOILER

Ezt a vizes megoldást egyébként egy az egyben láthattuk is már korábban, hogy az egyik Más befagyasztja a folyót/tavat vagy akármi is volt, amin keresztül anno menekültek Jonék. (Már nem emlékszem melyik évad hányadik része volt, de talán valakinek rémlik) De nem ez volt ez egyetlen butaság a részben. A teleportálás engem is jobban zavart. Gendry vissza a Falra, onnan holló Sárkánykőre, majd Dany fel a falon túlra. Közben meg nem fagy halálra a csapat.. Na ne már.
A hülyeségeket leszámítva izgalmas és látványos rész volt, de ezek akkor is zavaróak, mert nem hiszem, hogy ezeket mellőzve ne lehetne ugyanolyan érdekfeszítőre megcsinálniuk 1-1 részt.

cathy - 2017. 08. 16. 20:31

bebb: Én pl mint egyik nagy kedvelője egy kiutat látok neki, lezárnia a lezáratlan ügyeit a családjával, bosszút állni és visszamenni Braavosba, hihetetlen mennyire oda való már. Nekem hol tetszik ez a pszichó, hol nem, de egy biztos, amit most csinál az Braavosban természetes itt nem, tehát… Vagy visszamegy és tényleg senki lesz, vagy visszamegy és harcos lesz, de Westeroson nem sok jövője van úgy érzem. Ki tudja, fogok rá figyelni nagyon ^^ (ez az antihősös dolog izgin hangzik!)

Semper - 2017. 08. 16. 20:31

Cato
7X06 SPOILER
Nem tudom olvastad e könyvet de azt hiszem, hogy a sorozatban is elhangzik amikor találkoznak a királyvárban Cat és Littlefinger. Akkor kiderül, hogy akkor találkoztak utoljára amikor Brandon Stark kiverte a szart Baelish mesterből aki ezek után felépülvén elment Bravosba aztán onnan a Királyvárba míg Cat 15 évet töltött Deresben.
Meg igazából ez Cat karaterének teljes kifordítása hiszen ő egy Tully (család, kötelesség, becsület) aki hű ehhez és a könyvben fejezeteken át a sorozatban pedig évadokon át verte a nyálát az ő erkölcsi magasságáról. Igazából Petyr csak Lysát húzta meg amikor felépülőben volt,mert azt hitte, hogy Cat az, mert a máktejtől ezt haluzta. Lysa persze egyből teherbe esett amit az öreg Hoster elvetett vele és hozzá adta Lord Arynhoz aki már úgy is öreg volt és leszarta, hogy az ara nem szűz de fiatal és majd szül örököst amit nagy nehezen meg is tett.

Sempronius89 - 2017. 08. 16. 20:35

6. rész spoiler

Ebben a részben hirtelen megint említették többször is, hogy Dany-nek nem lehet már gyereke.

Ott is van plusz egy ok ami a cuki herceg és a cuki hercegkisasszony boldogságába áll.

Érdekes amúgy az agyam tudja, hogy egyre gyengébb ez a sorozat, de sohasem vártam így, már magamat szégyellem.

HunOrion - 2017. 08. 16. 20:43

@bebb lehet alábecsültem miként hatottak az események Arya pszichéjére, lehet valóban pszichopata és képes olyan dolgokra is, amiket én nem feltételeztem róla. Ami nem áll össze, hogy hogyan is kellene értelmezni a második jelenetet. Miért fedi fel a titkát egy olyan személynek, akiben épp most rengett meg a bizalma? Ennek csak, akkor lett volna értelme, ha valóban végez vele, ahogy a fenyegetés módja sem volt jó egyebre, mint hogy maga ellen fordítsa Sansat. Karakteridegen Aryatól a fenyegetőzés, eddig akit félre akart állítani, azt úgy tette, hogy az illető nem is látta közeledni a veszélyt. Én ebben a jelenetben is csak azt láttam, hogy az írók akarnak egy konfliktust a Stark növérek között, de küzködnek annak az észszerű felépítésével.

@Anna, Aunt of Athena a semmiből ott termett gigászi láncok csódáján, az előzmények után már meg sem tudtam lepődni… Itt minden úgy történik, ahogy az az íróknak kézenfekvő.

bebb - 2017. 08. 16. 20:55

@DarkEagle:

Természetesen a fél kontinensnyi távolságot a hollónak kellett megtennie, de már ez önmagában nem megy sem 1, sem 2 nap alatt, ugyanis Sárkánykő sokezer mérföldre van a Faltól, nincs az a szuperszónikus holló, ami ezt ilyen gyorsan megteszi.

Én is szeretem megmagyarázni ezeket az anomáliákat, ha magyarázható, mert én is jobban élvezném a részeket, ha nem nyilvánvaló a plothole. De ezt nem lehet, ez akkora hülyeség, hogy hihetetlen.

@cathy:
Sansa végül nem válaszolt Arya kérdésére, hogy mit gondol arról, hogy Jon a király, és tud-e valakit, aki jobb lenne nála, hanem elkezdte kérdezgetni az arcokról. Persze lehet, hogy már ennyi bejövő adattal is működik a hazugságvizsgálat :)

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 16. 21:06

4*06 SPOILER

Elképesztően durva, elképesztően. A levelek netsebességgel reppenek, Sansa hetek óta nem kapott levelet, de Ísztvácsból seperc alatt odaér Dregonsztón várába. Sőt, még hajót is tud küldeni magának…

A jégsárkányos poszter, amit volt*, és a Night King ült rajta, várható volt, hogy az egyik megdöglend. Cersei boldogan tapsikolna: skorpió, tovább fejlesztett edisön.

Amúgy jó rész volt, voltak végre tartalmasabb beszélgetések is. Bár a hegytetőn hentet kicsit túltolták.

*

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/c4/d3/d6/c4d3d65039ce13485b4663ddc95f925d.jpg

perszepolisz - 2017. 08. 16. 21:13

7*6 SPOILER!!

Egész egyszerűen nincs esélye Westerosnak. Ugyanez volt az 05*09. részben is és most is. Tök fölösleges az egész 7 évad. Ezek ellen nem megy.
Gondolom most hogy van egy zombi sárkány, pont jó, hogy van egy zombi Targy is. Hoppá.

Geza Kovacs - 2017. 08. 16. 21:19

—7×06 SPOILER— ha még kéritek, bár már minden komment erről szól

Hát ez nem tetszett. Mondhatni rossz volt. Ez a beszélgetősdi az elején kb. 10 percig elmegy, de hogy valami fél óra ezzel telik, az elképesztő. Untam, és ilyen se volt mostanában ennél a sorozatnál.

Aztán a létszámuk: először 7-en, majd 9-en, majd 12-en, majd 13-an vannak, direkt többször is megszámoltam őket.

Aztán hogy nincs sapkájuk a hóviharban – bocsánat, kis részlet, de ezen totál fennakadtam.

Aztán amikor körül állják őket a zombik a tónál, na az mi??? 1 napig tart nekik rájönni, hogy külön-külön kell támadniuk 12 emberre? Ennél valami komolyabb csavart néztem ki a várakozásból.

Ezek a kisebb hibák, de az, hogy a millió zombi nem gyakja le a kis csapatot fél perc alatt, az kuka. Az nem ez a sorozat. Ahogy az se, hogy a nyaralóruhás sárkánykirálylány azonnal jön a kis barátocskája segítségére azonnal, amikor az egész akció részben az ő meggyőzésére is irányulna a zombirablással. Ez totál olyan, mint sokak szerint a sasok a Gyűrűk urában, akik több ember számára önmagában hiteltelenítik a 3 rész földön zajló kalandjait és vándorlását. Teljes csőd.

Ezek után már szinte meg se említem, hogy Westeros az eddigiekkel ellentétben kb. Belgium méretű lehet, ha így szambáznak benne gyalog meg madárpostával. Ez alapján mondhatnám, hogy megdőlt az összes elmélet arról, hogy lehet kilogikázni időben, hogy a zombisereg már évadok óta vándorol északról, és még mindig nem ért a falhoz se. Jonny vizes kalandja? Benjamin esete a lóval meg a tűzbuzogánnyal?

Mondja valaki, hogy ez egy paródia volt, és majd jövő héten jön az igazi rész.

cathy - 2017. 08. 16. 21:23

bebb: igen engem is ez zavart meg, hogy Sansa nem válaszolt, de a game of faces ugye az arckifejezésen is múlik, szóval lehet a kérdés elég volt ahhoz hogy Sansa reakiójából levegye a választ, vagy nem tudom. Tökre megkavartak :-D

zolij - 2017. 08. 16. 21:24

Sempronius89: ez nem teljesen igaz, hogy Danynak nem lehet gyereke, vannak bizonyos körülmények, amikor a jóslat alapján lehet.

Carl - 2017. 08. 16. 21:24

De tényleg ezeket hogy lehet megállítani? A Night King érinthetetlen… Logikusan tényleg úgy végződne hogy RIP Westeros.

Sempronius89 - 2017. 08. 16. 21:28

zolij: tudom, de látod ő sem hisz benne, hogy ezek bekövetkeznek.

Tuti jön majd a nem lehetek tiéd mert neked örökös kell és én nem tudom megadni, meg apáink hibáját se kéne elkövetni pedig úgy szeretlek brühühü..

cathy - 2017. 08. 16. 21:28

Ami nekem egyértelművé vált, hogy Arya tényleg csak Jon-ra tekint testvéreként, mármint Sansához sosem fűzte túl sok minden, ezért is örültem, hogy kicsit feszkós lett a reunion náluk, Brannel és Rickonnal mindig is közömbös. Szóval nem tudom megtörténik-e de Aryána és Jonnak még találkozniuk kell egymással, talán az előhívná a leányzóból az érzékeny oldalát, ha belegondoltok az apja meg a bátyja volt képes belőle mindig érző embert csinálni. ^^

Anna, Aunt of Athena - 2017. 08. 16. 21:30

Tételezzük fel, hogy a Falról indított hollónak végig jävla nagy hátszele volt és a westerosi madarak gyorsabbak, mint az itteniek…

“A leggyorsabb madarak, például a sarlósfecskék levegőbeli sebessége meghaladja a 100 km/h-t. A havasi sarlósfecske (Apus melba) sebességét 160 km/h fölöttinek mérték, a fregattmadárét 154 km/h-nak, a talajhoz viszonyított sebessége a két madárnak 241 km/h, illetve 320 km/h volt!”
Forrás: http://www.ng.hu/Termeszet/2005/02/Allati_rekordok_a_gyors_es_a_lassu

perszepolisz - 2017. 08. 16. 21:31

07*06 SPOILER

Én továbbra is azon rugózok, hogy tök értelmetlen azon lamentálni, hogy Jon összejön-e Danyvel, vagy Arya-val, mert minden tökmindegy.
Hacsaknem bejön az elméletem Jonról.

spamdog - 2017. 08. 16. 21:34

—7×06 SPOILER—

Deres és Királyvár kb 2350 km távolságra van egymástól
A Fekete vár és Deres további 960 km
Tehát kb 3310 km

Ha feltételezzük hogy a sárkányok akkorák mint egy A380-as és kb annyira is gyorsak akkor hollóknak Mach 2 felett kellett repülniük. Valóságban max 100-110 km/h a sebességük.

Referenciaként a MiG 21-es 1.8M a JAS39 Gripen 2M a Mirage 2000 2.2 Mach körül megy, de 3300 Km-es hatótávolsága a vadászoknak nincs csak a bombázóknak. Az első ami sebességen és hatótávban megfelelő az a Szuhoj T-4-es, aztán még alkalmas lenne az XB-70 Valkyrie de ezek már nincsenek üzemben tehát jelenleg a Tu-160 az egyetlen a célnak megfelelő eszköz, amit fehér hattyúnak hívnak nem fekete hollónak. :D

Sempronius89 - 2017. 08. 16. 21:35

Amúgy ne már…

Számolgatjátok a madarak sebességét, de miért is?

Kezdjük ott, hogy miért álltak meg a hullák a tónál? Sem a fulladás sem a fagy nem végez velük elvileg. Beszakad a jég, lemerülnek végig sétálnak a mederben, feljönnek és hőseinknek kampec. Ha tartják magukat az írók a kánonhoz ez történik.

Ez a sorozat egy mese fölöleges a realitást nézni.

bebb - 2017. 08. 16. 21:44

7X06 SPOILER

@HunOrion: Ha nagyon megerőltetem magam, ez magyarázható talán azzal, hogy “lebukott”, mert Sansa megtalálta az arcait.
Vagy akár azért is mondhatott neki igazat, mert a game of faces-t játszották, és ez jó mondat a játékban, mert hihetetlen, de igaz állítás :)

Vagy amit Cathy mondott, hogy közben kiderítette a játékkal valahogy, hogy Sansa kóser.

Alapvetően nem volt logikus lépés, kicsit leleplezték a finálé fordulatát a pillanatnyi borzongásért, de legalább volt borzongás, és Aryával előfordult már, hogy elszállt az agya.

Megmondom őszintén, elég nehéz értelmeznem a sorozatos Arya viselkedését, főleg a Jaquentől való elbúcsúzás és a Freyek legyilkolása után. Arya félig hidegvérű gyilkos, aki settenkedik az áldozatok után, félig temperamentumos waterdance-os, aki nyilvánosan fitogtatja a vivótudását, meg peckesen járkál az utcákon, amikor a világ legkeményebb bérgyilkosszektája őt akarja megölni a 6. évadban.

@cathy: nem tudom, nekem Braavos is inkább egy felégetett hídnak tűnik, bár hogy mit akartak mondani a Jaquen-es zárójelenettel, az kérdés, de én nem tartanám komoly bérgyilkoscégnek azt, ami hagyja, hogy az egyik ex-ügynöke ott grasszáljon az orruk előtt.

perszepolisz - 2017. 08. 16. 21:45

Valóban: Az pl hogy lehet, hogy a Night King lekap a lóról egy gerelyt és Pitkamakit idézve ledöf vele egy sárkányt. Hogy-hogy elvétette a másodikat.
Ő úgy tűnik mindenki előtt jár egy két lépéssel – azt mégse tudta, hogy Drogon merre röppen.

cathy - 2017. 08. 16. 21:45

Jaa én nem párkapcsolatra gondoltam Arya-Jon vonalban sokkal inkább a régi Stark-identitás felélesztése miatt, de fene tudja az is bejönne-e.

zolij - 2017. 08. 16. 21:46

spamdog: egyrészt csak Sárkánykőig kellett repülni, az kicsit közelebb van. Másrészt ezek a távolságok “közúton”, vagy levegőben vannak? Mert ha az előbbi, akkor levegőben némileg közelebb van.

cathy - 2017. 08. 16. 21:48

bebb: ne felejtsd el hogy ez a sorozatban történt így ;-) Mmint én ezt a vonalat enbloc a könyvből gondolom logikusnak. De azt még inkább, hogy nem az arcnélküliekhez megy vissza csak Braavosba Kard-nak vagy ilyesminek.

nade - 2017. 08. 16. 21:58

7×06
szokásos teleportokat leszámítva az a lánc téma mekkora baromság. minek kellett? honnan szedték…?
Amúgy jár az epic jelző, nem nagyon láttam még ilyet filmen

(persze élőbe még kevésbé)

zolij - 2017. 08. 16. 22:04

6×07 spoiler

perszepolisz: az a sárkány csak úgy repkedett, Drogont meg Dany irányította. Amúgy sem az Éjkirály, sem Bran nem lát a jövőbe, a múlt és a jelen eseményeit tudják megfigyelni és ezekből következtetéseket levonni. Szóval nem tudta merre fog repülni a sárkány, szimplán röppálya alapján dobta el.

Malachi - 2017. 08. 16. 22:10

—7×06 SPOILER—

annyira felbosszantottam magam ezen a részen, hogy muszáj kiírnom magamból. komolyan az is eszembe jutott, hogy direkt volt a leak, hogy inkább arról legyen szó és ne erről a vacakról, ami… hát, nagyon rossz volt nagyon. ebészen biztos, hogy nekem az egész sorozat legrosszabb része – és ez ilyen közel a végéhez nagyon rossz jel. ijesztően rossz.

az eleje oké volt, a hóban vándorlás közben a párbeszédek jók, Sansa – Arya jó volt, Tyrion – Dany szintén. de ennyi. a többi… hajaj. ami a Falon túl történt az teljesen vállalhatatlan. üvölt róla, hogy megvolt a cél – legyen a Whitewalkereknek is egy sárkányuk – és arra írták, feszítették, erőltették rá az egész cselekményt, minden eddigi szabályt, GoT-os hangulatot felrúgva. klisés “fordulatok”, egyértelmű ágyútölteléknek szánt alakok a csapatban, érinthetetlen és halhatatlan főkarakterek, ostoba, ostoba és érthetetlen dolgok (Sandor köves bénázása, Jon egyedül a zombik ellen amikor ott a sárkány és nagyon menekülni kellene vele hiszen egyet a szeme láttára gyaktak le egy perce, ő mégis nekiáll egyedül harcolni a jégen, kitalálható zombisárkányos húzás, teleport de ezerrel, a medve minek volt, sorolhatnám) szóval ez elég vállalhatatlan így. szerintem. rossz volt.

én nem tudom, hogy ez a kapkodás a kevés hátralevő rész miatt alakult így, vagy tényleg hiányzik Martin mester tolla, vagy mi a fene van, de ez így nem oké. összecsapott, következetlen. amennyire a 7×05 remek volt, annyira volt rossz a 7×06.

Aszusz - 2017. 08. 16. 22:13

Szerintem nincs értelme a távolságokról beszélni. Ezt már Martin is elengedte. Határozottan emlékszem egy interjúra tőle sok évvel ezelőttről, amiben megemlíti, hogy nem konzekvens, hogy mi milyen messze van, és mennyi időbe tart odaérni.

Más: (Spoiler 7×06) – a tiztesség kedvéért

Jól láttam-e, hogy amikor a nagy zombihad végül megtámadja őket, akkor valamelyikük (talán Tormund?) látványosan eldobja a fegyverét/fejszét/kalapácsot/bármit, és onnantól kezdve tőrrel harcolnak? Jorahnál biztos, hogy van egy obszidiántőr, azt látni, amikor előveszi.
És ez azt jelenti-e, hogy az obszidián a zombikat is megöli, nemcsak a walkereket? A könyvben ez nagyon nem így van… (nem bánom, hogy más, mint a könyvben, csak meglepődtem)

bebb - 2017. 08. 16. 22:32

—7×06 SPOILER—

@cathy: hát, az Arcnélküliektől a könyvben sem hiszem, hogy legálisan el lehetne szakadni. Mondjuk eredetileg az tetszett volna, ha mondjuk Jon Snow vagy Sansa megölésével bízzák meg :). Amikor Cersei a bankárral tárgyalt pár résszel ezelőtt, aki felajánlotta a szolgálatait, reménykedtem, hogy felhozza az Arcnélkülieket is, de csak az Arany Kompániát említette.

@Anna, Aunt of Athena: ez a sebesség a töketlen vagy
tökös fecskére vonatkozik? :D

@Sempronius89: mondjuk nekem az úszó halottak is picit problémás dolog, de asszem a könyvben is így volt, szóval ez nem D&D sara. kicsire nem adunk :D

A mesének is meg kell legyen a belső szabályrendszere, logikája, amit csak speckó esetben lehet zargatni. Ha a mese durván megszegi a saját maga által felépített szabályokat, akkor az kizökkenti az embert, és elkezd hitetlenkedni, aztán a fórumon méltatlankodni :)

HankMoody - 2017. 08. 16. 22:33

perszepolisz,
Mi az elméleted Jonról? Csak kíváncsiságból :)

perszepolisz - 2017. 08. 16. 22:41

Jon is zombi, a sárkány is zombi és az Éjkirály is zombi. Szerintem ilyet még a Night King se látott. Egyedül Jon képes leverni az Éjkirályt (mégpedig úgy, hogy felveszi a skilljeit) és meg is teszi, de belehal. :D

romy - 2017. 08. 16. 22:48

7×6 spoiler

+1 Malachi

Logikusabb lett volna eleve sárkányokkal menni és megmutatni a másokat Danynek. Úgyis kilőhettek volna egy sárkányt. Remélem tényleg tudta az Éjkirály, hogy jön Dany, mert egyébként teljesen megmagyarázhatatlan az egész “harc”

Így már tényleg nincs ami visszatartja őket, furcsa lenne ha még most sem indulnának meg délre. Sőt így már a víz sem állítja meg őket, de nem hiszem, hogy Essost is bevonják

zolij - 2017. 08. 16. 22:49

7×06

Aszusz: igen, ha jól rémlik, akkor a sorozatban az obszidián a sima zombikat is öli. Macilacit is azzal nyírták ki a részben.

perszepolisz - 2017. 08. 16. 22:51

Cerceit könnyebb lett volna elrabolni, mint egy zombit. :D

Geza Kovacs - 2017. 08. 16. 22:56

—7×06 SPOILER—

Még pár dolog jutott az eszembe:

– a királyvári dárdavetőre ez után lehet a jó cél érdekében lesz szükség?

– amikor a tó közepén végül mégis megrohanják a zombik a főszereplőket, akkor miért nem szakad be a tó??? korábban elkezdett beszakadni, csomóan bele is zuhantak

– ha a jégemberek által közvetlenül vagy a halottakon át közvetetten megölt élőlényeket feltámaszthatja az Éjkirály, akkor az emberekkel vívott csatákban akár real time támaszthatja fel a levágott, lerágott embereket, így akkor tényleg eléggé nonsense bármiféle emberi oldal felöli győzelmet várni, nem? mondjuk ez pont igen eredeti irányba tolná a sorozat végét :-)

– Jon most hogyhogy ilyen könnyen legyőzte azt a walkert a rész kb. elején? 2-3 kardsuhintás, azt ennyi? A korábbi évadban meg csomó ideig harcolt azzal a másikkal. Akkor mégse olyan nagy harcosok?

Dytta - 2017. 08. 16. 23:02

Hat, barki barmit is mond, nekem tetszet ez a resz.

Nem igazan ertem, hogy mi a gond a tavolsagokkal. Nezunk egy sorozatot, amiben jarkalo halottak, sarkanyok es magia van es tenyleg az a legmegdobbentobb, hogy a hollo milyen rovid ido alatt ert el A-bol B-be?

SPOILER
Szoval a dragonglass WWeket a WWk ice crystal dardaja pedig sarkanyokat ol. Logikusnak tunik. ‘A ket elem, ami kioltja egymast.’

Egyet ertek azzal, hogy a WW sarkanyt majd Jon uli meg. De nagyon remelem, hogy nem jon ossze Dany-vel.
Valaki emlitette, hogy mi van, ha Sansa nem is Stark? Megfordult az en fejemben is. Szerintem Jonnak Sansa irant vannak erzesei es ha Sansa nem Stark, a dolog meg van oldva.

Mindenf - 2017. 08. 16. 23:03

Spoiler 07×06

Ugye az egész kis falon túli kirándulás elvileg azért volt, hogy szerezzenek bizonyítékként egy zombit.

Az csak szerintem lett volna egyszerűbb, ha csak simán leszúrnak valakit, megvárják, míg feléled és problem solved.

Persze így nem került volna egy sárkány a night king-hez.;)

Aszusz - 2017. 08. 16. 23:05

“– Jon most hogyhogy ilyen könnyen legyőzte azt a walkert a rész kb. elején? 2-3 kardsuhintás, azt ennyi? A korábbi évadban meg csomó ideig harcolt azzal a másikkal. Akkor mégse olyan nagy harcosok

Most nála volt Longclaw és tudta, hogy működik. Hardhome-nál nem vlt ála (rögtön a harc elején elejtette, és csak élesben jött rá, hogy nem törik el. Akkor a következő suhintással már meg is ölte.

A Walkerek csak azért olyan nagy harcosok, mert a fegyverek zöme nem működik ellenük. Ráadásul Jon jó harcosnak számít.

a tó a végén azért nem szakadt be alattuk, mert addigra annyira vastag lett a jég. Pont arra vártak majdnem egy napot. (meg persze arra, hogy Dany megérkezzen…)

peethimself - 2017. 08. 16. 23:08

@Geza Kovacs
“Jon most hogyhogy ilyen könnyen legyőzte azt a walkert a rész kb. elején? 2-3 kardsuhintás, azt ennyi? A korábbi évadban meg csomó ideig harcolt azzal a másikkal. Akkor mégse olyan nagy harcosok?”

Ő egy alig level 2-es Más volt, nézd meg, alig van csak 10-15 zombija. :D

cathy - 2017. 08. 16. 23:14

bebb: épp ezért gondolom én is, hogy a könyvben Arya elszakadása tuti nem ilyen hipp-hopp mint a sorozatban. Rutinos olvasó tudja, hogy ahol egy szereplő kap, ott el is vesznek tőle, ezért nincs Mary Sue-karakter legalábbis eddig :-D

Aszusz - 2017. 08. 16. 23:15

Azt az Anguy nevű íjász fickót kellett volna magukkal vinni a Brotherhoodból. Meg Theont. Egy csomó obszidiánhegyű nyílvesszővel. Amikor vártak ott a tó közepén, egyszercsak előkapták volna az íjakat, és szépen lenyilazzák a Walkereket. A zombihad meg összeesik, game over.

Szaby59 - 2017. 08. 16. 23:18

7X06 SPOILER

No szégyen nem szégyen én jobban sajnálom Viseriont mint Ned Starkot anno.
Eléggé kiszámítható volt, hogy elkezdik kiiktatni a sárkányokat, ettől még bosszantó.
Még ha először csak leesik a dárdától aztán a zombihorda szétkapja megértem, de egy találattól kinyiffanni eléggé wtf volt. Most akkor mi akadályozza meg, hogy egy ilyen one-shot hackkel a többit is elintézze ?
Nagyon remélem, hogy a Cercei/királyvári hadakozásokat az éven lezárják és jövőre már full-winter módba kapcsolnak és több sárkány már nem nyiffan ki.

peethimself - 2017. 08. 16. 23:23

@Szaby59

Ez a one-shot kill kb. olyan lehet, mint a valíriai acéllal Mást ölni. Mágia van mögötte. Tök logikus,
a sárkánytűzzel kovácsolt kard öli a Mást, a Más mágikus jégkardja/dárdája meg öli a sárkányt.

bebb - 2017. 08. 16. 23:26

@peethimself: DDDD

@Mindenf:
Asszem az az elmélet, hogy akkor leszel élőhalott, ha vagy WW jégfegyvere öl meg, vagy a WW odamegy és feltámaszt. Persze ezzel nem hiszem, hogy a szereplők tisztában vannak, mert ugye az eddigi években mindig kínosan ügyeltek arra, hogy elégessék a holtakat.
Szóval nem lett volna logikátlan, ha megpróbálják, mondjuk egy random halottal, Westeroson van belőle bőven.

Mondjuk ha úgy szereztek volna egy wightot, hogy átmennek a falon, mondjuk Gendry-t levágják, és megvárják, míg feléled, akkor a rész végén állva tapsoltam volna :D stílusos trollkodás lett vna, miután ment a hájp a nagy missönre :D

Don Carlos - 2017. 08. 16. 23:33

Mivel a befejezés még mindig Martin ötlete, szerintem Westerosból nem sok marad a végére. A jelenlegi helyzetben nincs mivel megállítani a Night Kinget, annyira fel van boostolva. Egy shot 1 sari? hát jó. 1 rész maradt az évadból, bár az idei tempót látva simán ledarálhatják benne a Cercei szálat, és jövőre(?) csak a main war. Amúgy nem hiszem, hogy így lesz, mit tudnának kezdeni egy egész évadban a Mások elleni csatával? Na jó fogalmam sincs mi fog történni, de jó lenne majd azért többet megtudni a Night Kingről. Tud egyátalán beszélni? :D Mi lesz velem 1 évig GoT nélkül…

Jesustomer - 2017. 08. 17. 00:05

Azt gondoltam, hogy várok vele, legalábbis a magyar feliratra mindenképp de nem bírtam ki. Sajnálom a sárkányt, azt hittem először, hogy dracarys fog elpatkolni.
Adnám ha Jon megülné a jégsárkányt.

Szaby59 - 2017. 08. 17. 00:35

Jon szerintem Rhaegalt fogja megülni. Az (igazi) apja után van elnevezve, szóval elég szimbolikus lenne.

Pepemixi - 2017. 08. 17. 01:02

Úgy látom elég sokan félreértettétek a mondandómat. Pont, hogy azt próbálom ecsetelni, hogy minden úgy jó, ahogy van, és az lenne jó, ha együtt tudnánk örülni ennek a csodás műnek, és az elégedetlenkedők is megértenék, hogy nem igazán lehet már másképp csinálni a dolgokat, annyir akevés idő és alapanyag ál már rendelkezésre.
Elnézést, ha valakit megbántottam. Legközelebb igyekszem majd kicsit pontosabban, és higgadtabban fogalmazni. Nehéz írásban kifejeznie magát az embernek, főleg olyasvalakinek, aki ilyen passzióval rendelkezik a GoT iránt. Sokkal könnyebb lenne, ha hallanátok a tónust, amit használok, miközben írom a sorokat.

Kéne egyszer egy ilyen kibeszélőt csinálni… (hangüzenetek formájában, pl.) – szerintetek?

DarkEagle - 2017. 08. 17. 01:14

Ez így van, innentől egyértelmű hogy Jon megkapja majd Rhaegalt a jágsárkányt meg ki más ülné meg mint az Éjkirály, BÁR, én amondó vagyok hogy itt segíthet majd be talán Bran és néha bekavar a sárkány irányításába. :D

Egyébként valaki sötétítsen már fel honnan jött ilyen hirtelen ez a Jon szerelmes Sansába baromság? Konkrétan egyetlen egy jel sem volt erre 7 év alatt. :D Mindenki szörnyülködik Dany-Jon pároson de az unokatesó Sansa és Jon jobb lenne? Na ne már. Néha olyan agyf@sz teóriákat olvasok hogy hihetetlen.

Ilyen pl amit mostanában olvastam netem hogy az Éjkirály igazából Bran. Ez is mi? Mégis mi a jó istent nézett az aki ilyen hülyeséget talált ki? Láttuk hogy hozták létre őt őt. Bran nem hogy nem volt meg még akkor de az öregapjának az ükapja se volt tervben akkoriban még. :D

bvr - 2017. 08. 17. 03:20

7×06

hat ez kimondottan gaz volt… Irtam mar valamelyik korabbi resz kibeszeljoben hogy a sorozat vilagan beluli logika kezd nagyon elveszni es csak a dramaturgiai logika marad (jelen esetben: kell a WW-eknek is egy sarkanyt adni, barmi aron, nem erdekes mekkora hulyesegeket kell ehhez osszeirkalni hogy ez bekovetkezhessen). Ami a kulonleges hogy alapvetoen a 7×04-ben is leginkabb már csak a dramaturgiai logika vitte elore a dolgokat, viszont az megis tudott erzelmileg is mukodni. Ez a mostani rész viszont teljesen zsé-kategória… hát ez szomorú.

bvr - 2017. 08. 17. 03:24

(tovabbi 7×06

ja, a sarkany mellett persze volt mas “dramaturgiai cél” is, mondjuk Jon + Dany osszehozasa, amelyben nyilvan senki nem ketelkedett hogy meg fog tortenni – na de ennyire silany modon megvalositva… huh…
Valamint persze satobbi, satobbi… )

Lantos - 2017. 08. 17. 05:58

SPOILER.
Ha az HBO ennyire fanservice akkor már Jon a végén igazán felulhetett volna egy sárkányra és ugy elmenekülni.az Arya Sansa kavarást nem értem minek. Arya meg kéne ölnie egy szolgálot felveszi az arcat es megöli LF és kész le van tudva a dolog.

cato - 2017. 08. 17. 06:06

Sansa nem Stark elméletem védelmében: (elnézést ha nem címzem külön mindenkinek, aki a témában írt, csak így ömlesztve:
A könyveket olvastam, most olvasom újra. Két irányból közelítenék, Sansa illetve Cat jelleméből.
Sansa: Már kezdettől fogva idegenkedik Derestől. Ezt egyik testvére sem teszi. A farkasát kutyának neveli, és kutyaként is pusztul el. Elbájolja a szépség, szüntelen délre vágyik. Kinézetre egy csepp farkas sincs benne. Megkérdezi az anyját Arya is fattyú e. Választ csak annyit kap rá, hogy nyugodjon meg,nem az. AZ hogy Jon szerelmes legyen belé teljesen abszurd. De ha a könyvben túléli, biztos vagyok benne, hogy inkább Zugót kapja és nem Derest.
Cat: Egy szóval se írtam, hogy Kisujjal lépett volna félre, nem szerelem, hanem a bosszú motiválta. A könyvben rendkívül hajlamos rá, élőként és halottként is + a Tully szavakban a család van az élen, a kötelesség és főleg a becsület csak a végén kullog. Gyűlöli Jont (a könyvben nem is tompították ezt), elengedi a Királyölőt, az első szó ugye felülírja a másik 2-őt ami a királyához kötné.(Robbhoz) A vörösnászon egy ártatlant lányt használ pajzsként, majd vágja el könyörtelenül a torkát. Ugye kőszív úrnőként meg előszeretettel akasztgat. Jogosan vagy sem, az most lényegtelen. A bosszú hajtja. Nem mondo, hogy nem szerette Nedet, csak azt, hogy én igen is kinézem belőle.
Persze mindezekben közre játszik, hogy mind Sansát, mind anno Catet könyvbe és sorozatban egyaránt ki nem állhatom.

Shed - 2017. 08. 17. 08:02

7×06

A teleportálást el kell engedni. A hollókat is. Nagybátyám galambász, a galambok úgy postáznak, hogy valahol felnevelik őket, aztán elviszik máshova. Mikor a postagalamb kirepül, akkor hazaindul a kiköltési helyére és hazatalál. Tehát pl. Deresből Királyvárba csak addig megy holló, amig van olyan madár Deresben, amit Királyvárban neveltek fel és azután vittek Deresbe postahollónak. Tehát pl. a keleti őrségből hollót küldeni az évek óta lakatlan Sárkánykőre esélytelen. Eleve minek lenne ott sárkánykői holló amit hazaküldhetnek a postával?

Engem inkább az a három baromi nagy vaslánc zavar, amit nem is tudom honnan szereztek. Darabja volt vagy 300 méter, és akkora láncszemekből mint a combom. A Faltól északra szerintem kovácsműhely sincs már, konkrétan több tonnásak voltak a láncok.

A sárkányt meg sajnáltam. Szebb halált érdemelt. Bár hogy miért nem Drogon kapta az első dárdát, azt nem értem. Egyébként ha Danyban lett volt kurázsi, itt ért volna véget a háború. Eldobja a King a dárdát, aztán ráfordul és megsüti. Ha a sárkányláng sem árt neki, akkor semmi.

Mondjuk aki igy dob, ilyen fizikai erővel, azt kardpárbajban nem győzik le. Pedig felteszem a 8ik évad vége felé Jon megmártja benne a Mormont kardot.

Shed - 2017. 08. 17. 08:11

cato:

Cat ugyan mikor csalta volna meg Nedet? Nem Sansa a legidősebb gyerekük, hanem Robb. A könyvben nem gyülöli Jont, hanem nem kedveli. A két érzés nem ugyanaz. A filmben és a könyvben nem pajzsként tartja a kislányt, hanem azzal zsarol, hogy ne öljék meg az akkor már haldokló fiát. Mikor mégis megölik, akkor vágja el a torkát a lánynak.
Az meg hogy Kőszív úrnőként mit csinál, miután a halálon túlvan, az nem hiszem hogy bármit hozzáad a még élő Cat jelleméhez. A könyvben egyébként a Freyeket akasztja, akik ott voltak a Vörös nászon. Nagyjából minden élőholt anya igy tenne, akinek a szeme láttára ölik meg a fiát, a menyét és a még meg sem született unokáját.

Aszusz - 2017. 08. 17. 08:29

DarkEagle: szerintem a teóriákon ne húzd fel magad. A kedvencem a Varys egy sellő, azt sose értettem. De például a Mance=Rhaegar kimondottan tetszett. No nem azért, mert elhittem, de elég kreatívan támasztották alá.

Amúgy Jon szerintem sem lesz szerelmes Sansába, ezt én sem értem honnan jön (illetve értem, de…) viszont genetikailag sokkal jobb a Jon/Sansa mint a Jon/Dany. Egyszer kiszámoltam a rokonsági fokokat, és mivel Dany szülei testvérek voltak, Jon/Danyre valami elég nagy szám jött ki, nagyobb, mint 0,25, ami a sima nagynéni/unokaöccs lenne (azt hiszem, 0,37, sőt, ha figyelembe vennénk, hogy Aerysék szülei is testvérek voltak, akkor még több lenne), Jon/Arya és Jon/Sansa viszont jóval kevesebb, 0,125 – illetve ennél egy kicsit nagyobb, mert Ned Stark szülei is unokatestvérek voltak). Arról nem is beszélve, hogy a mai napig a világban elég sok helyen engedélyezett, illetve normális is az unokatestvérek közötti házasság. Ahogy Westeroson is az.

Aszusz - 2017. 08. 17. 08:32

Shed: “A könyvben egyébként a Freyeket akasztja, akik ott voltak a Vörös nászon. Nagyjából minden élőholt anya igy tenne, akinek a szeme láttára ölik meg a fiát, a menyét és a még meg sem született unokáját.”

Azért legyünk pontosak: Kőszív Úrnő csak a könyvben van, de ott a menyét és a nem létező unokáját nem ölték meg, “csak” a fiát. Persze ez is elég.

HankMoody - 2017. 08. 17. 09:13

Ez a Jon+Sansa nem tudom honnan jött egyeseknek, de a 7X05 kibeszélőjében (tippjátékában) rengeteg kommentben olvastam, hogy ők majd össze fognak házasodni. Gyanítom nem saját ötlet ez senkitől, hanem a kiszivárgott forgatókönyvet sikerült tippként leírniuk néhányaknak.. No somment.
Sansát és néhai drága édesanyját egyébként ki nem állhatom én sem, és nagyon remélem, hogy nem igaz ez a Jon-Sansa vonal.
7X06 SPOILER
Arya egyébként semmi olyat nem mondott Sansának, ami ne lenne igaz. Élvezet volt nézni, hogy valaki végre helyretette.. De egyébként nekem az is megfordult a fejemben, hogy Arya már megölte Kisujjt, csak még nem tudjuk és amikor Sansával beszélt, akkor már nem is Kisujj beszélt vele valójában.. Bár ez lehet hülyeség :D

Aszusz - 2017. 08. 17. 09:47

HankMoody: meg lennél lepődve, hogy hányan akarnak Jon/Sansa kapcsolatot, azt hiszem, főleg Sansa fanok, és nem újkeletű a dolog, hanem már a 6. évad óta- amióta találkoztak (lehet, hogy korábban is, de az annyira nem volt erős). A fő érv az, hogy Jon olyan, mint Ned (bár most megtudtuk, hogy nem is, LOL), és Sansa olyan, mint Cat, szóval egy Ned/Cat 2.0 lenne a hívek szerint. Meg olyanok, mint hogy átölelte… megcsókolta a homlokát… jujj.
A másik meg, hogy ha a vérfertőzés miatt Dany kiesik, mint potenciális feleség Jonnak, és Sansa meg Arya ezáltal lehetővé válik, akkor a Jon/Arya nagyon szoros gyerekkori kapcsolat miatt ezt inkább ellenzik sokan, marad tehát Sansa. Általában ezek az érvek.

szk - 2017. 08. 17. 09:48

@HankMoody

Én olvastam a kiszivárgott 7. évados spoilert (eddig minden bejött) de ott szó sincs Jon + Sansa kapcsolatról.

7×06 SPOILER

Az egész évaddal, és konkrétan ezzel a résszel kapcsolatban is az a bajom, hogy időről időre a forgatókönyvbe írt marhaságok (teleportáló seregek, semmiből előtűnő tavak amit teljes páncélzatban átúsznak emberek,a sárkány kihúzására szintén a semmiből elővarázsolt bazi láncok stb.) kirántanak a történet átéléséből. Ezt minden sorozat, film, könyv esetében utálom és sajnálom, hogy a jelenlegi évadban egyre gyakrabban élem át.

cathy - 2017. 08. 17. 09:50

7×06 SPOILER

Nem tudom ti hogy láttátok de nekem a Jon-Dany jelenet inkább családias hangulatú volt, megjegyzem szerencsére. Danynek csak Viserys szólította ez is elég komoly utalás. Persze amíg nem tudják kik ők lehet összejönnek de csodálatos lenne ha mint család fognának össze szeretők helyett <3 Szép volt, nem lett volna életszerű ha egymásnak esnek.

Semper - 2017. 08. 17. 09:58

Cato
Elősször is hihetetlen, hogy elmélyült eszmecserét folytatunk ebben a témában de tök jó:).
Sansa:Bocsi de ez nagyon gyenge érv amit felhoztál vele kapcsolatban. Azért,mert másabb mint a testvérei, meg azért, mert naivabb és álmodozóbb lelkületű mint Arya ez még nem teszi fattyúvá szerencsétlent. A család elsőszámú lányaként az lett volna a sorosa, hogy miután megjött az első menstruációja hozzáadják egy olyan nemesi család tagjához aminek hatására a Starkház előnyökhöz juthat és mivel nem valami lényegtelen ház sarja ezért várható volt, hogy leendő házastársa egy másik nagyon fontos ház tagja lesz akár a királyi házé is,(ami igy is lett hiszen Jeoffry jegyese lett) ennek hatására lett nevelve és oktatva. Talán hihetelen de lehet, hogy Sansa inkább anyura hasonlitott mint apura és innen örökölte a kötelesség tudatát, plusz mivel burokban nevelkedett ezért álmodozásit el is hitte. És igazából ezért szeretem Sansa karakterét, mert egy álmodozó kislányból lett az a túlélő akit ma láthatunk, mert mig a többiek valamennyire felvoltak vértezve a világ ellen ő nem és ezért fejlődött ő a legtöbbet, mert ő egy naivaként kezdte a storyt.
Cat:Na jó szerintem az hogy Cat csak úgy random félre megy bárkivel, mert a férje hazahoz egy fattyút kicsit érdekes felvetés. Na most Rob 281-ben látja meg a napvilágot Jonnal együtt akiről Cat csak akkor értesül amikor Ned hazatér aki ezután csak akkor megy el otthonról amikor kitör a Greyjoy felkelés ami 289-ben van. Sansa 284-ben születik szóval Ned éppen otthon volt akkoriban forsure és mint a könyvben azt hiszem emlitik elég gyakran eleget tett férji kötelességeinek szóval kétlem, hogy kétévig próbált volna félre kefélni csak hogy bosszút álljon azért, mert férjura haza hozott egy fattyút ez számomra eléggé karakter idegen. De mindettől függetlenül elképzelhető amit sejtesz de számomra eléggé elképzelhetetlen kedves Cato.

cathy - 2017. 08. 17. 09:59

Mondjuk a szerelmi szál mellett meg egy nagyon erős érv van, ami még korábban Cerseitől hangzott el, és szerintem nem véletlen “We don’t choose whom we love”, ezt valahogy itt is érvényesnek látom.

7×06 SPOILER
Ami viszont tetszett ebben a szedett-vedett részben, ahogyan Jon “farkas-léte” kezd elsárkányosodni, amikor lelövik Viseriont szerintem ő maga sem értette miért pipult be ennyire, pedig hát a kapcsolódás, a vér. Tök jó volt.

Malachi - 2017. 08. 17. 10:00

Jon-Dany kb. kizárt már, hogy szeretők legyenek gondolom nem véletlenül mutogatták annyira jelentőségteljesen azt a kézfogást, aztán azt ahogy Dany elhúzta végül a kezét. nem lesz itt semmi – hála az égnek, teszem hozzá.

HankMoody - 2017. 08. 17. 10:00

szk:
Köszi, akkor megnyugodtam. :)

HankMoody - 2017. 08. 17. 10:07

Aszusz:
Köszi neked is. Erről lemaradtam, nem tudtam, hogy ennyien szeretnék Jont valamelyik Stark lánnyal látni. Hát remélem nem lesz belőle semmi, számomra Sansa az egyik leginkább megvetett karakter, semennyire sem lenne méltó Jonhoz. Arya+Jon pedig inkább beteges lenne…
Akkor már tényleg inkább Dany. Bár legjobb lenne, ha teljesen kimaradna ez a szerelmi szál. Jonhoz a vadlány illett és kész.
Egyébként arra én is elég nagy esélyt látok, hogy amint végrehajtja Jon a feladatát, vagyis megöli az Éjkirályt, azonnal meg is hal.

cathy - 2017. 08. 17. 10:10

Malachi: szerintem sem, bár Dany most a sorozatban szerelmes, mint az ágyú, Jonnak meg max bejön. Nyilván ezen azért változtatni fog Bran infója, remélem család-irányba.

cathy - 2017. 08. 17. 10:12

Hank Moody: pedig á la Martin így lett volna: Jon-Arya-TYRION :-D

zolij - 2017. 08. 17. 10:27

6×07

Teleport:

Tegyük fel, hogy Jonék kb. másfél napot hédereztek a tónál.

Sárkánykő – Fal távolság levegőben kb. 3000 km. Tegyük fel, hogy a holló 12 óra alatt tette meg az utat (szürkületben indult el, ami a Falnál valószínűleg korán van), ami azt jelenti, hogy 250 km/h-val kellett átlagosan repülnie.

“A leggyorsabb madarak, például a sarlósfecskék levegőbeli sebessége meghaladja a 100 km/h-t. A havasi sarlósfecske (Apus melba) sebességét 160 km/h fölöttinek mérték, a fregattmadárét 154 km/h-nak, a talajhoz viszonyított sebessége a két madárnak 241 km/h, illetve 320 km/h volt!”

Szóval megfelelő széltámogatással egy valódi madár is képes erre a sebességre (és ez ugye egy kitalált világ kitalált hollókkal). Így elméletben odaérhetett időben a holló.

Persze Dany visszafele kevesebb, mint 12 óra tette meg a távot, szóval gyorsabban kellett repülnie a sárkánynak, mint 250 km/h. Jó kis menetszél lehetett.

Lantos - 2017. 08. 17. 11:12

A sárkányok bekapcsolták az után égetőt. kimondta hogy csak a sárkányok elején jöhet ki tűz:)

Lantos - 2017. 08. 17. 11:14

Ja Dany csak addig szerette Jont mìg el nem fogatta királynőjének.

BADam013 - 2017. 08. 17. 11:28

7×06 SPOILER

En elkövettem a hibát és a múlt heti 7×05 után megnéztem egy youtube videoban, mi történik a 6. részben, erre masnap “megjelent” az uj resz :D / facepalm
Sárkányok vs WW
A sárkány megölésére így sajnos számítottam, az egész részt kicsit megmérgezte a mikor dobja mar el hangulat.
Egyetértek, ez erődemonstráció volt a nekem minden mindegy, életben hagylak, hogy lássatok, mire vagyok képes, úgysem tudtok velem mit tenni. Illetve kellett adni egy sárkányt is NKnak. :)
A sárkányok tánca “krónikában” azt írják, hogy a sárkány a földön a legsebezhetőbb, illetve ha nincs lovasa, aki irányítsa, sokkal kevésbé hatékony és veszélyeztetett, elkapja a harci hév és legyőzhető.
Példaként a királyvári sárkányok megölését hozta fel, amikor több ezren vonultak Dragon Pithez, egy szabad sárkány a végen érthetetlenül leszállt, ezzel megadva a lehetőséget a tömegnek, hogy kihasználja számbeli folényét és kampó. Ha van lovasa, az valahogy meggátolta volna ebben, és felülről felégeti mindet.
Ezt láttuk most is, mivel Viseriont leterítette, Dany pedig ki tudott térni Drogonnal, igy a különbséget a lovas jelentette.
Elvileg Drogonon keresztül irányítja mindhárom sárkányát, de akkor ö a mentőakcióval volt elfoglalva
A Mások fegyverei nem sima jégbotok, ahogy fentebb is kifejtettétek, ellenpólusa a valyriai acélnak.
A sima acélt és az emberi húst, ileltve a sárkányt kérdés nélkül viszi, főleg, ha olyan erővel dobják el mint a ballista 😊 Igy Cercei gépét lehet is sorozatgyartani a NK levadászására, sárkányüveg heggyel,
. Remélhetőleg a következő részben Jon már Rhaegal-on teleportálgat :))
A sorozat végére szerintem a a Mások és a sárkányok is elpusztulnak, egyik nem elhet a masik nelkül es a sarkanyok is
JON
Maga a hajtóvadászat nettó f*szság, de kellett valami indok, illetve Dany most már tényleg hisz neki, ezt ő is kimondja, látnia kellett, hogy elhiggye. Ezek után az össznépi meetingre kíváncsi leszek, es jelentheti a végső konfliktust Cercei és Jaime Között. Jaime átállna, hogy túléljenek, Cnek pedig csak a trón jár a fejében
Megoldották a többször is feldobott nem rohad-e meg, esik össze, kerül hatósugáron kívülre a wight, illetve ennyi teleportálás között a következö vágóképpen mar a homokos parton lesznek, szóval az idő nem tényező :P
Jonra elvileg az Északiak egyik, ha nem a legjobb kardforgatójaként tekintenek mar évadok óta és azért Longclaw sem hátrány. Hardhomeban csak reflexből kapta maga elé a kardot és a Más is mennyire lefagyott, hogy megállítottak a fegyverét, ott is elég hamar lenyomta ezután.
Jon azért nem fedte fel, mert technikailag ő is egy zozó, igy saját maga ellen is segítséget kérne.
Bár ezen Dany ebben a részben hamar túllendült.

Szerintem Jon és Dany es Jon együtt Azor AHai, mivel Jon Dany szívébe mártja majd Longclaw-t ezáltal kettejüket eggyé téve, Dany, maga a tűz a lángoló kardban, illetve Jon, aki maga a tűz és a jég sem teljesen ember már, inkább jég. Mindketten megtörtek, de végül örökre együtt.
Ahogy Beric is mondta, minden egyes halállal kevesebb lesz
Hamár Dany meddősége a téma, akkor vajon Jon élőhalott koktélja mennyire lehet termékeny?

Wiki idezetek
I pray for a glimpse of Azor Ahai, and R’hllor shows me only Snow.
melisandre gondolata

When the red star bleeds and the darkness gathers, Azor Ahai shall be born again amidst smoke and salt to wake dragons out of stone.[
Melisandre Jon Snow-nak

Arya
Annak ellenére, hogy teljesítetté a kiképzést, és minden képességet megszerzett, elsajátított, nem lehet igazi FM, mivel nem tudta elengedni a személyiségét, a múltját.
Az érzelmei jelentősen befolyásolják a döntéseit, nem pedig hideg fejjel gondolkodik, ahogy egy bérgyilkostól elvárható. Lásd Freyek, Keresztútnál 180fokos fordulás
Túlzottan öntelt és magabiztos, ezért játszhatta ki Kisujj is akár

Tormund,Véreb, Jorah bromance vicces volt :D

És most 10 nap a zarasig :D

BADam013 - 2017. 08. 17. 11:30

+1 gondolat
A folytonos Bend the knee zés mellett eszébe juthatott volna a házasság, mint szövetségre lépési mód, hiszen Daariot is ezzel az indokkal hagyta Essoson :)
Illetve egyre inkább ráugrana Jonra, szóval kényszer sem lenne benne és Jon méltósága is megmaradna.
A lagzin pedig kiderülne, hogy mindketten Targaryenek :D

Crias - 2017. 08. 17. 11:40

—7×06 SPOILER—

Ha már mindenképpen sárkányt kellett adni a WW nek akkor miért nem lehetett volna már azt megcsinálni mint a World of Warcraft: Wrath of the Lich King intrójában, hogy megérzi a jég alatt a sárkányt és feléleszti simán sokkal királyabb lett volna

https://www.youtube.com/watch?v=BCr7y4SLhck

hiuz - 2017. 08. 17. 12:33

Idézet 9gag-ről:
“I’m watching this series called Bronns Promised Castle, but everyone’s talking about dragons and thrones..”
:D

Lantos - 2017. 08. 17. 12:47

Jon nem élőhalott mert a sebei gyógyulnak, eszik, iszik.stb

cathy - 2017. 08. 17. 13:03

LEHET SPOILER, inkább csak teória

Érdekes hogy egyre több 1.,2. évados idézet most kezd el nekem többlet értelmet nyerni, pl ez is Cerseitől, mikor mondja Sansának, hogy nincs más fontos csak a gyermek, azért lehet túlélni a rossz házasságokat is. Na most az elméletem, bár remélem nem így lesz, mert az persze kissé szomorú lenne, hogy lehet, hogy Danyt nem megölik, hanem öngyilkos lesz. Mármint persze a trónra született, rengetegett tett azért, hogy elérje, de ha a gyermekeit elveszíti mi értelme? Ő nem Cersei kettő, hogy zavartalanul tovább szadistáskodik, bár lehet, hogy még inkább megerősíti, hogy folytatnia kell, hogy uralkodhasson. Talán ez is beleillene a Martin-féle bittersweet vonalba.

HankMoody - 2017. 08. 17. 13:15

Én személy szerint annak örülnék, ha Dany teljesen bekattanna. Most sem látom pozitív karakternek, rém irritáló és igenis szadista, mégis úgy van beállítva, hogy ő milyen jóságos.. Az viszont nagyon is érdekes fordulat lenne, ha teljesen megőrülne és igazi mad queen lenne.

cathy - 2017. 08. 17. 13:47

Hát ebben a világban egyáltalán nincs pozitív karakter, csak kisebb rosszak, szerintem :-D

Nekem semmi bajom Danyvel, csak kezd nagyon felszínes lenni, visszasírom azt a határozott badass khaleesi-t, aki miatt megszerettem a karaktert. Most olyan gépies, uralkodnom kell, hát fogok is, emberekkel no kommunikáció, mindenki fogadja el, hogy én létezem és én vagyok a jogos uralkodó. Hiányzik az érzékeltetés, hogy ő az embeekkel törődő uralkodó, nem pedig az őket félelemben tartó. Ezen a vonalon lehet hogy tényleg megőrül, bár nem hiszem.

Arya ugyanez, a könyvben imádom, itt Maisie miatt csípem, de ennyire érzéketlenné tenni csak azért mert kiképzést kapott, akkora klisé mint a ház.

Aszusz - 2017. 08. 17. 13:57

Nem hinném, hogy Arya érzéketlen, csak Sansával szemben az. Brannel szemben pl kimondottan érzelmes volt.

vendég - 2017. 08. 17. 13:57

Én amondó vagyok hogy inkább a semmit vagy mást néznék akkor, hogyha valamit nem sikerül a saját színvonalához hűen folytatni vagy befejezni, mert az csak csalódás lehet… és ez azért mégsem maga az élet meg a sors, amibe nem lehet úgy beleszólni mint egy előre megírt valamibe, amit elvileg zseniális emberek kreálnak. Szóval számomra borzasztó látni hogy a rajongói nyomás alatt egyszerűen megtörnek, elkezdik leszarni és elkezdenek a feltett léc alá menni.. Az 5. évad óta az atmoszféra és a hangulat miatt nézem, az az ami még mindig beránt, bármikor, de rohadtul fáj az, amikor egy lerövidített évadban, egy egy órás részben 15 perc elmegy arra ahogy Grey Worm és Missandei ollózva szexelnek, tök jó csaj a Missandei félre ne értsetek, innen tudom hogy SZAR az amit Trónok harca néven látok mostanában..

Az egyetlen rész ami nekem igazán Trónok harcás volt az Tyrion és Davos megérkezése Királyvárba, meg ahogyan Gendry-t bemutatja Tyrionnak, de ez van, ez egy popcorn sorozat, zárjuk le és jöjjön már végre a spinoff:D

HankMoody - 2017. 08. 17. 14:01

vendég: Sajnos egyetértek veled…
cathy: Szerintem igenis van egyértelműen pozitív karakter, ha csak a főszereplőket nézzük, akkor Jon. Szerinted ő nem az?

bebb - 2017. 08. 17. 14:23

vendég: így-így.
A GOT attól GOT, hogy – a maga speciális szabályaival – _nagyjából_ reális és koherens, a miénkhez, vagy a történelemben létezőkhöz hasonló környezetben játszódik, ahol valódi hús-vér emberek valódi drámáit látjuk, sokszor nagyon meglepő, de mégis megalapozott fordulatokkal. A mágia is ebben a reális környezetben mászik bele a képbe, és ezt megpróbálja “valóságosan” közvetíteni a történet.
Pont ez a jó a GOT-ban, hogy amolyan sci-fis módszerrel közelítik meg a világot, hogy van egy, a mi valóságunkban nem létező elem (pl. mágia, vagy fénysebesség elérése), viszont minden más nagyjából reális, és a fantasztikus-valóságos elemek kapcsolata is ésszerűen van letisztázva, a világ működése összességében logikusnak hat. így tudod “elhinni” a történetet (Suspension of disbelief), ezért ránt be a maga világába.
Ha látod a sárkányt, ahogy katonák százait pusztítja el, sok szenvedés stb. akkor bele tudod élni magad, ha viszont mondjuk a sárkányt tüllszoknyába öltözött balerínák támadják le, akkor nyilván nincs meg az illúzió. Pedig sárkányok nincsenek, balerínák meg léteznek :)

Amikor GOT-ot nyomom be a lejátszóba, nem egy totál kilúgozott halivúdi képregényfilmet szeretnék nézni, az arra jellemző jellemábrázolással, következetességgel, és fordulatokkal.

Lookie - 2017. 08. 17. 14:31

Szóval, úgy anblokk 7-ik évad. Igen, nekem sem tetszik, hogy egyből 3 részt lefaragtak csak ebből az évadból és egyből érződni is kezdődött az amitől mindenki félt már a bejelentés után: tényleg vannak fuser megoldások és felgyorsított szálak, amelyek tényleg kicsit furán hatnak.
Nr. 2: Ebből kiindulva bizonyos részek darabosabbak lettek, habár itt hozzá kell tegyem, hogy bizony az elmúlt évadokban, biza biza voltak olyan részek, hogy szinte semmi sem történt és az ember csak keserű szívvel ábrándozott, hogy mikor is fog az történni, vagy ahhoz hasonló ami most végre ropogósabban végbe is megy.
Nr. 3: szerintem a 6-ik rész nagyon is acélosra sikeredett és szükség volt rá, de szerintem soha rosszabbat és jöhet a 7-ik rész, nekem tetszett,

cathy - 2017. 08. 17. 15:09

Hát ezt nem hiszem el…. Nem azt vitatja itt senki, hogy nem jönnek össze, csak hogy nem maradnak együtt, és az ilyen kommentek miatt már várom is, komolyan….

Malachi - 2017. 08. 17. 17:02

hujuj, úgy látom itt valaki szorgalmasan csattogtatja a vágóollót, gyűlik az anyag a padlón. hehe. helyes egyébként, a hosszú “mindenkihülye aki szerint nem tökéletes a 6×07” én is írtam egy hosszú választ, aztán véletlenül szerencsére kitöröltem.

szorítsunk együtt azért, hogy jó legyen a befejezés és ne legyen a GoT-ból X-files utolsó két évad!

winnie - 2017. 08. 17. 17:14

sorry (a reagálóktól is), de amikor valaki a sajátjától eltérő vélemények miatt fanyalog, és a sorozatról keveset ír, akkor ez szokott lenni. ritka az ilyen, és ezért is van a kommentablak alatt az, ami, de fansorozatok esetében olykor előfordul. (és nem is ez a baj, hanem az, hogy eltéríti a kibeszélést. szerintem sokkal érdekesebb a részről olvasni, mint verbális csörtéket scrollozni, főleg, hogy pár napja ezt végigrágtuk már ugyanebben a topikban.)

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 17. 18:23

@winnie és a többiek:

Annak ellenére, hogy a sorozatot már csak egy középszerű fan-fictionnek tartom, azélrt az HBO védelmében:

Igazából a negyedik évad után fogyott ki a szufla, hisz itt kerültek egy olyan helyzetbe, hogy volt két könyvük, tömve egy csomó új szállal (Martellek, Greyjoyok, Brienne külön utas útja, a braavosi szál, az Ifjú Griff, Lady Stoneheart, Samwell Óvárosban, Quentyn útja), amik a már meglévőek mellé kerültek volna. Eleve kritika érte a sorozatot, hogy sok szállal időnként szétaprózza a részeket, de így is sikerült a készítőknek időnként az adott részt maj’ minden szálon egyfajta tematikára felfűzni.

Nos, a negyedik évad, vagyis a ‘Kardok vihara’ végén döntés elé kerültek, hogy mit csináljanak: tömjék bele az összes új szálat, ezzel vállalva azt, hogy iszonyú hosszú időre lekötik magukat, bízva abban, hogy Martin közben elvégzi az írás megterhelő teendőit, vagy fogják magukat, zanzásítják a két könyvet, megkérdik a főbb pontokat, és mehet a fanfiction.

Megértem, hogy utóbbi mellett döntöttek, a dorne-i szál is egy melléugrás volt, hisz ha tényleg belemennek, akkor bizony kellett volna Quentyn és Arianne is, ez meg magával hozhatta volna az Ifjú Griffet. Fogták a meglévő negyedik és ötödik könyvet, leszűrték, és lezavarták egy évad alatt, ahelyett, hogy mondjuk három évadon át szenvedtek volna vele. Innen pedig jött a fokozatos lejtmenet.

Teljesen érthető az is, hogy ez a két évad miért ilyen rövidke. Nincs alapanyag, a történetszálak jelentős részét kidobták. Ez persze nem mentség az ötlettelenségre, a deus ex machinák két kézzel való szórására, viszont megint ugyanoda jutunk, hogy Martin hibája ez is, hisz alapanyag nélkül nem tudnak mit kezdeni. Barristan megölése -aki eredetileg a Dany segítője volt a könyvekben és ott maradt Meereenben Dany távozta után-, utólag érthető, miért írták ki – nem tudni a sorsát még a könyvekben, így feleslegesnek érezték felépíteni.

Lényegében nemcsak a régi olvasóival tolt ki (én sorozat előtti vagyok), meg az újakkal, akik ennek hatására kezdték el, hanem magukkal a “csak nézőkkel” is.

Robert Jordan, amikor megtudta, hogy halálos beteg, még úgyis kőkeményen dolgozott, hogy elő tudja készíteni, hogy valaki tudja fejezni helyette. Na, ez az óriási különbség, még akkor is, ha a kreatív folyamatokat nem lehet generálni, kényszeríteni.

WhiteWalker - 2017. 08. 17. 18:54

7

Sajnos tegnap rögtön belefutotam egy ordas nagy szpojlerbe, így muszáj volt megnéznem a részt.
Látványra teljesen rendben volt a rész, szépen pörgött a CGI és a csatajelenetekkel se volt problémám. Amikkel viszont igen:

1, Én úgy olvastam, h azért akartak lerövidtett évadokat, mert így akarták a legjobb minőséget kihozni a sorozatból. Ezen az évadon/részen baromira nem látszik ez az áhított minőség.

2,A jegesmedvés jeleneteknek semmi értelme nem volt. Feleslegesen égették az időt. Megölték Thorost, marha jó.

3, Hol vannak a WW óriások? Párat mutathattak volna :D

4,Úgy látom, h csak nekem tűnt fel, de sztem hatalmas hülyeséget láthattunk. Amikor megérkezik Dany a sárkányokkal, akkor az Éjkirály nem a földön lévő Drogont célozza meg, akire éppen felmásznak a menekülők, hanem a messzebb lévő repülő célpontot Viseriont. Teljesen életszerűtlen, plusz mennyire ütött volna , ha Drogont szerzik meg.

5, JON SNOW
Ennél butább főhőst én még nem láttam.
-4. évad egyedl kisétál Mance Raydert kinyírni úgy h egy hadsereg veszi körül
-6. évad a fattyak csatájában egyedül megrohamozza a Bolton sereget és a völgy lovagjai nélkül egy hatalmas bukta lett volna.
-7. évad aheylett h visszatérne Deresbe találkozni Brannel és Aryaval, kitalál egy öngyilkos küldetést és kimegy a Falon túlra.
-7. évad 6. rész simán leléphetnének Drogonnal , de ő csapdossa az élőhalottakat terminátor üzemmódban.Miért?

6, Mi a francért nem tudott Benjen Jonnal menni? A lovukon bőven lett volna még hely.

7. Komolyan 1 hajóval mennek haza, miközben azt se tudják hol van Euron?

Sajnos ez egy elég gyönge rész volt, amit nem gondoltak át az írók. :(

winnie - 2017. 08. 17. 18:55

“Teljesen érthető az is, hogy ez a két évad miért ilyen rövidke. Nincs alapanyag, a történetszálak jelentős részét kidobtá”

ez jól hangzik, de kábé pont az ellenkezője igaz. ha nincs alapanyag, akkor kitárul az író előtt a világ, akkor bármit megtehet. minden könyvadaptációnál erre várnak a készítők. egy író kreatív akar lenni, nem követni egy nyomvonalat. lehet, hogy ezt valaki nem fogja elfogadni, de ettől még így van, hiába hangzik a másik jobban. (és nem a sorozat védelmében beszélek, hiszen még egy részt sem láttam a szezonból, nem vagyok fanatikus.) és lehet, hogy neked van rálátásod, lehet, hogy nincs (nem tudom), de ha van, akkor tudod, hogy ez produkció szempontjából mennyire kemény, és még a 7 részt sem tudták egy év alatt prezentálni. a westworld sem tűnik első blikkre bonyolultnak, de ott is bevállalta az hbo azt, hogy inkább legyen 10 rész, de akkor 1,5 év kihagyással.

a két évad azért rövid, mert az éves ciklikussággal rendelkező tévé elkezdett határokba ütközni. és azért nem megy tovább a sorozat (pedig mehetne), mert az írók szeretnének mást is csinálni, viszont nem akarják kiadni a kezükből. nem ötlethiányban szenvednek (akkor egyszerűen hívnánek még pár írót és együtt szélesebbre tárnák a világot) nem pihenni akarnak, hiszen a got alatt dolgoztak az új projektjeiken, és az egyiket el is adták az hbo-nak, és rögtön a got után neki is látnak azt forgatni. egyszerűen csak lehetőség van befejezni a csúcson (szerintük és a szakma, meg ahogy nézem, a nézők zöme szerint ott vannak), és ilyen ziccert kár kihagyni.

bebb - 2017. 08. 17. 18:56

@winnie: és ez várható még egyszer hétfőn, amikor a többiek is megnézik

Egyébként a Sansa-Kisujj jeleneten gondolkodom, hogy most pontosan mi történt
a) Sansát Kisujj csak rávezette a megoldásra, hogy el kell küldenie Brienne-t, ha nem akarja, hogy megvédje Aryát, amikor el kell tenni láb alól (hiszen Aryát védené az eskü miatt)
b) Valójában arra számított, hogy Sansa még mindig nem bízik benne, és ezért nem fogja megfogadni a tanácsát, tehát pont ellenkezőjét mondja, mint amit szeretne
c) Burkoltan azt javasolta, hogy Brienne-nel intéztesse el Aryát, erre Sansában megszólalt a vészcsengő, és ezért küldte el Brienne-t?

A c-t gondoltam először, de most már bizonytalan vagyok, ez egy picit sánta megoldás lenne.Vagy Brienne elküldése csak egy random döntés volt?

Abban biztos vagyok, hogy Arya még nem intézte el Kisujjt, egy ilyen fontos szereplőt nem szoktak offscreen megölni.

perszepolisz - 2017. 08. 17. 19:22

Lantos:
Na és Coldhand? Ő is lélegzik, mégis inkább zombi mint ember.

cosmorage - 2017. 08. 17. 19:32

egy dolog azért fura nekem ezzel a kiszivárgott résszel kapcsolatban, megpedig az, hogy nem 71 perces ahogy meg lett hirdetve, hanem 66, van valakinek valamilyen elképzelése hogy ennek mi lehet az oka?

Dóri - 2017. 08. 17. 19:52

7×6 SPOILER

Éles szemű fanok szúrták ki a részben, hogy amikor Jon a jeges vízben van, Longclaw markolatán a farkas szeme csukva van, de amikor Jon feljött a felszínre, kinyílt a szeme, és a későbbiekben is nyitva maradt.

https://68.media.tumblr.com/ab1352a732f8351fe4badb7164eace07/tumblr_inline_outdfqyDPP1qbz1zj_540.gif

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 17. 19:56

@winnie

Igen, ebben is van igazság. Ezért is írtam, hogy a készítők válaszút előtt álltak, vagy szétaprózzák még hosszú évek keresztül lekötik magukat, vagy az elmondott, főbb elemeket megtartva a saját szájuk szerint jutnak el ugyanoda. Ez valahol tényleg remek kreatív alap lehetne.

Viszont továbbra is tartom, hogy Martin írott anyaga remek iránytű volt, amit bizonyít az is, hogy mertek eltérni tőle, pl. a Tyrellek nézőpontja, amit a könyvekből nem ismerünk, szerintem jól sikerültek, de mégis ott volt vonalvezetőnek.

Szerintem egy ilyen régi rajongótáborral rendelkező történetnél sokkal nehezebb helyzetben vannak, mert nemcsak a szimpla nézők felé kell megfelelniük, hanem
azokhoz, akik Martin döcögéségéből eredően hiába várták, hogy a könyvekből ismerjék meg a megkedvelt karakterek sorsát (és ebbe beletartoznak azok az új olvasók is, akik a sorozat hatásra elolvasták az öt könyvet). Ez épphogy szűkíti lehetőségeket a szememben, mert ha túlságosan elrugaszkodnak, az valahol visszaüt (és részben ezért olvasni ennyi fanyalgást).

Ahol majd brillírozhatnak, azok új projektek, a többi sorozatterv, mert ott az eddig csak a múltból említett szereplők válnak főszereplővé, viszont a ASoIaF esetében kötődünk abban az értelemben hozzájuk, hogy a narrációs technikából eredően igen mélyen megismerhettük őket a karaktereket. A túlságosan nagy eltérések, egyszerűsítés ezért tűnik ötlettelenség, és valahol az is.

Lehet valóban nem azért, mert nem lennének képesek rá, hanem azért, mert koncepciót kellett változtatniuk, szerintem azon a módon, ahogy fentebb kifejtettem. Persze ettől függetlenül ez még egy jó sorozat, de messze került attól, ami a korábbi évadokban jellemző volt rá.

Hogy ezt ki milyennek tartja, az már egyénfüggő, számomra középszerű,aminek vannak még jó pillanatai.

Enci - 2017. 08. 17. 20:55

Én meg sehol nem találom a 7×06-ot :(
Na mindegy, asszem kénytelen kibírni hétfőig
pedig nem szeretném

Csilla0422 - 2017. 08. 17. 20:59

Az évad eddig nagyon ott van… apróbb már többször vázolt hibáktól eltekintve.

Azt viszont nem értem, hogy a medve támadása után, miért kellett folytatni az akciót. Elég lett volna elvinni azokat, akiket a medve legyakalt, hiszen átváltoznak. A cél az egyik sárkány beáldozása volt, ezért jobb lett volna a medvés jelenet kihagyása.

Amúgy egy jégsárkány mi a fenét fog okádni? Jeget?

Jon és Not Dany elment egy olyan irányba, ami sejthető volt. Én jobban örültem volna, ha megmaradnak a családias kapcsolatnál. A közös jeleneteik most is jók voltak. E. Clarke meg nem volt annyira rossz. Igazán ő az S1-ben remekelt bár lehet ehhez kellett egy J. Momoa is.

Északon meg zajlik az élet. Azt még nem sikerült eldöntenem, hogy melyik Stark lány szívott többet és nagyobbat.

Irgum, én még mindig azon gondolkozom, hogy ki adhatta le a drótot a közös tervről. Ennyi észt nem feltételezek Cerseiről és Jaimeről.

Pippacs00 - 2017. 08. 17. 21:15

Encinek: sorozatbarát

A többieknek bocsi az off-ért!

Wyrr - 2017. 08. 17. 21:25

Csilla0422

Csak úgy nem változnak át. Ahhoz a Mások kellenek.

Mazsola - 2017. 08. 17. 22:02

Juraviel.Ihuan.Bedvin / winnie

“ha nincs alapanyag, akkor kitárul az író előtt a világ, akkor bármit megtehet. minden könyvadaptációnál erre várnak a készítők.”

Ha ez így van – márpedig valószínűleg tényleg így van – akkor végképp érthetetlen, hogy miért kellett így lekurtítani a sorozatot a fináléhoz közeledve. Érthetők winnie a racionális érveid (korlátok, más utak, stb.), de szerintem az HBO a zászlóshajójával, annak nézettsége csúcsán kb. azt csinálhatna amit akar. Ha akarnák,lehetne még símán 4-5 évad ebből a történetből (alapanyag még mindig van bőven a könyvekben). A csúcson akarják abbahagyni, ok, rendben, de ez akkor sem elegendő indok arra, hogy miért kell összecsapni a végét.

Ha az írók csak erre a könyv nélküli időkre vártak, hogy kibontakozhassanak, akkor nem értem miért nem lehet IGAZÁN kreatívkodni? Csak néhány példa:
– símán lehetne több olyan jelenet, mint Jaime és Bronn beszélgetős lassú poroszkálása, a párbeszédek mindig is a történet erősségei voltak, ráadásul az ilyen “eseménytelen” menetelgetős jelenetek jelentősen javítanának a teleportációs gondokon.
– a könyvekből még mindig lehetne rengeteget meríteni – a kreativitás mellett – stílust, szövegeket, és a gazdag mondavilágból elemeket, ezekből nagyon sok izgalmas párbeszéd kikerekedhetne – ha (ismétlem) akarnák.
Számos példát lehetne sorolni hogyan lehetne jobb a mostani évad (kezdve azzal, hogy 10 részesre kibővítik), mindegyiknek a lényege az lenne, hogy az összecsapás helyett egy normálisan kiforrott végeredményt szeretnénk látni, nem ezt a kapkodást.
Kb. szerintem ez a baja a legtöbbünknek – már akiknek baja van most…. :)

cosmorage - 2017. 08. 17. 22:11

SPOILER 7×06
Nekem alapjaraton nagyon tetszett a rész első megtekintésre, tele volt feszültséggel, kifejezetten jó húzás volt Thorost kilőni a brigádból, így magasabb volt a rizikófaktor. A gyors kozlekedest szidni szerintem felesleges, nem jartak messze Eastwatchtol, azon kivul a hollok meg foleg a sarkanyok kozlekedhetnek olyan sebesseggel, hogy Dany odaerjen idoben (foleg hogy a Night King valszeg varta ot es a sarkanyokat). Egyetlen egy dolog viszont nagyon zavart, az ido kozben megjeleno katonak akik kozul az egyiket latvanyosan meg is oltek mielott Jon slo-moban kezdett volna el panikolni, egyaltalan nem tudom mi volt az meg miert volt ra szukseg. A medvenel meg oke olt egy random wildling, de ott a befagyott to kozepen fogalmam sincs mit kerestek plusz harcosok. Az Arya-Sansa konfliktus meg nagyon erdekes, szegeny Sansa mar megint szenved..:D Nekem valamiert azt az erzesem van hogy a kovi reszben meg is fog halni.

Ami a folytatast illeti.. fogalmam sincs hogy kiralyvarban mi lesz, hiszen ket borzaszto tavol allo szandek fog utkozni, Cerseit valahogy nem tudom elkepzelni hohy felfogna a White Walkerek altali fenyegetest, akarmit is vigyenek oda neki, szoval biztos hogy valami nagy kaosz fog kikerekedni az egeszbol, de mint tudjuk.. Chaos is a ladder:)

Renesans - 2017. 08. 17. 22:29

@cosmorage

1. A végéről levágták a stáblistát
2. Európából szivárgott ki, mégpedig ez a verzió 4% gyorsabb, így rövidebb lesz a rész az eredeti amerikai változatnál. Egyébként ha megnézed az hbo.hu és hbo.com-on a műsoridőket, akkor a magyar oldalon mindig rövidebb, pont emiatt. Az okokról lásd: http://www.michaeldvd.com.au/Articles/PALSpeedUp/PALSpeedUp.asp

Alexejevic - 2017. 08. 17. 22:47

Húú, nem tudom hova tenni a 6. részt, ez egy nagyon összetett dolog…
Egyetértek azokkal is, akiknek nagyon nem tetszik a rész és amerre a sorozat halad. Azért gondoljátok így, mert felgyorsult minden, nem annyira erősek a párbeszédek, és mondjuk a 4-5 év alatt felépített karakterek alig kapnak szerepet. Gondoljunk csak bele, hogy Brienne, Bran, Varys, és még sorolhatnám… Mennyire mély hátteret kaptak a párbeszédekkel, történetekkel. És ezért is volt nagyon-nagyon jó a sorozat az első években, mert a készítők bátran átemelték a dolgokat a könyvekből (gyakorlatilag a leíró részeket kivéve mindent), amitől annyira egyedi és sajátos hangulatú volt az egész. Rengeteg főbb karaktert és mellékszereplőt ismertünk meg részletesen, amiken lehetett agyalni. És amióta beérték a könyveket, plusz meg is előzték őket, képtelenek hozni azt a színvonalat. Ez annyiban merül ki, hogy amely karaktereket ki lehet írni, azokat kiírják minél gyorsabban (sokszor ok nélkül), vagy pedig teljesen lebutítják. így fordulhat elő az, hogy pl. Brienne, Bran, Varys, Missandei, de még ide sorolhatom Sam-et, Tyrion-t is, hogy teljesen leszorultak a képernyőről. Az HBO hozott egy döntést, hogy ezt a sorozatot le kell zárni 2 éven belül, mert 1, szerintem iszonyú mód elszálltak a bérigények (több szereplő nagy filmekben szerepel, nőtt a gázsijuk 2, nem tud az HBO 12-13 évadra ilyen történetet és költségvetést szervezni és kilogisztikázni 3, könyvek nélkül nem olyan az egész 4, a készítők, írók sem akarnak leragadni egy projekt mellett ennyi ideig.
Ezért óriási baj az, hogy egy ilyen minőségi, tényleg teljesen egyedi fantasy történetet képernyőre akarnak vinni…Mert egyszerűen nem lehet. Ilyen mély karakterekkel, összetett történettel nem lehet mit kezdeni 7 évadban.
A 6. évadtól lehet teljesen azt érezni, hogy a sorozat átmegy egy nagyon pörgős, nagyon hálívúdi megjelenítésbe, lebutított történettel, lebutított karakterekkel. Összedobnak mindent a nagy közösbe, minden rámegy a látványra, amelyik szereplőt lehet kiírni/jegelni, azt megteszik. És próbálnak olyan fordulatokat mutatni, ami egyedi, de egyszerűen nem sikerül… Ennyit a negatívumokról, ezt el kell fogadni.

A másik dolog viszont… A Trónok harca önmagában egy reális fantasy, tehát általában nincsenek halhatatlanok, törpék, stb. Teljesen egyedi világ, a maga varázslataival, de nyugodtan mondhatjuk, hogy földhöz ragadt megközelítéssel. 1 nap alatt repül a holló 3600 km-t? Óriási baromság, de egy fantasynak el lehet nézni, főleg ha pörögni kell a dologgal. És most kell… Itt már nincs magyarázás…Csak pörgünk egyik jelenetről a másikra. Megmondom őszintén, hogy TV-s sorozatban nem láttam még ennyire menő sárkányokat és csatát, megjelenítést. Mozis élmény volt… Brutális a látvány. A történet kiszámítható.
Engem egy dolog érdekel még nagyon, ami nagyon izgat… Ki az Éjkirály? Miért csinálja ezt? Hogyan lehet megölni?:)

Brynden Rivers - 2017. 08. 17. 22:57

Nem volt rossz részt, de látványos deus ex machinák tologatták a cselekményt a kitűzött irányba (jégsárkány, Jon-Dany románc).

Jobban belegondolva az egész küldetés egy hülyeség volt:

– Dany úgyis hisz Jonnak, Tyrion tanácsa miatt, meg mert kedveli Jont

– Cersei meg úgy se hisz a zombi hadsereg történetben, vagy ha hisz is úgysem segít, és ezt Tyrionnak tudnia kellene

Brynden Rivers - 2017. 08. 17. 23:07

@Alexejevic:

Az Éjkirályt és a Másokat a erdői gyermekei teremtették mágiával (beleszúrtak egy obszidián tőrt egy elfogott ember szívébe egy varsa alatt ), azon célból hogy legyőzzék az első emberek Westerosra irányuló invázióját.
Aztán ellenük fordult a saját fegyverük és csak az emberekkel és óriásokkal közösen tudták legyőzni őket a Hajnal csatájában amiben egy emberek hadvezére Azoi Ahai (?) a fényes kardjával aprította az Másokat.. Na az ő “reinkarnációja” lesz az elméletek szerint Jon és/vagy Dany.
A Falat aztán a Mások ellen építették

Az Éjkirály teremtéséről volt egy konkrét jelent a sorozatban, Bran látomása volt ez, tessék jobban figyelni :)
https://www.youtube.com/watch?v=pkQMKT6mA_g

Renesans - 2017. 08. 17. 23:22

A sorozat írói szerintem részben kényszerből (nincsenek kész a könyvek), részben pedig saját döntésük alapján mentek el egy irányba, aminek az eredménye egy jócskán leegyszerűsített, a karakterek helyett sokkal inkább a cselekmény által vezérelt történet lett (vö. “Drogon ex machina”, Völgy lovagjai, stb.).

Szerintem egyértelmű, hogy Martin sokkal jobb író, mint Benioff és Weiss, viszont a 4-5. könyv környékén valahogy kicsúszott a kezéből az egész. Ott már ideje lett volna néhány szálat elvarrni és összességében is szorosabbra húzni a szálakat, de ehelyett azok csak szétfelé tartanak: míg az 1. részben 9, az 5. részben már 18 (!) POV karakter szerepel, azaz pont a duplája. Ennek eredménye az lett, hogy fontos karakterekre alig jut idő, míg teljesen új, az olvasó számára érdektelenebb arcok tűnnek fel. Én örülök, hogy a sorozat nem ment el ebbe az irányba, mert egyrészt sose lenne vége, másrészt pedig elég fura lenne egy évadon át hanyagolni pl. Sansát (ugye ő 2005-ös 4. könyvben szerepelt utoljára). Viszont ugye, mivel Martin sokkal jobban ért a karaktervezérelt történetmeséléshez (szinte hagyja, hogy a karakterek írják a sztorit, önmagát “kertészként” festi le), a karakterek a forrásanyag elfogyásával sokkal egydimenziósabbá váltak (legalábbis a legtöbbjük). Ez mindenképp hibája a mostani évadoknak, viszont ott van a plusz, hogy egy sokkal mozgalmasabb, akciódúsabb történetet kaptunk, amit egyébként valószínűleg Martin is tervezett a végére, csak hát nem jutott el odáig.

Mivel Benioff és Weiss csak az utolsó részek cselekményének vázlatát ismerték, tudván, hogy az általuk kitalált sztori úgysem érhet fel Martin ötleteihez, inkább leegyszerűsítették azt, és sok részt kihagytak, ezzel felgyorsítva a történéseket. Szerintem egyébként helyesen döntöttek, mert egy cselekményvezérelt sztorit viszonylag könnyebb írni, ebbe nekik sem törik bele a bicskájuk, másrészt óhatatlanul sablonosabb, kiszámíthatatlanabb lesz a történet.

Shed - 2017. 08. 17. 23:23

Alexejevic:

A bérek lehet hogy elszálltak, bár a Friends utolsó évadaiban is nagyokat kaszáltak a szereplők, mégis ment. A Supernatural is hanyadik évadnál tart?

A történetet persze, le kell zárni, egyetértek.

Ezzel együtt ennek az évadnak nem ártott volna még legalább két-három rész. Tényleg sok volt az ugrálás, és a kihagyott karakterek is csak lógnak a levegőben.

Tudom hogy Dorne a sorozatban nem lett az emberek kedvence, de 5 perc belefért volna, hogy az új hercegi házat felkeresi Tyrion, azok meg csak annyit mondanak, hogy a Martellek kihaltak, ők meg nem mennek háborúba.

Esetleg 5 perc belefért volna még Égikertbe is, egy csata előtti haditerv megbeszélés, amikor kimondják hogy szinte üres Égikert, mert minden hűbéres átállt.
Ezek nem drága jelenetek, lényegében pár karakter beszélget egy szobában meg egy sátorban.

Ezeket hiányolom nagyon. Annyira feszesre húzták ezt az évadot, hogy ezek már nem férnek bele.

Nyilván most kapunk egy csendesebb lezárást, ahogy szokták.

A végén talán még lesz egy jelenet, mikor megtámadják végre a Falat.

F.Enci - 2017. 08. 17. 23:33

A 6. resz vegevel azt hiszem, megvan a fegyveruk, h megtamadjak a falat.
Koszi a segitseget a megnezeshez!

California Max - 2017. 08. 17. 23:51

Arrol csak en maradtam le, hogy Jon kardjanak a pengejet kicsereltek dragonglassra vagy hogy vagta kette a mast?

röviden-tömören - 2017. 08. 17. 23:54

7×06 SPOILER

WhiteWalker – 2017. 08. 17. 18:54

A jegesmedvés jelenet “értelme” az volt, hogy bemutassák, hogy lehet egy bestiából is jégszörny. (Korábban csak egy ló volt, amin egy WW lovagolt – évadokkal ezelőtt). És még nem is annyira nézték hülyének a nézőket mint általában szokták a magukat túl komolyan vevő sorozatok “írói”.

Ugyanezért kellett mindhárom sárkány, és nem lehetett Drogon a Drogoff. Különben sem tudott volna Danny máson sárkányogolni. Meg aztán a 7×04-ben megszerezte a védettséget, amikor rálőtt a Bronn.. (Kezd alakulni a GoTtusa-csapat: Gendry a legjobb futó, Jon Snow – úszás, a képernyőn random előhúzott Benjen lovagol, Bronn – lő, vívásra több jelentkező is van, most Dondarrion az esélyes legjobb csapattag a pöccre gyulladó kardjával..)

Jon Snow az elmúlt részekben kezdett kicsit emberesedni a szememben. (Mindig egy nyálas, túlértékelt karakternek tartottam, aki direkt azért kapott annyi sebet, hogy valamivel meg legyen indokolva miért ő lesz csodálatos módon “a” vezető. A logikus és megérdemelt sorsa a “for the Watch” utáni mélyalvása lett volna.)

Erre mint egy kezdő terminátor csak megy előre, miközben mindenki rá vár.. Az egész jelenet csak azért, hogy a beleélési képesség nélkül született Emilia Clarke által megformált karakter összepisilje magát örömében. Khaleesire szerintem a greenbox zöld illetve kék színe is hátrányosan hat. Olyan faarcokat és túljátszásokat tud produkálni, hogy valami borzasztó.

A korábbi sok “bend a knee”-zéstől már vártam, hogy összehozzák őket, úgy látszik még egy részt várni kell..

Addig teleport Királyvárba..

Jobb lett volna, ha az évad és főleg a rövidített évadok helyett várnak egy évet és egy fél évig csak gondolkodnak.. Addig GRRM is kiizzadhatott volna magából valamit, vagy valami részletesebb eligazítást adhatott volna egy alternatív történethez, és befejezéséhez.

Már le vannak csupaszítva a szálak, de még ezzel sem bírnak az írók.. És ami a legfurcsább: nem tudják valós tartalommal sem feltölteni..

Alexejevic - 2017. 08. 18. 07:12

@ Brynden Rivers

Ezt tudtam, képben vagyok:) De nincs se nevesítve, nem tudunk róla semmit. Ez nagyon nagy hézag a történetben.

winnie - 2017. 08. 18. 09:05

Még egyszer megkérek mindenkit, hogy ne írjon olyasmiről, ami a 7×06-os részen túlmutat, sem spoilerekről, sem kiszivárgott dolgokról.

benXL - 2017. 08. 18. 09:12

Na nee megint valaki leirta a kiszivárgottat? Olvastam itt sok olyat amire azt gondoltam ez durva lenne, most félhetek melyik lesz igaz :(

csuszka - 2017. 08. 18. 09:13

De pl az rendkívül epic (sőt meglepő, bár kissé sablonos) lett volna, ha az Éjkirály Drogont találja el, aki szép lassan kileheli a lelkét, végül az ebben a részben hatalmas baromnak bemutatott Jon menti meg a társaságot Rhaegar meglovaglásával.

Már az is illogikus, hogy Jonék nagyon nehezen győzték le az első “zombicsapatot” kb egy az egy elleni küzdelemben, aztán egy, -20 fokban töltött nap után abszolút túlerővel szemben megölnek belőlük több mint 100-at. Épp az lenne a normális ha ez a legyengülésüket okozná (még ha az első csapat legyőzésével át is estek a tűzkeresztségen)!

Ezek után azt mondom Jon jó vezető, de nem kéne csatába engedni… Nem megnyeri hanem elveszti az ütközetet miatt a serege :D Könyvben sose csinált ilyen baromságokat.

Anak - 2017. 08. 18. 09:13

@California Max: Nem cserélték ki sárkányüvegre/obszidiánra. Jeor Mormonttól (feketék meghótt vezetője) kapta a kardot, de az valami valíriai acél nevű cuccból volt, ami szintén ritka és szintén viszi a másokat. Talán a tavalyi évadban volt egy epizód, amikor egy tóparti település ellen jöttek a zombik. Jon lecsapott egy ilyen vájt vókert a karddal, az meg kinyiffant. Azóta már tudatosan is használja ellenük.
Egyébként ebben a 7×06-ban pont az kerül említésre, hogy markolatot cserélte le medvefejesről farkasfejesre, a penge eredeti.

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 18. 11:02

@Renesans

Fentebb én is hasonlót írtam, csak más szavakkal. Azért is írtam, hogy az HBO védelmében.

Nem voltak egyszerű helyzetben, his vagy elhúzzák évadok tömkelegére a milliónyi szálat, vagy leszűrik és kiadják ebben a formában, és még így is eszi a nép, mert nézettséget döntögetnek az új részek. AZ már más kérdés, hogy nekem, mint olvasónak ez nem tetszik, de ez meg Martin hibája és felelőssége.

@Mazsola

Szerintem nem akarják, mert alapanyag híján így könnyebb letudni, meg így mehetnek a többi projekttel foglalkozni.

Igazából másik oldalról nézve nem is baj. Kapunk egy fan-fiction lezárást, aztán várjuk, hogy vagy megkapjuk a könyveket, vagy nem.

darren - 2017. 08. 18. 12:56

@ Wyrr
én is úgy tudtam, hogy Mások kellenek a halottak feltámadásához, de akkor az első könyvben/évadban mitől kelt fel a halott (vagy két halott, nem emlékszem pontosan) Castle Blackben és mentek neki Mormontnak és Jonnak?

Ott nem volt Más a környéken. Vagy ha a halál időpontjában van Más a halott közvetlen közelében, akkor az fel fog éledni, csak a mikor kérdéses?

Wyrr - 2017. 08. 18. 13:24

@ darren

Azok a halottak már eleve gyanúsak voltak. A sorozatban Sam arra hívja fel a többiek figyelmét, hogy nincs szaguk.
A könyvben több is elhangzik: nincs hullaszag, nincs vér a környéken, pedig szörnyű sebek vannak a testeken (tehát nem ott haltak meg) és kék a szemük, pedig életükben egyiknek se volt az. Mormont ezek után mondja, hogy visszaviszik őket a Feketevárba, hogy Aemon megvizsgálhassa őket.

Szóval, akkorra át voltak már változtatva, talán a maguk lábán is mentek oda, ahol megtalálták őket, csak épp… szunnyadtak vagy ilyesmi.

Nem derült ki még pontosan, mire képes a Mások mágiája, talán a távolból is tudják irányítani az átváltoztatottakat, és befolyásolni, mikor támadjanak. Talán csak a folyamat teljesedett ki lassabban, és ezért a várban támadtak, nem előbb.

vendég - 2017. 08. 18. 13:41

szerintem az utolsó évadot b*sszák fel netflixre, mert ez a heti hűhó a szó szerinti semmiért meg a hollywoodi giccsekért kicsit… enyhén szólva is kiábrándító, de már lassan egy Ridley Scott-ot megszégyenítő tett…

darren - 2017. 08. 18. 15:47

@ Wyrr

köszi, ennyire konkrétan nem emlékeztem rá, a könyvet 10 éve olvastam, a sorozatot pedig talán sosem néztem újra.

Érdekes az egész, én leginkább Martin ötleteire lennék (végre) kíváncsi, jöhetne a 6. könyvben egy POV fejezet mondjuk az NK szemszögéből :D

DarkEagle - 2017. 08. 18. 15:57

Számomra még mindig érthetetlen miért gondolja ennyire sok ember ennyire egysíkúnak Dany karakterét. Mindenki vagy Mad Queennek gondolja vagy felszínes képmutatónak, vagy ugye az elborult agyú fangirlök tökéletes nőnek.

Dany pont hogy az arany középút. Nem tudom egyszerűen megérteni, hogy Cerseiről miért nem látok ennyi gyűlölködő kommentet pedig ha valaki sportból öli le az embereket akkor az ő. De lehetne még mondani másokat is. Ellenben Dany akárhányszor csinált valami kegyetlen dolgot sosem azért tette mert kegyetlen hanem mert így érezte helyesnek és mert védeni akarta az elnyomottakat. Nem mondom hogy helyes volt pl felszögelni Meerenben azt a 160+ rabszolgatartót mert de ha hallgat az öregre és kegyes lesz akkor azok a mesterek visszajönnek és megölik Dany-t ráadásul a rabszolgák sem tisztelnék. Ráadásul amikor Hizdar gyerek jött hogy levetesse az apját igen jól látszott Dany arcán mennyire sajnálja meg is engedte hogy eltemesse. A westerosi oldalon kitől láttunk ilyet? Még Ned is könyörtelenül lefejezte az 1. részben a csávót aki elszökött közben meg mindenki őt tisztelte hogy milyen becsületes és igazságos. Napestig lehetne vitázni arról ki a legjobb ember a sorozatban de ahogy fentebb is írta valaki nincs jó ember a sorozatban mert minden ember csak egy ember, ergo senki sem tökéletes, mindenkit valamilyen célok vezérelnek. Jon sem hős hiába állítják be annak de ettől még ő westeros legjobb királyjelöltje és nem a származása miatt, ahogy Dany is a legjobb királynő jelölt és ő sem a származása miatt.

Ezt egyébként Varys fejtette ki anno Tyrionnak nagyon jól. Azt hiszem valami olyasmit mondott, hogy westerosnak olyan emberre van szüksége aki erősebb mint Tommen és gyengédebb mint Stannis, akit sokakat inspirál és akitől félnek a nagyurak etc.

Szóval ja. Dany pont ilyen. Más kérdés, hogy egyedül nem lenne ilyen, és erre is megvan a magyarázat. Anno még Sam és az öreg Targaryen beszélgetett a falnál Danyről és mondta, hogy szegény lány egyedül van és nincs annál rosszabb mikor egy Targaryen egyedül van a világban. És szerintem ezt nem azért mondta mert őt sajnálta hanem az embereket mert tudta hogy milyen hatással lehet a magány és más hasonló dolog egy Targaryenre és ez meg is látszott Danyn miután meghalt a fia és Drogo akkor látszott igazán elborultnak.

Ami Jon-t és Danyt illeti tuti, hogy összejönnek még ebben az évadban és mire hazaérnek Deresbe szexelnek egyet és otthon Bran a képükbe vágja majd faarccal az igazságot és mindkettő lesokkol és vége az évadnak. Legalábbis remélem hogy lesz ilyen jelenet. :D

lantos - 2017. 08. 18. 16:50

Egy óriási lehetőséget hagytak ki a készítők Jon és Dany közt,értem itt a hajós jelenetet mikor Davos Jonrol tépi a fagyosruhát akkor kellett volna Davosnak megszólalnia hogy valahogy fel kéne melegítenünk Jont. Erre Dany felszólítana mindenkit hogy mennyenek ki a kabinbol és láttnánk hogy mezítelenül hozzá bújik Jonhoz. sztem ennek valahogy így kellet volna történie.

HUN_Salvaje - 2017. 08. 18. 18:23

Gyanítottam, hogy a sárkányok “hangsebesség feletti” repülésre is képesek. De hogy a hollók is? Az idei évad nagy problémája, hogy eszeveszett gyorsan ugrál térben és időben. Ha hinni lehet Westeros “méretarányos” térképének, akkor Királyvár és Deres olyan messze vannak egymástól, mint Budapest és Stockholm. E két város között az út repülővel is két és fél óra, 850 km/h átlagsebességgel. A Fal még messzebb van, Budapest-Murmanszk távolságnak felel meg. Ehhez képest sikerült “odahajózni” egy részen belül….
Hogy a túróba sikerült max 1 nap alatt megjárni oda vissza a Fal-Sárkánykő távolságot? A tónak nem kell egy nap, hogy újra befagyjon, pár óra elég neki. Szuperszónikus hollók és sárkányok, ez már nekem sok…

Scared - 2017. 08. 18. 19:24

Dany karaktere mindent erőből akar megoldani, Westeroson is kezdette volna úgy, hogy a Folyóvidék és Viharvidék embereit összeszedi – mindkét oldalnak van oka utálni a Lannistereket -, közben Királyvárban hergelik a népet, mert mégis csak felrobbantották a Szentélyt, benne az imádott Margaery-vel, egyből jobb helyzetben lettek volna. De diplomáciai érzékük kimerül annyiban, hogy hajts térdet, mert Targaryen vagyok.
Helyette leölette a serege elég nagy részét, bár ez még mindig hatalmas lyuk a sztoriban, hogy Sárkánykőről hogy nem tudtak egy ekkora flottáról.
Cersei-nek soha nem volt sok esze, ennek ellenére vert helyzetből majdnem fordítottak, csak jött Dany és a sárkányok.
Erre rátesz egy lapáttal, hogy Emilia Clark nem egy nagy tehetség.

bebb - 2017. 08. 18. 19:42

@DarkEagle:
Én mondjuk nem tartom egysíkúnak Danny-t, nem tudom mit gondolnak a többiek, de szerintem nem gyűlölködésből mondják sokat a Mad Queen dolgot,
hanem mert szeretnék, hogy ha nem is főgonosz legyen belőle, de legalább ne az legyen a vége, hogy Jon Snow-val együtt legyőzik az Éjkirályt, és az egyikük hősi halált hal, a másik meg király lesz (vagy mindketten túlélik, és elsárkányoznak a naplementébe).

Az alkotók amúgy direkt rájátszanak erre a Mad Queen vonulatra. Cerseinél nincs hírértéke a gonoszkodásnak, ő a villain, már rég elérte az abszolút gonosz szintjét.

Szerintem Danny nem az arany középúton jár, inkább a két szélsőség között cikk-cakkban. Nagy szíve van (már nem a davosi értelemben mondom :), tényleg a legnemesebb világfelszabadító szándékok vezérlik, de ha valami nem úgy alakul, ahogy eltervezte, akkor jön a másik véglet. Tinilány Targaryen génekkel.

Ned Stark egyáltalán nem volt kegyetlen, ő csak végrehajtotta a törvényt. Ez a szenvtelen igazságszolgáltatás, amiben Ned személyének semmilyen szerepe nem volt.

Ezzel szemben Danny esetében a százvalahány Mereen-i nemes kivégzése színtiszta bosszú volt.

Politikailag az alábbi döntések értelmezhetők egy ilyen helyzetben:
a) kinyírom a teljes nemességet, és új elitet választok a rabszolgákból (nyilván ez nem szép dolog, de legalább logikus)
b) kinyírom azokat a nemeseket, akik nem fogadják el az új rendszert, vagy benne voltak a keresztre feszítésben, és létrehozok egy kevert elitet
c) azt mondom, hogy mostantól tiszta lap van, és senki nem hánytorgathatja fel a régi bűnöket.

Mindegyiknek megvannak az előnyei meg a hátrányai, de darab-darab alapon gyilkolászni totál értelmetlen.

Persze, utána nagyon együttérző volt Hizdharral, de ez gondolom kevéssé kárpótolta annak a családját, aki pont a rabszolgák megfeszítése ellen szólalt fel. Meg amikor megetette a sárkányokat a másik nemessel, utána meg mégis megrendezte a gladiátorviadalt. Ez nagyon nem arany középút.

Amúgy ha választanom kellene, hogy lefejezzenek vagy élve elégessenek, nyilván az elsőt választom. Nem véletlenül rökönyödött meg Tyrion, amikor mondta neki, hogy nem lefejeztetni fogja a Tarlykat. A csatában használni a sárkányt egy dolog, de a fegyverletétel után kínhalált okozni a legyözöttnek más kategória.

Dóri - 2017. 08. 18. 19:46

DarkEagle :)

+1 :)

Köszi, hogy leírtad ezeket Dany-ről, kb. hasonló a véleményem :)

7×6 SPOILER:

Annyit hozzátennék, hogy a rész végén, amikor Jon hűséget esküszik neki, visszakérdez, hogy de hát mit fognak szólni az északi urak, mire Jon, hogy ha látják milyen, nem lesz ellenvetésük, Dany meg, remélem ki fogom érdemelni a tiszteletüket…

Ez remek karakterábrázolás volt, hiszen tapsikolhatott is volna örömében (ha tényleg olyan lenne, mint egyesek beállítják), hogy végre behódolt Jon, de pl. a segítségét Jon hűsége előtt ajánlotta fel.. nagy lépés volt a 4. részes Danyhez képest, és erősen kétlem, hogy Jon 2 szép szomorú szeméért mondta volna ezt…

Jon (és idevenném Jorah-t is) azért kell mellé (és nemcsak a románc miatt), mert előhozza Dany-ből,hogy ne csak királynőként gondolkodjon/viselkedjen..

Az, hogy sokan miért támadják őt…szimpla unszimpátia, vagy mostanában észrevettem és akinek nem inge ne vegye magára, hogy a Sansa-fanok között gyakori a Dany-utálat, mert úgy érzik, hogy az ő kedvencükkel igazságtalanul bánnak az írók, így ezt a frusztrációt inkább Dany-re vetítik ki, vagy ugye ott vannak a Jon/Sansa rajongók, kicsit gyerekes dolog, na meg azt is, hogy 7 év után fújolnak a vérfertőzésre..:D

“És szerintem ezt nem azért mondta mert őt sajnálta hanem az embereket mert tudta hogy milyen hatással lehet a magány és más hasonló dolog egy Targaryenre és ez meg is látszott Danyn miután meghalt a fia és Drogo akkor látszott igazán elborultnak.”

Akkor tényleg lement a sötét redőny nála, hiszen Drogo halála után a dothrakiak nagy része is magára hagyta…

Érdekes, hogy a 6. részben 3x is felhozták a gyerek-témát, és ugye ott van Mirri Maz Durr jóslata az 1. évadban, előkerültek a teóriák:)

A jóslat úgy szólt, hogy akkor lesz ismét gyereke, ha
1. a Nap nyugaton kel (Dany áthajózott Nyugatra)
2. kiszárad a tenger ( dothrakiak? Elvitte magával nagy részüket, a Nagy Fűtenger “üresen” maradt)
3. a hegyek, mint a levelek fognak suhogni (Mások és a Fal?)

Vagy tényleg már csak egy másik Targaryen-től lehet gyereke a családi hagyomány miatt :D

HankMoody - 2017. 08. 18. 20:43

DarkEagle: Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni. Nem gondolom egysíkúnak Dany karakterét (a színésznő játékát már annál inkább..), de nagyon durván a negatív irányba billen. És főleg az zavar benne, hogy mekkora rajongás övezi. Szerintem bőven többen vannak az őt imádók. És nemcsak nézőkre gondolok, hanem az őt körülvevő sorozatszereplőkre is, akiket ennél sokkal többre tartottam korábban. Varys, Tyrion stb.. Bár sokszor győzködik őt, de ennek ellenére mégis mellette vannak (mondjuk meg is nézném milyen ámokfutást csinált volna Dany, ha nem lenne, aki lefékezné.
Dany nem Mad Queen, de én örülnék egy ilyen vonalnak, mert egyelőre a jóságos trónra született királylányként van előadva, közben meg brutális módon kínoz, bosszul, öl meg embereket. Nem hasonlítanám Cersei-hez, hiszen nála egyértelmű a villain szerep, míg Danynél nem hajlandók észrevenni a hívei, hogy tulajdonképpen sok mindenben hasonlítanak.
És még mindig tartom magam ahhoz, hogy igenis vannak egyértelműen pozitív karakterek még ebben a világban is. Sam pl vagy Jon is. De cáfolj meg, ha szerinted ők hasonló kegyetlenségeket tettek, mint a Sárkányok anyja.

HankMoody - 2017. 08. 18. 20:59

Dóri: Én Dany karakterénél nem sok mindenkit kedvelek kevésbé, de Sansa toronymagasan vezeti a képzeletbeli listámat! ;)

DarkEagle - 2017. 08. 18. 21:32

“A jóslat úgy szólt, hogy akkor lesz ismét gyereke, ha
1. a Nap nyugaton kel (Dany áthajózott Nyugatra)
2. kiszárad a tenger ( dothrakiak? Elvitte magával nagy részüket, a Nagy Fűtenger “üresen” maradt)
3. a hegyek, mint a levelek fognak suhogni (Mások és a Fal?)”

Tetszik ez az elmélet bár attól hogy áthajózott Nyugatra még nem fog nyugaton kelni a nap. Bár ha nem vesszük szó szerint akkor ez a része is pontos. Egyébként én csalódnék ha Danynek nem lehetne gyereke többé és itt most nem arról van szó hogy Dany-Jon fanboy vagyok mert nagyon nem vagyok shipper fajta bár tény, hogy ők ketten plusz Arya a kedvencem eleje óta de meglepne ha az írók nem erre játszanának. Jon és Jorah egyértelműen Dany tanácsnokai lesznek így vagy úgy mert tényleg csak ők képesek belőle előhozni az igazi énjét amikor nem próbálja megjátszani a kemény csajt mert valljuk be minden gonosz tette azért volt hogy leplezze a valódi énjét hiszen az 1. évadban elég jól megtanulta a saját kárára hogy ha kedves és ártatlan akkor megalázzák, megerőszakolják, eltiporják mint egy szemetet. Most tegye fel a kezét az aki ezek után egy ilyen világban mindig kedvességgel válaszolna olyan ocsmány tettekre mint a 160+ kisgyerek keresztre feszítése. Persze lehet mondani, hogy voltak ellenkezők és lehetett volna könyörületes de ahogy már fentebb is írtam a könyörület nem opció egy rabszolgatartó világban mert azzal nem nyersz háborút. Aki ezt hiszi az nagyon naiv. És akkor Westerost nem is mondom ahol az ilyen Cersei félék azonnal eltaposnak amint lehetőségük adódik, nem is értem Tyrion miért próbálja ennyire visszafogni Danyt. Anno ő mondta hogy le akarja győzni Cerseit most meg konkrétan fosik megtámadni minden egyes alkalommal meggátolta Danyt. Teljesen igaza volt mikor azt mondta neki hogy a terve hiába volt jó ők a családja és valójában nem akarja őket bántani. Ha Tyrion nem lenne mellett már rég Dany uralkodhatna.

DarkEagle - 2017. 08. 18. 21:37

@HankMoody: Sam valóban jó, ahogy Gilly is. De ők nem fontos szereplők olyan téren hogy belőlük pl sosem lesz vezető. Én most itt a konkrét hatalmi játékban résztvevőkre céloztam. Nyilván vannak más jó emberek is. Ott volt pl Hodor Meera stb. De azok közül akik a nagy játékot játsszák egyik sem jó ember a szó szoros értelmében véve tehát, 100%-ig. Jon és Dany is jó ember de mindkettőnek van sötét oldala is mert mindenki ember.

Minap láttam egy ilyen zenés videót Danyről és Jonról, általában nem szoktam ilyeneket nézni de FB-on megosztották és nagyon dícsérték, mondom belenézek és zseniálisan bemutatta mennyire hasonlóan építették fel az ő karakterüket az első perctől. Jég és Tűz ugye. Lényegében csak ennyiben különböznek de ugyan azon a dolgokon mentek keresztül ezért lesz belőlük jó páros mert kiegészítik egymást. Akit érdekel a videó itt a link hozzá. Hihetetlen ezt elnézve mennyire jól csinálják a készítők a dolgukat. Ilyenkor jön ki igazán ha egy ilyen videót lát az ember.

youtube.com/watch?v=RAP1yC6LYh8

carlos - 2017. 08. 18. 22:15

Jo reg huzott fel igy sorozat, a kiszivargott resz megtekintése önmagában büntetés volt. Sajnálom, h 6 evadon at tudtak nyujtani a retest, az utolso ket evadra meg teljesen elfogy a municio es folyamatos kapkodas uralkodik el a keszitokon,igazan megerdemelte volna a melto befejezest. Fura visszatekinteni, h mi tortent miota Dany atkelt a tengeren es h mire szamitottunk. Kapkodas es teljesen felesleges jelenetek kozti ugralas. Probalom pozitivan nezni, ugyh a resz elejei dumak az ongyilkos osztagban nagyon jol voltak :) Befejezem a feeling miatt,halas vagyok, h elkeszult ez a sorozat, de vmi boduletes zaro resz es evad kellene,h kerek legyen.

cathy - 2017. 08. 18. 22:32

Én Dany esetében mindig próbálok elvonatkoztatni a sorozattól, mert ott nem annyira reális, hogy egy Danynél idősebb színésznő gyermetegségére hivatkoznak, a könyvben Dany még a húszhoz sincs közel, ezért érthető, miért cselekszik sokszor meggondolatlanul és felelőtlenül. Emilia egy érett nő, tőle ez nekem valahogy nem jön át, persze attól én pl bírom ahogy Danyt játssza, nagyon tündéri meg minden, de ha a sztorit nézem azon eléggé ront, pedig nem hittem volna, hogy ez ennyire befolyásoló lehet, de hát tudjuk miért választottak anno 14.-nél idősebb színésznőt.

cathy - 2017. 08. 18. 22:34

És örülnék, ha lehetne gyereke, mert félek a sárkányoknak annyi lesz, de remélem nem :-(

Mazsola - 2017. 08. 18. 23:50

Juraviel.Ihuan.Bedvin,

Őszintén nagyon remélem, hogy megkapjuk a könyveket, és abban is bízom, hogy AZÉRT tart ilyen sokáig megírni, mert Martin végre összeszedi magát, és igyekszik kikeveredni a saját maga által kelesztett zűrzavarból, és összehúzni az általad is felsorolt, eddig még csak széthúzó történetszálakat.

Egyetértek, a sorival kaptunk egy fan-fiction változatot, ami tényleg nagyon szórakoztató, de én is a könyvre várok igazán, az kell legyen a történet valódi és méltó folytatása, befejezése, Martin zsenijéhez méltón minden kérdésre kiterjedően választ adva. Meglátjuk. :)

Aszusz - 2017. 08. 19. 09:11

Többen előhozzátok ezt a jóslat-dolgot Dany gyerekéről… de ez rohadtul nem így volt. Se a könyvben, se a sorozatban. A sorozatban, ha jól emlékszem, lerövidítették a könyves verziót, és gyerekről nincs is szó benne.
De a lényeg az, hogy Mirri MD nem annak feltételeit sorolta fel, hogy mikor lesz Danynek újra gyereke, hanem annak, hogy mikor tér hozzá vissza Drogo. A kettő nem ugyanaz.
Mivel a gyerek csak a könyves verzióban szerepel csak, azt hozom példának,
“Amikor a nap nyugaton kel fel és keleten nyugszik, amikor a tengerek kiszáradnak és a hegyeket elfújja a szél, mint a falevelet, amikor ismét fogansz és élő gyereket szülsz. Akkor visszatér [Drogo], addig nem.”

A jelenet természetét ismerve ezt nem jóslatnak szánta MMD, hanem szépen körülírta a lehetetlent- vagyis hogy Drogo sosem tér vissza hozzá. Ebből következik, hogy gyereke sem lesz soha.

Persze ha a többi lehetetlennek tűnő dolog megvalósul, lehet, hogy képes élő gyereket szülni – és akkor visszatér Drogo (ami szerintem azt jelenti, hogy belehal a szülésbe, és így kapja vissza Drogot).

A nap nyugaton kél és keleten nyugszik – a könyvben ez elég egyértelműen utal Quentinre, a Nap fiára (a Martellek címere a nap), aki nyugaton elindult, keletre érkezett és ott meghalt. Sorozatos megfelelője (érdemben) nincs.

A tengerek kiszáradnak – Dothraki tenger?

A hegyeket elfújja a szél – esetleg a piramisok Mereenben? amelyeket lerombolnak

ismét fogansz – Dany elvetél az ötödik könyv végén

szóval már csak az élő gyerek van hátra. És akkor vagy Drogo jön vissza (röhögnék, ha megjelenne), vagy Dany hal meg. Különben az egésznek nem volt értelme.

hiuz - 2017. 08. 19. 11:37

Érdekes, amit írsz. Újra kéne olvasni a könyveket valamikor.
Ha az utalások nem egy területre összpontosulnának, akkor a hegyekkel akár célozhatnának a Hegy-re is, tőle is elég nehéz megszabadulni.

Katey - 2017. 08. 19. 16:48

Nem olvastam vegig az össze kommentet, de a 6. Rész sárkánylelövös része engem is idegesít.
Eltekintek a hollók fénysebességi repülésétől, mert azért Dragonstone westeros térkép szerint elég messze van a faltól, de azért az, hogy tényleg miért a repülő vyseriont lövi le drogon helyett a NK az mar zavar :D

Az öreg szerint a vég keserédes lesz, szoval biztos nem fog Dany es jon boldogsagban elni, vmelyikuk tuti elmurdal. Ez a szulesbe belehalos tetszik, mert akkor jonnak lenne tronorokos, tiszta veru targaryen es dany is egyutt lehet drogoval.

Hepciás - 2017. 08. 19. 17:02

Brynden Rivers

Itt fényes/világító kardja egyedül Dondarionnak van. A többiek max meggyújthatják a sajátjukat, de Dondarion az egyetlen akinek “insta” lángol a kardja, ha épp olyanja van. Kár, hogy nem Valyiriai acél a kardja.

benXL - 2017. 08. 19. 20:51

7×6 Spoiler még:

Én amúgy elhittem hogy Tormund meghal a csatában, de még ezt se merték végül meglépni…

clegane - 2017. 08. 20. 17:11

remélem ez a 6os egy ilyen direkt megszellőztetett kamuverzió volt, mert annyira sok helyen vérzik hogy sorolni is rossz.

DarkEagle - 2017. 08. 21. 00:52

Azért azt szögezzük le szerintem, hogy Martin se biztos, hogy igazat mondott, hogy keserédes lesz a vége. No meg ugye ez mindenkinél mást jelent. A legtöbbeknek pont azért lenne keserédes mert pl Dany és Jon összejön és lesz gyerekük. :D

Egyébként a sorozatban nem mondott neki senki semmit, hogy lehet-e gyereke vagy sem, ezt ő találta ki. Drogo alapból nem jöhet vissza mert a jóslat arra vonatkozott, hogy ha nem égeti el Drogót akkor jöhet vissza de mivel Dany elégette onnantól kezdve nincs miről beszélni, meghalt. A halálból pedig senki nem jön vissza ha elégették a testét.

VISZONT! Most olvastam minap egy érdekes teóriát. Ugye Melisandre azt mondta a jóslat úgy szól, hogy lesz valami megjövendölt herceg(nő) na most sokan azt mondják, hogy ez nem feltétlen Dany vagy Jon hanem az ő közös gyerekek, akit majd Raeghal után neveznek el és övé lesz a Lightbringer is pl. Szerintem pont ettől lesz keserédes mert a gyerek mondjuk megszületik de a szülei meghalnak és kezdődik tovább az egész. Az elmélet nem rossz aztán majd kiderül mi lesz végül. De abban biztos vagyok, hogy a sorozat fanservice lesz és nem olyan keserédes amilyennek Martin leírta. Az max a könyvben lesz ha egyáltalán befejezi valaha. :D

cathy - 2017. 08. 21. 09:02

DrakEagle: No én is valami ilyesmire gondoltam, ezért is írtam, hogy valamelyikük meghal (Jon,Dany) de lehet, hogy lesz gyerekük, na az tetszene, abban lenne valami szép és egyben drámai. De Martin tuti nem írna ilyen Mary Sue-fanfic szerű befejezést, azt ismerd el :-D

BLABLA - 2017. 08. 21. 09:29

DarkEagle: Van olyan elmélet is, amely szerint Jaime Lannister lesz a megjövendőlt herceg miután megölte Cersei-t a gyerekével. Én ebben több értelmet látok, mert Jaime nem szeret senkit és semmit sem Cersei-jen kívül, így pont ő az a karakter aki épp akkora áldozatot hozna az életeben, mint Azor Ahai.

cathy - 2017. 08. 21. 09:43

“This time, he called for his wife, Nissa Nissa, and asked her to bare her breast. He drove his sword into her breast, her soul combining with the steel of the sword, creating Lightbringer, while her cry of anguish and ecstasy left a crack across the face of the moon.”

Hmmmm, nem is rossz teória.

csuszka - 2017. 08. 21. 10:08

DarkEagle: Danyvel kapcsolatban sok mindenben igazad van – westerosi normák szerint egy viszonylag kegyes uralkodónak számít.

Tarly elégetésével tényleg túltolta kissé, viszont így elérte, hogy mindenki térdet hajtson neki.

Viszont azt én se értettem, Dany miért nem törődött a folyóvidéki, viharföldeki urakkal és Tarlykkal, és miért nem foglalta el egyből Királyvárat – nem dothrakiakkal, hanem Makulátlanokkal!

Nekem Dany “fejlődésében” az nem tetszik, hogy ezen évad első 5 részében (Jon-nal való kapcsolatától eltekintve) ugyanolyan hibákba esett, mint Mereenben, és ugyanúgy köszörülte ki a rajta esett csorbát. Vagyis először megpróbált viszonylag békés úton győzedelmeskedni (Kaszter-hegy elfoglalása, Királyvár dorne-i és égikerti seregek általi bevétele), aztán ez befuccsolt, és a sárkányokkal felégetett mindenkit.

Aszusz - 2017. 08. 21. 11:09

csuszka: “Viszont azt én se értettem, Dany miért nem törődött a folyóvidéki, viharföldeki urakkal és Tarlykkal, és miért nem foglalta el egyből Királyvárat – nem dothrakiakkal, hanem Makulátlanokkal!”

Na ez az a pont, amin persze lehet agyalni, hogy van-e értelme vagy nincs, de annyi biztos, hogy elsősorban azért volt így mert a plot szempontjából nem lett volna érdekes, ha Dany rögtön az első nap győz. Erről Đ&Đ mesélt valami interjúban, hogy hogyan tegyenek viszonylag egyenlővé egy olyan háborút, ahol az egyik félnek tömegpusztító fegyvere van. Szóval az okok mindenképpen mesterségesek, és itt is a gombhoz választották a kabátot, mint a sorozatban oly sok helyen. Csak sajnos sok helyen kilóg a lóláb, mert ismerjük már annyira a karaktereket, hogy tudjuk, bizonyos döntéseik karakteridegenek.

És nem is feltétlenül Dany döntéseivel van a baj: az mindenképpen pozitívum, hogy hallgat a tanácsadóira, akik jobban ismerik Westerost. Hanem gyakorlatilag itt Tyrion vitte el a balhét.

Sokan szidják az aktuális részben (7×06) a Sansa-Arya jeleneteket is, de azon kívül, hogy a fanservice azt kívánná, hogy a lányok valami übertuti terv alapján Kisujj bukásán ügyködjenek, és ezért sokan csalódottak, mert szemmel láthatólag nem ez történik, attól még itt mindketten karakterhűen viselkednek. Bár persze rövidre zárhatták volna az egészet, ha beszélnek Brannel. De a részemről nem hiszem, hogy Arya a hülye (attól függetlenül, hogy benyelte a levelet), pontosan tudja, hogy Sansa mikor mond igazat és mikor nem, és azt is tudja, hogy Sansa legbelül igenis úgy érzi, hogy őt illetné a korona Jon helyett. Viszont Arya nem ért a nagypolitikához, sosem értett. Sansa pedig, hiába mond adott esetben igazat, Arya pontosan érzi, hogy Sansa legbelül nem támogatja Jont feltétel nélkül, és a lépései mögött van hátsó szándék is. Ami nem csoda, hiszen Kisujjtól és Cerseitől tanulta a mesterséget. Csakhogy Aryával szemben ez pont visszaüt.

Engem érdekelne valami részletesebb elemzés arról, hogy mit gondolhatott Arya, amikor a tőrrel ment Sansa felé és a végén odaadta neki. Felületes szemlélőnek (nekem) úgy tűnt, hogy ráijesztett egy kicsit, de azzal, hogy odaadta neki a tőrt, jelezte, hogy bár oka lenne rá, nem fogja bántani. Kérdés, hogy Sansa mit kezd ezzel a helyzettel.

csuszka - 2017. 08. 21. 11:22

Egyébként én Aryával abban se értek egyet, hogy Sansának kötelessége lett volna megvédeni Jont, reagálni az északi urak kritikáira.

Az “arany középutat” választotta: bár szerintem egyetértett velük, egyetértésének nem adott hangot – viszont nem is mondott Jon helyett védőbeszédet: félt, hogy ha ezt tenné, a közhangulat ellene is fordulna.

Ha pedig átgondoljátok, az északi uraknak saját nézőpontjukból teljesen igazuk volt: (ha a teleportoktól eltekintünk) Jon már legalább 1 hónapja tartózkodik Sárkánykőn, és eddig alig érkezett felőle hír. Ki tudja, még az is lehet, hogy fogságban tartják? Vissza legalábbis nemigen engedik.

Ezt követően pedig egy eredetileg 4 fős “elitcsapattal” (Jon, Jorah, Davos, Gendry) elindul megváltani a világot, azt gondolva, hogy ha a Mások élőholtjai egy hatalmas seregben menetelnek, van reális esélyük foglyul ejteni egyet közülük – és erről se küld hollót Deresbe! (ha meg küld is, mekkora baromságnak tűnik ez már)

Ayrons - 2017. 08. 21. 13:06

Aryara nem lehet rosszat írni és mondani mert ő az istencsászár a rajongóknál. Ő támadhatatlan kis gyöngyszem.
Kemény utat járt be. És fejlődött sokat de attól még néha túlzásokba esik az egész lényege. Számomra nem kicsit túlzás ,hogy egymaga megöl egy komplett családi klánt. De hát ő az overpowergirlpower meg neki ez jár. Az lett a volna a szép , ha Walder előtte hal meg öregségbe pont mikor mondaná a monológját az öreg meghal csak úgy na az ütött volna. Egy bosszúszomjas kislány még mindig az a kislány aki 2.évadban neveket sorolgat a sajátos kis értékrendje mentén néha felment embereket a keze alól.
Beszóltak Jonnak hát megölni őket. Gratula tényleg látszik mihez ért valójába ha valaki tiszteletlen ne adj isten ellenszegülő akkor neki halnia kell. Meg rá immár semmi szabály nem vonatkozik. Jon egy árva levelet nem küldött ,hogy bakfitty bányázhatunk semmit. Mondjuk őt legalább érdekli Észak. Robb ennyire se volt képes. Meg állandóan kiosztja Sansat. Őt se bírom de Arya kezdi megkedveltetni velem vöröskét. Robbot nem kellett elárulni saját magát árulta és megérdemelte amit kapott egy balfék király volt. Ned szintén ez a szint. Meg Sansanak igaza volt ,ha ő nincs nem jönnek a lovagok segíteni. De ezek hidegen hagyják overpowergirlpower kisasszonyát. Remélem visszaüt rá minden és vagy valaki tévedésből öli meg mikor egy arc van rajta vagy a Testvériség eljön érte. Mert ha a Másokat legyőzik rá és Bran semmi szükség.

Ayrons - 2017. 08. 21. 13:07

Bent ragadt a kommentem. :)

Shed - 2017. 08. 21. 13:23

Most, hogy a végén képletesen bár, de letérdelt Danynek, sztem királyként meg vannak számlálva a napjai. Gondolom szándékosan hozták ezt ki, hogy Sansa legyen észak királynője. Jon viszont így hatalom, minden nélkül marad Dany mellett, csak majd valamikor kiderül hogy ő Targaryen.

Csak hát elképzelem a szokásos Deres csarnoki beszédét, ahogy előadja hogy ő a második Térdepelő Stark, úgy hogy igazából már oka sem volt rá, mert Dany közölte hogy mindenképp segít, tehát megvolt a szövetség úgy hogy ő észak királya maradhatott. Ez az értelmetlen behódolás kb. csak azért volt, hogy Sansa ölébe hulljon Deres.

A másik dolog ami eszembe jutott, hogy Arya nem nagyon titkolgatja hogy ő micsoda. A Freyeknél kb. 10-15 életben maradt nő mindenképp látta őt, és hogy levette az arcát. A beszéde alapján össze lehet rakni hogy ki volt ő. Most Sansának is csak lazán bevallotta, kicsit fura ez.

Acheron - 2017. 08. 21. 13:27

@Ayrons: Hány hajszáladat tépted ki? :-D

Ayrons - 2017. 08. 21. 13:54

Jon térdepelése elő volt készítve Tormund mondattal. Mance se térdelt és a népe jó része odaveszett.
Dany úgyis meghal (ott a látomás ahol a Falon túl találkozik a fiával és férjével tehát egyértelmű ,hogy a Mások ellen odavész) így ott marad Jon a Targok élen akiről kiderül ,hogy törvényes sárkány. És miután Cerseit Jamie megöli nem lesz uralkodó és így Jon aki se parancsnok se Észak ura nem akart lenni és Vastrónt se akarja de megkapja.
Sansa meg Észak úrnője és élvezkedhet az ágyba hogy ez az megkaptam.

Ayrons - 2017. 08. 21. 13:59

Acheron: Kopasz vagyok :(

Acheron - 2017. 08. 21. 14:27

Egyre több homlok csapkodós butaság van a sorozatban, pedig (Tűz)Isten a tanúm rá, hogy nem keresem, és általában elnéző vagyok. Ezek a teleportálások már engem is zavarnak, ez a mostani résszel nagyon elfajult.
Illetve eléggé kiszámítható volt. Hosszú távra nem mondanám, azok perpill csak teóriák maradnak, de egy-egy jelenet kezdeténél már előre meg lehet mondani mi fog történni.
SPOILER
Ez az öngyilkos küldetés elég nagy b@romságnak tűnt az elejétől kezdve, de legalább a táj gyönyörű. Menjünk raboljunk el egy zombit bizonyítéknak. Mega-lol. Jon amnéziás is lett, miután újraéledt? Elfelejtette mit élt át Hardhome-nál…és Tormund? Meh. Ez már nem bátorság, ez idiotizmus.
Dany-t nem lett volna elég meggyőzni azzal, hogy elrepülnek egy látványkörútra, meglesni a menetelő zombisereget? Cersei-nek meg könyörgöm, ott van egy privát zombi bodyguard a Hegy formájában. Tényleg kellene neki még több, hogy elhiggye, ilyesmi létezik? De vele egyezkedni különben is zsákutca. Mondjuk ezt még azzal el lehet intézni, hogy Jon-ék nem tudnak róla. Akkor is butaság az egész.
De említsük meg a főszálat. A maci király volt. DiCaprio-t behívhatták volna vendégszereplőnek. Visszatér(ő)ve. Pont menetel egy kisebb létszámú csoport, amiből pont marad egy talpon miután a legyakják a vezetőt. Akkor az az egy, máshoz tartozott? Értitek, egy másik máshoz? :)
Tán, a végső csata az lesz, hogy vesztésre fognak állni, és valaki (Dany), a fontosabb szereplők közül, önfeláldozó döntés után megöli az Éjkirály-t, a túlerő pedig összecsuklik? Apropó szereplők Jamie, Bronn, most Tormund…mind a hármat bírom. De mára annyira ügyelnek mindenkire, hogy az már nem méltó a Trónok Harcához. :) Persze egyfelől érthető, hiszen alig vannak.
Oké, hagyjuk. Futás van, iszkiri. Klasszik befagyott tó jelenet, ezerszer láttuk már. -253 fok van, de pont 5 embertől kezd el repedezni a felszín. Az üldöző sereg alatt nyilván beszakad. Nem is tűntek olyan soknak, és hol voltak az óriások? Oké biztos vannak még.
Körbeveszik őket. Először azt hittem az is egy olyan hely ahol az Erdő Gyermekei éltek, és varázslat védi, vagy a korábbinál a Háromszemű holló védte őket? Mindegy. Lópikulát, csak álltak, mert félnek a víztől, ilyet is láttunk már ugyebár (megint Hardhome).

Ha a Véreb nem kezd el kacsázni, akkor a Másoknak eszükbe se jut, hogy folytassák ahol abbahagyták? Ha Jonék visznek elég kaját meg tűzifát, megvárhatták volna míg kitavaszodik? Jól van, ez már szőrszálhasogatás, és nem fanyalgok, mert továbbra is imádom a sorozatot, de érződik a vég, és hogy sok minden megváltozott a kezdetek óta. Gondolok itt a történet vezetésre, a sorozat dinamikájára, stb.
Ui: Tormund, Cleagennel folytatott beszélgetését meg arany táblába vésetném. :-))
Szegény Viserion. De ez is kiszámítható volt szerintem. Mondjuk Drogon túl könnyű célpont volt, nem? Inkább a repülő mozgó célpontot kell lelándzsázni, mert csak. Az Éjkirály szereti a kihívásokat. Najó befejeztem. :D
World of Warcraft: Wrath of the Lich King Cinematic trailer feelingem volt a mostani rész után. Tán a készítők WoW rajongók? A Blizzard perelni fog. :-D

https://www.youtube.com/watch?v=BCr7y4SLhck

Acheron - 2017. 08. 21. 14:29

@Ayrons: Én is lassan. A homlokom elindult pár éve a s€gg€m irányába. :-(

Acheron - 2017. 08. 21. 14:45

Még ennyit, hogy remélem az utolsó részben, és évadban, nem lesz több elsüllyed-túlél-felúszik jelenet. Elég volt kettő, három rész alatt. :P

cathy - 2017. 08. 21. 15:01

Én meg remélem, hogy Arya túléli, hülyeség ennyire utálni, illetve utáld, de kit érdekel? Remélem szétrúg pár segget, teszek rá mennyire reális, amit csinál, nekem is van problémám itt-ott a sorozat karakterrel, de messze ő a legjobb és kész.

Acheron - 2017. 08. 21. 15:24

@cathy: Én régebben kedveltem az Arya szálát, de egy szociopata lett. Mióta a Faceless-ekhez került azóta nem érdekel különösebben. Lehet mert attól a történetszáltól is többet várt volna az ember. Nem lepődnék meg, ha úgy érne végett a pályafutása, hogy Jaqen H’ghar végül elintézi. Gyakorlatilag minden szabályt megszegett, saját kénye kedve szerint öldököl. Szerintem nem fogja túlélni.

DarkEagle - 2017. 08. 21. 16:10

@Ayrons: Meg ne haragudj de akkora baromságokat hordasz össze mint maga a Fal. :D Dany nem fog meghalni, ez tuti. Mégis mi a jó Isten értelme lenne? Az a látomás amikor látta a fiát meg Drogót nem jelenti hogy a közeljövőben meg fog halni az csak egy szimpla látomás amit a mágus csávó keltett neki hogy el tudja kapni. Nem értem, hogy miért tulajdonítanak neki ennyien ekkora hangot. Én személy szerint mindig is úgy véltem hogy pl a Vastrónos jelenet a sok hóval meg a lerombolt várral csak egy lehetséges jövő ami akkor következne be ha Dany nem csinálna semmit ergo akkor ott a Holtak házában ragad a varázslóval vagy mi is volt a neve annak a helynek. És volt ugye ott több ajtó is ami több lehetséges jövőt vázolt fel.

Ami Aryát illeti. Az ő karaktere annyira egyértelmű, mint a faék mégis rendre félreértik őt is. Oké lehet, Kisujj kijátszotta, nagy ügy, Arya se tökéletes. Viszont ő sosem akarta bántani Sansát csak rá akart ijeszteni, hogy jobban lássa rajta az igazságot, ezért is adta oda neki a tőrt. Ez kb olyan jelképes dolog volt mikor ő is megkapta anno az első arcát. Sansa átment a teszten így megkapta a tőrt. Egyébként én 100%-ig egyet tudok érteni Aryával és nem azért mert agyhalott fanboy vagyok hanem mert minden egyes szava igaz. Engem pl tuti hogy nem tudott volna irányítani se Cersei se Joffrey se senki. Az ég szerelmére, lenyakazzák az apját de ő ott marad és nem tesz semmit. Oké kislány volt de azok után hogy kihalt az egész családja, legalábbis ő így tudta, mi értelme volt életben maradnia. Akkor már az lett volna a minimum, hogy magammal viszem Joffreyt vagy Cerseit. De nem ő nem tett semmit. Mindig is magára gondolt sose másra. Ha anno hallgat az apjára mikor el akarta őket vitetni haza Aryával akkor most az apja lehet élne. De nem, ő azt mondta: “Itt akarod maradni az én drága Joffreykámmal.” :D Igen Sansának abban igaza volt hogy Arya a büdös életben nem maradt volna életben Királyvárban egyedül ahogy ő na de azért ne feledjük el ennek az okát. Az egyik, hogy Arya sosem hódolt volna be. A másik hogy neki senki nem segített volna mint Sansának. Hiszen Sansa is csak Kisujj és Tyrion miatt maradt életben. Nagy arccal mondta a húgának hogy térdet kéne hajtania előtte mert visszavette a házukat na de kérem. Ő nem tett semmit. Kisujj szerezte vissza, nem ő. Az más kérdés hogy miatta de ő csak van és kész, ennyi a szerepe. Pont olyan mint az anyja. Ő is csak volt de értelme nem sok volt. Plusz ez visszafele is igaz. Sansa se élte volna túl azt amit Arya élt túl de kettejük közt az a különbség hogy Arya nem vagánykodott, hogy ő miket élt túl.

Egyébként tegye már fel a kezét itt azok közül valaki a nagy morális elvekkel rendelkezők közül akik Arya helyében nem csinálta volna ugyan ezt. Pl ugye legyilkolni a Frey családot. Ugyan már. Kiirtották szinte az egész családját, ráadásul még mindig csak egy kislány ebben az évadban ha jól számolok akkor kb 17 éves. Hiába tanulta ki a bérgyilkos szakmát még mindig kislány. Mégis, külföldi fórumokat is elnézve a többség úgy kezeli mintha egy 40 éves férfi lenne aki nem csinálhat hülyeséget és tökéletesnek kéne lennie, megértőnek és hagyni hogy éljék az életüket azok akik ártottak neki és a családjának. Bullshit!

DarkEagle - 2017. 08. 21. 16:18

Még egy dolog mert látom hogy a neten mostanában elég sokan nevezik szociopatának. 10-11 évesen látta ahogy ill. nem látta de ott volt ahogy lecsapják az apja fejét, tudta hogy kiirtották a családját nem maradt neki más csak a bosszú. Egy ilyen fiatal mivé váljon szerintetek ennyi szarság után ha nem szociopatává? Egyébként nem az csak egyszerűen nem mutatja ki az érzelmeit. Lényegében tényleg egy arctalan Senki akinek nevelték de ha megnéztek a szemét akkor láthatjátok hogy még mindig az a kislány aki az 1. évadban volt. Néha olyan irreális dolgokat vártok el a karakterektől hogy hihetetlen számomra. Danytől is pl elvárjátok, hogy legyen könyörületes hallgasson a tanácsadóira. Pedig aztán ő is szenvedett épp eleget, hogy most ilyen legyen amilyen. És eltekintve attól, hogy Emilia 30 éves és 7 éve is már 23 volt miközben a történet szerint kb 15-nek kellett volna lennie még igen is megviselték azok a dolgok amik vele történtek. Szerintem Dany és Arya nagyon hasonló karakter szinte már megegyeznek. Dany ugyan úgy álarcot visel mint Arya és mindkettő csak azok közt veszi azt le akiket igazán szeret vagy tisztel. Én ezért szeretem őket nem azért mert badass nők meg sárkánya van vagy mert menő bérgyilkos tanonc.

Ezért is várom, hogy Jon és Dany hazatérjen és találkozzanak Aryával, ők hárman nagyon jó jeleneteket hozhatnak majd mert egymás közt nem kell megjátszaniuk magukat.

DarkEagle - 2017. 08. 21. 16:39

Közben eszembe jutott még egy aranyos dolog amit nem értek, sorry a triplázásért.

Mindenki nagyon oda van Jaime-ért mintha ő lenne itt a nagy hős meg a megjövendölt hercegnek vélik már elég sokan netszerte. Mit is csinált eddig a 7 év alatt? Lelökte szerencsétlen Brant, nyomorékká tette csak hogy nyugodtan dughassa a nővérét. Ha már itt tartunk, kufircol a tesójával, amiért senki se sarazza a fanok közül de ha Dany is Jon szóba kerül mindenkinek előkerül a bicska a zsebéből. :D Megölte idén a Töviskirálynőt csak mert Cersei úgy akarta. A saját öccsét nem merte megvédeni mert Cersei és az apja nem akarta. Megerőszakolta a nővérét a halott fiúk mellett a kriptában. Letámadta Ned-et csak mert rájött az igazságra. Bár tény, hogy életben hagyta miután az egyik katona közbelépett helyette. De attól még áll amit mondtam és akkor lehetne még sorolni miket tett. Persze megölte a Mad Kinget hogy megvédje az ártatlanokat, aztán ki tudja lehet az a is terv része volt mert így kapták meg végül a trónt ugye. Meg sokan szeretik mert megvédte a medvétől Brienne-t is.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy azért érdekes látni, hogy egyes szereplőket mennyire szeretnek és közben másokat hasonló szemét dolgokért utálnak.

Wyrr - 2017. 08. 21. 16:48

DarkEagle

“Itt akarod maradni az én drága Joffreykámmal.”

Arya meg azt mondta, maradni akar, hogy Syriótól tanulhasson.
Aztán Ned mindkettőt elzavarta pakolni, és mentek is.
(Az más kérdés, hogy a könyvben Sansa az “el kell búcsúznom Joffreytól” hóbortja miatt elárulta a tervet, de itt ez nem történt meg.)

“mi értelme lett volna életben maradnia”

Van az a típus, aki feladja, és van az, aki nem tudja feladni. Sansa az utóbbi. Ezek után természetes ösztön, hogy küzd az életéért, és megteszi, amit ehhez kell. Még ha látszólag az a semmi is.
Valahol pont az volt az értelme az életben maradásának, hogy amennyire ő tudta, ő volt az utolsó Stark. Ha feladja, akkor a családjának vége, és mindenki árulókként fog emlékezni rájuk.

És ha visszagondolsz, azért megvolt az a pont, amikor ő is eldöntötte, hogy lesz, ami lesz, lelöki Joffreyt a pallóról, csak a Véreb visszahúzta, miután megindult feléje.

len90 - 2017. 08. 21. 17:06

@DarkEagle,

Érdekes amit Sansa-ról írtál, nekem Arya szála volt hiteltelen és furcsa pont azok miatt amiket írtál. Jelen volt az apja, majd később a bátyja és az anyja kivégzésénél, tudta, hogy mindenüket, az otthonukat elvesztették, évek óta otthontalanul csapongott a kontinensen szerte-szét, soha nem volt fedél a feje fölött, se étel elé téve, mégis mindig ment tovább. Én például sokkal jobban megkérdőjeleztem, hogy neki mire fel a nagy “élni akarás” mint Sansánál. Sansának azért mindig akadt valaki, aki barátilag közelített felé, aki segített neki (Littlefinger, Tyrion, a Tyrellek), valamint mindenki kereste a kegyeit, illetve stratégiai okok miatt mindenki őt akarta a családba házasítani, hogy megszerezzék az északi urak lojalitását, ergó az ő élete sosem volt veszélyben, mert mindenkinek, még a kínzóinak (Jeoffrey, Ramsay) is érdeke volt, hogy éljen. Arya-t végig a gondviselés, illetve rövid ideig a Hound tartotta életben…

len90 - 2017. 08. 21. 17:09

Visszaolvasva nem biztos, hogy átjött amit előzőleg írtam, szóval én ergó sokkal inkább adtam volna fel az élni akarást Arya helyében, mint Sansa helyében. Logikusan már csak azért is, mert ha Arya nem jut hozzá ehhez a varázsképességhez ő sosem tudott volna egy maga bosszút állni, míg Sansának, főleg ha felül Littlefinger hitegetéseinek mindig ott volt az ígéret, hogy valami army force beáll mögé aki majd az ő nevében megtorolja a Lannistereken, amit a Starkokkal műveltek…

Acheron - 2017. 08. 21. 17:17
BLABLA - 2017. 08. 21. 17:35

DarkEagle: visszatérve Jaimehez, nekem nem tartozik a kedvenc karaktereim közé, de sehol sincs leírva, hogy a megjövendőlt hercegnek jófiúnak is kell lennie (nagyon kevés, viszont egy csepp emberség azért van Jaimeben, köszönhető Briennek a jellem fejlődés), + Jaime az a karakter akinek tényleg a Cersei a világ ezt már le is írtam és épp ezért Jaime hozná meg a legnyagyobb áldozatot (ráadásul életében először), ez az áldozat pedig abban különbözik a többitől, hogy Jaime fog erről dönteni nem pedig a sors, mint pl. Jonnál vagy Danynál.

BLABLA - 2017. 08. 21. 17:37

a fene egye meg, hogy nem lehet módosítani a kommenteket :D

mmalna - 2017. 08. 21. 17:40

Az Arya-témakörhöz: Szerintem hatalmas ziccert hagytak ki azzal, hogy Jon lent dekkol délen ill. a Falon túl. Ő az egyetlen, akihez még őszinte érzések fűzik, Jonnak is ő volt a kedvence, az évad “konfliktusa” lehetett volna ebből, mert Jonnak is állati nehéz lenne szembenézni azzal, mivé vált a húga, Aryának viszont bevitt volna pár gyomrost a helyzet, pl. olyanok, amikor Jon Sansával ért egyet és nem vele, valószínűleg a bátyja az egyetlen, akinek a hatására még szembenézne azzal, mi lett belőle. Így csak megy a menő vagyok meg titokzatos meg fél-szociopata, plusz mindig igazam, mert hiába dekkoltam másik kontinensen, mindent jobban tudok és enyém az erkölcsi magaslat. Sajnos a maradék részek számát tekintve nem hiszem, hogy ezt kibontanák, gondolom, megoldják a belső konfliktust, mire Jon hazakeveredik. Pedig a “régi” Trónok harcához méltó szál lehetett volna.
Az utóbbi kommentekre reagálva: nem vagyok olyan biztos benne, hogy Dany megéri a végét. Ha csak a sorozatot venném alapul, valószínű lenne, de elvileg tartják magukat Martin eredeti elképzeléséhez, belőle simán kinézem, hogy kettejük közül valamelyiknek annyi.
Még annyit, mert végigolvastam a kommenteket: A Jon-Sansa dologról láttam anno én is elméleteket, nem mint ship, hanem mint tök logikus teória. Tudjuk, hogy Jon nem akar uralkodni, szóval Királyvárba se vágyna, Észak viszont fontos neki. Emellett ha kiderül a származása, a Targaryen-oldal miatt megingott helyzetét egy Starkkal kötött házasság szilárdíthatná meg, és az unokatestvér még mindig távolabbi rokon, mint a nagynéni. Arya szóba se jönne, ők tényleg testvérekként nőttek fel, szóval maradna Sansa. Persze ez után az évad után ez már nyilván nem játszik, szinte biztos, hogy összekeverednek Danyvel, de tavaly még nem volt ostoba teória.

DarkEagle - 2017. 08. 21. 18:10

“És ha visszagondolsz, azért megvolt az a pont, amikor ő is eldöntötte, hogy lesz, ami lesz, lelöki Joffreyt a pallóról, csak a Véreb visszahúzta, miután megindult feléje.”

Igen ez igaz. Az volt nálam az egyetlen pillanat amikor azt éreztem hogy Sansa akar is valamit és nem csak sodródik az árral. Nem csoda hogy el is felejtettem.

Egyébként azért Arya se volt annyira egyedül. Ugye a Hound sokáig vele volt, közben szerzett pajtásokat pl Gendry vagy Pite akikkel sokáig mászkált mikor még az elején Jonhoz akart menni a falra. Aztán jó ideig az öreg Lannisternél dekkolt az meg azt se tudta ki is ő. Már akkor is jól titkolózott pedig akkor még nem tanította senki. Ott találkozott ugye Senki barátjával is. Ott kapta az érmét amivel később eljutott hozzá. Majd a színésznő is megmentette szóval Aryának is voltak úgymond segítői de szerintem ha harcról van szó akkor ő vívta a fizikait míg Sansa az elméletit. Mindkettő erős csaj ez nem is vitás de Sansa tipikus “királynő akarok lenni” jelleme irritál. Alapból nem bírom az ilyen magas lóról dumáló nőket. Oké Arya is beképzeltnek tűnhet elsőre de ahogy fentebb írtam ő inkább csak színészkedik hogy ne lássanak át rajta.

Tényleg ezért lenne jó ha a fináléban találkozna Jonnal.

BTW közben kijött a szokásos “Így készült” doku film a 6. részhez. Azért tényleg bármennyire is rinyálunk itt, hogy így meg úgy mennyi baki van, aki ennyi munka mellett amennyit részenként beleölnek a készítők, jobban tudná csinálni az előtt leborulnék mert elnézve egy-egy rész készítésének menetét nem hinném hogy bárki jobban tudná ezt csinálni náluk. Hatalmas pacsi mindenkinek mert a legtöbb dolgot nem CGI-jal csinálják, tényleg mínuszban forgattak pl.

https://www.youtube.com/watch?v=yx9dRL1BCCQ

mmalna - 2017. 08. 21. 19:10

@ DarkEagle:
Remélem,nem veszed rossz néven, de ez: “de Sansa tipikus “királynő akarok lenni” jelleme irritál” tényleg elég vicces, tekintve hogy Danyt, aki ennek prototípusa, láthatóan nagyon kedveled, Sansánál pedig ez leghamarabb előző évad óta fogható rá, inkább az idei, és most is sokkal kevésbé jelentős nála, mint Danynél.

DarkEagle - 2017. 08. 21. 19:58

Igen és ez Danynél is zavar, hogy állandóan szinte minden évadban kapott valami monológot. Eleinte meg még most is ugye, hogy neki kell lennie a Királynőnek mert csak, most meg a Bend the Knee. :D Viszont azért fényévekkel jobb karakter így is mint Sansa mert ő legalább csinált valamit. Nem csak ott volt azt szevasz. Sansa igazából csak egy átlagos lány ahogy Arya is mondta, akit csak a szép dolgok érdekelnek és hercegnőnek hiszi magát aki királynő akar lenni. Tipikus Disney princess. A 21. században tipikus pláza pics@ lenne aki tükör előtt fotózná magát.

Wyrr - 2017. 08. 21. 20:05

DarkEagle

Tywinnál azért jó adag szerencse is kellett, mert néha eléggé rezgett a léc. Arya elsőre olyan hely nevét mondta be arra, honnan származik, amelyiknél nem ismerte a helyi család címerét. Aztán meg kapásból odavitte a könyvet, amit Tywin kért, amivel lebuktatta magát, hogy tud olvasni.
Nem csoda, hogy kezdetben nem ment neki az arcok játéka sem. ^^

Aszusz - 2017. 08. 21. 20:23

mmalna: “Így csak megy a menő vagyok meg titokzatos meg fél-szociopata, plusz mindig igazam, mert hiába dekkoltam másik kontinensen, mindent jobban tudok és enyém az erkölcsi magaslat.”

Ez azért megint Arya karakterének a végletekig leegyszerűsített változata.
Nem állítom, hogy mindenképpen nekem van igaza ennek megítélésében, mert nagyon sokféle véleményt látni különböző karakterekről, a cselekedeteik értelmezéséről, pedig mindannyian ugyanazt a sorozatot nézzük, és mégis annyiféleképpen lehet értelmezni – és én is elkövetem a hibát, ha felhúzom magam azon, hogy valaki teljesen másképp értelmez egy karaktert, mint én (főleg, ha kedvenc karakteremről van szó, akik, nem titok, Jon és Arya, meg a könyvben Mance).

Úgyhogy bocsánat, de nagyon nem értek egyet Arya karakterének ezen leírásával. Miért lenne bármennyire is szociopata? Aryának mindig is rendkívüli szociális képességei voltak, és nagyon könnyen szerzett barátokat, mondhatjuk, hogy saját falkát épített. Iszonyúan erős az igazságérzete – vannak ilyen gyerekek – és ő a “hatalommal” is képes volt szembemenni, csak hogy az igazáért küzdjön. Ned is ilyen volt valamennyire és Jon is – csak ők már nem gyerekek, és árnyaltabban látják a világot. Arya, mivel az elején még gyerek, csak fekete-fehérben látott. És mivel a hivatalos igazságszolgáltatás nem volt számára elérhető, a maga kezébe vette a bosszút. Teljesen érthető, ha bármelyik felnőtt férfi tette volna ezt, mindenki megértené, sőt, támogatná. Dany csak 4 évvel idősebb nála, és érdekes módon nála senki sem rója fel, ha az ellenségeit megöli – max a módszerrel van baj.

Kitanulta a faceless-mesterséget, átesett egy agymosáson, de végül Tű (és közvetve Jon iránti szeretete) megmentette a senkivé válástól. Meg ami tényleg kizökkentette, a színdarab. Évadról évadra bizonyította, hogy nem képes ártatlan embereket megölni – a színésznőt, vagy a Lannister-katonákat – vagyis nem lett lelketlen gyilkos. Csak azokat öli meg, akik a családját bántották, vagyis akik megérdemlik. És még ezt is feladja, amikor megtudja, hogy Jon otthon van.

Hazamegy, és azt látja, hogy a nővére, akivel sose jött ki jól, irigyli Jontól a királyságot, elnéző a lázadozó Lordokkal, és a saját imidzsét építi, felkészülve a hatalomátvételre. És ott a levél is. Teljesen logikus, hogy nem bízik Sansában, és Sansa semmi olyat nem tud mondani, ami segítene a helyzetén (illetve biztos tudna, de nem mond). Mert Arya felismeri a féligazságokat is. Nem arról van szó, hogy mindent jobban tud. Nem ért a nagypolitikához, nem tudja, hogy hogyan célszerű a Lordokat kezelni. De Sansát kiismerte, pontosan tudja, hogy mit akar. És igen, ebben a helyzetben övé az erkölcsi magaslat abban az értelemben, hogy ő sokkal hűségesebb a királyához, mint Sansa. Az más kérdés, hogy az adott helyzetben Sansa módszerei többet segíthetnek Jonnak, mint Arya módszerei.

A tőr átadásáról az utolsó jelenetükben azt olvastam, és tetszik ez a magyarázat, hogy Arya még nem döntötte el, hogy mi legyen Sansával. Kiterítette a lapjait, Sansa tudja, hogy ki ő és mire képes, de nem bántja Sansát, hanem átadja neki a kezdeményezés jogát. Most Sansánál pattog a labda, hogy mit lép, és Arya csak ennek fényében dönt arról, hogy mi legyen.

perszepolisz - 2017. 08. 21. 20:49

Arya karaktere szerintem azért kezd elcsúszni.
Igazat adok Aszusz kolléga iménti kommentjének, ugyanakkor kiegészíteném: Szerintetek igazságos lenne, ha Arya megölné bármelyik családtagját? Nem éppen a családja boldogulására kellene használni a 6 évad alatt szerzett skilljeit?
Mert most mit csinál? Hazaért Deresbe és genyózik Sansával egy 4 évaddal ezelőtti levél és egy északi urak által generált kis feszkó miatt. Ő meg Sansa megölésével fenyegetőzik. Kicsit talán elvetette a sulykot.
A másik: Nem akarok senkit elkeseríteni, de az 5. évadban Jaquen minden héten elmondta Aryának – és nekünk – hogy az Arcnélküli Istennel nem lehet szórakozni. Jelenleg Arya mindent az Arcnélküliek szellemiségével ellentétesen csinál és szerintem ebből még baja lesz. Mondhatni rossz fényt vet az Arcnélküli Isten bérgyilkos szervezetére. Konklúzió Arya meg lesz büntetve.

Ayrons - 2017. 08. 21. 20:57

DarkEagle: A Halhatatlanok házában nem szemfényvesztést látott ,hanem látomásokat két látomást. Könyvbe több volt de itt egyszerűsítették ezeket (lévén sok spoileres lett volna). Danynél a jóslatok nagyon fontosak ezért tartják a rajongók fontosnak a 2.évadból ezt a jelenetsort annak.
Ahogy egy kritikus megfogalmazta látszik ,hogy a könyvek hiányát fanok kiszolgálásával kompenzálják de csak ideig. Mivel Martin elmondtak a karakterek sorsát így azok itt is beteljesülnek. Vége lehet győzelem lesz a jóknak de hogy sok halál lesz az is biztos. Tartogatják a karaktereket a végjátékra nagyon.
Sansa: Ha azt csináltad volna amit leírsz már rég halott lennél Kirlyvárba szép kínzások után ;) azzal pedig hogy magaddal viszel pár embert a családodon nem segítesz.

Aszusz: Sorozatba sajnos nagyon leegyszerűsített és ezért irritáló nekem a karaktere már. Könyvbe sokkal összetettebb és érződik Roose,Véreb,Gendryék hatása rajta. “ő sokkal hűségesebb a királyához”csak hát a király hónapok óta nem ír. Lordok főképp az északiak joggal paráznak mi lett Robbnál is a déli utazásból.

clegane - 2017. 08. 21. 21:34

DarkEagle: a jobban csinálást nem a kivitelezésnél kell számon kérni, mert az nyilván parádés, hanem az írásnál. az viszont rettenetes tucat-dnd(*)-fanfictionné degradálta mostanra a jobb sorsra érdemes regényeket, már persze amennyiben Martin képes jobban kijönni a magának főzött katyvaszból, mint DnD(**)ék, ami egyáltalán nem garantált sajnos.
(*)dungeons and dragons
(**)a showrunnerek

sfefe - 2017. 08. 21. 21:47

Az HBO egyre jobban elb..za ezt a sorozatot….
Jon-bol is egy hulye kaszabolos dedost csinaltak, meghat van meg eleg suletlenseg a tortenetben amit mar irtak elorebb..
Kezd vicces iranyba menni minden…

Melkon - 2017. 08. 21. 22:10

Nem tudtam, hogy a hollókon és a sárkányokon is van hiperhajtómű.

Eddig nem zavartak a teleportálások, mert mindig odaképzeltem a több napos/hetes ugrásokat, de ez most erős volt.

Hülye kérdés: Honnan szerezték a mások azokat a nem éppen kicsi láncokat? Nem nagyon mutatták eddig az élőholt logisztikát, úgyhogy feltételeztem hogy magukban sétálgatnak.

Egyébként tetszett, a párbeszédek aranyat értek, a csata is szép volt, csak a megoldások elvi része volt sokszor Zs kategóriás.

mmalna - 2017. 08. 21. 22:19

Aszusz: Amit kiemeltél, azt főleg az ez évadi viselkedésére írtam, és most sem gondolom, hogy nem lenne igaz. A könyvekben kimondottan kedvelem Aryát, de a sorozatban ahogy haladtak az évadok, úgy lett egyre unszimpatikusabb. Azért írtam, hogy fél-szociopata, mert természetesen klinikai értelemben nem az, viszont igenis rágyúrtak vizuálisan is a sorozatban, hogy élvezi a gyilkolást. Nemcsak a Freyeknél, többször lehetett látni, és azt is, hogy míg először tényleg csak azt ölte meg, akit a túlélése miatt muszáj volt, aztán ráérzett az ízére. Igen, “ártatlanokat” nem öl, de azt persze ő dönti el, ki az ártatlan. Mert Freyéknél is nyilván kimatekozta, ki csinált aktívan valamit a Red Wenningen. Egyébként inkább erre gondoltam az erkölcsi magaslattal, mint a Sansás szitura, de ott is ez van: a saját igazába vetett legkisebb kétely nélkül igazságszolgáltat, mert ő jobban tudja. Persze nem ő az egyetlen arrogáns karakter, csak egészen eddig az évadig olyan kultstátusz övezte, hogy ilyesmit az ember szájára nem vehetett. A másik, amit te is írtál, hogy mindent fekete-fehérben lát, ebben tényleg tipikus Stark. Valaki írta egy régi kritikánál, de úgy megmaradt bennem: kb. bárkit, akivel találkozik, rögtön a halálosellenség-örökbarát kategóriába sorol. Ebben mondjuk javult.
A Sansás konfliktusnál mindkét lánynak van igaza, de amiket Arya lenyom, ott megint ez az arrogancia és erkölcsi magaslat jön elő. Mert ő tudja, hogy Sansának megfordult a fejében, hogy uralkodna. És, kezdett vele valamit? Ha nem, akkor ő milyen alapon agresszívkodik vele? A kedvencem viszont a miért nem ölted meg magad, és vittél magaddal valakit. Ő miért nem rohant az őröknek Syrio mellett? Miért nem szúrta le Tywint? Miért menekült kifelé Királyvárból, és nem vissza, bosszút állni? Miért ment most Deresbe, mikor lenne esélye elkapni Cerseit? Persze tök jó lenne, ha az évadzáróban kiderülne, hogy csak provokált, és nem gondolta komolyan, de a helyzet az, hogy simán belefér a karakterébe.
Természetesen eszemben sincs vitázni, neked is, nekem is megvan a magunk véleménye, és a kedveltebb karakterek, de Arya nekem a könyv miatt fáj, mert ott tök okos lány, és itt ahhoz képest kétbites.

csuszka - 2017. 08. 21. 22:21

Ebben a részben volt jópár, nehezen megmagyarázható dolog. Kicsit több, mint amennyit a GOT-tól elvárnék.

1. Gendry tájékozódóképessége és gyorsasága. Gendry most először látott havat, iszonyú hideg (-20 fok) lehetett, mégis néhány óra alatt nagy nehezen visszafutott, és persze fejből tudta a visszautat, pedig most járt először itt! Nem tűnt fel hogy bármi jelzést leraktak volna, ha meg igen, azt elsöpri a hóvihar.
2. A teleportációk: Gendry tök fáradtan visszafut a Keleti Őrségbe, ahonnan hollót küldenek Sárkánykőbe, mire fel Dany kb. nyomban (egy Tyrionnal folytatott eszmecsere után) elindul sárkányaival segíteni. Majd – véletlenül (!) épp időben oda is ér, hogy segítsen Jonéknak. Ez persze simán megtörténik bő egy nap (talán kicsit több) alatt – ez hogyan magyarázható meg?
3. Amúgy Jonék miben reménykedtek? Láthatóan mikor Gendryt elküldték, nem volt semmiféle tervük, és utána is csak szerencséjük volt a felolvadó jéggel – sehonnan nem derült ki, hogy ez szándékukban állt volna. Vagyis orbitális baromságot tettek, tudván, hogy reálisan, mikor Dany ideér, már semmit sem talál (még a csontjaikat sem, mert élőholttá változnak :D). Miért nem küldték el legalább Gendryt a fogollyal együtt, vagy miért nem futottak el többen?
4. Dany tájékozóképessége is szót érdemel. Honnan tudta hogy hova kell menni? Még soha nem járt Északon, jó, ha eljut a Keleti Őrségig. De onnan hogyan tovább? A sárkányok esetleg megérzik a holtak seregét?
5. A felderítőcsapattal folytatott küzdelem. Jonék mikor gyújtottak tüzet, és honnan szereztek fát? Nem is lett volna idejük erre
6. Szintén a felderítőcsapattal folytatott küzdelem. Számomra nem volt túl logikus az, hogy mikor Jon lekaszabolta a Mást, akkor az összes holt elporladt, kivéve 1-et. Persze, tudom, ezt kellett foglyul ejteni – de nem mindnek meg kellett volna halnia?
7. Az Éjkirály kb. irányítja a holtakat, hóvihart kelt… ha akarta volna, simán megölhette volna Jonékat. Miért nem tette? Oké, tegyük fel tudta jönnek a sárkányok, rájuk várt. Viszont akkor miért indított ilyen “korán” (több mint 2 perccel Dany érkezése előtt) támadást? Ha Jonék nem harcolnak ilyen jól a holtak ellen (nincs ilyen mákjuk :D), akk simán meghalhattak volna!
8. Az eddigi évadok során is az emberek nehezen boldogultak 1 holttal is, nemhogy többel. Ugyanez – logikusan – megismétlődött a felderítőcsapattal folytatott harc folyamán is. Aztán hogyan lehetséges, hogy egy (vagy ha Dany ne adj isten tényleg odaért, akkor legalább 2), -20 fokban töltött nap után sokkalta jobban harcolnak, mint legutóbb, vagyis tizesével kaszabolják a holtakat? Persze, az első küzdelmükkel átestek a tűzkeresztségen, de 1-2 ilyen nap után ennél sokkalta rosszabb állapotban kéne lenniük! Ráadásul senki sem hal meg közülük, Tormund halálán legalább lehetett volna siránkozni, és reálisabbá tette volna a dolgokat.
9. Jon először nagyon értelmesen állt hozzá a csatához, menekülni próbált a fogollyal együtt. Ekkor – mivel ő a legfontosabb az ottlévők közül – mindenkinek őt kellett volna fedeznie, hogy valamiképp elmenekülhessen.
Viszont Dany megérkezése után láthatóan teljesen megőrült – és még hogy Cersei őrült! :D Na de a viccet félretéve, Fattyak csatájában még hihető volt, amit tett, itt viszont egyáltalán nem! Láthatóan esélye se volt elérni az Éjkirályt, holtak lekaszabolásából előnye nem származott, akkor meg miért?
10. Az Éjkirály miért nem lőtte le Drogont? Sokkal közelebb volt, simán eltalálta volna. Ezzel pedig kb. összes ellenségét is közvetve megölné. Ha pedig ezután Viserion és Rhaegal közelebb megy hozzá, őket is lelőheti.
11. Jon hogy élte túl azt, hogy legalább 2 percig (emberként 3-nál többet aligha bír) jeges vízben fürdőzött, utána pedig több mint 2 órát lovagolt. Ennyi idő alatt rég ki kellett volna hűlnie.
12. Benjen miért nem lovagolt Jonnal együtt? Simán elfértek volna ketten a lovon? Rendben, erre még van egy reális magyarázat: Jon élete múlott azon, hogy a ló gyors legyen, ha pedig Benjen is rajta van, az lassította volna.
13. A Másoknak vannak kipihent lovai. Ha egyikük üldözőbe veszi Jon lovát, megölik, mielőtt a Falhoz érne. Miért nem tették ezt? Esetleg Jont az Éjkirály életben akarja hagyni valamilyen oknál fogva? Nincs jobb ötletem.

Tudom, ezek apróságok, és nem kéne felhánytorgatnom őket. De sok kicsi sokra megy – ez így már nagyon feltűnő volt, második megnézés után. 2.,3., 4.-re van még nem leírt, esetleg értelmes magyarázatom, viszont biztos vannak még további necces pontok is, amik most nem jutnak eszembe.

perszepolisz - 2017. 08. 21. 22:26

Melkon: Ahogy azt már fentebb írták: Azt a láncot kovácsolták már 7 évad óta. Nem csoda hogy olyan lassan haladnak.
Nekem is van egy kérdésem: Milyen sebességgel repül egy – töketlen – afrikai fecske (holló).

clegane - 2017. 08. 21. 22:40

csuszka:

14. ha már ott voltak, miért nem mondták Danynek, hogy na azokra a szépen egybegyűlt jégkirály Másokra kell fújni egy adag tüzet? akkor az egész horda elporladt volna, fuss el véle.

15. eleve mi ez a hülye terv hogy el kell vinni egy élőholtat Cerseihez?
a.) mit bizonyít az? hogy ott egy élőhalott? a legreálisabb, amit mondani tud rá Cersei, hogy ezt te csináltad valahogy, hogy csapdába csalj. az, hogy ott van, hogy bizonyítja, honnan jött? hogy mennyi van még belőle? hogy mi a szándéka?
b.) nem igaz, hogy nem jutott el a fülükig Varyson vagy akárkin keresztül, hogy van már egy udvari nekromantája a királynőnek, akinek így aligha mehet újdonságszámba, hogy ilyesmi létezik.
és most akkor tényleg erre a hülye tervre tettek fel mindent? nagyon hamar rábólintott mindenki, pedig elég sánta.
(akkor már vegyük ide azt is, hogy ha olyan hamar odaért a sárkányon Dany, miért nem ugrott át korábban megnézni, igaz-e amit Jon mond?)

16. elindult a “hét mesterlövész” az öngyilkos kalandra és dörzsölte a kezét az ember, hogy hú ha itt bárki meghal, az fontos szereplő lesz, erre mindig termett ott valahonnan egy pirosinges, aki meg tudott halni a kellő pillanatban. kik voltak azok? hányan? honnan? eleve miért nem indultak el tudomisén ötvenen? vagy ha annyian mentek, miért nem mutatták ezt így?

clegane - 2017. 08. 21. 22:48

17. meg hát ott kezdődik, hogy érthetetlen, hogyan képzelte Jon, hogy “elkap egy élőholtat”.
hiszen azok legyőzhetetlen hordában közlekednek.
remélte, hogy belefut majd egybe csak úgy véletlen? erre eddig egyetlen példa sem volt.
valami stratégiát kidolgozhatott volna ahelyett hogy “valami majdcsak lesz”, mert ez így rettenetesen nem életszerű.
például ugye régebben maguktól is feltámadtak azok, akik meghaltak ott északon, és zombiként jöttek vissza. lehetett volna például az a terv, hogy megölnek ott valakit, aztán várják hogy bezombuljon. de az biztos túl veszélytelen lett volna, az volt vele a baj.

perszepolisz - 2017. 08. 21. 22:49

csuszka: A 6. ponthoz: Gondolom azok porladtak el, akiket ez a konkrét Más változtatott át. Ezért is lényeges, amikor Beric mondja, hogy az Éjkirály kéne megölni, mert ő változtatta át az összes zombit (ami ezek szerint nem biztos hogy igaz) és akkor mind elporladnak.

De igen: Ennél a küldetésnél még az is egyszerűbb lett volna, ha Cerseit elraboljál Királyvárból és akkor rögtön vége a háborúnak. :D

csuszka - 2017. 08. 21. 22:55

clegane

18. Na jó lehet hogy ez már túlzás: ha Jon ismeri az Éjkirályt, nem jött rá, hogy ez valószínűleg csapda?

Hiszen erejével simán be tudta volna fagyasztani a tó vizét, megindítani a holtakat Jonék ellen, majd legyőzni őket – de mégsem tette.

Vagyis várt valamire – ez a valami, amire várt, csak Dany és sárkányai lehettek, biztos nem jön több hülye a Keleti Őrségből csak azért, hogy meghaljon. Tehát a sárkányokat és Danyt akarta csapdába csalni az Éjkirály – viszont Jon erre nem jött rá.

Pedig ha rájön – hiszen ez logikus – vagy legalábbis megfordul fejében az ötlet, akkor erről szól Danynek is, és minél gyorsabb távozásra készteti.

14. Viszont pl az Éjkirályra láthatóan nem hat a tűz – hiszen simán átsétált a sárkánytűzön, mikor Viseriont eltalálta a jégdárdával. Vagyis könnyen lehet, hogy egy ilyen küldetés kudarccal végződött volna – egy sárkánya elvesztése után Dany ezt nem kockáztatta volna meg.

csuszka - 2017. 08. 21. 22:57

perszepolisz

Igen, értem, de akkor is fura, hogy “pont” egy maradt, aki nem is tudott elmenekülni.

Randal - 2017. 08. 21. 22:59

SPOILER 7×06

Kicsit ömlesztve írok, mert sokan felvetettek dolgokat.
Maga a rész nem volt rossz, volt jópár kiszámítható dolog, de amikor közeledünk a végkifejlet felé, akkor nem is nagyon lehet másra számítani, persze a végén lesz még pár csavar, ahogy jópár sorozatban és filmeknél is láttuk már.

Jon+Sansa: Nem látom, hogy a testvéri szereteten kívül lenne más is, sőt, azt látni, hogy Jon és Dany van egymásba habarodva. 2-3 rész óta építik ezt a szálat.

Sansa-Arya-Kisujj:
Nekem ezek a kedvenc részeim, hisz kedvelem a Sansát játszó színésznőt ill. a karatkert is. Ráadásul itt van az intrikának szerepe ami jópár lehetőséget szül.
Megmondom őszintén engem be tudnak húzni a készítők a csőbe, mert ebben az évadban nem tudok kiigazodni Sansán. Egyszer látni, hogy mennyire hűséges Stark, aztán azt, hogy Kisujj befolyásolja és saját magát építi…de az is lehet, hogy én gondolok túl sokat bele vagy a készítők játszatják a bizonytalansági faktort, hisz anélkül unalmas lenne.

Eszembe jutott, hogy nem is Sansa küldte el Briennet Királyvárba, hanem Arya, de aztán emlékeztettek, hogy csak halott ember arcát veheti fel.
Viszont nem tudom, hogy miért küldte el, hisz ő az egyetlen ember akiben megbízik.
Lehet sejtette azt, hogy a levél Kisujjtól származhat (nem hiába mutatták az elején a kapcsolódó jelenetet) és azért ment hozzá, hogy kiderítse mi a terve és az elküldésével keresztbe tegyen neki? Hisz mindig ő mondja, hogy nem lehet Kisujjban megbízni.
Lehet azért, hogy ha kell, ne tudjon Arya védelmére kelni, ha esetleg ő akar valamit ellene?

Aryaval közös jeleneteiben pedig lényegében elismeri, hogy vágyik arra, hogy elismerjék mint vezetőt vagy legalább a tetteit és ne másnak tulajdonítsák azokat. Van benne nem kevés vívódás és ingadozás, erre utalt az is amikor Arya azt mondta, hogy tudnia kell milyen az arca. Vagy csak arra utalt, hogy simán kinyírhatja miután teljesen kiismerte.

Viszont az a durva, hogy arról beszélünk, hogy két Stark akar keresztbe tenni egymásnak mert nem kedvelik egymást, miközben mind a kettő azt nézi mennyire megbízható a másik, mennyire Stark.

@bebb:
Dany karaktere:
Írtam már korábban is, nekem annyira érdekes karakter, de hogy ez most GRR vagy a színésznő hibája, azt nem tudom. Igaz, mióta megírta az első könyvet, azóta eltelt húsz év és ami akkor újszerű, friss volt, az mostanra kicsit megkopott/megkophatott.

Van/volt potenciál a karakterben és fejlődött is sokat, de a benne rejlő potenciált kb. csak karistolták eddig. A meereni és a mostani események során érzékeltették a benne lévő kettőséget, a vágyat a jó uralkodásra és a mérhetetlen arroganciát és lobbanékonyságot amit a családi vérnek köszönhet és félő, hogy eluralkodik rajta.
Na, ezt a belső vívódást nem nagyon láttam se a könyvekben, se a sorozatban vagy egyszerűen csak nem jött át.

perszepolisz - 2017. 08. 21. 22:59

Jon azt hitte a sárkányok elpusztíthatatlanok és ez azért nem annyira hülye gondolat. Mindenki ezt gondolja, csak a kedvs nézők tudják már hogy nem.
Azt meg hogy az Éjkirályra nem hat a tűz, ugye (még) nem tudja.

clegane - 2017. 08. 21. 23:00

csuszka:

hát nemtom, meglepne ha pont őket nem vinné a sárkánytűz. de attól még megpróbálni lehetett volna. jó persze kockázatos, de nem kockázatosabb, mint sok más hülyeség amit amúgy is megpróbáltak.

egyébként az egész láncos pozőrködés is feleslegesnek tűnik, hiszen eddig sem kellett hozzáérnie valakihez a jégkirálynak, hogy feltámassza. nem kéne magyarázni, honnan a láncok, ha simán csak kitartja a kezét, feltámad a sárkány a víz alatt és kimászik belőle. még jobban is nézett volna ki.

Hahota - 2017. 08. 21. 23:15

Egyébként, szerintetek, ha az Éjkirályt lezúzzák tényleg szétporladna a teljes sereg? Tehát nem is kell itt 100 ezer zombit lekaszabolni, elég lenne a főnököt és vége a háborúnak?:D

perszepolisz - 2017. 08. 21. 23:20

Hahota: szerintem az lesz az egész sorozat utolsó jelenete. Na jó nem.
Amúgy az már szint€n elgondolkodtató kérdés, hogy a zombisereg most 7. Évadban miért fordult hirtelen a Keleti őrség felé. Tán megkerülnék a Falat? Áthajóznának hirtelen Essosra? Vagy csak puszta véletlen.

Hahota - 2017. 08. 21. 23:25

Ha már teóriák, itt van pár vadabb: https://www.youtube.com/watch?v=oWnvMeS2m08

Kvanar - 2017. 08. 21. 23:34

Szerintem az van, hogy nem a tél követi a Másokat, hanem a Mások a telet, ezért haladnak lassabban.

A Fal mágiája még mindig sérthetetlen számukra, hiába került át rajta Bran, de a tenger, ha befagy, ott át tudnak vonulni.

Clegane is ott látta őket átkelni a tűzben, és valami rémlik a könyvekből is.
Amúgy Hardhome iránybaesett nekik így.

kla - 2017. 08. 21. 23:48

@clegane: “16. elindult a “hét mesterlövész” az öngyilkos kalandra és dörzsölte a kezét az ember, hogy hú ha itt bárki meghal, az fontos szereplő lesz, erre mindig termett ott valahonnan egy pirosinges, aki meg tudott halni a kellő pillanatban. kik voltak azok? hányan? honnan? eleve miért nem indultak el tudomisén ötvenen? vagy ha annyian mentek, miért nem mutatták ezt így?”

Tudom, hogy ez csak egy mellékes észrevétel, de a teljesség kedvéért: ez speciel látszott az előző részben is, amikor elindultak, meg most is a nagytotáloknál hogy – szégyellősen meghúzódva a háttérben – volt még velük néhány ember, illetve Tormund mondta is, hogy ad pár vadat. Persze a kúl beállításoknál mindig csak a szupercsapat látszott, én is kapkodtam a fejem, főleg a medvés résznél, hogy fontos karaktert támadott-e vagy nem. Kár, hogy nem adtak 1-2 mondatot ezeknek a redshirtöknek, volt már rá példa, hogy jól tudtak kezelni egy epizódos karaktereket, ez így tényleg elég random volt.

Emke - 2017. 08. 21. 23:50

Clegane

Nekem is mindjárt az jutott eszembe, hogy minek kellett ez a láncos dolog (honnan szedték, hogy tették rá a befagyott tóban lévő elmerült sárkányra?), hiszen eddig sem kellett megérintenie az Éjkirálynak a halottakat, elég volt csak felemelnie a kezét…

Nekem egy picit “nesze semmi fogd meg jól” jellege lett ennek a résznek így az évad zárásának “kapujában” :( A lényege csak annyi lett hogy egy zombi plusz és egy sárkány mínusz… Illetve Sansa már tudja mire képes Arya.

eszemix - 2017. 08. 22. 00:46

A láncok szükségességével kapcsolatban: nekem az ugrott be rögtön, hogy azért akarja a kézrátételt a NK, mert így alakít ki olyan köteléket, hogy meglovagolhassa. Elvégre mégis csak sárkány. De persze lehet, hogy semmi ilyesmiről nincs szó.

yagami - 2017. 08. 22. 01:14

” Eddig nem zavartak a teleportálások, mert mindig odaképzeltem a több napos/hetes ugrásokat, de ez most erős volt. ”

Igazából ha nagyon akarjuk, akkor itt is odalehet képzelni. A következő képkocka az volt, hogy a Véreb dobálja a köveket és elkezdődik a balhé. Oké, hogy nappali jelenetek után volt ez a nappali jelenet is ( a sárkányok indulása követte ezt azt hiszem, vagy valami hasonló ), de oda lehet képzelni, hogy ez nem ugyan az a nap volt, hanem mondjuk 5 nappal későbbi… Oké, hogy akkor meg ott a fagyhalál, de végül is volt lángoló kardjuk…

csuszka:
3: Az már az előző részből kiderült, hogy baromság. Azért nem küldték a fogollyal, mert tényleg reménykedtek benne, hogy Dany ideér, mielőtt bármi komolyabb baj történne és Gendry így gyorsabb ( ezért vették el tőle a fegyverét is ) és szintén ezért nem ment vele más, aki lassíthatná. Na meg ha a holtat valaki magával viszi, gondolom 1-2 biztos utána menne a hangra.
5: Hát, a gyújtást nem mutatták, egy kis fa meg lehetett a nagy cumó közt amit magukkal cipeltek. :) Ha nagyon megakarom magyarázni.
6: Nyilván azért, mert 1 kellett, de elég buta megoldás volt szerintem is. Viszont azért adott rá a rész később magyarázatot szerencsére. Ahogy előttem is írták: az a Más változtatta át az elhúlott élő-holtakat, kivéve persze 1-et…
7: Igen, és leszállhatott volna a lóról, befagyaszthatta volna a tavat aztán mehettek volna az emberei. Sok mindent csinálhatott volna. Kinyírhatta volna az előtte egy helyben fekvő Drogont is… persze ilyet nem csinálnak. :)
9: Szerintem nem az Éjkirályra ment, vagy a hősi halál lebegett a szeme előtt ( ami baromság lett volna ) vagy, hogy feltartóztassa addig, míg felszállnak, mert ráözönlöttek volna a sárkányra, ahol a többiek vannak. Persze, mindkettőnek halál a vége és ugyan az.
10: Ledobhatta volna, de lehet olyat akart eltalálni, ami épp tüzet okád, hogy azért biztos ott is maradjon. Meg hát ezt nem mernék azért meglépni (még).
11: Jaime-t se tudták volna kihúzni, ahogy most Jon se jöhetett volna fel. Igen, vannak ilyenek…
12: Igen, és elég fejtörést okozott már nekik Benjen, hogy inkább őt kövessék gondolom.
13: Nekem sincs, szintén erre tudnék gondolni ennek magyarázatául.
14: Ez szintén azon okból nem valósulhatott meg gondolom, minthogy a másik oldalról ledobnák Drogont és a többieket. Korai lenne mindenkit egy füst alatt elintézni.

Persze van amire nincs magyarázat, de amiket olvastam én sokkal nagyobb butaságokra számítottam – tudom, ezek is azok. De még mindig meglehet magyarázni a “teleportálást” a vágással, ha valaki nagyon akarja. Mint azt írtam is fentebb.

Ayrons - 2017. 08. 22. 07:12

Az Éjkirály ha meghal akkor a Mások is vele halnak lévén ő változtatta át a csecsemőket. És így a zombi sereg is pusztul.
Amúgy lazán átsétált a lángok között az Éjkirály ebben a részben mikor ledobta a sárkányt. Nem hiszem ,hogy a sárkánytűz elemészti simán.

csuszka - 2017. 08. 22. 07:53

perszepolisz

De igazad van, ez még megmagyarázható.

2., 3., 4. pontra az lehet esetleg magyarázat, hogy Dany még a levél kézhez kapása előtt döntötte el, hogy segít Jonéknak. Vagyis lelkiismeret-furdalása volt, mivel nem segített neki ebben a láthatóan öngyilkos küldetésben, ezért néhány nap vonakodás után úgy döntött, elindul. Ha jól emlékszem, semmi nem utalt közvetlenül arra, hogy a Keleti Őrségből kapott levél olvasása után indult volna el.

Tehát elrepült Drogonon a Keleti Őrségbe, ahol megtalálta Gendryt, aki elmondta neki, kb. hol vannak az önfeláldozó barmok, és ő arra folytatta útját.

csuszka - 2017. 08. 22. 08:28

Egyébként, hogy mondjak pozitívumokat is:
1) Dany-Tyrion beszélgetés kiváló volt
2) Deresi szál kíváncsivá tett, elképzelésem sincs mi lesz a végkifejlet (bár félek h Kisujjnak befellegeztek).

Viszont számomra is az jött le, h Arya mekkora barom volt az első párbeszénél (hmm DarkEagle erre válaszolj). Vegyük sorra:
1. Miért, ezzel a levéllel Sansa valójában hogyan árulta el a családját? Sehogy. Egyáltalán nem ártott nekik, látszott, hogy nem az ő véleménye ez.
2. Igen, Sansa reménykedett, hogy az apját nem ölik meg, hanem “csak” a Falra küldik.
3. Persze, elég hülye volt, hogy higgyen nekik! :D Joffreyt kivéve mindenki életben akarta hagyni Nedet, Cersei is, Varys is, az egész tanács, Tywin is baromságnak találta a Joffrey döntését. Szóval igazat mondtak, ők is azt hitték Ned nem fog meghalni.
4. Persze, Arya inkább meghalt volna, mint hogy engedelmeskedjen – de ezzel mit nyert volna? Nem ölt volna meg senki fontosat, nem segített volna a családjának stb. Ha már bosszút akarna állni apjáért, akkor azt úgy kell tennie (okosan), mint Sansa majdnem tette: elhiteti a királynővel, hogy megbízhat benne, aztán mikor alkalma adódik rá, lelöki Joffreyt a korlátról
5. Igen, Sansa nyerte meg a Fattyak csatáját, nem Jon. Jon csak hősködött, senki fontosat nem ölt meg (mert Robb is első vonalban harcolt, de Szürke Széllel irtotta a fontosabb embereket is), viszont értelmetlenül életveszélybe sodorta magát.

Esetleg Kisujj nyerte meg, azzal, hogy válaszolt Sansa segítségkérésére. Ők ketten együtt. Az mondjuk igaz, hogy Sansa erről tájékoztathatta volna Jont, így kevesebb veszteséggel is megnyerhették volna a csatát.

Sansa soha nem akart ártani a családjának. Szerelmes volt Joffreyban, és hitt abban, hogy ő kegyelmes lesz – hisz eddig ezt a képét mutatta felé, vagyis joggal! Persze ezt Arya nem értheti, ez még nem baromság részéről.

Annyit hozzátennék, hogy Sansától is túlzás volt ez a “te soha nem élted volna túl azt, amit én” kijelentés, mert látta, hogy húga mennyire megkeményedett – lehet hogy őt is a rengeteg szenvedés tette olyanná, amilyenné.

Egyáltalán nem vagyok Sansa fan (első 4 évadban Arya egyértelműen szimpatikusabb volt, Sansa csak a Völgyben volt érdekes), de még a 7. évadbeli Aryától se volt hihető, amit mondott: csak fel tudja fogni, hogy Sansa ennél jobbat nem tehetett volna.

A többi beszélgetés viszont teljességgel hihető volt: Arya szerintem nem gondolkozott el azon, hogy megöli Sansát, csak jelezte számára, hogy akár erre is képes lehet, ha úgy látja, Sansa keresztbe tesz Jonnak.

csuszka - 2017. 08. 22. 08:32

Nem jelenik meg a kommentem. :(

bebb - 2017. 08. 22. 09:00

@yagami: nem akarok teleportálásokról írni még egyszer, mert már elég belőle, de hagyjuk már, hogy ez “akár meg is történhetett”.

Eddig oda lehetett képzelni, de a múltkor a 2 hetes hadjárat, meg ez már több ennél, ez konkrét fizikai lehetetlenség, egyszerűen Danny egy héten belül nem érkezhetett meg, míg ők 2 napnál tovább nem élhettek.
Pont. Még ha 1-2 nap lenne a kettő között, azt mondom, oké.

Mit csinálnak a lángoló karddal 5 napig, hogy melegen tartsa őket, feldugják a seggükbe? Étel, ital nem kell?

@csuszka: Dehogynem, teljesen egyértelmű volt, hogy a levél miatt ment, hiszen akkor az egész Gendrys futós részt minek mutatták volna. Filmes eszköz, persze, hogy nem mondja ki, hogy “megkaptuk az üzenetet”, mert láttad, hogy ez történt, egészen addig, amíg a Maestert hívták.

Ennél még az is jobb megoldás lett volna, ha Bran telepátiával szól Dannynek, mert arra ráfoghatod, hogy “medzsik”.

csuszka - 2017. 08. 22. 09:36

Értem de épp azt mondom ez az egyetlen viszonylag értelmes magyarázat ami eszembe jutott. Viszont ahhoz hogy ezt bizonyítsák, kellett volna történnie egy Dany-Gendry találkozásnak – tehát mikor Gendry megérkezik, szólnak neki h Dany már itt van.

scissorsis - 2017. 08. 22. 09:38

Számomra a legfrusztrálóbb része az évadnak a Jon-Dany szál. Rendkívül meggondolatlanul építették fel. Sok helyütt látom azt az érvet, hogy azért gyorsulhatnak fel az események, mert már minden karaktert megismertünk, már mindnyájan beteljesítettek egy “arc”-ot a maguk történetszálán belül. Habár mindig van hova fejlődni/változni, ez még igaz is lehet, de azt sokan elfelejtik, hogy a karakterek közötti kapcsolat MINDEN esetben változékony, és ennek a változásnak időt kell hagyni, hiszen az ismeretség lassan épül, PLÁNE, ha a két legfontosabb szereplő kapcsolatáról van szó, akiknek a találkozására már az elejétől vártunk! Óriási hiba volt a készítők részéről, hogy nem az egész évadot szánták a Jon-Dany szál finom kimunkálására. Hiteltelen, hogy 3-4 rész alatt egymásba szeretnek, minden megalapozás nélkül, és ha minden igaz, a finálében még #EBS (nem akarok spoilerezni) is lesz. Őrületes a tempó, az ember azt hinné, hogy ez a 7. az utolsó évad, pedig lesz még utána 6 (ha minden igaz) hosszabb epizód, az bőven elég a végkifejletre!
Az írás mellett a rendezéssel és a színészekkel (főleg Emiliával) sem vagyok távolról sem megelégedve. Őszintén meglepődtem, mikor Jon és Daenerys szerelméről nyáladzottak a kommentekben mindenhol a 4.-5. ep. tájékán. Nekem fel se tűnt, egyáltalán nem közvetítette a színészi játék! Úgy gondoltam, Dany-t inkább mint ember érdekli Jon, s nem mint férfi. Még örültem is neki, hogy nem erőltetik ezt a marhaságot. Csupán barátságosan beszélgettek, vagy izmoztak az eltérő érveikkel, de szerelmetesen nem bámultak egymás szemibe. De még el is fogadtam volna, hogy összehozzák őket, ha nem történik meg az a borzasztóan cringeworthy dialógus a legújabb epizód végén. Alig egy rész alatt eljutottunk onnan, hogy “Én King vagyok, és akkor megyek el innen, amikor akarok” oda, hogy “my Queen”? Hiába mentette meg a csapatot Dany, tehát a logikája meglenne, akkor sem érződik megalapozottnak! A semmiből váltanak maguk között tónust, eddig elég tartózkodóak voltak egymással, most meg becézőek, szeretetteljesek? Hitelesebb lett volna, ha csak a pillantásokkal játsszák el, hogy kezd mélyebbre fordulni a kapcsolatuk, de szavakban továbbra is hivatalosabbak maradnak. Olyan fontos lenne a megfontolt, lassú építkezés!
Egy másik dolog, ami ezzel a jelenettel kapcsolatban eszembe jutott, hogy mikor a Suicide Squad elindul a fal túloldalára, és tolják be a csónakot a vízbe, akkor Jorah hátranéz a Khaleesire, míg Jon nem! Ha annyira jajdeszerelmes belé, és ezt a készítők hangsúlyozni akarták volna, akkor legalább beszúrhattak volna két premier plánt Jonról és Danyről, amint egymásra néznek, vágyódva, kissé szomorúan az elválás miatt. Akkor talán el is hiszem a 6. rész végét. Amúgy is Jorah-ra százszor szerelmesebben nézett Dany, mikor először találkoztak, mint Jonra bármikor. Szóval ja, szerintem ez jól el lett cseszve, pedig abszolút központi eleme kellene hogy legyen a végkifejletnek. Sajnálom, hogy így összecsapták.

benXL - 2017. 08. 22. 10:12

Megint belefutottam a spoilerbe (lycan hsz-e), nem lehet eléggé vigyázni… Nem akarom megnézni az előzetest, de legalább ez abba volt?

Peti1899 - 2017. 08. 22. 10:26

benXL
Nem abba volt, de azt írta, hogy elvileg. Szóval nem tutira mondta! :) Plusz komolyan van ember, aki azt hiszi, hogy a Fal sértetlen marad…?

zoo - 2017. 08. 22. 10:27

A kutyafáját, lassan véget ér a sorozat, és sokan még mindig nem tudják, hogy mit néznek.

clegane - 2017. 08. 22. 11:05

szerintem csak az lehet a logikus magyarázat, hogy a Night King egy elmemanipulátor mastermind, aki beleültette a gondolatot Jonék fejébe, hogy menjenek el hozzá egy zombiért (azok meg hipnotizáltan engedelmeskedtek, át se gondolva tényleg jó ötlet-e), hogy eképpen egy sárkányhoz juthasson.
továbbá mesteri terve része, hogy elvigyék a zombit Jonék magukkal, ezért hagyta, hogy elmenjenek vele. hogy miért, azt még nem tudom, ördögien ravasz a csávó.

hiuz - 2017. 08. 22. 11:08

Jókora csalódás volt ez a rész, bántóan sok marhaság volt benne.
Sokan emlegették már eddig is a teleportot negatívumként, de ebben a részben a készítők már túl léptek a határon, az NK gerelyhajítás aranya mellé Gendrynek is kijár valami hosszútávfutásért.(először jár éjszakon, de istentelen nagy sprintet vág ki új terepen)
A D-J romantikus szál is gyakorlatilag a semmiből került elő, eddig a színészek játékában még csak utalás se volt rá.
EC egy igazi antitalentum. Az elmúlt két részben több jelenet is volt, ahol villoghatott volna, erre egyedül a sárkány leszedésekor sikerült némi érzelmet erőltetnie az arcára.
Varys a Blackfyre szál kihagyásával csak téblábol dologtalanul. Mondjuk a sorozat az alapanyag elfogyása után nem nagyon tudott mit kezdeni az eszesebb karakterekkel.
Sansán csak röhögtem. Sokat szenvedett… Ja, mert férjeura nem használt elég vazelint. Közben a töpszli bejárta a fél világot és elintézte a család pár ellenségét.
És köze nem volt a Boltonok leveréséhez. Kisujj akkor is ment volna, ha Sansa nem kéri. Az volt az érdeke, hogy minimális veszteség mellett legyakja a Boltonokat, és maradjon elég északi, aki hálás lehet neki. Három legyet egy csapásra, ha nem csata közben kapja hátba a Boltonokat, akkor ez nem jött volna össze.

A pislogó kard legalább érdekes volt.

p.unicorn - 2017. 08. 22. 11:30

@lycan: köszi…

“winnie – 2017. 08. 18. 09:05
Még egyszer megkérek mindenkit, hogy ne írjon olyasmiről, ami a 7×06-os részen túlmutat, sem spoilerekről, sem kiszivárgott dolgokról.”

Irgum76 - 2017. 08. 22. 11:30

lycan:

bazki ne azt írd ki, hogy spoiler mert minden 7×06-os kommenthez kérték, hogy írják ki
azt írd B+ hogy évadzáró spoiler vagy valami

légyszi töröljétek azt is meg ezt is mert ez ismét nagyon durva spoiler

Irgum76 - 2017. 08. 22. 11:38

benXL

Megint belefutottam a spoilerbe (lycan hsz-e), nem lehet eléggé vigyázni… Nem akarom megnézni az előzetest, de legalább ez abba volt?

én most véletlenül megnéztem mert a stáblista után volt és azt hittem extra jelenet
nem volt benne és nem is északra koncentrálnak az epizódban

benXL - 2017. 08. 22. 11:41

Irgum76

De jó akkor valszeg a kiszivárgott forgatók.-be volt ami eddig elvileg szépen bejött…

Irgum76 - 2017. 08. 22. 11:59

egyébként ha már nincs külön epizód kibeszélő akkor ide írom, hogy nekem nagyon tetszett
addig amíg meg nem jelentek a sárkányok
az tényleg átment unrealbe persze a kontinens másik csücskéből pont abban a pillanatban érkezik mikor már vesztes helyzetben van kis csapatunk
erre még Jon fürdik egyet
aszt még jön a misztikus nagybácsi, hogy ismét az utolsó pillanatban megmentse
ehhh

szóval jó volt ez (…csak mégsem)
jó hangulatú, látványos, hatalmas szövegekkel, Sansa Arya páros jelenetei is jó feszültre voltak megcsinálva és ők értenek is a színészethez (mármint a nem a karakterek hanem az őket alakítók) nem úgy mint a bamba szőke lány

mindent összevetve és a badarságokon felülemelkedve szerintem sokkal jobb rész volt mint az agyon ajnározott 7×4 ahol végig pörköl mindent aszt annyi

niki - 2017. 08. 22. 12:10

Sziasztok!

Szerintem mindenki nevében beszélek, amikor azt kérem, hogy az utolsó részre vonatkozó spoiler-eket töröljétek már ki légy szíves! Az egyik hozzászóló, lycan kommentjében olvastam egy olyat, amit nem szerettem volna még megtudni! Nem tudom, hogy igaz-e, de nem is merek rákeresni!

Köszi!

p.unicorn - 2017. 08. 22. 12:35

Amúgy ha eltekintünk attól hogy honnan szereztek ekkora láncot, akkor még mindig nem értem hogyan kötötték rá a láncot a sárkányra a tó alján?
Ha tudnak ússzni akkor miért várták meg míg újra befagy a tó?
Van valakinek erre valami ötlete vagy elmélete?

perszepolisz - 2017. 08. 22. 12:43

p.unicorn
Talán nem egy zombi, hanem egy WW ment le érte, de ez csak tipp. (Bár az megint csak ultra brutál lenne, ha ezek a WW-k tudnának víz alatt is létezni :D Most jut eszembe: ha van zombi jegesmedve, akkor lehetne zombi bálna is a tengerben és simán elsüllyeszthetné a hazahajózó főszereplőket.
Egészen biztos vagyok benne, hogy az ilyeneken már nem rugóznak az írók, csak mi. A fórumokon már jobb forgatókönyveket olvasok, mint amit a TV-ben látok.

Melkon - 2017. 08. 22. 12:48

niki:

A rész megjelenése és az új részről szóló külön kritika közötti időszakban mindig itt szokott menni a rész kibeszélése (spoileresen).

Amíg nem láttad az új részt, addig a gyűjtő postokat javaslom kerüld.

p.unicorn - 2017. 08. 22. 12:59

Mondjuk miközben néztem a részt és láttam ahogy süllyednek a vizben a zombik, aztán a sárkány is elsülysedt, szinte biztos voltam hogy akkor ezt a sárkányt se látjuk többet.
Szóval a drámai hatást nálam elérte a zárójelenet… de miylen áron?

Annak van értelme hogy egy WW ment le érte, de hogyha annyi ereje van hogy ilyen brutál nehéz láncot a víz alatt a sárkány köré teker, akkor szerintem ki is húzhatta volna – vagy a lánc végét ráköti egy dárdára és a NK bolygó körüli pályár állítja a halott sárkányt :)

Melkon - 2017. 08. 22. 13:01

niki:

Bocsánat, félreértettem, azt hittem a 7×06-ra írod.

Egyetértek, az évadzárós spoilereket tartsa meg mindenki magának.

Aszusz - 2017. 08. 22. 13:31

Nem tudom, hogy a sorozatban mennyire foglalkoznak ennek a logikájával, de a Mások (WW-ek) nagyon hidegek. Nem mehetnek a vízbe, mert a víz megfagyna körülöttük. Anno sok éve volt egy ötletem, hogy úgy kéne őket legyőzni, hogy befagyasztják őket egy jégkockába. Onnan nem tudnának kijönni. Szerintem ezért nem mentek be a tóba és a tengerbe sem.

a zombik elvileg nem annyira hidegek (csak sima zombik), szóval ők nem fagynak bele a vízbe, de úszni gondolom nem tudnak, vagy egyszerűen a Mások nem tudják irányítani őket a számukra ismeretlen terepen. Ez persze nem teljesen így van, mert Tormundot is majdnem lehúzta két zombi a víz alá, meg a sárkányra is rá kellett kötni a láncot.

Apropo lánc, amikor húzzák ki Viseriont a tóból, az egyik snitten az előtérben látszik egy faszerkezet, amire szintén fel van tekeredve valami lánc. Lehet, hogy azon hozták oda a láncot. Valahol olvastam, hogy esetleg egy hajótörésből partra vetődött hajóról hozták. Hiszen amikor Jon beleesett a tóba és Danyék leléptek, akkor az egész bagázs elindult valahova, nem maradtak ott rögtön Viseriont kibányászni. Szóval logikusnak tűnik, hogy az Éjkirály ekkor elvitte a zombihadat valami partra vetődött hajóhoz, leszedték róla a láncot és visszamentek a tóhoz, hogy kiszedjék a sárkányt.

Viserion szeme olyasmi kék lett, mint a Másoké, nem olyan, mint a zombiké, pedig elvileg zombi. És zombikat kézrátétel nélkül is tud készíteni, Másokat a csecsemőkből viszont csak érintéssel. Tudjuk, hogy a zombiknak árt a tűz, a Másoknak viszont nem. Kérdés: Viserionnak árt majd a tűz?

Jon ideje a vízben:
Mindig is úgy gondoltam, hogy ahogy a Targok jól bírják a meleget, úgy a Starkok jól bírják a hideget. Lehet, hogy Jon azért élte túl a hideg vizes fürdőt, mert Stark. Vagy azért, mert belül “ég benne a tűz” – a feltámasztás miatt vagy a Targ mivolta miatt.

Valaki fentebb hibaként felvetette, hogy a szupercsapat milyen könnyedén irtotta a zombikat a sziklán, noha régebben egyet is alig tudtak legyűrni. Nos, ez nem hiba: mutatják, ahogy egy idő után már nem a saját fegyverükkel harcolnak, hanem az obszidiántőrrel, ami a zombiknak instant kill. Ezért lettek annyira hatékonyak.

clegane - 2017. 08. 22. 13:36

biztos azért a Jég és Tűz dala, mert ha összerakják ezeket, akkor abból Víz lesz, és azzal lehet megölni a Másokat.

Joeyc - 2017. 08. 22. 14:27

Urak, ez feltűnt valakinek?
https://9gag.com/gag/azqM0xx
“That awkward moment when John Snows sword opens it eyes but no1 gives a sh*t cus Viserion just got javelined up my NK”

cathy - 2017. 08. 22. 15:28

No én most elolvastam ezeket a kiszivárgott 8.-évados dolgokat, hát nekem kamunak tűnnek. Ha nem kamu, akkor nem tudom mit mondjak :-D Talán azt, hogy az öreg siessen megírni az igazi történetet… :-P

Kvanar - 2017. 08. 22. 15:51

Joeyc
Az csak vízcsepp, vagy valami hasonló. Nem kell minden rossz snitt mögé beképzelni valamit :D

fireblade "pistike" - 2017. 08. 22. 15:52

Csak nekem tűnt fel hogy hiányzik 1 sárkány? a rész végén csak egy repkedett a fal mentén
Én azért csak megpróbáltam volna egy kis tüzet adni az éjkirálynak ha már eldobta az utsó dárdáját és nem talált..
Már akkor egyértelmű volt hogy mire megy ki a rész mikor a nagymedve rájuk támadt..emlékeztették a nézőt, hogy nagy randa veszélyes állatokat is át lehet változtatni (nem mintha egy jegesmedve nem lenn elég veszélyes)
Viszont így érdekes lesz..sárkány a sárkány ellen? és akkor jöhet a nagy nyílvető?
Egyébként a valíriai (vagy milyen) kard az jó az éjkirály ellen is, nem? Csak a közelébe kell leszállni a sárkánnyal rajta egy halom ilyen kardos harcossal..és nosza :)
A rész jó volt..de érezhető hogy már váratlan húzás nem fér bele, most már nyílegyenes kell a végkifejlet felé haladni….Jon gerincre dobja Danny-t..és így Jon-é lesz a megmaradt sárkány..márha előkerül..
Egyébként szerintem Arya végez majd az éjkirállyal..nem véletlenül kapta azt a tőrt

yagami - 2017. 08. 22. 17:29

bebb: Thorost megtudják sütni:D Na jó, a kajára tényleg nem gondoltam.

Sawyer - 2017. 08. 22. 17:44

Hetek alatt újranéztem az előző évadokat, most értem utol a sorozatot, ma néztem meg a 6×07-et… Majd részletesebb kommentet írok az évadzárós kritika alatt, a lényeg, hogy tényleg az 5. évadtól kezdett a sorozat leengedni, ez a 6×07 pedig botrányosan szr volt.

Egyelőre olvasgatom a korábbi hsz-eket, de egy kérdésem lenne, amit még nem láttam, hogy feltett volna valaki.

Az oké, hogy az Éjkirály feléleszti a zombikat, de az elpusztításuk hogyan működik? Vannak a majdnem teljesen épek, a félig rothadó bőrűek és a nagyjából csak csontok. Rideghonnál és itt is nem egyszer odaütöttek vagy vágtak egy ép- és félig lerohadt bőrűnek, az összeesett, nem kelt fel többé. De a csontosokon meg bőr sincs, azokat “alkatrészenként” kell szétvágni, ez most akkor hogyan van? Mi az úgymond “központi szerv”, amit meg kell semmisíteni náluk, hogy végleg kiterüljenek? Könyveket nem olvastam, ott nem fejtik ki, hogyan működik ez a feltámasztás-irányítás dolog?

Sawyer - 2017. 08. 22. 17:45

* 7×06 :D

fireblade "pistike" - 2017. 08. 22. 17:58

Sawyer:

Semmilyen “működési leírás” nincs :) így üzemelnek, és kész…ahogy a zombik a TWD-ben..
az állapotuk a megölés közbeni lezúzás miatt van, meg az hogy mennyivel a halál után élesztődnek fel..
(üzemelnek be) :))
Ez az albínó Darth Maul irányítja őket, életet, mittomén mit lehel beléjük..lehet valami túlvilági szuperakkut rak be :)
mért a sárkánnyal mi lett? újraélesztette? :))vagy zombisárkány?

Mazsola - 2017. 08. 22. 18:01

7×06

Bocs ha már említettétek, de Dany a Lanni sereg elen csak egy sárkányt vitt, a falon túlra, amiről eddig nem igazán hite hogy veszélyes, rögtön hármat. Ez is fura.
Az általatok sorolt butaságok nem feltétlenül csak írói hibák, hanem rendezői is, bár nehéz megmondani hol a határ a kettő közt. Pl.
– a szupercsapar miért ellenkező irányba fut, mint Gendry?
– Dany miért nem tesz kísérletet a ww-k megtámadására? Ő nem tudja hogy tűzállók…
– Jon miért kezd el vadul hadakozni feleslegesen, bután, amikor fel kellene ülnie Drogora?
– A random pirosingeseket miért csak a haláluk pillanatában látjuk? Túl sok időt nem hagytak nekünk izgulni értük, nemigaz?

sorolhatnánk még a butaságokat (van itt fentebb egy 17-es lista, ami nagyon jól összeszedi ezeket), csak sajnos azon kívül, h kiírjuk magunkból a dühöt, nem sokat tehetünk.
Pedig némelyik hiba javítható lett volna, mittudomén szorosabb vágással, vagy épp ellenkezőleg, akár több napig ábrázolni, hogy ottragadtak a befagyott tó közepén, sátrat állítanak, összebújnak, próbálják az élelmet beosztani, stb.. eközben Gendry napokig bolyong visszafelé, megküzd az elemekkel, stb… így nem lett volna olyan hiteltelen a megmenekülésük. Ezek a logikátlanságok sajna kezdenek a TWD-re hajazni, de nincs mit tenni, ezzel kell beérnünk.
Én sajnálom, sokkal minőségibb írást igényelne ennek az eposznak a végkifejlete… csak gondolom a showrunnerek már inkább az új projektük előkészületeinél járnak fejben, emezt kezdik leszarni, és összecsapni…

CyClotroniC - 2017. 08. 22. 18:05

Csak jelzem, hogy korai kiszivárgás ide vagy oda, de csak most csúszott le a 7×06, kritikát viszont csak holnap kora reggel tudok majd írni, de mindenképpen jön majd, mert annyira felcseszett a Stark lányok karakterív gyilkolása, hogy a Falon túli eseményekre kb alig tudtam figyelni. Bővebben majd ott, de nem is értem, hogy gondolták ezt az Arya/Sansa dolgot az írót, mert egyikőjük részéről se hat természetesnek, ami történik.

Izland legalább szép volt :D

fireblade "pistike" - 2017. 08. 22. 18:16

Talán annyira nem karakteridegen amit a lányok csinálnak..Ne feledd, egyikük se tudta megbeszélni kibeszélni magukból apjuk halálában játszott szerepét..Ők ketten voltak csak ott, és megélést, feldolgozását, nem tudták senkivel megbeszélni.
Mindketten egymást, önmagukat, meg minden mást okolnak..mert kislányok voltak, és így kemény menettel felnőve próbálják megmagyarázni értelmezni akkori érzéseiket, véleményüket.
Arya-nak fogalma sincs hogy Sansa mennyire más lett mint volt..és Sansa se tudja mi mindent állt ki Arya míg idejutott, és Arya mániája (rögeszméje) idővel uralkodni kezdett felette.
Sansa minden nyomorát (ami történt veel) a világra vetíti ki, és szinte elvárja hogy őt ezért mindenki így is kezelje, mert a történtek mintegy feljogosítják őt mindenre.
A két lánynak meg kell találnia a közös hangot, bár igazi testvérek bizalmasok már sosem lesznek..nem hinném hogy egymás ellen fordulnának..hacsak nem valami ármánykodás hazudozás miatt.

CyClotroniC - 2017. 08. 22. 18:31

Az a bajom ezzel, hogy ha elfogadjuk, hogy minden szálon sok idő telik el a helyszínek közti ugrálgatások miatt, akkor Arya és Sansa már hónapok óta együtt van. Meg na, szerintem ha valamiben mindketten sokat fejlődtek az első szezon óta az pont az, hogy jobban tudnak olvasni az emberi lélekben. Meg még sok minden más is, de majd tényleg a heti írásban, mert most elég sok lenne, meg akkor mi maradna arra :)

HankMoody - 2017. 08. 22. 19:13

Zombikérdés (sorry ha hülyeség): Miután megölünk egy zombit, a Mások ismét feléleszthetik azt gond nélkül? Mármint a hulla hulláját :) Vagy ez hogy megy? Könyveket nem olvastam, sorozatban meg nem rémlik, volt-e ilyen jelenet.

Aszusz - 2017. 08. 22. 19:49

Zombiválasz:
A könyvekben teljesen másképp van, mint a sorozatban (és jóval logikusabb is, mint sokminden más).
A könyvekben a zombikat kétféleképpen lehet megölni: tűzzel (és akkor elég, és nincs mit újra feltámasztani), vagy olyan apró darabokra kell vágni, ami már nem funkcionál. Ezen sincs mit feltámasztani. Illetve van még egy szabály: a Mások mágiája a “hús”-ra vonatkozik, vagyis csak olyan halottat tud feléleszteni, amelyiken van még hús. Csontvázat nem (több helyen is elhangzik a könyvben, hogy a “csontok emlékeznek”).

A sorozatban vannak csontváz-zombik, szóval ez a kitétel nem játszik (pl Szellem nem tudna úgy zombit irtani, hogy lerágja róla a húst – Nyár csinál ilyet a könyvben)
A tüzet, bár nem szeretik, nem öli őket azonnal (lásd maci) – de ha elégnek, nyilván nem lehet újraéleszteni. A csontvázak szemmel láthatóan szétestek, amikor megölte Jon a Mást, szóval szerintem azokkal sincs mit csinálni. Az igazi kérdés az, hogy mi van azokkal a zombikkal, akiket obszidiánnal öltek meg (a többség). Lehet, hogy az obszidián miatt ők már nem újrahasználatosak. Könyves info erről nincs, mert ott az obszidián nem öli a zombikat, csak a Másokat.

HankMoody - 2017. 08. 22. 20:14

köszi Aszusz!

Melkon - 2017. 08. 22. 20:26

Mazsola
“– a szupercsapar miért ellenkező irányba fut, mint Gendry?”

Mert akkor mindenkit elkapnak, így elcsalták a holtakat és Gendry el tudott futni. Nekik nem volt esélyük a hullával.

“– Dany miért nem tesz kísérletet a ww-k megtámadására? Ő nem tudja hogy tűzállók…”

Abban a tömegben valószínűleg észre sem vette őket, amikor észrevette meg épp leszedték az egyik sárkányát, onnan már rettegett és csak menekülni akart.

Nekünk kamerán keresztül nyilván látványosak a Mások, de neki mach4-el repkedve biztos hogy nem, amikor leszállt, akkor meg körülötte mindenhol holtak és jó sok tűz volt.

Melkon - 2017. 08. 22. 20:30

CyClotroniC

“ha elfogadjuk, hogy minden szálon sok idő telik el a helyszínek közti ugrálgatások miatt”

A szálak szerintem egymástól függetlenül haladnak, mint a könyvekben. Lehet, hogy te felváltva látsz 2 szálat, de attól még lehet, hogy az egyikben órák, a másikban hónapok telnek el.

Egy ponton persze lesznek nagyobb ugrások a lemaradt szálakban, hogy össze tudjanak érni, de szerintem ezt lehet rugalmasan kezelni.

Persze a hiperhajtóműves holló + sárkány + a GPS-es feláldozhatók már nem magyarázható ezzel…

cathy - 2017. 08. 22. 20:32

scissorsis köszönöm! kábé nekem is a hogyan a problémám a Jon-Dany szállal, nem maga a tény, és ennyi évad után lehetnének rutinosabbak ebben, komolyan a Robb-Talisa vagy Tyrion-Shae kapcsolatban több szexus volt, mint az állítólagos fő szerelmi szálban…

Randal - 2017. 08. 22. 21:10

CyClotroniC:

Én nem látom, hogy gyilkolnák a karakterívüket, éppenséggel pont a karakterüket adják, de színészkedés nélkül, őszintén.

Gyakorlatilag a nagy találkozás okozta öröm után mindkettő ugyanúgy viselkedett a másikkal ahogy elválásuk előtt. Nem kedvelik egymást mert nem értik meg egymást, mert mindkettő egy más világ. Sansa minek tagadja, hogy vágyik az uralkodásra, hisz gyerekkora óta ez a vágya, erre tanították, ahogy Arya pedig harcolni akart mindig is.

Szerintem kettőjük között sose lesz testvéri szeretet, csak Jon mint a központi figura tartja egymás mellett őket. Arya szereti Jont, feltétel nélkül. Sansa kedveli, de ha azt látná, hogy Jon a tettével veszélyezteti az Északi egységet vagy a Starkok hatalmát, akkor fellépne ellene. És lehet, hogy Jon haragudna rá, de megértené, ahogy azt Arya említette a levéllel kapcsolatban is.

Aryanak az lehet a kérdés, hogy Sansa direkt úgy keveri a kártyákat, hogy ő legyen az uralkodó vagy támogatja Jont.

csuszka - 2017. 08. 22. 21:24

cathy

Hol találtál te kiszivárgott történeteket a 8. évadról?!

Amúgy mikor én véletlenül elolvastam a 7. évad kb teljes lespoilerezését (még évad kezdete előtt), baromságnak tartottam. Dany egyből Jonnal szövetkezik? Miért nem égeti le Királyvárat? Euron hogyan fogja el a Homokkígyókat? Jon miért próbál egy holtat elfogni?

Ezekből számos kérdés persze tisztázódott, de jópár nem, ebből is látszik a színvonalesés.

Ami nekem ebben az évadban eddig a legnagyobb csalódást okozta, az mindazonáltal Bran “szála” volt. Szerintem előző évadban kellemes meglepetést okozott története, számos titokra derült fény általa, kiváló ötlet ez az időben visszanézés.

Azonban ebben az évadban eddig semmit se csinált, fogalmunk sincs a szándékairól (pl. miért nem leplezi le Kisujjt), az egyetlen elküldött levélen kívül semmi segítséget nem nyújt a Mások elleni harcban. Pedig én azt vártam, általa bővül majd Másokról való tudásunk, esetleg a harrenhali tornát, az egyik legfontosabb előzmény eseményt is szemügyre vehetjük… de nem. Egyáltalán… már több mint két hete van Deresben, csak a lábát lógázza?

csuszka - 2017. 08. 22. 21:29

CyClotroniC:

Szerintem sincs sok probléma a jeleneteikkel, ez az az Arya és Sansa, akit ismerünk.

Annyit jeleztem egy korábbi kommentben, hogy az első beszélgetés Arya részéről túl volt tolva, túlságosan nagy hülyeségnek éreztem amivel Sansát vádolta… itt inkább arról lehet szó amit korábban mások írtak h Aryát kicsit lebutítják hogy Sansa okosabbnak tűnjön ennek fényében, és megoldja a konfliktust. Előző részben is kicsit ezt éreztem, mikor Arya felvetette h tegyék el láb alól a Jon ellen lázadozókat.

Viszont a tőrös párbeszéd kiváló volt, mindketten önmagukat adták.

csuszka - 2017. 08. 22. 21:29

Abban igazad van, hogy már több mint 1 (vagy 2) hete együtt vannak, megbeszélhették volna ezeket a dolgokat korábban is.

Irgum76 - 2017. 08. 22. 21:30

Melkon:

“A szálak szerintem egymástól függetlenül haladnak, mint a könyvekben. Lehet, hogy te felváltva látsz 2 szálat, de attól még lehet, hogy az egyikben órák, a másikban hónapok telnek el.”

hát ilyen lehet, hogy van viszont itt konkrétan mondja Sansa Kisújnak (tényleg ez már régóta foglalkoztat miért hívják így) hogy azt sem tudja mi van Jonnal már hetek óta nem hallott felőle

Shed - 2017. 08. 22. 21:54

Irgum76:

Nézd meg Westeros térképét. Az Arryn ház székhelye a völgy, és ott van a tengerbe benyúló 5 félsziget. Azok az ujjak. Petyr ott született az egyiken.

Pepemixi - 2017. 08. 22. 22:18

@CyClotroniC: nyaralni mentél? :)
Nem lesz a 7×06-hoz kritika? Tudom, hogy mindenki itt beszéli ki, csak már vártam a Te véleményedet az egészről. Mégiscsak Te írod az elejétől a posztokat (ebben a szezonban legalábbis – a többire nem emlékszem)

Peti1899 - 2017. 08. 22. 22:21

Irgum76
Kisujj(!) neve a származási helyéből ered. Westeros keleti partján van egy, ujjakhoz hasonlító sziklás félsziget csoport. Na Petyr családja onnan származik és ott voltak uralkodók méghozzá, a legkisebb “ujjon”/félszigeten, az összes közül. Plusz ő volt a családjában a legkisebb, és legfiatalabb. Így találta ki rá ezt a nevet, Catlyn bátyja Edmure gúnyolódásképpen.

CyClotroniC - 2017. 08. 22. 22:24

Pepemixi: Holnap az első kritikás slotban jön majd, csak ma este tudtam megnézni.

ringló - 2017. 08. 22. 22:35

Mi van Edmure Tully-val???

Zoli - 2017. 08. 22. 22:51

Én azt várom még, hogy szerepet kap-e az a két kürt, ami meg lett említve a könyvekben. Az egyik Joramund kürtje, ami leomlasztja a Falat, és elméletileg Sam zsákjában lapul. A másik Varjúszemű Euronnál van, és amivel a sárkányokat lehet irányítani. Az egyik embere mikor belefújt, megégett a tüdeje, és valyr írások látszódtak rajta. Ezek vajon előkerülnek a maradék részekben?

Valamint ki lesz majd Azor Ahai? Van egy vad elképzelésem, mely szerint Jamie barátunk lesz az, aki a királyölő cím után megszerzi a királynő ölőt is. Igaz, Cercei nem a felesége, de szereti, és a gyerekével terhes tőle, így ha megöli, a kardja lehet a Fényhozó. A prófécia szerint ez edzi meg a kardját. Nagyot szólna, ha így lenne.

Peti1899 - 2017. 08. 22. 23:02

Zoli
A kürtök biztosan nem lesznek benne, ha benne lennének már utaltak volna rájuk, legalább egy kicsikét.
Az, hogy a 2. v 3. évadban találtak egy kürtöt, a Falon túl Sam-ék, semmit se jelent. Sose volt megerősítve, hogy az Joramund kürtje lenne.. és nem valami random elásott kürt. Plusz Martin kiszállt a sorozatból, szóval ilyen véletlenszerű, misztikus “történetbonyolításokra” nem kell már számítani.

Wyrr - 2017. 08. 22. 23:09

Zoli

Azóta szeretném látni (vagy olvasni, de az úgyse mostanában lesz, ha lesz), hogy leomlik a Fal, mióta először említették a könyvben, hogy Joramund kürtje tud ilyet. De a sorozatban, ha esetleg arra kerül a sor valamikor, a kürt hatását inkább kiváltják a Branen lévő jellel, vagy az Éjkirály új kedvence veti be magát, vagy valami más megoldás lesz. Mert hiába volt tényleg egy kürt évadokkal ezelőtt, a legendát, ami ide kapcsolódik, nem nagyon emlegették.

A sárkánykürtöt most már szintén hiba lenne előrángatni szerintem. Ha Euronnál lenne, réges-rég elő kellett volna hozakodnia vele, vagy a királyválasztáson, vagy legkésőbb Cerseinek.
És túlzás is lenne, hogy hirtelen mindenhol ott van a flottája egy része, minden tervnek keresztbe tesz, és még egy sárkánykürt is lapul nála.

sepörd - 2017. 08. 23. 00:24

na csak elértünk itt is a walking dead (ha már zombik) szintű zs kategóriába, reméljük csak egy rész erejéig tartott. már ott látszott baj van hogy régen a fele csapatot kapásból kinyírták volna a fenébe, itt meg sérthetetlenek voltak. utána jött szépen sorban a többi baromság, darabokra lehet szedni de tényleg. Aryás szál is rendkívül erőltetett valóban, azt vártam mikor röhögi el magát a lány.

clegane - 2017. 08. 23. 09:28

a legkisebb félszigeten van Kisujjszállás.

Nensis - 2017. 08. 23. 09:30

Nem tudom, felvetette-e már valaki, de mi van, ha az Éjkirály az új sárkánya hátán simán átrepüli a Falat. Már Deresben is tél van, hullákat ott is találhatnának felélesztésre, pl. Stanisék csatájának helyén, vagy a fattyak csatájának helyén. Nem hinném, hogy túl sokat törődtek a halottak eltakarításával a csaták után, a halottak pedig egy idő után újratermelik magukat. Így pedig nem is biztos, hogy érdemes azzal a fallal szórakozniuk. :)

Melkon - 2017. 08. 23. 09:38

Nensis:

Egy random animébe ez simán beleférne, de itt nem hiszem hogy ott hagyná a hadseregét, nélkülük nagyon sebezhető.

Alapvetően ez a taktika csak akkor működne, ha eléri azt a szintet, hogy több feltámasztható áldozatot szed, mint ahány hullát veszít. Ami feltételezi, hogy meg kell nyernie minden csatát, mert egy vereség után senkit nem tudna feltámasztani.

És az első csatánál valószínűleg gondban lenne. A fattyak csatája után szerintem elégették a holtakat, hisz Jon ott volt, és ő nem hagyná őket egyben.

cathy - 2017. 08. 23. 09:46

Nem akarom idelinkelni, mert ha igaz akkor robbantom a bombát, de én kamunak érzem :-D Keress rá angolul, úgy fogja kiadni a scripteket, de az oda kommentelők szerint is bullshit-féle, mert a produkció nem is reagált rá (legalábbis még).

Nensis - 2017. 08. 23. 10:00

Melkon:

Ebben lehet igazság, bár Stannis seregének maradéka sanszos, hogy ott maradt a helyszínen, és ebből, ha tényleg átjuknak a Mások, lehet még probléma.

Ha nem is fő seregkészítés céljából, de csak terepfelderítésre én az Éjkirály helyében tuti átrepülnék, és készítenék pár zombit, már csak a helyiek vegzálása céljából is. Ártani nem árt. Leszedni senki nem tud, hisz egy repülő jégsárkányra egyik északi városban sincsenek felkészülve. Sőt, Királyváron kívül sehol sincs ellene fegyver.

Nensis - 2017. 08. 23. 10:01

A Fal mágikus ereje vajon az átrepülés ellen is véd?

Melkon - 2017. 08. 23. 10:11

Nensis:

Hát a legfontosabb tagjukat azért nem biztos, hogy jó ötlet kitenni ekkora kockázatnak. :)

Van azért még 2 sárkány akik ellen 2v1-ben azért nem biztos, hogy nyerne.

Nensis - 2017. 08. 23. 10:21

jégsárkányt le lehet szedni simával? Ellene hat a tűz? Vajon a jégsárkány mit okád? jeget? Azzal tud ártani a valódi sárkánynak? Tök izgalmas kérdések. :)
Én meg egyre inkább haragszom Martinra, hogy mindezekkel nem könyv formájában találkozunk először, a maga teljességében

Melkon - 2017. 08. 23. 10:25

Nensis:

Ez nem derült ki, de miért ne hatna rá?
A jég nem erősebb a tűznél, ugyanannyi tűz + jég találkozásának elvileg az átlag hőmérséklet lesz az eredménye… tehát pl a jég elolvad ha nem -300 fokos. :)

Én azt feltételezem, hogy a tűznek hatnia kell rá. Az persze lehet, hogy a jégsárkány alapból erősebb, de nem hiszem, hogy teljesen immunis lenne, különben elértünk volna a játék végéhez, holtak serege nem is kell, a jégsárkány végiggyalogol Westeroson és vége.

Irgum76 - 2017. 08. 23. 10:52

Köszönöm a válaszokat
és elnézést az elírásért kb 2 osztályos tananyag
fáradt voltam

perszepolisz - 2017. 08. 23. 12:12

Az is felmerül, hogy attól hogy a sárkány már zombi, Targaryen tudja-e csak megülni? Mert ha igen és a NK megüli, akkor nem tudom mi van : D

csuszka - 2017. 08. 23. 12:21

Amúgy se csak Targaryenek képesek megülni a sárkányt, vagy pontosabban fogalmazva nem csak Valyriából “származók”. A Tűz és Jég világa című könyvben le van írva, hogy volt rá példa, hogy Targaryen sárkányt közember ült meg.

perszepolisz - 2017. 08. 23. 12:30

Kösz, akkor megnyugodtam. Nem fogja magáról levetni az NK-t. Még belehalna szegény.

BADam013 - 2017. 08. 23. 12:54

csuszka

Ne feledd, hogy azok “Magocskák” voltak, vagy hogyan is neveztek öket.
A sarkanyköi ejszakai dorbezolasbol szarmazo Targaryen fattyak, akar tobb generaciora is visszamenöleg higult verrel ,de ott volt bennük a T-virus. :)

Amugy mindenki azt talalgatja, hogy az elsö NW parancsnokbol lett a NK, de ott a logikai bukfent, hogy elvileg a mások ellen hozták létre az ejjeli Őrséget nem? :)

Elkezdtem ujraolvasni az első könyvet, azzal a céllal, hogy magam is megtalaljam pl a R+L=J es Tyrion=Targaryen
re utalásokat, ileltve HBO azt mondta, ebben az évadban különösen nagy súlya lesz a próféciáknak.

Lassan kezdek bekattanni, mivel martin minden 2. soranak rejtett utalasa, törtenete van, szoval el fog tartani egy darabig :D

PL Tobho Mott nál elejtik, hogy tanulta a valyrai acel ujrakovacsolasat, mikor Gendrynezöbe megy Eddard.
Köv sorban kiderül, hogy G anyja sarga hajú volt,egyböl utalas Cerceire, Robert 3 fattyáról kapunk részletes leirast, mindegyiköjüket uolyan fekete hajjal abrazoljak mint R.
es ez kb az elsö 300 oldalon.
Hihetetlen, hogy mennyire összeszedetten és rendszerezetten éptette fel Martin, nem csodálom hogy belekeveredett.
Érződik az is, hogy az eredetileg 3 kötetre tervezett ciklust 7re bővitette.
A Varjak minden egyes ujraolvasasa kinszenvedés. Total erdektelen karakterek, es elsuhanok a reszletek felett is, mert annyira nem elvezetes szamomra.
3 könyvben felepitett karakterek sehol, bövitett univerzum, mindenki alakever mindenkinek.

Es sajnos szerintem a sorozat keszitöi nyilatkozataik alapjan beleszaladtak ugyanabba a hibába, mint Martin.
K*rvára unja már az egészet és csak nyűg az egész.
Fejezzük be gyorsan valahogy, es kesz.
NIncs súlya a párbeszédeknek, vizuális orgia az egész,
maradjunk a pont hihető,vagy meg az sem megoldasoknal, hogy össszekössük a sarokpontokat es hello.

Fireblade "pistike" - 2017. 08. 23. 13:03

Hát lehet Martin se fejezi be a könyvet, mert gőze sincs hogyan kéne
vagy megvárja a sorozat végét, és lopkod kicsit :)

babó - 2017. 08. 23. 13:42

Az senkinek nem jut eszébe, hogy Jon tök tudatosan csinálta ezt az északra menést? Pontosan tudta, hogy így a csipet csapat, vele együtt meghal, ha nem segít Dany. És azt is tudta, hogy Dany pillanatnyilag csak a két cuki szeme miatt állt mellé, és nem fontosabb neki az emberek élete, mint a térdhajlongás, mert nem érzi a veszély súlyát. Hát most már igen, (és ennek következtében meg is kapta a térdhajlítást ugyebár), őt bármiről akkor lehet meggyőzni, ha személyesen, érzelmileg bevonódik. Jon maga mondta, két királynőt kell meggyőzni. (Még azt is el tudnám képzelni, hogy ahogy elindultak, küldetett egy segítségkérő üzenetet Davossal, ez mondjuk mentené a tényleg béna időtényezőt.)

Lássuk be, ez Jon munkamódszere: odamegy megtenni, amit kell, kb úgy, hogy semmi esélye, időnként kicsit belehal, de mozgásba lendíti az eseményeket, a vonakodók összeszedik magukat és kihúzzák a szarból. Nem okos, mint Tyrion…inkább hívő
Mondjuk Cerseivel ez nem fog működni, szal lehet aggódni.

a másik Arya: amikor a tőrrel a kezében nekiment Sansának, akkor tulképp a hazudós játékot játszotta, nem? az a szabály, hogy úgy hazudj, hogy a másik elhiggye. Sansa talán el is hitte, de a lényeg az, hogy hazudott.

Jorah tulképp milyen gyerekekről magyarázott Jonnak? csak nem áttételesen Danynek (khmm közös gyerekek) adta a kardot?

Arya tőre direkt olyan, hogy a nyele obszidián és olyan hegyes, hogy azzal a felével is lehet döfni?

Melkon - 2017. 08. 23. 13:48

babó:

Tehát szerinted Jon előre látta, hogy egy tó közepén fognak rekedni és kibírnak ott X napot, mire Dany odaér?

Ne már, ez nagyon gagyi. :)

babó - 2017. 08. 23. 13:59

BADam013

Jon származása sztem már az első kötetben kiderül, ha kicsit krimiolvasóként tekintesz a darabkákra: adott egy harcos lány, akit a bátyja haldokolva, vérben fekve talál meg. mondta valaki, hogy harcolt? A nőknek van egy másik elég jó okuk vérezve meghalni, ez meg a szülés.
Ned összes gyereke a Tullykra hasonlít kivéve Jont, aki kiköpött Stark. Ki volt még az? Hát Lyanna. stb. (egyébként ezért béna beszólás a filmben, bár ott igaz, hogy Jon nem hasonlít Nedre, mert a könyvben pont igen)
Ned mindig, mindenben becsüéletes volt, csak egy fattyú pont becsúszott. na persze.
stb.

sztem a próféciákból lesz, ami nem jön be… túl egyszerű lenne, de azért remélem, hogy Jaime tényleg királynőölő lesz.

babó - 2017. 08. 23. 14:02

Melkon

nem, azt nem (a tó dramaturgiailag kellett, hogy belezuhanhasson a sárkány, haha :(( ). de hogy nagy szarban lesznek és képtelenség visszajutni, azt elég jól tudhatta. és abban sem vagyok biztos, hogy minden áron életben akart maradni (persze igen, de azért nem betoji ilyen tekintetben). Ha Dany csak a hullájukat látja, az is elég meggyőző, hogy teljes erőebedobással foglalkozzon a problémával.

Fireblade "pistike" - 2017. 08. 23. 14:06

babó

Arya tőre pont arra van hogy ő végezzen az albinó Darth Maullal (éjkirály) szerintem ő nyiffantja ki..és meghal Arya is közben..
Sansa csak hozzámegy Kisujjhoz (mert mért ne?)
Jon gerincre dobja Danny-t és happy end..elhussannak a megmaradt két sárkányon..bár szerintem esélyes, hogy mindkettőt beáldozzák valami nagy végső apokaliptikus heorikus csatában..
Cersei-vel Tyrion kell hogy végezzen, hogy Tyrionnal meg Jamie..aztán meghasonul ez miatt, és öngyilkos lesz :)

és még vannak vad ötleteim :)

babó - 2017. 08. 23. 14:13

Fireblade “pistike”

Hát sztem Sansa csak akkor megy hozzá, ha valami “baleset” éri Kisujjt, és agyhalottan fekszik. De inkább nyírják ki. Sztem elhálhatná a házasságát Tyrionnal, mert lássuk be, ő volt az egyetlen normális férje, és bizonyítaná, hogy leszámolt a kislányos szép herceg álmaival :)))

Jont meg Danyt lehet, hogy tényleg beáldozzák, igazából itt rohadtul senkinek nincs igénye semmilyen Targaryenre, ha eltakarítják végre az Éjkirályt.

Sztem Cerseivel Jamie kell hogy végezzen, egyszer túlmegy a tyúk minden határon. És Jaime vele pusztul.

Mantera - 2017. 08. 23. 14:22

Honnan tudjuk, hogy a megölt/feltámasztott sárkány Viserion? Mert a filmből nem derült ki számomra. Drogon nyilván nem, mert azt “lovagolja” Dany, de semmi nem különböztette meg Rhaegaltól, meg Drogontól sem. Tudom, szőrszálhasogatás, de engem zavar :D Nehéz lett volna az egyiket zöldebbre, a másikat sárgábbra “színezni”? Vagy legalább Dany fájdalmasan kinyöghetett volna valami olyasmit, hogy jaj, Viserion :P

Sajnos elég kiszámítható volt többek között a zárójelenet is… Tudom, hogy a vége felé egyre több kiszámítható dolog lesz, de muszáj sablonosnak lenni? Értsd: kinyílik a sárkány szeme és jéé, kék. Én valahogy úgy oldottam volna meg, hogy Dany megint nézelődik a falon (gondolkodik a jövőn, hogy mi legyen, stb.), sárkány repked ide-oda, háttér a téli táj, majd vágás, más szögből ismét téli táj, repked a sárkány, majd kiderül, hogy kék a szeme, kamera lenti képet mutat, ott az Éjkirály meg a többiek. És akkor bazi láncokra sem lett volna szükség :D

Melkon - 2017. 08. 23. 14:24

Mantera:

Nem néztem újra, de valaki azt írta, hogy Dany elkiáltotta magát, hogy “Viseryon”.

Amúgy egyetértek, ha a láncos jelenet kimarad jobb lett volna, akkor legalább oda lehetett volna képzelni egy nem ezer sebből vérző megoldást.

Mantera - 2017. 08. 23. 14:28

Melkon: Köszi. És akkor bocsi a készítőktől, nem érzékeltem, hogy felkiáltott :o :)

babó - 2017. 08. 23. 14:37

ééés senki nem hord sapkát.

Mantera - 2017. 08. 23. 14:46

Ja, sapka :) Meg a medve elsodorja azt az első szerencsétlent, ki is purcan, Thorost meg marcangolja, de az túléli, elég egy kis meleg vassal lefertőtleníteni, és kész. Thoros a sérülése okozta gyengeség miatt fagy meg, nem a medvemarcangolás miatt purcan ki……

Mazsola - 2017. 08. 23. 14:50

babó,

de, az összes vörösingesen volt valami fejfedő, csak a hét szamurájon nem. :)
(ja de, még eleinte Gendryn)

DarkEagle - 2017. 08. 23. 14:51

@CyClotroniC: Nem értem az embereket komolyan. Mitől lett volna már karakteridegen Arya és Sansa viselkedése? Ők az 1. évad 1. része óta ugyan ilyenek. Annyi változott, hogy közben érettebbek lettek. :D Sansa már régen is királynőcske akart lenni, Arya meg menő harcos. Az ami köztük folyt nem karakteridegen hanem karaktererősítő vita. Egyébként egyértelmű, hogy Arya csak tesztelte a nővérét. Nem értem, hogy ez hogy nem esett le elsőre senkinek. Bran ezért adta neki oda a tőrt. Majd pont Sansa lesz az aki csak úgy random sikeresen beléphet Arya szobájába és megtalálja az arcokat, nem? Ne legyünk már ennyire vakok ha kérhetem. Nem akarok senkit megbántani de ez annyira egyértelmű mint a faék. Arya mióta megtudta hogy Kisujj itt van azonnal elkezdett Sansával ügyködni, hogy kiderítse mire készülhet Kisujj. Ha tippelnem kéne a fináléban már kettős játszma lesz és mindent elmond Sansának és közösen nyomják le Kisujjat. Ez kb ugyan annyira 100% mint hogy Dany azért mert 3 sárkánnyal hogy az egyik odavesszen. :D

Egyébként nem tudom, ki, hogy van vele de én pont ezért nézem meg a heti részeket többször is mert elsőre a fan énem nem látja meg amit 2. v 3. nézésre meglátok és megértek. Ugyan így volt Jon kardjával is amit fentebb írt valaki. Elsőre fel se tűnt aztán másodikra már láttam, hogy pislogott a szeme a farkasnak a kardon. Szerintem az nem rendezői hiba hanem Bran leskelődött pl. :D

babó - 2017. 08. 23. 14:51

Mazsola

pardon, vörösingeseket nem figyeltem. nem arra tartják őket ugyebár. :))

CyClotroniC - 2017. 08. 23. 14:59

DarkEagle: Értette szerintem mindenki, hogy teszteli, meg valamennyire a tőr átnyújtása is a bizalom jele, ettől függetlenül Arya nagyon furán tud megnyilvánulni, pont olyan creepy, mint Joffrey vagy Ramsay Sansa számára, csak még nem vette a fáradtságot, hogy erről megtudjon valamit ugye. Hetek/hónapok alatt. Ha nem is ment el az esze, de úgy viselkedik.

Egyébként szerintem mindketten kurva sokat változtak az első szezon óta, gyakorlatilag az első évados két kislány már nem is létezik.

A legkarakteridegenebb dolog amúgy, hogy nem egyértelmű azonnal Sansa-nak hogy Kisujj szívatja őket, amikor többször mondta már, hogy Petyr-ben nem lehet megbízni. Ennél jóval okosabb.

babó - 2017. 08. 23. 15:03

Az megvan, egyébként, hogy gyakorlatilag az összes nagy ház egyenes ágon kihalt, kivéve a Lannistereket (de kétséges, hogy onnan megmarad-e valaki) + Jonon keresztül a Targaryenek (még). Starkoknál csak lányok/nagynéni ági fiú, déliek kiütve, Greyjoyoknál kétlem, hogy Euron túlélné a végjátékot, stb.

Azt tippelném, hogy zárásként az egész rendszer összeomlik, amellett is, hogy legyőzik az Éjkirályt. A vastrónt elolvasztják, lefagyasztják, harangot öntenek belőle. (tündék elhajóznak nyugatra, mágia kivonul a világból, eljő az ember kora. oh, wait…)

Irgum76 - 2017. 08. 23. 15:15

én azt nem értem ezt a “királynő ölőt” ki a franc találta ki és mért vette át mindenki???
Jaime szereti Cersei akármilyen is, akárkije is
egy gyereket képes volt megpróbálni megölni a titkuk miatt
most meg már vígan felvállalják beteg kapcsolatuk
és elvileg Cersei most várja közös gyermeküket
ezek után mi tökért nyírná ki Jaime Cerseit???

CyClotroniC - 2017. 08. 23. 15:17

Irgum76: Mert így lenne tragikus és királydrámás. Cersei még messze nem szolgáltatott rá okot, de még bőven lesz rá lehetősége az utolsó évadban, nem? Illetve talán azért népszerű még ez a verzió, mert tényleg semmilyen más halál nem lenne ennyire hatásos, mint ez.

babó - 2017. 08. 23. 15:19

Irgum76

Cersei utolsó cselekedete az lesz, hogy átbassza Jaimet, de nagyon. Gyereket is csak azért csinált vele, mert ennél közelebb nem jut ahhoz, hogy saját magától legyen, akkora az egója.

CyClotroniC - 2017. 08. 23. 15:28

Vagy épp Tyriont védi meg tőle, az lenne talán a csúcs.

Thunder - 2017. 08. 23. 15:30

@Mantera: ‘Tudom, hogy a vége felé egyre több kiszámítható dolog lesz, de muszáj sablonosnak lenni?’

en ennek pontosan az ellenkezojet gondolom, sztem egyáltalán nem kiszámítható a történetvezetés. Két körrel ezelőtt ki gondolt volna egy ilyen fordulatra, hogy Dany menti meg a piszkos 12-t a fal mögött sárkányokkal, amiből egy végül átigazol jégkirályhoz? Vagy, hogy le fognak ülni az évadzáróban Cerseivel?? Sablonos sztem az lett volna, hogy ha Dany szep sorban meghodolasra kesztetne Westerost, lepesenket elore haladva, vegul eszakra erve egy epic csatban legyozne a white walker sereget …

Vki emlitette korabban, hogy mennyire leguresek a parbeszedek. Nos, ha csak az elmult reszben Dany-Tyrion vagy foleg az eszaki kulonitmeny tagjai kozotti reszekre gondolok, sztem nagyon rendben voltak.

Tény, hogy vannak sutára sikeredett megvalosítasok a sorozatban szep szammal, de végre nem szerteágazik folyamatosan a történet, számtalan teljesen lényegtelen mellékszállal, hanem végre konvergál.

cathy - 2017. 08. 23. 15:40

Nekem egyértelmű, hogy Aryán kívül Sansa is átlát Kisujjon, nézzétek meg még egyszer a kettősük jelenetét. Mmint Sansa-Petyr. Nem lepődnék meg ha Sansa is rájött volna mindarra, amire Arya csak a saját módján, bár én se nézném ki belőle, pedig nagyot ütne és fogadnék is rá, hogy így van azért akar Deresben maradni.

cathy - 2017. 08. 23. 15:43

“Gyereket is csak azért csinált vele, mert ennél közelebb nem jut ahhoz, hogy saját magától legyen, akkora az egója.”

Topkomment :-D

Csak_Szolok - 2017. 08. 23. 15:47

Apropó, valaki látja Arya-ban a “NŐT”?, bármelyik nem válaszolhat, mert én nem igazán, max semleges nemű, de hogy semmi nőiesség nincs benne, az tutifix:)

cathy - 2017. 08. 23. 15:55

Csak_Szolok: Szerintem van benne, de a karakteréhez nem oszt nem szoroz, én többször is kifejtettem, hogy ő az a fajta karakter, akihez kábé senkit nem tudok elképzelni, de nem azért mert csúnya. Maisie kifejezetten szép lány, de talpig bőrben nyilván ez annyira nem jön ki mint Sophie Turnernék, tök különbözőek, de ez nem is baj. Mármint én unom az olyan filmeket, amelyikben végigharcol egy csaj órákat és ugyanolyan szép, mintha most lépett volna ki a sminkes keze alól. Jeanne D’Arc se volt szép de nem is e miatt maradt meg a sztori a köztudatban, Sissi se volt annyira szép, mint Romy Schneider, szóval én nem bánom, hogy van egy sorozat, amiben felvállalva nem a feltűnő szépségek mentén határozunk meg egy jó női karaktert.

cathy - 2017. 08. 23. 15:58

A könyvbéli Aryának teszem hozzá kb úgy kéne kinéznie, mint Talisának (Oona Chaplin) aka horseface, black hair :-D

babó - 2017. 08. 23. 16:04

Csak_Szolok

ez lényeg: attól, hogy történetesen nő, lehet aszexuális a karaktere. A GOT pont azért jó, mert nagyon széles spektrumon mozog a karakterek személyisége. Aryánál ez egyszerűen nem fontos, sosem volt az és nem is lesz. Vannak ilyen emberek (férfiak, nők), és jó, hogy ez itt is megjelenik.

csuszka - 2017. 08. 23. 16:20

BADam013

Martinnál épp hogy nincs meg ez a “fejezzük be gyorsan azt kész”, ezért várunk már 6 éve a Tél szeleire.

De az könnyen lehet hogy már neki is csak fölös pluszsúly a hátán ez a sorozat: szívesen belekezdene valami másba, de a rajongók tömege befejezésre biztatja. Úgy érzik, ez élete fő munkája….

Ám nem szeretné úgy hipp-hopp befejezni, mert neki egyszerűen nem ilyen a stílusa. Inkább éveket szenved vele, miközben lehet titkon belekezd valami másba is.

Amúgy a Varjak nekem személy szerint tetszett, a politika része (Cersei, Sansa) nagyon a helyén volt, és szerintem a behozott új szálak (Dorne, Vas-szigetek) is figyelemfelkeltőek voltak.

Azt el kell ismernem hogy Brienne fejezetek 90%-át, Jaime-ét 30%-ban kivehették volna, és a történet sokkal kevésbé volt fordulatos, mint az előző könyvekben.

Egyszóval unalmasabb volt, de a hangulat megmaradt, a karakterek továbbra is jól voltak felépítve.

Csak jöhetne már a folytatás…

babó - 2017. 08. 23. 16:21

Csak_Szolok

vaaaagy ez két külön dimenzió, ami néha egyfelé tart, néha nem. ott van Brienne, aki lovag akar lenni, de mindemellett megmaradt a nőiessége, ha nem is feltétlenül a kinézetében vagy viselkedésében, de határozottan van szexualitása, (bár nem éli ki): ő is tart vonzónak pasikat, és őt is imádják ugye a távolból.

Most próbálok keresni férfi karaktert is, akinek ez nem fontos, és nem azért mert eunuch, de nem jut eszembe. Bran? pl.

gyilkológép meg lehetne úgy is, hogy a nőiességét használja csaliként, de ez egyszerűen nem az ő útja.

Thunder - 2017. 08. 23. 16:23
hiuz - 2017. 08. 23. 20:33

Irgum76

A jóslat szerint Cerseit az öccse öli meg, ezért fosik annyira Tyriontól. Azt viszont elfelejti, hogy van egy másik öccse is…
Az indok sztem ugyanaz lesz, mint a királyölő cím elnyerésénél volt. Cersei bekattan, és Jaime a jobbik énjére hallgat.
(könyvben jobban átjön, ott Cersei full paranoia a jóslat miatt, mindenben/mögött/hol Tyriont látja, és közben Jaimetől is eltávolodik, legalábbis utóbbinak nem igazán tetszik, hogy a nővérkéje az egyik testőrével is kefél)

Zoli - 2017. 08. 23. 20:39

Igum76:
I. Aerys lovagi tornáján a Lannister család is részt vett. Ekkor Cersei és barátnője Melara elmentek egy jósnőhöz, akit csak Maggy a Béka néven emleget. A nő jóslatai:

-Cerseit nem adják hozzá a herceghez (Rhaegar Targaryenhez), hanem a királyhoz.
-Cersei királynő lesz, addig a napig ameddig nem jön egy fiatalabb és szebb nő, aki legyőzi és elveszi mindenét.
-A királynak 16 gyermeke lesz, míg neki 3. Azonban Cersei tovább fog élni mint saját gyermekei, ő maga pedig a valonqar (ősi valyriai szó; jelentése: öcs, fiatalabb testvér)keze által meghal.

Bár van egy olyan teória, mely szerint nem Tyrionról vagy Jamieről van szó, hanem annak az öccséről, fiatalabb testvéréről, aki szebb és fiatalabb Cerseitől, azaz így lehet a gyilkos Havas Jon is(mivel unokaöccse Danynek).

Bár nekem szimpatikusabb lenne, ha Jamie ölné meg Cerseit, mert így meg az Azor Ahai-os prófécia válhatna valóra.

DarkEagle - 2017. 08. 23. 21:10

Igen Arya creepy Sansa szemszögéből nézve de igazából Sansa se kevésbé az. Hiszen úgy jár kel mintha ő lenne Cersei és Kisujj szerelemgyereke. :D A mostani természetük javarészt az elszenvedett dolgok miatt lett ilyet. Aryánál ez hatványozottabb hiszen belenevelték kb hogy ilyen zárkózott legyen. Viszont ettől még ugyan úgy megmondja a véleményét ahogy a sorozat elején tette. De ahogy már fentebb is írtam. Számomra egyértelmű, hogy szövetkeznek Kisujj ellen csak ezt a nézőnek nem adták még a tudtára hogy sokkal nagyobbat üssön mikor ez kiderül. Most őszintén ha ezt már most is tudnánk akkor mi lenne benne az izgalmas? :D

Irgum76 - 2017. 08. 23. 21:50

ja így már érthető köszi mindenkinek

nekem valahogy csak az maradt meg, hogy mind három gyereke meg fog halni még az ő halála előtt

(bár amennyi fattyú van ebben a sorozatban előbukkanhat még egy Lannister valamelyik bokorból)

a másik meg, hogy most elvileg (nála sosem tudhassa az ember) ismét várandós
akkor még szülés előtt kampec lesz neki?
az meg már tényleg durva lenne ha Jamie a saját gyerekével a hasában nyírná ki

Irgum76 - 2017. 08. 23. 22:10

vagy még azon morfondírozok ha két testvérnek gyereke születik az nem csak a fiuk-lányuk de a testvérük is?
és akkor lehet, hogy a szülésbe hal bele?

hiuz - 2017. 08. 23. 23:06

A jóslat miatt lehet elvetél és nem lépi túl a 3 gyerekes limitet. Bár akkor az egész mostani cécó értelmetlen. Viszont ezektől a forgatókönyvíróktól minden baromság kitelik.

Wyrr - 2017. 08. 23. 23:10

De már eleve túllépte a három gyerekes határt. Legalábbis az első évadban azt állította Bran betegágyánál, hogy szült egy fekete hajú fiút Robertnek, de a baba alig pár órát élt.

Katey - 2017. 08. 24. 02:41

Most újra néztem és tényleg semmiből sem derül ki, hogy Viserion murdál el. Dany nem kiált fel, semmi ilyesmi nem történik.

bettygirl - 2017. 08. 24. 14:01

És azt hallottátok, hogy van egy olyan teória, miszerint Gendry az a fekete hajó gyermek, akit Robertnek szült Cersei?

bettygirl - 2017. 08. 24. 14:02

*hajú

Wyrr - 2017. 08. 24. 14:39

bettygirl

Az egy nagyon régi teória. Pont azért került elő, mert a sorozatba behozták ezt a “halott kisbaba Roberttől” sztorit. (A könyvben Cersei kihangsúlyozza, hogy sose szült gyereket Robertnek, nem is akart volna.)

A könyvből kiindulva abszolút semmi értelme a teóriának.

Ha pedig elvonatkoztatunk tőle – hiszen nagyon sok az eltérés regény és sorozat között -, még akkor is igen-igen gyenge lábakon áll a dolog.
Kezdve onnan, hogy Cersei a sztori szerint alig akarta elengedni a halott gyereket – tehát viszonylag hosszan nála volt. És nemcsak ő látta, hogy a baba halott, hanem Robert is, meg nyilván még a fél udvar, Pycelle, Jon Arryn, Jaime stb.
Ha valaki el akarta volna tüntetni, miért nem végleges megoldást választott? Mire játszott volna egy kovácslegénynek nevelt fiúval?
(A könyvbeli Aegont – vagy “Aegont” legalább királynak nevelik, hogy épkézláb trónkövetelő legyen belőle. Gendry ilyen szempontból használhatatlan, csak Joffreyék származását kérdőjelezné meg.)
És mi értelme lett volna pont ezt a gyereket elvinni, ha aztán Joffreyt és a tesóit nem?
Arról se lehet szó, hogy a Lannisterek intéztek ilyesmit, mert minek? Cerseit ráadásul egyértelműen összetörte az eset, ő nem tette volna, Jaime se, ugyanezért, Tyrion és Tywin szintén kizárva.

Sawyer - 2017. 08. 24. 17:33

@Aszusz

Ja, így már logikus. Vagyis ezek szerint a könyvben igen, a sorozatban nem.

DarkEagle - 2017. 08. 24. 17:43

Szerintem azt a gyereket Cersei ölte meg. Én simán kinézem belőle, hogy nem akart Roberttől gyereket ezért inkább megmérgezte vagy megfojtotta. Úgysem ellenőrizné le senki hiszen ki gondolná róla hogy képes ilyenre. Jon Arrynt is simán kinyírta és eszébe nem jutott senkinek hogy ő volt. Na meg ugye akkor már tuti kavart a tesókájával szerintem és nem akarta hogy Robertnek legyen örököse mert akkor nem az ő fiacskái kapják a trónt. :D

Bertrand - 2017. 08. 24. 18:32

Jon Arryn-t nem Cersei ölte meg, hanem Lysa Arryn Kisujj kérésére

Northberg - 2017. 08. 24. 18:34

Jon Arrynt nem a felesége, Catelyn húga ölte meg Kisujjal szövetkezve? Azt hiszem a 4. évadban volt szó róla, amikor Petyr és Sansa ott tartózkodtak a Sasfészekben.

DarkEagle - 2017. 08. 24. 19:27

Ja igen tényleg ez igaz. Ez totál kimaradt.

csuszka - 2017. 08. 26. 08:19

Thunder

Igen, a kiszámíthatóságot nem róhatjuk fel úgy ennek az évadnak, mint az előzőnek.

Több meglepő fordulat történt, melyek viszont többnyire érthetetlenek voltak:
1. Euron legyőzi Yara flottáját: ez teljességgel hihető, de hogyhogy nem vette észre egy hajó se a sötétben Euron flottáját. Ez elvileg a Vasflotta, tapasztalt harcosokkal és tengerészekkel a fedélzeten, elég hihetetlen, hogy erre ne legyenek felkészülve
2. Dany miért nem változtatja meg a tervét, miután Ellariáékat elfogták? Oké, nem tudják, ki halt meg és ki maradt életben, de ha ejtettek egy fontosabb fogolyt, azt kivallathatják és akk elmondhatja az eredeti terveket. Főleg h dorne-i és Tyrell seregekkel tervezte elfoglalni Királyvárat, simán elfogadta h Dorne kiesett csak mert megölték az egyébként is teljességgel jogtalan uralkodóit.
3. Dany hogy tudta letámadni Jaime-t valahol Westeros közepe tájékán? Kb. az összes hajóját felégették, 15-20 hajóval meg rengeteg idő lenne áthozni a 100 000 dothrakit, addig Euron simán lecsaphatna rájuk.
4. Mi értelme van elmenni erre az öngyilkos küldetésre? Bran csak annyit mondott Jonnak h az Éjkirály serege közeledik a Keleti Őrség felé. Ez nem emberi hadsereg, honnan feltételezi h egyáltalán vannak felderítői, akiket leszedhet? És Cersei Qyburn révén biztos tudomást szerzett a Másokról.
5. Dany miért segített azonnal mikor megjött a levél? Legutóbb még baromságnak tartotta az egészet, most meg kb azonnan odarepül Drogon hátán? Komolyan mi lett volna ha kamu a levél?

Voltak persze fordulatok, melyek elnyerték a tetszésemet, leginkább Kaszter-hegy kiürítése és Égikert letámadása a Lannisterek által. Viszont a nagy meglepetések többsége nem volt jól előkészítve és megmagyarázva.

karamata - 2017. 08. 26. 08:43

Kérdés: a rideghoni események után az óriás hogy jutott el Feketevárba? Úszott talán?

hiuz - 2017. 08. 26. 13:36

csuszka

1.
a, teleportálás történt és egyszer csak ott voltak
b, be volt baszva a teljes legénység
c, (a társaiknak) álcázták magukat
d, az előzőek együtt

2. mert hülye, a kígyók meg még hülyébbek; Dorne védekezésben kiváló(a terepviszonyoknak hála), de a támadás nem az ő terepük, a herceg tudta ezt, azért is viselkedett úgy, ahogy(a könyvben nagyon szépen elmagyarázza a miérteket, és ott a kígyók fel is fogják azt)

3. teleport

4. mert Cersei addig nem hiszi el, hogy léteznek ilyen dögök, amíg nem visznek az orra elő egyet; a szemének talán már hinni fog, de Q biztos meggyőzi

5. mert nem akarta, hogy az általa vágyott Hókolbász megfagyjon

Összegezve: a nyersanyag elfogyása után fölösleges logikát keresni a sorozatban. Dőlj hátra és élvezd.
Aztán az öreg majd csak kiszenvedi a maradékot egyszer…

Liu - 2017. 08. 28. 04:57

Finálè “spoilers”

Az azèrt durva, hogy a fèl ève leakelt forgatókönyv így bejött..
Furcsa, keserèdes èrzèseim vannak a rèsszel, sőt, az èvaddal kapcsolatban.
Menő ugyanakkor elkapkodott ès kissè fan- service kb. minden idèn.

wizard1986 - 2017. 08. 28. 07:14

Fináléhoz: vártam ugyan Joramon kürtjét, de ez így is teljesen jó volt :)

Shed - 2017. 08. 28. 07:45

Megnéztem a finálét, elég vicces volt hogy Cersei még a zombiról is tudott és előkészítette Euront a színjátékra. Ha ennyi esze lett volna az előző 6 évadban, mint ahova felhozták az utolsóban, akkor a Lannisterek nem itt tartanának…

A tűzszünetet még mindig nem értem. Nem is fogom megérteni sosem. Feláll a teljes seregem, 1 nap alatt meglenne a győzelem, a Mások miatt úgyis beállnának mögém, erre ez a baromság.Ja és persze az árulás, ami annyira nyilvánvaló volt.

Sok minden tetszett benne, Petyr végjátéka is jó volt, kicsit túltaktikázta magát.
És persze azért nem szabad számokkal dobálózni, mert nagyon gyorsan visszaüt.

Előző rész: Észak talán 10,000 katonát képes kiállítani Jon szerint. Az azt jelenti hogy összesen talán 200,000 ember élhet egész Északon ami lényegében Westeros fele.

Királyvár, mint város: 1 millió lakos. Ühüm. Párizs volt a 16ik században 200,000 fős világváros, mint a kultúra és a hatalom egyik központja. Meg kíváncsi lennék hogy 1 millió ember mit csinál ott egy helyen.

A vége nem tetszett, bár az előző részből ugye következett mi fog történni. Bár nem értettem hogy most jeget vagy jegestüzet fújt, vagy mit a sárkány.
Meg azt sem ,hogy a sárkány nélkül hogy akart átjutni a Falon. Így viszont ki és hogy fogja megállítani a Másokat azt nem tudom.

Meg a végén ahogy Tyrion figyel. Ide a bökőt hogy szerelmes Danybe. Vagy Cersei gyereke miatt állt át a családja mellé.

wizard1986 - 2017. 08. 28. 08:18

Na egy kicsit részletesebben is, ha még nem láttad az utolsó részt, NE olvass tovább.
——————————————–

1.) Remek volt a Deresi szál, ez a vergődés amit Kisujj előadott, igazán hozzá illett. Hiányoltam viszont az ítélet kimondását. Vagy csak lemaradtam?

2.) Kicsit elnyújtottnak éreztem a Királyvári részeket, de végülis csak kihoztak egy fan service szálat Jamie távozásával. Egyik kedvenc karakterem, szóval magam ellen beszélek, de mégis. Jobb lett volna látni, mit alkot Királyvárban. Na meg mi lesz így Bronnal?

3.) Az Éjkirály és a zombisereg lassúságát, északon maradását számomra teljesen jól megmagyarázták ezzel a lépéssel, kellett egy eszköz, ami lerombolja a falat. Igaz én a kürtöt vártam, szóval megértettem a késlekedést az egész eddig sztori során, úgy gondolom 1 évad is elég lesz a hentelésre. Egyszerűen élveztem az utat idáig :) A falrombolás látványa pedig hihetetlen jó lett.

4.) Vajon miért az Aegon Targaryen név? Könyvolvasók véleménye érdekelne, ez a névválasztás számomra keserédes. Sajnos komoly esélyt, valami fontos szerepet vártam (vagyis reméltem) a könyvbeli Aegonnak, ezzel számomra azt a szálat teljesen elvarrták. Persze RT és LS házasság kiderülése után esélye se lett volna a trónra, és nem is oda vártam, de mégiscsak Targaryen.

5.) Nem tudom szó nélkül hagyni, hogy Bran már megint milyen időpontban kukkol :D Hihetetlen.

6.) Kíváncsi vagyok, hogyha Bran vagy Sam megosztja a friss tudást Jonnal (egyelőre még ez a név marad meg számomra), akkor milyen fordulatot várhatunk. A Tarly égetést se felejtsük, sok jót nem remélek a sztori végére.

+1
Daenerys: Nem lehet gyerekem.
Jon: Kihívás elfogadva.

cathy - 2017. 08. 28. 08:28

SPOIER 7X07

Nekem ez most jobban tetszett, bár mindent sokkal súlyosabbnak gondoltam (Dany-Cersei, Tyiron-Cersei). De a zombibemutatás király volt! És tuti Jon ötlete volt, hogy valameddig rohanjon Cersei felé :-D Azt is imádtam, ahogyan Dany Cersei-re néz “véged lesz nemsoká, csak türtőztetem magam a zombik miatt”

Jon-Dany szex, származás-sztori (ami nagyon szééép) ahogy várható volt, remélem most a fangril-fanboy alakulat egy évig befogja :-D Amúgy tényleg szépek együtt, meg nagyon a levegőben volt, de azért boldog vég a trónon? Hold my beer, de ne legyen igazam, mert jó nézni az ilyen pozitív történéseket. Mondjuk Tyrionért meghasadt a szívem, ezek szerint ő is a Dany klub tagja, nkem ez eddig nem volt ennyire egyértelmű :-(

Éééééés akkor badamtsss Stark Sisters Co.!!! Annyira tudtam és annyira imádtam!!!!!! That’s my girls :3
Aiden Gillen azért hiányozni fog! :-P

Dober - 2017. 08. 28. 08:56

Igazából már nagyjából be is lehetne fejezni a sorozatot. Minden szál sínen van, nagyjából kitalálható a sorozat vége. Innentől már valóban csak fanservice, mint amilyen ez az évad volt.

winnie - 2017. 08. 28. 09:20

“gazából már nagyjából be is lehetne fejezni a sorozatot. ”

gondolom, aki akarta, az már befejezte, vagy befejezi. aki meg akarja, az tovább nézi. ezért is remek ez a műfaj. (mert ugye továbbra is érvényes a gigabölcsesség, hogy a sorozatokat a nézőnek kell befejeznie, nem pedig várni arra, hogy a csatorna tegye meg, mert az…, szóval nem túl racionális:)

Ayrons - 2017. 08. 28. 09:37

wizard1986: A könyvbeli Aegon egy fakeTarg. Dany kap egy jóslatot ,hogy jönni fog egy komédiás sárkánya akiben nem bízhat. Vélhetőleg Aegon a könyvben sárkány martalék lesz,mert a sárkány szépen elégeti midőn nem Targ. És a jó Doran Martell is vele bukik,mert vélhetőleg Dany helyett Aegon mellé áll ami érthető a fia halála után( fail sárkányidomítás).
Az a gond ,hogy olyan régóta írja a könyveket ,hogy a rajongók már a felét kitalálták.Ezt Martin amúgy el is ismerte egyszer. Pont ezért gyűlöli a netet.

RÉsz: Jó kis rész volt. Bár vannak bakik: Jon neve. Úgy látszik Rhaegar minden fiát Aegonnak hívta.
Obszidián eddig nem törte meg a zombikba lévő mágiát.
Látszik ,hogy a készítők is belezavarodnak dolgokba , csóri Martin nem hiába nem halad ő még jobban bele van veszve.
Csalódás: Rhaeger kinézete…Visike 2.0. Bran ezt hogy nem látta eddig ?

Arya és Sansa elmesélhették volna a tervüket. Ezt hiányoltam.

Jó: Az egész Királyvári találka. Cersei terve tetszett. Euron szerintem a zombi nélkül is lelépett volna. Jaimere kiváncsi leszek Északon.
Tyrion-Cersei zseniális volt.
Kisujj veszte kellően szánalmas volt hehehe.
És hát a Mások ütöttek rendesen.

majsz - 2017. 08. 28. 09:52

Kis akciót vártam volna 80 percbe, de így sem lett rossz.
A Night King hogy akart átmenni a falon? Biztosra nem vehette hogy lesz sárkánya, nem?
Cersei honnan tudott a zombiról, hogy Euront így beszervezte?
@wizard1986 “Daenerys: Nem lehet gyerekem.
Jon: Kihívás elfogadva.” Bár megeshet fogyi lesz.

Rhaegert lehet ugyanaz játszotta mint Viseryst? :)

Kisujj még mondani akart valamit? Nem lehet volt valami amit indokkal titkolt, a csajok meg viszonylag gyorsan eltették, hátha visszaüt valami az utolsó évadban.

Egy pillanatra azt hittem Jaimet offolják, az olyan Martini lett volna.

ikelemen5 - 2017. 08. 28. 10:11

Hiteltelen lett volna Jamiet “offolnia” Cerseinek, miután Tyriont sem végeztette ki.

majsz - 2017. 08. 28. 10:27

@ikelemen5 Tyrion megtartása kellett, hogy elhitesse hogy velük van, ha megöleti tudják hogy hazudik, nem?

Csilla0422 - 2017. 08. 28. 10:51

Jon Snow büszkén viselheti a “Nekem van a legjobb nagynéném” feliratú pólót.

De nem hiányzott ez a páros…
Mivel a Tűz és Jég dala – én Dany – Robb párosban több fantáziát láttam volna, mit ebben.

Night King viszont egyre érdekesebb lesz, róla szívesen többet is megtudnék.

Szóval a jég sárkány kék tűzet produkál.

Bran meg :D

Enci - 2017. 08. 28. 10:52

Hááááááát….

Nekem nagyon vegyes.
Olvastam anno a cikket, szóval nem voltak váratlan dolgok. De mégis… Fejben jobbnak tűnt.

Kisujj kivégzése – nagyobb felhajtással képzeltem, de azzal, hogy a völgy urai ott voltak, jót húztak az írók.

Jon-Daenerys – kövezzetek meg érte, de számomra ez egy nagyon abszurd páros. Én úgy képzeltem, hogy Ygritt után Jonnak nem kell senki, vagy ha igen, az is vörös lenne, mondjuk Sansa. De azt sem venné be a gyomrom. Ez a családon belüli nemi élet nekem sok(k).

A jégsárkány Viserion – jajj. Nem oszlott az a szerencsétlen olyan régóta, hogy már szakadozottnak kell lennie a szárnyainak. Ez így nagyon… Ratyi. MEg a kérdést én is feltenném: ez most mit köp? Jégsugarat lézeres erősséggel? Vagy tüzet, csak épp olyan tisztán, hogy nincs szennyeződése, és kék a lángja? És ha jeget lő, akkor nem plusz réteget kellett volna fújnia a kínai nagy iglufalra? Áhh… Nekem ez így egy kicsit erőltetett.

Főleg azért, mert e nélkül is átmehettek volna. Nem emlékszem, hogy melyik részben mondja azt a régi 3szemű holló, hogy mivel Brent megfogta az éjkirály a látomásban, így rajta van a jel, és akár hol is legyen, ezzel mindig elvezeti a Buksit magához. Akkor? Nem megoldották volna a történést?
De ha másik oldalról közelítjük a dolgot – ha a falban mágia van a holtak ellen, akkor hogy tudta csak úgy leköpni egy zombisárkány a földig?

Sok sok logikai bukfenc. Talán el kellene engednem mindezek megértésének a projektjét. Mindenkinek könnyebb lenne…

De azért tetszett :) Jó rész volt :)

hiuz - 2017. 08. 28. 10:53

wizard1986: a sorozat szereti összeturmixolni a könyvbeli karaktereket. Ezt a 4. évadig jól csinálták(pl Bronnak így jóval több szerep jutott), utána már vegyes a kép. A könyvbeli Aegon vélhetően egy Blackfyre leszármazott, szal sárkányvér van benne, de valszeg szembe fog kerülni Danyvel a trón miatt.(bár az vicces, hogy a kölyök már Westeroson van és már várat is foglalt el, míg Danyt még épp készülnek az özvegyek közé cipelni)

Acheron - 2017. 08. 28. 10:58

Valaki tisztázza már nekem, mert már totál belekavarodtam, hogy most akkor Dany, és Jon milyen rokonsági viszonyban állnak? :D

Szegény Jorah. Tényleg ő a legtragikusabb hős az egész sorozatban. Forever friendzone. “Repülj inkább a sárkánnyal” :D
(Ezek szerint Tyrion is belezúgott? Mondjuk nem csoda.)

Hanyadik Aegon Targaryen? A vak öreg is az volt a Falon, nem?

Ki várta egy pillanatra, hogy beteljesül a Cleganebowl?

A Night King szerintem hasonló képességekkel bír mint Bran, ezért volt tervben a sárkány gyilok-feltámaszt-fallerombolósdi + a lassú menetelés is ezzel megvan magyarázva.

Ez a befejezés nagyon is korrekt volt. Emlékeztet a Trónok Harcára, mert esküszöm, jobban élvezem a párbeszédeket, az intrikákat, mint a nagy zombisereg kaszabolást az előző részből. Zsír volt, atyaég, most várhatunk megint egy csomót. :-(

ikelemen5 - 2017. 08. 28. 10:59

Acheron, Dany Jon nagynénje, az apjának a testvére.

Acheron - 2017. 08. 28. 11:06

@ikelemen5: Hát, ha ilyen nagynéném lenne…khm. (ツ)

darren - 2017. 08. 28. 11:14

@Acheron

a “vak öreg” Aemon Targaryen volt :)

Acheron - 2017. 08. 28. 11:34

@darren: Ooopsz, tényleg. Köszi. :-)

goettin - 2017. 08. 28. 11:46

Aemon mester volt az, nem Aegon…

goettin - 2017. 08. 28. 11:49

Én Brienne egy mondatos szösszenetét javasolnám a hét idézetének. Az ő szájából nagyon tetszett… Jaime is nézett egy nagyot…

Jesustomer - 2017. 08. 28. 12:37

Rhaegar volt Lyannával akitől született Jon? Ezt hogyan? Rhaegar volt Dany tesója nem?
De Ned akkor még nagyon fiatal volt, kb annyi idős mint most Dany szóval ez így elég kapufa.
És akkor most hol van Rhaegar?
Teljesen elvesztettem a fonalat..
Viszont nagyon jó rész volt, bár nem értem a hosszabb időt, simán lehetett volna 2 külön rész.

macman5562 - 2017. 08. 28. 12:49

@Jesustomer

Rheagar volt Dany legidősebb testvére, akit Robert megölt a lázadás idején

LP - 2017. 08. 28. 12:56

@Jesustomer
Rhaegart Robert Baratheon ölte meg, az apját, a mad kinget pedig Jaime

@Shed
akárcsak Brannek, a Night Kingnek is van greensightja, tudta, mi fog történni, ezzel (is) magyarázható, hogy miért várt órákat mielőtt megtámadta volna Jonékat a tó közepén

Jesustomer - 2017. 08. 28. 13:04

Aha értem. Köszönöm :D

Tronoklolja - 2017. 08. 28. 13:07

Ember nem érti, hogy Rhaegarnak miért lett az első fia Elliatól is a Aegon majd hamarosan a második Lyannatól is Aegon, valami oltári példátlan böszmeség.

Jesustomer - 2017. 08. 28. 13:09

Szóval az első aegon él még valahol? Vagy az is meghalt?

hiuz - 2017. 08. 28. 13:23

Az első Aegont elvileg a Hegy a falhoz kente, és az anyját is kinyírta, ezért volt a dárdás idióta olyan zabos.

A készítők kicsit mellényúltak ezzel a névvel sztem.(valszeg a karakterösszeolvasztás az oka)

cathy - 2017. 08. 28. 13:35

“Jon-Daenerys – kövezzetek meg érte, de számomra ez egy nagyon abszurd páros. Én úgy képzeltem, hogy Ygritt után Jonnak nem kell senki, vagy ha igen, az is vörös lenne, mondjuk Sansa. De azt sem venné be a gyomrom. Ez a családon belüli nemi élet nekem sok(k)”

Én is így vagyok vele, de az javít a helyzeten, hogy még nem tudják, szerintem ha Bran felvilágosítja lesz itt hirig. De nem részletezem, mert kinyírnak a rajongóik… :-P

wizard1986 - 2017. 08. 28. 13:35

“@Ayrons: A könyvbeli Aegon egy fakeTarg.”
Na erre a lehetőségre nem gondoltam. Meggyőztek, hogy Rhaegar és Elia fia. Ehhez képest persze ha a könyvben is jön a Jon törvényes fiú fordulat, akkor már nincs jelentősége.

@hiuz: Na igen, pont azért, hogy előrébb jár, számítottam rá, hogy valami szerepe mégis lesz.
De kiegészítve Ayrons logikus megjegyzésével (Doran vele bukik), gyakorlatilag kitöltene egy űrt, ami a sorozatban támadt, miszerint Dorne-t úgy kezelik, mintha kiesett volna, pedig csak a vezetői hulltak el.

Na de az Aegon névvel akkor se vagyok kibékülve, igazán találhattak volna egy újat, vagy legalábbis maradhatott volna Jon. Kíváncsi vagyok, hogy Martin is így fogja-e hívni.

HunOrion - 2017. 08. 28. 13:43

—7×07 SPOILER—
Hatodik rész után felüdülés volt a mostani.
Cersei arulása nem lepett meg, de Euron színjátékát megettem, beleillett az általam elképzelt Euron karakterébe.
Jaime dezertálása logikus lépés és tetszett, mert karakterhű, így viszont egy lépéssel távolabb kerültünk a fan favorite teoriától, hogy majd Jaime végez Cerseivel és begyüjti a Queenslayer címet is. Aligha bizna meg benne a paranoias Cersei ezek után. Érdekes volt, ahogy mindkét Lannister fivér tesztelte Cersei örültségét az életet kockaztatva.
Deresben megtörtént, aminek megkellett történie. Kisujj cselszövéseire a jelenlegi helyzetben már senki nem kiváncsi, így érthető, hogy karakterét épp most érte utol a vég.
A másik teljesen érdektelen szál számomra Theon megváltására iranyuló mentsük meg Yarát akció.
Tyrion számomra is nagyon furcsa volt a Dany-Jon sexytime közben. Annál már többet volt szivatva élete során, mintsem abban reménykedett volna, hogy Dany végül mellette köt ki, nem értem miért volt a rosszalló nézés.
Az első nagy ütközet a holtak és a élők között mégsem az évezredekig fenntartott és üzemeltetett Falon fog megtörtenni, de azért lássuk be eleg badass volt, ahogy lerombolták a falat. Kicsit leegyszerűsített, mert szerintem a tűz nem okozhatna ekkora pusztítást egy ilyen meretű szerkezetben, de ha a mágiára alapozunk, akkor talán van értelme.

Egész jó részt kaptunk én végig tudtam élvezni s nem voltak, akkora kizokkentő marhaságok, mint az elöző részben.

Liu - 2017. 08. 28. 13:45

Aegon nèv..
Nem emlèkszem, a sorozatban hogy megy az idővonal

Nem lehet, hogy az Eliától származó babát a Hegy pár hèttel Lyanna szülèse előtt ölte meg?

IRL is sok helyen hagyomány volt, hogy az elsőszülött fiút XYnak nevezzèk. Szóval, ha már 1. Aegon baba meghalt, nem akkora blődsèg “Jont” is akèpp nevezni, ha teszem azt, ez a hagyomány.

Cave - 2017. 08. 28. 13:49

Az Aegon névhez !
Az nem lehet, hogy amikor Jon Aegon meszületett, akkorra Aegon Aegon már meghalt ?
Én úgy emlékszem, Ned Királyvár elfoglalása után ment csak a hugáért !

Cave - 2017. 08. 28. 13:51

Liu, gyorsabb voltál 🤗

Enci - 2017. 08. 28. 13:56

És akkor Raegar az előtt hagyta ott Eliát Lyannaért, mielőtt az megszült volna?
Egyre szebb…

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 28. 14:01

@Enci

Bennem is felmerült, hogy mit “okád”, most jeget, akkor hogy, vagy kék tüzet? Lehet a NightKing Felöltötte propán–bután gázzal, és tessék, már van is kék láng. :D

Sajnos kihagyták a Tél Kürtje szálat, ami könyvekben valószínűsíthető, mert a TWoW egyik tervezett borítóján egy kürt van, és remélem ott az fogja lerombolni.

@wizard1986, Ayrons

Ayronsnak igaza van. Először én is meglepődtem a FakeAegon teórián, de utána nézve totál igaznak tűnik.

Daenerys a Haláltalanok Házában látja a beöltöztetett, komédiás sárkányát, amit tömegek ünnepelnek. A második kötetben Jorah-al beszélget is róla, ki lehet. Később Quaithe is figyelmezteti rá, hogy érkezik. Csak azért nem megy, mert Tyrion meggyőzi, hogyha átmegy Westerosra, mint hódító, akkor jobb lesz az alkupozíciója.

Az elmélet szerint ő a Blackfyre-ház leszármazottja, amit ugyebár a szakadár, fattyú később legitimizált Targaryen alapított (Daemon Blackfyre), sőt, a FakeAgon mellett álló Golden Companyt szintén egy Targaryen fattyú alapította (Aegon Rivers).

Sőt, Varys kapcsán van egy teória, hogy ő is Blackfyre leszármazott Illyrióval együtt. Ez még illene is abba a képbe, amikor megkeresik Jon Conningtont, ő meg egyértelmű, hogy a legjobb barátjának fia mellé áll, legalábbis amellé, akit annak hisz.

Aszusz - 2017. 08. 28. 14:06

Igen, Elia-fia-Aegon korábban halt meg, minthogy Jon-Aegon született volna. Szóval teljesen hihető, hogy őt is Aegonnak nevezték (nálunk a családban volt ilyen, valamikor a dédapáméknál, ahol két idősebb fiútestvér is meghalt csecsemőként, a harmadik volt a dédapám, és mindháromnak ugyanaz volt a neve…)

Mondjuk én jobban örültem volna, ha már Jonnak van Targ neve, ha Aemonnak hívják. Van a könyvben egy mondat – inkább gondolat Jon fejében, miután parancsnoknak választották, és Aemon mester sincs már, arra gondol, hogy “de hát én nem vagyok egy Aemon Targaryen” – ezért lenne vicces, ha végülis tényleg ez lenne a neve. Lehet, hogy a könyvben majd az lesz.

Tronoklolja - 2017. 08. 28. 14:09

Lehet, hogy hagyomány a halott gyerekről az újat elnevezni, de a válás azért nem túlzottan ebben a világban. :D Ez a név mindenképp egy boszme dolog, Martin én is remélem, hogy máshogy gondolja, van azért lehetőség..

Aszusz - 2017. 08. 28. 14:10

Enci:
A sorozatban nem teljesen világos az idővonal, de a könyv szerint miután Aegon megszületett, a mesterek közölték Rhaegarral, hogy Elia nem tud több gyereket kihordani, már ebbe is majdnem belehalt. Mivel mindenáron 3 gyereket akart, ekkor ment csak Lyanna után, pedig vele már Aegon fogantatása előtt (a harrenhali tornán) – feltehetően – egymásba szerettek.

Aribeth - 2017. 08. 28. 14:13

Ez a “Jon igazi neve Aegon” egy újabb agyzsibbasztó D&D-s baromság. Jó lenne tudni, mi bajuk volt a Jaeherys névvel, amit pár rajongó kezdett el tolni a múlt évados Tower of Joy flashback után.

A Targ családban soha nem volt hagyomány az elsőszülőtt fiút Aegonnak nevezni. Érdemes megnézni a családfát, a legtöbb Aegon a sokadik volt a sorban. A második leghíresebb Aegon király (a Kóbor lovag történetek Eggje) egyenesen úgy került a trónra, hogy valami negyedik fiúgyerek negyedik fiaként előtte mindenki kihalt a sorból, illetve a megmaradt bátyja, Aemon (aki a sorozatban is szerepelt) már mesternek állt.

Az idővonal úgy néz ki, hogy:

Tridenti csata – Robert megöli Rhaegart
Királyvár feldúlása – a Hegy megöli Rhaegar és Elia két gyerekét, Rhaenyst és Aegont (17 évvel később az ötödik könyvben aztán előbukkan egy 15 éves forma fiú, aki azt állítja, hogy ő Aegon, és nem halt meg annak idején, és vannak elméletek, hogy kamu a gyerek szövege, de ez most jelenleg irreleváns)
Lyanna szülése – amire mindezen események után került sor

Konklúzió: Rhaegar halálakor Aegon még élt. Amikor Lyannával babaneveket terveztek a helyi westerosi utónévkönyv felett görnyedve, az fix, hogy eszük ágában sem volt a férfi élő gyereke után elnevezni a következőt. Sőt, mivel Rhaegar kényszeresen a három hódító Targaryen testvérről nevezte el a gyerekeit, előfordulhat, hogy az utolsónak a Visenya nevet szánta, ha lány, illetve valami hasonló tövű nevet akkor, ha fiú.

És miután Rhaegar meghalt, Lyanna mi a fenének nevezte volna el a gyereket az exfeleség fia után? Ez akkora marhaság, mint ide Lacháza. Még annak is több értelme lett volna, hogy Rhaegar legyen a kölyök az apja után. Vagy Rickard, esetleg Brandon a Stark felmenők után. Esetleg Mike, Jim, Larry, mert D&D amúgy is szeretik az ilyen neveket (ugye, septon Ray?).

Tronoklolja - 2017. 08. 28. 14:14

Pláne, h valamilyen szinten Lyanna “miatt” is lett falhoz verve a másik kisgyerek..

mmalna - 2017. 08. 28. 14:16

Oké, kérdésem van. Tök örültem a deresi kisujjas jelenetnek (khm, az utolsónak), mert már nagyon vártam, bejön-e az elmélet, hogy a 2 Stark-lány végig megvezette Kisujjat és mégse voltak tökhülyék, és aztán én teljesen úgy vettem le, hogy így is volt. De különböző kommentszekciókban most többször láttam, hogy neeem, volt ott cicaharc, csak aztán Bran végre kinyitotta a száját, Sansa pedig átment a “teszten”. Újranézem majd a rész, de vélemény? Valaki?
Amúgy elsőre nagyon tetszett az a jelenet, valahogy perverzen melengeti az ember szívét, ha egy ilyen mocsok megkapja a magáét, de utólag meggondolva amit a rinyálás előtt művelt, az nem volt nagyon “kisujjas”. Ő okos, és ilyen helyzetben mindenbe kapaszkodna, ld. Tyrion a Völgyben, olyan nincs, hogy ne ugrana rá, hogy igazából nincs bizonyítékuk ellene, merthogy egy látomás szerintem nem az. Vagy ez már ilyen általánosan elfogadott dolog, Bran druida, aztán kész? Mindenesetre nehezen hiszem el, hogy nem próbált volna mindenhogy időt nyerni, tárgyalást követelni, akár trial by combat-ot, akármi. Nagyobb játékos volt ő ennél.
A királyvári jelenetek jók lettek, eléggé régi Trónok harca-szint, bár itt-ott erősen szaglik a fanservice. Mindenesetre ez most az évadzáróban jobb volt, mint az évad többi részében. A Dany-Jon-dolog tudtuk, hogy jön, viszont ahogy a jelenetet megcsinálták, úgy tűnik nem a nagy epikus románcukra akarják felhúzni a sztorit, ami nem is baj. Ami izgalmas kérdés, hogy Tyrion peeping Tom-jelenete mi célt szolgált. Féltékeny? Vagy a Cerseis megbeszélésének nem mutatott végéhez van köze? Elvileg ugye hátravan még a harmadik árulás, amit magyarra “szerelemért”-nek fordítottak, de a love ugye nem csak ezt jelenti, és most hangsúlyozták a családi kötődését ugye. Kíváncsi leszek.
Az utolsó jelenet meg múlt hét óta egyértelmű volt, de jól nézett ki. Remélem, Tormund megúszta. Ja, és Qyburn volt a legnagyobb arc a részben, hogy lelkesedett a sárkányokért meg a White Walkerért :D

Enci - 2017. 08. 28. 14:16

Miért pont hármat? Mmint miért mindenáron pont hármat?

Ayrons - 2017. 08. 28. 14:18

Ellia fia Királyvár bevételekor halt meg. Ned ezután ment Dorneba ,hogy kiszabadítsa a tesóját. Maximum 1-2 hét lehetett a kettő dolog között. Elég furcsa ,hogy Rhaegar vagy Lyanna a gyereküknek egy olyan nevet akar adni ami már foglalt úgy mond. Itt vélhetőleg az összevonások miatt lett kavarodás.
Ellia tudott a házasságról és belement mert már nem tudott egy harmadik gyereket kihordani és a férjének a sárkánynak 3 feje van volt a mániája ezért segített is neki asszonyt nézni.

Aribeth - 2017. 08. 28. 14:20

Mert Rhaegar rá volt kattanva a jóslatokra. A második könyv végén Dany a Halhatatlanok házában látomást lát, amelyben Rhaegar és Elia az újszülött Aegon felett beszélgetnek, és Rhaegar akkor mondta, hogy a sárkánynak három feje van. Elia már szült neki kettőt, és még egy kellett, hogy meglegyen a harmadik, ezt a gyereket szállította le Lyanna.

Nem beszélve arról, hogy Westerost a három testvér, Aegon, Rhaenys és Visenya foglalták el. Három a westerosi igazság, stb. :)

Persze Rhaegar arra nem számított, hogy a nagy mesterkedéseinek az lesz az eredménye, hogy a nagy felkelés gyakorlatilag kiirtja a Targaryen házat.

Aribeth - 2017. 08. 28. 14:25

Hozzáteszem, hogy a házasság érvénytelenítése is valami sorozatos böszmeség lesz. Kezdjük azzal, hogy igen nehéz hihető indokot találni a feudális világban egy olyan házasság érvénytelenítésére, amelyből két élő gyerek, köztük egy egészséges fiú származik.

Azzal pedig, hogy Rhaegar valahogyan mégis érvénytelenítette a házasságát, az Eliától született gyerekei fattyakká váltak. Na már most, az eddig összeszedett információk alapján Rhaegarnak nem az volt a célja, hogy kukázza az addig megszületett gyerekeit, a sárkány már két létező fejét.

Mennyivel működőképesebb lett volna, ha Rhaegar egyszerűen bigámiát követ el, és Elia után Lyannát is elveszi, amire egyébként bőven volt példa a Targaryenek történetében. Kezdésnek rögtön ott volt Hódító Aegon, aki mindkét húgát feleségül vette.

Ayrons - 2017. 08. 28. 14:29

Könyvben bigámia van/lesz :D

Aribeth - 2017. 08. 28. 14:31

Ayrons:
Nagyon remélem. :)

Jesustomer - 2017. 08. 28. 14:32

Jó lenne egy sorozat mad kingről és a családjáról h mindenki tisztán lássa a múltbéli dolgokat. És talán a nagy Brandon Stark vonal is érdekelne. Mondjuk én még mindig azt tartom, hogy az időben ragad és ő lesz az alapító.

Hepciás - 2017. 08. 28. 15:10

Jó epizód volt, kivéve pár kisebb dolgot

1.A makulátlanok IDCLIP-je Kaszter-hegytől idáig

2.Aegon??? Most komolyan?

És elérik, hogy sajnáljam Robert királyt, hogy az egész életlében emiatt a hazug ribizli miatt volt depressziós. Meg miért? Robert fiatalon legalább jól nézett ki, de ez a Régár, csak egy öregebb Vizerisz… (Nem csodálom, hogy anno Olena mindent megtett, hogy ne ezekkel kelljen házasodnia)

cathy - 2017. 08. 28. 15:16

Mondjuk a szép jelenet dacára tényleg megerőltethették volna magukat egy karakteres Rhaegar-színésszel, állítólag Charlie Hunnam-et győzködték, kapartam az arcom ,hogy nem ért rá, pedig tökjó lett volna, meg állítólag nézi és csípi a sorozatot :-D

Aryához: a múltkor is csak az arcok játékát tolta, muszáj volt creepy üzemmódba kapcsolnia, mert úgy jöhetett csak rá, hogy Sansa őszinte, a szöveg hogy szeretne a nővére helyében lenni stb., kamu, mint anno, amikor a Waif odadobott egy komplett GoT mellékszálnak is beillő sztorit :-D

Hepciás - 2017. 08. 28. 15:17

Kisujj “tárgyalása” egyszerre volt jó és rossz.

Most azt nézem, hogy páan azt nehezményezitek, hogy nem követelt párbajítéletet… Most őszintén. Ki állt volna ki érte? A Völgy lovagjai felkapaszkodott élősödőnek tartják, az Északiak a vád miatt nem állnak mellé, és a világon nincs senki aki mellé állna, nincs már “hitele”.

A rinya picit vicces volt, jó volg végre ilyet is látni. Kár, hogy a sorozatban nem folytatódhat a Kisujj vs Varys háttércsata ami szerintem a regényben ki fog alakulni.

A regényben meg Jon épp le van szúrva, szóval ott ő lehet nem lesz már senkinek a semmije, csak egy halott. Regényben azért ritkábban az IDDQD feltámadások.

Wyrr - 2017. 08. 28. 15:37

Aegon?? Áh, hagyjuk…

Ellentmondtak maguknak azzal, hogy Dany azt állította, Mirri szerint nem lehet gyereke. Ha legalább arra hivatkozott volna, hogy a ő maga úgy gondolja, a vérmágia és Rhaego születésének módja miatt nem lehet gyereke…
Ha bele akarták venni ezt a szálat, akkor igazán beleírhatták volna az első évados forgatókönyvbe azt a plusz egy mondatot Mirrinek.

Sam hirtelen honnan tudta az érvénytelenítést (ajánlom, hogy a könyvben bigámia legyen…) és a házasságot, ha azon a ponton már oda se figyelt Gillyre?
Bár oké, erre akár visszatérhettek útközben is. (Mondjuk mintha arra hivatkozott volna, hogy onnan tudja, mert másolta a fősepton naplóját, és észrevette benne az infót, ami megint nem stimmel.)

Apróságok, igaz, de azért bosszantóak.

Geza Kovacs - 2017. 08. 28. 16:03

Az első 74 perce elment, menegetett, olyan volt, mint egy sima rész régebből az évadok közepe tájékáról. Persze kissé túlnyújtottak sok dolgot, feleslegesen töszörögtek, pazarolták az időt.

Bevallom, már ilyen Theon Greyjoy szenvedezés és hasonlók engem kevéssé érdekelnek így a vége tájékán, az egyedüli értékelhető dolog Cersei trükközése volt, de ezt egy óráig húzni, dupla tárgyalás után, nagy bevonulások bemutatása mellett totál időpazarlás volt, meg kellett volna oldani annyi időben, mint a Winterfelli komplett jelenetegyüttest.

És akkor maradhatott volna idő arra, ami most így kb. 7 perc lett, és tényleg jó volt valamennyire, a vége, a főszálón való előrelépés. Persze ahogy kiveséztük a múltkor, ezer sebből véreznek a kékszeműek és a zombik is már a történetben, és ez a tűzokádó döglött sárkány kicsit még fel is idegesített a leegyszerűsítő primkóságával (halott sárkány hogy okád bármit is? ezek szerint a halott emberek is működnek szervileg?), de a lényeg az, hogy átjutottak a falon, alig tartott 7 évig. Persze ahogy megjelentek a fák közül, baromira nem vánszorogtak, úgyhogy még kevésbé magyarázható, mit nyammogtak évekig a falon túl, és pláne miért nem érkeztek be az előző rész végén Jonék után pár órával, de most már ez is mindegy. Végre özönlenek be, és kész.

Más: ha, ahogy itt írták sokan Jon Daniella unokaöccse, akkor mennyivel volt idősebb a lány bátyja, hogy a húgával egyidős gyereke van. 25 évvel?

Westerosról: ha Királyvár kb. 1 millió lakosú, Észak meg nincs is annyi, akkor elég nevetséges következtetéseim adódnak az eddigiekről, és a következményekről. Pl. hogy az egész Westeros lehet vagy Kanada méretű, de laknak rajta vagy 8-10 millióan, ami felveti a kérdést, hogyan akarnak egyáltalán több éve tartó háborúzás után bármit is harcolni a min. százezres seregű, nem pihenő, és nehezen meghaló holtak seregével. Másrészt pedig hogy ha Észak nincs egymilliós, akkor hogyan voltak katonailag olyan kemények az elején a nyilván nagyobb lakosságú és gazdagabb Lannisterekkel szemben, akik egyben a királyi területet és vagyont is kezelték/birtokolták?

Mindegy, remélem a jövő évadban a halottak megesznek mindenkit a faltól délre, és végre mutatják őket nagyobb időterjedelemben.

Wyrr - 2017. 08. 28. 16:10

Geza Kovacs

“Más: ha, ahogy itt írták sokan Jon Daniella unokaöccse, akkor mennyivel volt idősebb a lány bátyja, hogy a húgával egyidős gyereke van. 25 évvel?”

Pontosan annyival.

Rhaegar anyjának Rhaegar születése után több vetélése volt, némelyik gyereke halva született, és volt, amelyik meg pár hónaposan halt meg.
Ezért van, hogy a két utolsóként született, Viserys és Dany, jóval fiatalabbak voltak nála.

Ayrons - 2017. 08. 28. 16:11

Hepciás:Könyvben Melike direkt ott marad a Falnál Jonnal ;)

Aribeth - 2017. 08. 28. 16:16

Igen, a wiki szerint 25 év a korkülönbség. Rhaegar 259-ben született, Viserys 276-ban, Dany 284-ben.

(A lázadás 283-ban zajlott, Jon is ebben az évben született. Maga a fősztori meg 298-ban kezdődik. A sorozatban persze rá kell számolni a kölykök korára még 2-4 évet.)

Geza Kovacs - 2017. 08. 28. 16:25

Ja, és még egy: Bran képessége kicsit furán működik nekem. Elvileg lát mindent, tud mindent, most meg kiderül, hogy csak látHAT mindent, ha megmondják neki, mit keressen ;-D Jó, értem én, hogy nem volt tanítója, de akkor is, akkor minek dicsekszik?

Itt a történet szerint a házasságról nem tudott, csak a szülők kilétéről. Ezek szerint viszont érdekelte a téma, és említésre azonnal tudta, mit és hol kell keresni, úgyhogy érthetetlen, magától hogy nem nyomozott kicsit tovább. Főleg, hogy ha tudta, Jon kinek a gyereke, és hallotta, mit súg a névvel kapcsolatban Lyanna Ned fülébe, akkor miért nem keresgélt? Nevetséges.

Amúgy magától mit akart közölni Jonnal? Hogy nem ilyen fattyú, hanem olyan? :-D Vagy csak azért, hogy nehogy hancúrozzon a szőke lánnyal, mert az gusztustalan?

Hepciás - 2017. 08. 28. 16:34

Geza Kovacs

Az a “vicc”, hogy simán lefeküdhet Jon és Dany, úgyse lesz vérfertőzött gyerek. Illetve a sorozat egész jól kezeli ezeket, pár Targ és Joffrey őrült csak meg/hunyt el súlyos génbajokban, Gilly meg kicsi Sam tök jól elvannak, holott ott a dédpapa, nagypapa és az apa (de lehet még az ükpapa is) ugyanúgy Krászter kartárs volt. Kicsi Samnek súlyosan belterjesnek kellene lennie.

Tommen és Myrcella… Kvázi mindhárom Lannister /Tyri, Cersi, Jamie/ (Tywin és az unokatesója frigyéből) stb.

Geza Kovacs - 2017. 08. 28. 16:36

Hát akkor ezek szerint nincs magyarázat, Bran még csak nem is ezért akart szólni, csak pletykálni akart :-)

Hepciás - 2017. 08. 28. 16:37

Ayrons

És tényleg. De ott már ne legyen “free game” Jonnak, a könyvben azért a Fényisten elkéri az árat, ott nem támaszt fel senkit “csak úgy” (Dondarion, Kőszív úrnő, Sandor(???) stb. mindnél megvolt az ár.). A sorozatban eddig Jani meg Sanyi kb. “free game”-t kaptak, semmit nem kért tőlük vagy az őket feltámasztóktól a Fény ura… Dondarion viszont minden feltámasztás után amortizálódott. Kőszív meg főleg rápacsált. Ez így nem egészen fair.

Hepciás - 2017. 08. 28. 16:38

Geza Kovacs

Igazából Brant tartom a legostobábbnak mostanában. Van egy olyan skill nála amivel kvázi megmenthetné a világot és végleg leszámolhatna a kavarógépekkel (azonnal kiszúrná Melisandre, Cersei, Varys stb. ármánykodásait) erre most úgy működik, mint a google, “írd be a keresni kívánt kifejezést…”

Geza Kovacs - 2017. 08. 28. 16:45

Bran 2 része közölte, hogy ő nem Bran, hanem valami szuperkemény megfigyelő sámán, aki azóta bölcsen hallgatott, majd most hirtelen kiderült, hogy mégis érdekli a családja sorsa, annyira, hogy a családi kupatanácson is a nővére mellett jelent meg érdekes módon. De ahelyett, hogy a többi jelenbeli életbevágó érdekességről szólna a többieknek, csak a múltbeli dolgok érdeklik, Jon szülei vagy Kisujj aljasságai részletesen. Jonnak pl. arról nem akar szólni, hogy Cersei átveri, csak a szüleiről. Nehéz hova tenni.

Hahota - 2017. 08. 28. 16:49

Branból tényleg nagyon creepy lett mostanra:D

Laura - 2017. 08. 28. 16:49

Sziasztok! Most láttam 7.részt az új évadból. Egy olyan kérdésem lenne, hogy Tormunddal mi lett? Tudja valaki? A választ előre köszi!

lock - 2017. 08. 28. 16:54

Szerintem túléli, ha kiakarták volna írni akkor az előző részben megtették volna sokkal hatásosabb lenne mint így offscreen megölni.

Hepciás - 2017. 08. 28. 16:55

Laura

Ha jól láttam roppant életszerűen tőlük 3 méterre állt meg a tüzeléssel az Éjkirály, így “meglepő módon” túlélte ő is meg Dondarion is. Bár rápacsáltak, mert nem fognak tudni lejönni onnan, és ha le is jönnek azonnal megeszi őket a százezer hulla.

Hahota - 2017. 08. 28. 17:00

A véreb kire gondolt mikor azt mondta a zombihegynek, hogy ő is tudja ki fog érte eljönni?

Hepciás - 2017. 08. 28. 17:04

Jelen állás szerint amúgy Cersei win. Betárazza magának a seregét, Aranyékat meg Euron teleportflottáját és onnantól kezdve, csak meg kell várnia, hogy Joni meg Dany kinyírassa magát meg a sereg nagyrészét. A dothrakiak többsége szerintem natúr tüdőgyulladásba fog belehalni, ezekben a “hosszúujjú poló” jellegű ruháikban.

Azért kell csak drukkolnia, hogy a sárkányok is pusztuljanak, mert a maradék pici sereget már simán leveri ami marad az észak-dany-völgy-vadak bandából, máshol pedig nincs sereg már.

Geza Kovacs - 2017. 08. 28. 17:04

Amúgy annak mi értelme volt, hogy Cersei ugyan titkokban már tudott a zombiról, tud a halottak seregéről, mindent kitervelt, trükközik, de elsőre mégis durcásan elmegy a tárgyalásról, majd mégis visszajön, és jófejkedik egyet? Ezzel elment a részből vagy 15 perc.

Thomas - 2017. 08. 28. 17:06

“Jelen állás szerint amúgy Cersei win. Betárazza magának a seregét, Aranyékat meg Euron teleportflottáját és onnantól kezdve, csak meg kell várnia, hogy Joni meg Dany kinyírassa magát meg a sereg nagyrészét.”

És akkor miért lesz Cersei win, mikor a mások őket is bedarálják a francba?

Geza Kovacs - 2017. 08. 28. 17:14

Amúgy a tengeren túli városokkal, területekkel mi a helyzet? Dany ott hagyta őket, hogy éljenek magukban? De akkor is ő szabadította fel őket, tehát ő ott valami min. tiszteletbeli uralkodó, nem?

Eretnek gondolat, de ha ő olyan nagy újító, akkor nem kéne felmerülnie, hogyha ő nem valami ostoba egyszemélyi despota akar lenni, akkor nem mészároltatja le a hatalmas seregét meg a két sárkányát (a gyerekeit :-)) egy vesztes ügyért, országért, trónért, amit most önt el a legyőzhetetlen ellenség, hanem visszahajózik Essosba, viszi, aki vele akar menni, akár a civil lakosságot is valamennyire, és hagyja a fenébe Westerost? Akár zseniális stratégiai lépés is lehetne, hogy hagyja az ellenségét, Cerseit időlegesen a trónon, úgyis bolond, aztán harcoljon a zombikkal egyedül, ha nem fél tőlük. Aztán ha Cersei valamiért mégis győzne, akkor Dany csinálhatná, amit most vele akarnak csinálni, hogy a meggyengültre támad.

Aszusz - 2017. 08. 28. 17:23

Valamiért úgy gondolom, hogy a Mások a várakat nehezebben fogják bevenni, szóval elakadnak Deresnél, na de attól még lemehet a sereg egy része Délre. Jon és Dany egész serege ott dekkolhat Deresben, kivédve a támadásokat, miközben az Éjkirály a védtelenebb és felkészületlenebb Királyvárat simán ki tudja irtani. Ha ez történik, Cersei jól megszívja, az Arany Kompánia is, amint meglátja, hogy százezer halottal néznek szembe, húznak vissza Essosra, nem fogják a zsoldért ezt a harcot bevállalni. Azért remélem, hogy Jaime eljut Deresig.

Bran meg említette, hogy csak töredékeket lát, szóval neki is rá kell keresnie a dolgokra, ha pontosabbat akar tudni. Jon születésére direkt rákeresett. Mivel tudta, hogy Rhaegar az apa, aki meg nős volt, nem keresett rá esküvőre, mert minek.

Hepciás - 2017. 08. 28. 17:28

Thomas

Ha túljutnak a zombákok Jonny-n akkor Cersei simán beül Euron flottájába és irány egy másik kontinens.

Ő pont arra játszik, hogy akármelyik nyer, az olyan kis létszámban marad fent, amit 2 nap alatt leverne a serege. Egyedül a sárkány és az éjkirály para neki, de ez utóbbiról nem tud, és nem tartom elképzelhetőnek, hogy az Éjkirály átjut Jonny bácsin.

Cersei most először cselekedett úgy, ahogy én is tettem volna. Menjetek csak, aztán lehet meghalni, mi jól elleszünk itt lent, teljes, pihent sereggel, ha pedig leérnének ide a zombik, akkor hajóra pattanunk és irány Braavos vagy Essos. Most először tudok egyetérteni vele az ő szemszögéből nézve.

Hepciás - 2017. 08. 28. 17:34

Geza Kovacs

Ezzel az a baj, hogy Jonny és Danny hangulatemberek, nem igazán terveznek előre, hanem nosza, támadás… Az, hogy 90% esélye van, hogy belehalok az meg “ugyanmár”… Mindkettő halott lenne már sima logika szerint. Többek közt ezért sem tudok szurkolni egyikek sem úgy igazán.

Wyrr - 2017. 08. 28. 17:35

Geza Kovacs

“Amúgy annak mi értelme volt, hogy Cersei ugyan titkokban már tudott a zombiról, tud a halottak seregéről, mindent kitervelt, trükközik”

Szerintem nem tudott róla, vagy nem hitte el, hogy tényleg van ilyen és el is hozzák neki.

Inkább csak annyi lehetett lefixálva, hogy Euron majd valami ürüggyel (pl. hű-közelről-mekkora-az-a-sárkány) bejelenti, hogy neki ennyi volt, és megy vissza a Vas-szigetekre, aztán titkon meg hozza az Arany Kompániát.
Az ürügy végül aztán a zombi lett.

A tárgyalást meg muszáj volt otthagynia Jon bejelentése után. Nem mondhatta, hogy jó, rendben lesz így is.
Muszáj volt hagynia, hogy győzködjék még egy kicsit.
Ha Jon beleegyezik a semlegességbe, akkor valószínű egy körrel rövidebb lett volna a műsor, Cersei ugyanúgy – csak már elsőre – megígéri a segítséget, aztán miután mindenki távozott, kiderült volna, hogy hazudott.

Emeron - 2017. 08. 28. 17:35

Már több helyen olvastam ezt a jégsárkány kifejezést,meghogy sokan nem tudják mit hány ki magából,szerintem csupán azért kékesszürke mert döglött nem pedig jeges,a szájából pedig azt a mágiát okádja amivel őt is feltámasztotta az éjkirály..ez magyarázná miért omlott össze az elvileg szintén mágiával védett fal…ráadásul előző évadokban kiderült,hogy csecsemőket is képes átalakítani,tehát feltételezhető,hogy a hullák képesek a fejlődésre akármilyen testi funkciókra..észak elesténél láttam pl.csontos gyerekzombikat,sztem a mások is öregszenek,ha ez igaz nem hiszem hogy be lennének fagyva…Tormundnak énis drukkolok,nálam nagy kedvenc remélem még megélem hogy összebútoroznak Briennel.. :D

Csilla0422 - 2017. 08. 28. 17:35

Not Deny meg Jonny összefekvése annyira felidegesített, hogy a lényeg kimaradt.

Kisujj esetében már nagyon érett a dolog és a Stark lányok a saját fegyverével győzték le. Szerintem még az rinya is csak játék volt a részéről. Minden felvázoltak és azt kapta, amit érdemelt.

Jon és Jammie esetében nagyon tetszett ez a lovagi vagy nemesi szokás: az adott szó kötelez. Üdítő volt a sok ármány és árulás között.

Cersei oké, hogy tanult az apjától, de még így sem néztem ki belőle egy ilyen húzást. Viszont ha az ő szemszögéből nézem nem is alaptalan az elképzelése. Azt ő sem gondolhatja komolyan, hogy a Night King ellen elegen lesznek Jon – Deny csapatai.

A Night King meg azzal a medzsikkel, amivel rendelkezik meg tudta őrizni és át tudta formálni a sárkány képességét. Az Ice Dragon sem repült a falon túlra, hanem csak rombolta.
Enci, amikor a sárkány landolt, elég rendesen sérült a szárnya, vízben is volt – a sérülései nem a bomlástól, hanem az eséstől lehetnek. Ennyi meg kellett is.

Brienne – a hónap beszólása volt.

Geza Kovacs - 2017. 08. 28. 17:41

A kékszeműek a csecsemőket kékszeművé varázsolják, tehát így szaporodnak, azokból tehát nem zombi rabszolgák lesznek. Vagyis a hullák nem fejlődnek sehova. A walkerek öregszenek nyilván, mert a csecsemők felnőttek lesznek, mint az Éjkirály vagy a nála is látványosan öregebb nagyszakállú haverjai. A sárkány tűzokádása rejtély. A fal mágiával védettsége meg szerintem nem hangzott el a sorozatban.

Hepciás - 2017. 08. 28. 17:43

Geza Kovacs

“A fal mágiával védettsége meg szerintem nem hangzott el a sorozatban.”

De elhangzik, Benjen bátyó mondja, mikor Brannel mennek visszafelé, hogy ő nem tud átmenni a falon, mert “a falat nem csak jég, de mágia is védi”. Ezért gondoltam én bolond sokáig azt, hogy az Éjkirály-Bran érintkezés után Éjkirály is át tud majd menni. Hát így “menőbb” volt.

Thomas - 2017. 08. 28. 17:46

“Ő pont arra játszik, hogy akármelyik nyer, az olyan kis létszámban marad fent, amit 2 nap alatt leverne a serege.”

De a mások nem tudnak kis létszámmal üzemelni, mert az ellenfél elesett katonáiból rögtön összeverbulválnak egy óriási sereget. Őket vagy teljesen kiírtod vagy folyamatosan nő a számuk majd. Cersei persze elmenekülhet majd előlük, de akkor kik és mi fölött fog ő uralkodni? Egy kis szigetre száműzeti magát és ott hal meg.

Tito - 2017. 08. 28. 17:52

Gondolom a következő évadban lesz majd légi sárkánycsata is. 2 az 1 ellen még jók lehetnek Danyék, csak a Nightking le ne öljön még egyet, mert akkor már a légi párbajt is bukni fogják.:D

Emeron - 2017. 08. 28. 18:00

Csak abban reménykedem,hogy Jon megüli a másikat,hamár Drogon olyan hűséges típus :) a két Targ két sárkányon vinné a 8.-ik évadot…sztem új trónörököst is kapunk ;)

cathy - 2017. 08. 28. 18:03

“visszahajózik Essosba, viszi, aki vele akar menni, akár a civil lakosságot is valamennyire, és hagyja a fenébe Westerost? Akár zseniális stratégiai lépés is lehetne, hogy hagyja az ellenségét, Cerseit időlegesen a trónon, úgyis bolond, aztán harcoljon a zombikkal egyedül, ha nem fél tőlük. Aztán ha Cersei valamiért mégis győzne, akkor Dany csinálhatná, amit most vele akarnak csinálni, hogy a meggyengültre támad.”.

So true, de ezt a fanservice nem engedné :-D Danynek és Jonnak egymás karjaiban kéne meghalnia, mint Ygritte esetében, addig nem lesz nyugtuk, a tegnapi után kábé csak ezt akarják látni, ergo nézettség és a sorozat tenni fog a normálisabb martin-féle történetvezetés szellemére (már most is tesz)

cathy - 2017. 08. 28. 18:05

Amúgy csak én érzem azt hogy a Night King Dany nemezise, nem Joné?

ayren - 2017. 08. 28. 18:06

Theon életében először örülhetett, hogy hiányzanak a golyói.

Tito - 2017. 08. 28. 18:15

cathy: igen:D

cathy - 2017. 08. 28. 18:19

Tökjó :-D Mondjuk az évadot tekintve én is írhattam volna a történéseket, szóval totál beleillene, egy wtf lenne a sok közül

HankMoody - 2017. 08. 28. 18:28

No én is megnéztem. Izgalmas rész volt, kevesebb butasággal, mint az előző (azért így is akadt).
Legjobban az tetszett, ahogyan elkezdett hullani a hó Királyvár felett.
Legkevésbé meg a Dany+Jon (bár ez borítékolható volt), illetve Jaime lelépése. Valószínűleg egyedül vagyok vele, hogy szeretem a Jaime-Cersei párost… De egyébként sem értettem, hogy ezt Jaime most miért tette? Annyi mindent elnézett Cerseinek, erre most, mikor gyermeket vár, otthagyja?? Szerintem ez egyáltalán nem vallana Jaime-re.

csuszka - 2017. 08. 28. 18:29

Hepciás

Igen, Kisujjnál én se párbajítéletre gondoltam volna, de így is azt éreztem, Petyr nem önmagát adta.

Belőle kinézem azt hogy számolt a legrosszabb forgatókönyvvel is – ezzel. Ugyanis már észrevehette hogy Bran tud olyat róla amit nem lenne szabad tudnia (Chaos is a ladder), és gondolhatna arra h lehet leadja a drótot Sansának erről.

Ha pedig ez megfordult a fejében, akkor védekezhetett volna rendesen. Konkrétan semmire sincs bizonyíték, egy látomás nem bizonyíték, sztem senki nem fogadta még el h amit Bran lát az a tiszta igazság. Egyedül Lysa Arryn megöletése az amire még van esetleg bizonyíték – Deres úrnőjének szava. Kisujj pedig nem kényszerítette Sansát, hogy feleségül menjen Ramseyhez, csak felvetette mint ötletet, és érvelt mellette.

Ezért erre a jelenetre inkább közepest adnék.

cato - 2017. 08. 28. 18:30

Nekem Kisujj halálában egyetlen dolog nem tetszett. Az hogy Arya végzett vele. Sansa megint magasról tett az Északi szokásokra. Pár jelenettel később Arya még ki is emeli, hogy ő csak a hóhér volt. Északon NINCS hóhér. A Starkok azt vallják,hogy az sújtson le,aki az ítéletet hozta. Sansának kellett volna megölnie.
A Királyvári jelenetek jók voltak, főleg a Véreb/Hegy csevej. Biztos hogy magára gondolt.
Sárkánykő is rendben volt, még Theon/Jon is. A rész végi kis hajós közjáték számomra durr bele a közepébe. Kinyitom az ajtót, beengedem, aztán hó rukk!.Na ne! Pornófilmeket idézte a történet vezetés.
A Falnál történtek meg szín tiszta szemétség miatt kellettek bele. Most várjunk kitudja hány évet a folytatásra…

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 28. 18:33

@HankMoody

Nekem meg az tetszett, hogy Jaime végre meglépte ezt.

Ayrons - 2017. 08. 28. 18:34

Hepciás: Jon belevargol Szellemben így nem fog sérülni az elméje a vissza hozatalnál ,ugye a többieknél ez nem volt. Vagy Stannis the Mannis asszonya a kislányukat feláldozza ,hogy ura visszatérjen de Jon támad fel xd

Szerintem amúgy a Lannisterk kihalnak. Tyrion elárulja a szerelemért Danyt azt meghal emiatt. De Dany is esélyes a halálra. 8.évadban ha tényleg a Martini sorsok lesznek jó pár karakter eltávozik.

HankMoody - 2017. 08. 28. 18:43

Egyébként a Cersei-Tyrion beszélgetés után azt hittem, hogy ez lesz a trükk. Mármint, hogy ők ketten megegyeztek és közösen árulják el Danyék bagázsát. Amikor Cersei mondja Jaimenk, hogy ő a legbutább Lannister, azt hittem, akkor fogjuk mi nézők megtudni, hogy ez lett a be nem mutatott kis paktum vége. Ehhez képest nekem csalódás volt ez az Euron-kártya. Sokkal királyabb lett volna, ha Tyrion “hazatér”..
És ha már Tyrion: a végén én sem igazán értettem azt a furcsa nézést. De sajnos gyanítom, hogy ez tényleg ilyen féltékeny vagyok pillantás volt. És borzasztó gáz lenne, ha kiderülne, hogy ő is bele van zúgva Dany-be…

Hepciás - 2017. 08. 28. 18:50

Hank

Szerintem inkább az a baja, hogy paréj Euron egyre inkább veszi át a helyét Cersei mellett…

LP - 2017. 08. 28. 19:02

Geza Kovacs

“de a lényeg az, hogy átjutottak a falon, alig tartott 7 évig. Persze ahogy megjelentek a fák közül, baromira nem vánszorogtak, úgyhogy még kevésbé magyarázható, mit nyammogtak évekig a falon túl, és pláne miért nem érkeztek be az előző rész végén Jonék után pár órával, de most már ez is mindegy”

mivel eddig nem tudtak volna hogy átjutni a falon… nem véletlenül várt hosszú órákon át a Night King Jonék megtámadásával az előző epizódban (illetve az sem véletlen, hogy a korábban látott penge helyett egy lándzsa volt nála)

Dendytv - 2017. 08. 28. 19:16

Ez kész ! ! ! Én meghaltam ! Hogy ? Hogy ? Hogy ?… Lehet valami ennyire jó ? Erre már nincsenek szavak, soha nem is lesznek ide már a magyar nyelv kevés ! Ennyire összerakott és tökéletes világ kevés van !

Én is olvastam a könyveket és nekem is nagyon tetszettek az előző évadok.Bennem egy világ tört össze mikor Észak Királyát lemészárolták a vörös nászon ! Ott tényleg jobban ki voltak dolgozva a karakterek és a párbeszédek is jobbak voltak ! De ez is van olyan jó évad. Aki nem csak nézi ! (Ez most hülyén fog hangzani de így van én így érzem) De érzi a sorozatot tehát már nem csak a szemeiden megyen be az anyag ! Hanem minden egyes érzékszerved csak oda koncentrál és fel is tudod, fogni, hogy mi az ott ! És már már ott érzed magad Jon mellet a megbeszélésen Brandon mellet mikor Sam-nek mondja elfelé a dolgokat és a képernyő ellőt borsózik a hátad meg az egész tested közbe a kezed a szádon van már annyira bele élted magad akkor érted meg igazán,hogy mi is ez ! Szvsz

wizard1986 - 2017. 08. 28. 19:19

A Targaryen ház visszatérés kiforrása közben jutott eszembe… mi lesz így a Stark házzal? Bran ha nem kezd utódnemzésbe (márpedig nem úgy tűnik), a Stark lányok házasságával / halálával szépen el is veszik a név? Nem okés dolog ez így… :(

Northberg - 2017. 08. 28. 19:24

Az évadzáró rész szerintem meglehetősen korrektre sikeredett, a 6. résszel ellentétben itt már nem kandikáltak ki Fal nagyságú logikai buktatók. Az írók fejében simán ez a rész cselekménye adta az alapotötletet és vissza felé írták meg a sztorit, “mi kell ahhoz, hogy a karakterek többsége Királyvárba verbuválódjon egy jelenetsor erejéig?”
Brannel kapcsolatban többen nem vagytok tisztában, hogy hogyan működik a képessége. A karakter szájából elhangzott, hogy töredékeket lát csupán, innen-onnnan, valószínűleg komolyabb összpontosítást/nyomozást igényel részéről, hogy valamit pontosan megleljen a múltban, mert ez az egész a fejében egy nagy kirakós játék. Tudta, hogy Jonnak kik a szülei, de az esküvő rejtve maradt előtte, és csak miután Samtől megtudta, hogy Rhaegar és Lyanna törvényesen összeházasodott, illetve miután látta maga az esküvői szertartást, jutott el Jon igazi nevéhez, amit Lyanna súgott Ned fülébe a halálos ágyánál, mert addig azt nem hallotta, mint ahogy mi sem. Amikor flashbacket nézünk, akkor Bran érzékszervein keresztül látjuk/halljuk az adott eseményt, ha mi nem hallottuk a fülbe suttogást, akkor ő sem, mert a szükséges információ nélkül nem tudott közelebb lépni az ágyhoz, hogy jobban hallhassa, mit is mond a lány a bátyjának.

Dendytv - 2017. 08. 28. 19:28

Northberg
“Amikor flashbacket nézünk, akkor Bran érzékszervein keresztül látjuk/halljuk az adott eseményt, ha mi nem hallottuk a fülbe suttogást, akkor ő sem, mert a szükséges információ nélkül nem tudott közelebb lépni az ágyhoz, hogy jobban hallhassa, mit is mond a lány a bátyjának.”
Ez érdekes gondolat eddig még így ebbe bele sem gondoltam ! És tényleg így van !

Barbi - 2017. 08. 28. 19:41

Szerintem király rész volt. Maga az évad is tetszett szerintem megnézem egyben az évadot újra. Én július elején daráltam le 2 hét alatt az első 6 évadot előtte egy percet sem láttam belőle. Aznap fejeztem be a 6/10et mikor a 7.evad kezdődött. A kétkedőknek mondom akik csodálkoznak hogy lehet Daenerys idősebb testvérének vele egy idős gyermeke (Jon), hogy nálunk is ez volt. Nővérem (csak apukánk közös) 1 hónappal a születésem előtt lett anyuka. A különbség, hogy én nem feküdnék le az unokaöcsémmel :D

csuszka - 2017. 08. 28. 20:04

Egyébként ez az epizód eléggé tetszett, hangulata valóban a régebbi évadokat idézte (én még a 7 03-al voltam így).

Volt benne 2 zseniális ötlet: az egyik Euron hazugsága, amit simán elhittem, illett a karakteréhez. A másik Tyrion és Jaime jelenete Cersei-vel, mikor Cerseit “biztatják” arra h ölje meg őket. Két különböző jelenet és szituáció, mégis hasonló…

Mások is úgy gondolják h Cersei most, Jaime elmenetelével kezd valóban megőrülni? Nekem legalábbis úgy tűnt.

Viszont én se értem, hogyan fejlődött ennyit Cersei az ármánykodásban, előző évadokban néha nagy baromságokat csinált, most viszont mindegyik lépése értelmes volt.

Kisujj bukása lehetett volna jobban kidolgozva, legalább azt vártam volna hogy Sansa legyen a hóhér, vagy esetleg hogy Kisujj értelmesen védekezni próbál, de Arya elvágja a torkát…

Theon-os jelenet felkeltette az érdeklődésemet, bár kicsit szúrta a szememet hogy legyőzte az egyik hajó kapitányát… Nem tudom mi fog történni ezen a szálon

Sam-Bran beszélgetés is érdekes volt, Sam utazását szerencsére nem is lehet teleportációnak nevezni :) Bár nem értem Bran hogyhogy csak most “aktivizálta magát”

HankMoody - 2017. 08. 28. 20:09

Amikor Cersei mondja Jaime-nek, hogy ő a legostobább Lannister, akkor azt hittem, majd az derül ki, hogy Tyrionnal kötött valami egyezséget Cersei. Na nekem az sokkal jobban tetszett volna, mint ez az Euron kártya.
Hepciás: Igen, viszont így lehet, hogy tényleg emiatt távolodik el tőle Jamie.
De Tyrion nézése mi volt a hajón? Remélem nem hozzák be ezt a béna “szerelmes vagyok Danybe” szálat Tyrion oldaláról. Mert az már mindennek a teteje lenne.

Dendytv - 2017. 08. 28. 20:12

HankMoody
De Tyrion nézése mi volt a hajón? Remélem nem hozzák be ezt a béna “szerelmes vagyok Danybe” szálat Tyrion oldaláról. Mert az már mindennek a teteje lenne.

Szerintem az az a nézése volt Tyrion-nak,hogy “ezt nem kellene” mert ha majd az Északi nemesek megtudják akkor akár ebből még baj is lehet !

asemmibe - 2017. 08. 28. 20:22

Nem tudom, más hogy van ezzel, de engem eléggé fel tud b.szni, mikor egyesek nem képesek észrevenni, hogy attól mert konkrét, tényszerű spoilert nem írnak, az olyan utalásokkal, minthogy “a 4121. évad 564. részében majd jön a hűha” igenis spoilereznek.
Még ha létezik is olyan ember, akit ennyi információ nem zavar, egyszerűen nem ebből kéne kiindulnia a “poéngyilkosoknak”, hanem abból, hogy létezhet olyan ember, aki semmit, de semmit nem akar tudni eljövendő dolgokról. Ez lenne az etikus; teljes információcsend majdan történtekkel kapcsolatban.
És a nagyobb baj, hogy a “hűha” helyett sokkal lényegesebb információkat írnak be általában (mint pl most is a 8. évaddal (!!!!) kapcsolatban).

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 28. 20:27

@Boribon

Fentebb leírtam, de ez a videó jobban elmagyarázza, remélem beengedi a linket:

https://www.youtube.com/watch?v=0M_hhVg9XUE

Sempronius89 - 2017. 08. 28. 20:35

Most, hogy nem konkrét dolgokat leírtam a nagyon talán hiteles S08 leak-ból spoilernek számít?

Binky - 2017. 08. 28. 20:37

Szerintem Tyrionnál lesz még funkciója, hogy rájött Cersei megint terhes, és talán ez jutott eszébe, mikor Jon bevonult Dany szobájába. Végülis Dany mondogatja, h nem lehet terhes, de vszínűbb h nem jó legénnyel próbálkozott, és most rögtön megfogan a kis örökös. A vérfertőzésre már igyekeztem felkészülni, annyit emlegette mindenki… Szóval már lassan az örökösök is megvannak mindenkinél. Tyrion már amúgy is emlegette Danynak, h hosszú távra kell tervezni.

A fal lerombolása meg… Hát nem tudom. Ha varázslat védte a falat, ill. a mögötte lévő világot, akkor egy jégsárkányban lett annyi erő, hogy csak úgy lerombolja? Én is inkább a kürtöt vagy vmi nagy varázslatot vártam volna. Annak mi értelme volt, h megemlítették, Bran karját megfogta az éjkirály, és hogy következménye lesz? Azt hittem ettől tud majd áttörni a falon, vagy lehet ez majd a 8. évadban lesz kidolgozva? Vagyis kellett a “karfogás” és a jégsárkány is?

winnie - 2017. 08. 28. 20:44

asemmibe: töröltem a 8. évados utalásokat. szóljatok, ha még kell valamit.

ha kell, csinálok egy leak topikot, ahol bérmit ki lehet beszélni, hogy igaz vagy fake, de itt ne, ha lehet.

Liu - 2017. 08. 28. 20:47

Binky, a ” karfogás” igazán a 8. Èvados leakben nyer èrtelmet :D

Meg szerintem a fal mágiája miatt NK nem zöldlátott át Westerosra, ameddig meg nem jelölte Brant

Sempronius89 - 2017. 08. 28. 20:49

winnie: Hát legyen akkor külön topik neki, de akkor szerintem töröld innen majd azt is, ha valaki leírja a következtetésit mi lesz a 8. évadban hátha spoiler.

Ayrons - 2017. 08. 28. 20:53

Na az jó lenne :) már nem csak a leak miatt hanem a teóriák miatt is mivel sok teória lehet igaz :)

DarkEagle - 2017. 08. 28. 21:02

Egyet értek, jöhet a Leak topic!

Egyébként annyit, hogy oké a falat mágia védi de a sárkányok is mágikus lények ezt azért feledjük el. Nyilvánvaló, hogy ezért várt ennyit NK, mert tudta hogy csak velük lehet átmenni a falon. Ez a kűrtös dolog meg gondolom a könyvből jött de akkor a könyvet felejtsük már el könyörgöm a kettő nem ugyan az már nagyon régóta nem értem miért próbálják meg még most ennyien hasonlítani a kettőt. Még anno a sorozat első fázisába mikor voltak könyvek támasznak akkor se követték teljes mértékben az írók, hál’ Isten mert a könyvek ahogy hallom borzalmasak. Martin képes egy fűszálra is több 100 oldalt elpocsékolni hogy egy oldallal később lenyírja. :D

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 28. 21:04

@winnie

Támogatom a leak topikot! :)

CyClotroniC - 2017. 08. 28. 21:08

Szerintem is legyen leak topic, mondjuk én kerülöm messziről majd, de így legalább nem keveredik a rendessel és ki tudja beszélni, aki akarja, és bele se nézni, akit érdekel még az S8. :)

Pippacs00 - 2017. 08. 28. 21:08

Mostmár én is örülnék egy külön leakes topicnak. Én akaratom ellenére futottam bele a 8. évados leírásba(ártatlanul olvasgattam egy GOT-os youtube videó alatti kommenteket, mikor valaki beköpte a 8. évados zárást, a fő halálokkal egyött. :/ )

Pippacs00 - 2017. 08. 28. 21:09

**együtt

Ayrons - 2017. 08. 28. 21:10

Első 3 könyv mestermű ;) és rengeteg utalás is van benne és nagyon jó háttérben meghúzódó szálak. 4. és az 5. már érződik a lejtmenet. Nekem a 4. volt nagyon vontatott az 5 már egy fokkal jobb volt.
Egy fantázia műnél azért fontos ,hogy a világ maga éljen, legyen múltja,jelenje és jövője. Ha kiveszed a főszereplőket és a cselekményt akkor is tudjon élni a világ. Legtöbb fantázia mű abba hibába esik,hogy ahogy a története véget maga a világa is életképtelenné válik példa: semmiközepére tesznek egy nagy kereskedővárost a történet miatt ám gond az hogy a semmi közepén ,hogyan maradhat fent egy kereskedőváros ?
Na Martin világa nem ilyen :) Ő szépen létezi a világműködését. Ugyan ilyen Tolkien világa is.
Könyveket azért vesszük még ide ,mert tudod a készítők megbeszélték Martinnal a könyvvégét és a karakterek sorsát így a sorozat tartani fogja magát ahhoz csak az odavezető út más lesz :)

Sempronius89 - 2017. 08. 28. 21:14

Amúgy mikor az S07 leak kijött már javában zajlott a forgatás a 8. évadé viszont csak 2 hónap múlva indul nem hiszem, hogy már meglenne a 100%-ig végleges script úgy un-block.

Ám ezt majd a topikjában megszakértik.

BubuMaczko - 2017. 08. 28. 21:23

Szerintem Sandor Dondarrionra gondolt. A trónok harcában szeretik a kerek történeteket, és a mééltó végeket. Miután az öccsét szétégette, és amolyan élőhalott, a tűzhalál tűnik logikusnak számára. Plusz az első évadban küldte el Ned Dondarriont, hogy tartóztassa le a Hegyet, akinek lángoló kardja van.
Tormundot nem hiszem, hogy megölték, annál fontosabb szereplő, hogy ne mutassák.

Tyrion tekintete kétféle jelentés lehet szerintem:
1. Nem mutatták, mit beszélgetett Cersei-vel. Miután aggódik, hogy Daenerys-nek nem lehet gyereke – nincs kire hagynia a királyságot, ígérhetett a gyerekének valamit. Ezt Daenerys és Jon komplikálhatja.
2. (nem tetszik ez a verzió, de) belezúghatott, és féltékeny. Amúgy is be lett ígérve három árulás Daenerys-nek, a szerelemért még nem árulták el.
Mondjuk az Dario is lehet akár.

Olyan szempontból nem logikus megvárni Cersei részéről, hogy az ellenségek lerendezzék egymást, hogy így a holtak serege csak nő. És kérdés, hogy a jégsárkány be tudja-e fagyasztani a tengert. Mi van, ha eljön az örök tél?
Érdekes kérdés, Qyborn milyen kísérletbe kezd, hogy látta a holtat, és a Hegyet már feltámasztotta. Képes lenne egy másik sereget összeállítani?

Viszont Euron hűségét megkérdőjelezhetné Cersei Jaime-vel szemben. Láthatóan a másik királynő sem volt ellenére.

Theon és Jon jelenete szépen előrevetítette, Jon később majd hogyan látja saját magát: egy Stark, és egy Targaryen. Aki Ned Stark nevelt, és akiben benne él a Stark gyerekkor, és a Targaryen vér. Amúgy nem tudom, hogy fognak reagálni a hírre…

Brandont meg egyszerűen nem értem, miért nem fókuszál az osztálytalálkozó résztvevőire, mikor a többiek nem látják őket, sokkal értékesebb infót adhatna Jonnak, mint a származását, meg, hogy mit örököl, ha életben marad egyáltalán.

Örülök, hogy a Stark lányok végre megbékéltek egymással, és Deres nem Kisujjszállás többé :D

DarkEagle - 2017. 08. 28. 21:44

Na de akkor a finálé. De még annyit Branhez hogy a karján a NK nyoma csak arra kellett, hogy a barlangba bejusson semmi másra. Legalábbis a Növény csaj ezt mondta. No de szép sorban.

1. Szerintem megkaptuk a GOT széria legjobb jelenetét. Sárkány veremben összegyűlt lényegében majdnem minden fontosabb szereplő. Azt hiszem ezt nem kell túl ragozni, erre vártunk, de én tuti, 7 évet. Nagyon epic lett. És ahogy az várható volt Dany szokásához híven látványos belépővel készült. Jaime láthatóan még PTSD-ben szenved. :D Cersei viszont nem igazán lepődött meg a sárkányon. Nagyon sok momentum volt a találkozó alatt, kezdve Cersei-Jaime-Brienne szemezéstől Brienne-Hound beszélgetésen át, a sétáló hulla bemutatójáig. Zseniális jelenetek voltak mind egytől egyig. De oldalakba telne kb ha mindet leírnám.

2. A finálé talán legjobb jelenete Cersei és Tyrion beszélgetése volt. Tele feszültséggel, érzelemmel és zseniális színészi teljesítménnyel.

3. Dany és Jon párbeszéde a gyerek témáról. Végre kimondta szó szerint, hogy nem lehet gyereke és végre, évek óta erre várok, hogy valaki kimondja Danynek, hogy csak mert valami kuruzsló megátkozta nem biztos hogy nem is lehet gyereke. Megjegyzem a boszorkány egy szóval se mondta, hogy nem lehet gyereke. És kéretik most nem megint felhozni a könyvet, hogy abban mit mondott, ez a sorozat. Azzal, hogy a készítők feltették ezt a kérdést Jonnal mondhatjuk, hogy egyértelműen kijelentették, hogy Danynek igen is lehet gyereke. Csak erős mag kell hozzá. :D

4. A finálé második legjobb jelenete számomra Kisujj kivégzése. Ahogy azt már mondtam múltkor is a sok lázongónak, a Stark nővéreket nem kéne alábecsülni, annyira látszott, hogy szövetkeztek Kisujj ellen. Persze lehetne mondani, hogy de hát az írók ezt nem igazán adták a tudtára a nézőnek. Ja csak, hogy ez nem igaz mert igen is a tudtára adták, nem szó szerint a szájba rágva, ahogy azt manapság megszokták a nézők hanem bizonyos jelekkel, mint a tőr átadása, Sansa 1-2 elejtett utalása Kisujj felé, Brannel dettó ugye. És ha számításba vesszük, hogy közben eltelt jó pár nap akkor Bran tuti, hogy beavatta a lányokat és ez a fináléban ki is derült, hiszen nem csak poénból ült ott Sansa mellett. Ezzel a lépéssel, hogy ő, a nagy robot Bran csak a mint tanú ült ott igazából. Lényegében Sansa volt a bíró, Bran a tanú és Arya a hóhér. :D Baelisht pedig a lehető legjobbkor írták ki az írók hiszen ezen a szinten már semmi haszna nem volt és igazából karaktere se változott hisz hiába volt okos és rafinált belül mindig egy félős kis szarházi volt. Az az arc minden pénzt megért, ahogy nézte, hogy Aryát most kivégzik aztán Sansa hirtelen a kérdést hozzá intézi. Végig futott a hátamon a hideg annyira epic volt.

Akár csak az, ahogy Sansa búcsút vett tőle, majd Arya mindenféle parancs nélkül, (egyébként itt a parancs Sansa utolsó mondata volt nyilván) mindössze max 10 másodperc alatt odasétált, elvágta Bealish torkát majd visszasétált. Hát számomra ez zseniális volt. Nem csak ez a jelenet, hanem az is ahogy felépítették.

És ugye még ide sorolnám a kettejük közti beszélgetést is a rész végén, az is nagyon bensőséges volt.

5. Cersei és Jaime. Most már bizton kijelenthetjük, hogy Cersei a Mad Queen. Majdnem megölette mindkét testvérét egy epizód alatt. :D Viszont Jaime-t nem fogja már látni ez tuti. Tetszett, hogy még érte sem adta fel a büszkeségét anno ezért szerettem meg Jaime karakterét. És úgy fest jövőre jön az Arany Kompánia is.

6. Megkaptuk végre Jon Snow teljes leleplezését. Megjegyzem a legviccesebb jelenetért most Sam és Bran volt felelős. Egyszerűen sírva röhögtem rajtuk. Bran elvileg mindent lát de egy levélből tudja meg hogy jön a bátyja karöltve Danyvel. De azért baromi vicces volt ahogy mutatta Samnek a levelet. :D És most már azt is tudjuk hogy Bran nem kukucskál csak úgy egész nap. Hiszen akkor tudta volna azt is hogy Rheagal és Lyanna összeházasodtak. Fura hogy magától ez nem jutott egyébként eszébe. Egyébként egy pillanatra azt hittem hogy Viseryst alakító színész jött vissza de nem. Rhaegalt alakító sokkal karakteresebb de én jobban örültem volna ha hosszú fehér haja lett volna mert akkor kevésbé hasonlított az öccsére. :D Amúgy Lyanna már eléggé terhesnek látszott az esküvőn szóval nyilván ezért is vette el őt hogy a fia ne legyen fattyú. Hát ez nem jött neki össze. :D

7. “Sex on the beach” akarom mondani boat. :D Ahogy az várható volt a sárkányok “tánca” megtörtént. Viszont örülök neki hogy nem lett elnyálazva így hogy közben Bran narrálta az egészet jó volt azért. Érdemes róla megnézni az interjút mit is nyilatkozott Kit és Emilia. Vicces kis videó. :D

Tyriont viszont nem tudom hová tenni, morcosan néz mert azok ketten kufircolnak? Mintha nem tudta volna hogy ez is eljön hiszen nem olyan rég ő mondta Danynek hogy Jon szerelmes belé. Egyébként nem, nem azért nézett így mert Tyrion is szerelmes vagy mert el akarná árulni őt. Szerintem csak azért mert fél hogy Dany most megváltozik és teljesen más lesz a fontossági sorrend és jobban fog majd hallgatni Jonra mint rá.

8. És akkor az utolsó jelenet. Nagyon fanservice és nagyon epic volt. Tormund nyilván nem halt meg. Viszont arra azért én is kíváncsi lennék mégis mennyi idő telt el hogy a kis sárkányunknak ilyen lyukacsos lett a szárnya. Lyukas szárnyal alapból hogy repül vagy NK rásegít? De ami ennél is fontosabb, oké hogy kicseszettül jól néz ki a kik láng de tényleg felmerül a kérdés hogy ez tűz vagy jég? Nyilván nem jég mert a jég nem olvasztja meg a jeget. Közben picit utána néztem és ugye köztudott hogy pl a gáztűzhely lángja kéken ég. Elvileg azért ég kéken mert nem kap elég oxigént. Na most ugye a sárkány halott vagy félhulla szóval ez megmagyarázná a dolgot nagyjából.

Mindenesetre nem volt rossz ez a fanservice évad a finálé nálam sima 9/10 az évad pedig erős 7.5/10.

DarkEagle - 2017. 08. 28. 21:46

Benn maradt a kommentem.

Egyébként a másikból kifelejtettem de plusznak még ide biggyeszteném Jon és Theon jelenetét mert az is nagyon jó volt. Plusz végre Theon kihasználta hogy töketlen. Az is vicces jelenet volt azért. :D

perszepolisz - 2017. 08. 28. 22:20

hogy kerültek a Makulátlanok Királyvár alá? Nyilván elengedték őket Euronék Casterly Rockból, de miért?

Juraviel.Ihuan.Bedvin - 2017. 08. 28. 22:33

@DarkEagle

A kék láng kapcsán fentebb épp az írtam, hogy NK feltöltötte Viseriont propán-bután gázzal, azért kék! :D

Tehát Viserion egy élő…izé…holt gáztűzhely. :D

asemmibe - 2017. 08. 28. 22:42

Sempronius89: te tévedésben vagy.

1. eset: ha valaki következtet, akkor x időpontig a tv-ben leadott (ahol a x a jelen) részek információit felhasználva ír egy teóriát saját kútfőből. Ettől még az x utáni részekben “bármi” lehet. (A “bármi” szó nyilván nem szó szerint értendő – pl. Julis Caesar szexvideója biztos nem lesz egyik sorozat egyik részében sem, mivel Caesar korában nem volt eszköz annak rögzítésére)

2. eset: valaki szkriptből nyert információt ír le. Ha ez az információ nem konkrét történésre vonatkozik, hanem csak valamiféle reflexió arra, az már spoiler. A szűz állapot az x időpont utáni részeket illetően azt jelenti, hogy számunkra “bármi” megtörténhet. Persze a már megtörténtek alapján szubjektíve lehet valószínűségeket rendelni a különböző szcenáriókhoz. Na most, ha valaki csak annyit ír, hogy “nagyon jó lesz”, akkor támpontot ad. Ettől még nagyon széles a tartomány, amin belül folyhat a cselekmény, de az egyes cselekményekhez rendelt valószínűségek megváltoznak, tehát torzul a csak az x időpontig történtekből levont következtetések alapján (talán nem is tudatosan) végrehajtott valószínűsítés. A “hát, ez nem lesz fan-service”, “martin ettől forogna a sírjában, ha halott lenne” stb.. típusú még konkrétabb támpontot adó hozzászólásokra pedig még inkább igaz ez.

3. eset: a szkript talán fake. Ha a szkrip fake, akkor nyilván az 1. esettel van dolgunk. De addig a pontig, amíg nem derül ki, hogy a szkript fake, van egy támpontunk, azaz van egy koncepció a fejünkben, amitől már nem tudunk elvonatkoztatni, és a pusztán az x időpontig folyó cselekmény által hozott ítéleteink, mint nézőpont beszennyeződik ezen koncepcióval. Tehát ha 2 hónap múlva ki is derül, hogy a forgatókönyv hamis, 2 hónap akkor is “el lett véve”.
Továbbá, még ha a szkript fake is, azon személynek, aki elszenvedte a spoilert, erőfeszítést kell tennie, hogy kiderüljön, hogy ez a helyzet. Jogos talán az, hogy valakinek azért kell ez ügyben cselekednie, mert valaki nem bírta befogni a száját?

Northberg - 2017. 08. 28. 22:46

@perszepolisz

A makulátlanok miután bevették Casterly Rockot és Euron elpusztította hajóikat, kivonultak a várból, majd lábbuszon átmasíroztak a szárazföldön keletre Királyvár/Sárkánykő irányába.

Morgana - 2017. 08. 28. 22:56

perszepolisz – 2017. 08. 28. 22:20
Casterly Rock nem sziget. Átgyalogoltak, ahogy Jamie korábban mondta. Makulátlanok, bírják a strapát.

Egyébként nagyon jó rész volt, minden percét szerettem.

Végül: Támogatom a leak topikot! :)

bebb - 2017. 08. 28. 23:18

Azért jó nagy mákja van Jaimenek, hogy a Hegy ilyen jól olvassa Cersei reakcióit, mert nekem nem volt tiszta először, Cersei bólintása után ugye elő is vette a kardját.
Ebből lehetett volna egy jó kis monty pythonos jelenetet rittyenteni (C: “Á, nem akartam, hogy levágd”, HEGY: “dehát bólintottál!” :)

Thormund persze minden emberi számítás szerint meg kellett, hogy haljon, de már kezd ő is olyan lenni, mint Jon: mindig visszatér :)
Mondjuk ezt megteheti holtan is, de ha a jeges vízbe esett, akkor fixen túléli :D

Euron színjátéka tetszett, és örülök, hogy tényleg trükk volt csak. Vicces lett volna, hogy a zombin akad fenn kb. 5 perccel azután, hogy Dannyt egy Boeing méretű sárkány tette le a helyszínen.

Voltak pozitív dolgok bőven az elhatalmasodó fanservice mellett. A tárgyalás jó volt, Lannister testvérek párbeszédei is, nekem nagyon tetszett Jon idealizmusa is. Kicsit megpróbálták megmutatni Cersei maradék emberségét is, mindkétszer visszakozik, amikor megölhetné a testvérét.

Winterfell szálon kicsit túlhúzták a beetetést, de maga a payoff-jelenet jó volt (bár nekem is hiányzott az ítélet kimondása). Azért azt gyorsan felmérhette Kisujj, hogy ez 1 ilyen “kvázi-koncepciós” per, jogi csűrés-csavarással nem ér el semmit, trial-by-combatban esélye sincs, inkább részleges vallomással próbálkozhat (Lysa-gyilkosság), de ez nem jött be, utána meg már csak a könyörgés maradt.

Aegon név royal facepalm, hogy stílszerű legyek :), a lényeget Aribeth leírta. Szerintem is, az Aemon sokkal jobb lett volna, ha jól emlékszem, Rhaegar és Aemon mester leveleztek is egymással, tisztelte az öreget. És jó lett volna a Jaeherys is a Targ hagyományos névadási minták miatt. Ha át is veszi FakeAegon sztorijának egy részét Jon, ehhez nem kell a nevét is átvenni.

A többnejűség is elég necces húzás lesz, de ez az érvénytelenítés + az okok teljes átírása még gyengébb változat. Mindegy, én is biztos vagyok benne, hogy a könyvben a többnejűség lesz a megoldás.

Azt továbbra is sajnálom, hogy nagyon sok mellékszereplő, aki annyira a jóvá tette a sorit, 1-1 mondatot kap (Varys, Brienne, Davos, Jorah, Sanyi, lord Royce stb stb), dehát ez van. Bronn-ból kicsit többet kaptunk, és Theon felemelkedésének is örülök, de ahogy megcsinálták, az elég nevetséges volt. Szóval ha nincs tököd, és odarúgnak, akkor erősebb leszel?

Namind1, összességében okés finálé volt, kár azért a 6. részért nagyon.

Leakelős dolgokat tényleg ne itt beszéljétek meg, nagyon nem szeretnék semmibe belefutni.

perszepolisz - 2017. 08. 28. 23:39

Én azt hittem ott vagy két résszel korábban, hogy Euronék legalább blokád alá vonják Casterly Rockot és így a Makulátlanok kiszálltak a sorozatból. Ha nem így történt- ezek szerint- akkor Danyék ott nem vesztettek semmit, pedig ezt sugallták. Na mindegy

winnie - 2017. 08. 29. 05:56

(beidőzítettem egy posztot mára a 8. évados spekulációknak.)

Melkon - 2017. 08. 29. 06:22

bebb:

“Szóval ha nincs tököd, és odarúgnak, akkor erősebb leszel?”

Igen, az elég wtf volt, félhalott állapotban a 3-szor akkora emberbe belefejel egyet és már nyert is… azt hogy? :D

perszepolisz:

“hogy kerültek a Makulátlanok Királyvár alá? Nyilván elengedték őket Euronék Casterly Rockból, de miért?”

Nem voltak bezárva, “csak” a hajóikat szedték le. Sárkánykőre így nem tudtak volna visszamenni, de a szárazföldön miért ne mozoghatnának?

Barbi - 2017. 08. 29. 12:51

Amúgy valaki tudja melyik évben volt hogy Elia Martell és a Targaryan gyerekek meghaltak? Mert elvileg az első Aegon gyerek meghalt mire Jon-Aegon született. Akkor miért kellett érvényteleníteni a házasságot ha az első felesége már meghalt? Ahogy eddig a sztorit nézem nem volt bűn többször házasodni özvegyülés után.

Wyrr - 2017. 08. 29. 13:48

Barbi

Elia és a gyerekei néhány héttel azelőtt haltak meg, hogy Jon megszületett.
(Rhaegar pedig valamivel Eliáék előtt.)

Geza Kovacs - 2017. 08. 30. 23:22

Egy titkot megfejtettem: a zombik serege azért mászkál évek óta a falon túl, mert Benjent még nem fogták meg, és ő még hiányzott a seregükből, az meg biztos mindig erre-arra csalogatta őket. Ez persze magyarázza, miért adta oda a lovát Jonnak: elege volt már nagyon, hideg is volt, meg uncsi is volt, inkább kinyíratta(?) magát. Ha más már rájött volna, bocsánat :-D

DarkEagle - 2017. 08. 31. 02:39

@CyClotroniC: Mivel hiányoltad Arya-Sansa-Kisujj dolgot, mármint, hogy mikortól is kezdődött a csel a róka ellen itt egy cikk ami elmondja. :D

Brant alakító színész, Isaac nyilatkozta, hogy volt egy jelenet a fináléban amit kivágtak. Mégpedig az, amikor Sansa átmegy hozzá segítséget kérni, hogy Aryával mi is van valójában. Bran pedig elmond mindent, Kisujjról is. Ezt kihagyták mert a készítők szerint enélkül sokkal nagyobb volt a meglepetés. :D Nos döntse el mindenki hogy meglepetés volt-e vagy sem de szerintem a jelenet attól még nagyon jó volt. A jelek pedig ott voltak.

http://popculture.com/tv-shows/2017/08/30/game-of-thrones-finale-sansa-bran-cut-scene/

CyClotroniC - 2017. 08. 31. 02:50

DarkEagle: Linkeltem az évad végi kritikába, de hát ugye ez amúgy pont arról szólt, hogy nem dolgoztak össze a Starkok egy pillanatig sem, mint pl te is mondtad, hogy mennyire egyértelmű volt.

Tulajdonképpen az derült ki, amit én is írtam a másik topicban, hogy valszeg csak az utolsó Sansa-Kisujj beszélgetés után ment Bran-hez, ami kicsit butaság, mert jóval korábban is meglátogathatta volna.

Na de mindegy, ez a legkisebb rossz, de így se tetszik, főleg azért nem, mert nagyon az egy csavarért csináltak mindent, ami szerintem a legtöbb nézőnek nem is volt sohasem csavar, pont azért mert egyértelmű volt. Abszolút téves, olcsó showrunner döntés volt.

steelwolf - 2017. 08. 31. 10:12

Valaki ìrt a kürt fontosságáról! Milyen kürtről van szó?

Wyrr - 2017. 08. 31. 11:05

steelwolf

A könyvben szerepel két kürt: Joramun kürtje (más néven a Tél Kürtje) és a sárkánykürt.
Előbbi a legendák szerint felébreszti az óriásokat és képes lerombolni a Falat.
A vadak találnak is egy kürtöt, amit Joramun kürtjének hisznek, de ezt később elégetik.
Van viszont egy másik kürt, amit Jonék találtak a Falon túl, az obszidián fegyverekkel együtt. Létezik olyan teória miszerint az a kürt az igazi Tél Kürtje. (Sam magával vitte Óvárosba.)

A sárkánykürtöt Euron hozta magával Valyriáról. A segítségével irányítani lehet a sárkányokat, a használata viszont halálos arra nézve, aki megfújja. Ez utóbbit Euron be is mutatta a könyvben a királyválasztáson; az ellenben, hogy a sárkányokra tényleg hat-e, mennyire és hogyan hat, sárkány híján még nem derült ki.

A sorozatban viszont egyik kürt sem létezik.

DarkEagle - 2017. 08. 31. 13:01

Szerencsére mert jó nagy baromság szerintem. Mintha egy lopott ötlet lenne a Gyűrűk Urából. :D

Irgum76 - 2017. 08. 31. 16:45

“Szóval ha nincs tököd, és odarúgnak, akkor erősebb leszel?”

Igen, az elég wtf volt, félhalott állapotban a 3-szor akkora emberbe belefejel egyet és már nyert is… azt hogy? :D

úgy, hogy egy kővel veri szét a fejét

csuszka - 2017. 09. 01. 21:37

DarkEagle

MAgyarázd meg miért baromság pls.

Ide írd


kötelező

(kötelező, de megtartjuk magunknak)

Ezeket a HTML parancsokat használhatod:
<a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Ennek a posztnak külön RSS feedje van a hozzászólásaihoz